Eljött a mai nap, hogy ismét ünnepelünk az örömünnepben, hisz ma évfordulót ülünk e ünnepben, nem a fájdalom, szenvedés Golgotájára, hanem az öröm ünnepére megyünk együtt Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja mindazokat, akik hiszünk és bízunk Benne.
Én szeretném megköszönni pásztor testvéreimnek, akik elfogadták a meghívást, és eljöttek a mai napon, hogy ez az ünnep valóban szeretetteljes legyen. Hisz ha nem lett volna szentmise-bemutatásunk, valami hiányossággal éltük volna meg ezt a mai napot. De mivel, most János atyához fordulok jobban, akinek, mondhatom, jó hat hét múlva lesz húsz éve, hogy ide jött hozzánk, és azóta itt van körünkben. Igaz, hogy neki vannak plébániái, templomai, tehát állandó jelleggel nem lehet, de amikor csak teheti, itt van körünkben. Az évfordulók, úgy mondhatom, talán egy pár maradt ki, amikor nem tudott eljönni, a húsz év alatt a java évfordulón mindig itt volt, részesült ennek az ünnepnek a jelenlétében és kegyelmében.
Ma először van körünkben Jenő atya, aki az évfordulón vesz részt, mert hisz engeszteléseken, első pénteken, tizenharmadikán már sokat itt volt körünkben, de az évforduló számára is ma először lesz jelen, ahogy itt Vilmos atyának is. Számukra meg pedig csak annyi a kérésem, hogy a mai napban lehet, hogy mindent teljesen nem úgy értitek meg, ahogy volt, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk, ha az évek folyamára tekintünk vissza, kicsit ad a kezdetből – a kezdet az, ahogy megkaptam –, abból ki szokott olyan két hónapot kicsit bővebben emelni, utána már az évek folyamán van, hogy mindjárt a következő év, de van, mikor jövünk a jelenbe, utána megint a múltban… Hogy ma hogy fogja összerakni a megemlékezésünket, azt nem tudom; kiket fog felszólítani, hogy szóljanak a tanúságtételben még mellettem a kérésben, azt sem tudom előre, azt mind ott fogjuk tudni meg. De aki már régóta ide jár, azoknak ez a nap, azt szokták mondani, egy különlegesnek számít, mert ők azok, akik ezt már megtapasztalták, jelen voltak, és átélték mindazt, amiről már úgy beszélünk, hogy a múlt, de a múlt jelene, az a mindennapokban elkísér, kegyelmet, szeretetet és örömet ad.
Ennek reményében indulunk el most közösen, együtt erre a mai napra, és így kérem most pásztoraimtól, ahogy a Golgota-i napon, úgy a mai napon is, hogy áldásban részesítsenek.
János atya:
Áldjon meg téged a Mindenható Isten. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ámen.
Jenő atya:
Áldjon meg téged a Mindenható Isten. (…) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Mária:
Köszönöm.
Akkor minden pásztor testvéremmel szeretettel indulok.2
Lovák Istvánné Éva, Mária húga:
Mi meg megyünk veled, az örömben is kísérünk!
Lovró József:
Az örömben is veled vagyunk!
Mária:
Eljött számunkra ez a mai ünnep az évfordulóban, amikor összejöttünk, hogy együtt ünnepeljünk, és együtt vegyünk részt ezen a mai meghíváson, amelyre Jó Jézus Krisztus Urunk is megadta a meghívást minden testvérem szívéhez. Akinek nyitott volt a szíve, az felismerte, elfogadta, és elzarándokoltak.
Így a mai napon most szeretnék azért azokról a testvéreimről is megemlékezni, akik szintén meghallották a hívást, de vannak, akik azt mondták, hogy neki olyan a munkabeosztás, hogy ma nem lehet itt. Van, aki a betegsége révén maradt távol, és van, aki pedig azt mondta, hogy most ma nem mondja telefonon, hogy mi, de nem tud eljönni, de lélekben elkísér.
Én szeretnék ezekről a testvéreimről is megemlékezni, és kérni számukra ennek az ünnepnek a kegyelmét, szeretetét, hogy áradjon reájuk ott, ahol jelenleg a mai nap is tartózkodnak.
Szeretnék ma megemlékezni a határon túl élő magyar testvéreinkről. Elsőként itt Vajdaságban, akik jelen vannak, hisz ma most csak a pásztorok vannak jelen, ma nem jöttek más vajdasági testvérek, pedig ők is mindig szoktak részt venni – biztos, valami közbejöhetett nekik, és nem jöhettek –, hogy érezzék a felajánlásban, hogy egyek vagyunk a mai napon is.
De ugyanúgy szeretnék a Felvidékről, és minden olyan magyar testvérünkről megemlékezni, akik a határon túl élnek, magyarnak vallják magukat, és itt szoktak lenni, és itt most szeretnék azért megemlékezni arról a távol országról, Ausztrália, ahol én is voltam jelen annak idején Antal atyával, Ferenc atyával és János atyával – Farkas János atya –, akik akkor velem együtt elfogadták a meghívást, és elkísértek erre az útra a tanúságtételben három hétre, részt vettünk az ausztrál testvéreknél, a magyar testvéreknél, akik örömmel és szeretettel fogadtak. Én így a mai napon most innen, erről a helyről kívánom számukra az itteni szeretet örömét, hogy áradjon reájuk ott, ahol jelenleg vannak, hogy mi soha nem feledkezünk meg róluk imáinkban, énekeinkben, engeszteléseinkben – egyek vagyunk. Hisz amikor a kápolnára tekintünk, akkor mindig azért az jut eszünkbe, hogy sokan adakoztak, de ők voltak a legszorgalmasabb adakozóink, Ausztráliából, nagyon-nagyon sokat gyűjtöttek ott, és küldték el számunkra, hogy a kápolna mielőbb felépüljön, és tudja befogadni azokat a testvéreket, akik elzarándokolnak erre a helyre. Nyári időben szoktak eljönni, mondhatom, majdnem minden évben valaki valahonnan jön, most is majd Canberrából várok júliusban testvéreket, akik jönnek, tavaly Melbourne-ből voltak meg Adelaide-ból, úgy, hogy valamelyik városrészből jönnek ide körünkbe, akik örömmel és szeretettel vannak jelen, és örülnek, hogy ehhez a Közösséghez tartoznak.
De itt minden testvéremet szeretném elhelyezni, akik a mai napon eljöttetek, akik meghallottátok a hívást, és a hívásban most ismét örömet adtok számomra, hisz tudjátok, nem régen múlott el a bűnbánat-idő és a Feltámadás örömhajnala, amikor én is örömmel kértelek benneteket, hogy jöjjetek, szükségem van rátok, erőt adjatok, hogy a kilenc hét bűnbánati Golgotát végig tudjam járni, hisz tudjuk első péntekkel kezdtem, első péntekkel fejeztem be, és közte volt még a hét péntek. Ezért mondjuk, hogy kilenc péntek. És amiért a hálámat, szeretetemet, imámat így tudom kifejezni felétek, hogy eljöttetek, és ma ismét itt vagytok, hogy örömmel részt vegyünk ezen az ünnepen, hogy ezt az ünnepet átélhessük, tanúságot tehessünk arról, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk majd elénk vetít, hogy a kezdetből egészen a mai napig, amit huszonhárom év alatt – a kegyelem, ajándék, szeretet, tanítás – megadott számunkra, amelyet most ki fog emelni, és kit fog felkérni, hogy a mai napban valamiről tanúságot tegyen, azt még előre nem tudom. De minden testvéremet arra kérek most is, ahogy a Golgotán szoktam mondani, nyissátok meg szíveteket, és figyeljetek a benső hangra, mert lehet, hogy éppen te vagy te leszel felszólítva a mai napon, hogy kell szólnod, és ne lepődj akkor meg, és ne mondd azt, hogy „nem tudok mit is mondani”. Mert ha most már megnyitjuk szívünket, most már felkészülünk ahhoz, amit Jó Jézus Krisztus Urunk kér tőlünk, amit, érezzük szívünk-lelkünk kegyelmének működésében, akkor erről valóban tanúságot tudunk tenni e meghívás által.
Így a mai napon most, mikor közösen elindulunk erre az ünnepre, amelyre készültünk, amelyet várunk, hogy mi lesz az ajándék, az énekek, ahogy szoktak ilyenkor szólni, most elsőként azt az éneket énekeljük el közösen, együtt, hogy: „Uram, Jézus, köszöntünk most Téged”, és majd azután, később megint a mindig megszokott énekünkkel, hogy „Indulj az úton”, mert tudjuk, az indulás az úton nemcsak a fájdalom, szenvedés Golgotáján, hanem az öröm mindennapjában is örömmel lehet énekelni, elfogadni, értékelni a kegyelem ajándékát.
Akkor most szóljon az ének:
Uram, Jézus, köszöntünk most Téged,
Szeretetből fakadt ez az ének…3
Így a mai napon most közösen elindulunk erre a mai meghívásra Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja mindazokat, akik hiszünk és bízunk Benne, akik elfogadtuk a felkérést, és akik elindultunk a küldetés, követés részében, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk testvérei lehessünk, és ezen az úton, amelyen Ő a Pásztor és mi vagyunk a bárányok, akik hallgatunk a Pásztorunkra, és megpróbáljuk követni Őt a mindennapi élet-útpályánkban, elfogadni keresztünket, és a kereszttel együtt Hozzája tartozni.
Ennek reményében most Gyuri4 testvérünk kezdi el most az éneket, mert itt van körünkben: „Indulj az úton”. És akkor így indulunk.
Azt tudjátok, a bástyák, segítők, pásztoraim, mindenki előttem megy be. A mai napon én zárom a sort.
Indulj az úton, előre nézz,
Nem tántoríthat ezernyi vész…5
Mária:
Akkor, ha mindenki itt van6, akkor én letérdelek, és kérjük az Úr Jézusnak a szerető kegyelmét, hogy jöjjön el hozzánk, és a mai évforduló ünnepén, hogy mivel fog megajándékozni, azt előre nem tudom, de megnyitott szívvel felkészülünk, és várjuk. Jó?7
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Uram, Jézusom, eljött a mai nap, hogy megjelenjek Szentséges Szíved előtt, és elinduljak a mai napon is az úton, az út örömében, hisz ma nem a fájdalom, szenvedés útjára jöttem Színed elé, hanem ma az örömhöz az évfordulóban. Hogy ma milyen ajándékot, kegyelmet és szeretet adsz számunkra, azt még nem tudom, de jelen lévő testvéreimmel együtt felkészülünk, hogy részeseivé válhassunk ennek a mai napnak és a kegyelmeknek a Szentlélek működésében, amelyet ajándékul adsz számunkra.8
Valamit látok.9 Jön felém, és félek tőle.
Jön a fény, forog. És jön felém. De mit akar tőlem? Nem tudom.
Most már megállt. A Gömb a fényben átváltozik, mint egy szivárvány, a színében. Kialakul benne egy Száj. Majdan ezt hallom:
– Ne félj. Megszabadultál e jelen bűneidtől, és gyógyulást nyertél.10
De ki mondja nekem ezt?
Nem tudom.
Megint átváltozik: eltűnik a Száj, a szivárványszínek, és már csak a fény és a fényben a Gömb, amely forog, és távolodik.
Most már kicsit… Elment, elment!
Közben valaki ráz, hogy keljek föl.
De miért kell fölkelnem? Hisz olyan jól érzem magam!
De még mindig szólongatnak:
– Kelj már föl! Itt hagyunk! – a távolból hallom e szavakat. – Kelj már föl! Itt hagyunk!
De miért keljek föl, mikor olyan jól érzem magam?
Kinyitom szemem, és látom, kik vannak körülöttem, és így szólnak:
– Gyere már, mert itt hagynak. Meddig akarsz még itt feküdni?
Elkezdek sírni:
– Én nem akartam! Ne bántsatok! Nem akartam…11
– Mi történt veled? – kérdezik. De nem tudok szólni.
Ismét megkérdezik:
– Mi történt veled?
Nem tudom. Nem tudom, hogyan mondjam el. Nem tudom:
– Először olyan jó érzés volt. Utána, mintha egy kicsit féltem volna. Láttam erős fényt, ami jött felém. Abban volt a Gömb, és a Gömbben egy Száj, aki szólt hozzám. De nem tudom, ki volt, senkit nem láttam. Azt mondta, megszabadultam e jelen bűneimtől, és gyógyulást nyertem. De ki mondta, nem tudom. Nem tudom, ne kérdezzétek, nem láttam.
Oda megyünk a többiekhez, a buszhoz, s mind rám förmed, már – nézzem meg – mindenki elment, csak mi vagyunk itt, „mert te nem voltál hajlandó felkelni”.
De nem bírtam. Nem bírtam felkelni.
És csak a sírás jelen. Nem tudok szólni, mert nem bírok beszélni.12
Onnan haza érünk13, és elmondjuk itthol14, mi történt velem.
– Mondd el – mondják. – Mondd el!
És elmondom, szinte félve, hogy láttam a fényt, benne a Gömböt, onnan hangot, de senki mást.
Először csak hallgatnak, majdan így szól:
– Pont te?! Miért te?! Nem volt más ott, csak te?
– Nem tudom, miért lettem én15, de én láttam. Én nem akartam! Én nem tudom, mi ez, de ne bántsatok, ne szóljatok semmit…16
Megint azt mondják:
– Pont te?!
Elmúlik a nap, jön egy újabb nap, majdan kérdezik:
– Na, mi van? Nem látsz semmit? Nem kaptál semmit? Nem érzel semmit?
De nem értik, hogy ez nem így működik: nem hallok, nem látok semmit.
Majdan megint egy újabb nap. Megint kérdezik:
– Ma se láttál semmit? És nem szólt hozzád senki?
Kérdezik:
– Nem csak beképzelted, amit mondtál?
De már nem tudom, mitévő legyek.
– Én ezt nem kértem magamnak. És miért kaptam, nem tudom. De az biztos, hogy láttam, hallottam.
Már egy hét is eltelt, és még mindig nem történik semmi. Már én is megnyugodtam. Nem tudom, miért történt, nem tudom, ki szólt hozzám.
Majdan ismét, mikor nem számítottunk rá, senki nem várta, hisz már nem is kérdezték, ismét itt a fény, a fény melege, a Gömb, amely forog, és a forgásban átváltozik színekké, kialakul a Száj, és ismét szól:
– Ne félj! Mondd el mindazoknak, akik itt vannak, hogy szeretet legyen szívükben, ne a gyűlölet tomboljék a szívekben.
– Megígérem, hogy elmondom.
Ismét megkérdezték:
– És mit mondott neked, ha már láttad?
– És mit láttál? – kérdezik.
– Ugyanúgy láttam a fényt, benne a Gömböt, amely átalakult, átváltozott, és megjelent Benne a Száj, és azt kérte, hogy szeretet legyen az emberek szívében, ne pedig a gyűlölet tomboljék. De csak ezt mondta, mást nem.
De olyan jó érzés, megnyugtató!
– S más semmit nem szólt? És ki szól hozzád: nő vagy férfi? Vagy milyen hang?
– Nem tudom megmondani. Olyan különleges, nem tudom hasonlítani semmihez.
Akkor már többen és többen hallottak róla, a szomszédokból is jöttek át. És ahogy ide érkeztek hozzám, így jöttek, közben dudorászva, énekelve ezt az éneket:
Vezetsz, Uram, vezetsz, érzem Szent kezedet,
Veszélyes szirteken, sötét ormok felett…18
– Jönnöm kellett. Nem tudom, mi, de csak jönnöm kellett hozzátok. És csak ezt az éneket dudorásztam és daloltam. De hogy miért, azt nem tudom.
S akkor elmesélik feléje.
– Igen, ezt hallottam. De hogy most mi van akkor? – kérdezi. – De nekem csak jönnöm kellett – ezt mondogatja.
Öröm, mosoly, ahogy együtt vagyunk.
– Imádkozni kell, énekelni kell – mondják –, mert valaki csak itt van, valaki csak szól a Marin keresztül vagy Marinak, nem tudjuk, hogy mit is kell mondani.
De én nem tudok hozzászólni. Én elfogadom. Én meghallgatom, amit mondanak, de nem tudok hozzája szólni. Hallgatom őket. És várom, hogy mi fog történni, hisz megint már több nap telt el, és nem történt semmi. Valójában hogyan és miképpen, nem tudom.
Most már eltelt több mint két hét, mire ismét megjelent a fény! A fény, amitől már nem félek, és várom, hogy mi történik. És jelen van ismét a fényben a Gömb, amely forog, amely átváltozik, amelyben megjelenik a Száj. A Száj mozog, és így szól:
– Megbocsájtás és béke lakozzék bennetek.
És nem értettem, hogy csak ennyit mondott a Száj felém, hogy a megbocsájtás és a béke.
És mikor ismét jelen vagyok19, megkérdezik tőlem:
– És mit láttál, hallottál?
S elmondom, hogy:
– Ma csak annyi volt: a megbocsájtás és a béke legyen bennünk.
És mikor már egyre többen és többen eljöttek hozzánk, mert talán csodát vártak, nem tudom, és megkérdezték tőlem ismételten:
– És ki szólt hozzád? Nő vagy férfi?
– Nem tudom megmondani. Nem tudom elmondani. Ez a hang, ez különleges.
Majdan így szóltak felém:
– Lehet, hogy a gonosz. Nem kéne vele többet társalognod, mert lehet, hogy a gonosz szól hozzád.
– De olyan jó érzés! Érzem a melegséget. Nem tudom elmondani, hogy hol is vagyok, de hogy nem itt, az biztos. Ígérem nektek, legközelebb megkérdezem, hogy ki szólt hozzám, ha még eljön. Mert nem mondta, hogy jön, ahogy eddig sose. De én várom.
Megint eltelik több nap, mikor ismét megjelent a fény, a Gömb az átváltozásában, a megjelenésében. És ekkor nem tudtam, hogy merjem-e felemelni feléje szememet, vagy fordítsam el. De megkérdeztem, hogy ki van jelen, és ki szól hozzám.
De nem történt semmi, csak ismét a Száj van jelen, és az mozog. És hallom a hangot.
Öröm a kegyelmével van jelen. De a kegyelem csak akkor működik, ha elfogadjuk, amiket már elmondott: a szeretet, a megbocsájtás, a béke, hogy a harag, a gyűlölet, és most azt mondja, az irigység ne tomboljék.
De nem változik semmi, mindent úgy látok, ahogy eddig.
Nem is tudom, hogy el merjem-e mondani nekik. Megkérdeztem, hogy ki szólt hozzám, és nem tudom. Nem változik semmi. Most már kezdek én is megint félni, hisz azt mondták, lehet, hogy a gonosz, a gonosz működik.20
De kérdeznek, s valamit mondani kell.
De mit is mondjak?
Nem tudom.
Megint inkább a sírás erőltet21, s a félelem vesz erőt rajtam.
– Beszélj már, beszélj már! Mi történt? – így szólnak felém.
– Megkérdeztem, hogy ki szól hozzám.
– És mit láttál?
– Nem tudom megmondani, ki szól hozzám. Nem változott semmi. Minden úgy van, ahogy eddig. Minden csak úgy, a Gömb a fényben és a Száj.
– Ó, akkor ez már csak a gonosz lehet!22
Nem tudom, hogy a gonosz milyen, de ez olyan jó érzés! Olyan jó ott lenni!
El se mondom tovább, hogy mi van, mi volt, mit kér, hisz azt mondják úgyis, hogy ez a gonosz.
Felkészítettek. Azt mondták, imádkozzak többet, legyen nálam rózsafüzér, szenteltvíz:
– Majd meglátod, ha előveszed, biztos, hogy nem történik semmi. Majd eltűnik előled minden, és akkor befejeződik. Mert csak a gonosz lehet itt veled!
Ettől kezdve állandóan nálam volt a rózsafüzér, egy kis üvegcsében készítettem szenteltvizet. És azt mondottam, hogy:
– Ha ismét megjelenik, és ha láthatom, megkérdezem, hogy ki az.
S már elég hosszú idő telt el az első találkozástól, és ismét itt a fény, itt a Gömb, s öröm járja át szívemet. És ismét megkérdeztem:
– Ki szól hozzám? Nagyon szeretném tudni, hogy ki az, aki szól hozzám. Meg is kértek erre, hogy kérdezzem meg.
S ekkor a fény eltávolodik.
És megijedtem, hogy elmegy, itt hagy.23
De nem ment el! Csak ott van, távolabb tőlem.
És mikor a fény ismét elindul felém… És valaki jelen van a fényben, hisz mozog benne valaki.
De ki az, nem tudom.
És kilép a fényből…!
– Bocsáss meg nekem!24 Azt mondták, kérdezzem meg, kivel beszélek. Bocsáss… Bocsáss… Bocsáss meg nekem!
Hisz ez az Úr Jézus! Ez az Úr Jézus!25
Csodálatos érzés, mintha lebegtem volna.
Elment a fénnyel együtt.
És boldogan mondom:
– Tudom már, ki szól hozzám! Láttam! Tudom már, ki szól hozzám, és láttam!
S mondom nekik, hogy:
– Az Úr Jézus! Az Úr Jézus az! Az Úr Jézus!
Mindjárt felém szegezték a kérdéseket:
– Milyen? Milyen ruhában van? Hogy néz ki?
Hirtelen nem is tudtam nekik szólni a meglepetéstől.
– Olyan erős, vakító fény, amely jelen van, amelyben jelen van, és kilépett. Fehér ruhája van. A haja vállig érő, nem az a nagyon sötétbarna, hanem egy kissé világosabb, ilyen minimális hullámokkal. A Szemét nem tudom megmondani: sötétes, de hogy barna-e vagy már inkább a fekete árnyalata, azt nem tudom megmondani. Magassága? Hát, én azt nem tudom, azt nem tudom elmondani.
Erre ismét megkérdezték:
– És hol volt a szenteltvized és a rózsafüzéred? Mondtuk, hogy az legyen nálad, mert lehet, hogy ám a gonosz az megint!
– Nálam volt, csak annyira meglepődtem, hogy el is felejtettem, hogy itt van.
Pár nap után ismét megjelenik: jelen van a fény, és a fény, ahogy jön felém, látom, hogy mintha valaki jönne a fényben.
Ismét itt van. Meghajolok Előtte.
És így szólt:
– Kiválasztottalak a föld porából, hogy taníthassalak majd, és te átadd, amelyet neked elmondok.
– Köszönöm. Köszönöm.
Majdan – most ügyeltem rá! – veszem elő a rózsafüzéremet, meg veszem elő a szenteltvizet, hisz azt mondták, jól szenteljem meg, és majd meglátom, hogy eltűnik.
És ahogy kiveszem, elkezd mosolyogni felém, és így szólt:
– Bátran kilocsolhatod az egész vizet, Én itt maradok! Hisz tudom, hogy ezt kérték tőled.
Meglepődtem, de ezért meglocsolom.
– Bocsáss meg, de ezt kérték tőlem!26
– Igen, felkészítettek a kicsinyhitűség működésére.
– Köszönöm. Köszönöm, hogy nem mentél el!27 Köszönöm, hogy itt maradtál. És bocsánatot kérek!28
Mikor visszatérek, örömmel újságolom:
– Nem ment el, pedig meglocsoltam ám, ahogy mondtátok! És csak kinevetett. Azt mondta, hogy a kicsinyhitűség működik bennünk. De most már el tudom mondani, hogy mezít…, mezítláb láttam, nem volt most rajta semmi a Lábán. És a derekán egy öv volt, arany színben, ami meg volt kötve a fehér ruháján. Most még ezt is láttam. S azt mondta, kiválasztott a föld porából, hogy majd taníthasson. És ha majd tanít, akkor majd át kell adnom.
Ezen megint nevetnek, hogy:
– Te fogod átadni?! Hát még kettőt se tudsz szólni!
– De nekem ezt mondta. És én elfogadtam.
Majdan egyre többen és többen jöttek, hisz a hír elterjedt. Sokan érkeztek, hogy megnézzék, hogy valójában mi történik itt ezen a helyen.
De akkor még nem kimondottan azért voltak jelen, hogy imádkozzanak. Egy rövid ima elment, de inkább énekeltek, és sokan és sokan azt mondták:
– Eljövünk, és beállunk a sorba, mert akarunk eldőlni.29
Ez miatt jöttek ekkor többen és többen. Mert többen, mikor eljöttek, imádkoztak rövidet, és énekelgettek, közben a sorba álló testvérekhez egyesével mentem, és én is imádkoztam, amelyre megtanított30. És többen és többen eldőltek. Volt, aki azt mondta, úgy puffant, mint a krumpliszsák. De hogy mit éreztek, azt ekkor még nem tudtam.
S ekkor már a család is, többen és többen eljöttek megnézni:
– Ha már mások jönnek, akkor mink is eljövünk, hogy megnézzük, hogy valójában ott mi történt, és mi történik.
S ekkor a nyelvek adományában31, a beszédben, a tanításban vettem részt: Pateri, popoli, pateri… Santa fora Crista… Peti…32 (…)
És nevettek rajta, mikor valamelyik szót nem tudtam mindjárt kimondani, ahogy tanított.
És ekkor többen és többen részesültek a nyelvek adományában. De ez az adomány a kegyelem működésében úgy van jelen, hogy ő megkapta, imádkozhat vele, énekelhet vele, de senki más nem hallja, mint az, aki mondja, és akihez mondja, Jó Jézus Krisztus Urunk felé. Hisz én is megkaptam e csodálatos kegyelmet, és mellettem többen és többen, akik ekkor, velem együtt, ők is elmondták az ő saját imájukat.33
S ekkor többen és többen meglepődtek, hogy valójában mi történt itten.
A nyelvek adománya az ajándékban ezt adja számunkra, hogy ez egy adomány a kegyelemben. De ezzel nem hivalkodni kell, hanem örülni, és ezt az adományt nem mindenki előtt, hanem csak csendben, vagy ha egyedül vagyok, átadhatom az felé, akitől kaptam.
Jézus Krisztus Urunk:
A mai nap is vannak testvérek jelen a kezdetekből, akik részesültek e nyelvek adományának ajándékából, és akik most e jelenben ide állnak, és elmondják az ő saját ajándékukat, hogyan is van jelen a nyelvek adománya. De a nyelvek adományában imádkozhatom én magam, ki megkaptam, ahhoz, akitől kaptam, de nem a Közösségben, mert a Közösségben sokan és sokan nem ismerik, nem értik, és nem tudják, hogy hogyan és miképpen működik. Így most a kezdetekből két olyan testvért kérek, jelenjen meg itt, és mondja el az ő saját kegyelmének ajándékát a nyelvek adományáról.
Ne kelljen szólongatnom, mindenki tudja, hogy ki részesült e kegyelmi ajándékban.
Többen vagytok, Én két testvért kérek most.
Kiss Józsefné Márti:
Köszönöm, Imádott, Jó Uram, hogy kiválasztottál engem e szeretet, kegyelem ajándékára, s megkaptam a nyelveken szólás adományait: Páteri… (…) Santa Maria, Jesus Christ (…) Mamma Mia.
Köszönöm, hogy elmondhattam.
Dicsőség érte Neked, Istenem!
Jézus Krisztus Urunk:
Egy másik testvért is hívok és várok, aki szintén részesült e kegyelem-ajándékban. Hisz többen vagytok.
Jó, ha nem akar szólni, nem mondja el a megtapasztalását, a kegyelmének ajándékát, akkor a felajánlás részében, hisz mikor imádkozunk, érezzük, hogyan és miképpen van jelen, és működik felénk és hozzánk, hogyan és miképpen ölel át e jelen ajándéka a kegyelemben.
Majdan ebben az esztendőben még a szeretet kegyelmi ajándékában működött minden, hisz ekkor még az engesztelésben azt kértem tőletek, imádkozzátok az Örvendetes szentolvasót, imádkozzátok a Dicsőséges szentolvasót, a Fájdalmas szentolvasót még ne, amíg nem értitek a Fájdalmas szentolvasónak minden titkának ajándékát, kegyelmét, működését.
E szavak e tanítása után többen és többen ismét úgy cselekedtetek: „Ha már csak Öröm- és Dicsőséges szentolvasóban lehet imádkozni, akkor ez nem lehet jó hely, hisz nem tudjuk, hogy még volna-e olyan hely, ahol azt kérték, hogy csak az Öröm és a Dicsőség legyen jelen az engesztelésen a mindennapi imában, a felajánlásban és a kérésben.”
S ekkor a tanítások elkezdődtek felétek kiválasztott testvér által, akit az éjszakában sokszor és sokszor tanítottam, mikor felkészítettem, hogyan és miképpen adja át számotokra. Hisz volt, mikor azt a tanítást adtam neki, hogy a megbocsájtás kegyelme hogyan működik rajtatok és bennetek, hisz a megbocsájtásban el kell fogadni a felebarátot és a testvért. És ekkor ezt mondottam felétek:
Az Evangélium tanítása, amikor oda megy a gazdag ember a Názáretihez, és megkérdezi Tőle, hogy mitévővé váljon, hogyan cselekedjen, hogy jó emberré változzék, és ő is követhesse Őt. Ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok e Evangélium tanítása kiemeléséből ezt adtam feléje:
– Menj el, add el mindenedet, oszd szét a szegények között, és utána jöjj, és kövess Engem.
A férfi elszomorodott, hisz nagy vagyona volt, és ezt nem akarta megtenni, ezért hát eltávolodott.
E tanításban ekkor így szóltam a jelenlévőkhöz:
– Íme, nézzétek, a tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdag embernek belépni a Mennyek Országába.34
Ekkor még nem értették, hogy ezt a tanítást hogyan és miképpen kell felismerni, elfogadni.
Még ti sem értettétek, kiknek megadtam kiválasztott szolga-testvér által számotokra, hogy hogyan és miképpen ismerjük fel e tanítás mondanivalóját.
Igaz, hogy akkor még kiválasztott testvér nem így szólt felétek, nagyon nehéz volt összerakni néha a szavakat, a szavak után a mondatot. Hisz most egy kis ízelítő a kezdet szavainak tanításából, mikor így szóltam hozzátok:
Kö-szön-te-lek ben-ne-te-ket Én, Jé-zus Krisz-tus U-ra-tok. Ki-vá-lasz-tott Má-ri-a szol-ga ál-tal a-dom meg ta-ní-tá-so-mat. Fo-gad-já-tok sze-re-tet-tel e ta-ní-tást, a-mit ma szá-mo-tok-ra meg-a-dok.35
Nem akarom az egész tanítást így adni, hisz erről most majd az Íródeák36 beszél majd nektek, aki akkor még, nem volt más segítsége számára, csak az Írószolga37, és ő mint Íródeák, akik összeállították számotokra az akkori tanítást a „Golgota”-i tanítás megjelenésében, vagy éppen a kezdet tanítás szavait, hogy hogyan és miképpen működött ez, hogyan és miképpen tudta leírni, majdan pontosítani és átadni számotokra.
Most ezért ő szól felétek e tanításról.
Kádár Györgyné Anna:
Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy szólítottál, és elmondhatom az első időben… (…)
Tehát, Uram, Jézusom, elmondanám, mint ahogy szólítottál, hogy az első időben hogyan írtuk vagy írtam, nem: írtuk a tanításokat. Ehhez nagy segítséget kaptam egy testvértől, aki adott egy eszközt, amivel magnóra, magnóról vissza tudtam hallgatni a tanítást, és nagyon sokszor sajnos, és Te mindig segítettél, mert akkor még az Író-gyűjtő testvért39 nem adtad mellénk, így sajnos, be kell valljam, hogy nagyon sok Mi Atyánk és Üdvöz légy és Rózsafüzér kellett ahhoz, hogy le tudjam írni, mert nagyon nehezen értettem pontosan. Ebből adódott, hogy néha talán nem úgy írtam, ahogy valójában talán kellett volna, nem egy kicsit magyarul, vagyis azt hittem. És utóbb még egy segítőnk volt, aki átolvasta még egyszer, és ő is javítgatott benne.
És akkor utána kaptuk Lajos testvért, aki teljesen precízen, és a felesége, Zsuzsika40, az gépelte tovább.
Én nyolc évig, azt hiszem, nyolc évig írtam, és az utóbbi tizenvalahány évben a Lajos írja a Zsuzsával együtt.
Nem tudom, hogy eléggé jól mondtam-e el, ahogy kérted, Uram, de most ez jutott, sajnos, eszembe csak.
Jézus Krisztus Urunk:
Igen. Ezt kellett volna elmondani, ahogy mondtad, hogy mivel Mária, kiválasztott testvér ilyen szakaszokban beszélt felétek, hozzátok, valóban nagyon nehéz volt megtapasztalni, hogy a szó mit rejt, és a szó után a mondat mit akar nyújtani számotokra.
Ezeket még a mai napig bármikor vissza lehet nézni, hisz meg vannak örökítve. Lehet belőle tanulni olyan téren a tanításban, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor kiválasztottam testvért, és azt mondottam számára, hogy Én leszek a Tanítója, Én fogom tanítani őt szemetek láttára. És a tanítást úgy kell értelmeznetek, mint mikor egy házat akartok építeni, de nem a homokba, hanem a kősziklára, hogy megmaradhasson. És a házat az alapoknál kezditek, az alapok után pedig majd jönnek a téglák sorba-sorba, egymás mellé, hogy emelkedjen. Így fog kiválasztott Mária testvér is a tanításban számotokra megjelenni, a tanítást megmutatni előttetek, hogy hogyan működik, hogyan van jelen, hogyan lehet értékelni, és hogyan lehet most már belekapcsolódni mindabba, ami jelen van. Hisz a kezdetekben valóban nagyon-nagyon nehéz volt ezeket így követni, és volt olyan, mikor számára adtam tanítást, és azt kicsit halkabban mondottam. Erre voltak köztetek, úgy-e, akik így szóltatok, viccesen:
– Uram, a közösségben nem illik sugdolódzni!
Ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam a hangot hangosan kiválasztott testvérnek – a nyelvek adományában. És elkezdte mondani, hogy: Páteri, popoli… (…)
S akkor megkérdeztem a testvért:
– Most jól hallod, és megérted?
– Hallani hallom, Uram, de nem értem. Bocsánatot kérek!
Tehát ilyen viccesek is voltatok a kezdetekben, mikor arra vártátok, s arra várakoztatok, hogy hogyan és miképpen vegyetek részt a mindennapokban, a kegyelem ajándékában és a működésében.
S ez az esztendő41 még azt rejtette számotokra az öröm szeretetében, amikor megajándékoztalak benneteket az ének és az ima ajándékával, hogy az ének és az ima hogyan és miképpen működött, hogyan és miképpen írtátok le, hogyan és miképpen adtátok át akkor, amikor először azt hittétek, hogy az a sajátotok. Leírtátok ugyan, de nem szóltatok róla. Kivételesen akkor, amikor kiválasztott testvér néha így név szerint ide szólt, hogy:
– Testvérem, a te írásodat mikor szeretnéd leadni?
Nagy meglepődve:
– Te tudod, hogy én írtam?
– Hát, igen, valaki megmondta nekem, hogy te is írtál, és várom, hogy leadjad írásodat.
S ekkor sokan és sokan összefogva, hogy az írásokat legépelve, egy kis füzetkébe összefűzve, és ezekből van jelen az ének a könyvben, hisz az első könyvetek, az énekeskönyvben, amelyet ti saját magatok készítettetek, legépeltétek, lefénymásoltátok, és összefűztétek a lapokat, piros borítót tettetek reája, összekötöttétek, hogy ezek az énekek a jelenben megjelenjenek, és írva, és az írást majd megőrizzük, mert az írás most már jelen van az énekeskönyvetekben.42
De akkor még nem tudtátok, hogy az ima és az ének hogyan és miképpen jelenik meg rajtatok és bennetek.
És most ismét vannak itt a kezdetekből, a segítőkből, így mondom, a segítőkből két olyan testvért kérek, akik írtak éneket, hogy hogyan működött a Szentlélek, hogyan adta meg számotokra, és hogyan elevenedett meg rajtatok, bennetek az írás, és most, mikor énekeljük az éneket.
Most kérem először az egyik segítő testvért, és utána a másik segítő testvért, hogy mondják el az ő kegyelmi ajándékukat e megtapasztalásban, körülbelül olyan örömmel, mint az első évben, úgy a sarokban, ott bent: az egyik ott ült, boldogan elmesélte, de nem Máriának, először másik testvérnek, hogy ővele mi történt. A másik segítő, akit kérek, az pedig itt, még akkor itt volt még az ajtó, ő itt gubbasztva a széken, nem elégedett meg a saját énekével, a többit gyorsan másolta, nehogy valamiből kimaradjon.
Most szóljatok mindketten.
Csatai Lászlóné Juliska:
Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy szólítottál.
Köszönöm, hogy elmondhatom ezt a csodálatos ajándékot, amire nagyon vágytam, hisz már többen kaptak éneket, imát, és én is nagyon vágytam rá, hogy én is írhassak valamit. Aztán kaptam olyan nagyon szép éneket, hogy ha az élet útján elfáradok – akkor, amikor tényleg úgy éreztem, hogy elfáradtam az élet útján. És nagyon boldogan énekeltem! Kimondhatatlan boldog voltam, mert akárhol voltam, csak dudorásztam, és erőt kaptam belőle. És akkor egyre több énekeket kaptunk, és nagyon-nagyon örültem, hogy énekelhetek, mindig is szerettem énekelni, még régen nótáztam is, de hogy most az énekek jöttek, hát, az nagyon csodálatos volt!
És hogy le ne maradjak – igaz, Uram! – mindent akartam tudni, hogy én mindent, majd, ha öreg leszek, akkor is tudjam dalolni, énekelni.
Nagyon-nagyon siettem mindig az énekeket leírni, hogy nekem ez megmaradjon.
Bocsáss meg, Uram, én akkor nem gondoltam, hogy ennyi lesz! Azt hittem, hogy én azt le tudom írni, és majd én milyen boldogan fogom énekelni. Hát, nem mintha nem boldogan énekelném, mert nagyon-nagyon-nagyon boldog vagyok, kimondhatatlanul, hogy itt lehetek, és ezt a kegyelmet megkaphattam.
Hát dicsőség a Jó Istennek, Neked, Uram, Jézusom!
Nagyon örülök, hogy részese lehetek ennek az ajándéknak.
És az is igaz, Uram, hogy talán egy kicsit kapzsi voltam ebben. De bocsáss meg, Uram!
A Te szereteted vonzott ide, és ez váltotta ki belőlem ezt a kapzsiságot, mert olyan jó itt lenni! Olyan jó Veled, közeledben, Uram, Jézusom!
Én megköszönöm, hogy szólhattam, és megköszönöm, hogy ennyire szeretsz, a végtelen szeretetedet, jóságodat.
Jézus Krisztus Urunk:
Igen. De azt nem mondtad, hogy mi történt itt a tévé környékén. Hogy szólt rád Mária, kiválasztott szolga, hogy:
– Te mit csinálsz? Ki szólt neked, hogy te írogasd az énekeket?
Mert ő mindent magának akart.
Nem elégedett meg azzal, amit kapott, neki még a másoké is kellett. Hogy le ne maradjon róla.
Csatai Lászlóné Juliska:
Igen, Uram, így volt. Így volt, mert nagyon szeretem az énekeket. És valóban úgy gondoltam, hogy mindet szeretném tudni.
És nagyon köszönöm, hogy azért tudok is nagyon sokat, még fejből is! És ez is a kegyelmi ajándék, Drága, Jó Uram. Köszönöm szépen.
És nagyon-nagyon, kimondhatatlan boldog vagyok, hogy itt lehetek, és hogy énekelhetek, imádkozhatok. Köszönöm ezt a csodálatos kegyelmet.
Dicsőség érte Neked, Uram, Jézusom, és Drága, Jó Mennyei Atyánknak!
Nem tudom, hogy… Mondjak-e még valamit, Uram?
Jézus Krisztus Urunk:
Másik testvér, aki először nem a Máriával osztotta meg örömét?
Pankart Antalné Zsóka:
Uram, Jézusom, ha énhozzám szóltál, hogy most én következek, nagyon sok éneket kaptam. De most arra kérlek, hogy segíts nekem, mert én már azóta nagyon sok gyógyszert szedtem, meg nagyon sok nyugtatót. Attól félek most, hogy nem tudom elmondani úgy, ahogy az akkor történt.
Erdélybe is, amikor mentünk, ott írtam…
Jézus Krisztus Urunk:
Én nem Erdélyről beszéltem most, a mai nap. Én a sarokról43 beszéltem, a legeslegelső énekedről, amelyet a testvérnek mondtál el – Mária irányában ül, a harmadik padban, vele osztottad meg az örömödet először, majd akkor ő segít neked kipótolni.
Úgy-e, Loncika? Majd te kisegíted. Neked kell emlékezni, te voltál az első, aki meghallgattad örömét.
Pankart Antalné Zsóka:
Nekem kellene, bocsánat, nekem kellene emlékezni arra, hogy melyik volt az az első ének. És az Úr Jézus itt van, és hall engem, ismer, tudja, hogy mikor mit kaptam, és nem tudom elmondani, hogy melyik volt az első ének. Nem tudom, melyik volt. „Falunk felett szállnak angyalok”.
Többen is:
Nem. Nem!
Pankart Antalné Zsóka:
Én azt hiszem, hogy az.
Többen is:
Nem, nem. Nem!
Pankart Antalné Zsóka:
Nem. Akkor segíts, Szűzanyám.
Jézus Krisztus Urunk:
A keresztre tekints, a keresztre tekints.
Hisz ki után kaptad ezt? Ki volt akkor itt, akik énekelték ezt az éneket? És az énekben keresztet, mint a kereszt-hódolatban, itt, ezen a helyen a pásztor testvér oda adta nektek, hogy részesüljetek. És te azt mondtad, az után csak dudolásztad44 ezt a dallamot, nem tudtad, hogy miért, csak dudolászod, dudolászod. S utána jött az írás, de az írást utána nem kiválasztott szolgával osztottad meg, hanem a másik testvérrel. Ennek reményében, ha most már nem emlékeztél, átadtam feléd és hozzád, akkor most közösen és boldogan énekeljétek.
Jelen lévő testvérek:
Édes Jézus, Hozzád jöttem,
Jézus Krisztus Urunk:
Valóban, az ének, ez megadja minden testvérem számára, hogy az írás, ahogy megjelent számotokra, és az írásban az ének, az ének mondanivalója, hogy el kell gondolkodnunk, hogy vagyunk, és hogyan és miképpen éljük az életünket. Mert a gyarlóságban követhetünk el hibákat a cselekedetek, a bűnök és a tettek révén, de soha nem késő a megbocsájtó kegyelmet kérni önmagunk számára.
És mikor önmagunk számára kérjük a kegyelmet, akkor a megbocsájtás reánk árad, működik rajtunk és bennünk, és megadja mindazt, ami által változni és változtatni tudunk. Hisz az ének örömet és szeretetet áraszt minden testvérem szívéhez, lelkéhez, aki szeretettel és örömmel kapcsolódik be e közös imádságba. Hisz tudjuk a tanításból, amelyet már megadtam felétek, hogy az ének is imádság a mindennapokban.
De az imádságban még ebben az esztendőben, amikor megtanítottalak benneteket, hogyan és miképpen imádkozzunk, hogyan és miképpen mondjuk el önmagunkkal mindazt, ami bennünk rejlik a felajánló ima részében.46 Hisz akkor, abban az estében, mondhatjuk azt, közel három órában a fő imát, amit a tanítványaimnak is adtam a tanításban, számotokra is megadtam, hogy összefogott kézzel imádkoztuk először el ezt az imát, amelyre azt mondottam: Próbáljuk minden mondatát átélni, értékelni, felismerni, szívünkbe zárni, és érezni a kegyelmet.
S akkor először összefogott kézzel elkezdtetek imádkozni, hangosan. Mert azt hittétek, hogy csak azon van a hangsúly, ha hangosan imádkozzuk a „Mi Atyánk”-ot.
Elmondottátok hangosan, de különbözően. Tehát nem együtt és egyformán és átéléssel. Újra kértem. És újra kértem, mert a végén belefáradtatok.
Erről most egy olyan testvért kérek, hogy mondja el ennek az estének az átélését, amikor azt mondta már a végén, hogy: „Uram, még mindig nem jó? Hát most már annyiszor elmondtuk, már lassan, már vontatottan, már hangosan, és még mindig azt mondod, hogy újra?”
És mikor már ez a fáradtság jelentkezett rajtatok, akkor tudtatok szépen figyelni egymásra, és szinte úgy imádkozni, mintha csak egyetlen egy száj mondta volna az imát.
Most akkor erről kérem, hogy beszéljen most egy olyan testvér, aki szintén akkor már úgy érezte, hogy ez fáradtság egy estében ennyiszer elmondani ezt az egy fő imát a Mi Atyánkhoz.
Szóljon most testvérem, aki mögé Mária testvér annak idején többször elbújt.
Most nem arról, most az imáról.
Sipos Józsefné Loncika:
Itt maradhatok, úgy-e, Uram, ezen a helyen?
Hát csodálatos volt. Én gyerekkorom óta mindig imádkoztam, tanított a drága nagymama, és hát ide kerültem, kisült, hogy én nem is tudok imádkozni úgy, ahogy illene, vagy ahogy kell imádkozni. Hát mondtuk, egyszer hadarva, egyszer lassabban, akkor azt mondta az Úr Jézus, hogy ne kapkodjunk, hanem hát mérsékelten. Na, a mérsékelt, az majdnem suttogás volt. Akkor az azért nem volt jó. Hát, bizony, nem tudom, hogy hányszor, de az biztos, hogy nyolcig megszámoltam, s akkor, már akkor azt mondtam, hogy: „Jaj, Uram, hát mikor fogjuk mi ezt megtanulni, ha még mindig nem tudjuk? Már ennyiszer elmondtuk, és nem jó.”
És végül olyan szépen, türelmesen intett bennünket, hogy olyannak kell az imának lenni, mintha egyetlen egy ember mondaná.
És a csoda megtörtént, nagyon nehezen, de megtörtént: összekovácsolódtunk, és gyönyörűen tudtunk imádkozni.
És erre még el kell, hogy mondjak egy olyan esetet, hogy volt Bátmonostoron, az én falumban egy hölgy, aki nagyon gyűlölte a Sükösdöt. És egyszer valami megérintette szívét, és eljött ide. És azt mondta, hogy megállt itt az udvaron, és megmeredt, mert azt mondta, még ilyen gyönyörűen embereket imádkozni nem hallott.
Hát, ő volt a Csiriné, szegénykém most már meghalt, de csodálatosan el volt ragadtatva, és attól kezdve Bátmonostoron, a falunkban úgy imádkozunk, ahogy Sükösdön megtanultuk.
Úgy-e, tudod, Drága Jézusom?
Jézus Krisztus Urunk:
Legyen meg az összefogott kéz, és most szeretném hallani a tanításból azt az egy szájat az imában.
Nem kell felállni. Mindenki maradjon helyén, legyen meg az összefogott lánc, és mintha egy száj imádkozna a Mi Atyánk-ban és az Üdvöz légy-ben, hisz az Édesanyát is köszöntjük.
Jelen lévő testvérek:
Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te Méhednek Gyümölcse, Jézus.
Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.
Jézus Krisztus Urunk:
Valóban, az ima ereje, az összekovácsolja a nyitott szívű testvéreket a meghallgatásban és majdan a felajánlásban.
És ezt az imát, amikor tanítottam számotokra e jelenben, azt szerettem volna felétek tükrözni, hogy minden ima meghallgatásra talál, tehát nincs kivételezés, hogy most melyik ima az, amelyik meghallgatásra talál. Csak nem mindegy, hogy hogyan imádkozol, és nem mindegy, hogy hogyan éled át, hogy te tudod, hogy a Mi Atyánk-ban először az Atyához fordulsz, kinek a gyermeke vagy, ahhoz az Atyához, akitől várod a kegyelmet és a segítséget.
Elmondod Fiának, Jézus Krisztus Uratoknak, aki tanított benneteket erre az imára. Mert az imában, mikor így együtt, átélve, megtapasztalva szépen átadod, akkor nincsen zavaró körülmény, mint néha, mikor vannak azért nálatok is jelen, mikor az egyik vagy előrébb mondja, vagy egy-két szóval hátrább mondja. És akkor már nem összefüggő az ima. Akkor már az egyik a másikat figyeli, esetleg talán reá is szól, hogy: „Nem veszed észre, hogy nem együtt mondjuk?”
És már nincs az az átélés, az a kegyelem, ahogy ez jelen van és működik.
Ezért tanítottalak meg benneteket, hogy hogyan és miképpen imádkozzál. Hisz azt mondottam akkor is számotokra, abban az estében valóban sokszor mondottátok el, de azt mondtam: Egy nap, amely huszonnégy órából van jelen, egy napban, ha nincs több időd, neked van egy órád, van tíz perced, amit szeretnél átadni, azt ne hadard el, a gondolatod ne legyen máshol, hanem azt valóban akkor add át az Atyához vagy Jézus Krisztus Uradhoz, aki tanított.
Mert mikor úgy imádkoztok, ahogy mondtam akkor, úgy-e, emlékeztek, hogy: „Te is eredj, te is eredj, te is eredj, mert én kiadom magamból, de hogy én hol vagyok az ima alatt, azzal nem törődöm.”
Mert lehet, hogy imádkozom, elmondom az imát, de hogy az ima elindul-e fel Atyához és Jó Jézus Krisztus Uratokhoz, akihez szeretnétek elküldeni, vagy az Édesanyához, a Boldogságos Szent Szűzhöz a felajánlásban, majd a meghallgató kegyelemhez, ahhoz egy kicsit teremtsetek csendet magatokban. Akkor egy kicsit próbáld rendezni önmagadat, és utána kezdd el a szívből jövő, őszinte imáitokat.
Ez az, amire tanítottam testvéreimet s kiválasztott Mária testvéremet is, a tanúságtételben többször megadtam, hogy a meghívásában erről beszéljen azon testvéreimnek, akik megjelennek, és akik részeseivé válnak a meghallgatásban.
És volt ilyenben részetek, kik akkoriban kísértétek Mária kiválasztott szolgámat a testvérben a megtapasztalásban, a tanúságtételében. És mikor szintén egy pásztor testvérnél volt jelen, és többen összejöttek, és a tanúságtételét adta át, és mikor ehhez a részhez ért, hogy inkább kevesebbet imádkozzál, de az őszinte legyen és szívből jövő, és hogy valóban kiadod önmagadból a felajánlás meghallgatásához. És erre azt mondta a pásztor:
– Érdekes, Sükösdön arra tanít az Úr Jézus, hogy nem kell imádkozni!
Én sosem mondtam ilyent sem Mária testvéremnek, sem nektek, kik jelen vagytok, a kezdetektől és most a mai nap is, hisz mindig csak azt tanítottam számotokra, hogy ha imádkozol, ha felajánlasz, ha kérsz, vagy ha hálát adsz, az valóban olyan legyen, ahol te is ott vagy élőben, nyitott szíveddel, lelkeddel, és átnyújtod, átadod.
Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, tudjuk átadni, tudjuk érezni, hogy: „Valakinek én ezt most felajánlottam, és én hiszem, hogy meghallgatja, én hiszem, hogy a meghallgatásomra eljön a segítség. De addig türelmesen várok, és a türelemben, ha kell, többet imádkozom.”
Fontos, hogy ezekre tudjunk oda figyelni, értékelni, megtapasztalni és felismerni, és átadni, mert a kegyelem az ajándékában így működik, és így van jelen a mindennapi életben.
Majdan jött az első szeretetünnepetek47, amelyre lázasan készülődtetek, nemcsak ti, hanem a gyermekek és unokák, akik akkor még köztetek voltak, még kicsik és gyermekek voltak, most már azok is felnőtté, sőt szülőkké váltak már. És készültek számotokra pásztorjátékkal, ti pedig készültetek az ünnepre, elterveztétek erre a helyre, „mekkora karácsonyfát helyezünk el”, hogy mennyire legyen díszes, hogy hogyan és miképpen ünnepeljünk.
S erre Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam felétek:
Ez itt, amely számotokra jelen van, a szeretetben és a jelenlétben működik. És lehet, hogy azt mondjátok, hogy szegényes ez a hely, de Én hogy mondtam számotokra akkor?
Lehet, hogy szegényes, de mégis gazdagabb, mint ahol Én születtem.
És ezért ti ne a fényűzésre és a pompára menjetek. Legyen ez számotokra a szeretet az ünnepben, és az ünnephez járuljon hozzátok az a megtiszteltetés, hogy szolidan díszítitek fel e helyet.
És így voltak jelen számotokra a fenyőágak itt-ott, amely mégis megadta azt a kegyelmet, hogy mégis ünnep volt e jelen helyen. Tudtatok örülni, boldogan énekelni, imádkozni, és éreztétek, hogy hogyan és miképpen van jelen e szeretetünnep e kegyelem ajándékában.
Hisz sokan és sokan az ünnepet nem a szeretet megtapasztalásában élik meg, holott a szeretet, amelyet nem lehet megvenni, erőltetni, átruházni, kikövetelni, a szeretet az, ami a szívben jelenik meg, a szív nyitottságával, elfogadásával, eggyé válásával és a mindennap jelenlétének élésével. És a szeretetet, ha kell, átadom, átölelem felebarátomat, testvéremet, örömmel megajándékozom, hogy nincs más talán nekem, csak a szeretetem az ölelésemmel, ezt nyújtom számotokra és felétek.
És milyen csodálatos lehet így is az ünnep a kegyelemben!
És boldogan ünnepeltetek, boldogan éreztétek magatokat, ahogy mondtátok, „e szegényes helyen”.
Mindegy az, hogy mennyire, ahogy mondta nektek akkor a Koros szolga48 – emlékeztek? –, „primitív helyetek van, brüsszeli csipkével kirakva”.
De ti azt mondtátok neki:
– Nem baj, ha primitív, nem baj, ha brüsszeli csipkének mondod, mink akkor is olyan boldogok vagyunk, mintha szállnánk örömünkben!
És úgy-e, a szeretetet, ezt nem így szokták mérni, hogy mi van jelen, és hogyan kell értékelni, hanem azt, hogy hogyan jelenik meg a szívben, és a szívből te hogyan tudod átadni a felebarátodnak és a testvérednek. Mert fontos, hogy ezekre tudjatok figyelni, ezeket tudjátok átadni, mert ezzel néha többet tudsz nyújtani a felebarátnak, a testvérnek, vagy aki éppen melletted ül, egy kézfogással, egy szeretet-mosollyal, egy átöleléssel, mintha lehet, hogy nem tudom, mit adnál számára. Mert, ahogy mondottam, ez az egy, amely nem pénz formájában elevenedik meg rajtatok és bennetek. Ez az egy, ami a szívben van jelen, és a szívből lehet árasztani mindazoknak, akik felkészülnek, és akik elfogadják ezt a csodálatos ajándékot a kegyelemben.
És az öröm a szeretetében így volt jelen számotokra, és még mindig csak az Örvendetes és a Dicsőséges szentolvasót imádkoztátok. És némelyek azért hát elzarándokoltak, némelyek azért hát itt voltak köztetek, ha nem is állandó jelleggel, mert valahogy nem tudták befogadni, hogy miért nincs jelen a Fájdalmas szentolvasó.
Majdan eljött az örömünnep után a felkészítés a fájdalomra.49 Arra a fájdalomra, amelyet a megtapasztalásában átélhetünk, felismerhetünk és elfogadhatunk. Hisz akkor, amikor eljött számotokra ez az időszak, akkor Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam felétek:
Most pedig tanúivá váltok, hogy a Fájdalmas szentolvasó valójában mit takar, és mit rejt számotokra, hogy ezt hogyan és miképpen kell értékelnetek, hogyan kell ebbe belekapcsolódni és eggyé válni.
És eljött a bűnbánat-idő, amikor még senki sem tudta, hogy a bűnbánat-időben hogyan fogunk részt venni, és hogyan és miképpen működik majd számotokra a bűnbánat-idő.
És ekkor eljött az első péntek felétek és hozzátok. Összejöttetek imára, engesztelésre. És akkor Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam:
A mai nap már közösen, együtt imádkozzuk a Fájdalmas szentolvasót. De mielőtt még elkezditek, elmondom számotokra, hogy ma részeseivé válhattok, hogy hogyan van jelen a fájdalom előttetek.
S ekkor még nem tudtátok, hogy ezt hogyan és miképpen kell értékelni, felismerni, elfogadni, és az elfogadásban együttműködni.
Ekkor kiválasztott Mária testvéretek letérdelt, de mielőtt letérdelt, így szólt felétek:
– Ma valami különleges fog történni, még nem tudom, de valamit érzek, valamire fel lettem készítve, de még nem tudom elmondani számotokra. De majd együtt figyelünk, és megtapasztaljuk.
És ekkor elkezdtétek imádkozni a Fájdalmas szentolvasóban az imát. És közben, hogy hogyan és miképpen vegyünk részt. S akkor kiválasztott testvéretek letérdelt, imádkozott, és meglepődtetek, hisz azt vettétek észre, hogy mintha félne, és sír, és nem tudjátok, hogy most mi történik.50
– Nehéz, nem bírom. Leroskadok.51
Ekkor már éreztétek, hogy valami nehéz a fájdalomban, ami megjelent előttetek.
És mikor visszatért közétek, ti megkérdeztétek, hogy most mi történt. S ekkor elmondta számotokra:
– Megmutatja a Fájdalom-szentolvasónak titkának átélését, de a Fájdalom-szentolvasó titka mellett, hogy a bűnbánat-idő valójában mit rejt. Ma megkaptam egy kicsit a Kereszt nehéz súlyát, ami nagyon nehéz volt, amit, úgy éreztem, nem bírok, hogy leroskadok.
Majd hat pénteken keresztül a bűnbánatban mindent megmutattam kiválasztott testvéremnek: a korbácsütést, a töviskoszorút, a megaláztatást, a vérverejtéket a könnyekkel, és mikor ezt mind megtapasztalta, mikor már ti is tudtátok, hogy valójában mit rejt a Fájdalmas szentolvasó a szívből jövő, őszinte imával, a hatodik péntek után, mikor először jöttetek össze, amelyet úgy neveztek már, a nagyhét, megkérdeztem kiválasztott testvéremet itt, előttetek, hogy elfogadja-e e fájdalom, szenvedés Golgotáját az ifjúságért, a megtérésért.
S ekkor nem kellett még válaszolnia, jelen volt számára két egész nap a gondolkodásban, az elfogadáshoz.
És nem tudta, mitévő legyen. Kérdezte tőletek.
Most olyan testvér szóljon, aki még ma nem szólt, és a jelenben itt volt a kezdetben, és megtapasztalhatta, mikor megkérdezte kiválasztott Mária testvér tőletek, hogy:
– Mit csináljak? Olyan nehéz ez a fájdalom. Mi lesz velem? Mi lesz a betegségemmel?
Hisz a gyarlóság, a gyarlóság a földiekben mindig felülemelkedett, és megadta, hogy elgondolkozzunk.
S ekkor ti hogyan és miképpen válaszoltatok?
Most szóljanak a bástyák, akik még akkor nem voltak bástyák, csak ez után lettek kiválasztva. De itt voltak.
Mit szóltatok testvéreteknek?
Szóljatok!
Bástyák!
Kiss József bástyatestvér, Barika:
Itt voltunk ugyanúgy, mint most, és hallgattunk. Bölcsen hallgattunk, mert nem tudtuk, hogy mit mondjunk. Nem tudtunk tanácsot adni. Sírtál, könnyek közt kértél bennünket, kérted a tanácsunkat. Itt voltunk, veled voltunk, ugyanúgy, mint most. És csak lestünk. Vártuk, hogy mi lesz, hogy lesz-e okosabb köztünk, lesz-e keményebb dió, aki többet tud mondani, de nem jutottunk semmire se.
Maradtál magadnak megint.
Rád volt hagyva az egész.
És te döntöttél.
Mária:
Megkérdeztem Koros szolgát is. Őtőle azt a választ kaptam, hogy:
– A szenvedésre minden embernek szüksége van. Szenvedni kell!
Ez volt az „okos” válasz.
És a félelem erősebb volt bennem is, és úgy jöttem ki, itt, köztetek, hogy:
– Lehet, hogy ma lesz utolsó jelenésünk, lehet, hogy ma látom az Úr Jézust utoljára52, de nem vagyok erős, nem tudom elfogadni ezt a nehéz fájdalmat, ezt a szenvedést, amit kér tőlem.53
Nagyon nehéz ezt kimondani, de meg kell tennem, mert nem bírok…
Erre csak hallom a hangokat halkan, könnyek között, ezt mondtátok:
– Bármit mondasz, veled vagyunk!
Emlékeztek?
Lehet most is elmondani, ahogy súgva mondtátok nekem:
– Bármit mondasz, veled vagyunk!
Olyan nehezen jöttem az Úr Jézus elé, mert féltem, és valahogy éreztem, hogy szégyellem magam, mert nem tudom elvállalni ezt a szenvedést.54
Mi lesz velem?
Hisz magamra gondoltam.
Megjelentem Jó Jézus Krisztus Urunk előtt, könnyeimmel, félelmemmel. Nem is tudtam, hogy hogyan és miképpen. Nem merek Rá nézni55:
– Íme, megjelentem ismételten Előtted, hisz megkértél, hogy a mai nap itt legyek. Igen! Elvállalom!56 De kérlek, kérlek, segíts nekem, mert félek!
És ekkor azt kérte, nyitott szívvel és lélekkel adjam át önmagamat Feléje.57
Felkészített a Golgotára.
Majd, mikor eltávozott, és visszatértem közétek, megkérdeztétek tőlem, hogy mi történt, hisz csak azt hallottátok, hogy elvállaltam. S akkor elmondtam nektek:
– Nem az a Jézus volt előttem, akit mindig láttam58, s aki mindig szólt hozzám. Ma először láttam ezt, a Kereszten Függő Jézust, aki szenved a Kereszten, és aki nem szólt semmit, csak nézett rám!59 És nem tudtam már akkor nemet mondani. Nem tudom, mi történt, nem az jött ki belőlem, amire felkészültem, és amit, azt mondtam, hogy nem tudom elvállalni. Ott, nem tudom, miért, de azt, azt mondtam, hogy: „Igen. Igen, elvállalom.”
És amikor elfogadtam, azt mondta, felkészít a holnapi Golgotára.60
És ahogy lehajoltam, s ismét feltekintettem, már nem a Kereszten Függő Jézust láttam, hanem azt a Jézust, akit mindig látok, s aki szeretettel van jelen, és szeretettel mondja, hogy felkészít holnap, amit eddig hat héten keresztül kaptam meg a megtapasztalásban, a fájdalom, szenvedés Golgotájának átélésében, most holnap az egészet egyben kapom meg.
Erre ti is kérdezitek:
– Az egészet egyben?! Hát milyen nehéz volt ez is!
S ekkor felkészített, és holnap61, azt mondta, már nem este lesz a Golgota, hanem három órakor kezdem a Golgotát.
Meglepődtetek ti is mind:
– Hogy, hogy három óra? Nem este?
– Nem tudom, de ezt kérte tőlem, hogy három órakor lesz a Golgota.
Eljött a péntek, s eljött a délutáni óra, és jöttek és jöttek a testvérek, és szinte ismét a félelem vett rajtam erőt, hisz azt láttam, hogy mindenki tiszta feketében van jelen, mintha gyászolnánk, vagy halott lenne, vagy nem tudom. És ettől a félelem ismét erőt vett rajtam.
De mellette magamban kértem a segítő erőt, hogy: „Uram, Jézusom! Ölelj át fényed sugarával, erősíts meg, hogy felkészüljek, hogy ki tudjak jönni, és elinduljak az úton, amelyre felkészítettél, és amelyet elvállaltam.”
Jézus Krisztus Urunk:
És akkor ti a János Evangéliuma alapján mondottátok a Golgotát, vagyis, ahogy mondjátok most, a Keresztutat62, kiválasztott Mária testvér pedig megjelent, letérdelt, hogy elkezdje, amelyre felkészítettem.
És a felkészítésben átéltétek, hogy milyen az, amikor megaláznak, amikor egyedül van a hegyen, vérverejtékével, könnyeivel, félelmével imádkozik, milyen az, mikor arcul ütik és köpik, és kimondják Felette ítéletét, megostorozzák, és még mindig nem elég a megaláztatása, a megcsúfolása, Pilátus elé viszik, ahol megkoronázzák a megaláztatásában, s majdan kiállítja a Fő téren a néphez, e ünnep alkalmából ők mondjanak felette ítéletet.
Úgy-e, most hallani ezt a kezdetekről, ismét nehéz.
De most kérdezem hát tőletek, hogy tudtok-e a jelenben különbséget tenni a kezdet és a mostani Golgota között?
Hogy az számotokra milyen nehéz volt, kiválasztott Mária testvér által, együtt, és milyen most, amelyet megéltek, amelyet megtapasztaltok, és aminek tanúivá váltatok.
Erre ismételten kérem a kezdetből a jelen testvéreket is, hogy megtapasztalva elmondhassák, ahogy a tanúságtételben, mikor hívlak benneteket, hogy szóljatok.
Ma, most kérek olyan testvért, aki valóban már rég óta jár ide, tehát, ha nem is a kezdettől, de elég rég óta figyelhette, hogy milyen a Golgota-i átélés hétről hétre a bűnbánat-időben, hónapról hónapra az évek folyamán, amelynek tanúivá váltatok.
Először szól egy olyan testvérem, aki a kezdetekből jelen van, és megtapasztalhatta, és részesévé vált.
Most ehhez kérem elsőként Sáfár testvért63, aki bástyatestvér is lett, aki tudja, hogy milyen a teher súlya a felismerés elfogadásában.
Az után pedig hívom és várom egy olyan testvért a tanúságtételben, aki szintén már a kezdetek óta, ha nem is az első évektől, kicsit később jött ide, és azóta rendszeresen, ha csak lehet, itt van, és megtapasztalta a Golgotának súlyát, felismerését, elfogadását. Őt pedig onnan kérem, ahogy jelen van az oszlop, és az oszlop mögött legyen az első pad mindjárt, és a második testvér, hogy ő is majd elmondja a megtapasztalás tanúságtételét.
Elsőként Sáfár testvér.
Kádár György bástyatestvér:
Köszönöm szépen, Uram, hogy megkérted, hogy szóljak.
Az az igazság, hogy az elején nem tudtuk, hogy mi lesz, nem tudtuk fölfogni, hogy ez, ez milyen nagy dolog, azt a Golgotát így átélve látni, megélni. És, mondjam így, hogy mint a kisgyerek, amikor megszokta, hogy ezt csináld, csináld, és mi is így megszoktuk, hogy már így jönnek a Golgoták. És nem azt mondom, hogy könnyebb, de már az átélés, a megélés, az a könnyebb nekünk. Marikának nem biztos.
Köszönöm szépen, Uram.
Egy asszonytestvér:
Hát, először biztosan nagyon nehéz volt, amikor először hallottunk erről a szenvedésről, meg, hát… Én mostanában egy éve nem voltam, mert én beteg vagyok, beteg voltam, úgy, hogy nagyon keveset tudok, most már kétévenként kétszer voltam, most meg tavaly ilyenkor.
De eleinte nehezebb volt sokkal, mint majd később az átélése ennek a Golgotának, amikor megtudtuk, hogy ez micsoda, szóval nagyon nehezen értettük mi eleinte.
És utána talán egy picikét máshogy néztük, hogy ennyi ideig, és akkor csak folytatódik ez a szenvedés.
Jézus Krisztus Urunk:
Igen, azt mondják, hogy az eleje, az nehéz volt, de a testvérek – most mit mondtok mindig a Golgota után?
Néha magatokban: „Uram, lehet még ezt fokozni?”
Hogy mondjátok?
Lehet mondani róla, akik ilyenkor így szokták mondani.
Van, hogy a testvére is, és van a testvérek közül is, akik azt mondják, hogy: „Borzalmas nehéz a mostani. Nem gondoltuk, hogy valamikor még ennyire lehet ezt fokozni, és egyre nehezebbet és nehezebbet…”
Lovák Istvánné Éva, Mária húga:
Én, Uram, a bűnbánat-időben is láttam, hogy mindig minden egyes Golgota nehezebb, de talán most az első péntek, ez valami iszonyat volt. Én látom, ahogy itt ülök, a súlyát annak, amit hordoz a Marika, ez valami eszméletlen nehéz. A lábai, ahogy ki vannak fordulva.
Ezt, Uram, Tenélküled ezt nem tudná megtenni.
Évről évre látom, hogy mennyire nehéz.
És én azt is látom, hogy az ő teste mennyire ki van fáradva, mert amikor visszük a helyére, úgy-e, én viszem, a fiúk elviszik a vécéig a székkel, én ültetem rá a vécére, és ha látnák a lábait, hogy milyen, micsoda erek vannak a lábaiban, hogy föl vannak a kezei duzzadva olyankor! Valami borzalmas!
És ezt minden évben látom, a bűnbánat után is, hogy milyen nagyon nehéz, meg…
De most az első péntek…
A vér, ahogy előjött ebben a bűnbánat-időben végig, de még ott is, éjjel64, akkor is jön neki a vér a szájából.
Úgy, hogy ezt nagyon sokan nem tudják, nagyon keveset beszélünk róla, de…
Én tudom, én látom rajta, hogy mennyire nagyon nehéz.
És most nem tud fölépülni. Erre az időre mindig föl szokott már épülni a Golgotákból, a bűnbánatból, és most nem tud. Kedden is kérdezem tőle:
– Mi a probléma? Látom, hogy valami nincs rendben.
Azt mondja:
– Még mindig nem vagyok fölépülve.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, és hogy szólhattam.
Jézus Krisztus Urunk:
Vannak itt testvérek, akik nem minden Golgotán vannak jelen, de amikor kimarad egy pár Golgota, és legközelebb jön, szokták mondani, már közte is lehet érezni a teher súlyát és a teherbíróságot.
A bástyák, akik pedig megtapasztalják, hogy milyen nehéz, amikor be kell vinni, hisz nem kimondottan ezt a súlyt65 viszitek, amit most láttok rajta, és ami itt van előttetek, hanem a Keresztnek a súlya, ahogy mondani szoktuk vagy szoktátok – inkább úgy mondom –, a Kereszt súlyán a bűnök terhe van jelen.
Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a Kereszt súlyát a bűnök terhével értetek és a megváltásért vállaltam. És a Keresztnek súlya és a bűnök terhe most a jelent adják meg számotokra, hogy hogyan és miképpen vagyunk, hogyan és miképpen kell változni és változtatni, hogyan és miképpen kell haladni másképp e meghívott úton, hogy először önmagamba nézzek, és ha kell, változtassak.
De a változtatást másra nem erőltetheted rá, hisz a tanításból nem egyszer ezt adtam számotokra: a változtatást mindenkinek saját magának kell felismerni, saját magának kell megérteni, elgondolkodni rajta, hogy: „Talán most itt az idő, hogy változtassak, talán nem kedves az Úr előtt az én jelenlétem, vagy megjelenésem, vagy működésem.”
És soha nem késő, mikor így önmagunkba nézünk. És mikor így önmagunkba nézünk, ismerjük önmagunkat, és nemcsak azt látjuk, amit a külsőségben láthatunk, hanem azt is a megtapasztalásban, amit talán belül rejtünk el.
Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, tudjunk változni és változtatni, mert „akkor válok igazi testvérré Jó Jézus Krisztus Urunk felé, mert Ő választott ki bennünket”.
Úgy-e, hogy szólt felétek a tanítás?
Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztottalak benneteket az út porából. Észrevettem az út porában, hogy megcsillantatok, ott vagytok. És azt mondtam:
– Kiemellek, mert szükségem van reád, hogy a küldetés követésében e nyájhoz tartozzál. Vedd fel minden nap keresztedet, és ezzel a kereszttel kövess. De ha kereszted súlya nehezedik reád, úgy érzed már te is, hogy összeroskadsz a keresztnek súlya alatt, nincs már erő, és nem bírod vinni, ne félj e keresztet felajánlani a te Jézus Krisztus Uradnak, és megkérni: „Uram, csak egy kicsit segíts, csak egy kicsit vidd a keresztem súlyát, míg magamhoz térek, míg megerősödöm, mire ismét olyan testvéred vagyok, aki visszaveheti saját keresztjét, és haladhat az úton.”
Ezeket, amíg nem ismerjük fel itt bent, szívünkben, lelkünkben, amíg nem indulunk el a változásban, addig senki sem tud segíteni rajtad.
Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok mit mondok a tanításokban?
Hányszor és hányszor elmondottam már felétek: Jelen vagyok. Szinte mellettetek állok. Várom, hogy megszólíts, várom, hogy szükséged-e van66 Rám, várod, hogy Én, Jézus Krisztus Urad eggyé válhassak veled szíved tabernákulumában. Hisz jelen van a szentáldozás az Eucharisztiában, amelyet magatokhoz vesztek, amikor találkoztok Velem, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok hozzátok megyek, szinte eggyé válhatok veletek e Eucharisztia által.
S akkor hiszed- és vallod-e, hogy valóban befogadtál, valóban szükséged-e van erre a kegyelemre, erre a működésre, erre a csodára?
Mert Én Önmagamat adtam értetek is, hogy nektek is elhozzam a kegyelem üdvösségét e szeretet ajándéka révén. Hisz nem csak azokért, akik akkor éltek, azokért, akik akkor sirattak, ha kevesen is voltak, azokért, akik várták a kegyelmet, hanem azokért is, akik ma jelen vagytok, és akik ma éltek, és akik várjátok a segítségnyújtást.
De a segítségnyújtásban megnyitod-e szívedet e befogadáshoz?
Érzed-e e kegyelmi ajándékot a kincsben, ami hozzátok megy?
Érzed, hogy ki az, akire vágyakozol?
Fontos, hogy ezekre a felismerésben, a megtapasztalásban elfogadjátok mindazt, ami fontos a mindennapi életetekben.
Mert a tanítások így szólnak felétek, hozzátok.
Soha nem adtam olyan tanítást az elmúlt időben, amelyet nem lehet teljesíteni. A tanítás mindig olyan, amit teljesíteni lehet.
Ismerlek benneteket, hisz juhaim vagytok, Én vagyok a Pásztorotok. A Pásztor ismeri juhait, és az ajtón keresztül megy be juhaihoz, és hallgatnak szavára.
A tolvaj? A rabló?
Azok nem az ajtón mennek. Azok hátulról közelítik meg, akik nem őszinték, akik nem igazak, és akik nem azért mennek talán, hogy segítséget nyújtsanak, akik meghívjanak, hogy együtt haladjunk e meghívott úton.67
Ezeket mind-mind a tanításban úgy adtam számotokra, hogy nem volt ismeretlen, hanem ismerős, az évek folyamán már hallottátok, néha pár év után azt mondjátok, hogy: „Ismét megkaptuk ezt a tanítást, de a tanítás nem teljesen ugyanazokkal a szavakkal jönnek hozzánk, hanem mindig van benne valami más, más megközelítése, más felismerése, elfogadása, ami által tudom, hogy hova tartozom.”
Erről talán most az Író-gyűjtő testvér68 tudja nektek elmondani, aki szerkeszti, írja a „Golgotá”-kat, és aki most ígéretet tett a múltkori kérésemben, hogy igyekszik az időpontokra.
Ma kihangsúlyozom neki.
Csomor Lajos:
Köszönöm, Uram, Jézusom, de légy szíves, segíts most nekem, mert nem egészen tudom, hogy mit kívánsz most tőlem.
Jézus Krisztus Urunk:
Hogyan vannak jelen a tanítások. Mert te mondtad nem egyszer el itt már a testvéreknek is, vagy néha pásztor testvérnek, mikor beszélgetsz, hogy ezt a tanítást – most csak példának vegyük a böjtből valamelyik, ahogy te mondod, böjt, vagy bűnbánat-idő, ahogy Én mondom. Például vedd ki az ötödik tanítást, és az már évekkel ezelőtt is volt, de azt mondod, mégsem ugyanazt kapod.
Csomor Lajos:
Melyik volt az ötödik, Uram?
Jézus Krisztus Urunk:
Ki írta? Ki nézte át? Akkor hogy vagy jelen?
Csomor Lajos:
Én is átnéztem.
Lovró József:
A kislányod besegít.
Csomor Lajos:
Nem jut eszembe, Uram. Az viszont eszembe jutott, hogy az utolsó69, az Oltáriszentségről szóló tanításod, hogy…
Jézus Krisztus Urunk:
Az is megfelel, de az előtte lévő, az a pásztorokról szólt. Tudod? Hogy neveztétek pásztorotokat, aki most a lelkivezetést elvállalta nálatok?
Csomor Lajos:
Jaj, igen, igen! Igen, igen.
Tehát azt mondtad, Uram, az ötödik, a nagyböjti ötödik tanításodban, hogy visszaidézted azt a Szentírás-i tanításodat, amiben elmondtad, hogy: „Senkit ne nevezzetek tanítónak, senkit ne nevezzetek atyátoknak, mert csak egy Atyátok van, a Mennyei, és csak egy Tanítótok van, Én, Jézus Krisztus Uratok.”70
Jézus Krisztus Urunk:
Igen.
Csomor Lajos:
És ezt a tanítást régebben, évekkel ezelőtt úgy magyaráztad, hogy ezt a részét nem emelted ki, ez most egy másféle, valóban egy másféle megközelítés volt, és még azt is hozzátetted, hogy ha azt mondjuk, hogy ha a pásztor testvéreinket valahogy meg akarjuk szólítani, akkor előre vegyük mindig a keresztnevét, és ez lesz a meghatározó, és mondhatjuk utána, hogy atya. Például, hogy: Vilmos atya, János atya, Antal atya stb.
Lovró József:
Jenő atya.
Csomor Lajos:
Jenő atya.
Mert akkor már biztos, hogy nem keverjük össze a Mennyei Atyát a pásztor testvéreinkkel, és nem is tesszük őket egy helyre, mert a Mennyei Atya van legfelül, és ők a Te szolgáid, a Te választott, kijelölt pásztoraid.
Jézus Krisztus Urunk:
Na, nem is volt olyan nehéz, úgy-e?
Csomor Lajos:
Nem.
Mindig nehéz. Amikor itt kell beszélni, az sose könnyű.
Jézus Krisztus Urunk:
Tehát ezért van az, amikor mondjátok, hogy nem ugyanaz. Ugyanaz a tanítás, mert az Evangélium-részlet ugyanaz, de az Evangélium-részlet néha van ilyen rövid, néha van kicsit hosszabb, és néha van egész hosszú. Az egész hosszúból is, mikor jön egy pár év után, mert három évente váltakozik, ahogy most az Egyház tanítja felétek. Három év múlva, mikor azt az Evangélium-részletet vesszük, de nem biztos, hogy ugyanazt, ami három éve pont az volt, hisz egy hónapban több nap és vasárnap van.
Én egyet, esetleg kettőt emelek ki.
És nem mindig három, hanem jóval korábban lehetett az a tanítás.
És ekkor ezt mondjátok, hogy: „Hát, igen, Uram, ez megint egy csodálatos volt, mert ugyanaz, de mégis másképp adtad.”
Mert mindig van belőle egy-két olyan mondat, amit ki lehet emelni, amibe bele lehet kapaszkodni, ami által érzitek, hogy a tanítás az Evangéliumában mit nyújt számotokra.
De már könnyű most így az Evangéliumról, úgy-e, beszélni, hisz évekkel ezelőtt mit tanítottam nektek?
Mi az Élő Evangélium. Hogyan ismerjétek fel az Élő Evangélium tanítását. Hogyan működjön rajtatok és bennetek. Hogyan érezzétek a tanításnak a mondanivalóját. Vagy az Élő Szentlelket. Vagy mikor az irgalmasságot adtam nektek az irgalmasság szeretetében, a felajánlásában, kegyelmében, és az irgalmasság hogyan és miképpen tud működni a felebarát és a testvér felé.
És úgy-e, milyen csodálatos, mikor ti ennek már részeseivé váltatok, évekkel ezelőtt, és most a jelenben hogyan nevezzük az Egyházban az évet?
Az Irgalmasság évének.
És mennyivel könnyebb most belekapcsolódni ebbe az irgalmasságba, amikor már a tanítást Én számotokra megadtam?
Egy egész bűnbánati időben kimondottan az irgalmasságról adtam felétek és számotokra a tanítást, hogy az irgalmasságot mindenki megérthesse, szívébe zárhassa, és e szerint működjön és cselekedjen.
Fontos, hogy ezekre tudjatok figyelni.
És ilyenkor azt nézem rajtatok és bennetek, hogy jelen vagy, de nem mindig vagy teljesen képben, mert ha nincs segítség, akkor el sem tudjátok kezdeni, hogy mi is volt, vagy hogyan történt.
Erre azt mondjátok, mert oly régen történt.
Hát, igen, de a kegyelmi ajándék így működik felétek, rajtatok és bennetek.
És akkor érzitek, hogy hogyan és miképpen vagyunk jelen. Mert ma még nem adtam számotokra olyat az elmúlt időből, amikor nagyokat nevettetek, amikor megtapasztaltátok, és most azt mondjátok: „Hát, igen, Uram, akkor még talán kicsinyek voltunk? Talán nem nőttünk fel hozzája? És lehet nevetni, lehet mosolyogni, és szabad-e?”
És mit mondtam nektek?
Mindig, mikor ezen a helyen voltatok a kezdetben, és itt engeszteltetek napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre, akkor itt jelen volt úgy a szeretet, a kegyelem, az ajándék, szinte egymásra figyeltetek, mikor jött valaki, örültetek, átöleltétek. Először beszélgettetek, mindenki elmondta saját maga örömét, bánatát vagy kérését a felajánló imához, és utána elkezdtetek imádkozni az engesztelésben.
De volt köztetek olyan bástya is, aki csak így beszólt az ének-kérdésre:
– Hát lehet énekelni a kacsatáncot is.
Igen.
Kiss József bástyatestvér, Barika:
Igen. Igen, igen, igen.
Jézus Krisztus Urunk:
Tenálad mindig voltak…
Kiss József bástyatestvér, Barika:
A piros hetest is szoktuk a könyvből.72
Jézus Krisztus Urunk:
Neki mindig voltak ilyen vicc-megjelenő kérések, hogy ami kell. És akkor a testvérek először mosolyogtak.
De arra is emlékszel, mikor ott elaludtál?
Kiss József bástyatestvér, Barika:
Hogyne! Én voltam az.
Jézus Krisztus Urunk:
És Mária testvér csak így átnyúlt a Sáfár testvér73 mögött, mert hisz jelen lévő új testvérek csak arra figyeltek, hogy: „Hogy lehet így aludni, mikor mi imádkozunk?”
És csak ennyit, így, így megbökte óvatosan.
Fölugrott:
– Itt vagyok!
Mindenki nézte, hogy tán jelenléti ívet akar írni.
De hát nem, nem. Ez csak így megtörtént a jelenben.
De történt a másik két bástyával is ilyen, ezt is elmondom nektek. Ezt csak azért mondom el, mert Mária testvér ezt akkor megkapta, és akkor, mikor bevittétek a Golgota után, hideg volt, úgy mondom, a ti szavatokat:
– Kemény, rohadt hideg. Hogy lehet ilyenben mezítláb járni?!74
Mert így mondtátok!
Bevittétek testvéremet, elhelyeztétek.
És toporogtak ám:
– Hú, de jó ez a meleg! Hú, de jó!
Az egyik testvér kilép a csizmájából is, melegíti talpát.
Na, mikor kiment, visszavette. Fölmelegedett, kiment, körbenézni. Megszólal a másik testvér, azt mondja, így a másiknak, de nem gondolta, hogy Mária testvér is tanúja ennek, azt mondja:
– Azt hiszi, hogy százezer forintos csizmában nem fázik a láb?
Úgy-e, testvér? Emlékezetes?
Igen, hát, hát ilyen is történt. Úgy-e?
Meg volt olyan is, amikor bevittétek, és azért ott is még, úgy-e, jön a köhögés, mint itten, szenved. Erre azt mondták:
– Hát, szenvedhet, jól elnáspángolták.
Ez volt a válasz.
Tehát ilyen, ilyen megjelenések is néha voltak, de akkor Én, Jézus Krisztus Uratok szóltam, hogy egy kicsit azért adjátok meg a tisztelet türelmét e jelenlétben, ha nincs is más köztetek, csak ti vagytok jelen. De hát néha a nevetés kell, mert a nevetés erőt ad, megváltoztat. A nevetésben érzed az örömet, és az öröm, az kisugárzik akkor arcotokra. És akkor nem vagytok savanyúak.
Hogy is mondtad, Bari testvér?
Kiss József bástyatestvér, Barika:
Hát, már nem tudom.
Jézus Krisztus Urunk:
Mert akkor is így volt szó, hogy olyan szomorúak és savanyúak voltatok: így ültetek magatokban, olyan vontatottan ment az ima is, hogy: „Üd-vöz légy, Má-ri-a…” S Én, Jézus Krisztus Uratok közétek jöttem, és azt mondtam:
– Hát, miért vagytok ennyire savanyúak?
Erre ő megszólalt:
– Nem vagyunk, Uram, annyira savanyúak, hisz még nem ugortunk ki az üvegből!
Emlékszel rá?
Emlékszel?
Kiss József bástyatestvér, Barika:
Igen. Igen.
Jézus Krisztus Urunk:
Tehát vannak ilyen, néha, de ez azért – megengedtem nekik –, mert akkor egy kicsit mosolyogtak, felrázódtak, s olyan szépen ment utána az ima, mindenki tudta, hogy hol van, tudta, hogy most nem szomorúskodni kell, nem mással foglalkozni, hanem azzal, hogy: „Most eljöttem, hogy lerakjam itt a problémámat, a fájdalmamat, a betegségemet, a nehézségemet, azokat, akik megkértek, hogy talán imádkozzak értük, le tudjam rakni. Mert most képben vagyok, most tudok koncentrálni, és tudom átadni magamat a szeretet-kegyelemhez, a felajánló imához és az átéléshez.”
Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, érezni és értékelni, mert az ajándék csak így erősödik meg rajtatok és bennetek. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok hányszor és hányszor mondottam el számotokra, hogy Én vagyok a Tanítótok, kiválasztott testvér által tanítalak benneteket is, nem csak őt, és ti így haladtok együtt e meghívott úton, és érzitek a kegyelem-ajándékot, érzitek a szeretetet, érzitek a fénysugárt, a melegséget. Hisz volt olyan, bűnbánat-idő után, a Feltámadás öröme, amikor azt mondottam nektek, hogy:
Ma adom és árasztom nektek a sárga, meleg fényt, hogy öleljen át benneteket, erősítsen, óvjon és védelmezzen, és mutassa meg számotokra az utat a meghívásban. S amikor szomorúak és bánatosak vagytok, akkor ezen az úton, ahogy haladsz, kérheted önmagad számára a fénysugárt, a melegséget, és akkor megerősödve tudod, hogy hogyan és miképpen haladsz az élet-útpályádon.
Fontos, hogy ezekre tudjatok odafigyelni, értékelni a kegyelem ajándékában.
Most ismét visszamegyünk a kezdetekhez, amikor, úgy-e, készültetek az első olyan nagyobb zarándoklatokra – de ez itt történt az országban, nem máshova mentetek –, mikor mentetek Máriakönnyére, hogy ott együtt részt vegyetek az engesztelésen, az imán, a megtapasztalásban.
S ekkor így szólt a testvér:
– Mi, sükösdisták itt fogunk lenni.
Úgy-e, testvér?
Sükösdisták.
Kihangsúlyoztad, hogy hol legyen a találkozó, hol jöjjünk össze, éss nem törődünk, hogy minket sükösdistáknak neveznek.
Sokan és sokan összejöttetek, részt vettetek az engesztelésen az éjszakában, az imában, a megtapasztalásban, hogy eggyé váljatok e kegyelem tanításában.
És az után, nemsokára, pedig Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária testvérem számára megadtam azt a kegyelmi ajándékot, hogy találkozhatott szüleivel – szüleivel, akiket, mondhatjuk úgy, inkább csak az édesanyára gondolva, kit nagyon korán, ahogy mondani szoktátok ti, elvesztett. De nem elvesztette, csak befejezte földi pályáját, és itt hagyta őket, és elindult az úton az Örök Hazába, hogy elfoglalja azt a helyet, amelyet számára is elkészítettek.
Kiválasztott testvér számára ez azért volt fontos, mert akkor, mikor ez az esemény, ahogy mondani szoktuk, a fájdalomban és a szomorúságban megjelent, ő nem tudta másképpen elfogadni, mint úgy, hogy rosszul lett, injekciókat kapott, és így a temetésen sem vehetett részt. És nem tudta feldolgozni, hogy ő el sem búcsúzhatott teljesen édesanyjától, mert ő csak látta élve, a kórházban, és utána csak egy sírhalmot, ahol, azt mondták, hogy itt nyugszik.
És ez egy gyermek számára talán nehéz a felismerésnek elfogadásában.
S akkor Én, Jézus Krisztus Uratok felkészítettem őt erre a kegyelmi ajándékra, hogy megajándékozom őt ezzel a csodával, hogy találkozhasson szüleivel, láthassa őket, érezze szeretetüket, hallja hangjukat, s akkor ez mind másképp jelenik meg a mindennapjában.
Most a jelenben már, ha kérdezitek, boldogan beszél róla, mert azt mondja:
– A test itt van, ahol eltemették, de tudom, hogy a lélek, az kiszállt a testből, és elment fel a mi Jó Jézusunkhoz, és elfoglalta a helyét ott, amelyet neki is, számára, elkészített.
S ekkor e öröm felkészítésének tanításában, ajándékában részeseivé váltatok.
Mária:
Érzem a szellő mozgását. Itt van a fény.75
Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm76, Uram, Jézusom, hogy megadtad ezt a csodálatos kegyelmi ajándékot!
Olyan szépek!
S azt mondták, jól érzik magukat.
Mondjam meg a testvéreimnek, hogy szeressük egymást, és vigyázzunk egymásra.
Megígértem, hogy megmondom nekik.
Köszönöm szépen, Uram, Jézusom, hogy megadtad ezt az ajándékot, ami által láthattam őket.
Jézus Krisztus Urunk:
És e találkozás óta még volt, hogy megkapta ezt az ajándékot, de akkor nemcsak szüleit, hanem unokaöccsét is láthatta, amelyet most nem elevenítek fel számotokra az elmúlt időkből.
Most csak ezt adtam, az első tanítás ajándékának megtapasztalását.
Sokan és sokan akkor is megkérdeztétek, hogy hogyan és miképpen szólt kiválasztott Mária testvér a szüleivel, annak idején, gyerekkorában és utána. Sokszor és sokszor ők így beszéltek, ahogy ezt mondani szokták, ahogy a rác nyelvben egy pár szót hallottatok csak most a megtapasztalásban.
De a jelenben, ha kérdeznétek, nem biztos, hogy így válaszolna nektek: megérti, de nem azon a nyelven, hanem a mostani nyelven, ahogy szól, így szólna vissza. Ez abban az időben számára ajándék és kegyelem, hisz ha a szülők így szóltak feléje, akkor neki is így illett visszaszólni. És ez a kegyelem ismét itt megjelent számotokra, hogy hogyan és miképpen lehet megszólítani azt olyan nyelven, amikor ti azt nem beszélitek.
Érteni lehet, de mondani?
Nem biztos.
És a kegyelem a szeretetében így működik rajtatok és bennetek, hogy a felismerés, az mindig megadja, bármilyen bánat, bármilyen szomorúság, bármilyen nehézség, amely erőt vesz rajtatok és bennetek, ki lehet belőle lépni, el lehet indulni tovább, hátra hagyni ezeket a problémákat és gondokat, és érezni a jelen szeretetének ajándékát a működésben. És akkor megtapasztalod, hogy hogyan és miképpen éled a mindennapjaidat.
Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, mert az ajándék, az mindig itt van előttetek, szinte mondhatni, azt így nyújtjuk felétek Atyámmal és Édesanyámmal számotokra, de ha te nem nyitod meg felé szívedet, ha nem tudod befogadni, ha nem tudsz vele eggyé válni, akkor hogyan legyen jelen számodra?
Ezeket mind-mind fel kell ismerni, tudni kell elfogadni, érezni és értékelni e kegyelem által.
Majdan visszamegyünk egy másik ilyen régebbi tanításhoz, amikor tanítottam számotokra, hogy milyen az, hogy jelen van az út, és az útban a szakaszok. Amikor a test és a lélek majd szétválik, és elindul a lélek a Fény útján az Örök Haza felé, ami által érezni, hogy örök élet itt lent, a Földön senkinek sem adatik. De a lélek-út, amely jelen van, amelyre ráléphetünk idővel, s amelyen haladhatunk, az mindenki előtt jelen van, mert a test és a lélek szétválik: a test visszatér a porba, hisz porból lettünk, és visszatérünk oda, ahonnan érkeztünk; de a lélek, az kiszáll ebből a testből, hisz ő nem válik porrá, hanem a lélek elindul a Fény útján az Örök Hazába, hogy elfoglalhassa azt a helyet, amely számára is elkészíttetett.
Hisz tudjuk, hogy hogyan és miképpen működik a kegyelem.
Hisz mikor meghal egy testvérünk, egy családtagunk, egy szerettünk, egy ismerősünk, egy rokonunk, bárkit föl lehet ilyenkor sorolni, akkor tudjuk, hogy a test pihenni tér. De a lélek, az kiszáll belőle, az elindul a Fény útján felfele, az Örök út felé.
Először jön, amikor szétválik a test és a lélek, az Édesanya kertje, tele illatos rózsákkal, szinte alig lehet észrevenni a rózsák között az utat, amelyen haladunk. A rózsák szinte ilyen nagyok, illatosak és csodálatosak. Valahogy itt lent ritkán lehet hasonló rózsát látni és találni.
És a kerten, ahogy próbálsz a rózsák között átmenni, a kert végén jelen van az Édesanya, aki ölelésre tárja az Ő Karjait, és így várja Hozzá gyermekeit. Majd a gyermeket átöleli a lélekkel, hogy elinduljon vele az Örök Fény útján Fiához.
És ekkor, a kertből kilépve, már jelen vannak a kicsi angyalok, akik harsonával vannak jelen, és akik köszöntik az oda érkező lelket.
És akkor most lehet énekelni ezt az éneket, amelyet már az előbb akartatok volna, hogy: „Falunk felett szállnak angyalok”77.
Igen, ez az ének ezt adja számotokra, hogy az Édesanya veletek van, ahogy vigyáz rátok, ahogy átvezethet a kerten, a kertből kilépve, ahol megszólaltak valóban az égi harsonák az angyalok által.
És haladsz tovább, és látod, hogy milyen az út, amely az Örök Atyához vezet, az Örök Élethez. Hisz találkozol őrangyalaiddal, akik egész életedben óvtak, vigyáztak, kísértek, mellettetek álltak jobbról és balról. Néha talán figyelmeztettek a benső hangban, hogy mi szerint cselekedjél és haladjál.
És mikor már ezen is túl vagy, akkor látod, hogy milyen a Szentléleknek az ajándéka és működése, hogyan világít a lélek fénye, mert amikor a Földön talán eltévelyegtél, amikor a Földön nem találtad helyedet, amikor nem tudtad, hogy mi az igazi utad, hogyan és miképpen éljél és haladjál, már a lélek lángja pislákolt. És ekkor talán valaki figyelmeztetett, talál valaki a benső hangban, hogy még nem késő megállni, önmagadba nézni, elgondolkodni, hogy mi a helyes út, és hogyan és miképpen ismerd fel, indulj el ismételten, és haladj rajta. És ha ezt ismét megtesszük, akkor ez a lélek a fényben világosságot nyújt, nemcsak itt lent a Földön, hanem ezen az úton is, amivel haladsz az Örök Úton a Fénybe.
És mikor már vele is találkozol, akkor még mindig van idő elgondolkodni, hogy „valójában hogyan és miképpen éltem, fontos-e bűnbocsánatot tenni önmagamban, hogy megváltoztassam mindazt, ami bennem rejlik”, és a megbocsájtásban keresni a szeretetet, a mérhetetlen és az irgalmasság szeretetét, hogy majd idővel megnyíljon számunkra is az ajtó, hogy beléphessünk e Örök Fénybe, ahol helyünk készen áll.
„De hogy ezt a helyet képes leszek-e elfogadni”, az a szabad akarat cselekvésében rajtunk múlik.
Jó Jézus Krisztus Urunk, ahogy jelen van, és a tanításban felétek szól, és megadja mindazt, aminek részeseivé válhattok, hogy hogyan és miképpen éljél és cselekedjél, megadja a szabad akarat, cselekvés mellé a meghívást a felismeréshez. De hogy te tudsz-e megnyílni e felismeréshez és e befogadáshoz, és ez által változtatni az életeden, az mind a ti saját kezeitekben és szívetekben van. Erre ti saját magatok hozzátok meg a döntést, és nem más.
Úgy-e, milyen ismerős ez a tanítás?
Lehet, hogy már régebben, évekkel ezelőtt volt ez a tanítás számotokra, de most többen és többen felismeritek, és örültök, hogy: „Ismét e tanítás részeseivé válhatok, ismét még önmagamba nézhetek, és változtathatok. Mert ha ezek mind-mind így megvannak, akkor tudom, hogy mi az, hogy testvér vagyok Jó Jézus Krisztus Urunknak, aki meghívott, aki értem is vállalta a kereszthalált, az én megváltásomért, hogy én is járjak Vele az úton e meghívásomban.”
S akkor ez az út, amely mindig eljön azok számára, akiknek befejeződik a földi pálya, és már tudja a tanításból, hogy: „Talán itt az idő, és felkészülök erre az útra, és Uram, Jézusom, köszönöm tanításodat. Én Veled együtt szeretnék menni ezen az úton.”
És akkor milyen jó ezen az úton haladni, mert nem lesz idegen számotokra, nem kell félni tőle. Hisz tudjátok, Mária testvért is már fölröptettük az úton, hogy megtapasztalja, hogy milyen is a Földről az elindulás.
Úgy-e, a rózsasziromban?
Elhelyezkedik.
Hisz először meglepődött, hogy ő hogy fog abba beleférni.
Úgy-e, emlékeztek?
Elhelyezkedett, és várta, hogy valójában most mi történik.
Rózsaszirom, röptében száll,
Szállj hát velem a habok közt.
Rózsaszirom, röptében száll,
Szállj hát velem a habok közt.79
Jaj! Pfú! De rossz!
De nem olyan lassan megy. Hú!
De már fönt vagyok!
Már lefele nézek.
Milyen jó itten! Milyen szép ez a fény!
Tán én nem is megyek haza, itt maradok! Itt olyan jó, ebben a fényben, ebben a szeretetben, ebben a nyugalomban.
Köszönöm, hogy feljöhettem.
De úgy-e, visszafelé nem ilyen gyorsan megyünk, ha már nem maradhatok itten?
Hisz azt mondja, haza kell mennem, várnak otthol, nem maradhatok itten. Pedig nem akarok haza menni. Itt olyan jó érzés! Béke, nyugalom, szeretet.
Elindulunk a Fény útján, de most nem olyan gyorsan.
Itt már nincs is olyan meleg.
Ott olyan jó volt! Olyan jó melegség, nyugalom, szeretet, béke.
De azt mondotta Jó Jézus Krisztus Uram, hogy vissza kell jönnöm, várnak, a család, a gyerekek és a küldetésem, amelyet elfogadtam.
Köszönöm, hogy megtapasztalhattam, hogy milyen az, mikor a lélek kiszáll a testből, és a lélek elindul a Fény útján az Örök Hazába.
Úgy ragaszkodunk ezért a testért, pedig semmit sem ér.
Vissza kell jönni, itt kell élni, ismételten, ebben a testben, de itt már nincs az a fény melegsége, az a szeretet, különlegesség varázsa, amelyet a lélekkel megtapasztalhattam.
Hányan és hányan szinte foggal-körömmel ragaszkodunk ehhez a testhez, holott tudnánk megtapasztalásában, hogy milyen csodálatos ott fenn a lélek élete, amely vár reánk, amelynek részesei lehetünk, hisz úgy élünk a földi életünkben, hogy visszatérhessünk oda, ahonnan jöttünk.
Jézus Krisztus Urunk:
Ez a tanítás is a megtapasztalásotokban nem kimondottan a kezdetekben, hanem kicsit később volt jelen számotokra, amikor megélhettétek, hogy hogyan és miképpen kell felkészülni a mindennaphoz, hogyan éljünk.
Mert hogy is mondottam akkor számotokra?
Ma vagytok, de nem biztos, hogy holnap is lesztek. És legyetek mindig felkészültek, hogy ha menni kell, akkor nem mindegy, hogy hogyan és miképpen, és merre.
Mert elindulhatsz így, a lélek útjával felfele, vagy elindulhatsz le a sötétség felé az úton. És nem mindegy, hogy ekkor, e pillanatában hogyan és miképpen induljál el. Hisz tudjuk, hogy felfelé a Fény útja, az mást tud tükrözni és nyújtani számotokra. De a sötétség útja, az a félelmet, a sírást adhassa meg számotokra.
Hisz oda is megengedtem, hogy levihették kiválasztott testvért, hogy megtapasztalhassa, hogy valójában ott mi vár reá. És emlékeztek reá, akik jelen voltatok ekkor, e tanításon, hogy milyen félelem ölelte át, hogyan sírt. És mi volt az első, amit mondtak neki?
– Sem a kereszt, sem a rózsafüzér nem mehet veled.
Elvették tőle.
És lement a sötétségbe.
És a sötétségből ilyen piros fény jelenik meg, és ahogy közelebb megy, a fény nem azt a fényt tükrözi, amit megtapasztalhatott már – ez a piros, világító fény a tüzet mutatta meg, és a tűzben a melegséget, a sírást és a jajgatást és a könyörgést:
– Enyhítsétek fájdalmamat. Ujjatok hegyével érintsetek meg. Enyhítsétek fájdalmunkat, fájdalmamat! – lehet hallani.80
Mária:
De egészen nem vagyok jelen mellettük.
Én csak lefelé nézhetek rájuk, és látom, ahogy szenvednek, eltorzulnak, sírnak, könyörögnek egy kis segítségért, egy kis enyhülésért.81
De olyan rossz itt lenni!
Félek!
Jelen van a tűz, de mégis, mintha fáznék.
Köszönöm, Uram, Jézusom, hogy visszahoztál! Hisz már féltem, fáztam, és már nem akartam ott lenni.
Jézus Krisztus Urunk:
S ekkor ezt azért adtam meg kiválasztott testvéreteknek, hogy megtapasztalhassa a kettő közötti különbséget, hisz látta, milyen felfelé a Fény útján haladni, és látta s megtapasztalta, milyen lefelé, a sötét ridegségébe lemenni az útba.82
Fontos, hogy ezekről a megtapasztalásokról beszélt számotokra.
A fényről, a szeretetről, az örömről mindig beszélt, de e fájdalom, sötétség ridegségéből nem mindig szeretett.
Úgy-e, Sáfár testvér?
Volt, mikor ő felkérte a tanúságtévők között lévő testvéreket, hogy ha majd kérdezi tőletek a Marika, hogy van-e valakinek kérdése, azt mondja:
– Kérdezzétek meg tőle, milyen a pokolban lenni.
Mindig ezt mondta, hogy kérdezzétek…
– Arról úgy se szeret beszélni, de ha megkérdezitek, akkor majd beszél nektek!
Valóban, arról is kell beszélni, de valahogy nem szeretett róla beszélni, valahogy mindig félt erről az átélésről elmondani azt a megtapasztalást, amelynek részesévé vált. Pedig kell, mert a földi emberek a testvéreimben kell, hogy tudjanak különbséget tenni a mindennapi életükben, hogy a szabad akarat cselekvésében hogyan és miképpen válasszunk utat a döntéseinkben, és haladjunk a mindennapokban e meghívásban, e szeretet, kegyelem által.
És: „Ha én elzárkózom Jó Jézus Krisztus Urunk szeretetétől, ajándékától, Eucharisztiától, azoktól a kegyelmektől, amelynek részeseivé válhatok, ezekre mind, úgy érzem, hogy nincs szükségem, és eltántorítom magamtól, és elzárkózom, akkor lehet, hogy eltévelyedtem a földi út haladásában, és talán, amikor eljön ez az utolsó pillanat a döntésemben, már nem a helyes úton haladhatok, hanem talán a sötétség ridegségében indulnak el velem.”83
Fontos, hogy ezeket tudjuk mérlegelni, felismerni, átélni és értékelni, mert akkor a kegyelem ajándéka így működik rajtatok, bennetek, és megmutassa, hogy hogyan és miképpen vagytok Jó Jézus Krisztus Urunknak testvérei. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, meghívlak az útra, a meghívást meg is adom egyenként, mindenkinek, de hogy el-e84 indultok rajta, az már ismét rajtatok múlik, a ti saját döntésetek a meghozatalban, a szabad akarat cselekvése részében. Mert ha ezek így működnek rajtatok és bennetek, akkor a felismerésben érzitek, hogy: „Igen, Uram, én a Te testvéred lehetek, s ezt megköszönöm, és boldog vagyok, és haladok az úton a kegyelem szeretete révén.”
Ezek a tanítások szintén sok segítséget, ajándékot és kegyelmet nyújtottak számotokra a mindennapokban. És így tudtatok különbséget tenni, hogy „hogyan és miképpen éljek, és hogyan fogadjam el a családomat, a szeretteimet, a felebarátaimat, a testvéreimet, a rokonaimat, az ismerőseimet”.
Úgy-e, milyen hosszú lehet a felsorolás, akikkel ki szeretném alakítani a mindennapi életemet?
Vagy itt ez a Közösség, akik szinte már egymáshoz tartoztok, szinte örültök egymásnak, és ha már valakit nem láttok egyszer vagy kétszer, akkor már kérdezősködtök, hogy mi történhetett vele, és miért nincsen itten, vagy beteg-e, vagy problémája van-e, imádkozni kell-e érte, segíteni kell-e neki, számára valamivel.
Úgy-e, milyen jó, mikor így tudunk egymásra tekinteni, egymással eggyé válni e meghívásban a kegyelem által?
S akkor ezek a tanítások megadják számotokra azt a csodálatos kegyelmet, ami által részeseivé válhattatok.
Fontos, hogy ezekre mind-mind tudjunk odafigyelni és értékelni.
És akkor e kezdet tanítása a mai nap jelenlétéig sok mindent rejt számotokra, sok minden, amelyet ki lehet emelni, sok minden, amely miatt tudtunk örülni, mosolyogni, szeretetben lenni, és érezni, hogy „mi e Közösség testvérei vagyunk, mert ide tartozunk, és boldogok vagyunk”, mert akkor a tanítások mást nyújtanak számotokra a felismerés részében.
És így a mai nap most a kenetátadás ajándékát is megadom számotokra, hisz arra sokan és sokan vágyakoztok, hogy részeseivé válhassatok. De a kenet tanítását nem egyenként adom nektek, ahogy a kezdetekben volt, majd a kézfogás által.
De most már, remélem, mindenki tudja, hogy ha megnyissa a szívét, felkészül rá, akkor befogadhassa, nem csak arra gondoltok, mint akkor, mikor azt mondottam számotokra: Oly sokan jöttetek, hogy már az egy kézrátétellel való kenet-ima nem fér be szinte egy estébe, hogy mindenkihez eljussatok, hisz sokan voltatok. S akkor azt mondottam: Kiválasztott Mária testvér által így adom számotokra az ajándékot.
Akkor többen megijedtetek:
– Hát én ott egész hátul ülök. Akkor én mit kapok belőle?! Miből részesülök? Hát, előttem mennyien vannak, azok már mind megkapják!
Hányan és hányan megijedtetek e tanítás után, mert azt mondottátok:
– Ó, ha Mária testvér itt elkezdi, és itt majd fog imádkozni, akkor én ott hátul… Hát, nem lesz jó. Valahogy nekem is előre kell jönni.
S akkor Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor elmondtuk az imát, és így megadtam számotokra a gyógyító kenet által áldásomat, hányan és hányan szinte ledőltetek és leestetek a padról. Akkor értettétek meg, hogy a kegyelem az ajándékában nemcsak úgy működik, aki itt jelen van az első és a második sorban, hogy részesül, hanem azok is, akik hátul foglalnak helyet. És akkor érzik e működésnek kegyelmét és ajándékát.
És most, mielőtt azért összefogjuk láncban majd kezünket, hogy áradjon reátok és felétek a gyógyító kenet-ima, és majd utána az ének, azért két testvéren ismételten meg fogom mutatni, hogy hogyan és miképpen történt akkor egyesével az imádkozás, és amelynek részeseivé váltak.
Most kiválasztok két testvért, hogy részesüljenek e csodálatos ajándékban és kegyelemben.
Mária:
Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt általam feléd, mert te Jézus Krisztus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyulsz, vagy meggyógyultál.
Kérlek, jöjj e testvéremhez, fogd a kezét, óvjad és oltalmazzad minden bajtól, minden veszedelemtől, nehézségtől, és főként betegségtől. Áraszd reá fénylő sugarad, szereteted, békéd, örömöd e testvéremnek, akit én most felajánlottam a Te Szentséges Szíved oltalmába, és tudom, hogy testvérem most a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel várja a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldásodat, ami most betölti szívét és lelkét, hogy ez által működhessen rajta és benne.
Jézus Krisztus Urunk:
Most a másik felén is választunk egy testvért.
Mária:
Jézus nevében átadom neked azt a gyógyító kegyelmi ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt feléd, mert te Jézus testvére vagy, és Szent Sebeiben meggyógyulsz, vagy meggyógyultál.
Kérlek, jöjj e testvéremhez, fogd a kezét, óvjad és oltalmazzad minden bajtól, minden veszedelemtől, nehézségtől, és főként betegségtől. Áraszd reá fénylő sugarad, szereteted, békéd, örömöd e testvéremnek, akit én most felajánlottam a Te Szentséges Szíved oltalmába. És tudom, hogy testvérem most a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel várja a gyógyító kegyelmi ajándék-áldásodat, ami reá árad, betölti szívét és lelkét, hogy működhessen rajta és benne.
Most két olyan testvérre imádkoztam, aki még nem részesült benne, és aki valamikor a kezdetekben részesült.
Jézus Krisztus Urunk:
Most majd tőlük kérdezem, hogy ki hogyan élte meg.
Először kérdezem e testvéremet, aki a kezdetekben is részese volt ennek a kegyelmi ajándéknak. Az után pedig az a testvér, aki először részesült ebben.
Sipos József bástyatestvér:
Nekem kell mondanom?
Sipos Józsefné Loncika:
Neked, neked. Hogy mit éreztél, szívem. Nem kell fölkelni, csak mondd.
Sipos József bástyatestvér:
Hát, nem tudok mit mondani most hirtelen, mert annyira magamhoz vettem az egészet, hogy… Nem is tudok, tényleg, beszélni, vagy értelmesen elmondani valamit. Olyan. De nagyon… Nekem csodálatosan, nagyon jó, és éreztem azt, hogy mintha kezdenék úgy kitisztulni.
Kiss József bástyatestvér, Barika:
Nem találsz rá szavakat, mondjad már!
Sipos József bástyatestvér:
Nem.
Kiss József bástyatestvér, Barika:
Na! Ennyi.
Jézus Krisztus Urunk:
Most szóljon az a testvér, aki először részesült ebben.
Gyuri testvér:
Úgy ültem itt, hogy próbáltam teljes szívemmel, lelkemmel befogadni a gyógyító kenetet. És nagyon figyeltem, hogy most mit érzek, és egy melegséget éreztem a fejemtől indulva. És vágytam, hogy megtisztuljak ez által a kenet által.
Köszönöm Neked, Uram!
Jézus Krisztus Urunk:
Most összefogjuk láncban kezünket, hogy ti se maradjatok ki belőle!
Nem kell felállni, mindenki maradjon a saját helyén.
Legyen nyitott a szívetek, készüljetek fel, hogy érezzétek a kegyelem ajándékáldását, amelyet most a gyógyító kenetben árasztok felétek, hogy töltekezzetek be vele.
Mária:
Jézus nevében átadom nektek azt a gyógyító kegyelem-ajándékáldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felénk, mert mi mind Jézus Krisztus testvérei vagyunk, és Szent Sebeiben meggyógyultunk, vagy meggyógyulunk.
Kérlek, jöjj e testvéreimhez, fogd kezeinket, óvjál és oltalmazzál minket.
Fogadd el felajánló testvéreimet, akiket elhelyezek a Te Szentséges Szíved oltalmába. És tudom, hogy testvéreim most a legjobb helyre kerülve, és szeretettel és türelemmel várják a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldást, hogy áradjon reájuk, töltse be szívüket, lelküket, hogy működhessen rajtuk és bennük.
Jézus Krisztus Urunk:
Most kérlek, benneteket, helyezzetek magatok mellé egy-egy testvért, akik nincsenek jelen köztetek, és akik lélekben kísértek el a mai napon e kegyelem-ajándék ünnepére, hogy ők is érezzék ott, ahol jelenleg most tartózkodnak e gyógyító kegyelem ajándék-áldásának átölelését, fényének melegségét, hogy szívükbe, lelkükbe áradjon, működhessen rajtuk és bennük, és megkaphassák azt a kegyelmet, amire szükségük van.
És ennek reményében most nyitott szívvel és lélekkel énekeljük a hozzá való énekünket.
Én Irgalmas, Jó Istenem, el ne hagyjál engem.
Köszönöm, hogy szent kenettel árasztasz el engem…85
Valóban, áradjon minden nyitott szívű testvéremhez e gyógyító kegyelmi-, ajándék-áldás, akik felkészültetek, akik befogadtátok, hogy ez által működhessen rajtatok és bennetek.
És megköszönöm most azon testvéreimet, akiket elhelyeztetek magatok mellé erre a csodálatos felajánlásra, és kértétek számukra is e gyógyító kegyelmet, mindazoknak, akik ma lélekben vannak jelen, hogy ők is részesülhessenek a gyógyító kegyelmi-, ajándék-áldásból ott, ahol jelenleg most tartózkodnak, hogy befogadhassák, szívükbe zárhassák, és ez által működhessen rajtuk és bennük, hogy elinduljunk a mindennapi élet-útpályánkon e meghívásban, a kegyelem szeretetében.
Érezni lehetett a melegség kegyelmét a mai nap, hogy Jó Jézus Krisztus Uratok, ki jelen vagyok köztetek, ki szólok hozzátok kiválasztott testvér által, és megadtam számotokra e tanításnak sok-sok megemlékezését, ajándékát, szeretetét. Lehet, hogy többet vártatok volna abból, hogy ma is egy kicsit többet mosolyogjunk, egy kicsit nagyobb örömben lehessünk?
De ma is, ha a szíved nyitott, ha érzed e kegyelmet, ha érzed ezt a fénysugár-melegséget, amely felétek áradt, ami átölel, akkor így is lehet örülni, nevetni, mosolyogni és jól érezni magunkat e tanítás felismerésének megemlékezésében, e jelenben, amelyet ma nyújtottam számotokra, hogy az ünnep valóban ünnep legyen minden testvéremnek. Mert az ünnep úgy lehet teljes, „ha én is tudok örülni, ha tudom szeretni felebarátomat és testvéremet, ha nincs szívemben harag, gyűlölet, irigység, kapzsiság, ha tudok megbocsájtani, ha tudom érezni, hogy egy másik testvéremnek szüksége van – talán az én jelenlétemre, talán az én szeretetemre, talán az én imámra, felajánlásomra, elhelyezésemre, vagy talán az, hogy szóljak csak hozzája pár szót? S akkor már örömet tudok nyújtani.” Mert az öröm is a szívből fakad, és a szívből tud eljutni egy másik testvérhez e tanítás, kegyelem által. Mert így tudunk figyelni, nemcsak önmagunkra, hanem felebarátainkra és testvéreinkre.
Ma jelen vannak körünkben pásztoraink, de a pásztorainkból most felkérem azt a pásztoromat, aki elfogadta a testvér kérését, hogy:
– Ne hagyjál engem pásztor nélkül, legyél a mi pásztorunk.
Ő elfogadta, de utána Mária testvér egy másik pásztort is felkért erre a feladatra, és ők szolgálatukat szeretettel teszik, és most elsőként azt a pásztoromat szólítom, akit ti csak magatok között annak idején elneveztetek, hogy ő a „beugrós” pap testvérünk, aminek ő nem nagyon örül, pedig örülhetne, mert egy csodálatos megszólítás, nem mindenkinek mondhassák el ezeket a szavakat, mert annál nagyobb szeretettel fogadnak, mert akkor tudják, hogy rólad van szó, és örülnek neked.
János atya:
Igen. Az úgy kezdődött, hogy hát, mondtam, hogy hát eljövök ide, van egy kis időm, errefelé járok, és szívesen beugrok. És kétszer-háromszor megemlítettem, és akkor rajtam maradt, hogy „beugró”.
Takács Zoltán, Mária férje:
Nem, összekevert valakivel. Mással.
János atya:
Persze, és jó, a Marika összekevert, jó, és nem, azt gondolta, hogy másvalaki.
Jó, mindegy. Hát, hála Istennek, hát, rátaláltam erre a mozgalomra, vagyis, bocsánat, nem, a Marikára, még ’96-ban hallottam, hogy az Úr Jézus itt megjelenik. Hát, volt egy kis probléma is a püspök atyával stb., stb. Tudjuk, ’98-ban, vagy mikor is volt, jó, rendben van, hát, az már régen volt.
Hát, Uram, adj erőt, hogy tudjam ezt a terhet vinni, illetve ezt az állapotot vinni itt is, ott is, amennyire lehet. És minél több oltártestvér jöjjön ide, mert egészen más közösen csinálni egy csapatmunkát a lelkipásztori életben is.
Jézus Krisztus Urunk:
Nekik is vannak feladataik, s a feladatokért mindig kiválasztott testvérem által azt kérem tőletek, imádkozzatok a pásztoraimért, a pásztorokért, akik a szolgálatot számotokra tudják teljesíteni.
A másik pásztort is felkérte, aki a mai nap ünnepében először van jelen. De viszont már a Golgota-i napokon, tizenharmadikán, és tudjátok, nem régen volt a csodálatos Feltámadás-, örömhajnal ünnepetek, amikor szintén ő elvállalta, hogy eljön körötökbe, és ő sem hagyott bennünket pásztor nélkül. Most őt is kérem, hogy egy pár szóval, gondolattal szóljon a Közösséghez, mert mi őt is elfogadtuk, és szeretettel meghívjuk, hogy továbbra is legyen a segítő pásztorunk itt, ezen a helyen.
Jenő atya:
Én is a ’90-es évek közepén voltam itt először, amikor még nem volt kápolna, csak ez a sátor volt. Az első unokatestvérem, az Erzsike hívott meg először, vele jöttem ide először. És az nagyon megragadott, az a szentmise, amikor még szabad ég alatt volt. És hát az egész terület, az a kertrész, az mind megtelt hívőkkel, és nagyon mély lelki élményt adott az a szentmise, amit Regőczy atya mutatott be annak idején.86
És akkor így, hát azóta időközönként, amikor tudtam, jöttem. Most, hát, Antal atya halála óta most gyakrabban jövök. Most plébániához már nem vagyok kötve, de hát beosztásaim azért vannak. Úgy, hogy valahogy úgy eszközölöm ki, mint a húsvétot is, hogy előtte is helyt álltam otthon, meg másnap is. Éjjel pedig itt voltam.
Jelen lévő testvérek:
Köszönjük szépen! Köszönjük szépen! Az Úr adjon hozzá erőt!
Jézus Krisztus Urunk:
Mert az ünnepetek úgy volt teljes, hogy részesülhettetek a szentmise áldozatának bemutatásában, amelyet e pásztor testvér átadott nektek. És Én boldog vagyok, Jézus Krisztus Uratok – most így szólok felétek –, hogy elfogadjátok, hogy kiválasztott Mária testvér sokszor nem úgy mondja, hogy a keresztnévvel, hogy atya, hanem azt mondja nektek, hogy pásztoraim. Hisz tudjátok, mikor Én, Jézus Krisztus Uratok őt arra kértem, hogy:
Ti pásztorok vagytok, ti vagytok a nyáj élén a pásztor, aki vezeti és terelgeti ezt a nyájat Atyám Országa felé. Ezért nektek is sokat tenni és cselekedni kell, és elfogadni a nyájat a hívőkben, aki néha nem teljesen egyszerűségében van jelen, hanem azért néha vannak, úgy-e, problémák, gondok, amelyet szintén meg kell élnetek, küzdenetek, de mégis valahol megtalálni azt az egyszerű hangot, hogy szeretetben tudjunk egyek lenni a híveinkkel.
Hisz volt egy olyan tanúságtétele kiválasztott Mária testvérnek, amelyről majd ő csak röviden fog beszélni, majd felkérem azokat a testvéreket, akik akkor elkísérték őt erre az útra, és amikor a – most úgy mondom, ahogy ő kérte, kikérte magának, hogy:
– Én pap bácsi vagyok!
A „pap bácsi” a tanúságtétel után feltette egymás után tíz kérdését kiválasztott Mária testvérem részére.
Ő állt így elöl, ahol megtartotta a tanúságtételét. Háta mögött, mint ahogy most ti itt jelen vagytok, ott foglaltak helyet, akik elkísérték az útra. Hát egy kicsit felszisszentek, és megijedtek, hogy most valójában hogyan is fog ez történni, hogy egymás után a tíz kérdést oda, amit ő lejegyzetelt a beszéd tanúságtétele alatt, azokat mind feltette.
Kiválasztott testvérem, ahogy volt az első kérdése, válaszolt rá.
Második kérdésére, harmadik és negyedik.
Mikor az ötödik kérdéshez ért, akkor azt mondta neki, hogy:
– Most kéri mindenki előtt a választ, vagy jó lesz akkor, amikor majd ketten lehetünk?
Erre így szólt a tömegbe:
– Aha! Már nem is tudja, mi a kérdés és mi a válasz rá!
Hát, gondolta, hogy egy kicsit megalázza kiválasztott testvért.
Ekkor a testvér feléje fordulva így szólt:
– Az ötödik kérdése pedig az volt, hogy kikéri magának, hogy őtet én pásztornak nevezzem, mert ő nem pásztor, ő csak pap testvér, mert pásztorok a református egyházban vannak!
Így.
Ekkor kiválasztott Mária testvér így szólt feléje:
– Ha nem vagy pásztor, akkor megkérdezem én itt tőled, testvérem, e jelenlévők közül: kihez tartozol? Mert Péter utódja – akkor még II. János Pál pápa volt, azt mondja – jelen van a pásztorbottal. Ha ő a főpásztorunk, ha te kikéred magadnak, hogy nem vagy pásztor, akkor te melyik nyájhoz tartozol?
Mária:
Erre megharagudott, és elment, már a többi kérdést nem is várta meg, hogy válaszoljak neki.
Jézus Krisztus Urunk:
S erre vannak jelenlévők, akik elmondják, hogyan élték meg ezt, mert ők jobban megijedtek, mint Mária testvérem.
Tessék, szóljatok, az úton lévő testvérek. Mind ott voltatok, többen és többen.
Ki kezdi elsőként a sort?
Takács Zoltán, Mária férje:
Az Erzsike ott volt, Gugánné Erzsike.
Jézus Krisztus Urunk:
Most nem akartok szólni, vagy már nem emlékeztek rá?
Itt is vannak jelenlévők, akik ott voltak!
És miért húzódzkodtok úgy félre?
Gugán Istvánné Erzsike:
Hát, most lepődgettem, mert nem csak egyszer, hanem kétszer voltam Marikával az erdélyi úton, és hát, ha most erről van szó, akkor ez, úgy emlékszem, hogy nagyon sokan voltak, és tíz kérdést, valóban tíz kérdést írt össze, és akkor először, én úgy emlékszem, hogy egyenként akart a Marika válaszolni, és akkor ő azt mondta, hogy ha ő kiválasztott, akkor a tíz kérdést, amit föltett egyszerre, arra a Marika is egyszer, tehát egymás után válaszoljon, tehát nem egyenként a kérdésekre.
És akkor én teljesen lerökönyödtem, úgy, hogy már nem is emlékszem, mert én úgy gondoltam, hogy: „Úr Isten, hát én már a harmadik kérdést nem tudom, hát hogy fog ő a tízre egyszerre válaszolni, a tíz kérdésre?”
És hogy is mondjam? Tehát ki is hagytam, mert én még jobban féltem, mint ő. Vagy nem is tudom, hogy mit éltem át. És akkor, mikor láttam, hogy ez megy, ez az egész, akkor, úgy-e, visszakapcsolódtam az egészbe. És valóban volt még ott egy testvér kísérőként, aki mondta, hogy most végre legalább valaki, úgymond, idézőjelben, rendesen megválaszolt a pap testvérnek.
Úgy, hogy…
Egy férfitestvér:
A „pap bácsinak”.
Gugán Istvánné Erzsike:
Vagy „pap bácsinak”. Most pontosan nem tudom, hogy…
Mondjuk, több ilyen eset volt, de erre úgy most ez így beugrott. Hát, remélem, azt mondtam el, amire az Úr Jézus gondolt. És köszönöm szépen, hogy elmondhattam.
Jézus Krisztus Urunk:
Ez is jó volt, mert így volt ez a része rövid változatában, persze, de volt olyan rész is, nem mindjárt ez a következő nap, hanem az utána való, mikor szintén elmentetek egy helyre a tanúságtételben, és szintén így volt, hogy van a szentmise bemutatása, úgy-e, átadása, átélése, amelynek részeseivé válhattunk, és felültetek, hisz a pásztor testvér felültetett benneteket Mária testvérrel így a szentélybe, szintén. És ment a szentmise bemutatása, és ekkor egy gyász-szentmise volt jelen. Erre a pásztor, hogy ő is próbára tegye kiválasztott testvért, így szólt:
– Most, az Evangélium után, itt van egy kiválasztott, akit most megkérünk, hogy a szentmise alatt a hívőkhöz szóljon, és adja át a tanúságtételét, de úgy, hogy a szentmiséhez is kapcsolódjon.
Erre megint a testvérek szisszentettek, hogy mi történik.
Most ezt – az Íródeákot87 kérem, hogy mondja el, mert előbb nem jelentkezett, most kiszólítom.
Mert ő ott, ő volt jobban megijedve, mert azt mondta, hogy (…) mondja, azt mondja: „…a szentbeszéd. Marikának mindig több a beszéde. De most itt mi lesz?”88
Kádár Györgyné Anna:
Igen. Valóban így volt, Jó Jézus Krisztus Uram, mert ott ültek a gyászoló család, és annyira meglepődtünk azon, hogy a Marika, hát persze, tudtuk, az Úr Jézus, vagyis jelen vagy, Uram, Jézusom, de mégis a riadalom nagyobb volt bennünk, és annyira szép, az Evangélium-részhez kapcsolódóan erősítette az ott ülő gyászoló családot, hogy azok teljesen, látszott az arcukon, hogy, úgymond, megkönnyebbültek. És az atya is nagyon meglepődött, hogy a Marika, Marikával valóban az Úr lehet, mert csak így nem jön ki ez az Evangélium-részhez való beszéd, aki ezt nem tanulta.
Azt hiszem, Uram, Jézusom, ennyit.
Mária:
Rövid, dióhéj. Mert azért ez nem eddig tartott, és itt el kell azért mondani, hogy utána, ez a szentmise után, minket akkor vendégül láttak, s akkor a pásztor testvér is utánunk akkor oda megérkezett, akkor már mellettem foglalt helyet, és azt mondta, hogy hát megmondja őszintén, ő próbára akart engem tenni, mert ő is azt mondta, hogy ha az Úr van vele, a kiválasztottal, akkor neki itten tudni kell szólni. De azt mondja, arra nem gondolt, hogy még ő is tanul általam. Mert azt mondja, nem tudta, hogy hogy kell egy gyászoló testvért, a családot megvigasztalni.
Jézus Krisztus Urunk:
Mária testvér könnyen mondhatta, hisz az előbb mit mutattam meg nektek?
Hogyan volt a test és a lélek szétválása? Hol volt? És hova kerül le, amikor valaki a szabad akaratában eltántorítja magát Jó Jézus Krisztus Urunk meghívásától, tehát nem ezt az utat járja, hanem lemegy a sötét, rideg félelmébe. És mikor ezek így mind megjelentek, akkor testvér, ahogy mondotta felétek, azt mondta, hogy:
– Az Evangéliumhoz és a gyászolókhoz is tudott szólni.
Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok megmutattam, hogy valóban most egy szentbeszéd, ha húsz perc, végül lestoppolták ám az órát, azt mondták: huszonkét perc volt.
Tehát két perccel meghúztam a beszédet, de azért csodálatosan át tudtam adni, megadni. De ezt nem kiválasztott Mária testvér adta önmaga révén, hanem itt is meg volt számukra, akik kísérték és a jelenlévők számára adva az, hogy valóban egy testvér, ha így megjelenik először egy helyen, alig van ott egy jó fél órája, az után így odaállni és beszélni, azt nem teheti más meg, csak az, aki megkapja ezt a kegyelmet, ezt a szeretetet, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok számára megadtam.
Mert, ugyebár, most, hogy ezt így a tanúságtételben, a megtapasztalásban szóltak a testvérek róla, jelen van itt a családban egy olyan testvér is, foglal helyet, aki azt mondotta, mikor azt mondottam Én, Jézus Krisztus Uratok, hogy Én leszek Mária testvérnek Tanítója, Én fogom tanítani, és majd ki fog állni, és mások előtt beszélni, erre azt mondta:
– Majd én erre befüzetek!
Úgy-e, férfitestvérek?
Takács Zoltán, Mária férje:
– Nem én voltam! Ott van.
Jézus Krisztus Urunk:
Ketten mondottátok a Papával együtt, egyetemben. Foghattok kezet egymással, mert ez így volt! Ő kezdte, te jóváhagytad, és bizonyítottad.
Takács Zoltán, Mária férje:
Jó. Régen volt.
Kiss József bástyatestvér:
De igaz volt.
Jézus Krisztus Urunk:
Igen, valóban akkor még Mária testvér, ahogy mondtam a kezdetek kezdetén, amikor elkezdtük ezt a mai ünnepet, hogy is mondtam számotokra?
Kiválasztottam őt, és Én tanítom, úgy, mint mikor egy házat építetek, és az alapoknál kezditek. Mikor az alap megvan, csak az után történik további építkezés. És akkor azt mondottam: Ahogy a téglák sorban egymás mellé kerülnek, és így épül a ház, így fog szemetek láttára kiválasztott Mária testvér is épülni, tanulni és szólni, és ha majd a tanúságtételben tanúságot kell tennie róla, akkor valóban megtapasztalhassátok, és érzitek a kegyelem, ajándék működését.
És ezt kimondottan pásztor testvérem is már megtapasztalta, hisz nála is Mária testvér meghívott volt, ahogy ő is mondotta az előbbi pár gondolat beszédében. De ott nem ez volt kimondottan a lényeg, hanem az, hogy ő így áll a szentmise oltáránál, és várja a vendégeket a zsúfolt templomban. És ekkor szépen elindulnak lassan be, és énekelnek. De az ének már nem hallatszik: nem jönnek a testvérek. Elindulunk lassan visszafele.
Erre János atya:
– Csak jöjjenek, jöjjenek! Jó helyen vannak.
De János atya nem tudta, hogy miről van szó: hát, a testvérek beszorultak az ajtóba. Ezért vissza kellett curukkolni, hogy ne csak ketten vonuljunk be, hanem a többiek is: az egyik elölről húzza, a másik hátulról löki:
– Majd csak valahogy bejutunk az ajtón.
Ahelyett, hogy csak kinyitották volna.
Mind a ketten egyszerre akartak bemenni.
Gyere, Sáfár testvér89, mutassuk meg nekik, mert nem értik, hogy hogy lehet beszorulni az ajtóba.
Kádár György bástyatestvér:
Hozzá kell tenni ehhez: egy idős néni volt, alig bírt menni, és azért segítettem így.
Mária:
És súlyban egyformák vagyunk?
Kádár György bástyatestvér:
Igen, igen. Az is egy ilyen kicsit, hát igen, Margit néni, igen, Margit néni volt. Hát így mondom, hogy próbáltunk egyesével…
Mária:
Igen, és akkor egyszerre így beálltak – se előre, se hátra. Akkor a testvér megfogja, így. Hátulról lökik. A János atyánk meg az oltárnál:
– Jöjjenek csak, jöjjenek. Jó helyen vannak!
Mert ő azt hitte talán, hogy mi azt hittük, hogy nem jó helyre jöttünk, mert körülbelül félig már bent voltunk a templomban, és nem hallom az éneket, ahogy elkezdtük, és mondom:
– Hát, akkor menjünk.
És akkor elkezdtünk curukkolni visszafele. És azt senki nem tudta, hogy miért kell így visszamenni, csak az után értették meg, mikor elmeséltük, hogy egy szárnya volt kinyitva az ajtónak, és a két testvér egyszerre akart bejutni, holott csak egy fér be rajta.
Jézus Krisztus Urunk:
Tehát voltak ilyen események is a meghívásban, a tanúságtételben, ahol valóban az öröm és a szeretete volt jelen, hisz a pásztor testvér is meg tudja erősíteni, de akik elkísérték Mária testvért az útra, azok is tudják, sokszor mondják mai napig is, hogy: „Néha ebből élek a fájdalmamban, bánatomban vagy szomorúságomban. Eszembe jutnak ezek az utak, amelynek részeseivé válhattunk, és ebből erőt merítve, és haladhatunk. És tudom, hogy az azért volt jelen, hogy most én örömmel tudjak élni és haladni a mai utamon, ami ma van jelen számomra.”
Hisz valóban, azóta többen és többen más kort éltünk már meg, másképp vagyunk jelen, és akkor érezzük, hogy a fájdalom és a bánat a szomorúságában erőt tud adni, amikor így visszaemlékezünk egy ilyen örömteli pillanatra, és ebből az örömteli pillanatból érezzük, hogy mennyivel más az élet, és mennyivel más az, mikor örömmel és szeretettel tudunk mosolyogni, szeretni a felebarátot, a testvért, és eggyé válni vele, és érezni, hogy egyek vagyunk. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok ezt tanítom számotokra, hogy váljatok eggyé, szeressétek egymást, örüljetek egymásnak, tartozzatok egymáshoz. És ha ez megvan, akkor bármi, ami az életetek folyamán körülvesz benneteket, könnyebben tudjuk elfogadni, viselni, és haladni a mindennapi életutunkon, ami néha lehet, hogy nem kimondottan ez a szép, piros szőnyegút, amelyen csak sétálni lehet, hanem bizony vannak göröngyök, vannak kapaszkodók, amiben meg kell kapaszkodni, hogy tudjunk haladni, hogy ne csússzunk vissza a kezdetekhez, ahonnan elindultunk. Mert néha nem könnyű haladni, de érezni kell, hogy a szeretet mindig erőt ad ahhoz, ami most talán nehéz. Ki lehet belőle lépni, lehet elindulni és tovább haladni a mindennapi élet-útpályánkon.
Ahogy beszéltünk már ma az ünnepről, hisz jelen volt nem régen a Feltámadás hajnalünnepe, akkor az az Evangélium-részlet volt számotokra a tanítás, hogy a lángoló szeretet. S azt kértem tőletek, legyen nyitott a szívetek, és a szívetek nyitottságával fogadjátok el e lángoló szeretetet, ahogy a tanítványok is egymásnak mondották:
– Úgy-e, lángolt a szívünk, mikor szólt hozzánk, mikor a prófétákat mondta el számunkra.90
Hát most nektek is lángoljon a szívetek e tanítás szeretetéből, amely jelen van számotokra, amit be tudtok zárni szívetekbe, ami által erőt merítetek, s ami által tudtok haladni a mindennapi élet-útpályánkon.
(…)
Ez a mai tanítás felétek. Ez az ünnep, amit átnyújtottam számotokra, ami által érzem most, és látom szíveteket, hogy most már betöltődtetek kegyelem szeretetével, az örömmel, a mosollyal, most már teljes számotokra ez a mai ünnep, amelyre elzarándokoltatok, meghallottátok szívetekben és lelketekben e hívást, elfogadtátok kiválasztott Mária testvér kérését, és az ünnep így lett teljes számotokra.
Ennek reményében most elénekeljük azt az éneket, amikor be szoktátok fejezni az estéteket, és kéritek a segítséget és a kegyelmet a mindennapokhoz, hogy működjön a szeretet rajtatok és bennetek, de nem a „Csendes éjjel”, ahogy most gondoljátok, mert tudom, hogy avval szeretnétek befejezni az estét. De most nem azzal fejezzük be. Most egy csodálatos énekkel, hogy még legyen, min gondolkodni, hogy ki vagyok, és hogyan akarok élni és haladni a mindennapi élet-útpályánkon. „Ki vagyok én, Uram?”
Jelen lévő testvérek:
Ki vagyok én, Uram? – egyre csak tűnődöm.
Ki vagyok én, Uram, s mért élek a Földön?…91
Jézus Krisztus Urunk:
Hát, valóban hagyja el szíveteket a bánat.
Most az öröm költözzék szívetekbe, és ezzel az örömmel küldöm áldásomat felétek. Nyissátok meg szíveteket és lelketeket, és fogadjátok áldásomat, amelyet a mai nap ajándékaként árasztok felétek, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és működhessen rajtatok és bennetek, és megmutassa számotokra, hogy az út a meghívásában mindenki előtt jelen van, de az útra mindenkinek saját magának kell rálépni, és elindulni rajta, és haladni. Az úton a saját keresztünket nekünk kell cipelni, senki sincs, aki helyettünk viszi, de ha kérjük Jó Jézus Krisztus Urunkat, kérjük, hogy Ő fogadja el a keresztet a cipelés hordozásában akkor, mikor nagyon magam alatt vagyok, vagy bánatos vagyok, vagy szomorú vagyok, vagy nehéz a keresztem súlya, szinte úgy érzem, leroskadok az út porába, e segítségnyújtásra kérheted Jó Jézus Krisztus Uradat, s az után, mikor ismét megerősödtél, felemelkedtél, érzed, hogy önmagad lehettél, akkor visszakéred saját keresztedet, és a küldetés követésében így haladsz a mindennapi élet-útpályán.
Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, és működjön rajtatok és bennetek a lángoló szeretet tanításának, kegyelmének ajándéka, hogy mutassa meg a mindennapi utat a küldetés követésében és haladásában.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
Glória szálljon a Mennybe fel,
Jöjjön a Földre a béke!
És az emberi szívbe a jóakarat.
Ámen. Ámen.