Kategória archív: A 2011. év első pénteki tanításai

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik a naptári év első Golgotáján meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedtetek. Hisz az egyházi év már elkezdődött, a naptári év pedig most kezdődött, és így részt vesztek e meghívott fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanításom, amely felétek szólt, elsőként arról, hogy a keresztség felvétele után majd megkezdem működésemet, és betérek Kafarnaumban a zsinagógába.1 Abban a kafarnaumi zsinagógában, ahol néhányan testvérem-szolgával részt vehettetek az úton, amikor elzarándokoltatok arra a helyre. Sokan vannak jelen, és köztük azok, akik figyelnek, hogy ellenségessé váljanak Velem szemben, hogy valójában most mit teszek e zsinagógában. Hisz tudták már, hogy tettem csodákat, de a csodában ezen a napon nem szabad. Ez a nap a megszentelt nap, és a megszentelt napon ne tegyünk olyant, ami megbotránkoztatja a jelenlévőket. Ezért hát Én, Jézus Krisztus Uratok reájuk tekintettem, és láttam, hogy valójában mi zajlik bennük: azt figyelik, hogy mitévő leszek, és hogyan cselekszem. Ezért most, ahogy akkor az írástudókat és a farizeusokat is megkérdeztem, hogy:

— Szabad-e jót cselekedni, tenni, vagy csak rosszat? Szabad-e életet menteni, vagy hagyni, hogy elvesszen?

Mitévővé váltok a gondolat, átmenet részében?

Hisz ők nem szóltak, mert meglepődtek a kérdésemen.

És ti, kik a mai napon meghallottátok hívásomat, és elzarándokoltatok, hogy ismét egyek lehessünk, ahogy mondjuk, mint a zsinagógában, mikor jelen vannak, és ti, ezen a helyen. És ti mitévők vagytok, és hogyan cselekszetek a kérdésben, hogy mit és hogyan szabad cselekedni, jót, rosszat, életet menteni vagy elvetni?

Számotokra is jelen van a megkérdezett kérdés, de a kérdésben a választ ti saját magatok adjátok meg, hogy a cselekvésben hogyan értékelitek a mindennapjaitokat. Hisz a cselekvést úgy is értelmezhetitek, hogy hogyan vagy jelen most a jelenben a cselekvéseddel, hogyan fogadod el a meghívást, hogyan értékeled, és hogyan tudsz eggyé válni vele. Mert ahogy ők nem szóltak semmit, úgy néha ti is talán nem szólnátok, mert előbb gondolkodni kellene, és csak azután jön ki a megfelelő válasz.

Reájuk tekintek, végighordozom tekintetemet, s nézem szívük keménységét. És nézem a jelenlévők szívük keménységét a mai napban, hogy mit hogyan értékeltek, hogyan fogadjátok el, és hogy van jelen bennetek az Élő Evangélium az Élő Tanítás részében. Hisz az Élő Evangéliumot és az Élő Tanítást nem most, ebben a naptári évben adtam elsőként nektek a tanítás részében. Hisz már többször és többször a naptári évek részében visszatérünk erre.

És ahogy eltávolodva kijöttek, nem tudták elfogadni mindazt, amit cselekedtem. Pedig Én semmi rosszat nem tettem, csak ennyit mondtam a betegnek:

— Állj ide középre.

A kérdést feltettem, a kérdésre válasz nem jött, akkor a beteghez fordulva ennyit szóltam:

— Nyújtsd ki a kezed.

És a beteg megteszi, és a béna kéz meggyógyul.

Mennyivel könnyebb ezt mondani, ahogy gondolták az írástudók és a farizeusok, a Heródes-pártiakkal, mint azt, hogy szombaton szabad-e jót cselekedni, vagy ne tegyünk semmit.

De ennek a tanításnak van ám még folytatása, ami nem pont ebben a zsinagógában történik, amelyre azt mondom számukra:

— Ti, oktalanok! Ha beleesik az állatotok egy verembe szombaton, akkor nem segítitek ki? Hagyjátok elveszni, vagy összehívjátok ismerőseiteket, barátaitokat, és kéritek, hogy segítsenek, hogy kiemeljük az állatot?2

Ezért hát mondom nektek, nem könnyebb azt a választ hallani, mint a mai nap tanítását, hogy:

Állj ide, majdan nyújtsd ki kezed, és gyógyulást nyertél.

Fontos, hogy átértékeld a mindennapjaidat a cselekvés, a felismerés és az elfogadás részében, hogy valójában hogyan és miképpen cselekszel.

De a mai nap tanítás így szólt felétek a második részében, hogy jelen vagyok, mondhatjuk, pont ezen a helyen a jelenben, és tanítást adok nektek. A tanítást hallgatjátok, körülülve figyeltek. És ekkor jön — az Írás szerint — Anyám és a rokonaim. De Ők nem térnek be a házba, csak beüzennek.3 És erre mindjárt boldogan van vállalkozó a körülülőkben, hogy beszóljanak:

— Anyád és rokonaid kint vannak! És várnak.

Akkor ismét mondhatom azt, hogy tekintetemet végighordozom rajtuk, és megnézem, hogyan is vannak jelen.

Ahogy most is végignéztem rajtatok, hogy ti hogyan élitek a jelent.

S erre így szólok:

— Ki az Én Anyám? Kik az Én rokonaim?

Nehogy azt higgyétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem tudtam, vagy nem ismerem Anyámat és rokonaimat!

De ahogy jelen van Anyám, és jelen vannak a rokonaim, úgy jelen vannak mindazok, akik a jelenben is, és akkor, a tanításban is meghallgattak, elfogadták tanításomat, és Isten cselekedetében működtek, felismerték, elfogadták, és a szerint cselekedtek.

Most a jelenben is kérdezhetem:

Felismertétek tanításomat?

Elfogadtátok, amellyel fordultam hozzátok?

Megértettétek, és a szerint próbáltok élni és cselekedni? A szerint érzitek a kegyelmet, az ajándékot, amely felétek áradt oly sokszor a jelenben?

Vagy az ajándék, a kegyelem, az mind jó, „felkészülök, elfogadom, szívembe zárom, de hogy érvényesítem-e rajtam és bennem, és változok-e, és elindultam-e a változás útján, az rajtam múlik”.

Vagyis mondhatom most a jelenben: rajtatok múlik, kik most is hallgassátok tanításomat. És hogy ha elindultok ezen az úton, akkor boldogan mondhatom: Te vagy az Én testvérem, te vagy az Én nővérem, és te vagy az Én anyám. Mert megtetted mindazt, amit a tanításban nektek adtam, felismerted, elfogadtad, és megpróbálsz helyesen, a cselekvésben, úgy érvényesülni és élni, hogy megteszed a tanítás cselekedetét. És nem csak önmagad számára, és nem csak azért, mert hallottad a tanítást, hanem azért is, mert Isten gyermekének vallod magad, és Isten dolgában szeretnél közreműködni, cselekedni.

És így boldogan mondhatom számotokra, hogy testvérem, rokonom, nővérem és anyám vagy!

Hogy valójában e felsoroltak közül melyiket érzed legközelebb saját szívedhez, lényedhez, lelkedhez, arra neked és nektek kell, testvéreim, megadni a szívből jövő, őszinte választ.

De a tanításom folytatódott a tanítványaimmal.

Úgy-e, milyen csodálatos?

Ha hit lenne bennetek, úgy-e, mikor mondottam: Ha csak egy kis mustármagnyi hitetek lenne, a hegynek azt mondhatnád, vagy a fának: „Szakadj ki tövestől, kövestől, és ha kell, a tengerben vessél gyökeret, követ!”

S erre sokan azt mondják, hogy ez lehetetlen.

Ezt nem teljesen e szavak szerint kell értelmezni, hanem a hitet a szerint, ahogy most ez a mai tanítás van jelen számotokra. Mert, úgy-e, tanítványaim boldogok, mikor Velem vannak. Ti a jelenben boldogok, és örültök, ha szólok hozzátok. Menjünk vissza a kezdetre, amikor még sokszor szinte arra játszodtatok, emlékezzetek: „Maradjunk, imádkozzunk, énekeljünk, majd csak az Úr megsajnál, és eljön. Mit nekünk az idő, hogy éjfél van!”

Átléptél a másik napba: „1 óra, 2 óra, majdnem 3. Igen, boldog vagyok, mert eljött az Úr, hogy tanítson bennünket, és ez által a hit megerősödik rajtunk és bennünk.”

Akkor valahogy a kezdet újat hozott számotokra, és az újban nem éreztétek az időnek a múlását, értékét, mert akkor az volt fontos számotokra: „Jaj, nehogy kimaradjak egy tanításból! Nehogy egy éneket én ne tudjak! Inkább leírom, mert én mindent tudni akarok.”

És most, a jelenben, a kezdetből átjöttél a mai jelenbe, most hol van bennetek ez a fellángolás? — kérdezem.

A választ ismételten szívetek szeretetével, őszintén adjátok meg önmagatok számára. Mert a tanítványaim is, ha velük vagyok, boldogok. Ha tanítom, boldogok. Ha jelen vannak a nép sokaságában az emberek:

— Jaj, de boldog vagyok, mert én a Mester mellett lehetek!

Ahogy némelyek a kezdetben: „Ha csak a Lábánál lehetek, már én boldog vagyok!”

Akkor még volt valahol bennetek megbecsülés és tisztelet. De most a jelenben ez egy kicsit eltávolodott belőletek. Már nincs úgy jelen a megbecsülés és a tisztelet, mint a kezdetben.

A tanítványaim is így éltek, mert amikor a tanítást befejeztem, és azt mondottam számukra:

— Evezzünk át a túlsó partra.4

Jaj, de boldogan teljesítették kérésemet!

Én, Jézus Krisztus Uruk, és ahogy felétek mondom, Uratok, elhelyezkedtem a bárka elejében, és elszenderedtem, elaludtam. Mondhatom így, ahogy most látjátok szolgámon.5 Feltámad a szélvihar, a hullámok magasra csapnak, és már-már a bárka lassan szinte megtelik. Félelem szálla meg tanítványaimat. A félelemben vészesen szólnak:

— Mester! Nem törődsz, hogy elveszük?!

Én, Jézus Krisztus Uruk és Uratok, szinte úgy értelmezték, hogy nem foglalkozok, nem veszem figyelembe tanítványaimat. De Én meghallottam az ő jaj-félelmüket, kiáltásukat. Én, Jézus Krisztus Uratok és az ő Mesterük, felálltam, és így szóltam a szélnek és a tengernek:

— Nyugodj meg. Simulj el.

És a szél elcsendesedett, a tenger elsimult, mint egy tükör. És e cselekedetek láttán félelem szálla meg őket, de olyannyira, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester reájuk tekintve, s megkérdezem:

— Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?

És ti hogyan éltek? A hit meg tudta érinteni szíveteket, a lelket, amely Élő Szentlélek kegyelme által áradt felétek az eggyé válás szeretetében? Vagy mondhatjuk úgy, hogy: „Ellustultunk, eltunyultunk, elfáradtunk? Már terhes, Uram, a Te ígéretedben teljesíteni mindazt, amit kértél valamikor a kezdetben tőlünk?”

Ezt ismét csak elmondom. Tán nem is kérdezem. Mindenki saját szíve őszinteségével megérti, hogy mi a cselekvés, és mit kell tenni, és hogyan kell értékelni, érezni.

Úgy-e, érezni kell a hit erejét. Érezni kell, hogy a félelem, mikor erőt vesz rajtatok, és azt mondjátok: „Én nem bánom, én akkor is félek!”

Akkor hol van a hitetek?

Hol van a kegyelem?

Hol van a szeretet?

Hol van a sok ajándék, amelyet oly régóta megadtam nektek?

Ismét vissza akartok menni a kezdetre, amikor még minden új volt, amikor mindennek örülni tudtatok, egy éneknek, egy tanításnak, egy testvérnek? Mert a kezdetben ez volt. S ennek kellett volna megmaradnia a jelenben is. Mert ha teljesen vissza akartok menni a kezdetbe, akkor azt mondhatjuk, hogy ezek nem történtek meg a tanítások alatt, a jelenlétben, a kegyelemben és az ajándékban. „Akkor valahol ez elindult, de hagytuk, hogy eltávozzék.”

Fontos, hogy most, e új naptári év kezdetén kicsit önmagatokba nézzetek. Vegyétek elő a kezdetekből azt a lelki tükröt, amit mondtam, hogy bennetek van. De hogy jobban megértsd, magad előtt is lehet egy tükör, és belenézel, hogy: „Valójában szép és jó mindaz, amit látok és érzek, vagy el kell indulnom a változás útján a felismerésben, a szeretet örömében? Hogy igen, Uram, én elindultam Veled az úton, mert meghívtál, és a meghívásban engedelmeskedem.”

Mi lenne, ha kiválasztott Mária testvérem, szolgám azt mondaná: „Uram, ma fáradt vagyok, eltunyultam, és ma nem akarok Golgotára menni! Mert ma nem tetszik ez így nekem!”

Most a kiválasztott szolgám a felkérésemben igent mondott vagy nem?

Az igenben megpróbál teljesíteni és cselekedni vagy nem?

Ti, testvéreim, különösképpen, akiktől néha megkérdeztem, és a válasz igen volt, hol van most az igenetek?

A mai tanítás most ilyen, hogy így szólok hozzátok, mert a tanítványaim is féltek, és nem volt jelen bennük a hit!

És kérdezték, hogy valójában ki vagyok Én, a Mester, akinek még a szél, a víz a tengerben is engedelmeskedik.

Köszönöm, hogy ha elmélkedtek, visszatekintetek a kezdetre, és magatok elé vetítitek a kezdet ajándékait, ahogy szépen jelen voltatok, és megkaptátok, és a különleges ajándékokat, a tanítások mellett, a különleges áldásokat, a különleges felemelkedéseket a szeretetben. „Hogy van-e tisztelet, megbecsülés a hit kegyelme részében, vagy elfáradtam, és talán már nincs szükségem reája. És az igent, amelyet, Uram, valamikor mondottam, azt már elfelejtettem, de ismét el kell ismernem, ismét el kell gondolkodnom, elmélkednem, és elindulni Feléd, hogy ölelésre tárt Karjaiddal átölelj, felemelj, Magadhoz emelj, és így haladjunk.”

Mint abban a tanításban, amit már szintén oly régen adtam nektek, hogy van a sivatag, a sivatagban haladunk együtt, és ha visszatekintünk: „Ó, Uram, de boldog vagyok! Látok két lábnyomot, együtt haladunk Veled. Haladunk, ismét visszatekintek, és félelem ül az én arcomra, az én szívemre: már csak egy lábnyomot látok! Uram, hol vagy?! Nem érzed, hogy szükségem van Reád?! Elveszem!”

S ekkor így szólok:

Ne félj, testvérem! Nem hagytalak el. Láttam, hogy nehezen haladsz, és szeretlek, felemeltelek, Magamhoz öleltelek, és ezért már csak a saját Lábnyomomat látod. A tiéd, amely Mellettem volt, most nincs jelen, mert hisz átöleltelek, és felemeltelek. Majd leteszlek, amikor ismét megerősödsz, ismét önmagad vagy, ismét felismered, hogy mi a küldetésed a követés részében. És ez ugyanígy van, amikor saját kereszted súlyát megemelem, mikor roskadozol, botladozol, és úgy érzed, nincs tovább.

De van, aki figyel, aki szeret, aki átölel, aki megemeli kereszted súlyát, amit az igenben elfogadtál, hogy ismét felállhass, önmagad lehessél, kiegyensúlyozottá válhassál, összeszedett, és ismét elindulj a mindennapi élet útpályáján a meghívásban, az igenben.

És ma, e naptári év kezdetében így adtam számotokra tanításomat.

Tudom, hogy ma is azt vártátok, hogy: „Uram, mire várjunk, milyen lesz ez az esztendő?”

Az esztendőhöz csak annyit, ha elfogadjátok tanításom, és a tanítások cselekedetekké válnak a szeretet örömében, és érzed a kegyelmet, akkor bármilyen nehézség jelentkezik számodra vagy számotokra, könnyebben átvészelitek, és könnyebben haladtok. De hogy mégis egy kicsit megnyugodjatok és leereszkedjetek, ne legyetek feszültek, ingerültek, ezért így mondom számotokra, ahogy mondottam valamikor a kezdetekben: Csak egy kicsivel lesz nehezebb.

Erre sáfár testvér6 azt mondta:

— Egy kakaslépéssel, vagy másra gondoljunk?

Hát mindenki saját maga mérlegelje majd, hogy majd mennyire lesz a kicsiben a nehézség jelen számotokra.

De a nehézségben Én, Jézus Krisztus Uratok itt vagyok. Tanítottalak és tanítalak. Megajándékoztalak benneteket, és még szeretnék ajándékot adni, ha nyitott lesz szívetek a szeretet kegyelmében, és ha őszintén önmagatokba néztek, és őszinte választ adtok önmagatok számára, és ismét haladtok a meghívott úton az igenben.

És ma így áradjon reátok áldásom. Ma azzal az áldással erősítelek meg benneteket, amelyet szolgámnak adok, hisz ő is igent mondott a meghívásban, és megtörténik a fájdalom, szenvedés Golgotáján a felajánló első rész szakasza. Majdan jön a második része, a tanítás. A tanításban már árad felé a szeretet a kegyelemben. De hogy teljes legyen a kegyelmi áldás, ezért Én ma még megajándékozlak benneteket azzal a csodálatos áldással, amit már boldog József7 a közelben, és a bástya-testvér hallotta, amikor azt mondja:

— Uram, Jézusom, vedd el szívemből ezt a félelmet, amely erőt vett rajtam.

És ez a félelem a tanítás alatt elindul, és eltávozik. És mikor a félelem a tanítás alatt eltávozik, és hogy elinduljon a meghívott úton, szeretetem áldását árasztom reája, felmelegítem, átölelem, megerősítem, és már látjátok, hogy mosollyal indul el a fájdalom útján az elfogadás igenjében.

És most felétek is ez az áldás áradjon, hogy lássam rajtatok, hogy ti is befogadjátok szívetekbe és a lelketekbe ezt a csodálatos szeretet-kegyelmi áldást, amely felmelegít, amely átölel, és ami által ti is a szeretet-mosollyá tudtok változni, nem csak a külsőtökben, hanem a szívetek bensőjében is.

És most így áradjon áldásom kiválasztott Mária szolga által a testvérben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme erősítsen, óvjon és védjen, és mutassa meg számotokra, hogy a szeretet-kegyelmi áldás a felemelkedésben, az átölelésben mit tud nyújtani a mindennapjaitokban az útpálya haladásában.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. január 7.

Uram, Jézus, köszöntelek Téged e új év megkezdésében.

Köszönöm, hogy itt vagy, szeretsz, és fogod kezem.

Köszönöm, hogy elfogadod felajánlásom, kérésem, fohászom, amelyet a Te Szentséges Szíved elé tárok.

Köszönöm, hogy meghallgatod kérésünk, fohászunk a testvéreimmel együtt, és segítséget küldesz számunkra.

Köszönöm, Uram, Jézusom, a sok kegyelmet, amellyel megerősítesz és megajándékozol.

Köszönjük a kegyelmeket, amelyeket testvéreimnek árasztasz a szeretetben, mert Te maga a Szeretet vagy, és ezt a szeretetet adod mindazok számára, akik felismertünk, elfogadtunk, és elindultunk Veled az élet-útpályán a követés részében.

Boldog vagyok, hogy hálát adhatok mindazért, ami van, mindazért, amit adtál, s mindazért, hogy szeretsz, és nem hagysz el e fénylő kegyelemmel.

Hála, köszönet a szív szeretetével a mindennapért, és kérlek, fogadd el e megkezdett naptári évben, hogy továbbra is Hozzád tartozhassunk a testvéreimmel együtt. És segítséget nyújtasz, amikor a legnagyobb szükségünk van reá; felemelsz, amikor elesünk; átölelsz, amikor szomorúak és magányosak vagyunk, és megvilágosítod az utat, hogy el ne tévedjünk, hogy haladhassunk az úton Hozzád, Jézusom. Mindezért hálát adok, elsőként önmagam részében, a kiválasztott Mária szolga-testvéred, és mindazon testvéreim részében, akik nyitott szívvel, szeretettel, őszintén úgy érzik, hogy velem együtt ők is hálát adnak mindenért a Te Szentséges Szívednek. És ugyanúgy nem csak önmagam számára, hanem a testvéreim számára is kérem ebben az esztendőben is mindazt, amit felsoroltam, s amire szükségünk van a mindennapjainkhoz a szeretet, kegyelem részében.

Hála, köszönet, dicsőség, áldás, békesség, szeretet, öröm a megújult szívvel a tanítás, Élő Evangélium, Élő Szentlélek kegyelmének ajándékával.

 

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik elzarándokoltatok a fájdalom, szenvedés Golgotájára.

És köszöntöm mindazokat, akik lélekben eggyé váltak a mai nap engeszteléssel és a Golgotai átéléssel, hogy részesülhessenek a szerető kegyelemben, amely jelen van, hogy ami által érezd, hogy: „Igen, a kegyelem megadja mindazt, amire szükség van, s amire vágyakozunk.”

Így a mai nap tanítása így szólt hozzátok, ha csak egy mondatban adnám nektek: Ha nem váltok olyan gyermeki szívű szeretetté, akkor hogyan akartok bemenni Isten országába. Mert úgy-e, a gyermekek, azok mind, kik kicsinységükben, a szeretetükben, az odaadásukban, a jelenlétükkel megpróbálnak szeretet árasztani mindannak és mindazoknak, kik felkészülve a szív nyitottságának elfogadásával. Hisz a tanítás ma arról szólt, jöttek, hozták a kisgyermekeket, hogy áldást kaphassanak. És vannak a tanítványok, akik pedig nem engedik, hogy odavigyék e gyermekeket. Mert érezték, hogy mi a súlya, a fontossága, a jelenléte és a szeretete e kegyelemnek. Ezért hát, ha észreveszem, és ott észrevettem, és a mai világban is, ha észreveszem, hogy hogyan is vagyunk jelen, hogyan is fogadjuk el a felebarátot és a testvért, és a testvérben a kisgyermekeket, akkor meg tudod érteni ennek a tanításnak a szeretetteljes mondanivalóját. Hisz jöjjetek Hozzám, és engedjétek Hozzám a kisgyermekeket.

Úgy-e, milyen szép a megszólítás, a vágy a jelenlétben?

És milyen szép, ha ti is megnyissátok szíveteket, azt a szívet, amelyben ez a gyermeki szeretet van jelen, s ez a gyermeki szeretet átjár kívül és belül, és érzed a különbséget, érzed a kegyelmet, és érzed, hogy mi a fontos e áldásban.

Hisz az áldás, amikor számotokra árad a Golgotai tanítás révén, és részesülhettek e csodálatos áldásból, betöltekeztek, megerősödtök, és mindjárt másképp érzitek önmagatokat, és másképp élitek a napjaitokat. Hisz ha nyitott a szíved, és a szíved, ez a gyermeki szeretetként van jelen, akkor felismered, és megpróbálsz változni és változtatni a mindennapi életen. És ekkor, mikor ti, a felnőttek, mint a tanítványok, vágyakoztok az áldásra, mert érzitek, hogy szükségetek van erre a csodára, erre az ajándékra, mert érzed, hogy talán felemel, érzed, hogy átölel, érzed, hogy megmutassa az utat, és érzed, hogy mi is a te küldetésed a követésed részében. És már tudod, megtapasztalva, mi az Élő Szentlélek, mert az áldás a Szentlélek kegyelmének ajándékával árad felétek.

És akkor vannak a kis gyermekek, akik talán önmaguktól nem tudják, hogy számukra is fontos lenne a kézrátételes áldás, mint amikor ti a kezdetben elfogadtátok kiválasztott Mária testvér-szolgától az áldást, a gyógyító kegyelmet az ajándékában. És éreztétek, hogy: „Valami, mintha történne rajtam és bennem. Valami megváltozott. Valami jó dolog történik.”

S ilyenkor kell arra gondolni, hogy most én vagy bármely testvérem úgy érzi, hogy ezt a csodát, ezt az ajándékot, ezt a kegyelmet, e gyermek szeretetét megajándékozzuk még e csodálatos áldással. Mennyivel jobban megérdemlik ők ezt az áldást! Igaz, hogy talán nem értik, abban a pillanatban meg (még?) mi is történik velük, de elkísérheti őket az életük folyamán, az úton.

Ezért kell ezt a tanítást így mondanom számotokra, ahogy tanítványaimnak, hogy ne ellenezzétek és akadályozzátok meg, hogy a kis gyermekeket elvihessék az áldáshoz a szeretet eggyé válásával a kegyelemben. Mert mennyivel más az ajándék, ha érzed, hogy: „Én is most a szívemmel, a lelkemmel megpróbálok gyermek lenni, és azt a gyermeki szeretetet elfogadni, szívembe zárni, és a szerint élni.”

És akkor, ahogy a gyermek éli a gyermeki életét a mindennapjaiban, ti is tudnátok élni gyermeki életeteket a mindennapokban. És nem csak a félelem, az aggodalom, a szomorúság, a megaláztatás, a kitaszítottság venne erőt rajtatok. Mert a gyermek, az még nem tudja a gyermeki szív szeretetével, hogy ez valójában hogyan is van jelen. De ha ti ezt a gyermeki szeretetet ismételten a szívetekbe zárjátok, eggyé váltok vele, és megpróbáltok a szerint és azzal élni, akkor ti is talán olyan játékosak, talán olyan aranyosak, talán olyan kedvesek tudtok lenni a mosolyban, mint a gyermekek. És akkor ezzel a szeretettel vágyakozol az áldásra, és akkor még részesülhetsz is a kéz rátételével az áldásban. És akkor úgy érzed, mintha valami végigjárna rajtad és benned.

És hogy ha ezt mind megértitek, és megértitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok itt vagyok, felismerve, elfogadva, akkor tudjátok, hogy a segítség, a kegyelem, a szeretet, az ajándék, az öröm, a béke, szinte mondhatjuk azt, mint egy karnyújtás, így van előttetek.

De ezt a karnyújtást fel kell ismerni, el kell fogadni, és eggyé válni vele. Mert így Isten országa, Atyám országa valóban eljöhet számotokra is, mert itt eggyé válsz vele, s akkor benne élhetsz a szeretet kegyelmével. Mert sokan és sokan így mondjátok kiválasztott Mária testvér-szolga számára is: „Könnyű neked, mert te abban élsz, abban a szeretetben, s abban a kegyelemben!”

Igen, olyankor kiválasztott Mária szolga, amikor e szavakat hallja, akkor ott van. De amikor valamiről szól a tanításban, vagy beszél, vagy átad, vagy kérdez, vagy várja a cselekedeteket, olyankor már tán messze van erről a helyről a szeretet, áldás részében. Amikor szükség van, hogy elfogadja a felajánlást, a kérést, a fohászt, akkor ismét szerencsés helyzetben van, mert könnyű neki!

Hányszor és hányszor mondjátok e szavakat!

Amikor pedig valami nem úgy történik, ami kedves volna előttetek, nem értitek tán a szavak jelentőségét, a kérdést, vagy a kérdésre a megfelelő választ, vagy nem történik meg azonnal a meghallgató segítség, akkor ismételten: „Talán messze van!” Nem megint: „Jó neked, mert te más vagy, mert te hallod és látod! Mert te megkapod a kegyelmet.”

Ezeken majd el kell gondolkodnotok, és gyermeki, szerető szívvel a felismerés részében válaszolni, hogy most valójában hogy is történik, mikor jó, mikor könnyű neked, és mikor talán távol. Mert „nem kedves előttem mindaz, amit láttam, hallottam vagy éppen megtapasztaltam”.

Mert mily könnyű mások felett ítélkezni. Mint ahogy tanítványaim tették a kis gyermekek felett, hogy ellenezni, elküldeni, mert nekik nincs szükség az áldásra.

Én, Jézus Krisztus Uratok rájuk szólottam, lehet, hogy egy kicsit erélyesebben, lehet, hogy egy kicsit úgy tetszett számukra, mintha haragosabban, de nem azért, mert haragudtam, nem azért, mert már nem szerettem őket, hanem azért, mert fel kell, hogy ismerjék, hogy ami nekik jó, az egy másik testvérnek is épp olyan jó, és szüksége van reá, talán a felemelkedéshez, talán a hithez, talán a szeretethez, talán a békéhez, talán a megbocsátó kegyelemhez, és így elindulva a változás útján a mindennapjainkban. Hogy ne akarjunk olyanok lenni, akik gátat szabunk egy másik testvér vagy egy másik ember előtt az ellentéti akadályok részében. Hanem ha nekem valami kedves, szeretetteljes, örömteli, felemelő a boldogság átjárásával, akkor az nem csak engem illet, és nem csak a sajátom, hanem ez kell egy másik testvérnek, egy ismerősnek, egy családtagnak, hogy e gyermeki szeretet-szív mindenkiben jelen legyen, és elrejtőzzön az emberi szív és az Élő Szentlélek kegyelme részében. És akkor érezzük, mi a fontosságnak a szerepe, a szeretete a mindennapokban. S akkor nem mondok mások felett ítéletet, és nem ítélkezünk, mert Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretet szaván szólok hozzátok, a szeretet szaván tanítalak, és Szívem szeretetével az Élő Szentlélekkel ajándékozlak meg a kegyelmi ajándékkal az áldásban.

Talán nem érzed olyan jelképesen a fejeteken a Kezemet a rátételben, ahogy a gyermekekre, de viszont volt már részetek benne kiválasztott Mária testvér-szolga által, és a lánc-kéz összefogásával, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok így ajándékoztalak meg benneteket e csodálatos kegyelmi ajándékkal, a felemelő áldással, hogy eggyé váljatok a szeretetben.

A második tanítás pedig arról szól, hogy igen, Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok Atyám házában. És vannak a farizeusok, az írástudók és a népeknek az elöljárói.

Úgy-e, ez most is jelen van a mai világban.

És Én, Jézus Krisztus Uratok most így vagyok jelen, kiválasztott Mária szolga által.

És kiválasztott Mária testvér-szolga hány tanítást, hány ajándékot, hány kegyelmet, hány megtapasztaló tanítás már volt jelen számotokra. Ha csak visszamegyünk a kezdetekbe, amikor tanúi voltatok, hogyan is tanítottam, amikor tanúi voltatok, hogy igen, ráteheti kezét az égő gyertyalángra, és mégsem történt semmi. Amikor szinte azt mondottam számotokra: Felemeljem előttetek?

S ezek mind-mind a csodajel megtapasztalása volt az egyszerűségben. Hisz ha a Mária, kiválasztott szolga-testvér nem lenne kiválasztott, egy lenne veletek, ahogy ti ezeket mind próbálkozva ugyan, de nem tudtátok megtenni, úgy Mária, kiválasztott testvérem sem. De mivel Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztottam és meghívtam, ez által Én jelen vagyok. S ez által hányan vagytok jelen a farizeusban, az írástudóban, a népek elöljárójában?

Hányan tettétek fel már kérdésteket, kérdéseiteket?

Néha azért, hogy próbára tegyétek, ahogy Engem is próbára szerettek volna tenni az írástudók, a farizeusok, az elöljárók? Mindegy, hogy melyikeket emelem ki számotokra.

De ahogy Mária, kiválasztott testvér is néha úgy lát át rajtatok, mert Én, Jézus Krisztus Uratok megadom számára. És most az átlátást Én arra fordítom felétek, amikor a kezdetben megvolt ez a kegyelmi ajándék, hogy írhattatok. És azt hittétek, hogy: „Az a sajátom!”

És mikor Mária szolga így szól:

— Te nem gondolod, testvérem, hogy valamivel tartozol felém?

— Miért?! Te honnan tudod?!

Nem ez volt a válasz?

Tanúi voltatok!

Ma is vannak ilyen jelek. Néha-néha nem teljesen így mondja, csak talán egy szót vagy egy fél mondatot, és aki figyel és éber, az észreveszi.

És ezek azok a kiválasztott megtapasztaló jelen levő csodák, amelyek számtokra így voltak jelen.

A tanításnak tanúi voltatok, hogy hogyan indult el, és hogyan tanít, és adja át a tanítást.

És hányszor, és hányszor vagytok még mindig néha írástudók, farizeusok vagy elöljárók?

És ahogy ők próbára tettek, hogy honnan van ez a hatalom, ami szerint cselekszek, és kitől kaptam. Ahogy megkérdezhetitek: Honnan van ez a tanítás, és kitől kapja kiválasztott Mária testvér-szolga?

Én, Jézus Krisztus Uratok így szólottam feléjük:

— Nekem is van egy kérdésem. Felteszem a kérdésemet, és hogy ha megválaszoljátok, akkor Én is elmondom számotokra, kitől kaptam a hatalmat, amellyel jelen vagyok és cselekszek.

A kérdés egyszerű volt:

Keresztelő Jánosnak kitől volt a keresztsége?

Remélem, ti már tudjátok, hogy nem az emberektől, hanem Atyámtól, hisz Ő küldte Előttem, hogy elkészítse Számomra az utat.

De ők tanakodnak, ahogy néha ti is tanakodtok, hogy hogyan tovább a cselekvésben, a jelenlétben, a megtapasztalásban.

Ha azt mondják, hogy a Mennyből kapta a keresztséget, akkor, úgy-e, jogosan válaszolhattam volna számukra: És miért nem hittetek benne?

Itt is hányan és hányan, ha valóban hinnék, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok itt jelen vagyok, másképp élnétek a mindennapjaitokat.

De ha azt mondják, hogy az embertől? Hát megijednek, hisz félnek az emberektől, mert az emberek azt mondták, ő valóban próféta volt.

Hát, ha próféta, és prófétaként szólott hozzánk, akkor a szerint kellett volna elfogadni és követni, és megtapasztalni.

De jobbnak találták azt mondani, ami a mai világban is egy nagyon egyszerű és sokszor mondott:

— Nem tudom.

Azzal úgy érezzük, hogy mindent megtettünk, és mindent megmondtunk.

S erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt feleltem számukra:

— Hát, ha nem tudjátok, akkor már Én sem vagyok szinte köteles elmondani számotokra, hogy kitől kaptam ezt a hatalmat, és ki bízott meg vele, hogy a szerint cselekedjek e hatalommal.

De Én számotokra elmondom, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok e sok tanítás, áldás, kegyelem és jelenlét részében elfogadtalak benneteket, megmutattam számotokra az utat, meghívtalak erre az útra, hogy: „Együtt haladjunk rajta, és fogadjuk el mindazt, ami e tanítás révén a szeretet szaván hozzánk szól a megtapasztalás kegyelme részében. Mert akkor valóban fel tudom ismerni, hogy igen, Uram, Te jelen vagy. Boldog vagyok, hogy Hozzád tartozhatom, követhetlek, hallhatom tanításodat, megfogadom tanításodat, és elindulok a szeretet, változás útján a mindennapjaimban.”

És hogy ha ezeket mind így megtapasztaltátok, felismertétek és elfogadtátok, akkor már könnyebb a mindennapi élet a jelenben, amely most körülvesz benneteket.

Ennek részével most így árasztom felétek áldásomat, de az áldás ma nem kézrátételes lesz, hanem láncban összefogott.

És most hívom pásztor testvéremet Mária szolga mellé.

És most a kézrátételes áldást Én elsőként a meghívásban adom felétek. Ma a fájdalom, szenvedés Golgotáját az első péntek-meghívásban, igenben vettetek részt a jelenben. De a meghívást most megadom számotokra a hamarosan megkezdő bűnbánat Golgotáira, hogy ez a golgotai elindulás hétről hétre a szeretetében történjék, a kézrátételes gyermeki áldást most úgy árasztom felétek a megnyitott szívhez, hogy megerősítelek benneteket a szeretet, öröm, béke, boldogság kegyelmével.

Eljött számotokra a bűnbánat-idő. Áradjon reátok áldásom. Töltse be szíveteket és a lelketeket. Öleljen át ez a gyermeki, szerető áldás. Melegítse fel a nyitott szívű testvérek szívét, a lelkét. Váljatok egy kicsit, mint a kicsi gyermek, a gyermeki szívben, hogy érezd a gyermeki örömöt, békét, szeretetet, boldogságot, kegyelmet. És egy pillanatra úgy érzitek: „Mintha megállt volna az idő, és egy kicsit más vagyok a kegyelemben.” De ez az áldás, amely most felmelegít és átölel, megadja számotokra mindazt, amire szükségetek van, és amire vágyakoztok. Mert eljött számotokra a bűnbánati idő, hogy „jót cselekedjek e gyermeki szeretettel a kegyelemben”. Mert ez az áldás elkísér hétről hétre benneteket majd a Feltámadás hajnali fény öröméhez az erőben, a szeretetben, hogy fontos legyen számotokra mindaz, amit ennek az esztendőnek a bűnbánat-ideje nyújt a meghívásban a testvérek felé.

És így áradjon reátok áldásom, amit most Mária testvérem, kiválasztott, és pásztor testvéretek, aki elfogadott, Velem együtt, Jézus Krisztus Uratokkal küldi és árasztja az áldást.

Az Atya, a Fiú, a Szentlélek kegyelme áradjon, óvjon, védjen, vezessen e gyermeki szeretetben, hogy a meghívást a felismerésben el tudjátok fogadni ennek az esztendőnek a bűnbánati időben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. március 4.

Köszönöm, Uram, Jézusom a megerősítő áldást (…) a bűnbánat-időre.

Köszönöm, hogy elfogadod kérésemet, és velem leszel hétről hétre, hogy teljesíteni tudjam mindazt, amit az igenben elvállaltam. Erősítsél, óvjál, védjél, vezessél, hogy én is gyermeki szeretettel végig tudjam járni a bűnbánat golgotai utat hétről hétre a szeretetben.

Köszönöm e áldást, e felmelegítést, e átölelést, ami erőt ad a mindennapjaimban számomra.

Dicsőség, áldás, békesség, szeretet, öröm, boldogság, kegyelem járja át szívemet, lelkemet a mindennapjaimban. Hála, köszönet mindezért, amit ajándékul adtál, Uram, Jézusom.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok erre a helyre.

De köszöntöm mindazon testvéreimet, akik szintén meghallották a hívást, de mégsem tudták teljesíteni a hívásnak jelenlétét, hogy elzarándokoljanak. Van, ahol a család, van, ahol a betegség, van, ahol a munka, ami miatt távol vannak. De lélekben lehetünk egyek a tanítás szeretetében.

A mai nap a tanításom, most, ha az első tanítást vesszük, az első tanítás szintén a Feltámadás után történt, amikor megjelenek tanítványaim előtt, és velük együtt étkezem1, és megkérdezem Simon Pétertől, János fiától, ha figyeltek a szavakra:

— Szeretsz te Engem jobban, mint ezek?

Ő igennel válaszol, mert:

— Te tudod, Uram, hogy szeretlek.

Majdan már így kérdezem:

— Simon, János fia, te szeretsz Engem?

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek.

Harmadszor:

— Simon, János fia, szeretsz Engem?

Ő ismét válaszol, de előtte elszomorodik, hisz nem értette, hogy a Mester miért kérdezte tőle harmadjára is, hogy: „Szeretsz Engem?”

Hisz ez mind a Feltámadás után történik, ha figyeltétek a tanításnak a kezdetét.

De mielőtt még a Feltámadás megtörtént, előtte együtt voltam velük, tanítottam őket, és éltek. És ahogy éltek együtt, akkor felkészítettem őket, hogy az Emberfiának mennie kell, hogy Önmagát adja felebarátaiért és testvéreiért. Felkészítettem Simon Pétert is, hogy mi fog történni, amikor az Emberfiát elviszik, s azt mondottam neki:

— Simon Péter, ma, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg Engem.

— Én, Uram, én, Mesterem, nem! — így fogadkozott.

De hajnalban, mikor harmadszor azt mondotta:

— Én nem ismerem a Názáretit. Én nem tartozom közéjük! — épp a Mestert, a Názáretit kihozzák Kajafás házából, és Péter és a Mester a szempárban találkoznak. Abban a pillanatban Péternek lepörgött mindaz a tanítás, amit a Mester megadott, hogy „háromszor tagadsz meg”.

A Feltámadás után, mikor megjelentem, és hogy nem szellem vagyok, ezért étkeztem velük, és az étkezés közben először így kérdeztem tőle:

— Péter, János fia, te jobban szeretsz Engem, mint ezek?

Figyelitek?

— Te jobban szeretsz?

A második:

— Simon Péter, János fia, te szeretsz Engem?

A harmadik:

— Simon, János fia, szeretsz Engem?

Figyelitek a hangsúlyt? Figyelitek az elmaradt betűt és szót? Ami révén el kell gondolkodni, hogy a tanítás mondanivalója valójában hogyan is volt jelen. Hisz Simon Péter az elsőnél nagyon boldog volt, hogy tőle a Mester ezt megkérdezte:

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek! — szinte mosolyogva, örömmel válaszolt.

Erre a válasz:

— Legeltesd bárányaimat.

Bárányaim a gyermekek, a fiatalok, akikre szükség van a mindennapi életben, hogy ők is részesei legyenek a mindennapi életben, az Egyházban, különösképpen most, amikor egyre többen és többen céltalanul élik életüket, és nem tudják, hogy hova tartoznak, és nem tudják, hogy mi volna számukra a legjobb a felismerés, az út haladásában és az elfogadásában.

Majdan jön a második felkérés:

— Simon, te szeretsz Engem?

Ekkor már nem az a kimondott örvendetes öröm:

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek.

— Akkor legeltesd juhaimat.

A juhaim minden olyan testvér, aki már az Egyházban van, de még nem érzi teljesen, hogy mi a feladata, és a feladatban hogyan kell a küldetést és a követést felismerni és elfogadni, hogyan kell haladni, és hogyan kell előre menni a mindennapjainkban.

Majdan jön a harmadik felkérés:

— Simon, János fia, szeretsz te Engem?

Szinte itt kérdően, kérdezem tőle, ami révén Simon Péter szinte elszomorodik. Az elszomorodása majdnem olyan, mint mikor Kajafás házánál találkozunk, és lepörög előtte mindaz, amire felkészítettem, és már nem állta ki könnyek nélkül, hogy:

— Uram, Te valóban mindent tudsz, hogy mi történik velem.

És most itt a felkérésben elszomorodik ismételten, csak hogy nem jelennek meg a könnyei, de ismét válaszol a szomorúságában:

— Igen, Te mindent tudsz, és azt is tudod, hogy szeretlek.

Úgy-e, megértettétek, hogy mi volt Simon Péternek itt a küldetése?

Hisz előtte felkészítettem. A felkészítés mellett egy kicsit elsiklott, és itt, a felkérésben elgondolkodik, hogy valójában a Mester, aki feltámadt a halottaiból, és megjelent, és megmutatta számukra Kezeit, majdan Oldalát, aki étkezett velük, és nem szellem, hanem hús és csont. „Ő mindaz, akivel három évig együtt éltünk, jól éltünk, szerettünk, és követtük. És most nincs, és a félelem erőt vesz rajtunk, félelmünkben bezárva tartjuk az ajtót.” És a bezárt ajtón keresztül a Mester meglátogatja tanítványait. És ez a látogatás megadja számára mindazt, amit a Mester a felkészítésben reá bízott, hogy:

— Simon, te Péter leszel, te leszel a „Kőszikla” a Kéfában, és erre a „Kősziklára”, erre a Kéfára alapítom majd az Egyházamat.

És Simon Péter mindezt megértette és elfogadta. És ez által tudta, hogy a Mester a bárányokat, a juhokat, ismételten a juhokat reá bízta, mert tudta, hogy ezek után már Simon Péter teljesíteni fogja mindazt, amit Én, Jézus Krisztus Ura, vagyis a Feltámadt Mester kér tőle.

De itt ismételten, a felkérés mellett, felkészítettem, hogy milyen halállal dicsőíti meg őt az Atya, vagyis írva vagyon, az Isten. De még addig meg kell egy kicsit öregedni, hogy felövezzék, és oda vezessék és vigyék, ahova nem akar menni. De míg ez megtörténik, addig szeretettel mondom most nektek, ahogy Péternek:

Kövess Engem, testvérem. Hisz meghívlak benneteket is a követésre.

A mai nap második tanítás a Szentlélek-kiáradás ünnepének ajándéka.2 De ez is még a Feltámadás után történt. Esteledett, a hét első napja, amelyet a vasárnapban mondunk, és tanítványaim, ahogy mondottam, féltek. Bezárták az ajtót, de Én, Jézus Krisztus Uratok, az ő Mesterük, ki a halálból feltámadt, Én a zárt ajtókon is megjelenhettem előttük, és köszönthettem őket:

— Békesség nektek!

De hogy ne ijedjenek meg, azonnal mutattam számukra Kezeimet és Oldalamat. És mikor bizonyosságot szereztek, hogy valóban Én az Úr vagyok, öröm töltötte el szívüket. És ehhez az örömhöz ismételten így szóltam feléjük:

— Békesség Nektek! S ahogy Engem küldött az Atya, és eljöttem közétek, majd Én is így küldelek benneteket.

És így szólottam feléjük:

— Reátok lehelem most a Szentlelket. Vegyétek, és zárjátok be szívetekbe. És most elindulhattok, s akinek megbocsátjátok bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akinek nem bocsátotok meg, az nem nyer bocsánatot. De ti örüljetek, mert nem csak a Szentlélek van veletek, hanem köszöntésem, amely felemel e örömben, hogy: „Békesség nektek!”

És a harmadik tanítás, az a mai napon: már elhagyjuk az ünnepeket, mondhatjuk úgy, ahogy ti is mondani szoktátok, hogy visszamegyünk a hétköznapokba, de a hétköznapok is nagyon fontosak a mindennapi életben. Mert ha nincs hétköznap, akkor hogyan legyen számotokra csodálatos kegyelmi ünnep? Ezért már a Hegyi beszéd tanításából emeltem ki egyet. Ez nem volt ismeretlen számotokra, hisz a bűnbánat kezdetén is a Hegyi beszédről tanítottalak benneteket.

Befejeztem tanításomat, és elindulunk a hegyről lefele.3 Nagy sokaság vesz körül, és követnek. És jelen a leprás, akit abban az időben szinte elzártak, hogy nem közeledhet az emberekkel egymás mellett. De ő mégis nem félt semmitől és senkitől. Igyekezett. Betakarta testét, hogy a nagy tömegben a Názáretihez kerüljön. És mikor már egész közel volt, megszólította Őt. De akkor felfedte már kilétét, hogy „valójában ki is vagyok”:

— Jézus, Te vagy a Názáreti, akit Úrnak is nevezünk. Ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Úgy-e, milyen csodálatosak ezek a szavak?

Nem parancsolta, nem követelte, nem úgy állt oda, hogy márpedig Neked most valamit tenned kell, hanem ő felfedte kilétét, és a Názáretire bízta, hogy hogyan cselekszik, és mitévővé válik, mert azt mondta:

— Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Igen, Én, Jézus Krisztus Uratok akartam. Oda léptem hozzája, és megtisztítottam. Majdan elküldtem a paphoz, hogy mutassa meg magát, és ajánlja fel azt az áldozatot, amelyet még a Mózes-i törvényben számukra előírtak, hogy ő se legyen más, mint mindazok, akiknek áldozatot kellett cselekedni, szívük szeretetével, bármi, ami történt rajtuk és bennük a szeretet, kegyelem részében.

Úgy-e, csodálatos a mai tanítás a felemelkedésben, az elfogadásban, az eggyé válásban?

Hisz rajtatok múlik, testvéreim, hogy hogyan és miképpen ismeritek fel e mai tanítások mondanivalóját, amely jelen van számotokra, hisz a tanításokból ti is erőt meríthettek e példák jelenéből, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, hogyan tartozom Hozzád, hogyan követlek, és hogyan fogadom el mindazt, amit a tanítás révén megadtál számomra és számunkra.”

Hogy ha ezeket mind-mind megértettétek, felismertétek, akkor könnyű végighaladni a mindennapokban. És: „Jöhetnek a hétköznapok, nincsen szomorúság, nincsen bánat, nincsen kétely, és nincsen aggodalom, mert a hétköznapokban is épp úgy, Uram, Te jelen vagy, mint az ünnep napjaiban, amikor talán egy kicsit közelebbnek érezzük magunkat Hozzád, Uram, Jézusom.”

Ez mind rajtatok múlik a felismerésben és az elfogadásban, hogy a szeretet kegyelme, amely reátok áradt, hogyan működik rajtatok és bennetek.

És mivel most hamarosan készültök a Szentlélek-kiáradás ünnepére, arra az ünnepre, amely az Egyházban a harmadik helyet foglalja el a sorrendben és a fontosságban, hisz az első a húsvét, ami révén az Emberfia Önmagát adta felebarátaiért, testvéreiért, és meghal érettük a Kereszten, de harmadnapra feltámad a halálból, mert az Élet erősebb a halálnál. A második legnagyobb ünnep, ahogy ti mondani szoktátok, a karácsony, vagyis az Én megszületésem e Földre, hisz Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet, és a Szeretet nem más, mint a Gyermek, akit Isten elküldötte, hogy Ember legyen itt a Földön. A harmadik legnagyobb ünnep pedig a Szentlélek kiáradása, hogy „felkészülünk nyitott szívvel, lélekkel a szeretet kegyelmében, hogy elfogadhassuk számunkra a Szentlélek kegyelmének ajándékát”.

És most így szólok felétek Én, Jézus Krisztus Uratok, a Názáreti, amelyet sokan és sokan így neveztek, a Mester, akit tanítványai körében csak így szólítottak, kiválasztott Mária szolga-testvér által, hogy megajándékozlak majd benneteket e ünnep alkalmával e csodálatos kegyelmi ajándékkal, a Szentlélek kiáradásával.

Ezért most kérem elsőként, hogy pásztorom jöjjön Mária kiválasztott szolga-testvérhez, és így megfogva kezünket, hogy elinduljon a lánc ismételten mindenkihez.

Nem kell kiabálnotok, hisz ők is hallják, hogy mire készülök.

De míg összefogjátok láncba kezeiteket, addig pianóban, hogy szívetek nyitott legyen a befogadáshoz, halkan énekelve a lánc összefogásáig, hogy: „Szállj szívünkbe, nagy Isten”4

Most már a szívvel, lélekkel és egész testeddel, lényeddel felkészültél, hogy elfogadhasd a Szentlélek kegyelmének, kiáradásának ajándékát.

Most számotokra is úgy adom, ahogy megjelentem tanítványaimnál:

Békesség nektek, testvéreim, kik meghallottátok hívásomat, és elzarándokoltatok. Megnyitottátok most szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, hogy felkészüljetek, hogy eggyé válhassatok a Szentlélek kegyelmével.

Így most, ahogy tanítványaim egybegyűlve felkészültek e ünnepre, imával a jelenlétben, hogy:

— Ha majd jön a Szentlélek, készen állhassunk.

Lehet már hallani a zúgást. Lehet már érezni a melegséget. Lehet már érezni, hogy valami közeledik. „Megnyitottam hát szívemet, hogy e közelséggel befogadjam mindazt”, ahogy a Szentlélek ma közétek szállt. Érezd a Fénysugárt, érezd a melegséget, érezd, mintha reád lehelnék, és azt mondom:

Vedd e Szentlelket, és töltekezzél be Vele, hogy lángoljon a szívetek, lelketek és egész lényetek, hogy így a felismerés megmutassa számotokra e Fénnyel mindazt az út haladásában, amelyre szükségetek van.

„Most ünnep ez a kegyelmi ajándék, amely betöltötte szívünket. Most ünnep ez a melegség a Fényben, amely átölel és felmelegít. Most ünnep, hogy ily szeretetben együtt lehetünk.”

De ez az ünnep, ez legyen jelen veletek, amikor visszatértek otthonaitokba, a családhoz, a szerettekhez, az ismerősökhöz, a felebarátokhoz, hogy „valóban ünnep ez a kegyelmi ajándék, amely ma reánk áradt, betöltötte szívünket, lelkünket, felmelegített, megerősített, és ez által látom, hogy a Fény hogyan jött felénk, hogyan melegített, és szinte hogyan emelte meg szívünket”.

„És ha ezeket mind-mind el tudtam fogadni, ezt mind-mind át tudtam élni ebben a csodálatos, szeretetteljes ünnepben, akkor valóban a hétköznapjaimat is ünneppé alakítom át, és ebben a csodálatos, kegyelmi ajándék-ünnepben már nincs jele a félelemnek, az aggodalomnak, és nincs jele a megbotránkoztatásnak, és nincs jele a kitaszítottságnak, és nincs jele mindahhoz, hogy én is egy ember vagyok, az az ember, aki Isten gyermekeként élek, Jézus testvéreként, felismertem a hívó szót, és engedelmeskedtem, és az engedelmességem részében ma ajándékul kaphattam a Szentlelket, amelyet elfogadtam, és szívembe zártam.”

És ezt az elfogadást és ezt a szív-zárást minden nyitott szívű testvéremnek küldöm ajándékul, akik ma lélekben voltak egyek a kegyelemben. Ne érezzék, hogy ők nem fontosak Jézusnak, a Mesternek, a Názáretinek. A megjelenés részében minden testvéremet egyformán szeretek, és egyformán ölelek át, és egyformán ajándékozom meg e kegyelmi ajándékkal, a Szentlélekkel.

És így boldogan mondhassátok, hogy: „Befogadtam a Szentlelket, elfogadtam a békességet, és ezzel a szeretettel, ezzel a Szentlélekkel és ezzel a békével indulok el e ünnepből a családhoz a mindennapokban, hogy a hétköznapok is a családban ünneppé váljanak a szeretetben.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. június 3.

Köszönöm, Uram, Jézusom, a mai kegyelem-ajándékodat, ahogy átjárta szívemet, lelkemet, egész testemet, hogy működik rajtunk és bennünk e Szentlélek kegyelmének ajándéka. A földi gyarlóságunkban csak fel kell ismerni, és e Szentlélekre hagyatkozni. És hogy ha ezt meg tudom tenni, akkor érzem, hogy a működés hogyan teljesedik be rajtunk és bennünk a mindennapjainkban, a felemelkedésben.

Köszönöm, hogy nem feledkeztél el rólunk, és elfogadtad felajánlásomat, kérésemet, és ma is részesülhettünk e csodálatos kegyelmi ajándékból, ami ismételten erősít és táplál. Hisz még szinte bennünk él a Feltámadás öröm-hajnal ünnepe, hisz még bennünk él az évforduló kegyelmének ajándéka, és most ismételten itt van e csodálatos ajándék, a Szentlélek ajándéka, amely most reánk áradt, betöltötte szívünket, lelkünket, egész testünket és a lényünket a felemelkedésben. És így most már valóban ez a Lélekadó Láng a világosságban megadja számunkra mindazt, amire szükségünk van, amire vágyakozunk, ami által érezzük, hogy valóban mi is e földi emberben Isten gyermekei, Jézus testvérei vagyunk, és így szeretnénk élni a kialakított életünket a mindennapjainkban. De a mindennapokban most már igyekszünk, hogy kialakuljon az ünnep a hétköznapok részében is.

 

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívásomat, és a hívásban egyre többen és többen engedelmeskedtetek.

De köszöntöm mindazokat, akik ma lélekben vannak jelen köztetek, és lélekben kísértek el benneteket a fájdalom, szenvedés útjára.

A mai napon a tanítások, amelyet számotokra megadtam, most Én egy kicsit előrébb megyek, amely kint nem hangzott el1, de most itt megadom nektek, hogy vannak a tanítványok, akiket tanítok. És így szólok nekik, hogy:

— Ha van testvéred, aki vétett ellened, akkor menj el hozzá, és négyszemközt tegyél bizonyságot az igazságtételben. És ha hallgat rád, megnyerted magadnak. De ha nem hallgat rád, akkor vigyél magaddal kettő társat, mert akkor a kettő tanúságtételében, vagy a három megjelenésében megnyerheted magadnak. De ha még mindig nem hallgat rád, és nem tudod megnyerni, sőt őket sem fogadja el, akkor szólhatsz a hívő közösség részében. És ha még azokra sem hallgat, akkor tartsd meg magadban úgy, hogy mintha egy farizeus vámos lenne, akihez bármit mondasz, bármiképpen mész oda, ő nem hallgat rád.2

De fontos, hogy felismerjétek mindazt, amiről ez a tanítás is szól felétek. Mert van az a tanítás, amikor Péter megkérdezi:

— Uram, hányszor kell megbocsátani testvérnek, hétszer?

S erre ez a válasz:

— Nem hétszer, hanem hétszer hetvenhétszer.3

De ma nem ezt a tanítást vettem nektek, hanem azt, amikor, most példának hozom, ti vagytok ketten itt testvérek. És valami nézeteltérés van köztetek, és nem tudjátok, hogyan is kellene megbékélni, megbocsátani vagy továbblépni. Ekkor az egyik testvér elmegy a másikhoz, megpróbál négyszemközt beszélni, és szinte megnyerni magának. De ha nem megy, akkor szólsz a másik két testvérnek, akiben megbízol, és akit el tudsz hívni magaddal, mert „akkor lehet már mondani, kettő vagy három tanúságtétele előtt talán megnyerhetem magamnak”. És ha még mindig nem, akkor jelen most ez a hívő közösség, mint amikor ti egy engesztelési napon jelen vagytok. Az is egy hívő közösség, úgy-e?

Hisz mondottam már nektek az Egyház tanítását, a Sükösdi Egyházat. Most a hívő Közösségben szólok felétek.

Akkor ott szóltok egymás között, megbeszélve szeretettel, és hogy ha még mindig nem tudtad megnyerni magadnak, nem hallgatott akkor, mikor két testvérrel mentél, nem hallgat a Közösségedre, akkor te a te részedről megtetted mindazt, ami e tanítás részében jelen van. Akkor fogadd el őt úgy, hogy ő egy vámos és egy farizeus, akit nem tudsz megnyerni magadnak. De őrá nem is mondhatod azt, hogy ha ketten valamiben együtt értetek teljes mértékben, és ti ketten teszitek össze kezeiteket, és imádkoztok egy harmadik testvérért vagy egy szándékért, az meghallgatásra talál.4 Mert Atyám és Én, Jézus Krisztus Uratok meghallgatom, és megadom nektek mindazt, amire szükségetek van, és amire vágyakoztok.

És ekkor mondhatom azt is, hogy aki az Én nevemben eljön, és ha néha ketten, hárman vagytok jelen, és kértek, felajánlotok vagy imádkoztok, Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok köztetek.

És mikor — ezt inkább úgy mondhatom el, hogy a ház urának5, a ház asszonya6 mellett, amikor kevesebben vagytok egy engesztelési napon, és elkezdi számolni, hogy hányan vagytok. Kérdezem tőle:

Engem, Jézus Krisztus Urát hányszor számolta be, hogy ott vagyok köztetek?

Édesanyámat hányszor számolta meg, hogy ott van?

Mi nem vagyunk személyek?

Mi nem tartozunk hozzátok?

Mi nem vagyunk veletek imádkozva, énekelve?

Nem árasztjuk felétek a szeretetet?

Tehát ezért hoztam most ezt a példát fel, ahogy pásztor testvéretek is azt mondotta már többször számotokra a szentmise keretének áldozatában, amikor a szentbeszéd részében van, hogy nem mindig a tömeg a fontos, hanem az, hogy hogyan és miképpen tudtok szívből, szeretettel és örömmel együtt lenni és imádkozni, szinte felszabadulni, örülni egymásnak, nem csak akkor, mikor valakit régebben láttál, és akkor szinte így átöleled, mert „boldog vagyok, hogy találkozunk”.

Igen, ez igazi öröm, a szívből fakadó szeretettel. De akkor is lehet örülni, amikor ti, amikor néha mondjátok: „Hát csak ennyien vagyunk!” — ilyen lekezelően.

Igen, lehet, hogy amit láttok magatok előtt, hogy csak ennyien, de ha oda helyezitek az Én személyemet, Jézus Krisztus Uratokét, oda helyezitek az Édesanyám személyét, a Boldogságos Szent Szüzet, akkor mindjárt nem azt mondjátok: „Hát csak ennyien…” Akkor már valahogy érzitek a felemelkedést az öröm szeretetében, a kegyelemben. És akkor már örömmel, mosollyal, szívvel tudtok imádkozni, örülni egymásnak, hogy: „Igen, Uram, meghallottuk, hogy Te itt vagy, Te hívsz, és Te vársz. És hogy ne várj hiába, mi jövünk, mert akkor már Veled együtt vagyunk, és imádkozunk.”

Úgy-e, mennyivel más ennek a tanításnak így a mondanivalója, mikor szeretettel meg tudjátok érteni, hogy hogyan és miképpen adom nektek?

Most térjünk a mai nap tanítására. Van, úgy-e, a gazdag ifjú7, aki megkérdez Engem, Jézus Krisztus Uratokat, hogy:

— Mit tegyek, hogy jó ember legyek? Mit tegyek, hogy kövesselek?

És akkor adok számára tanácsot. Megfogadja az elsőt. Megfogadja a másodikat. De mikor azt mondom neki a harmadik tanácsban:

— Add el mindenedet, és oszd szét a szegények között.

Vagy mondhatjuk most a mai jelenben, ha válaszolok — „Hát ezt már nem akarom elfogadni. Akkor inkább lehajtom a fejem, és mint aki nem is hallottam, tovább megyek.”

Erre Én azt mondtam tanítványaimnak, mikor már a nép sokasága eltávolodott, hogy:

— Mondom nektek, nehéz a gazdag embernek bejutni a Mennyek Országába.

De tanítványaim még ekkor nem figyeltek, csak azután, amikor már másodszor mondottam:

— Bizony, mondom nektek, nehéz a gazdag embernek bejutni a Mennyek Országába. A tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak a Mennyek Országába.

És ezt hogyan értelmezitek?

Mert sokan most ne úgy mondják, hogy: „Így kezembe veszek egy tűt, és oda megyek a tevének, és azt mondom: »Menjél át, mutasd meg, hogy kell átmenni.«”

Mert vannak, akik így gondolkodnak.

Ez a tanítás itt e szóval egy jelkép ahhoz a részhez, hogy ez embernek lehetetlen, de Atyámnak minden lehetséges. Tehát, ha nagyon akarjátok, akkor Ő ezt is meg tudja számotokra mutatni és adni.

De most nem erről szól a tanítás, hanem arról, mikor megkérdeznek, hogy: „Mitévő legyek, hogyan cselekedjek, hogyan éljem a mindennapi életet?” És ezt most, a mai világban, a jelenben is épp úgy meg lehet adni. Hányszor és hányszor felteszitek saját kéréseteket, elhelyezitek saját fohászotokat, felajánlásotokat, kéréseteket. És megpróbáljátok megnyitni szíveteket a tanítás részében, és e nyitottsággal várni a segítséget, hogy: „Hogyan és mitévő legyek?”

És hogy ha megkaptad a tanítást a segítségnyújtásban mindahhoz és mindarra, amire szükséged volt e kérdésre, e felajánlásra, e fohászra, és ha nem kedves számotokra talán ez a nyitottság, ez a benső hangi kérésre a választ, akkor inkább ti is olyanok vagytok, mint a gazdag ember, hogy „lesütöm szemem, mint aki nem is hallottam, hogy mit kell cselekednem, és elmegyek”.

És ezt arra is lehet értelmezni, hányan és hányan voltatok már ezen a helyen, hányan és hányan hallottátok meg a meghívást erre a helyre, hányan és hányan kaptatok kegyelmi ajándékot, szinte mondani, a ti szavatokat használva, hogy szinte kézen fogható bizonyságot. De amikor egyszer nem úgy jön a szív nyitottságának benső hangjában a segítségnyújtás, vagy a válasz, vagy a kegyelem, ahogy a földi ember a testvérben elképzeli, és várja, „akkor inkább továbblépek, akkor én már ide nem jövök”.

És ilyenkor arra a tanításra is lehetne gondolni, amikor az a tanítás volt jelen, hogy jelen vannak a kincseid, a kincsek gyöngyökben vannak előtted. És te ezeket a gyöngyöket, amelyeket a kegyelem részén megkaptál a tanításokban, a jelenlétben, a felemelkedésben, a szeretetben, és ezeket a gyöngyöket hagytad, hogy szinte semmivé váljanak, ahogy a tanításban is mondjuk, hogy ne dobd a sertéseknek, vagy a ti szavatokat használva, a disznóknak.8

Úgy-e, mondhassuk azt, hányan és hányan kaptatok már itt segítő kegyelmet, kézen fogható bizonyságot, kegyelmet, ajándékot, meghallgatást, gyógyulást.

És most kérdezhetném épp úgy tőlük, mint mikor gyógyítást kaptak a leprások, és csak egy jött vissza hálát adni.9

— És nem többen voltatok? — kérdezem tőle.

— De igen, Uram.

— És ők hol vannak?

— Nem tudom.

Most is lehet mondani:

Nem többen voltatok?

Nem többen kaptatok kegyelmet?

És most hol vagytok?

Megkaptátok a kegyelmi kincseket a gyöngyökben, s ezeket a gyöngyöket szinte mintha szétnyitnád a kezedet, és elhullajtod. És nehéz lesz ismét összeszedni, nehéz lesz ismét önmagadra találni, és nehéz lesz ismét elindulni a meghívott, megvilágosított úton.

Tehát a meghívás, ez így szólt, nem csak a gazdag ifjúnak, hanem tanítványaimnak. Mert mit mondott Péter?

— Uram, nekünk mi lesz a jutalmunk? Hisz elhagytuk otthonunkat, családunkat, mert meghallottuk a hívásodat, és követtünk Téged.

És erre Én, Jézus Krisztus Uratok, az ő Mesterük, megadtam neki azt a választ, amire talán akkor, abban a pillanatban nem gondolt, mert nem tudta, hogy mi is lesz a válasz.

Én, Jézus Krisztus Uratok tudom mondani számotokra, hogy akik megfogadják tanításomat, elfogadják kérésemet, engesztelő testvérré válnak, és cselekednek, mint jó testvér a felebarát szeretetében, azok szintén megkapják azt a méltó jutalmat, amit számukra elkészítek. Hisz tanítványaimnak azt mondottam:

— Mert ti ott hagytatok mindent, és jöttetek, hogy lássátok az Emberfiának a megdicsőülését, és az Emberfia ez után trónra ül. De nem egyedül ülök a trónra, mert ti is jöttök Velem, és elfoglaljátok a tizenkét trónt, és uralkodni fogtok a tizenkét…, Izrael trónja felett.

Mert aki Értem, az Én meghívásomért elhagyja testvérét, nővérét, atyját, anyját, gyermekeit, házát, földjét, száz annyit kap vissza a szeretet, a kegyelem részében. És majd Velem lesz az Örök Hazában, azon a helyen, amelyet számára is elkészítettem.

De aki meghallja a hívásomat, és követi azt, úgy, hogy „igen, Uram, én hű testvéred vagyok, és hű testvéred akarok lenni, de családommal, szeretteimmel, felebarátaimmal és testvéreimmel”, ez is elfogadható, mert akkor számukra adod meg mindazt a kegyelem, tanítás részében, amiről tanítottalak, amit megmutattam számotokra, hogy hogyan kell elfogadni a felebarátot és a testvért. Mert így tudjátok értékelni, felismerni és eggyé válni nem csak önmagatokkal, hanem mindazokkal, akiket szerettek, akikkel tudtok együtt engesztelni, akikkel tudtok együtt jól érezni magatokat, akikkel együtt tudtok egyben jól dönteni, és akkor tudtok kérni, felajánlani, hálát adni, mert bennetek él a tanítás, hogy „ez meghallgatásra talál, és bennünk él a türelem, ami elhozza számunkra mindazt, ami fontos a mindennapi életben”.

És akkor menjünk a második tanításhoz10, amely ma számotokra szólott. Ott megint arról tanítottam, hogy jelen az írástudók és a farizeusok — akiket oktatni, nevelni, tanítani kell? Hisz nem is tudom, hogyan is szólítsam őket, mert ők annyira magabiztosak önmagukban, hogy minden az jó, s az helyes, amit ők tesznek és cselekednek. És akkor eljön az idő a tanításával.

Úgy-e, ez még az Ószövetség, az őskereszténység tanítása, a tized adása, a tized felajánlása.

És akkor jön, hogy jelen a menta, jelen a kapor, és jelen a kömény. A három nemes fűszer, amiből könnyen ad tizedet, és elsiklik a felett, ami fontos a mindennapi élet megtapasztalásában, a tanúságtételben. Mert ezeket is meg kell tenni, mert jelen ez a tizedi törvény a tanításban.

De jelen az is, amelyet nem szabad, hogy elhanyagoljunk, és elsikladjatok felette, amikor arról van szó, hogy hogyan is kellene élni az igazságban, a türelemben, a hitben. Mert ha ezeket mind-mind az irgalmasság részében elfogadod, és felismered, és eggyé válsz vele, és gyakorolod, akkor tudod, hogy hogyan és miképpen kell élni. Akkor, akik e szerint élnek, azokra nem mondjuk azt, hogy ti, vak vámosok, ti, vak írástudók. Mert csak azt teszitek, ami nektek jó és fontos. Ami egy másik testvérnek, egy felebarátnak segítségnyújtásban, szeretetben, imában, átölelésben, az igazságban, a türelemben, a hitben és az irgalmasságában van jelen a mindennapi életben.

Fontos, hogy szem előtt tartsad, mert akkor talán ti nem azt éritek meg, mint ahogy a vámosoknak mondhassuk. Mert rájuk is vonatkozhat ez, hogy ők most elsőknek tartják magukat, de az elsőkből utolsók lehetnek. És akik az utolsók, hátul vannak, és megszívlelik a tanításomat, elfogadják, és a szerint próbálnak élni és cselekedni, az utolsókból elsők lehetnek a szeretet, kegyelem részében.11

És akkor érezd e tanításoknak a mondanivalóját, hogy hogyan van a testvérrel való kapcsolatod a felismerésben, hogyan fogadod el a meghívást a küldetés, követés részében, és hogyan indulsz el az úton önmagad, mindent hátrahagyva, vagy a családdal, a testvérrel, a felebaráttal, szeretettel, örömmel együtt. Ez a szabad akarat, cselekvés részében világosítsa meg számotokra mindazt, ami fontos.

És utána döbbensz rá, hogy hogyan szeretnéd élni ezt az életet a kegyelmekben, hogy leszel vak farizeus, írástudó, vagy maradsz az irgalmasság, az igazság, a hit és a szeretet, kegyelem testvére, aki felismered a tanítást, és megpróbálsz vele együtt élni a mindennapokban.

Ennek részében ma mégis nem kimondottan e tanítások áldását adom számotokra, hanem ma ismét majd kérni foglak benneteket, pásztor testvérem is, hogy jöjjön, összefogjuk kezeinket. És ma áradjon reátok ennek a napnak az ünnepe.

És most szeretném kérni minden jelen lévő testvéremet, akik kint vagytok, a Szeretet Házában, hogy ti is fogjátok össze kezeiteket, nyissátok meg szíveteket, és most, ha csak egy pillanatra behunyod szemedet, add át önmagad e meghíváshoz, e kegyelemhez a szeretetben. Érezd, hogy most felvezetlek benneteket, tanítványaimmal együtt, a hegyre.12

Érezd e hegynek különleges varázsát.

Érezd, mintha nem egyedül vagy jelen, érezd felebarátaidat, testvéreidet, szeretteidet és mindazokat, akiket talán szívedben, lelkeddel helyezel el most e kegyelmi ajándék-áldáshoz.

Kérjük mindazokat, akik lélekben vannak jelen, hogy részesülhessenek e tündöklő fény ragyogásának erejéből.

Ahogy tanítványaim felnyitották szemeiket, és dörzsölni kezdték, mert szinte azt hitték, hogy nem jól látnak: a Mester vakító, ragyogó ruhában, és ketten Vele vannak, és velük beszélget. Megnyitom szemeik látását, és már felismerik a prófétákat. És már öröm töltötte el szívüket, ahogy most ez a vakító fényesség szeretete, öröme árad reátok, szinte úgy érzed, mintha felemel, és lebegsz.

És most boldogan mondhatod te is: „Uram, jó nekünk itt lenni! Hadd maradhassunk itt, e csodálatos fényben, szeretetben, örömben, békében! Hisz nem is tudjuk, milyen szavakat is lehetne használni e csodában.”

„Építünk három sátrat.”

És most érezd a kegyelmi ajándék-áldást az erőben, a fényben, a szeretetben és az örömben.

És ahogy most te is kinyitod szemed, azt látod, mint tanítványaim:

— Jé, már nincs a Mester e tündöklő fény-, ragyogás-ruhában. És hol vannak a próféták? Pedig olyan jó nekünk itt lenni!

És ebben a jóságban, ebben a szeretetben árasztom felétek kiválasztott Mária szolga által áldásomat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme most, ahogy ti mondjátok saját szavaitokkal, a Tábor-hegy fényének ragyogása áradjon, töltsön be, erősítsen, óvjon, védjen és vezessen, ahogy tanítványaimat, és mutassa meg számotokra is a meghívott, kijelölt utat.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet e mai szép napon, hisz már átléptetek az új napba, amely már nektek, magyaroknak különleges ünnep az ünnepben. Hisz előtte, ahogy a Golgota az úton elkezdődött, jelen volt a Szentolvasó Királynő ünnepe, vagy ahogy ti mondjátok és írva vagyon, hogy Rózsafüzér Királynő ünnepe.

Ma pedig már átléptetek egy új napba, amely már a Magyarok Nagyasszonya ünnepe, vagyis ti, akik már oly régóta jelen vagytok a Szeretet Házában a meghívás részében, ti már tudjátok, hogy ezt az ünnepet a Magyarok Királynőjének kell nevezni, hisz már van nektek Királynőtök, aki elfogadta a felajánló Koronát, elfogadta az országot, a nemzetet, és benne a népet.

De még mégis néha-néha így imádkozzátok: Árva, bűnös magyar népem epedve vár Téged.

Akkor egyáltalán, kérdezem tőletek, hiszitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, aki most ezt az üzenetet adom nektek e tanításban, és arról tanítottalak benneteket, hogy az Édesanya a ti Királynőtök, amelyet sok nép nem mondhat el magáról. Hisz nektek van egy Királynőtök. A Királynő nem más, mint az Édesanya, aki elfogadta a felajánló Koronát, elfogadta vele együtt a Paláston összehajtva a Jogart és Almát, és vele együtt az egész népet a nemzetben, a magyarságban. S akkor vannak imáitok ― mert most az imáról azért kell beszélni, mert ugyebár azt mondottuk: Rózsafüzér Királynője ünnepe.

A pásztor testvérem a szentmise áldozatában is azt mondotta, a rózsafüzér, az egy nagy fegyver mindazok számára, akik hiszik, és bíznak benne az ima részében.

Akkor kérdezem tőletek, hogy hiszitek és bíztok benne, hogy az Édesanya a ti Királynőtök, a Magyarok Királynője?

Hisz megtörtént most már, nem csak jelképesen a koronázás. Most már a Korona ékesíti fejdíszét a Magyar Koronával, amelyet a földi helytartó, aki akkor Péter utódjaként, úgy neveztetek: a II. János Pál pápa, áldását adta, megszentelve visszatért e nemzetbe, hogy elfoglalhassa a méltó helyet az Édesanya Fején.

És ez megtörtént. De ti, testvéreim, még mindig nem változtok az ima részében. Még mindig olyan boldogan mondjátok: Árva, bűnös magyar néped epedve vár Téged.

Miért vagy árva?

Nincs Édesanyád?

Nincs Királynőd?

Hiszed, hogy van Királynőd?

Hiszed, hogy a magyar nemzet és nép egy kiváltságos nép?

Elfogadod ezeket a tanításokat, amelyeket már évek folyamán megadtam nektek?

Ha elfogadod, akkor próbálj elindulni az ima révén a változásban. Már nem vagy árva.

Hogy bűnös vagy, az egy másik dolog.

De nem vagy árva. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok is jelen vagyok, és különösképpen ennek az országnak a Királynője, az Édesanya. Amelyre ti, a magyar nép, a magyar nemzet boldogan mondhassa: Magyarok Királynője, aki óv, véd, vezet, megmutassa számotokra az utat a kegyelemben.

Ha problémád van, ha bánatod van, oda mehetsz az Édesanyához, és mint te, magyar, oda mehetsz a Királynőhöz! És kérheted az Édesanyát, kérheted a Királynőt, hogy hallgasson meg, és fogadja el, ha kérésed van, ha fohászod van, ha felajánlásod van, és ha úgy érzed e sok elhelyezés után, „most már hálám is van az Édesanyának és a Királynőnek”, aki mindenkor jelen van, s mindenkor figyeli gyermekeit e magyar nép nemzetében.

Hinni és bízni kell e kegyelmi tanításban, elfogadni, és hogy ha már elfogadod, akkor indulj el a változás útján.

Nehéz változni, változtatni, de a tanítás, az jelen van a felismerésben és az elfogadásban. Hogy ki, a nyitottságában, hogyan fogadja el, az a szabad akarat cselekvése részében megadatott számotokra.

Most az ünnep ünnepében átlépünk e hónap tanítására, amely az Evangélium tanításában szól felétek. Hisz jelen van, mint a mai napban, ahogy mondjuk, a sokaság.1 Hisz a régi időben, ha már ennyi ember jelen volt a testvérben, és követte a Názáretit, követte tanítványait, akkor már azt mondták, jelen van a nép sokasága. De ettől többen vagy kevesebben, akkor is azt mondjuk, a nép sokasága. Én, Jézus Krisztus Uratok e nép sokaságának szólottam, ahogy most is szólhatok a jelenlévőkhöz e tanítás részében. De a tanítás, mivel már ismeretes, hisz jelen van, mert Evangélium-tanítás az Élő Evangéliumból, és már az évek folyamán hallottátok. Ezért hát most egy más megvilágításában szólok és tanítlak benneteket e tanításról, hogy úgy-e, mint a mai napot, ha csak nézitek, most a mai napban úgy értelmezem, a Golgota elejével, ahogy elkezdtük. De visszatérhetsz az előtte lévő napra, amikor még boldog voltál, örültél, hisz még csodálatos volt a nap a fénylő napsugárban. De már fel voltál készítve a jelek részében, hogy a mai napban változás áll be, és itt van a hideg, esős idő. Mert láttad, hogy már a Napnak a sugara nincs úgy jelen, nem érzed úgy a melegségét, ahogy előtte nap érezted. Ebből azt mondottátok: „Hideg lesz.”

„Hideg van!” ― pár óra elteltével.

„Eső is lesz.”

Az eső megérkezett.

Mint ahogy a jelek jelen voltak akkor a nép sokaságának a tanítványaim mellett. Hisz azt mondottam, hogy ha lássátok, hogy hideg áramlik a szél fújásával, beborul, akkor mindjárt azt mondjátok, eső lesz. És az eső meg is érkezik, eljön. Később azt mondjátok: „Ó, délről meleg szellő ékezik, hőség lesz.” És a hőség is megérkezik.

Tehát ha tudtok az ég és a föld jeleiből jeleket olvasni, felismerni, elfogadni, akkor ma, szintén úgy mondhatom, a ma ember tanítását e jelekben miért nem ismeritek fel? Miért nem fogadjátok el? Mert most is épp úgy lehet mondani, mint akkor tanítványaimnak és a nép sokaságának, nem csak a farizeusoknak, és nem csak az írástudóknak, hanem ma is mondhassuk még azoknak is, akik azt mondják: „Én vallásos vagyok. Én templomba járok.”

Igen, elmész Atyám házába, részt veszel a szentmise-áldozaton, de az után éled-e ennek a kegyelmének ajándékát? S nem csak azon a napon, hanem a többi napokon is.

Megtapasztaltad-e, hogy valójában milyen ember lakozik benned, a te bensődben?

Valójában ki vagy?

Valójában hiszel-e e felismerő jelek tanításában?

Vagy az az ember vagy a testvérben, akinek ez a példabeszéd-tanításom szól, hogy van ellenséged, most bárkinek mondhatom itt ma a nép sokaságában, hogy ellenségeddel elindulsz, hogy igazságot szolgáltass önmagad számára.

De Én pedig azt mondom neked: mikor elindulsz az úton, igyekezz békességet kötni ellenségeddel, mert ha békét kötsz, akkor nem kell a bíróig menned, vagyis nem hurcolnak a bíróhoz. Mert a békekötéssel eggyé válik a szeretet. A szeretet, amelyről tanítalak, és amelyet ajándékul adtam, árasztottam felétek, mert oly sokszor nem csak a hónapok, hanem az évek folyamán is. De ha mégsem tudsz megbékélni ellenségeddel, vagyis testvéreddel, és elcitál téged, vagy elhúz téged, vagy elvezet, mindegy, hogy mely szót használod, a bíróhoz. A bíró a megítélése részében átad a börtönőrnek. A börtönőr ilyenkor már csak egyet tehet, hogy bezár a börtönbe, mert oda való vagy. És addig ott kell maradnod, amíg minden tartozásodat ki nem, vagy le nem fizeted ― itt ismételten mindegy, hogy melyik szót használod. Rajtad múlik, hogy változol vagy változtatsz. Rajtad múlik, hogy felismered-e tanításomat és a tanítás mondanivalóját e Élő Evangélium részében. Hisz már ezeket megkaptátok, az Élő Evangéliumot. És mégis néha-néha, ahogy mondani szoktátok: „a földi gyarlóságban visszaesek”.

És még ez sem baj. Tehát nem kell úgy elkönyvelni, hogy ez baj vagy nehéz. Mert, ahogy éljük a mindennapi életet, visszaeshetünk a gyarlóságunk, a bűneink, a hibáink és a cselekedeteink révén. Hisz ezt a Golgota-i átélésben is halljátok a jelenben.

De az a nagyobbik kegyelmi ajándék, amikor felismered szíved nyitottságával, hogy: „Talán ismételten visszaestem. És én szeretnék innen kijönni, lépni, cselekedni, és az után pedig úgy élni, hogy Atyámnak és Fiának tetsző életet éljek.”

Mert ilyenkor lehet elmondani azt a jelek felismerésében, a példabeszéd-tanítás, ahogy a bíró felé haladsz, és hogy ha nem kötöd meg szíved szeretetével a megbékélés békéjét, akkor hova juthatsz?

És ilyenkor mondhassuk azt, szeretettel, nincs olyan titok, nincs olyan cselekvés, nincs olyan probléma, nehézség, fájdalom, bánat, szomorúság, amelyek idővel napvilágra ne kerülnének. Hisz lehet, hogy úgy éled életedet, hogy: „Én nem beszélek semmiről, nem cselekszek. Megpróbálom elrejteni a bensőmben, s azt mondom, ó, mélyen van, ezt senki sem tudja, és nem ismeri.”

És ilyenkor mondhatod azt, boldogan: „Igen, Uram, Jézusom, Te, aki megkerestél, megtaláltál, felismertél, és nem hagytál elveszni, Te ismersz engem kívülről és belülről. Te tudod, hogy mi zajlik bennem.”

Lehet, hogy most még mindjárt nem jött fel a felszínre, de idővel feltör, és napvilágot lát, bármit gondolsz, hogy elrejtetted, hogy nem tud senki semmit róla. Ezért kell szeretetben és békében élni és lenni a felebaráttal, a testvérrel, és felismerni a jeleket, azokat a jeleket, ami által haladhatsz az élet-útpályádon a meghívásban.

De figyeljük a tanítás második részét e hónap részében, amely pedig arról szólt, amikor szintén jelen a nép sokaságával.2 Most a sokaságát úgy mondom, ahogy ti ma itt jelen vagytok. És ti szeretettel, örömmel vesztek részt a szentmise áldozatán, az engeszteléseken, a fájdalom, szenvedés Golgotáján, és érzitek mindazt, hogy: „Milyen jó, hogy most mi egyek vagyunk. Tudunk örülni egymásnak, elfogadni egymást.”

És akkor majd jönnek hozzátok is, akikre lehet mondani, hogy farizeusok, ahogy szóltak:

— Sietve távozz innen, mert meg akarnak ölni.

S mondják nektek, kiket sokszor megfélemlítenek: „Sietve távozz innen, mert ide nem szabad jönni, mert ez a hely nem elfogadott!”

És kinek a részében nem elfogadott?

Aki ezeket mondja, meggyőződött?

Utánajárt?

Megnézte, hogy valójában mi történik?

Tanúja volt?

Mert a felebarát-testvérben csak az ilyen tud véleményt mondani, és nem az olyan, aki könnyelműen azt mondja: „Sietve távozz innen, mert ez tiltott!”

Nektek nem azt mondják, hogy „sietve távozz, mert megölnek”, nektek azt mondják: „Sietve távozz, mert tiltott!”

És rájuk is lehet mondani: farizeusok, képmutatók!

Mert ugyan elmentek Atyám házába, imádkoztak, részt vettek a szentmise áldozatán. De mi lakozik a szívetekben?

Én, Jézus Krisztus Uratok, Atyámmal együtt foglalhatunk helyet a farizeusok és képmutatók szívében?

Ez ismételten olyan kérdés, amelyre minden testvérem szíve nyitottságában saját maga válaszoljon.

De Én erre azt feleltem, ahogy most is felelhetem a farizeusoknak és a képmutatóknak:

— Menjetek, és mondjátok meg annak a rókának…

Én azt mondom:

Menjetek, és mondjátok meg mindazoknak, hogy ez a hely áll, több mint 18 éve. Ezen a helyen imádkoznak, még azokért is, akik így beszélnek rólatok. És ezen a helyen sokan érzik a szeretetet, érzik a kegyelmet, érzik a vigasztalást, érzik a felemelkedést. És ez a hely ma még van, holnap lesz, és holnapután. Mert harmadnapra kész leszek, a tanítás így szól. Akkor már nem űzök ördögöt, és nem gyógyítok, hanem elindulok, és továbbállok.

Számotokra még jelen van a ma, a holnap és a holnaputánja.

Hogy utána majd mi történik, arról már időnként hallotok olyan híreket, ami miatt féltek, és meg lehet botránkozni.

De a hírekben az a legfontosabb, hogy ha valóban felismered Jézus Krisztus szavát, az Édesanya jelenlétét, és érzed, hogy Mennyei Atya gyermekeként éled az életet. Mert akkor már nem a félelem vezet benneteket, és a hírek részén nem kell félni, és nem kell pánikba esni.

Hisz, ahogy tanítványaimnak is mondottam, most elmegyek, de még eljövök. És ők is várták az eljövetelemet, de nem az ő életükben jött, és azóta eltelt egy bizonyos korszak, év, évezred, és még mindig azt mondom:

Higgyetek, bízzatok, mert a második eljövetelemben eljövök.

Érezd a szeretetet, érezd a kegyelmet. Érezd a tanítás lényegét, mert a mai jelenben nem azt mondom: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Megölted és megkövezted prófétáidat.”

Most úgy mondhatom:

Ó, pásztoraim, pásztoraim, kik halljátok szavamat, de nem figyeltek! Ha lehetne, a mai időben is megköveznétek és megölnétek. De milyen jó, hogy ez nem mind rátok van bízva a mai életben és ebben a jelenben! Mert nem ismeritek fel a jelekben az Emberfiát, aki közétek jött, hogy tanítást adjon számotokra.

És most még Én nem megyek el, ahogy akkor mondottam, hogy elmegyek, és nem láttok, és nem jövök vissza addig, amíg nem azt hallom, hogy így szóltok és kiabáltok: Áldott, aki jön az Úr nevében!

Áldott mindaz, aki nyitott szívével felkészülve meghallja a hívásomat, és a hívásban erősen érzi a jelet, és engedelmeskedve eljön az eggyé váláshoz, a szeretethez. És ahogy ma kiválasztott Mária szolga-testvéretek mondotta a beszédében: Köszöntöm testvéreimet, akik a mai napon is elzarándokoltatok erre a helyre. S örülünk egymásnak, szinte már úgy vagyunk jelen, mint egy család. És a családtagok valóban szeretik egymást, egymásért tudnak imádkozni, engesztelni, felajánlani, kérni.

És Én azt mondom számotokra, imádkozzatok most még mindazokért, akik már jelen voltak e helyen, hallották hívásomat, örültek, örvendeztek, kapták a kegyelmet, de ismételten hagyták, hogy ellankadjanak, langyossá váljanak, és hallgattak mindazokra, akit farizeusnak és képmutatóknak lehet nevezni. És akkor ilyenkor kizökkentik a saját egyensúlyából, már nem érzi, hogy biztos talajon és talpakon áll. És a kételyben tétovává válik, és nem tudja, mitévő legyen a mindennapi életben, a meghívásban, a Fény útján, a haladásban.

Most a mai napon küldöm felétek áldásomat, hogy ti is ismerjétek fel a jeleket, fogadjátok el a jeleket, a jelek szerint éljetek, és hogy ha szükséges, változzatok és változtassatok, és érezzétek a tanításnak a szeretetét, kegyelmét, ajándékát a mai nap ünnep részében, ami árad felétek kiválasztott Mária szolga-testvér keze által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme óvjon, védjen, vezessen, és mutassa meg számotokra az utat a felismerésben. És hogy ha már elindultál, a Fényben haladjál rajta.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Esztendőkben többször történik meg számotokra olyan kegyelmi ajándék, ami különösképpen néha kötődik e csodálatos ünnephez, és az ünnep ma számotokra, hogy jelen a Rózsafüzér Királynéja, és jelen a Magyarok Nagyasszonya. A Magyarok Nagyasszonya ünnepén ma ezen a helyen ismételten Én, Jézus Krisztus Uratok áldásomat árasztom mindarra, ami ma nálatok van, testvéreim, rajtatok, kezeitekben, táskáitokban. De áldásomat adom a kis boltra, amelyet ti csak úgy neveztek, ahol megvásárolhassátok a kegytárgyaitokat. A szentolvasókra, képekre, imákra, könyvekre, amiből lelkiekben épültök és erősödtök, ami által lelkiekben megerősödtök az ima révén.

És ma Mária testvéremet különösképpen kérték, e házi kis oltár elhelyezésének áldását. Így most ma minden részesüljön e Nagyasszony ünnepének áldásával — de a Nagyasszony a Magyarok Királynője megszólításában. Hogy érezd a Fénysugárt, érezd szíved melegséget, érezd a kegyelmet, és érezd, hogy „ma részesülhetek úgy az áldásban”, ahogy néha pásztoraimat megkéritek, hogy most e kegyképet, e szentolvasót, e szobrot, ami jelképezi talán épp Engem, Jézus Krisztus Uratokat vagy Édesanyámat, ahogy mondani szoktátok, a Boldogságos Szent Szüzet.

Érezzétek, hogy ma Én, Jézus Krisztus Uratok ajándékozlak meg benneteket e áldással.

Megáldom ma mindazon testvéreim áldanivalóját, szentolvasót, kegyképeket, piciny szobrokat és mindazt, amit magatokon hordotok, és mindazt, ami által utaztok, és táskáitokban van jelen, mert ez által erőt merítetek a mindennapi ima részén a szentolvasók által. Lelkiekben gazdagodtok az olvasással, a kegyképpel való imákkal, érzitek a felajánlásokat, a felajánlásokra a meghallgatást és a kegyelmet.

Fény áradjon felétek otthonaitokban, a kis saját oltárotokon elhelyezett szobrok, ami most a Fényt elfogadja, és majd otthon árassza számodra mindazt, amire szükséged van, amikor talán elhelyezed imádat, kérésedet, fohászodat.

És végül mindazt, ami jelen van ezen a helyen a kis kegyboltban, amit vásárolni szoktatok, hogy áldással térjen hozzád, feléd, otthonodba.

És ez a Fénysugár kössön össze benneteket, hogy az engesztelő ima részében a szentolvasókban hányszor és hányszor egyek vagytok, még akkor is, ha pont nem itt ezen a helyen, hanem lélekben próbáltok eggyé válni otthonaitokban a szeretet, kegyelem részében.

És most így áradjon áldásom fénye, sugara a mai megáldott jelen lévő kegy-részeitekre ― hisz ismételten nem sorolom fel, ti már érzitek, lássátok és tudjátok, hogy mire van szükségetek e kegyelmi áldásban.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek mellé most, mintha szórnám nektek a szenteltvizet, ahogy pásztoraim az áldás részében teszik. De Én most nem szenteltvizet, hanem Fényem sugarát árasztom a szenteltvízben felétek, hogy mindenki kapjon egy kis csöppet, és érezze e csöpp melegségét, szeretetét, kegyelmét a felajánláshoz, a felajánlásban, a meghallgatásban, a szeretetben, a mindennapokban, hogy hű testvérként a felismerésben így haladsz a meghívott küldetés, követés részén az úton.