JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 8. NAGYBÖJT 1.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

Sükösd kiadványok010Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik eljöttetek a bűnbánat első Golgotájára.

Az első Golgotán nem volt ismeretlen számotokra a tanításom, hisz a tanítást ma az imáról adtam nektek1, hogy hogyan és miképpen lehet imádkozni, hogyan és miképpen lehet átélni, hogyan és miképpen lehet helyesen imádkozni, hisz azt mondottam, ti ne úgy imádkozzatok, mint a farizeusok, hogy sokat beszélnek, mert azt hiszik, hogy ha sokat beszélnek, előbb lesz a meghallgatás.

Én azt mondottam, ti ne kövessétek őket, és ne utánozzátok. Ti imádkozzatok úgy, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok adom nektek a tanításban. Hisz azt hiszik, ha sokat beszélnek, akkor nagyobb a meghallgató kegyelem. Holott Én, Jézus Krisztus Uratok azt tanítottam nektek, hogy az ima helyességében úgy imádkozunk, hogy megbocsátás legyen a kegyelem által.

Hisz most vegyük ezt az imát, ami ebben az Evangélium tanításában van jelen, mikor mondom nektek: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben van.”

Ilyenkor Atyámhoz fordultok az ima révén. És ilyenkor azt mondom nektek, hogy ti, mielőtt szólásra nyissátok ajkatokat, és kérni akartok Tőle, Ő már tudja, hogy mire van szükségetek. De ha ezt így mind megérted, felismered, elfogadod, akkor mégis azt mondjátok, hogy: „Minek is imádkozzam?”

Mert az ima helyessége, fontossága, az megmutatja nektek az élet kegyelmét és ajándékát, mert, ahogy mondottam, Atyához fordulsz.

És akkor utána folytatod: „Jöjjön el a Te országod.”

Ugye, az országról már tanítottam nektek, hogy — Én úgy mondottam nektek, Jézus Krisztus Uratok —, hogy Isten országa köztetek van, Isten országa bennetek van.2 Itt meg azt mondjátok: „Jöjjön el a Te országod.” Mikor már megérted az ima lényegét, akkor már benned van, eljött.

„Legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy itt lent a Földön is.”

Mert az akarat, a cselekedet, a kegyelem csak így tud működni rajtatok és bennetek. És akkor már itt a Földön működik a mindennapi életben.

És akkor utána jön az, amikor azt mondod: „A mindennapi kenyeret add meg nekünk ma.”

Mert minden nap kérheted a kenyeret, de mindig arra a napra, ami most a ma napot jelenti számotokra, hogy fontos, hogy a kenyér, amely táplálék a léleknek és a testnek, amivel eggyé válsz, hisz helyet készítesz önmagadban, kialakítod szíved nyitottságával a tabernákulumot, hogy befogadd a Mindennapi Kenyeret ma a szeretet kegyelme által. És élő ez a Kenyér, amely eljön hozzád.3

Mert ha ezeket mind-mind így megértitek, felismeritek és elfogadjátok, akkor tudod az ima fontosságát a helyes felajánlás részében.

S utána jön az a szakasz, amit sokszor már mondottam nektek: „Bocsáss meg nekünk, hogy megbocsáthassunk mi is az ellenünk vétkezőknek.”

Ezt a mondatot az ima révén sokszor és sokszor komolyan kellene venni. Ahogy mondottam már többször: ha komolyan veszed a saját életedet, akkor másképp éled az élet értelmét a mindennapokban.4

Most mondom azt nektek: Komolyan veszitek ennek az imának a fontosságát, jelenét a megtapasztalásban?

És te komolyan meg tudsz bocsátani az ellened vétkezőnek?

Vagy csak: „Elmondom az imát, mert ez is benne van az imában, és nem törődöm a fontossággal, a helyességgel, a megtapasztalással, a kegyelemmel. Mert ha én nem tudok megbocsájtani — most jelképesen mondom neked, neked, neked vagy neked —, akkor én hogyan várjam, hogy ti megbocsássatok?”

Ugye, milyen szép, hogy kölcsönösen működik ebben az imában ezek a mondatok, ezek a szavak a helyes, pontossági sorrendjében?

„És ha már én megbocsájtok az ellenem vétkezőknek, akkor remélhetek, hogy nekem is megbocsájtanak.”

És akkor már boldogan mondom: „Ne engedj kísértésbe esni.”

Ugye, milyen jó ezt megtapasztalni?

De emlékeztek, valamikor a kezdetben azt mondottam: „Ne engedj minket kísértésbe.” Ugye, könnyedén, megtanulva így imádkozzátok.5 De a könnyedében a helyes pontosságát most így mondom: „Ne engedj minket kísértésbe esni.”

Ez fontos, mert ha már megbocsátottam, nekem is megbocsájtanak, akkor megpróbálok úgy élni, hogy nem akarok kísértésbe esni. Megpróbálok a szeretet kegyelmével élni a mindennapokban.

És akkor már nincs félnivalótok. És akkor nem azt mondod, hogy: „Ne vigy minket kísértésbe” — „Ne engedj minket kísértésbe esni.”

S akkor érted, hogy az ima mit nyújt számotokra.

És akkor ezek a kis szakaszok még itt a végén, ami az Evangéliumában jelen van: Mert ha ti megbocsájtotok az embereknek, akkor mennyivel jobban bocsájt meg nektek a Mennyei Atya!

De ha ti nem tudtok megbocsájtani az embereknek a felebarátban, a testvérnek, akkor hogyan bocsásson meg nektek a Mennyei Atya?

Ugye, milyen könnyű megérteni az imának a helyességét, pontosságát a felismerésben és az elfogadásában, a megtapasztalás részében?

Hisz ez az ima sem volt a tanításában már ismeretlen számotokra, hisz volt idő, mikor többször és többször elmondottuk közösen, hogy működjön az ima alatt a kegyelem ajándéka, hogy átöleljen, hogy felmelegítsen, hogy érezzem, az imának mondanivalója van, érezzem, hogy az ima alatt mintha simogatna valami, hogy érezzem, hogy az imát most elküldöm a felajánlásban, és biztos legyek, hogy az ima a meghallgatásában elhozza mindazt, amire szükségem van a meghallgató kegyelem által. És akkor már tudom, hogy mi a helyes a pontosságában, a kegyelem működésében, a megtapasztalás ajándékában, és akkor biztos vagyok, hogy az imát, ha úgy mondom el, hogy közben megélem annak tanításának mondanivalóját, és nem csak elhadarom, és nem csak elmondom, hogy minél többet, többet és többet imádkozzam — akkor már nincs a pontosság működésének kegyelme, akkor már nem érzed a mondanivalót, nem érzed általa a szeretetet, nem érzed általa a kegyelmet az ajándékában, akkor lehet, hogy azt mondod: „Imádkozom, és mégis üresnek érzem magam. Mert megszokásból mondom.”

De a megszokásnál nem azt mondom és várom tőletek, hogy néha, mintha egy betanult szöveget mondtok, kimérten, mert néha van, mikor így imádkoztok: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod; legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Add meg nekünk a mindennapi kenyeret. És bocsáss meg nekünk, hogy mi is megbocsáthassunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.”

És akkor még, mikor imádkozik: „Üdvöz légy, Mária!”

És nem mindenki tudja ezt a követést tartani. Akkor van az, hogy mindig egy taktussal lemaradtok.

Ilyenkor van az, hogy egymásra tekintetek, hogy ki nem akar megint együtt és szépen imádkozni, mint amikor a kezdetekben tanultuk, s mikor imádkoztatok, és nem egymásra kellett figyelnetek, csak önmagatokra. És az önmagatokban is, hogy tudom, hogy mit imádkozom a pontosság helyes sorrendjében, és akkor olyan — mint ahogy ti, a saját szavatokat használom most —, hogy egy száj mondja. Pedig lehet, hogy tízen vagy tizenöten imádkoztok, és mégis, ha csak egy pillanatra valahol megállsz, kicsit távolabb, és becsukod a szemed, és nem nézelődsz, csak szívvel és lélekkel figyelsz, és akkor megtapasztalod: „Igen, együtt, egy szájként imádkozunk. Milyen csodálatos!”

És akkor nem hadarunk, nem sietünk, nem húzzuk el, nem kimérten imádkozunk.

Néha van olyan engesztelési napotok, amikor igazán lehetne szólni: „Na, most fáradtak vagyunk-e, vagy sietünk-e, vagy csak hadarunk, vagy csak minél előbb vége legyen?”

Ehhez be lehet sorolni, hogy mikor, hogyan és miképpen mondjátok a pontosság helyes sorrendjét a felajánló imában, a felajánló kérésben, a felajánló fohászban és a mérhetetlen nagy hálában.

Ezekre, ha kicsit figyeltek, de nem másokra, mindig először önmagadra. És ha önmagaddal már tisztában vagy, érzed a kegyelmet, érzed a működést, érzed a szeretetet, akkor már tudod, hogy: „Boldogan imádkozhatom együtt a testvérekkel. És nem kell figyelni, nem kell meglepődni, nem kell megjegyezni, mert már szívből, szeretettel és átéléssel imádkozunk. És akkor tudjuk az imának működését, ajándékát, kegyelmét a szeretetében.”

A második tanítás6 pedig ehhez folytatódik: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet — hisz ez úgy van leírva számotokra.

Emlékeztek, hogy a régiek hogy mondották?

Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.

Én pedig azt mondom nektek:

Szeresd ellenségedet. Tegyél meg érte mindent, amire szüksége van. Próbálj imádkozni érte, és ne törődj azzal, hogy ha kicsúfol, megaláz. Te arra gondolj, hogy: „Én a tanításban élek, a tanítás működése révén én azt érzem: szeretem őt, még akkor is, ha gyűlöl, ha megaláz, ha megvet, ha kitaszít. És imádkozom érte, hogy ő is Isten gyermekévé válhat e kegyelem működése által.” Mert a szeretet le tudja győzni a gyűlöletet, az irigységet, a kapzsiságot, a féltékenységet. A szeretettel sok mindent meg tudsz változtatni, a szeretettel több mindent tudsz elérni, érezni a működés kegyelmét. És akkor, mikor tisztában vagy a szeretet szavának jelentésével, akkor már boldogan mondod, hogy „jót cselekszem, imádkozom, és boldogan fogadom el azt, amikor azt mondjuk, hogy a Mennyei Atya, amikor felvirrasztja e napot az igazakra és a bűnösökre egyformán”, mert az igazak ugyanúgy részesülnek belőle, mint a bűnösök. És ha esőt ad, azt is megkapják az igazak is, és a bűnösök is. S akkor nem azt nézem, hogy most én igaz vagyok-e, és — jelképesen mondva — te nem vagy igaz.

Ne ítélkezzetek senki felett7, ne vonjatok ítéletet, mert eljön az az idő, amikor felettetek is ítélkeznek a cselekedetek és a tettek révén. És akkor örülsz, hogy te szeretted ellenségedet, jót tettél a cselekedetekben, imádkoztál érte, hogy Isten vagy — ahogy mondjuk — Mennyei Atya gyermekévé váljon. És akkor nem irigykedsz azon, hogy nem csak a jóknak, hanem a gonoszoknak is felvirrad a nap, nem irigykedsz azon, hogy eső jut az igazaknak és a bűnösöknek is, mert te a felebaráti, testvéri szeretetben megbocsájtasz, a megbocsájtás kegyelme által megpróbálsz úgy élni, hogy tökéletes legyél, amilyen tökéletes a ti Mennyei Atyátok, akinek gyermekei vagytok, akihez tartoztok, aki által a küldetés követésében is felismeritek önmagatokat, és megpróbáltok a szerint élni és cselekedni, és elfogadni elsőként önmagad, a felebarátot, a testvért, és elfogadod mindazokat, akikért imádkozol, és akiket gyűlölsz, vagy éppen haragszol rájuk. Mert számukra is kéred a kegyelem ajándékát a működésében, számukra is kéred a felismerést az elfogadásában, és számukra is kéred, hogy legyen jelen a fény a világosságában a felismeréshez, az elfogadáshoz, és ez által az elinduláshoz. És akkor talán megtapasztalod, hogy hogyan van jelen a változás a mindennapi életben, hogyan van jelen a kegyelem a működésében a felebarátban, a testvérben. S akkor már nem azt mondod, hogy ellenségem a gyűlöletében, hanem a felebarátom és a testvérem, mert imádkoztam érte a jócselekedetek által8, hogy a kegyelem reájuk is áradjon, és működjön rajtuk és bennük. És akkor már ők is, mondhatjuk azt, hogy felvirrad a nap a jókra, s akkor már nem azt mondom, hogy csak a gonoszokra, hanem felvirrad a nap a jókra, és akik változtatnak a megtapasztalásban. Esőt kapnak az igazak, és a megtéréshez változó testvéreknek is a kegyelem által a működésben. Mert akkor érzed, hogy valóban igazi testvérré váltál, és a tökéletességet gyakorlod, „elsőként önmagamon, és majdan a felebaráton”. És nem parancsolok, nem követelek, nem utasítok, nem taszítok, és nem mondom meg, különösképpen, hogy hogyan és miképpen kellene cselekedni.

Ha működik a kegyelem, ha jelen van a szeretet, ha felismertem önmagam, ha felismertem önmagam megbocsájtását, akkor már nekem is megbocsájtanak. Ha felismertem a testvéremet, akiért imádkoztam, hogy ne a gyűlölő testvérem legyen, az ellenségem, hanem felebaráttá váljon, akkor már azt mondom: „Működik a kegyelem az ajándékában.”

És e bűnbánat-idő első Golgotáján a tanításom így szólt felétek, ezt nyújtottam számotokra, hogy elindulni a változás felé, a változás kegyelme által a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom, töltse be a megnyitott testvérem szívét és lelkét, hogy érintsen meg benneteket ez a szeretet a működő kegyelemmel, öleljen át benneteket, segítsen felismerni önmagatokat, segítsen, hogy „elsőként megbocsássak önmagamnak, s akkor én is megbocsájthatok másoknak, és akkor nekem is megbocsájtanak”, mert a kegyelem az ajándékában így működik.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, ami már a tanítások által élővé vált, működjön rajtatok, bennetek, világosítson meg a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy testvéri-felebaráti szeretetben működjetek, és segítsetek mindazoknak, akiknek szükségük van e kegyelem által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

  • Programjaink

    • Programjaink

      A Golgoták programja A Golgoták időpontja:…

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 14. NAGYBÖJT 2.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

http://www.sukosdiszeretetkozosseg.hu/wp-content/uploads/2014/03/IMG_4586-jav.-honlapra.jpg

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy egyek legyetek e szeretet kegyelme által.

A bűnbánat első Golgotáján a tanításom az imáról szólt felétek, hogy hogyan és miképpen imádkozzál, hogyan és milyen értéke van az imának, hogyan és miképpen tudod felajánlani, hogyan és miképpen tudod elfogadni, és hogyan és miképpen tudsz megbocsájtani elsőként önmagadnak, felebarátodnak és testvérednek.

A második tanítás pedig a szeretetről — mert ugye, hogy is mondták a régiek? Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Gyűlöld ellenségedet.

Én pedig azt mondottam: Szeresd ellenségedet, mint önmagadat. És azt mondottam: Ha olyan vagy, aki csak azoknak köszön, akik kedvesek előtted, akkor mennyivel teszel te többet, mint egy vámos vagy egy farizeus?

Tudni kell megbocsájtani, és tudni kell elfogadni a kegyelmet a szeretetben, hogy ez által legyetek erősek.

És akkor folytatódik a mai nap tanítása1, amikor arról szól, hogy Mózes székében valójában kik foglalnak helyet, kik azok, akik a törvényeket elmondják számotokra? De a törvényekben, azt mondottam, hallgassátok meg, fogadjátok meg, és a törvényekben tegyetek meg mindent, de a tetteikben ne kövessétek őket. Mert a tettekben mit is csinálnak? Összekötnek terheket, és vállaitokra helyezik, de ők maguk egy ujjal sem nyúlnak hozzá. Imaszíjukat szélesre szabják, hogy mindenkinek szembetűnő legyen. Köntöseiken a bojtokat is megnagyobbítják, hogy ők elvárják a figyelmet, a hajbókolást, a köszöntést, és netán a megszólítást a rabbinak, azaz mesternek?

De mit mondottam?

Ne hívjatok ti magatok között senkit sem mesternek, mert egy a ti Mesteretek, akinek testvérei vagytok. De ne hívjatok atyának se senkit, mert egy a ti Atyátok, a Mennyei. És tanítónak se hívjatok senkit, mert egy a ti Tanítótok, a Krisztus.

S ezeket néha hogyan is lehet értelmezni a tanító szék tanításában most a jelenben? Kik azok, akik szeretnek fő helyen lenni? Kik azok, akik elvárják, hogy szinte így hajolj nekik? Kik azok, akik nektek utasítanak, parancsolnak, kitaszítanak, ha kell, követelnek?

Ezek — kérdezem Én tőletek, Jézus Krisztus Uratok —, ezek a törvény tanításai vagy az ember tanításai a tettekben?

És akkor már tudsz válaszolni, hogy te melyiket tegyed, mi szerint élhessél, s mi szerint cselekedjél, mi a fontos a mindennapi életedben, hogy el tudd fogadni szeretettel és kegyelemmel a működésben az életet, és haladni a mindennapokban. Vagy pedig megpróbálsz úgy élni és cselekedni, hogy: „Ami nekem kedves, azt elfogadom: a megszólítást, az üdvözlést, a fejhajtást, a fő hely elfoglalását. Felmagasztalom magamat.”

De ha felmagasztaltad magad, megaláznak.

És aki kicsinyes, megalázza magát, azt pedig felmagasztalják.

Érezni kell, hogy a tanítás hogyan van jelen.

Mert ugye, azt mondottam: Kik foglalják el a helyet Mózes székében?

Írástudók, farizeusok, vámosok?

És a jelenben vannak-e írástudók és farizeusok? Vannak-e olyanok, akik elvárják, hogy ti előttük fejet hajtsatok? Vannak-e olyanok, akik terheket rónak a ti vállaitokra a megaláztatásban, a kitaszítottságban?

Megtapasztalható-e a tanításnak ez a szakasza a felismerésben?

Vagy éppen az alázatosság részében cselekszünk?

Mert ha Én vagy te, testvérem, megalázod önmagadat, eljön az idő, amikor ezért felmagasztalnak, érzed a kegyelmet, érzed a szeretetet, érzed a békét, érzed az örömet, és tudod, hogy hogyan és miképpen kell élni és cselekedni.

De folytatódik ez a tanítás a példabeszédében, egy második példabeszédet elmondva2, hogy van a gazdag ember, aki szőlőt telepít. Gödröt ás a taposóaknához, sövénnyel bekerítette, őrtornyot is épített. Majdan kiadja a munkát a szőlőmunkásoknak, és ő elutazik. De most már beérett a szőlő termése, át kell, hogy vegyük. Elmennek az egyszerű emberek, akiket példaként lehet mondani, hogy szolgák, és mikor oda érnek, mit csinálnak velük? Megverik, megölik és kidobják, és megkövezik.

Ezen az úr meglepődik, és még több szolgát küld, s azokkal ugyanígy bánnak.

— Hát elküldöm egyetlen fiamat, azt csak majd megbecsülik!

És mi történik a fiúval?

— Hát az az örökös! Meg kell ölni, és miénk az örökség!

S ilyenkor mit tesz a szőlősgazda, az úr?

És ki is az úr itten?

Az Atya!

Jelen vannak a szolgák, s jelen van a Fiú.

A szolgák, azok, akik egyszerűen élnek, és elfogadják, amit nekik mondanak. Megpróbálnak a szerint cselekedni, amit az Atya vár tőlük.

És kik a szőlőmunkások? Ugye, egyszerű rá a válasz?

A farizeusok, az írástudók, a vének, akik felismerték önmagukat a példabeszéd révén?

És a jelenben kik a farizeusok, kik az írástudók?

Akik a törvényeket alkották? Akik a törvényekről beszélnek? Akik a törvényeket átadják nektek?

Mert nektek el kell fogadni, s a szerint cselekedni.

De hogy neki a törvény mit mond, azzal nem törődik: „Én megalázhatlak benneteket, mert én vagyok valaki a törvényben!”

De eljön az idő, mint ahogy a szőlőmunkások számon lettek kérve, úgy az ilyen farizeusok, írástudók és vének is számon lesznek kérve.

De sokan vannak még, akik nem hisznek ebben, akik élik az életüket, és utasítanak, parancsolnak, követelnek, és megszabják, hogyan és miképpen éljél te az egyszerűségedben, az alázatban.

Mert a helytartó ezt kéri tőletek: Legyetek alázatosak. Az alázatban menjetek ki a nép közé. Becsüljétek meg a népet, akik hozzátok tartoznak, és ha kell, vezessétek be az Atya házába, hogy ismét szeretetben egyek lehessetek.

De a földi helytartó ezeket elmondja és megadja — és kik azok, akik elfogadják és megtartják e kérést a törvényben? Vagy csak azt mondják: „Hát, hallottunk róla, de ez nem nekünk szól, ezt másoknak kell átadni. Majd mi elmondjuk, hogy hogyan és miképpen cselekedjenek, hogyan és miképpen tiszteljenek bennünket, hogyan és miképpen hajlongjanak előttünk.”

És akkor ők a szőlőmunkásokhoz tartoznak-e, vagy azokhoz a szolgákhoz, akiket megvertek, akiket kidobtak és megöltek, vagy akiket megköveztek?

El lehet gondolkozni a mindennapi élet megtapasztalásában, hogy e jelenben hogyan és miképpen tudsz élni, cselekedni, hogyan és miképpen fogadod el a felebarátot és a testvért, hogyan és miképpen fogadod el a tanítást a törvényben, és hogyan és miképpen akarsz cselekedni, mert a cselekvés a tettekben nem a helyes utat választotta, és nem a helyes utat mutatja számotokra, hanem azt, ami neki tetsző: „És én ezt kiadom, és kell, hogy kövessen, mert utasítottam!”

De ez nem a szeretet szaván történik, és az utasításban terheket rótok az egyszerűekre. Terheket rótok a követőkre, terheket rótok mindazokra, akik hitben és szeretetben élnek, akik felismerik a felebarátot és a testvért, hogy egyek legyetek a mindennapokban, hogy a kegyelem, amely jelen van, reátok árad, működhet rajtatok és bennetek, és a kegyelem mit tud ez által nyújtani számotokra a megerősítő kegyelem által.

És akkor nem kell félnetek attól, ha hitben, békében, szeretetben élsz a tanítás felismerésében, a törvényben, hogy talán elveszik tőletek az országot, és másoknak adják, akik megteremtik annak gyümölcsét, és megpróbálnak a szerint élni és cselekedni, mert: „Már tudom, mi az ima ereje; tudom, mi a szeretet a megbocsájtó békében; tudom, hogy a törvény mit nyújt számomra, és hogyan szeretném a törvényt megtartani, és nem a tetteket a cselekedetekben; hogyan ismerem fel a gazdag szőlős urat az Atyában, hogyan ismerem föl a szőlőmunkásokat a tettek és cselekedetük révén, és hogyan ismerem fel az egyszerűeket a szolgákban és az Egyszülött Fiúban, kinek testvérei lehetünk, és aki által működik a kegyelem e szeretetében.”

Ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a fényben, a megerősítésben áradjon reátok, működjön rajtatok és bennetek, és ez a fény a megerősítésével mutassa meg nektek a helyes utat, ahol a tanításokat felismered, elfogadod, a tanítások által megtapasztalsz és felismersz, és tudod, hogyan cselekedjél, és mitévővé váljál e meghívásban, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 21. NAGYBÖJT 3.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

2923 javKöszöntöm testvéreimet a mai napon, akik eljöttetek, és engedelmeskedtetek a meghívásban. A meghívás, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam számotokra, de a szív nyitottságával felismertétek és elfogadtátok, hogy a mai napban is egyek lehessetek a jelen szeretetében, a kegyelem működésében.

A bűnbánat harmadik Golgotáján a tanítás, amely felétek szól, elsőként arról szól, hogy senki sem lehet saját hazájában, falujában, városában próféta — mindegy, hogy hogyan és milyen szóval illeted meg, de a felismerés, az megelevenedik előttetek és rajtatok és bennetek. Hisz a bűnbánat első Golgotáján, ugye, a felajánló ima a megtapasztalásában, az ima megtapasztalása mellett a megbocsájtó kegyelem, hogy ha én azt várom, hogy nekem megbocsássanak, akkor én is tudjak megbocsátani. A megbocsátás részében pedig jelen van az Isten országa, hogy eljön közétek, ha tudtok hinni és bízni benne. A jelenben pedig azt mondom: Isten országa már köztetek és bennetek van.

Majdan megtapasztaltátok a szőlős gazdának tanítását, hogy valójában hogyan és miképpen értékelitek — az Atya, a Fiú, a papság és a hívők kegyelmének, ajándékának működése, és felismered, hogy a Hegyi beszéd tanítása hogyan és miképpen visz benneteket közelebb a példabeszéd részében.

Így a mai nap tanítása pedig, ahogy szól hozzátok, hogy senki sem lehet saját falujában, városában, hazájában próféta.1

Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor elmentem arra a helyre, ahol nevelkedtem, ha szólásra nyitottam az ajkamat, szemeiket Reám szegezték, és figyelték, hogy valójában most és miképpen fogom olvasni. És mikor elolvastam számukra a tanítás tekercsét, akkor azt mondottam:

— Most beteljesedett az Írás.

Amit szintén nem tudtak megérteni és elfogadni.

Így a mai nap tanításában pedig, hogyan legyek Én Próféta ott, ahol nem kedvelnek, ahol nem tisztelnek, ahol nem fogadják el tanításomat, azt a tanítást, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok számukra és számotokra megadok. Mert a tanítás miről is szólt?

Hogy mikor az Ég besötétedett három nap és hat órára2, nagy éhínség támadt a Földre. Sokan éltek Izraelben özvegyek, szegények Illés idején. De Illés mégis csak egy özvegyasszonyhoz kapott küldetést, akit meglátogatott.

Majdan folytatódik a tanítás az Eliás próféta idejében: a leprás. Ott is senki más nem tisztult és nem gyógyult meg, csak akihez Eliás szólt, a Námán, amely, pogányok voltak.

Ennek a mai tanításnak, röviden mondhatjuk, az, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem csak az igazakhoz, nem csak a hívőkhöz, hanem a pogányokhoz is jöttem, a pogányokat is felkeresni, elfogadni, s akkor megtapasztalni a felismerésben, hogy hogyan és miképpen működik a tanítás, mert a tanításban ezt mondottam, hogy: Ha már a Száreptében3 lévő asszonyt az özvegyben meglátogatta Illés próféta, és ha Eliás4 próféta idejében pedig a megtisztuló leprás megkapja a kegyelmet, a gyógyulást, akkor az igazak ilyenkor elgondolkodhatnának mindazon, hogy ha ők most az Én szememben pogányok, akkor hogyan működik a kegyelem? Hogyan van jelen? Hogy árad reájuk?

Én, Jézus Krisztus Uratok már elmondottam azt a tanítást, hogy egyformán jövök el közétek.

A tanításban hogy mondottam a bűnbánat első péntekén?

Ha süt a Nap, mindenkinek süt. Ha esik, mindenkinek esik. Nincs kivétel. Mindenki egyformán részesül belőle. Csak hogyan és miképpen ismerem fel és fogadom el e kegyelem ajándékát? Mert ez jelen van a tanítás által. De a tanítást felismerem-e, elfogadom-e? Tudok-e különbséget tenni közötte? Vagy pedig elkönyvelem az én saját magam elgondolását, és ha az nem úgy történik, ahogy én elképzelem, akkor még szóvá is tehetem, hogy: „Uram, Te most azt a testvért és azt a testvért miképpen fogadod el?!”

Milyen jó, hogy ez az egy, hogy mindenki egyforma Számomra, Jézus Krisztus Uratoknak, mert ti mind egyformán Atyám gyermekei vagytok, és az Atyám gyermekeiben Nekem testvéreimmé váltatok, majd Én, Jézus Krisztus Uratok megteszem, hogy ha kell, kiválasztani közületek. De ne ti akarjátok megmondani, hogy ki hogyan és miképpen méltó a meghívásra, a felismerésre, a küldetésre, a követésre és az elfogadásra, hogy ki valójában Atyám gyermeke, és ki valójában az Én testvérem.

Erre pont azt mondhatom számotokra, mint valamikor, pár évvel ezelőtt, mikor azt mondottam: Milyen jó, hogy az Élő Szentlélek működését nem a pásztoraim és a püspökeim mondhassák meg, hogy: „Te erre rááradsz, működsz is benne, és változtatod. Az nem kaphassa meg a Szentlélek kegyelmének ajándékát, működését.” Mert ha rajtuk múlana, valóban ilyen kiválasztások lehetnének rajtatok, bennetek és köztetek. Ezt Atyám és Én, Jézus Krisztus Uratok ajándékul adjuk mindazoknak, akik megnyissák szívüket, s akik befogadják a felismerés által e Élő Szentlélek ajándékát, megengedik, hogy működjön rajta és benne, s ez által elinduljon a változás rajta és benne a felismerésében. És akkor már azt mondod, hogy: „Én nem mondom meg, hogy ki hogyan és miképpen van jelen, hogyan és miképpen kapja meg a próféta által a kegyelmi ajándékot a küldetésben.” Mert Illés próféta meglátogatta, senki mást, csak akihez az Atya küldte; Eliás próféta pedig a lepra megtisztulását a gyógyulásban szintén csak annak adta meg, akihez elküldték.

S akkor ez által ti ne akarjátok megszabni az igazságosságában, hogy ki hogyan és miképpen működjék, mert ugye, a második tanítás a mai napban5 az igazságosságosságában van jelen, s az igazságosságában ki hogyan és miképpen ismeri fel, mert: „Én magamat az igazságosságában felmagasztalom, a másikat lenézem. Magam dicséretét az ima által elhelyezem, a másikat lenézem, megszólom, ha lehet, véleményt alkotok róla.”

Akkor hogyan vagy nyitott? Hogyan működik benned a kegyelem? Hogyan fogadod el a felebarátot és a testvért az irgalmasság szeretetében, ami fontos, hogy működjön rajtatok és bennetek?

Hisz e földi helytartótok azt kéri, hogy fogadjátok el, és ismerjétek fel az irgalmasság szeretetét.

Számotokra ez már nem ismeretlen, hisz évekkel ezelőtt Én már ezt a tanítást megadtam számotokra, hogy jelen van az irgalmasság szeretete, ha felismered, elfogadod, szívedbe zárod, megengeded, hogy működjön rajtad és benned, megengeded, hogy ez az irgalmasság szeretete megváltoztasson, elsőként a bensőben, majd kivetítődik a külsődre. És akkor látszik rajtad, hogy elindultál a változás útján. De amíg nem vagy kiegyensúlyozott és önmagad a felismerésben, nem tudod elfogadni az irgalmasságot a szeretetben, akkor hogyan akarsz változni, hogyan akarod felismerni önmagadat? Hogyan akarod megadni azt a kegyelem-működést, ami benned van, hogy változzon rajtad és benned, és változtasson?

Ezek szintén így szólnak felétek.

És akkor nem ilyen magabiztosan helyezkedsz el, emelt fővel, és azt mondod: „Istenem! Itt vagyok, és boldog vagyok, hogy én imádkozom. Én nem vagyok házasságtörő, és nem vagyok olyan, mint ez itt mellettem, a vámos.”

Ezt hogyan is kell értelmezni a jelenben?

Ítéletet von valaki fölött, vagyis ítéletet mondasz valaki fölött.

Ilyenkor megkérdezheted magadat: „Az irgalmasság szeretetében megvan nekem ez a hatalom, hogy én mások felett ítélkezzek, másokat megszóljak, másokat megalázzak, másokat kitaszítsak, másoknak megmondjam, »hogyan és miképpen kellene neked cselekedni«, holott, mikor önmagammal sem vagyok tisztában, nem vagyok kiegyensúlyozott, nem ismerem az irgalmasság szeretetét, nem engedem, hogy működjön rajtam és bennem, nem engedem, hogy változtasson?”6

Amíg ezeket nem tudjátok mérlegelni, felismerni, elfogadni, addig gyakoroljátok, hogy hogyan is van jelen az irgalmasság szeretete, hogyan és miképpen szeretne ez a szeretet változtatni, nevelni, megmutatni, hogy mi is a fény a világosságában, elindulva a meghívás által az úton?7

A fény világossága egy keskeny út, amelyen, ha haladok, meg kell élnem saját életemet, meg kell küzdenem saját napjaimat, fel kell ismernem saját életem ajándékát. És ha ezek már itt működnek, már tudom, hogy mi ennek az értelme, mi ennek a kegyelme, mi ennek az ajándéka, akkor már tudom, hogy én is az Atyának egy gyermeke vagyok, az Isteni Második Személynek egy testvére, aki meghívott az útra, és a meghíváshoz megmutatta számomra a fényt, a világosságot a felismeréshez és az elfogadáshoz, mert szeretnék ezen az úton járni. Lehet, hogy vannak megpróbáltatások, lehet, hogy vannak nehézségek, lehet, hogy vannak küzdelmek, de ezek megerősítenek a bensőmben, és akkor már biztosabb lépésekkel tudok elindulni és haladni az úton. És akkor talán nem a magabiztosságomban, emelt fővel állok oda, és azt mondom: „Boldog vagyok, Istenem, mert én nem vagyok olyan, mint ez itt mellettem, hanem talán olyanná válhatok, mint az, aki mellettem van, aki tisztában van önmaga érzésével, cselekedeteivel, tetteivel, aki ismeri önmagát, s aki tudja, hogy Atyám, Istenem, Jézusom, még a tekintetemet sem merem Feléd emelni, mert úgy érzem, én bűnös ember vagyok, és irgalmasságot kérek önmagam számára a megbocsájtáshoz a kegyelem működésében. Bocsásd meg, Uram, Istenem, bűnösségemet.”

És akkor érzed, hogy megkönnyebbültél, érzed, hogy valami reád áradt, érzed, hogy valami működik rajtad és benned, érzed a szeretet, melegség kegyelmét. És akkor azt mondod: „Valóban meghallgatás történt.”

Én nem ezt a szót mondom számotokra, mint ebben a tanításban, mikor azt mondottam tanítványaimnak és a jelenlévőknek, hogy:

— Ez megigazulva ment haza, mert megtörtént számára a megbocsájtó kegyelem által a működés.

És a másik nem részesült ezekben a kegyelmekben, mert ő úgy jött, hogy ő biztos volt önmagában, hogy ő mindent helyesen, jól cselekszik, helyesen dönti az életének ajándékát, helyesen próbál mások felett ítélkezni, másokat megalázni, másokat kitaszítani, másoknak megmondani, hogy „te valójában mire is lehetsz képes, hogy neked valójában mit szabad tenni és cselekedni”.

Amikor így érzed a megigazulást, akkor távol vagy az Élő Szentlélektől, az Élő Evangéliumtól, távol vagy az irgalmasság szeretetétől, és távol vagy mindattól, hogy érezd a megbocsájtó kegyelem működését, ami reád árad, ami betöltheti szívedet, lelkedet, ami által szeretheted felebarátodat és testvéredet.

Ez a mai tanítás megint így szól felétek, hogy ne ítélkezzél, hogy téged is meg ne ítéljenek. Ne taszítsál el senkit, mert nehogy téged taszítson el az, akihez úgy érzed, hogy tartozol. Ne akard megmondani másnak, hogy hogyan és miképpen éljen és cselekedjen, helyette inkább imádkozz a felajánló ima révén, és kérjed számára az irgalmasságot a szeretetben, hogy ez által a megvilágosodás felismerése révén elindulhasson, és működhessen rajta és benne a kegyelemben.

És akkor már tisztában vagy e bűnbánat harmadik tanításával, amely folytatódik az első és a második tanítása révén, hogy teljes legyen számodra a tanítás mondanivalója az elindulás szakasza után a küldetés, követés, haladás szakaszában, a tanítás mondanivalójával hétről hétre, napról napra a kegyelem működéséhez a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És hogy ha már ezzel teljesen önmagad vagy a felismerés kegyelme által, akkor örömmel és szeretettel megnyithatod szívedet, lelkedet, hogy készen állj a befogadásra, hogy érezd, hogy: „A tanítás megmutatta számomra, hogy én valójában ki vagyok, valójában hova tartozom, valójában hogyan szeretnék élni és cselekedni, és valójában hogyan fogadom el a felebarátomat, a testvéremet, a szeretteimet e mindennapokban a küldetés, követés részében.”

És akkor így áradjon reátok a mai tanításom, kiválasztott Mária testvérem által áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, ahogy élőként működik rajtatok és bennetek, e tanításban mutassa meg a megvilágosodás felismerését, elfogadását, és „akkor elfogadom a felebarátomat és testvéremet, és megpróbálok úgy élni és cselekedni, hogy a kegyelem működjön elsőként rajtam, s majdan azok felett és azoknak, akikkel szeretnék az irgalmasság szeretetében eggyé válni, hogy szinte testvérek vagyunk” — ahogy szoktam nektek mondani, és megszólítani benneteket, és szinte a megszólítás egy átölelés a felemelkedéshez a kegyelemben, a kegyelemhez.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 28. NAGYBÖJT 4.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

1. IMG_6288 jav.Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat negyedik Golgotáján a fájdalom, szenvedés átélésének tanításában.

A tanítás a mai napon egy kicsit, lehet, hogy úgy érzitek, hogy nehezebb, mint a megszokott tanítások, hisz a mai tanítás az első tanításában, amikor arról van szó, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester, a Názáreti arról tanítom az írástudókat a zsidókban, hogy Atyám, ki szüntelenül dolgozik és munkálkodik, Én, Jézus Krisztus Uratok, a Fiú, szintén szüntelenül dolgozom és munkálkodom, amin felállnak, és így szólnak1:

— Nem elég, hogy a szombat nyugalmát is megszegte, most még Magát is Atyához emeli, hisz azt mondja: „Atyám”, és egyenlővé teszi Atyjával Magát.

E tanításon el kell úgy gondolkodni, hogy valójában ez mit jelent számotokra és mit tükröz. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem, mert az Atya küldött — az Atya, aki elküldte a Fiút, hogy Ő is itt munkálkodjék szüntelenül.

És ez a tanítás a tiszteletről szól és a megbecsülésről. Mert hogyan kell a Fiút tisztelni?

Ha az Atyát tiszteljük, akkor a Fiúnak is megadjuk ugyanazt a tiszteltetet.

De hányan és hányan még az Atyát se ismerik és fogadják el! Akkor hogyan ismernék a Fiút, és hogyan fogadnák el a Fiút? Hogyan fogadod el, hogy a Fiú szüntelenül munkálkodik és dolgozik?

De a Fiú azért jött, hogy megmutassa mindazt, és megadja mindazt, amit az Atyánál látott, hisz az Atya megmutatta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen, hogyan és miképpen tegyen jót, hogyan és miképpen mondjon ítéletet, ha éppen azt akarja, vagy éppen megbocsájtani. Hisz az Atya ezeket a hatalmakat mind megadta a Fiúnak. A Fiút így küldte el, hogy így munkálkodjék szüntelenül e cselekvés részében.

S ekkor elgondolkodol mindazon, hogy hogyan és miképpen kell ezt felismerni és elfogadni, hogy az Atya elküldte a Fiút: „De ha az Atyát nem ismerem, hogyan ismerem fel a Fiút?”

Pedig a Fiút az Igaz küldte, felkészítette, elmondta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen, hogyan adja meg a tanítást, a tanításban hogyan ismered fel, ami által a küldetést, követést szeretnéd elfogadni. Hisz a megbocsájtás, ami fontos e bűnbánatban, a megbocsájtás az első, a második, a harmadik és most a negyedik tanításban is jelen van. A megbocsájtás az ítélet felismerése révén van jelen, mert az Atya, aki elküldte a Fiút, felkészítette. A Fiú így szól:

— Bizony, bizony, mondom nektek: Aki küldött Engem, az készített fel.

De ki az, aki küldött?

Felismerjük, elfogadjuk, hogy az Atya küldte, az Atya megmutatta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen?

Bizony, bizony, mondom nektek: Az Atya nagy csodákat tett, hogy ti csodálkozzatok, és ezt mind megadta a Fiúnak. Ha az Atya feltámasztott a halálból az Élethez, akkor a Fiú is feltámaszthassa mindazokat, akiket Ő akar. És nem azért teszi, mert valaki ezt kéri és mondja, hanem azért, mert Őt az Igaz küldötte, és Ő készítette föl. Az Igaz nem más, mint az Atya, aki által a tisztelet így van jelen. Mert „ha a tiszteletet megadom az Atyának, akkor megadom a Fiúnak is, mert tudom, hogy a Fiú azért munkálkodik, mert az Atya küldötte Őt, hogy egyek lehessenek e tanítás révén itt számunkra”.

És ekkor az Atya megadja a Fiúnak mindazt a döntést, ami az igazságosságról szól az ítéletben.

A Fiú nem ítélkezik Önmagától, csak akkor ítélkezik, hogy ha az Atya megadja Számára, és felkészíti.

De a Fiú ítélete igazságos lesz az igazságban.

„Nekünk ezeket mind-mind fel kell ismerni, meg kell érteni, és el kell fogadni, hogy én Atya gyermeke vagyok, s az Atyához megadom a tiszteletet, mert Hozzája tartozom. Felismerem a Fiút — akkor a Fiúhoz tartozom, és a Fiúnak is megadom a tiszteletet. Ha az Atya tanítást ad, és én ezt a tanítást felismerem, mert hallgatok Reája, akkor haladhatok. De ha nem hallom az Atya tanítását, és nem ismerem, akkor a Fiú tanítását sem ismerem föl, és nem hallgatok Rá.”

És jönnek majd azok, akik távol vannak tőled. A távolságot, példaképpen mondhatjuk így is, hogy a halottak meghallják a tanítást, és a tanítás által a sírokból kijönnek az élethez az életben.

Mit is akar ez jelenteni a mindennapi életben?

Hogy: „Élem a mindennapi életemet — ahogy mondottam a múlt golgotai tanításban —, azt hiszem, hogy én kiegyensúlyozott vagyok, én mindent helyesen cselekszek, én emelt fővel mehetek Atyám házába, és emelt fővel imádkozhatom. És azt mondom: »Hálát adok, Uram, mindazért, amit kaptam, amit tettem, ahogy imádkozom, ahogy cselekszem, ahogy élek, és hogy én nem vagyok házasságtörő, és nem vagyok olyan, mint ez, aki mellettem van.«”

És most, a mai tanítás jelenében pedig azt mondom, hogy ha felismered tanításomat, és a tanítás eljut egészen a szívedhez, lelkedhez, egész lényedhez, akkor megérted ezt a tanítást, szívedbe zárod, és megpróbálsz e szerint élni és cselekedni. S akkor tudod, hogy: A tanítás által nem csak a Fiú tanítását ismerem, aki szól e tanításban felém és hozzám, hanem felismerem azt, aki küldte a Fiút, vagyis az Igazat az Atyában, és érzem, hogy már közeledünk egymáshoz, és nem távolodunk, közeledünk a Szentlélek kegyelme által, ami reánk árad, működik rajtunk és bennünk, és ez meg tud változtatni a szeretethez, a békéhez, az örömhöz, a boldogsághoz a kegyelem ajándékában. Mert ha ezek mind-mind rajtunk és bennünk vannak, akkor tudom, hogy a küldetésben hogyan és miképpen szeretnék élni, hogyan és miképpen fogadom el, hogyan és miképpen működök rajta és benne, hogyan és miképpen ismerem fel mindazt, aki jelen van, és aki Őt küldte felénk és hozzánk, mert megmutatja számunkra a tanítást. A tanítás szívből és szeretettel szól felénk és hozzánk a felismeréshez és az elfogadáshoz, a cselekvés tételével, mert megpróbálok helyesen cselekedni, odaadóan, és figyelem mindazokat, akikkel együtt élek a mindennapokban, a felismerésében. Mert akkor tudom, hogy ez a küldetés a tiszteletben hogyan és miképpen kapcsolódik egymáshoz, hogyan és miképpen élhetek vele együtt, hogyan és miképpen szeretném felismerni mindazt, ami által jelen vagyok, ami által Atyához tartozom a gyermekben, ami által elfogadom az Emberfiát a Fiúban, akihez testvérként tartozom. És mivel már tudom, hogy Atyának gyermeke vagyok, az Emberfiának pedig testvére, ezért meg tudom adni a tiszteletet először az Atya felé, utána az Emberfiának a Fiú felé.

A tisztelet a küldetés, követés részében, a tanítás elfogadásában, az irgalmasság szeretetében, hogy elfogadom mindazt, akikkel együtt élhetek a mindennapokban, és felismerem küldetésemet a követésben. És akkor nem a harag, a gyűlölet, az irigység, a kapzsiság és a féltékenység vezérel. Akkor tudom, hogy mi az igazságosság, és akkor nem készülök arra, hogy ítélkezem, akkor felettem se ítélkezik senki, mert tudom, hogy a Fiú megkapta ezeket a hatalmakat, hogy csodálkozzunk rajta, s a csodálkozásban felismerjük, és a felismerés után elfogadjuk, s ez által működik rajtunk és bennünk e cselekedetekben. És akkor én nem vagyok olyan, aki megbotránkozok, aki megszólom, aki nem fogadom el, hogy „már a szombat csendjét is megzavarta”.

Mert hogyan is szólt a szombat csendje?

Az ember ura a szombatnak, és a szombat ura legyen az embernek, mert a szombat figyelje az embert, és a szerint cselekedjen.

Mert, ugyebár, hányan és hányan úgy gondolkodnak a jelenben is, hogy: „Mi a szombatnak élünk a szombatban, ne pedig a szombat érettünk.”

Holott pedig a szombatnak kellene élni értetek!2

Mert ha ezen a napon egy állatod beleesik egy gödörbe, nem sietsz segítségére, hogy kihúzd, vagy ott hagyod szenvedni?3 Ha egy embertársad várja a te segítségedet a kegyelemben, az irgalmasságban, nem sietsz segítségére? Vagy azt mondod: „Ma nem, mert szombat van. Talán holnap vagy holnapután.”? Hogy addig mi történik az embertársaddal az irgalmassági szeretetben, azzal nem törődünk?

Akkor hogyan adom meg a tiszteletet az Atyának, a Fiúnak, és hogyan várom én el a tiszteletet a szeretet működésében, a kegyelemben?

Ezek mind-mind egymásra épülnek és tartoznak, mert, ugyebár, a megbocsájtás fontos, hogy a mai nap is jelen legyen a felismerésben, az irgalmasságban, az igazságosságban. És akkor nem ítélkezünk, és a Fiúnak sem kell ítélkezni, habár meg van ehhez a hatalma a szeretet kegyelme által, de Önmagától nem cselekszik és nem ítélkezik, csak akkor, hogy ha az Atya ezt kéri Tőle, mert az Atya így adta meg Számára a hatalmat az élet működéséhez, működésében, a mindennapokban.

S akkor érted meg, ha nehezen is, ennek a mai napnak a tanítását, hogy: „Én Atyának gyermeke vagyok. Én Jézus Krisztus Urunknak, Uramnak testvére vagyok. Én megkapom a meghívást a felismeréshez, az elfogadáshoz. Megkapom a tiszteletet, a megbecsülést a küldetés követéséhez, és akkor e szerint élek és cselekszek. Ha én ezekre mind-mind, úgy érzem, méltó vagyok, mert megkaptam, akkor megpróbálok e szerint élni és cselekedni, hogy valóban Atyának gyermeke lehessek, és valóban az Emberfiának testvére lehessek, akik felé én is megadom azt a megbecsült tiszteletet, ami által engem is illettek, és ami által szeretetet árasztok mindazoknak, akik tőlem várják a szeretet ajándékát a kegyelem működésében.”

És akkor már nem ismeretlen előttünk a második tanítás, ami a csoda után történik.4 Ugye, a csoda úgy volt jelen, hogy jelen volt a megtapasztalásban a kenyérszaporítás.

Hogyan van jelen a kenyérszaporítás?

Van öt kenyér és két árva hal.

Van hét kenyér és a hal.

Van több, mint ötezer ember, és van több, mint négyezer ember, akik mind jóllaknak, és még összeszednek tizenkét kosár maradékot, összeszednek hét kosár maradékot.5

Ez a csoda a megtapasztalásban a kenyérszaporítás révén.

De az után viták is vannak, hogy ki hogyan és miképpen értelmezi e csodát. Mert ha nincs jelen, és nem tapasztalja meg, akkor nem ismeri fel, s nem tudja elfogadni. S az, aki jelen van, az, aki megtapasztalta, aki részesült e csoda jelenlétében, és ő is azok között volt, hogy ne maradjon éhen, hanem jóllakhasson, az harcol ezért a kegyelemért, s ezt a kegyelmet szeretné átadni.

És ez elterjedt.

Ekkor a Mester nem akar nyilvánosan mutatkozni, szinte egészen elmegy a tó másik oldalára. S amikor így van jelen, közeledik a zsidók sátoros ünnepe a kovásztalan kenyérben, amelyre sokan és sokan elzarándokolnak, az Ő rokonai is elmentek, ismerősei.

Ekkor a Mester is elindul. Titokban szeretett volna maradni, de nem lehet. Majdan bemegy Atyja házába, és tanítást ad, és szól mindazokhoz, akik jelen vannak, akik hallgatnak Rá, akik felismerték Őt. De jelen vannak azok is, akik csodálkoznak:

— Nemde Ő az, akit szinte halálra keresnek, s Ő nem fél semmitől, jelen van, és tanít!

Elgondolkodnak, hogy:

— Talán már a vezetők is elfogadják Őt Messiásnak? De tudjuk, hogy Ő honnan való. És ha a Messiás eljön, arról nem fogjuk tudni, hogy honnan való.

És míg ezen tanakodnak, Ő oda szól feléjük, hogy:

— Valóban ismertek Engem, valóban tudjátok, hogy honnan való vagyok, s valóban halljátok, hogy mit cselekszek. De ezt mind nem Magamtól teszem, hanem az által, aki az Igazban elküldött Engem.

Ugye, milyen érdekes, ahogy mondani szoktátok?

Előtte is az a tanítás van, hogy: Aki küldött Engem — Én nem Magamtól teszem, hanem, aki felkészített, aki megmutatta, és aki ez által elküldött, hatalmat adott, hogy ti néha csodálkozzatok mindazon, ami megelevenedik előttetek és rajtatok és bennetek.

És itt ismételten az van, hogy Én ezt nem Magamtól teszem, hanem — itt úgy mondjuk —, hogy az Igaz, aki küldött, s aki felkészített, a szerint szólottam, a szerint jelentem meg, a szerint tanítottam, és a szerint vagyok jelen köztetek.

Ugye, mit akarnak?

Eljönnek, hogy elfogjanak, de senki sem emel Rá kezet, mert nem jött el még az óra e pillanatában, mert a szeretet szaván a küldetésben így van jelen.

A szeretet szavában hogy van bennetek? És hogy van jelen a küldetés a felismerésben? Hogyan cselekszünk? Hogyan fogadjuk el e tanítás mondanivalóját? Hogyan indulok el a változás útján? Hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért? És hogyan ismerem fel, hogy aki küldte Őt az Igazban, mit is ad számunkra, és mit mutat számunkra a felismeréshez és az elfogadáshoz a cselekedetek révén?

Mert ha ezek mind-mind így elevenednek meg rajtatok és bennetek, akkor elfogadom a felebarátomat és a testvért, és mivel bennem jelen van az irgalmasság szeretete, árasztom mindazoknak, akiknek szükségük van erre a szeretetre, hogy ők is felismerjék, elfogadják a küldetés követésében, s ez által eggyé válhassunk a kegyelemben. S akkor már tudom, hogy mi ennek a tanításnak a mondanivalója, hogyan és miképpen készülök fel én is mindahhoz, ami számomra e mondanivaló a felismerés elfogadásában, e kegyelem jelenlétében. Mert ha ezeket mind-mind így felismerjük és elfogadjuk, s e szerint cselekszünk, és bennünk van az ima ereje, tanítása, kegyelme, felajánlása, türelme a megbocsájtásában, a gyakorlásában, közeledik Isten országa, amely már bennünk van, hisz eljött felénk és hozzánk, felismerem az Atyát, felismerem a Fiút, és felismerem önmagam, hogy valójában én munkás vagyok-e vagy szolga. Kiegyensúlyozottá szeretnék válni a tanítás jelenlétében. Elfogadom a felebarátot és a testvért, nem ítélkezek felette, nem erőltetek rá semmit, nem taszítom el, és nem alázom meg, hanem megpróbálok szeretetben, örömben, békében, a megbocsájtó kegyelem által élni a felismerésben. És akkor működik rajtunk és bennünk a tisztelet az Atya és a Fiú felé, és majdan rajtunk és bennünk a megadott tiszteletben. S akkor már tudom, hogy mi a küldetésem a követésemben, hisz a Fiú is azt mondotta:

— Nem Önmagamtól teszem és cselekszem mindezt — az Atyától kaptam, az Atya mutatta meg, Nála láttam, és a szerint cselekszem.

Én pedig felismerem azt a tanítást, ami ma e tanításban felém szól, és akkor e szerint cselekszek. S akkor tudom, hogy hogyan és miképpen kell eggyé válni a testvéri-, felebaráti szeretetben, az irgalmasság szeretetében, mert tudom, mi a küldetésem, a követésem a felebarát felé e tanítás által. És ha kell, elindulok a változás útján, mert soha nem késő rálépni erre az útra a változásában. S akkor érzem, hogy valójában mi is a tanítás mondanivalója e meghívás által a küldetés, követés részében, a kegyelem működésében.

És ez a kegyelem jelen van a mindennapokban. És ha én felkészítem szívemet, lelkemet, egész lényemet, befogadom, eggyé válok vele, és megerősödöm, és tudom, mi a tiszteletadás e szeretetében.

És a mai nap így áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvérem által a szeretet- és a tiszteletadásban, hogy egyek legyünk e kegyelem működésében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme megvilágosította számunkra a mai nap tanítását a felismerés-, küldetés-követésében, a tiszteletadás megtapasztalásában, elfogadásában, ami által szeretnénk egyek lenni, mert a tanítást meghallottuk, és nem siklunk el mellette, hanem szívünkbe zárjuk, hogy működjön rajtunk és bennünk, és akkor már tudunk együtt haladni a működésben. S akkor nem mindent önmagunktól teszünk, hanem felismerjük a tanítás mondanivalóját, hogy valójában a küldetés követése hogyan van jelen a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. április 4. NAGYBÖJT 5.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

 11. R IMG_6315 jav.Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat ötödik fájdalom, szenvedés Golgotáján e tanításban.

És köszöntöm mai nap mindazon testvéreimet, akik ma lélekben vagytok jelen, és lélekben kísértétek el kiválasztott Mária testvéremet a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A bűnbánat ötödik Golgotája, hogy közeledtek beljebb és beljebb e bűnbánatban, és már az ötödik Golgotán vagytok túl, most már a tanítás is így szólt hozzátok, hogy már nagyon el akarnak fogni, de még nem jött el az óra a pillanatában, hogy elfogjanak. Hisz az első tanítás az első bűnbánat Golgotájában arról szólt, hogyan is imádkozunk, mi az imának a mondanivalója, s az imában hogyan tudok felajánlani, kérni vagy hálát adni. Majdan a második tanítás: hogyan van jelen az Isten országa, hogyan ismered fel, és hogyan válik eggyé a te lelkeddel és szíveddel, mert — ahogy mondottam —, Isten országa bennetek lehet, ha megnyitod szívedet, és felkészülsz a tanításra. Majdan jött, hogy ne ítélkezzél, hogy téged se ítéljenek meg, mert eljön az idő, amikor akkor mondanak feletted ítéletet, amikor nem is gondolod. Folytatódott a tanítás a megbocsájtó kegyelemmel: ha én meg tudok bocsájtani, akkor nekem is megbocsájtanak, de ha én nem tudok megbocsájtani, akkor hogyan várom el, hogy nekem bocsássanak meg? Majdan folytatódik a tanítás: hogyan és miképpen fogadod el a felebarátot és a testvért, és hogyan és miképpen taszítod ki, hogyan és miképpen akarod megmondani, hogyan cselekedjen?

Most minden tanításból csak egy-egy gondolatot emelek és emeltem ki számotokra a felismeréshez, az elfogadáshoz a jelenben. Így a mai tanításom, amely arról szól felétek és nektek e jelenben, ahogy akkor a templomban a zsidóknak tanítottam a jelenlétben, hogy Én vagyok a Világ Világossága.1

Hogyan is értelmezitek ezt?

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok eljöttem közétek, és elhoztam számotokra a tanítás által a világosságot. És ha a tanítást felismered és elfogadod, és elindulsz a küldetés követésében, akkor a világosságot felismerve már az élet világosságát fogadod el önmagad számára e kegyelem által. De ti, testvéreim a jelenben, olyan testvéreim legyetek, akik a tanítás által felismertétek a fényt a Világ Világosságában. És ti nem azok a testvérek vagytok, akik e szavakon megbotránkoztok s kételkedtek, és azt mondjátok: „Te Önmagadról teszel tanúságot?! Akkor ez a tanúság Önmagadról nem érvényes!”

Ti, ha felismeritek e tanítás mondanivalóját, akkor ti azok a testvérek legyetek, akik elfogadjátok a tanúságtételt, amely most jelen van számotokra. Felismertétek, és akkor azt mondjátok, hogy: „Én elfogadom e tanúságtételt még akkor is, ha nem Önmagától teszi, hanem az által, aki küldte Őt az Igazban: az Atya.”

És akkor, ugye, ti, testvéreim, nem kételkedtek, hogy: „Ki a Te Atyád?”

Mert ti akkor azt mondhassátok: „Én tudom, hogy Te honnan jöttél, s hová akarsz menni. Én nem az vagyok, aki azt mondom: »Én ismerlek Téged, tudom, hogy honnan való vagy, és hova mész.«”

És erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom számukra, hogy:

— Te ismersz, te tudod, hogy honnan jöttem és hová megyek, de nem ismered fel azt, aki küldött Engem. Így nem ismered azt, aki az Atya.

Mert Én az Atyáról teszek tanúságtételt, és az Atya Rólam tesz. Így már ketten vagyunk, és ha már ketten vagyunk, az Írásokban az van: Ha ketten egyenlően bizonyítanak valamit, akkor azt el kell fogadni.

Én tehát, Jézus Krisztus Uratok az Atyával vagyok jelen, mert Én az Atyáról teszek tanúbizonyságot, az Atya pedig Rólam. És akkor már igaz az Én tanításom, mert Én nem ítélkezek, mint a zsidók, akik a test szerint ítélkeznek. Én az igazságban, ha kijelentek valamit, akkor azt felismeritek és elfogadjátok, mert igaz az Én kijelentésem. S akkor elfogadod a tanítást, és felismertél Engem, és ha már Engem, Jézus Krisztus Uradat felismerted, akkor felismered az Atyát is, mert aki nem ismer Engem, az az Atyát sem ismeri, és akkor megbotránkozik és csodálkozik, hogy: „Hogyan mondhat Ő tanúságot?!”

Ugye, a mai tanítás felismerhető a tanítások révén már, amelyeket az elmúlt időkben megadtam számotokra? Mert Én és az Atya Egy vagyunk: Én az Atyában, az Atya Bennem. Ez a tanítás sem ismeretlen számotokra, mert már megtapasztalhattátok és részesei lehettetek e kegyelemnek. És akkor érzed a tanítás mondanivalóját, hogyan működik rajtatok és bennetek, hogyan akarsz az igazságban és a világosságban együtt élni, az igazságban és a világosságban együtt haladni. És akkor felismerted mindazt, aki jelen van, felismerted azt, aki tanítást ad, aki a szeretetet, az örömöt, a békét, a kegyelmet, a fénysugárt árasztotta már felétek, ami által megsimogatva, átölelve felemellek, felmelegítelek, hogy önmagatok lehessetek, és haladhassatok a világosságban. Mert ha követsz a tanítás által, felismerted, akkor te nem a sötétségben fogsz járni, felismered az Élet Világosságát, amelyre szükséged van a mindennapokban, a mindennapokhoz, és akkor nem botránkozol meg, és nem teszed fel ismételten azt a kérdést a tanúságtételben, hogy: „Ki a Te Atyád, és ki vagy Te? Honnan jöttél, és hova mész?”

Mert ezt a tanítást Én, Jézus Krisztus Uratok a templomban adtam, a kincstár mellett, s a kincstárnak is itt mondanivalója van az igazságosságban és a világosságban.

Hogyan kell ezt felismerni és megtapasztalni, és hogyan fogadod el a jelen életedhez? Mert: „Már én látom a fényt a világosságban, és szeretnék kilépni e sötétségből a világosság felé. S akkor felismerem az igaz igazságosság történetét, és így haladok a mindennapi életben.”

Mert aki a kincstárnál van jelen, azoknál előfordul, hogy nem mindig a fény felismerésének igazságosságában vannak jelen és járnak együtt a mindennapi élet-útpályán.

És itt sem tudtak még elfogni, mert nem jött el az Én órám.

S akkor figyeld nyitott szívvel, szeretettel, hogy hogyan van jelen az átölelés e világosság által, ami ajándék e mai nap tanításában számotokra.

A mai nap második tanítása pedig arról szólt számotokra, hogy ismét jelen vagyok, és ismét tanítást adok azoknak, akik nyitott szívvel vesznek részt e tanításból a megerősítő kegyelemben és a működésben.2 De ez a tanítás miről is szólt?

A zsidók, az írástudók, a farizeusok, akik jelen vannak a jelenben is — ugye, ez nem ismeretlen számotokra? —, köveket ragadnak:

— Hát, megkövezzük!

De miért is akarnak megkövezni?

Ez most a jelenre is vonatkozhat.

Miért akarnak benneteket szinte kitaszítani? Mert a megkövezést így is lehet értelmezni.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok sem voltam kedves előttük, hisz meg is kérdeztem tőlük:

— Melyik jócselekedetemért akartok megkövezni?

Hogyan is válaszolnak magabiztosan?

Ugye, a magabiztosság is — volt a bűnbánatban már szó róla két Golgotával ezelőtt. Mert az egyik magabiztosan megy Atyám házába, hogy imádkozzék, a másik pedig lesütött szemmel. És most itt is magabiztosan mit mondanak?

— Nem a jócselekedeteidért akarunk megkövezni, hanem azokért, amelyeket végbevittél, és ami által Te káromkodsz, mert Istenhez emelted fel Magadat, Istenhez hasonlítottad Magadat! Szinte azt mondod: Egy vagy az Istennel.

Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok e tanításban is csak az igazságot mondottam el részükre, hogy:

— Én nem az vagyok, aki Önmagamtól teszek és cselekszek. Én az vagyok, aki — az Igazban az Atya küldött Engem — a szerint cselekszem, a szerint teszem a jócselekedeteket, a szerint tanítok, és a szerint teszem a csodákat, amelyeket itt előttetek végbevittem.

De ők ezt nem ismerték fel.

És a jelenben hogy van számotokra jelen a tanításom, a jócselekedetem és a csodám?

A tanítást Én, Jézus Krisztus Uratok adom felétek.

A jelenben Én, Jézus Krisztus Uratok szólok hozzátok, és a csodában Én mutatom meg számotokra, hogy miben részesülhettetek már e hónapok és évek folyamán, és sokszor kézen foghatóan a megtapasztalásban, a felismerésben. Most csak egy gondolatot emelek ki a Golgotából — a bűnbánat idején, vagy egy első pénteki Golgota, ahogy ti mondjátok a jelenben? A kezdetről kell, hogy emlékezzetek, mikor ezért Mária, kiválasztott testvér-szolgámat kérdőre vonták, hogy:

— Honnan gondolod e szavakat mondani? — mikor a kezdetben felkértem szolgámat, hogy vállalja a fájdalom, szenvedés Golgotáját a pásztoraimért.

Ugye, ismerős számotokra, némelyek, akik a kezdetben jelen voltatok, és jelen vagytok?

És mikor most, próbáljunk arra a pillanatra rátérni, amikor kiválasztott Mária testvéremet, mielőtt az elfogadás lett volna a bűnbánat-időben, ugye, mindig egy Golgotán egy valamit éltetek át abban az estében.

Ismerős számotokra? Magatok elé tudjátok vetíteni? És akik kint vannak, és most szembesülnek e szavakkal?

És mikor eljöttünk ahhoz a szakaszhoz, mikor részesei lehettetek e Ünnepi Vacsorának, ahol jelen voltam tanítványaimmal, Édesanyámmal, akik csak egy pillanatra jöttek, és utána elmentek. S akkor jelen vagyok tanítványaimmal, és mikor már a Vacsora közepén lehettek e tanításból, és azt mondottam itt, e helyen, kezembe vettem a kovásztalan kenyeret, tekintetemmel együtt bemutattam Atyámnak, majdan áldást mondva, és megtörve, és azt mondottam:

— Egyetek ebből mindnyájan, mert ez az Én Testem, amely értetek és sokakért kiontatik vagy töretik.

Mert mind a két résznél ezt a szót mondom, hogy: sokakért.

Ekkor többen támadásnak indultak:

— Ez nem hiteles! Ne fogadjátok el, mert mi úgy mondjuk, hogy: mindenkiért.

Ugye?

És ha ma a jelenben figyelitek átéléssel a szentmise áldozatát, mit mondanak most már pásztoraim? Nem mindenkiért, hanem: sokakért.

Ez is kézen fogható tanítás volt számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok e helyen megadtam, amikor még ebben megütköztek, és most már ők is úgy mondják.

Vagy mondhatjuk a „Mi Atyánk” imáját, amelyre tanítványaimat tanítottam, általa benneteket, mikor azt mondottam: „Ne engedj minket kísértésbe esni”, vagy: „Ne engedj minket kísértésbe” — hisz tudjátok.

Akkor is hányan támadtak felétek! És most már a megjelenő új írásokban, hamarosan hallani fogjátok, már többfelé így fogják imádkozni.

Ez ismét számotokra bizonyság.

De többet kiemelhetnék a kezdetből a jelenhez, ami által visszatérünk a jelen tanításához.

Hogyan van jelen számotokra akkor a csoda?

Számotokra nem az a csoda kell, ahogy Lázárt feltámasztottam a nyitott sírból. Nektek ezek a csodák, ami által kézen foghatóan bizonyosságot szerezhettek, hogy nem kiválasztott testvérem mondja el számotokra, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok adtam meg e tanítást.

Vagy térjünk vissza még mindig: a szentmise átélésének pillanatában a jelen földi helytartó ettől az esztendőtől mit kért?

Mikor elmondjátok a felajánlásokat, és jelen van — hogy is mondjátok?

„Ferenc pápáért, püspökökért, papokért…”

Majdan jön tovább a felajánlás, s elértek ahhoz a szakaszhoz, amelyet most többen már, láttam, hogy felemeltétek fejeteket, mikor azt mondja a pásztor: „Szent József, Szűz Mária Jegyeséért…”

Számotokra ez sem ismeretlen, mikor Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam ezt a tanítást, hogyan is van jelen ez az egyszerű, kiválasztott ember, akiről azt mondják mindig, Édesanyámmal együtt, hogy nem sokat lehet hallani Róluk a Szentírásban. De annyit biztos, hogy nem szabad elsiklani mellette, mert Édesanyám és Nevelőatyám a Szent Józsefben, ahogy most nevezitek, fontosak voltak a mindennapi életben.

És így kell értelmeznetek a jelenben a tanításomat a megtapasztalásban, hogy részesei lehessetek a tanúságtételben, hogy nem csak kimondottan Én, Jézus Krisztus Uratok oda állok, és Önmagamról teszek tanúságot — a szerint teszem, aki felkészített, és aki megadta Számomra ezt a hatalmat; a szerint teszem a csodákat, a jócselekedeteket, aki szintén elküldött hozzátok, most a jelenben ide, hozzátok, közétek, hogy taníthassalak, mert először megadtam a meghívást a felismerésben, mert Én, Jézus Krisztus Uratok felismertelek, mert szükségem volt reátok. S ez után megadtam a meghívást, a meghívás most rajtatok múlik, hogy ki hogyan fogadja el, hogyan zárja szívébe, hogyan válik küldető követésében, a fény világosságában, az élet világossága megtapasztalásában most, a jelenben, ennyi idő után, és hogyan működik rajtatok és bennetek az a kegyelem, amelyet már oly sokszor megadtam, és részesei lehettetek a mindennapi életben. Ezért hát Én, Jézus Krisztus Uratok e mai tanítást megpróbáltam úgy megadni számotokra, hogy magatok elé vetítsétek mindazokat, amelyen számodra kézen fogható tanítás a csodában és a megtapasztalásban, „amiből erőt merítve tovább tudok lépni, és tovább tudok haladni a fényben, a világosságban, mert nem akarok a sötétségben maradni, én az Élet-világosságot keresem a mindennapi életemhez és a kegyelemhez, amelyre szükség van”. És akkor boldog vagyok, hogy ezt a tanítást, amelyet a mai napban megadtam számotokra, mert először többek, akik tudták követni, így könyvelték el magukban: „Hát, ez megint egy nehéz tanítás. Ennek mi is pontosan a mondanivalója?”

Most már a tanításban megadtam számotokra a mondanivalót a felismeréshez, a küldetéshez és a követéshez, mert ennek a mai tanításnak, hogy Én vagyok a Világosság, és a Világosságban meghívlak benneteket, akik még nem léptetek ki a sötétségből, hogy elinduljatok a sötétségből a Világosság felé, és megtaláljátok az Élet Világosságát a megerősítő kegyelem által.

A második tanítás pedig, hogy felismerjél a jócselekedetek megtapasztalásában, és ne csak a csodát keressed, hogy: „Milyen csodát láthatok, ismerhetek fel?” Mert a csoda nem mindig úgy van jelen számodra, ahogy te az egyszerűségedben elképzeled, hanem az egyszerűségében így adom meg, amelynek már részesei lehettetek e évek folyamán a megtapasztaló tanítás által a felismerésben, a felismeréshez.

És akkor így közeledtek ti e bűnbánat-időben mindig előrébb az ünnep felé, és a tanítás megadja számotokra mindazt, hogy „hogyan és miképpen szeretnék élni e bűnbánat tanításaival”. Hisz a mai nap nem minden tanítást emeltem ki, amit megadtam a bűnbánat-időben, hisz a mai nappal együtt már tíz tanításnak voltatok és vagytok tanúi a jelenben. Most csak egy párat emeltem ki, de nem ismeretlen számotokra a múlt heti vagy az előtte való tanítás, ami által bele tudsz kapaszkodni, erőt meríteni, megerősödni, önmagadra ismerni, és ez által haladni a mindennapok cselekedeteiben, hogy jócselekedeteket végezzetek el ti is, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok megmutattam számotokra a mai nap tanítása által.

S ennek reményében árasztom felétek kiválasztott Mária testvérem által áldásomat, hogy töltse be szíveteket, lelketeket az eggyé válás-kegyelemben.

Áradjon reátok áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme ma a Fény Világosságában az Élet Világosságát árassza felétek, töltse be szíveteket, lelketeket e megnyitottság által a felismeréshez, az elfogadáshoz és a megerősítéshez, és „akkor tudom, hogy hova tartozom, tudom, hogy honnan jöttem, hova megyek, kit szeretnék követni, és hogyan szeretnék jócselekedeteket én is teljesíteni”. De a jócselekedetek olyanok legyenek, ami által számotokra nem kell köveket venni a kitaszítottság révén, hanem érezd a szeretetet és az örömet, a békét, amely felemel, és megmutatja, hogy milyen is a küldetés a követés részében e mai tanítások által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. április 11. NAGYBÖJT 6.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

12. R IMG_6320 jav.Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat hatodik Golgotáján.

A mai nap tanítása nem volt ismeretlen számotokra, hisz ha a Golgotát átéléssel figyeltétek, akkor a tanítás mondanivalója számotokra minden Golgotán szinte jelen van. Hisz hogyan is kezdődik a mai tanítás?

Lázár feltámasztása után Mártához és Máriához jöttek a zsidók, az írástudók és némely farizeus, akik a csoda által hittek Jézusban.1

S ez a tanítás minden Golgotán jelen van, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok elmondom számotokra, hogy követek érkeznek, kiket a két testvér küldött, s elmondják, mi célból érkeztek:

— Jöjj segítségükre, mert Lázár nagyon beteg.

Lázár ugyanaz az ember, akit megsirattam, s akit testvérként szerettem. És ő — a feltámadás után öröm és boldogság járja át őket.

De ez a tanítás nem csak ezt tükrözi számotokra — ez a tanítás azt adja, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a jövendölésben meghalok a népért:

― Inkább Egy Ember haljon meg, mint többen, hogy a nép tönkre ne menjen, a rómaiak szentélyeinket szét ne rombolják ― ezért hát ők így gondolkodnak.

Pedig ez a tanítás mondanivalója épp az, hogy Jézus, akit az Atya küldött az Igazban, azért jött, hogy mielőtt még meghalna a népért, összegyűjtse mindazokat a gyermekeket, akik széjjelszóródtak, akik talán hallottak Rólam, hallották tanításomat, de távol vannak; akik valamikor el is indultak ezen az úton, hittek és bíztak a tanítás jelenlétében, érezték a kegyelmeket, érezték az áldásokat, amelyek már oly sokszor jelen voltak számotokra az évek folyamán, most, ha csak a jelenről beszélek e helyben. És mégis a szétszóródás azt tükrözi számukra, hogy valami mást hallott, valaki éppen eltántorítja, valaki éppen megítéli, hogy: „Te egy nem rendes, egy nem normális emberként oda mész?! Hát te elfogadod, hogy téged így szólítsanak?” Akkor elgondolkodik: „Hát, tényleg nincs ilyen megszólításra szükségem! Akkor eltávozom, szétszóródok.”

De az ilyen testvérek szétszóródtak, de még nem vesztek el! Számukra még lehet remény a szeretet kegyelmében, ha valaki figyelmezteti őket, ha valaki így szól feléjük: „Jöjj, testvérem, mert szükség van reád is. El ne vesszél! Ha még el is távolodtál, de visszatérhetsz mindahhoz, a kezdetben, aki tanított, aki megerősített, aki ajándékot adott, aki által működik a kegyelem a szeretetében.”

És már nem is egy elveszett gyermek, nem is egy szétszóródott gyermek, ő már ahhoz a néphez tartozik, akiért Egy Ember haljon meg, mint hogy az egész nép tönkremenjen.

De ezeket ki is mondta?

Aki még jelen volt a főpapságában ennek az esztendejében, és aki hallott a főpapi prófétáról, hogy hogyan és miképpen jövendölte meg mindezeket, és e szerint szeretett volna cselekedni, e szerint szerette volna továbbadni mindazoknak a tanácsban, hogy megtapasztalják, hogy „hogyan és miképpen éljünk e tanítással, e mondanivalóval, e kegyelemmel, e szeretetben, ami átölel, s ez által eggyé válhatok a mindennapokban”.

Fontos, hogy a jelen lévő testvéreim, akik ma és e bűnbánat-időben jelen voltatok, és mindazok, akik lélekben vettetek részt e bűnbánat-időben, testvéreim legyetek a népben, akikért ez az Egy Ember meghal.

És ki is ez az Egy Ember?

Ugye, nem ismeretlen számotokra, a tanítás szerint, ahogy ők mondják: a Názáreti, aki csodát tett, és nem szabad hagyni, hogy tovább működjön? Mert:

— Ha hagyjuk, hogy tovább működjön, hát a rómaiak minket és szentélyeinket tesznek tönkre! Hát, ezt nem szabad hagyni! A szerint kell cselekedni, hogy inkább Ő egyedül vesszen, s Ő egyedül haljon meg!

Igen, boldogan mondhatta Kaifás, a jelen főpap e szavakat, mert nem magától mondotta, mert tudta, mi a próféta jövendölése, és a jövendölést ő úgy adta elő, mintha ő saját maga mondaná e szavakat, holott bizonyosságot nyert, hogy nem önmagától teszi.

Ugye, a jelenben hányszor lehet ilyent megtapasztalni, mikor valakik önmaguktól próbálják megadni számotokra valami szavakat, gondolatokat, tetteket, cselekedeteket, amin el lehet gondolkodni, elmélkedni? S utána rádöbbentek: „Ó, hát könnyű volt ezt neki mondani! Hát nem magától mondotta, mert ezt már hallotta, talán épp itt ezen a helyen, talán épp olvasta.” És könnyű elsajátítani, és úgy adni elő, hogy „a sajátom”.

De, ugye, ez a tanítás már közel visz benneteket a bűnbánatban ahhoz az időhöz, amikor már eljön az Emberfia számára, hogy mennie kell, mert már közeledik, ahogy itt, e Írásban írva vagyon, a zsidók húsvétja, vagyis a kovásztalan kenyér ünnepe, amelyre sokan felzarándokolnak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek, és akik hisznek a Názáretiben, vagyis Jézusban, mert tanúi voltak a csodának a megtapasztalásukban, és ők ez által hisznek, és szeretnék követni. De Ő nincs jelen, hisz a sivatag mellé, Efránba2 ment, és ott várja ki tanítványaival azt az időt, mire bevonul a városba.3

És tanakodnak:

— Vajon eljön az ünnepre? Vajon részt mer venni még akkor is, ha tudja, hogy már a főpapok kiadták a parancsot, hogy bárki tud valamit a Názáreti hollétéről, akkor jelentse, hogy elfoghassák és megölhessék?

De a Názáreti nem foglalkozik e szavakkal, mert a Názáreti a jövendölés szerint fog megérkezni, szinte oda megy, és Önmagát adja a népért, a felebarátért, a testvérért, az egység-, eggyé-válásért e szeretet kegyelme által.

Fontos, hogy ezeket felismerjétek és megtapasztaljátok, és akkor ez a bűnbánat-idő teljes lesz számotokra, hisz az ima tanítása az első e bűnbánatban.

A második, hogy eljön számotokra Isten országa, vagyis már jelen van.

Ne ítélkezz, hogy téged is meg ne ítéljenek.

Tarts bűnbánatot, legalább annyira, amennyire önmagadnak várod a megbocsájtó kegyelmet a bűnbánatban.

Ismerd fel az Atyát és a Fiút, mert Ők jelen vannak, és nem csak akkor, amikor eljönnek a beérett gyümölcsért, hanem jelen vannak a mindennapi életben.

És fontos, hogy: „Én ne okozzak fájdalmat mindabban és mindahhoz, aki meghívott az útra, és felismertem és elfogadtam. Nem leszek irigy és kapzsi, és nem akarok olyan lenni, aki másoknak megítéljem, hogy »neked mit és hogyan kellene cselekedni«, és nem taszítok ki senkit, mert nincs meg ez a hatalmam, hogy kitaszítsak. De nem is kövezek meg senkit a szavakkal, a tettekkel és a cselekedetekkel.” Mert a kövezést nem úgy kell értelmezni, ahogy mondottam, hogy felveszel most egy követ, és azt mondod, odadobod. Azt ugyan oda dobhatod, de nem azzal történik a fájdalom, a bánat, a megaláztatás, a kicsúfolás, hanem mindazzal, amikor fájdalmat okozol, amikor megalázol valakit, amikor kicsúfolsz valakit, amikor megítéled, amikor nem kérsz bocsánatot, hisz nem tudod a megbocsájtó kegyelmét elfogadni, hogy működjön rajtad és benned. És nem mondod meg, hogy hogyan és miképpen éljen a cselekvés által.

És akkor ez által tudsz figyelni a meghívásban a Világosságra, mert ugye, most az Élet Világosságát adtam nektek. De már régebben, elmúlt tanítások révén már volt jelen számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Fény, a Világosság, amit szeretnék árasztani felétek, ami által meghívlak, hogy elindulj az úton, de most már, ha ezeket mind felismerted és elfogadtad, akkor már az Élet Világossága jön el közétek, felétek és hozzátok a felismerés elfogadásában és az elindulásában.

És akkor ide értek a mai tanításhoz, amikor arról van szó, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a próféták által megjövendölve, hogy meghalok a népért, de mielőtt még meghalnák4, összeszedem a szétszóródott gyermekeket Atyám gyermekeiben, hogy el ne vesszenek, mert szükség van reájuk a felismerés kegyelme által és e megtapasztalásokkal, ami a tanítás által jelen van, és jelen lesz, és jelen volt számotokra, mert most, ha úgy kezdjük, hogy volt, van és lesz, és a kegyelem e szerint tud működni a cselekedetek által. És akkor ti, mivel nem vesztetek el e meghívásban, már megértitek, mi az, amikor azt halljátok, hogy Egy Ember meghalt a népért, „inkább Ő egyedül vesszen el, mint a szentélyeink és nép”. Mert a megszentelő kegyelem így van jelen rajtatok és bennetek.

És aki már követi tanításomat az Élő Evangélium és az Élő Szentlélek által, az akkor tudja, hogy „valójában ki az, aki megváltott halálával engem vagy minket, ki az, akitől kaphattam a kegyelmet, a szeretetet, az örömet, a békét, a türelmet a felismeréshez, a felismerésében”, mert a kegyelem a megszentelésben így van jelen a mindennapi élet által.

És ennek reményében fogadjátok el kiválasztott Mária testvér által áldásomat, és a mai nap a bűnbánat hatodik Golgotájának tanításában a megszentelő kegyelem áldását árasztom reátok, hogy megerősödve, betöltekezve, felkészülve mindahhoz és mindarra, ami jelen van számotokra e bűnbánat-tanítás által a meghíváshoz, a küldetéshez, a követéshez, mert akkor már „a megszentelő kegyelem működhet rajtunk és bennünk, és érezhessük a szeretet, kegyelem ajándékát az összefogásban, a testvéri felebarátban az irgalmasság szeretete által”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme ma a megszentelő kegyelem által áradt reátok, töltötte be szíveteket és a lelketeket a felismeréshez, az elfogadáshoz, a megtapasztaláshoz és az elinduláshoz a mindennapokban, a mindennapokhoz e küldetés, követés része által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!