JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. február 20. NAGYBÖJT 1.

3.  IMG_6338 jav.Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm a mai napon a bűnbánat első Golgotáján testvéreimet, akik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok erre a helyre, hogy ismét egyek legyünk e bűnbánat megkezdésében.

A mai nap tanítását a bölcsességről adtam számotokra, és a bűnbánatról.1 Hisz csodajelet várnak, akik Körém sereglenek – a csodajelben ez a nemzedék nem kap csodajelet. Hisz hogy is van írva az Evangélium írásában, a ti nyelvetekre fordítva?

Hogy gonosz ez a nemzedék.

De Én, Jézus Krisztus Uratok nem kimondottan ebben a szóban fejeztem ki, hogy a nemzet a nemzedékében a csodajel várásában nem ismerte fel azt a jelet, ami valójában megjelent.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításokból, a megtapasztalásokból a jelben csodát nyújtottam tanítványaimmal, tanítványaim által, tanítványaimnak és mindazoknak, akik megjelentek. Hisz ha most csak elmegyünk, nem a bűnbánat, hanem a hónap első tanítására, ahol szintén mi is volt a csodajel? Mert csak egy kenyér van – hogyan lesz elég ez mindenkinek?

De már a csoda a megtapasztalásában feledésbe merült, úgy kellett figyelmeztetni és rávezetni őket, hogy a csodajel hogyan volt jelen szemük előtt a megtapasztalásában.

Most a nemzedék körüláll, és várja a csodajelet.

De ez a nemzedék nem méltó a csodajelre, mert nem ismerték fel a megbocsájtást, nem ismerték fel a bűnbánatot, és nem ismerik fel a jeleket.

Erre mi a tanítás lényege?

Hogy ez a nemzedék, aki várja a csodajelet, nem érdemel mást, mint Jónás próféta jelét, aki elment Ninivébe, és bűnbánatra hívta a ninivei embereket a testvérben és a felebarátban. Ők felismerték a prófétát, és hallgattak szavára, és bűnbánatot tartottak, és ez által megmenekülnek. De még mindig jelet várnak, de nincs számukra más jel, e nemzedéknek, ki nem ismeri fel azt, hogy aki jelen van, az hatalmasabb Jónásnál és Jónás jelétől.

Majdan eljönnek, hogy megítéljék a megbüntetetteket, hogy hogyan és miképpen cselekedjenek, és a Föld végéről még Dél királynője is megjelenik, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét a tanításban, mert a bölcsesség, az fontos a felismeréshez és az elfogadáshoz; mert a bölcsesség a tanúságtételében megadja számotokra a bűnbánat kegyelmét e bűnbánati időben, hogy hogyan és miképpen cselekedjünk, hogyan és miképpen ismerjük fel mindazt, aki jelen van a mindennapi életben.

Fontos, hogy érezd és érzékeld e tanítás mondanivalóját, és nem kimondottan a szerint kell élni és cselekedni, hogy a csodajel hogyan és miképpen elevenedik meg előttetek.

Ez a tanítás a jelen nemzetben is épp olyan fontos, hisz ezen a helyen, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok megjelentem, Én, Jézus Krisztus Uratok tanítalak, Én, Jézus Krisztus Uratok megajándékozlak áldással, kegyelemmel, szeretettel az irgalmasságban, az örömben és a békében, hányan és hányan megtapasztaltátok a jelenlétet a csodajelben, s hányan és hányan nem zártátok be szívetekbe, szinte nem érintette meg szíveteket, és továbbállsz. De mellette nyitott a szíved egy újabb csodajelre, ahogy mondani szoktátok, a kézen foghatóra, „amit szinte megfoghatok, és megtapasztalhatok, amit láthatok és érezhetek”.

De hogyan is volt a múltkori tanítás?

Van szemetek, és mégsem láttok. Van fületek, és mégsem hallotok.

A mai tanításban pedig mondhatom azt, most ismét látni és megtapasztalni akarjátok a csodajelet, amire várakoztok, s amire vágyakoztok. De hogy a bölcsesség e szeretetben mit tud nyújtani, hogyan és miképpen ismered fel, s ez a bölcsesség hogyan tud rajtatok és bennetek működni és elvezetni mindahhoz, hogy a bölcsesség által bűnbánatot tarthassunk, „bűnbánatot tarthassak, hogy önmagamba nézhessek, és felismerjem azt az apró jelet, ami által én is változhatok s változtathatok”. Mert a tanítás nem véletlenül a ninivei tanítását emeli ki számotokra: ez egy bűnös nemzet volt. Élte a saját kialakított életét. De amikor a próféta ott megjelent, és elkezdett nekik beszélni a tanítás részében, hogy mi várhat reátok, és mit kaphattok, és mit tapasztalhattok meg – megnyitották szívüket, befogadták a tanítást, és elindultak a változás útján, és a változásban hallgattak a prófétára, arra a prófétára, aki azt mondotta számukra, hogy meg kell térnetek, és bűnbocsánatot kell tartanotok.

Most nem boncoljuk ki teljesen ennek a tanításnak a lényegében a mondanivalót, hisz tudjuk, hogy nem csak ez a pár gondolat van jelen, tudjuk, milyen ruhát húztak, hogyan és miképpen tartották meg és tartózkodtak meg a bűnbocsánatban a feloldozáshoz és a kegyelemhez.

A jelenben szintén így kell önmagatokba nézni, és tenni és cselekedni, és a bűnbánat első Golgotáján meghívni e tanítás mellett az imához az imában. Ez minden bűnbánat első Golgotáján jelen van számotokra. Igaz, hogy most nem azt a tanítást adom, amikor hogyan és miképpen imádkozom abban az imában, amelyen megtapasztalni, hogy hogyan tanítottam Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimat a buzgó, hű imádságra2, hogyan és miképpen kell tudni megbocsájtani és elfogadni a felebarátot és a testvért. De a bűnbánat ezt tudja nyújtani számotokra a mai tanításában is, hogy fontos, hogy bölcsességetek legyen, hogy a bölcsesség, az bennetek találja meg a lélek és a szív eggyé válását, és a bölcsesség által tudsz bűnbánatot tartani, s a bűnbánatban felismerni azokat az apró jeleket, amelyek fontosak a mindennapi élethez, mert ez által tudsz változni, változtatni és elindulni az élet útpályáján.

Fontos, hogy érezd és értékeld azt a kegyelmet, ami e tanítás által a mai napban is megjelenik számotokra. Mert a bűnbánat első tanítása e Golgotán pont ezt nyújtja számotokra, hogy meghív a bölcsesség a bűnbánathoz és az imádsághoz, hogy az imádság által hogyan és miképpen imádkozom: szívből és szeretettel, odaadással, szinte érezni, mintha lebegne, mert kiadom önmagamból, és nem megkötözött vagyok, és nem szinte ilyen stresszben, a ti szavatokat használva, aggodalmakban, félelmekben és kételyekben, hanem nyitott a szív e bölcsesség szeretetének kegyelme révén, tudom, mi a megbocsájtás a megbánás kegyelmében, és tudom, hogy mi az, amikor szívből és szeretettel, átéléssel imádkozom, és kiadom önmagamból. És nem csak önmagamért, hanem felebarátaidért, testvéreidért és mindazokért, akik lehet, hogy számítanak a te hű, buzgó imádra. Számítanak a bölcsesség segítségére, a bölcsesség jelenlétére, és a bölcsesség szeretetére, hogy ez által tudok változni és változtatni és elindulni ezen az úton, ahol nem csak a jelek a fontosak, mert a jellel együtt még nincs meg minden, ami által tanulhatok és megtapasztalhatok.

Fontos, hogy a jel oda tudjon vezetni a kegyelemhez, a jel meg tudja mutatni, hogy milyen az, mikor szeretetben élek, a jel meg tudja mutatni, hogyan tudok változni és változtatni, a jel megmutatja, hogyan fogadom el a felebarátot, a testvért, és a jel megmutathassa, hogyan tudok szívből és szeretettel imádkozni. És ahogy mondottam, nem csak önmagamért, és nem csak felebarátaimért, hanem azokért is, akik talán felkeresnek és megtisztelnek bizalmukban, hogy: „Testvérem, segíts nekem imádkozni. Van egy szándékom, van egy kérésem, van egy felajánlásom, van egy fohászom, amit nagyon szeretnék az Úr Jézus elé tárni, vagy az Ő Édesanyjának, a Boldogságos Szent Szűznek, de úgy érzem, hogy én kicsi vagyok, és talán kevés. De ha te, testvérem, és te, testvérem, és te elfogadod e bölcsesség jelében az én felajánló kérésemet, és segítesz e bűnbánat meghívásában az imához és az imában teljesíteni, akkor szívünk szeretetének nyitottságával várhassuk a meghallgatást a kegyelem szeretetében.”

Ezek mind-mind fontosak, hogy felismerjük, hogy ez a bűnbánat-idő valójában mit rejt, és mit nyújt számodra és számotokra.

Én, Jézus Krisztus Uratok meghívtalak, és ma is meghívlak a bűnbánatra és a bűnbánat időszakára, hogy egyek legyetek, érezzétek a szeretet-ünnepet a jelenlétben és az eggyé válásban. Érezzétek, hogy fontosak vagytok kiválasztott Mária testvérem számára, aki reátok tekint, és ha csak egy mosoly, egy pillantás, egy köszöntés üdvözlésében erőt adhat számára e bűnbánat-időben. És ez mind a bölcsesség szeretete a kegyelmében, a meghívás a bűnbánat-időben.

Néha a cselekedet olyan könnyedén teljesíthető, csak meg kell nyitni szívünket, lelkünket, felismerni és befogadni, és a szerint menni és cselekedni, és érezni, hogy a kegyelem hogyan és miképpen van jelen és működik rajtunk és bennünk, mert a mai tanítás a meghívás a bűnbánathoz, a bölcsességhez a szeretet kegyelemének megtapasztalásában, hogy hogyan és miképpen változtassak, és hogyan és miképpen tegyek többet, jobbat és szerethetőbbet nemcsak önmagam részére, hanem mindazok részére, akiknek fontos ez az én szívből jövő felajánlásom a kegyelem által.

S akkor tirátok is lehet mondani: e nemzedék a jelenben felismerte, hogy aki jelen van, hatalmasabb Jónás prófétától és jelétől, és hatalmasabb a Salamon bölcsességétől. De ezek mind fontosak a felismeréshez és az elfogadáshoz és az eggyé váláshoz, mert a tanítás így lehet teljes számomra és számotokra e kegyelem által, amit a mai nap első bűnbánat-tanításában, a meghívásban nyújtottam.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvérem által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok e bűnbánat meghívásában a bölcsesség kegyelmének szeretetével, hogy ez által felismerd, hogy milyen az, és hogyan kell bűnbánatot tartani a cselekedetek révén, ami által változok és változtatok, és érzem a jel megtapasztalását, felismerését és elfogadását.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. február 27. NAGYBÖJT 2.

3. R  IMG_6292 jav.Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm a bűnbánat második Golgotáján minden azon testvéremet, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedtetek és megjelentetek.

Köszöntöm a mai nap azon testvéreimet is, akik ma csak lélekben kísérnek el benneteket e Golgotán – a lélek imája, amely most megpróbál eggyé válni a tanítás, szeretet kegyelme révén.

A bűnbánat-idő a második Golgotája révén ismételten arról szól, hogy hogyan és miképpen éljem az életem a megbocsájtó kegyelemben és a bűnbánatban. Hisz, ha visszatérünk egy pillanat gondolatmenetében az első bűnbánati golgotai tanításra, arról szól, hogy ugye, Jónás próféta, ki nehezen fogadja meg a hozzája forduló kérés intelmét a küldetéshez, a tanításhoz, a bűnbánathoz, a megtapasztaláshoz. Majdan a mai tanítás szintén egy kicsit más formájában, vagy a ti szavatokat használva, megvilágításában jött el felétek és hozzátok, hisz ma Én, Jézus Krisztus Uratok azt a tanítást emeltem ki, amikor Én jelen vagyok tanítványaim és a farizeusok körében. És a farizeusok szeretnek úgy beszélni, olyan helyeken megjelenni, hogy mindenki őket figyelje és felismerje.

És most itt ezen a helyen Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítás példabeszédével fordultam feléjük, hozzájuk.

A példabeszéd tanítása nem ismeretlen számotokra, hisz már az évek folyamán többször is megkaphattátok, de mindig más tanítás formájában hoztam el hozzátok és felétek.1

Most inkább az a tanítás lényege, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, most a jelenben köztetek, és jelen voltam akkor a tanítványaim és a farizeusok körében, akkor ezt a példabeszédet más megvilágításában Rólam is mondhattam számukra, hogy Én, aki feltámadok, a halottakból eljövök – hányan ismernek fel, hányan fogadnak el, és hányan követnek a felismerő küldetésük révén?

De ne szaladjunk ily gyorsan előre, hisz ennek van előzménye.

Előzménye pedig arról szól, hogy ugye, jelen van a dúsgazdag, ki bársonyba és patyolatba öltözik. Jól éli életét, és dúsan lakmározik. A mának él. Hogy mi lesz a jövő az elkövetkezendőben, erre nem gondol.

A jelenben hányan vagytok, akik csak néha a mának éltek, és nem figyeltek egy kicsit előre, hogy mit hozhat majd a jövő, és a jövőben hogyan és miképpen tudok jelen lenni, hogyan és miképpen tudok kapcsolódni, csak példának ehhez a példabeszéd tanításhoz.

A dúsgazdag is csak a mának élt: jól élt, nem törődött azzal, hogy mi veszi körül, nem törődött azzal, talán éppen segítséget is tudna nyújtani – az elesettnek, a betegnek, az éhezőnek? Ő csak az ő kialakított életében a mának élt.

De a tanítás folytatódott, hogy az asztalról lehulló maradék – ugye, hányszor és hányszor megtapasztaljuk a jelenben is, hogy ilyenek vannak. Hányszor és hányszor, néha, az állatok felé vetitek, vagy az állatoknak örömet szerezve, átnyújtva. Holott néhol, mint az a szegény, beteg, elesett ember, a Lázár, aki boldogan fogadná el az ilyen lehullott maradékot, hogy csak egy kicsit ő is jól éljen, csak egy kicsit úgy érezze, hogy most ehettem valamit.

Nem, az ilyen embert a felebarátban sokszor észre sem venni, nem törődni: „Hát, fekélyes! Beteg! Ilyenre nincs szükség közénk! Ő csak maradjon ott, a kapu külsőségében.”

Majd a kutyák eljönnek – megvigasztalják? Nyalogatják sebeit, és így vigaszt találhat?

Majd eljött a befejezés az elváláshoz, hisz meghal, és kik jönnek érte?

Ugye, milyen szép?

És jöttek az angyalok, kik felvitték, és Ábrahám kebelére helyezték, szinte átadták Ábrahámnak: Íme, ez a szegény ember, aki sokat gyötrődött, nélkülözött, elesett volt, de a hite, a bizalma a szeretetében megmaradt, és tudta, hogy majd valami is történik vele. A történés elhozta számára a vigaszt a megnyugvásban, hisz ő is elfoglalhatta azt a méltó, csodálatos helyet.

Na, aztán folytatódik a tanítás: meghal e gazdag, dús ember, aki szintén befejezte földi pályáját, megtörténik az elválás, és eltemetik. Ki már nem gondol arra, hogy még történhet vele valami, még valamin elgondolkodhat, még valamiért kérhet és könyöröghet. Ő csak akkor döbbent rá minderre, amikor lent volt, gyötrődött, kínlódott a lángok között, és szörnyű kínjában feltekint, és a távolban azt látja, hogy Lázár, a szegény, beteg, elesett, Ábrahám kebelén foglal helyet.

Ekkor ő is elkezd gondolkodni, hogy mitévő lehessen, hát felkiált:

– Ábrahám, atyám, könyörülj rajtam!

A jelenben hányan kéritek a segítséget: „Uram, Jézusom, jöjj segítségemre! Tekints reám, ha kell, fogd meg kezem, ha kell, vezess az élet-útpályámon! Ha szükséges, tekints reám, ölelj át!”

A jelenben is megvannak ezek a felkiáltó, könyörgésért kiáltó szavak, hisz ott Ábrahám atyjához fordul, hogy: „Könyörülj rajtam!”, a jelenben meg pedig ti azt mondjátok: „Uram, Jézusom!” – Hozzám fordultok, mert tudtok hinni és bízni és reménykedni. Mert amíg megvannak ezek szívetekben, amíg élnek e szívben és e testben, addig nem kell félni, nem kell kételkedni, s nem kell aggodalmaskodni.

Ugye, ma is visszatérünk: a félelem, a kétely és az aggodalom. E bűnbánat-idő, az imádság mellett még ez a három nagyon fontos, hogy jelen legyen hétről hétre, hogy érezzétek az érintést, érezzétek a simogatást, érezzétek a felemelkedést az átölésében, mert akkor értitek meg e tanítás mondanivalóját az egyszerűségében. Hisz, ha már kérsz, ha már könyörögsz, ha már reménykedsz, ha már a hited bizalma megmarad, és nem rendül meg, és nem dobod el a félelmed kételyével, az aggodalmával, akkor tudsz hinni, bízni és reménykedni, hogy: „A segítség a kegyelem ajándékában megjelenhet, eljöhet hozzám, átölelhet, és megmutathassa számomra is a azt a csodálatos kegyelmet a biztonságban, hogy: »Igen, Uram, Te meghallottad az én felkiáltó szavamat, kérésemet!«”

Mert Ábrahám atya is meghallotta az ő szörnyű felkiáltását és könyörgését, de nem teljesíthető. Hisz mit mond neki Ábrahám atyja?

– Emlékezzél, hogy neked milyen jó dolgod volt e földi életedben, és mennyi rossz jutott Lázárnak. Ő most itt vigasztalódik, megerősödik, és betöltekezik. Te pedig ott lent gyötrődsz a kínok között.

S akkor mi az ő saját kérése:

– Ha már énrajtam nem segíthetsz, ó, Ábrahám atyám – akkor már tud gondolni azokra, akiket hátrahagyott az atyai házban, az öt testvérére, hogy nehogy azok is erre a sorsra jussanak, hogy nekik, ha lehet, könnyebb legyen az élet az elbúcsúzás és az elszakadás után, e örök életben.

Mert már a dúsgazdag tudja, hogy létezik örök élet a kegyelemben. Hisz nem hiába tekintett fel szörnyű kínjai között, mert ez által megtapasztalta, hogy ha bűnbánatot tartunk, ha önmagunkba nézünk, ha másképp próbáljuk kialakítani életünket, akkor más lehet az élet e elválás után is.

De mit mond számára Ábrahám atya?

– Én nem küldhetem őt sem hozzád, sem az atyai házhoz, hisz vannak próféták, és van Mózes tanítása.

De ő mit mond erre? Kérleli, hogy:

– Atyám! Nem hallgatnak reája! De ha valaki a halottak közül oda megy, és bizonyságot tesz, neki biztos, hinni fognak.

És itt jön az a szó, amit az elején mondottam, hogy igen, a farizeusoknak e tanításban egy kicsit e megtapasztalt tanításból Rólam, Jézus Krisztus Uratokról beszéltem, hisz akkor még ők nem tudták, hogy pont ők fognak Engem keresztre feszíteni, és visszatérek e halálból az életbe. És akikben jelen van a szeretet, jelen van a hit reménye az öröm békéjében, azok felismertek, azok felismernek a jelenben is, és követnek, és megpróbálnak e szerint cselekedni. De akik azok, mint a farizeusok, és nem ismertek, nem fogadtak, örültek a megaláztatásoknak, azok nem várták az Én eljövetelemet, azok nem várták, hogy megjelenjek. Azok azt mondották, hogy az Írásokban írva vagyon, és majd a tanítás végén hallani fogjátok, hogy ez nem történhetett meg.

Pedig a tanítás úgy szól felétek, hogy érthető legyen, felismerhető legyen, elfogadható legyen, és ez által érezd a kegyelem ajándékának működését a felismeréshez és az elfogadáshoz.

És a mai tanítás lényege: szintén jelen a felismerés, az elfogadás és a bűnbánat, hogy tartsanak bűnbánatot, hisz a dúsgazdag erre kéri Ábrahám atyját, hogy ha elmegy Lázár, felismerik, akkor talán tudnak tartani bűnbánatot.

Igen, mivel ő megtapasztalta a kínok kínját, gyötrelmét e lángok között, ő már tudta, hogy: „Talán testvéreimért úgy tehetnék valamit, ha elküldök valakit hozzájuk, megpróbálni figyelmeztetni őket, rávezetni a szeretet-útra, az élet-útra.”

Az életben nem csak a mának élni, és nem csak azért, hogy jól lakmározok, és mindenem megvan, hanem azért is, hogy észrevegyem az elesett, beteg, szegény Lázárt, akinek szükség van a segítségnyújtásra, aki vágyakozik a segítségnyújtásért, aki boldogan elfogadja a hulladékot táplálékul. És akkor a bűnbánat kegyelme is mást tud nyújtani számotokra e bűnbánatban hétről hétre a mindennapokban, a mindennapokhoz. S akkor tud teljes lenni számotokra ez a tanítás a jelenben.

És a jelenben fontos az imádság, a szívből jövő, őszinte, felajánló, kiadó imádság, amit nem zárok el, amit nem akarok kiadni önmagamból, amit talán csak elmondok, de hogy eljut-e oda, ahova szeretném, abban nem vagyok biztos – ezért kell ezen is változtatni. És ezt csak úgy lehet megtenni, ha szabadon, és nyitottak vagytok, ha megértitek, hogy mi az, hogy megnyitni szívemet, és kiadni belőle mindent, ami bennem rejlik, és már nem félek, nem kételkedek, és nem vagyok tele aggodalmakkal. S akkor már működik a bűnbánat kegyelmének ajándéka a szeretetében, a felismerésében és az öröm ajándékában. S akkor lehetek teljesen boldog, mert tudom, ki az, aki meghívott, ki az, akihez tartozom, ki az, aki a küldetés követését megadta számomra és számunkra, ami által én is az emberben egy testvér vagyok, és a testvérben fel tudom ismerni mindazt, ami körülvesz a szeretet kegyelme révén, és nem csak a bűnbánatban a mának élek, hanem megpróbálom kialakítani az életemet az előttem álló jövőnek, hogy a jövő is tudjon szeretetet, örömet és békét nyújtani a tanítások révén a felemelkedéshez és az átöleléshez a mindennapok kegyelmének ajándékában és ajándékához.

És ha ezeket mind-mind megtapasztaljuk, felismerjük és szívünkbe zárjuk, akkor tudunk készülni, hogy ez a bűnbánat-idő, amelynek második Golgotáján vettünk részt szívünk szeretetének jelenlétével e meghívásban, és a meghívás küldetését felismerve és elfogadva, hogy mások lehessünk, és elfogadjuk azokat a felismerés révén, akik elesettek, akik szomorúak, akik bánatosak, akik betegek, akik tőlünk várják a segítségnyújtást e szeretet működése révén, hogy valóban érezzük nyitottan, őszintén, hogy ez a bűnbánat mást is tud nyújtani számunkra, és másképp is élhetünk, és másképp is fogadhassuk el a felebarátainkat, testvéreinket az eggyé válásban és az eggyé váláshoz a mindennapi élet ajándékában. S akkor nem csak magamra gondolok, és nem csak a mának fogok élni, hanem előttem lebeghet a jövő, és a jövőnek szeretet-kegyelmének ajándéka, ami lehet, hogy még úgy tűnik, hogy messze van, de látom már, és ehhez tenni és cselekedni kell, hogy eggyé válhassak vele e bűnbánat kegyelme révén a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy átöleljen, felmelegítsen, erőt adjon, és teljesen önmagam lehessek, és felismerhessem önmagamat, és tudjam, hogy mit tudok önmagamból kiadni, és mit tudok befogadni, ami által változok és változtatok. Mert a bűnbánat kegyelme ebben a bűnbánat-időben így szól felénk, így jön el hozzánk, és így mutassa meg számunkra a mindennapok ajándékát a kegyelemben.

És így áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom e bűnbánat második Golgotáján ajándékul, szeretettel, hogy töltse be szíveteket, töltse be lelketeket, egész lényeteket a felismeréshez, az elfogadáshoz és a cselekedetekhez, hogy az ajándék valóban megérinthesse szívünket, lelkünket, és e szerint tudjunk élni, e szerint érezzük a bűnbánat küldetését a kegyelemhez.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme világosítsa meg számotokra a mai bűnbánat tanítását, hogy ne csak a mának éljek, hanem lebegjen előttem a jövő szeretete, fénye, sugara, amely lehet, hogy most még egy kicsit úgy érezzük, hogy távol van, de már láthatjuk, hogy eggyé válhassunk vele e kegyelem működése révén.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. március 6. NAGYBÖJT 3.

4.  IMG_6339 jav.Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm a mai napon, a bűnbánat 3. Golgotáján minden jelen lévő testvéremet, akik meghallottátok szívetekben a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

De köszöntöm mindazokat, akik ma lélekben, imával kísérnek el benneteket ezen a mai napon, hogy így részesülhessenek mindabból, amely a tanítás által nektek és feléjük szól.

A bűnbánat harmadik golgotai tanítása, most, ha úgy vesszük, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis ahogy írva vagyon e tanításban, nemcsak a farizeusokhoz jövök és jöttem, hanem a pogányokhoz is a küldetésben, hogy hozzájuk is szóljak a tanítás megtapasztalásában. Hisz a mai tanítás, ha szakaszokra bontjuk, hogy is szólt az első gondolatmenet?

Jelen vagyok a názáreti zsinagógában.1 Ugye, ez nem ismeretlen előttetek, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, mielőtt megkezdtem működésemet, Názáretben éltem. Majdan hogy folytatódik? Senki sem lehet próféta saját hazájában.

Én, Jézus Krisztus Uratok, ha haza tértem a názáreti zsinagógába, ha tanítást, ha példabeszédet adtam mindazoknak, akik jelen voltak, s hányszor csodajelet vártak. De hogy is mondottam, ha visszatérünk az elmúlt időszaki Golgotára?

Nem adok csodajelet. Ez a nemzedék gonosz nemzedék.2

Most ismét jelen vagyok a jeruzsálemi zsinagógában, ahol pedig, ha szólok a példabeszédben vagy a tanításban, hallgatják szavaimat. Visszatérve a názáreti, a jeruzsálemi helyről, a názáreti zsinagógába, ott pedig a farizeusok nem tudják elfogadni azokat a szavakat a tettekben, amelyek megjelennek előttük, hisz elsőként nem tetszett nekik, hogy szólottam. Majdan: senki sem lehet próféta saját hazájában.

Ezen már megütköztek.

Most térjünk a jelenbe: jelen van e kiválasztott Mária testvérem, aki által szólok, aki által tanítok, aki által áldást, szeretetet és békét árasztok felétek. És őrá hogyan is lehet mondani a múlt szavait a jelen megfogalmazásában?

Senki sem lehet próféta saját hazájában.

Hisz ha nézzük ezen a helyen, és ha nézitek a szülőhelyét, egyik helyen sem fogadják – mind a két helyen nagyon könnyedén megítélik és ítéletet mondanak. De bennük nincs jelen azok a tettek, azok a cselekedetek, azok a megtapasztalások – most nem kiválasztott Mária testvér által, hanem az Élő Evangélium által.

Hogy is tanítottam Én tanítványaimat, ami megmaradt számukra e jelenhez?

Eljön az idő, amikor felettetek mondanak ítéletet. Akkor nem biztos, hogy ilyen könnyedén fogadjátok azokat az ítéleteket, amelyeket felettetek mondanak el.3

Hisz most ti néha könnyedén mondtok ítéletet e kiválasztott Mária testvér felett. De Mária testvérem – sok időnek kellett eltelnie a jelenben, hogy megerősödve el tudja fogadni, és ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok a mai tanításban: rájuk tekintettem, és elhaladtam mellettük.

Mária testvérem is most már rájuk tekint, és elhalad mellettük.

Ezért a mai tanítás ez számotokra, hogy ítéletet lehet mondani mások felett, de meg kell érteni a szív nyitottságában s a szív szeretetében, hogy az Élő Evangélium mit is nyújtott már számotokra az elmúlt bűnbánati idők folyamán? Hogy jelen van az Élő Evangélium, jelen van az Élő Szentlélek, amelyet, ha megnyitod szívedet, lelkedet, befogadod, és működik rajtad és benned, és ez által tudsz változni, változtatni. De ha ezek nincsenek benned, akkor könnyen ítélkezel, és arra nem gondolsz e Élő Evangélium tanítása által, hogy eljön az idő, amikor éppen így felettetek mondanak ítéletet, vagy mindazok felett, akik most könnyedén tudnak ítéletet mondani.

De a farizeusok nem kimondottan ez miatt haragudtak meg, gerjedtek be, hanem azon, amikor azt mondottam:

– Hát miért? Nem hallottátok, amikor három évre és hat hónapra bezárult az Ég és Föld, és sötétség zúdult a Földre, nagy éhínség támadt? És mégis Illés próféta senkihez sem kapott küldetést, csak a száreptei4 özvegyasszonyhoz.

Itt magukra ismertek, de még mindig várták, hogy a példabeszéd tanítása mit fog nyújtani.

Majdan a példabeszéd tanítása folytatódik:

– Nem hallottátok, hogy sok leprás élt Izraelben, és mégis Elizeus próféta egyedül a szír Námánhoz ment el, aki megtisztult e lepra betegségéből.

Mert ezeket ők nem tartották komoly embernek. Ezek nem tartozhattak az ő közösségük közé. Ezeket ők, ha lehetett volna, kitaszították, megalázták volna.

És Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis ahogy ők neveztek, a Názáreti, pont ezt a példabeszédet mondja, hogy hogyan és miképpen van jelen a küldetés, s hogyan és miképpen kell felismerni és elfogadni a küldetést. Hisz itt próbáltam azt átadni, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem csak a farizeusokhoz jöttem, hanem a pogányokhoz is, mert nekik is, ha szólok, ha tanítok, ha felismerik, ha megtapasztalják, és ez által önmagukba néznek, akkor elindulnak a változás útján.

És ezekért harag támadt szívükben, lelkükben: Én már nem vagyok közéjük való, Én, Jézus Krisztus Uratok, ki kell, hogy taszítsanak a zsinagógából.

De ez még mind nem elég.

Felvezettek a hegyre, ahol városuk épült. Oda állítottak a szakadék széléhez, hogy mielőbb, ha kell, letaszítsanak.

De Én, Jézus Krisztus Uratok nem ijedtem meg tőlük. Először reájuk tekintettem, majdan áthaladtam közöttük, s ahogy ők mondták, eltűntem. Holott csak elmentem.

A tanítás mondanivalója épp ez számotokra, hogy lehet jelen tanítás, lehet jelen kézen fogható megtapasztalás, felismerés, hallás, látás, de ha nem nyílik meg a szív e befogadásukhoz, akkor a próféta nem kedves saját hazájában. Nem kedves a jelenben, ahogy a múltban volt, hisz a jelen tanításában pont ezt próbálom nektek átadni. Sokan és sokan azt mondjátok: „Megtapasztaltam. Valami történik. Valami van, mert ezt mind-mind így betanulni nem lehet. Én lehet, hogy könyvből nézném, mégis eltévednék. Valakitől valamit kap. De akkor se tudom elfogadni: pont ő?! Nekem egy ilyen ne beszéljen!”

S ez az, amikor ítéletet mondtok, könnyedén, mások felett, és nem érzitek, hogy eljön az idő, mikor felettetek mondanak ítéletet.

Ez a tanítás az idei bűnbánat-időben most csak megemlékezésében van jelen, de ha visszamentek elmúlt évhez, ott majd megtapasztaljátok, hogy az ítélet ítéletet von. És ha ítélkezel, akkor hogyan imádkozol, hogyan mondod el azt az imát, amelyre Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottam tanítványaimat és tanítványaim által e jelenben a jelenlévőket?

Hogyan tudsz megbocsájtani szívből és szeretettel? És nem csak elmondani, hanem valóban az egy megtapasztalás legyen a kegyelem szeretetének működésével.

E bűnbánat-időben kiemeltem számotokra a félelmet, a kételyt és az aggodalmat, mert ezek, amíg nagy helyet foglalnak el a szívben, a lélekben, nem tudsz működni, nem tudsz teljesen megnyílni, nem tudod teljesen átadni önmagadat, mindazt, ami benned rejlik. Nem tudsz könnyedén tovább lépni, és azt mondani: „Most valóban megteszem, Uram, Jézusom, azt, hogy Neked adom szívemből, lelkemből, mindent, ami most jelen van bennem, és nem félek, nem kételkedek, és nincs bennem az aggodalom. Most azt mondom: A Te Kezedhez, a Te Szívedhez ajánlom, ami bennem rejlik, és várom, hogy ez által hogyan és miképpen cselekedjek.”

És akkor többen és többen megtapasztaljátok, hogy milyen szép így az élet. Ilyenkor olyan dolgokat is észreveszel a kegyelem által, ami azelőtt is előtted volt, csak a félelem, kétely aggodalma eltávolította tőled, nem engedte, hogy megérintse szívedet, nem engedte, hogy befogadjad, nem engedte, hogy működjön rajtad és benned, mert szinte le voltál kötözve, és még a felajánló imád, kérésed, fohászod sem tud elindulni a fény útján, akihez küldöd a meghallgató kegyelem révén.

Fontos, hogy e bűnbánat-időben ezeken elgondolkodjatok, hogyan és miképpen cselekedjetek, hogyan és miképpen érezzétek a szeretet kegyelmét a működésben. S akkor ez a mai tanítás örömet és boldogságot hoz el szívetekhez és a lélek működésében, mert akkor fel tudod mérni, hogy: „Lehet, Uram, hogy valamikor én is úgy éreztem, mintha farizeus lettem volna, vagy éppen pogány, de ez mind nem baj, mert meg tudtam nyitni szívemet és a lelkemet, és fel tudtam ismerni, ami által hozzám szóltál, mint ahogy abban az időben a küldetést a próféta, egyik is, és másik is olyan emberhez ment, aki nem lett fontos az ő közösségükben.”

Néha ti is úgy érzitek, hogy nem vagytok fontosak, néha úgy érzitek, hogy megvetnek benneteket, néha úgy érzitek, hogy kicsúfolnak és megaláznak. S akkor lehet, hogy könnyedén ezt mondjátok: „Hol van az Élő Evangélium, az Élő Szentlélek áldása? Hogyan működhet rajtam és bennem? Mert hiszek, Uram, felismertem, úgy érzem, elfogadtam, úgy érzem, elfogadtam, de hát nem tudok szabadulni a félelem, kétely aggodalmától, s akkor már nem tudok szeretettel élni és haladni a mindennapjaimban. Mert akkor lehet, hogy a nap első szakaszában öröm és boldogság ölel át, de ha a félelem, kétely aggodalma bennem van, akkor a nap középső szakasza már megint azt sugározza belőlem, hogy engedjem át magam e félelem, kétely aggodalmához. S akkor megint rettegek, remegek: »Jaj, mi lesz? Hogyan lehet megoldani? Mit várhatok? Miképpen éljek, s hogyan cselekedjem?« Akkor a nap utolsó szakasza, mielőtt lemenőbe megy a Nap, akkor megpróbálok izgatottan, idegesen, remegve úgy imádkozni, hogy ha lehetne, szinte szétszedném a szentolvasómat, mert én most imádkozom, és nekem ezt át kell adni, ennek oda kell jutni a Szentséges Szív elé!”

Lehet, hogy így teszed, de hogy itt még nem indult el belőled a fény-út felé, hogy eljusson oda, ahova szeretnéd.

Ezért fontos, hogy próbáljál és próbáljatok egy kicsit visszatekinteni a bűnbánat-időkben azokhoz a tanításokhoz, ahol szeretettel adtam nektek az Élő Szentlelket, szeretettel adtam nektek az Élő Evangéliumot, megajándékoztalak benneteket a szeretet többféle formájával, hisz nem is tudtam már, hogy milyen szót illessek a szeretethez: az irgalmasság, a szívből jövő, az átölelő, a fénnyel érkező – hisz ugye, ismerős mindez, amit megtapasztaltál vagy megtapasztaltatok?

S akkor e bűnbánat-idő tanítása össze tud bennetek érni, felismerni, elfogadni, és akkor már érzed hétről hétre, hogy ezek a nehezebb tanítások hogyan és miképpen érintik meg szíveteket és a lelketeket, és hogyan és miképpen működjön rajtatok és bennetek, és hogyan nyissátok meg a küldetéshez a szívet és a lelket. Hisz a küldetésben nem tudod, ki az, akit Én, Jézus Krisztus Uratok elküldök felétek és hozzátok. Ma a jelenben kiválasztott testvérem, Mária, aki szól hozzátok, vagy aki által Én szólok hozzátok és adom tanításomat, és a küldetésben szinte megérintelek benneteket, hogy érezzétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, Én, Jézus Krisztus Uratok szeretlek és átadom nektek Fényem sugarát a küldetésben, az Illés prófétában vagy az Elizeus próféta jelével – mindegy, hogy melyik szót használod, s melyik prófétát, csak felismerd a küldetést, hogy ez által tudjon működni rajtad, rajtatok, benned és bennetek, mert akkor felismeritek mindazt, aki által Én, Jézus Krisztus Uratok tanítalak és jelen vagyok köztetek, jelen vagyok bennetek, árasztom felétek szeretetemet, a meleg fénysugárt a megerősítő kegyelemhez e befogadás által. És akkor nem csak reátok nézek, és nem csak haladok el köztetek, ahogy ezt tettem mindazok között e tanításomban, akik nem fogadtak, akik nem ismertek fel, és akik arra gondoltak, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem érdemelek mást, mint a hegy, a szakadék széléről, ha lehet, letaszítsanak. De az Én küldetésem nem ez volt, s nem ezért kellett eljönnöm. Ezért tudtam reájuk tekinteni, és áthaladni közöttük.

Ezért tudok itt lenni most köztetek, és tanítani benneteket, átadni szeretetemet, érezni jelenlétemet, mert e bűnbánat-idő a küldetésében ezt tudja nyújtani számotokra, mert ha ezeket befogadod, eggyé válsz vele, és ki tudsz kapcsolni, és ki tudsz lépni néha önmagadból, akkor már nem a félelem, a kétely és az aggodalom vezet a mindennapokban.

És akkor ne mondjátok azt: Hiszek, de… Boldog vagyok, de… Imádkozom, de

Ezért mondottam, hogy mindenki saját maga oda teszi a de után, amit gondol a félelem, kétely aggodalma révén.

Mert akkor tudsz tisztán látni, hogy Én, Jézus Krisztus Urad mire tanítalak, s mit várok tőled és tőletek. S akkor nem kell félnetek e tanítás mondanivalója révén, hogy a küldetésben csak némely testvéremhez jutok el, hanem mindazokhoz, akik felismernek, akik elfogadták a felkérésemet, akik rá mertek lépni az útra, akik igent mondanak, és akik a küldetés-követésükben haladnak a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvérem által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme öleljen át, melegítsen fel, és vezessen benneteket a mindennapi élet-útpályátokon, hogy felismerjétek továbbra is a küldetés-követéseteket, hogy hova és miképpen tartozzatok, és hogyan és miképpen szeretnétek élni e meghívott utat, érezni a szeretet kegyelmének ajándékát, melegségét, átölelését, vagy inkább a félelem, kétely aggodalma foglaljon el nagyobb helyet rajtatok és bennetek.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. március 13. NAGYBÖJT 4.

11. R  IMG_6315  jav.Jézus Krisztus Urunk:

 {Köszöntöm} a mai napon, a bűnbánat negyedik Golgotáján mindazon testvéreimet, akik elfogadtátok a felajánló kérést, hisz kiválasztott Mária testvér, szolga kéréssel fordult felétek és Hozzám, Jézus Krisztus Urához, hogy adjam meg számotokra a meghívást a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy ismét egyek lehessetek e bűnbánat-idő negyedik Golgotáján, az ünnepben.

A mai nap tanítása, az folytatódik, ugye, ahogy a bűnbánatban szoktuk egymásra építeni a golgotai tanításokat. Ma a királyi tisztviselő fiának gyógyulásáról szólt felétek a tanítás1, és hogyan és miképpen ismerték fel a tetteket a csodajelekben, amelynek tanúi lehettek a megtapasztalásokban. De ez a tanítás folytatódik az elmúlt hét tanításáról, hisz ott is arról van szó, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, és nincs is neki becsülete. Így a mai nap is úgy kezdődött, hogy mivel Én, Jézus Krisztus Uratok haladok Galileába Szamáriáról, és jóllehet, pont Én, Jézus Krisztus Uratok mondottam e szavakat, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában, és nincs is számára becsület, de mégis elindultam, és oda értem, és ők szívesen fogadtak, mert megtapasztalták a jeruzsálemi városban, hogy hogyan és miképpen működtem, tanítottam és vettem részt az ünnepek alatt, aminek ők is tanúi voltak, hisz ők is jelen voltak az ünnepen. De nem kimondottan ez a mai tanítás lényege, hanem az, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor átmentem Galileába, megjelentem Kánában is, ott, ahol a vizet borrá változtattam a csodajelben, és majd Kafarnaumban.

Ugye, Kafarnaum ismerős előttetek, mikor az a tanítás van: Ó, te, Kafarnaum! Meddig tündökölsz, vagy éppen meghajolsz egészen a föld poráig?2

És most ebben a Kafarnaumban vagyok jelen, amikor a királyi tisztviselő sietve jön Elém, hisz tudomást szerzett róla, hogy jelen vagyok, és mivel a fia nagyon beteg, halálán volt, kérlelt, hogy induljak el, hogy meggyógyíthassam. De Én nem mindjárt elindulok, hanem még szólok feléjük és hozzájuk a tanítás-tételben, hogy:

– Valójában mit vártok még? Csodajeleket? Mit mutassak még számotokra, hogy felismerjetek és higgyetek?

De amit Jeruzsálemben láttatok, azt egyre többen és többen elfogadták, ezért fogadtak szívesen, mikor megjelentem, s ezért van jelen, hogy a tisztviselő ismételten kérlel, mert ő felismerte mindazt, ami jelen van, s amiről beszélgettünk, de számára az volt a nagyobb kegyelem, ajándék, csodatétel, ha Én, Jézus Krisztus Uratok meghallom az ő kérését, és a kérésben segítséget nyújtok számára, hisz másodszor már így szól:

– Jöjj, és gyógyítsd meg fiam, ki már halálán van.

– Ne félj, indulj csak el, hisz fiad élt, él.

És ő nem kételkedett, benne nem a félelem, aggodalom és a kétely elevenedett meg – ő felismerte azt, akihez fordult, s akitől várta a segítséget. És akitől várta a segítséget, az azt mondotta neki, hogy:

– Menj csak, fiad él.

És ő elfogadta e felismerést, és elindult haza, mert tudott hinni: az ember, e tettek szavának.

És a jelenben hányan és hányan ismeritek fel a tettek jelét a szavak által? Hogyan tudsz hinni, bízni, felismerni és elfogadni?

Vagy csak még mindig az van: „Hát, hiszek, hát, bízok, de azért a félelem, a kétely aggodalma, az azért jelen van, mert a nélkül nem tudok… Hogyan is kellene cselekedni?”

Cselekedj úgy, ahogy ez a királyi tisztviselő. Ez nem kételkedett, ebben nem jelent meg a félelem és az aggodalom a szavak hallatán, hanem tudott hinni benne. Hisz mi volt számára, ugye, a válasz?

– Menj csak, fiad él.

És neki ezek a szavak bőven elegendőek voltak a megtapasztalásában, majdan az elindulásában.

És mikor eléje szaladtak a szolgái, elmondották számára, hogy:

– Fiad jobban van, már elhagyta a láz.

Ekkor a tisztviselőnek eszébe jutottak a cselekedetek a tettek révén, hát megkérdezte:

– És mikor lett jobban fiam?

Ekkor ők elmondják, hogy mikor hagyta el őtet3 a láz és lett jobban.

– Pont ez az az óra, amikor számomra a Mester, a Názáreti azt mondotta: „Ne félj, menj csak, mert fiad él.”

Hányan és hányan várakozunk, hogy mikor kapjuk meg mi is e szavakat a tettek, cselekedetek révén, hogy: Menj, ne félj csak, fiad él, lányod jól van, unokáid elfogadják a felismerésben, ami megelevenedik rajtuk és bennük.

Hisz a jelenben nemcsak a múlt szavait kell felidézni, hanem a jelen mondanivalóját, hogy a jelennel mit tudsz megtapasztalni, mit tudsz felismerni, és mit tudsz elfogadni, mert a kegyelem a jelen révén így tud működni felétek és rajtatok és bennetek, ami által észreveszed mindazt, amit Én, Jézus Krisztus Uratok nyújtok számotokra a felismerésben, a mindennapi életben.

Hányan és hányan várjátok úgy a segítségnyújtást, mint ahogy ez a királyi tisztviselő várta, mert bízott és reménykedett, és nem a kétely, a félelem aggodalma vezérelte, hanem a bizalom szeretete.

Mennyivel más, hogy ha a bizalom szeretete van jelen, hogy ha azzal tudod érvényesíteni mindazt, ami átölel, ami felmelegít, ami megerősít, és amely meghív a mindennapi élet-útpályádon, hisz fontos, hogy felismerd e meghívást.

Mert ugye, a tisztviselőnek mi is az utolsó mondatai: mikor már meggyőződött mindarról, hogy fia meggyógyult, él, és melyik órában lett jobban, akkor már nem csak ő, hanem az egész családja és háza népe is tudott hinni és bízni mindabban, amely megjelent rajtuk, bennük és előttük.

Hányszor és hányszor Én, Jézus Krisztus Uratok számotokra valamit a tanításokból a felismeréshez és az elfogadáshoz adom, hogy ha ezeket mind-mind felismered, akkor tudjál e szerint cselekedni, tudjad, hogy valójában mire van szükséged a kegyelem működésének szeretetében, mert a kegyelem szeretete csak úgy lehet teljes előttetek, hogy ha felismeritek mindazt, ami körülvesz benneteket a kegyelem által, e szeretetben. Hisz akkor teljes előttetek ennek a tanításnak a mondanivalója, ami kapcsolódik az elmúlt héthez, hisz úgy is kezdődik, hogy nem lehet próféta senki sem saját városában, és nincs is becsülete.4

S ekkor a tanítás ezt tükrözi számotokra, hogy lehet, hogy nincs becsület, lehet, hogy nem lehet próféta a saját hazájában, de mégis kap valami kegyelmet, valami ajándékot a szeretetben, amit nem akar megbántani, nem akar eltaszítani, hanem meghagyja önmaga számára, mert érzi, hogy szüksége van rá e kegyelem működésében, mert a kegyelem a szeretetében csak így lehet teljes, és megmutathassa számotokra a felismerést a mai nap tanításához a tanításban, hisz ma a gyógyító kegyelem ajándéka elevenedett meg rajtatok és bennetek.

Ugye, most a bűnbánat-időben vagyunk. A bűnbánat-időben részesülhettek ti is a gyógyító kegyelemben, hisz hányan és hányan várakoztok és vágyakoztok, hogy részesei lehessetek ennek az ajándéknak és ennek a kegyelemnek. De mivel ma a tanításom pont ekképpen szólt hozzátok a felismerés és az elfogadás részében, és a hit szeretetének kegyelme, hogy „tudok-e hinni mindabban”, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok elmondok számotokra, és nem csak itt a tanítványoknak, a királyi tisztviselőnek, hanem most itt, a jelenben, a jelenlévőknek, akik szintén fel tudjátok ismerni, hogy a mai tanítás a gyógyító kegyelem által mit tud számotokra nyújtani, mi az, ami által érzitek, hogy működik rajtatok és bennetek, és megerősít a mindennapi élethez, a felkészüléshez, és mindahhoz, amelyre szükségetek van? Mert a gyógyító kegyelem, az ajándék, az működőképes, csak meg kell hozzá nyitni szíveteket, a lelket a befogadáshoz, a kegyelemhez és a működéshez. És ez minden testvért megillet. Mert ez a gyógyító kegyelem a működésében azt próbálja tükrözni számotokra, hogy a tanítást is többször és többször már megadtam, és kiválasztott testvérem is többször és többször elmondja számotokra: Legyünk felkészültek, mert ma vagyunk, de senki sem biztosít arról, hogy holnap vagy holnapután is leszünk. S ezért ez a kegyelem, ez egy gyógyítás a működésben, ami fontos, hogy minden nyitott szívű testvérem, ha felkészül, és szeretné elfogadni, akkor részesülhessen benne. Ez nem csak kortól függően van jelen.

Hányszor és hányszor – most a ti szavatokat használom – nem mindig a koros megy, hanem a soros. A sorosban nem biztos, hogy a koros megy elsőként el, hanem a sorosban néha meglepődtök: „Jé, egy fiatal, ki befejezte földi pályáját!”

S ilyenkor, pásztoraim, mit mondotok?

„Hát miért nem hívtátok – a ti szavatokat használom – a papot, hogy a gyógyító kegyelmet… – vagy már, mikor azt mondják, hogy halálán van, akkor lehet mondani, hogy az utolsó kenetet – megadjuk?”

De mikor jelen van a gyógyító kegyelem minden év bűnbánat-időben, akkor miért nem cselekedtek? Miért kötitek korhoz és betegséghez? Ki biztosítja, most csak, ha itt a jelenlévőket veszitek a mai napban, nem csak itt bent, a Szeretet házában, melyik pásztor merné vállalni, hogy egy év múlva vele találkozom? Biztos abban, hogy akinek most azt mondja, jár ez a kenet a gyógyító kenetben, a megerősítésben, mert ő koros, és elmehet. Holott egy fiatal a sorosban kikerüli a korost.5

Ezen, pásztoraim, el kellene gondolkodnotok, hogy nem korhoz kell kötnötök azt a kegyelmet a gyógyításban, amely minden testvéremet megilletné.

A bűnbánat-idő a tanításában és sok pásztorom szavát idézve azt mondja, az ő nyájának, az ő testvéreinek, az ő híveinek, hogy: „Tegyetek többet! Imádkozzatok többet! Legyen sok jó cselekedet!”

És a pásztorom mit tesz?

Most ezt Én, Jézus Krisztus Uratok kérdezem.

Ő megteszi azt, amit neki kellene nyújtani a saját híveinek, a testvéreinek, vagy korhoz kössük?6

És a korhoz kötésben is megpróbáljuk kiválasztani azt a szentmise-áldozatot, ahol tudjuk talán, hogy a legkevesebben vannak jelen, hogy még kevesebben részesüljenek ebben a csodálatos gyógyító áldásban, amely nem csak a betegséget, hanem a lelket gyógyítja elsőként, és az után a betegségekre megy.

És a lélek táplálékát e gyógyítással meg kell adni, s meg kell ajándékozni mindazoknak, akik felkészülnek és elfogadják.

Így a mai napon, kik ma jelen vagytok és elzarándokoltatok a bűnbánat negyedik Golgotájára, amelyre egyre több és több testvéremnek megadtam szívébe a meghívást, de mivel nem tudtátok, hogy ma azt a tanítást emelem ki, ahol a királyi tisztviselő fia gyógyulást nyer, így nem tudjátok előre, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ma árasztom felétek a gyógyítást a kegyelemben, hogy betöltse szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, és működhessen rajtatok és bennetek, és majdan, mikor egyek vagytok, és felkészültök a legnagyobb áldozatra, a szentmise átélésére, akkor ott szívetek nyitottságának szeretetével, örömmel, e kegyelmi ajándék, gyógyítás, áldás után majdan eléneklitek e gyógyító kegyelmi áldáshoz való éneket, s akkor is lehet mondani azt, hogy: „Uram, én még mindig érezni akarom azt az ajándékot, amit a mai napon számunkra megadtál.”

Most, mielőtt összefogjuk kezeinket, minden testvéremet arra kérem, nyissátok meg szíveteket, és szívetek nyitottságával helyezzétek magatok mellé mindazokat, akik fontosak számotokra, hogy részesülhessenek e kegyelemben.

Egy kis csendben helyezzétek ide mindazokat, akik fontosak önmagatok számára, a család, a szerettek, a gyermekek, az unokák, a testvérek, a sógorok, a sógornők, a munkatársak, az engesztelők, és akik lélekben vannak jelen, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok egy pár gondolati segítségnyújtáshoz felsoroltam számotokra pár testvért az elhelyezéshez és a felajánláshoz. A többit pedig tegyétek ti meg.

A mai tanításom a tisztviselő-fiú gyógyítása. Ennek reményében megajándékozlak benneteket e gyógyító kegyelmi ajándék-áldással, hogy töltse be szíveteket és a lelketeket. Érezzétek a működő fénysugárt a Szentlélek által, amit most minden testvérem felé elküldök, aki felkészült e kegyelem befogadásához, mert ez a gyógyító kegyelem először érintse meg minden nyitott szívű testvérem lelkét, majdan szívét, testét, egész lényét, hogy működjön rajtatok és bennetek, hogy részesülhessetek e meleg fénysugár kegyelmének ajándékával, hogy megerősödve e gyógyító kenetben, ami fontos, hogy táplálék legyen a léleknek, a szívnek és az egész testnek, ami által működik rajtunk, bennünk, ami által elfogadjuk e gyógyító kegyelem gyógyítását. Hisz ez a gyógyítás, ez számotokra is, lehet mondani, ahogy pásztor testvérem többször és többször már elmondotta számotokra, hogy ez egy terápia. A terápia megmutassa, hogy a működéssel hogyan és miképpen tudtok erőre kapni, felkészülni és haladni e meghívott úton.

És a mai nap áldásom így öleljen át benneteket, mint ahogy most összefogjátok kezeiteket, hogy érezzétek a fénysugár melegségét e Szentlélek működésének kegyelme által, szinte összekovácsolva, megerősödve, felkészülve, hogy „így részesülhettem a gyógyító kenetben”.

Áradjon reátok fényem sugara, minden testvéremre, akiket elfogadhatok, akiket felajánlottatok, hogy érezzék ők is ott e melegséget, ahol most jelen vannak. Mert ez a jelen mutassa meg minden testvérnek, hogy ne félj, ne kételkedj, ne aggodalmaskodj. Legyen erős hited, reményed, békéd és szereteted, mert ha ez teljes rajtad és benned, akkor tud működni, akkor tudsz eggyé válni, és akkor részesülhetsz e csodálatos kegyelem, ajándék működésében, a gyógyító kegyelemben, amely összekovácsol, és amely megmutatja, hogy a lélek tápláléka milyen fontos a mindennapi életben, a mindennapi élethez.

És ekkor boldogan mondhassátok, énekelhetitek majd, ahogy felkészítettelek benneteket a szentmise-áldozat átélésében, hogy áradjon reátok e fénysugár, töltse be szíveteket, lelketeket, és működjön rajtatok és bennetek, és szinte érezd a melegség simogatását, érezd, mintha felemelne és lebegnél, érezd, hogy te is fontos vagy, mert te is az a testvér lehetsz, akiért az atya a fiáért fordul, hogy: „Jöjj segítségére, és gyógyítsd meg, mert már halálán van.”

S erre Én, Jézus Krisztus Ura így szólok feléje:

– Menj csak, fiad él.

Ezzel adom nektek is áldásomat:

Menj csak, éld életed, és működjön bennetek ez az Élő Gyógyító Kegyelem az áldásban, és ez által tudjátok elfogadni az ajándékot, amely a mai napban a melegség szeretetét árasztotta felétek, reátok a befogadásban, hogy bennetek legyen, és ez által működik rajtatok, és megmutassa, hogyan és miképpen alakítsd ki e meghívott utat a mindennapi életben.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom.

Most majd pásztor testvéreimmel együtt árasszuk áldásomat számotokra, akik szintén tudják, és megértették, hogy mily fontos ez a gyógyító kegyelem a működésben minden testvérem számára, aki felkészül, és aki befogadja.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 A jelen lévő testvérek:

 Ámen.

  Jézus Krisztus Urunk:

 Pásztoraim még szólnak felétek egy-két szót, hogy ennek az áldásnak valójában, mikor ők adják rátok, és azt mondják, nyújtsd kezedet, homlokod, és megérint e különleges olajjal, hogy részesülj e kegyelmi csodában.

Kiválasztott szolgámnak is van egy különleges olaja, amelyet már sokszor megadtam számotokra, és még nincs kizárva, hogy idővel majd részesülhettek belőle.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

Antal atya:

 Uram, nagyon sajnálom, hogy ezt megtiltotta a püspök, de én nem fogom az után magamat irányítani, visszahozom ezt a kenetet, mert Te akarod, és én adom tovább a híveimnek.

 János atya:

 Nagyon fontos a betegek szentségét kiszolgáltatni, persze nem csak a haldoklóknak, de szoktatni az embereket, hogy igenis, azt gyakrabban is föl lehet venni minden évben. És elkezdtem, már tavaly csináltam egyszer azt, hogy… És az idén is volt, meg jövő évben is szeretném folytatni, hogy bárki kívánta, a templomban kiszolgáltattam, mert föl lehet venni. Csinálják ottan, Vajdaságban, van egy, mondhatnám, olyan búcsújáró-szerű hely, február 11-én7, püspök jelenlétében is kiszolgáltatták a betegek szentségét. Mondom, hát akkor nekem is szabad.

És a hívek azért örülnek.

Meg húsvétra, akit meglátogatom, azt a betegek szentségével ellátom.

Általában elfogadják.

Úgy, hogy nem kell félni. Magyarán, ez valóban a lelket segíti.

S annyi esetben megtörtént, még amikor még haldoklott is valaki, utána jöttek a rokonok: „Atyám, úgy megnyugodott az illető!”

Ez már az Úr Jézusnak a segítsége, biztos.

Meg amúgy is. Többen mondták, akik nem haldokoltak, lehet, hogy még öt-hat év múlva is élni fognak, hogy segített nekik.

Hát a kegyelem segít. Az Úr segít a kegyelmekkel. Külön kegyelmi kiáradás.

 Jézus Krisztus Urunk:

 A kegyelem, az az, ami mindig fontos, hogy megkaphassák azok a testvéreim, akik vágyakoznak rá, és nem pedig korhoz kötni, és betegekhez. Mert ez a szeretet, ez mutatja meg, hogy ti is, ahogy mondani szokták pásztoraim, Jézus Egyházához tartoztok. Jézus Egyházában ez is jelen van, s Jézus Egyházában fontos, hogy ez működjék, hogy azok a hívek, akik vágyakozva várják, hogy ők is részesülhessenek ebben a kegyelemben, nem elzárni vagy elküldeni, mert még nincs abban a korban, vagy „nem vagy halálodon a betegségedben, hogy részesülhessél benne”.

Fontos, hogy ezeket a pásztoraim részére el lehet mondani. Hívő is oda állhat, és elmondhassa, vagy ha nem akarja elfogadni tőle, akkor bátran tegye fel a kérdést: „Miért, atyám, én nem Jézus nyájához tartozom, nem Jézus Egyházában? Én nem részesülhetek abban, amire vágyakozom, amire szükségem van, hogy a lelkem tápláléka meglegyen, hogy a testem is erőre kapjon?”

Így a mai tanítás meghozta számotokra ezt a várva várt kegyelmet, amire vágyakoztatok.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. március 20. NAGYBÖJT 5.

10. R  IMG_6311  jav.Jézus Krisztus Urunk:

 {Köszöntöm} a mai napon testvéreimet, akik eljöttetek a bűnbánat ötödik Golgotájára, akik meghallottátok szívetekben a hívást, és a hívásban engedelmeskedve, hogy egyek legyetek e mai bűnbánat ötödik Golgotáján e jelen ünnep megtapasztalásának átélésében.

A mai tanítás1 ismét olyan felétek, amit már hallottatok, és a mai estében is már volt róla szó, hisz pásztorom a szentmise keretében egy pár gondolattal kitért e evangéliumi tanításra. De az Evangélium-tanítás arról szól, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ki megjelentem, és kit nem ismertek fel mint Próféta, és nem fogadtak el mint Messiás, mert ők csak azon voltak jelen, hogy ha hallották a jeruzsálemi templomban tanításomat, hallgatták, álmélkodtak, és némelyek így szóltak:

– Ő a Próféta?

A másikok:

– Ő lenne a Messiás?

És a többiek?

– Hogyan lehet ő Messiás?! Hát hisz Ő galileai! Szerintetek valami jöhet jó Galileából?

Hát a galileaiakat le kell nézni, és szinte nem emberszámba venni.

És a tanítás ezt próbálta számotokra tükrözni, hogy a jelenben hogyan van a Próféta és a Messiás előttetek és szívetekben, hogyan ismeritek fel, hogyan követitek, hogyan hallgatjátok szavait a tanítás által. És ti nem azok vagytok, akik megkérdőjelezitek, hogy: „Talán Ő lenne a Próféta?!” Vagy: „Ő lenne a Messiás?!”

De a jelenben is sokan vannak így, akik nem akarják felismerni, s nem akarják elfogadni. De nem kimondottan azért, mert ezzel a jelzővel illetik, hogy Ő a galileai.

Ő valóban élt ott is, de mivel azt mondják, hogy az Írást, ha ismeritek, akkor tudnotok kell, hogy Dávid családjából és Dávid városából.

Na, most ki a Dávid családja?

Ugye, most nem oly régen ünnepeltétek a Boldog József ünnepét.

És a Boldog József Dávid családfájából származik és tartozik.

És ha az Ő Édesanyját veszitek, akit ti úgy neveztek, Boldogságos Szent Szüzet, az Ő ágán is el lehet menni Dávidig.

Na, ez a családfa, amit csak röviden vázoltam felétek.

S hogy van jelen Dávid városa?

Mit neveztek Dávid városának?

Betlehem.

És sokan és sokan a jelenben is azt mondják, mikor példának csak ennyit kérdeznek tőle vagy tőletek:

– Hol született?

– Názáretben.

– Hát hol Názáretben? Hát az a neve?

Nem.

Ő Betlehemben született, Dávid városában. És nevelkedett Názáretben, ami Galileához volt közel, s azért nevezték Őt Galileainak.

És a galileaiakat, mert lehet nézni, és nem emberszámba venni.

És a jelenben hányszor és hányszor élitek ezt át, hogy oly könnyedén lenézitek a felebarátot, testvéreteket, embertársatokat. Sokszor és sokszor némelyeket nem veszitek emberszámba, pedig azoknak is nagyon jó lenne, ha valakik észrevennék, ha valakik emberszámba vennék, ha valakik imádkoznának értük, ha valakik kérnének számukra kegyelmet a működéshez és az ajándékhoz. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok e pár mondat szavának tanítását, amit most nektek megadtam, el lehet gondolkodni, hogy hogyan volt jelen a múlt, és hogyan van jelen most a jövő, és hogyan vagy a jelenben, hogyan és miképpen cselekszel. Mert a múltból tanulhatsz, a múltból erőt meríthetsz, a múlt nélkül nincs a jelen, és nem lesz a jövő, mert a múltnak is mondanivalója van a tanítás részében, a tanítás részéhez, a felismeréshez és az elfogadáshoz.

És akkor a múlt jelen tanítása, ahogy ott azt mondottam, hogy szakadás támadt közöttük.

Most a szakadást hogyan is értelmezitek?

Egymásnak meg akarják mondani, hogy hogyan és miképpen kell ezt értelmezni.

És a szakadásban harag, gyűlölet, irigység, kapzsiság, féltékenység – és akkor mi is ennek a bűnbánatnak, az első tanításának mondanivalója, ami elkísér egész bűnbánatban?

Hogy jelen van a félelem, a kétely és az aggodalom.

Ezeket most sem lehet kihagyni, mert ezek által ismered fel mindazt, ami körülvesz.

S ennek a tanításnak mi még a mondanivalója?

Elküldték a szolgákat, de a szolgák, kik jelen vannak és hallgattak, nem mertek oda jönni, hogy elfogjanak. Nélkülem tértek vissza.

S ekkor az írástudók, a farizeusok és a főpapi tanácsosok nekik támadtak:

– Hogy, hogy nem hoztátok el Őt magatokkal?!

Ekkor ők mentegetőztek:

– Embert még úgy nem hallottunk beszélni!

De nem kimondottan a beszéd, ami miatt ők nem jöttek, hogy elfogjanak. Látták, hogy sokan voltak jelen azok, akik tudtak hinni és bízni e megjelenésben, nemcsak, akik úgy érezték, hogy szakadás támadt közöttük, hanem vannak és voltak jelen a múltban, akik felismertek, és akik elfogadtak, akik érezték, hogy a jelenlét tanítása hogyan és miképpen adja meg számotokra azt a kegyelmet a működéshez, a szeretethez és a békéhez. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok sok tanítást és sok példabeszédet a szeretet szaván adtam számotokra a felismeréshez és az elfogadáshoz. És ha ezeket szívetekbe zárjátok, akkor megtapasztaljátok mindazt, ami ennek a tanításnak a mondanivalója, hogy ki az, aki tud hinni. Mert nem voltak ott a főpapi tanácsból, nem voltak ott írástudók és farizeusok, akik értenek a törvényhez.

Kik voltak ott?

Milyen jelzővel illették őket?

Ez az átkozott emberi nemzet, akik hallgatták Őt, de nem ismerik, mi a törvény.

A jelenben is lehet mondani: sokan nem ismerik, mi a törvény, hogy a törvény valójában mit nyújt, mit ad, mi a védelme, s a törvénynek is mi a kegyelme a működésében.

Hányan és hányan a törvény fölé szeretnének emelkedni és azt mondani: „Hát, én már csak megtehetem, mert én egy olyan ember vagyok, aki mehetek a törvények felé.”

És most itt nem csak az egyszerűek, nem csak a tanultak, nem csak a kiemeltek, és nem csak az ország-vezetőitek, itt sokat lehet mondani az Egyházat körülvevő testvérekről. És az Egyházban sokan és sokan, akik néha úgy gondolkodnak, mint itt ezek a főpapok a tanácsból, hogy a törvényt csak ők ismerik, és a törvény csak az, amit ők mondanak.

De a jelenben a múlt tanítása nem így működik. A jelenben már az az emberiség van, aki már tud hinni, tud bízni, tud megnyílni, tud felismerni és tud elfogadni, s aki már tud különbséget tenni, a különbségben meg tudja saját maga válaszolni, kiválasztani, hogy mi az ő úti célja a felismerésben, a küldetésben és a követésben. Mert követés nincs küldetés nélkül, és küldetés pedig nincs követés nélkül. Ez a kettő, ahogy egymásba kapcsolódik és tartozik, úgy tartozik az Emberfia mindazon testvérekhez, akik bíznak Benne, akik hisznek Benne, akik Hozzá mernek fordulni kéréssel, fohásszal, felajánlással, és akik megnyissák ehhez a szívet és a lelket a felismerés elfogadásában és a működés kegyelmében. S akkor érzitek mindazt, hogy valójában a törvény hogyan van jelen a mindennapi életben.

De a múlt törvénye is, amelyet nem lehet kihagyni, amelyet nem lehet csak úgy elmondani, hogy ez a törvény ekkor érvényes, és egy kisebb idő eltérésével már nem biztos, hogy ugyanazt a törvényt értelmezik benne. Mert a törvény betűje, mondanivalója a múltban is azt adta és tükrözte, ami által megtudtátok mindazt, amire szükség van a mindennapi élethez. És a jelenben a törvény ismét megadja számotokra a jelen felismerését és a jelen elfogadását a működéshez, és a kegyelem a kettőt köti össze, és a kettővel van egy, a múlt a jelenében, a felismerés a küldetés követésében. És akkor tudod, hogy a törvény szava valójában hogyan van jelen.

S akkor ennek a tanításnak volt az utolsó szakasza, amikor jelen van egy tanácstag, akit itt meg is neveztünk e tanításban, hogy Nikodémus, aki hallgatott szavamra, aki felkeresett az éj leple alatt, hogy beszélgessen, felismerjen, elfogadjon és kövessen. S ekkor ő így szól az írástudókhoz, a főpapi tanácshoz és a farizeusokhoz, hogy:

– A mi törvényünk nem ítélkedik2 anélkül, hogy meg ne hallgattuk volna, hogy valójában mi az, ami által el kell ítélni, mert rosszat cselekszik. A mi törvényünk azt adja, hogy először meg kell hallgatni, és csak az után mondani Felette ítéletet a törvényben.

De nem meghallgatták, hanem nekiestek e főpapi tanácsoshoz is, aki ehhez a tanácshoz tartozott. Mit mondtak neki?

– Miért véded?! Te is galileai vagy? – Az a legkönnyebb! – Ha már az vagy, akkor kutass és keress, hogy Galileából semmi jó nem származhat!

Pedig, ha egy kicsit tovább megyünk a tanításban, Galileában is olyan testvérek vannak jelen, akik ismerik a törvényt, akik tudnak hinni és bízni, akik felismerik mindazt, ami körülveszi őket, és ez által tudják, hogy mi a küldetés a követésében, és haladnak a mindennapi élet útpályáján.

Mert ha felismerték volna a Prófétát, felismerték volna a Messiást, akit az Atya küldött – és azért, hogy segítséget nyújtson az elesetteknek, a szomorúaknak, felkarolja mindazokat, akiknek szükségük van, hogy a kegyelem ajándéka működhessen, átöleljen, érezd a szeretetet, érezd a melegséget, és érezd, hogy valahova tartozol?

Nem kimondottan csak ez a küldetés a követésében, hanem Engem az küldött, aki az Igaz. Mert azt mondjátok, ismertek Engem, de nem ismeritek azt, aki küldött Engem. Akkor hogyan akartok Engem megismerni? Előbb fel kell ismerned azt, aki küldött Engem, s az után ismered azt, aki vagyok itt jelen köztetek.

És az Én tanításom, ami most hétről hétre, és ha elmúlik a bűnbánat-idő, akkor hónapról hónapra így szól felétek, hogy a felismerés, az elfogadás, a működés, a követés, a küldetés mind olyan, amit Én, Jézus Krisztus Uratok nektek adok, mert ha már ismersz Engem, s elfogadsz, és tudsz követni, akkor elfogadod a tanítást, elfogadod a kegyelem-működést, elfogadod mindazt a sok ajándékot, amellyel már megajándékoztalak és megerősítettelek benneteket, hogy felismerd a mindennapi élet-útpályádat a küldetés, követés részében.

És akkor nem ismeretlen előttetek a két héttel ezelőtti tanítás sem, hogy saját hazájában senki sem lehet próféta. Mert: „Hát, ismerjük családját, ismerjük Őt. Hát Ő nekünk ne akarjon beszélni, tanítani, és megmutatni s megmondani, hogy mitévők legyünk!”

De visszatérünk az egy hét tanítására, ott ismételten az van, hogy valóban saját hazájában nem lehet Próféta. De megjelenek, és szívesen fogadtak, mert látták a csodatéteményeket a jelekben, amelynek ők is tanúi lehettek. Akkor már elfogadtak. Nem ott, ahol éltem, nem ott, ahol jelen voltam, csak egy kicsit tovább menjünk, és ha már jelen van a segítség, a csodatétel a megtapasztalásban, akkor már fel lehet ismerni, akkor már el lehet fogadni, és akkor hallgatni lehet szavára, tanítására.

És itt kiemeltem számotokra a királyi tisztviselő kérését, fohászát, felajánlását, hogy:

– Jöjj, mert fiam nagyon beteg! Jöjj, mert fiam halálán van!

– Ne félj, fiad él, és menj!

És ő e szavaknak hitt, és hallgatott rá, és elindult.

És így van ez a mai nap tanítása is, hogy aki felismer mint Prófétát, és elfogad mint Messiás, azok mind érzik a kegyelmet, az ajándékot, ami reátok áradhat, működhet rajtatok és bennetek, és vezethet e meghívott élet-útpályán. És már nem egyedül kell járnod ezen az élet-útpályádon, mert van, akiben hiszel, és van, akitől várhatod a segítséget és a kegyelmet az ajándékában. S akkor nem a félelem, a kétely és az aggodalom vezet benneteket. Mert ha azokra hagyatkozol, akkor nem biztos, hogy ezen az úton tudsz menni, akkor nem biztos, hogy te is felismered a Prófétát és a Messiást. Akkor lehet, hogy a félelem, kétely aggodalmával te is azokhoz tartozhatsz, akik azt mondják, hogy: „Nem ismeritek az Írást? Hisz Galileából jó nem származhat.” És könnyedén ítéletet mondotok.

De az ítéletben, ahogy már a bűnbánat-, ezelőtti tanításokban is mondottam: eljön, amikor felettetek mondanak ítéletet, és akkor szembesülsz azzal az ítélettel, ami pont téged ítél meg. Ha nyitott a szíved, él benned a lélek a Szentlélek erejével e tanítás által, akkor magad elé pörgetheted, testvérem, hogy hányszor mondtatok ti ítéletet mások felett.

Hisz a mai napban is mi van? Mit kér a főtanács tagja, Nikodémus?

– A mi törvényünk nem ítélkezik addig, amíg meg nem hallgatjuk. És hogy, ha meghallgattuk, csak az után lehet elítélni, hogy mi az, amit rosszat cselekszik.

De ha nincs Benne olyan, ami rossz a cselekedetekben, akkor nem mondhatunk ítéletet, hanem fel kell ismerni, hogy mi a tanítás lényege e kegyelem ajándéka által a működéshez és a működésben.

Így a mai nap megemlékeztünk Dávid családjáról, aki valóban jelen van, és Dávid városáról, ahol megszülettem, és az Ige, ahogy mondani szoktátok, a ti szavatokat használva, Emberré lett.

De Én, Jézus Krisztus Uratok sokszor inkább ezt a szót és ezt a tanítást adtam számotokra, hogy: Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet. Mert a Szeretet az, ami a legnagyobb, a Szeretet az, ami összeköthet, a Szeretet, amely vigasztalhat, a Szeretet, amely erőt adhat, a Szeretet, amely megmutassa az igaz utat, a Szeretet az, aki elvezet benneteket e meghívott úton a felismeréshez és az elfogadáshoz.

Így a mai nap a Szeretet-áldásomat küldöm felétek, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, öleljen át, melegítsen fel, és mutassa meg számotokra a kijelölt utat a felismeréshez és az elfogadáshoz, mert a Próféta és a Messiás jelen van ezen az úton, és hogy ha felismeritek, és ha elfogadjátok, akkor érzitek szívetekben, lelketekben e Próféta, e Messiás szeretetét, ami a mai napon áradhat felétek kiválasztott testvérem által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme e Szeretet fényének sugarával áradjon reátok, öleljen át, és mutassa meg a meghívott utat, és a meghívásban ismerjétek fel a Prófétát és a Messiást, és a küldetés követésében próbáljatok Vele együtt haladni e meghívott úton a mindennapokban, a mindennapokhoz.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. március 27. NAGYBÖJT 6.

9. R  IMG_6307  jav.Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm a mai napon jelen lévő testvéreimet, akik a bűnbánat hatodik fájdalom-, szenvedés Golgotájára elzarándokoltatok, hisz meghallottátok szívetekben hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve megjelentetek.

De köszöntöm mindazon testvéreimet, akik szintén meghallották szívükben a hívást, de ma nem tudtak megjelenni, de lélekben részt vettek, és lélekben elkísértek benneteket, hogy ők is részesülhessenek e fájdalom-, szenvedés-golgotán a lélekjelenlét-imával, felajánlással, majdan az eggyé válással.

A bűnbánat hatodik Golgotáját, amelyet a mai napban most átéltetek, ez egy kis öröm, egy kis szeretet, egy kis béke jelében tükröződött számotokra, hisz már közelebb kerültetek az ünnephez, hisz az ünnep a bevonulás pillanatával elevenedik meg rajtatok és bennetek. És ti is örültetek, némelyek épp úgy, mint tanítványaim, akik tudomást szereztek róla, hogy:

– Holnap, ha felvirrad a nap, útra kelünk1, és a város felé vesszük utunkat. Öröm és boldogság, hogy mi is ott lehetünk az ünnepen!

Majdan ugyanígy örültek a mai jelenlétben is többen, hogy közeledik az ünnep számunkra a bevonulás pillanatának átélésében2, amikor a Mester, a Názáreti, a Próféta – szinte királyként köszöntik, hogy király.3

De a Mester, a Názáreti és a Próféta nem akar király lenni, ezért hamarosan lejön e szamárcsikóról, hogy ne nézzék királynak.

De az ünnep megelevenedik-e rajtatok és bennetek?

S az ünnep után a bevonulásával már közelebb kerültek ismételten ahhoz az ünnephez, ami elhozza számotokra az élet ajándékát, kegyelmét, szépségét, hisz hogy is kezdődik a mai nap tanításotok e mellett?

Hogy húsvét előtt hat nappal4 Én, Jézus Krisztus Uratok elmentem Betániába, ahol Lázár él, és akit feltámasztottam a halálból. S ennek híre elterjedt. És ezért sokan és sokan jöttek, hogy láthassák, hisz itt nem Én, Jézus Krisztus Uratok kellettem a megtapasztaláshoz, a találkozáshoz és a látáshoz, hanem itt az kellett, hogy láthassák azt az embert, aki halott volt, és akit feltámasztottam a halálból. Azzal szerettek volna találkozni, szembenézni és megélni, hogy ilyen csoda is történhet, hogy meghal, sírba helyezik, és a sírból a Fény erejével és az Atya segítségével új életre kel: az élet, amely itt erősebb lett a haláltól.

Sokan kezdtek hinni és bízni, és követni.

És itt, ezen az ünnepen, a vacsora tiszteletében, kik helyet foglaltak, részesültek e kegyelemben, és itt Mária, aki nem az asztalhoz ült, aki nem felszolgált, hanem ő elment, és vett egy fontért illatos nárduszolajat, amellyel megkeni az ő Mesterének Lábát, majd hajával megtörül, és az illat betölti a helységet.

S akkor, ugye, jelen vannak a vendégek között tanítványaim, és az egyik megjegyzi, hogy:

– Nem kellett volna ezt inkább eladni 300 dinárért, és szétosztani a szegények között?

Ugye, ilyenek a jelenben is vannak, akik így gondolkodnak, akik azt nézik, hogy nekik hogy legyen jó. Hogy a másik emberrel kell-e törődni, észrevenni, az nem olyan biztos.

Hisz itt mit mondott?

Hogy:

– Ha eladjuk 300 dinárért ezt az illatos olajat a kenetben, akkor szétosztjuk a szegények között.

De ezt ő nem azért mondotta, mert netán gondja lett volna a szegényekre! Ő ezzel saját magáról le akarta tenni, hogy őt figyeljék, és netán a tanítványtársai tolvajnak nevezzék – ki az adományokat megnézte, megcsonkította, vagy elemelt belőle, vagy, ahogy írva vagyon, hogy ellopta?

Mindegy, hogy melyik szót használjátok, a jelenben ez nagyon ismerős, mert most ezt élitek – senki nem törődik a másikkal a felebarát testvériségében: „Én érvényesüljek, és én a másikkal nem törődöm.”

Ugye, ismerős számtokra?

Hányan és hányan beleesnek ebbe a hibába! Hányan és hányan, mikor probléma jelenik meg körülötte, és a ti szavatokat használva, most azt mondják, és azt mondjátok: „Szinte a hullámok összecsaptak a feje fölött. És hogyan, mert nincs kiút e nehézségből, amely körülvett, a hullámcsapásokból, amelyek megjelentek?”

Ilyenkor kell arra gondolni, hogy a tanítások mit nyújtottak számotokra a jelenben, a tanításokkal hogyan hívtalak meg benneteket a jelenhez, a tanítás által hogyan működhet a jelenben mindaz, amit megadtam számtokra e bűnbánat időszakában.

A félelem, a kétely, az aggodalom?

Az imádság?

A szeretet?

A kegyelem elfogadása, a működése, hogy minden embert a felebarátban egyformán kell szeretni, elfogadni, tisztelni?

És nem csak azt, aki kedves számomra, és nem csak azt, aki által élhetem az életem, hanem mindazt, aki talán úgy van előtted, hogy nem kedves saját hazájában, otthonában: „Csak nem, hogy ő fog nekünk szólni, megmutatni, vagy erőt adni?!”

Hisz a kegyelem az ajándékában ezt mutatja számotokra.

Így ez a mai nap tanítása már a bűnbánat-idő – a bűnbánat-idő – összefoglalása, mondhatni azt, szinte a befejezése, mert ez után már csak az öröm és a szeretet elevenedik meg rajtatok és bennetek. De e bűnbánat-időben is hányszor és hányszor megadtam számotokra a szeretet örömét, a békéjét és a kegyelem működését, és áldással ajándékoztalak meg benneteket a megerősítés kegyelme révén. És akkor ez a mai tanítás már nem úgy lebeg előttetek, mint tanítványom felett, hogy szétosztani a szegényeknek.

Szegények a jelenben is vannak, és a jelenben is lesznek.

De Én, Jézus Krisztus Uratok is vagyok a jelenben, és szeretnék lenni mindazoknál, akik felismertek, akik elfogadtak, és akik követnek a küldetés követése részében.

Hisz a múlt tanításában hogyan is szólottam?

Szegények mindig vannak veletek, de Én, Jézus Krisztus Uratok nem leszek veletek.

És ezt az olajat a kenetben már temetésem napjára készítették elő.

És ezt így kell elfogadni és értékelni és érezni, hogy valójában Én, Jézus Krisztus Uratok hogyan vagyok jelen e múlt tanításában, és hogyan tudjátok áthozni a jelen tanításába a mai nap megtapasztalásában és a mai nap elfogadásának felismerésében. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a jelenben itt szeretnék maradni veletek. De hogy felismerjetek, elfogadjatok, kövessetek, ehhez nektek is tenni és cselekedni kell, és mindabban és mindahhoz, amit már a tanítások által megadtam számotokra a megerősítésben és a kegyelem felismerésében.

Így a mai nap tanítása ezt tudja tükrözni számotokra, hogy a múlt jelene hogyan kapcsolódik össze, és hogyan ismered fel, és hogyan tudsz ebből kilépni, és átlépni a jelenhez, e szeretet-kegyelemhez, érezni az öröm békéjét a felismeréshez és az elfogadáshoz. És akkor ti nem olyanok lesztek, mint a múltban, hogy egyre többen és többen megjelennek, de nem azért, hogy Velem, Jézus Krisztus Uratokkal találkozzanak, vagyis a Názáretivel, hanem azért, hogy: „Hadd láthassuk azt az embert, aki feltámadt!” – vagyis akit feltámasztottam.

De ők itt már nem kimondottan azt figyelik, hogy mi alapján jelent meg az életben, hanem, hogy jelen van az életben, és „mi ezért szeretnénk őt felkeresni és megismerni, és ha már ő jelen van, akkor tudunk hinni, bízni, reménykedni és követni”. Mert a csoda a múltban megelevenedett. De a csodát a jelenben is sokan és sokan várjátok, hogy megelevenedjen a felismeréshez és az elfogadáshoz. De a csoda nem mindig így tükröződik számotokra, mint ahogy a múlt tanításában elevenedett meg, hogy azért jöttek, hogy nem Jézus Krisztus Urukat, vagyis a Názáretit és a Prófétát szerették volna látni, hallani a felismerés megtapasztalásában, hanem csak azt, hogy ha Ő cselekedett, s cselekvés révén feltámasztotta e halott Lázárt, és jelen van, és beszél, szól, megy, megjelenik, akkor ő a csoda, és már hozzája kell tartozni, benne kell hinni, felismerni és elfogadni, és követni.

És a jelen tanítása nem teljesen ezt akarja számotokra megmutatni, hanem azt, hogy csodák a múltban is voltak, és a jelenben is vannak. De a csodákat fel kell ismerni, tudni kell elfogadni, és tudni kell vele eggyé válni. De a csodában ne ezt várjátok a jelenben, hogy: „Most én is azt figyelem és keresem, hogy Uram, van még valaki, akit feltámasztottál a jelenből, hogy felkeressük, és hozzája tartozzunk?”

A tanítás ezt nem tükrözi számotokra.

A jelenben a tanítás azt adja: jelen lett az Élő Evangélium, az Élő Szentlélek, ami által a jelenben hogyan tudsz működni, hogyan tudsz mögéje állni, hogyan érzed, hogy te egy testvér vagy, és a testvérben tudsz cselekedni, és a cselekvés révén talán mások is tudnak rád figyelni, felismerni és elfogadni. És akkor érzitek, hogy ez a csoda ereje a jelen tanításának összekötésével a múltban és a múlttal. Mert figyelni, észrevenni, megtapasztalni és eggyé válni kell mindazzal, ami jelen van előttetek, amivel eggyé válhattok, ami által működhettek, és a működésben megengeditek, hogy a szeretet itt foglaljon helyet, a szeretet erősítsen, a szeretet mutassa meg számotokra az utat, a szeretet kössön össze benneteket a múlt tanításával, a jelen tanításához. És a szeretet segít felismerni mindezt, hogy: „Ez valóban csoda a kegyelem ajándékának működésével, ami most a miénk, amit megkaphattunk, amivel megerősödtünk, és mi nem csak olyanok akarunk lenni, hogy csak a csoda miatt tudunk hinni, és a csoda miatt szeretnénk megmaradni, hanem bennünk él és működik a Szentlélek kegyelme az Élő Evangéliumában. És én a tanítást felismerem, és melléje vagy mögéje állok, és a szerint cselekszem.” Mert ez által működik a kegyelem a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És akkor valóban ajándék ez a tanítás, közeledvén a húsvéthoz, és a húsvétban nem csak az lenni, hogy felismerem, hogy ki az, aki fontos számomra, ki az, akiért tudok tenni vagy cselekedni, hanem mindenki legyen fontos a testvéri felebarátban számomra, és mindenkiért tudjak tenni és cselekedni, ha másképp nem, akkor őszinte, szívből jövő felajánló ima révén, hogy a kegyelem ez által tudjon működni, és megmutatni mindazt, ami fontos a mindennapi élethez, az eggyé váláshoz, a kegyelem szeretetéhez.

És így a mai nap megajándékozlak benneteket e szeretet, kegyelem áldásával, hogy a múlt tanítása legyen példa a jelenhez, mert a jelen nem érvényesülhet a múlt nélkül. Ezért kell összekötni, összekovácsolódni, hogy eggyé válhassatok, de már nem kimondottan a múlt tanításával, hanem a jelen tanítása, ami mögé állhatok, amivel szembesülhetek, amiért harcolhatok, és ami által megváltoztathatom mindazt, ami bennem rejlik, és ha én változhatok, példát adhatok azoknak a testvéri felebarátban, akik ismernek, akik elfogadnak, és akik tudnak követni.

És így akkor a mai nap áldás, e kegyelem áldásaként árad reátok, hogy az illat töltse be a nyitott szívű testvéreimet, és ha még mindig nincs meg a kellő megfigyelés, a felismeréshez és az elfogadáshoz, még mindig meg lehet jobban és jobban nyitni szíveteket e felismeréshez és e elfogadáshoz, a működéshez és a kegyelemhez e szeretet révén.

S ennek reményében árad reátok e szeretet-, kegyelem-áldás az illattal együtt.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek megerősödik, élővé válik az Élő Evangéliumával, a bűnbánat tanításával összekötve, mert a múlt nélkül nincs jelen, és a jelen sem működik a múlt helyett.

Ezeknek tessék így, szinte eggyé válni, egymáshoz tartozni, és akkor a Szentlélek is meg tudja mutatni számtokra, hogy ez a bűnbánat – összekötve, összekapcsolva, egymásra – valójában mit nyújtott a felismeréshez, az elfogadáshoz, a küldetéshez és a követéshez. És így a mai tanítása pedig ezt tükrözi számotokra, hogy jelen van ez az illatos olaj a kenetben, amelyet temetésem napjára készítettek elő.

Én most nem a temetésem napját tükrözöm számotokra, hanem a szeretetet a felismeréshez, az elfogadáshoz, az eggyé váláshoz, és az illat kegyelme vezessen e meghívás által a mindennapokban, e bűnbánat-idővel és az elkövetkezendő hetekben, hónapokban e szeretet-kegyelemben, hogy érezd és érvényesülhessél mindazzal, ami a tanítás számotokra, és hozzátok szól, hogy élővé váljon rajtatok és bennetek, és melléje vagy mögéje állhassatok a működésben, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!