ÉVFORDULÓ ÜNNEPE 2006. április 25.

 

Mária1:

Eljött a mai nap, hogy most is elinduljak Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, aki ölelésre tárt Karjaival vár bennünket. Hisz a mai napon nem csak engem vár ebben az ünnepben, ebben a megemlékezésben a szeretet örömével, hisz még bennünk él a Feltámadás örömének Fénye, kegyelme, amelyben részesülhettünk 9 nappal ezelőtt. De a mai nap örömünnep, ismételten a szeretet találkozása Jézussal.

Kérem a testvéreket, hogy nyitott szívvel és lélekkel vegyetek részt, fogadjátok el a kegyelmet és a szeretetet, és fogadjátok el mindazt, amiben részünk lehet a mai napban is. Hisz még nem tudom, hogy mi vár rám, mi vár ránk. De az öröm és a kegyelem a szeretetében mindig megvilágosít, és mindig erőt ad mindahhoz, ami jelen van a mában és jelen lesz majd a holnapban, örömben és felkészülésünkben.

Most csak röviden arról, hogy egyre többen és többen nem azért telefonáltak, hogy az örömünnepben együtt vagyunk-e vagy nem, hanem egyre többen és többen sírva, hogy a hétvégi választás hogyan zajlott, és ehhez mit tudok mondani.2

Én semmi mást, csak annyit: az ima soha nem hullik a porba. Az mindig meghallgatásra talál. De a meghallgatás- s a kegyelemben türelmeseknek kell lennünk, mire az imára a meghallgatás kegyelmében megkapjuk mindazt, amire szükségünk van, és amire vágyakozunk.

Ezt tudom mondani a hétvégén zajló eseményekhez is. Hisz még nem tudjuk, hogy Jó Jézus Krisztus Urunknak, a Boldogságos Szent Szűznek, a Magyarok Királynőjének és Mennyei Atyának, kinek gyermekei vagyunk, mit fognak hozni a jövőben számunkra. De mi az imát ne hagyjuk abba, hanem tovább, szüntelenül imádkozzunk a kegyelem szeretetében és abban a reményben, hogy meghallgatásra talál, és majd, idővel a miért-re, amire most nincs válasz, majd lesz válasz. És akkor már megértjük, és talán akkor (…).

Most is az öröm és a szeretet kegyelme éljen bennünk, adjon erőt, mert arra gondoljunk, hogy lehet, hogy most a győzelem az övéké, de még Jézus és a Boldogságos Szent Szűz kegyelmének győzelme, az nem biztos, hogy feléjük árad, hanem éppen majd talán visszafelé sül el. És az Úr Jézus és az Édesanya, Királynő győzelme majd számunkra hozza el az ima meghallgatásában mindazt a győzelmet, azt az erőt, azt a kegyelmet és azt a mérhetetlen nagy szeretetet, amire szükségünk van.

Próbáljunk így együtt lenni a szeretet örömében. Továbbra is így imádkozzunk. És a reményt soha nem eldobni magunktól, hanem még jobban éljen bennünk, mert erőt ad a mában és majdan a holnapban.

Ennek örömében induljunk együtt.

Köszönöm.3

Mária:

Na, akkor hol a Pacsirtáék?

Mert a bástyák mellett…

„Évforduló ünnepén…” — énekeljük!

1. Évforduló Ünnepére4

Ide jöttünk, e szent helyre,

Amit az Úr megáldott,

Fényével elárasztott.

2. Kápolnát is azért kérte,

Alvó embert felébressze.

Szeretetnek szaván szólt,

Figyeljetek nagyon jól!

3. Ismerjed fel Istenedet,

Aki vezet benneteket!

Kápolna is felépült.

Aki eljön, üdvözül.

4. Tekintsél fel oltárára:

Jézus vár Jó Szűzanyával.

Hódolj tiszta szíveddel,

Áldjad igaz lelkeddel!

5. A gonoszság nagy a Földön,

Megtéveszti a jó lelket.

Közel van a tisztulás,

Figyeljed Urunk Szavát!

6. Szeretetedet növeljed,

Irigységedet fékezzed,

Bánjad meg a bűnödet —

Felkarol Ő tégedet.

7. Amit Atyám eltervezett,

Ellene semmit nem tehetsz.

Borulj le Lába elé,

Adjál hálát mindenért!

8. Az Oltári Nagy Szentségben

Imádunk és áldunk Téged!

Láthatatlan Fényeddel

Erősíts fel bennünket!5

Ezzel az Évforduló-köszöntő énekkel emlékezek meg azokról a testvéreimről, akik a Közösségben az első napokban jelen voltak, és ma az ünnepben már talán csak fentről néznek bennünket, hisz Jó Jézus Krisztus Urunk hazahívta őket, hogy elfoglalhassák azt a helyet, amely számukra is elkészült.

Bízom és reménykedem, hogy különösképpen író szolgám6, aki e éneket a benső indítás alapján megírta, most épp úgy ünnepel velem, mint valamikor, évről évre. Hisz hosszú már az idő, hogy befejeződött földi pályája. De a kegyelem szeretet…7 És a mosolya, és a szavai mindig bennem és bennünk élnek. És mikor énekeljük az énekeket, amelyeket írt számunkra, Jó Jézus Krisztus Urunk adta írásba a bensőségében, hogy papírra vesse. Hisz akkor még nem tudta, hogy mire készül. Még nem tudta, hogy az ő élete nem lesz véges mellettem az író szolgában, talán elsőként távozik el közülünk, aki segítséget nyújtott, nem csak nekem, hanem a Közösségnek.

De épp úgy emlékezünk minden olyan testvérünkről, akik szintén hű testvéreink voltak, amikor csak lehetett, mindig itt voltak közöttünk, velünk, mellettünk.

Most egy hely maradjon részükre meg itt a bástyák mellett, hogy az adjon erőt annak a reményében, hogy minden testvérem a lélek jelenlétében onnan fentről egy picit letekint közénk, talán megsimogatnak, talán mosollyal reánk néznek, talán csak egy szót, ennyit mondanak, hogy: „Újra itt vagyunk. Úgy-e örülünk?”

Hisz sokan és sokan ezt mondották részetekre.

Én most a neveket nem sorolom fel, de ha magatokba vetítitek elé mindazoknak kedves arcukat, akik már nincsenek közöttünk, erőt adnak mindahhoz, ahogy élnek szívünkben, lelkünkben.

De a mai napban szeretnék megemlékezni Ottó atyáról8, arról a pásztor-testvéremről, akinek hamarosan már 5 éve lesz, hogy elhagyott. Ő volt az első lelki vezetőm, ő adta meg a kegyelmet, a szeretetet és a segítséget mindahhoz, amire szükségem volt, és mindahhoz, amire szükségünk volt a Közösségi testvéreimmel együtt. Csak abban tudok reménykedni, hogy Jó Jézus Krisztus Urunk és a Boldogságos Szűzanya, a Királynő számára is megadja mindazt a kegyelmet és az erőt, hogy fentről a lelkével, hisz azzal távozott el a Földről, hogy elfoglalhassa azt a helyet, ami számára is el lett készítve, hogy most a lelkével visszapillanthasson ide, e Közösségre, hogy láthassa azt, hogy nem hagyott el, hisz így búcsúzott el tőlem: „Ha nem is látsz, ha nem is hallasz, de mindig veled vagyok, segítelek. Kieszközlök számodra mindig pásztort, pap-testvért, aki majdan segítséget ad.”

És nem tudok elég hálás lenni mindazért, hogy nem maradtam sokáig lelkipásztor-testvér nélkül. Hisz voltak pásztoraim, pap-testvéreim, akik itt voltak, segítettek és erősítettek. De mindenkor azért ők sem lehettek itt. És néha telefonon mindent nem lehetett megbeszélni. De azért a vigasztaló szót, a simogató, kegyelmi erőt mindig küldték és árasztották felém, hogy: „Légy erős. Bízzál magadban. Bízzál Jézus Krisztus szeretetében, jelenlétében, és megkapod a segítséget.”

És most már hamarosan 4 éve lesz, hogy Antal atya9 elfogadott bennünket, elfogadta Jó Jézus Krisztus Urunk kérésében, hogy ő legyen e Sükösdi Közösségnek a pásztora, ő álljon szolgája mellett, ő álljon e pásztor-nyáj élére, és nyújtson segítséget, vigaszt, erőt a kegyelemben.

Ezt Antal atya hűségesen vállalta, és mindenkor segítséget nyújt nem csak nekem — minden jelen lévő testvér számára, akik már felkeresték, akik várták tőle a vigasztaló szót, akik nála tudtak a szent gyónásban részesülni és a szent gyónás révén a feloldozás kegyelmében, és a feloldozás mellett talán egy vigasztaló simogatást, mosolyt, erőt adott minden testvér részére.

Én ehhez kérem továbbra is Antal atyától azt a segítséget a felkérésemben. Most nem Jézus Krisztus Uramat kérem. Nem tudom, hogy Ő ismételten meg-e adja számára ezt a felkérést.

De most mint én, kiválasztott Mária testvér-szolga fordulok majd Antal atyához, hogy felkérem ünnepélyesen a mai ünnepben, az Évfordulóban, hogy ha lehet, fogadjon el továbbra is engem, és fogadja el ezt a Sükösdi Közösséget, maradjon meg továbbra is a mi pásztorunk, óvjon és védjen és vezessen bennünket, ahogy eddig tette, mert nekünk szükségünk van rá.

De ünnepélyes keretek között szeretném megkérni a többi pásztor-testvéreimet, a jelenlévőket és mindazokat, akik ma nem tudnak itt lenni közöttünk, hogy őrájuk is szükségünk van, szükségünk van a jelenlétükre, szükségünk van mindarra, amit ők tudnak nyújtani a szent gyónásban, a szent áldozásban a szentmise keretében, hogy a legnagyobbat Isten dicsőségére be tudják mutatni, és a mi lelkünk üdvére, hogy őket is meghívom ismételten e Évforduló ünnepén az elkövetkezendő 1 évre. Hisz én mindig csak 1 évre hívom a pásztoraimat.

De kérem.

Szívem szeretetét, örömét tudom átadni feléjük, hálámat mindazért, amit eddig adtak ebben az esztendőben, amit most már a mai nappal hátunk mögé mondhatunk, és a mai nappal megkezdve az új esztendőt, hogy adjon erőt számukra a kegyelemben és a szeretetben. És mikor meghallják szívükben a hívást Jó Jézus Krisztus Urunktól, az Ő Édesanyjától, a Boldogságos Szent Szűztől és majdan tőlem, a kicsi szolgától és testvértől, és ha lehetővé tudják tenni, jöjjenek a Sükösdi Szeretetközösségbe, a Sükösdi Szeretet Házába, amely Jó Jézus Krisztus Urunk Szentséges Szívének ünnepére lett felajánlva, megszentelve áldott szenteléssel10, hogy adjon továbbra is erőt, vigaszt számunkra a kegyelemben és a szeretetben.

Fogadja el a jelen lévő testvéreimet, akik el tudtatok jönni a mai ünnepben, akik talán örömmel és szeretettel hálát adtok. De talán vannak közöttetek ma is, akik szeretnétek megnyitni szíveteket a felajánláshoz a meghallgatás kegyelmében, mert talán van kérés, szomorúság, bánat, talán gyógyulás, talán családi béke, amit szeretnétek a mai napban is elhelyezni.

Kérlek benneteket, nyitott szívvel és lélekkel adjátok át önmagatokat Jó Jézus Krisztus Urunknak e ünnep keretében. Helyezzétek el mindazt, ami bennetek rejlik a mai napban. Lehet az kérés, lehet az felajánlás, lehet az hála, lehet az kegyelem és szeretet. Bármi, amire szükségünk van a mai napban.

De egyben adjunk hálát Jó Jézus Krisztus Urunknak, a Boldogságos Szent Szűznek, az Édesanyának, hogy egy éven keresztül kitartottak mellettünk, elfogadtak bennünket testvérnek és gyermeknek, elfogadták mindazt, amivel Hozzájuk fordultunk, és meghallgatásra talált az ima.

Hisz az ima mindenkor meghallgatásra talál. Soha nem esik a föld porába, hanem a szeretetben és a kegyelemben bízni és reménykedni kell abban, hogy az ima elhozza számunkra a gyümölcsöt a kegyelemben, az örömben, a békében, a meghallgatás erejében. Csak nekünk kell megnyitni szívünket, lelkünket. Nekünk kell átadni önmagunkat. És nekünk kell a türelem szeretetében kivárni mindazt, amire vágyakozunk, és amire szükségünk van a mai nap örömében, kegyelmében. És a mai nap öröme világosítson meg bennünket felismerésben, kegyelemben, és tudjuk elfogadni a küldetésünket a követésünkben. Hisz a tanítása ez számunkra most a bűnbánat-időben, amit hétről hétre megadott, de a hónapok révén, ami az egész év folyamán számunkra jelen volt a tanításában. Hisz soha nem ad olyant, amit ne tudnánk teljesíteni. Hisz mindig úgy szól hozzánk a szeretet szavában, a kegyelemben és az örömben, hogy nyitott szívvel és lélekkel a felkészülésünkben tudjunk készen lenni, felajánlani és elfogadni mindazt, ami számunkra a kegyelem gyümölcsében megadatik a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy így tudjunk haladni az élet-útpályánkon, azon a pályán, amelyen meghívott Jó Jézus Krisztus Urunk.

A meghívást én magam is megkaptam, a kicsiny, kis ember, a kicsiny, kis por, aki éltem. Most ismételem ilyenkor egy testérem szavát: „mint egy szürke kis egér, úgy éltem az életemet”. De ez a szürke kis egér, ez mint egy rózsabimbó megjelent közöttünk. És ez a rózsabimbó elkezdett nyiladozni. És a rózsabimbón talán voltak még vadhajtások. Ezeket Jó Jézus Krisztus Urunk nyesegette, hogy ez a rózsa valóban kiteljesedjék előttünk a tanításban, a szeretetben, az örömben és a békében. De ez mellett jelen van a fájdalom, a bánat és a szenvedés. Hisz ez együtt csak így tud párosulni, és így tudunk együtt élni a mindennapokban, és így tudunk együtt haladni a mindennapokban.

Ezt adja Jó Jézus Krisztus Urunk a meghívásban számunkra, akik ma jelen vagyunk.

Próbáljátok ti is így megnyitni szíveteket, lelketeket, átadni önmagatokat abban a reményben, hogy soha nem hagy el. Ahogy érzed most a melletted lévő testvéredet, ha talán most megfognád a kezét, ahogy az ima révén meg szoktuk fogni kezünket láncban, különösképpen, mikor az áldást adja Jó Jézus Krisztus Urunk, és érezzük az Ő szeretetét és az Ő jelenlétét és az Ő kegyelmét, érezzük az Ő simogatását, érezzük az Ő melegét, a Fénynek sugarát, amellyel megajándékoz, és amellyel erőt ad. Most is így próbáljuk érezni, és akkor különösképpen, amikor szomorúak vagyunk, amikor bánatosak vagyunk, amikor úgy érezzük, hogy talán magunk maradtunk, talán senki sem szeret bennünket, talán akkor, amikor nehéz a mindennapi élet, amikor úgy érezzük, hogy már nem bírunk felállni, már nem bírjuk a keresztünket hordozni.

Ne csüggedjünk. Ne könnyezzünk. Ne féljünk. Éljen bennünk a szeretet reménye a kegyelemben, amely világosságot nyújt számunkra a meghívásunkban. A meghívásban igen-t tudtunk mondani, és a meghívásban együtt haladjunk az úton Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, hisz Ő vár bennünket az út végén ölelésre tárt Karjaival.

Érezni kell ezt a kegyelmet. Érezni kell ezt a szeretetet. Érezni kell, hogy hív. Érezni kell, hogy kinyújtja a Kezét és erőt ad…

Jézus Krisztus Urunk:

… hogy el ne vessz, testvérem.11 Ha csüggedsz, ha nehéz a kereszted, kiemellek az út porából. Megfogom kezedet, és így vezetlek, mert szeretném, hogy megmaradjál testvéremnek. Nem szeretném, hogy elvesznél, mert terád is épp olyan nagy szükségem van, mint bármely testvéremre, akik ma itt jelen vagytok, és akikre tekinthetek Szívem szeretetével, örömével és e jelenléttel, hogy ismételten az ünnepre is eggyé válva a kegyelemben, eggyé tudtok lenni.

Mária:

Édesanyám arra tanított: „Soha ne csüggedj, soha ne félj, és soha ne veszítsd el a reményedet. Bízzál a Szűzanyában. Bízzál Benne. Mert ha megnyitod felé szívedet, ha tudod összetenni kezedet és imádkozni, a Szűzanya mindenkor meghallgat. A Szűzanya majd, ha úgy érzi, akkor majd segít.”

Megfogadom édesanyám tanácsát még akkor is, mikor már nincs közöttünk. Akkor is, amikor már nem tudok hozzája szólni a beteg, fekvő ágyamon, amikor csak csüggedtem, és csak azért fohászkodtam a betegségemben: „Csak annyi erőt adj nekem, Szűzanyám. Édesanya vagyok, sokat vagyok távol gyermekeimtől, hisz néha már meg sem ismernek, mikor a kórházból hazatérek. Csak annyi erőt adj a gyógyulás kegyelmében, hogy fel tudjam nevelni őket.”

Az imám, az összetett kezem, a könnyeim és szívemből fakadó szavaim meghallgatásra találtak. Hisz gyógyulást nyertem. De a gyógyulást ez az Édesanya a Szűzanyában esdekelte ki számomra az Ő Fiánál, amit nem is tudtam remélni.

Hisz Hozzája fordulni, kérni? Hogy én Jézushoz forduljak imáimmal? — ezt el sem tudtam képzelni. Bennem csak az élt a gyermekben, ahogy mondotta édesanyám, hogy a hitet és a reményt soha nem szabad elhagyni. Ez megmaradt bennem, ha talán más tanítás és édesanyám szavai talán eltávoztak. De akkor értettem meg e édesanya-szavakat, mikor én is édesanya lettem. Akkor értettem meg a távolságot a családtól, a gyermekeimtől, testvéreimtől, szeretteimtől, mikor teltek a napok, teltek a hetek, és már teltek a hónapok, és én távol vagyok. És a csüggedés, a fájdalom és a szomorúság arra vitt, hogy ki mertem én is mondani e súlyos, vádló szavakat:

— Talán hiába imádkozom, nem hallgat meg engem senki. Nem kapok gyógyulást. Alig vagyok itthon, és a betegség újra erősebb, és mennem kell.

De jött a Fény.12

Hisz félek tőle.

De ahogy szeretnék eltávolodni és elbújni, a Fény erősebben jön felém.

És nem tudom, mit akar.

A Fény átölel. Mintha felemelne. És egy Hang szól hozzám a Fényből:

— Ne félj. Bocsánatot nyertél bűneidben, és gyógyulást nyertél.

De ki mondja e szavakat?

De már nem félek a Fénytől.

Már jól érzem magam.

Már eltávoztak a könnyek és szívemből a félelem.

Mikor kinyitom szemem, páran vannak körülöttem, de mind egyszerre szól:

— Mondd, láttál valamit?

— Mondd, hallottál valamit?

A hangok így jönnek felém. És azt sem tudom, hol vagyok. Látom az arcokat, de a szemeim könnyesek, és nem ismerem fel. De nem hagyják abba, ismét szól felém a hang. De nem egy, hanem több. De ekkor már hozzám is érnek, és mint valakit, mikor faggatnak, megráznak:

— Na, mondj valamit! Mi történt veled? Mért sírtál ennyire? Olyan furcsa hangok jöttek ki. Mi nem értettük, de mintha panaszkodtál volna. Talán ezt lehetett kivenni.

Nem tudom, mennyi idő telik el, mire felismerem, hogy valójában kik vannak itt, körülöttem. Mikor már látok, nem csak az én szemem könnyes, hanem az övéké is. Fogják kezeimet, jobbról és balról, és várják, hogy mit szólok, mit mondok:

— Nem tudom elmondani, mi történt velem. De olyan jó érzés volt. Csak ezt tudom nektek mondani.

De a hangok ismét felém szólnak, kik körülöttem vannak:

— De sírtál. De beszéltél. És nem emlékszel semmire?

— Egy gömb jött felém a szivárvány színeivel. Először féltem, mert nem tudtam, hogy ez a gömb a Fénnyel mit akar. Aztán megalak… A Fényben kialakult egy Száj, amely mozgott. De senkit nem láttam. És Hang jött felém, hogy: „Bűneid bocsánatot nyertek. És gyógyulást nyertél a betegségeid lévén.”

— De ki mondta? — kérdezik ismételten.

— Nem tudom. Nem tudok már semmit mondani.13 Hagyjatok békén!14

— Akkor kelj fel, és menjünk! Mert már csak ránk várnak! — jön egy ilyen hang. — Hisz már itt akartak hagyni!

Azt sem tudom érzékelni, hol vagyok.

— Jó, felállok, és megyek veletek.

A családban is mondjam el, hogy mi történt.

De hogyan mondjam el, mikor én magam sem tudom?!15

Én nem kértem ezt magamnak16!

— De pont veled?! Mért pont veled történt ez?!

Félek. És sírok.

Mintha én ezt akartam volna!

De első nap nem történik semmi.17

Második nap ismételten semmi.

De ekkor már többen és többen jönnek, és kérdezik:

— Történt valami? Mondott valamit? Beszélt valamit?

De majdan a harmadik nap, amikor ismételten közeledik a Fény felém, a Fényben a gömb. És a Száj ismételten megjelenik, és folytatja:

— Mondd azt, hogy a Földön nincs béke és szeretet. Csak a szeretetlenség van jelen, de egyre több és több részében.

De már úgy érzem, mintha felemel ez a Fény. Lágyan ringatózunk. Átölel és erőt ad.

És már türelmesebben várnak a jelenlévők, hogy valójában most mi történt. Most is kérdezik, hogy:

— Láttál valamit? Ismét szólt hozzád valaki? És tudod már, hogy ki az?

— Minden úgy történt, ahogy a múltkor, csak most azt mondotta, hogy nincs szeretet és béke a Földön. A szeretetlenség tombol és uralkodik. Holott mennyivel jobb békében és szeretetben élni.

Elfogadják hát, kik jelen vannak, hogy mit mondok el.

És így jön a Fény felém.

De kezdenek többen és többen, hogy csak jó tanácsként felvilágosítani:

— Ez lehet, hogy ám a gonosz, aki megkörnyékezett. Jó lesz, ha vigyáztok vele.

Már lassan egy hónapja lesz, hogy többször és többször a Fény jelen lett, és szólt hozzám a Hang e Szájon keresztül. És ekkor megkérdezem. Most már egy kis bátorság van bennem, hogy megkérdezzem, hogy valójában ki szólt hozzám, és miért pont én látom e Fényt és hallom e Hangot.

És a Fény, mert ezüstös fehér Fénnyé alakul át, és a Fényben valaki jelen van.

De nem ismerem!

De felém jön.

— Bocsáss meg nekem. Bocsáss meg nekem. Bocsáss meg nekem.

Hisz nem más jött a Fényben hozzám, mint Maga Jézus!

— De valóban látlak? Valóban Te vagy?

És így szól:

— Én szóltam hozzád. Én hívtalak. Kiválasztottalak az út porából, hogy taníthassalak, hogy vezesselek.

Elsőként félelem jelenik meg bennem és rajtam. De a Fény, a simogatás erőt ad, és öröm és szeretet árad felém, és valami különlegesség vesz körül.

S boldogan mondom el, hogy:

— A Fényből Maga Jézus jelent meg. Ő szólt hozzám!

De ezt az örömet nem sokáig hagyták meg bennem. Többen és többen kérdezik:

— Biztos vagy benne? Valóban jól láttad? Felismerted? Ő szólt hozzád? És hogyan mutatkozott be?

— „Én a Szeretet vagyok az örömben, Béke vagyok az irgalomban.” Csak ennyit mondott. És nem tudom elmondani azt a csodálatos, különleges érzést, amiben részem lehetett. Nem tudom nektek átadni. Nem tudom elmondani. Szeretném és próbálom. Ne faggassatok. Ne mondjátok már, hogy hogy’ van, mint van, milyen ruhában van, hogyan szólt hozzám!

A szeretet és az öröm a békében valami más. Ezt itt semmihez sem hasonlíthatom.

A Hangját semmihez sem lehet hasonlítani. Mondjam azt, hogy mintha bársonyos, különleges? De olyan csodálatos, szeretet szaván szól.

Nem tudom elmondani.

Hogy látom a Fényben, ahogy hozzám lépett, ahogy tekinthettem, nézhettem?

A magasságát?

180—185 centire tudom megítélni.

A haja?

Vállára hajlik, ilyen világosabb, gesztenyés-barna, minimális hullámokkal.

A szeme?

Azt nem tudom megítélni, hisz sötét. Hogy már barna, vagy már inkább a feketének az árnyalata? Ebben nem vagyok teljesen biztos, hogy melyik színt mondjam. Inkább csak úgy mondom, hogy sötét.

A ruhája?

Az különleges a fehérségében, és különleges az anyagában, a tapintásában. Mintha selymes lenne, de mégsem az a selyem, amit itt ismerek. Nem tudom, mihez hasonlítani.

És mezítláb.

A dereka felövezett.

A Kezeit kitárja ölelésre:

— Kitárom Kezemet, hogy mind jöjjetek. Hisz Enyimék vagytok, és Hozzám térjetek, kik a szabad akaratban és a cselekvésben úgy éltek itt, lent a Földön. Hisz az Atya megadta a szabad akaratot minden gyermeke részére. De Én várom az Én testvéreimet, kik elfogadnak Engem, Jézus Krisztus Urukat a szeretet kegyelmében.

Ezt így elmondani, átadni teljesen nem lehet. De megpróbálva, hogy mindenki részesüljön ebből az örömből, ebből a kegyelemből s ebből a szeretetből.

Hisz néha egy pillanatra úgy éreztem, hogy talán nem is a Földön járok! Talán mintha a Föld felett lebegnék! Csak egy kicsit magasabban a Földtől. Mert oly öröm és boldogság és szeretet a kegyelemben, amely átölel, amely erőt ad!

De ezt az örömet ismételten nem sokáig őrizhettem magamban. Ismételten jöttek olyanok, akik talán úgy érezték, hogy talán tőlem egy kicsit okosabbak, műveltebbek, jobban értenek ezekhez a dolgokhoz, és azt mondották számomra:

— Nehogy mindent elhiggy, mert nem is biztos, hogy Jézust látod! Lehet, hogy az Ő képmásában a gonosz jelentkezik neked, és te neki szolgálsz.

Az öröm egy pillanatra eltávozik, és már ismét a könny jelenik meg rajtam és bennem.18

Mindig ezt mondom:

— Higgyétek el, én ezt nem kértem magamnak. Én nem tudom, miért én vagyok. De ezt látom, ezt hallom. És miért mondják ezt nekem most, hogy nehogy elhiggyem, nehogy bízzak ebben?!

Az örömet, a boldogságot olyan hamar el lehet vetni ilyen szavakkal, hogy már a félelem, a bánat van szívemben, lelkemben és a könnyek.19

De az okosabbjai tanácsokat osztanak, felkészítenek:

— Mindig legyen nálad rózsafüzér, mindig legyen nálad szentelt víz. És ha majd ismét jön feléd ez a Fény és a Fényből az az alak, akit te Jézusnak mondasz, vedd elő a rózsafüzéredet, vedd elő a szentelt vizet, öntözgesd jól meg. Majd meglátod, hogy már nem látsz semmit, már nem hallasz semmit! És majd elmenekül tőled mindaz, amit hinni véltél.

A kicsinyhitűségemben és a tanulatlanságomban elfogadtam, amit mondtak.

És jön a Fény.

És a Fényben ismét van valaki bent.

És ahogy közeledik, ismételten Maga Jézus, aki jön.

Nem is tudom, most hogy nézzek Rá, vagy ahogy mondták, hogy hajtsam meg fejemet, és gyorsan vegyem elő a rózsafüzért és a szentelt vizet.

Mitévő legyek, nem tudom.

De hallgatok azokra, akik tanácsot osztottak. Veszem elő a rózsafüzéremet, a szentelt vizet, és elkezdem öntözgetni.

És mosoly jelenik meg az Arcán!

Nem tűnt el!!

Itt van!!

Nem ment el!!

Nem volt igaz, amit mondtak!

De kicsit szégyellem is magam:

— Bocsáss meg nekem, Jézusom!20[ Bocsáss meg nekem! Hisz ezt tanácsolták nekem. Bocsáss meg nekem, hogy nem hittem Benned!21

És így szól felém:

— Ne szégyenkezz, és ne sírjál. Öröm legyen szívedben, lelkedben, egész lényedben. Hisz most kicsinyhitűvé váltál, de a kicsinyhitűségedben bizonyosságot szerezhettél. Íme, láthatod, Én vagyok, a Te Urad, Jézus Krisztus, aki azért jöttem, hogy meghívjalak az útra. Az útra, amelyen Együtt haladjunk. És majd tanítalak.

— Köszönöm! Köszönöm, hogy elfogadtad tőlem mindezt, amivel most illettelek. De nem azért tettem, hogy annyira kételkedtem és nem hittem, de egyre többen és többen azt mondogatták, hogy nem biztos, hogy Téged látlak, hanem csak a gonoszt a Te Képedben. Bocsáss meg nekem, Uram, Jézusom! Hű testvéred leszek. Mindent elfogadok, amit kérsz tőlem. Elfogadom a tanítást, amivel megajándékozol.

Boldog lett a szívem ettől a csodálatos örömtől, és boldogan mondhattam mindazoknak, akik azt mondották számomra, hogy „ne higgy abban, amit látsz és hallasz”, mert bizonyosságot szereztem és nyertem:

— Ez Maga Jézus volt! Nevetve fogadta tőlem a szentelt vizet és a szentolvasót, mikor látta kezemben, csak mosolygott rajtam, és kicsinyhitűnek nevezett.

Ugyan nem értem még, mi az, hogy kicsinyhitű, de boldog vagyok, hogy itt van! És nem hagyott el!

És hallhattam, láthattam.

És szólt hozzám.

Erre az időre már egyre jobban és jobban elterjedt a hír, és jöttek az emberek. De mind azért jöttek, hogy gyógyuljanak, hisz jelen van a gyógyító ima, amit így mondott, a karizmában.22 De hogy imádkozni, egy kicsit többet részt venni, az nem mindenkinek tetszett. Csak azért jönni, hogy: „Imádkozz rám! Tedd rám kezedet, és meglátom, hogy gyógyultam-e vagy nem.”

De hogy ki mikor kap gyógyulást, azt én nem tudom elmondani. Hisz engem csak arra tanított, hogy mondjam el a gyógyító imát, rakjam a kezemet az emberekre, a testvéreimre, és akikben a hit kegyelme a szeretetben jelen van, az gyógyulást nyer. Akit csak a kíváncsiság vezet, vagy azért, hogy próbára tegyen, azzal nem nekem kell foglalkozni.

De a nép sokaságában egyre jobban és jobban az terjedt el: „Csak jöjjetek, mert gyógyulást nyertek.”

És már nem is a kiválasztottat keresték, hanem a gyógyítót. És a gyógyítóhoz, mint egy orvosi rendelőbe szerettek volna bejelentkezni. Volt, aki már reggel 6 órára kérte az időpontját, és volt, aki délutánra. Hisz így képzelték el a gyógyító asszonynak a szerepét. Csak akkor döbbentek rá, mikor elmondottam részükre, hogy:

— Én nem vagyok gyógyító. Én imádkozni tudok. Imádkozni és felajánlani. Elhelyezni a mi Jó Jézus Krisztus Urunknál, és Ő adja a gyógyítást számunkra. Ha megérdemeljük? Nem tudom. Vagy ha megajándékoz? Nem tudom. Ő látja a szívünket, lelkünket, Ő lát bennünket, hogy mire van szükségünk.

És egyre többen és többen úgy jöttek, hogy ne a lelkével foglalkozzam és ne az imával, ő, ha kell, imádkozik otthon, és hagyjam az ő lelkét. Neki a lába fáj, és én azt gyógyítsam meg.

De én nem ígérhetem, hogy a lába meggyógyul.

Én nem ezért vagyok!

Már szomorodva és könnyekkel:

— Én azért vagyok, hogy imádkozzak, imádkoztassak, és várjuk Jó Jézus Krisztus Urunknak a kegyelmét és a szeretetét és a türelmét.

És akkor így szól felém:

— Hát ha nem tudod meggyógyítani a lábamat, akkor megyünk is innen. Lányom, gyere! Ez is csak egy kuruzsló!

E szavak hallatán összetörtem.23 És ide jöttem az én Jézusomhoz, és könnyeimmel, és azt mondani:

— Ó, Uram! Én ezt nem bírom! Én nem bántottam őt. Azt se tudom, kicsoda vagy micsoda. És így beszél velem!24

És megjelenik a Fényben, és szomorú az Arca, és így szól:

— Én hívtalak meg erre az útra. Még mindig kérdezem: elfogadod a meghívást, és tovább jössz ezen az úton? És ha elfogadod, akkor meg kell, hogy erősödj, és tudd elfogadni mindazt, ami jelen van, és mindazt a megaláztatást, amit ezzel együtt minden nap el tudd fogadni. Hisz nézd Kezeimet, nézd Lábaimat, nézd Oldalamat. Én is szenvedtem ártatlanul testvéreimért, felebarátaimért. Tőled is kérdezem, ha elfogadod ezt a meghívást, vállalnod kell a szenvedés révén a megaláztatást s mindazt, amivel illetnek. De nem csak téged, hanem családodat is. De a családot neked kell erősítened, mert tőled várják a segítséget. Hisz azt fogják mondani: „Érted minket is csúfolnak. Érted minket is megvetnek. Érted minket is kitaszítanak, kiközösítenek.” Ismételten kérdezem: vállalod-e e meghívást az úton e haladásban? Megerősítelek, veled leszek, melletted leszek, benned élek. Erőt adok mindahhoz, ami körülvesz, hogy el tudd fogadni. Lesznek pillanatok, mikor elcsüggedsz, lesznek pillanatok, mikor könnyezel, és lesznek pillanatok, mikor öröm és boldogság a szeretetében jelen… Ez mind-mind együtt van jelen.

— Igen, Uram, Jézusom, elfogadom. Bocsáss meg nekem. Bocsáss meg, hogy Hozzád fordultam e könnyeimmel. Bocsáss meg, ha kételkedtem Benned. De olyan rosszul esett, mikor azt mondta25, hogy ne az imával és a lélekkel foglalkozzak, hanem a lábának a gyógyításával.26

Így szól felém:

— Ezért mutattam meg Kezeimet, Lábaimat, Oldalamat, hogy erőt nyerhess belőle, hisz ahogy mondottam, Én ezt ártatlanul vállaltam testvéreimért, felebarátaimért, a megmentésért. De a megmentésben néha nem csak a Kezeim és Lábaim fájdalma, amit látni, hogy milyen nehéz elfogadni, hanem Szívem fájdalma az ilyen ridegségért, az ilyen megaláztatásokért és az ilyen kicsinyhitűségért, akik jelen vannak és élnek. Várják a segítséget, de a segítségért, hogy tenni is kell, az a büszkeségükben nincsen jelen szívükben, lelkükben. Az Atya ezért küldött Engem, hogy szeretetet, békét hozzak el a világba. Az Atya azért küldött, hogy a betegeket keressem fel, mert számukra van szükség az Orvosra.27 Az Atya azért küldött, hogy árasszam a szeretetet az örömben az elesettek- és az árvákhoz, a magányosokhoz. Az Atya azért küldött, hogy a tanításommal és az Evangéliummal segíthessem mindazokat, akik ugyan nem látnak, de mégis hisznek Bennem, akik nem hallanak, de elfogadják tanításomat és Evangéliumomat.28 És az Atya azért küldött, hogy Megváltást hozzak a Földre a gyermekeknek és a testvéreknek. A kiválasztásod, a meghívásod az úton neked is nem csak a tanítás lesz, és a szeretet és az öröm és a kegyelem, hanem az, hogy tudd elfogadni mindazt, ami ezzel együtt jelen van a mindennapokban, a megaláztatásokban, a kitaszítottságokban, a csúfolásokban, és néha úgy érzed, az arcul-ütésekben. Most a Fényem sugara átölel, megerősít és felemel, hogy ez által tudjál erőt nyerni a mindennapokban, a mindennapokhoz, és tudjál haladni az élet-útpályán, az élet-útpályán abban a reményben és abban a hit-kegyelemben, hogy elfogadtad a meghívást. És a meghívás kegyelme erőt ad a mindennapokhoz, a mindennapokban.

— Köszönöm. Köszönöm e tanításodat. Köszönöm e felemelést. Köszönöm e átölelést, amely felmelegített, amely erőt adott, ami által elfogadom mindazt, ami jelen van. Bocsáss meg nekem. Bocsáss meg még egyszer azért, amit mondottam, hogy nem én kértem magamnak ezt. És már a gondolat bennem van, hisz Előtted semmi sem lehet titok és elrejtett, hogy talán mindent visszanyújtok a Te Szentséges Szívedhez. Én nem érzem magam olyan erősnek, hogy ezt mind el tudjam fogadni. Köszönöm Neked, ó, Uram, ó, Jézusom, hogy felemeltél, átöleltél és meghívtál az útra! Boldogan fogadom el a tanításodat, amivel megajándékozol.

És a tanítások éjjelente jelentek meg.29 De a tanítást nem csak hallom, hanem látom a megtapasztalásában, és hogy jobban megmaradjanak bennem, elismételem a szavakat. Elismételem a tanítást. Elismételem a felkészítést. De a jelenlévők és a családtag, az éberen figyel: „Nagyon megfigyelem, megjegyzem, miről van szó. És majd holnap elmondom.”

De jött a holnap, és a holnapban feléje nyújtottam kezem:

— Íme, testvér, te valamit mondani akarsz. Meg akarod osztani felebarátaiddal és jelenlévőiddel.

— Én akarok mondani?— hisz meglepődik.

— Hát azt mondottad.

— Nagyon figyeltem. Megjegyeztem. Igen, figyeltem és megjegyeztem. De ma már semmit sem tudok belőle. Mintha kirepült volna a fejemből.

Jézus Krisztus Urunk:

Hisz a tanítást, melynek jelen voltatok és tanúi voltatok, szolgámnak adtam. Ti csak a tanítás résztvevői voltatok a megtapasztalásban és a kegyelemben. De a tanítás nem nektek szólt, hanem szolgámnak. Majd eljön az idő, amikor szolgám átadja felétek mindazt, amire felkészítem. Annak ellenére, hogy egyre többen és többen nem értitek: „Miért nem szól hozzánk, hisz szinte elbújik. Nem tud beszélni. Imádkozik, imádkoztat, és keveset beszél.”

De Én, Jézus Krisztus Uratok felkészítelek benneteket, kik a jelenlévőkben e napon jelen voltatok, és így szóltam felétek:

Ti lesztek tanúi mindannak, amit megtapasztalhattok. Jelen van előttetek kiválasztott szolgám, ki csak azt mondja el, ami a legszükségesebb, ki csak annyit szól, amennyit szinte ki tudtok tőle erőszakolni. Hisz ha lehet, megbújik, és nem szól semmit. Elég, ha imádkozhat, elég, ha két szót szól. Van, aki tud helyette beszélni és szóval tartani. De Én mondom nektek, Jézus Krisztus Uratok, Én leszek szolgámnak a Tanítója, mint tanítványaimnak. És eljön az idő, mikor szólni fog szolgám, a tanításokat átadja részetekre. Eljön az idő, mikor a meghívásokban tanúságtételt fog tenni önmaga mellett és mindamellett, amit megtapasztalhatott, és amiben része lehetett.30

De ebben többen és többen kételkedtek. Nem tudták elfogadni, hogy ő tanulni fog, ő szólni fog.

Nem mondom most azokat a szavakat, amelyekkel akkor illettétek, hogy mit tesztek akkor, ha ő tanulni fog, és szólni fog!

Hisz jelen vagytok és emlékeztek!

És nagy volt a nevetés bennetek az elhangzás után!

De akkor is jelen voltatok, amikor testvér szólt:

— Most már oly sokat adtál neki, kevesebbet is adhatsz! Hisz már néha nem tudja, mikor kell abbahagynia a beszédet.

Mikor már a megtapasztalás jelen van a bizonyosságtételében, mikor ennek tanúi lettetek, ahogy mondottam nektek, egy épületet mindig lent a földben, az alapoknál kezdik. Én szolgámat is szintén a földben találtam, az alapoknál. Onnan emelve ki, és onnan kezdtem el tanítani. És ahogy az épület napról napra és hétről hétre épül, és majdan elkészül, úgy lesz jelen szolgámon a tanítás, a megtapasztalás, amelynek része lehettetek, amelyre most, lehet, hogy örömmel és szeretettel gondoltok vissza. Még akkor, mikor ez a szegényes sátorotok se volt jelen, csak a szabadban voltatok, és nem tudtátok, mitévők legyetek akkor, mikor csak felfelé tekintettetek és azt mondottátok:

— Uram! Ne add nekünk ezt az esőt! Hogy leszünk kint?

Előtte nap meg:

— Uram! Add az esőt, mert kiszárad a föld termése!

Másnap, hogy együtt lehessetek, „most ne add az esőt, mert nem tudunk, hova térni”.

De ez a szegényes sátor, amit sokan és sokan megcsúfoltak és kicsúfoltak, ez a kegyelem szeretetében van jelen. Ez ad számotokra erőt a kezdethez, az alaphoz, mindahhoz, amelynek részei lehettetek, mindahhoz, amit megtapasztalhattatok.

E helyen volt a csodálatos áldás, amelyet Atyám árasztott felétek a zord hidegben, hisz kint a hó jelent meg, és bent a lehelet látszik.31 De az öröm, az összetartozás erőt ad nektek mindahhoz, hogy: „Nem fázunk. És boldogok vagyunk e helyen!”

És az áldás örömében és kegyelmében, amelyet nem csak Én, Jézus Krisztus Uratok adtam számotokra, hanem Atyám is megadta, hogy ne azt nézzétek, hogy milyen szegényes, ne azt nézzétek, ahogy kicsúfolták számotokra, hogy: „A brüsszeli csipkék díszítik számotokra e helyet!”

Ne azt nézzétek, hogy a padlásokról lekerülve e szent képek elfoglalták a helyet, hanem azt nézzétek, hogy a szeretet és a kegyelem hogy’ van jelen, és hogy’ működik, és hogy’ árad felétek, hogy’ hallgassa meg a szívedet, a lelkedet, hogyan tudod lerakni talán térdelve, talán könnyeiddel mindazt, ami benned rejlik, hogyan tudtátok elfogadni e szegényes helyet még akkor is, mikor voltak testvérek, akik azt mondták:

— Ide jönnek imádkozni? Ezért a helyért vannak így oda?!

De nem sokáig élt benne ez a gondolat, mert egy Hang azt mondotta neki erélyesen:

— Térdelj le!!!

Körbenéz, hogy ki szólt neki, hisz „egyedül vagyok”.

— Térdelj le!!!!

„És valaki szinte megfogja a vállamat, és le kell térdelnem. És akkor érzem a kegyelmet. Valami történik velem.”

És már a könnyek jelennek meg szívében, lelkében, szemein és arcán. És már nem nézi e szegényes helyet, már nem tekint így körbe, már nem mondja: „Ezért a helyért vannak úgy oda? Ezért jönnek imádkozni?”

Mert megtapasztalhatta elsőként, lehet, hogy az erélyes Hangomat, hisz ha szeretettel szólok feléje, meg sem hallja, mert a szíve nem volt nyitott, mert a szíve és a szeme azon volt, hogy „mit látok és mit hallok”. Az erélyes Hang, a Kéz, amely lenyomta, amitől megijedt: „Hisz senki sincs itt! Merjem elmondani valakinek, hogy velem mi történt? Lehet, hogy kinevetnek, lehet, hogy nem hiszik el.”

Ez a gondolat foglalkoztatja óráról órára, és nincs nyugodalma szívében és a lelkében: „Odamegyek én a Marikához, elmondom én neki. De úgy kezdem: »Ne nevessél ki, amit most elmondok neked. Nem tudom, mi történt. Azt sem tudom, ki tette velem.«”

És könnyekkel kezdi mondani:

— És talán azért kaptam mindezt, először lenéztem ezt a helyet? Nem tudom. De hogy utána ki parancsolt le engem, azt sem tudom! De azóta nincs a szívemben és a lelkemben nyugalom. És csak sírnom kell. És már nem bírom tovább. Meg kell veled osztanom.

Mária:

— Ne sírj — szólok feléje. — Örülj, mert Jézus meglátogatott téged!

— De így?!

— A te szívedben mi volt e helyett, mikor bejöttél? Elhitted, hogy ott Jézus megjelenhetett? Elhitted, hogy ezen a szegényes helyen tudunk imádkozni? A szegényes hely nem ezért van jelen. De ezt a szegényes helyet, hogy én elmondjam neked, számomra azt mondotta Jó Jézus Krisztus Uram, hogy nekünk szinte pompánk van ebben a helyben, mert Ő ettől még szegényesebb helyen született meg. Így képzeld el.

— Akkor ne sírjak?

— Ne sírjál. Légy boldog! Keresd meg a békét a szívedben. Érezd a szeretetet. És Jézus meghívott. Most rajtad áll, hogy elfogadod-e a meghívását vagy nem.

— De nem mondta, hogy menjek valahova.

— Hát nem meghívott e helyre?! Nem ezért kellett letérdelned?!

— Így adja a meghívást? — összecsapja a kezét, és nem érti, hogy mi történt.

Egy kicsit gondolkodik, de hamarosan ismét megjelenik, és hiszem, hogy ma boldog ezen az ünnepen, hogy őt meghívta e helyre. Talán akkor nem értette azt a szót, hogy: „Térdelj le!” De most már érti. És boldog, hogy része lehet a meghívásban, a küldetésben és a követésben.

Mert a mi Drága, Jó Jézusunk így van jelen közöttünk és bennünk. Így munkálkodik rajtunk és bennünk. Így adja meg az Ő meghívását a testvérei számára. Valaki csak egy képet lát, valaki egy szót, valaki Fényt, és valaki talán egy erélyesebb Hangot hall. Nem tudjuk. De a boldogság, az öröm és a szeretet mérhetetlen. Lehet fájdalom, lehet bánat, lehet bármilyen szomorúság, nehézség, ha van bennem hit és van bennem remény, és tudok kihez fordulni, és a bizalomban kihez feltárni mindazt, ami szívemben, ami lelkemben van jelen a mindennapokban. Mert megadja mindazt, amire szükség van, mindazt, ami felemel, mindazt, ami átölel, mindazt, ami erőt ad. Csak nem szabad félni, és nem szabad elcsüggedni, mert a remény a kegyelmében így hív meg az útra, hogy eggyé válva a követésben, és majd felismerve a küldetést.

Jézus Krisztus Urunk:

Hisz ez a hely a szegénységében annál nagyobb szeretetet, örömet és kegyelmet áraszt. Ez a hely megmarad mindahhoz, amire a mai nap a jelenlétben szükség van, mindahhoz, hogy minden testvérem a földi emberben honnan indul. Mindenki lentről kezdi, és onnan indul felfele. De nem mindegy, hogy hogyan halad e úton. Hisz vannak, akik törekszenek, vannak, akik másokat megaláznak, és vannak, akik saját maguk szeretnének csak érvényesülni, és nem törődnek felebarátaikkal, testvéreikkel. A kegyelem és a szeretet a mindennapokban ezt adja számunkra. Tudnunk kell felismerni, és tudnunk kell elfogadni, tudnunk kell szívünkbe és lelkünkbe zárni, és ez alapján élni és haladni az élet-útpályán.

Hisz szolgámnak is a meghívás így volt jelen, és így van jelen ma is. Így tudta elfogadni a meghívást, és így tud haladni ma is rajta. Mert a hit a szeretet bizalmával erőt ad. Nincs benne kétely, csak az öröm és a béke, amely felemel az út porából, amely erőt ad a küzdelemhez, amely erőt ad a felismeréshez, amely erőt ad, hogy el tudd fogadni a mindennapi életed útpályáját még akkor is, ha nehéz.

Hisz a nehézségről tudnék beszélni számotokra, tudna beszélni róla szolgám számotokra, hisz a hosszú évek alatt, amit már Együtt töltöttünk, nem csak szolgámmal, hanem sok-sok jelen lévő testvéremmel, megtapasztalhattátok, mi az igazi fájdalom, mi az igazi szenvedés, mi az igazi megpróbáltatás és mi az igazi küzdelem. És hogy ha ezt mind-mind megtapasztalod, akkor már másképp haladsz a mindennapokban. Akkor már másképp haladsz az életed útján. Akkor már másképp fogadod el felebarátodat, testvéredet. Másképp figyelsz családtagjaidra és szeretteidre. Akkor már nem csak a hatalom van benned. Akkor már nem csak, hogy „én érvényesüljek, és nem törődöm szeretteimmel, családtagjaimmal, felebarátaimmal”, hanem a szeretet eggyé válása. „A kitárt Kéz azt nyújtja számunkra, hogy a hit reményében Hozzád készülünk, Uram, Jézusom, hisz Te váltottál meg minket, és Benned bízunk és reménykedünk. És örülünk, hogy számunkra van még ez az út a reményben, ahova haladhatunk. Számunkra ez az út, amely erőt ad mindahhoz, amely körülvesz, még akkor is, ha nehéz, még akkor is, ha küzdeni kell.”

Mert a küzdelem mindenkor meghozza a maga gyümölcsét a mindennapokhoz, a mindennapokban. Mert a szeretet, az öröm és a kegyelem ezt nyújtja számotokra a mai ünnepben, a mai ünnep megemlékezésében.

A mai ünnep, amelyre összegyűltetek e tanításban, e emlékben mindahhoz, amely a jelenlétet adja számotokra. Egy kicsit más, mint a megszokott. Egy kicsit talán meglepődtök a szavakon és a gondolatokon. De Én, Jézus Krisztus Uratok sosem adhatom ugyanazt, amit már megadtam. Hisz mindig van más, amit kiemelhetek. Mindig van más a szeretetnek a jelében, amit áraszthatok. És mindig van más, hogyan érintsem meg a szíveiteket. És mindig van más, hogyan árasszam felétek a szeretetemet.

Most a megemlékezés az ünnepben folytatódik, de nem szolgámmal — most pásztor testvéreim szólnak majdan felétek. Hisz ahogy szolgám elmondotta a megemlékezésében, hisz többen vannak már jelen, akik már 10 esztendeje, hogy itt vannak. Többen vannak, akik kicsit kevesebb, mint 10 esztendeje. De mivel pásztorom ünnepélyes keretek között elfogadta a felkérést Mária szolgám vezetéséhez és ehhez a Közösséghez, így mivel ő a ti pásztorotok, elsőként ő szól. És utána az a pásztorom, akik sorban jönnek a 10 esztendő… És utána tovább folytatódik a megemlékezés.

Most pásztorom szól. Fogadjátok őt is szeretettel e ünnep örömében.

Antal atya:

Azt már a kórházban éreztem, hogy a szeretet olyan nagy! Nekem olyan nagy volt ez a vágy, épp most nem tudok ott lenni, Nagyböjt alatt.32 De ez a vágy mellett tudtam, hogy el kell fogadni ezt a helyzetet, a mostani helyzetet. Ebben a harcban voltak. Jöttek repülővel, vigasztaltak. Nagy volt az öröm. Nem azért, mert jöttek, mert tudtam, hogy a szeretetnek nincs határa. Nem lehet meghatározni, akármilyen helyzet. Abban azt láttam, abban, hogy eljöttek.

Mikor visszajöttem először ide, akkor is éreztem, az imádságnak van meghallgatása. Tudom, van még bajom, de ez semmi, ezt cipelem magammal. De ez a szeretet, ez olyan gyönyörű dolog! Imádságért köszönetet mondok. De a vágy, ide jönni, az egy olyan gyönyörű dolog, csak nem tudsz, mikor akarsz.

De akkor van alkalom, hogy el tudsz jönni. Az a lényeg. Na, most indulok, akármi.

Ott voltam az orvosnál, mondom, én el akarok menni időre.

Hát hova megy időre?

Mondom, Magyarországra.

S meddig?

Mondom, 3 évre legalább.

Rám nézett…

Mondom, vigyázok az ujjamra.

Azt mondja, akkor jó, induljál.

Aztán benn volt az öröm, most már nem tart vissza semmi. Így aztán valaki elhozott ide autóval, de hazafelé már én megyek, annyira benn van most az erő. És első pénteken, gondolom, visszajövök, mert most megint van vizsga május 2-én. Gondolom, hogy nem szólnak, hogy itt kell maradnom, mert egész jó a seb, száraz, minden.

Azt akarom még mondani: nagyon szépen köszönöm ezt a szeretetet, amit én itt kaptam, és tovább is kapok.

János atya:

Mit is mondjak?

Emlékszem, ’96-ban, mikor eljöttünk ide először, hallottam Sükösdről, és akkor még a nagymama itt volt tolókocsiban, akkor kérdeztem: „Itthon van a Marika?”

„Hát nincs.” Satöbbi.

Akkor bejöttem. S végül is a Marika egyszer csak előjött. És akkor elbeszélgettünk. És akkor megkérdeztem, hogy hát voltaképpen miről is van szó, az esemény. Satöbbi.

És utána éreztem, hogy úgy látszik, itt valami természetfeletti van.

Elnézést, de én se dőltem be azonnal.

Én is egy picit kishitű voltam, s akkor utána néztem, hogy ez valóban így van, vagy nem így van?

És annyi jelet kaptam azóta! Mert Marika, egy pap, ha eljön, egy ilyent, valamit lát, a híveket befolyásolhatja, mindössze a jelenlétével, és akkor felelősek vagyunk, hogy ez hiteles vagy nem hiteles.

És utána egy jó év múlva azt mondtam, hogy, amikor láttam a Golgotát, hogy ez, ha valóban hiteles, akkor fönnmarad. De ha valami esetleg bejön, valami, nem tudom én, orvosságok, ha nem tudom, mivel csinálja ezt a Marika, 1-2 éven belül kampec. Úgy-e?

De most az idő mondja meg, hisz láttam, történt, ami történt a püspökömmel stb.

Hagyjuk mostan.

De akkor is, amikor távol voltam, le volt ez tiltva, illetve most se oldották fel személyesen, de hát jól van. De arra rájöttem, hogy hát jó, sok mindenre, és egy kicsikét kinyílt az embernek is a szeme, hogy hát bocsánat. És vettem a bátorságot, és újra eljöttem ide, és meggyőződtem. Annyi jel követte, és legtöbbször, amikor én ide eljövök, egyúttal zarándokként hálát adni is jövök ide. Persze, hogy találkozzam veletek, persze ez a természetfeletti jelenség. Mert én természetfeletti jelenségnek tartom úgy, mint ti.

Tehát itten ez nem mehet, csak természetes okoskodással. Természetes eddig egész… Én is plébános vagyok, összehívom az embereket, nem tudom, egyéb dolgokra. Azt mondom, hogy gyertek össze a Szűzanyához imádkozni, akkor százával jöttek.

Most vasárnap tartottunk egy gyönyörű, szép imatalálkozót Töröktopolyán. Voltunk vagy 400-an. Jó. Arra összejönnek. De próbálok egy másvalamit, ketten, hárman, négyen jönnek össze.

Tehát ilyen folytonosan ennyien összejönni, ez is már egy tanúság, hogy itt az Úr Jézus működik. Egy kicsit fundamentális szemmel nézem, mert azt tanultam teológián. Jó. És valóban itt az Úr Jézus működik. Kegyelem. Ha valaki fel akar töltekezni, nagyon ajánlom, jöjjenek ide feltöltekezni.

És hát egymásnak a keresztjét hordozni, segíteni hordani. Segítsünk egymásnak. Mert kéz a kézben…

Nézzék, előfordul az, hogy roskadozunk.

Vagy nem fordul elő?

Dehogyisnem!

És olyan jó, amikor tudjuk, hogy abba a másikba lehet kapaszkodni, s azok imádkoznak.

S most kihasználom az időt, és köszönetet mondok mind az imáitokért, mindazért, amit felajánlottatok, amikor a segítségteket kérem és kértem, és kérem továbbra is. És én is imádkozni fogok értetek. Mikor eljövök ide, a szentmisét mindig az itteni, a ti szándékotokra mutatom be. Tehát a mai szentmisét is a ti szándékotokra.

És adja az Úr Jézus, hogy bátorság, egészen a teljes megújulásig.

Kálmán atya:

’97-ben jöttem ide először, valamikor vagy télen, vagy tavasszal. Egy barátom, nem pap ő, írt nekem egy levelet, ő járt itt, és azt írta benne, egy nagyon értelmes fiatalember, elvégezte, azt hiszem, nappalin, tehát nem szombatonként, ilyen gyorstalpaló teológiát, hanem nappali tagozaton, 4 vagy 5 évet. Egy nagyon értelmes fiatalember, és írt nekem egy levelet, hogy ő itt nagyon jó dolgokat tapasztalt, és hitelesnek tartja. Akkor én Tolna megyében működtem, és hát nehézség meg gond, az volt bőven. És hát eljöttem ide, és általában első pénteken jöttem. És hát itt ültem a Golgota alatt, és hát úgy azt állapítottam meg, hogy hát Marika vagy Oszkár-díjas színésznő, vagy valódi.

De semmi oka nincs arra, hogy ő ezt megjátssza, és hát ezt nem lehet így megjátszani. És hát nagy szeretetet tapasztaltam itt, meg egyértelműen pozitív gyümölcsöket.

Tehát, hogy ha az Egyház el akarja dönteni, hogy egy magánkinyilatkoztatás hiteles-e vagy nem, akkor a gyümölcsöket szokták vizsgálni. Tehát azt, hogy hát én elmondom a pozitív gyümölcsöket. Itt nagyon szépen imádkoznak, nem hadarva, aztán átélve. Nagyon, tehát sokan és őszintén gyónnak.

Én mindig nagyon szerettem gyóntatni. És az elmúlt évtizedekben egy nagy fájdalmam az, hogy sokfelé kevesen gyónnak, vagy felületesen gyónnak. És hát úgy kell küszködni, hogy abból a felületes gyónásból valahogy egy épkézláb gyónás legyen. És itt rendkívül, rendkívül őszinte, jó gyónásokat hallhattam.

Hát még ehhez hasonlót csak Mátraverebély-Szentkúton hallgattam, ahol ezelőtt 20 évvel meg 25 évvel az ember leült reggel 9-kor gyóntatni, ahol éjfélig gyóntathatott egyfolytában. És egyszerre gyóntatott 6-10 pap.

Tehát a helynek a légköre, az, hogy sokan imádkoznak, az arra indítja az embereket, hogy jól gyónjanak.

Aztán sok-sok megpróbáltatás volt azon a helyemen, és ha nem tudtam eljönni, vagy hónap közben volt ilyen, és tanácstalan voltam, akkor felhívtam Marikát, és hát kértem, az előttem lévő Marikát, hogy hát imádságot kérnék, és nagyon jól imádkoztak, és most megoldódtak dolgok.

Na, most Szent Pál azt írja, hogy ha túlárad a bűn, akkor túlárad a kegyelem. Én azt hiszem, hogy mindenki aláírja azt, hogy ma nem csak Magyarországon, de világszerte túlárad a bűn. A bűnt magasztalják, házasságtörést, és ami, Ég-világon mindenféle bűnt nem elítélnek, hanem… Nem elítélik a bűnöket, hanem magasztalják és követendő példaként állítják be.

Tehát egészen természetes dolognak tartom azt, hogy vannak magánkinyilatkoztatások, és sokkal több van, mint régebben volt, amikor az emberek nagy többsége templomba járt, gyónt, 6-8-10 gyerek volt családonként, a válás ritka volt. Akkor is voltak magánkinyilatkoztatások, de ma sokkal több.

Most én azt kérem tőletek, hogy imádkozzatok azért, hogy több pap jöjjön el ide. Hadd mondjak egy párhuzamot: kétszer voltam Medjugorje-ban. 2003-ban elmentem oda, egy barátom hívott, ott már nem tudom, hány éve papok számára rendeznek lelkigyakorlatot. Az egész világról mennek oda papok. Kb. 486-an voltunk ott papok, nyáron, egy hétig, és ott az egyik koronatanú, aki már 1981-ben, a kezdet kezdetén ott volt, egy ferences atya, hát elmondta azt, hogy néhány héttel a jelenések elkezdődése után, ott minden nap megjelenik Szűz Mária, 100 pap gyóntatott egyszerre. És az emberek nagy, hosszú sorokban álltak. S akkor megállapítottam magamban, hogy a horvát papokban sokkal nagyobb hit van, mert ott ilyen tizenéves lányok voltak a látnokok meg két fiú, akikből az egyik még gyerek volt, ha térdelt, az asztalt alig érte föl. Tehát sokkal kevesebb jel után tömegesen elfogadták a horvát papok Medjugorje-t, és ma Medjugorje-ba az egész világról mennek.

És nekem fáj az, hogy a magyar papság többsége miért nem mer ide eljönni.

Tehát azt kérem, hogy imádkozzatok azért, hogy más papokat is rá tudjak arra venni, hogy eljöjjenek ide.

És hát én az Úr Istennek nagy hálával tartozom Marikáért meg az egész Közösségért, mert ez a Közösség a semmiből jött létre. És én megerősítem János atya szavait, hogy ha egy plébános azt mondja a híveknek, hogy: „Hát, kedves hívek, most választás lesz. Nagyon fontos, hogy milyen vezetőink lesznek. És hát arra kérlek benneteket, hogy hát hétköznap rendezzünk Szentség-imádást, mondjuk 3-tól 6-ig, vagy napi 1 órát.” Hát egy átlagos plébánián akkor eljön mondjuk 3-4 ember. És itt, Sükösdön, minden áldott héten háromszor összejöttök, kedden, csütörtökön és pénteken, elfoglalt emberek, akiknek családjuk van, munkájuk van, mindenféle bajuk meg betegségük van, és itt vannak. És ez csak azzal magyarázható, hogy ezt az Úr Jézus hozza létre.

Köszönöm szépen.

Jézus Krisztus Urunk:

A hála, a köszönet és a megtapasztalás után az ünnep megemlékezése a folytatásában, a jelenlétében és a tanításában úgy van jelen a mindennapokban és a mindennapokhoz, hogy ha a szívedben Én, Jézus Krisztus Urad benned élhetek, hisz megnyitottad szívedet, elfogadtál Engem, hogy eggyé válhassunk a szeretet kegyelmében, akkor el tudod fogadni mindazt, ami körülvesz, mindazt, amin át kell menned és haladnod az életed útpályáján. De bizalom és a remény kegyelme, az fontos, hogy bennetek élhessen, mert ez által tudsz csak haladni, ez által nem veszel el, ez által tudod, hogy érdemes élni és küzdeni a mindennapokban és a mindennapokhoz. Mert a szeretet és a kegyelem ezt nyújtja számotokra. Hisz a mai nap az öröm és a boldogság és a kegyelem és a megtapasztalás a múlt és a jelen, mindaz, amelynek tanúi lehettetek. Tanúi úgy, hogy elmondhassátok valóban, hogy: „Én megtapasztalhattam a tanítást. Én megtapasztalhattam a szenvedést a Golgotában. Én megtapasztalhattam a tanúságtételt, amikor tanúságtételében bizonyságot tehettem Jézus Krisztus Uram mellett.”

Hányan és hányan félik megvallani a hitük érzését és a kegyelmét.

Hányan és hányan csak felületesek a hitük érzésében.

Hányan és hányan csak akkor érzik fontosnak a hitüket a megtapasztalásban, ha szükség van a felajánlás kegyelmére és mindarra, hogy ez valóban meghallgatásra találjon, és „kieszközöljem számomra mindazt, amire szükségem van” — talán gyógyulás, talán családi béke, talán megbocsájtás a felismerésben, a felismeréshez.

Hányan és hányan ilyenkor hiszitek és valljátok mindazt — nem csak e helyen, hanem Atyám Házában, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok Édesanyámmal együtt, és bátran, ha kell, letérdelsz, nem szégyellsz könnyezni, és nem szégyellsz megnyitni szívedet, tekintetedet felemelni, és azt mondani: „Ó, Uram, Jézusom, hallgass meg.”

E helyen is hányan és hányan kéritek a segítséget a felajánlás révén, a meghallgatás kegyelmében, mikor szomorú vagy, mikor bánatos vagy, mikor talán betegség jelentkezik, mikor talán haragosod van, mikor talán nem tudsz megbocsájtani, mikor talán nem fogadod el felebarátodat, testvéredet. Ekkor hiszel és vallod, hogy itt Én, Jézus Krisztus Urad jelen vagyok. Hiszed és vallod, hogy „imádkozom”. Hiszed és vallod, hogy „elhelyezhetem kérésemet, fohászomat a felajánlásomban”.

De miért nem hiszed akkor, és miért nem vallod akkor, amikor nincs problémád a felajánlásában? Akkor, amikor bizonyságtételt kell tenned, nem csak önmagadról, nem csak felebarátaidról, hanem Rólam, Jézus Krisztus Uradról, talán éppen e helyről? Talán akkor, amikor bizonyságtételében a megtapasztalást és a gyümölcs elfogadásában „most én is kiállok Melletted, Uram, Jézusom, még akkor is, ha megaláznak, ha megcsúfolnak, még akkor is, ha kitaszítanak, mert tudok hinni és bízni Benned, tudok hinni és bízni abban, hogy a Te szolgádhoz fordulok a kérésemben, a fohászomban és a felajánlásomban”, mert „elfogadod és elviszed a mi Jó Jézus Krisztus Urunkhoz, Eléje tárod a problémát, Eléje tárod a betegségeinket, Eléje tárod a bűnbocsánatot, Eléje tárod, hogy béke legyen szívünkben és lelkünkben a megbocsájtás kegyelmében.”

Ez mind-mind fontos a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy Együtt tudjunk élni és haladni az élet-útpályánkon. Azon a pályán, amelyre a meghívás nem csak szolgámnak szólt, hanem minden jelen lévő testvéremnek, akinek nyitott a szíve és a lelke, és el tudja fogadni az öröm szeretetében a meghívást és a kegyelmet a mindennapokhoz. „Mert így szeretnék élni, mert engem, Uram, Jézusom, kiemeltél az út porából. Megtaláltál, nem hagytál ott, hogy semmivé váljak. Kinyújtottad felém Kezedet, fölemeltél az útból, erőt adtál mindahhoz, hogy én létezem, hogy én vagyok. Erőt adtál mindahhoz, hogy én egy ember vagyok a gyermekben és a testvérben. Erőt adtál mindahhoz, hogy éljem az életemet.” Hogy az élet szép, örömteli. És harcolni kell, és nem feladni, hanem küzdeni. Mert a megváltoztatás ezt hozza el számunkra a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Mert ez az öröm a megemlékezésében ezt nyújtja számotokra még akkor is, ha most nem úgy értékeled és fogadod el a mai napot, ahogy talán az elmúlt esztendőben, amikor kimondottan csak a visszaemlékezés volt a visszaemlékezésében, különösképpen, mikor az nagy örömet adott számotokra, hogy szolgám meglepődve, elcsodálkozva nézi Édesanyám, a Rózsakertjét, és a Kertet, amelyen végighalad. A Kert, amely illatozik. A Kert, amely életet áraszt. A Kert, amelyben a Rózsák köszöntenek. A Kert, ahol szinte a köszöntésükben hajlonganak.

Ó, Édesanyám, de szép ez a Te Kerted, amely jelen van Számunkra, amelyen minden gyermeked a szabad akarat cselekvésében áthaladhat.33 Mert az út a test és a lélek szétválásában jelen van. Hisz a lélek visszanéz a testre, amelyben élt a földi életében, amelyen elcsodálkozik: „Hát ezért a testért vagyunk annyira oda?! Ezért a testért, amely jóformán csak húsdarabokból áll?! És mégis harcolunk és küzdünk érte.”

Mert a lélek még benne van. De eljön az idő, mikor a lélek kilép e testből, és a test semmivé válik. Élettelen. Kiszállt belőle az élet. És a lélek elindul a Fénnyel felfele, hisz oda készült egész életében, amit e testben töltött. Mert a szabad akarat a cselekvésében ezt adta, ezt nyújtotta a mindennapokban és a mindennapokhoz a küzdelemben, a felismerésben és az elfogadásban. És ez a lélek, amely visszanéz e testre, és bizonyosságot szerez, hogy „ezzel voltam egy e Földön az életben”. És ez a lélek elindul fel a Fénnyel. Ez a lélek találkozik az őrangyalokkal, akik a földi életben jelen vannak, óvnak, védenek és kísérnek. Az őrangyalok, akik vigyázzák a mi életünket. Az őrangyalok, akiknek ez a lélek hálát ad mindazért, amiért egyek lehettek e Földön.34

Hányszor és hányszor kimondjuk e szavakat, de hogy ezeknek a szavaknak milyen súlyuk van, hogy: „talán most az őrangyalom védett meg.”

Hogy valóban hiszed és vallod, vagy csak olyan szólás-mondásodban mondottad?

Ezt meg kell érteni, és meg kell tapasztalni. És a tapasztalás után el kell ismerni, mert eljön az idő a test és a lélek szétválásában, mikor a lélek elindul oda, ahonnan érkezett, hogy megtapasztalja mindazt, amely jelen volt a Földön is. És így hálát adhat az őrangyaloknak, akik megvédtek a Földön a mindennapokban.

És továbbhaladva a Szentlélek kegyelmében és a Szentlélek Fényében. A Fény, amely „bennünk élhet, szívünkhöz, lelkünkhöz közel a kegyelemben és a szeretetben, mert elfogadtam ezt a csodálatos ajándékot, a Szentlelket, amely erőt adott, hogy tudjam, hogy én is egy ember vagyok. Ez a Szentlélek felvilágosít, megerősít. Ez a Szentlélek mozgatja bennem mindazt, ami éltet”. De ez a Szentlélek, ha egyszer elmúlik e szívből, e lélektől, e testtől távolodik, ez a test hanyatlóvá esik. Nincsen, aki erőt adjon az élethez és a küzdelemhez. „Ezért van szükségünk, hogy a Szentlélek a lélek kegyelmével egy legyen bennem szívemben, lelkemben és egész lényemben. De ehhez folytatódik a haladásomban, a test és a lélek szétválása után, az úthoz, amely e Kertben az illat, az öröm, a szépség és a köszöntés.” De ezen a Kerten az öröm kegyelmében haladva.

Mária:

Hisz még nem tudom, hol vagyok, de csodálatos ez a hely. És ahogy haladok benne, megtapasztalom az Édesanyát, a Föld és Ég Édesanyját, ki várja az Ő gyermekét Anyai Szeretetével, Anyai átölelésével, hogy felemelje, átölelje, Anyai Szeretetét árassza az Ő gyermekének, aki szintén egész életünkben mellettünk van, óv és védelmez bennünket, és erőt ad a mindennapokban a küzdelemhez és mindahhoz, hogy nincs hiábavaló élet, nincs hiábavaló kérés, nincs hiábavaló felajánlás, nincs hiábavaló imádkozás, mert ez az Édesanya, aki Fiától elfogadott bennünket, ez mindig megadja számunkra a szeretet kegyelmét az élet örömében.

És haladunk a Fénnyel tovább, felfele, és a Szeretet Ösvényén vagyunk.35 És már a Fény átölel teljesen. És érzed a különleges szeretetet. Érzed, hogy nem volt hiábavaló az élet a lélek kegyelmének erejével a Föld testében, a küzdelemben és a mindennapokban, mert a szeretet, az soha nem szűnik meg. A szeretet, az soha nem fogy el. A szeretet, az jelen volt a földi életemben, és jelen van a lélek életében.A lélek haladásával, hogy elfoglalhassam a helyet, azt a helyet, ahova készülünk. De a Lélek felemel a Fénnyel, és a Szűk Ösvényen átvezet.36

Átvezet a Fényhez. E különleges Érzéshez.

Olyan szép ez a hely a Fényben!

De mily sokan vannak e helyen!

Hisz jelen van több lélek.

De itt már nem mint a földi emberek vagyunk!

Itt már csak a szeretet, az öröm és a béke ölel át a Fényben. S olyan átlátszó minden. De mégis az öröm szeretet (…)

Különleges érzés itt élni és lenni.

És ha ezt egyre többen és többen megtapasztaljuk, már nem is kívánkozunk oda le, a Földre. Már nem is vagyunk annyira összekötve a testünkkel, mert ez a Fény és ez a szeretet, amely jelen van, amely átöleli a lelket, már nincs szükség semmire és senkire. Már jó megpihenni. Már jó elfoglalni a helyet. És már jó itt lenni.

Jézus Krisztus Urunk:

Hisz ide készül minden ember a földi életében, akiben jelen van Atyám szeretete a szabad akarat cselekvésében. És ebben a szeretetben fogadja el az életet, és az élet révén Együtt szeretnénk lenni majdan itt fent, a Fényben, az örömben, a békében és ebben a csodálatos kegyelemben.

Mária:

Boldog vagyok, hogy megtapasztalom. De mennem kell innen tovább, hisz nem maradhatok itt, mert küldetésem van. Pedig itt semmi sem fáj, itt senki sem bánt, itt minden valahogy más. És itt a lelkek egymást szeretik. Már nincsenek rangok, már nincsenek nemek, már nincsenek uralkodók és parancsolók. Itt, az Atya Országában, a Fényben, mindenki egy az Atya gyermekének lelkében.

Elhelyezkedve a Rózsasziromban, amellyel visszatérhetek a Földre.37

De nem nagyok akarok visszatérni!

De engedelmeskedni fogok az engedelmességemben, hisz azt mondja számomra Jó Jézus Krisztus Uram: Vissza kell térned, hisz küldetésed van.

Rózsaszirom röptében száll.

Szállj hát velem a habok közt.

A habok közt a Fény összeköt,

Jöjj hát velem, Rózsaszirom.38

A habok közt, mely összeköt.

Jöjj hát velem, jöjj hát velem.39

Visszatérve a Földre…

És nem tudok beszélni. Nem tudok szólni, mert még bennem él a Fény szeretete és öröme, amely átölelt, s amely erőt adott. És bennem él még a Fény Útja, a Rózsaszirom a felhők habjában, mely lehozott. Hisz összekötött, hogy ismét visszatérhessek oda, ahonnan érkeztem.

Ez az öröm, ez már az enyém. Ezt az örömet már senki sem tudja elvenni tőlem, ezt a megtapasztalást és ezt a kegyelmet, és ezt a szeretetet, amely átölelt, és amely visszaröpített a Földre.

De a röpítése most nem volt olyan hirtelen, hisz most nem éreztem magam rosszul, mint a múltkor. Most lágyan a szeretetében és az örömében siklottunk a Fényben, hogy visszatérhessek a Földre, hogy ismét egy legyek e testtel, amellyel élhetek továbbra is itt lent, a Földön a meghívásban és az elfogadásomban és a kegyelemben, a mindennapokban és a mindennapokhoz. Mert a tanítás a szeretetében így van jelen és így ad erőt ahhoz, hogy el tudjam fogadni mindazt, amelyet Jó Jézus Krisztus Uram a meghívás révén számomra megadott. Így tudom elfogadni a felkészítésem révén hónapról hónapra és évről évre a bűnbánat-időben a fájdalom és a szenvedés Golgotáját.

Hisz a meghívást, amelyet megkaptam, azt nem önmagamnak és nem önmagamért. A meghívást Jó Jézus Krisztus Uram elsőként az ifjú testvéreimért nyújtotta számomra a felkérés elfogadásában.

Mikor ez már jelen lett az elfogadásomban, akkor már el tudtam fogadni a pásztorokért, a papjaimért a fájdalom- és a szenvedést.

Mikor már megerősödtem ismételten, akkor már a felkérés tovább jött felém:

— Fogadd el a világ ifjúságáért, az ifjú testvéreimért, a jövő nemzedékért, a jövő testvéreimért.

Mikor már ez is jelen van a felismerés elfogadásában és a megtapasztalásában, akkor Jó Jézus Krisztus Urunk jön:

— Fogadd el országodért, országod megtéréséért, országodnak a segítségéért, és országod fiataljaiért, papjaiért a pásztorokban. És végül az egész nemzetért.

Mikor az elfogadás megtapasztalásában már ezt is megértettem, és már tudom, mi a fájdalom és a szenvedés a nehézségben, ez után jön:

— Fogadd el a világon élő testvéreimért. Fogadd el érettük, hisz fontos, hogy értük valaki szenvedjen. Fontos a Megváltás és a kegyelem. Fontos a felismerés.

— Igen, Uram, elfogadom a felkérést. Elfogadom az elfogadást.

De nem értem, hogyan tudok én szenvedéssel már segítséget nyújtani valakinek, valakiknek.

Elmondja számomra az én Drága, Jó Jézusom, a Mester és Tanító:

— Ha csak egy testvér tér meg a szenvedésed révén, már nincs hiábavaló szenvedés, a fájdalom és az elfogadás.

És a visszajelzés, az sokszor és sokszor jelen van a mindennapokban. Sokszor és sokszor jelen van a fájdalom Golgotája után, hogy nem volt hiába az elfogadásom a szenvedésemben, mert Te, Uram, Jézusom, a megerősítő kegyelmet és a bizonyosságot megadod számomra. És ez által érdemes elfogadni a szenvedést, érdemes haladni és küzdeni még akkor is, ha megaláznak, még akkor is, ha kicsúfolnak, még akkor is, ha sokan nem értik a szenvedés lényegét, még akkor is, ha azt hiszik, hogy nekem van ennyi bűnöm, súlyos terhem, ami miatt itt jajgatok, ami miatt itt szenvedek.

Az se baj, ó, Uram, ó, Jézusom, hogy így fogadják el. De a Megváltás és a kegyelem és a szeretet a tanításod révén ezt tükrözte számomra, és ez nyújtotta mindazt, hogy érdemes elfogadni a meghívást a szenvedéshez, és ezt a szenvedést a szeretet örömében, hisz megmutattad, mi az igazi szeretet, mi az igazi öröm. Megmutattad, mi a fájdalom, mi a bánat, mi a szomorúság, és mi a szenvedés. És a kettő együtt van jelen, Uram, az úton. És akkor már az öröm szeretetében tudom elfogadni, és haladni, és felajánlani mindazokért, akik bizalommal fordulnak hozzám, hogy hozzam el a Te Szentséges Szívedhez, mert a bizalmat, Uram, Jézusom, nem nekem, hanem Neked intézik, a Te Szentséges Szívedhez. Hisz a bizalom így szól, hogy: „Azért kérünk téged, hogy fogadd el kérésünket, imánkat, felajánlásunkat, fohászunkat, mert ha te viszed a mi Urunkhoz, a mi Jézusunkhoz, neked biztos, nem fog nem-et mondani, és tőled biztos, elfogadja.”

Én, Uram, Jézusom, a tanításban elfogadom a testvéreim kérését, a felajánlást és a fohászt a bizalom szeretetében. De tudom, hogy ez a bizalom nem engem illet. Ez a bizalom a szeretetben a Te Szentséges Szívednek szól, amit a testvérek nem tudnak másképp kifejezni, a zarándokok, mint azzal, hogy kérik a Te Szentséges Szívedet, kérik az én jelenlétemet mint egy eszköz, ahogy tanítottál, hogy az eszközben segítsek, szolgáljak, és vigyem el mindazt, amit ajándékul kérésben, felajánlásban és fohászban helyezzek el a Te Szentséges Szívedhez.

És a meghallgatást a kegyelemben, a türelem szeretetében várjuk. Hisz a tanításban ezt adtad számunkra a felismeréshez, amit nem tudunk eléggé megköszönni, amit nem tudunk eléggé kifejezni a mérhetetlen nagy hálánkkal, Uram, ó, Jézusom, hogy ilyen bizalommal, ilyen szeretettel és ilyen közelséggel jöhetünk Hozzád, kifejezni érzésünket, kérésünket, fohászunkat és felajánlásunkat. Mert Te megnyitod előttünk a Te Szentséges Szívedet, árasztod Belőle a Te Szentséges Szíved szeretetét, amivel szeretnéd átölelni a Te gyermekeidet a Te testvéreidben a kegyelemben, az örömben és a szeretetnek a békéjében, hogy erőt adjon a mindennapokban, a mindennapokhoz. Mert a küzdelem a tanításban ezt adja számunkra.

Jézus Krisztus Urunk:

És a megemlékezés az ünnepben és az örömben és a tanítások révén ezeket hozta el számotokra.

És most azt kérem tőletek, fogjátok össze szolgámmal kezeiteket.40

Eljött a mai nap öröme, hogy áradjon felétek szolgám, kiválasztott testvérem által a gyógyító kegyelmem ajándéka, áldása. Hisz ezt az áldást a megkezdett bűnbánat első Golgotájának tanítása után a megerősítésben és a kegyelemben adtam számotokra a mindennapokhoz, a mindennapokban, és különösképpen ahhoz a meghíváshoz, hogy egyre többen és többen meghalljátok hívásomat, és a hívást felismerjétek és elfogadjátok.

A mai napban így ajándékozlak meg benneteket most a gyógyító kegyelem imájának szeretetével, áldásával, és az után szóljon szívetekből, ajkatokon keresztül az örömben a gyógyító kenet-éneketek, hogy áradjon szívetekhez és lelketekhez ez a csodálatos ajándék, hisz még az Öröm Ünnepe lévén bennetek él a hajnali Feltámadás Öröm-fénye. Most ezt erősítse meg a gyógyító kegyelem. Kössön össze benneteket, mint ahogy most összeköt benneteket ez a lánc a mindennapokban, a mindennapokhoz, a felismeréshez, az elfogadáshoz, a küldetéshez és a követéshez.

Most szolgámmal Együtt szóljon felétek az az ima, amelyre szolgámat tanítottam, és ami által a megnyitott szívű testvéreimhez áradjon az ima és az ének alatt a gyógyító kegyelem, szeretetem áldása a testvéreimhez.

Mária:

Jézus Nevében átadom nektek azt a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldást, amelyet Jó Jézus Krisztus Urunk áraszt felétek általam, mert ti mind Jézus Krisztus testvérei vagytok és Szent Sebeiben meggyógyultok vagy meggyógyultatok.

Kérlek, fogadd el testvéreimet, akik ma jelen vannak. Fogadd el azokat is, akiket elhoztak. És fogadd el tőlem, Uram, Jézusom, szolgádtól, testvéredtől mindazokat, akik lélekben vannak most jelen, hogy érezzék e pillanatban a kegyelmet.

Áraszd felénk a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldásodat, hogy töltse be szívünket, lelkünket, hogy erősítsen, óvjon és védjen, és világosítsa meg számunkra az utat a mindennapokban és a mindennapokhoz.

Ennek reményében fogadd el testvéreimet, akiket szeretnék elhelyezni a Te Szentséges Szíved oltalmába, hogy e áldás kegyelmében érezzék a gyógyító kegyelmet mindazon testvéreim, akik a gyógyítás kegyelmét nem csak a testi, hanem a lelki gyógyításhoz elfogadják mindahhoz, hogy szívükben, lelkükben megbocsájtás és kegyelem vezérelje, és mindahhoz, hogy béke legyen szívükben és lelkükben, és tudják elfogadni a mindennapi életet. Hisz a mai nap kegyelem, a szeretet örömének ajándéka, amely most betöltheti szívüket, lelküket e felajánlásban.

1. Én Irgalmas, Jó Istenem,

El ne hagyjál engem.41

Köszönöm, hogy szent kenettel

Árasztasz el engem.

Énekekkel köszöntlek,

Szüntelenül dicsérlek.

Esdve kérlek, állj mellettem,

Éljél mindig bennem!

2. Hittel vallak, Úr Jézusom,

Tudnod kell ezt Néked.

Azt sugallod mindig nekem:

Gyenge a te hited!

Szálljon imám fel, Hozzád,

Fény-esődet áraszd rám!

Erősítsél meg engemet,

Jó Mennyei Atyám!

3. Sokszor Rólad elmélkedem,

Irgalmas Istenem.

Sose tudom meghálálni,

Amit adsz énnékem.

Esdve kérlek, Istenem,

Hogy ez mindig így legyen.

Békességben, szeretetben

Élhessünk Melletted!

4. Szentháromság Egy Istenem,

Te vagy a reményem.

Te adod a szeretetet,

Békességet nékem.

Szálljon imám fel, Hozzád,

Fény-esődet áraszd rám.

Erősítsél és segítsél,

Jó Mennyei Atyám!42

Jézus Krisztus Urunk:

Most az ima és az ének alatt megajándékoztalak benneteket a gyógyító kegyelem ajándék-áldásával, amit minden nyitott szívű testvérem elfogadhatta szívébe és a lelkébe, hogy működhessen rajta és benne, hogy majdan láthassa a kegyelmet és a szeretetet, amely erőt ad a mindennapokhoz, a mindennapokban.

És a megtapasztalás a kegyelmének szeretetében így volt jelen számotokra, így éreztétek és érezhettétek mindazt, amit a mai napban nyújtottam felétek.

Most talán egy kicsit mást vártatok, mint amit megkaphattatok, és minek tanúi lehettetek. De hisz még a 6 hét tanítása43 még most fog eljutni teljesen hozzátok, szívetekhez, lelketekhez, amivel hozzátok fordultam a bűnbánat-időben. Hisz még bennetek él a 9 nap44 által megadott szeretet, kegyelem, Feltámadásának Fénye, öröme e helyen, amely ismételten szárnyalva ment hozzátok a felemeléshez és az elfogadáshoz és a megtapasztaláshoz. Még ennek örömében éltetek, és ezt az örömet most megerősítettem számotokra a gyógyító kegyelem-, ajándék-áldással, ami ismét erőt ad, hogy el tudd fogadni az életedet, el tudd fogadni önmagadat, el tudd fogadni testedet és lelkedet, ami által egy emberként és lényként élsz a Földön. Hisz jöhet már fájdalom, jöhet már bánat, jöhet már talán lábfájás vagy kézfájás, könnyebben tudod elfogadni és viselni, és már nem úgy fogsz talán te is szólni, mint a kezdet kezdetén, hogy:

— Igen, Uram. Bocsáss meg neki, mert nekem fáj az, amit mondott. Nekem mondta a szavakat, de Téged illetnek meg e szavak.

Kérlek hát benneteket, próbáljátok a mai nap örömet és a békét és a szeretetet és ezt a mérhetetlen nagy kegyelmet, amelyet felétek árasztottam, szívetekbe és lelketekbe zárni, mert ez által tudtok élni és haladni, ez által tudjátok elfogadni önmagatokat, ez által tudjátok elfogadni felebarátaitokat, testvéreiteket. És nem szabad engedni, hogy a félelem, a csüggedés, az itt, a szívben és a lélekben elüljön. Mert a félelem és a csüggedés néha nem jó tanácsadó. És néha elsiklotok mindafelett, ami jelen van, és mindafelett, amit már megtapasztalhattatok, és mindafelett, ami kegyelem már benned élt és erőt adott. Mert már a kegyelem kezd eltávolodni szívedből, lelkedből. És már ismét összeroskadsz, és már ismét úgy érzed, hogy visszaestél az út porába, a kövek közé. És már úgy érzed ismételten, hogy: „Engem nem szeret senki. Az én kérésemet nem hallgatja meg senki.”

De Én, Jézus Krisztus Uratok felemellek. Én, Jézus Krisztus Uratok adom, ha elfogadtok. Én szívetekbe és lelketekbe költözök. Én, Jézus Krisztus Uratok szeretnék veletek eggyé válni, és együtt élni. De hogy ez mind megvalósulhasson, és eggyé válhassunk a szeretet kegyelmében és az életben, el kell, hogy fogadjatok a bűnbocsánat kegyelme révén a Szentáldozásban, hogy az Eucharisztiában, hogy az Oltáriszentségben, vagy ahogy néha mondjátok, abban az Apró Kis Kenyérben Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, és szeretnék hozzátok költözni.

De a költözést ne csak abban a pillanatában, amikor elfogadsz! Nyisd meg szívedet, nyisd meg lelkedet, nyisd meg egész testedet és lényedet, hogy Egyek lehessünk a szeretet kegyelmében. Mert ezt adja számotokra a Szentáldozás az Oltáriszentségben e jelenben és majdan a jövőben a megtapasztaláshoz és a kegyelemhez, a felismeréshez és az elfogadáshoz, és az elfogadás révén a haladáshoz. Hisz a mai nap a megemlékezés és a tanítás kiemelésében számotokra ez van jelen.

És mielőtt ezt az ünnepet a megemlékezésében befejezném, Én, Jézus Krisztus Uratok, szóljon szeretettel szívetekből az az ének, amely most fontos, hogy több testvérem az elcsüggedésében felemelkedjen,45az elcsüggedésében érezze a hitet és a kegyelmet. Érezze a felemelkedésében a reményt a mindennapokban és a mindennapokhoz, hogy: „Felemelkedünk, és nem hagyjuk magunkat, mert Benned bízunk, Uram, Jézusom, Veled együtt élünk, elfogadjuk a követésed a küldetésünkben.”

Minden testvér a saját maga követését és küldetését a felismerése révén a haladásában (…) és halad. És ennek reményében az éljen bennetek, mikor még ezt az éneket a benső indíttatásában megadtam számotokra, akkor még nem értettétek pontosan, mi a lényege. De ebben kapaszkodjatok, hogy soha sem lesz elhagyatva szívetek, lelketek, nemzetetek, ha van hit, ha van benne remény, ha van benne bizalom a szeretet kegyelmében.

A Sükösdi könyv 54-es oldalán lévő ének.

Na, ki kezdi el kívülről?

1.  Koronánk Szent István 46

Terád hagyta.

Őrködjél Felette,

Kegyes Szűzanya!

Ha újra élni kezd,

Működőképes lesz,

Akkor hát, Istenem,

Segíts népeden.

2. Koronánk messziről

Megérkezett,

Ezt nagyon köszönjük

Néked, Istenem.

Két drága ereklyéd

Róla még hiányzik,

Gyöngyszemét a földben

Angyalok őrzik.

3. Koronánk, Szűzanyánk,

Megőrizted,

Mégis oly hálátlan

A magyar néped.

Kezedben tartottad

Az Almát és Jogart.

Szent István Jobbjával

Áldja a magyart!

4. Óh, minket, Szűzanyánk,

Most el ne hagyj,

Amikor országunk

Ily veszélyben van.

Mennyei Kezedet

Nyújtsad ki mifölénk,

Hogy a kis országunk

Ne omoljon szét!

5. Szeretetközösség

Béke szigete,

Itt várunk Tereád

Reggel és este,

Hogy ha jössz, Szűzanyánk,

Karunkat kitárjuk.

Szent István királlyal

Közösen áldunk!47

A felemelkedésben bízni és reménykedni kell. Soha nem szabad elcsüggedni és szomorúvá válni. Hisz ha a csüggedés és a szomorúság bennetek van, akkor helyet adtok mindahhoz és mindannak, aki valóban ezt észreveszi. és kihasználja ezt a helyzetet. Ezért hát, ha figyeltétek az ének alatt a mondanivalóját e írásnak, e szövegnek, az ország volt már veszélyben, és felemelkedett. Az ország lesz még veszélyben, és felemelkedik. Az ország most is, talán úgy érzitek, hogy veszélyben van. De bízzatok a hit kegyelmében, és a felemelkedés majd megtörténik. Ahogy mondottam szolgám által már, az imát, az őszinte felajánlást a szívből és lélekből most is meg kell, hogy tegyétek. Nem szabad abbahagyni, mert az imának mindig nagy ereje volt a felajánlás révén, a meghallgatás kegyelmében. És ez adjon erőt számotokra, és különösképpen azoknak, akik csüggednek, hogy a csüggedés eltávozzék szívükből, lelkükből, és a felemelés legyen bennük, az dominálja őket a mindennapokhoz, hogy: „Nekünk fel kell emelkednünk, és erőseknek kell lennünk, nem összetörni, nem elcsüggedni és kétségbe esni.”

És az imát nem abbahagyni, hanem továbbra is imádkozni a Szívhez, a Legszentebbhez és a Szentséges és a Szeplőtelenhez, mindegy, hogy hogyan mondod a felajánlásban, hogyan helyezed el. Nem az a fontos, hogy mit mondasz, hanem ahogy szívedből és lelkedből kiadod és feltárod. Az a fontosság és az az elfogadás, amely erőt ad a felemeléshez és az elfogadáshoz.

Próbáljatok a mindennapokban, a mindennapokhoz így élni és haladni és küzdeni, mert a küzdelem, az mindig jelen van. Az jelen volt a múltban, jelen van most, és jelen lesz majd, a jövőben. A nélkül nincs élet a haladásban. Mert ha minden olyan egyszerű lenne, akkor milyen lenne az élet? Hisz nem volna, miért küzdened, nem volna, miért harcolnod, nem éreznéd már a szeretetnek a lényegét és a különbségét, különösképpen akkor, ahogy a tanításokban megadtam számotokra, hogy a szeretetnek hány féle része van, és hogyan kell a szívedbe és a lelkedbe elfogadni. Most csak kimondottan e elmúlt nap Irgalmasságáról beszélek, amely még most erősen bennetek van, amiben a reményt is el tudjátok fogadni a küzdelemhez.48

Mert az Irgalmasság Szeretete, az sok mindent tud nyújtani a felismeréshez, az elfogadáshoz, s az elfogadás révén a küzdelemhez és a haladáshoz.

Ez az Irgalmasság-szeretet legyen bennetek, erősítsen, óvjon és védelmezzen, mert az Irgalmasság-szeretet, tudjátok, a Víz és a Vér megjelenésének kifakadásában van jelen, mert a Szív értetek adatott. De ez a Szív értetek dobbant. Ez a Szív értetek támadt fel. Mert ez a Szív erősebb lett a halálnál! És elhozta a Fényt, az örömet, a békét és a szeretetet! És ezt kell tudni elfogadni, mérlegelni, átértékelni, és már akkor a félelem, a szomorúság, a csüggedés kissé eltávozik belőletek.

Próbáljátok ezt az örömet, ezt a boldogságot és ezt a kegyelmet ennek reményében elfogadni, értékelni, megtapasztalni, szívetekbe zárni, hogy ez által érezd, hogy valójában mi a meghívás-küldetésed és -követésed.

És ennek reményében szóljon most a Himnusz-dalotok az énekben, hogy a felemelkedés meglegyen.

Isten, áldd meg a magyart49

Jó kedvvel, bőséggel,

Nyújts feléje védő kart,

Ha küzd ellenséggel;

Bal sors akit régen tép,

Hozz rá víg esztendőt,

Megbűnhődte már e nép

A múltat s jövendőt!

És ne felejtsétek el köszönteni az Édesanyát. Azt az Édesanyát, aki a Királynő e nemzet felett. A Királynő, aki palástját e nemzetére terítette, hogy továbbra is maradjon meg az Édesanyában a Királynő. Óvjon, védjen és védelmezzen Bennünket, Anyai Szívének Szeretetét árassza az Ő nemzetének, gyermekeinek. Anyai Szívének Szeretete áradjon minden nyitott szívű gyermeke felé, és adjon erőt a felismeréshez, a világossághoz és a haladáshoz a küzdelemben, a küldetésben, a követésben, és a felismerésében a felemelkedéshez a mindennapokban, a mindennapokhoz, ami előtt állunk, a saját könyv 87-es énekével.

1.  Szűz Mária, Világ Királynője,50

Te vagy nékünk a Védelmezőnk.

Szent Fiadnál Közbenjárónk légy Te,

Így védelmezd meg a nemzetünk.

Nézz le ránk, és segítsél nekünk,

Benned bízunk és engesztelünk.

Tárd ki Palástodat felettünk,

Megmenekül magyar nemzetünk.

2. Szép Szűzanyánk, csillagkoronáddal

Tündökölsz Te az Ég peremén.

Védd meg a mi drága ifjúságunk,

Mely e Földön nem leli helyét.

Tiszta erkölcs legyen jelszava,

Becsülettel hazánk szolgálja.

Segíts nékik, mi Édesanyánk,

Hogy szeressék a magyar hazát.

3. Boldogasszony, kis Magyarországunk

Ne engedd, hogy csonkuljon tovább.

Ne engedd, hogy drága gyermekeink

Elessenek a végső csatán.

Ne legyenek árvák s özvegyek

És hajlék nélküli öregek.

Bűneinkért megfizettünk már.

Mit tegyünk még, Drága Szűzanyánk?51

A felemelkedés e szívből jövő énekkel elindulhat. De ez mind minden nyitott szívű testvéremen és Édesanyám gyermekén áll, ha meghagyjátok szívetekben és lelketekben a hitet, a bizalmat és a reményt a szeretet kegyelmében, hogy „ez által, ha kell küzdeni, tudjunk küzdeni, és nem engedjük a félelmet, és nem engedjük szívünkbe a kételyt és a csüggedést, mert az által elveszhetünk, semmivé válhatunk, és ismét leeshetünk a föld, út porába, és talán már nehezen találnak, ismernek fel, és emelnek ki az út porából”.

Hogy szükség van rád, testvérem, szükség van rád, gyermekem.

Jöjj, kövess.

Vedd fel minden nap keresztedet.

És e kereszt hordozásával jöjj.

Ha ez a kereszt néha nehéz, néha úgy érzed, hogy roskadoz, néha úgy érzed, hogy letaszít az út porába, de a hit, remény szeretetében van, kihez fordulnod, van, kihez fordulnod segítségért, s van, kitől várhatod a segítséget a felemeléshez és a kegyelemhez.

Ezt tudom nyújtani a mai napban számotokra, és ez által búcsúzom a kegyelemben és a szeretetben. Hisz áldásban részesülhettetek.

Most már Én, Jézus Krisztus Uratok búcsút veszek tőletek. Éljetek a nyitottság-szeretetben, szívben, lélekben, örömben, békében, hogy a kegyelemnek is legyen helye a szívben a felismeréshez és az elfogadáshoz.

Jelen lévő zarándok testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Glória szálljon a Mennybe fel,52

Jöjjön a Földre a béke

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen.

Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen.

Glória szálljon a Mennybe fel,

Jöjjön a Földre a béke

És az emberi szívbe a jóakarat.

Ámen. Ámen.

1.  Ó, Szentháromság Egy Isten,

Tudom, hogy sokat vétkeztem.

Sugalld nekem, mit kell tennem,

Hogy kegyelmet nyerhessek.

Hiszem, hogy velem vagy,

Hiszem, hogy meghallgatsz,

Megbocsátasz mindenért.

Szeretetközösség, imádság, békesség,

Ez adjon erőt nekem.

2. Ó, most tudom, hogy mit jelent

Sükösd, hol Jézus megjelent.

Itt van hazám, itt szól hozzám

A Mennyei Üzenet.

Köszönöm hitemet, legdrágább kincsemet,

A gyógyító szent kenetet.

Köszönöm hitemet, legdrágább kincsemet,

A gyógyító szent kenetet.

53

Mária éber állapotban:

Hát köszöntök mindenkit!54