Kategória archív: A 2013. év első pénteki tanításai

Jézus Krisztus Urunk:

A Megtestesült Szeretet jelképszobra

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, s először mindazokat, akik meghallottátok a hívásomat, és a hívásban engedelmeskedni tudtatok.

De köszöntöm azokat is, akik szintén hallották a hívást, de valami akadály, ami miatt nem tudtak eljönni, és most lélekben kísértek el benneteket a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanítás, ma az első részét vesszük, az arról szólt, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimmal együtt elmentem abba a városba, ahol nevelkedtem, ahogy valamikor énekeltétek, a virágos Názáretbe.1 És a názáretiek nem ismerték fel a Megváltót, aki pedig jelen volt előttük.

És a tanítás is erről szól felétek, hogy elmentem tanítványaimmal, majdan tanítást adtam számukra. De a tanítást nem elfogadták, nem átélték, hanem a tanítás részében megbotránkoztak. A tanítás részében volt, aki csodálkozott, hogy honnan van a hatalom, a bölcsesség, és honnan van még az, hogy a kezével miket is művel.

Úgy-e, milyen könnyű elítélni másokat?

Holott nem kell ítéletet mondani senki felett, mert az ítélet majd eljön a maga idejében. Hisz ha a mai szentbeszédre figyeltek, mit szólt számotokra pásztorotok a szentmise keretében?

Hogy könnyű ítéletet mondani főleg arról, amiről még elképzelés sincs, vagy képben sem vagyunk, hogy valójában hogyan és miképpen történik ott az esemény. Hisz ő egy egész más történetet hozott fel számotokra, mint ami most az Én történetem. De valahol az ítélet révén találkozik, mert ott is ítéletet mondottak, itt is megítéltek. És hányszor és hányszor megteszitek a mindennapi élet földi útpályátokon, hogy oly könnyen tudtok másokon ítélni, ítéletet mondani.

S ilyenkor szeretettel kérdezhetem tőletek Én, Jézus Krisztus Uratok:

Hol a tanítás szeretete?

Hol a tanítás áldása?

Hol van ez a sok-sok év, amelyen már együtt voltunk, és együtt vagyunk?2

Hol van az az ajándék, amikor azt mondottam nektek, pár évvel ezelőtt, hogy így, a szívetekben helyet készítsetek, hogy Én elfoglaljam a helyemet, hogy eggyé váljak veletek a szeretet kegyelmében?

Ezek mind-mind a tanítások révén jelen voltak számotokra.

Most visszatérünk ismételten a mai tanításra. Én is tanítást adtam, és mivel így megbotránkoztak — hogy is mondjuk az ítéletet?

— Az nem az ács, annak a Máriának a Fia?! Jakabnak, Jánosnak, Simonnak testvérei? Rokonai is itt élnek!

De ez még egy kívülállótól még jobban elfogadott, mint mikor a saját család ítél meg, a saját család mond ítéletet. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok nem is tudtam itt csodát tenni, csak pár betegnek kézrátétellel gyógyulást adtam, hisz megbotránkoztak Rajtam.

Én megmondhatom számotokra, visszafele: Én nem megbotránkoztam — Én meglepődtem hitetlenségükön.

Úgy-e, milyen szép a kettő közötti különbség? Mert Én, Jézus Krisztus Uratok is mondhattam volna azt a szót, hogy Én is megbotránkoztam rajtuk. De Én nem azt mondom, hogy megbotránkozok — Én meglepődtem hitetlenségükön.

De hogy meglepődtem, ezzel még nem ítéltem. Ezzel még várhatjuk a változás útját a jelen mindennapi életében, amire szükség van. Fontos, hogy érezzétek a kegyelem ajándékát, fontos, hogy érezzétek a szeretetnek áldását, amelyeket oly sokszor a megerősítő kegyelemben ajándékul adtam számotokra, hogy felismerjétek mindazt, amely körülvesz benneteket. Így a jelenben a megbotránkoztató és a meglepő, mondhatjuk szolgámra is, kiválasztott testvéremre, akit még szintén a mai napig hányan és hányan megítélik, megbotránkoznak rajta. De amikor bajba kerülnek, amikor már úgy érzik, hogy nem tudják, hova is forduljanak, akkor némelyek egy imaszándékért, hát erőt vesznek. De ha az imaszándék egyszeri elmondása után nem történik semmi, ó, akkor lehet ítélni, ítéletet mondani! Holott az ítélet egyszer eljön mindenki számára, és azon az ítéleten mindenki saját magával találkozik, és azon az ítéleten döbbenhet rá némely, mondhatni azt, hogy milyen megbotránkoztató életet élt, milyen megbotránkoztató cselekedettel cselekedett, vagy mondjuk azt, hogy: „Meglepődtem, hogy én ilyen életet is tudtam élni?!”

Lehet különbséget tenni, s lehet fokozni. Ezek mind-mind rajtatok és bennetek van.

De Én, Jézus Krisztus Uratok, nem csak ez az egy találkozásom volt a nevelőhelyemmel, Názárettel. Volt már más is. De mindig meglepődve jöttem el arról a helyről, és nem tudtam csodát adni számukra, mert volt olyan is, amikor csodát kértek.

De hogy adjak csodát azoknak, akikben nincs hit, nincs szeretet, nincs bizalom, ami a legfontosabb?

Hányszor és hányszor hallottátok már ezeket a szavakat, de talán nem teljesen ennek a formájában, ahogy ma adom számotokra. Fontos, hogy érezzétek és értékeljétek, hogy mindennek az alapja a szeretet. Ha ez a szeretet itt bennetek él, megengeditek, hogy működjön rajtatok és bennetek, megengeditek, hogy ez a szeretet vezessen benneteket, akkor könnyebb az a megpróbáltatott élet, amelyen néha a földi élet-útpályán végig kell menni. Van, aki azt mondja: „Egész életemben nagyon nehéz volt az élet.” És van, aki azt, mondja: „Egy darabig jól éltünk, megbecsülésben, szeretetben. Utána egy fájdalom jött, és a fájdalom és a bánat után gyökeresen megváltozott az élet.”

Rádöbbenünk, néha azt mondjuk, könnyedén: „Nincs az életnek értelme.” Pedig az életnek mindig van értelme, amely jelen van a mindennapokban. Örülni és szeretni kell minden egyes felvirradó napot, amely megjelenik számotokra; mert felvirradt, az már öröm, de hogy le is nyugszik, az még kérdéses. Erre majd csak időnként lehet adni választ, amikor megéljük ezt a napot. És várjuk az ismét felvirradó napot, mert a szeretet a kegyelem által így tud működni. És ha ezek mind-mind így működnek rajtatok és bennetek, akkor nem csak az ítéletet kell felismerni, elfogadni, könnyedén másokra ráolvasni, hanem akkor, ha már a szeretet itt belül van, akkor a szeretet másra próbál rávezetni benneteket, és akkor érzitek valóban, hogy a Megváltó itt van köztetek. Mert a jelenben ezt a tanítást így is lehetne értelmezni, hogy ennyi éve itt vagyok köztetek, ennyi éve tanítalak benneteket, ennyi éve árasztottam szeretetemet, és ennyi év alatt hányan és hányan mondtatok ítéletet, ennyi év alatt hányan botránkoztatok meg, s ennyi év alatt hányban maradt meg az élő hit a szeretet, kegyelem révén?

Ezekre mind-mind ti saját magatok is választ adhattok, hogy hogyan és miképpen szeretnétek élni a mindennapi élet útpályáját, mert ha a szeretet benned van, és kivetíted kifelé az arcodon, mindjárt másképp nézel ki, másképp érzed a körülötted lévőket, másképp tudod elfogadni mindazt, amely körülvesz, és téged is másképp fogadnak el. De ezek mind-mind a tanítás révén az Élő Evangéliumban így árad felétek és hozzátok.

Majdan folytattuk a tanítást3, de a tanításból is itt a második szakaszt, mert az első része az, amikor felkészítettem tanítványaimat, és elküldtem őket kettesével, és azt mondottam:

— Ne vigyetek magatokkal több ruhát, se erszényt, se tarisznyát. Egy vándorbotot, és így menjetek. — Hatalmat kapva, hogyan tértek vissza.

És mikor visszatértek, boldogan és örömmel mondották el, hogy hogyan és miképpen működhettek, hogyan segítettek, hogyan gyógyítottak, hogyan tanítottak. De szinte nem lehetett észrevenni a mondanivalójukat, mert oly sokan voltak, és nagy volt ott a nyüzsgés, mozgás, szinte leülni nyugodtan, hogy ételt fogyasszál, ahogy mondani szoktuk az Írásban: evésre sem volt idő és hely.4

Ilyenkor szoktam mondani, hát vonuljunk félre tanítványaimmal, átevezünk a másik partra egy kopár, üres helyen, ahol pihenni is lehet, ahol beszélgetni is lehet, ahol meg lehet érteni az ember szavát, mert figyelünk egymásra.

De valóban figyeltek a nép sokaságában, mert mire Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimmal átértünk, hogy kiszálljunk a bárkából, azt vettük észre, hogy a környező falvakból, városokból gyalogosan mily sokan összegyűltek, akik tudták és hallották, hogy hova megyünk. És reájuk néztem, és olyanokká váltak, mint a pásztor nélküli juhok.

Ez a szó és ez a tanítás már ismerős számotokra. Ilyenkor mondhatom számotokra pásztor testvéreteket, aki először érkezett ide5, és még nem volt itt pásztor, ő is azt nézte, hogy ennyi testvér itt jelen van, és ez a Szentírás lebegett előtte, hogy a testvérek itt vannak, és ők a juhok, és nincs számukra pásztor, és szükség van a pásztorra, aki segítsen e nyájnak, akik jelen vagyunk.

Fontos, hogy értékelni és felismerni kell mindazt, amely körülvesz a mindennapokban, mert így tudunk élni, így tudjuk elfogadni a felebarátot a felebaráti szeretettel, a feltétel nélküli szeretettel, amikor nem szabok ki időt, amikor nem szabom meg, hogy hogyan és miképpen, amikor nem mondom meg másnak, hogy te hogyan változzál. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok sem parancsolok, utasítok, követelek. Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretet szaván fordulok felétek és kérlek. A kérést saját magad, hogy elfogadod-e, szívedbe zárod-e, és megpróbálsz e szerint élni, az ismét rajtad múlik a felismeréshez és az elfogadáshoz. Érezni kell mindazt, ami által a tanítás így volt jelen a pásztor nélküli juhoknál, bárányoknál, testvéreknél a felebarátban. Mindegy, hogy kit hogyan és miképpen értékelsz, miképpen szólítod meg, csak a megszólítás, az legyen a szeretet szaván, a kegyelemben, mert akkor tudod elfogadni testvéredet, akkor tudsz rá tekinteni, és akkor tudod szeretni és érezni, hogy a szeretet visszasugárzik reád, mert kölcsönössé vált mindaz, ami a tanítás által megelevenedett számotokra. Mert a kegyelem az ajándékában csak így tud felétek áradni, összekovácsolódni. Érezni, hogy mily jó, hogy egyek lehetünk, egyek a kegyelemben.

És mivel már átléptünk egy új napba, mert még nem azt mondom, hogy felvirradt, de már új napban vagyunk. Ez a nap egy fontos ünnep az ajándékában.6 Fontos, mert ma az ünnep varázsa megelevenedhet előttetek ismételten, mert ma ismét rátekinthettek a Betlehemnek pusztájában a Földre szálló Szeretetre, erre a Kicsiny Gyermekre, akit Édesanyja gondosan betakargatott, elkészített, hogy:

— Itt az idő, hogy ma már be kell, hogy mutassuk.

Tehát ne úgy értelmezzétek, hogy ma indult el — a mai napra ért oda. Ma történik meg a bemutatás, ahova szeretettel és örömmel készítették fel a szülők az elsőszülött gyermeket, hogy bemutassák és felajánlják a Mennyei Atyának.

De mivel Édesanyám tudta, hogy Én hogyan és miképpen érkeztem, Ő tudta, hogy Neki hogyan és miképpen kell Engem elvinni.7

Mert hogy is énekeltétek: „Várja számos évek óta Megváltóját Simeon”.

Örültetek, vigadoztatok, mert ő is boldog volt, az ősz hajú emberke, hogy beteljesedett mindaz, amire felkészítették. Jelen van a prófétaasszony is, az Anna ezen a csodálatos ünnepen, hogy a Kisgyermeket elhozták a templomba bemutatni.

De Simeon itt nem félt elmondani az Édesanyának:

— Boldog ez a Gyermek, és boldog ez az Anya. De a boldogságában lesznek fájdalmak, amelyet tőr járja át.

Tehát itt már Simeon felkészíti az Anyát, hogy valójában milyen is lesz az út, amelyen még mindig tovább kell haladni.

Én, Jézus Krisztus Uratok hányszor készítettelek fel, hogy hogyan és miképpen fogadjátok el a mindennapi életet, hogyan haladjatok rajta, hogyan fogadjátok el egymást, és hogyan érezzétek a kegyelmet. Mert a felkészülés, az jelen van, ahogy most azt mondom, hogy felkészítelek benneteket a bűnbánat-időre8. A bűnbánat a lila színében jelenik meg9 és elevenedik meg előttetek, rajtatok és bennetek. Ilyenkor egy kicsit többet kell adni, tenni és cselekedni, érezni ennek a bűnbánónak fontosságát, súlyát.

És most itt Én, Jézus Krisztus Uratok meghívlak benneteket, testvéreim, és majd máskor is szinte így kopogtatni fogok szívetek ajtaján, hogy meghalljátok, hogy ölelésre tárt Karjaimmal várlak benneteket, hogy ismét egyek lehessünk a bűnbánat fájdalom-szenvedésén a szeretetben, mert akkor is a szeretet lesz a központ, az ajándék s a kegyelem. Hogy mellette mi minden elevenedik meg előttetek és rajtatok, attól nem kell félni, mert az úgyis megtörténik, ahogy az elmúlt évek folyamán. Érezzétek szívetek nyitottságával a szeretetemet, érezzétek kopogtatásomat, halljátok meg szívetekkel a hívásomat, mert nem mindegy, hogy itt hallod10, vagy itt hallod11, és hogyan tudsz cselekedni és részt venni.

Fontos, hogy ismét egyek lehessünk a mindennapokban, és különösképpen most, a bűnbánat-időben, amikor a tanítással, áldással ajándékot nyújtok számotokra.

Így áradjon reátok a mai nap áldásom a szeretet jelében, a kegyelemben, hogy ne ítélkezz, hogy téged is meg ne ítéljenek. Ne akarjál pásztor nélküli juh maradni, ragaszkodjál te is a közösséghez, a pásztorhoz. Érezd, hogy valahova tartozol, érezd, hogy te is egy vagy a sok közül, akiket szeretettel és örömmel így át lehet ölelni, szinte felemelni, hogy érezni a meleg kegyelmet, érezni, hogy: „Valami most megindult bennem? Megéreztem valamit, vagy melegség ölelt át?” — mindegy, hogy ki hogy érzi, mert ha nyitott a szíved és a lelked, akkor érzed a kegyelmet.

Most kiválasztott Mária szolga által áradjon reátok áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a szeretetében áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, erősítsen meg, és ezzel a kegyelemmel tudjatok ismételten haladni az úton, és felismerni s elfogadni a bűnbánat-időt, és a bűnbánat-időben is úgy cselekedni, ahogy érzitek a saját szívetekben, ami jelen van és jelen lesz számotokra a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Ma még lehet, ma még szavad, borulj le a Kereszt alatt.

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, kik ismételten meghallottátok hívásomat — a hívás, amelyet megadtam felétek és számotokra.

És köszöntöm mindazokat, akik szintén meghallották a hívást, de a hívásban most nem tudtak engedelmeskedni, mert vannak több testvéreknek más elfoglaltságuk a család részében, a munka, vagy éppen más, ami tartsa őket távol.

De a hívás a szívben és a lélekben megelevenedik, és jelenné válik. Ezért róluk sem feledkezünk el, feléjük is szól a mai nap tanításom.

A tanítás, amely arról szólt, mikor Én, Jézus Krisztus Uratok a búcsúbeszédben felkészítettem „Övéimet”, vagyis tanítványaimat. Íme, a búcsúbeszéd pont arról szól, hogy ha Én, Jézus Krisztus Uratok elmegyek ahhoz, aki küldött Engem1, szomorúvá válnak tanítványaim, meg sem kérdezik, hogy hova megyek, és miért megyek. Mert a szomorúság nagyobb volt szívükben és lelkükben, mint az, hogy megkérdezzék az ő Mesterüket, hogy: „Uram, hova mész?”

De Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom: Én oda megyek, aki küldött Engem.

És most mondom a jelenben is: Jobb nektek, hogy Én elmehettem.

A jelenben, mert így már részesülhettetek és részesülhettek a Vigasztalóban.

Tanítványaim ezt nem így értelmezték. Ők szívükben, lelkükben szomorúvá váltak, és a szomorúságukban, hogy mi történik velük Nélkülem.

De Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy tanítványaimnak, úgy nektek is elmondom: Ezeknek mind meg kellett történnie, és be kellett következnie. Hisz őket is készítettem már, hogy:

— Egy rövid idő, mikor veletek vagyok, s láttok Engem. És egy rövid idő, mikor nem leszek veletek, és nem láttok Engem. És ismét egy rövid idő, amikor elmegyek ahhoz, aki küldött Engem.2

Csak itt mindig figyelni kellett volna azokra a szavakra a tanításában, amelyeket megadtam számotokra, ami által élitek, értitek mindazt, ami a tanításban megelevenedik rajtatok és bennetek. Mert mivel a tanítványaim már megértették, hogy Nekem, Jézus Krisztus Uruknak, vagyis a Mesternek el kell menni, nekik el kell fogadni mindazt, amit a tanítás által nekik adtam.

Így most ti, a jelenben, szintén megértitek, miért is mentem el, mi által tudtam elküldeni a Vigasztalót mindazoknak, akik felkészülnek, hogy elfogadják a Vigasztaló ajándékát. Hisz a Vigasztaló, hogy eljön, és megerősítsen mindenkit mindabban és mindahhoz, ami által jelen vagyunk. Hisz a Vigasztaló által hogyan is mondottam tanítványaimnak?

— Ha majd elküldöm a Vigasztalót, a Vigasztaló igazságot tesz mindarról, amiért Én elmentem.

Igazságot tesz a bűnről, a hitről, az igazságról és az életről. Mert a bűn, amely megelevenedett, és ez által letörte és megmutatta, hogy hogyan kell hinni és bízni, hogyan kell felismerni és elfogadni, hogyan megyek el az Atyához, amikor elmondottam. És hogyan történt az ítélet az ítélkezésben, mert a világ fejedelmét már rég elítélték. Még talán nem is volt róla szó, de már az ítélet megjelent. Ezért a Vigasztaló, ha eljön, ezeket mind-mind másképp tudjátok értékelni, felismerni és elfogadni. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem e világba, megszülettem, Ember lettem, hogy taníthassalak, szerethesselek, vezethesselek, és megmutassam számotokra, hogy mi minden fontos a mindennapi életben mindahhoz, hogy érezd, hogy te is egy ember vagy Atyám gyermekében, egy ember vagy az Én testvéremben, aki kiválasztottalak az út porából, kiemeltelek, mert szükségem volt reád, szükségem volt reátok, hogy Velem együtt elinduljunk, s haladjatok a mindennapi élet útpályáján.

Vannak ezen az útpályán néha örömök, néha boldogságok, néha a szeretet és a kegyelem, amely átölel. De jelen vannak ezen az útszakaszon megpróbáltatások, fájdalmak, ami által el kell gondolkozni, hogy hogyan és miképpen élem mindazt, amely megelevenedik rajtam és bennem, hogyan és miképpen ismerem fel a felebarátot, a testvért, hogyan és miképpen tudok eggyé válni a felebaráttal és a testvérrel, hogyan és miképpen tudok tenni, cselekedni, imádkozni mindazokért a felebarátban és a testvérben, akinek éppen szüksége van mindahhoz és mindarra, hogy felismerjük egymást, elfogadjuk egymást, és együtt tudjunk élni a kegyelem, szeretet által.

Fontos, hogy ezekkel mind-mind egyek lehessetek a mindennapokban.

És akkor már nem ismeretlen előttetek a Vigasztalónak az eljövetele. Hisz tanítványaimat, akiket felkészítettem, akik megértették, és ha féltek is, de várták a Vigasztaló ajándékát.

Ti, akik már évről évre részesei lehettek ennek az ajándéknak, ennek a kegyelemnek, mennyivel másképp tudod élni, értékelni az életet önmagad, a felebarátot és a testvért, mert akkor tudjátok igazából észrevenni, hogy az élet ajándéka, kegyelme, értéke milyen fontos a mindennapi életben, a jelenben számotokra.

És akkor folytatódott a tanítás a Feltámadás utáni tanítások ajándéka, csodatétel-jelenlétével.3 Hisz ott is jelen vagyok mindazokkal, akik Hozzám tartoznak, ahogy ti mondjátok, és ahogy le van írva számotokra, a tanítványaimmal. A tanítványaimat felkészítem mindarra és mindahhoz, hogy ha Én már nem leszek, hogyan és miképpen szeressék egymást, hogyan és miképpen fogadják el egymást, és hogyan és miképpen tekintsenek egymásra a szeretet, kegyelem által. Mert itt azt mondottam, hogy igen, Én a Feltámadás után jelen vagyok tanítványaimmal, akiket szintén felkészítek, hogyan és miképpen kell cselekedniük, élniük és haladniuk, hogyan és miképpen kell elfogadni az életet akkor is, ha Én, Jézus Krisztus Uratok nem leszek velük, és hogyan és miképpen értékeljék a tanítást.

Mert úgy-e, itt a tanítás miről is szólt?

Arról, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok tanítványaimmal, és tanítást adok. Majdan megjelenik az a tanítvány, akit csak ti az írásokból így ismertek: akit szerettem. Hisz a tanítványok is így beszéltek róla: „akit a Mester szeretett”. És „akit szeretett”, az az Ünnepi Vacsorán is Mellettem ült, Felém hajtotta fejét, és megkérdezte:

— Uram, ki akar Téged elárulni?

Mert neki, azt gondolták a többiek, bármit lehet kérdezni, mert őt szeretem, „másképp van jelen a szeretet — ők így gondolták —, mint talán felettünk”.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok már hányszor megmutattam a szeretetemet a jelenben, hogy mindenki egyforma. Egyformán szeretek, nincs kivételezés, nincs felemelkedés, és nincs előny, alulmaradott. Mindenki egyforma. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok egyformán kiemeltelek, s egyformán szeretlek. Egyformán fogom meg kezeiteket, egyformán vezetlek. Egyformán mutatom meg a megvilágosított utat a meghívásban, hogy ha felismerted, elfogadod, reá lépsz, és haladsz rajta.

Hogy ezek a különbségek időnként megjelennek, azokat ti a földi ember gyarlóságában teszitek, nem Én, Jézus Krisztus Uratok, és nem Atyám adja, mutatja és eleveníti meg rajtatok és bennetek.

Úgy-e, most volt az örömünnep, amikor örültetek, eggyé váltatok. Volt vidámság, volt néha sírás, volt néha elmélkedés, volt néha megemlékezés, a megemlékezésben olyan, amikor nagyokat nevettetek, és örültetek, mint a kezdetben, mikor még csak páran jöttetek össze ezen a bizonyos napon, és kiválasztott Mária testvéremet a szolgában tanítottam a nyelvek adományában, és akkor nevettetek rajta, hogy nem tudta kimondani mindazokat, amelyre előttetek tanítottam. És ti nagyokat nevettetek, és örültetek. Most ugyan az örömünnep megemlékezésében ez nem volt jelen, de már máskor felhoztam számotokra a megemlékezésben. És meg akarom mindig mutatni számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok egyformán szeretlek benneteket, egyformán árasztom felétek Szívemből a szeretetet, a kegyelmet, az ölelést, a felemelést, a felismerést.

De hogy ezek mind-mind a földi gyarlóságában hogyan helyezkedik el saját szívetekben, saját lelketekben, hogyan értékelitek az ajándékokat, hogyan fogadjátok el a meghívásokat, és hogyan indultok el az úton, ezeket mind-mind azért kell elmondanom, mert a tanítványaim között is mit mondottak:

— Mert őt a Mester szereti.

Holott őket is épp úgy szerettem.

Hogy ők nem vették észre az Én szeretetemet? Érezték a szeretetet, de valahogy úgy érezték, hogy őt másképp szeretem. S ezért úgy is írták le, és az Írásban így maradt meg nektek: „akit a Mester szeretett”.

Hogy van a Kereszt tövénél is?

Jelen van Édesanyja, és jelen van az a tanítvány, akit a Mester szeretett.

Mivel így írták le, így maradt meg nektek, ti is így beszéltek róla.

Holott menjünk csak a tanítványaimon: Simon, akinek a Kéfa nevet adtam a Péterben, akinek azt mondottam a Feltámadás után, mikor már ő háromszor megtagadott Engem, amiről beszéltem neki, és azt mondta:

— Én, Uram, én, Mesterem, én nem! Én, ha kell, életemet adom Érted.

— Majd odaadod az életet akkor, amikor nem is gondolsz reá. Mások téged felöveznek, te csak kitárod hozzá kezedet.

Elmondtam neki.

S akkor mégis megtörtént a tagadás, a tagadásban a harmadik szónál összetalálkoznak a szemek, és sírásban tör ki.

Majdan a Feltámadás után mit mondok, s mit kérdezek tőle?

— Simon, János fia, szeretsz te Engem?

— Igen, Uram, szeretlek.

Másodszor. Akkor már a szomorúság jelét lehet látni rajta:

— Igen, Uram, szeretlek.

S mikor már harmadszor kérdezem:

— Uram, Te mindent tudsz. Te azt is tudod, hogy szeretlek.

Tehát a három megerősítés kellett a három tagadáshoz, hogy ő az, akire rábízom Egyházamat. Ő az, aki segítséget nyújt mindazoknak, akik hozzá fordulnak a tanítványaimban és a nép sokaságában. És ő az, akit épp úgy szerettem, mint azt, akit úgy írtak le: mert a Mester szerette.

Tehát Én, Jézus Krisztus Uratok nem teszek különbséget sem tanítványaim, sem a jelenben, épp úgy testvéreim körében Én egyformán szeretlek benneteket, és egyformán hívlak, s egyformán várlak ölelésre tárt Karjaimmal. Hogy te, testvérem, hogyan éled meg, hogyan fogadod el, hogyan válsz vele eggyé, és hogyan haladsz a mindennapi élet-útpályádon a küldetés, követés részében, ez rajtatok múlik. Mert itt ez a tanítás ezt is tükrözi számotokra, nem csak azt. Mert ott mit mondott Péter, aki már nem csak Simon, hanem Péter, a Kéfa, a Kőszikla?

— Uram, és mi lesz vele?

— Ha akarom, akkor megmarad így, amíg újra, ismételten, eljövök.

Megfigyeltétek a szavakat?

Erre ők mit mondottak tovább?

— A Mester azt mondta, hogy ő nem fog meghalni.

Így.

Én, Jézus Krisztus Uratok erről nem is beszéltem.

Én csak azt mondottam:

— Ha akarom, megmarad így, amíg újra el nem jövök.

Mert Én tanítalak benneteket, ahogy tanítványaimat, Én adom meg számotokra a kegyelmet, az ajándékot, a felismerést a felemeléshez. És ahogy itt azt mondottam nekik:

— Mert ő az a tanítványom, aki tanúságot tesz Rólam, és a tanúságban leírja mindazt, amit tanítottam, s amit megadtam.

De ha csak a Feltámadás utánról beszélünk, milyen sok csodát és tanítást adtam. Ha csak mindazt leírták volna, a világ könyvtárai nem tudták volna befogadni, és az emberek a testvérben sem mindazt.4 De örülni és örvendezni lehet mindahhoz és mindabban, ami így is megadatik számotokra a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És akkor érzitek a szeretet ajándékának kegyelmét, ahogy kifejeztem felétek nyitott szív szeretetével a szeretetemet. Mert a szeretet simogat, felmelegít, átölel, éltet, erőt ad, és érzed a kegyelmet, és érzed, hogy már nem vagy egy elveszett ember a felebarátban és a testvérben, érzed, hogy önmagad vagy, érzed, hogy tartozol valahova, és érzed a hovatartozásod révén, hogy hogyan és miképpen alakítod ki az életed a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Így a mai napon majd készüljetek fel, hogy majdan megajándékozlak benneteket a Vigasztalóval. Hisz a Vigasztaló nemsokára eljön közétek, és reátok árad. De mivel ma a tanítás által így vagyok jelen köztetek, ezért Én, Jézus Krisztus Uratok megajándékozlak ezzel az ajándékkal, a kegyelemmel. És majdan, mikor kiérkeztek a szeretet házába, akkor majd szívből, örömmel e ajándék után felhangozhat az ének e Vigasztaló ajándékában.5 De ne úgy, mint ahogy az elmúlt ünnepek alkalmával, hisz most, ami legutoljára volt ünnep6, már szívből és örömmel énekeltetek. De azelőtt volt, amikor egy kicsit akadoztatok, egy kicsit, mint aki nem is tud énekelni: „Néma voltam. Hát majd talán más énekel.” De talán az a más sem kezdett el énekelni! S akkor öröm és boldogság járja át azért a szíveteket, mert Én, Jézus Krisztus Uratok akkor is megajándékoztalak benneteket, mert ott is kifejeztem, és megmutattam számotokra, hogy Én szeretlek benneteket, Én kiválasztottalak.

Nem ti választotok Engem, mint némelyek gondolják!

Én, Jézus Krisztus Uratok meg is hívlak.

De hogy te ezt elfogadod-e, felismered-e, és utána elindulsz az úton, az már a ti saját problémátok, ahogy ezt a pásztorotok szokta nektek mondani.

És ha valaki ezt úgy könyveli el: „Mert én választottalak, Uram, és nekem ez így jó, és elindulok.” — még ez is elfogadható, de csak az után, hogy Én először meghívtalak, kiválasztottalak, és elindultál a mindennapi élet-útpályádon.

S ennek reményében majdan próbáljatok egy szeretetláncot alkotni a szeretet tanításában. Érezni azt, hogy most a Vigasztaló, aki majd betölti szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, átjárjon. Mondjam ismételten azt, ahogy tanítványaim felnéztek, és látták a piros, tüzes nyelveket, hogy megjelentek fejük felett, és így reájuk árad, betölti szívük lényével?

Én, Jézus Krisztus Uratok most nem a tüzes lángnyelvekről beszélek, most a Vigasztalóról beszélek, hogy a Vigasztaló jöjjön át, a Vigasztaló öleljen át, a Vigasztaló mutassa meg számotokra mindazt, amire ismételten szükségetek van a kegyelemhez, a kegyelemben.

És ha most már fel tudtok készülni, akkor próbáljatok egy szeretetláncot alkotni.

Most ez a szeretetlánc ismételten egy kicsit más lesz, mint máskor. Most azt kérem tőletek, testvéreim, ahogy mondottam, Én, Jézus Krisztus Uratok szeretlek benneteket, hogy egyek vagytok, és ezt az egységet az örömünnepben meg is adtam nektek. Most ebben az egységben egy rövid ideig még várok ebben a láncban, próbáljátok a felebarátot, a testvért, az ismerőst és mindazokat magatok mellé helyezni, még ha úgy gondolod, „egy kicsit széjjelébb teszem kezemet, mert ide talán most elfér két testvér vagy három testvér, akiket ide helyezek, Uram”.

Mária, kiválasztott testvérem elsőként e pásztor testvér mellett elhelyezi a lelkivezető testvérét. Elhelyezi Kálmán testvérét, elhelyezi a többi pásztorait7, hogy ők is érezzék szívükben, lelkükben a meghívás kegyelmét. Elhelyezi családjának minden tagját a szűkebb és a nagyobb családjában. Elhelyezi fogadott testvéreit, akik most nincsenek jelen, és elhelyezi a családtagokban Ági testvérét, és elhelyezi mindazokat, akik fontosak, hogy most ők is részesülhessenek ebből a Vigasztaló kegyelmi ajándék-áldásból, akik, mondhassuk azt, hónapról hónapra, vagy abban az időszakban, mikor hétről hétre itt vagytok, jelen vagytok, és egyek vagytok.

És most tudjátok, hogy abban az időszakában vagytok jelen a jelenben, amikor ma többen nem tudnak itt lenni, mert az ünnep, amely ma és a tegnapi napjában már megjelent, készülnek, készültek, hogy részesei lehessenek ennek az áldásnak.

A felajánlás, az elhelyezés, most már úgy látom rajtatok és bennetek, hogy megtörtént.

Így most nyissuk meg közösen a jelenlévőkkel és mindazok számára, akiket elhelyeztünk, szívünket, felkészülünk az ajándékra a Vigasztalóban, hogy reánk áradjon, betöltse szívünket, lelkünket, melegítsen fel, a tüzes, piros nyelvek melegsége, átölelése, jelene erőt adjon mindahhoz és mindabban, hogy „én egy testvér vagyok Jézus Krisztus Urunk mellett, egy gyermek vagyok Atyának, aki részesülhetek ebben a kegyelemben s ebben az ajándékban, hogy a Vigasztaló reám árad, átölel, felmelegít, megsimogat, erőt ad, megvilágosítja szívemet, lelkemet, egész lényemet, hogy valóban egyek vagyunk, Uram, és ebben az egységben szeretnénk megmaradni, és ezzel az egységgel szeretnénk egymást a felebaráti, testvéri szeretetben elfogadni, és együtt élni”.

S ennek reményében most áradjon reátok kiválasztott Mária testvér-szolga által és pásztorom által áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Vigasztaló Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, hogy érezd a tűznyelvek melegségét, erejét, kegyelmét az egységhez, a hovatartozáshoz a szeretet, kegyelem által a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Mária imája:

E kertbe lépve rózsák illata megjelenik, és ez az illat átölel. E rózsakertnek Legszebb Virágszála e kert Édesanyja.8

Ó, Édesanya, e virágoskertben köszöntelek Téged, rózsák illatával. Te vagy az az Édesanya, ki mindenkor figyelsz a Te gyermekeidre. Anyai Szívedet mindenkor megnyitod a Te gyermekeid felé. Árasztod Anyai Szívedből a szeretetedet, hogy gyermekeidet átöleljed, felemeljed, és megadjad számára mindazt, amire ennek a gyermeknek szüksége van. De most, íme, Édesanya, ahogy széjjeltekintünk e kertben, sok-sok rózsaszál, ki megjelent, illatot áraszt. Ezek a rózsaszálak az illatban legyenek a Te gyermekeid, kik így jönnek hálát és köszönetet mondani a Legnagyobb Édesanyának, aki mindenkor figyel az Ő gyermekeire. Talán elhelyezünk szívünkből egy szál virágot, talán nem érzed úgy az illatát, mint ennek a rózsának, amely most pont Előtted van. De érezd szívünkből azt a szeretet-melegséget, amelyet most a gyermekek szeretetből küldenek Anyai Szívedhez, mert így szeretnénk kifejezni mindazt, hogy Édesanyánk vagy, mindazt, hogy Édesanyaként megfogod a Te gyermekeid kezét, s mindazt, hogy mindenkor jelen vagy a Te gyermekeid számára, mindenkor figyelsz, és segítséget nyújtasz a szükségben.

És most ebben az éjszakában, ebben az örömben, ebben a felemelkedésben mi is szeretnénk kifejezni az Édesanyának mindazt, amit Tőled kaptunk.

Köszönjük, hogy Édesanyánk lettél.

Köszönjük, hogy figyelsz gyermekeidre.

Köszönjük, hogy nem feledkezel el rólunk.

És köszönjük, ha Hozzád fordulunk, Anyai Szívedet megnyitod, és elfogadod mindazt, amivel Hozzád fordultunk.

Ezért szeretnénk most szívünk virágát, a szeretetet a Te Anyai Szívedhez küldeni, hogy felmelegítsük Anyai Szívedet hű imával, énekkel e szeretet által. Így szeretnénk kifejezni hálánkat, köszönetünket, a Te gyermekeid, akik ma jelen vagyunk, és mindazok, akik most lélekben fejezik ki az Édesanyának a hálát, a köszönetet és a szeretetet.

De egyben meg is kérünk, ó, Édesanya, ismételten, hogy fogadj el bennünket gyermekeidnek, fogadd el, ha Hozzád fordulunk bármilyen problémával, nehézségben, kérésben és fohászban, Anyai Szíved, ahogy eddig, továbbra is rendelkezésre álljon számunkra, és kopogtathassunk, ha kell, könnyekkel, ha kell, összetett kezekkel, ha kell, imával, ha kell, szívből fakadó énekkel Anyai Szívednél, hogy meghallgatásra találjon mindaz, ami által, Közbenjáró, Szentséges Fiadtól kiesdekled a Te gyermekeid számára mindazt, amire szükségünk van, és amire vágyakozunk a mindennapi élet-útpályán, a haladás által.

És így most én, a Te Fiad kiválasztott Mária testvér-szolgád nem csak önmagam nevében, hanem jelen lévő testvéreim és mindazok nevében, kik ma lélekben vagyunk egyek, így fordultunk Anyai Szívedhez e szeretet által, mert így fejezzük ki mindazt szívünkből, hogy Te Édesanya vagy számunkra a mindennapokban, a mindennapokhoz. És ez által tudunk élni és haladni, mert Te fogod, Édesanyánk, kezünket, Te segítesz a küzdelmekben, a nehézségekben, a harcokban. Tőled várjuk mindazt, amit egy Édesanya mindenkor gyermekei mellett állva segítséget nyújt a felemelkedéshez, az elfogadáshoz, a küldetés, követés haladásában.

Boldog vagyok, ó, Édesanya, hogy e virágoskertben együtt lehetek testvéreimmel, és minden virág a rózsa szirmával Feléd szállunk hálát és köszönetet zengünk szívből, szeretettel az Édesanyának.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, különösképpen mindazokat, akik meghallottátok hívásomat.

De köszöntöm azokat is — a hívást hallották szívükben, de mégis lélekben vannak csak jelen, mert nem tudtak eljönni. Hogy érezzék: Én, Jézus Krisztus Uratok őket is köszöntöm, hogy ha most a hívásban nem úgy tudtak engedelmeskedni, ahogy szerettek volna.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok minden testvéremet egyformán szeretek, egyformán adom meg számotokra a meghívást, és ez a hónap a meghívás hónap kezdésében szólt felétek, az Evangélium tanításai, hisz ha csak a ma esti, vagyis már mondhassuk azt, hogy a tegnap esti, mert ugyebár már átmentetek egy új napba, a szentmisének az Evangélium-részlete, amelyet pásztor testvéretek átadott nektek, hogy: Kövess Engem1. Számotokra nem volt ismeretlen ez a tanítás, hisz nem oly régen megadtam nektek2, amikor azt mondottam, hogy a Lévi olyan boldog lett a meghívástól, hogy semmivel nem törődött, mindent ott hagyott, és elindult a követésben. Ezt akkor így mondottam számotokra, és ma, a jelenben, ismételten ezt tudom mondani. Nem aggodalmaskodott: „Jaj, most nekem ez van! Jaj, most talán ide kellene előbb elmennem! Jaj, talán ezt kellene megtennem!”

Akkor már a követés meghívása nem ért el a szívetekig, akkor csak hallottad. A hallás és a szív megértéséig van egy kis szakasz. A szakaszban valahol elveszik a meghívás. S akkor olyan könnyedén le tudunk mondani róla, akkor már nem érzed a hívást, nem érzed a kegyelmet, nem érzed a szeretetet. Mert ha csak a mai Golgotát vesszük, amelynek tanúi vagytok hónapról hónapra, évről évre, de most csak a mai rész szakaszából azt emelem ki számotokra — hogy is van az, mikor azt mondja a tanítvány Kaifásnak, hogy „milyen a mi Mesterünk”: jót tesz, cselekszik, tanít, gyógyít, feltámaszt?

Erre Kaifás mit mond? A fülével adja szinte a választ:

— Hát mi is hallottunk Róla!

Idáig3 már nem ért, mert ha oda ért volna neki ez a hallás, akkor másképp álltak volna hozzája, mindahhoz, ami jelen van.

Erről szokott nektek pásztor testvérem beszélni, hogy oly könnyen néha tudtok leértékelni önmagatokat, leértékelni ezt a helyet, és nem figyelni arra, hogy hogyan és miképpen van jelen a tanítás. A tanítás most a meghívással kezdődött, hogy: „Kövess Engem.”

A követés, most hallottátok, most Én is azt mondom, így. De hogy mikor érzitek meg itt4, az ismét rajtatok múlik. Jelen van a szabad akarat cselekvése, hogy mire van szükség, és „a szükségben hogyan engedelmeskedek, és hogyan cselekszek”. Ez mind-mind fontos tanítás a jelenben.

És akkor menjünk rá a mai első tanításra, amit a Golgota elején megadtam. Az első tanítás arról szól, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok Galilea vidékét bejártam.5 És aki jelen volt azon a helyen, és megtapasztalhatta a helynek a varázsát, annak nem ismeretlen ez a tanítás, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok tanítványaimmal, a nép sokaságával, tanítást adok, és akkor oda hoznak egy megszállott némát, akitől szinte félnek mindazok, akik meglátják. És olyan könnyen tudnak ítélkezni, hogy valamiért ez jelen van, és valamiért ezt kapták.

És Én, Jézus Krisztus Uratok kiűzöm belőle, és azonnal a néma megszólal.

És akkor ámulat tölti el őket a megtapasztalás részében.

Itt jelen van a csoda egyik része a kegyelemhez, mert kegyelem nélkül még csoda sincsen a szeretetében! És itt jelen van a tanítás másik részében, hogy milyenek voltak a nép sokaságában a testvérek és az emberek? Elfáradtak, elcsigázva, mint a pásztor nélküli juhok, akiket kiengednek, szabadjára bocsájtanak, senki nem vigyáz rájuk, szétszélednek, eltévednek, nem találnak vissza, és csak mennek-mennek, és elfáradnak.6

Ilyenkor szükség van a munkásra, mert az aratnivaló sok, de nincsen munkás. Hát kérjétek az Aratás Urát!

Ez volt a tanítás akkor a nép sokaságának, tanítványoknak, akik jelen voltak. És tanítás ma a jelenben, hogy már nem csak munkás nincs, már aratnivaló sincs. Most már a munkásnak kell imádkozni, hogy legyen neki aratnivalója.

Hogy ezt hogyan is értelmezitek?

Jelen van az Atya háza, benne van a munkás — és vannak aratnivalók?

Jelen vannak a testvérek?

Eltévelyednek, mint a juhok, mert pásztor nélkül maradtak.

Itt ugyan a munkás jelen van, de a munkást szinte béresnek is lehetne nevezni!

„A béresben én megkapom a béremet, mit törődöm én, hogy van-e nekem munkám?! Mit törődöm én, hogy lesznek-e bent valakik?!”

Úgy-e, milyen érdekes megérteni a tanításnak a mondanivalóját egész másféle megvilágításában?

Hisz ma, a jelenben, ezt élitek. Már nem az aratnivaló a sok — a munkás a bérében lett a sok már, mert nem törődtek mindazokkal, akik hozzájuk tartoznak. És akik még ma is megmaradnak számukra, néha feltételeket szabnak. A feltételhez, ha nem engedelmeskedsz, akkor: ilyen testvérre nincs szükség, akkor az mehet!

És akkor csodálkoznak a munkások, hogy bérré alakultak, a bérben nincsenek jelen, és egyedül marad.

Emlékezzetek vissza a kezdetekre, amikor azt mondottam nektek, hogy imádkozni kell, mert egyre kevesebb a pásztor.7. Akkor a pásztorokért imádkoztatok. De most már imádkozni kell, mert a pásztor, aki jelen van a munkában, hogy ne legyen béres, és a béres nem törődik mindazokkal, akik hozzája tartoznak. Tehát ismét imádkozni kell, hogy pásztor legyen, aki oda áll a nyáj élére, és elfogadja azt a nyájat, amely hozzája tartozik. Akkor már lesz aratnivaló. Mert ha nem lesz aratnivaló, nem lesz szükség a pásztorra a munkásban.

És fontos, hogy ezeket mind-mind meg lehessen érteni, felismerni, elfogadni, és ez által cselekedni. Mert azt mondjátok néha-néha, mikor van egy különlegesebb, nagyobb ünnep, amelynek meg kell adni a szépségének varázsát, a jelenét, a felismerését, és akkor azt mondjátok: „Ó, nincs hiány itt semmiben! Hát hányan felsorakoznak, és olyankor együtt vannak!”

Igen, a külsőségnek és a szemnek ez jelen van. De mi van itt a bensőben, a szívben? Hogyan elevenedik meg rajtatok és bennetek? Hogyan tapasztaljátok meg?

Mert ehhez tartozik most az a tanítás: „Boldog vagyok, Uram, mert elrejtetted ezt mind az okosok és a bölcsek előtt, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek, mert így tetszett Neked ez, Atyám.”8

Úgy-e, milyen szép ez a tanítás, a mondanivalója?

Mert ha ti a jelenben, most azt mondjátok, hogy: „Mi kicsinyek vagyunk, Uram, és ha nekünk kinyilatkoztatsz, milyen jó érzés, mert érzem, hogy valahova tartozom; érzem, hogy valahol én is számítok; érzem, hogy én is fontos lehetek; érzem, hogy nem alacsonyítom le önmagam” — ahogy már a múlt Golgota-i tanításban is megadtam számotokra. Mert ilyenkor értitek meg mindazt, amikor itt, most mondhatjuk például azt a tanítás-szakaszt, amikor régebben arról, a kezdetekben, tanítottalak, hogy ha megnyitod szívedet, lelkedet, egész lényedet, és őszintén kérsz bűnbocsánatot, a bűnbocsánat meghallgatásra talál. És engedd el, és érezd a szeretet kegyelmét, az öröm erejét. Érezd, hogy: „Más lehetek, és másképp indulok el. És akkor én is kicsinnyé válok, és nem mindig-mindig vissza-visszatérek” — mert hogy’ mondotta ma számotokra a pásztor a szentbeszédében? Hogy: Imádkozni ötvenért. Végül csak egy marad, úgy-e? Mert már az öt is sok, már örül az egynek.9

De Én most egy másik tanítást emelek ki: mikor megadom, hogy el kell jönni a kénköves esőtől. Ne tekints vissza!

„De Én nem akarom ott hagyni mindazt, ami van, mert nekem arra szükségem van, hát én visszafordulok, még akkor is, ha nem tudom, mi történik velem!”10

Úgy-e, ismerős ez a tanítás is?

Tehát hinni és bízni és remélni és reménykedni, mert a remény, az adja meg számotokra az erőt a kegyelemhez, a kegyelem által a felismeréshez, a felismerésben az örömhöz, s az öröm által érzitek a békének a nyugalmát és kegyelmét. És akkor értitek meg, hogy valójában milyen kicsinyeknek lenni, akiknek kinyilatkoztatni. A kicsinyek idővel felismerik a Fiút, és: „Ha már ismerjük a Fiút, akkor az által ismerhessük az Atyát, kinek gyermekei vagyunk, akihez tartozunk, és aki által élhetünk itt lent mindazokkal, akikkel testvérekké váltunk a szeretet, kegyelem által. És akkor már nem kimondottan az a testvér vagyok, aki nem tudom megbocsájtani mindazt, ami bennem rejlik, nem tudom elfogadni, hogy számomra megbocsájtottak. Megkaptam a feloldozó kegyelmet, és most már elengedem önmagamtól, és megpróbálok egy új ember-testvérként másképp élni, befogadni a szeretetet, az örömet és a békét e kegyelem által. Akkor tudok örülni a felebarátnak és a testvérnek, akikkel egy lehetek a kegyelem által.”

És akkor már ez a tanítás, ez szinte felemelhet benneteket — mert hogyan is van?

A Mester jelen van tanítványaival és a nép sokaságával, és most példabeszédben szól: Isten Országa a szeretetben olyan, mint az a gazdag ember a Gazdában, aki jó magot vesz, és a jó magot elveti, mert Ő a szeretet szaván szeretne élni, cselekedni, és a békére törekedve megmutatni mindazt, ami Benne rejlik, hogy ez nem csak az Enyém, hanem nektek adom, felétek árasztom, ha megnyitod szíved-lelked, elfogadod, eggyé válhatsz vele.11

Úgy-e, milyen szép?

Most csak példának mondom: most ti itt legyetek a jó magok, itt bent, és kicsit menjünk a Szeretet háza12 felé, és ott most csak az előtért nézzük — példaként, ne vegye senki magára! — ott legyenek az ellenségek. Az ellenség éberen figyel, hogy mit csinál a jó mag a termésben a Gazdag Ember cselekvésében. A Gazdag Ember elveti, mert jót akar cselekedni, és várja a vetésének gyümölcsét. Most nem térünk ki arra, hogy harminc-, hatvan vagy százszoros, most csak azt figyeljük, hogy várja termésének gyümölcsét. Várja, hogy a szeretet az örömben hogyan jelenhet meg rajtatok és bennetek. De nem tudsz szeretni és örülni és örömben lenni, mert jön az ellenséged, aki nem bírja talán elviselni mindazt, hogy te jó akarsz lenni, jót akarsz cselekedni, szeretni akarod felebarátodat.

Te meghinted egy kicsit a rossz magot, nem sokat, épp annyit, hogy ne legyen jó termés.

Megjelenik a konkoly.

És ki a konkoly?

Úgy-e, az ellenség.

A jó termés, az pedig a jó testvér.

És ekkor, menjünk most egy kicsit tovább, akik bent vannak már a Szeretet házában, azok, akik felismerték a példában:

— Hát a mi Urunk, a mi Gazdánk jó magot vett, jó magot vetett el, s íme, nézzük, mennyi konkoly van jelen! Hát elmegyünk, és megkérdezzük.

És Ő elmondja:

— Igen, Én jót cselekedtem, de nem mindenki örült ennek a jó cselekménynek a téteményben. Ő egy kicsit meghintette az ellenség rosszával.

És akkor majd jöttök ti, a Szeretet házából, a példában, és mikor már beérett a termés gyümölcse, eljött az aratás ideje, ti akkor most kiválogatjátok ezt a rossz testvért, ezt a rossz konkolyt, összeszeditek, kévébe kötitek, és:

— A tűzre veled!

Úgy-e, „a tűzre vele”, az mit jelent?

Hogy oda mentek ti is a tűzhöz, a pokolhoz.

És majd szétválogatva a jót a rossztól, és a jó az igazakban, azok pedig elindulnak a csűrbe, az Isten Szeretet-országához, ahol jelen van a béke, az öröm, a boldogság, a kegyelem. És: „Ha ezek mind-mind átölelnek, felmelegítenek, erőt adnak, akkor tudom értékelni önmagam, akkor tudok rádöbbenni, hogy: »Köszönöm, Uram, ha én a jó mag jó termése vagyok a jó testvérben. És hogy ha eljön majd ez az idő, akkor törekedni fogok, hogy megmaradhassak a jóban. Nem akarok ellenség lenni, nem akarok konkoly lenni, és nem akarok a tűzre menni. Én a Szeretet, Öröm Országának testvére és gyermeke szeretnék lenni, mert a tanítás ezt adja, és ezt tükrözi számunkra a mindennapokban.«”

És így a példában lehettek egyek e szeretet által, ahogy mondottam, itt, kik most itt jelen vagytok13, majd az előtér14 és a Szeretet háza15. Mert így tudtok egy szépet alkotni a béke kegyelmének örömében. És akkor érzed azt, hogy: „Igen, valóban, én egy jó mag vagyok, akire lehet számítani, aki örömben és békében él, aki elfogadja a felebarátot és a testvért, és ha szükséges, a felebarátban és a testvérben, e jó magban segítséget nyújtok mindazoknak, hisz kinyilatkoztatta számomra az Atya, kinyilatkoztatta a Fiú, és én boldog vagyok, hogy ezekhez a kicsinyekhez tartozom, és ez által tudom, hogy én is az vagyok, aki az aratásba tartozom, mert szükség van reám, hogy a munkásnak is legyen feladata a pásztorban, és ne akarjon béressé változni, hanem maradjon meg pásztornak a munkásban, aki mindenkor figyel a reája bízott nyájra, és ha kell, utána menjen, ne hagyja, hogy eltévelyegjen, elvesszen, mert akkor őrá sem lesz szükség, mert nincsen aratnivaló. Akkor nincsen a munkásnak, a pásztornak mit is tennie és cselekednie a mindennapi életben e kegyelem által a felismerésben, a felismeréshez.”

Mert fontos, hogy most már nem csak az Aratás Urában imádkozunk, hogy az aratnivaló sok, és nincsen munkás. Most már a munkásnak és a pásztornak kell imádkozni az ő nyájáért, hogy legyen neki aratnivalója a szeretet, kegyelem által, mert lassan arra kel fel, hogy: „Nem törődtem semmivel és senkivel, mert béressé váltam.”

És a béres nem törődik az ő nyájával, szabadjára engedi, és éli azt az életet, amit ő saját maga gondol, hogy: „Hogyan és miképpen? Avval nem törődök, és nem segítek.”

És akkor ez a munkás és ez a pásztor, az lehet a tanítás révén, amikor már régebben arról adtam nektek tanítást ehhez a tanításhoz, hogy megy elöl a munkás, a pásztor, és mikor hátranéz, azt veszi észre, nincs, ki kövesse.16[

Úgy-e, ismerős a tanítás?

Nem mögéje állt, hogy: „Terelgetem, figyelek, mert ti mind hozzám tartoztok, ti mind az enyémek vagytok.”

Most jelképesen, ne csak ti gondoljátok, akik itt vagytok, hanem túl, akik kint vannak az előtérben vagy a Szeretet házában, kik meghallottátok a hívást, és a hívást elfogadtátok, s a hívásban engedelmeskedtek és cselekszetek, és ez által változtok és változtattok, hogy megpróbáltok így élni az eggyé válás szeretet-kegyelme által a béke örömének ajándékával, hogy: „Így szeressük egymást, és örüljünk egymásnak, mert mi mind egyek lehetünk, mert Hozzád tartozunk, Uram, e meghívás által, e tanítások által.”

Ennek reményében fogadjátok el a mai nap áldásomat, amelyet most ennek reményében árasztom reátok, hogy elsőként legyen az, hogy a csoda megelevenedik előttetek, és a néma megszólal. Nektek nem kell ámulatba esni, nektek figyelni, felismerni és elfogadni kell, érezni, hogy: „Az akarok lenni, aki oda tartozom a jó nyájban a Jó Pásztorhoz, és ez által kicsinnyé válok, és felismerem mindazt, amit kinyilatkoztatnak számomra, és ez által figyelek mindarra, hogy én is a jó mag termésének gyümölcse vagyok, és a szeretet, kegyelem békéjében szeretnék élni, haladni, felismerni és elfogadni mindazt, ami e tanítás által a mai nap felém és hozzám áradt e kegyelem által.”

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme öleljen át benneteket, és érezzétek a jó mag jó termésének gyümölcsét a testvérben.

Érezzétek, hogy nektek van Pásztorotok a Munkásban, akihez tartoztok, aki figyel rátok, aki vezet benneteket, és aki segít. S ez által: „Kicsiny lettem, mert így akkor számomra is kinyilatkoztatnak a felismerés kegyelméhez, és felismerem a meghívást, és a küldetés követésében elindulok a mindennapokban, a mindennapi élet kegyelméhez, kegyelmében.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntelek benneteket, akik a mai napon is meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve félretettetek mindent, hogy elzarándokoljatok e helyre.

Köszöntöm mindazokat, akik a mai napon is lélekben vannak jelen, és lélekben kísérnek el benneteket együtt a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanításaiból elsőként az első tanítást veszem számotokra, ami arról szólt, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok Kafarnaumban bementem tanítványaimmal a zsinagógába, és tanítást adtam számukra, és a tanításban nem azt figyelték, hogy mi a tanítás mondanivalója, hanem azt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok valójában ezen a napon, ami a szombat napja, mit cselekszek. 1

Úgy-e, ismerős már a tanítás egy másik Evangélium részletéből?

Hisz már megadtam számotokra: Ne az ember legyen a szombatért, hanem a szombatnak kell az emberért lenni. 2 Mert a szombat az ember, vagyis a testvér nélkül semmivé válhat. De a szombat, az nem azt akarja számotokra tükrözni, megadni, hogy ezen a napon semmit sem tehetek.

Jót cselekedni mindig szabad, mindegy, hogy a hét mely napján történik.

De most itt menjünk az írástudókkal és a farizeusokkal és a zsidókkal a szombat napjához, amikor ők azt úgy könyvelték el, hogy: „Az az ünnep, az ünnepen nem csinálunk semmit, nem szabad semmit cselekedni.”

S ekkor hogy is értelmezitek?

Ti vagytok az embertestvéremben a szombatért.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy már megadtam számotokra a tanítást, hogy már kiléptünk az őskereszténységből 3, és átléptünk az új korszakba, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok számotokra nyújtom a tanítást. Ezt a tanítást legjobban akkor adtam meg számotokra, amikor hamarosan ismét, ha magatok elé veszitek az éveket, számoltunk pár évet a gondolatában, de mondhatjuk azt is, hogy közel hét éve, amikor megjártátok Jézus nyomában a tanítást a Szentföldben 4, és amikor pásztor testvérem elkísért benneteket, és a tanítás akkor volt jelen, amikor Péter, a Kéfa, a kőszikla, a Simonból kapta a nevet, hogy erre a Péterre hagyom az Egyházamat. 5

És a tanítást megadtam számotokra, hogy mivel már ő 6 is jelen lett számotokra, kilépett az őskereszténységből az új korszakba, az Új Életbe, akkor elmondottam nektek:

Íme, nézzétek a folyót 7. A folyó legyen az őskereszténység részében 8: elindul, és elmegy a Genezáreti-tóba, a tengerbe, hisz tudjátok, többféleképpen szólítják, tengernek, tónak, de most ne ennél a szónál maradjunk meg. Oda bemegy, azon átmegy, megtisztulva, új életet kapva, és ismét tovább halad, s az már az Új Élet, ahogy ti mondjátok: az őskereszténységből az Újszövetség, az Új Élet értelme adatik meg számotokra.

Most már számotokra a jelenben nem a szombat, hanem a vasárnap — a Feltámadás hajnalában — az ünnepetek. De az ünnepben mégis azt mondom számotokra: jót tenni és cselekedni mindig szabad, ami szívből, lélekkel és különösképpen szeretettel történik, nem gyűlölettel, irigységgel, kapzsisággal, vagy azt mondom, hogy muszáj. Mert ha ezek vannak jelen, az már nem kimondottan a jó cselekedetek révén van jelen, azokat megtesszük, mert talán tenni kell. Hogy ki figyel, és mit mond, azzal nem törődtök.

Pedig mindig elmondom számotokra: szívből jövő szeretet a cselekedetben mindig jót tud nyújtani számotokra, s akkor lehet tökéletes a felismerésben a tanítás része. Mert a tanításban hogyan is mondottuk?

Nézték, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok most mit teszek: tanítok-e, vagy gyógyítok-e, vagy olyant teszek, amit ezen a napon nem szabad?

De Én átláttam rajtuk, ahogy néha rajtatok is a jelenben, és mielőtt ítéletet mondtak és vontak volna, kérdéssel fordultam feléjük, ahogy néha a jelenben hozzátok is kérdéssel fordulok, és a kérdésben azt szoktam számotokra mondani:

Ti saját magatok adjátok meg rá a megfelelő választ.

Úgy-e, ismerős ezek a tanítások, mert már ez elhangzott?

Így most számukra is azt mondottam, hogy először kérdéssel fordultam feléjük, de a kérdésre nem tudtak megfelelő választ adni, így akkor elfogadták mindazt, amit Én nyújtottam számukra. De mivel a szombat önmaga legyen az ünnepnek, ezért akkor ott harag, indulat támadt fel bennük, hogy hogyan és miképpen és mit kellene cselekedni ezzel a Názáretivel.

De ezzel a Názáretivel nem kimondottan ezért a szombatért, hanem mindazért, amit a sok tanításban, a megtapasztalásban tanúi voltak, és tanúi vagytok a jelenben.

Ezért hát jót szívből, szeretettel bármikor cselekedhettek. Érezzétek annak az örömét, annak a szeretetét, annak a kegyelmét. Amikor jót cselekszel, szinte érzed, szíved, mintha másképp dobogna benned, mintha mást nyújtana, mást diktálna, másképp szereted felebarátodat és testvéredet, mert érzed: „Most valamit talán önmagamból is adhattam egy olyan felebarátomnak, egy olyan testvéremnek, aki talán nagyon rá volt szorulva, hogy én jót cselekedjek vele: talán egy átöleléssel, talán egy felajánlott imával, talán egy mosollyal, talán egy simogatással” — ezek mind-mind a jócselekedetekhez tartoznak a kegyelem által a mindennapokban.

Majdan folytatódik az a tanítás, amikor jelen vagyok, hisz mindjárt beérek a városba, amit Naimnak mondunk ezen a helyen, és azt látjuk, hogy a városból kifelé egy halottat hoznak. Egy elesett, szegény asszony, összetört szívvel, fájdalommal kíséri a halottvivőket. 9

Elszomorodva.

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok ismét jelen vagyok tanítványaimmal együtt, és ahogy már megtapasztaltátok a tanítások révén, nem a csodatételt kell ilyenkor figyelni, hanem azt, hogy Én hogyan ismertem fel a szegény özvegyasszonyt, hogyan láttam az ő fájdalmát, az ő szomorúságát, az ő bánatát, hogyan éltem vele eggyé ebben a pillanatban, és hogyan mentem hozzá, és azt mondottam neki a bátorságban, hogy:

— Ne sírj!

S ez csak egy gondolat a szavak által. De már ez által is elgondolkodott, és egy kicsit megállt a félelem sírásában. S várta, hogy valójában most minek lehet tanúja, mi történik: visszakaphassa egyetlenegy gyermekét az élethez?

Itt nem a csodáról van szó, hanem az életről, mert új életre mindig szükségetek van. Új élet nélkül semmivé váltok. Mert az első tanítás kapcsolódik a másodikhoz, a másodikkal együtt, mert itt is jelen van az új élet a kegyelem által, a szeretet megtapasztalásában. Mert valóban öröm és boldogság járta át szívüket, lelküket, mikor ismét egymásra találhattak, egymást átölelhették. Többen, félelem töltötte el, vagyis félelem szálla meg őket, és dicsőíteni kezdenek, hisz:

— Nagy Próféta támadt fel közöttünk! És Atyánk nem hagyott el bennünket, és meglátogat minket!

Igen, nem kimondottan a csoda, ami összetartotta őket, hanem a szeretet és a kegyelem az új élet megtapasztalásában.

Hányszor és hányszor megadtam számotokra már évek folyamán ezeket az ajándékokat, és hányszor és hányszor hányan a csodát várjátok, mert fontos, hogy csoda legyen! Holott a csoda minden nap jelen van, minden nap előtted áll, minden nap megtapasztalhatod, de nem kimondottan az új élet kegyelmének ajándékával. Mert ha ezeket mind-mind felismeritek és elfogadjátok, megpróbáltok ezzel együtt élni és haladni a mindennapokban, akkor már nincs bennetek félelem, szomorúság és bánat, már az új élettel tudtok haladni a mindennapokban e kegyelemmel, e kegyelem által.

Majdan jött a harmadik tanítás, úgy-e, ami szintén folytatódik az első és a második tanításhoz a harmadikban, mert itt mit is nyújtottam számotokra?

Hogy jelen vagyok ismételten tanítványaimmal, hisz tudjátok, velük éltem a mindennapokat. Számukra adtam a tanítást, és a nép sokasága követett. Jelen volt a nép sokasága az első, a második és a harmadik tanításában is. És akkor a tanítványaim miről is tanakodnak? Hogy:

— Ki lehet a legnagyobb közülünk? 10

Úgy-e?

Mint néha itt ezen a helyen.

Ki lehet az, aki talán közelebb áll kiválasztott Mária testvéremhez?

Ki az, akire talán rátekint, rámosolyog?

Holott mindenki egyforma, mindenkit egyformán szeretünk, mindenkit egyformán ölelünk át, mindenkinek egyformán árasztjuk a kegyelmet kiválasztott Mária testvéremmel, hogy felismerjétek mindazt, aminek tanúi vagytok a tanításban. És akkor nem azon kell gondolkodni, mint tanítványaimnak, hogy: „Ki a legnagyobb közülünk?”

És ezért tanítványaimnak is ismételten egy példát nyújtottam a példában: odahívtam egy gyermeket, kit Magam mellé állítottam, és reájuk tekintve így szóltam:

— Aki befogadja ezt a gyermeket az Én nevemben, az Engem fogad be. De aki Engem befogad, az már azt is befogadja, aki Engem küldött.

S ki küldött Engem?

Az Atya.

Az Atya, hogy eljöjjek testvéreimhez, hogy testvéreimet taníthassam, megfogjam kezeit és vezethessem, a testvéreimnek árasszak szeretetet, kegyelmet, ajándékot a felismerésben. A testvéreim mindazok, akik elfogadják a felkérést, s a felkérésben igent mondanak, és az igenben elindulnak a mindennapi élet-útpályánkon. És akkor ezzel befogadtátok mindazt, aki küldött Engem.

S így nem csak Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok jelen, hanem jelen van az Atya a Fiúval.

És akkor érzitek a kegyelemnek a mondanivalóját.

De hogyan folytatódik ez a tanítás a Szeretett tanítványom által?

— Uram, ördögöt űztek a Te nevedben. 11 De ők nem követnek úgy, mint mi Téged, és ezért megtiltottuk nekik.

Erre Én, Jézus Krisztus Uratok mit is válaszolok nekik?

— Nem szabad megtiltani, mert aki nincs ellenetek, az veletek van.

Ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok mondom nektek: Ti is szeretettel és örömmel fogadjátok el mindazt, aki jelen van köztetek. Kierőszakolni, ráerőltetni senkire semmit nem lehet. De aki nem bánt, aki nem ítélkezik, aki nem dob rátok köveket, azok nincsenek ellenetek, azok veletek vannak, ha nem is úgy követnek benneteket, ahogy tanítványaimat. Ezért kell tudni elfogadni. Nektek azokért kell imádkoznotok a cselekedetek által, az új élet felismerésében, elfogadásában, akik ítélkeznek, gyűlöletet szítanak, haragot árasztanak, és akik nem ismernek Engem, Jézus Krisztus Uratokat, de mégis legjobban tudnak beszélni róla. S ilyenkor jusson eszetekbe mindig az a tanításom, amit most nem oly régen kaptatok, egy hétköznapi napban, de sokszor az ünnepnapokon is halljátok, hogy ha majd a vőlegény megjelenik, becsukódik az ajtó, s aki késve érkezik, zörgethet, hogy:

— Uram! Uram! Itt vagyok. Nem ismersz engem?

És majd az a Hang hallatszik:

— Nem tudom, ki vagy. Távozz a külső sötétségbe!

Ezért kell figyelni mindarra és mindahhoz, hogy hogyan és miképpen fogadod el a felebarátot, a testvért a küldetés, követés részében, mert ezeket nem erőszakolhatod ki, nem parancsolhatod, és nem utasíthatod. Ezek mind-mind szeretet által elevenednek meg rajtatok és bennetek, és szeretet által tudjátok elfogadni mindazt, amit Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítás által ajándékul árasztom, hogy megérinthessem szíveteket, lelketeket a felismerés, küldetés, követés részében, hogy valóban új élet értelme elevenedjen meg rajtunk és bennünk, és akkor eggyé válhatunk a tanítással a mindennapokban.

És ha ezek mind-mind jelen vannak, akkor érzed e tanításoknak a sorrendi fontosságát a mondanivalóban, hogy: „Hogyan és miképpen teszek jót a cselekedetekben, hogyan és miképpen fogadom el szeretteimet, felebarátaimat, testvéreimet, akikkel kialakítom a mindennapi életet, hogyan és miképpen fogadom el az életet az új életben, és nem kimondottan csak a csodára várok, mert a várakozásban eltörpülök az új élet felett a kegyelemben. És akkor nem tudom értékelni mindazt, amit belőlem kiadhatok. És akkor tudom azt értékelni, hogy kit fogadok be szívembe, lelkembe, kivel próbálok együtt élni, kit fogadok el a küldetés, követés részében, a cselekedetek, az új élet felismerése révén. És akkor felismerem mindazokat, akik nincsenek ellenünk, velünk vannak, de nem parancsolok, erőszakolok, utasítok, hanem imádkozom, hogy ha már nincs ellenünk, hanem velünk van, akkor ők is megtapasztalhassák mindezeket a kegyelmeket, amelyek jelen vannak rajtunk és bennünk az elfogadásban, hogy a küldetés követése is számukra is meglegyen a mindennapi életben, a mindennapi élethez.”

És így ennek reményében ajándékozlak meg benneteket e kegyelmi ajándék-áldással. Az áldást kiválasztott Mária testvérem által árasztom.

Áradjon reátok áldásom:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, világosítson meg benneteket a mindennapi élet felismeréséhez, a küldetéshez, a jócselekedetekhez, a tanításban, az új élethez, hogy „hogyan és miképpen szeretnék élni és haladni”, és majdan, hogy „kit hogyan fogadok be, hogyan ismerem fel az Atyát és a Fiút a befogadásom által az eggyé válásban”, és akkor „imádkozom mindazokért, akik nincsenek ellenem, velem vannak a tanítás révén”, de még imádkozni kell, hogy felismerjék a küldetés, követés részüket a mindennapokban, a mindennapokhoz e kegyelem által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

A SZŰZANYA KÖSZÖNTÉSE

Mária:

Ó, virágoskert illata megelevenedik!

Ó, Mária, Édesanya! Köszöntelek hát Téged e jelen lévő testvéreimmel a Te gyermekeidben névünnepeden, a Mária szó jelentésében.

Mária, maradj velünk áldásban, reményben, irgalomban, ajándékban.

A Mária szó jelentése megadja számunkra a felismerő kegyelmet a köszöntő Édesanyában.

A földi édesanyákat, ha eljön számukra a névünnep, virágot nyújtunk a kezekbe. Mi most, Mária, ki a Föld, Ég Édesanyja vagy, megnyitott szívünkkel hódolunk Előtted. Árasszuk Feléd szeretetünket. Így szeretnénk megköszönni mindazt mint Édesanya, mit nyújtasz Te gyermekeidnek. Mindenkor figyelsz a Te gyermekeidre, mikor Hozzád jövünk felajánlással, kéréssel, Anyai Szívedhez, Te gyermekeidre tekintesz, és elfogadod Anyai Szíveddel. Hogy segítséget tudjál nyújtani, elviszed Fiad elébe, és kiesdekled Fiad Szentséges Szívéből a kegyelmeket. Ezért, ó, Édesanya, tekints a Te gyermekeidre, akik most szeretettel, hálaimával, szívből jövő énekkel köszöntik a Máriát az Édesanyában.

Ó, Mária, Édesanya, köszöntünk hát Téged.

Fogadd szívünk legszebb szóját, ajándékát, kincsét,

Amit most mi Feléd tárunk hála-köszönettel.

Ó, Mária, Édesanya, figyeljél most reánk.

Köszönjük, hogy itt vagy nekünk, bátran Eléd állva.

Meghajtod Te Szent Fejedet gyermekeid felé.

Így szólsz felénk: „Ó, gyermekeim, nincs miért félni.

Anyai Szívem mindig itt van, felétek tárom Én.

Erőt, békét, szeretetet áraszt,

Ami által megerősödsz, érzed a kegyelmet.”

Köszönjük, hogy itt vagy nekünk,

Ó, Mária, Édesanya! 12

Köszönjük, és köszönjük e hálaimát, éneket, szeretetet!

Jézus Krisztus Urunk:

      Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és e ünnepen, hogy egyek lehessünk a tanítás szeretetében, e kegyelem által, ahogy mondani szoktuk a Közösségben, de most Mária, kiválasztott testvérem szavát idézem számotokra. Ő ilyenkor úgy nevezi, hogy: „a család ismét egy”. Mert már úgy ismeritek egymást e hosszú évek folyamán, hogy szinte családnak nevezhetitek egymást, mert nem azt mondani már, hogy „zarándokútra jövünk”, hanem: „Jövünk haza a családhoz, amiről mondhassuk azt is, hogy ez a mi második otthonunk a családunk mellett.” És hogy ha már nem tudok úgy eljönni, ahogy szeretnék, akkor néha szomorúvá válunk, de ezt a szomorúságot nem szabad engedni, hogy megérintse szíveteket a bensőben. Az öröm és a kegyelem működjék rajtatok és bennetek.

Most már áttérve az ünnep második részébe, amikor sokan és sokan a szeretteiteket fogjátok magatok elé vetíteni az emlékekben. S ilyenkor van egy olyan énektek, hogy: „Halottaink szent estéjén csendesül az élet”1. Ilyenkor mindig arra figyeltek, hogy hogyan és miképpen tudjak eleget tenni, mert a gyertyafénynek világossága világosságot nyújt e sötét estében.

És most rátérünk e hónap tanításaira, mert a hónap tanításait, ha figyeltétek, nem egymást követő napokról van szó, hanem van a hét, az elkövetkezendő hét, ami jön számotokra, van egy tanítás, utána ismét lesz egy, majdnem egy hét szünet, és utána jön megint egy, és a hónap vége felé a harmadik tanítás. De mind a három tanítás, mintha egymásra épülne, szinte mondhatod azt, mintha folytatódna egymás után. Hisz az első tanítás miről is szólt?

Mikor Én, Jézus Krisztus Uratok elmentem a farizeus házába, hogy nála étkezzek — hogy vendégül lát e vacsorán, e ebéden, e lakomán? Mindegy, hogy melyiket mondjátok a három megnevezésből — az egyiken részt veszek.2 És ahogy szétnézek közöttük, az tűnik fel, hogy nem az egyszerű, a szegény és a kicsinyek vannak jelen, akik rá vannak erre szorulva, hanem az olyanok, akik dúskálnak a mindennapi életben, a jelenben. Hisz hogy’ is mondottam a ház urának, mint ahogy most Én boldog József 3 felé emelem tekintetem, így fordultam a ház urához, és azt mondottam neki:

— Ha máskor ebédet, vacsorát vagy — a legegyszerűbb szóval — lakomát tartasz és adsz, ne ezeket hívjad, testvéreidet, rokonaidat, gazdag szomszédaidat, mert ők ismét visszahívnak téged, mert meg tudják tenni számodra. De ha te hívod a szegényeket, a betegeket, a sántákat, a bénákat, a vakokat, kiket szinte úgy lehet csak oda vezetni, mert azt sem tudják, hogy hova mennek, ők valóban tudnak örülni az ilyen ajándéknak, értékelni a kegyelmet, értékelni mindazt, amely körülvesz.

És ilyenkor nem kell szomorkodni, hogy „valójában most én mit teszek”. Ilyenkor arra kell gondolni, érezni, átélni: „Mily boldog vagyok, mert én ezt tudtam nyújtani számukra, és az öröm, amelyet viszonzásul kaptam, szinte felemel. És akkor majd elgondolkodhatok azon, hogy ha eljön az igazak feltámadása, hogy milyen kegyelemben lehet részem.”

Most az egyszerűségében ez nem kimondottan egy vacsoráról, egy meghívásról, egy megjelenésről szól, hanem hogy hogyan ismered fel az elesetteket, a szegényeket, a betegeket, hogyan tudsz velük együtt élni, hogyan tudod megnyitni feléjük szívedet a segítségnyújtásban, hogyan tudsz értük imával, fohásszal rájuk gondolni. Ezek mind-mind a szegények és az elesettek megsegítéséhez tartozik.

Érezni a működést e kegyelem által a szeretetben. Mert fontos, hogy ha én boldog vagyok, örömben részesülök, érzem a szeretetet, érzem az öröm békéjét, érzem, hogy irgalmasság ölel át, akkor én ezt meg tudom osztani mindazokkal, akik vágyakoznak erre az ajándékra s erre a kegyelemre a jelenlévők között. És ilyenkor nem kimondottan azt kell nézni, hogy a szegénységben most mi a szegény, mi a beteg, mi a béna, mi a sánta és mi a vak. Ez egy példa volt a ház urának. De a példát úgy is lehet értékelni, érezni, hogy te, testvér, aki észreveszed, hogy most talán rászorul a testvéred egy felajánló imára, egy felajánló kérésre, egy felajánló fohászra, akkor én ezt szívből, szeretettel önmagamból kiadhatom, és megadhatom számára a jó cselekedetekért, mert számomra is az üdvösség így jön el e kegyelemben. És akkor tudod értékelni ennek a tanításnak a mondanivalóját.

De erre a tanításra folytatódott a második tanítás, hogy úgy-e, Én, Jézus Krisztus Uratok, most mindegy, hogy melyik városról beszélünk a tanításból, amikor Jerikó felé haladok.4 De megyek a nép sokaságával, akik követnek, akik hallgatják szavamat a tanítás által, amit nem csak tanítványaimnak, hanem a nép sokaságának is adok. És adott egy alacsony növésű férfiember. Most ezt az alacsony növésű férfiembert nem muszáj úgy neveznetek, hogy a vámosok feje. Ezt az alacsony növésű férfiembert lehet a mai kor emberének is nevezni, aki vágyakozik, hogy találkozhassék Velem, aki vágyakozik, hogy megismerjen. És ezt a vágyat szeretné kiegészíteni. És mi jön akkor a gondolatába?

— Hát felmászok a vad fügefára, mert úgy is itt kell Neki elhaladni, ha más nem, akkor bár látom, és talán néhány szót hallhatok is, amit a tanításban ad.

Ő erre készült fel, hogy ha ezt megkaphassa, ő ezzel is megelégszik.

Úgy-e, hogy működik a kegyelem?

Én, Jézus Krisztus Uratok látom a jelen kor emberének a vágyát. És a vágyra megpróbálok ilyen egyszerű választ adni.

Mit mondottam e alacsony növésű férfiembernek vagy férfiúnak?

— Gyere le gyorsan, mert ma nálad kell megszállnom, hogy vendégül lássál.

Az öröm és a szeretet olyan nagy lesz benne, hogy elkezd gondolkozni az életén. Megtörténik a vendéglátás, annak ellenére, hogy vannak, akik méltatlankodnak, akik felháborodnak. Most a felháborodást lehet mondani: a jelen korban lévő testvérek és a jelen kor emberei, akik oly hamar meg tudnak ítélni másokat, mert ők is mit mondtak?

Felháborodtak, meglepődtek, hogy:

— A bűnösök közé megy? Hát milyen Ember ez, ha bűnösökkel akar együtt lenni?!

A jelenben ezt hogyan fordítod? Most csak beszéljünk erről a helyről: ti is „bűnösek” vagytok, mert itt vagytok.

Úgy-e, pásztorotok ezt már többször és többször elmondotta: „Ez az igazi szeretet? Ez az igazi öröm? Így működik a kegyelem,   hogy aki nem kedves előttem, azt én kitaszítom?”

Mert itt is lehet értelmezni, hogy ők szinte kitaszítanak, mert Én, Jézus Krisztus Uratok szinte leereszkedtem ehhez a bűnöshöz. Hát akkor Én is épp olyan bűnös lehetek, mint ő, ha már szóba állok vele, ha már meglátogatom, ha betérek házába.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok miért is jöttem?

Hogy üdvösséget árasszak mindazoknak, akiknek szükségük van; érezzék a kegyelmet, érezzék az ajándékot, és érezzék, hogy ami elveszett, megkeressem, és visszavezessem az üdvösséghez.

Mert mit mondott ez az alacsony növésű férfiú?

— Uram, vagyonom felét szétosztottam, s akit megkárosítottam, négyszer annyit adok neki vissza.

Megérintette őt a kegyelem?

Működött rajta és benne a Szentlélek?

Megváltoztatta őt, nem csak külsőleg, hanem bensőleg is?

Tudott változni, s ez által cselekedni?

Úgy-e, milyen könnyű a válaszok ezekre a kérdésekre?

Mert az üdvösség így jött el hozzája e kegyelem által.

És hagyta, hogy ez az üdvösség magával ragadja. Hagyta, hogy ez az üdvösség mutassa meg számára mindazt, amire szüksége van a kegyelem által.

Fontos, hogy ezeket mind-mind meg tudjuk érteni, felismerni és elfogadni. És akkor mi is a kicsinyekkel, az egyszerűekkel, a szegényekkel és az elesettekkel tudunk együtt lenni. És nem taszítunk ki senkit, nem utasítunk el senkit, nem ítélünk meg senkit. Számunkra mindenki legyen egy testvér, aki az üdvösség által hozzánk tartozik, mert felismerte mindazt, ami megelevenedett rajta és benne, és hagyta, hogy működjön rajta és benne, hogy ez által változzon és változtasson.

Úgy-e, milyen egyszerű ez a tanítás a felismerés részében?

Mert ha én nem akarok változni, akkor kifogásokat mindig lehet találni. Mindig lehet megítélni, mindig lehet mások felett pálcát törni, mindig lehet másokat kitaszítani, csak azon nem gondolkodunk el a mai kor népének emberében, e jelenben, hogy minket ugyanígy megítélhetnek, kitaszíthatnak, utasíthatnak, s talán akkor döbbenhetünk rá, hogy ez nem egy kellemes érzés a felismerés megtapasztalásában.

Fontos, hogy próbáljuk érezni és értékelni a különbséget e tanítás által, mert a tanítás azt mutatta számotokra, hogy ha van egy vágyad, ezt a vágyat tudod teljesíteni, ezzel a vággyal elindulsz valahova, ezzel a vággyal elindulsz a változás útján, ezzel a vággyal tudsz örömet, békét és szeretetet árasztani, ezzel a vággyal igyekszel az igazak felé törekedni, ezzel a vággyal elfogadod a felebarátot és a testvért, és nem leszel személyválogató, hogy ő kell, ő nem; ő megint kell, ő megint nem kell. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem így jöttem el. Én úgy jöttem, hogy mindenkit megkeressek, még azokat is, akik most talán távol vannak, de felkeresem, hogy el ne vesszenek, hogy ők is ez által üdvösséget nyerjenek e kegyelem által.

És akkor folytatódott a harmadik tanítás, ami szintén ehhez a két tanításhoz kapcsolódik abban az értelmében, hogy jelen vagyok egy Atyám házában való részvételben. És most próbáljátok csak úgy elképzelni, hogy egy külső szemlélőként vagyok jelen, és figyelem, hogy mi történik. Figyelem, hogy ki hogyan cselekszik és mit tesz a külső szemléletben.5 És akkor látom, hogy ki hogyan cselekszik: eljött Atyám házában a perselygyűjtés az adományban. És látom, boldogan, hogy hogyan és hogyan adakoznak azok, akiknek bőven van, akiknek talán ez nem is hiányzik, észre sem veszik, hogy ezt ők talán csak kiadták magukból. És akkor észreveszünk egy egyszerű, kis szegény asszonykát az özvegységében, aki lehet, hogy nem ilyen bátran adakozott, hanem megpróbálta a szegénységét szinte leplezni, és megpróbálta csak úgy odaadni azt, amije van. És az is az utolsó. Szinte a megélhetését is átadta. Nem törődött azzal, hogy: Holnap vagy holnapután mi lesz velem? „Én most ezt ki akartam adni önmagamból a felajánláshoz, a kéréshez, a fohászhoz, a hálához, a köszönethez” — sok mindent lehet felsorolni, vagy éppen azért, hogy kérek, fohászkodok, felajánlok, reménykedek, hogy megtörténik a meghallgatásom, és segítségemre siet az a kegyelem, amiért talán most nyitott szívvel és szeretettel, őszintén, összetett kézzel tudtam imádkozni, tudtam felajánlani, és tudok majd hálát adni a kegyelemben.

Hogy ha ezeket mind-mind a tanításokban így értelmezitek és fogadjátok el, és megengeditek, hogy egymásra épülő tanítások megérinteni szíveteket, a lelket, ami működik rajtatok és bennetek, „ami által könnyedén nem mondok nemet bármire, vagy nem engedem, hogy kiutasítsanak, eltaszítsanak, megpróbálok harcolni mindazért, amivel megillettél, Uram, Jézusom, e kegyelemben, megillettél, hogy én is a Te testvéred vagyok, és Hozzád tartozom, és mivel Hozzád tartozok, boldog lehetek, hogy valójában, ha nem is vagyok ma itt, a jelenben, de ha talán holnap vagy csak ha holnapután figyelem meg, s érzem, hogy milyen csodálatos az az ajándék, amely körülölel a mindennapok tanításával, e szeretet által.”

És hogy ha ezeket mind-mind meg tudtuk érteni, el tudtuk fogadni, akkor érezzük, hogy valójában nincs se szegénység, nincs se kitaszított, nincs se béna, se sánta, se vak, mert a szív szeretetével egyek lehetünk, mert sugározzuk egymáshoz ezt a kegyelmet, ezt az ajándékot a felemelkedéshez. És akkor érezzük teljesen az öröm boldogságát e kegyelemben, a mindennapokban. Érezzük, hogy valójában mi is fontosak vagyunk a mindennapokban, a kegyelem által. Érezzük, hogy „én is boldog lehetek, mert valamit adhatok önmagamból, mert nekem talán csak ez van, de ezt szívből és szeretettel oda tudom adni a jó cselekedetekért”, mert Jó Jézus Krisztus Urunk, ahogy mondani szoktátok, és ahogy most Én mondom, Jézus Krisztus Uratok, a tanítás, amely jelen van nálatok és közöttetek, az mindig és mindenkor úgy szól felétek és hozzátok, hogy nem olyan, hogy elfelejtsük, nem olyan, hogy nem vesszük figyelembe a testvéreket, és nem vesszük észre a segítségnyújtást. Megpróbáljuk elfogadni mindazt, ami a tanítás által számunkra jelen van az átölelésben e kegyelem által. És akkor érezzük a tanítások mondanivalóját, ahogy egymásra épülnek, mert ebben a hónapban nem csak ezek a szegények és elesettek, bénák, sánták, egyedül maradottak lesznek számotokra jelen, hisz ebben a hónapban lesznek azok is, akik ezeket mind felkarolják, átölelik, ha kell, az ágyukat átadják, ha kell, élelmet adnak, ha kell, megpróbálnak segíteni, hogy érezzék, hogy ők is Jézushoz tartoznak a testvérben, e kegyelemben. S akkor valóban azt mondhassátok: „Nincs hiábavaló ima, mert az ima valójában meghallgatásra talál, csak legyen bennem annyi türelem, annyi szeretet a kegyelemben, hogy ezt mind ki tudjam várni, meg tudjam élni, meg tudjam tapasztalni, és engedjem, hogy működjön rajtam és bennem, engedjem, hogy ez által én is változzam, és engedjem, hogy az ilyenekre fel tudjak nézni, talán először, s később már azt teszem, hogy én is segítek, én is egy akarok lenni ebben a közösségben, mint ahogy Te, Uram, Jézusom, a kegyelemben.”

Úgy-e, milyen könnyű így gondolkodnotok a tanításokról?

Mert a tanítások ma és ennek a hónap tanításában így jönnek el hozzátok e felemelkedés, e kegyelem által a kicsinyekhez, a szegényekhez, az elesettekhez, a betegekhez, az árvákhoz, hogy mind-mind összetartozzatok és egyek legyetek. És érezzétek az egységet, érezzétek a szeretet jelenét, érezzétek, hogy ti is fontosak vagytok e jelen kor testvérben, emberben, a felebaráthoz, a felismerésben.

És akkor ennek reményében ma a kicsinyek és a szegények kegyelmének áldását árasztom reátok a felemelkedéshez, hogy egyek legyetek, és örüljetek minden napnak, amely felvirrad számotokra. Örüljetek, hogy egymást ismerhetitek. Örüljetek, hogy elfogadjátok egymást. És örüljetek, „ha tudok tenni, cselekedni vagy éppen adni önmagamból egy ilyen felemelkedő szegénynek, elesettnek, kicsinynek”, mert Én, Jézus Krisztus Uratok így szólok most hozzátok.

Fontos, hogy ti is, mind-mind, érezzétek a felismerést, a küldetést, az elindulást a meghívás által.

Ennek reményében kiválasztott Mária testvérem által árasztom felétek a szegények, a kicsinyek, az elesettek, a felemelkedéshez való áldásomat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, mert Én, Jézus Krisztus Uratok küldöm most felétek e áldásban, hogy érezd a felemelkedést, az összetartozást, hogy összekovácsolva egyek legyetek e szegénység kicsinységében, e kegyelem által, hogy elfogadjátok egymást, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok tanítalak, és megmutatom számotokra a cselekvést e kegyelemhez, a mindennaphoz, a mindennapban.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

E temetőkertben égnek már a gyertyák, fényt és világosságot nyújtanak. De e temetőkertben még csak ma kezdődik az ünnep mindazok számára, akik e földi élet befejezésével eltávoztak. Megemlékeztek mindazokról, akiket szerettetek, akiket átöleltetek, akikre szívetekben emléküket őrzitek a felemelkedéshez, az összetartozáshoz. És így most e temetőkertben, ha kigyúlnak a fények, „a halottaink szentestéjén csendesül az élet”.

De itt ti a gyertyát, a fényt, a világosságot a Mindenszentek ünnepén gyújtjátok.

Ilyenkor lehetne megkérdezni tőletek:

Most kinek gyújtottátok a gyertyát: a szeretteiteknek, akiket szívetekben emlékül őriztek, vagy Mindenszentek ünnepén az összes szentnek, akik már a Dicsőségben vannak, és közbenjárók lehetnek értetek?

Mert az ünnep, amelyről átléptetek a mai nap ünnepébe6, ma kell a fényt, világosságot gyújtani a megemlékezésben a testnek. De a lélek, az már a Dicsőség megtapasztalásából időnként így reátok tekintenek, hogy valójában hogyan és miképpen vagytok jelen e mindennapokban. Vannak, akik tartják ilyenkor, mint ahogy van az újévben a nyolcad, a Feltámadás után a nyolcad, most ismételten a nyolcad. A nyolcad napjában azt mondod: „Igyekszek a fényt, a világosságot megadni a szeretteim emlékének, mert én már csak így tudok rájuk emlékezni, arcukra, mosolyukra, kedves lényükre a mindennapokban, hogy erőt adjanak, hogy én is szerethessem e csodálatos napot, legyek felkészült, mert ma vagyok, de nem biztos, hogy holnap is leszek.

És ma lehet, és holnap szabad elmélkedni a mindennapi életen.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!