JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. február 24. NAGYBÖJT 1.

Jézus Krisztus Urunk:

2923 javKöszöntöm testvéreimet a mai napon a megkezdett bűnbánat első Golgotáján.

S elfogadva a tanítást, amely a mai napon hozzátok szólva elsőként arról, hogy hogyan imádkozzunk.1 Ha imádkozunk, ne szaporítsuk a szót, mert az nem jó, és nem helyes. És ne kövesd azokat, akik így tesznek, és akiket így hallasz. Te maradj meg abban, ha nyitott szívvel felkészülsz az imáidra, mert mielőtt még elkezdesz imádkozni és talán az ima révén kérni, felajánlani, a Mennyei Atya már tudja, miért is fordulsz.

Ezért mondom nektek, hogy ti is így imádkozzatok, ahogy annak idején még a kezdetben tanítottalak benneteket, hogy hogyan is kell átélni, megérteni az imának a lényegét. Mert tanítványaimat és a nép sokaságát a Hegyi beszédben tanítottam az imáról, és sokan vannak jelen, és közöttük járva, és szólok. És azt mondom számukra az ima részében, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy.”

Ilyenkor valóban az Atyához fordultok a megszólítással? A hittel? A bizalommal? A szeretettel?

Hisz sokan sokféleképpen lehet értelmezni, ha csak ezt az egy mondatot értékelitek, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy”. Mert valóban a Mennyekben van, de mégis ismer benneteket, látja, hogy mitévők vagytok, és hogyan éltek és cselekszetek. Ezért a hit, szeretet bizalma részében értékelned kell, hogy hogyan és miképpen imádkozol.

De ha az imán végigmegyünk, akkor tudod az imának a lényegét.

Most nem fogom nektek boncolgatni mondatról mondatra. De most menjünk csak ahhoz a részhez: „bocsáss meg nekünk”.

Kit kérsz, hogy megbocsásson?

Az Atyát.

Hogy az Atya bocsásson meg neked vagy nekünk mindazért, amit tettünk vagy cselekedtünk. Mindazért, ami által jelen vagyunk a mindennapokban, és mindazért, mert szükségünk van a megbocsátásra.

De folytatódik ez a része, hogy nem csak azt mondjuk, hogy: „bocsáss meg nekünk, mert mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”

S valóban meg tudtok bocsátani a vétkezőknek? Vagy csak elmondjátok ezt az imát, és nem értékelitek az imának a mondanivalóját.

Mert az imának nem csak ez a kiemelkedő része, ahogy mondottam, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy”, és nem ez az utolsó része, mert „bocsáss meg nekünk, mert mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

Mert ha mi megbocsátunk, akkor az Atya is megbocsát nekünk. De ha mi nem bocsátunk meg, akkor az Atya se tud megbocsátani számunkra. Akkor hogyan teszek jót a cselekedetek lévén? Hogyan fogadom el a felebarátot testvérnek? Hogyan imádkozom a felebarátomért a testvérben? És hogyan értem és érzékelem, és fogadom meg az imának a mondanivalóját a mindennapjaimban?

Mert most az elejét és a végét próbáltam számotokra kiemelni. De jelen van benne az a része is: „add meg nekünk a mindennapi kenyeret”.

Úgy-e, milyen szép és fontos mondat? Mert fontos a megélhetéstek, és fontos a mindennapok. Fontos, hogy legyen megfelelő kenyér az asztalon a mindennapjainkban, amihez hozzányúlhatsz.

Most a kenyeret nem úgy kell értékelni és érzékelni, hogy a mindennapokban elmész, és megveszed számodra a megfelelő mennyiségű kenyeret, és azt mondod: „Kiteszem az asztalra, és már jelen van a mindennapi kenyér.”

Ez is fontos a test táplálékának, de Én, Jézus Krisztus Uratok a lélek táplálékáról beszélek.

„Add meg nekünk a mindennapi kenyeret.

A lélek tápláléka a mindennapi kenyérben az Eucharisztia a szentáldozásában.

Hogy hogyan készülsz fel testileg, lelkileg. Hogyan nyitod meg szívedet, lelkedet. Hogyan készülsz a befogadásra, hogy eggyé válj ezzel a Mindennapi Kenyérrel, amely táplálék a léleknek, de táplálékká válik a testnek is.

Ez ismételten rajtatok múlik a tanítások részében. Hisz már az imát, hogy hogyan imádkozzál, hogy felkészülve, átélve értékeljed, fontos, hogy érezd, mit is mond számotokra a mindennapi ima, és ilyenkor érzed azt, hogy: „Igen, mert tanítottál, Uram, Jézusom, hogy hogyan fogadjam el a mindennapjaimban az imát, hogyan imádkozzam el ezt a fő imát, amelyre Te, Uram, Jézusom tanítottad tanítványaidat, és általa minket, testvéreidet.”

Különösképpen most, a jelenben érezd az imának az értékét, kegyelmét, ajándékát és fontosságát, mert akkor nem csak ezt fogod elmondani, ahogy néha teszitek, vagy összetett kezekkel, vagy fogva a szentolvasót, némelyek pörgetve, és lehet, hogy gyorsan azt mondod, elmondom, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is.2 Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. S bocsásd meg a mi vétkeinket, mert mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”

Igen van egy ilyen szakasz, amikor így, mint a betanult imát, elmondjuk.

Most, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok elmondottam, most kérdezhetném, hogy mi maradt bennetek?

Mennyi jutott el a szívetekhez és a lelkedhez?

Mennyi ölelt át a szeretet, kegyelem részével, és mennyi az, amit úgy érzel, hogy elsiklottál felette?

És akkor lehet utána úgy imádkozni, ahogy a kezdettel elmondtuk: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy”, mert elhiszed a tanítás részében, hogy valóban az Atya Mennyekben van. S kérheted az Atyától: „Jöjjön el a Te Országod” ide le, közénk, a Földre, mert szükségünk van erre a Te Országodra, ami által élhetünk és haladhatunk.

De akkor azt is mondhatod: „Legyen meg a Te akaratod”.

„Úgy-e, Uram, milyen jó, hogy ha Reád bízom magamat? Felajánlom a Te Szentséges Szívedhez, és azt mondom: »Uram, legyen meg a Te akaratod.«”

Mert hiszel ebben, és Reám bírsz hagyatkozni, és elfogadni.

Fontos, hogy érezd és értékeljed a kegyelmet, az ajándékot, a felismerést és az imának erejének értékét, ami által nem csak akkor teszed össze kezedet, veszed kezedbe a szentolvasót, amikor „most problémám van, és imádkozni szeretnék, reménykedek abban, hogy meghallgatsz, Uram, és a meghallgatással megtörténik a segítség”, hanem akkor is, amikor úgy érzed, hogy: „Szívből, szeretettel most a Szentséges Szívnek imádkozok. Őt akarom megajándékozni ezzel az imával a szeretet kegyelem részében, mert Tőle várom a segítséget, és különösképpen az imának a legfontosabb tanítását, a megbocsátó kegyelmet, mert el tudom hinni, Uram, Jézusom, hogy megbocsátottál.”

Különösképpen akkor, amikor van valami, ami nyomja a szíveteket, a lelketeket, és felajánljátok a Megbocsátó Kegyelemhez az elhelyezésben. És hogy ha hiszel abban, hogy ez a felajánlásod valóban el fog jutni Hozzám, hát akkor hidd már el, hogy megkaptad a megbocsátó kegyelmet, és te is bocsáss meg önmagadnak. Mert sokszor ez a legnagyobb probléma, hogy elmondod a felajánlásodat, a kérésedet, az elhelyezésedet a Megbocsátó Kegyelemhez a feloldozáshoz. De felismered-e, elfogadod-e, hogy ez valóban jelen van és működik, működőképes?

Mert hányan és hányan még imádkoztok, hányan és hányan elzarándokoltok nem csak erre a helyre, hanem máshova is. Hányan és hányan azt mondjátok: „Én engesztelő vagyok, és imádkozom, de mégsem tudok hinni abban, hogy megkaptam a megbocsájtó kegyelmet.”

Akkor kérdezhetem Én tőletek, testvéreim:

Akkor mi lakozik bennetek? Hogyan értékelitek az imának a lényegét a felismeréshez és az elfogadáshoz?

Fontos, hogy ezt mind tudjátok értékelni és elfogadni. És akkor valóban közöttetek is járhatok épp úgy, mint a Hegyen, ahogy írva vagyon a Hegyi beszéd, és jelen vagyok tanítványaimmal és a nép sokaságával. És ha kell, reájuk tekintek, és így szólok hozzájuk a tanítás részében, és így mondom nekik, hogy:

— Ti ne kövessétek azokat, akik sokat beszélnek az imájuk részében.

Akik elhadarják, akik nem értékelik, akik nem tudják megérteni, hogy mi is az imának a mondanivalója, hogyan lehet felajánlani, kérni, elhelyezni és hálát adni, és „hogyan várom az ima által a megbocsátó kegyelmet”.

Azt a kegyelmet, ami vezethet a mindennapokban, a mindennapi életben.

„Mert akkor valóban megbocsátok felebarátomnak, testvéremnek, szívem szeretetével és örömmel, mert tudom, hogy ők is megbocsátanak. És ha már megbocsájtottunk egymásnak, és kiengesztelődtünk egymással, akkor valóban várhatom az Atyának a megbocsátó szeretetét és kegyelmét.”

De ez a legnagyobb probléma néha bennetek, testvéreim, hogy csak beszéltek róla, mint a vámosok, sokat, és nem élitek, és nem cselekszetek. És nem hiszitek el, mert talán nem őszinte szívvel, nyitottan helyezted el a felajánlásodat a Megbocsátó Kegyelemhez. Mert ha ez így él benned, őszinte szívvel a Megbocsátó Kegyelemhez, akkor hidd el, testvérem, hogy Mennyei Atyám megbocsátott neked vagy nektek. Érezni ennek kegyelmét, ajándékát, szeretetét. És akkor valóban öröm járja át szívedet és a lelkedet.

De a mai nap második tanítása pedig a parancs, a törvény megfogalmazása.3 Mindegy most, hogyan mondod. Én csak azt mondom számotokra, hogy ha ismered ezt a régi törvényt — Én nem azt mondom: parancs. Nem parancsolok, nem utasítalak, nem követelek. Én szeretlek benneteket, és a szeretetem szaván szólok. És a szeretetem szaván próbálom elmondani a tanításnak a lényegét, hogy van az a régi törvény, hogy így mondjuk: „Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.”

Igen, mert talán az Őskereszténységben4, a kezdetben találsz ilyenről írást az elfogadásban. Ott néha még azt is hallod, vagy olvashatod, hogy: „Fogat fogért, szemet szemért.”

De Én már, Jézus Krisztus Uratok, amikor jelen vagyok a nép sokasága között tanítványaimmal, Én már így szóltam feléjük:

— Én pedig azt mondom nektek: Szeresd ellenségedet!

Imádkozz érte még akkor is, ha gyűlöl, még akkor is, ha megvet, még akkor is, ha kitaszít. Mert ha tudod szeretni ellentársadat, ellenfeledet szíved szeretetének örömével, akkor hogyne szeretne benneteket az Én Mennyei Atyám! Aki a ti Atyátok is. Aki mindenkor várja az ő gyermekeit a szeretet, kegyelem részében.

Érezni és átölelni mindazt, ami jelen van számotokra e tanítással.

Mert ha már szereted ellenfeledet, ellentársadat — mindegy, hogy melyik szót használod —, tudsz érte imádkozni, cselekedni, hogy eggyé váljatok a szeretet, kegyelem részében, akkor érzed a tanításnak a lényegét és mondanivalóját. Mert akkor valóban Atyám is szeret benneteket.

Én, Jézus Krisztus Uratok szeretlek. S akkor boldogan mondhatom számotokra, hogy igen, Atyám a szeretete részében így szól:

— Felvirrad számotokra a Nap, a jókra és a gonoszokra. Esőt árasztok az igazaknak és a bűnösöknek. Mert ha Én, a ti Mennyei Atyátok tudom szeretni felebarátaitokat, ellenfeleiteket, és így mutatom meg számotokra a példát a tanításban, hogy egyformán árasztom mindazt, ami fontos a mindennapi élethez, az életben maradáshoz, a továbbhaladáshoz a felismert úton, a kijelölésben.

Mert ha ezeket mind-mind meg tudod érteni, elfogadni, felismerni, akkor nincs probléma mindazzal, amikor így szólok hozzátok:

Mert ha már Atyám így tud szeretni benneteket, hogy egyformán adja meg a felvirradó Napot a jóknak és gonoszaknak, nem választja szét, vagy egyformán tudja árasztani az esőnek az erejét az igazaknak és a bűnösöknek. Mert nem választja szét őket. Mert valóban reménykedik, valahol bízik a szeretet, kegyelem részében, hogy: „Megtörténik a meghallgatás, megtörténik az elfogadás, és boldogan és örömmel tudom értékelni a tanításnak a mondanivalóját a mindennapjaimban. És akkor boldogan mondhatom azt, hogy tegyünk mi is jót. Mert ha meg tudjuk tenni, akkor számunkra is adnak a Mennyek Országában. Befogadhatnak, hisz megkaptuk a megbocsájtó kegyelmet. A megbocsájtó kegyelem után már boldogan indulhatok el az élet-útpályámon.”

Az úton érezni a szeretet kegyelmének ajándékát, fontosságát a szeretetben.

Mert: „Ha ezek mind-mind jelen vannak a mindennapokban, akkor másképp érzem és értékelem mindazt, ami által a mai nap is tanítottál, ami által éreztem, hogy valóban, Uram, Te itt vagy, valóban Te szóltál hozzám, valóban Te mutattad meg, hogy milyen fontos az a mérhetetlen irgalmasság szeretete a mindennapjaimban. Mert akkor működik a kegyelem igazán a szívünkben, lelkünkben, ha mi is tettünk és adtunk. És hogy ha mi is teszünk és adhatunk ebből a csodából, ebből az ajándékból. Mert így érezzük az értelmét a kegyelemnek és a szeretnek a mindennapjainkban. És akkor nem válok szomorúvá a mindennapi ima részében, hanem értékelem mindazt, ami által én vagyok, Te vagy, és tudom, hogy jelen van a segítségnyújtás a mindennapokban, a mindennapokhoz mindabban és mindahhoz, hogy hogyan élek és értékelem e tanításnak a lényegét és mondanivalóját. Mert ha ezeket mind-mind meg tudom érteni és érzékelni, mennyivel más a mindennapi élet-útpályánkon a haladás a testvéreinkkel együtt.”

S ennek reményében árasztom felétek áldásomat kiválasztott Mária szolga által, hogy érezd a fontosságát e tanításnak, hogy ma az első tanítás, hogy „hogyan imádkozom, és nem szaporítom a szót, hanem megpróbálom átélni, értékelve imádkozni, de boldog vagyok, Uram, hogy Te szeretsz, és a szeretet révén én is tudok szeretni, megbocsátani és a megbocsátásban kérhetem a segítséget a kegyelemhez a mindennapokban, a mindennapokhoz”.

És most így áradjon reátok e csodálatos kegyelmi ajándék-áldás, ami most a megbocsátás részében árad felétek, és a megbocsátás része után, hogy érezd, milyen fontos a szeretet a felebarát felé az embertársaitokban, a mindennapokban, a mindennapokhoz, kiválasztott Mária szolga keze által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme segítsen benneteket úgy vezetni e bűnbánat-időben is, a megkezdésben, a jócselekedetekhez, hogy a Megbocsátó Kegyelem az ima által megmutassa, hogyan lehet élni és értékelni, felismerni, elfogadni, és ez által cselekedni. „És hogy ha már a cselekvés működik rajtunk és bennünk, akkor már meg tudom érteni a régi parancsot a törvényben, hogy szeretem nem csak felebarátomat, hanem ellenségemet, ellenfelemet, mert én is megbocsátottam, és ez által nekem is megbocsát a Mennyei Atya. És egyformán kapjuk mindazt, amire szükségünk van a mindennapi életben, a mindennapi élethez. Nem csak a felvirradó Napot, és nem csak az esőt, hanem ami körülvesz most a jelenben, a mindennapokban.”

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 2. NAGYBÖJT 2.

Jézus Krisztus Urunk:

Ma még lehet, ma még szavad, borulj le a Kereszt alatt.

Ma még lehet, ma még szavad, borulj le a Kereszt alatt.

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotai tanításán, hisz a múlt hét tanítása a szeretetről szólt, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagad, és szeresd ellenségedet, mint önmagadat. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok adtam ezt a tanítást tanítványaimnak és a nép sokaságának, így a jelenben a számotokra is.

Ma pedig erről szólt a tanításom, hogy legyetek irgalmasok, amint az Én Mennyei Atyám is irgalmas.1 Az irgalmas legyen bennetek, és ez által ne ítélkezzél senki felett, mert akkor feletted sem ítélkeznek. Ne mondj ítéletet mások felett, akkor rád sem mondanak ítéletet. Mert ha ezeket mind megérted, akkor felismered, hogy az irgalmasságnak a jelenléte a tanításban valójában mit is nyújt számotokra, hogy hogyan is kell irgalmasnak lenni a szeretet tanítása részében, a megbocsátásban? Hisz úgy-e, a szeretet, a megbocsátás, a szívből jövő ima, és most az irgalmasság, amivel folytattam felétek tanításomat. De az irgalmasság is csak úgy tud működni rajtatok és bennetek, ha már benned él a szeretet-tanítása, ha benned él a megbocsájtás, ha benned él, hogy miképpen és hogyan imádkozzál, hogyan fogadod el felebarátodat, testvéredet a megbocsátás kegyelme részében, akkor értékelni, felismerni és elfogadni az irgalmasságot, mert a Mennyei Atya irgalmas mindazokhoz, akik hiszik, hogy Atyának gyermekei, akik hiszik, hogy az Atya szeretete árad feléjük, akik hiszik, hogy az irgalmasságban, mint ahogy most itt vagytok jelen, nem csak ezen a helyen, hanem a Szeretet Házába, egyek vagytok. Így akkor már az irgalmasság áradhat felétek, és működhet rajtatok és bennetek, mert az irgalmasság szeretete, megbocsájtása megmutassa, hogy hogyan is nézzél a mai napon is felebarátodra, testvéredre, hogyan szereted, és hogyan nem mondasz felette ítéletet, mert az ítélet akkor épp úgy reád is fog áradni.

Mert hogy mondtam tanítványaimnak?

Hogy ha te mások felett ítéletet mondasz, mindegy, hogy milyen apró kis ítélet, mert te azt hiszed, hogy az apró kis ítélet, az olyan, mint ha el sem hangzott volna. Pedig az ítélet, az megjelent, és elhangzott. Akkor már reád szabad-e ítéletet mondani másnak? És ha te kapod netán, testvérem, az ítéletet, akkor szomorúvá válsz, és a szomorúságodban talán ki is kéred magadnak, hogy: „Mire föl kapok én ítéletet?”

S ezért mondom, ti ne mondjatok senki felett ítéletet, akkor felettetek se mondanak. Így, hogy ha már ezt mind megértettétek az irgalmasság részében, akkor valóban azt mondod, ahogy Én mondottam:

— Adjatok, mert ha adtok, akkor nektek is adnak jól megtömött, csordultig töltött, megrázott tömlőt, amellyel megajándékoznak öletekben. De ha te nem adsz, akkor hogyan várod, hogy talán neked adjanak?

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok az irgalmasságában így szóltam felétek, hogy:

— Ha adtok, akkor nektek is adnak.

És akkor érted meg az irgalmasságnak a kegyelmét, ajándékát, szeretetét, áldását, örömét a felemelkedéshez, mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem arról beszéltem számotokra, hogy csak tőletek várom az irgalmasságot, ahogy a tanítványaimnak és a nép sokaságának mondottam e tanításban, ahogy közöttük jártam, és reájuk tekintettem, ahogy most reátok, és azt mondottam nekik örömmel, mosollyal, szeretettel, hogy:

— Legyetek irgalmasok, olyan irgalmasok, amilyen az Én Mennyei Atyám.

S erre talán arra gondoltok, amely megfordul néha bennetek, hogy: „Könnyű ezt elmondani! De hogyan kell ezt megélni, megtapasztalni, felismerni, elfogadni?”

Holott az irgalmasság a szeretet tanításával, a szeretet kegyelmének ajándékával, a szeretet kegyelmének áldásával árad felétek a felismerésben, az elfogadásban. És az irgalmasság nem egy olyan kérés, amelyet lehetetlen megtenni, mert már irgalmassá válsz, ha nem mondasz mások felett ítéletet, ha másokért imádkozol, ha másokat felajánlod, ha másoknak segítesz. Ezek mind-mind irgalmassági jótett-cselekedetek a kegyelem, ajándék részében.

És akkor, ha már benned a szeretet, a megbocsájtás, a felismerés, az ima, és már az irgalmasság itt lakozik, akkor mily könnyű e szerint cselekedni, élni a mindennapokban! Akkor már nem csak a szomorúság, a bánat, a kétely és az aggodalom elevenedik meg rajtatok és bennetek, hanem már érzitek a szépet, a jót, a kegyelmet, az ajándékot, az örömet, a békét a felismeréshez.

És mennyivel más úgy élni a mindennapokat, ha átélitek a tanítás mondanivalóját, és már az irgalmasság szeretetében éled mindennapjaidat. És már el tudod fogadni felebarátodat, testvéredet a megbocsájtás kegyelme részében; ha át tudod ölelni felebarátodat, testvéredet, mert a bűnbánat tanítása a szeretetről szólt, a megbocsájtásról szólt, az imáról szólt, „az ima által hogyan tudom felismerni mindazt, amit számomra ez a tanítás nyújt”.

És ma folytatod az irgalmassággal, amely már szeretetteljessé válik rajtad és benned, és e szerint élsz és cselekszel. És akkor nem mondasz mások felett ítéletet, talán a rágalomban, talán a fájdalomban, talán a bánatban. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok tudnék nektek legtöbbet mondani, hisz most éltük át a fájdalom, szenvedés Golgotai átélését. És ha most csak egy kicsit visszatekintünk, egy pillanatot, mit mondok számotokra a megelevenítésben?

A nép sokaságában sokan énekelnek, táncolnak, kockát vetnek, gúnyolnak, ha megfoghatják ruháimat, megrángatnak, ha tehetik, arcul köpnek.

Ezek szerintetek az irgalmasság cselekedetét mutassák számotokra?

Nem. Ez az ítélet a mások felett.

De ha Én pedig arról beszélek nektek, Jézus Krisztus Uratok, hogy reájuk tekintettem, elfogadtam, és némán haladtam el mellettük, mert nem figyeltem, hogy az irgalmasságban hogyan mondtak Felettem ítéletet. Az irgalmasságban Bennem a szeretet tükröződött számukra. És ez a szeretet érinti meg mindazokat, akik megnyissák szívüket és befogadják. És hogy ha befogadták, akkor ezzel tudnak együtt élni, elfogadni, és akkor érzik, hogy az irgalmasság valóban Isten Országával van jelen, mert Isten Országa nem eljön, hanem már itt lehet benned. Mert a tanítások részén úgy élsz, a felismerésed részében, hogy benned él, eggyé váltál vele a szeretet-kegyelemmel. És akkor már változtál a változás útján, és tudod szeretni ellenségedet.

Tudom, hogy nehéz hallani e szavakat. Hisz ha visszatekintünk a kezdet tanítására, mikor Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok a nép sokasága között, a hegy oldalában, és ahogy helyet foglalnak és figyelnek, és Én szólok hozzájuk, és szeretettel vannak jelen, és örülnek egymásnak, ahogy néha ti is örültök egymásnak, akivel talán régen találkoztál és szinte magadhoz öleled.

Így van jelen a tanítás!

És akkor azt mondottam nekik:

— Igen, szeresd felebarátodat épp úgy, mint önmagadat.

És akkor egy kicsit megálltam, és a farizeusokra és a vámosokra, a zsidókra és a pogányokra mutatva, és azt mondom:

— Szeresd ellenségedet, mint önmagad.

— Hát ez lehetetlen!

El is mentek. Nem is voltak már kíváncsiak tovább a tanításra.

Én ezt kérem tőletek, ti ne legyetek ilyenek. Bennetek éljen a tanításom a szeretet szaván. Fogadjátok el. Éljétek. Mert így már az irgalmasság is megmutatta, hogy hogyan és miképpen tudtok haladni együtt. Amikor szoktam mondani, úgy-e: Fogjuk össze kezünket láncba, legyünk egyek e szeretetben. Érezzétek e szeretet ajándékát, és ez által irgalmassá tudtok válni, és akkor már nem azt nézitek, hogy ki felett, hogyan és miképpen ítélkezel, és ítéletet mondasz.

Mert ha te ezt nem teszed meg, akkor feletted se mond senki ítéletet.

De amíg ezeket nem tudjátok felismerni, elfogadni, eggyé válni vele, addig a tanítást meg kell adni számotokra ismételten a felismeréshez és az elfogadáshoz. Mert már elindultál a változás útján, elfogadtad a tanítás kegyelmének ajándékát a szeretetben, de a változásban, néha ilyenkor, mint a mai tanításban és a múlt heti tanításban, megállsz, elgondolkodsz, hogy: „Hogyan tudom szeretni ellenségemet? Hogyan tudok ez által irgalmassá válni? Hogyan tudom átélni a szeretetet? Hogyan tudok megbocsájtani? És hogyan élem mindazt, amit már nyújtottál számomra a mindennapokban?”

És akkor ma folytattam a tanítást számotokra ismételten arról, amit már máskor is hallottatok a fájdalom, szenvedés Golgotáján, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szóltam elsőként tanítványaimnak, hogy:

— Jeruzsálembe megyünk, mert az Emberfiának mennie kell. Itt az idő, hogy kicsúfolják, megalázzák, arcul üssék és köpjék, és majdan megöljék, és keresztre feszítsék.

És úgy-e, mikor ezeket halljuk, akkor át tudjuk értékelni, hogy mi is a fájdalom a szenvedésében.

De ez a tanítás nem kimondottan erről szólt számotokra, hanem arról — ahogy ti is jelen vagytok a mindennapi életben —, ott mi történt?

Két tanítványom, anyjával, Zebedeus2 és János, Elém jöttek. Leborultak Előttem, hogy kérhessenek.3 S megkérdezem tőlük, hogy mi a kérésük. És erre az anya megszólal, mert ő csak a két fiának szeretné, hogy jó legyen.

Hogy „az egyik fiam jobbodon”, a másik pedig balomon.

Úgy-e, hányszor, a mindennapi életben, ti is szeretnétek erre gondolni, átélni, megtapasztalni: De jó lenne egy jó helyen lenni! De jó lenne jobbomon és balomon ülni és szolgálni!

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok nem azért jöttem ebbe a világba, hogy Nekem szolgáljanak.

Én azért jöttem, hogy Én szolgáljak másoknak, mindazoknak, akik felismerik és elfogadják ezt a szolgálatot.

Ezért mondottam e két tanítványnak és anyjának:

— Készen álltok kiinni azt a kelyhet, amely Számomra is jelen van?

Boldogan mondták:

— Készen állunk!

Igen, készen álltak a szenvedés-kehelyre, mert a szenvedés számukra is jelen van, ahogy néha számotokra is jelen van.

De a szenvedés mellett még jelen a megaláztatás, a kitaszítottság, amelyet nem mindenki tud egyformán elfogadni, ami által úgy érzi: „Ha erről szól a tanítás a hitben, akkor talán én nem szeretném ezt a hitet a tanításával elfogadni, és vele együtt élni és haladni a mindennapjaimban.”

És ezért mondottam tanítványaimnak, amit most ismételtem nektek is mondok: Ti ne akarjatok ilyenek lenni. Ti ne kövessétek.

Mert ott is azt mondottam: A farizeusok, az írástudók, a pogányok teszik ezt. Ha hatalmuk van, akkor ezt a hatalmat gyakorolják mások felett, hogy biztosan tudtukra adhassák, hogy ők ezzel a hatalommal mit bírnak, mi szerint élhetnek, és mit cselekedhetnek.

Én pedig erre, Jézus Krisztus Uratok, azt mondottam nekik, tanítványaimnak:

— Ti ne a szerint éljetek, a szerint cselekedjetek. Ti szeressétek egymást, bocsássatok meg egymásnak, éljétek a szeretet kegyelmét, érezzétek az irgalmasság jelentőségét, és érezzétek, hogy mennyivel más így elfogadni egymást a szeretetben, a megbocsájtásban, az örömben és a békében.

Mert akkor tanítványaim ismét egyek lettek a tizenkettőben. Nem úgy, mint a tíz külön, és kicsit meglepődve figyelte a kettőt, hogy milyen kiváltságosat kérnek önmaguk számára.

Kérni, felajánlani minden testvérnek szabad szíve szeretetével.

De hogy a felajánlásában, a kérésében valójában mi történik a meghallgatásában, a segítségnyújtásában, ahogy itt tanítványaim részére is megmutattam a tanításban, így megmutatom számotokra is a jelenben, a mindennapjaitokban. Hisz vannak néha talán olyan kérések, amelyeken ti is saját magatok elgondolkodtok, hogy: „Nem is tudom, hogy illő-e ezt felajánlani, és kérni?”

A szíved szeretetével és őszintén, ha elhelyezed, és elmondod, hogy miért is fontos neked ez a kérés, akkor idővel megkapod a választ a segítségnyújtáshoz, vagy éppen a felismerés elfogadásában, vagy éppen, hogy rádöbbensz arra idővel, hogy nem történt meghallgatás. De a meghallgatás nem azért nem történik meg, mert nem jutott el az Én Szívemhez, hanem azért, mert talán olyat kértél — kérni lehet, de nem biztos, hogy megtörténik a meghallgatás.

Fontos, hogy átértékeljétek ti is, ahogy tanítványaimnak is mondottam, hogy hogyan és miképpen kell kérni, felajánlani, hogyan kell elfogadni felebarátodat, testvéredet, ahogy tanítványaimnak is mondottam. S ők is elfogadták már egymást.

És hogy mondtam nekik?

Ők ne legyenek olyanok, mint a farizeusok, az írástudók és a pogányok, akik a hatalmukat mindenki felett megmutatgatják, hogy:

— Nekünk van ez a hatalom, ezzel bírunk, és ti kicsinyek vagytok ehhez a hatalomhoz. Nektek csak ott lent törekedni kell a szolgálatban, a szolgálattételben.

Én ekkor így szóltam tanítványaimhoz:

— Ti legyetek olyanok, hogy szeressétek egymást. Fogadjátok el egymást. Bocsássatok meg egymásnak. És akkor megértitek, hogy az Emberfia miért is jött el közétek, hogy ne Neki szolgáljatok, hanem Ő fog szolgálni nektek.

Mert az Emberfiának ez volt a küldetése is, amikor eljött, és kiválasztotta a tizenkét tanítványát a tanításhoz, a felismeréshez, az elfogadáshoz és végül a haladáshoz.

Ezért mondom ma nektek, hogy a jelen tanítás, amelyet most hallottatok, épp olyan érvényes ma számotokra, mint ahogy — érvényes a tanítás — a tanítványaim részére volt.

Fontos, hogy érezd és értékeld, valójában ma mi is a mondanivalója ennek a tanításnak a felismerésben, az eggyé válásban, mert így tud működni rajtatok és bennetek a szeretet, a megbocsájtás, a szívből jövő, őszinte ima, az imának mondanivalója, értéke és ajándéka, kegyelme.

És érezni, hogy „hogyan tudok irgalmassá válni, mert az irgalmasság, szeretet, ha már bennem él, mennyivel jobban tudom elfogadni a felebarátjaimat, testvéreimet”.

„És akkor megpróbálok úgy élni, hogy nem csak azt nézem, mi jó nekem, és nem törődök senki mással, csak én éljek jól, én érezzem, hogy nekem mit, hogyan és miképpen kell értékelni a hatalmamat, hanem felismerni, hogy én nem ilyen szeretnék lenni, mint az írástudók, farizeusok és pogányok. Én Jézus testvéreként szeretnék élni a jelenben. A testvérben pedig elfogadni felebarátaimat, testvéreimet, és ha szükséges, adni számukra, mert ez által én is kaphatok. Megbocsájtani, mert ez által nekem is megbocsájtanak. És nem ítéletet mondani, mert akkor felettem se mondanak ítéletet. És akkor tudom, hogy Hozzád tartozom, Uram, és valóban testvéredként követhetlek a mindennapokban, a szeretet irgalmasságának ajándékával e tanítás részében.”

Ennek reményében árasztom reátok a bűnbánat második Golgotának tanításában áldásomat, hogy áradjon reátok kiválasztott Mária testvér által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme megvilágosítja számotokra e bűnbánat tanítását.

„És a tanításokat elfogadom, elindulok vele a változás útján, és a szerint élek és cselekszek. Nehéz az elindulás, de hiszek és bízom Benned, Uram, e tanítás részében, és szeretettel, békével, megbocsájtással elindulok az irgalmasság kegyelme által a mindennapokban, a mindennapokhoz a küldetés, követés része, tanítása révén.”

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 9. NAGYBÖJT 3.

Jézus Krisztus Urunk:

Az irgalmas Jézus

Az irgalmas Jézus

Köszöntöm a mai napon a bűnbánat harmadik Golgotáján testvéreimet.

Köszöntöm mindazokat, akik elfogadtátok a meghívást, és a meghívásban a mai napon egyek lettetek.

És köszöntöm mindazokat, akik ma lélekben vannak jelen, imával, szentmise áldozatával a bűnbánat Golgotáján.

A mai nap tanítása, az első tanítását, ha felétek tárom, hisz ha nézzük a Szentírás tanítását a mai napra, az előrészben így írnak: Jézus Krisztus azért jött a küldetésében, hogy tanítást adjon a farizeusoknak, a pogányoknak is.

De Én, Jézus Krisztus Uratok a mai napon a jelenben így szólok felétek: hogy valóban a farizeusokhoz és a pogányokhoz szóltam. Vagyis nekik is szólt — helyesbítve — a tanításom, és szól minden testvéremhez, aki megnyissa szívét a felismeréshez és az elfogadáshoz.

És a tanítás hogyan is szól?

Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, ahol nevelkedtem, vagyis Názáretben.1 És ott bemegyek a zsinagógába. És sok mindent beszélnek, és sokan mások felett ítélkeznek. De az ítéletet a múlt tanításán épp kiemeltem számotokra, hogy ne ítélkezz, nehogy téged is megítéljenek.

Így a mai napon ezt mondottam nekik:

— Bizony, bizony, mondom nektek, egyik prófétának sem könnyű saját hazájában.

S ezt a szót vagy ezt a mondatot nem csak így kell értelmeznetek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem voltam kedves abban a városban, ahol nevelkedtem, ahol ismertek.

Hisz ha arra figyeltek a jelen tanításában, kiválasztott Mária testvérem, ő sem ezen a helyen nevelkedett, de mégis megvetik. Épp úgy, ahogy abban a faluban, ahol nevelkedett.

De a megvetés nem kimondottan erről szól, hanem a megvetés arról szól, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok is jelen vagyok most a jelenben, és jelen vagyok a tanítás része által számotokra.

Hisz Én sem voltam kedves azon a helyen. Mert Rólam azt mondották:

— Egyáltalán valami jöhet jó Názáretből?2

Ezt a mai nyelvre fordítva, egyáltalán, ha csak a falvak megjegyzését az ítéletben mondom:

— Pont ő tud nekünk valamit mondani? — a szülőfalujában is így beszélnek.

Pedig ők azt mondják: „Mi egy vallásos falu vagyunk. Járunk a templomba, és imádkozunk.”

Rólatok is azt lehetne mondani, ahogy a tanítás jelenében, ott is jelen voltak az írástudók, a farizeusok, a pogányok is, kik megjelentek, de nem azért, hogy nyitott legyen a szívük, és a szív nyitottságával: „Én hiszem, hogy Uram, Te, itt e tabernákulumban jelen vagy. Én hiszem, hogy a Szentmise áldozatában, e szentségben jelen vagy, és hozzám jössz.”

Mert ha ezt el tudnátok hinni, akkor nem ítélkeznétek oly könnyen másokról és mások felett. Hanem akkor talán ti is megértenétek mindazt, ami a tanítás részében van jelen.

Hisz hogyan is szólt?

Sokan éltek Izraelben, de mégis a Próféta csak egy özvegyasszonyhoz ment.

Sokan voltak leprások Izraelben, de mégis csak egy tisztult meg, akihez Elizeus próféta elment.

A három nap, hat óra elteltével besötétedik az Ég a Földhöz.

Most ezt a jelenben sokan így képzelik, hogy „három napos sötétségre készüljünk”.

Holott akkor három év és hat hónapról van szó.

Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott testvéremet szintén elküldöttem szülőfalujába. Akik most itt jelen vagytok, ha megnézitek így önmagatokat és a melletted lévőt, rádöbbensz, hogy azért még talán mi vagyunk a (…), akik akkor ott jártunk, akik elkísértük.

Akik szintén akkor nevettek, és csúfolták, hogy:

— Mit nekünk?! Majd a Mari parancsol! Majd a Mari tanítást ad!

Holott nem ismerték fel, hogy nem a Mari szólt, és nem a Mari parancsol, s nem a Mari adja a tanítást, hanem őáltala Én, Jézus Krisztus Uratok.

Most már megtapasztalták egyre többen és többen, amit e testvér által számotokra megadtam, annak már tanúi vagytok.

És hányan fogadtátok el azóta saját falujának — mondhatod — prófétáját?

Nem próféta, csak kiválasztott.

De a régi időben, ha visszamegyünk, az Őskereszténységben az ilyen kiválasztott testvéreket nevezték időnként prófétának.

Ahogy elküldöttem az özvegyasszonyhoz vagy a lepráshoz a prófétát, ami miatt Názáretben az írástudók és a farizeusok mit csináltak? Haragra támadtak, mert:

— Mit?! Nekünk pont annak az Ácsnak a Fia fog beszélni?! Ő ad számunkra tanítást?!

Ők sem fogadták el. És nem ismerték fel, hogy Ő nem csak egy egyszerű ácsnak a Fia.

Így a mai tanítást így adom nektek.

Hisz először beszéltünk a megbocsátásról, hogy ne legyél haragban senkivel. Szívből és szeretettel tudjál megbocsátani.

Majd jelen az irgalmasság, hogy légy te is olyan irgalmas, amilyen a Mennyei Atya az irgalmasságban felétek.

Utána jött a tanítás szeretete, hogy hogyan szeresd felebarátodat, és hogyan szeresd ellenségedet. Ami miatt azóta többen és többen így gondolkodnak, nem mindig merik kiejteni e szót: „Hát, Uram, ez egy kicsit nehéz. Talán nem is kicsit, hanem nagyon-nagyon nehéz. Hogy én szeressem ellenségemet?!”

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a példa, ahogy mondottam már nektek máskor is.

Én nem parancsolok, Én nem követelek, Én nem utasítok.

Én, Jézus Krisztus Uratok voltam a példa a tanítványaimnak, a nép sokaságának, és vagyok a példa most a jelenben.

Ha csak a mai fájdalom-szenvedés Golgotáját nézed?

Megaláztak.

Kicsúfoltak.

Arcul ütöttek és köptek.

Megkötöztek.

Elítéltek.

Végül keresztre feszítettek.

És mégis, hogyan szólottam?

— Ó, Atyám! Bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Szeretem-e ellenségemet?

Imádkozok-e érte?

Kérem-e számára a feloldozást, a segítséget?

Úgy-e, milyen könnyen meg lehet érteni a tanítás mondanivalóját?

De utána folytatódott a tanítás, hogy ne ítélkezz, mert téged is megítélhetnek.

Most a jelenben, ha csak kitérünk erre az országra, amelynek ti a lakói vagytok. Erre az országra, amelynek Édesanyám a Királynője.

Hányan hisztek ebben?

Hányan reménykedtek a segítségében?

Hányan bíztok a jelenlétében?

Hányan fogadjátok el szívvel és szeretettel az Ő szeretetét, amit az Édesanya, a Királynő az Ő gyermekeinek áraszt, ami által elindulhatsz a szebb és a jobb jövő reményébe?

Oly könnyen ítéletet mondotok mások felett. A harag, az indulat, a gyűlölet vezérel néha benneteket. Majdnem olyanokká váltok, mint ahogy Názáret zsinagógájában szinte Nekem támadtak az írástudók, a farizeusok, a pogányok, a zsidók. Mert szinte mit csináltak?

Kiűztek.

Holott Nekem ott, az Isteni Második Személynek helye van.

De elfogadtam a megaláztató jelenetet. Hisz kiűztek.

De ez nem volt számukra elég. Felvittek arra a hegyre, ahol a városom épült, egészen a szakadék széléhez:

— Lehet, hogy csak egy ujjal meglökjük, és lezuhan!

De Én, Jézus Krisztus Uratok, kinek nincs félteni valója, kiben a szeretet és az irgalmasság van a kegyelemben, reájuk tekintettem, és elindultam, és elhaladtam, és ott hagytam őket.

Érezni kell azt a szeretetet és azt a kegyelmet, amivel oly sokszor megajándékoztalak benneteket. Mert a tanítás csak így lehet teljes a testvéreim számára a felismerésben és az elfogadásban. Mert akkor tudod értékelni mindazt, ami számotokra itt jelen van e tanítás, kegyelem által. És akkor valóban hiszel, bízol és reménykedsz, hogy nincs miért haragra gerjedned, nincs miért gyűlölködnöd, nincs miért kiabálnod, és nincs miért ítélkezned.

Mert ha lehet, hogy jobban önmagadba nézel, rádöbbensz, hogy terád is haragudhatnak, téged is gyűlölhetnek, feletted is ítélkezhetnek. És akkor mivé válsz, mikor szembetalálod mindazzal magad, amelyeket ti néha oly könnyedén megtesztek mások felett?

Akkor azt mondod: „Jaj, de fáj!”

Pedig csak megtapasztaltad mindazt, amit lehet, hogy te önmagadból könnyedén kiadtál a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor tudod értékelni mindazt, ami a jelen tanításában is itt van.

Én, Jézus Krisztus Uratok senkire sem erőltetem rá Magamat, Jézus Krisztus Uratokat.

Senkire sem erőltetem rá kiválasztott Mária testvéremet a szolgámban.

Mindenkinek meghívással fordulok.

A meghívás részében nyitott vagy-e, elfogadod-e, eggyé válsz-e vele?

De majd ne válj akkor szomorúvá, amikor rádöbbensz, hogy: „Számunkra is, Uram, Jézusom, eljöttél, tanítottál, üzentél, neveltél és meghívtál. És nem értékeltük, nem ismertük, és nem fogadtuk el.”

Mert valóban saját hazájában senki sem lehet se próféta, sem kedves, sem elfogadott.

De ez nem azt jelenti, hogy ez mind haraggá, gyűlöletté és indulattá váljék. Hanem éljen bennetek a szeretet a kegyelem békéjével és örömével, mert így meg tudsz bocsájtani, szeretni, elfogadni, változtatni.

És akkor érzed a felemelkedést, érzed a felebarátodat, érzed a testvéred jelenlétét. Érzed, hogy szükség van egymásra, mert így tudunk teljessé válni a tanítás mondanivalója részében.

De ha átmegyünk a második tanításra, amely szintén más formájában elevenedik meg előttetek. Itt már e tanítás törvényéről van szó és a prófétákról.3 Mert sokan azt hitték, hogy azért jöttem a küldetésben, hogy megváltoztassam a törvényt és a prófétákat.

Holott nem azért volt és van a küldetésem, hanem épp azért, hogy azokat kifejtsem számotokra, hogy még tökéletesebbek legyenek.

Ahogy, ha figyelitek a tanításokat, most, ha csak ennek az esztendőnek tanítását veszed — először hónapról hónapra, most a bűnbánat időben hétről hétre —, hogy a tanítások nem ismeretlenek előttetek, mert a tanításokat már más esztendőkben, bűnbánat-időkben megadtam számotokra. És akkor is így könyveltétek el, hogy „csodálatos ez a tanítás, mert meg tudom érteni könnyedén most, hogy ez az Evangélium-tanítás valójában mit rejt, és mit sugall és mond számomra”, és számotokra.

De mikor már egy tanítást többször veszünk elő, és még mindig Én, Jézus Krisztus Uratok a törvényben vagyok jelen, és a törvényt tökéletesítem, más szavakkal adom, ezt nem úgy kell értelmezni, hogy talán elvettem belőle egy betűt vagy egy vesszőt. Én inkább a tökéletességében kibővítettem számotokra a felismeréshez, az elfogadáshoz, az eggyé váláshoz. Mert ha ezeket így meg tudod érteni, és e szerint éled életed, és e szerint adod a tanítást, és e szerint szereted testvéreidet. és e szerint fogjátok meg egymás kezeit, és haladtok az élet útpályáján, akkor, ha majd eljön az idő, nagyokká váltok Atyám Országában.

De ha valamit elvettek, mert az ítélet, a harag, a gyűlölet erre vezérelt benneteket, hogy: „Ez így nem jó. Ezt meg kell változtatni. Ezt nem akarom elfogadni. Ez nem kedves előttem. Én nem e szerint szeretnék élni.” — És megpróbálnak benneteket így tanítani, és e szerint nevelni és vezetni.

Mindazok, akik ezt így cselekszik, nagyon-nagyon kicsik lesznek Atyám Országában.

De hogy ez ne így legyen, ezért van számotokra jelen a tanítás a megtapasztalásában. A tanítás mindahhoz, hogy milyen testvér legyél a földi élet emberében, ennek az országnak egy gyermeke. Mert Édesanyámban ti mind gyermekei vagytok.

És ha nem tudsz hinni elsőként önmagadban, akkor hogy akarsz hinni másban?

Ha nem tudsz te példát mutatni, akkor hogyan várod el mástól?

Ha nem tudsz imádkozni nyitottan, őszintén és szeretettel, akkor hogyan akarsz imádkozni másokért?

Ha nem tudsz megbocsátani elsőként önmagadnak, akkor hogyan akarsz megbocsátani másoknak?

Ha nem tudsz szeretni, mert nem tudod saját magadat szeretni, akkor hogyan akarsz szeretni másokat? Hogyan legyen tökéletes benned az irgalmasság szeretete?

És ha még saját magadat is időnként megítéled, és a megítélést úgy kell értékelni, érzékelni, hogy nem vagy kibékülve önmagaddal, s ez által megítélsz másokat. És mikor szembetalálod önmagad netán azzal az ítélettel, amely tőled származik, és éppen feléd megy vissza, akkor talán haragossá és gyűlöletté válsz. És akkor rádöbbensz, hogy nem találod helyed ebben a világban vagy ebben az országban.

Hányan és hányan zúgolódtok. Hányan és hányan ítélkeztek. Hányan és hányan azt mondjátok, hogy nem jó. És akik ezt teszik, olyanok, mint a farizeusok, olyanok, mint az írástudók. Ha nekik nem jó, és nem fogadják el, akkor másnak se legyen jó.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok itt, ebben az országban, ahol jelen vagyok, ahol Édesanyám a Királynő, ahol jelen számotokra a tanítás — hogyan indul el az irgalmasság szeretete a megbocsátó kegyelem révén?

Hogyan fogadod el felebarátodat, testvéredet?

Hogyan szereted ellenségedet?

És hogyan nem akarsz élni a gyűlölet, irigység, kapzsiság, indulat részében?

Mert ilyenkor nézz önmagadba, és nézz Édesanyámra, és nézz Reám, Jézus Krisztus Uradra, aki a példában a tanítást megadja számodra és számotokra.

És próbáljatok szeretettel összekovácsolódni, és így élni.

Mert ha ítélkeztek, gyűlölködtök, haragszotok, szemben álltok, mondhatom azt, mint a farizeusok, mikor kitaszítani akarnak valakit, akkor hogy várjátok, hogy Édesanyám, a Királynő és Én, Jézus Krisztus Uratok e jelen tanítása által segítséget nyújtsak számotokra, ha ti nem ismeritek önmagatokat, értékeiteket, a szeretet kegyelmének ajándékát?

Mert akik oly haragosak, indulatosak vagytok néha itt ezen a helyen is, azoknak a jelenben boldogan lehetne mondani:

Menj oda, és mutass példát! Mert te írástudó vagy. A másik talán farizeus, és ti majd megmutatjátok, hogy mi jó nektek, és hogyan kellene élni és cselekedni.

De ha még nem tudtok önmagatokból szeretettel, örömmel, békével, türelemmel, megbocsátással, a kegyelemmel elindulni, addig ennek a mai tanításnak is jelen van minden betűje a tökéletességben; de hogy megérinti-e szíveteket a felismeréshez, ez rajtatok múlik a cselekvésben.

Ennek reményében árasztom felétek áldásomat kiválasztott Mária testvér által, hogy a mai nap tanítása mutassa meg e bűnbánatban, hogy: „Hogyan, miképpen szeretnék szeretettel és örömmel élni. És elfogadni felebarátomat. Elfogadni saját falum kiválasztottját. Elfogadni általa kapott tanításokat. Mérlegelni. Mert a tanítás, az a tökéletes törvény által árad felém. És ha mind elfogadom, és a szerint tanítok és szólok másokhoz, idővel, ez által, majd naggyá válok Atyám Országában.”

És így áradjon reátok e Fény-áldás, a tökéletességhez, hogy az irgalmasság szeretete megmutassa mindazt, amit már a bűnbánatban e tanítás által felétek árasztottam.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, fénye áradjon reátok, és mutassa meg számotokra továbbra is a meghívott utat, amelyen elindultál a meghívásban, hogy haladhassál, és „a tanításokat felismerve, elfogadva tökéletessé tegyem szívem szeretetének jelenlétével”.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK RENDKÍVÜLI TANÍTÁSA

A SÜKÖSDI SZERETETKÖZÖSSÉGHEZ

ÉS A MAGYARSÁGHOZ

Nem szoktam számotokra a tanítást belevenni az országotok jelenlétéhez és helyzetéhez. Ezek általában mindig a magyarság ünnepéhez szoktak kapcsolódni. De mivel ma olyan tanítást árasztottam felétek Szívem szeretetével, hogy ne legyen már bennetek ez a mérhetetlen nagy harag, gyűlölet, indulat, kapzsiság, féltékenység, mert ha ezeket engeditek, hogy jobban és jobban elhatalmasodjon bennetek és rajtatok, mivé váltok?

Hisz hányan és hányan csak úgy próbálják élni az életüket, hogy „Nekem legyen jó. Mit törődöm én a szomszédommal, felebarátommal vagy családtagommal?”

Akkor hogyan éled és értékeled a tanítás szavait a törvény tökéletességében?

Hisz a bűnbánati idő, megfigyelhettétek, másképp van jelen számotokra a tanításban. Másképp van jelen számotokra a fájdalom-szenvedés Golgota átélésében. És másképpen van jelen számotokra a kegyelmek ajándékában, hogy ki hogyan és miképpen részesül a kegyelem, ajándék elfogadásával, hogy elfogadja-e, értékeli-e és eggyé válik vele. Mert az elfogadás a tanításban, ha tanúságtételhez hívlak. Elfogadás a tanításban, ha éppen egy látást vagy egy hallást tapasztalsz meg. Elfogadás a tanításban, ha érzékelsz valamit a fájdalomból a felismerésben; ha elfogadsz, és érzékeled a meghívást bármely szolgálathoz a szolgálat tételében.

Ezek mind-mind másképp ábrázolják számotokra e bűnbánat elkezdését a mindennapokban, a mindennapokhoz, amely előtt álltok.

Fontos, hogy érezd a felismerést a szeretethez, az örömhöz, a békéhez. És ha megnyitod szívedet e kegyelmi ajándékokhoz, és befogadod, és eggyé válsz vele, akkor nem a harag, a gyűlölet, a kapzsiság, a féltékenység, az indulat fog vezérelni, hanem érzed a különbséget, hogy mennyivel más, ha a szeretet örömében, megtapasztalása révén éled az életed; a mindennapokban és a reményben bízol a Királynő jelenlétének segítségében, aki soha nem hagy el, aki soha nem fordít hátat, aki soha nem haragszik, nem gyűlölködik, aki mindig jelen van, és elfogadja mindazt, amivel a gyermekek a nemzet által e Királynőhöz fordulnak, ha szükség van a segítségre, a megtapasztalásra.


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 16. NAGYBÖJT 4.

Jézus Krisztus Urunk:

Kormenet közben az évforduló ünnepén 2011. április 25-én

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, kik meghallottátok és elfogadtátok hívásomat.

És köszöntöm mindazokat, akik a mai napon a lélekjelenlétükkel próbáltak eggyé válni a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

Ma a bűnbánat negyedik Golgotája volt jelen számotokra a felismerésben és az elfogadásában. Hisz ha visszamegyünk az elmúlt hétre, akkor, úgy-e, arról volt a tanítás, hogy senki sem lehet saját hazájában próféta. De ha a mai tanítást vesszük, ma pedig arról szólt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok elmentem Jeruzsálembe, és ott a Juh-kapunál bementem a fürdőbe1, amely magas, a csarnokában öt oszlopa van, és Betezdának is neveztétek. Ahol sokan vannak jelen, sánták, bénák és vakok, kik várják a segítséget. A segítség, amely a víz által jelenik meg. Hisz mozgásba jön a víz, és úgy volt írva: „Akik az elsők között térnek be, gyógyulást nyerhetnek.”

És ilyenkor jelen van egy elesett, béna ember, kiről azt hallom, már nagyon régóta van ott. Évszámot is mondanak, hány év telt el.

Reá tekintek, s megkérdezem tőle, hogy:

— Meg akarsz gyógyulni?

A jelenben ma ismét kérdezem tőletek is, kik betegnek érzitek magatokat, hogy:

Meg akarsz gyógyulni?

A jelen lévő testvérek közül:

Igen!

Jézus Krisztus Urunk:

Várod a kegyelmet?

Várod a jelenlétem ajándékát, a szeretetet, ami által megajándékozlak?

Hisz ott a férfi mit is mondott? Meglepődött e kérdésen. De azért nem jött teljesen zavarba, mert feltekintett saját ágyáról, és így szólt:

— Uram, nincs emberem, ki engem a vízhez vigyen.

Ő őszintén vallott. Ő vágyakozott a gyógyulásra, vágyakozott, mert hitt a csodában. És azért maradt ott ilyen hosszú ideig, mert a hit ereje erősebb volt, hogy: „Majd csak egyszer velem is megtörténik, hogy az elsők között léphetek a víz mozgásához, a vízbe.”

Úgy-e, milyen a hit?

Ő hit abban, hogy ott mások is meggyógyultak — „akkor talán Én is!”

S erre vágyakozott.

De azt el sem tudta képzelni, hogy még a víz közelébe se fog menni, s mégis gyógyulást nyerhet!

S kérdezem Én a jelen testvéreimtől:

Hányan hiszitek ti is ezt el, hogy ti se értek talán ennek a víznek a közelébe, de ha nyitott a szíved, a lelked, és hiszel az Én jelenlétemben, hiszel abban, hogy tőled is épp úgy kérdezhetem: Akarsz-e meggyógyulni?

És ha azt mondod, hogy: „Igen, Uram!”, akkor legyél nyitott a kegyelemre, a kegyelem befogadására, és érzed, hogy gyógyulás árad feléd.

Mert e béna hitt a víz erejében. De azt, hogy Én, Jézus Krisztus Ura megjelenek mellette, reá tekintek, és megkérdezem — ezt nem azért nem hitte, mert nagyon nem is hallott Rólam, és nem is ismert.

De a válasz, mikor megérkezett, hogy nincs embere, akkor ennyit mondtam neki:

— Kelj föl! Fogd ágyadat, és járj!

És ő nem kételkedett! Ő hit ebben a szóban! És ő érezte a gyógyulás erejét, érezte, hogy felállhat. Érezte, hogy felveheti az ágyat.

Ma kérdezem tőletek:

Hányan hinnétek, hogy azt mondom számodra: „Kelj fel! Fogd ágyadat, és menj! Járj, vagy menjél.”?

Vagy azt mondod, hogy: „Hát most higgyek? Hát most induljak el? Hát én félek! Hát…! De mégis, ez megtörténhet?!”

Ilyenkor kérdezem Én tőletek:

Hol van a hitetek?

Hol van a szeretet és a kegyelem, amivel megajándékoztalak benneteket?

Hol van az, hogy teljesen át tudod adni önmagad Felém, Jézus Krisztus Uradhoz?

Nem akarok most neveket mondani, de sokaktól megkérdezhetném ma, hogy: A „hát” még megvan jó barátnak?

S elkönyveled, hogy belenyugszol a mindennapi életed kegyelmébe. Belenyugszol, hogy „Igen, Uram, Hozzád tartozom.” Belenyugszol: „Uram, én Veled vagyok, és Te bennem. Nincs miért félnem, mert tudok hinni és bízni a szeretet, kegyelem részében.”

Oly példákat adok számotokra, amelyek szinte kézen foghatóak, amelyekbe belekapaszkodhatsz, ami által megkaphatod a segítséget, ami által ti is kiegyenesedhettek.

Nektek nem azt mondom, hogy fogd ágyadat, és járj.

Neked azt mondom:

Fogd a kegyelmet, és zárd be szívedbe. Erősödjél meg vele, és indulj el az élet-útpályádon a meghívásban, a küldetésben, a követésben. És ha megtapasztalod a kegyelmi ajándékokat, részesévé válsz, akkor te is azt mondod, hogy „tudom, kitől kaptam a segítséget”.

Mert a béna azt felelte, mikor rászóltak az írástudók és a farizeusok, hogy:

— Ma szombat van! S hogyan gondolod te vinni az ágyadat?!

Ne az ember legyen a szombatért, hanem a szombat legyen az emberért.2

Erről már adtam számotokra tanítást, hogy a szombat a megszentelésében abban az időben volt jelen. Ma a megszentelésében az Úr napját, a Feltámadást ülitek és ünneplitek. De ezen a napon is, ahogy a szombat tanításában is azt mondottam nekik, az írástudóknak, a farizeusoknak:

— Ha állatod egy verembe esik, mert szombat van, ott hagyod, hogy semmivé váljon? Vagy félre teszed a szombatot, és sietsz segítségére?

Ezért mondom ismételten, Én most az Úr napjáról beszélek, amelyet megültök és megszenteltek a Feltámadás részében.

És a szombatot is oda helyezem, hogy ne a szombat legyen a fő szempont, és ne te, testvérem az emberben legyél a szombatért, hanem a szombat menjen utánad, ahogy az Úr napját is megadom nektek a mindennapokban, a szeretet, kegyelem részében.

És ha már felismertél, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólottam hozzátok, Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottalak, Én, Jézus Krisztus Uratok árasztottam felétek gyógyító kegyelmemet, ami által gyógyulást nyerhetsz a hitben, a reményben és a szeretetben, akkor te valóban kitartasz ez mellet, mert ez a béna, ez még akkor nem tudta, hogy ki volt az, aki meggyógyította. Ő örült annak, hogy hosszú évek folyamán e betegségből felállhatott, és még ágyát is vihette. Nem törődött ő azzal, hogy azt mondják, hogy „szombat van, és miért viszed az ágyadat?”

Mert:

— Aki engem meggyógyított, az azt mondta: hogy: „Fogd ágyadat, és vidd!” És én szót fogadtam neki. De nem csak azért, mert meggyógyított — mert hittem a szavában!

Hányszor kérdezem tőletek, hogy csak akkor hiszitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok veletek vagyok, ha tanítást, kegyelmi ajándékot, megtapasztalást árasztok, adok nektek? Vagy akkor is, amikor bizonyságtételben valóban meg kell vallanod, hogy Hozzám tartoztok, Jézus Krisztus Uratokhoz, az Isteni Második Személyhez, aki lélekben megerősített és meggyógyított? És ez által már a test is gyógyulást nyerhet a mindennapi életben, a mindennapi élethez.

De ennek a tanításnak van egy mondanivalója még, mikor a templomban találkozok vele, e bénával, a meggyógyítottal, és így szólok feléje:

— Íme, lásd, örülj, hogy meggyógyultál. Éld életed, de vigyázz, nehogy elkövessél valamit. Nehogy még nagyobb problémád legyen.

Ezért kell hinni és bízni a jelen tanításban, a szeretetben, mert ha csak visszamegyünk az elmúlt tanításra, akkor pont arról beszéltem nektek, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok abban a városban, ahol nevelkedtem, ami által a nevemet is adták, és azt mondták:

— Senki sem lehet saját hazájában próféta. Senkit sem fogadunk el, akit ismerünk.

És így ma rátérünk a második tanításra. Abban hittek és örültek, hogy jelen van a csodálatos kenyérszaporítás, ami által sokan jóllaktak, ami által örültek, énekeltek. És ennek híre elterjedt, és ezért többen üldöztek.3 Ezért már csak Galileában maradok, és Júdeába most nem megyek, mert keresnek, s talán még Életemre is törtek volna. De még nem volt itt az óra. Ezért mivel következett a zsidók sátoros ünnepe, és rokonaim mind elzarándokoltak a városba, ezért hát titokban Én is elmentem, nem nyilvánosan.

Hát a titkot, azt úgy kell értelmezni, hogy a tanítványaim is előre elmentek. Én még maradtam egy kicsit, és később indultam el. De mikor oda értem, már nem titkoltam, hogy jelen vagyok. Már oda mertem állni, és tanítani mindazokat, akik hittek, és várták a tanítást. És akkor jönnek azok, akik néha kételkednek, akik néha nem hisznek, akik néha másokat is megbotránkoztatnak. Meglepődve figyelik:

— Íme, mióta keresik Őt, és mégis itt van, és nyilvánosan tanít!

Ennek láttán meglepődnek: ha már taníthatok, akkor talán már elhiszik, hogy Én vagyok a Messiás?

A jelenben talán elhiszitek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólok hozzátok?

A jelenben elhiszitek, hogy Én árasztom felétek tanításomat?

A jelenben elhiszitek, hogy Én ajándékozlak meg benneteket a kegyelemmel?

Ezt a mai nyelvben így lehet lefordítani számotokra.

De Én, Jézus Krisztus Uratok így vagyok jelen, és meglepődve figyelnek. S ekkor azt mondják:

— Hát mi ismerjük Őt. Azt is tudjuk, hogy honnan jött.

Úgy-e, mit mondottam múltkor?

— Názáretből jöhet valami jó?! Hát a Prófétának nem onnan kell jönni! A Mesternek nem onnan kell jönni!

A Messiásnak?!

Hát arról már nem is akarnak hallani, hogy Názáretből jöhet.

Egyáltalán ott van valami jó, amire mi figyeljünk, amit mi elfogadjunk, ami által érvényesüljünk?

Igen. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, akit a nép sokaságában nem csak Mesternek, nem csak Prófétának, hanem a Názáretinek is nevezték, valóban jelen vagyok, és valóban onnan jöttem, és valóban ismerhettek, ahogy ma Én is ismerlek benneteket, hogy ki honnan jött.

Nem akarom most sorolni, hisz vagytok a közelből, e helyről. Vagytok egy kicsit távolabb helyről, vagytok egy kicsit messzebbről, s vagytok talán még messzebbről.

De mind egyek vagyunk a szeretet tanításában, a szeretet jelenlétében, a szeretet meghívásában.

És ti is ismeritek ezt a helyet, hogy hova is jöttetek, ki vár itt benneteket, kihez jöttetek. Mert sokan és sokan azt mondjátok, főleg olyanok, akik még soha nem voltak itt, vagy ha egyszer igen, de oly nagy volt benne a kíváncsiság, hogy a kíváncsisága mellett nem tudta felismerni, hogy valójában ki van itt — mert nem „a Mari”, s nem „a Marihoz” jöttök.

Ezt is már többször elmondottam.

Felismeritek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok, aki ölelésre tárja az Ő karjait, és így várja mindazokat, akik hisztek és bíztok Bennem, és eljöttök, mert ismertek Engem. Már felismertetek a tanítások és az ajándékok és a kegyelmek részén, a bizonyosság megtapasztalásában, a felismerésében.

S akkor nektek nem kell azt mondanom: Igen, ti ismertek, hogy honnan jöttem — Én valóban Názáretből jöttem.

De Én nem Magamtól jöttem: Engem küldött az Igaz, akit Én ismerek, de ti nem ismertek.

És ki az Igaz? A Mennyei Atya, kinek gyermeke, kinek testvére e jelenben. Mert gyermekei vagyunk, és mivel az Atya és Én egyek vagyunk, ezért Nekem testvéreim vagytok.

És az Igaz elküldött erre a helyre is, ami most is jelen van számotokra, hogy szóljak hozzátok, hogy tanítsalak benneteket, hogy felismerjetek, hogy elfogadjatok, és a felismerés és az elfogadás után elinduljunk közösen, együtt az úton. És már az út az elindulásában, nem kimondottan csak a keskeny út és a keskeny kapu van, hanem a széles út és a széles kapu talán egy kicsit megváltozik. Mert ha tudunk hinni és bízni az Ő jelenlétében, az Ő szeretetében, az Ő kegyelmében, vagyis Bennem, Jézus Krisztus Uratokban, akkor valóban tudjátok, hogy: „…hogyan és miképpen jövök el, hogyan és miképpen fogadom el a tanítást, hogyan és miképpen érvényesülök e tanítással, hogyan és miképpen alakítom ki az életemet e tanítással. Mert ha ezeket mind-mind felismerem, elfogadom, akkor engesztelő testvérré válva, akkor elfogadom a tanításnak e bűnbánatban, hogy igen, mi is a felismerésben, az elfogadásban, hogy szeretem felebarátaimat, testvéreimet, és szeretem ellenségeimet. Megbocsátok elsőként önmagamnak, azután felebarátaimnak, testvéreimnek, ellenségeimnek. Ha ezeket már tudom gyakorolni, akkor már tudom, mi az irgalmasság a szeretetben. Mert Uram, Jézusom, a Te Atyád, a Mennyei Atya árasztja felénk az irgalmasságot. Mert ki a Legnagyobb Irgalom a szeretetében? A Mennyei Atya és Te, Uram, Jézusom. És mi a tanítás lévén ebből részesülünk.”

„És hogyan tudok megbocsátani felebarátaimnak, testvéreimnek? És ha már a megbocsátást is gyakorlom, akkor nem mondok ítéletet senki felett, nehogy engem is megítéljenek.”

Mert könnyű ítéletet mondani mások felett. De ilyenkor arra kell gondolni, „ez az ítéletmondás épp úgy vonatkozik miránk is”, mert feletted is ítélkezhetnek, reád is mondhatnak ítéletet, amin elgondolkozol, hogy hogyan és miképpen kell értékelni, majdan jelen a tanításban: senki sem lehet saját hazájában próféta.

„De a hit szeretetében megtanulok e szerint élni, cselekedni a felismerésben.”

Ti még nem éritek meg azt, amit Én, Jézus Krisztus Uratok, hogy azt mondják:

— Kitaszítunk. Vigyük fel e város hegyére, ahol épült városunk. Hisz van ott szakadék, ahova levethessük.

De végül nem történik semmi, mert reájuk tekintek, és elindulok, és közöttük elhaladok.

És akkor tudom megérteni mindazt, ami által a tanítások így vannak jelen, mert így a mai tanítását is értem és érzékelem.

Mert jött a zsidók húsvétja, és Én is elmentem e városba, és e városban széjjelnéztem. És észrevettem a betegeket, és ismét működött mindaz, amiről tanítottam, mindaz, amit felismerhettek, és mindaz, amit megtapasztalhatok. Nem csak akkor a múltban, hanem ma itt a jelenben.

És akkor tovább haladva, a csodatételt mindenki elfogadja. Olyankor mindenki örül, olyankor éljeneznének, olyankor, ha lehetne, és ha engedném, szinte királlyá kiáltanának. De nem csak azért kell felismerni, elfogadni, éljenezni és szinte királlyá kiáltani, mert csodát tettem, hanem akkor is, amikor talán nem nyilvánosan, de titokban vagyok jelen, talán a saját szívedben, talán a saját lelkedben. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, úgy-e, felismertelek, kiemeltelek az út porából, mert szükségem volt reátok. Meghívtalak az útra. A meghívást, ha felismerted, elfogadtad, elindultál, akkor eggyé válhattál Velem. És Én nem csak titokban, hanem örömmel is szeretnék nyilvánosan mutatkozni rajtatok, bennetek a szeretet, kegyelem részében, az eggyé válásban, a mindennapokban, mert akkor valóban testvéremmé tudsz válni. Akkor valóban át tudod adni önmagad bármilyen problémával, nehézséggel, fájdalommal, bánattal, betegséggel, szomorúsággal. És ha ezeket mind-mind önmagadból kiadtad, akkor tudsz igazán felkészülni a szeretetre, az örömre, a békére, a kegyelemre, az ajándékra, a megtapasztalásra, mindarra és mindahhoz, ami által Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, tanítalak a tanítás által oly közel vagyok hozzátok, hogy szinte érzitek, hogy megfoghatom kezeiteket. Mert Én itt vagyok, és már nem jön el az az óra, amelyet már megéltem. Mert ezért nem fogtak el az üldözés részében, mert még nem volt itt az a bizonyos óra, az Írás a jövendölésében.

Én most itt vagyok, tanítalak, szeretlek, felemellek, ha szükséges, hogy együtt haladhassunk a mindennapi élet-útpályánkon, hogy érezd, hogy a tanítás ma is megadta számotokra mindazt, ami által testvéreimmé válva a hit, szeretet, kegyelem részében, átadjátok önmagatokat a felismerésben, a felismeréshez, és haladhatunk együtt e meghívott és e megvilágított úton a mindennapokban.

Ennek reményében most áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által, hogy ma a hit felismerése az eggyé válásban a szeretethez, hogy valóban elhiszed, hogy ma Én, Jézus Krisztus Uratok hozzátok szólottam, és tőletek kérdeztem, ahogy a bénától, hogy: Akarsz-e gyógyulni?

És ha hiszel ebben, megnyitod szívedet, lelkedet, egész testedet és befogadod e gyógyító kegyelmet e hit szeretetének jelenlétében, a felismerésben és az elfogadásában.

És akkor tudod, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szeretettel válok eggyé veletek, és már nem titokban, hanem nyilvánosan.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, világosítsa meg számotokra e bűnbánat negyedik Golgotájának a tanítását a hit tanúságtételében, az elfogadásban, a szeretetben és a kegyelemben, mert akkor valóban eggyé tudsz válni, és valóban hiszel abban, hogy akarsz-e meggyógyulni.

És hogy ha igen, akkor felkészülsz, és elfogadod e kegyelmi ajándékot, amely jelen van számotokra a felismerés elfogadása részében.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!


 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 23. NAGYBÖJT 5.

Jézus Krisztus Urunk:

IMG_5369  jav. honlapraKöszöntöm testvéreimet a bűnbánat ötödik Golgotáján, amikor a tanítást a mai napon kiemelve arról szólt felétek, hogy az Emberfia, akit az Atya küldött, szabaddá tesz mindazokat, akik „elfogadjuk a tanítását, és tanítványaivá szeretnénk válni, és hiszünk az igazságban, mert az igazságosság szabaddá tehet bennünket”.1

Ezt a tanítást adta a benne hívő zsidók részére. De akik meglepődtek először ezeken a szavakon, majdan tiltakoztak, hogy ők, mivel Ábrahám utódai, ezért senkinek sem szolgálnak, mert ők nem ezért vannak jelen. De hogy a bűnt elfogadva és bűnben élve, az igazságosság részében, hogy elfogadja-e? Mert hogy Ábrahám leszármazottja? Erre nem gondolnak, és nem figyelnek. Bennük csak az van, amit az atyáiktól hallottak. Mert az atyáik ezt mondják részükre, hogy ők nem szolgálnak másoknak, és nem fogadják el mások tanítását, hogy tanítványokká váljanak.

Így a jelenben ma is meg lehet kérdezni a testvéreimtől, hogy ti elfogadjátok-e ezt a tanításomat, hogy Én a tanítást megadtam nektek? Most, ha csak a jelenben nézzük, hétről hétre, hogy ez által tanítványaim lehessetek. És ha tanítványaim vagytok, akkor felismeritek az igazságosságot, mert az igazságosság, az megszabadíthat benneteket, és szabaddá tehet. Mert akkor már nem a bűnben kell élned, mert a bűn jelen van, és sokan e bűnt úgy értékelik, hogy nem leszel magad hazája vagy háza — mindegy, hogy melyik szót használod — e bűnnek.

De az Emberfia, az megmarad mindörökké, mert szabaddá teheti mindazokat, akik elfogadják a tanítást, és a tanítás által tanítványokká szeretnének válni, és felismerik az igazságot az igazságosságban.

Ezért fontos, hogy értékeljed és érezzed most a jelenben, hogy a bűnbánat-időben mi is volt számotokra a tanítás, amely igazságos, hogy igazságossá váljon?

Hisz megkezdődik a bűnbánat-idő az irgalmassággal, mert a Mennyei Atya is irgalmas felétek.

A szeretet, mert a Mennyei Atya is szeret benneteket.

A megbocsátás, mert a Mennyei Atya és Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretet által megbocsátást adtam nektek, s arra tanítalak benneteket, hogy a megbocsátás lévén hogyan és miképpen értékeljed és fogadjad el a mindennapokat.

Majdan haladva még a tanítással, hogy hogyan és miképpen kell felismerni a Prófétát. Mert a Próféta saját hazájában nem lehet Próféta. Nem fogadják el. Megvetik, még ha lehetne, üldöznék és kitaszítanák. De mivel ez nem történt meg teljes mértékében, ezért még mindig a megvetés jelen van számára.

Majdan a csodatétel jelei a tanításban, az igazságban jelen van számukra, ahogy számotokra is. Hisz hogyan is mondjuk a kenyérszaporítás után?

Hisz az öröm és boldogság, ez a csodálatos csoda!

— Mert éhesek voltunk, és enni kaptunk, de úgy, hogy mikor ránéztünk az ételre, elgondolkodtunk, hogyan történik ez meg, hogy mindenki ehet, s végül jól is lakhat, és még maradék is marad?

Ez a csoda a csodatételben.

Amikor ilyennek vannak tanúi, akkor örülnek, énekelnek, szinte királyként köszöntik a Mestert, a Názáretit. De ha valaki megítéli, megveti, még ha kitaszíthassa, akkor oly könnyen el tudják fogadni, és a szerint cselekedni.

A jelenben most ezt szintén ugyanúgy élitek meg. Mert ha kézen foghatom, ajándékot, kegyelmet, csodát, áldást árasztok felétek, akkor örültök, szinte úgy érzitek, hogy ez az öröm, amely átölel, ez az ajándék a kegyelmében, ami reátok áradt, mintha felemelne, és lebegnél, mintha elfelejtenéd, hogy valóban egy egyszerű ember vagy a földi életben, Isten gyermekében.

De amikor jön egy kis nehézség, egy kicsi megpróbáltatás, egy kicsi kitaszítottság, akkor már mindjárt gondolkodóba esve, hogy ez valójában miért is van jelen.

Ilyenkor már nem hiszitek el, hogy a tanítással, az igazsággal az igazságossága elevenedik meg előttetek, rajtatok és bennetek, hogy tanítványaimmá válhassatok e szeretet, kegyelem részében.

Ne akarjatok ti is olyanokká válni, mint a Bennem hívő zsidók, farizeusok vagy írástudók. Mert nem csak zsidók voltak, hanem voltak néhány farizeus, és néhány írástudó, aki elgondolkodott a tanítás szavain, a csoda megtapasztalásán, ami által, mert hívővé vált, és már a követés is megelevenedik rajta és benne. De amint Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításban, a tanúságtételben, a megtapasztalásban, a felismerésben e tanítás igazságossága részében szólok, és nyújtom át részükre, „azon már el kell gondolkodni, azt már el kell hessegetni önmagunktól, ha lehet, tiltakozok, mert én, ki Ábrahám utódja vagyok és leszármazottja, én ugyan nem hódolok, és nem szolgálok senkinek, hisz mi nem azért vagyunk, hogy másoknak szolgáljunk, hogy én másoknak elfogadjam mindazt, amivel hozzám fordul, talán a tanítás részében.”

Igen, a jelenben is vagytok ilyenek. A jelenben is lehet tapasztalni ilyen testvéreket, akikre szintén lehetne mondani, ahogy most mondom: Bennem hívők vagytok, talán imádkozol, talán hiszel, de a hitben, ha valamit szolgálni és tenni kell, megtapasztalni, tanítvánnyá válni, ami már feladattal jár, „akkor már erre nincs szükségem, akkor már azt nem akarom elfogadni, akkor az ellen tiltakozom”.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok így szóltam e testvéreknek is, hisz azt mondottam:

— Igazatok van. Valóban ti Ábrahám leszármazottai vagytok. De mégis nem a szerint éltek és cselekedtek, hanem csak a szerint, amit hallotok, amit atyáitok hallottak, és ami megmaradt számotokra. Mert ha pedig a szerint élnétek és cselekednétek, ahogy Ábrahám tette, mert Ábrahám nem tört életemre. És ti pedig életemre törtök. Ti csak a szerint cselekszetek, amit atyáitok hallottak, és a hallás szerint megtapasztalva teszitek.

Holott Én, Jézus Krisztus Uratok pont erre hívom fel testvéreimet, hogy hogyan él bennetek a hit. Hisz ha visszamegyünk a tanítások részében a múlt hetire, mi is volt múlt héten a tanítás? A béna, az nem vetette el önmaga hitét — az a hit jelen volt, és megmaradt benne még akkor is, ha néha a kétely erőt vett rajta, hisz: „Nincs emberem, ki engem a vízhez vigyen. De mivel nincs emberem, ezért itt, ahol nem akadozom, itt megmaradok a hitem reményében, és várakozok.”

És ekkor nem más, mind maga Jézus Krisztus, az Isteni Második Személy vagy az Emberfia, mindegy, hogyan nevezed, szólította meg e bénát.

És a tanítás így van jelen számára.

És a tanítást így adom nektek is hétről hétre a felismerésben és az elfogadásban. Mert ha ezt a tanítást elfogadod az igazságban, hogy igazságossá válhassál, és akkor valóban érzed az Emberfiának jelenlétét, aki szabaddá tehet.

Most a szabaddá tételt, a szabadságot nem kimondottan úgy kell értelmezni, hogy „én most itt jelen vagyok, és szabad vagyok”.

A szabadságot úgy kell értelmezni, hogy szabad vagy itt belül, szíveddel, lelkeddel. Szabad vagy, mert nem kötöd meg magadban a bűnt, hanem kiadod önmagadból, mert neked szükséged van a szabadságra, és ez a szabadság a tanítás szeretetét árasztja és tükrözi számotokra. És vágyakozol erre a szabadságra, ami által érzékelni tudod, hogy valójában mi van körülötted, hogyan és miképpen fogadod el, hogyan fogadod el ezt a szabadságot, és hogyan szeretnél vele élni e mindennapokban, e meghívott úton a küldetés, követés részében. Mert így akkor rádöbbensz arra e tanítás révén, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem magamtól jöttem, mert amit Én tanultam, és amit Én láttam, azt nem máshol, mint Atyámnál. És az az Atya küldött el Engem, akire azt mondták ők is, hogy „Ábrahám leszármazottai vagyunk, de egy Atyánk van, az Isten.”

De ha ismernék az Istent, Atyámat, akkor nem törnének Életemre, hanem elfogadnák a szabadságot, a szeretetet, a kegyelmet, a tanítást, ami által igazságossá válnak, ami által kiadják önmagukból a bűnt, és nem engedik, hogy benn maradhasson önmagukban, a házban. Mert az Emberfia örökké megmarad e tanítás által, hogy tanítást nyújthasson számotokra, és szabaddá tehessen benneteket.

Így lesz teljes számotokra a bűnbánat tanítása az elfogadás felismerésében, hogy: „Érzem a tanítás mondanivalóját. Érzem, hogy szükségem van a szabadságra, a felismerésben. Érzem, hogy én is Mennyei Atya gyermeke vagyok, mert egy Atyánk van, akit ismerek, akit elfogadok, aki által ki szeretném alakítani az életemet, akitől várhatom a segítséget, a kegyelmet, mert eljött az, akit az Atya küldött. Hisz nem Önmagától, hanem azért jött el közénk, mert az Atya küldte, hogy minket is taníthasson, hogy tanítványaivá válhassunk e igazság részében, az igazságosság megtapasztalásában. És ezáltal érezzük, hogy szabaddá válhattunk szívünkkel, lelkünkkel és egész lényünkkel. És így haladunk a bűnbánat tanításával a felismerésben, az elfogadásban és a megtapasztalásban, hogy valójában hogyan jön számunkra a bűnbánat hétről hétre e tanúságtételében, ami által én is változok, változtatok, ami által én is elgondolkodom, s ami által én is boldog vagyok, hogy ehhez az Isteni Második Személyhez, az Isten Fiához tartozhatom, akit az Ata küldött számomra, akit az Atya küldött számunkra a felismerésben és az elfogadásában. Mert így tudom értékelni a tanítás mondanivalóját hétről hétre.”

Hisz most nem minden tanítást emeltem ki számotokra, csak néhányat az elmúlt négy hétből. Hisz a négy hét tanítása, lényegében nyolc tanítás elevenedett meg számotokra, s ebből néhányat emeltem ki, ami által felismerheted, hogy valójában ki vagy, hogy valójában hogyan szeretnéd élni életed, és valójában hova tartozol, és valójában, hogy elfogadd mindazt, aki küldött Engem, akitől tanultam, és amit láttam. Mert ezt szeretném átadni mindazoknak, akik tanítványaimmá szeretnének válni a tanítás részében, a megtapasztalásban. És akkor valóban érzik, hogy szívükkel, lelkükkel szabaddá válhattak a mindennapokban, a mindennapokhoz e szeretet, kegyelem része által.

És érezd és értékeld mindazt, ami e bűnbánati időben hétről hétre összeköt a tanítással, hogy tanítvánnyá válva az igazságban az igazságosság felé, mert „így elnyerem szeretetemet, szabadságomat e öröm kegyelmének ajándéka részében”.

És most így érezd és fogadd el áldásomat, amellyel megajándékozlak ma benneteket, hisz ma Én, Jézus Krisztus Uratok jöttem el hozzátok, mert az Atya küldött e küldetés részében. Ahogy mondottam a tanításban, Én nem Magamtól jöttem, Én csak láttam, tanultam, megtapasztaltam, és az Atya, aki a ti Atyátok is, elküld, hogy e bűnbánatban árasszam felétek irgalmasságomat, szeretetemet, békémet, örömömet, megbocsátásomat, ami által el tudom fogadni felebarátaimat, testvéreimet, ami által tudom, hogy hogyan és miképpen kell élni, még akkor is, ha nem lehetek próféta saját hazámban e felismerés részében, de mégis tudok szólni mindazokhoz, akik hisznek és bíznak Bennem e felismerés részében, elfogadták tanításomat, és a tanítás a hit reményében megváltoztathat e felismerésben, és „ami által én is a tanítás igazságának igazságosságában szabaddá szeretnék válni, mert Te, Uram Jézusom ma azért jöttél, mert az Atya küldött felénk és hozzánk, hogy e áldás által szabaddá tegyél szívünkkel, lelkünkkel, egész lényünkkel e mindennapokban, a felismerésben, az elfogadásban, a küldetésben és a követés részében”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok és a mai nap tanítása tanúságtételében, a bizonyságban, hogy szabaddá válhassatok szívetekkel és lelketekkel e felismerés részében a küldetés követésében, hogy valóban testvéreimmé váltok e tanítás tanítványaiban, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!



JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 30. NAGYBÖJT 6.

Jézus Krisztus Urunk:

IMG_5358

Köszöntöm a mai nap testvéreimet, akik ismételten elfogadtátok hívásomat, hogy egyek lehessünk a mai nap fájdalom, szenvedés jelenlétén, és most a tanítás üzenetén. Hisz a tanítást a mai napon, ismételten azt mondhatom, szinte két részre lehet osztani, ahogy az elmúlt héten is. Egy tanítás két szakaszában, amely ma felétek szólt, hisz egyre közelebb és közelebb e bűnbánat-időben a megemlékezés-naphoz a fájdalomban. És ahogy közelebb kerülünk, így akkor már a tanítás is így szól hozzátok. Hisz ma a tanítás, ahogy szolgám mondotta számotokra, amikor megkapta:

— Köszönöm, Uram, Jézusom e tanítást, ahol megmutattad számomra a tanítványaid — nem is tudom, hogy szabad-e ezt a szót mondani: hűtlenségét. Hisz az egyik tanítványod elárult, a másik pedig megtagad.

Most ezt a jelenre fordítva ismételten számotokra is el lehet mondani: a jelenben hányan és hányan árulnak el, hányan és hányan tagadnak meg1, ha olyan kedvező a jelenlét a helyzetben. Mert vannak, akik nem merik megvallani mindazt, hogy ő a vallás szerint él. De a vallás szerint — Én nem arról a vallásról beszélek, amelyet (…) A vallás a hit szeretetének jelenlétében van jelen, ahol azt mondod: „Én hiszek, Uram, Jézusom, a Te létezésedben. Én hiszek a Te szeretetedben. Én hiszek a Te kegyelmedben. Én hiszek a Te ajándékodban. Én hiszek, hogy valóban itt vagy, és fogod kezemet.”

Ezek már nem ismeretlenek előttetek, mert részesültök ebből a kegyelemből. Tanúi lehettetek e tanításoknak. De így most arról beszélünk, amikor elárulnak.

Hányan és hányan árulnak el most a jelen időben, amikor úgy kedvező számukra a megjelenés talán egy baráti körben, talán egy munkahelyen, talán egy ünnepi vacsorán, hisz sok mindent fel lehet sorolni, amikor nem mersz kiállni a te szíved szeretetének, jelenlétének, kegyelmének ajándékáról az igazban. Úgy érzed, könnyebb, ha azt mondod, elárulva, hogy: „Én nem ismerem Őt. Én nem akarok a szerint élni, amit Általa hallok, mert könnyebb így az élet a mindennapokban.”

Csak akkor döbbenünk rá, hogy ez az árulás, ez nem teljesen a szívből fakadó. Ez inkább, úgy kell értelmezni, ahogy az idő és a pillanat hozza. És „az időnek és a pillanatnak szeretnék megfelelni, nem pedig szívből és szeretettel, hanem néha a kényelmesebb utat választva a mindennapokban, a felismerésben és az elfogadás részében”.

Hisz akkor, mikor azt mondottam tanítványaim számára, hogy: „Bizony, bizony, mondom nektek, ma egy közületek elárul Engem.”, mit mondott a szemben ülő tanítvány, Simon Péter, aki a Kéfa, a mellette levő tanítványnak, aki a vacsora alatt végig Jézus mellett, vagyis a Mester mellett ült?

— Hát kérdezd meg, kire gondol?

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok válaszolok:

— Kinek nyújtom e falatot, amelyet a tálba merítek.

S azt mondom neki:

— Ha menned kell, akkor most gyorsan menj, és cselekedd azt, amit cselekedned kell.

Ekkor többen gondolkodóba estek:

— Hát mit kell neki cselekedni? Őnála van a pénz, talán ő lesz az, aki most elmegy, és megvásárolja, amire ezen az ünnepen szükségünk lesz?

Pedig ezen az ünnepen már semmire sem lesz szükség e vacsorán kívül. És a vacsora megadatott számotokra, ahogy jelen van a mindennapi életben. Ha nyitott szívvel és szeretettel kérsz valamit, számotokra is épp így megjelenik minden, ahogy ez a vacsora jelen lett Számomra és tanítványaim számára.

— Vagy talán a szegényeknek ad belőle? — így gondolkodnak.

És nem döbbennek rá addig, amíg azt nem veszik észre, hogy elhagyja e ünnepi termet. Elhagyja a házat, és kimegy az éjszakába, mert már várják őt a cselekvésében.

Hányan és hányan szeretnétek felállni néha ti is egy ünnepi asztaltól, talán azért, mert nem meritek megvallani, hogy: „Igen, én hiszek, Uram, Benned, és én nem akarlak elárulni, se megtagadni. Én a Te testvéred akarok lenni, vagy a testvéred szeretnék lenni.”

Mindegy, hogy melyik szót használod. Mert most sokszor azt mondják, hogy az akarom szó, az nem illő e tanításban. De Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításomat sokszor e szóval adtam számotokra, mert hogy ha akarom, akkor felismered, és elfogadod. Mert ha szeretnéd, az még nem biztos, hogy eljut addig, hogy el is indulj az úton, felismerd mindazt, ami jelen van számodra.

Majdan elmondom számukra, hogy:

— Most dicsőült meg az Emberfia.

Nem értik még tanítványaim, hogy jelen vagyok közöttük, és hogyan fogok most itt megdicsőülni, vagy az Atya hogyan fog Engem megdicsőíteni. De az Atya, kit talán nem is ismerünk — de aki ismer Engem, az ismeri az Atyát is.

Ez a tanítás is már ismerős számotokra, hisz már jelen volt a tanításokban, az Élő Evangélium részében a mindennapokban.

És ekkor arról beszélek, hogy:

— Most Én elmegyek, és ti nem követtek Engem.

— Hát hova mehet a Mester, ahova mi nem követhessük?

S melyik tanítvány az, aki pont erőlködik, hogy:

— Bárhova mész, Uram, én követlek, még ha kell, az életet is odaadom Érted.

Igen, itt még nem mondtam neki, de egy másik tanításban már szóltam neki:

— Igen, eljön az idő, hisz most te övezed föl magadat, akkor majd mások öveznek fel. S eljön az idő, amikor valóban életedet adod Érettem. De nem most. Most még először megtagadsz, hogy nem ismersz Engem.

Én nem tartozom Hozzája. Én nem vagyok az Ő tanítványa.

Mert kényelmesebb volt megtagadni.

És: „Ezt a megtagadást valóban addig tettem, ameddig a kakas megszólalt.”

És mikor a kakas megszólalt, azonnal eszébe jutott Simon Péternek a Mester szavai, hogy: „Háromszor tagadsz meg Engem.”

És ez a megtagadás után a felismerésében összetalálkozik a Mesterrel a szempár, és elszégyelli magát. És ez a bátor ember a tanítványok közül sírva fakad, mert mégis úgy történt minden, ahogy a Mester elmondotta számára. Holott ő fogadkozott, ígérgetett, és mégsem történt úgy, ahogy ő szerette volna, hanem akképpen, ahogy a Mester adta meg számára.

Én, Jézus Krisztus Uratok hányszor és hányszor szeretettel szólok felétek, hányszor és hányszor áldást adok nektek, hányszor és hányszor felemellek benneteket, hányszor és hányszor megsimogatlak, hányszor és hányszor megvilágosítom számotokra az utat. Ezek mind-mind olyanok, amelyeket már ti is megtapasztalhattatok az életetek folyamán, a mindennapokban, mert felismertelek benneteket, mert szükségem van reátok, és ha a régi időben beszélünk, szükségem volt reátok, és kiemeltelek az út porából, hogy el ne vesszetek, és semmivé váljatok, hanem meghívjalak az útra, és a meghívást felismerve, elfogadva, és elindultok az úton. És ekkor már ismertek Engem, és Hozzám tartoztok, és bátran merjétek vállalni az ismeretséget és a hovatartozásotokat, mert ez által érzitek e bűnbánat-időnek tanításait is. Hisz most ismételten menjünk végig, hogy mi is volt a tanítás számotokra: az irgalmasság-szeretet, hogy legyetek olyan irgalmasok, amilyen az Atyám felétek, gyermekeihez. Legyen bennetek olyan szeretet, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok lejöttem közétek, testet öltve, hogy szeretetet árasszak, és ez a szeretet irgalmassággá válik az irgalom részében. Éljetek a megbocsájtó kegyelemmel, mert Én, Jézus Krisztus Uratok is azt mondom, mielőtt még a keresztre feszítés után elhal e Test:

— Ó, Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a példa a tanításban számotokra, hogy hogyan és miképpen gyakoroljátok a megbocsájtó kegyelmet.

Hisz ahogy Simon Péter kérdezte:

— Hétszer? Egyszer hétszer?

— Nem hétszer hetvenszer, hanem hetvenszer hétszer.

Gyakorolni kell a megbocsájtó kegyelmet, mert ez által váltok igazi testvéreimmé.

Majdan, mikor megkérdeztem tőletek, hogy: Ti is szeretnétek, vagy akarnátok meggyógyulni, ahogy a béna? Nem vetette el magától azt a reményt, hogy „nincs emberem, aki a fürdő vizébe vigyen.” Hosszú ideje várakozott. És ahogy akkor őt megszólítottam, soha nem tudjátok, hogy köztetek kit szólítok meg a jelenben, hogy: Mire van szükséged, testvérem? Vagy ahogy akkor mondottam: Akarsz-e gyógyulni? És feleltetek, hogy: „Igen, Uram, akarok. Kérem a gyógyító kegyelmet, hogy áradjon reám, töltse be szívemet, lelkemet.”

Majdan arról is tanítást adok számotokra, hogy ne akarjatok se olyanok lenni, mint a zsidók, se olyanok, mint a farizeusok vagy az írástudók, hanem ti váljatok igaz testvéreimmé, Mennyei Atya gyermekeivé, és alakítsátok ki a mindennapi életet e szeretet-tanítás révén. És akkor valóban szabaddá váltok, és senkinek sem kell a földi élet megtapasztalása részében megmondani, hogy te vagy te, testvérem, hogyan és miképpen éljél, vagy ezt csináljad, vagy azt csináljad, mert ha szabaddá válsz, akkor a szabadság megmutatja itt belül, hogy hogyan és miképpen éljél az emberben. Az ember, aki testvér, és gyermekké válik a felismerésben és az elfogadásában.

Így van jelen számotokra e bűnbánat tanítása, és így szól felétek ma, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok meghívlak benneteket e Ünnepi Vacsorára, hogy eggyé váljunk, ahogy tanítványaimmal. A megterítet asztalnál öröm, boldogság és szeretet járja át szíveteket és a lelketeket. És hogy ha ezt megtapasztalod, akkor már nem az foglalkoztat, hogy: „Uram, eláruljalak, hogy Te vagy-e a Názáreti? Megtagadjalak, hogy ismerlek vagy Hozzád tartozom?”

„Én már a tanításokból tanultam, a kegyelmekből élve, felismerve az utamat, és szeretném ezt az utat a meghívásban végigjárni.”

Ez az út néha lehet nehéz, néha lehet fájdalmas, néha lehet olyan, ahogy régen, a kezdetekben beszéltem nektek e tanítás részében, a bűnbánatban, hogy elindulsz az úton a felismerésben, de megtorpansz, és nem tudsz küzdeni, nem tudsz harcolni, nem tudsz kitűzni magad elé célokat, és visszaesel. Az még mindig nem baj, testvérem, mert ha visszaesel, az nem azt jeleni, hogy el is veszhetsz. Még mindig van idő, hogy felismerd önmagad, tudd, hogy ki vagy, tudd, hogy hova tartozol, tudd, hogy hogyan szeretnéd élni az életed. És ismét elkezdesz küzdeni, elkezdesz harcolni, mert szeretnéd ezt az utat végigmenni. Mert ezen az úton Én, Jézus Krisztus Urad, aki meghívtalak, ölelésre tárom a Karjaimat, és így várom mindazokat, akik hisznek és bíznak Bennem, és Hozzám jönnek. És nem félnek, mert a félelem nem vesz erőt a szíven, a testen és a lelken. Mert a félelem, ahogy már régebben mondottam e tanításokban, nem jó tanácsadó. A félelemmel elsiklotok, a félelem megtorpanhat, a félelem által másfele indulhatsz el, mert a félelem lévén talán egy könnyebb utat felismersz, és elindulsz rajta. De nem biztos, hogy az a te meghívott utad. Nem biztos, hogy azon az úton vagyok jelen, és azon várlak, testvérem. Ezért fontos, hogy érezd a felismerést, és már nincs jelen az árulás; érezd a szeretetet, és nincs jelen a megtagadás; érezd, hogy valóban Én, Jézus Krisztus Uratok várlak, tanítalak, nevellek, Fényem sugarát e áldás által árasztom. Mert ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor örömmel és szeretettel tudjátok élni a mindennapokat, örömmel és szeretettel tudjátok elfogadni elsőként a családot, ahogy éltek, a szeretteiteket, akikkel egyek vagytok, talán a barátokat, a munkahelyet, az engesztelő helyeket, hisz sok mindent lehet ilyenkor felsorolni, mi minden van jelen a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert akkor érzed és értékeled, hogy: „Igen, Uram, én a Te testvéred lettem a meghívás révén, és a mindennapokban szeretnék Veled együtt élni és haladni az úton. És most már e bűnbánati idővel, e sok kegyelmi ajándékokkal a tanítás révén megtanultam a szabadságom révén változni és változtatni. És ez a változás azt mutatja meg számomra és számunkra, hogy hogyan fogadjuk el egymást a felebarátban, a testvérben, a felemelkedésben. Érezzük azt, igen, Uram, hogy Te most jelen vagy, és árasztod felénk a szeretetedet.”

Így e bűnbánat-idő jelenlétében, hisz elérkeztünk a bűnbánat-tanítás utolsó tanításához. És ez a bűnbánat utolsó tanítása legyen számotokra egy felemelő, egy kegyelmi ajándék áldásában. Ezért most, ahogy jelen vagyunk a megterített asztalnál, hisz meghívtalak benneteket, és ma a megterített asztal jelenléte volt számotokra a tanítás. A tanítást is ebből nyújtottam a bűnbánat utolsó tanításában a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy érezd, hogyan vagyunk egyek a mindennapokban. Így a mai napban ismételten kérlek, fogjátok össze kezeiteket a láncban, hogy egy nagy családot alkothassatok. A családban érezzétek, hogy most ti is meghívottak lettetek e ünnepi, megterített asztalhoz. És az ünnepi, megterített asztalnál elsőként azt mondottam tanítványaimnak:

— Íme, e kovásztalan kenyér. Íme, e borral telt kehely, amely Testemmé és Véremmé válik.

Ezzel megajándékoztam tanítványaimat, és azt mondottam számukra:

— Egyétek és igyátok az Én Testemet és az Én Véremet. E ünnepi vacsora jelenlétében ezt adom nektek, és ezt hagyom hátra.

És most az áldásban ezt a csodálatos, felemelkedő kegyelmi ajándékot árasztom felétek a felismerésben, hogy áradjon reátok ez a szeretet, ami jelen van e ünnepi, megterített asztalnál tanítványaimmal. És ez az áldás öleljen át benneteket, emeljen fel, és mutassa számotokra meg, hogy: „Igen, Uram, Hozzád tartozom, mert ismerlek Téged, és nem akarlak sem elárulni, sem megtagadni. Én boldog vagyok, hogy meghívtál az útra, és a küldetés, követés részében együtt haladhatunk a mindennapokban.”

És most így áradjon felétek áldásom, ahogy tanítványaim felé is áradt e ünnepi vacsora révén. Hisz felkészítettem tanítványaimat, titeket pedig meghívtalak az útra, az Élet útjára, amelyen elindultál, hogy végig tudjál járni rajta a mindennapokban.

Ennek reményében árad áldás felétek pásztorral, aki elfogadta a felkérésben, hogy a ti pásztorotok lesz. Elfogadta, hogy bátran a szolgálatban hozzája fordulhattok. Elfogadta, hogy a tanításban jelen van, és a tanítás által szól felétek e jelenben. Ennek reményében most e ünnepi vacsorán így árad felétek áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, és mutassa meg továbbra is a megvilágosított utat a meghívásban, a kegyelemben és a szeretetben.

A jelen levő testvérek:

 

Dicsőség Neked, Istenünk!