JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. március 23. NAGYBÖJT 6.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat hatodik Golgotáján.

E Golgota a mai napban a tanítás, bűnbánat utolsó része van számotokra, hisz a mai nap összefoglalva a bűnbánat hétről hétre adott tanítások kegyelmének ajándékát. De a mai nap tanítása elsőként az volt számotokra, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok abban az időben, ahogy írva vagyon, elmentem Názáretbe. Názáret az a hely, ahol nevelkedtem. És mikor ismét megjelentem, hisz akkor tudjátok, még a szombat volt a nap, olvasásra jelentkeztem. Mikor a felolvasás részéhez átadták Számomra Izajás próféta tekercsét, pont arra tekintettem, ahol ez vagyon írva: Az Én Lelkem van Rajtad.

Sokan és sokan nem értik ennek a mondanivalóját, pedig nem nehéz megérteni, hisz ha figyeltétek a bűnbánat tanításait, és ha csak a múlt heti tanítást nézitek, amikor azt mondottam: Én az Atyával Egy vagyok. S Engem az Atya küldött. És Önmagamtól semmit sem teszek, csak amit az Atya megmutatott, és még más csodát, amit adott s megmutatott, azt adtam.

Így a mai nap tanítása már: Az Úr Lelke Rajtam.1

Ezt már könnyű megérteni, megtapasztalni a tanítás részében, hogy valójában így Én az Atyával Egy vagyok.

De a tanítás folytatódott ma. Most már nem is azt mondhatjuk: a városban történő tanítás közelsége — most már az ünnephez kapcsolódó tanítást adtam számotokra, ami már az ünnep megkezdésének pillanatát adja számotokra az átélésben.

Mert hogyan is szólt ez a tanítás? Hogyan is van leírva?

Jézus jelen van az Ünnepi Vacsorán, és mélyen megrendül Lelkében.2

Én most, Jézus Krisztus Uratok pedig úgy mondom: Valóban megrendültem Lelkemben, de nem azért, mert a félelem vett csak Rajtam erőt, hanem azért, hogy tudtam, hogy mi fog történni; tudtam, hogy itt az idő, és az Írás a jövendölésében be kell, hogy teljesedjék.

És ekkor így szóltam tanítványaimhoz:

— Bizony, bizony, mondom nektek, ma egy közületek elárul Engem.

Mindjárt vannak, akik felteszik a kérdést:

— Hát kire gondolsz, Uram?

Úgy, mint a mai helyzetben, mikor probléma történik köztetek, rajtatok és bennetek, akkor is oly hamar felteszitek a kérdést, hogy miért és hogyan, és: „Pont velem?!”

Úgy-e, ismerősek ezek a szavak? Mert ezek a mindennapi élet megtapasztalásai, amellyel együtt éltek a mindennapokban.

De itt a tanításában Én elmondom tanítványaimnak, hogy ki az, aki nem más, mint Simon fia, Iskarióti Júdás. De ő nem azért tette, mert rá lett volna szorulva bármire, ami ez által megadatott volna számára. Ő nem is kimondottan az árulás célját nézte maga előtt, hanem azt, hogy ők is megtapasztalják.3 Hisz ha emlékeztek, a fájdalom, szenvedés Golgotáján mindig elhangzik, amikor azt mondja Kaifásnak, hogy „milyen a mi Mesterünk, hogy milyen csodákat tesz, hogyan gyógyít, és hogyan tanít, és hogyan adta vissza a szegény asszony gyermekét”.

S erre mit mond Kaifás, a főpap? Szinte lekezelően:

— Hát mi is hallottunk Róla.

Hát ezzel már nem is kellene foglalkozni. Itt már tovább lehet lépni, ahogy ti a jelenben megtapasztaljátok néha, hogy hogyan és miképpen élitek át a mindennapokat. És ha csak ebből a szakaszból indultok el, itt azért figyeljetek arra, hogy ő nem kimondottan az árulás céljára törekedett. Ő azt hitte: „Ha már nekünk olyan csodálatos, mi, akik hiszünk Benne, mi, akik követjük Őt, mi, akik elfogadjuk mindazt, amit számunkra megad, akkor miért ne tapasztalja meg ezt más?”

Most ezt a jelenben hogy lehet érzékelni és értékelni?

Én, Jézus Krisztus Uratok a jelenben is itt vagyok. Most nem csak kimondottan ezen a helyen, ahol tanítalak, s ahol szólok hozzátok — jelen vagyok a szentmise áldozatában, jelen vagyok, amikor a szentáldozásban hozzátok térhetek, amikor eggyé válhatunk. És hányan és hányan elfordultok ezektől az ajándékoktól, ezektől a kegyelmektől. Hányan és hányan azt mondják a jelenben: „Nekem erre nincs szükségem.”

Vagy hányan és hányan, ahogy a farizeusok akkor és a főpapok és az írástudók megítéltek és mondtak, és hányan és hányan most azt mondják a pásztoraimban: „Csak nem hiszed el, hogy ebben jelen van neked az Úr Jézus?!”, mikor a szentáldozásról van szó.

És akkor néha gondolkodóba estek, hogy valójában ilyen történhet a pásztoraim között?

Most nem akarok se neveket mondani, se megjegyzéseket, de már a kezdetekben is mondottam számotokra, hogy mi minden várható. A jelenben is elmondottam, hogy mi minden van, amit megtapasztalhattatok, amiről a kezdetben beszéltem4, hogy már most jelen van a jelenben5.

És hányszor és hányszor azt mondottam számotokra, hogy a bizalom, a szeretet és a hit komolysága legyen jelen rajtatok és bennetek, és ne ítélkezzetek, hogy benneteket se ítéljenek meg.

Úgy-e, ezek mind-mind e bűnbánat tanításai voltak jelen számotokra. Ez által kell érzékelni, ahogy most azt mondom a jelenben, ahogy néha pásztoraim cselekednek, és néha, aki megbotránkozik ezen, vagy úgy érzi, hogy fájdalom és szomorúság ül az ő szívébe, lelkébe, ez abból a részéből jó dolog, abból a részéből elfogadható, mert benned jelen lehetek Én, Jézus Krisztus Urad, és érzed, hogy ez egy nem jó kifejezés, megtapasztalás, elfogadás, mert: „Én nem erre akarok törekedni, Uram, én nem akarlak Téged se meghazudtolni, se elhagyni, se letagadni. Én, Uram, Hozzád szeretnék tartozni, mert én a Te testvéred vagyok, hisz testvéreddé fogadtál, és ebben a testvériségben szeretnék Veled együtt élni a mindennapokban.”

És akkor érzed azokat a kegyelmeket, amelyek e bűnbánat-időben a mai nappal szinte teljessé válnak számotokra, és érzed, hogy most már valóban Egy vagyok, nem úgy csak, ahogy a múlt héten mondottam, hogy így kihúznátok magatok között egy zsinórt, egyik vége itt van fogva, a másik vége túl, és akkor ti úgy érzitek, hogy egyek vagytok, ha egymásra tekintetek. S érzitek tán a különleges kegyelmi erőt, „mely mintha összekötne bennünket”. De ez a különleges kegyelmi erő, ez ma összefogja az egész bűnbánat tanítását, hogy szinte, mint ahogy így egy szép kört alkotnánk, és ez a kör adja meg számotokra a tanításnak a mondanivalóját a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Ez által tudsz felállni, ez által tudsz felemelkedni, ez által tudsz elindulni és haladni. És ez által tudod elfogadni a felebarátot, a testvért. És ez által érzed azt, hogy „a tanítás, az ima szépsége, mondanivalója, felajánlása, megtapasztalása valójában mit nyújt számunkra”.

Majdan folytatódott, úgy-e: keressetek — találtok; zörgessetek — ajtó nyílik nektek; kérjetek, és adnak nektek jól megrázott, csordultig tömlőt.

Majdan folytatódik az irgalmasság szeretete, hogy legyetek irgalmasok, ahogy az Én Mennyei Atyám is irgalmas. És ezt az irgalmasságot árasztom felétek.

Majdan folytatódik, hogy meg ne ítélj senkit, és ne vegyél ítéletre senkit, mert akkor téged se ítélnek meg. És amit szeretnél elvárni önmagad számára, hogy veled hogyan bánjanak felebarátaid, testvéreid, legalább te is ennyit, hogy ha egy kicsivel többet tudsz nyújtani, mennyivel más a mindennapi élet a felismerés elfogadásában.

Majdan folytatódik az a tanítás, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok már befejezve a Hegyi beszédet, és most már a városba térek. Abba a városba, ahol jelen van az élet, a nép sokasága a megtapasztalásában. Érzed a város közelségét, érzed, hogy itt már valami történni fog, és a történet arról az Emberről szól, akit csak úgy neveznek: a Názáreti, vagy csak úgy nevezik: a Próféta, és a tanítványaim pedig úgy: a Mester.

És akkor ebben a tanításban az van, hogy Én nem azért vagyok jelen, hogy mikor megítéltetek másokat, hogy benneteket is megítélhessenek. És utána a tanításában így szólok felétek, hogy:

Én, Jézus Krisztus Uratok itt vagyok, és szeretlek titeket, és a szeretetemet árasztom felétek, hogy betöltekezzél ezzel a szeretettel. Ne akarjatok olyanok lenni, mint a farizeusok és az írástudók, akik szinte meg akarják szabni, hogy hogyan és miképpen cselekedjenek. Mert mit is mondtak a szolgáknak?

— Menjetek, fogjátok el, és hozzátok el.

De ők Nélkülem tértek vissza, és azt mondták: így Embert még hallani nem hallottak, ahogy beszélt.

Azonnal rájuk válaszoltak:

— Csak nem, hogy ti is már hisztek Benne?!

Mert úgy-e, hinni nem kell.

A hit szeretete, e tanítása részében azt akarták volna a farizeusok, az írástudók és a főpapok számotokra sugallni, hogy nem kell hinni:

— Egyáltalán ki hisz Neki közülünk?! Csak az — hogy is mondták? — átkozott nép!

Nem baj, ahogy mondottam, ti örüljetek, hogy csak azok is lehettek! Mert az ilyenekben van jelen a szeretetem! Mert ők felismerik az Én szeretetemet, elfogadják ezt a szeretetet. És akkor érzik, hogy „a hitnek az ereje hogy van jelen, hogy fogadom el mindazt, ami körülvehet”.

Majdan folytatódik, úgy-e, a megkövezéssel. Ez a múlt héten szólt felétek. Itt most csak kiemelem, hogy ez a tanítás is jelen volt számotokra, hisz oly közel volt, hogy még itt élhet bennetek, nem úgy, mint az első, a második, a harmadik, negyedik. Azok már egy kicsit távolabb voltak tőletek, de az ötödik, hát azt, mondhatom úgy, mint ahogy pásztor testvéretek szokta mondani: csak egy gondolat, és már itt van. Vagy egy gondolat, és elmúlott. Mert minden szép a kegyelem ajándékában, amelynek részesei lehetünk és megtapasztalhassuk.

És jelen volt az a tanítás is, hogy hogyan és miképpen van jelen a lámpás, és hova helyezem: nem azért, hogy elrejtsem, hogy senki ne lássa, mert az az enyém — föltesszük, hogy mindenkinek egyformán világítson. Mert hogy is mondottam?

Mert ti mind egyformák vagytok a testvérben, a felebarátban.

És ez a legfontosabb a tanításában az egyszerű testvéreimnél, akik felismertek, akik elfogadtatok, akik hittetek és bíztatok, és akik nem féltetek zörgetni, nem féltetek kérni, s nem féltetek keresni, és akik felismertétek az irgalmasság szeretetét, hogy hogyan és miképpen működik rajtatok és bennetek, és ez által tudjátok, hogy mi az imának az ereje, szépsége, kegyelme és ajándéka.

És akkor a mai bűnbánat tanításában már nincs miért félni — örülni és felkészülni az ünnep kezdetére, mert ennek az ünnepnek a kezdete, ez jelen kellett, hogy lenni. Mert e tanításában most csak addig mentünk el, hogy azt mondottam:

— Bizony, bizony, mondom nektek, ma egy közületek elárul Engem.

Kérdezni:

— Kire gondolsz, Uram?

— Akinek a mártott falatot adom.

Hisz ennek az évnek az Evangélium tanítása ez számotokra. De a Szeretet-tanítás által pedig:

— Akivel egyszerre nyúlok a tálba.

De ne azon nézzetek, hogy mikor melyik szó van jelen: az értelme mindig ugyanaz felétek és számotokra.

És nem mentünk tovább, csak addig, hogy itt az Atya megdicsőül, és Én megdicsőülök az Atyában. És az Atya megdicsőülhet Engem most, e pillanata által, mert készülünk az ünnep megkezdésére.

De hisz folytatódik, úgy-e, ez a tanítás e Ünnepi Vacsora által, hogy mit adok nektek, és mit hagytam hátra:

Egyétek és igyátok az Én Testemet és az Én Véremet.

Amihez most már van egy kis elképzelés, hogy „valójában nagy küzdelmek árán adatott, töretett és ontatott érettünk”. Hisz ez a hosszú év sorozata megadta számotokra a parányi részben a fájdalom, szenvedés megtapasztalását, felismerését és elfogadását.

És így érezzétek teljesnek a bűnbánat felkészülését az ünnephez, ahhoz az ünnephez, ami által ti is testvéreimmé lettetek, hisz a Kereszt tövénél, hogy ne maradjatok Nélkülem abban a pillanatában mit mondottam?

Édesanyámra bíztalak benneteket. És így az Ő gyermekei lettetek, hogy ne érezd, hogy magad maradtál.

De utána megtörténik az ünnep legnagyobb kegyelmének ajándéka, s akkor már érzitek, majdan ismét, hogy testvéreimmé válva a mindennapokban a szeretet, kegyelem része, felismerésének elfogadásában.

És akkor érzed teljesen, hogy hogyan van Rajtam az Úr Lelke, hogyan dicsőített meg, és a megdicsőülés által hogyan ajándékozlak meg benneteket e bűnbánat hatodik tanításának a Golgotáján. Hisz a bűnbánat tanítása a mai Golgotával ebben a részében befejeződik. Ez után már csak az öröm szeretete elevenedik meg rajtatok és bennetek. De addig ne maradjatok, ahogy néha mondani szoktátok, sivárak, egyedülmaradott, hiányos — ehhez nyújtom számotokra a bűnbánat hatodik Golgotáján áldásomat. Áldásom pedig kiválasztott Mária testvér, szolga által árad felétek, és ebben az áldásban megadom számotokra e bűnbánat tanításának egy-egy gondolatát: az ima felajánlásának, erejének szépsége, a kérések elfogadása, felismerése, zörgetése az ajtó nyitáshoz, hogy ne félj belépni rajta, majdan az irgalmasság szeretetének megtapasztalása, eggyé válása. Közeledsz, hogy: „Nem ítélek meg senkit, hogy engem se ítéljenek meg. Csak azt nyújtom másoknak, amit saját magam részére is várok. Az után felismerem a hit kegyelmének ajándékát, és megpróbálok a szerint élni. És a bizalom, amely erőt ad mindahhoz, ami által én is egy testvér lehetek e meghívás által. Felismerem, hogy a hit által a követés-, küldetésem részét, hogy hogyan és miképpen haladok e küldetés követésében”. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok is csak azért jöttem, mert küldtek, és azért adtam meg mindazt, amire szükség van.

És így a mai napban pedig az Úr Lelke van Rajtam, és ez által örömhírt hirdetek a szegényeknek, világosságot a vakoknak, szabadulást a raboskodóknak, mert ez által érzed, hogyan lehet teljes számodra a bűnbánat tanítása a felismerésében, hogy ma már az ünnep megkezdett pillanatát éltétek át a megdicsőülésében, és ez a Megdicsőült kegyelmének ajándéka áradjon reátok:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

És a Szentlélek árasszon reátok e megdicsőülés révén Fényt, szeretetet, örömet, békét a kegyelemhez, mert a kegyelemben akkor már felismered a küldetésedet a követésben e bűnbánat-idő összekötött tanítása által.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. március 15. NAGYBÖJT 5.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon a bűnbánat ötödik Golgotáján.

A mai nap tanítása ismételten közelebb, a ti szavatokat használva, a szent városhoz, és a szent városban történő események tanítása. Hisz a mai nap tanítása, hogy valójában ki van közöttünk, felismerjük-e, ki az, aki küldötte Őt hozzánk, és mi az, amit szeretne nekünk átadni, mi az, ami által Hozzája tartozhatunk, és mi az, ami által Vele együtt haladhatunk a mindennapi élet-útpályánkon.

Így a tanításra rátérve a sátoros ünnepén, amikor is Ő jelen van, és megkérdezi a farizeusoktól, miért akarják Őt megkövezni1: azért a jó cselekedetekért, amelyeket végbevitt, és amelyeket megadott?

Ők boldogan és büszkén vállalják:

— Nem, nem a jó cselekedetekért, mi azért, amit a káromkodásoddal tettél, mert káromoltad a Mennyei Atyát, az Istent, akivel Eggyé tetted Magadat.

De a Mester, vagyis Én, Jézus Krisztus Uratok, elmondom számukra, hogy Én Egy vagyok az Atyával, és csak azt teszem és cselekszem, ami által az Atya küldött, és amit az Atya megmutatott, és ami által így vannak jelen azok a tettek a cselekedetben.

De ők ezt nem tudják elfogadni, ők nem értik: nincs jelen a felismerés az elfogadásában, hogy valójában ki van jelen:

— Mert ha ismernétek, akkor tudnátok.

Hát akkor már veszik a bátorságot, s megkérdezik:

— Miért? Ki vagy Te?

— Én az vagyok, aki Engem küldött. És azért küldött, hogy hirdessem az Ő tanítását. Azért küldött, hogy jó cselekedetet adjak mindazok számára a tettekben, amelyek jelen vannak itt előttetek. De már, ha nem tudtok hinni Énbennem, nem tudtok hinni mindabban, amit mondottam számotokra, akkor nézzetek bár a jó cselekedetekre, amelyeket itt végbevittem előttetek.

Úgy-e, ez a tanítás is ma, mondhassátok, „egy kicsit más, mint amit megszoktunk, ez a tanítás egy kicsit talán nem is nekünk szól” — hanem mindazoknak, akik közel vannak a farizeusokhoz? Közel vannak mindazokhoz, akik felett ítélkeznek? Közel vannak mindazokhoz, akiket talán kitaszítunk, megalázunk, megkövezünk? Akinek nincs helye, élete a mi életünkben, e jelenben?

Fontos, hogy a felismerés a megismerésében legyen jelen számotokra a mindennapban, a mindennaphoz. Mert amíg ezeket nem tudjátok értékelni, felismerni és elfogadni, ahogy a múlt héten mondottam a hit tanításának komolyságában, az ima erejének komolysága, amely fontos, hogy ezeket mind-mind összekösse a mindennapi élethez, a mindennapi életben.

Érezd mindazt, ami e tanítás által számotokra jelen van, mert akkor felismered azt, aki küldött Engem, és megpróbálok úgy cselekedni és működni és tanítani, hogy Atyámnak kedve teljék Bennem.

E szavak hallatán:

— Nem elég, hogy Istennek nevezed Magad?! Nem elég, hogy Atyával Egy vagy?! Most még kedve teljék Benned?! — ezt már nem tudják elfogadni, ezért ismét megfogni, megragadni, hogy nem elég már csak a kövezés, hanem a kitaszítottságnak is jelen kell lennie.

De Én, Jézus Krisztus Uratok kiszakítottam Magam e megragadt kezekből, reájuk tekintettem, és elhaladtam mellettük. Elhagytam a várost, és elmentem oda, ahol jelen a nyugalom, a béke, és jelen mindaz, ami e tanítás által megelevenedett rajtatok és bennetek.

De akik felismertek, akik elfogadták szavaimat és tanításomat, felismerték, hogy valójában ki vagyok, azok Utánam jöttek. Így a jelenben ti is, akik felismertek, elfogadtok, elfogadjátok tanításomat, akkor a küldető követése részébe álltok, és megpróbáltok követni. Mert Engem is az Atya küldött a küldetésben. S ebben a küldetésében cselekedtem, s ezt a küldetést adtam és tanítottam mindazoknak, akik hittek Bennem, és akik felismertek, és elindulnak az úton, és követnek a mindennapokban e kegyelem által, mert a kegyelem fontossága, hogy jelen legyen bennetek a mindennapok jelenében. És akkor megértitek a tanítás mondanivalóját, hogy Én ki vagyok, felismerjétek, hogy Én nem ide tartozom, mert ti alulról valók vagytok, Én pedig felülről jöttem. Ti ebből a világból valók vagytok, Én pedig nem ebből a világból való vagyok.2

S akkor ismét gondolkodva, hogy valójában akkor ki lehetek, aki se ide se tartozik, oda se tartozik: „De mégis jelen van! Mégis szól hozzánk, és tanítást ad számunkra a felismeréshez.”

Mert Atya küldetése így van jelen, és így elevenedik meg rajtatok és bennetek a mindennapokban, különösképpen e nehéz időszakaszában, amelyben most jelen vagytok, amikor elcsüggedtetek, amikor úgy éreztétek, elfáradtatok, amikor úgy érzitek, hogy: „Hogyan és miképpen éljük a mindennapokat?”

De Én, Jézus Krisztus Uratok már a kezdet tanításában is azt mondottam: Ne félj, ne szomorkodj, ne essél kételybe, és ne csüggedj el, mert a tanítások úgy elevenednek meg előttetek, rajtatok és bennetek, hogy ha nyitott a szíved és a lelked, akkor be tudod fogadni mindazt, ami e tanítás által jelen van, és megelevenedik rajtatok és bennetek. És akkor felismertek. És ha már felismersz, akkor öröm járja át szívedet. Ezzel az örömmel tudsz te is a küldetés követésében haladni, s akkor megpróbálsz úgy cselekedni, hogy valóban az Atyának kedve teljék bennetek is. Mert a tanítás ezt akarja számotokra nyújtani, hogy Én Egy vagyok az Atyával, és Én nem káromlom Őt, hanem csak igazságot szolgáltatok, és igazságot mondok mindazoknak, akik nem hisznek, és akik távol vannak.

De fontos, hogy felismerjétek a tanítás szavait a mondanivalóban, mert akkor érzed teljesen mindazt, ami a mai napban megelevenedett számotokra a felismeréshez és az elfogadáshoz, a hithez, a kegyelemhez, a békéhez, az örömhöz, mert ezek mind-mind a mai nap is e tanítás által jelen vannak számotokra. Mert nem csak az ima ereje, tanítása, ami volt az elején, majdan — hogy is? Kérjetek — adnak nektek; keressetek — találtok; zörgessetek, és ajtó nyílik számotokra. Jelen van az irgalmasság a szeretetében, hogy váljunk irgalmasokká, ahogy a Mennyei Atya is irgalmas, s ezt az irgalmasságot árasztja mindazoknak, akik a gyermekben Hozzája tartozunk. Majdan jön a bűnbocsánat: ne ítélj meg senkit, hogy téged se ítéljenek. Ne mondj ítéletet mások felett, mert akkor reád sem mondanak ítéletet.

Úgy-e, milyen ismerősek a tanításnak a mondanivalói, amelyek megelevenedtek rajtatok, bennetek és előttetek? Mert ezek fontosak a mindennapokban.

Majdan folytatódik a hit felismerése, és a hit ereje a komolyságában, a megtapasztalásában és az elfogadásában. Hogy ha ezek is mind-mind bennetek élnek, akkor tudod, hogyan és miképpen kell cselekedni, hogyan és miképpen tudod az életedet elfogadni, s ezzel az élettel élni és haladni, mert ez az élet az Örök Életbe vezet át benneteket. Mert ha nem haltok meg bűneitekben, akkor átléphettek az Örök Életbe, mert az Örök Élet már itt van előttetek. És akkor érzed a tanítást, ahogy közelebb kerültél a Hegyi beszéd tanításából egészen közel a város történetének tanításába, mert a város történetének tanítása, az már azt akarja számotokra megadni, hogy közel vagyunk mindahhoz, amit ez a bűnbánat-idő rejt számotokra. Közel vagyunk már ahhoz, hogy ez a bűnbánat-idő beteljesedjék. Közel vagyunk már ahhoz, hogy ez a bűnbánat-idő megadja számunkra azt a felismerést a kegyelemhez, ami által tanultunk a tanítás révén, ami által közelebb kerültünk nem csak önmagunkhoz, hanem a felebaráthoz, a testvérhez. És ez a bűnbánat-idő közelebb vitt ahhoz, hogy elfogadd önmagad, elfogadd szeretteidet, elfogadd mindazokat, akikkel kialakítottad a mindennapi életedet. És akkor ez a bűnbánat-idő megmutatja számotokra, hogy nincs miért félni, aggodalmaskodni, kételybe esni, mert ha mégis megelevenedik előtted a sötétség a mindennapi életben, ebben a világban, nem kell félned, mert úgy-e, hogy is volt az elmúlt hét tanítása?

A lámpást sem azért gyújtják, hogy az ágy alá helyezzék, hogy ne lássa senki, hanem azért gyújtják, hogy feltegyék a magasba a lámpatartóra, hogy mindenkinek egyformán világítson, mert ti mind egyformák vagytok Atyám szeretetében, Én, Jézus Krisztus Uratok szeretetében, aki itt vagyok, és aki tanításom által szólok hozzátok, és meghívlak ismételten e bűnbánat-idő tanításaira, amelyek megelevenedtek itt előttetek a felismeréshez és az elfogadáshoz, a kegyelem részében.

És ha ezek mind-mind rajtatok és bennetek van, és kialakítottátok már úgy az életet, hogy így próbáltok élni, hogy ezekkel a kegyelmekkel, akkor miért féltek, testvéreim?

A hit komolysága nem ad elég biztonságot a kegyelemhez?

Vagy nem érzed, hogy jelen van a kegyelem?

Vagy nem érzed, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok itt vagyok, a tanítás által szinte kinyújtom felétek Kezemet?

Elérhető vagyok, ha elérhető a szíved és a lelked a tanítás által az eggyé váláshoz és a szeretethez.

És akkor biztos lépésekkel el tudtok indulni a mindennapokban. És akkor nem csak az aggodalom, nem csak a félelem vett erőt rajtad és benned, és a szerint szeretnéd kialakítani az életedet, és nem tudsz már másra figyelni, mert mindig itt táborozol le a gondolataiddal, és ha már tábort versz, akkor nem biztos, hogy abból a táborból ki szeretnél jönni. S akkor rádöbbensz, hogy „talán ez a tábor az élet jelenével nem biztos, hogy nekem jó, nem biztos, hogy általa kapom a kegyelmet, nem biztos, hogy általa ismerem fel mindazt, ami e bűnbánat-időben megelevenedett előttem, és ajándékul felém áradt a kegyelem szeretete révén”.

És akkor érzed a hit szeretetének komolyságát, biztonságát, kegyelmét és ajándékát. És akkor tudod értékelni e bűnbánat-időnek az első tanításától a mai nap tanításáig a mondanivalóját, mert szinte, ahogy a ti szavatokat használod, szinte mondhatod azt, hogy most itt a boldog József megfog egy zsinórt, és átnyújtja az íródeáknak, és ahogy ez benneteket összeköt, mert te fogod az egyik végét, és te fogod a másik végét, és rádöbbensz, hogy „mi így egyek vagyunk”. S milyen boldogság lehet, ha így az egészen tudtok eggyé válni a szeretet kegyelmében! Amikor boldogan tekinthetsz fel az egyikre és a másikra, boldogan öleled át szíved szeretetének melegségével. És akkor mennyivel jobban érzed magad, ha örülsz az életnek, mennyivel felemelőbb, és akkor az a szomorúság, az a bánat, az a kétely, az a fáradtság, azok a néha negatív gondolatok, amelyek szinte leterheltek nem csak lélekben, hanem testben is, valahogy így eltávoznak, szinte elröpülnek tőletek. S akkor érzed az élet értékét, ajándékát, szeretetét és kegyelmét, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok a mai tanításában szóltam mindazoknak, akik jelen voltak. Hisz hogy mondtam?

Ott voltak a farizeusok is, ott voltak az írástudók is, ott voltak az egyszerű emberek, akik hallgattak. Mert hogy mondtam a múltkor: Akinek nyitott a füle, és meghallja, az megpróbál a szerint élni a kegyelemben. És akkor azok felismerik a küldetést a követés részében, és elindulnak. S akkor nem csak a félelem, az aggodalom, a kétely, a szomorúság, és vele együtt a negatív erő foglal helyet szívedben, lelkedben, és szinte elgyöngül a tested, élettelenné válsz, és szomorúság ül az arcodra, és szinte úgy érzed, ahogy néha a gondolataitokkal, mert nem mondjátok ki, csak a gondolataitokkal: „Milyen nehéz ez az élet! Minek is élek?”

Igen. Ezeket néha megteszitek, de csak ekkor, amikor ezek vannak bennetek. De amikor érzed a kegyelmet, az örömet, a boldogságot, a szeretetet, amikor úgy érzed, szinte repülni tudnál, amikor úgy érzed, hogy „nem vagyok egyedül, mert valaki fogja a kezemet, és vezet”, akkor már két kézzel ragaszkodhatnál az élethez.

És lehet, hogy ragaszkodsz is, de lehet, hogy az élet szépsége és ajándéka nem sokáig marad meg. S akkor ismét elcsüggedsz, ismét szomorúvá válsz, hogy hogyan és miképpen történik ez meg.

Ha hiszel Bennem, Jézus Krisztus Uradban, ha hiszel a tanításomban, ha hiszel a szeretetben, ha hiszel a kegyelemben, ha elfogadod mindazt, amit e bűnbánat-időben már az áldással ajándékul adtam, szívedbe zárod, megerősödsz általa, akkor boldogan haladj a Fény útján, és szinte feltekinthetsz, hogy látod-e a lámpának fényét a világosságban, érzed-e a fény simogatását a melegségben, érzed-e a kézfogást, érzed-e azt, hogy valaki veled van, és valaki szeretne átölelni, megerősíteni, hogy így induljunk és haladjunk e bűnbánat-úton, de nem csak a bűnbánatban, hanem majd tovább a mindennapi élet-útpályához. És akkor érzed, hogy te valóban felismertél, és te nem fogtál követ, hogy megkövezzél.

De a követ nem így kell értelmezni, hogy most kezedbe veszel egy követ, és így kövezel.

A kő lehet a megaláztatás, a kitaszítottság. A kő lehet, hogy nem hiszel Bennem. A kő lehet, hogy nem hallgatsz szavamra. A kő lehet, hogy „nekem nincs szükségem a tanításra”. A kő lehet, hogy „én nem érzem a szeretetet”. A kő lehet, hogy „távol vagyok Tőled, Uram”.

Most egy párat csak emeltem ki mindabból, ami által meg lehet kövezni, meg lehet alázni, és szinte azt mondani, hogy kitaszítani, ahogy a farizeusok szerették volna. De mivel nem tudták, ezért ők is elmentek, és Én is elhagytam e helyet.

De most itt vagyok köztetek, és ezt a helyet nem akarnám úgy elhagyni, ahogy akkor elhagytam a farizeusok által megjelent helyet.

Ez a szabad akarat cselekvése részében a bűnbánat tanításának, kegyelmének ajándékával jelen van számotokra, működik rajtatok és bennetek, hogy egyek lehessünk a mindennapokban. És „akkor én nem kételkedek abban, hogy Te valóban az Atyával Egy vagy, és Téged valóban az Atya küldött a küldetésben, mert felismertelek, elfogadtalak, és elfogadtam meghívásodat, a meghívásban megpróbálok hű testvérként követővé válni, és Veled élni és haladni a mindennapokban, a mindennapokhoz”.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér-szolga által, hogy érezd a szeretetet, érezd a kegyelmet, érezd, hogy ma Én szólottam hozzátok e tanítás által. És akkor érezd, hogy valójában ki vagyok, és ki szólt hozzátok, és akkor érezd, hogy valójában ki küldött Engem a küldetésben, hogy követőim legyenek a mindennapi életben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, ereje, Fénye áradjon reátok, töltse be szíveteket, melegítse fel szíveiteket, hogy érezzétek a mai tanítás meghívását a küldetéshez a felismerésben, mert csak akkor lehet számodra teljes a küldetés, ha felismerted mindazt, hogy ki van jelen, ki szól hozzád, és ki az, aki meghívott, és a meghívásban ki az, aki a küldetést megadta számodra, hogy a küldetésben együtt haladjunk, eggyé válva a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy a bűnbánat-idő így hozza el számunkra mindazt, a kegyelem által, amire az első bűnbánat Golgotája tanítása révén felkészítettelek, és így haladunk előre most már a város tanításának közelsége az ünnephez.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. március 9. NAGYBÖJT 4.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat negyedik Golgotáján és a Golgota utáni tanításon.

A tanítás a mai nap, amely folytatódik a bűnbánat tanításában, hisz már nem kimondottan a Hegyi beszéd tanításai vannak jelen, hisz egyre közelebb és közelebb kerülünk az ünnephez e szent negyven napban, ahogy mondani szoktátok. Ezért már nem a Hegyi tanításokat adom nektek, hanem már azt, amikor Életemre törnének, és már a templomban vagyok1 jelen, és a városban2 vagyok. De ez még nem azt jelenti, hogy most teljesen ott maradok — még elhagyom a várost, és visszatérek. De a mai nap tanítása, az első tanítás3[/t az, amikor a templomban vagyok jelen, és tanítást adok mindazoknak a nép sokaságában, akik körülvesznek, hallgatják szavaimat, némelyek Prófétának neveznek, némelyek Mesternek, némelyek azt mondják:

— Nemde, Ő a Messiás, akire vártunk?

De e szavak után többen és többen nem akarják elfogadni, hisz azt mondják:

— Ő az, aki tanítást ad, és szól.

Ezért Életére törve jöttek azok, akiket a főtanács küldött a farizeusokban és az írástudókban. De ők is hallgatják szavait, és végül Nélkülem mennek vissza, amit nem jó szemmel vesznek. Kérdőre is vonják őket a szavak után:

— Talán már titeket is félrevitt?

De ők csak próbálják elmondani, hogy ember így nem beszélt, amit ők hallottak. Szinte mentegetőznek e szavak hallatán.

E tanítást többen és többen most talán úgy gondolják, hogy: „Mi is ennek a mondanivalója? Hogyan és miképpen éljük és fogadjuk el? Hogyan és miképpen érezzük, hogy ez számít és fontos számunkra?”

Íme, jelen van a Mester, aki elmegy a templomba, aki tanítást ad, de akit nem fogadnak el, hisz nem ismerték fel, hogy ki Ő.

Ő az, akit küldöttek.

De ki küldte, és miért?

Ezen el lehet gondolkodni a jelenben is.

Hányszor és hányszor van jelen, hányszor és hányszor segítséget nyújtana.

Hányszor és hányszor, ha felismernéd, mennyivel könnyebb lenne az elindulás az út haladásában.

De hányan és hányan eltávolítjátok önmagatoktól mindazt, ami ez által jöhet hozzátok a szeretet, kegyelem részében.

De itt még az a legnagyobb tanítás, hogy Ő galileai.

— Hát jöhet egyáltalán valami jó arról a helyről?!

Úgy-e, milyen könnyen lehet ítéletet mondani?

Holott miről is tanítottalak az elmúlt Golgotákon?

Ne mondjál ítéletet, mert akkor téged sem ítélnek meg.

De ők ezt a tanítást nem ismerték, nem fogadták el. Ők saját maguk döntenek mind a felett, amit ők úgy éreznek, hogy elmondhatnak.

És a jelenben hányan és hányan hallották a múltkori tanításokat, és most hányan és hányan fogadják el, és nem mondanak ítéletet mások felett? Mert könnyű ítélkezni, könnyű másokra ítéletet mondani, de nem gondolkodunk el azon, hogy eljön az idő, amikor talán éppen felettünk is ítélkeznek. Hisz azok, akik itt azt mondották, hogy: „Jöhet-e valami jó Galileából?!”, nem hiszik, és nem fogadják el. Ezért azt mondják:

— Életére lehet törni, mert nem Ő lehet a Messiás! A Messiás Dávid családjából, Dávid városából, Betlehemből kell érkezni!

És úgy-e, ha figyelték volna a kezdetet, mert annak az Ácsnak a Fia, az hol is jött világra?

Hol szállt le a Szeretet?

Betlehemnek pusztájában.

Hát valójában Dávid családjából érkezett Dávid városába.

De ők ezt nem fogadják, ők csak azt mondják: galileai vagy názáreti. S onnan semmi jó nem származhat!

Mondhatjuk most a jelenben — hogy is?

Mária4 honnan való?

Mi az ő helye?

Onnan semmi jó nem származhat!

Hányszor és hányszor lehet ezeket mind-mind megtapasztalni a jelen életben, amely körülvesz benneteket a szeretet kegyelmében.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok elfogadtam mindazt, amivel illettek, mindazt, ahogy cselekedtek. Én, Jézus Krisztus Uratok maga a Szeretet vagyok, és a Szeretet szaván, a Szeretet ajándékának kegyelmével ölellek át, árasztom reátok, megerősítelek, felmelegítelek, hogy ismét elindulhassatok az úton.

Számotokra nem azt mondom, mint tanítványaimnak az Ünnepi Vacsorában:

— Tiszták vagytok ugyan, de nem mindnyájan. És jöjjetek, hogy megmossam lábaitokat, hogy megtisztulhassatok az út porától, hogy ismét elindulhassatok.

Felétek csak annyit mondok:

Ti a szeretet, kegyelem részében vagytok jelen. Megajándékoztalak benneteket ezzel a szeretettel, ezzel a kegyelemmel, ezzel az ajándékkal. Ha felismerted, elfogadtad, szívedbe zártad, akkor elindulsz a mindennapi élet-útpályán e kegyelem jelenlétével, e kegyelem szeretetében, és akkor el tudod fogadni a felebarátot, a testvért. És akkor örülsz, hogy: „Igen, én boldog vagyok, hogy hallottam a tanítást. Én boldog vagyok, hogy ez a tanítás néha engem felemelt, néha erőt adott, néha e tanítás felmelegített, néha e tanítás megmutatta az élet útpályáját a mindennapjaimban, hogyan és miképpen éljek és haladjak, hogyan és miképpen fogadjam el a mindennap küzdelmeit, a mindennap megpróbáltatásait.”

Mert az ünnepben vannak küzdelmek, vannak megpróbáltatások és vannak nehézségek. Csak nem mindegy, hogyan fogadod el, és hogyan értékeled, hogyan indulsz és haladsz és működsz vele a mindennapok által e szeretet, kegyelem részében.

Fontos, hogy érezzétek mindazt, ami a tanítás által felétek áradt, mert ennek a tanításnak az a legnagyobb mondanivalója, hogy nem fogadtak el Engem, Jézus Krisztus Uratokat, mert aki Galileából érkezik, onnan senki sem jöhet, semmi jó nem származhat. De ha mégis beszélek, jót mondok, cselekszek, teszek, elgondolkodnak, el is indulnak, mert megtapasztalják, de amikor már az ellenfelet hallják, akkor ismét arra fordulnak, és a szerint élnek és cselekszenek.

És ez néha, néha —mondhatjuk: majdnem mindig — a jelen életben is jelen van. Hisz hallod tanításomat, megkapod áldásomat, szeretetemet, Fényem sugarát; örülsz, azt mondod, boldogság járta át szívedet, lelkedet, egész lényedet: „Boldog vagyok, hogy én ennek tanúja lehettem a tanúságtétel mellett.”

S ez a boldogság benned van — és meddig?

Míg egy ellenfeled meg nem áll melletted, előtted, mögötted, s el nem kezdi mondani reátok, hogy ti milyenek vagytok, a XXI. században ti hogy tudtok még ilyenben hinni?!

Oly könnyen el tudtok fordulni!

Már nincs szükségetek az igaz útra, az igaz életre, az igaz szeretetre, az igaz kegyelemre.

Már akkor: talán az az út jobb, talán az az út könnyebb, talán azon az úton történhet valami — „Hát miért maradjak én itt, ami nem kézen fogható, és amiben nem hiszek?”

Fontos, hogy értékeld és érezd, hogy ennek a tanításnak mi a mondanivalója, mert Én, Jézus Krisztus Uratok valóban galileai vagyok, valóban názáreti vagyok, s valóban Betlehemből jöttem. De ezek mind-mind megfogható tanítás kegyelmének ajándéka.

De aki úgy éli az életét, hogy ő mindenben hibát keres, az találhat, beleköthet, még ha nem is kézen foghatóan. Lehet boldog, ha ítélkezhet, boldog, ha piszkálhat, boldog, ha megalázhat, boldog, ha kitaszíthat, boldog, ha kicsúfolhat. És akkor rádöbben, hogy az ő boldogsága sincs jelen már, és úgy érzi, egyedül maradt, hisz az egyedüllétében szinte semmivé válik.

De még ekkor sem késő, ha rádöbben az egyedüllétére, és az egyedüllétében elindul kapaszkodni talán egy testvérért, talán egy ismerősért, talán egy felebarátért, talán egy családtagért. Talán megpróbálja meggondolni az életét, hogy hogyan is jobb élni az egyedülmaradottságában, amikor úgy érzi, hogy semmivé válik, nincs már öröme, nincs már békéje, nincs már nyugalma, nincs már szeretete a kegyelemben. És akkor el kell fogadni az élet szépségét, ajándékát, kegyelmét, szeretetét. És „akkor érzem a tanítások mondanivalóját, a bűnbánat hétről hétre kapott tanítását, és akkor felismerem”, mint Nikodémus, aki felismerte, és aki azt mondotta, hogy:

— A mi törvényünk olyan, hogy nem ítélünk el senkit addig, amíg meg nem hallgattuk, amíg ki nem vizsgáljuk, hogy valójában jót tesz, vagy rosszat cselekszik. És ha ezeket mind-mind így kivizsgáljuk, csak az után illik ítéletet mondani Felette.

S mikor valaki ilyen kedves szavakat mond, milyen könnyű arra is ráförmedni:

— Miért?! Talán már te is galileai vagy?! Próbálj keresni és kutatni, hogy mit találsz, hogy jöhet-e valami jó Galileából vagy Názáretből.

Ezért fontos, hogy érezd e tanítás súlyát a kegyelemben. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy akkor, most is jelen vagyok; ahogy akkor tanítottam, most is tanítalak; ahogy akkor árasztottam a kegyelem-ajándékot a szeretetben, a megtapasztalásban, úgy most is jelen van. De a szabad akarat cselekvésében, hogy mit ismersz fel, hogyan fogadod el, hogyan értékeled, és hogyan válsz vele eggyé a mindennapokban.

Majdan rátérhetünk a második tanításra, ami egy kicsit, úgy mondhatom a ti szavatokat használva: „Talán egy kicsit keményebb. Nincs talán neki összefüggése, vagy nem is tudom, hogy mi is ennek a mondanivalója, és hogyan kell ezt érezni, értékelni, felismerni?”

Ami nem másról szól, csak arról, hogy ha tiszteled az Atyát, és ha szereted az Atyát, akkor tiszteld a Fiút, és szeresd a Fiút. Mert a tisztelet épp úgy kijár a Fiúnak, ahogy az Atyának. Mert az Atya szüntelenül munkálkodik, és a Fiú Vele együtt munkálkodik.5

De miért is munkálkodik?

Hogy segítsen. Hogy elfogadjátok. Hogy felismerjétek. Mert Ő csak azt teszi, amit az Atyánál látott.

És a küldetésben csak azt adja meg, és az ítéletet úgy adja, amit az Atya a küldetésben megadott Számára.

Vagy mondhassuk azt, hogy adom tanításomat, mint ahogy most e bűnbánat-időben, Szívem szeretetével számotokra, hétről hétre. Most aki ezt a tanítást meghallja, az szívébe zárja, és megpróbál vele együtt élni, és figyelni, és hallani. És van, aki szintén jelen, meghallja ezt a tanítást, de a tanítás által nem figyel, nem fogadja, nem ismeri.

Akkor hogyan is lehet mondani a küldetés munkálatokban?

Hogy a Fiú hatalmat kapott, hisz Egy az Atyával, és az Atya megadta Neki azt a hatalmat, amely Neki is megvan. Ezzel a hatalommal működik, ezzel a hatalommal tanít, ezzel a hatalommal hív meg, ezzel a hatalommal szól mindazokhoz, akik hallják az Ő szavát.

És itt nem mindig azok hallják, akikre talán gondolnánk, felismernénk vagy elfogadnánk. Itt néha a halottak hallják meg a tanítás szavait, és előjönnek a sír mélyéből a Fénnyel, hogy tanúi legyenek, mert meghallották a Fiú szavait, és megpróbálnak a szerint élni és cselekedni. És ha jól éltek, cselekedtek és tettek, akkor a jó felé támadnak a Fényhez. És ha rosszak voltak a cselekedet-tételükben, akkor is a feltámadás megelevenedik előttük, de nem a Fényhez és a Szeretethez, hanem a kárhozathoz.

Tehát, ha figyelitek a tanítást, még itt sem késő, ha rádöbbensz, hogy: „Talán én nem a jó úton vagyok, talán én nem hallottam a Fiú szavait a tanításában, és nem a szerint cselekedtem. De most hallom a tanítást, szeretnék vele eggyé válni, és a szerint cselekedni. És ha feltámadok az életben, az élethez, akkor a jó, a Szeretet Fényéhez fordulhassak, és haladhassak. De ha rosszat teszek és cselekszek, akkor is megtörténik e csoda a feltámadásában, az új életben, az új élethez, csak nem a Fényhez, és nem a Szeretethez, hanem a kárhozathoz.”

Ezért fontos, hogy ezeken elgondolkozzunk, hogy „hogyan és miképpen szeretnék élni és haladni, és akkor elfogadom mindazt a tanításban, amelyek jelen vannak a mindennapokban”. Mert ebben a tanításban többször mondottam el:

Bizony, bizony, mondom nektek, hogy Én nem Önmagamtól teszem mindazt, amit láttok, amit hallotok, vagy amit cselekszek. Engem az Atya küldött. És ha ismered az Atyát, ismersz Engem. Ha szereted és tiszteled az Atyát, akkor szeress és tisztelj Engem is. Mert Engem is megillet ez a szeretet és ez a tisztelet. És Én csak azt teszem, amit láttam az Atyánál, és amit megmutatott.

De Ő mutat még több minden mást is, amelyre meghívott lettem, és akkor feltámaszthatok — mindazokat, akiket akarok. De ezt nem Önmagamtól teszem, s nem Önmagamért, hanem az által, aki küldött Engem. Mert Ő hitt Bennem, és ezt a hitet hoztam el nektek a tanítás által. És ezt a hitet fogadod el — és komolyan veszed-e, és megpróbálsz élni a mindennapok részében a kegyelem által. Mert akkor nem szomorkodsz el azon, hogy: Bizony, bizony, mondom nektek, hogy Én azt teszem, és azt cselekszem, aki tanított, és aki küldött Engem. És nem azért küldött, hogy Önmagamnak cselekedjek, és Önmagam által tegyem, hanem azért küldött: megkaptam a hatalmat, megkaptam az ítélethez való jogot, és mindenki felett a szerint ítélkezek, hogy hogyan él és cselekszik a jó és a rossz révén, „hogyan és miképpen ismerem fel a tanítás szavait, és fogadom el, és élek vele, és hogyan és miképpen ismerem fel mindazt, amit az Atya mutatott, tanított és láttam”, hogy e szerint tudjak Én is meghívni, mindazokat, akik felismernek és elfogadnak, és követnek az élők közül, és ne csak a holtak hallják meg szavamat, akik a sír rejtekéből előjönnek, hanem mindazok, akik komolyan veszik a mindennapi élet szeretetét a kegyelemben.

És akkor közelebb vagytok mindahhoz az ünnep tanításában, hisz ha figyeljük a bűnbánat tanításait, úgy-e, az első tanítás a bűnbánat első Golgotáján ez volt: Kérjetek — adnak nektek. Keressetek — találtok. Zörgessetek — ajtó nyílik.

Majdan jött a második tanítás: hogyan és miképpen imádkozzam az ima szépségének működő erejével.

Majdan jött az irgalmasság az irgalmasságában, hogy milyen a Mennyei Atya irgalmassága, hogyan működik és árad, és hogyan van jelen a mindennapokban.

Majdan jön a bűnbocsánat a megtapasztalásában, hogy „én is bűnbocsánatot kérjek önmagam számára és mindazoknak, akikkel talán haragban vagyok, vagy ítéletet mondottam felette”.

Majdan folytatódik a tanítás, hogy a hit kegyelme hogyan van jelen, és hogyan veszem komolyan, hogyan élem a komolyságát a mindennapokban a küldetés, követés részében, a felismerésben. És majdan felismerem mindazt, hogy hogyan fogadom el a felebarátot, a testvért, és próbálom kialakítani a mindennapi életet a szeretet, kegyelem részében, mert így a bűnbánat-időben haladhatunk előre, a Hegyi beszédtől egészen a templomig, ahol most tanítást adtam, szólásra nyitottam Ajkamat, ahol megbotránkoztak mindazon, hogy megszegtem a szombat napjának ünnepét, és Atyával Egy akarok lenni.

Úgy-e, mily szépek ezek a tanítások, ahogy szinte láncban összefonjuk, és végigmehetünk rajta? És érezzük a tanítás fontosságát, mert akkor érzed a mai tanítást is, hogy: „Igen, hogyan tartozom Hozzád, Uram, hogyan vagyok a Te testvéred, hogyan szeretnék élni a mindennapokban, és hogyan fogadom el a felismerést a tanítás révén, a küldetés követésében, a szeretet, kegyelem része által a mindennapokban.”

És mivel mindezeket meg tudtátok tapasztalni, elfogadni, felismerni, és ami a legfontosabb, meghallani, és „ha már meghallottam, akkor megpróbálok vele együtt élni és cselekedni, és akkor kaphatom meg azokat a kegyelmeket”, amelyek jelen vannak hétről hétre, felétek árasztom. Én nem erőltetem reátok. Mindenkinek saját szíve joga a szabad akarat cselekvésében, a szabadságában, hogy elfogadja. Mert szabadok vagytok, de a szabadságotokkal hogyan és miképpen működtök, ezt fel kell ismerni, meg kell érteni, el kell tudni fogadni, ahogy azt is, hogy a galileai és a názáreti, azok ilyen leértékelt emberek, onnan semmi jó nem jöhet, ahogy a jelenben ti is hamar tudtok leértékelni, néha még saját magatokat is, nem csak másokat. Vagy, ha figyelitek az Atyának a munkálkodását a szüntelenségében, ezt mind azért teszi, hogy a Fiú lássa, felismerje, megtapasztalja, és ha eljön, e szerint tudjon cselekedni, e szerint tudjon átölelni benneteket, e szerint tudjon vezetni a meghívott úton. És ha ezeket mind-mind hallottad, akkor könnyebb élni és haladni e meghívott úton a küldetés, követés részében.

S ennek reményében ajándékozlak meg benneteket a mai napon kiválasztott Mária szolga által áldásommal, hogy áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, mutassa meg mindazt, amire szükségetek van e kegyelem által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, hogy munkálkodhasson bennetek és rajtatok, és felismerjétek mindazt a tanítás által, ami fontos a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy hogyan és miképpen éljed életedet, hogyan és miképpen ismerjed fel a Fiút, és hogyan és miképpen adjad meg Számára a megtisztelő bizalmat, tiszteletet, elismerést. Ezek mind-mind rajtatok és bennetek van e tanítás által. És ahogy a múlt Golgotán a Szentlélek ajándékával erősítettelek meg benneteket a tanítás révén, úgy most a munkálkodás kegyelmének ajándékát árasztom reátok. Hogy ha te szívedbe zárod, akkor engedd, hogy rajtad és benned is munkálkodjak, rajtad és benned is felismerést adhassak. És ha ezek mind-mind megelevenednek rajtad és benned, akkor felismerted a Fiút, felismerted a Fiúnak a működését, munkáját, ajándékát, kegyelmét, szeretetét. És akkor tudod tisztelni, megbecsülni és örülni, hogy Hozzá tartozol.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. március 2. NAGYBÖJT 3.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat harmadik Golgotáján.

A mai nap tanításai ismét folytatólagos az elmúlt két golgotai tanításához, hisz ha megfigyeled, ott is jelen volt az ima, jelen van a kérés, a zörgetés a kegyelemben. Jelen van az irgalmasság, és jelen van a bűnbocsájtó kegyelem.

És a mai napban folytatódik, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ki Kafarnaumban vagyok tanítványaimmal. Jönnek Jeruzsálemből az írástudók, akik azt terjesztik, hogy a Belzebub fejedelmével vagyok egy, s annak az erejével működöm és űzöm ki az ördögöt vagy a gonoszt — mindegy, hogy mely szót használod, az értelme ugyanaz.1

És ha megfigyeled ennek a tanítását, ennek nem kimondottan ez a tanítás, hogy mit is mondanak, hanem hogy ki mondja, és hogyan mondja. Mert a Belzebubról beszélnek, s ezzel Engem, Jézus Krisztus Urukat, vagyis — ahogy ti is hívtok — Én, „Jézus Krisztus Uramat” kicsúfolták, megalázták.

És ez a tanítás azt próbálja megvilágosítani számotokra, hogy amikor ezt hallod, akkor hogy is folytatódik?

Ha Én a Belzebub fejedelmével működöm együtt, akkor jelen van egy ország, amely meghasonlik. Ez az ország nem maradhat fent. Jelen van egy család, és ez a család is meghasonlik, ez sem maradhat fent. És jelen van a sátán, aki önmaga ellen támad, s ez által meghasonlik — ő sem maradhat fent.

Ezt úgy kell értelmezni, hogy könnyű másokat elítélni, pedig azt mondottam a múlt tanításában: Ne ítéljetek meg senkit, akkor titeket se ítélnek meg. Most ismét jelen ez a tanítás, amely ítéletet von maga mögött. De az ítéletnek van magyarázata, hogy hogyan és miképpen működik a kegyelem — az a kegyelem, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok árasztok felétek, ami jelen van előttetek, s amelyet el lehet fogadni, fel lehet ismerni és eggyé válni vele a mindennapokban, a kegyelem részében. És akkor ezt a példabeszédet meg tudod érteni épp úgy, mint az elmúlt golgotai péntekeken adott tanításokat, hisz most a bűnbánat-időben eddig még példabeszédben szóltam felétek a felismeréshez és az elfogadáshoz.

És így ez a tanítás folytatódik, mert hogyan is megy tovább?

Mikor azt mondom, hogy az Emberfia, aki jelen van, és utána vannak az egyszerű emberek a fiaiban, akik néha nem törődnek senkivel és semmivel, és káromkodnak, káromolnak. De ezek mind-mind, ha eljutnak ahhoz a kegyelemhez, hogy bűnbocsánatot kérhessenek önmaguk számára, ezek mind-mind megbocsájtható bűnök, és bűnbocsánatot nyerhettek.

De ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bűnbocsánatot, az magával hordozza az örökös bűnt a tettekben.

De hogyan is kell értelmezni ezt?

Mert a Szentlélek, az az Isteni Harmadik Személy.

Úgy-e, ismerős előttetek már, mert van az Atya, van a Fiú s van a Szentlélek, ami Három, de így Egy.

És itt a Fiút is megalázták, kicsúfolták, egy szintre emelték a Belzebub fejedelmével. Nem figyelték, hogy a Fiú nem oda tartozik, mert megalázzák, kicsúfolják, szinte káromolják. És jelen ott a Szentlélek — az Atya, Fiú, Szentlélek, ami Egy. És így a Fiú által a Szentlelket is csúfolják és megalázzák.

De hányszor és hányszor a mindennapi élet történetében vannak, akik megfeledkeznek, és néha azt mondják: „Hát csak kiszaladt a számon: e szavak, e káromlás, e csúnya beszéd.” Sokszor fel sem mérik ennek súlyát, hogy lehet, hogy most könnyedén azt mondja, kiszaladt. De eljön a számadás tétele, amikor erről is számadást kell tenni, és akkor is ilyen könnyedén azt mondjuk, „hát kiszaladt, elmondtam”? Vagy akkor már megpróbálok mérlegelni, és rádöbbenni, hogy mi is ennek a tanításnak a mondanivalója. Hisz Jézus Krisztus Uratok, vagyis Én, aki jelen vagyok most köztetek, aki kiválasztott Mária szolga által a testvérben szólok felétek e tanítás példabeszédében, meghívást adtam mindazoknak a jelenben, kik elfogadnak és hisznek Bennem, követnek, és felismerik küldetésüket, és ezt megpróbálják komolyan venni, a hitet, a felismerést, a küldetést a követés részében. Mert az a legnagyobb probléma, amikor nem komoly ez a felismerés és elfogadás a küldetés, követés részében, amikor csak azt mondod: „Hát jelen van, hát hallottam. Hát figyelek. De hogy a hit, amelyet megkaphattam, komolyan veszek-e, vagy eltávolítom magamtól” — ez ismét a saját szabad akarat, cselekvés megelevenedése rajtatok és bennetek.

Érezni, hogy ez a tanítás hogyan és miképpen van jelen. Érezni, a bűnbánat-idő példabeszéde összekapcsolódik hétről hétre, hogy: „Igen, megpróbálok hű testvérré válni a küldetés, követés részében, a hitem, a szeretetem és a kegyelmem által, amelynek már részese lehettem a sok ajándék elfogadása révén. S ezeket mind-mind megpróbálom komolyan venni, és nem csak elsiklok felette, és nem törődöm vele.”

És idővel rádöbbensz, hogy: „Igen, kaptam én egy tanítást, ami kapaszkodó lehetett volna számomra, de elsiklottam felette, és nem törődtem a kapaszkodó segítségével.”

Érezni kell, hogy hogyan és miképpen vagyok jelen, s akkor ezt a részét is megértem, amikor azt mondottam: egy erős házába nem fogunk bemenni, és nem törünk be, mert onnan nem vihetünk el akkor semmit. De ha az erőst lefogom, lekötözöm, szinte mondhatjuk azt, hogy megsemmisítem, akkor már boldogan mehetek be, és szinte kirabolhatom holmijaiból. S akkor érzem, hogy én is vagyok olyan erős, mint ő.

De ez a tanítás nem ezt sugallja számotokra. Ez a tanítás pont arra akar rávezetni, hogy mindegy az, hogy erős vagy-e, vagy gyengének érzed magad — ha te komolyan veszed a saját életed, ha komolyan veszed a saját hitedet, ha komolyan veszed a saját meghívásodat, ha komolyan veszed a kegyelem ajándékát, ha komolyan veszed a küldetésed a követésben, és ha komolyan veszed a saját életed, akkor nem ilyen ember akarsz lenni a testvérben és a felebarátban, hanem tartozni valahova és valakihez, elfogadni a kapaszkodót, ami által előrébb juthatok, és ami által nem csak azon gondolkodom, hogy meghasonlik-e a sátán önmagával, és meghasonlik-e bennem — mert megjelenhet, és akkor semmivé válhatsz. És akkor érzed azt, hogy céltalan az életed, nincs szükséged senkire és semmire, szinte az élet is kényszer, amíg valaki kapaszkodót nem nyújt számodra a felismerés elfogadásában, hogy te egy ember vagy a testvérben, aki elindulhatsz a kegyelem útján a szeretet, az öröm és a béke felé a kapaszkodóban, a mindennapokban. És akkor tudsz különbséget tenni e mai példabeszéd tanítása részében.

És akkor már boldogan megérted a tanítás folytatását, hogy van egy lámpás, amelyet meggyújtunk.2 De ezt a lámpást nem dugjuk se az ágy alá, se a véka alá, hogy letakarjuk, hanem ennek a lámpásnak van egy megfelelő helye, ahova felteszem, hogy világosságot nyújtson, és nem csak önmagamnak, hanem mindazokat, akik észreveszik ezt a világosságot a fényben, és elindulok a fény fele. És ha ezeket mind megtapasztalom, akkor nem a szerint élek, hogy: „Jaj, csak ki ne tudódjon most valami, ami történt velem!” Megpróbálom mélyen elrejteni, szinte, ha lehet, eltűntetni, és hallgatni róla.

De ilyen nem történhet meg, mert idővel minden a felszínre kerül, és minden napvilágot lát. Néha, lehet mondani a saját szavaitok számításában: lehet, hogy el kell telni neki egy hétnek, lehet, hogy el kell telni egy hónapnak, lehet, hogy fél évnek, lehet, hogy egy évnek, és már úgy érzed, „ó, feledésbe merült, jó mélyen el tudtam rejteni az én saját titkomat, amit nem szabad kiadni, mert nehogy probléma legyen belőle”, és mikor már úgy érzed, hogy „most én biztonságban vagyok”, és akkor jön a félelem, az aggodalom, mert felszínre került és napvilágot látott, és nem tudod, hogy „hogyan és miképpen cselekedjek, és hogyan és miképpen cselekednek pont épp velem ez miatt”. És akkor szégyent érzek? Félelmet érzek? Elbujdosni szeretnék? Vagy akkor sem késő, és azt mondani: „Hát szerettem volna elrejteni, mert a földi gyarlóságában gondolkodtam, és nem azzal a kegyelemmel, a példabeszéd tanításával, hogy a lámpás is a lámpatartón van, hogy világosságot adjon, mert abból a világosságból én is merítettem, és senki nem rakta el, hogy én nem érdemlem meg. Mert én is egy testvér vagyok a földi életemben. S ezzel a földi életemmel tartozom valahova, és biztonságot szeretnék érezni.”

Soha nem késő önmagunkba nézni. Soha nem késő elgondolkodni. Soha nem késő bűnbocsánatot kérni önmagunk számára, ha szükséges. Mert akkor ezt a tanítást is a befejezésében úgy tudod értékelni, amikor azt mondom, hogy: Boldog légy, testvérem, mert ha megértetted e tanításomat, ami a felszínre és a napvilágra került, akkor majd te is megérted, hogy te milyen mércével mértél, olyannal mérhetnek neked. De ne lepődj meg akkor, ha úgy cselekedtél, hogy ráadást is adnak számodra.

De a ráadásban nem mindig épp úgy kapod, ahogy várjátok önmagatok számára, hanem a ráadásban néha lehet jó a szeretet kegyelmében, és néha érezheted, hogy elhagyatottá váltál, és nem érzed a szeretetet, s nem érzed a kegyelmet, s úgy érzed, önmagadra maradtál.

És ilyenkor, mikor ez a példabeszéd-tanítás jelen van számodra, akkor elhelyezed szívedbe, lelkedbe, és mikor ilyenhez kapcsolódva szinte úgy érzed, hogy talán most ez a tanítás, ahogy néha mondani szoktátok, „pont nekem szól”, akkor ne vedd felületesen, hanem engedd szívedbe, lelkedbe, engedd, hogy együtt élhess vele, és engedd, hogy, ha eljön az idő, a szükség kegyelme révén erőt adjon — az élethez, a küldetéshez, a felismeréshez, a kegyelemhez, az ajándékhoz, a biztonsághoz? Mert „én egy ember vagyok a Te testvéredben”.

És akkor érzed teljesen a boldogság átölelését, felemelkedését, és akkor azt mondod: „Igen, lehet, hogy rövid ez a példabeszéd, de a tanításában kiteljesedik, és ezzel a kiteljesedéssel ajándékot kaphatok az élet kegyelme révén a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor érzem teljesnek a jelenlétemet, akkor érzem teljesen, hogy Te is, Uram, Jézusom, szeretsz, mert szükséged volt reám, kiemeltél az út porából, átöleltél, felmelegítettél, megfogtad kezemet, ha szükséges, és már Ketten haladtunk a meghívott úton. De ebben a meghívott útban, ha haladtam, szomorúvá váltam, nehézség ölelt át, elszomorodok, és talán úgy fél tekintetet hátra teszek, és öröm tölti be szívemet, mert Ketten vagyunk, Uram, Veled. Mert ha szükséges, Te felemelsz, Magadhoz emelsz, átölelsz, és így nyújtod számomra azt a segítséget a kegyelemben, amire szükségem van a mindennapok felismerésében. Érezni, hogy Hozzád tartozom. Érezni, hogy a Te testvéred lehetek. Érezni, hogy fontos vagyok a mindennapokban, e életben.”

És hogy ha ezeket már megtapasztalod, felismered, akkor kell igazán komolyan venni e tanítás-példabeszéd mondanivalóját, az emberi értékedet a mivoltodban, és érezni, hogy: „Igen, nem vagyok egyedül, mert valaki szeret, átölel, és megmutatta, hogy milyen az, amikor imádkozom az ima szépségében, kegyelmében, felajánlásában, megtapasztalásában. Tudom, hogy milyen az, mikor hittel, bizalommal és szeretettel Hozzád fordulhatok, kérhetek, felajánlhatok és zörgethetek, mert akkor meglátogatsz, és ha kérek, akkor kaphatok, ha zörgetek, ajtó nyílik számomra. És nem a félelem és a megtorpanás elevenedik meg rajtam és bennem, hanem oda merek állni, és hogy ha érzem a hívást, beléphetek rajta. És ez által akkor megtapasztalom, hogy mi az az igazi irgalmasság, hogy az irgalmasság szeretetében eggyé válhassak. Ahogy a Mennyei Atya irgalmas, és ezt adja a Fiú által nekünk, én szívembe zárom, hogy eggyé válhassak vele a kegyelem részében. S ezzel az irgalmassággal meg tudok bocsájtani a felebarátnak és a testvérnek és mindazoknak, akiknek szükségük van az én saját bocsánatkérésemre.”

Majdan átlépek a példabeszéd, Hegyi beszéd tanításában arra a biztonságra, hogy jelen van az Atya, aki e Földön szőlőt telepít, hogy gyümölcs teremjék rajta. Mikor ez mind-mind megelevenedik nekünk és számunkra, és látjuk, hogy az Atya a bizalom szeretetében, a biztonságban ezt a szőlőt, amelyet bekerített, hogy megvédhessen, ezt a szőlőt, hogy biztonságban legyen, tapasógödröt is állított. Ebbe a szőlőbe őrtornyot épít, ami erőt ad a biztonságban, hogy „én oda tartozhatom”. Akkor elküldi először a szolgákat, hogy beszedjék a termést. De ilyenkor megelevenedik a kapzsiság és az indulat, és tudjuk, hogy mi történik e tanítással.

„És mi nem ilyenek akarunk lenni. Mi azok akarunk lenni, akik felismerjük a Fiút, aki eljön hozzánk, hogy a termés szeretetében, a felismerésben egyek legyünk.”

Majdan haladok tovább a mai tanításban, hogy: „Igen, Uram, a felismerésben én komolyan veszem mindazt, amit a tanítás által és a példabeszéddel nekünk adtál. És én nem mondok ítéletet, és nem mondok Reád olyant, hogy ez által káromoljam a Szentlelked, Általa, Veled, mert én bűnbocsánatot szeretnék nyerni minden tetteimre és cselekedeteimre. És én hiszem és vallom, hogy Te nem a Belzebub fejedelmével működsz, hanem Te a kegyelemmel és a szeretettel.”

És akkor lehet teljes számodra, hogy a fény világossága, amely most itt megelevenedik, hogy mindenkinek egyformán tud áradni, mert egyformán szeretlek benneteket, és egyformán tartoztok Hozzám. És nem az akarok lenni, aki elrejtem, eldugom, szinte elzárom, hogy senki semmiről ne vegyen tudomást, mert én így gondolkodom. És akkor jön a fájdalom, a megpróbáltatás, a félelem, az aggodalom, akkor, mikor a felszínre kerül és napvilágot lát.

De még akkor sem késő elgondolkodni, hogy: „Én nem ez vagyok, én komolyan vettem a Te tanításodat, a Te kegyelem-ajándékaidat, amelynek részese lehettem. És komolyan veszem, hogy én mit adok ki önmagamból, és ezt hogyan mérik, és majd hogyan kaphatom vissza, hogyan részesülhetek vele. És ha van ráadás, ha valóban, a ráadásban a kegyelmeket kaphassam a szeretet megtapasztalásával, és ne a félelmet, a kételyt, az aggodalmat, ami által elcsüggedek, ami által nem merek talán tovább haladni a komoly élet-útpályámon, amelyet pedig már megtapasztaltam és eggyé váltam.”

Így kell érezni, felismerni a bűnbánat tanítását e bűnbánat minden napján a kegyelem szeretetében, hogy ünnep legyen szívünkben, lelkünkben, egész lényünkben.

S ennek reményében megajándékozlak a mai nap áldásommal, hogy töltse be szíveteket, lelketeket.

Kiválasztott Mária testvér által árasztom felétek a mai tanítás-példabeszéd áldását, hogy felismerd önmagad, higgyél önmagadban, és próbáld komolyan venni az életet e ajándékával, amely jelen van, és akkor a Szentlélek valóban megelevenedik, és felétek áradhat a kegyelemben.

És akkor érzed a fényt a világosságában, aminek részese lehetsz, s akkor nem a szerint élsz, hogy „valamit elrejtek, hogy nehogy napvilágra kerüljön, hanem úgy szeretnék élni, hogy komolyan vettem az életem, komolyan veszem a Szentlelket, és komolyan veszem mindazt, ami által cselekszek a mindennapokban, mert a mérce így erősödik meg, amivel majd találkozhatok, és örülhetek”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

És mivel ma a Szentlélek kegyelmének ajándék-tanítása a példabeszédben megelevenedett rajtatok és bennetek, így ez az Élő Szentlélek, ami már nem ismeretlen előttetek, áradjon reátok, árassza reátok a lámpásnak fényének sugarát a világosságában, hogy töltse be szíveteket, melegítsen fel, erősítsen meg, és így tudd elfogadni a felismert utadat a küldetés, követés részében, a komoly élet-megtapasztalás tanulságában.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. február 23. NAGYBÖJT 2.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján.

A második Golgotáján az irgalmasság és a megbocsájtó kegyelemről volt szó az első tanításában, majdan a második tanítás pedig, hogy hogyan fogadd el az Atyát és annak Fiát a példabeszédben. Hisz az első bűnbánat Golgotáján az imáról adtam tanításomat a Hegyi beszédben. Majdan folytatódott a Hegyi beszédben, hogy nem szabad félni: kérjünk, keressünk, zörgessünk. Majdan a mai Hegyi beszéd tanításában: legyetek irgalmasak, amilyen irgalmas a Mennyei Atya.1 Ne ítélkezzetek, hogy titeket se ítéljenek meg, és ne mondj senki felett ítéletet, hogy feletted se ítélkezzenek. Bocsáss meg, hogy majd neked is megbocsássanak.

Ez a tanítás se ismeretlen számotokra, hisz már jelen volt felétek. De a megbocsátó kegyelem, az még mindig fontos, hogy bennetek éljen, vezessen, neveljen, mutassa meg a mindennapi utat a megbocsájtó kegyelemben. Hisz sokan és sokan azt mondjátok magatok között vagy egymásnak: „Én bocsássak meg?! Hát talán ő bocsásson meg nekem!”

Ez az, amire a ti saját szavatokat tudom használni: néha úgy viselkedtek, hogy tromf tromfra megy, nem figyelünk arra, hogy a tanítás hogyan van jelen. Mert a megbocsájtó kegyelem csak úgy tud működni rajtatok és bennetek, hogy ha te úgy próbálsz élni a mindennapjaidban, hogy elvárod, hogy veled hogy viselkedjenek.2 Most csak példának mutatom itt körötökben. És mikor itt a körötökben te elfogadod a neked járó tiszteletet, a neked megbocsájtó kegyelmet, a neked kijáró helyet, ha te erre vágyakozol, ha te úgy érzed, hogy erre szükséged van, akkor nekünk is talán úgy kellene élnünk és cselekedni, hogy megadjam azt az embertársaimnak, amire szükségük van; hogy én is meg tudjak számukra bocsájtani, még akkor is, ha talán a gyarlóságunkban nehéz.

A megbocsájtó kegyelem, az megváltoztathat. És hogy ha megtörténik a megbocsájtás, akkor öröm tölti el szívedet, szinte úgy érzed, hogy fellélegeztél, mintha szabad lennél, már nincs benned harag, indulat, gyűlölet, ami miatt nem tudod, hogy hogyan és miképpen éljél.

Hányan és hányan oly hamar apróságokon meg tudtok sértődni, és az apróságában pedig nem volna szabad megengedni, hogy ez itt bent elüljön, és ez itt bent elindítson benned valamit — talán indulatot, talán haragot, talán gyűlöletet? Talán elgondolkodol, hogy „hogyan és miképpen éljem meg e szavakat”.

Ilyenkor mondom nektek, a ti szavatokat használva ismételten: Isten nem véletlenül adott két fület. S azt mondod: Az egyiken be, a másikon távozzék.

Igen, mert nem engeded ide belülre magadnak, nem engeded, hogy itt ez elüljön, és ez miatt kialakul néha, de néha sokszor, a harag, az indulat, a gyűlölet.

És néha mondhassuk azt is, hogy néha semmiségért is haragudni tudtok. Mert a semmiséget, azt úgy kell próbálni észrevenni a tanítás révén, hogy hallasz valamit, vagy beszélgettek valamiről, de teljesen nem értesz vele egyet, és akkor megsértődsz, indulatossá válsz. Holott ezt mind-mind el lehet kerülni, a mosoly ünnepében, az öröm szeretetében nem engeded ide belülre. Hisz nincs értelme, hogy néha olyanokon idegeskedj, mérgelődj, indulatossá váljál, amire semmi szükséged.

Ez az, amikor azt mondom: néha saját magatokat használjátok fel az ilyen megbocsájthatatlan jelenlétre, holott az Én megbocsájtásom, az nem ebben a formájában, s nem ebben a tanításában van köztetek és bennetek.

Én, Jézus Krisztus Uratok nem egyszer mondom számotokra: Én és Édesanyám legyen és legyünk példa nektek és számotokra.

Íme, most min is vagyunk jelen?

A bűnbánat második Golgotáján.

Azt mondod, Hozzám tartozol, azt mondod: „Követlek Téged.” Azt mondod: „Imádkozom, és engesztelő testvérré válok, de mégsem tudok megbocsájtani.”

Hát akkor hogy működik bennetek e kegyelem?

Én, Jézus Krisztus Uratok, ha a Golgotán, ha a Keresztúton azt mondottam volna a nép sokaságának, vagy az írástudóknak, vagy a véneknek, vagy a főpapoknak, hogy: „Én sem bocsájtok meg nekik! Én is gyűlölök, és haragszok rátok!”, akkor hogyan lenne jelen a Golgota számotokra? Hogyan lehetne erőt meríteni? Hogyan lehetne a szeretetet felismerni?

Mert a fájdalom, szenvedés Golgotája, az is maga a szeretetében van jelen. Ott nincs harag se gyűlöletre, se indulatra, se féltékenységre, se kapzsiságra, se arra, hogy megbocsájtó kegyelem működjék az indulatok felett. De a megbocsájtó kegyelem a Kereszten működik. A Kereszten, amikor lenézek mindazokhoz, akik énekelnek, akik táncolnak, akik kockát vetnek, akik nevetnek, akik csúfolnak, és akik boldogok, hogy jelen e megaláztatásom.

És ekkor hogy van jelen a Kereszten a megbocsájtás a szeretetében, a kegyelmében?

— Ó, Atyám! Bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek!

Úgy-e, sokszor és sokszor halljátok, hónapról hónapra, évről évre a Golgotán?

És ezek a szavak a tanításában hogy vannak jelen benned a mindennapi életben a kegyelemhez? Hogyan tud működni rajtad és benned? Hogyan ismered fel mindazt, ami ez által körülvesz? Hogyan akarsz irgalmasságban élni? Hogyan akarod elfogadni felebarátodat és testvéredet, szeretteidet? És hogyan mondod azt, hogy „nem ítélkezek, hogy engem se ítéljen meg senki”? Mert az ítélet ítéletet vonz magával együtt. És ezekre semmi szükségetek a mindennapi életben.

Próbálom olyan egyszerűen, olyan szeretetteljesen átadni ezt az irgalmasság-tanítást a megbocsájtó kegyelemben, mert hogyan folytatódik?

Ha te megbocsájtasz, és hogy ha te adsz, akkor te is kaphatsz. És nem mindegy, hogy hogyan és miképpen, mert a tanításban Én így szóltam: Neked is adnak jól megtömött, túlcsordult, megrázott tömlőt ölödbe, mert te, ha ilyen mércével mértél, akkor neked ugyanilyen mércével mérhetnek visszafele. És akkor öröm és szeretet van jelen a mindennapokban a kegyelemhez. És akkor tudod értékelni, hogy a tanítás valójában hogyan van jelen a mindennapokban.

És akkor elkezdjük gyakorolni az irgalmasság szeretetét, hogy valóban irgalmasokká váljunk, valóban tudjunk megbocsájtani mindenkinek, valóban senki felett ne ítélkezzek, mert akkor felettem se ítélkeznek. És valóban, ha én tudok adni szívemből, szeretettel, akkor én is várhatok. De ha én ennyit adtam, számomra talán duplája kerül vissza. Mert hogy van? Megrázott, túlcsordultig megtömött tömlővel térhet vissza a kegyelem-ajándék a mindennapi életben, a mindennapi élethez.

És akkor öröm járja át szívedet, hogy „az én mércém valóban jól volt jelen a megmérettetésben, az átadásban, az ajándékozásban, mert visszafelé hozzám is vagy még egy kicsivel több jutott felém”, ami által öröm és boldogság elevenedik meg rajtunk és bennünk e szeretet, kegyelem részében.

És akkor azt mondod: „Igen, jó irgalmasnak lenni, jó felismerni a felebarátot, jó számára megbocsájtani, és nem ítélkezek. És ha tudok, adok és ajándékozok, mert én jó mércével szeretnék mérni, mert akkor számomra is olyannal vagy még nagyobbal mérnek vissza” — a kegyelemből, az ajándékból, az irgalmasságból, a megbocsájtásból?

Ezek mind-mind jelen vannak a Hegyi beszéd tanításában, a mai napban.

Majdan átléptünk a második tanításra, ahol jelen vannak a farizeusok, jelen vannak a nép vénjei.3

Ezeket most a jelenben hogyan is lehetne megnevezni? Kik a farizeusok? Kik az írástudók? Kik a nép vénjei az elöljárókban? Kik azok, akik mások felett tudnak ítéletet mondani?

Mert csak az a jó, ha ők elismerve vannak, de hogy ők másokat elismerjenek, jót cselekedjenek, az már nem az ő hatáskörükbe tartozik. A mai nyelven így is lehet mondani s értelmezni.

De a tanítás a gazdag emberről szól.

Ki is számotokra a gazdag ember?

Az Atya. Az Atya itt lent a Földön készít egy gyümölcsöst a szőlőben. Telepíti a szőlőt, hogy majd jó gyümölcsöt teremjen. Hogy megóvja, hogy vigyázzon mindazokra, akik Hozzá tartoznak már, be is keríti. Hogy még nagyobb védelmet kaphassanak, a sövényben taposóaknát4 készít. A közepére, hogy biztonság legyen, őrtornyot emel. S aztán itt hagyja a munkásokra, az egyszerűekre.

A kicsinyekre? Vagy a kapzsikra? Mindenki saját maga megadhassa a választ.

De eljön az idő, a gyümölcs beérett, és a termést illene átnyújtani, szolgáltatni. De hogy a termést a gazda megkaphassa, először megvernek, megölnek, megköveznek. Megismétlődik még egyszer. Utána elküldi Egyszülött Fiát:

— Hát azt már csak megbecsülik, saját Fiamat!

És a saját Fiával mit tesznek? Kidobják, és megölik. Hát arra sincs szükségük, mert ők a földi élet tanúságában gondolkodnak:

— Miénk lehet az örökség!

De hogy legyen az övé az örökség, mikor nem oda tartozik?

Ehhez lehet mondani azt, hogy: „Néha többet várok, mint amit adtam. Szinte kapzsivá, iriggyé, és az sem riaszt vissza, ha ezért talán megverek, megölök vagy megkövezek valakit, néha tettekkel, néha szavakkal, néha indulatokkal.” Ez mind-mind rajtatok múlik, hogy hogyan és miképpen cselekszetek.

És akkor felteszem a kérdést most a jelenben felétek:

És hogy ha majd eljön a gazda a saját földjére, a saját gyümölcsösébe, mit fog tenni a munkásaival, azokkal, akik nem hallották meg az ő szavait, nem hallották meg, hogyan kell cselekedni, nem hallották meg, hogy a cselekvésben hogyan kell átadni mindazt, ami nem az övéké, amihez semmi közük?

Ők boldogan válaszolnak:

— Hát gonoszul bánik el a gonoszokkal.

Igen, s akkor mondhatom számukra: Mert nem olvastátok az Írást, mikor az építők építettek, némely követ elvetettek, amely szegletkővé vált? Mert az Atya akarta, hogy szegletkő legyen.

És csodálkoztak rajta, és a csodában örültek.

S ilyenkor mondhatom azt: majd jönnek, és elveszik tőletek ezt a hatalmat, elvehetik tőletek az Isten Országát, és olyan népnek adják, aki méltó az elfogadásra, méltó, hogy neki adják.

És ilyenkor döbbennek rá, hogy ez a példabeszéd róluk szólt, mert ők cselekedtek így az Emberfiával.

És ez a tanítás most a jelenben mindazokhoz szól, akik néha így bánnak a felebaráttal és a testvérrel és a szeretteikkel, amikor nem törődnek senkivel és semmivel, csak azt mondja, hogy: „Nekem legyen jó. Én kapjam meg mindazt, amit talán kinéztem magamnak, vagy amit elkönyveltem, hogy az az enyém, holott lehet, hogy semmi közöm hozzá, de én megszerzem, mert nekem szükségem van rá!” — az egyszerűségében így adom szavaimat felétek.

És néha ezt a tanítást lehet mondani a farizeusokra, az írástudókra és a nép vénjeire, akik odaálltak az elfogadásban vagy a meghívásban — mert kevés, mondhatni azt, a meghívásban —, akik az Egyházban, az Egyház élére állnak, az Egyházban cselekedni akarnak, az Egyházban elfogadni mindazt, amely körülveszi őket, vagy az Egyházban szolgálatot szeretnének teljesíteni mindazoknak, akiknek szükségük van e szolgálatra.

Ilyenkor némelyek megsértődnek — most visszaléphetünk az első tanításra. Mert ha érintett benne, akkor megsértődik. Holott nem megsértődni kellene, hanem önmagába nézni, és elgondolkodni, elmélkedni, felismerni önmagát: „Talán nem ez a helyes út a cselekvésben, hanem valóban szolgálni kellene, szívből és szeretettel. A szolgálatban elfogadni mindazokat, akik hozzám tartoznak.”

És akkor más lehet az összetartozás a szeretetében, a kegyelemben. És akkor nem fogják azt mondani rájuk: „Ti is olyanok vagytok, mint a farizeusok. A mai jelenben talán ti vagytok a farizeusok, az írástudók, és megelevenednek rajtatok és bennetek a nép vénjei, akik azt gondolják, hogy nekik mindent szabad a cselekvésben.”

De ha őtőlük kérik számon a példabeszédben, akkor megsértődnek. Még neki is mennének mindazoknak, akik megsértik őket. Ahogy Engem, Jézus Krisztus Urukat az Emberben szerettek volna megfogni, de féltek a néptől, mert a nép csodált, tisztelt, szeretett és követett a tanítás mondanivalója révén, a csoda megtapasztalása révén.

A tanítás és a csoda most is jelen van a mindennapokban, csak nyitott szívvel kell jelen lenni, felismerni, elfogadni, szívedbe zárni és eggyé válni vele. És akkor tudod értékelni e mai bűnbánat második tanítását, ami folytatódik a Hegyi beszéddel, és majd tovább, ahogy haladunk, a tanításokkal a kegyelemhez.

És ennek a kegyelem tanítása révén megajándékozlak benneteket kiválasztott Mária szolga, testvérem által áldásommal e bűnbánat második Golgotáján, hogy áradjon reátok az imádság felismerésének, szépségének, kegyelmének ajándéka, hogy ne félj, merj kérni, merj keresni, s merj zörgetni, és ha megnyílik az ajtó, ne torpanj meg, és próbálj irgalmassá válni az irgalmasságban, ne mondj ítéletet, és tudjál megbocsájtani. És hogy ha már működik a megbocsájtás benned, akkor meg tudod érteni azt a példabeszédet, ami az Atyáról és a Fiúról szól feléd és hozzád a felismerés elfogadása révén.

És ennek reményében árasztom reátok áldásomat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme világosítson meg benneteket, testvéreim, e meghívásban, e elfogadásban és a mindennapi élet haladásában, hogy a bűnbánat-idő megadja számotokra a tanításban a szépséget, az ajándékot, a kegyelmet, a keresést, a megnyitott ajtót, „ami előtt nem szeretnék megtorpanni, hanem tovább haladni, hogy irgalmasságban alakuljak ki az irgalmassághoz, ne ítélkezzek, tudjak megbocsájtani szívből és szeretettel, és akkor felismerem a példabeszéd tanítását a szeretet kegyelme által az Atyáról és a Fiúról, kinek gyermeke és testvére lehetek e meghívás révén”.

A jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. február 15. NAGYBÖJT 1.

/0 Hozzászólások/in /by

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat első Golgotáján.

A golgotai tanításban a mai nap olyan tanítást vettünk, amit már az évek folyamán megadtam számotokra. De a tanítás, amelyet ma az imáról adtam tanítványaimnak és a nép sokaságának, kiemelkedve, hogy hogyan és miképpen érezd a fontosságát mindannak és mindahhoz, amire szükségetek van.1

Hisz hogyan is kezdődik ez a tanítás?

A bűnbánat-idő, az évről évre a Hegyi beszéd tanítása részében elevenedik meg előttetek. S ilyenkor néhányan azt mondjátok: „Hát, ez már ismerős. Semmi új nincs benne.”

De az újban mégis jelen van a tanításnak a mondanivalója a kegyelem szeretetének átadásában, hogy hogyan és miképpen értékeljed, hogyan és miképpen állsz vele szembe, fogadod el, és megpróbálsz vele együtt működni a tanítás részével a mindennapokban. Hisz a mai nap a tanítás: hogyan kell átéléssel, szeretettel imádkozni.

Vannak, akik szeretnek úgy imádkozni, hogy „ha kell, felállok, ha kell, járkálok, és így jár a kezem, mondom, mindenki reám figyeljen, mert én most imádkozom”.

Kihez hasonlíthatjuk az ilyen embereket a testvérben?

Én nem mondok rá jelzőket most, erre megint a nyitott válasz a kérdéshez.

Majdan vannak olyan testvérek, akik olyan magabiztosan mondják imájukat, hogy ahogy ők imádkoznak, úgy senki sem imádkozhat, mert: „Én! Én tudok imádkozni! Te csak esetleg követhetsz engem.”

Hányszor és hányszor tapasztalni meg a mindennapi életben ezt is.

Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom: Úgy imádkozzatok, hogy érezzétek, hogy az imának mondanivalója van. Érezzétek, hogy az ima átölel. Az imának ereje van. Az ima felmelegít. És ha ezeket mind-mind megértitek, megtapasztaljátok, akkor már nem mondjátok azt, hogy: „Hú, de terhes! Hú, de nehéz imádkozni! Hú, nincs rá időm, mert engem lefoglal, és nekem másra is oda kell figyelni.”

Akkor már érzitek az imában, hogy mintha öröm töltene el. Érzitek, hogy nincs már semmi olyan, ami miatt neheztelnél mindazért, hogy te kiadhasd önmagadból, szíved szeretetével, e kegyelem ajándékát. Mert amikor imádkozol, érzed azt, hogy talán beszélgethetsz, nem csak önmagaddal, nem csak felebarátaiddal, testvéreiddel, hanem beszélgethetsz Velem, Jézus Krisztus Uraddal vagy Atyámmal, kinek gyermeke vagy. Mert hogy is mondottam tanítványaimnak?

— Ti ne úgy imádkozzatok, ahogy a pogányok teszik, hogy közben sokat beszélnek, hogy mindenki rájuk figyeljen, mert ők most imádkoznak. Ti ne kövessétek őket. Ti imádkozzatok úgy, hogy az ima megadja nektek mindazt a mondanivalóban, amire szükségetek van.

Hisz úgy-e, valamikor a kezdetekben2, emlékeztek, mikor tanítottalak benneteket arról, hogy azt mondottam: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy.”

És akkor azt mondottam nektek: Ez azt jelenti, hogy most te a Mennyei Atyát megszólítod. Most Hozzája imádkozol. De nem azért, mert ezzel az imával talán felajánlani vagy kérni akarsz, most csak te meg akarod érteni és ki akarod fejezni az ima értékét az ajándékában. Mert Mennyei Atya, még mielőtt te, vagy te, vagy te kérnél, Ő már tudja, hogy mire van szükséged. De ezt mind csak akkor tudod megérteni, elfogadni, ha hiszel Benne, ha elfogadod az Atyát, ha elfogadsz Engem, Jézus Krisztus Uradat, ha elfogadod tanításaimat, és ha szembe mersz vele állni: nem félsz tőle, mert nincs miért félned. Akkor érzed azt, hogy „az Atya, akit megszólítottam, valóban a Mennyben van”.

És mondhatod azt: „Szent legyen a Te neved” — a „szenteltessék”-ben. „Jöjjön el a Te országod.”

Az Ő országa már itt van az Én szeretetemmel, az Én tanításommal, az Én kegyelem-, ajándék-áldásommal, amelyeket már oly sokszor megadtam nektek. Az ország itt van, de rajtatok áll, testvérem, hogy megnyissátok-e szíveteket, és befogadjátok, hogy eggyé váltok vele.3

Hogy mondja számotokra pásztorom, aki tanít benneteket szintén a szentbeszédével?

Nem azt kell mondani, hogy: „Majd eljön számunkra az Isten országa.” Ő azt mondja, hogy itt van. Hogy elfogadod, vagy nem, erről mi tehetünk, mi: én, te és te.

S akkor mondhatod örömmel, ha már az ország itt van: „Legyen meg, Atyám, a Te szent akaratod. Mert Veled együtt szeretnék élni, Veled együtt szeretnék haladni, Veled együtt szeretném elfogadni mindazt, amit nyújtasz számomra.” Mert az imának az értékét fogadod el.

És akkor boldogan mondhatod már: „…ahogy a Mennyben, úgy itt lent a Földön, köztünk.” Mert a Mennyben — arról csak hallotok a tanítások révén. De néha van már egy kis elképzelésetek, hogy valójában ott mi is lehet, mert: „Már annyi sok tanítást hallottunk, akkor már elképzeljük, hogy ilyen lehet itt a Földön is az Isten országa?” Mert Atyám országa eljött közétek.

És akkor boldogan mondhatod azt már: „S add meg nekünk a mindennapi kenyeret.” A kenyér, amely a test és a lélek tápláléka, mert a mindennapi kenyérben nem csak arról a kenyérről beszélünk, amivel a testedet táplálod, hanem van a mindennapi kenyér az Eucharisztiában, amivel a lelkedet tudod táplálni, amivel tudsz kiegyensúlyozottá válni, amivel tudod, hogy a kegyelem a szeretetében feléd árad, amivel tudod, hogy: „Uram, közel vagy most hozzám. És boldog vagyok, mert testvéred és gyermeked lehetek.”

És ha ezeket mind-mind átértékeled az imában, akkor már boldogan mondhatod: „Ne engedj minket a kísértésbe.4”

De előtte mi is van?

Megbocsátja a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk.

Ezt hogyan tudod értékelni?

Van egy haragosod. Bárkire tudnék most így mutatni. Amíg te nem bocsátasz meg, addig hogyan várod, hogy neked megbocsássanak?

Tudom, néha a földi gyarlóságban azt mondjátok: „De már hányszor megtettük, és még mindig csak mi tegyük?”

Ilyen is előfordul néha a mindennapi élet történelmében. De Én mégis azt mondom nektek, Jézus Krisztus Uratok, a tanításomban, hogy tudni kell megbocsájtani. Tudni kell úgy élni a cselekedetek révén, hogy „amit én elvárok saját magam részére, hogy velem hogy viselkedjenek, hogy bánjanak, hogy fogadjanak el, hogy érezzem a szeretetet, az átölelést”, akkor legalább ugyanennyit te is nyújtsál a testvérhez, a felebaráthoz, mert így tud teljes lenni mindaz, amit e ima által a tanításban nyújthatok számotokra.

És akkor már boldogan mondhatod, hogy: „Ne engedj minket a kísértésbe.” Mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem akarlak engedni és vinni se cselekedet, se másmilyen forma lévén. Én azt mondom: Bocsássatok meg szívből egymásnak. Örüljetek egymásnak, ha kell, öleljétek át egymást, hogy érezzétek a kegyelem ajándékát a szeretet révén. És ha ezeket mind-mind megtapasztaljátok, akkor tudjátok érezni, hogy milyen boldogság tölt el.

És akkor ennek a tanításnak a vége, a mondanivalója, hogy: „Ha én megbocsájtom a bűnöket, a tetteket, akkor a Mennyei Atya is megbocsájt nekem. De ha én nem tudok megbocsájtani, akkor a Mennyei Atya hogy bocsásson meg nekem? Pedig Ő szeret, mert Ő jót tesz velünk. Ő szembeállít mindazzal, ami vagyok, és talán ami szeretnék lenni.” De hogy „mi szeretnék lenni”, ez mind-mind itt belül alakul ki, és ezzel tudsz érvényesülni és haladni a mindennapokban.

És akkor most a tanításomban, úgy-e, felismertétek a kezdetek tanítását, amikor tanítottalak: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy…” — Mert én most megszólítottalak Téged.

És akkor folytatódott az ima-tanítás: „Üdvöz légy, Mária.” Te az a Mária vagy, ki az Ég és Föld Édesanyja vagy, mert Égben Jézus Krisztus Urunknak, a Földön nekünk, gyermekeidnek.

És az Édesanyához is tudunk fordulni, mert az Édesanya mint közbenjáró elviheti a te problémádat, a te kérésedet, a te fohászodat, a te örömödet, a te szeretetedet mindahhoz, akitől várod a segítséget a kegyelem részében. És akkor az ima, ahogy most mondottam el, nem szaporítva, nem parancsolva, nem ismételve, nem idegesen, hanem szívből, örömmel, szívből, szeretettel kiadom önmagamból, átértékelem e ima mondanivalóját, és akkor érzem, hogy mintha öröm, szeretet, béke, nyugalom alakul ki rajtunk és bennünk. Mint amikor valamikor éneklitek: béke szigete, békesziget, ami kialakulhat az emberi természet által a testben, Én úgy mondom felétek: a testvéreim szíve által e testben, e lélekben a kegyelemhez. Mert ha ezeket mind-mind így tudjátok elfogadni, akkor mondhassátok azt, hogy: „Boldog vagyok, Uram, Jézusom, hogy Hozzád tartozhatom, hogy a Te testvéred vagyok, a Te testvéredben megtanítottál imádkozni, elmondottad az ima értékének mondanivalóját a titok ajándékával. Megmutattad, hogyan és miképpen tudok jót tenni a cselekedetek által. Megmutattad, hogyan öleljem át az ima által felebarátomat és testvéremet, hogy a kegyelem egy legyen vele és velem. Hogyan tudok egymásra így tekinteni, ha nem is vagy így, kézen foghatóan most mellettem.” De mégis a lélekátvitel, a felajánló ima részében, rávetítheted mindarra s mindazokra, akikért imádkozol, akikért felajánlasz, és akikben hiszel. Mert amíg a hit kegyelme nincs meg benned, addig mondhatom, a ti szavatokat használva: morzsolhatod idegesen, lázasan, felindultan, járkálva, hogy mindenki lásson. De amíg nincs benned itt a hit a kegyelem szeretetében, addig hogyan legyen meghallgatás az ima révén?

Az imát nem mennyiségben mérem Én, Jézus Krisztus Uratok, hanem átadásban, átélésben a felismerés részében. Mert ha te, testvérem, őszintén, szívből, szeretettel, megfontolva, értékelve átadod felajánló imádat a szeretet, kegyelem részében, és most azt mondod — csak példát hozok fel nektek, ahogy a tanítványaimnak is néha példabeszédekben adtam a tanításomat: „Most egy tizedet a titokkal együtt szívből és szeretettel elmondom, és én hiszek benne, hogy én ezt most szívből elmondhattam s átadhattam Neked, Uram, és figyelek minden mondanivalóra, ami e tized által megelevenedik rajtam és bennem.” Akkor nem azt mondom: „Tütüm-tütüm-tütüm, tütüm-tütüm-tütüm… Hadd menjen, hadd menjen, hadd menjen.”

Annak az imának olyan, mintha innen most megfognál és kidobnál valamit. „Én kiadtam innen, de hogy hova esett, hát én avval nem törődöm. Majd csak valamikor megtalálom! S akkor rádöbbenek, s azt mondom: Nem történik meg a meghallgatás.”

A meghallgatás megtörténik, de a meghallgatásnál figyelni kell arra, hogy hiszel benne, szereted-e, szívből adod ki, őszintén, és gondolsz arra, amit most elmondasz. Vagy, ahogy mondottam: „Te is eredj, te is eredj, vagy tüm-tü-tüm-tüm-tüm…”

Mondhatunk bármilyen jelzőt, mert „én kiadom magamból, de hogy hova, avval nem törődöm”.

Mert vannak olyan testvérek is, akik azt mondják: „Oly sokat imádkozom: ha kell, a Szentség5 előtt, ha kell, a meggyújtott gyertyánál.”

A látszatra figyel, hogy meglegyen. De hogy hogyan jön ki önmagából, avval már nem törődik. És néha azzal többet kellene törődni, mint a külsőségi látszatra, amely körülvesz a mindennapokban, mert a látszat néha elvihet.

Fontos, hogy az imáról beszéljek, mert néha az ima ismét valahogy nincs úgy jelen a mindennapi életben, ahogy a kezdetekben tanítottalak, ahogy értékeltétek, ahogy felismertétek a mondanivalóját. Most nem arról tanítalak, hogy hogyan imádkozol, hogy röviden, hosszan, húzod, gyorsan, lassan, kimérten — most az imának, mondhatni úgy: a szépségét próbálom nektek adni, a szépségét, amely fontos, hogy átöleljen, s ez a szépség örömet adjon. És mindjárt mennyivel más, mikor ilyen örömteli az arcotok az ima révén, nem pedig olyanok, hogy: „Menjen! Kiadtam! Megadtam! És csak így, hogy innen látok-e valamit, azzal nem törődök.”

És néha ez által nem jelenik meg előttetek az ima szépsége az erejében.

Tanítványaimat is oly sokszor tanítottam, hogy érezzék, hogy az imának mondanivalója van, értéke van, ajándéka van, kegyelme van, szépsége van. És hogy ha ezek mind-mind eggyé válnak veletek, és szembe mersz ezzel állni, akkor már elindultál az igaz úton az ima kegyelme révén a megelevenedésben, amelyek most a tanításban ajándékul itt vannak köztetek a szeretet, a béke, az öröm, a türelem, a kegyelem, az ajándék, a szépség, és akkor egy tanításban még azt mondom: a bölcsesség. Hogy ezek mind-mind elfoglalhassák helyeit a ti szívetekben, és vezessen a mindennapok imájához, a mosoly, a szeretet kegyelméhez az átélésben, a megtapasztalásban, a felismerésben.

Majdan jött a második tanítás6, ami nem volt számotokra ismeretlen, mert pásztor testvéretek is egy szakaszát pont kiemelte a szentmisében, azt mondta: zörgetsz, hogy megnyíljon az ajtó. De ezt a tanítást szintén a szabadban adtam tanítványaimnak és a nép sokaságának. A leírásban, ahogy most ti nézitek a jelenben, azt mondjátok: a Hegyi beszédben. Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottam tanítványaimat a felismerés megtapasztalásában, hogy hogyan kell szeretetben, a megbocsájtó kegyelem részében együtt lenni, és állhatatossá válni. És akkor mondhatom nektek örömmel: Kérjetek, keressetek, zörgessetek.

És akkor boldogan mondhatom: Kaptál, találtál, ajtó nyílott számodra.

Most, mikor kérsz, akkor szíved szeretetének felajánlásával teszed kérésedet. És a kérésben azt mondod: „Ó, Atyám, ó, Uram, Jézusom, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya! Hallgasd meg kérésemet, fogadd el az én problémámat, amellyel csak Hozzád fordulhatok.”

Ha ezeket mind-mind szívből és szeretettel teszitek meg, megtörténik a meghallgatás.

És ha kerestek, találtok kegyelmet, szeretetet, örömet, békét, amely szintén fontos, hogy te egy teljes ember lehessél a testvérben e működő ajándékokkal, amelyeket már oly sokszor megadtam ismételten nektek. De ezek még mindig itt vannak előttetek. És hogy ha még mindig vannak olyan testvéreim, akik úgy érzik, hogy nincs teljesen eggyé a szívével és lelkével, akkor még mindig a keresésben megtalálhassa mindezeket a tanításokat, mindezeket a kegyelmeket az ajándék részében, ami felemelhet, amely erőt adhat, ami által érzed: a kiemelt ember a porból, mert szükség volt reád, és a szükségben megkaptad mindazt, amire vágyakoztál, megkaptad mindazt, amire szükséged volt a felajánlás részében, és megtaláltad mindazt, ami pedig a tanítások révén ajándékul szinte így árasztottam és nyújtottam nektek a felismeréshez, a megtapasztaláshoz.

S utána jön, hogy „zörgetek”.

És hol próbálsz zörgetni?

Ezen el lehet gondolkodni, hogy: „Hova szeretnék jutni, ha megnyílik számomra az ajtó? Beléphetek rajta? Be merek lépni rajta? Ismerem én azt ott, ami vár rám? Vagy a félelem erősebb lesz rajtam, és megtorpanok előtte. De a hit szeretete megmutatta nekem a megvilágosító kegyelem által, hogy bátor legyek, bátran zörgessek, és ne féljek, ami megnyílik előttem. Ne féljek elfogadni az újat. Ne féljek elfogadni a felebarátot. Ne féljek elfogadni a testvért. Ne féljek elfogadni, hogy talán kéréssel fordul felém. Ne féljek elfogadni mindazt, amit ez a nyitott ajtó rejt, és amivel szembe állhatok vagy beléphetek, hogy eggyé válhassak vele.”

Mert ez a bűnbánat-idő is egy nyitott ajtó előttetek. A meghívást megadtam. Az ajtó most megnyílott. Hogy beléptek-e rajta, és elindultok-e, ez ismételten a ti saját döntésetek a szabad akarat cselekvésében.

Fontos, hogy ezeket mind-mind meg tudjátok érteni, el tudjátok fogadni, eggyé válni vele, és érezni azokat a kegyelmeket, amelyek most így a bűnbánat-időben elevenednek meg rajtatok és bennetek. Mert akkor van értéke ennek a tanításnak, akkor tudod elfogadni a családot, a felebarátot, a testvért, akkor tudsz te is jót cselekedni, ha néha nem is vagyunk annyira teljesen tökéletesek és jók, de mégis tudom átölelni a felebarátomat, a testvéremet, tudok jót tenni gyermekemmel, unokámmal, a családommal.

Mert Én most nem kimondottan azt a tanítást próbálom nektek adni — hogy is folytatódott?

Ki adna gyermekének követ, amikor az kenyeret kér vagy halat, és kígyót adnál kezébe?

Mert te szereted gyermekedet, és te jót teszel vele. Ezért jót tudsz tenni a felebaráttal, a testvérrel. A tanítás révén érzed, hogy valójában mire van szükséged, hogyan és miképpen értékeled e tanításnak a mondanivalóját a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Mert ha ezek mind-mind így eggyé válik veled az egységben, akkor tudod megérteni az imának hit-kegyelmét, ajándékát, és megérted, hogy hogyan szeretnél állhatatos lenni mindazokkal, akik hozzád tartoznak. Mert kértél — kaptál, kerestél — találtál, zörgettél, és ajtó nyílt neked.

És ha ezeket mind-mind meg tudod érteni, akkor lesz teljes számodra a tanítás, hogy: „Igen, ó, Atyám! Te mennyire szeretsz bennünket a gyermekben, mert jót cselekszel velünk. És mi is ezt a jót elfogadjuk, és ezt a jót próbáljuk kicsit így gyarapítani szívünkben, lelkünkben, és átadni annak vagy azoknak, akiknek szintén szükségük van a felismerő kegyelem részében. De nem parancsolunk, nem erőszakolunk, nem utasítunk, és nem formáljuk az embert, a testvért, a felebarátot az én saját elképzelésemre.”

Mert az még sosem vitt benneteket jó útra. Ott mindig ütköztél valamibe, és nem tudtál tovább haladni, nem tudtad átadni úgy, ahogy szeretted volna. Ezért kell mindig arra ügyelnetek, hogy fontos, hogy mindent a szeretet szaván tegyél, mindent, hogy lássák a szeretetet, lássák az örömet, lássák, hogy kegyelem működik rajtad és benned, és lássák, hogy te egy olyan testvér vagy, aki nem szégyelli megmutatni az arcán az örömét, a boldogságát, a szeretet kegyelmét, mert ezek mind-mind erőt adnak a mindennapban, a mindennaphoz. És akkor tudsz felemelkedni, érezni a felemelkedés ajándékát e szeretet által a kegyelemben.

Ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvér-szolga által áldásom.

A mai áldás — az ima felismerésének ajándékára és szépségére adom nektek, és majdan a meghívásra a kegyelemhez, hogy hogyan és miképpen indulj el, mikor szükséged van az ajándékokra.

Ennek reményében a Szentlélek kegyelme által áradjon reátok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, amely már élővé vált rajtatok és bennetek, mutassa meg az imának erejét, ajándékát, kegyelmét és szépségét. És vezessen el benneteket mindahhoz, amire szükségetek van a kérésben, a keresésben, a megtalálásban, az elfogadásban. És ne torpanj meg, hogy ha megnyílik előtted az ajtó e bűnbánatban, mert e bűnbánatban megpróbálunk egyek lenni, és együtt haladni a mindennapokban.

És a bűnbánat-időt — most ismételten pásztorom szavát használom felétek, ahogy ő próbál benneteket vigasztalni, erősíteni, és azt mondja számotokra, hogy: „Azt mondotta Jó Jézus Krisztus Urunk a tanításában, hogy a hétköznapban is legyen ünnep.” Ő most azt mondta számotokra, hogy a bűnbánat is legyen ünnep, és az ünnepben legyetek egyek a szeretetben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!