Részlet a 2004. augusztus 6-i tanításból
Jézus Krisztus Urunk:
(…)
De egyben a mai nap tanításom a kérésemben különösképpen e nemzetnek is szól a magyarságotokban. Tudom, hogy mindig e szavak végződésein, hogy hogyan kell helyesen írni vagy mondani. Most egyszerűen mondom: magyarok. Ez a legfontosabb, hogy te érezd, hogy ennek az országnak szintén nem csak egy embere és egy személye vagy, hanem egy tagja. Egy olyan tagja, aki boldog, és örül, hogy itt élhetsz. Hisz ahogy már régebben mondottam: e nép a magyarban kiválasztott volt. A kiválasztottságot csak el kell fogadni a felismerésében.1a De a kiválasztottság csak úgy működik, hogy ha itt Édesanyám a legnagyobb szerepet a Királynőjében elfogadja. És az elfogadásban valóban jelen van, nem csak szavakkal, hanem valóban tettekkel a megbecsülésében. Hisz immár hamarosan ünneplitek a 4 év, esztendő emlékének koronázását. Hogy már ne csak jelkép, hanem a fontossága is itt legyen számotokra.
Igen, ez megtörtént a kérés részében. De a kérés másik része, hogy ti, magyar testvéreim, a kiválasztottságban hogyan álltok helyt. Hogyan fogadjátok el e Királynőt, akinek örökösei vagytok e nemzet alattvalójában. Hogyan értitek és értelmezitek. Magyarok Nagyasszonyát hogyan ünneplitek, megbecsülitek.
Hisz most sokan és sokan azt szeretnék, ha ez a nap ünneppé válna. De az ünnepet nem csak kérni, hanem néha azt mondom: megérdemelni kell a megünneplésében. Hisz mondhatom azt számotokra: e ünnep mellett van számotokra oly fontos egyházi ünnep, amely fontos lenne megünneplésében. És hogyan ünneplitek: hittel és szeretettel, vagy munkával? Mert egy nap szabad talán a munkahelyről.
Ünnepeket nem ezért kell készíteni és kérni, hogy megadathassék számotokra, hanem azért, hogy megadjátok számára a méltó tiszteletet az ünneplésben, az ünnepben.
Én boldog lennék a magyar nép tiszteletében, ha valóban e koronázás-ünnep idővel az emlékben ünneppé válna a megemlékezéséhez. De ünnep, és nem egy szabadnap! Erre törekedjetek, és ezért imádkozzatok az imalánc felkérésében.
Ezt nyújtom számotokra a kérésemben. Mert magyar királyotok, mikor árvaságában, bánatában úgy érezte: „Mi lesz a jövője ennek a nemzetnek, ha én sem leszek? És akkor egy jó gondolat, amit meg kell, hogy valósítsak, de minél hamarább.”
Ezért ez a két nap fontos az ünneplésben1, a megszentelésében és a szeretet kegyelmében.
Amíg, magyar testvéreim, nem tudtok eggyé válni e csodálatos ajándék szeretetében, amíg nem érzitek, hogy e kiválasztott népben nektek csodálatos ajándékotok van a kegyelemben, aki vigyázhat rátok, aki őrködhet felettetek, aki védő palástot reátok boríthassa, és ami által a kegyelem jelen van és működhet. Amíg ezt nem tudjátok nyitott szívvel és lélekkel és szeretettel teljesen elfogadni, megérteni, addig hogyan működjék és áradjon a kegyelem? Amíg nincs felebarát a testvéri szeretetben, amíg csak a harag, a gyűlölet, az indulat és a kapzsiság van jelen, addig a szeretet kegyelme eltorpul2. És fontos, hogy ismét fellángoljon szívetekben és lelketekben. Mert az ajándék a kegyelmében így működik számotokra, felétek és minden testvérem felé.
Kérlek hát benneteket, üljétek meg e napot, e napokat ünnepben és szeretetben és családban, ahogy Édesanyám mindig a családot összefogja. Mert fontos, hogy ismét szeretet-családok legyenek. Hisz ha már szeretetté váló családok lesznek, akkor már lesz hit és kegyelem, megbecsülés és tisztelet.
Én ma ezt küldöm számotokra a magyarságotokban, magyar testvérek részére a felismeréshez és az elfogadáshoz. Hisz nem lehetetlen a kérés. De a kérés úgy valósulhat meg, ha felebarátként tudtok együtt eggyé válni, ismerni egymást, és őszintén és szeretettel együtt imádkozni — nem egyesével, hanem együtt, mint egy nagy család. Mert akkor a meghallgatás kegyelme jelen lesz, és felétek árad a magyar nép nemzetében.
(…)