Kategória archív: A FELTÁMADÁSI TANÍTÁSOK

Mária kiválasztotti kegyelmi állapotban:

 Dicsőség (…)!

Köszöntelek e szép Fényben! A Fényt, amelyet már oly régen vártam. Hisz most már itt van az öröm e hajnalban. Az örömmel elkezdődhet az Ünnep. Az Ünnep, amely kegyelmet és szeretetet áraszt felénk.

Dicsőséges, szép hajnal, köszöntelek a Fény Ünnepében!

A Fény felemel a közelségének átölelésével.

És ezt már a hajnalban látom. És a Fényben a követ. Kő, amely már nincs a helyén. De a Fény már nem is a kőre vetítődik.

Köszöntelek, ó, Dicsőséges Királyom e csodálatos Fényben!

Hallom az angyalok harsonáját, amely köszönt e hajnalban és e Fényben.

Álleluja, álleluja, Krisztus feltámadt!

Álleluja, álleluja, Krisztus feltámadt!

Álleluja, álleluja, Krisztus feltámadt!1

 Ó, de szép! Ó, de csodálatos!

Királyi zászló tündököl. Leng, leng e Fényben a magasban. Itt az idő, hogy a kegyelem áradjon szét. Kegyelem, amely jelen van most már az örömben, a Fényben és a hajnalban.

Ó, Dicsőséges, Szép Király e csodálatos Fényben!

Nem tudom. Úgy érzem, minden porcikám remeg.

Igen, szóljon hát az ének az öröm-hajnalban, hogy: „Álleluja, álleluja, Krisztus feltámadt!”2 De szép!

Igen, elindulok, hisz mindenkinek örülni és vigadni kell e csodálatos ünnep kezdetén.3 De szép! Csak még hangosabban, egy picit, fújjátok.4

Melegszem, úgy érzem. A meleg átölel, a Fény átölel.5

 Álleluja, álleluja, Krisztus feltámadt!

Álleluja, álleluja…6

 Köszönöm.

Krisztus feltámadt! Álleluja! Álleluja!7

 Álleluja, álleluja, Krisztus feltámadt!8

Álleluja, álleluja, Krisztus feltámadt!

 Örüljünk és vigadjunk e hajnalkezdet Ünnepén!

 Igen, Uram, itt vagyok9, ahol a sír ridegségét, félelmét, sötétségét és hidegét adtad számomra, hogy átöleljen, és velem legyen. Most ismét itt vagyok, ahol már nincs jelen a rideg, a félelem, a sötétség hidegsége. Hisz már a Fény a meleg szeretetet árassza, amely átölel e hajnal Ünnepében. Az Ünnep, amely megkezdett számunkra, hogy örvendezhessünk és vigadhassunk, mert eljött a Boldog Ünnep, amikor Téged köszönthetünk, ó, Király, a dicsőségben, a Fényben és a magasságban, ahol jelen van a zászló, amely meglenged előttem. Üzenet számomra, üzenet számunkra, hogy véget ért már a szenvedés, mert az Élet erősebb a halálnál.

Köszönöm hát Neked, ó, Drága, Jó Jézusom, hogy velem voltál e hosszú időben a szakaszokban. Elfogadtad a bűnös, gyarló embert a szolgádban. Elfogadtad mindazt, amivel Hozzád fordultam a kérésemben, a fohászomban. Fogtad kezem és vezettél. És ez által eljött számomra e öröm, e kegyelem, e szeretet, e béke és a felszabadult boldogság.

Dicsőség és hála Néked, Uram, Jézusom!

 Minden térd meghajoljon

Minden nyelv csak Rólad szóljon,10

Mert Jézus, Ő az Úr!

Ő az Úr! Ő az Úr!

Betölt engem Szent Lelkével,

Ő az Úr!

Minden térd meghajoljon,

Minden nyelv csak Rólad szóljon,

Mert Jézus, Ő az Úr!

 Köszönöm, Uram, hálával tartozva a Te Szentséges Szívedhez, hogy megadtad számomra a szenvedés után e Ünnep-kezdetet!

Így most már elindulok e helyről, ahogy hétről hétre indultam Eléd a fájdalom és a szenvedés meghívás-utamra. Hisz már nincs bennem sem félelem, sem gátlás, sem szorongás. Elmúlott már a ridegség és a hidegség. Most már csak a szeretet, az öröm, a béke kegyelme ölelt át, így már boldogan járulok ismételten Eléd.11

Álleluja! Álleluja!12 Eljött az Örvendetes Ünnep a hajnalban! Ma is mondjuk boldogan és örömmel: „Veled leszünk, drága szolga, Mária! Megyünk veled az Öröm-Ünnep hajnalára!”13

Nem mondják, Uram! Nem akarnak jönni velem.14

Nincs bennük öröm. Nézzed már őket, hogy örüljenek és vigadjanak!

Nagyobb a meglepetés és a meghatottság. Köszönöm.

Én itt vagyok, Uram, Előtted, a megszokott helyemen15, hisz itt mondtam ígéretet Számodra, hogy elfogadom a meghívás-utamat. Az út, amelyre meghívtál, nehéz a fájdalomban és a szenvedésben. De mindig tanítottál és készítettél, hogy a fájdalom és a szenvedés után mindig jön egy öröm, egy békesség, egy szeretet és egy kegyelem, amely átölelhet, amely felmelegíthet, amely megerősíthet, és ami által ismét el tudom fogadni mindazt, amit vársz tőlem, Uram, Jézusom. És most boldog vagyok, hogy ismét itt lehetek az örömben, a békében és a mérhetetlen nagy szeretetedben. Hisz a szeretet volt e út-szakasznak a jelmondata 6 héten keresztül, hisz megvilágítottad számunkra a szeretetet, többféle formáját. Rajtunk áll, akik valóban azt mondjuk, hogy testvéreid vagyunk, hogy elfogadjuk, szívünkbe zárjuk, és megpróbáljunk e szerint élni és haladni az élet útpályáján.

Megköszönöm hát Neked, ó, Drága, Jó Jézusom, hogy ismét része lehettem e küldetésemben, e elfogadásomban, e haladásomban e szakaszban, ami most volt számomra jelen hétről hétre. De most már boldog vagyok, örülök, örvendezek, énekelhetek, mert eljött a dicső hajnal az Ünnep megkezdésében.

Köszöntelek hát Téged én is, szolgád!

És most elfogadom a kegyelem-tanításodat, ami számomra jelen van.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Hajnal van. Egy asszony, akit Bűnbánó Magdolnának neveztek, fűszert vesz önmagához és illatos olajat. A hét első napja van. Elindul hát, hogy megnézze a sírban az ő Mesterét — a Mestert a Názáreti Jézusban.

Ahogy halad előre, messziről látja, hogy nincsenek őrök. Messziről látja, hogy a kő sincs a helyén.

— Mi történt?

Nagy lélegzetekkel gyorsabban szedi lépteit.

Mikor oda ér, látja, hogy nincs itt az Úr. Elszomorodik. Könnyek jelennek meg a szemén. S az után sietve szedi lépteit, hogy elmegy a tanítványokhoz. Oda ér, zörget számukra:

— Simon Péter! Simon Péter! Hozzád jöttem. Nincs meg az Urunk, elvitték! Nincs a Mester, a Názáreti! Valahova elvitték!

Meglepődnek a tanítványok, Simon Péter. Gondolkodnak, hogy:

— Igazat mondhat-e e asszony?

De Simon Pétert valami hajtja. Elindul, hogy szaladjon, hogy ő is megnézze, valójában mi történt a sírnál. De a Szeretett Tanítvány is elindul, és ő gyorsabban szalad. Előbb ér a sírhoz. Látja, hogy üres. Látja a lepleket, de nem lép be. Megvárja, míg oda ér Simon Péter. Belép, nagyot csodálkozik. Akárhogy tekintget:

— Üres ez a sír! És a leplek itt vannak összehajtva. De nézd! Nézd, János, ami az Arcát takarta, az külön van!

Nem értették. Szomorúvá váltak:

— Hol van a mi Urunk? Hol van a mi Mesterünk? De hogy a leplek itt maradtak?!

Kijönnek hát szomorúan, mintha sírni akarnának. Elindulnak. S ekkor baljukon egy Férfi szólítja meg, egy Ifjú Férfi. De szemük akadozva volt a látásukban. Ő így szól hozzájuk:

— Miért keresitek az Élőt a holtak között? Hisz nektek nem tanította senki: élőnek élő a barátja, holtnak holt a barátja?

De mivel akadályozva voltak a látásban, nem ismerték fel a Mestert. Szomorúan továbbmentek.16

De nem csak ők voltak akadozva a látásukban, hisz az emmauszi úton 2 tanítvány halad. Beszélgetnek egymás között, de már a beszélgetésük lassan vitává alakul. Oda lép hozzájuk egy Ifjú Férfi, és megkérdezi tőlük egy darabon a követés után:

— Min vitatkoztok?

Ők így felelnek:

— A Názáretin. Nem is vitatkozunk talán, csak tanakszunk. És nem értjük.

— Miért? Mi van a Názáretivel?

Meglepődve néznek a férfiak:

— Te vagy tán az egyedüli, vagy idegen vagy, hogy nem hallottad, mi történt a napokban a Názáretivel?

Idegen válaszol:

— Nem hallottam. Hát mondjátok!

— Ő volt a Názáreti, aki tanítványokat választott, tanította. Csodákat tett. És mégis a zsidók keresztre feszítették. Kínhalált szenvedett. És Te erről semmit sem tudsz?!

Meglepődtek a Férfin, mert nem ismerték meg, hogy már a Mester van velük. Hisz a szemük akadályozva volt a látásban, így a felismerés nem volt bizonyos részükre. De az úton továbbmennek, és beszélgetnek.

Később, mielőtt betérnének, maguk között megbeszélik, hogy megéhezve esznek egy kicsit. Kenyeret vesznek elő, de megkérdezik az Idegent, hogy:

— Te is eszel velünk?

Ők Számára átadták a kenyeret, hogy akkor egyformán ossza meg. És mikor Kezébe vette az Idegen a kenyeret, megtöri, és átadja részükre. Elveszik. Egymást nézik a meglepetésükben:

— Hisz úgy törte meg a kenyeret, mint a Názáreti!

És mire jobban szétnéznek, már senkit sem találnak:

— Szaladjunk mink is a tanítványokhoz. Mondjuk el, hogy mi történt velünk. Ez biztos, a Mester volt! Ő törte meg a kenyeret részünkre!

De a tanítványok meglepetten hallgatják, és így válaszol Simon Péter:

— Nem tudjuk, hol van a Mester. Nincs a sírban. A sír üres. A leplek ott voltak együtt, összehajtva. Ami Arcát borította, az pedig külön volt. Most szomorúak vagyunk, mert nem tudjuk, hol van a Mesterünk.17

 Mária:

 Köszönöm, Uram, Jézusom, a tanítást a kegyelem szeretetében. Hisz a tanítás számunkra megadta azt az ajándékot, hogy mi is ne máshol keressünk Téged a feltámadásunk örömében, hanem itt, belül, szívünkben, lelkünkben, mert itt vagy bennünk, csak érezni kell és elfogadni e kegyelmet az ajándékban. Így boldogok vagyunk, hogy üdvözölünk és énekelünk e csodálatos Ünnepben, mert eljöttél közénk, hogy elhozhasd a Fényt, a békét és a csodálatos, mérhetetlen nagy szeretetedet. Ennek reményében énekeljük: „Krisztus feltámadott! / Halljátok meg, asszonyok…”18

Uram, Jézusom, megadtuk Számodra a köszöntést az örömben és a szeretetünkben e énekben. Most mi várjuk Tőled, hogy add ajándékodat: áldásodat, szeretetedet, békédet, kegyelmedet számunkra, hogy megnyithassuk szívünket, lelkünket, hogy elfogadhassunk szeretetünkben, és valóban ne máshol keressünk, csak saját szívünkben és saját lelkünkben.

Összefogjuk kezünket, megnyissuk szívünket, hogy elfogadhassuk azt a kegyelmet, ami számunkra jelen van.

Uram, Jézusom, a testvéreimet összeöleltem, ahogy kérted.19 Én reménykedem — azt csak Te látod —, hogy megnyithatták szívüket, lelküket, hogy készen állhassanak arra a szeretetre és kegyelemre, amit Te nyújtasz számunkra.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntelek hát benneteket, testvéreim, e Ünnep hajnalában!

Hisz a tanításomból mindig megkaphattátok utána áldásomat, szeretetemet, kegyelmemet. Ez most sem lesz másképp e örömben, e boldogságban, e kegyelemben. Most is árasztom reátok a csodálatos Fényem szeretetét, békéjét és örömét. Ölelje át minden nyitott szívű testvéremet e kegyelem a szeretetében, hogy érezd szívedben, lelkedben, hogy itt van már az öröm, itt van már a béke, itt van már a kegyelem a szeretetében, ami most átjárja testvéreim szívét, lelkét, testét, egész lényét.

A Fényem által áradjon reátok a Feltámadásom áldása a kegyelmemben, hogy érezd: a ridegség elmúlott, a félelem elszállt, a sötétség megszűnt. A hideg? Felváltotta a meleg szeretet. Érezd szívedben, lelkedben. Ujjongjál, testvérem, e kegyelemben! Mert az áldás, amely most átölel, felmelegít, megerősít, megvilágosítja számotokra az utat, ismételten a tiétek, és mikor nehéz a mindennapi élet, szomorúak, bánatosak, és nehéz a teher a keresztnek súlyában, ebből a szeretet-kegyelemből meríts, a szíved csücskéből, és mindjárt öröm és boldogság járja át szívedet, lelkedet. Visszagondolsz e csodás hajnal, Ünnep kezdetére, és már nincs félelem, nincs szorongás, nincs nehézség, nincs fájdalom, nincs megpróbáltatás. Akkor ismét felegyenesedsz, és tovább haladhatsz, mert erősebb szívedben, lelkedben e kegyelemben.

Most így áradjon reátok kiválasztott Mária szolga által a Feltámadás-Fényem csillogó ragyogása, amely betöltheti a nyitott szívű testvéreim szívét és lelkét.

Áradjon reátok e Ünnep megkezdésének öröm-hajnalán a Feltámadási Fényem ragyogó, békével teli és szeretettel teli kegyelmi ajándék-áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme töltse be szíveteket, lelketeket. Világosítsa meg számotokra az utat az elfogadásban, a követésben, a testvéri-, felebarát-szeretet vállalástokban.20

Ennek reményében szóljon összefogott kézzel, ahogy Mária szolga által minden engesztelésen, szívetek legnagyobb szeretetével hálát adtok mindig éppen azért a napért, amikor összejöttök. Most a hála nem csak azért, mert összejöttetek, hanem azért is szóljon, legnagyobb szívetek szeretetével, hogy már nincs fájdalom, félelem, szorongás, sötétség, most már csak az öröm, a béke és a szeretet, amely már jelen van minden nyitott szívű testvérem szívében.

 Mária:

 „Mi Atyánk…”21

 Jézus Krisztus Urunk:

 Most pedig Mária szolgám kérését teljesítem, hisz hétről hétre Hozzám fordult kérésével a segítségnyújtásban. A kérés nem más, mint pásztoromnak, akit kérek, Mária szolgám elé járuljon úgy, hogy Mária szolgám rárakhassa kezeit.

Boldog vagy, testvérem, hogy pásztornak szólított Mária szolgám a tanításom révén. De boldog voltál akkor is, amikor Én, Urad, ugyanígy szólítottalak. Mária szolgám azt kérte Általam és Tőlem részedre, hogy:

— Uram, Jézusom, segíts nekem, hisz tudod, mily nagy szükségem van a pásztorra. Ő most független és itt lehet velem. Add meg számára azt a segítséget a kegyelemben, hogy itt lehessen.

Te a hívást szolgámtól, amit Én adtam számodra, megadtam. Szívedbe és lelkedbe elfogadtad. És boldogan és örömmel jöttél a Szeretet Házába kiválasztott szolgámhoz. Boldogan álltál szolgálatba a zarándok testvérek részére. A mai nap Ünnep hajnalában és 10 év Golgotai szenvedés után Mária szolgámnak, kérésének nem tudtam nem eleget tenni. Ez volt kérése hát, hogy valahogy kifejezhesse háláját az ő pásztorának, akihez oda mehetett, ha szüksége volt. Aki vigasztalta, ha szüksége volt. Aki erősítette a fájdalmában. És mosolyt és szeretetet nyújtottál számára.

Most e ajándék e hajnal Ünnepében áradjon reád, töltse be szívedet és lelkedet hála-szeretettel kiválasztott szolgától, Máriától.

Érezd, hogy nem hiábavaló az ima, hisz az ima, a kérés mindig és mindenkor meghallgatásra talál. De néha — te, pásztor testvér, fogod tudni legjobban elmondani a testvérek részére, a zarándokoknak —, hogy néha türelmesen kell várni a felajánló imára vagy kérésre, hisz eljön hozzája a kegyelem ajándéka. Ahogy most Mária szolgám ezt kérte, ma számotokra megadtam. Épp úgy, ahogy testvéreim részére.

Ez a Fényem szeretet-melege öleljen át, emeljen fel, erősítsen fel téged is, hogy mindig a hívásban el tudd fogadni a kérést, és tudjál segíteni szolgámnak, Máriának.

Így áradjon reád a kegyelmem a szeretetemmel.

 Mária:

 Uram, Jézusom, megköszönöm ajándékomat.22 Nem hittem, hogy elfogadod kérésem. Boldog a szívem és a lelkem. Lehajolok itt, Előtted23, ahol oly sokszor sírva kértem segítségedet. És meghallgattál.

Köszönöm. Köszönöm.

De ezek a könnyek, látod szívemet, lelkemet, az öröm szeretetéből fakadt, mert boldog vagyok, és meghatódott e kegyelemtől, e ajándéktól, e teljesítéstől.

 Jézus Krisztus Urunk:

 És most tovább. Mielőtt Mária szolgám visszatér helyére, ti a legnagyobb örömötökkel és a felszabadultságotokkal énekeltek szívetek szeretetével Nekem, Jézus Krisztus Uratoknak, aki eljött közétek, hogy elhozhassa a Fényt, a békét, az örömet, áldásában pedig a mérhetetlen nagy szeretetet, hogy a Fény a ragyogásában segítséget nyújthasson a megvilágításban számotokra.

 Mária:

 Álleluja! Álleluja! Dicsőség Neked, Drága, Jó Jézusom, hogy megadtad számunkra e kegyelmet az örömben a Szeretet, Béke Ünnepében!

 Feltámadást ünnepelünk,

Jézus itt van miközöttünk…24

 Felhozzuk a Fényt a Golgotára25, hisz itt vállaltad az út szenvedését a fájdalomban, a megaláztatásban, a kicsúfolásban. Itt vállaltad az arculütést, a ruháid megtépését, és itt vállaltad értünk a kereszthalált — roskadozva, botladozva, hogy felérhessél a Koponya-hegyére.

A Fény világosítsa most e helyet a szeretetben, hogy mikor testvéreim az elmélkedésben eljönnek, érezzék azt, hogy a Feltámadás épp úgy jelen van a szenvedés mellett az örömben.

Uram, Jézusom, érintem Lábadat, amely oly sokat esett, küzdött a keresztfa súlyában. Roskadozva, botladozva — nem bírtad e terhet. Földre vetett az út porába, a kövek közé. Itt maradtál hát számunkra e emléknek, felelevenítésében, hogy mikor ide jövünk Hozzád, lerakhassuk valóban a fájdalmainkat, a terheinket, a bánatainkat, a szomorúságainkat, és megnyitott szívvel elfogadjuk a dicsőséges Feltámadás-Fény kegyelmének ajándékát, ha megnyissuk Feléd szívünket, lelkünket, és őszintén átadjuk önmagunkat. Hisz ez a legnehezebb, hogy átadhassuk önmagunkat.

Én boldog vagyok, hogy eljöhettem, hogy a Feltámadási Fényét elhozzam e helyre, mert így már a testvérek nem csak szenvedésedre emlékeznek, hanem arra is, amit (…) a Feltámadásban, az örömben eljöttél.

Köszöntelek hát, Uram, Jézusom, e hegyen, amit mi tudtunk Számodra készíteni, mert a keresztfa fénye itt is tündököl a magasba, és minden nyitott szívű testvért a kereszt fénye a szeretetében megérint. Rajtunk múlik, testvéreken, hogy el tudjuk fogadni e kegyelmet, e szeretetet.

Boldog vagyok hát, Uram, Jézusom, hogy e hajnalban a Fényben, a tündöklésben most már csak a keresztet láthatom, hisz már Te nem vagy rajta, mert a sírba helyeztek, és a sírból feltámadtál. De számunkra itt úgy vagy jelen e keresztfán a keresztedben, amikor meghaltál értünk, hogy mindig bizalommal és szeretettel jöjjünk Hozzád — bátran, nyitott szívvel és lélekkel lerakni terhünket, gondunkat, bajunkat, bánatunkat, fájdalmunkat.

Köszöntelek hát Téged, Uram, Jézusom, e dicső, fényes hajnalban!26

 Nem néztem fel.

Igen. Igen. Tovább kell mennem. Igen, megvagyok az… (…)

Igen, mert így lesz teljes az út a haladásában, a Fény ragyogásában.

 Köszöntelek, ó, Édesanya27, ki nekem is Édesanya voltál és vagy. Amikor Hozzád fordultam, meghallgattál, segítettél, óvtál és védtél, kinyújtottad felém Anyai Kezedet, amely megerősített, és ez által el tudtam fogadni mindazt, amire szükségem volt a kérésemben, a fohászomban és a felajánlásomban.

Köszönöm, ó, Drága, Jó Édesanya, hogy Te vagy számomra és számunkra.

E helyet Fiad számunkra azért áldott meg, hogy eljöhessünk ismételten e helyre, és az Édesanya Szeplőtelen Szíve oltalmába lerakhassuk fájdalmunkat, bánatunkat bízva és reménykedve az Édesanya Anyai Szívében, hogy megnyissa előttünk, elfogadja gyermekei hű kérését, Szívébe zárja. És elviszed Szentséges Fiadhoz, hogy kiesdekeld számunkra mindazt, amire vágyódunk, amire szükségünk van nap, mint nap a kérésekben és a fohászokban.

Én boldog vagyok, ó, Édesanya, hogy elkísértél engem az úton. És most az örömben sem feledkezek meg Rólad. Eljövök, hogy kifejezzem hálámat, szeretetemet Anyai Szíved előtt.

Légy továbbra is velem és mellettem. Fogadd el kérésemet, amellyel Hozzád fordulok, mert így segítséget nyújthatsz számomra. És így, bízva és reménykedve és szeretetemben haladok tovább azon az úton, amelyre a Te Fiad, Jézus Krisztus Uram meghívott.

Én továbbra is csak ehhez kérem a segítséget, ó, Édesanya. Légy velem és légy mellettem.

Köszönöm. Köszönöm. Köszönöm.

 Most már az öröm teljesen átjárta szívemet, lelkemet, hisz már mindenhol jelen voltam, megnyithattam szívemet és a lelkemet az öröm fényében. Hálát adhattam mindenért és Mindenkinek mindazért, amiben segítséget nyújtottak számomra a kéréseim révén.28

 Boldog vagyok és örülök és vigadozok és nevetek.

Nem hallom az angyalok énekét. Már a Fény is távolodik, de öröm és boldogság van bennem. Felszabadult. Csak még az ajándék a meglepetésében mintha egy kicsit olyan izgatottságot nyújt számomra.

 Mária éber állapotban:

 Álmos vagyok nagyon.29 De szédülök! (…) Nagyon fáradtnak érzem most magam. Nem feküszök le.

Akkor köszöntök mindenkit: Dicsértessék!

Mondom atya szavait. Tegnap azt mondta nekem, hogy már nem sok van hátra30, hisz már az öröm jön. Azt mondtam: este már egy kicsit csak énekeljük az „Allelujá”-t, mert reggel hangosan. Úgy-e, atya?

Csak vizet kérek, semmi mást nem kérek. Azért, mert olyan keserű még mindig a szám. Hátha jobb lesz. (…)