JÉZUS URUNK FELTÁMADÁSI TANÍTÁSA 2005. március 27.

A Feltámadott  jelképszobra

A Feltámadott jelképszobra

Mária kiválasztotti kegyelmi állapotban:

 Ó, dicsőséges, szép hajnal a Fényben, hol angyalok vannak, és köszöntenek: Ébredj, testvér, ébredj, hisz itt a Fény, a kegyelem!

Hisz a Fény kegyelem.

Én még nem látok semmit.

S az ének… (…)

Ó, dicsőséges, szép hajnal, a friss illat jelen van.

Sötétség tárul még felém. De valamit látok a távolból. Érkezik…

Itt a Fény! Megjelent! És már a sötétség is eltávozott.

Ó, Dicsőséges, Szép Fény a hajnalban, köszöntelek Téged! Hisz angyalok jöttek hírül hozni, hogy ébredjek. Ébredjek, mert itt a kegyelem a Fényben.

A Fény megnyílik.

Üdvöz légy, Király, Királyoknak Ura!

Dicsőség és boldogság köszönt e szép hajnalban.

Ó, Jézus! Ó, Úr! Ó, Messiás? Ó, Megváltó?

De Te nekem a Mester vagy, a Tanító! Ki így szóltál hozzám. Fogadd hát tőlem e köszöntésem.

Igen, hallom az angyaloknak harsonáját, énekét: Krisztus feltámadt! Álleluja! Álleluja!

De rég óta vártunk Téged, Uram! Hogy így köszönthesselek, hogy: Álleluja!

Már olyan régen szólt örömmel, szívből és szeretettel Feléd.

 Krisztus feltámadott! Örvendjünk hát, emberek!

Mint az angyal éneke, most szól szépen énekem.

Álleluja! Álleluja! Álleluja!1

 Ébredezve, elindulva, hogy köszönthessem.2

 Álleluja! Álleluja! Krisztus feltámadt!

Álleluja! Álleluja! Krisztus feltámadt!3

 E dicső, szép hajnalban eljöttél hát hozzánk, hogy köszönthessünk, mert vágyakozunk a kegyelemre. A kegyelem, amely szívünket, lelkünket érinti. Felkészültünk, hogy (…) elfogadjuk.

 Álleluja! Álleluja! Krisztus feltámadt!!4

Örüljetek, vigadjatok, énekeljetek, mint az angyalok a Mennyben!5

 Krisztus feltámadt!

Álleluja! Álleluja! Krisztus feltámadt!

Álleluja! Álleluja! Krisztus feltámadt!6

 Öröm és boldogság a szívünkben, lelkünkben, hisz megnyissuk, hogy a kegyelem most itt lehessen, és elhozhassa számomra mindazt, amire vágyakozom, amire felkészítettél, ó, Édes, Jó Uram, számomra.

 Meghajolok e kereszt előtt7, amire emlékezünk. Mert ez a kereszt értünk, az emberiségért van jelen. Hisz Atyánk annyira szeret bennünket, hogy Téged, Uram, Jézus, adott értünk. Te vállaltad e keresztnek nehéz hordozását. A hordozásban vállaltad értünk a megaláztatást, az Arcul köpést. Vállaltad értünk a betegséget, a gyarlóságot, a tetteinket, a cselekedeteinket. Ha ez a kereszt nem lenne, ha ez meg nem történhetett volna, Te bemenni a Dicsőségbe nem tudtál volna. Nem tudtad volna számunkra elhozni a Megváltást.

Hála, köszönet, szeretet, amit tudunk e kereszthez letenni szívünkből, lelkünkből.

Köszönjük, Uram, Jézusom, hogy most is szeretsz bennünket, és most is vállalod mindazt, amire emlékezünk. Most sem hagysz el bennünket, fogod kezeinket. Fogod, és vezetsz. Hisz erről a keresztről Te letekintettél az emberek közé, a testvéreidhez. Értük szóltál Atyádhoz. Most mi azt kérjük Tőled, hogy hajolj le hozzánk is, értünk is szólj egy pár szót Atyádnál. Hisz megpróbálunk hűen, szívből és szeretettel Hozzád tartozni, és követni Téged.

Öröm és boldogság ez a dicsőséges, szép hajnal. Hogy már ez a kereszt azért van jelen, hogy emlékezzünk, és el ne felejtsük, hogy volt egy Ember, aki Istennek Fia, és aki vállalta mindazt, amit egy földi ember nem tudott volna elvállalni. De a Te vállalásod hozta el számunkra az örömet, a boldogságot, és most, e hajnalban, a Dicsőséges Fényt a kegyelemhez.8

 Nincs öröm szívetekben?9 Nem tudtok örülni és örvendezni, énekelni? Hisz Krisztus feltámadott e Fényben, e hajnalban!10

 Mária a kápolnában:

 Köszöntelek, ó, Édes, Jó Jézusom, e helyen, ahol jelen vagy az Élő Kenyérben és az Élő Vízben, hogy számunkra Táplálék és Víz legyél. Mert ez a Kenyér — aki ebből eszik, nem éhezik meg. Ez a Vér-Víz az Élő Vízben, amely jelen van — nem szomjazunk meg. Te hívod Magadhoz testvéreidet, de mi egyre ritkábban és ritkábban halljuk meg hívásodat. Nem érezzük szívünkben, lelkünkben, hogy ez a Kenyér, ez a Víz a verejtékének Vérében, mily nagy küzdelmek árán adatott és ontatott. Hisz ez mind azért történhetett, mert szerettél bennünket, akik a nemzet és a nép emberei vagyunk a testvéreidben, Atyád gyermekeiben. Hogy minket megmenthess, nekünk egy szebb és jobb helyet tudjál készíteni. Ezért vállaltad mindazt, ami megtörténhetett. Mert a dicsőség a Fényében csak így jelenhet meg számunkra.

Így köszöntünk hát Téged e boldog hajnal ünnepén a Fény kegyelem-szeretetében, amely jelen van, és amely megmarad. Csak mi, a földi gyarló ember megnyitott szívvel tudunk-e figyelni, és el tudjuk-e fogadni mindazt, ami a kegyelemben most jelen van? Hisz ma itt vagy, a kegyelem is itt van. De még nem tudjuk, meddig árad felénk így ez a kegyelem, amely szinte kézzel fogható. Csak fel kell rá készülni, felismerni és elfogadni.

És most szóljon a hálaének: „Téged, Isten, dicsérünk”!11

 Álleluja! Álleluja! Krisztus feltámadt! E dicső, szép hajnalban elhozza számotokra is a Fényt, az örömet, a boldogságot és a csodálatos kegyelmet!12

 Jézus Krisztus Urunk:

 Íme, e hely, amely jelen volt számunkra a hetek folyamán. E hely, amely a fájdalmat és a szenvedést adta vissza számotokra. De ma e hely örömet és boldogságot hoz. Örömet és boldogságot áraszt minden nyitott szívű testvérem felé, aki felkészülve, hogy elfogadhassa e dicső hajnal Fény-kegyelmét, ami ma jelen van.

A hét első napján Mária Magdolna — még sötét van — kimegy a sírhoz, hogy kenetet vigyen Urának. Mikor oda ér, azt veszi észre, hogy a követ elmozdították. Benéz, és megijed, és elkezd szaladni. Siet a tanítványokhoz.

— Simon Péter! Hozzád szólok, és a többiekhez! Ott jártam a sírnál, de a sír nyitott és üres! Elvitték az Urat, és nem tudom, mit tegyek.

Sír és fél Mária Magdolna.

A tanítványok meglepődnek a hír hallatán. Simon Péter, és akit Jézus nagyon szeretett, elindultak sietve, futva a sírhoz. A Szeretett Tanítvány gyorsabban szaladt. Oda ért a sírhoz, benézett, de nem ment be. És azt látja, hogy a gyolcs-leplek ott vannak. És Jézus Fejét takaró kendő külön, összehajtva.

Oda ér Simon Péter, ki belép a sírba, és meggyőződik arról, amit az asszony mondott.

Valóban a Mester feltámadott. Meg kellett hát történnie a szenvedésnek, a halálnak és a Feltámadásnak.

Elindulnak hát vissza a tanítványokhoz, hogy megvihessék az örömhírt, hogy a Mester már nincs a sírban.

A vasárnapi nap tovább, pár órával később, mikor két tanítvány elindul Emmánuesz faluja felé, amely nem messze volt Jeruzsálemtől, 2-3 óra járásnyira. Útközben beszélgetnek, megvitatják, hogy mi is történt. És ahogy így vannak jelen az útközi haladásukban, Maga Jézus oda szegődik hozzájuk. De ők nem ismerik fel, hisz akadályozva vannak a látásban. Később megszólítja őket Jézus:

— Miről beszélgettek ti itt most, ahogy haladtok az út közben?

Elszomorodik egyik, és másik, akit Kleofásnak hívnak, megállva Feléje fordul, és így szól Hozzája:

— Talán Te vagy az egy idegen ebben a városban, aki nem tudod, mi történt itt?

Jézus szeretettel fordul feléjük, így szól:

— Hát akkor mondjátok: mi történt?

— Nem ismered a Názáreti Jézus esetét?! Akit tetteiben, szavaiban, nagy hatalmában, Prófétában Istenként tisztelte a nép? De főpapjaink, elöljáróink átadták Őt, akik elítélték, és keresztre feszítették. Pedig mi azt hittük, hogy Ő a Messiás, aki megváltja Izraelt. És már 3 nap telt el azóta. De ez még mind semmi! Asszonyok, akik hozzánk tartoznak, hajnalban elmentek a sírhoz, és azt mondják, nincs ott a mi Urunk.

— Talán elvitték?

— Nem tudjuk. A tanítványok igyekeztek megnézni. De azzal a hírrel érkeztek, hogy az asszonyok igazat mondtak.

Ezek után Jézus így szól feléjük:

— Ti, oktondiak! Kétkedő szívűek! Miért nem fogadjátok el azt, amit a próféták az Írásban megjövendöltek Őróla? Ha nem szenvedi el mindazt, ami a jövendölésben jelen van, hogy mehet be dicsőségébe?

Ez idő alatt megérkeztek. Jézus úgy tesz, mint aki készül tovább elmenni, de ők marasztalják:

— Nézd, estére jár az idő, a Nap is lemenőben van. Maradj hát velünk.

Jézus ott marad velük boldogan. Később asztalhoz ülnek. Ő Kezébe veszi a kenyeret, áldást mond, és megtöri. És boldogan átadja feléjük. Ekkor ismerik fel az ő Jézusukat, az ő Mesterüket, boldogan!! Hisz már a szemük nyitva van. Már semmi sem akadályozza a látásban. De az örömtől, mire teljesen felocsúdnak, a Mester már nincs közöttük — eltűnt.

Egymás között beszélgetnek ismét:

— Mikor útközben jöttünk, és beszélgettünk, te nem érezted lelkedben a lángot? Ahogy szólt a prófétákról, a szeretet a szívünkbe hatolt! Már akkor fel kellett volna ismernünk, hogy Ez nem más, mint a mi Mesterünk! Forduljunk hát vissza, és menjünk a többiekhez, hogy hírül adjuk.

Boldogan el is indultak. Késő estére értek vissza, amikor a többiek így fogadják:

— Valóban feltámadt a mi Urunk! Hisz Simonnak megjelent!

— Mi is hisszük, hisz találkoztunk Vele! Beszéltünk Vele! És megtörte a kenyeret. Akkor ismertük fel Őt.13

 Mária:

 Igen, ahogy a tanítványok jelen voltak e hajnalban és e napszakban, mi, Uram, hányszor nem látunk? Hányszor akadályozottak a szemeink? Hányszor nem érezzük szívünkben a lángot és a szeretetet? Hányszor nem érezzük, hogy a lelkünk mire hív, és mit vár tőlünk? Hisz boldogság, öröm és szeretet, amit Te árasztasz minden embertársad felé a testvéreidben. Te egyformán szereted testvéreidet. Te nem teszel különbséget, csak mi, a földi emberben. Csak mi, akik nem nyissuk meg szívünket, lelkünket, hogy észrevegyük mindazt, ami a kegyelemmel itt van előttünk, megadathat számunkra. De figyelek, észreveszem, elfogadom.

Köszönöm! Köszönöm, hogy ma hozzám eljöttél!

Köszönöm, hogy árasztottad a kegyelmed Fényét és a szeretetedet!

Köszönöm, hogy e helyen ismét jelen vagyok.

Köszönöm, hogy mindezt megtapasztalhatják velem testvéreim, kik megnyissák szívüket a tanításod és kérésed szerint. És képesek elfogadni a kegyelmet, amely ma e hajnal fényében jelen van.

 Jézus Krisztus Urunk:

 Így áradjon felétek áldásom a kegyelem szeretetében, összekulcsolva kezeitekben.14

Hosszú volt az idő a felkészítésében. Talán sok könnyet ontottatok, talán az együttérzésben, talán a fájdalomban, talán saját magatok felajánlásának cselekvésében. Ma ismét jelen van a könny, de ez a könny ma öröm- és boldogságában áradjon arcotokra. Így legyen szívetekben és lelketekben. Mert eljött felétek e dicső hajnalban a Fény a kegyelem szeretetének áldásában. Áradjon reátok, töltse be minden nyitott szívű testvérem szívét és lelkét. Töltse be az egész testeteket. Érezzétek a meleg szeretet-lángot, amely most tetőtől talpig átölel a Fényben és a kegyelemben. Mert öröm és boldogság és szeretet, amely ma e Ünnepnek különösképpen része.

Ezt az áldást hoztam ma hozzátok, testvéreim, szolgámmal, kivel együtt voltatok e hosszú időben. Szolgám azt kérte Tőlem, köszönjem meg számotokra, hogy elfogadtátok az ő és az Én, Jézus Krisztus Uratok hívását, és erősítettétek imáival az imátokban és a jelenlétetekkel. Én ezt a meghívást ismételten megadom, ahogy ezt valamikor bástyáimnak és segítőimnek megadtam. Most ismét ezt adom minden jelen lévő szívű, nyitott testvéremnek — ki fogadja el hívásomat, ki érzi szívében és lelkében a Fény melegének szeretetét, és ki jön el, mikor szolgámnak szüksége van reátok, a jelenlétetekre és a szeretetetekre.

Ma e áldásommal jöttem felétek örömmel, boldogan és szeretettel.

Most szóljon hangosan, szívből az örömteli ének.15

 Mária:

 Köszönöm, hogy itt lehettem e helyen, ahol sokszor a félelmet éreztem a szorongásomban. De ez ma nincs jelen — ma csak az öröm és a boldogság és a szeretet.

Álleluja! Álleluja! Krisztus feltámadt!16 A Fény és a szeretet és a kegyelem árad reátok. Töltse be ismételten szíveteket és lelketeket.17

Mária éber állapotban:

 Mily erős a Fény! Hisz lángol a szív.18 Öröm és boldogság a kegyelemben!

Elmegy a Fény. Mintha eltávozna. De az öröm a szeretet kegyelmében itt marad, a Fény sugara, amely átölelt, megerősített és felmelegített. Ha már eltávozott a látásomban, de szívemből, lelkemből, testemből nem engedem eltávozni.19

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük