FELTÁMADÁS 2017. április 16.
Itt a hajnal fénylő illata. A követ elgördítik. Az angyal reá ül, és a Sír nyitottá válik, hisz fel kell támadnia, amit sokan nem értettek, ezért kijön e sziklasírból, mert Testét nem fedi sír. A fénylő hajnal és illata, amely új életet adott, hisz halálod által életre keltetted e világot. E világ, amely most új életbe öltözve megkezdi működését; de nem működését – uralmát és kormányzását.
Az élet erősebb lett a halálnál.
Az angyalok énekelnek, fújják a harsonákat, mert új hajnal, fénylő napra virradtunk.2
Feltámadt az Úr, amint megmondotta. Örüljetek és vigadjatok mindnyájan, mert hatalma, uralmának kormányzása mindörökkön él!
Íme, a Sírhely3, amely már Testét nem fedi, hisz az Élet erősebb lett a halálnál, hisz elmondotta: „Fel kell támadnom harmadnapra.” És ez most végbement e illatos hajnalában. És a Test új erőre éledt, és az új erőből az angyal megnyitotta Számára a Sír ajtaját, és kijött a Sírból, mert az Élet erősebb a halálnál.
S ezért örvendjünk és vigadjunk, mert amit mondott és tanított, most e hajnallal végbement. Végbe, mert megmutatta, hogy a dicsőség hatalma, uralkodásának vagy kormányzásának eljött az ideje, amely már most és mindörökké megmarad.
Feltámadt e halálból, mert az Élet erősebb lett a halálnál, és új idő kezdődik e hajnal illatával.4
Jézus Urunk:
Íme, ismét itt vagyunk e helyen – a hely, amely már ismerős minden ember és testvér számára, akik jelen vannak és jelen voltak, hisz e helyen a szenvedés átélésének lehettünk tanúi. De ez a szenvedés nem büntetés, nem parancs; az ember mulandó életéhez a szenvedés, az a szeretet; és a szenvedés, amely megerősít és megtisztít a bensőben, ami nem látszik, de kívülre kivetítődik, és akkor egészen fehér, szép fényessé válhatunk, mert ez a szenvedés, ez jelen van az ember mivoltában. De a szenvedést, azt nem Atyám adja nektek. A szenvedés, az a szeretet jelszavával párosul minden gyermek- és minden testvérrel együtt, mert így tudunk megújulni, mint ez a hajnal illatának kezdetével az Élet. Nekünk is mindig meg kell újulnunk bensőnkben, lelkünkben, testünkben, hogy egészen mások lehessünk e megkezdett hajnal illatának életével. S akkor érezzük, hogy valóban szeretet a szenvedés.
Mert hogy’ is mondottam nektek már a tanítás által?
Hogyha a keresztre nézel, és jelen vagyok, ne a Kereszten Függő Embert figyeld, akit Jézusnak nevezünk, úgy-e, szeretettel, hanem azt, hogy ez mind a szeretetből elevenedett meg, és a szeretetből van jelen felétek. Mert ez által az Élet megerősödik, és nemcsak arra gondolsz, hogy a saját bűnök terhe, amely a szenvedést adja, hanem Isten szeretete, amely így erősít, és így ölel át benneteket.
Mária:
Korán reggel az asszonyok kimentek a Sírhoz örömmel, de mikor oda értek, látták, hogy a Sír nyitott. Sietve oda érve, majdan remegve, félelmükkel elindultak, elhagyják a sírhelyet. De örömmel sietnek és futnak, hogy elvigyék a testvéreknek a hírt.
És ím, Jézus jön velük szembe, majdan köszönti őket:
– Üdv nektek!
E szavak hallatán felismerték Őt, Eléje siettek, leborultak, átkarolták Lábát. Erre azt mondja nekik:
– Ne féljetek! Keljetek föl, induljatok, vigyétek meg a jó hírt testvéreimnek, hogy induljanak Galileába, mert ott viszontláthatjuk egymást.
Ők e hír hallatán még nagyobb örömmel elindultak. De ahogy a város felé vették útjukat, már hallották, hogy a katonákból néhányan már jelen vannak a városban: elmentek a főpapokhoz, és elmesélték, hogy mi történt. Ekkor ők a vénekkel tanácsot tartottak, és a tanácsban megbeszélték:
– Sok pénzt adunk nekik, és azt mondják, hogy „amíg mi éjnek idején elaludtunk, eljöttek a tanítványai, és elvitték a Holttestet”.
Ki is jöttek, átadták a sok pénzt a katonáknak, és meghagyták nekik, hogyan cselekedjenek a történetben. Ők pedig elfogadták a pénzt, és kimentek, és mindenhol híresztelték, hogy:
– Éjnek idején, amíg mi aludtunk, eljöttek a tanítványai, és elvitték a Holttestet.
Ez a szóbeszéd még a mai nap is megvan a zsidók beszédeiben, jelenlétükben. Ők nem hitték el, amiről tanított, hogy az Emberfiát elítélik, megalázzák, arcul ütik és köpik, s majdan megölik, és az Emberfia harmadnapon fel fog támadni a halálból, mert az Élet erősebb lett a halálnál.6
Így, akik hittek Benne, azok pedig elfogadták azokat a híreket, amelyekkel az asszonyok érkeztek a városba, hogy: Nem fedi már sír Jézus Testét. Angyal ült a kövön. És Jézust látták, hallották, és átkarolták Lábát, mert feltámadt, mert az Élet erősebb lett a halálnál. Mert ez által váltotta meg mindazon testvéreit az emberiségben, akik hittek Benne, akik hisznek Benne, és akik felismerték és követik.
„Föltámadt Krisztus e napon, / Alleluja!…”7
Jézus Urunk:
Most pedig arra kérlek benneteket, fogjuk össze kezeinket szívünk szeretetével, a szívünk pedig legyen nyitott, legyen felkészült, hisz eljött a várva várt hajnal, amelyre már hét héten keresztül készülődtetek, és mindig azt mondottátok: „Majd csak eljön ez a csodálatos nap!”
Hát ez a csodálatos hajnal most jelen van számotokra, és részesüljetek e meleg kegyelemből a Szeretet-szív érintéséhez, ami által most felétek árad áldásom, szeretetem, örömöm, hogy ti is ujjongjatok és vigadjatok, és örüljetek e csodálatos napnak e hajnal kezdetében, amely most jelen van számotokra.
És az áldás átölel most, felmelegít, megerősít, és megadja számotokra e bűnbánat-időnek azt a gondolatát, amelyet adtam számotokra, hogy Nekem meg kellett halni, hogy feltámadhassak. S erre így szóltam felétek: Halálom által életre keltettem ezt a világot, mert a világ, amely jelen van, s amelyben éltek, az most ismét új életre indul e kezdettel, e hajnal fényének ragyogásával és illatával.
És most szívünk szeretetének nyitottságával, a melegség érintésével köszöntjük imával, ahogy mondani szoktátok, Jézus Krisztus Urunkat és Édesanyját, aki szintén végig jelen van Mellette, elkíséri fájdalmában, de jelen van az örömben is.
Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy, szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség…
Amellyel most uralkodik.
Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes! Az Úr van Teveled. Áldott vagy Te az asszonyok között, és áldott a Te Méhednek Gyümölcse, Jézus. Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján. Ámen.
Áradjon reátok e hajnal fényének ragyogásának Feltámadás-áldása. Öleljen át benneteket, melegítsen, erősítsen, óvjon és védjen, hogy ez által elindulhassatok e Feltámadás után e Új Élettel a mindennapokban, a felismerésben, a küldetésben és a követésben.
Mária:
Köszönöm, Uram, ezt a csodálatos hajnalt, hogy megadtad, megélhettem. Köszönöm!
Jézus Urunk:
Mária:
Eljött e csodálatos hajnal!
Eljött e csodálatos hajnal.
Örüljetek és vigadjatok!
Jézus Urunk:
Íme, a Golgota, amely jelen van számotokra, s ez a Golgota azt adja vissza, hogy jelen van a szenvedés, ami által az Élet megtörte a halált. Hisz, ahogy mondottam, a Kereszt a Szeretet Keresztje legyen számotokra, mert az Atya, ahogy Engem szeretett, és mégis megadta, hogy elítéljenek és megalázzanak, és a Kereszten meghaljak – ez mind szeretetből történt, nem azért, hogy elhagyott, nem azért, hogy büntessen, s nem azért, hogy ezzel embereit a gyermekeiben félemlítse, hanem a szenvedés, amely megváltoztathat bennünket, nemcsak a külső részében, hanem a bensőnkben is, és a bensőnkben a szeretet gyökeret verhet. És ez a szeretet nagyra duzzadhat bennünk, s ez által átölelhessük, szinte mondhatjuk, a világot, amelyben élhetünk, és ami által kegyelmet kaphatunk.
Jelen van az Édesanya, aki pedig mindig Fia mellett van – elkísérte e fájdalom-úton is –, erősítette, óvta és védte, amennyire csak egy édesanya teheti.
A világban az édesanyák is így figyeljenek gyermekeikre, unokáikra. Örüljenek, akik örömet adhatnak. Mert egy édesanyának mindig öröm a gyermekáldás, de nem azért, hogy uralkodjon felettük, nem azért, hogy csak parancsoljon, nem azért, hogy oktassa – ezek is fontosak. De egy édesanyának legnagyobb anyai szívének szeretete, amelyet áraszthat a gyermekeinek, általa unokáinak, és így egy a család.
És az Édesanya, mikor Reá tekintetek, mindig ez jusson, így, elétek, hogy ez az Édesanya, amint igent mondott a felkérésre, még leányként, megváltozott az élete. De soha nem szállt szembe azzal, aki meghívta Őt erre az útra a küldetésében. Elfogadta.
Vegyünk Róla, Belőle példát.
Uram, nem látom, merre kell menni. Hol a fény?
Vissza.
Itt van a barlang, a kereszt. Akkor most fordulok, jó.11
Mária – éber állapotban:
Akkor jó reggelt mindenkinek!
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!