JÉZUS URUNK FELTÁMADÁSI TANÍTÁSA 2012. április 1.
Mária1:
Megjelent a Fény. A Fény, mely felém árad, és simogat. Tükröződik, és a Fény, mely megsimogatott.
Íme, felkel, és feltámadt, mert az Élet erősebb a halálnál.
Megnyílik a Sír, és a Fénnyel jelen van a kora reggel a (…)
Az őrök megijednek2, lehajtják fejüket, hisz számukra erős és ismeretlen a Fény.
Érzik a hajnal illata e Fényben.
Egy asszony oda ér, remeg, és megáll a nyitott Sírnál. Remegésében sírdogál, majdan betekint a nyitott Sírba, és megijed, hisz nincs bent a Holttest. És ekkor megjelenik a Fénysugárban két angyal, ki helyet foglal. Az egyik a fejénél, a másik a lábánál. Az asszonyra tekintenek, és megkérdezik:
— Miért sírsz?
— Hogyne sírnék, mikor nem látom a Holttestet, s vele Uramat.
Visszafordul, tovább lép3:
Jézus Krisztus Urunk:
Íme, Én vagyok jelen, de az asszony sírásában, remegésében nem ismer fel. Reám tekint:
— Nem tudom, ki vagy. Talán a kertész? Kérdezem Tőled: nem tudod, hová vitték innét ezt a Testet, amely itt pihent, aki az én Uram?
Sír, és zokog.
Ekkor megszólítom:
— Mária Magdolna!4
Mária Magdolna:
És felismerve e megszólításból, felkiáltok:
— Rabbone! Te vagy, az én Uram, Mesterem!5
Jézus Krisztus Urunk:
— Ne sírj, még nem mentem el Atyámhoz. Ne félj, még itt vagyok. De majd hamarosan elmegyek az Én Atyámhoz, aki a ti Atyátok, az Én Istenemhez, aki a ti Istenetek. Ezért menj, és mondd meg társaidnak, hogy majd Galileában találkozni fogunk.
Az asszony most már mosollyal és örömmel indul el a Sírtól, hogy hírt vigyen. Hírt az ő Mesteréről, ki azért nem volt bent már a Sírban, mert feltámadt. Feltámadt, hogy meglátogassa Övéit, kik félelmükben a városban vannak bezárt ajtóknál.6
Mária:
És most lehet köszönteni a Feltámadt Krisztust az asszony köszöntésével, ahogy mi is köszöntjük e sírt.7 Énekeljük szívből és szeretettel e dicső hajnal ébredésében és köszöntésében: „Szent Magdolna elmene ama reggel sírva…”8
Hol az ének?! Hol az öröm? Hol a boldogság?9
„Erdőkön és mezőkön…”
Hol az ének?!
Ó, dicsőséges hajnal10, jelen vagyok a sírnál. A sír ridegségéből a Fény melegséget áraszt. A melegség, amely az életet mutatja számunkra. Azt az Életet, amely erősebb lett a halálnál. Az Élet, amelyet kora reggel, hajnalban egy asszony, ki eljött a Sírhoz, meglátta a nyitott Sírt, és félelmében, remegésében tekintett be. Most már boldogan mondhassuk:
Nincs itt, mert feltámadt, mert az Élet erősebb lett a halálnál!
Jézus Krisztus Urunk:
Az Élet, amely megmutatja, hogy igen, itt vagyok, ismételten erőt adok e Fénnyel, mert ez a Fény a szeretetet árasztja, azt a szeretetet, amely megdicsőült, a dicsőség a dicsőítésében.
Mária:
Egészen el kellett szenvednie, hogy most a dicsőségből a Megdicsőülés Fényével, az Élettel ismét feltámadt, és kijött a Sírból, hogy megmutassa Önmagát mindazoknak, akik szomorúak, akik sírnak, akik félnek, akik bezárkóznak, hogy valójában most hogyan és miképpen tovább. És ennek örömében és szeretetében most már közösen vigadozunk és örülünk, és szívünk szeretetének örömét kifejezve, hogy: „Krisztus, virágunk, szép termő águnk…”11
Köszönöm e hajnal simogatását, amely megjelent a Feltámadás örömében.
Ti is sírtok?
Vagy örültök?
Hisz feltámadt Krisztus!
Az asszony felkelt, hogy elvigye a hírt övéinek, akik hozzá tartoznak. Az öröm hajnala ma megérkezett, mert az Élet erősebb lett a halálnál.
Dicsőséges, fénylő hajnal, ki megjelentél, hogy átöleljél!
Jézus Krisztus Urunk12:
E hajnal simogatása, mely megerősítette az Élet kegyelmét, mert az Élet most ismét megjelent ezen a helyen, hogy áradjon fényével, sugarával mindazok felé, kik már vágyakoztatok e örömre, e szeretetre, e békére, hogy a Fény átjárja szíveteket. Ennek reményében fogjuk össze kezünket.13
E dicső hajnalban köszöntelek benneteket, kik a szomorúságot, a várakozást most elfogadva, és felváltottátok e szeretet örömére, erre az örömre, amely most megelevenedett előttetek e Élet jelenlétének feltámadásában. És ez az Élet, amely e dicső hajnal fényével érkezett, így árad most minden nyitott szívű testvéremhez, aki megértette, hogy valóban, a szomorúság, a bánat, a félelem, az aggodalom, amely néha jelen van rajtuk és bennetek, fel tudja váltani a mérhetetlen nagy öröm szeretetének, feltámadásának fénye, ragyogása és tündöklése, hogy ez által érezd e fénynek simogatását, melegét, átölelését, és szinte érezd, ahogy e Feltámadt Krisztus megjelent a síró, remegő, tele félelemmel lévő asszonynak. De az asszony is a sírásából feltekintett:
— Nem tudom, ki vagy, de kérdezem: talán a kertész vagy másvalaki? Te vitted el innen e Holttestet, és a Holttesttel az én Uramat?
— Mária!
— Óh!
Megnyílik szeme fénye, megjön fülében a hallás, és felismeri az ő Urát! Átöleli, és köszönti:
— Rabbone!
És ez a köszöntés áradjon most reátok is, és ez a köszöntés érintse meg szíveteket, ahogy e remegő asszony felujjongott szívével e öröm hajnalában. Már eltávozott a sírása, félelme, zokogása, már csak az öröm kegyelmének boldogsága van jelen. És ez az öröm kegyelmének boldogsága e Fénnyel áradjon most reátok.14
A hét első napján két tanítvány elindul az Emmanuesz15 faluba, ahova tartoznak, Jeruzsálemből, amely két-három óra járásnyira van a városhoz. És ahogy útközben haladnak, időnként megállva, és egymásra tekintenek, és így beszélgetnek, és így vitatkoznak. És egyszer Én, Jézus jövök hozzájuk. Melléjük szegődök, és követem őket, és hallgatom. De ők nem ismernek fel, hisz akadályozva vannak a szemük látásában. S ahogy így haladnak, beszélgetnek, vitatkoznak, megkérdezem tőlük:
— Ti miről beszélgettek most e útközben?
Ők szomorúan megállnak, Reá tekintenek, és az egyik, kit Kleofásnak hívtak, így szól Feléje:
— Talán Te vagy az egyedüli idegen a városban, aki nem tudod, hogy mi történt ott ezekben a napokban?
— Miért? Mi történt? — kérdezem.
Ők ismételten Reám tekintenek, és folytatják:
— Hát a Názáreti Jézus esete, ki szóban, tettben nagyhatalmú Próféta volt az Isten és a nép előtt is. De főpapjaink és elöljáróink halálra ítélték, és keresztre feszítették. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izraelt. És ez már három napja történt. De ez még mind nem elég. Ma kora hajnalban hozzánk tartozó asszonyok elmentek a Sírhoz, és mikor visszaértek, ezt mondták: „A Sír nyitott volt, és üres. De két angyalt láttunk fehér ruhába öltözve, akik azt mondták, hogy Ő él!” És mikor ezt mind elmondották, néhányan közülünk is sietve elmentek, és mikor visszaértek, mindent úgy mondtak, ahogy az asszonyok hírül hozták számunkra. De a Holttestet nem látták.
Ó, ti, oktalanok! Ti, kevély szívűek! Még mindig kételkedtek, és nem mertek hinni abban, amiről a próféták jövendöltek nektek? Hát nem ezt kellett elszenvednie, hogy így bemenjen Dicsőségébe, és megdicsőüljön?
Majdan így szól feléjük:
— Van Illés próféta és más próféták, akik az Írásokban nem erről írtak Róla? — és magyarázok számukra.
És ahogy így haladtunk, már oda értünk abba a faluba, amelybe tartoztak. Én úgy teszek, mint aki tovább szeretnék menni. Erre ők megszólítanak:
— Ne menj tovább. Maradj velünk, hisz esteledik, lemenőben már a Nap.
Elfogadtam hívásukat, és bementünk együtt. És mikor beléptünk, majd asztalhoz ültünk. Jelen van a kenyér, amelyet elveszek, áldást mondok reája, megtörve átnyújtom számukra. S ekkor felismertek! Megnyílt a szemük! És örülnek. De mire magukhoz tértek, Én már nem vagyok jelen. Ahogy ti mondani szoktátok, s ahogy ők is érezték: eltűntem.
Egymásra tekintve így beszélnek:
— Úgy-e, lángolt a te szíved is, mikor útközben beszélt hozzánk? És milyen szépen fejtette ki számunkra magyarázattal az Írást! Most már biztos, hogy Ő az, és feltámadt!
Még abban az órában felkeltek, és útra keltek, hogy visszatérhessenek a városba. És mikor a városba érnek, oda mennek társaikhoz, akik egybegyűlve tizenegyen, és a többiek vannak jelen. Ők, mikor belépnek, így szólnak feléjük:
— Valóban feltámadt az Úr, hisz megjelent Simonnak!
Erre ők is örömmel így szólnak:
— Mi is megtapasztaltuk! — és elmesélik, hogyan volt jelen velük az útközben, hogyan beszélt nekik, és hogyan ismerték fel az ő Mesterüket a kenyértörésben, amelyet átnyújtott számukra.16
Öröm és boldogság járja át e szíveket, mert ez az öröm e Élettel felváltotta azt a félelmet, amely bennük ragadt. És most már megértették mindazt, amiről beszéltem számukra, hogy:
— Elmegyek, egy rövid idő, és nem láttok Engem. És majd ismét visszajövök, és egy rövid idő, amikor láttok Engem.17
S ezt tudom számotokra is mondani:
Jelen vagyok, hozzátok szólok az Élő Evangélium tanításával. A Fényem sugarával megérintettelek, megsimogattalak. De hogy mely testvérem hogyan és miképpen ismer fel és fogad el, és érzi szívében az örömöt e Feltámadás kegyelmének ajándékában, az rajtatok múlik, mert Atyám, akihez még nem mentem el, minden gyermekének megadta a szabad akarat cselekvésének ajándékát, hogy hogyan és miképpen működjünk és éljünk a mindennap szeretetében és kegyelmében. Mert ha ezeket mind-mind megértitek, akkor érzitek igazán boldognak, örömtelinek e dicsőséges, fénylő hajnal jelenét, simogatását, felemelkedését, amely átjárhatta egész szíveteket és lelketeket.
Ennek reményében örömmel és szeretettel mondjunk áldást és hálát mindazért, hogy ma is együtt vagyunk a szív nyitottságának, felismerésének, meghívásának szeretetével e dicső, fénylő hajnalon.
„Dicsőség…”18
Valóban az Úr adta számotokra e dicsőséges, fénylő hajnalt e napban, amely átölelt, amely felmelegített, amely felemelt, ami által érzed szívedben és lelkedben e örömet, e szeretetet, ami által érzed, hogy: „Igen, Uram, boldog vagyok, hogy Hozzád tartozhatom, és Veled járhatom életem minden napját e fénylő hajnalban, e fénylő nap sugarában, amely megmutatja minden fájdalomban, bánatban és szomorúságban, nehézségben, hogy ha Reád tekintek e Feltámadás hajnalán, e dicső napra, akkor érzem, és boldog vagyok, hogy átélhettem én is e Feltámadt hajnal életét, ami által öröm, boldogság és szeretet élni, haladni, néha küzdeni, mert eljön számunkra a kegyelem, ahogy ma hajnalban is e dicső feltámadásában.”
És a szeretet, amely fényének sugarával simogatott, és erőt adott, hogy felkészülve továbbra e dicső mindennapra, amely épp így, mint e hajnalban, felragyoghat számotokra.
„Téged, Isten, dicsérünk!…”19
Köszöntelek e Fényben, Te, Kereszt, ami megtörte az Életet, de ma hajnalban az Élet erősebb lett e teher súlyának Keresztjétől. És ezért, ha e Keresztre tekintetek, és ott látjátok a Megfeszített Krisztust, és Reá tekintetek, mindig az éljen bennetek, hogy ez a Krisztus szeretettel ment e Keresztfára, és szeretettel adta át Önmagát ezért az örömhajnalért a Feltámadásában, a megdicsőülésért. És mindig az éljen bennetek, hogy „lehet nehéz az életem, a napom, a hetem vagy a hónapom”. Érezheted azt, hogy talán te is lerogysz az út porának kövébe.
De ahogy Én, Jézus Krisztustok felálltam, és szeretettel átadtam Önmagam — és ez a jelkép így marad meg számotokra mindenkor. De ez a jelkép a szeretet fényét is sugározza, hogy ez a hajnal a fény tündöklő ragyogásában elhozta számotokra az Életet, amely erősebb lett a haláltól. Mert ennek a halálnak be kellett teljesedni, hogy így jöhessen el hozzátok e szeretet fénye e tündöklő ragyogásában.20
Hagyjon egy választ
Want to join the discussion?Feel free to contribute!