JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2007. szeptember 7.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm a mai nap testvéreimet, kik figyeltetek a meghívásra. Hisz a meghívás sok ember számára jelen van, sok testvér számára, de kevesen figyelnek, ismerik fel és fogadják el.1 Ezért hát, aki felismerte, elfogadta, az jelen van, hogy a kegyelem, a tanítás és az ajándék eggyé válhasson Velünk, kik ma is itt együtt vagyunk.

A mai nap tanítása a kiemelkedésében, ha csak az első tanításról beszélünk, az első tanítás első részéről, hogy ott hagyjuk a 99-et, és elmegyünk azért az egyért.2

Sokan és sokan csak felületesen veszitek ezt a tanítást. Sokan és sokan azt mondjátok: „Hát marad még 99. Mit kell aggódni azért az egyért?!”

És hányan és hányan figyelembe sem veszik.

Pedig az az egy, az épp oly nagy fontosságot tud elfoglalni, mint az a 99. Hisz az az egy, ha megtérővé válik, és a megtérés révén a felismerést is elfogadja, és a felismerés révén alakítja ki az életét a mindennapokban, akkor más az élet, másképp értékeled és fogadod el. Hisz jelen van a nyáj, a nyájban is, csak példaként mondjuk, hogy „100-an vagyunk jelen”. A nyáj megpróbál eggyé tartozni, de valahogy, folytán-módon egy eltévelyedik. És mikor eltévelyedett, nem azt mondjuk: „Hát hagyjuk, hadd menjen.”

Azon gondolkodol, figyeled, hogy hogyan is lehet megtalálni azt az egyet, mert „az az egy fontos, hogy itt legyen, hisz hozzánk tartozik, e 99-hez”.

Ilyenkor, ahogy máskor már feltettem a kérdést, és a kérdésben a választ, minden testvérem és minden pásztorom saját maga fogja megválaszolni. Ilyenkor azt mondom a kérdésben:

Jelen van a nyáj, amely a pásztoré.3 A pásztor megpróbálja terelgetni, hogy egy legyen belőle, hogy egymáshoz simulva és tartozzanak a követésben, a küldetéshez. S utána rádöbbenve, hogy: „Jé, már az az egy, ami hiányzott, már az is itt van? Most már nem 99-en, hanem 100-an vagyunk! Most már a szeretet és a kegyelem átölel bennünket, övez. És ez alatt próbálok élni és haladni. Elfogadom felebarátaimat, elfogadom testvéreimet, mert ha ezt mind meg tudom érteni, felismerni és elfogadni, akkor másképp figyelek e bensőre, ami itt bennem rejlik.4 Akkor tudok örülni annak az egy megtérőnek a bárányban.5 Észreveszem azt, ha szólnak, hogy: »Jöjjetek, örüljetek velem, hisz megkerült, és keblemen hozom az én bárányomat.«”6

Én, Jézus Krisztus Uratok is, mikor elfáradva, elcsigázva vagytok, szomorúvá váltok, amikor nehéz a test a haladásban, akkor Én is így felveszlek benneteket, és megpróbállak felemelni, ha kell, a Keblemhez szorítani, vagy a Vállamra helyezni, hogy:

— Nézd, testvérem, nem vesztél el. Nézd, testvérem, itt vagy, mert te is fontos vagy, épp úgy, mint a többi.

Úgy-e, mennyivel szebb a gondolat, az elmélkedés és a felismerés?

Mert hogy a testet tápláljuk a mindennapokban, ez egy folyamat. De hogy a lelket is táplálni kell, ez is, szinte egy folyamattá kellene válni, azzal nem úgy foglalkozunk.7 De öröm és boldogság öleli át az utat, azt az utat, amelyet az öröm ölel át, amikor rádöbbentek, hogy érdemes örülni, érdemes felismerni, és a felismerésben érdemes haladni tovább, ami talán még előttünk van.

Ezért hát kérlek benneteket, testvéreim, ne szomorkodjatok akkor, amikor úgy érzitek, hogy talán valami elveszett, és mindjárt a legrosszabb formájában leírni: „Az már nem is lesz meg!”

Ilyenkor figyeljetek erre a csodálatos, szép tanításra.

Csak utána kellett menni, és már meg is lett az az egy az örömben.

De folytattam számotokra ezt a tanítást azzal, hogy elveszett a szegény asszonykának, vagy az átlag, mindegy, hogyan nevezitek, a 10-ből egy.

Milyen nagy szó, hogy a 10 drachmából egy elveszett, aminek az értéke is, nem úgy kell értelmezni, hogy 1 darab.

Ennek értéke van. És az érték által valakinek ez az egy mily fontos, milyen nagy szüksége van rá!

Ezért hát világosságot gyújt, és a világosság által a felismerés révén elfogadja azt az örömet a kegyelemben, ami jelen volt e mai tanítás révén.8

De ma nem csak ezt adtam felétek, hogy bízzatok, reméljetek, és merjetek örülni, hanem azt is adtam, hogy hogyan kell felismerni felebarátodat.

És testvérem: „Vagy csak önmagamra gondolok.9 Nekem dúsan megrakott asztalom van. Ha kell, bíborban, ha kell, bársonyban járok, mert én a gazdag ember vagyok! S mit nekem a szegény, beteg ember?! Észre sem veszem. Emberszámba sem veszem! Élem a saját életemet a gazdagságomban, és dúskálhatok.”

Hányan és hányan élünk így, hogy csak önmagunkra gondolunk, és nincs szükség a felebarátra.

De ez a tanítás pont ezt hozza számotokra, hogy ne akkor kapadozzatok, amikor talán már késő. Hisz a gazdag ember is, mikor már elfoglalta a neki méltó helyet, nem igen örült neki, hogy számára ilyen adatott. Nem akarta elfogadni. Azt mondja:

— Uram, Ábrahám, jöjj segítségemre! Vagy küldd azt a szegény Lázárt, hogy enyhítse az én fájdalmamat.

Igen?

Ekkor már felismerem, hogy van küzdelem, és van gyötrelem.

De felismertem-e akkor, amikor a Lázár a kapualjban csak a hulladékra várt? De ez a hulladék is magas volt számára. Hisz a mércét magasra ütötték meg. És ezt a mércét ő nem tudta elérni.

Ezért hát elfogadni azt, amit ad a jelenben, mert ez által haladhatsz a jövőben.10

Kérlek hát bennetek, testvéreim, hogy az öröm, az egy fontos ajándék és kegyelem a mindennapi ember számára.11 De ugyanígy fontos az is, hogy felismerd felebarátodat, testvéredet12, és még itt, a földi életben próbáljunk kiengesztelődni egymással a szeretet kegyelme révén, mert ha ez nem történik meg, nehogy mi is olyanokká váljunk, mint a szegény ember, aki gyötrődött földi életében, de most odafenn Ábrahám ölében vigasztalódik, mert a kegyelem az ajándékában így működik.

De jelen vannak még, nem csak e részében, hogy „küldd Atyám Házába”.

„Ilyenkor rádöbbenek, ó, hogy nekem vannak még testvéreim! Hát a testvéri felebarát megszólal a bensőmben, és azt kérem: Ó, Ábrahám, uram, küldd el e szegény Lázárt. Küldd el, hogy elgondolkodjanak, elmélkedjenek és rádöbbenjenek mindarra s mindahhoz, ami körülvesz bennünket.”

Kérlek, testvéreim, fogadjátok el felebarátaitokat a szeretetben olyannak, amilyenek. Ezt a tanítást is már megadtam számotokra: ne akarjatok erőszakkal senkit megváltoztatni, mert abból nem egy jó, kegyelmi ajándék jelenik meg, hanem ismételten az, hogy „van-e még idő, ezt be-e tudjuk fejezni, meg-e tudjuk teljesíteni a mai nap rekordunkat, vagy egy másik nap történik meg a rekord-csoda”, amely nap mint nap az Úr-felmutatásrévén jelen van számotokra.

Úgy-e, fontos elmélkedni, fontos önmagunkba nézni?

„Mert az önmagunk nézésével fogadom el felebarátaimat, testvéremet. Így próbálom vezetni és terelgetni mindazt, ami nekem megadatott.”

Mert jelen van mindaz, hogy e tanítások olvashatók a Szentírás révén, és e hónapban találkozunk vele.

Igen, de addig van idő meggondolni, átélni, hogy a kegyelem szeretete működjön felétek és rajtatok a mindennapokhoz, a mindennapokban, mert így, „ha a tanításokat megértem, felismerem és elfogadom, ha ezt mind szívembe zárom, és merni tudok örülni, örvendezni, és arra buzdítani felebarátaimat, testvéreimet, hogy ti is örüljetek velem, arra buzdítani felebarátaimat és testvéreimet, hogy az étel nem csak nekünk, hanem számotokra elkészül az asztalhoz, és az asztalnál nem csak egyedül én foglalok helyet, és azt nézem, hogy mihez is nyúljak, mert oly zsúfolt, hanem igyekszem hívni felebarátaimat, testvéreimet, hogy eggyé válva a szeretetben mi is részesülhessünk e kegyelemben”.

Mert ha ez mind-mind a felismerésben jelen van, akkor tudsz igazából elfogadni, nem csak önmagad, hanem a hozzád tartozó örömteli testvéreidet a kegyelemhez a mindennapokban és a mindennapokhoz most és mindörökké.

Kérlek hát benneteket, ma így áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária szolga által, hogy ez az áldás az örömében áradjon reátok, hogy most Én hívlak benneteket, jöjjetek, és örüljetek, mert köztetek vagyok!

Jöjjetek, és örüljetek, mert szólhatok hozzátok!

Jöjjetek, és örüljetek, mert felismerhetitek a tanításom.

Jöjjetek, és örüljetek, hogy ez a tanítás bennetek élhessen!

És ha ezt már mind-mind megérted, akkor úgy készültök, hogy: „Öröm lesz majd a Mennyben, nem csak az egy megtérőnek, hanem majd számunkra is, akik oda juthatunk, mert ó, Atyám, ó, Jézus Krisztus Uram, ó, Édesanya, én Mellettetek vagyok!”

A ti szavatokat használva: „Lerakom Mellettetek a voksomat. Bizonyságot teszek Rólatok.”

És a bizonyságban ekkor tudok nyújtani felétek13, és ti mások felé. És már az öröm megjelenik itt, e szívben, és megerősít, és akkor már könnyedén fogsz haladni e elfogadott, felismert, meghívott úton, és örömben — nem szomorúan, csüggedve, fáradtan, nehezen, „nem bírom…”

Igen, ez is jelen van a mindennapokban.

De ne csak ez legyen!

Merjél megnyílni szíved örömével!

És ez az öröm kivetítődjön a külsőtökre, arcotokra, hogy merjenek hozzád szólni, talán megsimogatni, talán kérdezni, ahogy valamikor a kezdetben.

Ezt néha-néha el kell mondanom, mert akkor az öröm másképp működött rajtatok és bennetek. Akkor valahogy úgy éreztétek, hogy: „Szabadok vagyunk!”14

Akkor valahogy úgy éreztétek: „Mintha nem is a Földön járnék!”

Akkor valahogy úgy éreztétek, hogy: „Egyek vagyunk.”

És ez néha hanyatlóvá válik.

Ezért e mai tanítás révén szeretném megkeresni bennetek, így, egyenként, itt a szívben:

Van-e még ebből az örömből?

Meg-e tudtok nyílni?

Tudtok-e örülni, szabaddá válni, megnyílni, elfogadni, nem csak önmagatokat, hanem felebarátaitokat is?

Így most kiválasztott Mária szolga által áradjon felétek áldásom az öröm befogadása révén.

Ha már úgy érzed: „Talán ez az öröm nálam is hanyatlóban van, most megnyitom szívemet, és elfogadom e áldás által, hogy egyesülhessen velem, és a szabad nyitottság révén a kegyelemben szeretnék élni, hogy kivetítődjön a külsőmre.”

És ez az öröm kössön össze benneteket épp úgy, mint a tanításban:

Jöjjetek, örüljetek velem, mert megtaláltam juhomat! Jöjjetek, örüljetek velem, mert megtaláltam elveszett drachmámat.

Jöjjetek, örüljetek, mert jelen vagyok, és hozzátok szólok a tanítás révén.15

Az Atya, a Fiú, a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme e örömmel, a szabadsággal és a kegyelemmel kössön össze benneteket, mint amikor láncot alakítotok, mert várjátok, hogy áldás vagy kegyelem szálljon. És akkor érzed melletted felebarátod, testvéred.

De ez az érzés, ez maradjon meg e öröm által most is bennetek a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

…

A BOLDOGSÁGOS SZENT SZŰZ, AZ ÉDESANYA KÖSZÖNTÉSE SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL

Mária:

Uram, Jézusom, Hozzád fordulok, én, a Te szolgád, a kiválasztott Mária.

Engedd meg, hogy ma a jelen lévő testvéreimmel együtt hadd köszönthessük a mi Édesanyánkat. Hisz ez az Édesanya — Te nekünk adtad, azt mondottad a kereszt tövénél:

— Íme, a Te fiad.16

Az Édesanya elfogadta azt a fiút, és ez által bennünket, kik azóta itt élünk. Megpróbálunk mi is örömet és szeretetet árasztani szívünk legszebb virágával e Édesanyának.

Hadd köszönthessük Őt e boldog hajnalban!

Hisz megszülettél erre a világra. Egyszerű Gyermekként élted az életedet. Istenfélő, imádkozó. Növekedve, cseperedve.

Elérkezett az a csodálatos időszak, hogy párt válasszál Magadnak. Megtaláltad a párodat, és a párral, hogy egybe kötitek életeteket.

De ekkor történik valami: fényesség jelenik meg, a Fényből egy angyal, ki így köszönt:

— Üdvözölt légy, Mária! Te, az Úr Szolgáló Leánya, íme, Gyermeket fogansz, kit Emmánuelnak nevezel, mert azt jelenti: Velünk az Isten!17

E pillanattól e nyugodt évek, amelyek voltak, tovaszálltak, hisz az Úr angyala jött el, és köszöntött Téged.

Te a köszöntést elfogadtad, és igen-t mondtál.

Így Te Édesanyává váltál, Édesanya, ki Gyermeket fogant, és világra szülted.

Ez a Gyermek mentette meg a világot.

Ez a Gyermek hozta el a Szeretetet.

Ez a Gyermek adta tanítását.

Ez a Gyermek árasztotta az Ő Szeretetét és örömét.18

Ezért hát most mi azt mondjuk Neked, ó, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya, Boldog Születésnapot e csodás hajnalban!

Fogadd szívünk legszebb virágában imáinkat, énekeinket, amelyet megpróbálunk szívünk szeretetével árasztani Anyai Szívedhez.

És egyben köszöntünk a Mária névünnepében. Hisz ezt a nevet adták Szüleid, Anna és Joachim, hogy e Földön így éljél.

Kérünk hát, ó, Boldogságos Édesanya, Szűz Mária, Legszebb Virága a Kertnek, e Rózsaszála, köszönünk mindent, amit adtál, amit nyújtottál.

Köszönjük, hogy elfogadtál gyermekeidnek.

Köszönjük, hogy Anyai védő palástoddal betakarsz, segítesz, óvsz és vezetsz.19

Köszönjük, hogy soha nem mondod azt, hogy: „Most Én nem érek rá.”

Te mindig nyitott vagy a Te gyermekeid felé, amit nekünk, földi édesanyáknak is figyelemmel kellene kísérni.

Ó, köszönjük, ó, Boldogságos Szent Szűz, hogy Te lettél számunkra, Te, aki megfogod gyermekeid kezét, és így vezetsz át az élet-úton Szentséges Fiadhoz, Jézus Krisztus Urunkhoz.

Boldog vagyok, hogy én most köszönthettelek. De remélem, jelen lévő testvéreim szívük legnagyobb örömével és szeretetével köszöntenek, nem csak imával, hanem énekkel, hogy szinte felszálljon Hozzád, a Te Dicsőségedhez most és mindörökké. Ámen.