JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. április 15. Nagyböjt 6.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, a bűnbánat hatodik meghívott Golgotáján, mindazokat, akik a meghívást felismerték, elfogadták, és az elfogadásban cselekedtek, és elzarándokoltak erre a helyre.

De köszöntöm azon testvéreimet is, akik lélekben, imával kísérték el szolgámat, Máriát a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A bűnbánat hatodik Golgotája a befejezése a golgotai tanítások részében, hisz a hat pénteket most a mai nappal ebben a tanítás részében befejezzük, és utána már majd csak az öröm, Feltámadás része követi számotokra az ajándékot, a kegyelmet a tanításban.

A mai tanítás már arról szólt, ahogy egyre közelebb és közelebb vagyok a városhoz és az ünnephez. Már ha most szám szerint szeretnénk mondani, akkor azt mondhatjuk, hogy hat nap van már az ünnepig.1 És Én, Jézus Krisztus Uratok ekkor még Betániában vagyok. Elmegyek ahhoz, akit szerettem, akit szeretek, és akit feltámasztottam a halálból. Ő nem más, mint Lázár. Ekkor volt, a feltámadás után az első találkozásom a családdal, Lázárral és testvéreivel a nővéreiben. Mivel Én érkeztem tanítványaimmal, és jelen voltak a vendégek, ezért vacsorát rendeztek Számomra. De nem ez a legfontosabb része a tanításnak, hanem az, ami ezt követte. Hisz jelen vannak a testvérek, az egyik szolgál, körbejárja az asztalnál ülő testvéreket a vendégben, a tanítványokat. Lázár pedig Mellettem foglal helyet a beszélgetés részében. És akkor van a másik testvér, aki elment, és vett nárduszolajat, hogy bekenje Lábam. És ez az illat eltelik a helyiségben, amelyben jelen vagyunk.

És ilyenkor a jelenben menjünk csak arra vissza, amikor kiválasztott Mária szolgám benneteket is megkent a homlokotokon és kezeiteken az illatos olajjal. És éreztétek, hisz szolgám kijött a Szeretet Házából, nem szólt senkinek semmit, és akkor Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam számára, hogy:

— Most, ahogy betérsz visszamenet a Szeretet Házába, aki ott az első testvér foglal helyet, azzal kezdd el az olajkenet átadását.

És egyszer csak veszitek észre a csodálatos illatot. És ahogy ültök, akkor így csak: „Valójában most mi történt?”

És akkor már öröm járja át szíveteket, lelketeket: „Köszönjük, Uram, hogy megajándékozol bennünket.”

Úgy-e, ismerősek a szavak a gondolatban, amelyeket nem csak gondolattal, hanem némelyek halkan magatokból kiadtátok az öröm szeretetében.

Számotokra ezt az illatot a kenetben a bűnbánat megkezdésére ajándékoztam. Emlékeztek? Nem olyan régen.

Most e bűnbánatban nem jött Mária szolga, hogy megkenjen benneteket e csodálatos illattal az olajban, hogy érezd a kegyelmet. Most e bűnbánat-időben más volt számotokra az ajándék, amellyel megajándékoztalak és megerősítettelek benneteket kiválasztott Mária szolga-testvér kérésében.

Így most az illat, amely eltelik a nárduszolajjal, amikor Lábam megkenése részében.

És úgy-e, ha most a tanítást vesszük a jelen időben, most is lehetne azt mondani, ahogy akkor mondotta az egyik tanítványom:

— Miért nem vittük ki, és adtuk volna el? Talán még 300 dinárt is megért volna!

Úgy-e, mily sok az a 300 dinár, amit érte kapni lehetett volna?

De nem erről szól a tanítás, hogy mit lehet kapni, hanem arról, hogy mi a mondanivalója. Hisz a mondanivalója így szólt felétek, hogy a tanítványaim jelen voltak a vendégekkel, és így szól most felétek, a jelenlévőkhöz:

— Hagyd békén, mert a temetésem napjára készíti.

Igen, ez az illat ezt sugározza a szeretet, tisztelet megbecsülésében. Mert hogy azt mondta az az egy tanítvány, hogy:

— Nem, hogy szétosztottuk volna, amit kaphattunk volna érte, a szegényeknek.

Hogy mondtam akkor?

— Hagyd, a temetésem napjára készíti. És szegények voltak és lesznek veletek. De Én nem mindig leszek veletek.

Most sokan ezt úgy értelmezik, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ha elmegyek, és nem látnak, akkor már nem is vagyok jelen.

Hát láthatóan nem vagyok jelen, de a felismerés és az elfogadás részében jelen lehetek szívedben, lelkedben. Eggyé válhatunk a szeretet, kegyelem részében a mindennapokban, hogy érezzük mindazt, ami által ez a tanítás a mai nap is hozzátok szól. Hisz szegények, azt mondottam, vannak és lesznek veletek. Most a jelenben hogy mondhatom? Most is vannak, és még mindig azt mondhatom, hogy lesznek jelen veletek és köztetek. De Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy most itt jelen vagyok kiválasztott Mária testvér-szolga által, és szólok hozzátok, és tanítalak benneteket, nem mindig leszek így jelen veletek. Csak úgy, ahogy mondottam, hogy felismertél, elfogadtál, eggyé váltál Velem a szívben, a tanítás részében. Mert ez a tanításnak, különösképpen ez a mondanivalója, hogy hogyan értékelitek az Én jelenlétemet, hogyan értékelitek az Én kegyelmi ajándékomat, hogyan értékelitek az Élő Evangélium tanítását, amely már bennetek van a tanítás folyamán, és hogyan értékelitek az ajándékban az Élő Szentlélek kegyelmének ajándékát, ami felétek áradt, ami átjárt, ami felmelegített, megerősített és felemelt az élet kegyelmének ajándékában.

Mert ha ezeket mind-mind így értelmezitek, akkor valójában megértitek a mai tanításnak a mondanivalóját.

De ha tovább megyünk, jelen vannak a zsidók, hisz azt mondják Reám, Én vagyok a Zsidók Királya. A zsidók pedig eljönnek, de nem csak azért, hogy Velem találkozzanak, és Engem lássanak, a Názáretit, a Jézust, hanem azért, hogy a csodatételben megnézzék, valóban, hogy a Lázár, akiről azt lehetett hallani, hogy feltámadt a halálból, hogy valóban hús és vér emberként van jelen.

És mikor látták, hogy ott ül a terített asztalnál a vendégeivel, és beszélget, már hittek a Názáretinek, hittek a Jézusnak, mert felismerték, hogy mily kegyelmi csodát tett szemük láttára e halott emberből. De ez már a főpapoknak, a tanácsnak, az elöljáróknak nem tetszett. Hisz az elöljárók, a főpapok és a tanács úgy dönt, hogy már nem csak a Názáretit, hanem már a Lázárt is meg kell ölni, hisz már úgy is halott volt, visszatérjen oda, ahonnan kijött, hogy ne zavarja meg az embereknek az elméjét, ne zavarja meg az embereknek a szemeit, amivel látnak, hogy ne zavarja meg az embereknek a füleit, amellyel hallanak, és ne zavarják meg az embereknek a szívüket és a lelküket, ami által tudnak hinni és bízni a mindennapokban e szeretet, e kegyelem részében.

Fontos, hogy felismerjétek a mai nap tanítását a mondanivalóban, hogy valójában mi is a fontossági sorrendnek a része, amelyre oda kell figyelni, fel kell ismerni, és el kell fogadni. És hogy: „Ha elfogadtuk, akkor vele együtt élni, érvényesülni és haladni a mindennapokban, az élet-útpályán, mert akkor fel fogom ismerni a második tanításunkat, amely a küldetésről szól.”2

Hisz hogyan is van ez?

Jelen van az Ünnepi Vacsora terme, asztala. Már a Vacsora megkezdésekor megmosom tanítványaim lábát. Majdan visszaülünk az asztalhoz, és beszélgetünk. És azt mondom tanítványaimnak, hogy:

— Ne akarjatok nagyobbak lenni attól, aki küldött Engem, mert Én vagyok a küldött, és a küldött nem akar nagyobb lenni a küldőnél. De ne akarjatok lenni nagyobbak, mint szolgák a szolgák felett.

Hanem figyeljetek mindarra, ami számotokra e mai napban, a jelenben van e tanítás részében. Hisz ma, mondhatom nektek a jelenben, Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok, aki küldtem közétek, most mondhatom, kiválasztott Mária szolgát a testvérben. Mert Én kiválasztottam őt, mert úgy-e, azt mondom, Én ismertem azokat, akit választottam. És ismertem most azt, akit választottam, felkészítettem, és felkértem. Mert felkértem, hogy elinduljon az úton, és haladjon rajta, és fogadja el mindazt, amit e út által számára adok. És hogy ha elfogadja, és halad az úton, akkor a tanítást megérti, és a tanítást átadhatja mindazoknak, akik hallgatnak szavamra.

Én, Jézus Krisztus Uratok, a küldő, elküldtem a küldöttet.

De a küldött nem akar nagyobb lenni a küldőjénél. Ő elfogadja, és felismeri mindazt, amit a küldő ad számára. Mert ez által a Küldött tanúságot tud adni róla az Atyánál. Mert Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Küldött. És aki a küldő, az pedig nem más, mint a jelenben kiválasztott Mária testvér, szolga, aki számotokra átadja tanításomat, amire felkészítelek benneteket a felismeréshez, az elfogadáshoz és a megtapasztaláshoz.

Hisz fontos, hogy érezzétek, hogy a tanítás hogyan is van jelen számotokra. Mert azt mondottam a tanításban, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ismerem azokat, akiket választottam.

És most a jelenben is mondhatom, Én, Jézus Krisztus Uratok, ki jelen vagyok, és Mária szolga, testvér által szólok hozzátok, és tanítalak benneteket, ismerem, akiket választottam és meghívtam az útra. Mert úgy-e, Én felismertelek benneteket, megkerestelek, és kiemeltelek, mert szükségem volt reátok. Tehát Én választottalak elsőként benneteket, és ti csak utána mondhatjátok azt: „Igen, Uram, köszönöm, hogy választottál, és Hozzád tartozom, és követlek Téged.”

Mert sokan azt mondják, hogy ők választottak Engem, Jézus Krisztus Urukat.

Én választottalak benneteket, mert felismertelek. A felismerésben, a választás után, pedig meghívtalak az útra. A meghívást felismertétek, és elindultatok rajta. És haladtok a mai napban is, a jelenben, a felismerés részében. De akkor a tanításban is meghívtam, akiket választottam.

Csak az a szomorú, hogy nem mindig ismerték fel azt, aki küldött Engem, és nem ismerték fel azt, akiről Én beszéltem számukra, Jézus Krisztus Uratok, hogy valójában Én miért vagyok jelen, és miért tanítalak, és miért választottalak, és miért hívtalak meg az útra.

Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok a szeretet szaván szólottam mindazokhoz, akiket választottam és meghívtam az útra. Megérintettem szívüket, lelküket, hogy elindulhassunk együtt, közösen.

És így ma is mondhatom azt számotokra, a jelenben, hogy ti is, kik elfogadtátok, hogy választottalak benneteket, elfogadtátok, hogy meghívtalak az útra, elfogadtátok, hogy felismertétek az utat, és elindultatok rajta.

Most boldogan mondhatom azt, hogy aki befogadta a Küldöttet, az befogadta a Küldőt is. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítás részében vagyok a Küldött, és Engem az Atya küldött hozzátok, tehát mivel befogadod a Küldöttet, Engem, Jézus Krisztus Uratokat, ez által befogadtátok azt, aki küldött Engem, vagyis az Atyát. És akkor érzitek szívetekben és a lelketekben mindazt, amit e bűnbánat hat Golgotáján, a tanításában számotokra adtam a felismerésben, az elfogadásban, a kegyelemben, a szeretetben, a békében és az örömben. És ez által felismertétek, hogy hogyan is kell élni és cselekedni, hogyan kell elfogadni a felebarátot, a testvért, hogyan kell megbocsátani mindazoknak, akik, mondhatjuk azt, egyenként, hogy tőletek várják a megbocsátó kegyelmet a tanítás, szeretet részében.

Mert ha ezek mind-mind már a Küldött Küldőjével együtt van szívetekben, lelketekben, akkor érzitek igazán, hogy nincs hiábavaló út a mindennapokban, a haladásban. Nincs hiábavaló kereszthordozás a szeretet keresztjében. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor kiválasztottalak, mert szükségem volt reátok, mikor meghívtalak az útra, hogy együtt haladjunk rajta, ti is megkaptátok egyenként saját kereszteteket a szeretet, kegyelem részében. S ezzel a kereszttel haladsz a mindennapokban az élet-útpályádon.

De nem tudod, hogy ezen az útpályán a kitűzött célodban, hogy valójában mi is vár rád, hogyan is tudsz haladni rajta, hogy elbírod-e kereszted súlyát, vagy leroskadsz, te is, testvérem, a meghívott, a felismert út haladásában épp úgy, mint Én, Jézus Krisztus Uratok a Golgota-utamon.

De ne félj, ne szomorkodj, ne csüggedj, ne kételkedj. Ha tudsz hinni és bízni Bennem, Én, aki választottalak, Én, aki meghívtalak, Én, aki megajándékoztalak a kereszttel, Én jövök segítségedre, és emelem meg kereszted súlyát, hogy ismét önmagad lehess, és felállhass, és tovább haladj a meghívásban. Mert ez által már ti vagytok a küldők, mert Én, Jézus Krisztus Uratok küldelek benneteket. És már Én vagyok a Küldött a küldők felé e tanítás szeretetében.

És hogy ha ezt mind-mind e bűnbánat szeretetében elfogadtátok, felismertétek, szívetekbe zártátok, mily könnyen tudtok haladni a mindennapokban, mert biztosak lehettek abban, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, és kísérlek benneteket, bárhogyan is élsz és haladsz az életed folyamán, ha megmaradsz e meghívott úton.

Hisz az útról már beszéltem e bűnbánat-időben, hogy úgy-e, jelen a keskeny kapu, s jelen a széles kapu. Jelen a keskeny út, s jelen a széles út.3 És a meghívottaim és a választottjaim a keskeny kapun és a keskeny úton haladnak. Azokat tudom figyelni, segítséget nyújtani számukra. Mert akik a széles úton haladnak, azoknak nincs idejük, hogy felismerjenek, elfogadjanak, észrevegyenek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok őket is megkereshetem, kiemelhetem, kiválaszthatom, és elindulhatnak Velem az úton. Ehhez kell az a szabadság a szabad akarat, cselekvés részében, amely bennetek van, és megtanultok vele együtt élni a mindennapokban, szeretettel és örömmel.

És hogy ha ezt mind-mind megértettétek, felismertétek, elfogadtátok, akkor összefogott kézzel, szeretettel tudtok élni és haladni, még akkor is, ha számotokra egy keskeny kapu és egy keskeny út. Mert mondhatod azt, hogy most Én, Jézus Krisztus Uratok, elindulok ezen az úton, és így megfogom, és azt mondom:

Most Együtt haladunk!

És jöttök Utánam az úton.

Lehet, hogy így, ha most láncban összefognánk kezünket, és így Utánam elindultok, akkor azt mondjátok: „Ej, de keskeny! Ezen tényleg kevesen haladhatnak és mehetnek át rajta.”

De azért, hogy keskeny, és ha csak egyesével haladsz át, de sokan a szabad akarat, cselekvés révén a szabadságban áthaladhattok rajta, és elindulhattok. És aki már felismerte és elfogadta, és elindult, az az Élet útján halad a szeretet örömében, a kegyelemben. S ez az út biztos lesz számotokra a mindennapokban.

De a széles út, az is jelen van. Akik azon haladnak, akiknek nincs szükségük az Én szeretetemre, az Én kegyelmemre, nincs szükségük, hogy felismerjen, kiválasszam őket, és meghívjam. Ez az út egy darabig járható, amíg rá nem döbbensz, hogy ez az út bizony nem az Élet-út szeretetében vezet és halad. Ez a biztos romláshoz, bűnhöz, gyarlósághoz vezethet. És mikor rádöbbensz, hogy nem helyes ez az út, még akkor sem késő, hogy megállj, önmagadba nézz, és elgondolkodjál, hogy a szabadságodban mire van szükséged valójában, és hogyan akarsz élni, és melyik úton szeretnél megmaradni és haladni. És hogy ha azt mondod, itt, ezek után, „én nem ezen az úton szeretnék tovább maradni” — ahogy mondottam, soha nem késő önmagunkba nézni, felismerni önmagunkat, elgondolkodni, és majdan úgy cselekedni, hogy: „Visszafele megyek. És mikor visszaérek a széles kapuhoz, átmegyek rajta. És mikor már kiértem, akkor ismét önmagamba nézek, hogy talán nekem mégis ez a keskeny kapu az életem a meghívásomban, a szeretetben.”

E bűnbánat-idő hat Golgotája a tanításában ezt nyújtotta számotokra. És hogy ha mind-mind felismerted, elfogadtad, szinte mondhatod azt, hogy ide bezártad szívedbe, lelkedbe, hogy eggyé válj vele, magatokévá tegyétek az élethez, akkor tudsz szívből, szeretettel, a szabadságoddal élni, gyakorolni, és már nem elindulni, hanem haladni az úton.

És ennek reményében áradjon reátok áldásom a felismeréshez, az elfogadáshoz, és már nem az elinduláshoz, hanem a biztos úton való haladáshoz a mindennapokban, a szabadságban, a szeretetben, a kegyelemben, az örömben, a békében. Mert ezek mind-mind már bennetek vannak, és akkor érzitek, hogy: „Valóban, Uram, Jézusom, Te választottál. Én köszönöm, hogy így választottál, és már Veled együtt annak idején elindultam, és most már biztos szeretnék lenni a lépteimben, a haladásban.”

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok. Töltse be szíveteket, lelketeket. Járja át egész testeteket, hogy ne ijedjetek meg a szabadságtól, mert a szabadság adhatja meg számotokra az Életet a meghívásban, a felismerésben, mert Én, Jézus Krisztus Uratok ismerem mindazokat, akiket választottam és meghívtam. De a szabadságban rajtatok múlik, hogy elfogadtátok-e, eggyé váltatok-e vele, és elindultatok-e az úton. És ha már ráléptél, elindultál, most már biztosan haladjál rajta.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!