JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. augusztus 5.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívásomat, és a hívásban egyre többen és többen engedelmeskedtetek.

De köszöntöm mindazokat, akik ma lélekben vannak jelen köztetek, és lélekben kísértek el benneteket a fájdalom, szenvedés útjára.

A mai napon a tanítások, amelyet számotokra megadtam, most Én egy kicsit előrébb megyek, amely kint nem hangzott el1, de most itt megadom nektek, hogy vannak a tanítványok, akiket tanítok. És így szólok nekik, hogy:

— Ha van testvéred, aki vétett ellened, akkor menj el hozzá, és négyszemközt tegyél bizonyságot az igazságtételben. És ha hallgat rád, megnyerted magadnak. De ha nem hallgat rád, akkor vigyél magaddal kettő társat, mert akkor a kettő tanúságtételében, vagy a három megjelenésében megnyerheted magadnak. De ha még mindig nem hallgat rád, és nem tudod megnyerni, sőt őket sem fogadja el, akkor szólhatsz a hívő közösség részében. És ha még azokra sem hallgat, akkor tartsd meg magadban úgy, hogy mintha egy farizeus vámos lenne, akihez bármit mondasz, bármiképpen mész oda, ő nem hallgat rád.2

De fontos, hogy felismerjétek mindazt, amiről ez a tanítás is szól felétek. Mert van az a tanítás, amikor Péter megkérdezi:

— Uram, hányszor kell megbocsátani testvérnek, hétszer?

S erre ez a válasz:

— Nem hétszer, hanem hétszer hetvenhétszer.3

De ma nem ezt a tanítást vettem nektek, hanem azt, amikor, most példának hozom, ti vagytok ketten itt testvérek. És valami nézeteltérés van köztetek, és nem tudjátok, hogyan is kellene megbékélni, megbocsátani vagy továbblépni. Ekkor az egyik testvér elmegy a másikhoz, megpróbál négyszemközt beszélni, és szinte megnyerni magának. De ha nem megy, akkor szólsz a másik két testvérnek, akiben megbízol, és akit el tudsz hívni magaddal, mert „akkor lehet már mondani, kettő vagy három tanúságtétele előtt talán megnyerhetem magamnak”. És ha még mindig nem, akkor jelen most ez a hívő közösség, mint amikor ti egy engesztelési napon jelen vagytok. Az is egy hívő közösség, úgy-e?

Hisz mondottam már nektek az Egyház tanítását, a Sükösdi Egyházat. Most a hívő Közösségben szólok felétek.

Akkor ott szóltok egymás között, megbeszélve szeretettel, és hogy ha még mindig nem tudtad megnyerni magadnak, nem hallgatott akkor, mikor két testvérrel mentél, nem hallgat a Közösségedre, akkor te a te részedről megtetted mindazt, ami e tanítás részében jelen van. Akkor fogadd el őt úgy, hogy ő egy vámos és egy farizeus, akit nem tudsz megnyerni magadnak. De őrá nem is mondhatod azt, hogy ha ketten valamiben együtt értetek teljes mértékben, és ti ketten teszitek össze kezeiteket, és imádkoztok egy harmadik testvérért vagy egy szándékért, az meghallgatásra talál.4 Mert Atyám és Én, Jézus Krisztus Uratok meghallgatom, és megadom nektek mindazt, amire szükségetek van, és amire vágyakoztok.

És ekkor mondhatom azt is, hogy aki az Én nevemben eljön, és ha néha ketten, hárman vagytok jelen, és kértek, felajánlotok vagy imádkoztok, Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok köztetek.

És mikor — ezt inkább úgy mondhatom el, hogy a ház urának5, a ház asszonya6 mellett, amikor kevesebben vagytok egy engesztelési napon, és elkezdi számolni, hogy hányan vagytok. Kérdezem tőle:

Engem, Jézus Krisztus Urát hányszor számolta be, hogy ott vagyok köztetek?

Édesanyámat hányszor számolta meg, hogy ott van?

Mi nem vagyunk személyek?

Mi nem tartozunk hozzátok?

Mi nem vagyunk veletek imádkozva, énekelve?

Nem árasztjuk felétek a szeretetet?

Tehát ezért hoztam most ezt a példát fel, ahogy pásztor testvéretek is azt mondotta már többször számotokra a szentmise keretének áldozatában, amikor a szentbeszéd részében van, hogy nem mindig a tömeg a fontos, hanem az, hogy hogyan és miképpen tudtok szívből, szeretettel és örömmel együtt lenni és imádkozni, szinte felszabadulni, örülni egymásnak, nem csak akkor, mikor valakit régebben láttál, és akkor szinte így átöleled, mert „boldog vagyok, hogy találkozunk”.

Igen, ez igazi öröm, a szívből fakadó szeretettel. De akkor is lehet örülni, amikor ti, amikor néha mondjátok: „Hát csak ennyien vagyunk!” — ilyen lekezelően.

Igen, lehet, hogy amit láttok magatok előtt, hogy csak ennyien, de ha oda helyezitek az Én személyemet, Jézus Krisztus Uratokét, oda helyezitek az Édesanyám személyét, a Boldogságos Szent Szüzet, akkor mindjárt nem azt mondjátok: „Hát csak ennyien…” Akkor már valahogy érzitek a felemelkedést az öröm szeretetében, a kegyelemben. És akkor már örömmel, mosollyal, szívvel tudtok imádkozni, örülni egymásnak, hogy: „Igen, Uram, meghallottuk, hogy Te itt vagy, Te hívsz, és Te vársz. És hogy ne várj hiába, mi jövünk, mert akkor már Veled együtt vagyunk, és imádkozunk.”

Úgy-e, mennyivel más ennek a tanításnak így a mondanivalója, mikor szeretettel meg tudjátok érteni, hogy hogyan és miképpen adom nektek?

Most térjünk a mai nap tanítására. Van, úgy-e, a gazdag ifjú7, aki megkérdez Engem, Jézus Krisztus Uratokat, hogy:

— Mit tegyek, hogy jó ember legyek? Mit tegyek, hogy kövesselek?

És akkor adok számára tanácsot. Megfogadja az elsőt. Megfogadja a másodikat. De mikor azt mondom neki a harmadik tanácsban:

— Add el mindenedet, és oszd szét a szegények között.

Vagy mondhatjuk most a mai jelenben, ha válaszolok — „Hát ezt már nem akarom elfogadni. Akkor inkább lehajtom a fejem, és mint aki nem is hallottam, tovább megyek.”

Erre Én azt mondtam tanítványaimnak, mikor már a nép sokasága eltávolodott, hogy:

— Mondom nektek, nehéz a gazdag embernek bejutni a Mennyek Országába.

De tanítványaim még ekkor nem figyeltek, csak azután, amikor már másodszor mondottam:

— Bizony, mondom nektek, nehéz a gazdag embernek bejutni a Mennyek Országába. A tevének könnyebb átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak a Mennyek Országába.

És ezt hogyan értelmezitek?

Mert sokan most ne úgy mondják, hogy: „Így kezembe veszek egy tűt, és oda megyek a tevének, és azt mondom: »Menjél át, mutasd meg, hogy kell átmenni.«”

Mert vannak, akik így gondolkodnak.

Ez a tanítás itt e szóval egy jelkép ahhoz a részhez, hogy ez embernek lehetetlen, de Atyámnak minden lehetséges. Tehát, ha nagyon akarjátok, akkor Ő ezt is meg tudja számotokra mutatni és adni.

De most nem erről szól a tanítás, hanem arról, mikor megkérdeznek, hogy: „Mitévő legyek, hogyan cselekedjek, hogyan éljem a mindennapi életet?” És ezt most, a mai világban, a jelenben is épp úgy meg lehet adni. Hányszor és hányszor felteszitek saját kéréseteket, elhelyezitek saját fohászotokat, felajánlásotokat, kéréseteket. És megpróbáljátok megnyitni szíveteket a tanítás részében, és e nyitottsággal várni a segítséget, hogy: „Hogyan és mitévő legyek?”

És hogy ha megkaptad a tanítást a segítségnyújtásban mindahhoz és mindarra, amire szükséged volt e kérdésre, e felajánlásra, e fohászra, és ha nem kedves számotokra talán ez a nyitottság, ez a benső hangi kérésre a választ, akkor inkább ti is olyanok vagytok, mint a gazdag ember, hogy „lesütöm szemem, mint aki nem is hallottam, hogy mit kell cselekednem, és elmegyek”.

És ezt arra is lehet értelmezni, hányan és hányan voltatok már ezen a helyen, hányan és hányan hallottátok meg a meghívást erre a helyre, hányan és hányan kaptatok kegyelmi ajándékot, szinte mondani, a ti szavatokat használva, hogy szinte kézen fogható bizonyságot. De amikor egyszer nem úgy jön a szív nyitottságának benső hangjában a segítségnyújtás, vagy a válasz, vagy a kegyelem, ahogy a földi ember a testvérben elképzeli, és várja, „akkor inkább továbblépek, akkor én már ide nem jövök”.

És ilyenkor arra a tanításra is lehetne gondolni, amikor az a tanítás volt jelen, hogy jelen vannak a kincseid, a kincsek gyöngyökben vannak előtted. És te ezeket a gyöngyöket, amelyeket a kegyelem részén megkaptál a tanításokban, a jelenlétben, a felemelkedésben, a szeretetben, és ezeket a gyöngyöket hagytad, hogy szinte semmivé váljanak, ahogy a tanításban is mondjuk, hogy ne dobd a sertéseknek, vagy a ti szavatokat használva, a disznóknak.8

Úgy-e, mondhassuk azt, hányan és hányan kaptatok már itt segítő kegyelmet, kézen fogható bizonyságot, kegyelmet, ajándékot, meghallgatást, gyógyulást.

És most kérdezhetném épp úgy tőlük, mint mikor gyógyítást kaptak a leprások, és csak egy jött vissza hálát adni.9

— És nem többen voltatok? — kérdezem tőle.

— De igen, Uram.

— És ők hol vannak?

— Nem tudom.

Most is lehet mondani:

Nem többen voltatok?

Nem többen kaptatok kegyelmet?

És most hol vagytok?

Megkaptátok a kegyelmi kincseket a gyöngyökben, s ezeket a gyöngyöket szinte mintha szétnyitnád a kezedet, és elhullajtod. És nehéz lesz ismét összeszedni, nehéz lesz ismét önmagadra találni, és nehéz lesz ismét elindulni a meghívott, megvilágosított úton.

Tehát a meghívás, ez így szólt, nem csak a gazdag ifjúnak, hanem tanítványaimnak. Mert mit mondott Péter?

— Uram, nekünk mi lesz a jutalmunk? Hisz elhagytuk otthonunkat, családunkat, mert meghallottuk a hívásodat, és követtünk Téged.

És erre Én, Jézus Krisztus Uratok, az ő Mesterük, megadtam neki azt a választ, amire talán akkor, abban a pillanatban nem gondolt, mert nem tudta, hogy mi is lesz a válasz.

Én, Jézus Krisztus Uratok tudom mondani számotokra, hogy akik megfogadják tanításomat, elfogadják kérésemet, engesztelő testvérré válnak, és cselekednek, mint jó testvér a felebarát szeretetében, azok szintén megkapják azt a méltó jutalmat, amit számukra elkészítek. Hisz tanítványaimnak azt mondottam:

— Mert ti ott hagytatok mindent, és jöttetek, hogy lássátok az Emberfiának a megdicsőülését, és az Emberfia ez után trónra ül. De nem egyedül ülök a trónra, mert ti is jöttök Velem, és elfoglaljátok a tizenkét trónt, és uralkodni fogtok a tizenkét…, Izrael trónja felett.

Mert aki Értem, az Én meghívásomért elhagyja testvérét, nővérét, atyját, anyját, gyermekeit, házát, földjét, száz annyit kap vissza a szeretet, a kegyelem részében. És majd Velem lesz az Örök Hazában, azon a helyen, amelyet számára is elkészítettem.

De aki meghallja a hívásomat, és követi azt, úgy, hogy „igen, Uram, én hű testvéred vagyok, és hű testvéred akarok lenni, de családommal, szeretteimmel, felebarátaimmal és testvéreimmel”, ez is elfogadható, mert akkor számukra adod meg mindazt a kegyelem, tanítás részében, amiről tanítottalak, amit megmutattam számotokra, hogy hogyan kell elfogadni a felebarátot és a testvért. Mert így tudjátok értékelni, felismerni és eggyé válni nem csak önmagatokkal, hanem mindazokkal, akiket szerettek, akikkel tudtok együtt engesztelni, akikkel tudtok együtt jól érezni magatokat, akikkel együtt tudtok egyben jól dönteni, és akkor tudtok kérni, felajánlani, hálát adni, mert bennetek él a tanítás, hogy „ez meghallgatásra talál, és bennünk él a türelem, ami elhozza számunkra mindazt, ami fontos a mindennapi életben”.

És akkor menjünk a második tanításhoz10, amely ma számotokra szólott. Ott megint arról tanítottam, hogy jelen az írástudók és a farizeusok — akiket oktatni, nevelni, tanítani kell? Hisz nem is tudom, hogyan is szólítsam őket, mert ők annyira magabiztosak önmagukban, hogy minden az jó, s az helyes, amit ők tesznek és cselekednek. És akkor eljön az idő a tanításával.

Úgy-e, ez még az Ószövetség, az őskereszténység tanítása, a tized adása, a tized felajánlása.

És akkor jön, hogy jelen a menta, jelen a kapor, és jelen a kömény. A három nemes fűszer, amiből könnyen ad tizedet, és elsiklik a felett, ami fontos a mindennapi élet megtapasztalásában, a tanúságtételben. Mert ezeket is meg kell tenni, mert jelen ez a tizedi törvény a tanításban.

De jelen az is, amelyet nem szabad, hogy elhanyagoljunk, és elsikladjatok felette, amikor arról van szó, hogy hogyan is kellene élni az igazságban, a türelemben, a hitben. Mert ha ezeket mind-mind az irgalmasság részében elfogadod, és felismered, és eggyé válsz vele, és gyakorolod, akkor tudod, hogy hogyan és miképpen kell élni. Akkor, akik e szerint élnek, azokra nem mondjuk azt, hogy ti, vak vámosok, ti, vak írástudók. Mert csak azt teszitek, ami nektek jó és fontos. Ami egy másik testvérnek, egy felebarátnak segítségnyújtásban, szeretetben, imában, átölelésben, az igazságban, a türelemben, a hitben és az irgalmasságában van jelen a mindennapi életben.

Fontos, hogy szem előtt tartsad, mert akkor talán ti nem azt éritek meg, mint ahogy a vámosoknak mondhassuk. Mert rájuk is vonatkozhat ez, hogy ők most elsőknek tartják magukat, de az elsőkből utolsók lehetnek. És akik az utolsók, hátul vannak, és megszívlelik a tanításomat, elfogadják, és a szerint próbálnak élni és cselekedni, az utolsókból elsők lehetnek a szeretet, kegyelem részében.11

És akkor érezd e tanításoknak a mondanivalóját, hogy hogyan van a testvérrel való kapcsolatod a felismerésben, hogyan fogadod el a meghívást a küldetés, követés részében, és hogyan indulsz el az úton önmagad, mindent hátrahagyva, vagy a családdal, a testvérrel, a felebaráttal, szeretettel, örömmel együtt. Ez a szabad akarat, cselekvés részében világosítsa meg számotokra mindazt, ami fontos.

És utána döbbensz rá, hogy hogyan szeretnéd élni ezt az életet a kegyelmekben, hogy leszel vak farizeus, írástudó, vagy maradsz az irgalmasság, az igazság, a hit és a szeretet, kegyelem testvére, aki felismered a tanítást, és megpróbálsz vele együtt élni a mindennapokban.

Ennek részében ma mégis nem kimondottan e tanítások áldását adom számotokra, hanem ma ismét majd kérni foglak benneteket, pásztor testvérem is, hogy jöjjön, összefogjuk kezeinket. És ma áradjon reátok ennek a napnak az ünnepe.

És most szeretném kérni minden jelen lévő testvéremet, akik kint vagytok, a Szeretet Házában, hogy ti is fogjátok össze kezeiteket, nyissátok meg szíveteket, és most, ha csak egy pillanatra behunyod szemedet, add át önmagad e meghíváshoz, e kegyelemhez a szeretetben. Érezd, hogy most felvezetlek benneteket, tanítványaimmal együtt, a hegyre.12

Érezd e hegynek különleges varázsát.

Érezd, mintha nem egyedül vagy jelen, érezd felebarátaidat, testvéreidet, szeretteidet és mindazokat, akiket talán szívedben, lelkeddel helyezel el most e kegyelmi ajándék-áldáshoz.

Kérjük mindazokat, akik lélekben vannak jelen, hogy részesülhessenek e tündöklő fény ragyogásának erejéből.

Ahogy tanítványaim felnyitották szemeiket, és dörzsölni kezdték, mert szinte azt hitték, hogy nem jól látnak: a Mester vakító, ragyogó ruhában, és ketten Vele vannak, és velük beszélget. Megnyitom szemeik látását, és már felismerik a prófétákat. És már öröm töltötte el szívüket, ahogy most ez a vakító fényesség szeretete, öröme árad reátok, szinte úgy érzed, mintha felemel, és lebegsz.

És most boldogan mondhatod te is: „Uram, jó nekünk itt lenni! Hadd maradhassunk itt, e csodálatos fényben, szeretetben, örömben, békében! Hisz nem is tudjuk, milyen szavakat is lehetne használni e csodában.”

„Építünk három sátrat.”

És most érezd a kegyelmi ajándék-áldást az erőben, a fényben, a szeretetben és az örömben.

És ahogy most te is kinyitod szemed, azt látod, mint tanítványaim:

— Jé, már nincs a Mester e tündöklő fény-, ragyogás-ruhában. És hol vannak a próféták? Pedig olyan jó nekünk itt lenni!

És ebben a jóságban, ebben a szeretetben árasztom felétek kiválasztott Mária szolga által áldásomat.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme most, ahogy ti mondjátok saját szavaitokkal, a Tábor-hegy fényének ragyogása áradjon, töltsön be, erősítsen, óvjon, védjen és vezessen, ahogy tanítványaimat, és mutassa meg számotokra is a meghívott, kijelölt utat.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük