JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. december 2.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, mindazokat, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban egyre többen és többen engedelmeskedtetek.

De köszöntöm azon testvéreimet is, akik a hívást szintén meghallották, de nem tudtak megjelenni, de lélekben vannak jelen, kísérték el kiválasztott szolgát a testvérben a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai napon e ádventtel megkezdtétek már az új évet a golgotai átéléssel. Hisz ma nem azt a tanítást adtam nektek, hogy a pusztában kiáltó hang vagyok, hisz arról már a tanúságtételben a tanításban megtapasztalva részesei lettetek. Így a mai napon egy olyan Evangélium-tanítást emeltem ki, ennek a hónap tanítását, amely szintén nem ismeretlen előttetek. Hisz ma az első tanítás a követésről szól. Hisz abban az időben, akik követtek, azokhoz szólottam, hogy:

― Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok és terhek alatt görnyedtek. Jöjjetek, hogy felüdítselek titeket, mert az Én igám édes, és az Én terhem könnyű.1

S erre vannak testvérek, akik azt mondják, a saját szavatokat felismerve: „Hát, ha ez könnyű, akkor mi lehet a nehéz?”

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a küldetés, követés részében megadtam számotokra is a meghívást a felismerésben. És hogy ha a felismerést elfogadtad, eggyé válsz vele, elindulsz az úton, az úton vannak megpróbáltatások, nehézségek és fájdalmak. Ezek a terhek lehet, hogy görnyedést hoznak számodra, de ebből a teherből ki tudsz egyenesedni, erőt meríthetsz, és felüdülést nyerhetsz. És a felüdülés részében érzed, hogy a kegyelem az Élő Evangélium részében így van jelen rajtatok és bennetek.

Mert, úgy-e, mit mondok mindazoknak, akik követtek?

Kitárom feléjük, szinte, a Kezeimet a Karjaimban, és szeretettel szólok:

― Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok és terhek alatt görnyedtek.

Én meghívom ilyenkor minden testvéremet, aki már a követésben elindult. De hogy a követésben hogyan szeretne haladni, és mit ismer fel, mit fogad el a szabad akarat cselekvése részében, hogyan változtassa meg a tanításban azokat a tanításokat, ami alapján saját magát is fel kell ismerni, el kell indulni, és saját magában is el kell kezdeni a változtatást. Mert akkor érzed a felüdülést. És érzed, hogy már ez a teher a küldetés, követés részében nem is nehéz, nem is fáradtságos, hanem szinte a szeretet, öröm kegyelme részén tudsz elindulni az úton, ahogy valamikor a kezdetek folyamán azt mondottam, mikor meghívtalak benneteket:

Lesznek megpróbáltatások és nehézségek. Ne úgy képzeljétek el, hogy ráléptek, mint egy szőnyegre, amelyen csak szépen végigsétálsz, és úgy érzed: „Ah, milyen könnyű ez az élet! Hisz nincs is neki súlya a teherben!”

Igen, vannak ilyen szakaszok az élet folyamán. De az élet folyamán nem csak ilyen szakaszokból merítünk erőt és élünk, hanem néha a teher, ami alatt úgy érzed, hogy görnyedsz. Hát a terhet vehessük saját magad keresztjének is. A küldetés, követés részében, a meghívásban elfogadtad saját keresztedet. Elindulsz az életútpályádon e küldetés, követés részében a kereszteddel. De ez a kereszt egyre nehezebb, egyre fájdalmasabb, úgy érzed, hogy már roskadozol, botladozol, és szinte — ennek a tanításnak a szavát —, hogy görnyedezel.

De ilyenkor sem szabad kétségbe esni, ilyenkor sem szabad engedni a félelmet, hogy erőt merítsen rajtad, hanem ilyenkor is meg kell nyílni a felüdüléshez, a kegyelemhez. És hogy ha ezeket mind-mind meg tudod tenni, és már benned él a felüdülés kegyelme, akkor ez által változhat ez a megpróbáltatás, ez a nehézség, ez a fáradtság, ez a görnyedés. És akkor azt mondod: „Ó, Uram, ha Hozzád tartozom, ha ismersz engem, én ismerlek Téged, szeretlek, bízom és reménykedek Benned. Tudom, hogy bátran fordulhatok Feléd és Hozzád.”

Akkor már ez mind édessé válik, szinte, mint a méz, amelyet magadhoz veszel. És különbséget tudsz tenni, hogy valójában mi zajlik rajtad és benned. És ha már édessé válik, mint a méz, akkor az élet örömét is érzed szívedben, lelkedben, és akkor azt mondod: „Igen, Uram, bíztam Benned. Hozzád tartoztam. Követtelek, mert a követésben megfigyeltem a tanításodat, felismerve és elfogadva eggyé váltam Veled, és már nem fáradok, nem csigázok, nem görnyedek, nem szomorkodok, nem félek, hanem már Veled együtt haladok a küldetés, követés részében. És akkor boldogság ölel át a szeretetben. És akkor már boldogan mondom: Igen, Uram, Hozzád jöttem, mert Te meghívtál, hogy: »Jöjjetek Hozzám mind, kik elfáradtatok. Jöjjetek Hozzám mind, kik görnyedtek, mert Én felüdítelek és megajándékozlak benneteket e édes kegyelmi ajándék-teherrel a szeretet részében, az elfogadás, megtapasztalás eggyé válásával.«”

S akkor már boldogan érted azt a tanítást, ami ez után jött, s ez után lesz jelen ennek a hónap tanításában, hogy abban az időben így szóltam a zsidókhoz és az írástudókhoz:

— Ti Jánoshoz mentetek, hogy meghallgassátok?2 Hisz már nem a pusztában kiáltó hang, hanem aki azért jött most már hozzátok, hogy igazságot tegyen az emberiségről.

És mikor ezeket mind megtette, akkor jelen van számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok valójában miért vagyok itt, és miért jöttem? Éntőlem milyen igazságot vártok az emberiség részében?

Én nem azért jöttem, és nem igazságot teszek. Én azért vagyok, mert Engem az Atya küldött. De János Előttem volt a hírvivőben. Ő tanúságot tett az emberiségnek az igazságról. És mikor a tanúságtétel megelevenedik előttetek, akkor megjelenik számotokra a fény, és jelen a fénysugár.

Íme, nézd a gyertya fényét. Annak is van sugara, és ha oda teszed a kezed, még érzed a sugaraknak a melegségét a szeretet kegyelme részében. De ebből erőt lehet meríteni, és nem csak gyönyörködni ideig-óráig, hanem felismerni és hinni benne, hogy ez a fény, a világosság sugarának kegyelme ajándék számotokra a tanúságtételben. Mert Én azért jöttem, mert az Atya küldött. És Én nem teszek úgy tanúságot az igazságról, hanem a tettek tanúskodnak Rólam, amelyek végbemehetnek rajtatok és bennetek. Mert adtam számotokra a meghívást a felismerésben, az elfogadás küldetés-követésében. Adtam számotokra a fényt a világosságban az elinduláshoz. Adtam számotokra a szeretet, irgalmasság kegyelmét. Adtam számtokra az öröm kegyelmének ajándékát a családhoz. És ezeket mind-mind összeköti számotokra a béke a nyugalom kegyelme részében. Mert akkor valóban várhatod, ahogy a zsidóknak is mondottam, hogy Én nem teszek tanúságot Önmagamról. De azt mondhatom nektek, hogy ha elindulsz a küldetésben és a követésben, és hogy ha elfogadod a tanításom a tettekben, a megtapasztalásban, akkor üdvösséget is nyerhettek a szeretet, kegyelem részében.

És hogy ha ezek mind-mind már jelen vannak a tettek tanításában, akkor valóban azt mondhatod: „Igen, Uram, már hiszek és bízom Benned, mert valóban nem a tanúságtételről van szó az emberiség felé, hanem a tetteket ismerem fel a kegyelmek ajándéka részében, amellyel megajándékoztál, hogy erőt merítve a felismerésben, az elindulás részében haladhassak.”

És hogy ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor már haladtok e hónap tanításával egészen közel a Szeretet ünnepéhez. Ahhoz a Szeretet ünnepéhez, ami által az ádventben, e várakozásban szinte ti is mondhassátok: „Fellángolt a szívünk e ádvent várakozásában, mert oly sok a kegyelem, a szeretet, az ajándék, hogy szinte öröm járja át szívünket, lelkünket. És már boldogan énekelhessük mink is, hogy Mária elindul az úton a hegyek között, s fák, virágok lengedezve köszöntik e Máriát, ki elindul Júda egyik városába, hogy köszönthesse Erzsébetet.”3

Hisz hírül kapta, hogy gyermeket fogant. És mikor betér e házba, illően köszönti Erzsébetet. És mikor hallja e csodálatos köszöntőt, a magzat a szíve alatt felujjong, és boldogan mondja:

— Honnan van az, hogy az én Uramnak az Anyja jön hozzám?

És ezt hogy értékelitek a felismerésben?

Hogy Én, Jézus Krisztus Uratok most itt, ezen a helyen is jelen vagyok, mert eljöttem közétek, mert az egyszerűség szeretetében Édesanyám, ki ez a Mária, Ő is elmehetett meglátogatni idős rokonát, ki gyermeket fogant.

És a két asszony találkozása egy csodálatos kegyelem az örömben, az új élet jelenében, mert mind a két asszony gyermeket fogant. S mind a két asszonynál a Magzat örömében felujjong e köszöntés hallatán.

Mert így tudunk készülni a Szeretet ünnepére, arra az ünnepre, ami által érezzük a kegyelmet, az ajándékot, a fényt a világosságban, a szeretetet, az örömet, a békét. Mert akkor boldogan mondjuk: Megnyílott a szép Mennyország, majdan viráglomb is lengedezik, így köszönti Máriát.

S akkor boldogan átéled: A hideg, zord éjszakában Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet. Az a Szeretet, ami most hozzátok is eljöhet, és megszülethet itt szívetekben és a lelketekben.

És felismerted a meghívást a követés küldetésében, felismerted a fényt, ami által éled életed a mindennapokban, és nem csak ideig-óráig, és már boldog vagy, hogy te is átélheted e két asszony szeretetét, örömét, kegyelmét, ajándékát, az új élet ujjongását.

És ha ezek mind-mind benned vannak, akkor érzed valóban szeretetteljesnek a szeretetteljes ünnepet, amelyre most e várakozásban nyitott szívvel felkészülve felkészülünk, hogy el tudjuk fogadni, újra élhetünk, erőt merítve, haladva a mindennapi élet-útpályánkon.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom, amelyet ma nem kimondottan e tanúság tanításával adom számotokra, hanem ma az ádvent örömfényét tükrözöm reátok.

Íme, nézd lelki szemeiddel, szíved szeretetével ádvent koszorúját.

Ó, eljött számunkra e csodálatos ünnep az ádventben!

Ó, ádventi koszorú, milyen szép vagy! Hisz ha reád tekintek, átölel téged a reménység a zöld színében. Elhelyezem rajta a négy gyertyát.

Ó, ádventi koszorú, a reményben fényt árasztasz az első gyertya meggyújtásában. És ez a fény világosságot nyújt szívemnek, lelkemnek.

De ahogy tovább nézem e átölelő reménységet a zöld koszorúban, rávetítem szememet a második gyertyára, amely már a szeretetet tükrözi a fényben a világossághoz. És már a remény egyre nagyobb szívünkben, lelkünkben, egész lényünkben.

Ó, te, szép ádventi koszorú! Már két gyertya világít a fényben. Egyre nagyobb a világosság, s egyre jobban érzem a reménynél a szeretetet, egyre jobban érzem a melegséget.

És akkor szemeimet rávetítem a megkülönböztetett harmadik gyertyára. A harmadik gyertya e zöld reménységében az öröm-életet nyújtja. Hisz ez az öröm az örömet sugározza, hogy a reményben, a fényben, a szeretetben öröm lakozzék szívünkben, lelkünkben, ami által egy kicsit érezzük az öröm boldogságát. És a fény is már jobban világít számunkra, mert szinte ez a fény beragyogja az egész Szeretet Házát. Érzem a fény melegségét.

És ebben az ádventben már egyre több kegyelem, ajándék társul szívemhez, lelkemhez.

De még mindig nem feledkezem el e ádvent öröm-koszorújáról. Hisz megnézem szemeimmel a negyedik gyertyát, amely meggyullad a békesség jelében, a fény világosságában. És ahogy átöleli ez a négy fény ezt a reménységet, így ölel át bennünket ennek a fénynek meleg sugara, és erőt ad. Mert táplálkozhatok nem csak szemeimmel, hanem lelkemmel a fényből, a világosságból. Szívembe zárom, és már érzem, hogy a szeretet hogyan van jelen szívemben, lelkemben, hogyan élek ezzel a szeretettel, és hogyan árasztom mindazoknak, akik tőlem várják e szeretetet. És már öröm, mosoly és boldogság elevenedik fel rajtam és bennem, mert az öröm fénye szinte szikrát szór szívünkhöz, a lelkünkhöz. És el tudom fogadni nem csak önmagam, hanem szeretteimet, felebarátaimat a családban, a testvérben. És az öröm gyertyája már a családokért ég, hogy egyek lehessünk, ha eljön számunkra majdan az ünnep. De még meggyúlik a nyugalom, a béke gyertyája a kegyelemben. S akkor érzem teljesnek az ádvent várakozását, hogy ennek a gyertyáknak, ha a négy gyertya fénye eggyé válik, milyen nagy láng alakul ki előttünk. És ez a fény, ez a láng, ez a melegség vezet a teljes ünnephez, a szeretet-élethez. Mert már érzem, hogy valóban a szeretet-élet, amely megelevenedett az éjszaka Betlehem pusztájában. S ez az Élet, amely értünk él, és nekünk adja és árassza az Élet fényét, szeretetét, örömét, békéjét a mindennapokban.

És így áradjon reátok most áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek gyullassza szívetekben, lelketekben, egész lényetekben e ádvent fényét, és mutassa meg a fény ragyogását a mindennapi életben, hogy hogyan és miképpen kell élni, elfogadni egymást a testvérben, a felebarátban, a családban, a szerettek és az ismerősök körében, hogy „valóban testvérek legyünk ezzel az Élettel, amely ismételten eljön hozzánk az ünneppel”, hogy teljes legyen az ünnep fénye a kegyelemben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!