JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. január 7.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik a naptári év első Golgotáján meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedtetek. Hisz az egyházi év már elkezdődött, a naptári év pedig most kezdődött, és így részt vesztek e meghívott fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanításom, amely felétek szólt, elsőként arról, hogy a keresztség felvétele után majd megkezdem működésemet, és betérek Kafarnaumban a zsinagógába.1 Abban a kafarnaumi zsinagógában, ahol néhányan testvérem-szolgával részt vehettetek az úton, amikor elzarándokoltatok arra a helyre. Sokan vannak jelen, és köztük azok, akik figyelnek, hogy ellenségessé váljanak Velem szemben, hogy valójában most mit teszek e zsinagógában. Hisz tudták már, hogy tettem csodákat, de a csodában ezen a napon nem szabad. Ez a nap a megszentelt nap, és a megszentelt napon ne tegyünk olyant, ami megbotránkoztatja a jelenlévőket. Ezért hát Én, Jézus Krisztus Uratok reájuk tekintettem, és láttam, hogy valójában mi zajlik bennük: azt figyelik, hogy mitévő leszek, és hogyan cselekszem. Ezért most, ahogy akkor az írástudókat és a farizeusokat is megkérdeztem, hogy:

— Szabad-e jót cselekedni, tenni, vagy csak rosszat? Szabad-e életet menteni, vagy hagyni, hogy elvesszen?

Mitévővé váltok a gondolat, átmenet részében?

Hisz ők nem szóltak, mert meglepődtek a kérdésemen.

És ti, kik a mai napon meghallottátok hívásomat, és elzarándokoltatok, hogy ismét egyek lehessünk, ahogy mondjuk, mint a zsinagógában, mikor jelen vannak, és ti, ezen a helyen. És ti mitévők vagytok, és hogyan cselekszetek a kérdésben, hogy mit és hogyan szabad cselekedni, jót, rosszat, életet menteni vagy elvetni?

Számotokra is jelen van a megkérdezett kérdés, de a kérdésben a választ ti saját magatok adjátok meg, hogy a cselekvésben hogyan értékelitek a mindennapjaitokat. Hisz a cselekvést úgy is értelmezhetitek, hogy hogyan vagy jelen most a jelenben a cselekvéseddel, hogyan fogadod el a meghívást, hogyan értékeled, és hogyan tudsz eggyé válni vele. Mert ahogy ők nem szóltak semmit, úgy néha ti is talán nem szólnátok, mert előbb gondolkodni kellene, és csak azután jön ki a megfelelő válasz.

Reájuk tekintek, végighordozom tekintetemet, s nézem szívük keménységét. És nézem a jelenlévők szívük keménységét a mai napban, hogy mit hogyan értékeltek, hogyan fogadjátok el, és hogy van jelen bennetek az Élő Evangélium az Élő Tanítás részében. Hisz az Élő Evangéliumot és az Élő Tanítást nem most, ebben a naptári évben adtam elsőként nektek a tanítás részében. Hisz már többször és többször a naptári évek részében visszatérünk erre.

És ahogy eltávolodva kijöttek, nem tudták elfogadni mindazt, amit cselekedtem. Pedig Én semmi rosszat nem tettem, csak ennyit mondtam a betegnek:

— Állj ide középre.

A kérdést feltettem, a kérdésre válasz nem jött, akkor a beteghez fordulva ennyit szóltam:

— Nyújtsd ki a kezed.

És a beteg megteszi, és a béna kéz meggyógyul.

Mennyivel könnyebb ezt mondani, ahogy gondolták az írástudók és a farizeusok, a Heródes-pártiakkal, mint azt, hogy szombaton szabad-e jót cselekedni, vagy ne tegyünk semmit.

De ennek a tanításnak van ám még folytatása, ami nem pont ebben a zsinagógában történik, amelyre azt mondom számukra:

— Ti, oktalanok! Ha beleesik az állatotok egy verembe szombaton, akkor nem segítitek ki? Hagyjátok elveszni, vagy összehívjátok ismerőseiteket, barátaitokat, és kéritek, hogy segítsenek, hogy kiemeljük az állatot?2

Ezért hát mondom nektek, nem könnyebb azt a választ hallani, mint a mai nap tanítását, hogy:

Állj ide, majdan nyújtsd ki kezed, és gyógyulást nyertél.

Fontos, hogy átértékeld a mindennapjaidat a cselekvés, a felismerés és az elfogadás részében, hogy valójában hogyan és miképpen cselekszel.

De a mai nap tanítás így szólt felétek a második részében, hogy jelen vagyok, mondhatjuk, pont ezen a helyen a jelenben, és tanítást adok nektek. A tanítást hallgatjátok, körülülve figyeltek. És ekkor jön — az Írás szerint — Anyám és a rokonaim. De Ők nem térnek be a házba, csak beüzennek.3 És erre mindjárt boldogan van vállalkozó a körülülőkben, hogy beszóljanak:

— Anyád és rokonaid kint vannak! És várnak.

Akkor ismét mondhatom azt, hogy tekintetemet végighordozom rajtuk, és megnézem, hogyan is vannak jelen.

Ahogy most is végignéztem rajtatok, hogy ti hogyan élitek a jelent.

S erre így szólok:

— Ki az Én Anyám? Kik az Én rokonaim?

Nehogy azt higgyétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem tudtam, vagy nem ismerem Anyámat és rokonaimat!

De ahogy jelen van Anyám, és jelen vannak a rokonaim, úgy jelen vannak mindazok, akik a jelenben is, és akkor, a tanításban is meghallgattak, elfogadták tanításomat, és Isten cselekedetében működtek, felismerték, elfogadták, és a szerint cselekedtek.

Most a jelenben is kérdezhetem:

Felismertétek tanításomat?

Elfogadtátok, amellyel fordultam hozzátok?

Megértettétek, és a szerint próbáltok élni és cselekedni? A szerint érzitek a kegyelmet, az ajándékot, amely felétek áradt oly sokszor a jelenben?

Vagy az ajándék, a kegyelem, az mind jó, „felkészülök, elfogadom, szívembe zárom, de hogy érvényesítem-e rajtam és bennem, és változok-e, és elindultam-e a változás útján, az rajtam múlik”.

Vagyis mondhatom most a jelenben: rajtatok múlik, kik most is hallgassátok tanításomat. És hogy ha elindultok ezen az úton, akkor boldogan mondhatom: Te vagy az Én testvérem, te vagy az Én nővérem, és te vagy az Én anyám. Mert megtetted mindazt, amit a tanításban nektek adtam, felismerted, elfogadtad, és megpróbálsz helyesen, a cselekvésben, úgy érvényesülni és élni, hogy megteszed a tanítás cselekedetét. És nem csak önmagad számára, és nem csak azért, mert hallottad a tanítást, hanem azért is, mert Isten gyermekének vallod magad, és Isten dolgában szeretnél közreműködni, cselekedni.

És így boldogan mondhatom számotokra, hogy testvérem, rokonom, nővérem és anyám vagy!

Hogy valójában e felsoroltak közül melyiket érzed legközelebb saját szívedhez, lényedhez, lelkedhez, arra neked és nektek kell, testvéreim, megadni a szívből jövő, őszinte választ.

De a tanításom folytatódott a tanítványaimmal.

Úgy-e, milyen csodálatos?

Ha hit lenne bennetek, úgy-e, mikor mondottam: Ha csak egy kis mustármagnyi hitetek lenne, a hegynek azt mondhatnád, vagy a fának: „Szakadj ki tövestől, kövestől, és ha kell, a tengerben vessél gyökeret, követ!”

S erre sokan azt mondják, hogy ez lehetetlen.

Ezt nem teljesen e szavak szerint kell értelmezni, hanem a hitet a szerint, ahogy most ez a mai tanítás van jelen számotokra. Mert, úgy-e, tanítványaim boldogok, mikor Velem vannak. Ti a jelenben boldogok, és örültök, ha szólok hozzátok. Menjünk vissza a kezdetre, amikor még sokszor szinte arra játszodtatok, emlékezzetek: „Maradjunk, imádkozzunk, énekeljünk, majd csak az Úr megsajnál, és eljön. Mit nekünk az idő, hogy éjfél van!”

Átléptél a másik napba: „1 óra, 2 óra, majdnem 3. Igen, boldog vagyok, mert eljött az Úr, hogy tanítson bennünket, és ez által a hit megerősödik rajtunk és bennünk.”

Akkor valahogy a kezdet újat hozott számotokra, és az újban nem éreztétek az időnek a múlását, értékét, mert akkor az volt fontos számotokra: „Jaj, nehogy kimaradjak egy tanításból! Nehogy egy éneket én ne tudjak! Inkább leírom, mert én mindent tudni akarok.”

És most, a jelenben, a kezdetből átjöttél a mai jelenbe, most hol van bennetek ez a fellángolás? — kérdezem.

A választ ismételten szívetek szeretetével, őszintén adjátok meg önmagatok számára. Mert a tanítványaim is, ha velük vagyok, boldogok. Ha tanítom, boldogok. Ha jelen vannak a nép sokaságában az emberek:

— Jaj, de boldog vagyok, mert én a Mester mellett lehetek!

Ahogy némelyek a kezdetben: „Ha csak a Lábánál lehetek, már én boldog vagyok!”

Akkor még volt valahol bennetek megbecsülés és tisztelet. De most a jelenben ez egy kicsit eltávolodott belőletek. Már nincs úgy jelen a megbecsülés és a tisztelet, mint a kezdetben.

A tanítványaim is így éltek, mert amikor a tanítást befejeztem, és azt mondottam számukra:

— Evezzünk át a túlsó partra.4

Jaj, de boldogan teljesítették kérésemet!

Én, Jézus Krisztus Uruk, és ahogy felétek mondom, Uratok, elhelyezkedtem a bárka elejében, és elszenderedtem, elaludtam. Mondhatom így, ahogy most látjátok szolgámon.5 Feltámad a szélvihar, a hullámok magasra csapnak, és már-már a bárka lassan szinte megtelik. Félelem szálla meg tanítványaimat. A félelemben vészesen szólnak:

— Mester! Nem törődsz, hogy elveszük?!

Én, Jézus Krisztus Uruk és Uratok, szinte úgy értelmezték, hogy nem foglalkozok, nem veszem figyelembe tanítványaimat. De Én meghallottam az ő jaj-félelmüket, kiáltásukat. Én, Jézus Krisztus Uratok és az ő Mesterük, felálltam, és így szóltam a szélnek és a tengernek:

— Nyugodj meg. Simulj el.

És a szél elcsendesedett, a tenger elsimult, mint egy tükör. És e cselekedetek láttán félelem szálla meg őket, de olyannyira, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester reájuk tekintve, s megkérdezem:

— Miért féltek? Még mindig nincs bennetek hit?

És ti hogyan éltek? A hit meg tudta érinteni szíveteket, a lelket, amely Élő Szentlélek kegyelme által áradt felétek az eggyé válás szeretetében? Vagy mondhatjuk úgy, hogy: „Ellustultunk, eltunyultunk, elfáradtunk? Már terhes, Uram, a Te ígéretedben teljesíteni mindazt, amit kértél valamikor a kezdetben tőlünk?”

Ezt ismét csak elmondom. Tán nem is kérdezem. Mindenki saját szíve őszinteségével megérti, hogy mi a cselekvés, és mit kell tenni, és hogyan kell értékelni, érezni.

Úgy-e, érezni kell a hit erejét. Érezni kell, hogy a félelem, mikor erőt vesz rajtatok, és azt mondjátok: „Én nem bánom, én akkor is félek!”

Akkor hol van a hitetek?

Hol van a kegyelem?

Hol van a szeretet?

Hol van a sok ajándék, amelyet oly régóta megadtam nektek?

Ismét vissza akartok menni a kezdetre, amikor még minden új volt, amikor mindennek örülni tudtatok, egy éneknek, egy tanításnak, egy testvérnek? Mert a kezdetben ez volt. S ennek kellett volna megmaradnia a jelenben is. Mert ha teljesen vissza akartok menni a kezdetbe, akkor azt mondhatjuk, hogy ezek nem történtek meg a tanítások alatt, a jelenlétben, a kegyelemben és az ajándékban. „Akkor valahol ez elindult, de hagytuk, hogy eltávozzék.”

Fontos, hogy most, e új naptári év kezdetén kicsit önmagatokba nézzetek. Vegyétek elő a kezdetekből azt a lelki tükröt, amit mondtam, hogy bennetek van. De hogy jobban megértsd, magad előtt is lehet egy tükör, és belenézel, hogy: „Valójában szép és jó mindaz, amit látok és érzek, vagy el kell indulnom a változás útján a felismerésben, a szeretet örömében? Hogy igen, Uram, én elindultam Veled az úton, mert meghívtál, és a meghívásban engedelmeskedem.”

Mi lenne, ha kiválasztott Mária testvérem, szolgám azt mondaná: „Uram, ma fáradt vagyok, eltunyultam, és ma nem akarok Golgotára menni! Mert ma nem tetszik ez így nekem!”

Most a kiválasztott szolgám a felkérésemben igent mondott vagy nem?

Az igenben megpróbál teljesíteni és cselekedni vagy nem?

Ti, testvéreim, különösképpen, akiktől néha megkérdeztem, és a válasz igen volt, hol van most az igenetek?

A mai tanítás most ilyen, hogy így szólok hozzátok, mert a tanítványaim is féltek, és nem volt jelen bennük a hit!

És kérdezték, hogy valójában ki vagyok Én, a Mester, akinek még a szél, a víz a tengerben is engedelmeskedik.

Köszönöm, hogy ha elmélkedtek, visszatekintetek a kezdetre, és magatok elé vetítitek a kezdet ajándékait, ahogy szépen jelen voltatok, és megkaptátok, és a különleges ajándékokat, a tanítások mellett, a különleges áldásokat, a különleges felemelkedéseket a szeretetben. „Hogy van-e tisztelet, megbecsülés a hit kegyelme részében, vagy elfáradtam, és talán már nincs szükségem reája. És az igent, amelyet, Uram, valamikor mondottam, azt már elfelejtettem, de ismét el kell ismernem, ismét el kell gondolkodnom, elmélkednem, és elindulni Feléd, hogy ölelésre tárt Karjaiddal átölelj, felemelj, Magadhoz emelj, és így haladjunk.”

Mint abban a tanításban, amit már szintén oly régen adtam nektek, hogy van a sivatag, a sivatagban haladunk együtt, és ha visszatekintünk: „Ó, Uram, de boldog vagyok! Látok két lábnyomot, együtt haladunk Veled. Haladunk, ismét visszatekintek, és félelem ül az én arcomra, az én szívemre: már csak egy lábnyomot látok! Uram, hol vagy?! Nem érzed, hogy szükségem van Reád?! Elveszem!”

S ekkor így szólok:

Ne félj, testvérem! Nem hagytalak el. Láttam, hogy nehezen haladsz, és szeretlek, felemeltelek, Magamhoz öleltelek, és ezért már csak a saját Lábnyomomat látod. A tiéd, amely Mellettem volt, most nincs jelen, mert hisz átöleltelek, és felemeltelek. Majd leteszlek, amikor ismét megerősödsz, ismét önmagad vagy, ismét felismered, hogy mi a küldetésed a követés részében. És ez ugyanígy van, amikor saját kereszted súlyát megemelem, mikor roskadozol, botladozol, és úgy érzed, nincs tovább.

De van, aki figyel, aki szeret, aki átölel, aki megemeli kereszted súlyát, amit az igenben elfogadtál, hogy ismét felállhass, önmagad lehessél, kiegyensúlyozottá válhassál, összeszedett, és ismét elindulj a mindennapi élet útpályáján a meghívásban, az igenben.

És ma, e naptári év kezdetében így adtam számotokra tanításomat.

Tudom, hogy ma is azt vártátok, hogy: „Uram, mire várjunk, milyen lesz ez az esztendő?”

Az esztendőhöz csak annyit, ha elfogadjátok tanításom, és a tanítások cselekedetekké válnak a szeretet örömében, és érzed a kegyelmet, akkor bármilyen nehézség jelentkezik számodra vagy számotokra, könnyebben átvészelitek, és könnyebben haladtok. De hogy mégis egy kicsit megnyugodjatok és leereszkedjetek, ne legyetek feszültek, ingerültek, ezért így mondom számotokra, ahogy mondottam valamikor a kezdetekben: Csak egy kicsivel lesz nehezebb.

Erre sáfár testvér6 azt mondta:

— Egy kakaslépéssel, vagy másra gondoljunk?

Hát mindenki saját maga mérlegelje majd, hogy majd mennyire lesz a kicsiben a nehézség jelen számotokra.

De a nehézségben Én, Jézus Krisztus Uratok itt vagyok. Tanítottalak és tanítalak. Megajándékoztalak benneteket, és még szeretnék ajándékot adni, ha nyitott lesz szívetek a szeretet kegyelmében, és ha őszintén önmagatokba néztek, és őszinte választ adtok önmagatok számára, és ismét haladtok a meghívott úton az igenben.

És ma így áradjon reátok áldásom. Ma azzal az áldással erősítelek meg benneteket, amelyet szolgámnak adok, hisz ő is igent mondott a meghívásban, és megtörténik a fájdalom, szenvedés Golgotáján a felajánló első rész szakasza. Majdan jön a második része, a tanítás. A tanításban már árad felé a szeretet a kegyelemben. De hogy teljes legyen a kegyelmi áldás, ezért Én ma még megajándékozlak benneteket azzal a csodálatos áldással, amit már boldog József7 a közelben, és a bástya-testvér hallotta, amikor azt mondja:

— Uram, Jézusom, vedd el szívemből ezt a félelmet, amely erőt vett rajtam.

És ez a félelem a tanítás alatt elindul, és eltávozik. És mikor a félelem a tanítás alatt eltávozik, és hogy elinduljon a meghívott úton, szeretetem áldását árasztom reája, felmelegítem, átölelem, megerősítem, és már látjátok, hogy mosollyal indul el a fájdalom útján az elfogadás igenjében.

És most felétek is ez az áldás áradjon, hogy lássam rajtatok, hogy ti is befogadjátok szívetekbe és a lelketekbe ezt a csodálatos szeretet-kegyelmi áldást, amely felmelegít, amely átölel, és ami által ti is a szeretet-mosollyá tudtok változni, nem csak a külsőtökben, hanem a szívetek bensőjében is.

És most így áradjon áldásom kiválasztott Mária szolga által a testvérben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme erősítsen, óvjon és védjen, és mutassa meg számotokra, hogy a szeretet-kegyelmi áldás a felemelkedésben, az átölelésben mit tud nyújtani a mindennapjaitokban az útpálya haladásában.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. január 7.

Uram, Jézus, köszöntelek Téged e új év megkezdésében.

Köszönöm, hogy itt vagy, szeretsz, és fogod kezem.

Köszönöm, hogy elfogadod felajánlásom, kérésem, fohászom, amelyet a Te Szentséges Szíved elé tárok.

Köszönöm, hogy meghallgatod kérésünk, fohászunk a testvéreimmel együtt, és segítséget küldesz számunkra.

Köszönöm, Uram, Jézusom, a sok kegyelmet, amellyel megerősítesz és megajándékozol.

Köszönjük a kegyelmeket, amelyeket testvéreimnek árasztasz a szeretetben, mert Te maga a Szeretet vagy, és ezt a szeretetet adod mindazok számára, akik felismertünk, elfogadtunk, és elindultunk Veled az élet-útpályán a követés részében.

Boldog vagyok, hogy hálát adhatok mindazért, ami van, mindazért, amit adtál, s mindazért, hogy szeretsz, és nem hagysz el e fénylő kegyelemmel.

Hála, köszönet a szív szeretetével a mindennapért, és kérlek, fogadd el e megkezdett naptári évben, hogy továbbra is Hozzád tartozhassunk a testvéreimmel együtt. És segítséget nyújtasz, amikor a legnagyobb szükségünk van reá; felemelsz, amikor elesünk; átölelsz, amikor szomorúak és magányosak vagyunk, és megvilágosítod az utat, hogy el ne tévedjünk, hogy haladhassunk az úton Hozzád, Jézusom. Mindezért hálát adok, elsőként önmagam részében, a kiválasztott Mária szolga-testvéred, és mindazon testvéreim részében, akik nyitott szívvel, szeretettel, őszintén úgy érzik, hogy velem együtt ők is hálát adnak mindenért a Te Szentséges Szívednek. És ugyanúgy nem csak önmagam számára, hanem a testvéreim számára is kérem ebben az esztendőben is mindazt, amit felsoroltam, s amire szükségünk van a mindennapjainkhoz a szeretet, kegyelem részében.

Hála, köszönet, dicsőség, áldás, békesség, szeretet, öröm a megújult szívvel a tanítás, Élő Evangélium, Élő Szentlélek kegyelmének ajándékával.

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük