JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. június 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok erre a helyre.

De köszöntöm mindazon testvéreimet, akik szintén meghallották a hívást, de mégsem tudták teljesíteni a hívásnak jelenlétét, hogy elzarándokoljanak. Van, ahol a család, van, ahol a betegség, van, ahol a munka, ami miatt távol vannak. De lélekben lehetünk egyek a tanítás szeretetében.

A mai nap a tanításom, most, ha az első tanítást vesszük, az első tanítás szintén a Feltámadás után történt, amikor megjelenek tanítványaim előtt, és velük együtt étkezem1, és megkérdezem Simon Pétertől, János fiától, ha figyeltek a szavakra:

— Szeretsz te Engem jobban, mint ezek?

Ő igennel válaszol, mert:

— Te tudod, Uram, hogy szeretlek.

Majdan már így kérdezem:

— Simon, János fia, te szeretsz Engem?

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek.

Harmadszor:

— Simon, János fia, szeretsz Engem?

Ő ismét válaszol, de előtte elszomorodik, hisz nem értette, hogy a Mester miért kérdezte tőle harmadjára is, hogy: „Szeretsz Engem?”

Hisz ez mind a Feltámadás után történik, ha figyeltétek a tanításnak a kezdetét.

De mielőtt még a Feltámadás megtörtént, előtte együtt voltam velük, tanítottam őket, és éltek. És ahogy éltek együtt, akkor felkészítettem őket, hogy az Emberfiának mennie kell, hogy Önmagát adja felebarátaiért és testvéreiért. Felkészítettem Simon Pétert is, hogy mi fog történni, amikor az Emberfiát elviszik, s azt mondottam neki:

— Simon Péter, ma, mielőtt a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg Engem.

— Én, Uram, én, Mesterem, nem! — így fogadkozott.

De hajnalban, mikor harmadszor azt mondotta:

— Én nem ismerem a Názáretit. Én nem tartozom közéjük! — épp a Mestert, a Názáretit kihozzák Kajafás házából, és Péter és a Mester a szempárban találkoznak. Abban a pillanatban Péternek lepörgött mindaz a tanítás, amit a Mester megadott, hogy „háromszor tagadsz meg”.

A Feltámadás után, mikor megjelentem, és hogy nem szellem vagyok, ezért étkeztem velük, és az étkezés közben először így kérdeztem tőle:

— Péter, János fia, te jobban szeretsz Engem, mint ezek?

Figyelitek?

— Te jobban szeretsz?

A második:

— Simon Péter, János fia, te szeretsz Engem?

A harmadik:

— Simon, János fia, szeretsz Engem?

Figyelitek a hangsúlyt? Figyelitek az elmaradt betűt és szót? Ami révén el kell gondolkodni, hogy a tanítás mondanivalója valójában hogyan is volt jelen. Hisz Simon Péter az elsőnél nagyon boldog volt, hogy tőle a Mester ezt megkérdezte:

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek! — szinte mosolyogva, örömmel válaszolt.

Erre a válasz:

— Legeltesd bárányaimat.

Bárányaim a gyermekek, a fiatalok, akikre szükség van a mindennapi életben, hogy ők is részesei legyenek a mindennapi életben, az Egyházban, különösképpen most, amikor egyre többen és többen céltalanul élik életüket, és nem tudják, hogy hova tartoznak, és nem tudják, hogy mi volna számukra a legjobb a felismerés, az út haladásában és az elfogadásában.

Majdan jön a második felkérés:

— Simon, te szeretsz Engem?

Ekkor már nem az a kimondott örvendetes öröm:

— Igen, Uram, Te tudod, hogy szeretlek.

— Akkor legeltesd juhaimat.

A juhaim minden olyan testvér, aki már az Egyházban van, de még nem érzi teljesen, hogy mi a feladata, és a feladatban hogyan kell a küldetést és a követést felismerni és elfogadni, hogyan kell haladni, és hogyan kell előre menni a mindennapjainkban.

Majdan jön a harmadik felkérés:

— Simon, János fia, szeretsz te Engem?

Szinte itt kérdően, kérdezem tőle, ami révén Simon Péter szinte elszomorodik. Az elszomorodása majdnem olyan, mint mikor Kajafás házánál találkozunk, és lepörög előtte mindaz, amire felkészítettem, és már nem állta ki könnyek nélkül, hogy:

— Uram, Te valóban mindent tudsz, hogy mi történik velem.

És most itt a felkérésben elszomorodik ismételten, csak hogy nem jelennek meg a könnyei, de ismét válaszol a szomorúságában:

— Igen, Te mindent tudsz, és azt is tudod, hogy szeretlek.

Úgy-e, megértettétek, hogy mi volt Simon Péternek itt a küldetése?

Hisz előtte felkészítettem. A felkészítés mellett egy kicsit elsiklott, és itt, a felkérésben elgondolkodik, hogy valójában a Mester, aki feltámadt a halottaiból, és megjelent, és megmutatta számukra Kezeit, majdan Oldalát, aki étkezett velük, és nem szellem, hanem hús és csont. „Ő mindaz, akivel három évig együtt éltünk, jól éltünk, szerettünk, és követtük. És most nincs, és a félelem erőt vesz rajtunk, félelmünkben bezárva tartjuk az ajtót.” És a bezárt ajtón keresztül a Mester meglátogatja tanítványait. És ez a látogatás megadja számára mindazt, amit a Mester a felkészítésben reá bízott, hogy:

— Simon, te Péter leszel, te leszel a „Kőszikla” a Kéfában, és erre a „Kősziklára”, erre a Kéfára alapítom majd az Egyházamat.

És Simon Péter mindezt megértette és elfogadta. És ez által tudta, hogy a Mester a bárányokat, a juhokat, ismételten a juhokat reá bízta, mert tudta, hogy ezek után már Simon Péter teljesíteni fogja mindazt, amit Én, Jézus Krisztus Ura, vagyis a Feltámadt Mester kér tőle.

De itt ismételten, a felkérés mellett, felkészítettem, hogy milyen halállal dicsőíti meg őt az Atya, vagyis írva vagyon, az Isten. De még addig meg kell egy kicsit öregedni, hogy felövezzék, és oda vezessék és vigyék, ahova nem akar menni. De míg ez megtörténik, addig szeretettel mondom most nektek, ahogy Péternek:

Kövess Engem, testvérem. Hisz meghívlak benneteket is a követésre.

A mai nap második tanítás a Szentlélek-kiáradás ünnepének ajándéka.2 De ez is még a Feltámadás után történt. Esteledett, a hét első napja, amelyet a vasárnapban mondunk, és tanítványaim, ahogy mondottam, féltek. Bezárták az ajtót, de Én, Jézus Krisztus Uratok, az ő Mesterük, ki a halálból feltámadt, Én a zárt ajtókon is megjelenhettem előttük, és köszönthettem őket:

— Békesség nektek!

De hogy ne ijedjenek meg, azonnal mutattam számukra Kezeimet és Oldalamat. És mikor bizonyosságot szereztek, hogy valóban Én az Úr vagyok, öröm töltötte el szívüket. És ehhez az örömhöz ismételten így szóltam feléjük:

— Békesség Nektek! S ahogy Engem küldött az Atya, és eljöttem közétek, majd Én is így küldelek benneteket.

És így szólottam feléjük:

— Reátok lehelem most a Szentlelket. Vegyétek, és zárjátok be szívetekbe. És most elindulhattok, s akinek megbocsátjátok bűneit, azok bocsánatot nyernek, és akinek nem bocsátotok meg, az nem nyer bocsánatot. De ti örüljetek, mert nem csak a Szentlélek van veletek, hanem köszöntésem, amely felemel e örömben, hogy: „Békesség nektek!”

És a harmadik tanítás, az a mai napon: már elhagyjuk az ünnepeket, mondhatjuk úgy, ahogy ti is mondani szoktátok, hogy visszamegyünk a hétköznapokba, de a hétköznapok is nagyon fontosak a mindennapi életben. Mert ha nincs hétköznap, akkor hogyan legyen számotokra csodálatos kegyelmi ünnep? Ezért már a Hegyi beszéd tanításából emeltem ki egyet. Ez nem volt ismeretlen számotokra, hisz a bűnbánat kezdetén is a Hegyi beszédről tanítottalak benneteket.

Befejeztem tanításomat, és elindulunk a hegyről lefele.3 Nagy sokaság vesz körül, és követnek. És jelen a leprás, akit abban az időben szinte elzártak, hogy nem közeledhet az emberekkel egymás mellett. De ő mégis nem félt semmitől és senkitől. Igyekezett. Betakarta testét, hogy a nagy tömegben a Názáretihez kerüljön. És mikor már egész közel volt, megszólította Őt. De akkor felfedte már kilétét, hogy „valójában ki is vagyok”:

— Jézus, Te vagy a Názáreti, akit Úrnak is nevezünk. Ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Úgy-e, milyen csodálatosak ezek a szavak?

Nem parancsolta, nem követelte, nem úgy állt oda, hogy márpedig Neked most valamit tenned kell, hanem ő felfedte kilétét, és a Názáretire bízta, hogy hogyan cselekszik, és mitévővé válik, mert azt mondta:

— Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.

Igen, Én, Jézus Krisztus Uratok akartam. Oda léptem hozzája, és megtisztítottam. Majdan elküldtem a paphoz, hogy mutassa meg magát, és ajánlja fel azt az áldozatot, amelyet még a Mózes-i törvényben számukra előírtak, hogy ő se legyen más, mint mindazok, akiknek áldozatot kellett cselekedni, szívük szeretetével, bármi, ami történt rajtuk és bennük a szeretet, kegyelem részében.

Úgy-e, csodálatos a mai tanítás a felemelkedésben, az elfogadásban, az eggyé válásban?

Hisz rajtatok múlik, testvéreim, hogy hogyan és miképpen ismeritek fel e mai tanítások mondanivalóját, amely jelen van számotokra, hisz a tanításokból ti is erőt meríthettek e példák jelenéből, hogy: „Igen, Uram, Jézusom, hogyan tartozom Hozzád, hogyan követlek, és hogyan fogadom el mindazt, amit a tanítás révén megadtál számomra és számunkra.”

Hogy ha ezeket mind-mind megértettétek, felismertétek, akkor könnyű végighaladni a mindennapokban. És: „Jöhetnek a hétköznapok, nincsen szomorúság, nincsen bánat, nincsen kétely, és nincsen aggodalom, mert a hétköznapokban is épp úgy, Uram, Te jelen vagy, mint az ünnep napjaiban, amikor talán egy kicsit közelebbnek érezzük magunkat Hozzád, Uram, Jézusom.”

Ez mind rajtatok múlik a felismerésben és az elfogadásban, hogy a szeretet kegyelme, amely reátok áradt, hogyan működik rajtatok és bennetek.

És mivel most hamarosan készültök a Szentlélek-kiáradás ünnepére, arra az ünnepre, amely az Egyházban a harmadik helyet foglalja el a sorrendben és a fontosságban, hisz az első a húsvét, ami révén az Emberfia Önmagát adta felebarátaiért, testvéreiért, és meghal érettük a Kereszten, de harmadnapra feltámad a halálból, mert az Élet erősebb a halálnál. A második legnagyobb ünnep, ahogy ti mondani szoktátok, a karácsony, vagyis az Én megszületésem e Földre, hisz Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet, és a Szeretet nem más, mint a Gyermek, akit Isten elküldötte, hogy Ember legyen itt a Földön. A harmadik legnagyobb ünnep pedig a Szentlélek kiáradása, hogy „felkészülünk nyitott szívvel, lélekkel a szeretet kegyelmében, hogy elfogadhassuk számunkra a Szentlélek kegyelmének ajándékát”.

És most így szólok felétek Én, Jézus Krisztus Uratok, a Názáreti, amelyet sokan és sokan így neveztek, a Mester, akit tanítványai körében csak így szólítottak, kiválasztott Mária szolga-testvér által, hogy megajándékozlak majd benneteket e ünnep alkalmával e csodálatos kegyelmi ajándékkal, a Szentlélek kiáradásával.

Ezért most kérem elsőként, hogy pásztorom jöjjön Mária kiválasztott szolga-testvérhez, és így megfogva kezünket, hogy elinduljon a lánc ismételten mindenkihez.

Nem kell kiabálnotok, hisz ők is hallják, hogy mire készülök.

De míg összefogjátok láncba kezeiteket, addig pianóban, hogy szívetek nyitott legyen a befogadáshoz, halkan énekelve a lánc összefogásáig, hogy: „Szállj szívünkbe, nagy Isten”4

Most már a szívvel, lélekkel és egész testeddel, lényeddel felkészültél, hogy elfogadhasd a Szentlélek kegyelmének, kiáradásának ajándékát.

Most számotokra is úgy adom, ahogy megjelentem tanítványaimnál:

Békesség nektek, testvéreim, kik meghallottátok hívásomat, és elzarándokoltatok. Megnyitottátok most szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, hogy felkészüljetek, hogy eggyé válhassatok a Szentlélek kegyelmével.

Így most, ahogy tanítványaim egybegyűlve felkészültek e ünnepre, imával a jelenlétben, hogy:

— Ha majd jön a Szentlélek, készen állhassunk.

Lehet már hallani a zúgást. Lehet már érezni a melegséget. Lehet már érezni, hogy valami közeledik. „Megnyitottam hát szívemet, hogy e közelséggel befogadjam mindazt”, ahogy a Szentlélek ma közétek szállt. Érezd a Fénysugárt, érezd a melegséget, érezd, mintha reád lehelnék, és azt mondom:

Vedd e Szentlelket, és töltekezzél be Vele, hogy lángoljon a szívetek, lelketek és egész lényetek, hogy így a felismerés megmutassa számotokra e Fénnyel mindazt az út haladásában, amelyre szükségetek van.

„Most ünnep ez a kegyelmi ajándék, amely betöltötte szívünket. Most ünnep ez a melegség a Fényben, amely átölel és felmelegít. Most ünnep, hogy ily szeretetben együtt lehetünk.”

De ez az ünnep, ez legyen jelen veletek, amikor visszatértek otthonaitokba, a családhoz, a szerettekhez, az ismerősökhöz, a felebarátokhoz, hogy „valóban ünnep ez a kegyelmi ajándék, amely ma reánk áradt, betöltötte szívünket, lelkünket, felmelegített, megerősített, és ez által látom, hogy a Fény hogyan jött felénk, hogyan melegített, és szinte hogyan emelte meg szívünket”.

„És ha ezeket mind-mind el tudtam fogadni, ezt mind-mind át tudtam élni ebben a csodálatos, szeretetteljes ünnepben, akkor valóban a hétköznapjaimat is ünneppé alakítom át, és ebben a csodálatos, kegyelmi ajándék-ünnepben már nincs jele a félelemnek, az aggodalomnak, és nincs jele a megbotránkoztatásnak, és nincs jele a kitaszítottságnak, és nincs jele mindahhoz, hogy én is egy ember vagyok, az az ember, aki Isten gyermekeként élek, Jézus testvéreként, felismertem a hívó szót, és engedelmeskedtem, és az engedelmességem részében ma ajándékul kaphattam a Szentlelket, amelyet elfogadtam, és szívembe zártam.”

És ezt az elfogadást és ezt a szív-zárást minden nyitott szívű testvéremnek küldöm ajándékul, akik ma lélekben voltak egyek a kegyelemben. Ne érezzék, hogy ők nem fontosak Jézusnak, a Mesternek, a Názáretinek. A megjelenés részében minden testvéremet egyformán szeretek, és egyformán ölelek át, és egyformán ajándékozom meg e kegyelmi ajándékkal, a Szentlélekkel.

És így boldogan mondhassátok, hogy: „Befogadtam a Szentlelket, elfogadtam a békességet, és ezzel a szeretettel, ezzel a Szentlélekkel és ezzel a békével indulok el e ünnepből a családhoz a mindennapokban, hogy a hétköznapok is a családban ünneppé váljanak a szeretetben.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

2011. június 3.

Köszönöm, Uram, Jézusom, a mai kegyelem-ajándékodat, ahogy átjárta szívemet, lelkemet, egész testemet, hogy működik rajtunk és bennünk e Szentlélek kegyelmének ajándéka. A földi gyarlóságunkban csak fel kell ismerni, és e Szentlélekre hagyatkozni. És hogy ha ezt meg tudom tenni, akkor érzem, hogy a működés hogyan teljesedik be rajtunk és bennünk a mindennapjainkban, a felemelkedésben.

Köszönöm, hogy nem feledkeztél el rólunk, és elfogadtad felajánlásomat, kérésemet, és ma is részesülhettünk e csodálatos kegyelmi ajándékból, ami ismételten erősít és táplál. Hisz még szinte bennünk él a Feltámadás öröm-hajnal ünnepe, hisz még bennünk él az évforduló kegyelmének ajándéka, és most ismételten itt van e csodálatos ajándék, a Szentlélek ajándéka, amely most reánk áradt, betöltötte szívünket, lelkünket, egész testünket és a lényünket a felemelkedésben. És így most már valóban ez a Lélekadó Láng a világosságban megadja számunkra mindazt, amire szükségünk van, amire vágyakozunk, ami által érezzük, hogy valóban mi is e földi emberben Isten gyermekei, Jézus testvérei vagyunk, és így szeretnénk élni a kialakított életünket a mindennapjainkban. De a mindennapokban most már igyekszünk, hogy kialakuljon az ünnep a hétköznapok részében is.