JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2011. szeptember 2.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

De köszöntöm mindazokat a testvérekben, akik pedig lélekben, imával kísértek el benneteket, hogy egyek lehessetek e mai nap átélés ünnepének.

A mai nap tanításom elsőként arról szólt felétek, hogy hogyan is kell élni, és hogyan kell másokat elfogadni, de másokat hogyan akarunk megnevelni, hogy változtasson.

De Én, Jézus Krisztus Uratok épp úgy szólottam hozzátok, mint annak idején tanítványaim felé. Hisz azt mondottam számukra a példabeszédben, hogy hogyan lehet az, hogy egy vak vezet egy világtalant?1

Sokan és sokan ilyenkor úgy könyvelik el, hogy van egy vak testvéred, s van egy másik vak testvéred. Őket összepárosítod, és azt mondod, menjenek. És rádöbbensz, hogy nem tudnak menni, mert úgy-e, ha előttük egy gödör lenne, még abba is beleesnének.

De ezt nem teljesen így kell értelmezni, hanem a szíved és a lelked, az is vak, vagy van benne fény a világosságban? Elfogadod-e, hogy Én, Jézus Krisztus Urad vagyok a fény a világosságban?

Te, testvérem, talán úgy gondolod, hogy te vagy a vak, és melletted a világtalan. De Én, Jézus Krisztus Uratok hozzátok megyek, és segítséget nyújtok, és már nem kell félnetek, hogy a gödörbe estek.

De a hasonlat a példabeszédben folytatódott: Ne akarjatok okosabbak lenni a Mesternél. Inkább tanuljatok, és legyetek tökéletesek, és figyeljétek, hogy így törekszetek, hogy a Mesterhez közel a hasonlóság.

Majdan folytatódik még mindig a példabeszéd a hasonlatokban. Hányan és hányan vagytok jelen, most nem csak itt, e helyen, hanem mondhatom azt, az országban és a világban, akik oly könnyedén tudnak mások felett ítélkezni, észrevenni hibáját, problémáját, ahelyett, hogy először önmagába nézne. Hisz hogyan is mondjuk ezt a mondást a hasonlatban?

— Ó, embertársam, barátom, hadd vegyem ki a szálkát a szemedből!

De hogy a tiédben gerenda van, vagy mondjam azt, mint régebben egyszer, az összehasonlítás részében azt mondottam: A gerenda szinte átváltozhat sok-sok fává, erdővé. És nem látod a kiutat, mert nem nyitod meg szemedet, hogy észrevedd, mi van benned. Nem nyitod meg szívedet, hogy hogyan is zajlik ez benned. De ránézel a testvérre, olyan könnyen el tudod ítélni: „Ó, hát van neki szálkája! Hadd vegyem ki!”

Holott nem ezzel kell törődni, hanem mindazzal, hogy ez a hasonlat mit is nyújt számotokra, mit vár tőletek, hogyan kell elfogadni felebarátodat, testvéredet a barátban, hogyan figyelsz mindarra, ami jelen a tanításban. Mert ha ezeket mind-mind megérted, felismered, elfogadod, akkor talán el tudsz indulni a változás útján. És akkor mondhatom azt, amit tanítványaimnak, hogy:

Amíg ti önmagatokban nem érzitek, hogy tökéletesek vagytok, és a tökéletességre igyekeztek, addig ne akard embertársad, felebarátod testvérét te megnevelni, ha csak azzal, hogy elnevezed: „Ó, te, vak! Te, esztelen! Ó, te világtalan!” Ti, szinte mondhatod azt, hogy egy pár vagy, és ti haladjatok együtt.

Igen, ha te így ránézel, lehet, hogy így könyveled el. De ha nem látod, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, és óvom és védem a vakot és a világtalant, akkor megadja számotokra minden segítséget a kegyelemben.

Fontos, hogy érezd a tanítás lényegét. Érezd azt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Mester, és a Mester tanítást adott tanítványainak, és a Mester most a jelenben is tanítást ad e testvéreinek a felebarátban. Mert elfogadtalak benneteket, ahogy kiválasztott Mária szolgám mondotta is már számotokra egy régebbi tanítás kiemelésében, hogy: Nem ti választottatok Engem, Jézus Krisztus Uratokat — Én, Jézus Krisztus Uratok választottalak benneteket, mert szükségem volt reátok, felismertelek, észrevettelek, és kiemeltelek. Nem engedtem, hogy semmivé váljatok. És hogy ha már érzed, hogy Én, Jézus Krisztus Urad kiemeltelek, mert szükségem van reád, akkor nektek a szabad akarat cselekvése részében el kell indulni. Mondhatom azt, hogy a vakot és a világtalant kiemeltem e út porából, mert szükségem van reá, és most már kiemelem, már nem téved el, már nem esik a gödörbe, már tudja, hogyan és miképpen tud biztosan haladni, mert érzi szívében a világosságot, a szeretetet és a kegyelmet.

De arról is tanítottalak benneteket, hogy ne akarjatok okosabbnak látszani a megvallásban, mint a Mester és a Tanító. Mert a Mester és a Tanító hozzátok szól Szíve szeretetével, megmutatja számotokra, hogy hogyan és miképpen kell felismerni a tanítás lényegét, a tanítás, amely az Élő Szentlélek és az Élő Evangéliumával van jelen a mindennapokban.

És fontos még mindaz, hogy hogyan éltek és haladtok, és hogyan fogadod el felebarátodat, nem akarod önmagad elképzelésére megváltoztatni. Nem akarod megítélni. Nem akarod kivenni a szálkáját. Esetleg beszélgetsz vele, esetleg rávezeted, és ami a legfontosabb, összeteszed kezeidet, felajánlod, és imádkozol érte, hogy ez által elinduljon a változás útján.

Majdan mentünk a második tanításhoz.2 A második tanítás szintén megmutatja számotokra, mit nyújt a fény a világosságban, a felismerésben és az elfogadásban, és hogyan válsz eggyé vele. Mert úgy-e, van a lámpás, amelyet kezedbe veszel, meggyújtasz. De nem azért, hogy fogod, hogy a takaró alá tegyed, hogy letakarjad valamivel. De nem is azért, hogy fogod, hogy az ágy alá dugjad. Ennek semmi értelme. Mert nem azért gyújtasz fényt a világosságban, hogy elrejtsed, hanem azért gyújtod, hogy ha magason van a tartója, akkor oda felhelyezd. És ez bevilágítja e helységet. És ha már bevilágította, aki érkezik hozzátok, az a világosság részében jön. S ilyenkor mondjuk azt, hogy semmi sincs úgy elrejtve, ami ne kerülne napvilágra. Semmit sem tudsz úgy eltenni, elbújtatni, ami szintén ne kapna igazságot a cselekvés tekintetében és részében. Hisz ha csak a lámpást figyeled, a lámpásnak az lett a feladata, mondhatjuk azt, a küldetése, hogy ő a fényt árassza minden nyitott szívű testvér felé. És aki a fény fele jár, biztos lépésekkel tud betérni. De aki úgy éli az életét, hogy ő a lámpását megfogja, s így letakarja, hogy ne lássa más, csak ő egyedül, mert ő biztos benne, hogy itt van, vagy elhelyezi az ágy alá, vagy bárhova egy sarokba, ahol nem lehet észrevenni. Így csak azok cselekednek, akiknek van rejtenivalójuk. De ők úgy gondolják, hogy „amit elrejtek, az nem fog napvilágra kerülni”. Holott nincs olyan! Idővel minden kitudódik. Idővel minden napvilágot lát. Idővel mindenért számadást kell tenni. Mert ha ezeket mind-mind így megérted, felismered, akkor megérted, mi ennek a tanításnak a lényege. És akkor figyelsz, és ügyelsz erre a tanításra, hogy „ebben a tanításban én is érezni akarom a lényegét”. Mert mondhatod azt, hogy akinek sok van, annak még adnak, és akinek kevés van, attól még azt is elveszik, amit úgy könyvelt el, hogy az a saját maga része. Mert így biztos benne. Holott, ha jobban kinyissa a fény világosságában szívét, lelkét, tekintetét, rádöbben, hogy talán már semmije sincs. Mert épp úgy, ahogy szeretné elrejteni mindazt, ami benne van, és amiről nem akarja, hogy mások tudomást szerezzenek, akkor mélyen próbálja elrejteni. De nincs olyan mélység, ahonnan föl ne törne. Nincs olyan mélység, ahonnan ki ne tudódna. Nincs olyan mélység, ahonnét napvilágot ne látna.

Érezni kell, és ügyelni kell arra, hogy ez a tanítás hogyan és miképpen szól hozzátok, „hogyan vagyok biztos önmagammal, hogyan vagyok biztos a fény világosságával, hogyan szeretném ezt a fényt a világosságban elfogadni, és haladni a mindennapokban”.

És akkor haladunk a harmadik tanításhoz.3 Ez a tanítás arról szól, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok már tisztában vagyok, hogy közel van a szenvedésem ideje és a megdicsőülés kegyelme. És erről szólok tanításban tanítványaimnak. Felkészítem őket, és ezért így szólok hozzájuk, hogy:

— Menjetek Előttem, és készítsetek Nekem helyet.

És ahogy haladnak, Szamárián keresztül kellett nekik menni, és ott betértek egy faluba, és lázasan arra gondolva, hogy hogyan is készítsék el az ő Mesterüknek és az ő Uruknak a helyet. De amint megtudták, hogy nem más, mint az a Názáreti, az a Jézus, aki jön erre, de nem is akar itt maradni, csak szinte megállni, és tovább haladni Jeruzsálembe. Mivel Jeruzsálembe megy.

— Hát akkor mi nem fogadjuk be Őt! Mi nem adunk Neki helyet!

És úgy-e, hányan és hányan ilyen könnyedén tudtok ítéletet mondani valakiről, valamiről. Hogy ha valami nem éppen úgy kedvező a számodra, ahogy te ezt elképzelted, ahogy te elgondoltad. Ha valaki netán szól vagy megkér, hogy mit hogyan és miképpen kellene tenned és cselekedni, vagy éppen átengedni valamit valakinek. De a helyett, hogy e cselekvésben és a felismerésben működnél együtt, a helyett ti is néha olyanokká váltok, mint Jakab és János a tanítványokban, ha már nem fogadják be a Mestert, de nem merik önmaguk nevében cselekedni, hanem megkérdezik az Urat ilyen hátsó szándékkal, mint néha a földi ember a gyarlóságában:

— Ó, Uram, ha akarod, akkor lehívjuk az Égből a villámot, hadd pusztítsa el, ha már nem ismertek fel Téged, aki eljöttél e helyre.

Úgy, mint néha itt a zarándoktestvérek: „Hát eljövök erre a helyre, és ha nem ismernek fel engem mindjárt úgy, hogy én ki is vagyok, akkor tudok ítélkezni és ítéletet mondani. Tudok megsértődni, és ha kell, megharagudni.”

Holott nem ezért jöttél, testvérem!

Hol van ilyenkor benned a fény a világosságban?

Hol van benned ilyenkor a szeretet a kegyelemben?

Hol van benned ilyenkor az az érzés a meghívásban, hogy: „Igen, Uram, én meghallottam a Te hívásodat, és ebben a hívásban szeretnék engedelmeskedni és cselekedni. És hogy ha már engedelmeskedek és cselekedek, akkor úgy jövök, hogy én is egy testvér vagyok a többi testvér mellett.”

Ahogy a Mester Jakabra és Jánosra vette tekintetét, és így szólt feléjük, először megfeddte őket, hogy hogyan gondolnak ők ilyent, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok, a ti Mesteretek, nem azért jöttem, hogy az embereket elpusztítsam. Én, Jézus Krisztus Uratok, a ti Mesteretek, azért jöttem, hogy megmentsem őket. És hogy ha már megmentettem, szeretetet és kegyelmet árasszak felétek.

Így a mai napon is a jelen lévő testvérek és mindazok, akik lélekkel vannak jelen, imával, érezzék ők is, hogy azért jöttem, hogy kikeresselek benneteket, mert szükségem van reátok, felemeljelek, elfogadjalak úgy, ahogy itt most éppen megjelentetek. És elindultok azon az úton, amit a fény világosságával megvilágosítottam számotokra. Megpróbáltok úgy élni, hogy a fény világosságában haladtok a testvérben és a felebarátban. És nem akartok a sötét felén járni, és nem akartok elrejteni, eltitkolni semmit önmagatok részében, hanem úgy élni, éberen, hogy „amim van, azt megtarthassam, és ha még kapok hozzá a kegyelmekből, a szeretetből, az irgalmasságból, azzal még gazdagabb leszek, és megbecsülöm”. És nem pedig úgy, hogy „amiről azt hiszem, hogy az enyém, mert hitem van, de a hittel hogyan kell élni, azzal nem törődöm, és arra döbbenek rá, hogy amim volt” ― ha csak egyet beszélünk most, kiemelve a hitet, észreveszed, hogy talán már azt is elveszítetted, amiről biztos voltál, hogy „ez a hit a sajátom”.

Meg kell fontolni, el kell gondolkodni, hogy mi fontos a mindennapi életben, a fényben, a világosságban, „hogyan szeretném élni az életem, hogy én is szeretnék figyelni mindarra, aki kiválasztott, és aki meghívott, és akivel együtt haladok az élet-útpályámon, és nem igyekszek, és nem törekszek, hogy másokat megítéljek, megfeddjek, és pláne azt mondjam, hogy én tudom, hogy például ezen a helyen is, hogy mit csinálnak az emberek a testvéri felebarátban”.

Mert nehogy elveszítsd mindazt, amiről bizonyosságot szereztél, úgy érzed önmagadban, hogy a tied, sajátossá vált benned, és biztos vagy, mert a biztos néha bizonytalanná válik, és elveszíted. És talán azok felé nyújtják, akik igyekeztek megvédeni, cselekedni, és a szerint élni, hogy „a kegyelmek, amelyek ajándékul jöttek számunkra, és a sajátom, és megtartottam, és mondhatom azt, hogy nekem van, és óvom és védem, és mivel ügyelek e becsületesség részében, ezért még kaphatok, hogy több legyen”.

Mert sokan azt mondják: Hát, akinek van, annak még adnak.

Ezt nem kimondottan a földi élet anyagiasságának tanításához kell venni, hanem ahhoz, hogy mi vagy a testvérben, mi vagy a gyermekben, mit kaptál, hogyan óvtad és védted, hogyan van rá szükséged, és hogyan várod még, hogy még több legyen a szeretet, a kegyelem részében. Mert „akkor valóban már elindultam a változás útján e tanítás részén a szabad akarat cselekvésében, és már nem igyekszek testvérem, felebarátom szeméből kivenni a szálkát, mert először megnézem önmagam, hogy bennem valójában szálka van vagy gerenda, ami révén már szinte nem látok, és talán csak az irigység, a kapzsiság, a féltékenység, az indulat vezérel, és a szerint szeretnék élni, és nem ügyelek a tanításra, a tanítás mondanivalójára, hogyan is tudom azt magamévá váltani e szeretet, kegyelem részében a mindennapokban.”

És ma ennek reményében küldöm számotokra kiválasztott szolga, Mária testvér által áldásomat, hogy érezzétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok mellettetek, a vak- és a világtalannak a segítség, és Én mutatom meg számotokra, hogy „hogyan kell élni mindabban és mindahhoz, hogy elinduljak a változás útján, és elfogadjam felebarátomat és testvéremet olyannak, ahogy itt vagy itt helyet foglal mellettem, és nem akarom megsérteni, és nem akarom kiemelni e hajszál-szálkáját.”

És Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az, aki felettetek meggyújtom a lámpást, hogy fényt és világosságot árasszak számotokra, hogy ez a fény és ez a világosság érintse meg a szíveteket, a lelketeket, és ez által elinduljatok szeretettel a Fény útján, és már nem akartok a sötétség rejtelmes, titok-útján haladni, mert idővel azok is mind napvilágot látnak.

És Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok az, aki azért jöttem, hogy nem elpusztítani, hanem megmenteni akarlak benneteket továbbra is, mert Én választottalak benneteket a testvérben, mert így, ahogy kiválasztottalak, így van szükségem reátok.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Fény a világosságban, aki elöl vagyok, és aki meghívtalak erre az útra, hogy elinduljatok és haladjatok.

Ennek reményében áradjon reátok most Jézus Krisztus Uratok szeretete, kegyelme, öröme, békéje e csodálatos lámpás fényében, amely beragyogja számotokra a mindennapi élet útpályáját a felismerésben és az elfogadásban, és hogy ha már ezek mind bennetek vannak, akkor tudtok haladni az úton, és a haladásban már felismeritek és elfogadjátok a tanítást, és a szabad akarat cselekvése részében már tudtok változni.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket. És éljen bennetek ennek a lámpásnak fénye a világosságban, és ez mutassa meg számotokra az utat a mindennapokhoz, a mindennapokban, mert a napokban, ahogy haladtok, vannak megpróbáltatások, nehézségek, de nem félünk, nem csüggedünk, nem szomorkodunk, hanem ebbe a fénybe, ebbe a világosságba kapaszkodunk nyitott szívvel és szeretettel, és elindulunk, és a biztos úton haladunk. És akkor érezzük azokat a segítségeket, és azokat a kegyelmeket, amelyekre szükségünk van, hogy együtt a felebarátban és a testvérben tudjunk élni, haladni, elfogadni a mindennapokat a mindennapokban.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

A SZŰZANYA KÖSZÖNTÉSE

2011. szeptember 2.

Mária:

Ó, köszönöm ezt az illatot!

Köszönöm Édesanyám rózsáit e csodálatos ünnep részében.

Szeretnénk köszönteni szívünkkel, szeretettel az Édesanyát, a Föld és Ég Édesanyját, a Magyarok Királynőjét.

Hisz Te Édesanya vagy, minden gyermeknek. Te Királynő vagy magyar gyermekeidnek, hisz elfogadtad e felajánló Koronát, hogy Királynője vagy e népnek, e nemzetnek, hogy óvod, véded és segítséget nyújtasz e gyermekeid számára. Most e gyermekeidet én, a kiválasztott testvér, elhozom e rózsás kertbe. Minden rózsa mellé felajánlok egy testvért a gyermekben. És a felajánlás részében, ó, Királynő, ó, Édesanya, Hozzád fordulunk, mert szükségünk van a Te szeretetedre és a Te jelenlétedre.

Jöjj, és figyeld, és nézd a Te népedet a nemzetben, akik e ünnepben Anyai Szívedhez fordulunk kéréssel, fohásszal, felajánlással. Hisz tudod, van egy olyan énekünk, amellyel így köszöntünk: Ó, Mária, Mária, jöjj, mert nincs, ki betakarja a mi alvó gyermekeinket. Óvjad és védjed őket.

De most így fordulunk Hozzád:

Ó, Mária, ó, Mária, Magyarok Királynője! Jöjj, és nézz a Te gyermekeidre, a Te nemzetedre. Fogadd el szívből jövő, őszinte imáinkat, kéréseinket, fohászainkat, felajánlásainkat, és siess, jöjj segítségünkre, mert szükségünk van e Királynő, e Édesanya szeretetére és jelenlétére.

E csodálatos ünnepben most így fordultam Hozzád, hogy elhoztam a Te Anyai Szívedhez, a Te Anyai kertedbe, a Te Anyai csodálatos rózsádhoz a magyar nemzetet, a magyar gyermekeket, akik most összeteszik kezeiket az imára, a fohászra, a felajánlásra, hogy így fordulnak e Anyai Szívhez, hogy legyen továbbra is Édesanyánk, Királynőnk, Oltalmazónk, Védelmezőnk, és fogadja el mindazt, amivel Hozzád fordultunk, fordulunk, és hozd el gyermekeidnek, a magyar nép-nemzetnek mindazt, amire szüksége van, hisz Te mint Édesanya, elmész Szentséges Fiadhoz, elviszed mindazt, amivel Anyai Szívedhez fordultunk, és kiesdekled számunkra mindazt, amire nagy szükségünk van a segítő szeretet, kegyelem részében.

Ó, Édesanya, ó, Királynő! Fogadd el szívünkből szeretettel imánkat, énekeinket, és majd az ünnepben a hálavirágunkat, amelyet elhelyezünk a Te Anyai Szívedhez, a Te Anyai Lábadhoz. Mert nem csak akkor jövünk Hozzád, amikor felajánlunk, kérünk, fohászkodunk vagy hálát adunk, hanem most e ünnepben szeretnénk kifejezni mérhetetlen nagy hálánkat, szeretetünket az Édesanyának, a Királynőnek.

Dicsőség, szeretet, áldás, békesség, kegyelem a Boldogságos Szent Szűznek, a Magyarok Királynőjének, a Föld és Ég Édesanyjának!

Ezt tudom nyújtani e ünnepben szeretettel, szívemből, lelkemből a Te Anyai Szívednek.

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük