JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. augusztus 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm a mai napon testvéreimet, akik ismételten elfogadtátok hívásomat, hisz a hívást minden testvérem számára megadom. De a hívásban, hogy ki hogyan és miképpen engedelmeskedik, az a szabad akarat cselekvése révén elevenedik meg rajtatok és bennetek.

A mai nap tanítása pont a meghívásról, a megáldásról, az imáról, a gyakorlásról, a szeretetről, a békéről, a felebarát elfogadásáról szól. Hisz a mai nap, ha csak az első tanítást vesszük, amikor a gyermekek megjelennek körünkben, és itt most körömben, és hallgatták a tanítást, a tanítás után a szülők a gyermekekkel úgy érzik, hogy ők oda mennek a Mesterhez, a Prófétához, Jézushoz — mindegy, hogy melyik szót használod —, és szeretnének ebben másokat gátolni, akadályozni.[1]

Most nem csak kimondottan a gyermekekről lehet ezt a tanítást felismerni és elfogadni, mert itt azt mondom Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítványaimnak, hogy:

— Engedjétek Hozzám, akik elindulnak, Hozzám akarnak jönni.

Ne akadályozzák őket. S azt mondom:

— Mert övék a Mennyek Országa.

A Mennyek Országa mindenkié, de a gyermekek, akik még kicsik, akik még nem tudják annyira értékelni, hogy mi is a bűn, és hogyan kell a bűnnel együtt élni, hogyan kell a bűnt gyarapítani. Ezért ők könnyebben részesülhetnek e szavakkal, hogy övék a Mennyek Országa.

De ehhez mondhassuk azt is, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok meghívlak benneteket a meghívásban, és érzed szívedben, lelkedben a meghívást. Érzed, hogy „talán most a meghívásban tudok cselekedni, és tudok tenni”. De végül itt nem akadályoz senki más, csak saját magad, aki ilyenkor így elveted ezt a meghívást a hit szeretetében.

Akkor kérdezhessük tőletek:

Ti hogyan készültök a Mennyek Országába?

Hogyan szeretnétek találkozni a Mennyek Országában önmagatok mellett a szeretteitekkel, ismerőseitekkel, felebarátaitokkal?

Hisz itt is ismételten sok mindent lehet felsorolni. Ezért kell kicsit figyelni, értékelni, hogy ennek a mondanivalójának, a tanításban, hogyan és miképpen jön el felétek és hozzátok. Mert sokan itt kimondottan ebből a tanításból csak a gyermekekre gondol. Igen, ez a tanítás valójában így kezdődik és így szól, különösképpen tanítványaim részére, hogy:

Ne akadályozzátok mindazokat, akik Hozzám szeretnének jönni.

De ne akadályozzátok, felebarátaim, azokat, akik meghallják a hívást, és a hívásban engedelmeskedve szeretnének teljesíteni, eljönni és elzarándokolni. Ahogy a gyermekek érzik a szeretetet, a kegyelmet és a békét, úgy lehet érezni számunkra is mindezt a tanításban, ami jelen van a mindennapokban. Mert ez által tudod felismerni és elfogadni az Evangélium tanítását, ennek a tanítását, ami a mai napban szólt felétek és hozzátok. Mert ha akadályoznak abban, hogy te hallod a hívást, érzed a hívást: „Talán el is indulok, és lépéseket teszek az elindulásom részében.”

De talán teszek egy-két lépést vagy hármat, és akkor azon gondolkodom, hogy: „Talán nem megyek. Talán nem erős a meghívás. Talán nem is nekem szól. Hogyan is menjek?”

Akkor itt ki akadályozza a testvért a megjelenésben, hogy elinduljál lépéseiddel, nem csak Felém és Hozzám, hanem a Mennyek Országához, amely szintén jelen van és adott mindazoknak, akik hisznek és bíztok, a ti szavatokat használva, Jó Jézus Krisztus Uratokban, vagy, ahogy többen mondják, a mi Jézusunkban, vagy, ahogy mások mondják, a Mesterben. Itt is így lehet kifejezni, mindegy, hogy mely szót használjátok, csak legyen bennetek a felismerés az elfogadás részében.

Majdan folytatódott a tanítás, mikor oda jön Hozzám egy ifjú, és megkérdezi, hogy hogyan és miképpen éljen, és mit cselekedjen.[2]

Én, Jézus Krisztus Uratok elmagyarázom számára, hogy hogyan és miképpen kell a jóban és a tökéletességben jelen lenni és élni, megtapasztalni és haladni, és felismerni az utat, amelyen szeretnénk végigjárni.

De az első tanítás, az az imáról és a megáldásról szól. Ez a tanítás pedig, hogy nyitott vagy-e a felismerésben, hogy te is áldozatot hozzál önmagad része által a felismerésben és a kegyelemben.

Mert mikor az ifjúnak elmagyarázom, hogy hogyan és miképpen tud jó lenni és tökéletes, amire ő vágyódik, s ennek felajánlások vannak, ennek áldozatok vannak, amelyet önmagamból ki kell adni, érvényesíteni, s eggyé válni vele.

És ekkor mi is ennek a tanításnak a mondanivalója?

Hát, ha valóban tökéletes akarsz lenni, minden formájában, és felismerni és elfogadni mindazt, ami körülvesz benneteket, például e találkozás részében, akkor rádöbbensz arra, hogy: „Igen, Uram, a Te meghívásod jelen van még akkor is, ha nem vesszük észre, és ha nem figyelünk rá.”

És ha úgy próbálod értékelni, hogy úgy mondom számotokra, hogy azt mondja:

— Jó.

Jó csak a Mennyei Atya vagy az Isten — ahogy ti mondjátok — lehet.

De hogy tovább menjünk ezen, akkor a parancsokat hogyan tartsuk meg?

Parancsok?

Milyen parancsok?

Parancsok a Tízparancsolatból szólnak, a Mózes-i kőtáblából, amelyek a próféták által elevenedett meg előttetek, rajtatok és néha bennetek, akik megnyissátok szíveteket ezekhez.

S akkor azt mondom elsőként, hogy: Ne ölj. Ne paráználkodj. Ne mondj hamis tanúságot senki felett. Atyádat, anyádat pedig tiszteljed. És szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Úgy-e, milyen könnyű ezek a parancsok?

Mert az életet senki sem jogosult arra, hogy valakitől elvegye. Az életet hagyni kell. Ha te a Mennyei Atya gyermekeként megkaptad erre a Földre, hogy a szabadságoddal itt éljél, a szabad gondolatoddal, cselekedettel és a gondolataid mellett, akkor megpróbálod kialakítani az életedet e szabadsághoz.

De utána folytatódhat még a szabadság az áldozat felajánlásával, amikor azt mondod, hogy atyádat és anyádat tiszteljed. Hát megadsz számára mindazt, amire úgy gondolod, hogy egy anyának és egy atyának szüksége van szintén a mindennapi élethez és életben.

Mert ha ezeket mind-mind nem tudjátok értékelni, elfogadni és felismerni, akkor hogyan várjátok azt, ahogy ez a testvér így szól, hogy:

— Mit is kell nekem tenni, hogy tökéletes legyek?

S akkor megjelennek a parancsok, a parancsokat felsorolom, s ekkor azt mondja:

— Hát, Uram, ezeket én mind-mind megtartom.

De még mindig a tökéletességre vágyódik, és a tökéletességben nem tudja, hogy mitévően és hogyan kell cselekedni. Ekkor egy egyszerű választ adok számára. Ez az egyszerű ismerős a mai ember jelenlétének testvérében, amikor arról beszélek a megtapasztalásban, a szeretet, kegyelem része által, mikor azt mondjuk, hogy: „Hogyan és miképpen legyek jó és tökéletes?”

És elhangzik a válasz:

— Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.

Azokat szeretni kell, akik talán most nem közvetlen előtted vannak, talán egy pár nap múlva, vagy egy hét múlva, s akkor is érzékelned és értékelned kell e tanítás mondanivalóját.

És akkor döbbensz rá mindarra és mindahhoz, hogy hogyan kell mindenünket eladni, és annak az árát szívem szeretetével hogyan osztom el, és hogyan lesz helyette Mennyekben kincseim? És hogyan kapom meg a Mennyek kincsének ajándéka mellett mindazt, amire még szükségem van a felismerésben és a megtapasztalásában?

Ez ismételten rajtatok múlik a szabad akarat cselekvése részében, hogy hogyan és miképpen fogadom el és válok tökéletessé.

És itt a tanítványaimnak azt mondottam, a példabeszédet folytatva, a tanítás után, hogy:

— Ennek az embernek, ennek az ifjúnak nem lesz könnyű bejutni a Mennyek Országába, az Örök Élethez.

Pedig már oda készült, hisz mindent megkérdezett ezzel kapcsolatosan, hogy hogyan és miképpen működik. De mikor tenni, cselekedni, és áldozatot kell hozni valakiért vagy valamiért, az már nem biztos, hogy olyan könnyen megy a testvérekben, a testvérben — mindegy, hogy hogyan és miképpen állítom elő nektek e tanítás mondanivalóját, hogy hogyan és miképpen értékeled azt a pillanatot, azt az átélést, hogy: „Mi is ölel át a mindennapokban, hogyan és miképpen tudok segíteni felebarátaimnak, testvéreimnek, szeretteimnek, hogyan és miképpen fogadom el a mérhetetlen nagy türelmet a szeretet révén, hogy érezzem, hogy nem vagyok egyedül, mert Te, Uram, velem vagy. Te, Uram, segítesz. Te, Uram, megmutatod számomra, hogyan és miképpen kell élni.”[3]

Ezért kell gondolni mindazt, hogy most, hogy a csöndet megadtam nektek. Az ifjúnál is a csönd elvezette őtet[4], mert már nem tudta teljesíteni mindazt, amit elmondottam számára, mindazt, hogy hogyan és miképpen éljen és cselekedjen a tökéletességhez.

És akkor tanítványaimnak azt mondottam:

— Mondom nektek, ennek a gazdag ifjúnak nagyon nehéz lesz bejutni a Mennyek Országába.[5]

A teve, akit most jelképesen magatok elé képzelitek e állatban, hogy könnyebben megy át, szinte sétálva, a tű fokán. Ezt úgy próbáljuk értékelni, érzékelni, hogy a „teve”, ez a szó egy nagyot próbál rejteni számotokra, egy nagyot tükröz elétek. És akkor elgondolkozol: „Hát, ha ő azon a kis, szűk lukon be tudja magát illeszteni, és átmenni, akkor én, a földi gyarló ember, én hogy akarok tökéletes lenni, ha én azon a kis lukon nem tudom átpréselni magamat?!”

Nem is kell senkinek sem átpréselni magát!

Én nem ezt vártam tőletek, és nem ezt vártam a tanítványaimtól és attól az ifjútól, ami tanítást adtam.

Ő akart tökéletes lenni a tökéletességben.

Ő kérdezte, hogy mitévő legyen, és ehhez megkapta az elindító választ. És azt már nem tudta elfogadni.

Tehát így ez a tűfok hiába van jelen. Ő ennek a tűfoknak hátat fordított, és továbbment.

De a teve, egy másik ember, egy másik testvér talán nagyobb, talán jobban éli az Élő Evangéliumot, talán jobban tudja értékelni, felismerni, és ő szembe találja magát e tűfokkal, ő nem ijed meg, ő nem esik kétségbe, tehát nem a kétely vezérli, őtet a szíve, e szeretet jelével. És ő biztos abban, hogy „én át tudok jutni e szeretettel, e kegyelemmel, e ajándékkal, e hittel, hogy tökéletes legyek, és Hozzád tartozzam, Uram”.

Ez a tanítás ismételten rajtatok múlik. Mert múlt hónapban a magyarázat részében adtam meg számotokra, most pedig a tanítást adtam. A tanításban adtam egy kis csendet. A csendben elmélkedj. A csendben ismerd fel magad. A csendben döntsd el, hogy te a gazdag ifjú vagy-e, az áldozathozó, vagy az, aki „elfogadom a tanítást, és a tanítással szeretnék tökéletes lenni, és elindulni az úton az Örök Haza felé a szeretet, a kegyelem részében”.

Majdan folytatódott a harmadik tanítás, ahol pedig jelen vannak az írástudók és a farizeusok, és tanúi annak, ahogy most ti itt ültök néma csendben, szinte mindenki elhallgat, csendet teremt, mert hallani szeretné a tanítás mondanivalóját.[6]

Ott pedig nem lehetett hallani, és Én, Jézus Krisztus Uratok, a ti Mesteretek, a szadduceusoknál csendet teremtettem, lehalkítottam őket, mondhatod a ti saját szavaitokkal. És azok elkezdtek figyelni, hogy valójában most e csendben mit vesznek észre, mit hallanak, mi az, ami megérinti szívüket, mi alapján tudnak elindulni az úton a cselekvés, szeretet révén a felismerésben.

És akkor vannak olyanok, akik okosnak tartják magukat, mert ők írástudók, farizeusok ― „akkor én már próbára tehetem a Mestert”.

És ilyenek hányan és hányan vannak a mai világban, a mai jelenben, akiknek nem számít az ember, nem számít az ember értéke, nem számít az ember szeretete, nem számít az ember öröme, nem számít, hogy az ember boldog is lehet, és nem számít, hogy egy embert ki tud csúfolni, meg tud alázni, szinte semmivé tudja vál{toztatni} a megaláztatása részében, a semmittevésében, a semmi elfogadása részében.

Mert ilyenek nem csak a farizeusok és az írástudók. Ilyenek a jelenben most is mindazok, akiknek a gondolkodásuk olyanok, mint ezeké a farizeusoké és írástudóké. Szinte rafináltak. Szinte, ha megbotránkoztathassák az embert, akkor megtehetik. Ha semmibe veszik az embert, akkor megtehetik. Ha kicsúfolhassák az embert, akkor megtehetik.

És ők is ilyen fondorlattal, ilyen alattomosan jöttek: „Hát, én, ha okos vagyok, mit nekem akkor egy Mester! Én feltehetem saját kérdésemet.”

— Akkor kérdezzük Tőled, Mester, hogy mi a legfőbb parancs?

És meglepően pontos választ adok számára.

És az alattomossága ilyenkor egy kicsit cserben hagyja, a szégyen erőt vehet rajta, és talán egy kicsit félrehúzódik, amíg megfejti, hogy valójában a csendben mi történt vele.

Hányszor és hányszor élitek meg ti ezt a jelenben, a mai napjaitokban, hogy hogyan és miképpen fogadjátok el az embert a testvéri, felebaráti szeretetben.

Mert hogyan van a törvény?

Szeresd Istenedet, a te Mennyei Atyádat tiszta szíveddel, tiszta lelkeddel, tiszta elméddel.

És folytatom, hasonlóképpen a második parancs is a törvényben:

Szeresd felebarátodat szinte jobban, mint önmagadat.

És ilyenkor volt az, amikor Mária testvérem felé már nem egyen azt mondottátok: „Ezt valóban komolyan kell venni, hogy én szeressem az ellenségemet a felebarátban? Hát hogyan lehet egy ellenséget szeretni?! Egy ellenségre nincs szükség, aki lehet, hogy csak bomlaszt, haragot szít.”

De mit mondottam a múltkori példabeszédben?

Ne akarjatok ti különben lenni senki felett. Ti, ha érzitek, hogy valahol probléma és baj van, és hogy ha az időd, az idő csendje megadja számodra azt, önmagadból, hogy „talán most én egy szentolvasó imát szívem szeretetének nyitottságával, őszintén felajánlok és átadok Jó Jézus Krisztus Urunknak abban a hitben és abban a reményben, hogy meghallgatásra talál e testvéreimért a felajánlás és a kérés, hogy érezze, hogy ő is fontos a mindennapi életben”.

Mert ő is Isten gyermeke, ahogy te is. És Isten gyermekei megpróbálják elfogadni szívből, szeretettel a felebarátot, a testvért és mindazokat, akik hozzátok tartoznak e szeretet, kegyelem részében.

Mert ha ezeket mind-mind így megtapasztaljátok, akkor tudjátok teljesen átértékelni ezeknek a mondanivalóját a tanítás részében. Mert fontos, hogy érezd, hogy te is egy testvér vagy; érezd, hogy te is egy ember vagy, egy olyan ember, akire lehetne számítani, akit meg lehet bízni, aki tud figyelni, nem csak önmagára, hanem a felebarátra és a testvérre, és elfogadja a legfőbb és a második parancsot, amire ezek mind-mind az alaptörvényei. Mert: „Az alaptörvényeket várja el tőlünk Jó Jézus Krisztus Urunk a szeretet, kegyelem részében. És hogy ha ezeket mind-mind megéltük, felismertük és elfogadtuk, akkor másképpen tudom élni a felebaráttal és a testvérrel, mindazokkal, akik jelen vannak köröttünk, akiket elfogadok a felebaráti, testvéri szeretetben, akiért talán össze tudom tenni kezemet, és imádkozom.”

De ne csak azokért, akik kedvesek a te szívednek, akiket ismersz, akikkel tudsz talán beszélgetni, akiket szeretsz, akivel össze tudod kötni a gondolataidat a mindennapi élet felismerése részében.

Én, Jézus Krisztus Uratok ilyenkor a csend megteremtése révén így szólok felétek, hogy így ismerni fel a parancs törvényét e kegyelem szeretetében, és hogy „vele együtt éljek, akkor a szerint szeretnék cselekedni és haladni, érezni, felismerni és elfogadni”.

Ennek reményében most ajándékozlak meg e áldással, hogy először áradjon reátok áldásom a megáldás részében, az ima erejében, ahogy tanítványaim szinte meg szerették volna akadályozni a kisgyermekeket, hogy oda jöjjenek Hozzám, mert érezték, hogy nekik ott a helyük e kegyelem részében.

Majdan folytatódik az áldás az áldozatvállalással az önfeláldozás részében, hogy „hogyan és miképpen tudom ezt is teljesíteni, és hogyan tudom ez által várni mindazt, amire pedig nekem van szükségem”.

És ebben az áldásban majd folytatódik az a tanítás, hogy „fel tudjam ismerni a legfontosabb parancsot a testvéri, felebaráti szeretetben az eggyé váláshoz, az eggyé válásban, a szeretet, kegyelem részében”.

S ennek reményében most áradjon reátok kiválasztott Mária szolga-testvérem által ez a csodálatos áldás a kegyelemben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, óvjon, védjen, erősítsen, és mutassa meg számotokra a mai nap meghívott útját a felismerés elfogadásában, az áldozatvállalást a szívből jövő szeretet elfogadása részében, a tettek és a cselekedetek részében. A harmadikban pedig, hogy „valóban elfogadjam a parancsokat, és a szerint próbáljak élni a testvéri, felebaráti szeretet reményében, mert elfogadom az első parancsot, a legfontosabbat, elfogadom, ami reá alapszik, és elfogadom mindazt, amivel együtt élhetek a mindennapokban, a szeretet, kegyelem részében”.

És érezni: „Igen, Uram, boldog vagyok, hogy most e meghívásban, hogy én is részesülhessek, nem csak az ima erejében, hanem a megáldásban, hogy én is részesülhessek a meghívásban a parancsok megtartásához, a megtartásban, hogy én is elindulhassak Veled így az úton, és én is fel tudjam ismerni, mi a legfontosabb parancs a törvény szerint, és a szerint tudjak élni és cselekedni a mindennapokban, a mindennapokhoz.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

[1] Ezen a napon a Golgota előtti első ajándék-tanítás a következő volt: Jézus és a gyermekek (Mt 19,13—15).

[2] Ezen a napon a Golgota előtti második ajándék-tanítás a következő volt: A gazdag ifjú (Mt 19,16—22).

[3] Itt Jézus Krisztus Urunk kis szünet után folytatja tanítását.

[4] Mária így ejti ki ezt a szót.

[5] Mt 19,23—26

[6] Ezen a napon a Golgota előtti harmadik ajándék-tanítás a következő volt: A főparancs (Mt 21,34—40).