JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. december 7.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, kik elfogadtátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e meghívott helyre.

De köszöntöm mindazokat, akik a mai napon is lélekben eggyé váltak a mai nap jelenlétének tanításával a golgotai átélésének megemlékezésében.

Hisz a mai napon már az új egyházi évet megkezdve, amikor a tanítások is arról szólnak e várakozásban a felkészülés részében, hogy a megjövendölésében, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok megszületek e Földre, és testet öltök, és itt leszek veletek, és tanítást adok. De míg mire ehhez eljutunk, előtte van a János, amit most a nép részére adtam a tanításban, és azt mondottam a népnek1:

— Mit is mondjak nektek? Mihez is, vagy kihez is hasonlítsalak benneteket: a játszó piacon lévő gyermekekhez, aki odakiabál a barátjának? És azt mondom: furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok.

És jött János, ki nem evett, nem ivott. És erre könnyedén azt mondják:

— Hát ördöge van!

Majdan jön az Emberfia, Ő pedig eszik, iszik. Ekkor megint azt mondjátok:

— Lám, nézd ezt a falánkot, ki a bűnösökkel együtt van!

Ilyenkor mondom el nektek, hogy ne akarjatok olyanok lenni, akik nem fogadták el Keresztelőt, pedig az hirdette az Igét a jövendölésben. Majdan eljött az Emberfia, aki ismételten szól, és Őt nem ismeritek, és nem tartoztok Hozzája, élitek a kialakított életeteket. De ebben az életben minden nem úgy történik, ahogy elképzeled, ahogy elgondolod. Olyankor mindjárt a hibát keresitek, hogy hol és miképpen történhet. Ilyenkor vannak falánkok, ilyenkor vannak olyanok, kiknek ördögük van, ilyenkor nem hinni mindabban, ami tanítás számotokra. Mert a nép könnyedén tud ítélkezni, megvetni, elrejteni. Holott inkább megnyitná szívét, lelkét a felismeréshez és az elfogadáshoz: érezni a kegyelmet, érezni mindazt, amire szükség van a mindennapokban, a mindennapokhoz. És akkor nem úgy ítéled meg felebarátodat, testvéredet, hogy ördöge van, vagy falánk, hanem felismered benne a kegyelmet, az ajándékot, a szeretetet, ami által ő is egy testvéred, és érezni, hogy eggyé válhatsz vele.

Majdan folytatódott a tanítás2, amikor a zsidókhoz szólottam, mert a zsidók is oly könnyedén meg tudták ítélni az embert. Számukra ismételten jelen a tanítás, jelen van János, ki tanúságot tesz az igazságról, tanúságot tesz a megtapasztalásról, tanúságot tesz az Evangéliumról, tanúságot tesz, hogy hogyan is működik a Szentlélek kegyelme.

De János eljött, és minderről tanúságot adott. A fénye ragyogott, de a fényt sokan nem vették észre, nem fogadták el, ha mégis voltak, kik felismerték, ideig-óráig gyönyörködtek e fényben.

Majdan megjelenik az Emberfia, akitől ismét tanúságot kérünk, a tanúságot a felismeréshez. És ekkor az Emberfia, úgy-e, így is mondhatja számotokra: Én minek adjak számotokra tanúságot, amikor János itt volt, és tanúságot adott, mégsem ismertétek fel és fogadtátok el? Pedig itt tündökölt fényében köztetek. Most Én, aki jelen vagyok, akit az Atya küldött, Én nem tanúságot adok, Én a tanúságtétel mellett tanítást adok az igazságról, a bölcsességről.

És akkor felismered a bölcsesség működését, és akkor rádöbbenhetsz, hogy ennek van mondanivalója, és a mondanivalóban valóban az Atya küldötte. Mert e várakozásban most először János van itt köztetek, Jánost hallgassátok, ki nem csak a pusztában van jelen, nem csak a nád lengedezésében, vagy a teveszőr ruhája, mert nem azért mentek ki a pusztába, hogy megnézze, hogy valójában mit csinál, milyen ruhában van, mit eszik, hanem mit mond, mit ismerünk fel. Mert a tanúság, az fontos, hogy jelen legyen.

De hogy a tanúságot a fény világosságában felismerem-e és elfogadom-e, azzal már nem akarok én törődni, nem akarok elfogadni, nem akarjuk felismerni, arra azt mondjuk, talán távol van tőlünk. S akkor boldogan mondhatjuk: Nem akarok olyan lenni, aki nem hitt a Keresztelőnek, és nem ismeri fel az Emberfiát.

Mert ez a várakozás a kegyelemben e tanítás révén ezt adja számotokra, hogy ha megérted ezt az Evangélium-tanítást, hogy Élő Evangéliummá válik a tanításból, igazság, bölcsesség és szeretet árad, ezeket mind-mind elfogadod, eggyé válsz vele, és akkor érzed a bölcsesség működését a szeretethez, a szeretetben. És akkor elfogadod felebarátodat, testvéredet, és nem ítélkezel, és nem olyan akarsz lenni, aki sehova sem tartozik, hanem a felismerésben, mert úgy érzed e tanítások révén, hogy: Igen, én tartozom ehhez a Közösséghez, ennek a Közösségnek, szinte mondhatjuk, némelyek, akik már oly régóta vagyunk egyek, hogy ennek a Közösségnek oszlopos vagy családi tagja vagyok. És ettől a Közösségtől remélek, s ettől a Közösségtől kapom meg talán azt a kegyelmet a segítségnyújtásban, amire szükségem van. Mert mi ilyenek akarunk lenni a tanításból, a tanítás felé, amit már megéltünk, megtapasztaltunk, amiről bizonyságot tettünk, ami által érezzük a kegyelemnek a fontosságát, a kegyelem működését, és a kegyelem által a szeretetet. Mert a szeretet köt össze mindent, ami által élünk a mindennapokban.

Majdan jelen van a harmadik tanítás, ami már közel visz benneteket e várakozásban, e advent kegyelmében ahhoz az ünnephez, amelyre megpróbáltok felkészülni szívvel, lélekkel, nyitottsággal, hogy a szeretet valóban elfoglalhassa a helyét, és a szeretet mutassa meg számotokra az utat a mindennapokban, a mindennapokhoz.3 Ilyenkor legyen példa a tanításban Mária, a Názáret Máriája, ki hírül kapja idős rokonának kegyelmét, ajándékát:

— Hát együtt szeretnék vele érezni a szeretet örömében! De hogy ez a szeretet kitelesedjék, és valóban örülhessek, meglátogatom.

És akkor oly boldogan lehet énekelni: Virág és lomb lengedezik az út mentén, ahogy haladunk. Meglátogatjuk a távolban a rokont, mert örülni, érezni és szeretni szeretnénk mindazt, amelyről a tanúság szólt számunkra.

És ez fontos most, különösképpen ebben az időben, a jelenben, mert most sajnos azt az időt élitek, amikor azt mondjátok, semmire sincs idő. Ezzel mindent, úgy érzitek, ki lehet fejezni. Nincs szükség a testvérre, nincs szükség a felebarátra, nincs szükség a látogatásra, nincs szükség az együtt töltött örömre, nincs szükség semmire, mert mindenki kialakítja a saját maga életét, megpróbál a szerint élni, és csak akkor döbben rá, hogy ez talán nem jó így, mikor talán valami probléma, valami megpróbáltatás, valami fájdalom, valami szomorúság ölel át, ül a ti szívetekre és a ti lelketekre, és a ti egész lényetekre. Akkor talán rádöbbensz: „Jaj, úgy érzem, egyedül maradtam.”

De hogy miért maradtál egyedül, hogy ezért mit tettél a cselekvésedben, talán el sem gondolkodol. Pedig szükség volna, hogy a szeretet és a kegyelem együtt tudjon működni. És ilyenkor próbáljatok erről a tanításról példát venni, amikor örömmel és szeretettel ez a két ember találkozik, és örül egymásnak.

És hogyan van a tanítás?

Mit is mond az idősebb hölgy? Hogy:

— Fülemben csengett köszöntésed. És felujjongott méhemben a gyermek.

Mert a szív megértette a köszöntés mondanivalóját. Érezte a Szentlélek működését, és ez a Szentlélek a jelenben tudta, hogy hogyan és miképpen alakíthasson.

És a mai jelenben hányan és hányan vágyakoznak a békére, vágyakoznak a szeretetre, vágyakoznak, hogy talán valami történjék vele. De az nem jut el a szívéhez, a lelkéhez, hogy a vágyakozás maga kevés. A vágyakozásban tenni és cselekedni kell. Mert a vágy, az egy kegyelmi ajándék. De ezt a kegyelmi ajándékot felismerem-e, és elfogadom-e, és megpróbálok-e vele együtt élni? Mert ha tudok vele együtt élni, akkor a vágyban felismerem azt is, hogy mire van szükségem, ahogy most e tanításban mondjuk azt, hogy a Názáreti Mária, ki hírül kapta, hogy idős rokona, Erzsébet szintén gyermeket fogant. És a vágy az volt Benne:

— Hát elmegyek, köszöntöm, megpróbálok vele együtt örülni, örvendezni, érezni az örömet.

És ezért ez a Názáreti Mária tett a cselekvésében.

És ti most a jelenben hányszor tesztek a cselekvésben, a vágyban, a kegyelemben, az ajándékban? Vagy így elhessegetitek önmagatoktól: „Á, nincs nekem erre szükségem. Nincs is rá időm.”

És akkor valóban úgy érzed, egyedül maradtál. Pedig ez a tanítás a szeretet öröméhez, közelségének pont ezt tükrözi számotokra, hogy ne akarjatok egyedül maradni, mert ti, akik azt mondjátok, hogy ehhez a Közösséghez tartozom, ebben a Közösségben mint egy nagy család, megpróbálunk úgy élni, ebben a nagy családban boldogan öleljük át egymást, amikor találkozunk. Tudunk örülni egymásnak. És akkor szinte úgy érezed, mintha itt valami betöltekezett, ami eddig lehet, hogy egy kicsit üres volt. De az ürességet nem tudtam a hiányában, hogy mivel is töltsem ki. És semmit nem tudtam tenni. De mikor éreztem a szeretetet, éreztem az ölelést, éreztem a Szentléleknek az ajándékát, éreztem, hogy átölel, és működik rajtam és bennem, akkor már én is így tudok működni a cselekvésben, ahogy Erzsébet mondotta:

— Áldott vagy Te minden asszony felett, és áldott a Te Gyümölcsöd, mert eljöttél. — Most megpróbálom a ti szavaitokkal elmondani: — …eljöttél, hogy köszöntsél, és együtt örüljünk. És az öröm oly erős volt, oly kegyelemteljes, hogy én is örömbe fakadtam, és az öröm fakadása megérintette a gyermeket, amelyet szívem alatt hordoztam. Szinte felujjongott e öröm hatásában.

És már ez a pici gyermek is tudja, hogy milyen jó örömet, szeretetet, békét elfogadni, szívünkbe zárni, és eggyé válni vele. Mert a kegyelem a szeretetében így van jelen, így mutassa meg számotokra a példát, ha nyitott a szíved, ha felismerted, elfogadod, eggyé válsz vele, akkor megengeded, hogy a szeretet kegyelme benned is így működjék, így mutassa meg számodra a szeretetnek, kegyelmének fontosságát a mindennapi élethez. És akkor nem csak ez a várakozás tölt el örömmel, nem csak a Szeretet-ünnepben érzed a szeretetet, hanem a Szeretet-ünnep minden nap, minden héten és minden hónapban jelen lehet számotokra a kegyelemben. És erőt tudsz meríteni belőle. És akkor bármilyen más probléma vesz körül a hetek és hónapok folyamán, mindent könnyebben tudsz elfogadni, viselni, alakítani, értékelni, mert mellette jelen van a szeretet kegyelme, az ajándékünnep felismerése és elfogadása. És akkor érzed szíved szeretetének örömét, érzed a felujjongást, mint a gyermek, és rádöbbenhetsz, hogy ez a vendégélet kiteljesedésében örömteli tud lenni a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert ez alapján tudod érezni, hogyan és miképpen működik rajtad és benned.

Mert miről is beszél számotokra kiválasztott Mária szolga-testvérem a fájdalmas golgotai keresztút előtt, ahogy ti mondani szoktátok? Hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, és mondhatom azt, hogy megállok e testvérem előtt, és azt mondom:

— Testvérem! Ha nyitott a szíved, hallod kopogtatásom, és felismered, és akkor azt mondod: „De boldog vagyok, és befogadom, és eggyé válok Vele.”

Mert ilyen csoda jelen lehet számotokra. De hogy ez megtörténjék, nekünk, egyenként kell tenni e cselekvésben, e felismerésben, mert ez az ajándék, ez a kegyelem, ez a szeretet, mondhatom azt számotokra: most itt vagyok Én, a kiválasztott Mária szolga által szólok hozzátok. És most próbálj egy kicsit önmagadra figyelni, és próbáld te is érezni, hogy mintha kopogtatnánk szíved ajtaján.

Mert ezen az ajtón nem találod meg annak az ajtónak a kilincsét. Azt senki nem fogja neked megfogni, lenyomni és kinyitni. Ezen a szívnek ajtaján nincs kilincs. Ezen csak kopogtatok, és te saját magad nyithatod meg, és vágyakozva várhatod a szeretet kegyelmét az ajándékban, hogy meg tudd erősíteni. Mert ez a tanítás most különösképpen e várakozás, Szeretet-ünnepéhez vezet benneteket. De ahogy mondottam, ez az ünnep nem csak most, e advent várakozásában és a Szeretet ünnepén van jelen, mert Én, Jézus Krisztus Urad megkopogtattam szíved ajtaját. Ha te ezt felismerted, és megnyitottad Számomra, Én bementem e nyitott ajtón, hogy eggyé válhassak veled a szeretet-kegyelemben. És akkor ez a Szeretet-ünnep egész évben jelen lehet számotokra, és különösképpen akkor érezd, hogy „valóban, én megnyitottam szívemet, és befogadtalak, Uram, mert felismertelek”, amikor úgy érzed, hogy talán szomorúság ült a te szíved- és a te lelked- és a te egész lényedre, amikor bánatos vagy, amikor talán megpróbáltatás, megaláztatás ér, hisz sok mindent lehet felsorolni, hogy mi minden által elszomorodtok. De ilyenkor, ha egy kis csendet teremtesz önmagadba, és a csendben eszedbe jut ez a csodálatos pillanat e tanítás mondanivalójával, s akkor azt mondod: „Hát én nem vagyok egyedül! Hát én megnyitottam szívem ajtaját, hisz felismertem a kopogtatást, és megnyitottam, és Uram, Jézusom, Te bejöttél e szívajtón, hogy eggyé válhassak Veled e kegyelem révén. Úgy-e, Uram, meghallgatsz? Úgy-e, Uram, segítesz? Úgy-e, Uram fogod kezemet? Úgy-e, Uram, megvilágosítod számomra az utat, amelyen szeretnék élni és haladni a mindennapok kegyelme által?”

Mert ha ezeket mind-mind felismered és elfogadod, akkor teljesedek ki bennetek és rajtatok, ha valóban e szeretet kegyelmének ajándéka a működésben.

És most a mai napon így áradjon reátok e szeretet kegyelmének ajándékának ünnepén áldásom. És most áldásomat a Fényben árasztom reátok. A Fény áldása öleljen át, melegítsen fel. A Fény áldása kopogtassa meg minden testvérem szívét. A Fény áldása mutassa meg a felismerést, a felismerésben pedig, ha megnyitod, Én, Jézus Krisztus Urad átlépek e nyitott ajtón a kegyelem szeretetében, hogy eggyé válhassunk. És e eggyé válása által árasztom számotokra áldásomat kiválasztott Mária testvér által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme e Fénnyel áradjon reátok, öleljen át, ha szükséges, melegítsen fel, ha szükséges, mutassa meg számotokra a Fény-utat, és a felismerésben haladjunk együtt a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy kiteljesedjék rajtatok és bennetek e Szeretet-ünnep, különösképpen akkor, amikor mondhatom, hogy talán magányosnak, elesettnek, szomorúnak és bánatosnak érzed magad. És ilyenkor e öröm által fel tudsz vidulni, örülni, érezni az élet örömét a kegyelemben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!