JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. február 3.

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, különösképpen mindazokat, kik meghallottátok a hívást, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, mert a mai napot valóban zarándoklatnak lehet nevezni, kik eljöttetek.

De köszöntöm a mai napon is azokat a testvéreimet, akik ezt a zarándoklatot nem vállalták, de a hívásban megpróbáltak egyek lenni lélekben veletek az imában a jelenléthez.

A mai nap tanítását a gyógyításról adtam számotokra, ami ennek a hónap Evangélium-tanítása lesz. A gyógyítást most abban a formájában világítottam meg nektek, hogy kinek milyen hite van a szívében és a lelkében. Hisz nem akarok végigmenni a mai tanításon, de hogy is kezdődik? Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis ahogy a tanítványaim neveztek, a Mester, együtt vagyok velük, bárkába szállunk, hogy átevezzünk a Genezáreti-tó túlsó partjára.1 Ez nem ismeretlen előttetek, kik már megjártátok azt a zarándoklat-utat is, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok éltem, tanítottam, és bárkába szállva áteveztem, áteveztünk a túlsó partra. Sokan felismertek.

Most, a jelenben is, sokan felismernek, de nem mernek vállalni, a vállalással nem mernek hinni.

Ha a múltra tekintünk vissza, ott felismertek, és hittek Bennem, mert a környező helységeket végigjártuk, mondhatjuk úgy is, falvakat, városokat, talán tanyákat — a ti szavatokat használva erről és ebben. Hittek és bíztak, mert a betegeket, kiket nem tudtak vezetni, kiket nem tudtak vinni, hordágyra fektetve, így hozták ki Elém. Csak tegyem rájuk Kezemet, hogy gyógyulást nyerhessenek. Mert hittek és felismertek.

A jelenben hányan hisztek így, és hányan ismertek fel így, ahogy akkor az egyszerűek, és követtek?

Már annyian sokan voltak, hogy nem is tudtak, miképpen döntsenek. Terek a múltban és a jelenben is vannak. Tudták, hogy arra kell majd elhaladnom. Ha már arra kell elhaladnom, akkor kihelyezik oda a betegeket, és majd, ha a tereken megyek, és látom őket, reájuk tekintek, reájuk helyezem Kezemet. De még így is sokan vannak. Csak azt kérték, hadd foghassák meg ruhám szegélyét, mert ha megfoghatják, ettől is gyógyulást nyernek.

Most kérdezem a jelenben:

Van-e bennetek akkora hit a kegyelemben, hogy ha nyújtanám így felétek ruhám szegélyét, hogy te csak azt egy kicsit megérintsd, és elhidd, hogy ez által gyógyulást nyerhetsz?

Sokan közületek, nem csak itt a jelenben, hanem akik már jártak itt, vagy éppen eltávolodtak, azok azt mondják: „Minek is menjek? Hát nem történt semmi.”

Valójában nem történt. De végigmentetek ezen a szavakon a gondolat formájában, hogy valójában miért nem történt semmi? Ti valóban felismertetek Engem, Jézus Krisztus Uratokat? Valóban elhittétek, hogy Én vagyok? Én vagyok jelen? Én közeledek hozzátok? Ahogy a múltban, akik felismertek, hogy Én vagyok, Jézus, a Názáreti, a Mester, a Próféta, aki el kell, hogy haladjak: „akkor helyezzük ide a terekre a betegeket, mert talán reám néz, talán kinyújtja felém a Kezét, talán megsimogat”.

Igen. És voltak olyanok, akik nem vágyódtak másra, csak arra, hogy: „Ha itt elhalad, csak ruhája szegélyét érintsem. Ha csak így végigmegy az ujjaim között ez a szegély! És ezzel bizonyságot nyerve a hitem részében, hogy gyógyulást nyertem.”

A gyógyulásról sokan és sokan így képzelitek: „Hát imádkoztam, hát felajánlottam, hát vártam. És nem történt semmi. Akkor ezért imádkozzam? Ezért higgyek? És erre vágyakozva várjak?”

De most a jelenben már nem haladok így köztetek, ahogy akkor, mikor felismertek. Most a jelenben nem köztetek haladok, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok itt kopogtattam2, és ide akartam bemenni, hogy eggyé váljak veletek.

Én kopogtattam.

Hogy ti felismertetek-e, elfogadtatok-e, eggyé váltatok Velem a hit, kegyelem szeretete részén, ez ismételten rajtatok múlott és múlik.

Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok. Mondhatnám úgy, ahogy most itt látjátok kiválasztott Mária szolgát, jelen van, és felhasználva általa szólok hozzátok e tanítás részében. Őt felismerve, és látjátok.

De hányan hiszitek el, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólok általa most hozzátok? Vagy belőle? Mindegy, hogy melyik szót használod.

Hányan mondjátok azt, ahogy már néhányszor megtettétek: „Ó, ezt a Mari mondja! Ó, ezt a Marika ejtette ki!”

Ó, ha nem kedves számodra a szavak, a tanítás, vagy a kifejezés, vagy a felismerés, vagy a becsület, a béke, az öröm e jelenlétben, sok mindent fel lehet sorolni, mi minden vett már körül benneteket e sok tanítás révén. És hányszor kérdőjeleztétek meg, hogy ezt nem Én, Jézus Krisztus Uratok adtam számotokra!

Amikor talán azt mondod, hogy most Nekem szóltál: „Ah, ezt a Marika…” vagy: „A Mari mondotta.”

De öt perc, a ti számításotokban itt a Földön, vagy tíz perc elteltével, már a tanítást adom nektek: „Ezt, Uram, Jézusom, ezt Te adtad!”

És így különbséget tesztek. Holott ez a különbség nem biztos, hogy teljesen az igazságot nyújtja számotokra.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok veletek, amikor Mária testvérem a meghívást elfogadva eljön a Golgotára, eljön a helyre, és amint letérdel3, amint Felém fordul, hogy elhelyezhesse a felajánlást, „ami által most e napon Hozzád érkeztem, Uram”.

És mikor ez a felajánlás történik, ha nyitott szívvel és szeretettel vagy jelen, akkor felismered már a szavakból, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szinte eggyé váltam a kiválasztott testvérrel, Mária szolgával. És a tanítás végéig együtt vagyunk.4

Tehát nincs ilyen, ahogy ti néha mondjátok.

Most ezt mind a hit és a felismerés tanítása részében adom nektek, hogy abban az időben, amikor felismertek és hittek Bennem, nem tettek ilyen kivétel-különbségeket. Akkor a hit szeretetében a bizalom vezérelte őket, hogy Elém jöjjenek, hogy reájuk nézzek, talán helyezzem rájuk Kezemet, hogy ez által gyógyulást nyerve, vagy érinthessék a ruhám szegélyét.

És most a hit, bizalom részében adom ezt a tanítást, hogy mikor valami olyan szavak hagyják el kiválasztott Mária ajkát az üzenet tanítása előtt5, vagy éppen a felkérés a tanúságtételben6, vagy éppen ezen a helyen, amikor felkészül a tanításhoz, és netán szólok7, hányszor kérdőjeleztétek meg: „Ah, ezt a Mari — vagy a Marika — mondotta, ezt nem az Úr Jézus szólt hozzánk!”

Ilyenkor Én, Jézus Krisztus Uratok feltehetem a kérdést, amelyre majd mindenki a felismerése, a megfontolása értelmében válaszol, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ha így szólok hozzátok a tanításban, az üzenetben, a Golgotán, akkor miért nem akarsz teljesen felismerni?

Ez nem is volna probléma, ha nem akarsz felismerni, mert nem parancsolom, hogy felismerjél. Én jelen vagyok, Szívem szeretetével megérintelek, és hozzád szólok. Hogy a te szíved nyitott-e erre a szólásra, a te szíved és lényed nyitott-e a simogatásra, a te szíved nyitott-e a tanításra, ez ismételten, testvéreim, rajtatok múlik. Mert a szeretet a kegyelem részében így árad felétek, és így van jelen a mindennapokban.

És a mai tanítás a bizalomról és a hitről és a felismeréssel szólt az első részében hozzátok.

Most menjünk tovább a mai Evangélium-tanítás második részére, ami ismételten a gyógyításról szólt. De milyen gyógyításról? Hogy ismét Én, Jézus Krisztus Uratok együtt vagyok tanítványaimmal, és haladunk. És áthaladunk Betszaidán. És ahogy így vagyunk, ismét felismertek, hogy:

— Íme, itt jön Jézus, a Názáreti! Hát menjünk, siessünk Elé, és vigyük Hozzá ezt a vakot, aki így van jelen közöttünk.8 És megfogjuk kezeit, és oda vezessük. Mert a hit, szeretet bizalmában át merjük adni.

Kinek?

Nekem, Jézus Krisztus Uratoknak.

A jelenben is így vagyok köztetek. Bármilyen problémád, bármilyen fájdalmad, bármilyen nehézséged, megpróbáltatásod van, betegséged, hisz sok mindent lehet felsorolni ismételten. Ezt nem tudod ugyan így kézen fogni, ahogy a vak testvért kézen fogták és oda vezették Hozzám, ez a szívetek nyitottságának szeretetével van jelen, és hogyan tudod innen szeretettel, a szeretet fényének kegyelmével Felém hozni, felajánlani, és a hit bizalmában elhelyezni. Mert ha ezek mind-mind így vannak jelen, és így működnek rajtatok és bennetek, akkor felismeritek e vak tanítását.

De mi történik utána?

Reá tekintek, és mondhatom azt, ahogy ma kivételes formájában kinyújtottam felétek a Golgota megkezdésekor Kezeimet kiválasztott Mária szolga által, hogy megfogva, hogy érezzétek áldásomat, Én így megfogtam őt, és kivezettem a faluból.

Így fogadom el tőletek a szeretet fény-útján Felém küldött kérés, fohász, felajánlás, megpróbáltatás, áldás, kegyelem, bármi, amit innen, magadtól így Elém hozol abban a hitben, abban a reményben, hogy: „Felismertelek, Uram, Jézusom, hogy Te vagy. Felismertelek, Uram, Jézusom, hogy bátran Eléd vezethetem e testvért, bátran Eléd vezethetem és tárhatom mindazt, ami bennem rejlik e felajánló kéréssel, fohásszal, hálával, amelyet most a szeretet, bizalom részeként helyeztem el.”

S akkor Én ezt elfogadom, és eggyé válva a szív nyitottságával, ahogy a vakot is megfogtam, szinte Magamhoz emelve, kivezettem, hogy reá helyezzem Kezeimet. De mielőtt még Kezeimet reá helyezem, megnedvesítettem szemhéját a nyállal, elhelyezve Kezeimet. S ilyenkor sötétség tárul még a ti szemeitekre is, akik pedig azt mondjátok, hogy „mi jól látunk, mi nem vagyunk vakok”.

De mikor elveszem Kezeimet, és bátran kérdezem:

— Mit látsz?

És feltekint, s először a világosságot látja a fényben. Mikor már a világosság és a fény megelevenedik előtte, akkor már széjjelnéz, és távolabb látja az embereket. De az emberek olyanok, mintha fák lennének, és mozognának.

Tehát mondhatjuk azt, hogy a fényt a világosságban most a jelenben is felismeritek, elfogadjátok, el is indultok, de valahol úgy érzitek, hogy: „Már nincs jelen a fény, már sötétségben járok. Egyáltalán lesz még számomra fény-világosság? Egyáltalán kijövök én ebből a sötétségből?”

Ahogy néha, saját szavaitokat használva: „Most a sötétben vagyok, de majd meglátom a sötétben a fényt az alagút végén.”

És amikor így beszéltek, akkor a hit a reményben bennetek van, mert nem csüggedtetek el, nem hagytátok, hogy a kétely és a félelem erőt vegyen rajtatok, és semmivé váljatok, hanem még ekkor is a mindennapi élet-útpályátokon haladva: „Igen, mert én is felismertem a világosságot a fényben, felismertem, mi a teendőm. El is indultam, de először nekem is nem volt teljes a látásom. Az után már azt vettem észre, hogy már nem is látok, és már talán a sötétben tapogatózom.”

De még akkor sincs baj, ha valaki azt mondja: Ne félj, testvér! Most lehet, hogy bementél a sötét alagútba, de benne is úgy haladj, hogy legyen benned hit, szeretet, kegyelem, öröm, béke, megfontoltság. Érezd, hogy nem vagy egyedül e sötétben, mert valaki melletted van, és valaki netán fogja kezedet, és segít a sötéten átvezetni. És mikor már ismét felvillan előtted a fény a világosságban, akkor talán úgy érzed, hogy öröm töltötte el a szívedet, a lelkedet, egész testedet és lényedet, mert: „Már talán nem veszek el, mert kijutok a sötét alagútból ahhoz a fényhez, amely már világosságot nyújt számomra. Mert ha így értelmezem e mai tanítást az Evangélium részében, akkor könnyebben értem meg mindazt, ami jelen van a mindennapokban.”

Különösképpen most, amikor sokszor panaszoljátok: „Rettentően nehéz az élet. Rettentően nehezek a napok. De tudjuk, Uram, azt mondottad, ez az esztendő is egy kicsit nehezebb lesz. De mi már nem úgy érezzük, hogy kicsit, hanem már nagyon-nagyon nehéz.”

Ilyenkor is higgyél, bízzál önmagadban elsőként. És ha ezt a hitet és ezt a bizalmat önmagadban felismered, akkor tudsz vele együtt működni és haladni a fény, a világosság felé. S akkor talán már érzed, hogy: „Nem is vagyok egyedül, nem is olyan nehéz, hisz érzem, mintha valaki fogná kezemet, és vezet a mindennapi élet-útpályánkon.”

És most a jelenben nem azt mondom e tanításról a felismerésben, hogy most menj haza, és erről ne szólj senkinek. Én most azt mondom nektek, Jézus Krisztus Uratok: Menj haza, éld és tapasztald, hogy mi ennek a tanításnak a mondanivalója, és hogy ha eggyé tudtál válni vele a hit szeretet-kegyelme részében a felismeréshez, a felismerés elfogadásában, akkor próbálj meg e szerint élni és cselekedni.

De a mai napon is azt mondom, szívetek szeretetével a kegyelem részében soha ne akarjatok erőszakossá válni, soha ne akarjatok valakire erőszakot rányomni, ráerőltetni, parancsolni, mert azzal soha nem tudtok előre menni. Azzal megálltok, és talán ez által kerültök a fényből, a világosságból a sötétségbe. És ebből a sötétségből is ki kell, hogy valaki vezessen ismételten a fényhez, a világossághoz és a mindennapokhoz, az élethez.

Hogy ha ezt a tanítást megértettétek, ami ma ugyan a gyógyítás Evangélium-tanítását adta számotokra, de a gyógyítás Evangéliumát így is meg tudjátok érteni, felismerni, elfogadni, gyarapítani és eggyé válni vele a szeretet, kegyelem részében, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És most ma így áradjon reátok áldásom e hit bizalma részében, hogy ha felismertél, elfogadtál, hogy ha tudsz Bennem úgy hinni, mint azok, akik kimentek a térre, akik várták a segítségnyújtást mindarra, amire szükségük volt, és ott most legjobban a gyógyító kegyelmet várták a gyógyulás részében. De a jelenben bármi, amely körülvesz, és amire szükségetek van a felismeréshez, az elfogadáshoz és az eggyé váláshoz e tanítás, hit, bizalom, szeretet, kegyelem részében.

És így áradjon reátok most áldásom kiválasztott Mária szolga által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket és a lelketeket. És a mai nap áldása kísérjen a mindennapokban az úton benneteket. Hisz ma részesülhettetek már a sárga fénysugár áldásában, ami által megerősítettelek benneteket, hogy felmelegedjetek9, hisz így érezhettétek, hogy ma sem volt rövidebb a fájdalom, szenvedés Golgotája, mint ahogy néhányan elképzeltétek, hogy: „Ha az Úr Jézus jelen van, és ha az Úr Jézus valóban szeret minket, akkor nem akarja, hogy mi itt fagyoskodjunk a hidegben. Akkor talán ma rövidebb lesz a fájdalom, szenvedés Golgotája.”

Igen, Én jelen vagyok, Én szerettelek benneteket, és ezért ajándékoztalak meg a szeretet, kegyelem ajándék-áldásával, a sárga, meleg fénysugárral, hogy átöleljen benneteket, és a hit, szeretet, bizalom részében, akik így fogadtátok el, azok éreztétek egész Golgota alatt a melegség jelenlétét, hogy itt vagyok, és szeretlek, és elfogadtalak benneteket.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük