JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2012. március 30. NAGYBÖJT 6.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm a mai nap testvéreimet, akik ismételten elfogadtátok hívásomat, hogy egyek lehessünk a mai nap fájdalom, szenvedés jelenlétén, és most a tanítás üzenetén. Hisz a tanítást a mai napon, ismételten azt mondhatom, szinte két részre lehet osztani, ahogy az elmúlt héten is. Egy tanítás két szakaszában, amely ma felétek szólt, hisz egyre közelebb és közelebb e bűnbánat-időben a megemlékezés-naphoz a fájdalomban. És ahogy közelebb kerülünk, így akkor már a tanítás is így szól hozzátok. Hisz ma a tanítás, ahogy szolgám mondotta számotokra, amikor megkapta:

— Köszönöm, Uram, Jézusom e tanítást, ahol megmutattad számomra a tanítványaid — nem is tudom, hogy szabad-e ezt a szót mondani: hűtlenségét. Hisz az egyik tanítványod elárult, a másik pedig megtagad.

Most ezt a jelenre fordítva ismételten számotokra is el lehet mondani: a jelenben hányan és hányan árulnak el, hányan és hányan tagadnak meg1, ha olyan kedvező a jelenlét a helyzetben. Mert vannak, akik nem merik megvallani mindazt, hogy ő a vallás szerint él. De a vallás szerint — Én nem arról a vallásról beszélek, amelyet (…) A vallás a hit szeretetének jelenlétében van jelen, ahol azt mondod: „Én hiszek, Uram, Jézusom, a Te létezésedben. Én hiszek a Te szeretetedben. Én hiszek a Te kegyelmedben. Én hiszek a Te ajándékodban. Én hiszek, hogy valóban itt vagy, és fogod kezemet.”

Ezek már nem ismeretlenek előttetek, mert részesültök ebből a kegyelemből. Tanúi lehettetek e tanításoknak. De így most arról beszélünk, amikor elárulnak.

Hányan és hányan árulnak el most a jelen időben, amikor úgy kedvező számukra a megjelenés talán egy baráti körben, talán egy munkahelyen, talán egy ünnepi vacsorán, hisz sok mindent fel lehet sorolni, amikor nem mersz kiállni a te szíved szeretetének, jelenlétének, kegyelmének ajándékáról az igazban. Úgy érzed, könnyebb, ha azt mondod, elárulva, hogy: „Én nem ismerem Őt. Én nem akarok a szerint élni, amit Általa hallok, mert könnyebb így az élet a mindennapokban.”

Csak akkor döbbenünk rá, hogy ez az árulás, ez nem teljesen a szívből fakadó. Ez inkább, úgy kell értelmezni, ahogy az idő és a pillanat hozza. És „az időnek és a pillanatnak szeretnék megfelelni, nem pedig szívből és szeretettel, hanem néha a kényelmesebb utat választva a mindennapokban, a felismerésben és az elfogadás részében”.

Hisz akkor, mikor azt mondottam tanítványaim számára, hogy: „Bizony, bizony, mondom nektek, ma egy közületek elárul Engem.”, mit mondott a szemben ülő tanítvány, Simon Péter, aki a Kéfa, a mellette levő tanítványnak, aki a vacsora alatt végig Jézus mellett, vagyis a Mester mellett ült?

— Hát kérdezd meg, kire gondol?

És ekkor Én, Jézus Krisztus Uratok válaszolok:

— Kinek nyújtom e falatot, amelyet a tálba merítek.

S azt mondom neki:

— Ha menned kell, akkor most gyorsan menj, és cselekedd azt, amit cselekedned kell.

Ekkor többen gondolkodóba estek:

— Hát mit kell neki cselekedni? Őnála van a pénz, talán ő lesz az, aki most elmegy, és megvásárolja, amire ezen az ünnepen szükségünk lesz?

Pedig ezen az ünnepen már semmire sem lesz szükség e vacsorán kívül. És a vacsora megadatott számotokra, ahogy jelen van a mindennapi életben. Ha nyitott szívvel és szeretettel kérsz valamit, számotokra is épp így megjelenik minden, ahogy ez a vacsora jelen lett Számomra és tanítványaim számára.

— Vagy talán a szegényeknek ad belőle? — így gondolkodnak.

És nem döbbennek rá addig, amíg azt nem veszik észre, hogy elhagyja e ünnepi termet. Elhagyja a házat, és kimegy az éjszakába, mert már várják őt a cselekvésében.

Hányan és hányan szeretnétek felállni néha ti is egy ünnepi asztaltól, talán azért, mert nem meritek megvallani, hogy: „Igen, én hiszek, Uram, Benned, és én nem akarlak elárulni, se megtagadni. Én a Te testvéred akarok lenni, vagy a testvéred szeretnék lenni.”

Mindegy, hogy melyik szót használod. Mert most sokszor azt mondják, hogy az akarom szó, az nem illő e tanításban. De Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításomat sokszor e szóval adtam számotokra, mert hogy ha akarom, akkor felismered, és elfogadod. Mert ha szeretnéd, az még nem biztos, hogy eljut addig, hogy el is indulj az úton, felismerd mindazt, ami jelen van számodra.

Majdan elmondom számukra, hogy:

— Most dicsőült meg az Emberfia.

Nem értik még tanítványaim, hogy jelen vagyok közöttük, és hogyan fogok most itt megdicsőülni, vagy az Atya hogyan fog Engem megdicsőíteni. De az Atya, kit talán nem is ismerünk — de aki ismer Engem, az ismeri az Atyát is.

Ez a tanítás is már ismerős számotokra, hisz már jelen volt a tanításokban, az Élő Evangélium részében a mindennapokban.

És ekkor arról beszélek, hogy:

— Most Én elmegyek, és ti nem követtek Engem.

— Hát hova mehet a Mester, ahova mi nem követhessük?

S melyik tanítvány az, aki pont erőlködik, hogy:

— Bárhova mész, Uram, én követlek, még ha kell, az életet is odaadom Érted.

Igen, itt még nem mondtam neki, de egy másik tanításban már szóltam neki:

— Igen, eljön az idő, hisz most te övezed föl magadat, akkor majd mások öveznek fel. S eljön az idő, amikor valóban életedet adod Érettem. De nem most. Most még először megtagadsz, hogy nem ismersz Engem.

Én nem tartozom Hozzája. Én nem vagyok az Ő tanítványa.

Mert kényelmesebb volt megtagadni.

És: „Ezt a megtagadást valóban addig tettem, ameddig a kakas megszólalt.”

És mikor a kakas megszólalt, azonnal eszébe jutott Simon Péternek a Mester szavai, hogy: „Háromszor tagadsz meg Engem.”

És ez a megtagadás után a felismerésében összetalálkozik a Mesterrel a szempár, és elszégyelli magát. És ez a bátor ember a tanítványok közül sírva fakad, mert mégis úgy történt minden, ahogy a Mester elmondotta számára. Holott ő fogadkozott, ígérgetett, és mégsem történt úgy, ahogy ő szerette volna, hanem akképpen, ahogy a Mester adta meg számára.

Én, Jézus Krisztus Uratok hányszor és hányszor szeretettel szólok felétek, hányszor és hányszor áldást adok nektek, hányszor és hányszor felemellek benneteket, hányszor és hányszor megsimogatlak, hányszor és hányszor megvilágosítom számotokra az utat. Ezek mind-mind olyanok, amelyeket már ti is megtapasztalhattatok az életetek folyamán, a mindennapokban, mert felismertelek benneteket, mert szükségem van reátok, és ha a régi időben beszélünk, szükségem volt reátok, és kiemeltelek az út porából, hogy el ne vesszetek, és semmivé váljatok, hanem meghívjalak az útra, és a meghívást felismerve, elfogadva, és elindultok az úton. És ekkor már ismertek Engem, és Hozzám tartoztok, és bátran merjétek vállalni az ismeretséget és a hovatartozásotokat, mert ez által érzitek e bűnbánat-időnek tanításait is. Hisz most ismételten menjünk végig, hogy mi is volt a tanítás számotokra: az irgalmasság-szeretet, hogy legyetek olyan irgalmasok, amilyen az Atyám felétek, gyermekeihez. Legyen bennetek olyan szeretet, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok lejöttem közétek, testet öltve, hogy szeretetet árasszak, és ez a szeretet irgalmassággá válik az irgalom részében. Éljetek a megbocsájtó kegyelemmel, mert Én, Jézus Krisztus Uratok is azt mondom, mielőtt még a keresztre feszítés után elhal e Test:

— Ó, Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit cselekszenek.

Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a példa a tanításban számotokra, hogy hogyan és miképpen gyakoroljátok a megbocsájtó kegyelmet.

Hisz ahogy Simon Péter kérdezte:

— Hétszer? Egyszer hétszer?

— Nem hétszer hetvenszer, hanem hetvenszer hétszer.

Gyakorolni kell a megbocsájtó kegyelmet, mert ez által váltok igazi testvéreimmé.

Majdan, mikor megkérdeztem tőletek, hogy: Ti is szeretnétek, vagy akarnátok meggyógyulni, ahogy a béna? Nem vetette el magától azt a reményt, hogy „nincs emberem, aki a fürdő vizébe vigyen.” Hosszú ideje várakozott. És ahogy akkor őt megszólítottam, soha nem tudjátok, hogy köztetek kit szólítok meg a jelenben, hogy: Mire van szükséged, testvérem? Vagy ahogy akkor mondottam: Akarsz-e gyógyulni? És feleltetek, hogy: „Igen, Uram, akarok. Kérem a gyógyító kegyelmet, hogy áradjon reám, töltse be szívemet, lelkemet.”

Majdan arról is tanítást adok számotokra, hogy ne akarjatok se olyanok lenni, mint a zsidók, se olyanok, mint a farizeusok vagy az írástudók, hanem ti váljatok igaz testvéreimmé, Mennyei Atya gyermekeivé, és alakítsátok ki a mindennapi életet e szeretet-tanítás révén. És akkor valóban szabaddá váltok, és senkinek sem kell a földi élet megtapasztalása részében megmondani, hogy te vagy te, testvérem, hogyan és miképpen éljél, vagy ezt csináljad, vagy azt csináljad, mert ha szabaddá válsz, akkor a szabadság megmutatja itt belül, hogy hogyan és miképpen éljél az emberben. Az ember, aki testvér, és gyermekké válik a felismerésben és az elfogadásában.

Így van jelen számotokra e bűnbánat tanítása, és így szól felétek ma, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok meghívlak benneteket e Ünnepi Vacsorára, hogy eggyé váljunk, ahogy tanítványaimmal. A megterítet asztalnál öröm, boldogság és szeretet járja át szíveteket és a lelketeket. És hogy ha ezt megtapasztalod, akkor már nem az foglalkoztat, hogy: „Uram, eláruljalak, hogy Te vagy-e a Názáreti? Megtagadjalak, hogy ismerlek vagy Hozzád tartozom?”

„Én már a tanításokból tanultam, a kegyelmekből élve, felismerve az utamat, és szeretném ezt az utat a meghívásban végigjárni.”

Ez az út néha lehet nehéz, néha lehet fájdalmas, néha lehet olyan, ahogy régen, a kezdetekben beszéltem nektek e tanítás részében, a bűnbánatban, hogy elindulsz az úton a felismerésben, de megtorpansz, és nem tudsz küzdeni, nem tudsz harcolni, nem tudsz kitűzni magad elé célokat, és visszaesel. Az még mindig nem baj, testvérem, mert ha visszaesel, az nem azt jeleni, hogy el is veszhetsz. Még mindig van idő, hogy felismerd önmagad, tudd, hogy ki vagy, tudd, hogy hova tartozol, tudd, hogy hogyan szeretnéd élni az életed. És ismét elkezdesz küzdeni, elkezdesz harcolni, mert szeretnéd ezt az utat végigmenni. Mert ezen az úton Én, Jézus Krisztus Urad, aki meghívtalak, ölelésre tárom a Karjaimat, és így várom mindazokat, akik hisznek és bíznak Bennem, és Hozzám jönnek. És nem félnek, mert a félelem nem vesz erőt a szíven, a testen és a lelken. Mert a félelem, ahogy már régebben mondottam e tanításokban, nem jó tanácsadó. A félelemmel elsiklotok, a félelem megtorpanhat, a félelem által másfele indulhatsz el, mert a félelem lévén talán egy könnyebb utat felismersz, és elindulsz rajta. De nem biztos, hogy az a te meghívott utad. Nem biztos, hogy azon az úton vagyok jelen, és azon várlak, testvérem. Ezért fontos, hogy érezd a felismerést, és már nincs jelen az árulás; érezd a szeretetet, és nincs jelen a megtagadás; érezd, hogy valóban Én, Jézus Krisztus Uratok várlak, tanítalak, nevellek, Fényem sugarát e áldás által árasztom. Mert ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor örömmel és szeretettel tudjátok élni a mindennapokat, örömmel és szeretettel tudjátok elfogadni elsőként a családot, ahogy éltek, a szeretteiteket, akikkel egyek vagytok, talán a barátokat, a munkahelyet, az engesztelő helyeket, hisz sok mindent lehet ilyenkor felsorolni, mi minden van jelen a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert akkor érzed és értékeled, hogy: „Igen, Uram, én a Te testvéred lettem a meghívás révén, és a mindennapokban szeretnék Veled együtt élni és haladni az úton. És most már e bűnbánati idővel, e sok kegyelmi ajándékokkal a tanítás révén megtanultam a szabadságom révén változni és változtatni. És ez a változás azt mutatja meg számomra és számunkra, hogy hogyan fogadjuk el egymást a felebarátban, a testvérben, a felemelkedésben. Érezzük azt, igen, Uram, hogy Te most jelen vagy, és árasztod felénk a szeretetedet.”

Így e bűnbánat-idő jelenlétében, hisz elérkeztünk a bűnbánat-tanítás utolsó tanításához. És ez a bűnbánat utolsó tanítása legyen számotokra egy felemelő, egy kegyelmi ajándék áldásában. Ezért most, ahogy jelen vagyunk a megterített asztalnál, hisz meghívtalak benneteket, és ma a megterített asztal jelenléte volt számotokra a tanítás. A tanítást is ebből nyújtottam a bűnbánat utolsó tanításában a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy érezd, hogyan vagyunk egyek a mindennapokban. Így a mai napban ismételten kérlek, fogjátok össze kezeiteket a láncban, hogy egy nagy családot alkothassatok. A családban érezzétek, hogy most ti is meghívottak lettetek e ünnepi, megterített asztalhoz. És az ünnepi, megterített asztalnál elsőként azt mondottam tanítványaimnak:

— Íme, e kovásztalan kenyér. Íme, e borral telt kehely, amely Testemmé és Véremmé válik.

Ezzel megajándékoztam tanítványaimat, és azt mondottam számukra:

— Egyétek és igyátok az Én Testemet és az Én Véremet. E ünnepi vacsora jelenlétében ezt adom nektek, és ezt hagyom hátra.

És most az áldásban ezt a csodálatos, felemelkedő kegyelmi ajándékot árasztom felétek a felismerésben, hogy áradjon reátok ez a szeretet, ami jelen van e ünnepi, megterített asztalnál tanítványaimmal. És ez az áldás öleljen át benneteket, emeljen fel, és mutassa számotokra meg, hogy: „Igen, Uram, Hozzád tartozom, mert ismerlek Téged, és nem akarlak sem elárulni, sem megtagadni. Én boldog vagyok, hogy meghívtál az útra, és a küldetés, követés részében együtt haladhatunk a mindennapokban.”

És most így áradjon felétek áldásom, ahogy tanítványaim felé is áradt e ünnepi vacsora révén. Hisz felkészítettem tanítványaimat, titeket pedig meghívtalak az útra, az Élet útjára, amelyen elindultál, hogy végig tudjál járni rajta a mindennapokban.

Ennek reményében árad áldás felétek pásztorral, aki elfogadta a felkérésben, hogy a ti pásztorotok lesz. Elfogadta, hogy bátran a szolgálatban hozzája fordulhattok. Elfogadta, hogy a tanításban jelen van, és a tanítás által szól felétek e jelenben. Ennek reményében most e ünnepi vacsorán így árad felétek áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, és mutassa meg továbbra is a megvilágosított utat a meghívásban, a kegyelemben és a szeretetben.

A jelen levő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!