JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. augusztus 2.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásomban engedelmeskedve, hogy ismét együtt lehessünk e fájdalom, szenvedés Golgotáján a szeretet kegyelmének ajándékában, átélésében.

Érezni mindazt, hogy körülvesz a szeretet, a béke és az öröm, amelyre mindenkinek nagy-nagy szüksége van, hogy a megerősítő kegyelemben érezze, hogy fontos, ahogy mondottam a múltkor, hogy minden testvérem fontos Számomra, hisz kikerestem az út porából, majdan meghívtam az úton, a tanítás által sok mindent nyújtottam a felismeréshez, az elfogadáshoz, és majdan elmondottam, hogy ne értékeljétek le önmagatokat, érezzétek azt, hogy te is egy testvér az emberben vagy.

És így most rátérünk a mai nap tanítására, amely arról szól felétek, hogy tanítványaimat tanítottam, elsőként az a tanítás volt, hogy kinek mondanak az emberek, és kinek mondanak a tanítványaim.1 Az emberek Keresztelő János vagy valamelyik próféta — most nem sorolom, mi mindent mondottak a hasonlatban. Majdan kérdeztem tanítványaimat, ők pedig így válaszoltak:

— Krisztus, az Élő Isten Fia.

És ez helyes a kinyilatkoztatásokban, hogy valóban Krisztus, az Élő Isten Fia, a Messiás, aki eljött közétek.

De még erről nem kell beszélni, hisz nincs itt az idő. De akkor felkészítem tanítványomat, mert úgy-e, Simon, akit Péternek neveztem el, ő adta meg ezt a választ, a válaszban pedig megadtam számára, hogy:

— Te Péter vagy, és erre a kősziklára építem Egyházamat, mert neked adom a kulcsokat, a Mennynek és Földnek kulcsát, mert amit megkötsz a Földön, megköttetett lesz a Mennyekben, s amit feloldozol a Földön, feloldozott lett a Mennyekben.

És ez által tudtok élni és haladni a mindennapi élet-útpályán, ha felismeritek és elfogadjátok e tanítás kegyelmének ajándékát. Mert ez is egyféle meghívás a szeretethez, a békéhez és az örömhöz. Hogy ezeket hogyan fogadod el, hogyan zárod be szívedbe, lelkedbe, hogyan tanulsz meg vele együtt élni, s ez által hogyan ismered fel a felebarátot, a felebarátban a testvért e kegyelem által, ez ismét rajtatok és bennetek múlik a mindennapokban e szeretet által, mert már oly sok az Élő Evangélium-tanítás, amelyet megadtam számotokra! Hisz ha most csak azon gondolkodunk, hogy már a három év tanítása után ismételten az újabb három év, ismételten az újabb három év, amely mindig ugyanarról szól a tanításban, az Élő Evangélium átélésével.2 De a tanítás és az Élő Evangélium mindig más gondolatot, más mondatot, más ajándékot nyújt számotokra, hogy ez által felismerd mindazt, ami a tanítás által itt jelen van.

Fontos, hogy ezeket megérthessétek.

Mert tanítványaimnak is mit mondottam és mit mondottam Simonnak?

— Te Péter vagy, és erre a kősziklára építem Egyházamat.

Úgy-e, ismerős, mikor azt mondottam: Sükösd szintén az Én Egyházam 3, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok tanítalak kiválasztott testvérem által, hogy felismerjétek mindazt, amire szükségetek van, elfogadjátok mindazt, amit a tanítás által a kegyelemmel nektek ajánlok, nektek adok, és nektek ajándékozok, ami által megerősödtök, ami által felkészültök, s ami által el tudjátok fogadni az élet örömét, ajándékát és kegyelmét. Mert sokszor és sokszor azt mondjátok: „Könnyű ezekről beszélni e nehéz időben, mikor tele vagyunk fájdalommal, bánattal és szomorúsággal, amikor azt mondjuk, hogy nehéz a mindennapi élet. De hogyan éljük a mindennapi életet?”

Ilyenkor kell erre a tanításra is gondolni, hogy úgy-e, „én, lehetnék én is Péter, kőszikla, lehetnék én is az, aki által tanítasz, lehetnék én is az, aki által árasztod a kegyelmi ajándékokat” — hisz oly sok mindent, amit már Én, Jézus Krisztus Uratok nektek adtam ajándékul, hogy megerősödjetek, hogy elfogadjátok, hogy felismerjétek mindazt, ami a tanítás által jelen van előttetek, jelen van bennetek, megerősödtök, és akkor felismeritek mindazt, amit ez a tanítás nyújt nektek.

Mert, úgy-e, ennek a tanításnak van még egy szakasza, amikor arról van szó, hogy:

— Uram, mi követünk Téged, és mi lesz a jutalmunk? És mi mindent ott hagytunk, hogy kövessünk Téged. 4

Ekkor megnyugtatom őket, és azt mondom:

— Majd, ha az Emberfia, akit ti Krisztusnak és az Élő Isten Fiának neveztetek, mikor már megdicsőül és elfoglalja a megdicsőült trónust, majdan ti is Mellette elfoglalhassátok a tizenkét trónust, és majdan uralkodhattok a tizenkét törzs felett, Izrael felett.

És akkor már érzitek, hogy mi a jutalom, mi az ajándék, mi a kegyelem?

Mert érezni most a mai nap is, kik jelen vagytok a Szeretet házában, akik azt mondjátok, hogy: „Uram, imádkozom”, akik azt mondjátok: „Uram, én vallásos vagyok”, akik azt mondjátok: „Uram, én elfogadtam és felismertem a meghívásodat, és követlek Téged, most ez mellett nekem is el kell hagynom testvéremet, nővéremet, családomat, gyermekeimet, anyát, apát, földet — mindent lehet sorolni —, vagy pedig így is jó vagyok a meghívás által, a kegyelem szeretetében?” 5

Hisz mindenkinek van küldetése. De a küldetések nem egyformák, mert neked talán ezt a fajta küldetést adom, neked meg a másik fajta küldetést. Hogy a kettő között mi a különbség, azt ti saját magatok ismeritek fel, és ez által tudtok elindulni a mindennapi élet-útpályán. De a küldetésben te is követővé válsz, és a követés részében nem azt mondod, hogy: „Mi lesz a jutalmam, ha mindent megteszek, és ha ezt mind elhagyom?”

Én nem ezt kértem most tőletek. Én azt kérem, hogy fogadd meg tanácsomat a tanítás által, az Élő Evangélium által, amivel hozzátok szólok, amivel átadom nektek a tanításomat a kegyelem szeretete révén, hogy érezd, hogy ez a tanítás fontos neked, érezd, hogy ez a tanítás mond neked valamit, érezd, hogy „ezzel a tanítással tudok változni, mert igen, nem csak beszélek róla, hanem megpróbálok cselekedni”.

Mert hogyan is volt a mai tanítás folytatása a cselekvésben? 6

Hogy: aki hallgatja a szavamat és tanításomat, és megpróbál azzal együtt élni és cselekedni, mert felismeri mindazt, amit ez rejt a kegyelem által számotokra, az ahhoz az okos emberhez tartozik, aki házát sziklára építi.

Most nem megyek végig rajta, de tudjátok, a sziklán épült ház vagy város, azok megmaradnak. A homokra épített város, a homokra épített ház, az romhalmazzá válik, mert az az ostoba ember a testvérben, aki hallja tanításomat, de nem fogadja meg, nem a szerint él, és nem a szerint cselekszik, annak fontos a külsőség, fontos, hogy a másik mit gondol, és mit mond, s akkor már a tanítás nem oly fontos számára, hogy a szerint éljen és cselekedjen. Ezért ő az ostoba ember, aki házát a homokra építette.

És akkor van a harmadik változata, amikor még a kezdetekben azt mondottam nektek, mikor benneteket is csúfoltak, hogy ti is homokra építetek, és majd jön a vihar, a süvítő szél, és egy romhalmaz marad.

Erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt üzentem, hogy megerősödjetek: Én leszek a homokban a Kő, a Szikla, amely megerősítelek benneteket, és megmaradtok.

Ma, ha csak szétnéztek itt, a Szeretet házában, széjjeltekintetek, akkor lehet, hogy egy kis szomorúság ül a ti szívetekre, a ti lelketekre, mert azt mondjátok: „Hát, kevesen vagyunk, Uram, mindazok, akik akkor jelen voltunk.”

Igen, mert ekkor ezt a tanítást kell élni, akik megmaradtak, akik ma lélekben vannak itt — mert valamiért nem lehetnek itt: munka, betegség, család, hisz sorolhatok sok mindent, ami miatt most talán nem lehet itt, de még nem azt jelenti, hogy elment —, azok mind hallgatták szavamat, és megpróbáltak a szerint élni és cselekedni, és sziklán épült házukban boldogan élhetnek, és ők okosak. De azok, akik nem hallották meg szavamat, mert hallották, hogy valami elhangzott, de nem figyeltek, nem fogadták meg, azok közül lehet, hogy most nem találsz itt senkit, olyant, aki számodra fontos, aki számodra talán már hiányzik, mert már oly régen láttad, és már azt sem tudod, hogy ide tartozik-e vagy nem. Na, akkor az ilyen testvérekért imádkozunk, hogy ne maradjanak a homok romhalmazában, hanem onnan kiléphessenek, kimozdulhassanak, és ismét elindulhassanak a hallásban, a cselekvésben, a cselekedetben, hogy ők is olyan testvérekké váljanak, akik a kősziklán élnek és építenek, és megmaradhatnak, nem kell attól félni, hogy semmivé válnak, és romhalmaz alakul ki rajtuk és bennük a kegyelemben.

Hogy ha ezeket mind-mind meg tudjuk érteni, felismerni, elfogadni, akkor érezzük teljesnek a tanítás mondanivalóját, akkor éljük a tanítás mondanivalóját, akkor indulunk el a változás útján. Mert azt mondjátok, hogy: „Hát, könnyű erről beszélni! De hogyan cselekedjünk?”

A cselekedet is így van jelen, hogy fel kell ismerni, el kell fogadni, és engedni, hogy bennetek működjék, hogy ez által elinduljon a változás a jó, a szeretet és a kegyelem felé. Mert ha ezeket mind már meg tudod fogni, már érzed, hogy szinte a sajátoddá vált, akkor érzed, hogy megerősödtél, és érzed, hogy fontos vagy, és érzed, hogy a remény átölelt és erőt adott, és: „Ezzel a reménnyel szeretnék élni és haladni a mindennapi élet-útpályánkon a kegyelem által, és akkor én nem az az ember vagyok, mint a gazdag ember a tanításban.”

Hisz tanítványaim is meglepődtek rajta, s ekkor azt mondom:

— Bizony, bizony, mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutni a Mennyek Országába. 7

De miért nehéz?

Hogyan gondolkodtok el ezen?

Mert a gazdag ember félti önmagát, és félti mindazt, amely körülveszi.

De az a gazdag ember, aki nem félti önmagát, aki a szerint cselekszik, amit hallott, elfogadta a tanítást, s ez által segítséget nyújt mindazoknak, akik talán éppen a jelenben is tőle várják a segítséget a kegyelemben, akkor az már érzi, hogy: „Már nekem nem lesz nehéz bejutnom a Mennyek Országába, mert az, hogy ha gazdag is vagyok, de meghallottam, Uram, a Te hívásodat, meghallottam, Uram, hogy hogyan kell élnem és cselekednem, meghallottam, Uram, hogyan alakítsam életemet a változás útjában, és hogyan fogadjam el a felebarátot és a testvért, aki már eggyé válik a szeretet által.”

Mert hogyan mondotta ma kiválasztott testvér 8 felétek?

Idézte pásztorotok szavát, mikor talán meghalljátok a hívást, vagy ha még nem a hívás ült itt bennetek el, de hallottatok valamit erről a helyről — „hát meg akarok győződni, talán bizonyosságot akarok szerezni” —, akkor lehet, hogy idegenként érkeztél, de nem idegenként távoztál. Ez már megfogható a szeretet, kegyelem által! Mert akkor már megnyitottad szívedet, és képes voltál befogadni valamit e tanításból, e jelen hallásból, e jelen felismerésből, és: „Már a befogadás által megpróbálok változni és változtatni. És akkor én nem az a gazdag ifjú vagyok, aki nem akarok bejutni a Mennyek Országába. Én most már az a gazdag ifjú vagyok, aki hallgattam szavadra, felismertem tanításodat, és Uram, Veled együtt akarok élni és haladni, és számomra is megnyílik a Mennyország ajtaja, hogy majd idővel, hogy ha eljön az a bizonyos szakasz, bejuthassak rajta, és elfoglalhassam azt a trónust, amelyet számomra vagy számunkra elkészítettél e kegyelem által.”

Úgy-e, ilyenkor azt mondjátok: „Köszönjük, Uram, csodálatos ez a tanítás, mert így könnyebben tudjuk megérteni mindazt, ami ez által körülvesz bennünket.”

És akkor tudjátok megérteni ezt, hogy lehettek elsők, de nem biztos, hogy ott is elsők lesztek — mert hogyan is mondom?

Az elsőkből lesznek utolsók, és az utolsókból lesznek az elsők. 9

Mert az utolsók annyira meghallgatták a tanítást, szívüggyé alakították ki, elindultak a változáson, és most már innen egész ide előre, az első helyekre jutnak. Mert biztosak abban, hogy meghallgatásra talált mindaz, amit elhelyeztek, amit kértek, és ami által a reményben testvérek lehetünk, testvérként átölelhessük önmagunkat, és testvérben egymásnak áraszthassuk a szeretetet a kegyelem által a felismerésben, és akkor vagyunk teljesen a szeretet tanításában. És ez a tanítás megmutatta, hogy milyen felismerni mindazt, amely körülvehet bennünket a mindennapokban.

Mert, ugyebár, ha csak a mai szentmisének Evangélium-tanítására gondoltok, vagyis mondhatom azt most már, átlépve egy új napba, akkor a tegnapi napban, hogy: senki sem lehet saját hazájában próféta.

Most már ti is csak nevetni tudtok ezen, hogy valóban Mária, kiválasztott testvérem se lehet próféta sem itt, sem szülőfalujában. De már annyit megtanult e sok tanítás és kegyelem és ajándék által, hogy ő is átnézhet itt felettük. És most már nem törődik mindazzal, hogy talán mit mondanak mögötte, mi az, ami fájdalmat vagy bánatot okozhat. Számára most már a fájdalom, a bánat inkább az, amikor itt van olyan testvér, aki idegenként érkezett, de már nem idegenként távozott, aki már azt mondja, most a ti saját nyelveteket használom, hogy: „Én már sükösdista lettem!” — úgy-e, ismerős? — „Én már ide tartozom.” Vagy aki azt mondja: „Nekem ez az otthonom a második otthonomban, mert tudom, hogy egy biztos helyre jöhetek, és tudom, hogy ha van problémám, meghallgatnak. Tudom, hogy ha van kérésem, meghallgatnak. Tudom, hogy ha van felajánlásom, elfogadják. És tudom, hogy ha hálámat fejezem ki, elfogadják szívből és szeretettel. És én ide tartozom!”

Hogy ha ilyen testvér mond valami olyan sértőt, fájót, megbotránkoztatót, azon már, azon még — így mondhatom, nem már, hanem még — nem tud kiválasztott testvérem teljesen átnézni, mert ott elgondolkodik, hogy:

— Ennyi tanítás, ennyi ajándék, ennyi kegyelem még mindig nem tudta, Uram, Jézusom, megérinteni az ő szívét?! Még mindig nem tudunk eggyé válni a szeretet, kegyelem által?! Nem tudunk összekovácsolódni, hogy egyek lehessünk a tanításodban?!

Érezni ezt a csodálatos szeretetet a kegyelem által, hisz a küldetés, követés részében így van jelen, és ezt adom nektek a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Most pedig csak röviden mindazoknak, akik néha már kivételesen várják, és nem azt, ahogy mondani szoktátok, hogy: „Mikor lesz már a büntetés?”, „Mikor lesz már a világvége?”, „Mikor lesz már az idő végezete?” — hisz többen többféleképpen gondoltok reája.

Amíg van engesztelés, amíg van szívből jövő, felajánló ima, amíg van megfogható ima számotokra a kegyelem által, amikor élitek a tanításomat, és amikor az idegen testvért befogadjátok, hogy már ne legyen idegen, addig Én vagyok itt, s Én tanítalak, és Én adom felétek áldásomat, szeretetemet, árasztom örömömet, hogy betöltekezve, megerősödve tudjatok élni és elfogadni mindazt, amely körülvesz benneteket.

És most még röviden egy pár gondolatban e csodálatos ünnepetekhez szólok, mert, úgy-e, jön, ahogy ti mondani szoktátok a ti nyelvetekkel, a Magyarok Nagyasszonya. 10

Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam, valamikor „x”, ahogy ti mondjátok, ismételten: „x” évvel ezelőtt: a Magyarok Királynője ünnepe, hogy az Édesanya, aki Királynő lett, most már nem jelképesen, hanem a Koronát elfogadva 11, s ez által közbenjár értetek, mert ti mind a gyermekei mellett alattvalói lettetek, amit nem minden nép, és nem minden ország mondhat el magáról, amit nektek különösképpen nagyon tisztelni, és örülni kell ennek a csodának, ennek a kegyelemnek. Mert ez a Királynő és ez az Édesanya mutathassa meg számotokra mindazt, amire szükségetek van, ami által örültök, hogy ide tartoztok, és ami által el tudjátok fogadni mindazt, amely körülvesz benneteket.

Majdan a második nap ünnepéhez szólok 12, amikor arról beszélünk, hogy a király nem akart addig eltávozni, amíg nem helyezi az országot, a nemzetet legjobb, biztos helyre. És ő kinek adta?

Ennek az Édesanyának, ennek a Királynőnek.

És akkor most a magyarságban — mondjam azt, hogy: próbáljatok eggyé válni, és nem széthúzni!

A széthúzással szétmentek, eltávolodtok.

Lassan azt mondjátok, nem ismeritek egymást.

Lassan azt mondjátok: „Ide tartozok?!”

Néha azt mondjátok: „Szégyen, hogy magyar vagyok.”

Hát, aki azt érzi, annak valóban nincs szüksége itt mit keresni! Az menjen! Majd eljön az idő, amikor azt fogja szégyellni, hogy ezt ki merte ejteni a száján, és ki merte adni szívéből.

Mondottam nektek már nem egyszer, és nem kétszer az évek folyamán a tanítások révén: Ti e Kárpát-medence szívében éltek, és ezt szeretnék mások elvenni tőletek!

De ha ti engeditek, mert széthúztok, és nem tartotok össze, akkor még meg is történhet, mert Édesanyám, aki Királynőtök lett, az próbál óvni és védni benneteket, közbenjárni értetek, de ezért hányan mit tesztek?

Örültök annak, hogy ehhez az Édesanyához, s ehhez a Királynőhöz tartoztok?

Vagy szégyellitek magatokat?

Ti saját magatok adjátok meg rá a választ.

Örültök, ha „most ebben a nehézségben kitartok, mert majd jön szebb és jobb jövő”?

De hogy ez meglegyen, ezért tenni és cselekedni kell.

Ha most csak visszamegyünk, az őskereszténységben13, ott is mit mondottam?

Nem hullik a manna elétek. Atyám nem szór mannát elétek, ha ti nem tesztek valamit ezért.

Ismerősek az őskereszténység tanításai, mert időnként előveszitek, olvastok, elmélkedtek, és rádöbbentek.

De most e jelenben fontos ez az új élet, ez az új változás, hisz hogyan magyaráztam meg nektek legegyszerűbben, hogy megérthessétek, és különösképpen ti, akik a Szeretet házából jelen voltatok az Én vidékemen? 14

Jelen van a folyó 15, jelen van a tó 16, majdan jelen lesz a tenger 17 — ezt mind összeköti.

Van az őskereszténység, amely eggyé válik a tóban, megtisztul, és már jelen van az Újszövetség, az Új Élet, az Új Tanítás a kegyelem és a szeretet, a béke és az öröm. 18

S ezeket kell éreznetek itt, a Kárpát-medencének szívében, mindazt, amely körülvesz benneteket.

Csak jelképesen nézzétek, hogy nektek mi van, és mi van körülöttetek.

De ezeket mind-mind meg kell becsülni, értékelni, majdan tenni és cselekedni. És akkor elindulhattok a szebb és a jobb jövő felé. És nem személyválogatóvá válni, nem indulatokat táplálni, gyűlöletet, és nem azt, hogy: „Mi lenne…?” — mert ez a legnagyobb problémátok, hogy még mindig megálltok ott, hogy: „Mi lenne…?”

Most már az legyen bennetek, a szívetekben: „Mi lehet? Mert én is teszek, és akkor lehet.”

És lesz.

Fontos, hogy összetartsatok, mert így lesz, erőben, az egy-létben a kegyelem és az ajándék.

Mert várjátok, hogy jobb legyen, de most, ha nézitek a mindennapi helyzeteteket, azt mondjátok: „Hát, itt semmi nem lesz! Itt még rosszabb, mint volt.”

Könnyű ezeket a szavakat kimondani, de nem értékelitek át mindazt, amely körülvesz benneteket.

Valóban, most a rohanó világban éltek, és nem úgy éltek, mintha most visszamegyünk ismételten, azt mondottam, az őskereszténységében, ahol, ha valamire kellett időt szakítani, tudtak szakítani; ha valamit dolgozni kellett, megmunkálni, és hogy az a munkálatok jól teljenek, és jót mutassanak, és jót hozzanak ki, akkor időt szakítottak rá. Most, a rohanó világban azt mondjátok: „Semmire sincs idő.”

Én, Jézus Krisztus Uratok meg azt mondom: csak arra nincs idő, amit nem akartok. Ami fontos számotokra, arra mindig szakítotok időt, és néha nem egy órát, és nem két órát, hanem néha többet. Hányszor és hányszor adtam számotokra tanítást, hogy legyetek önmagatok, ismerjétek fel önmagatokat, tudtok, hogy mit, hogyan és meddig. Ehhez kéritek a kegyelmet, a segítséget, az ajándékot, és már megerősödve tudtok haladni a mindennapi élet-útpályán. És akkor valóban mondhassátok: „Mi a Kárpát-medence szívében élhetünk, és boldogok lehetünk, mert Te, Uram, Jézusom, rávilágítottál, hogy mi minden van, és mi által tudunk élni és haladni.”

Mert az a legnagyobb hibátok, hogy nem összetartotok, hanem széthúztok.

Mikor elindul egy folyamat az összetartozásban, elindultok egy-két lépésekkel előre, akkor ezt már bántani, rágalmazni, gyűlölni kell, ezzel nem kell foglalkozni, majd egy másik elindít egy újabb folyamatot, és akkor, mikor elindultok, csak példának mondom most, elindulsz innét eddig, jön egy másik, az nem, hogy eljut föléd, hanem még visszahúz, nem ide, hanem még mélyebbre. Megint kapaszkodtok, megint indultok.

Hol van ilyenkor bennetek az ima ereje, a kegyelem, a szeretet, a béke, az öröm, a megbocsájtás, a tanítás, az élő hit, az Élő Evangélium, az Élő Szentlélek?

Ezek már mind-mind folyamatosan, a tanítások által, felétek áradt. Hogy ha szívetekbe zárjátok, érvényesítitek önmagatokban, s ez által tesztek és cselekedtek, akkor érzitek, hogy: „Boldogok vagyunk, Édesanyám, hogy mi Hozzád tartozhatunk, és boldogok vagyunk, hogy Te vagy a Királynőnk. És könyörögve kérünk, hogy soha ne hagyd el ezt az országot, ezt a nemzetet, mert nagy szükségünk van Reád.”

Mert ha ez az Édesanya, ez a Királynő a sok megaláztatás részében úgy érzi, hogy talán innen el kell menni, akkor megnézhetnétek magatokat.

De mivel vagytok annyian, akik még szívből, szeretettel tudtok imádkozni, és tenni és cselekedni, ezért az Édesanya nem fog elmenni és elhagyni benneteket.

Ez az Édesanya, amíg egy testvért lát a gyermekében, a nemzetében, az alattvalóságában, hogy összeteszi a kezét, és könyörög, ha kell, sírva, ha kell, térden állva, hogy: „Segíts ezen a nemzeten, akik a Tieid!” — akkor Ő le fog hajolni, és segítséget fog nyújtani.

De ezt nektek kell megtennetek, érezni az Édesanyának, jelenlétének fontosságát, mert Nélküle semmivé válhattok a kegyelem által.

És akkor azt mondjátok, hogy: „Hol van a kegyelem? Pedig volt kegyelmünk, kaptunk kegyelmet, csak nem tudtuk megtartani és megbecsülni, és örülni neki.”

Mert sok nép, nemzet, ország ezért irigyel benneteket! És ezt soha nem értitek meg, hanem marakodtok, széthúztok, és „nem törődöm”.

Ha ez így halad, akkor saját magatoknak köszönhetitek mindazt, ami történik veletek.

Ez a tanításom ehhez az ünnephez, amely hamarosan elközeledik hozzátok, hogy addig tudd értékelni, hogy te mit tudsz önmagadból kiadni, vagy éppen felajánlani, vagy, ha kell, összetett kézzel, könnyekkel, térden állva az Édesanyához, a Királynőhöz és a királyhoz fordulni, aki tudta, hogy ha Reá hagy benneteket, akkor nem lehet nagy baj.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom a szeretet, kegyelem által, hogy betöltekezzetek mindazzal, ami számotokra már jelen van, hisz azt mondottam, ti is legyetek kősziklák, akik nem romhalmazzá váltok a homokban. Éljen bennetek a szeretet, a kegyelem a meghívás által, és tudjatok haladni, élni a mindennapokban. És bízzatok a tanítás fontosságában, bízzatok mindabban, hogy ez a tanítás mit nyújt számotokra, hogy „hogyan és miképpen érzem az élet ajándékát e kegyelemben, és akkor tudom, hogy milyen fontos lehetek én saját országomban, ahol az Édesanya lett a Királynő, mert a király, mielőtt befejezte földi pályáját, ennek az Édesanyának adta”.

S ez az Édesanya elfogadta. És már nem csak a Föld és Ég Édesanyja számotokra, hanem országotok Királynője lett. És Ő óv és véd benneteket, és megadja számotokra mindazt, amire szükségetek van.

S ennek reményében most kiválasztott Mária testvérem által áradjon reátok áldásom:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, hogy a mai nap tanítása valóban megérintse a szíveteket, s ez által tudjatok változni, cselekedni és elfogadni, és örülni mindannak és mindahhoz, ami a mai nap ajándék-tanítása felétek áradt e kegyelem által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!