JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2013. július 5.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, különösképpen mindazokat, akik meghallottátok hívásomat.

De köszöntöm azokat is — a hívást hallották szívükben, de mégis lélekben vannak csak jelen, mert nem tudtak eljönni. Hogy érezzék: Én, Jézus Krisztus Uratok őket is köszöntöm, hogy ha most a hívásban nem úgy tudtak engedelmeskedni, ahogy szerettek volna.

Mert Én, Jézus Krisztus Uratok minden testvéremet egyformán szeretek, egyformán adom meg számotokra a meghívást, és ez a hónap a meghívás hónap kezdésében szólt felétek, az Evangélium tanításai, hisz ha csak a ma esti, vagyis már mondhassuk azt, hogy a tegnap esti, mert ugyebár már átmentetek egy új napba, a szentmisének az Evangélium-részlete, amelyet pásztor testvéretek átadott nektek, hogy: Kövess Engem1. Számotokra nem volt ismeretlen ez a tanítás, hisz nem oly régen megadtam nektek2, amikor azt mondottam, hogy a Lévi olyan boldog lett a meghívástól, hogy semmivel nem törődött, mindent ott hagyott, és elindult a követésben. Ezt akkor így mondottam számotokra, és ma, a jelenben, ismételten ezt tudom mondani. Nem aggodalmaskodott: „Jaj, most nekem ez van! Jaj, most talán ide kellene előbb elmennem! Jaj, talán ezt kellene megtennem!”

Akkor már a követés meghívása nem ért el a szívetekig, akkor csak hallottad. A hallás és a szív megértéséig van egy kis szakasz. A szakaszban valahol elveszik a meghívás. S akkor olyan könnyedén le tudunk mondani róla, akkor már nem érzed a hívást, nem érzed a kegyelmet, nem érzed a szeretetet. Mert ha csak a mai Golgotát vesszük, amelynek tanúi vagytok hónapról hónapra, évről évre, de most csak a mai rész szakaszából azt emelem ki számotokra — hogy is van az, mikor azt mondja a tanítvány Kaifásnak, hogy „milyen a mi Mesterünk”: jót tesz, cselekszik, tanít, gyógyít, feltámaszt?

Erre Kaifás mit mond? A fülével adja szinte a választ:

— Hát mi is hallottunk Róla!

Idáig3 már nem ért, mert ha oda ért volna neki ez a hallás, akkor másképp álltak volna hozzája, mindahhoz, ami jelen van.

Erről szokott nektek pásztor testvérem beszélni, hogy oly könnyen néha tudtok leértékelni önmagatokat, leértékelni ezt a helyet, és nem figyelni arra, hogy hogyan és miképpen van jelen a tanítás. A tanítás most a meghívással kezdődött, hogy: „Kövess Engem.”

A követés, most hallottátok, most Én is azt mondom, így. De hogy mikor érzitek meg itt4, az ismét rajtatok múlik. Jelen van a szabad akarat cselekvése, hogy mire van szükség, és „a szükségben hogyan engedelmeskedek, és hogyan cselekszek”. Ez mind-mind fontos tanítás a jelenben.

És akkor menjünk rá a mai első tanításra, amit a Golgota elején megadtam. Az első tanítás arról szól, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok Galilea vidékét bejártam.5 És aki jelen volt azon a helyen, és megtapasztalhatta a helynek a varázsát, annak nem ismeretlen ez a tanítás, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ott vagyok tanítványaimmal, a nép sokaságával, tanítást adok, és akkor oda hoznak egy megszállott némát, akitől szinte félnek mindazok, akik meglátják. És olyan könnyen tudnak ítélkezni, hogy valamiért ez jelen van, és valamiért ezt kapták.

És Én, Jézus Krisztus Uratok kiűzöm belőle, és azonnal a néma megszólal.

És akkor ámulat tölti el őket a megtapasztalás részében.

Itt jelen van a csoda egyik része a kegyelemhez, mert kegyelem nélkül még csoda sincsen a szeretetében! És itt jelen van a tanítás másik részében, hogy milyenek voltak a nép sokaságában a testvérek és az emberek? Elfáradtak, elcsigázva, mint a pásztor nélküli juhok, akiket kiengednek, szabadjára bocsájtanak, senki nem vigyáz rájuk, szétszélednek, eltévednek, nem találnak vissza, és csak mennek-mennek, és elfáradnak.6

Ilyenkor szükség van a munkásra, mert az aratnivaló sok, de nincsen munkás. Hát kérjétek az Aratás Urát!

Ez volt a tanítás akkor a nép sokaságának, tanítványoknak, akik jelen voltak. És tanítás ma a jelenben, hogy már nem csak munkás nincs, már aratnivaló sincs. Most már a munkásnak kell imádkozni, hogy legyen neki aratnivalója.

Hogy ezt hogyan is értelmezitek?

Jelen van az Atya háza, benne van a munkás — és vannak aratnivalók?

Jelen vannak a testvérek?

Eltévelyednek, mint a juhok, mert pásztor nélkül maradtak.

Itt ugyan a munkás jelen van, de a munkást szinte béresnek is lehetne nevezni!

„A béresben én megkapom a béremet, mit törődöm én, hogy van-e nekem munkám?! Mit törődöm én, hogy lesznek-e bent valakik?!”

Úgy-e, milyen érdekes megérteni a tanításnak a mondanivalóját egész másféle megvilágításában?

Hisz ma, a jelenben, ezt élitek. Már nem az aratnivaló a sok — a munkás a bérében lett a sok már, mert nem törődtek mindazokkal, akik hozzájuk tartoznak. És akik még ma is megmaradnak számukra, néha feltételeket szabnak. A feltételhez, ha nem engedelmeskedsz, akkor: ilyen testvérre nincs szükség, akkor az mehet!

És akkor csodálkoznak a munkások, hogy bérré alakultak, a bérben nincsenek jelen, és egyedül marad.

Emlékezzetek vissza a kezdetekre, amikor azt mondottam nektek, hogy imádkozni kell, mert egyre kevesebb a pásztor.7. Akkor a pásztorokért imádkoztatok. De most már imádkozni kell, mert a pásztor, aki jelen van a munkában, hogy ne legyen béres, és a béres nem törődik mindazokkal, akik hozzája tartoznak. Tehát ismét imádkozni kell, hogy pásztor legyen, aki oda áll a nyáj élére, és elfogadja azt a nyájat, amely hozzája tartozik. Akkor már lesz aratnivaló. Mert ha nem lesz aratnivaló, nem lesz szükség a pásztorra a munkásban.

És fontos, hogy ezeket mind-mind meg lehessen érteni, felismerni, elfogadni, és ez által cselekedni. Mert azt mondjátok néha-néha, mikor van egy különlegesebb, nagyobb ünnep, amelynek meg kell adni a szépségének varázsát, a jelenét, a felismerését, és akkor azt mondjátok: „Ó, nincs hiány itt semmiben! Hát hányan felsorakoznak, és olyankor együtt vannak!”

Igen, a külsőségnek és a szemnek ez jelen van. De mi van itt a bensőben, a szívben? Hogyan elevenedik meg rajtatok és bennetek? Hogyan tapasztaljátok meg?

Mert ehhez tartozik most az a tanítás: „Boldog vagyok, Uram, mert elrejtetted ezt mind az okosok és a bölcsek előtt, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek, mert így tetszett Neked ez, Atyám.”8

Úgy-e, milyen szép ez a tanítás, a mondanivalója?

Mert ha ti a jelenben, most azt mondjátok, hogy: „Mi kicsinyek vagyunk, Uram, és ha nekünk kinyilatkoztatsz, milyen jó érzés, mert érzem, hogy valahova tartozom; érzem, hogy valahol én is számítok; érzem, hogy én is fontos lehetek; érzem, hogy nem alacsonyítom le önmagam” — ahogy már a múlt Golgota-i tanításban is megadtam számotokra. Mert ilyenkor értitek meg mindazt, amikor itt, most mondhatjuk például azt a tanítás-szakaszt, amikor régebben arról, a kezdetekben, tanítottalak, hogy ha megnyitod szívedet, lelkedet, egész lényedet, és őszintén kérsz bűnbocsánatot, a bűnbocsánat meghallgatásra talál. És engedd el, és érezd a szeretet kegyelmét, az öröm erejét. Érezd, hogy: „Más lehetek, és másképp indulok el. És akkor én is kicsinnyé válok, és nem mindig-mindig vissza-visszatérek” — mert hogy’ mondotta ma számotokra a pásztor a szentbeszédében? Hogy: Imádkozni ötvenért. Végül csak egy marad, úgy-e? Mert már az öt is sok, már örül az egynek.9

De Én most egy másik tanítást emelek ki: mikor megadom, hogy el kell jönni a kénköves esőtől. Ne tekints vissza!

„De Én nem akarom ott hagyni mindazt, ami van, mert nekem arra szükségem van, hát én visszafordulok, még akkor is, ha nem tudom, mi történik velem!”10

Úgy-e, ismerős ez a tanítás is?

Tehát hinni és bízni és remélni és reménykedni, mert a remény, az adja meg számotokra az erőt a kegyelemhez, a kegyelem által a felismeréshez, a felismerésben az örömhöz, s az öröm által érzitek a békének a nyugalmát és kegyelmét. És akkor értitek meg, hogy valójában milyen kicsinyeknek lenni, akiknek kinyilatkoztatni. A kicsinyek idővel felismerik a Fiút, és: „Ha már ismerjük a Fiút, akkor az által ismerhessük az Atyát, kinek gyermekei vagyunk, akihez tartozunk, és aki által élhetünk itt lent mindazokkal, akikkel testvérekké váltunk a szeretet, kegyelem által. És akkor már nem kimondottan az a testvér vagyok, aki nem tudom megbocsájtani mindazt, ami bennem rejlik, nem tudom elfogadni, hogy számomra megbocsájtottak. Megkaptam a feloldozó kegyelmet, és most már elengedem önmagamtól, és megpróbálok egy új ember-testvérként másképp élni, befogadni a szeretetet, az örömet és a békét e kegyelem által. Akkor tudok örülni a felebarátnak és a testvérnek, akikkel egy lehetek a kegyelem által.”

És akkor már ez a tanítás, ez szinte felemelhet benneteket — mert hogyan is van?

A Mester jelen van tanítványaival és a nép sokaságával, és most példabeszédben szól: Isten Országa a szeretetben olyan, mint az a gazdag ember a Gazdában, aki jó magot vesz, és a jó magot elveti, mert Ő a szeretet szaván szeretne élni, cselekedni, és a békére törekedve megmutatni mindazt, ami Benne rejlik, hogy ez nem csak az Enyém, hanem nektek adom, felétek árasztom, ha megnyitod szíved-lelked, elfogadod, eggyé válhatsz vele.11

Úgy-e, milyen szép?

Most csak példának mondom: most ti itt legyetek a jó magok, itt bent, és kicsit menjünk a Szeretet háza12 felé, és ott most csak az előtért nézzük — példaként, ne vegye senki magára! — ott legyenek az ellenségek. Az ellenség éberen figyel, hogy mit csinál a jó mag a termésben a Gazdag Ember cselekvésében. A Gazdag Ember elveti, mert jót akar cselekedni, és várja a vetésének gyümölcsét. Most nem térünk ki arra, hogy harminc-, hatvan vagy százszoros, most csak azt figyeljük, hogy várja termésének gyümölcsét. Várja, hogy a szeretet az örömben hogyan jelenhet meg rajtatok és bennetek. De nem tudsz szeretni és örülni és örömben lenni, mert jön az ellenséged, aki nem bírja talán elviselni mindazt, hogy te jó akarsz lenni, jót akarsz cselekedni, szeretni akarod felebarátodat.

Te meghinted egy kicsit a rossz magot, nem sokat, épp annyit, hogy ne legyen jó termés.

Megjelenik a konkoly.

És ki a konkoly?

Úgy-e, az ellenség.

A jó termés, az pedig a jó testvér.

És ekkor, menjünk most egy kicsit tovább, akik bent vannak már a Szeretet házában, azok, akik felismerték a példában:

— Hát a mi Urunk, a mi Gazdánk jó magot vett, jó magot vetett el, s íme, nézzük, mennyi konkoly van jelen! Hát elmegyünk, és megkérdezzük.

És Ő elmondja:

— Igen, Én jót cselekedtem, de nem mindenki örült ennek a jó cselekménynek a téteményben. Ő egy kicsit meghintette az ellenség rosszával.

És akkor majd jöttök ti, a Szeretet házából, a példában, és mikor már beérett a termés gyümölcse, eljött az aratás ideje, ti akkor most kiválogatjátok ezt a rossz testvért, ezt a rossz konkolyt, összeszeditek, kévébe kötitek, és:

— A tűzre veled!

Úgy-e, „a tűzre vele”, az mit jelent?

Hogy oda mentek ti is a tűzhöz, a pokolhoz.

És majd szétválogatva a jót a rossztól, és a jó az igazakban, azok pedig elindulnak a csűrbe, az Isten Szeretet-országához, ahol jelen van a béke, az öröm, a boldogság, a kegyelem. És: „Ha ezek mind-mind átölelnek, felmelegítenek, erőt adnak, akkor tudom értékelni önmagam, akkor tudok rádöbbenni, hogy: »Köszönöm, Uram, ha én a jó mag jó termése vagyok a jó testvérben. És hogy ha eljön majd ez az idő, akkor törekedni fogok, hogy megmaradhassak a jóban. Nem akarok ellenség lenni, nem akarok konkoly lenni, és nem akarok a tűzre menni. Én a Szeretet, Öröm Országának testvére és gyermeke szeretnék lenni, mert a tanítás ezt adja, és ezt tükrözi számunkra a mindennapokban.«”

És így a példában lehettek egyek e szeretet által, ahogy mondottam, itt, kik most itt jelen vagytok13, majd az előtér14 és a Szeretet háza15. Mert így tudtok egy szépet alkotni a béke kegyelmének örömében. És akkor érzed azt, hogy: „Igen, valóban, én egy jó mag vagyok, akire lehet számítani, aki örömben és békében él, aki elfogadja a felebarátot és a testvért, és ha szükséges, a felebarátban és a testvérben, e jó magban segítséget nyújtok mindazoknak, hisz kinyilatkoztatta számomra az Atya, kinyilatkoztatta a Fiú, és én boldog vagyok, hogy ezekhez a kicsinyekhez tartozom, és ez által tudom, hogy én is az vagyok, aki az aratásba tartozom, mert szükség van reám, hogy a munkásnak is legyen feladata a pásztorban, és ne akarjon béressé változni, hanem maradjon meg pásztornak a munkásban, aki mindenkor figyel a reája bízott nyájra, és ha kell, utána menjen, ne hagyja, hogy eltévelyegjen, elvesszen, mert akkor őrá sem lesz szükség, mert nincsen aratnivaló. Akkor nincsen a munkásnak, a pásztornak mit is tennie és cselekednie a mindennapi életben e kegyelem által a felismerésben, a felismeréshez.”

Mert fontos, hogy most már nem csak az Aratás Urában imádkozunk, hogy az aratnivaló sok, és nincsen munkás. Most már a munkásnak és a pásztornak kell imádkozni az ő nyájáért, hogy legyen neki aratnivalója a szeretet, kegyelem által, mert lassan arra kel fel, hogy: „Nem törődtem semmivel és senkivel, mert béressé váltam.”

És a béres nem törődik az ő nyájával, szabadjára engedi, és éli azt az életet, amit ő saját maga gondol, hogy: „Hogyan és miképpen? Avval nem törődök, és nem segítek.”

És akkor ez a munkás és ez a pásztor, az lehet a tanítás révén, amikor már régebben arról adtam nektek tanítást ehhez a tanításhoz, hogy megy elöl a munkás, a pásztor, és mikor hátranéz, azt veszi észre, nincs, ki kövesse.16[

Úgy-e, ismerős a tanítás?

Nem mögéje állt, hogy: „Terelgetem, figyelek, mert ti mind hozzám tartoztok, ti mind az enyémek vagytok.”

Most jelképesen, ne csak ti gondoljátok, akik itt vagytok, hanem túl, akik kint vannak az előtérben vagy a Szeretet házában, kik meghallottátok a hívást, és a hívást elfogadtátok, s a hívásban engedelmeskedtek és cselekszetek, és ez által változtok és változtattok, hogy megpróbáltok így élni az eggyé válás szeretet-kegyelme által a béke örömének ajándékával, hogy: „Így szeressük egymást, és örüljünk egymásnak, mert mi mind egyek lehetünk, mert Hozzád tartozunk, Uram, e meghívás által, e tanítások által.”

Ennek reményében fogadjátok el a mai nap áldásomat, amelyet most ennek reményében árasztom reátok, hogy elsőként legyen az, hogy a csoda megelevenedik előttetek, és a néma megszólal. Nektek nem kell ámulatba esni, nektek figyelni, felismerni és elfogadni kell, érezni, hogy: „Az akarok lenni, aki oda tartozom a jó nyájban a Jó Pásztorhoz, és ez által kicsinnyé válok, és felismerem mindazt, amit kinyilatkoztatnak számomra, és ez által figyelek mindarra, hogy én is a jó mag termésének gyümölcse vagyok, és a szeretet, kegyelem békéjében szeretnék élni, haladni, felismerni és elfogadni mindazt, ami e tanítás által a mai nap felém és hozzám áradt e kegyelem által.”

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme öleljen át benneteket, és érezzétek a jó mag jó termésének gyümölcsét a testvérben.

Érezzétek, hogy nektek van Pásztorotok a Munkásban, akihez tartoztok, aki figyel rátok, aki vezet benneteket, és aki segít. S ez által: „Kicsiny lettem, mert így akkor számomra is kinyilatkoztatnak a felismerés kegyelméhez, és felismerem a meghívást, és a küldetés követésében elindulok a mindennapokban, a mindennapi élet kegyelméhez, kegyelmében.”

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!