JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. április 11. NAGYBÖJT 6.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat hatodik Golgotáján.

A mai nap tanítása nem volt ismeretlen számotokra, hisz ha a Golgotát átéléssel figyeltétek, akkor a tanítás mondanivalója számotokra minden Golgotán szinte jelen van. Hisz hogyan is kezdődik a mai tanítás?

Lázár feltámasztása után Mártához és Máriához jöttek a zsidók, az írástudók és némely farizeus, akik a csoda által hittek Jézusban.1

S ez a tanítás minden Golgotán jelen van, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok elmondom számotokra, hogy követek érkeznek, kiket a két testvér küldött, s elmondják, mi célból érkeztek:

— Jöjj segítségükre, mert Lázár nagyon beteg.

Lázár ugyanaz az ember, akit megsirattam, s akit testvérként szerettem. És ő — a feltámadás után öröm és boldogság járja át őket.

De ez a tanítás nem csak ezt tükrözi számotokra — ez a tanítás azt adja, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a jövendölésben meghalok a népért:

― Inkább Egy Ember haljon meg, mint többen, hogy a nép tönkre ne menjen, a rómaiak szentélyeinket szét ne rombolják ― ezért hát ők így gondolkodnak.

Pedig ez a tanítás mondanivalója épp az, hogy Jézus, akit az Atya küldött az Igazban, azért jött, hogy mielőtt még meghalna a népért, összegyűjtse mindazokat a gyermekeket, akik széjjelszóródtak, akik talán hallottak Rólam, hallották tanításomat, de távol vannak; akik valamikor el is indultak ezen az úton, hittek és bíztak a tanítás jelenlétében, érezték a kegyelmeket, érezték az áldásokat, amelyek már oly sokszor jelen voltak számotokra az évek folyamán, most, ha csak a jelenről beszélek e helyben. És mégis a szétszóródás azt tükrözi számukra, hogy valami mást hallott, valaki éppen eltántorítja, valaki éppen megítéli, hogy: „Te egy nem rendes, egy nem normális emberként oda mész?! Hát te elfogadod, hogy téged így szólítsanak?” Akkor elgondolkodik: „Hát, tényleg nincs ilyen megszólításra szükségem! Akkor eltávozom, szétszóródok.”

De az ilyen testvérek szétszóródtak, de még nem vesztek el! Számukra még lehet remény a szeretet kegyelmében, ha valaki figyelmezteti őket, ha valaki így szól feléjük: „Jöjj, testvérem, mert szükség van reád is. El ne vesszél! Ha még el is távolodtál, de visszatérhetsz mindahhoz, a kezdetben, aki tanított, aki megerősített, aki ajándékot adott, aki által működik a kegyelem a szeretetében.”

És már nem is egy elveszett gyermek, nem is egy szétszóródott gyermek, ő már ahhoz a néphez tartozik, akiért Egy Ember haljon meg, mint hogy az egész nép tönkremenjen.

De ezeket ki is mondta?

Aki még jelen volt a főpapságában ennek az esztendejében, és aki hallott a főpapi prófétáról, hogy hogyan és miképpen jövendölte meg mindezeket, és e szerint szeretett volna cselekedni, e szerint szerette volna továbbadni mindazoknak a tanácsban, hogy megtapasztalják, hogy „hogyan és miképpen éljünk e tanítással, e mondanivalóval, e kegyelemmel, e szeretetben, ami átölel, s ez által eggyé válhatok a mindennapokban”.

Fontos, hogy a jelen lévő testvéreim, akik ma és e bűnbánat-időben jelen voltatok, és mindazok, akik lélekben vettetek részt e bűnbánat-időben, testvéreim legyetek a népben, akikért ez az Egy Ember meghal.

És ki is ez az Egy Ember?

Ugye, nem ismeretlen számotokra, a tanítás szerint, ahogy ők mondják: a Názáreti, aki csodát tett, és nem szabad hagyni, hogy tovább működjön? Mert:

— Ha hagyjuk, hogy tovább működjön, hát a rómaiak minket és szentélyeinket tesznek tönkre! Hát, ezt nem szabad hagyni! A szerint kell cselekedni, hogy inkább Ő egyedül vesszen, s Ő egyedül haljon meg!

Igen, boldogan mondhatta Kaifás, a jelen főpap e szavakat, mert nem magától mondotta, mert tudta, mi a próféta jövendölése, és a jövendölést ő úgy adta elő, mintha ő saját maga mondaná e szavakat, holott bizonyosságot nyert, hogy nem önmagától teszi.

Ugye, a jelenben hányszor lehet ilyent megtapasztalni, mikor valakik önmaguktól próbálják megadni számotokra valami szavakat, gondolatokat, tetteket, cselekedeteket, amin el lehet gondolkodni, elmélkedni? S utána rádöbbentek: „Ó, hát könnyű volt ezt neki mondani! Hát nem magától mondotta, mert ezt már hallotta, talán épp itt ezen a helyen, talán épp olvasta.” És könnyű elsajátítani, és úgy adni elő, hogy „a sajátom”.

De, ugye, ez a tanítás már közel visz benneteket a bűnbánatban ahhoz az időhöz, amikor már eljön az Emberfia számára, hogy mennie kell, mert már közeledik, ahogy itt, e Írásban írva vagyon, a zsidók húsvétja, vagyis a kovásztalan kenyér ünnepe, amelyre sokan felzarándokolnak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek, és akik hisznek a Názáretiben, vagyis Jézusban, mert tanúi voltak a csodának a megtapasztalásukban, és ők ez által hisznek, és szeretnék követni. De Ő nincs jelen, hisz a sivatag mellé, Efránba2 ment, és ott várja ki tanítványaival azt az időt, mire bevonul a városba.3

És tanakodnak:

— Vajon eljön az ünnepre? Vajon részt mer venni még akkor is, ha tudja, hogy már a főpapok kiadták a parancsot, hogy bárki tud valamit a Názáreti hollétéről, akkor jelentse, hogy elfoghassák és megölhessék?

De a Názáreti nem foglalkozik e szavakkal, mert a Názáreti a jövendölés szerint fog megérkezni, szinte oda megy, és Önmagát adja a népért, a felebarátért, a testvérért, az egység-, eggyé-válásért e szeretet kegyelme által.

Fontos, hogy ezeket felismerjétek és megtapasztaljátok, és akkor ez a bűnbánat-idő teljes lesz számotokra, hisz az ima tanítása az első e bűnbánatban.

A második, hogy eljön számotokra Isten országa, vagyis már jelen van.

Ne ítélkezz, hogy téged is meg ne ítéljenek.

Tarts bűnbánatot, legalább annyira, amennyire önmagadnak várod a megbocsájtó kegyelmet a bűnbánatban.

Ismerd fel az Atyát és a Fiút, mert Ők jelen vannak, és nem csak akkor, amikor eljönnek a beérett gyümölcsért, hanem jelen vannak a mindennapi életben.

És fontos, hogy: „Én ne okozzak fájdalmat mindabban és mindahhoz, aki meghívott az útra, és felismertem és elfogadtam. Nem leszek irigy és kapzsi, és nem akarok olyan lenni, aki másoknak megítéljem, hogy »neked mit és hogyan kellene cselekedni«, és nem taszítok ki senkit, mert nincs meg ez a hatalmam, hogy kitaszítsak. De nem is kövezek meg senkit a szavakkal, a tettekkel és a cselekedetekkel.” Mert a kövezést nem úgy kell értelmezni, ahogy mondottam, hogy felveszel most egy követ, és azt mondod, odadobod. Azt ugyan oda dobhatod, de nem azzal történik a fájdalom, a bánat, a megaláztatás, a kicsúfolás, hanem mindazzal, amikor fájdalmat okozol, amikor megalázol valakit, amikor kicsúfolsz valakit, amikor megítéled, amikor nem kérsz bocsánatot, hisz nem tudod a megbocsájtó kegyelmét elfogadni, hogy működjön rajtad és benned. És nem mondod meg, hogy hogyan és miképpen éljen a cselekvés által.

És akkor ez által tudsz figyelni a meghívásban a Világosságra, mert ugye, most az Élet Világosságát adtam nektek. De már régebben, elmúlt tanítások révén már volt jelen számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Fény, a Világosság, amit szeretnék árasztani felétek, ami által meghívlak, hogy elindulj az úton, de most már, ha ezeket mind felismerted és elfogadtad, akkor már az Élet Világossága jön el közétek, felétek és hozzátok a felismerés elfogadásában és az elindulásában.

És akkor ide értek a mai tanításhoz, amikor arról van szó, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a próféták által megjövendölve, hogy meghalok a népért, de mielőtt még meghalnák4, összeszedem a szétszóródott gyermekeket Atyám gyermekeiben, hogy el ne vesszenek, mert szükség van reájuk a felismerés kegyelme által és e megtapasztalásokkal, ami a tanítás által jelen van, és jelen lesz, és jelen volt számotokra, mert most, ha úgy kezdjük, hogy volt, van és lesz, és a kegyelem e szerint tud működni a cselekedetek által. És akkor ti, mivel nem vesztetek el e meghívásban, már megértitek, mi az, amikor azt halljátok, hogy Egy Ember meghalt a népért, „inkább Ő egyedül vesszen el, mint a szentélyeink és nép”. Mert a megszentelő kegyelem így van jelen rajtatok és bennetek.

És aki már követi tanításomat az Élő Evangélium és az Élő Szentlélek által, az akkor tudja, hogy „valójában ki az, aki megváltott halálával engem vagy minket, ki az, akitől kaphattam a kegyelmet, a szeretetet, az örömet, a békét, a türelmet a felismeréshez, a felismerésében”, mert a kegyelem a megszentelésben így van jelen a mindennapi élet által.

És ennek reményében fogadjátok el kiválasztott Mária testvér által áldásomat, és a mai nap a bűnbánat hatodik Golgotájának tanításában a megszentelő kegyelem áldását árasztom reátok, hogy megerősödve, betöltekezve, felkészülve mindahhoz és mindarra, ami jelen van számotokra e bűnbánat-tanítás által a meghíváshoz, a küldetéshez, a követéshez, mert akkor már „a megszentelő kegyelem működhet rajtunk és bennünk, és érezhessük a szeretet, kegyelem ajándékát az összefogásban, a testvéri felebarátban az irgalmasság szeretete által”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme ma a megszentelő kegyelem által áradt reátok, töltötte be szíveteket és a lelketeket a felismeréshez, az elfogadáshoz, a megtapasztaláshoz és az elinduláshoz a mindennapokban, a mindennapokhoz e küldetés, követés része által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!