JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 14. NAGYBÖJT 2.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy egyek legyetek e szeretet kegyelme által.

A bűnbánat első Golgotáján a tanításom az imáról szólt felétek, hogy hogyan és miképpen imádkozzál, hogyan és milyen értéke van az imának, hogyan és miképpen tudod felajánlani, hogyan és miképpen tudod elfogadni, és hogyan és miképpen tudsz megbocsájtani elsőként önmagadnak, felebarátodnak és testvérednek.

A második tanítás pedig a szeretetről — mert ugye, hogy is mondták a régiek? Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Gyűlöld ellenségedet.

Én pedig azt mondottam: Szeresd ellenségedet, mint önmagadat. És azt mondottam: Ha olyan vagy, aki csak azoknak köszön, akik kedvesek előtted, akkor mennyivel teszel te többet, mint egy vámos vagy egy farizeus?

Tudni kell megbocsájtani, és tudni kell elfogadni a kegyelmet a szeretetben, hogy ez által legyetek erősek.

És akkor folytatódik a mai nap tanítása1, amikor arról szól, hogy Mózes székében valójában kik foglalnak helyet, kik azok, akik a törvényeket elmondják számotokra? De a törvényekben, azt mondottam, hallgassátok meg, fogadjátok meg, és a törvényekben tegyetek meg mindent, de a tetteikben ne kövessétek őket. Mert a tettekben mit is csinálnak? Összekötnek terheket, és vállaitokra helyezik, de ők maguk egy ujjal sem nyúlnak hozzá. Imaszíjukat szélesre szabják, hogy mindenkinek szembetűnő legyen. Köntöseiken a bojtokat is megnagyobbítják, hogy ők elvárják a figyelmet, a hajbókolást, a köszöntést, és netán a megszólítást a rabbinak, azaz mesternek?

De mit mondottam?

Ne hívjatok ti magatok között senkit sem mesternek, mert egy a ti Mesteretek, akinek testvérei vagytok. De ne hívjatok atyának se senkit, mert egy a ti Atyátok, a Mennyei. És tanítónak se hívjatok senkit, mert egy a ti Tanítótok, a Krisztus.

S ezeket néha hogyan is lehet értelmezni a tanító szék tanításában most a jelenben? Kik azok, akik szeretnek fő helyen lenni? Kik azok, akik elvárják, hogy szinte így hajolj nekik? Kik azok, akik nektek utasítanak, parancsolnak, kitaszítanak, ha kell, követelnek?

Ezek — kérdezem Én tőletek, Jézus Krisztus Uratok —, ezek a törvény tanításai vagy az ember tanításai a tettekben?

És akkor már tudsz válaszolni, hogy te melyiket tegyed, mi szerint élhessél, s mi szerint cselekedjél, mi a fontos a mindennapi életedben, hogy el tudd fogadni szeretettel és kegyelemmel a működésben az életet, és haladni a mindennapokban. Vagy pedig megpróbálsz úgy élni és cselekedni, hogy: „Ami nekem kedves, azt elfogadom: a megszólítást, az üdvözlést, a fejhajtást, a fő hely elfoglalását. Felmagasztalom magamat.”

De ha felmagasztaltad magad, megaláznak.

És aki kicsinyes, megalázza magát, azt pedig felmagasztalják.

Érezni kell, hogy a tanítás hogyan van jelen.

Mert ugye, azt mondottam: Kik foglalják el a helyet Mózes székében?

Írástudók, farizeusok, vámosok?

És a jelenben vannak-e írástudók és farizeusok? Vannak-e olyanok, akik elvárják, hogy ti előttük fejet hajtsatok? Vannak-e olyanok, akik terheket rónak a ti vállaitokra a megaláztatásban, a kitaszítottságban?

Megtapasztalható-e a tanításnak ez a szakasza a felismerésben?

Vagy éppen az alázatosság részében cselekszünk?

Mert ha Én vagy te, testvérem, megalázod önmagadat, eljön az idő, amikor ezért felmagasztalnak, érzed a kegyelmet, érzed a szeretetet, érzed a békét, érzed az örömet, és tudod, hogy hogyan és miképpen kell élni és cselekedni.

De folytatódik ez a tanítás a példabeszédében, egy második példabeszédet elmondva2, hogy van a gazdag ember, aki szőlőt telepít. Gödröt ás a taposóaknához, sövénnyel bekerítette, őrtornyot is épített. Majdan kiadja a munkát a szőlőmunkásoknak, és ő elutazik. De most már beérett a szőlő termése, át kell, hogy vegyük. Elmennek az egyszerű emberek, akiket példaként lehet mondani, hogy szolgák, és mikor oda érnek, mit csinálnak velük? Megverik, megölik és kidobják, és megkövezik.

Ezen az úr meglepődik, és még több szolgát küld, s azokkal ugyanígy bánnak.

— Hát elküldöm egyetlen fiamat, azt csak majd megbecsülik!

És mi történik a fiúval?

— Hát az az örökös! Meg kell ölni, és miénk az örökség!

S ilyenkor mit tesz a szőlősgazda, az úr?

És ki is az úr itten?

Az Atya!

Jelen vannak a szolgák, s jelen van a Fiú.

A szolgák, azok, akik egyszerűen élnek, és elfogadják, amit nekik mondanak. Megpróbálnak a szerint cselekedni, amit az Atya vár tőlük.

És kik a szőlőmunkások? Ugye, egyszerű rá a válasz?

A farizeusok, az írástudók, a vének, akik felismerték önmagukat a példabeszéd révén?

És a jelenben kik a farizeusok, kik az írástudók?

Akik a törvényeket alkották? Akik a törvényekről beszélnek? Akik a törvényeket átadják nektek?

Mert nektek el kell fogadni, s a szerint cselekedni.

De hogy neki a törvény mit mond, azzal nem törődik: „Én megalázhatlak benneteket, mert én vagyok valaki a törvényben!”

De eljön az idő, mint ahogy a szőlőmunkások számon lettek kérve, úgy az ilyen farizeusok, írástudók és vének is számon lesznek kérve.

De sokan vannak még, akik nem hisznek ebben, akik élik az életüket, és utasítanak, parancsolnak, követelnek, és megszabják, hogyan és miképpen éljél te az egyszerűségedben, az alázatban.

Mert a helytartó ezt kéri tőletek: Legyetek alázatosak. Az alázatban menjetek ki a nép közé. Becsüljétek meg a népet, akik hozzátok tartoznak, és ha kell, vezessétek be az Atya házába, hogy ismét szeretetben egyek lehessetek.

De a földi helytartó ezeket elmondja és megadja — és kik azok, akik elfogadják és megtartják e kérést a törvényben? Vagy csak azt mondják: „Hát, hallottunk róla, de ez nem nekünk szól, ezt másoknak kell átadni. Majd mi elmondjuk, hogy hogyan és miképpen cselekedjenek, hogyan és miképpen tiszteljenek bennünket, hogyan és miképpen hajlongjanak előttünk.”

És akkor ők a szőlőmunkásokhoz tartoznak-e, vagy azokhoz a szolgákhoz, akiket megvertek, akiket kidobtak és megöltek, vagy akiket megköveztek?

El lehet gondolkozni a mindennapi élet megtapasztalásában, hogy e jelenben hogyan és miképpen tudsz élni, cselekedni, hogyan és miképpen fogadod el a felebarátot és a testvért, hogyan és miképpen fogadod el a tanítást a törvényben, és hogyan és miképpen akarsz cselekedni, mert a cselekvés a tettekben nem a helyes utat választotta, és nem a helyes utat mutatja számotokra, hanem azt, ami neki tetsző: „És én ezt kiadom, és kell, hogy kövessen, mert utasítottam!”

De ez nem a szeretet szaván történik, és az utasításban terheket rótok az egyszerűekre. Terheket rótok a követőkre, terheket rótok mindazokra, akik hitben és szeretetben élnek, akik felismerik a felebarátot és a testvért, hogy egyek legyetek a mindennapokban, hogy a kegyelem, amely jelen van, reátok árad, működhet rajtatok és bennetek, és a kegyelem mit tud ez által nyújtani számotokra a megerősítő kegyelem által.

És akkor nem kell félnetek attól, ha hitben, békében, szeretetben élsz a tanítás felismerésében, a törvényben, hogy talán elveszik tőletek az országot, és másoknak adják, akik megteremtik annak gyümölcsét, és megpróbálnak a szerint élni és cselekedni, mert: „Már tudom, mi az ima ereje; tudom, mi a szeretet a megbocsájtó békében; tudom, hogy a törvény mit nyújt számomra, és hogyan szeretném a törvényt megtartani, és nem a tetteket a cselekedetekben; hogyan ismerem fel a gazdag szőlős urat az Atyában, hogyan ismerem föl a szőlőmunkásokat a tettek és cselekedetük révén, és hogyan ismerem fel az egyszerűeket a szolgákban és az Egyszülött Fiúban, kinek testvérei lehetünk, és aki által működik a kegyelem e szeretetében.”

Ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a fényben, a megerősítésben áradjon reátok, működjön rajtatok és bennetek, és ez a fény a megerősítésével mutassa meg nektek a helyes utat, ahol a tanításokat felismered, elfogadod, a tanítások által megtapasztalsz és felismersz, és tudod, hogyan cselekedjél, és mitévővé váljál e meghívásban, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!