JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 28. NAGYBÖJT 4.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat negyedik Golgotáján a fájdalom, szenvedés átélésének tanításában.

A tanítás a mai napon egy kicsit, lehet, hogy úgy érzitek, hogy nehezebb, mint a megszokott tanítások, hisz a mai tanítás az első tanításában, amikor arról van szó, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester, a Názáreti arról tanítom az írástudókat a zsidókban, hogy Atyám, ki szüntelenül dolgozik és munkálkodik, Én, Jézus Krisztus Uratok, a Fiú, szintén szüntelenül dolgozom és munkálkodom, amin felállnak, és így szólnak1:

— Nem elég, hogy a szombat nyugalmát is megszegte, most még Magát is Atyához emeli, hisz azt mondja: „Atyám”, és egyenlővé teszi Atyjával Magát.

E tanításon el kell úgy gondolkodni, hogy valójában ez mit jelent számotokra és mit tükröz. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem, mert az Atya küldött — az Atya, aki elküldte a Fiút, hogy Ő is itt munkálkodjék szüntelenül.

És ez a tanítás a tiszteletről szól és a megbecsülésről. Mert hogyan kell a Fiút tisztelni?

Ha az Atyát tiszteljük, akkor a Fiúnak is megadjuk ugyanazt a tiszteltetet.

De hányan és hányan még az Atyát se ismerik és fogadják el! Akkor hogyan ismernék a Fiút, és hogyan fogadnák el a Fiút? Hogyan fogadod el, hogy a Fiú szüntelenül munkálkodik és dolgozik?

De a Fiú azért jött, hogy megmutassa mindazt, és megadja mindazt, amit az Atyánál látott, hisz az Atya megmutatta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen, hogyan és miképpen tegyen jót, hogyan és miképpen mondjon ítéletet, ha éppen azt akarja, vagy éppen megbocsájtani. Hisz az Atya ezeket a hatalmakat mind megadta a Fiúnak. A Fiút így küldte el, hogy így munkálkodjék szüntelenül e cselekvés részében.

S ekkor elgondolkodol mindazon, hogy hogyan és miképpen kell ezt felismerni és elfogadni, hogy az Atya elküldte a Fiút: „De ha az Atyát nem ismerem, hogyan ismerem fel a Fiút?”

Pedig a Fiút az Igaz küldte, felkészítette, elmondta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen, hogyan adja meg a tanítást, a tanításban hogyan ismered fel, ami által a küldetést, követést szeretnéd elfogadni. Hisz a megbocsájtás, ami fontos e bűnbánatban, a megbocsájtás az első, a második, a harmadik és most a negyedik tanításban is jelen van. A megbocsájtás az ítélet felismerése révén van jelen, mert az Atya, aki elküldte a Fiút, felkészítette. A Fiú így szól:

— Bizony, bizony, mondom nektek: Aki küldött Engem, az készített fel.

De ki az, aki küldött?

Felismerjük, elfogadjuk, hogy az Atya küldte, az Atya megmutatta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen?

Bizony, bizony, mondom nektek: Az Atya nagy csodákat tett, hogy ti csodálkozzatok, és ezt mind megadta a Fiúnak. Ha az Atya feltámasztott a halálból az Élethez, akkor a Fiú is feltámaszthassa mindazokat, akiket Ő akar. És nem azért teszi, mert valaki ezt kéri és mondja, hanem azért, mert Őt az Igaz küldötte, és Ő készítette föl. Az Igaz nem más, mint az Atya, aki által a tisztelet így van jelen. Mert „ha a tiszteletet megadom az Atyának, akkor megadom a Fiúnak is, mert tudom, hogy a Fiú azért munkálkodik, mert az Atya küldötte Őt, hogy egyek lehessenek e tanítás révén itt számunkra”.

És ekkor az Atya megadja a Fiúnak mindazt a döntést, ami az igazságosságról szól az ítéletben.

A Fiú nem ítélkezik Önmagától, csak akkor ítélkezik, hogy ha az Atya megadja Számára, és felkészíti.

De a Fiú ítélete igazságos lesz az igazságban.

„Nekünk ezeket mind-mind fel kell ismerni, meg kell érteni, és el kell fogadni, hogy én Atya gyermeke vagyok, s az Atyához megadom a tiszteletet, mert Hozzája tartozom. Felismerem a Fiút — akkor a Fiúhoz tartozom, és a Fiúnak is megadom a tiszteletet. Ha az Atya tanítást ad, és én ezt a tanítást felismerem, mert hallgatok Reája, akkor haladhatok. De ha nem hallom az Atya tanítását, és nem ismerem, akkor a Fiú tanítását sem ismerem föl, és nem hallgatok Rá.”

És jönnek majd azok, akik távol vannak tőled. A távolságot, példaképpen mondhatjuk így is, hogy a halottak meghallják a tanítást, és a tanítás által a sírokból kijönnek az élethez az életben.

Mit is akar ez jelenteni a mindennapi életben?

Hogy: „Élem a mindennapi életemet — ahogy mondottam a múlt golgotai tanításban —, azt hiszem, hogy én kiegyensúlyozott vagyok, én mindent helyesen cselekszek, én emelt fővel mehetek Atyám házába, és emelt fővel imádkozhatom. És azt mondom: »Hálát adok, Uram, mindazért, amit kaptam, amit tettem, ahogy imádkozom, ahogy cselekszem, ahogy élek, és hogy én nem vagyok házasságtörő, és nem vagyok olyan, mint ez, aki mellettem van.«”

És most, a mai tanítás jelenében pedig azt mondom, hogy ha felismered tanításomat, és a tanítás eljut egészen a szívedhez, lelkedhez, egész lényedhez, akkor megérted ezt a tanítást, szívedbe zárod, és megpróbálsz e szerint élni és cselekedni. S akkor tudod, hogy: A tanítás által nem csak a Fiú tanítását ismerem, aki szól e tanításban felém és hozzám, hanem felismerem azt, aki küldte a Fiút, vagyis az Igazat az Atyában, és érzem, hogy már közeledünk egymáshoz, és nem távolodunk, közeledünk a Szentlélek kegyelme által, ami reánk árad, működik rajtunk és bennünk, és ez meg tud változtatni a szeretethez, a békéhez, az örömhöz, a boldogsághoz a kegyelem ajándékában. Mert ha ezek mind-mind rajtunk és bennünk vannak, akkor tudom, hogy a küldetésben hogyan és miképpen szeretnék élni, hogyan és miképpen fogadom el, hogyan és miképpen működök rajta és benne, hogyan és miképpen ismerem fel mindazt, aki jelen van, és aki Őt küldte felénk és hozzánk, mert megmutatja számunkra a tanítást. A tanítás szívből és szeretettel szól felénk és hozzánk a felismeréshez és az elfogadáshoz, a cselekvés tételével, mert megpróbálok helyesen cselekedni, odaadóan, és figyelem mindazokat, akikkel együtt élek a mindennapokban, a felismerésében. Mert akkor tudom, hogy ez a küldetés a tiszteletben hogyan és miképpen kapcsolódik egymáshoz, hogyan és miképpen élhetek vele együtt, hogyan és miképpen szeretném felismerni mindazt, ami által jelen vagyok, ami által Atyához tartozom a gyermekben, ami által elfogadom az Emberfiát a Fiúban, akihez testvérként tartozom. És mivel már tudom, hogy Atyának gyermeke vagyok, az Emberfiának pedig testvére, ezért meg tudom adni a tiszteletet először az Atya felé, utána az Emberfiának a Fiú felé.

A tisztelet a küldetés, követés részében, a tanítás elfogadásában, az irgalmasság szeretetében, hogy elfogadom mindazt, akikkel együtt élhetek a mindennapokban, és felismerem küldetésemet a követésben. És akkor nem a harag, a gyűlölet, az irigység, a kapzsiság és a féltékenység vezérel. Akkor tudom, hogy mi az igazságosság, és akkor nem készülök arra, hogy ítélkezem, akkor felettem se ítélkezik senki, mert tudom, hogy a Fiú megkapta ezeket a hatalmakat, hogy csodálkozzunk rajta, s a csodálkozásban felismerjük, és a felismerés után elfogadjuk, s ez által működik rajtunk és bennünk e cselekedetekben. És akkor én nem vagyok olyan, aki megbotránkozok, aki megszólom, aki nem fogadom el, hogy „már a szombat csendjét is megzavarta”.

Mert hogyan is szólt a szombat csendje?

Az ember ura a szombatnak, és a szombat ura legyen az embernek, mert a szombat figyelje az embert, és a szerint cselekedjen.

Mert, ugyebár, hányan és hányan úgy gondolkodnak a jelenben is, hogy: „Mi a szombatnak élünk a szombatban, ne pedig a szombat érettünk.”

Holott pedig a szombatnak kellene élni értetek!2

Mert ha ezen a napon egy állatod beleesik egy gödörbe, nem sietsz segítségére, hogy kihúzd, vagy ott hagyod szenvedni?3 Ha egy embertársad várja a te segítségedet a kegyelemben, az irgalmasságban, nem sietsz segítségére? Vagy azt mondod: „Ma nem, mert szombat van. Talán holnap vagy holnapután.”? Hogy addig mi történik az embertársaddal az irgalmassági szeretetben, azzal nem törődünk?

Akkor hogyan adom meg a tiszteletet az Atyának, a Fiúnak, és hogyan várom én el a tiszteletet a szeretet működésében, a kegyelemben?

Ezek mind-mind egymásra épülnek és tartoznak, mert, ugyebár, a megbocsájtás fontos, hogy a mai nap is jelen legyen a felismerésben, az irgalmasságban, az igazságosságban. És akkor nem ítélkezünk, és a Fiúnak sem kell ítélkezni, habár meg van ehhez a hatalma a szeretet kegyelme által, de Önmagától nem cselekszik és nem ítélkezik, csak akkor, hogy ha az Atya ezt kéri Tőle, mert az Atya így adta meg Számára a hatalmat az élet működéséhez, működésében, a mindennapokban.

S akkor érted meg, ha nehezen is, ennek a mai napnak a tanítását, hogy: „Én Atyának gyermeke vagyok. Én Jézus Krisztus Urunknak, Uramnak testvére vagyok. Én megkapom a meghívást a felismeréshez, az elfogadáshoz. Megkapom a tiszteletet, a megbecsülést a küldetés követéséhez, és akkor e szerint élek és cselekszek. Ha én ezekre mind-mind, úgy érzem, méltó vagyok, mert megkaptam, akkor megpróbálok e szerint élni és cselekedni, hogy valóban Atyának gyermeke lehessek, és valóban az Emberfiának testvére lehessek, akik felé én is megadom azt a megbecsült tiszteletet, ami által engem is illettek, és ami által szeretetet árasztok mindazoknak, akik tőlem várják a szeretet ajándékát a kegyelem működésében.”

És akkor már nem ismeretlen előttünk a második tanítás, ami a csoda után történik.4 Ugye, a csoda úgy volt jelen, hogy jelen volt a megtapasztalásban a kenyérszaporítás.

Hogyan van jelen a kenyérszaporítás?

Van öt kenyér és két árva hal.

Van hét kenyér és a hal.

Van több, mint ötezer ember, és van több, mint négyezer ember, akik mind jóllaknak, és még összeszednek tizenkét kosár maradékot, összeszednek hét kosár maradékot.5

Ez a csoda a megtapasztalásban a kenyérszaporítás révén.

De az után viták is vannak, hogy ki hogyan és miképpen értelmezi e csodát. Mert ha nincs jelen, és nem tapasztalja meg, akkor nem ismeri fel, s nem tudja elfogadni. S az, aki jelen van, az, aki megtapasztalta, aki részesült e csoda jelenlétében, és ő is azok között volt, hogy ne maradjon éhen, hanem jóllakhasson, az harcol ezért a kegyelemért, s ezt a kegyelmet szeretné átadni.

És ez elterjedt.

Ekkor a Mester nem akar nyilvánosan mutatkozni, szinte egészen elmegy a tó másik oldalára. S amikor így van jelen, közeledik a zsidók sátoros ünnepe a kovásztalan kenyérben, amelyre sokan és sokan elzarándokolnak, az Ő rokonai is elmentek, ismerősei.

Ekkor a Mester is elindul. Titokban szeretett volna maradni, de nem lehet. Majdan bemegy Atyja házába, és tanítást ad, és szól mindazokhoz, akik jelen vannak, akik hallgatnak Rá, akik felismerték Őt. De jelen vannak azok is, akik csodálkoznak:

— Nemde Ő az, akit szinte halálra keresnek, s Ő nem fél semmitől, jelen van, és tanít!

Elgondolkodnak, hogy:

— Talán már a vezetők is elfogadják Őt Messiásnak? De tudjuk, hogy Ő honnan való. És ha a Messiás eljön, arról nem fogjuk tudni, hogy honnan való.

És míg ezen tanakodnak, Ő oda szól feléjük, hogy:

— Valóban ismertek Engem, valóban tudjátok, hogy honnan való vagyok, s valóban halljátok, hogy mit cselekszek. De ezt mind nem Magamtól teszem, hanem az által, aki az Igazban elküldött Engem.

Ugye, milyen érdekes, ahogy mondani szoktátok?

Előtte is az a tanítás van, hogy: Aki küldött Engem — Én nem Magamtól teszem, hanem, aki felkészített, aki megmutatta, és aki ez által elküldött, hatalmat adott, hogy ti néha csodálkozzatok mindazon, ami megelevenedik előttetek és rajtatok és bennetek.

És itt ismételten az van, hogy Én ezt nem Magamtól teszem, hanem — itt úgy mondjuk —, hogy az Igaz, aki küldött, s aki felkészített, a szerint szólottam, a szerint jelentem meg, a szerint tanítottam, és a szerint vagyok jelen köztetek.

Ugye, mit akarnak?

Eljönnek, hogy elfogjanak, de senki sem emel Rá kezet, mert nem jött el még az óra e pillanatában, mert a szeretet szaván a küldetésben így van jelen.

A szeretet szavában hogy van bennetek? És hogy van jelen a küldetés a felismerésben? Hogyan cselekszünk? Hogyan fogadjuk el e tanítás mondanivalóját? Hogyan indulok el a változás útján? Hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért? És hogyan ismerem fel, hogy aki küldte Őt az Igazban, mit is ad számunkra, és mit mutat számunkra a felismeréshez és az elfogadáshoz a cselekedetek révén?

Mert ha ezek mind-mind így elevenednek meg rajtatok és bennetek, akkor elfogadom a felebarátomat és a testvért, és mivel bennem jelen van az irgalmasság szeretete, árasztom mindazoknak, akiknek szükségük van erre a szeretetre, hogy ők is felismerjék, elfogadják a küldetés követésében, s ez által eggyé válhassunk a kegyelemben. S akkor már tudom, hogy mi ennek a tanításnak a mondanivalója, hogyan és miképpen készülök fel én is mindahhoz, ami számomra e mondanivaló a felismerés elfogadásában, e kegyelem jelenlétében. Mert ha ezeket mind-mind így felismerjük és elfogadjuk, s e szerint cselekszünk, és bennünk van az ima ereje, tanítása, kegyelme, felajánlása, türelme a megbocsájtásában, a gyakorlásában, közeledik Isten országa, amely már bennünk van, hisz eljött felénk és hozzánk, felismerem az Atyát, felismerem a Fiút, és felismerem önmagam, hogy valójában én munkás vagyok-e vagy szolga. Kiegyensúlyozottá szeretnék válni a tanítás jelenlétében. Elfogadom a felebarátot és a testvért, nem ítélkezek felette, nem erőltetek rá semmit, nem taszítom el, és nem alázom meg, hanem megpróbálok szeretetben, örömben, békében, a megbocsájtó kegyelem által élni a felismerésben. És akkor működik rajtunk és bennünk a tisztelet az Atya és a Fiú felé, és majdan rajtunk és bennünk a megadott tiszteletben. S akkor már tudom, hogy mi a küldetésem a követésemben, hisz a Fiú is azt mondotta:

— Nem Önmagamtól teszem és cselekszem mindezt — az Atyától kaptam, az Atya mutatta meg, Nála láttam, és a szerint cselekszem.

Én pedig felismerem azt a tanítást, ami ma e tanításban felém szól, és akkor e szerint cselekszek. S akkor tudom, hogy hogyan és miképpen kell eggyé válni a testvéri-, felebaráti szeretetben, az irgalmasság szeretetében, mert tudom, mi a küldetésem, a követésem a felebarát felé e tanítás által. És ha kell, elindulok a változás útján, mert soha nem késő rálépni erre az útra a változásában. S akkor érzem, hogy valójában mi is a tanítás mondanivalója e meghívás által a küldetés, követés részében, a kegyelem működésében.

És ez a kegyelem jelen van a mindennapokban. És ha én felkészítem szívemet, lelkemet, egész lényemet, befogadom, eggyé válok vele, és megerősödöm, és tudom, mi a tiszteletadás e szeretetében.

És a mai nap így áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvérem által a szeretet- és a tiszteletadásban, hogy egyek legyünk e kegyelem működésében.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme megvilágosította számunkra a mai nap tanítását a felismerés-, küldetés-követésében, a tiszteletadás megtapasztalásában, elfogadásában, ami által szeretnénk egyek lenni, mert a tanítást meghallottuk, és nem siklunk el mellette, hanem szívünkbe zárjuk, hogy működjön rajtunk és bennünk, és akkor már tudunk együtt haladni a működésben. S akkor nem mindent önmagunktól teszünk, hanem felismerjük a tanítás mondanivalóját, hogy valójában a küldetés követése hogyan van jelen a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!