JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. november 7.

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok szívetekben hívásomat, és a hívásban engedelmeskedtetek.
Köszöntöm az egyházi év utolsó Golgotáján mindazokat, akik ma jelen vagytok testtel és lélekkel.
És köszöntöm mindazokat, akik ma csak lélekben kísértek el benneteket e fájdalom-, szenvedés-, golgotai úton.
Az egyházi év utolsó Golgotája, hisz hamarosan eljön számotokra majdan a várakozás-idő. A várakozással elkezditek az új esztendőt az Egyházban, de még ma itt maradunk a tanítás felismerésének elfogadásában. Hisz ma az első tanítás számotokra az volt1, hogy milyen szolgák vannak jelen a mindennapi életben, hisz vannak olyanok, akik megtesznek mindent, amit utasítanak, amit követelnek, vagy éppen parancsolnak, de attól semmivel sem többet. És vannak azok a szolgákban, akik pedig a szokás hatalmában cselekszenek.
És hol vannak azok a szolgáim, akik pedig a szeretet szaván és szeretetből teszik meg mindazt, ami eléjük tárul a kérés vagy a fohász felismerésének elfogadásában?
Hisz a tanítás hogy is kezdődött?
Haza tér a mezőről a bojtár vagy a szolga, mindegy, hogy milyen néven szólítod meg, Én azt mondom: az egyszerű testvér, a testvér, aki éli életét, mert el van szegődve, és nem ezt mondja neki az ura: „ülj ide tüstént mellém”, hanem azt mondja:
– Övezd fel magad, készíts nekem ételt, italt, és amíg én eszem és iszom, szolgálj ki engem, majd az után te is ehetsz és ihatsz.
Hisz körbe jár, és kiszolgál.
De a tanításnak van az a szakasz-része is, amikor ezt mind megteszi, nincs köszönet érte, mert semmivel sem tesz többet, mint amit, ha az Írást vesszük magunk elé, akkor ott úgy van írva számotokra, hogy: amit parancsoltak neki.
Én, Jézus Krisztus Uratok pedig azt mondom: amit kértek tőle, ő csak annyit tett meg, egy kicsivel sem többet, hogy: „Talán kedveskedek, talán árasztom a szeretetemet, talán örömmel szolgálok fel?” – ezek nincsenek jelen, mert ezt nem kérték, vagyis írva vagyon: parancsolták.
Hányszor és hányszor a mai nap életetekben ti is csak azt teszitek meg, amit tudtul adnak számotokra, és amit kérnek tőletek.
Én a jelenben nem azt mondom, hogy parancsolnak, hanem amit kérnek tőletek.
„Semmivel sem többet, csak ezt szeretném teljesíteni, mert úgy érzem, ez az én feladatom, s a többivel nem törődöm.”
Akkor ti is mondhassátok magatokra, mint itt az Írásban, hogy „haszontalan szolgák vagyunk, mert a haszontalanságunkban többet nem adunk ki önmagunkból”, mint amit az Írásban: parancsoltak, vagy most a jelenben: kérnek.
Én, Jézus Krisztus Uratok e tanítás által hányszor és hányszor kéréssel fordultam felétek, és azt mondottam: Én vagyok a példa számotokra, mert Én nem parancsolok, nem követelek, nem utasítok a tanítványaim és a nép sokasága körében, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok maga a példa, aki megmutatom tanítványaimnak, a nép sokaságának a küldetés követésében, hogy hogyan és miképpen szabad cselekedni, és hogyan és miképpen teszem meg mindazt, ami a kérés a szeretetben, a tett, az öröm, a béke, a kegyelem. A fény átölel, s akkor már többet kaphattál, mint azt, amit parancsoltak, vagyis amire most kérnek.
De figyelni kell, hogy nehogy ilyen haszontalan szolga legyek, de olyan se legyek, aki a szokás és a muszáj hatalmában cselekszik, mert nehogy megszóljanak: mit mondanak a faluban, hogyan fogadnak el? Mert a hatalom a muszájban, a hagyományban talán ezt nem írja elő, hogy én elfogadjam felebarátomat és testvéremet. A hagyomány nem írja elő, hogy talán átöleljem, és árasszam a szeretetemet. A hatalom hagyományában nem fogadok el mindenkit, különösképpen azokat, akik nem kedvesek számomra.
Ugye, milyen könnyen lehet döntéseket hozni a hatalom hagyományában?
Mert a hagyomány, az jelen van, s megpróbálok a hagyományban élni. De a hagyományban nincsen megújulás, nem működik úgy a szeretet, nem vezet a béke kegyelméhez, és nem érzed a fény szeretetét és az átölelést. Mert a hagyományban egy kipróbált rendszer van, amelybe beleférek, s abból nem akarok kilépni, mert így tudom, hogy hogyan és miképpen cselekedjek.
Fontos, hogy e tanításban ezeket mérlegelni, és gondolkodni és cselekedni, hogy nem akarok sem haszontalan szolga lenni, sem a hagyomány parancs-szolgájában élni. Mert a hatalom, az nem biztos, hogy a szeretet szaván érkezik feléd és hozzád, sem a hagyomány. Mert a hagyományban, ha visszamegyünk a kezdetekhez, a múltban, de nem kell egészen a kezdetekig menni, csak menjetek pár évtizedet vissza, és magatok elé vetítitek a hagyományt, hogy a hagyományban jelen vagyok, de valahol elveszem. A hagyományban sokakat nem kell elfogadnom, és ha kell, ki is taszíthatom, mert a hagyományban ők nem illenek közénk.
Fontos, hogy ezeket mérlegeljétek, elgondolkozzatok, hogy ha már meghívott vagy a fény útján a szeretetedben, akkor szolga, haszontalan, vagy a hagyomány hatalmában akarsz részesülni és élni, vagy inkább testvérré válni, és a testvér szeretetében, örömében és a béke kegyelmében, a fényben elindulni és haladni a mindennapi élet-útpályán.
Ez a tanítás csak egy rövidke, egyszerű gondolatokkal.
Fontos, hogy értékeld, mert a szolga, ha nem akar tovább menni előre, s nem akar többet kiadni önmagából, akkor mindig megmarad szolgának itt lent, és nem tud, mibe megkapaszkodni, hogy kicsit elinduljon a középúthoz, mert fölfele se jó nagyon törekedni, hisz mondottam: onnan is lehet visszafelé esni, és nem találni a helyet.
Majdan megyünk a második tanításra2, amikor arról is van szó, hogy van a fügefa, s vannak más fák, akik, ha kihajtanak, életre keltek, akkor már boldogan mondhassátok: Hát elindulunk a nyár fele, és hamarosan nyár lesz, és még meg is éljük és megtapasztalhassuk, hogy már itt van, amiről még csak beszéltünk.
És milyen fontos megtapasztalni, amikor jelen van nektek Atyám Országa – vagyis a tanításban és az Írásban hogy is van írva?
Eljön Isten Országa, ahogy a nyár eljön és megtapasztaljátok, úgy eljön számotokra Isten Országa, sőt már előttetek van, vagy ha veszünk egy régebbi tanítást, akkor azt mondottam: már bennetek lehet az Isten Országa.
Elfogadtam a tanítást, elfogadtam a Szentlelket, elfogadtam az Élő Evangéliumot, elfogadtam a működést a kegyelem által, és elfogadtam, hogy felebarát vagyok. És ha már ezek mind bennem vannak, akkor már érzem, hogy bennem van Isten Országa a szeretet kegyelme által e megtapasztalásban. És akkor megtanulom, hogy mi az Ige, mert az Ige megmarad a tanítás Élő Evangéliumában, ez nem múlik el, és nem veszik el.
De a nemzedék se múlik el addig, amíg ezt mind meg nem tapasztalja, mert az Isten Országával Rólam, Jézus Krisztus Uratokról szól ez a tanítás, hogy Én az Ige által megjövendölt lettem, az Ige által eljöttem, az Ige által itt vagyok, az Ige által tanítok, szeretetet árasztok, és az Ige által megmutatom, hogyan lehettek ti is Atyám gyermekei Atyám Országában.
És ezt a nemzedék, ha felismeri és elfogadja, és megpróbál e szerint cselekedni és élni, akkor ő nem a pusztulásról beszél, mert ezt a tanítást úgy is lehet értelmezni, hogy jelen van a város, és a város pusztulását emlegeti meg, mert ha nem változnak, ha nem ismerik fel az Igét, ha nem ismerik föl a tanítást, ha nem érzik, mi a szeretet, akkor a nemzedékben elindul a pusztulás. Ég és föld is elpusztulhat és semmivé válhat, de a tanítás Igéje, az megmarad, amibe lehet kapaszkodni a segítségnyújtáshoz, a segítségnyújtásban.
Majdan jött a hónap, és mondhatjuk, közeledve az év végéhez, az ünnep, az Írás szerint, ahogy nektek most a jelenben írva van: a Király ünnepe. És ez a tanítás a Dicsőséges Királyról szólt, arról a Királyról, aki helyet foglalt dicsőséges trónusán.3 De mikor az Emberfia eljön az Ő összes angyalával, hogy helyet foglaljon e dicsőséges trónuson, és a nemzetek megjelennek Előtte, s ekkor a Király reájuk tekint, és végignéz rajtuk, és először azokat figyeli, akik úgy éltek, hogy ő megmaradhasson a testvérben, úgy éltek, hogy keresték az Emberfia szeretetét, tanítását, követését, küldetését a fény útján, hogy testvérré válhassanak, és haladhassanak a mindennapokban.
És akkor, mikor már az Emberfiú megjelent, majd Királyként elfoglalja dicsőséges trónusát, akkor a nemzetek előtt, kik hódoltak Előtte, elkezdi válogatni:
– Jobbomra mindazokat, akik a bárányban élnek a mindennapokban. S balomra, akik a kosokban élnek.
Hisz a Jó Pásztor hogyan cselekszik?
Ő is szétválogatja e nyájat bárányokra és kosokra. És akkor a bárányok felé, akik az igazak, így szól:
– Jöjjetek Hozzám, Atyám áldottai!
Ugye, milyen szép ez a megszólítás felétek, kik a testvéri, felebaráti szeretetben úgy éltek, hogy: „Mi bárányok vagyunk, és mi a Jobbjára szeretnénk kerülni. És ha majd halljuk ezt a szót a meghívásban, hogy: »Jöjjetek Hozzám, Atyám áldottai! Foglaljátok el helyeteket e Országban, e dicsőséges trónus mellett, amelyet egész életetekben készítettem, hogy ha eljött az idő, ti is itt lehessetek.«”
És miért kapták ezt a csodálatos meghívást?
Miért van jelen számukra ez a csodálatos hely, amelyet elfoglalhatnak?
Mert ők cselekedtek. Ők figyeltek a kicsinyekre, az elesettekre, az árvákra, a szomorúakra, a betegekre, és ezeken mind-mind megpróbáltak segíteni.
Most, ha az Írást vesszük, ott azt mondják, ahogy le van írva: Éhes voltam, és ennem adtatok. Szomjas voltam, és innom adtatok. Ruhátlan voltam, betakartatok. Beteg voltam, s meglátogattatok. Börtönben sínylődtem, és ti felkerestetek.
És ezt a mai nyelven hogyan is kell értelmeznetek? Hogy is mondottam?
Mert segítettetek azoknak, akik talán tőletek várták a segítségnyújtást, a kézfogást, a szeretet elfogadását, a szeretet átölelését, a tanítás mondanivalóját, lehet, hogy egy szóval, egy gondolattal kiegészíteni, és elmondani, hogy megérthessed, felismerjed és elfogadjad. Mert ezek mind a kicsinyek, és ha te valamit megtettél e kicsinyek közül, azt Nekem tetted. És akkor boldogan hívhatlak benneteket:
Jöjjetek, Atyám áldottai, és foglaljátok el a nektek készített helyet e dicsőséges trónuson és trónus mellett!
S akkor jönnek a Balján lévők, akikre – hogyan is szól az Írás a tanításában?
– Távozzatok Tőlem ti, átkozottak!
De miért is ők ilyenek?
Mert nem keresték az Én közelségemet a szeretetben, az örömben, a békében, a megbocsájtásban. Nem keresték, hogy eggyé válhassanak. Nem keresték, hogy ez által tudnak cselekedni, és tudnak adni és tenni. Ők élték az ők kialakult életüket, és ebbe a kialakított életbe semmi és senki nem fért bele.
És itt hogy van az Írás?
Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, és nem adtatok innom. Ruhátlan voltam, és nem takartatok be. Beteg voltam, s nem látogattatok meg. Börtönben sínylődtem, és nem kerestetek föl.
S akkor mit mondanak ezek is?
– Hát, Uram, mikor láthattunk Téged éhesnek, szomjasnak, ruhátlannak, betegnek és börtönben sínylődve?!
Hát nem vettétek észre a kicsinyeket! Nem vettétek észre a kicsinyekhez a segítségnyújtást!
Mert ha azokkal ezt nem tettétek meg, akkor Velem és Nekem nem tettétek meg!
Akkor ti mehettek az örök kárhozat ítéletére, és a Jobbomon, elfoglalva, dicsőséges trónus mellett pedig jöhetnek az Örök Élet szeretetéhez.
Mennyivel más így hallani, mint azt, hogy kitaszított legyek az örök tűz kárhozatára.
És ilyenkor van az, hogy szabad akarat cselekvésével érkeztetek a Földre. Mindenkinek megvan a saját élete, hogy hogyan és miképpen alakítja ki, hogyan és miképpen cselekszik, hogyan és miképpen fogad el, és hogyan és miképpen próbál így a felismert, meghívott úton haladni, vagy: „Nem veszem észre, nekem nincs szükségem e felismert, meghívott útra! Én inkább választom azt az utat a széles útban, ahol szinte könnyedén sétálok, és nem is vagyok magam, mert többen vagyunk rajta. És nem küszködök. Mit nekem az, hogy én vegyem észre azt a keskeny utat, amelyen lehet, hogy nem tudok így sétálni, így haladni, hanem küzdenem kell, tennem és cselekednem? Élni az élet mindennapjait, érezni a szeretetet? Érezni az öröm békéjét a kegyelem által?”
Igen. Mert ez a helyes a meghívott útban. De a szabad akarat a cselekvésében ezt nyújtja számotokra, hogy mindenki saját maga döntheti el, hogy hogyan és miképpen szeretnék élni, hogyan és miképpen ismerem fel ezt az Emberfiút a Királyban, a Tanítóban, hogyan ismerem fel, mikor árassza felém áldását, békéjét, örömét és szeretetét, hogy mindezzel betöltekezve én is egy teljes életű ember lehessek, és tudjak figyelni önmagamra, ismerjem önmagam, és ez által tudok megnyílni és segíteni mindazoknak, akik talán tőlem várják a segítséget. Mert akkor a szabad akarat cselekvésében másképp tudom elképzelni az én utamat, és másképp járom ezt az utat, és felismerem azt, hogy talán én is megkaphatom ezt a megszólítást: Jöjj, Atyám áldott gyermeke, és foglalj helyet itt Mellettem a dicsőséges trónusnál!
És akkor öröm járja át a szíved és a lelked a felismerésben és az elfogadásában.
De erre mindig a szabad akarat cselekvése tud rávetíteni és rávezetni. Senki nem parancsol, senki nem utasít, senki nem követel tőled, mert ha te ezeket megtapasztalod és hallod, akkor nem vagy önmagad, nincs emberi értéked a testvérben és a felebarátban. Te akkor olyan vagy, mint az a haszontalan szolga, akinek mindig megmondották, hogyan és miképpen cselekedjen, és mit tegyen: semmivel sem többet, és semmit sem kezdek el előbb, csak akkor, amikor utasítottak, s amikor elmagyarázták az utasítás fontosságát.
Fontos, hogy átgondoljuk, hogy ez a szolga akarok-e maradni, vagy ki akarok ebből lépni, és több lenni, és felismerni a fényt a meghívott útban, és átlépni erre az útra, amely az Örök Élet fényéhez vezet e kegyelemben, mert tudom, hogy akkor valójában milyen ember vagyok a testvérben, a felebarátban, akit, ha szét is válogatnak, mégis legyen helyem a bárányok között, és ne kerüljek a kosokhoz.
De ha még oda kerülök is, és a jelenben rádöbbenek, hogy ez talán nem jó, mert valaki segít a szeretet szaván rávezetni a helyes útra, soha nem késő megállni, önmagunkba nézni, elgondolkodni, hogy: „Valójában, Uram, Te mit vársz tőlem e szabad akarat cselekvésében?”
És ha megnyitod szíved és a lelked, és valóban őszintén teszed fel a kérdésedet, megkaphatod a segítő választ a felismeréshez, az elfogadáshoz, és ez által az elinduláshoz.
Ennek reményében árasztom felétek ma áldásomat kiválasztott testvérem által, hogy töltse be szíveteket, a lelketeket, öleljen át e mai tanítás fénye az örök fényben, és mutassa meg számotokra a felismerés útját, hogy jöjjetek Hozzám, Atyám áldottai!
És ennek reményében árasztom áldásomat.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, és mutassa meg számotokra a fény szeretetével a megvilágított, helyes utat, amelyre „igyekszünk és törekszünk, hogy mi is ott helyet találhassunk a bárányban, mert idővel megkapjuk a meghívást a fény örök életéhez, a dicsőséges trónus mellett, hogy azt a helyet, amely számunkra elkészíttetett, elfoglalhassam, és örömmel élhessek e Országban, e kegyelemmel”.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!