JÉZUS URUNK 2014. szeptember 5-i és október 3-i tanítása

A 2014. szeptember 5-i tanítás

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik elfogadtátok a meghívást, és a mai nap fájdalom- szenvedés Golgotáján megjelentetek.

És köszöntöm mindazon testvéreimet, akik ma szintén hallották a hívást, de valamiért távol kellett maradniuk, és így most a lélekben kísértek el benneteket az eggyé válásban a szeretet, kegyelem részében.

A mai napon a tanítások, amelyeket sorra vettünk e hónap tanításából, az első tanítás a közelgő ünneppel kapcsolatos, amikor köszöntitek, ahogy a ti saját nyelveteken mondjátok: a Boldogságos Szent Szűz, az Édesanya születés- és névünnepében. Ehhez tartozott az a tanítás, amely már nem ismeretlen előttetek, hisz már sokszor és sokszor hallottátok a tanítást, amely kiemeli azt, hogy hogyan és miképpen fogant gyermeket a Názáreti Mária az egyszerűségében, az igaz emberben. És hogyan, miképpen fogadta el Jegyese, József, szintén igaz emberként, aki azon tanakodott önmagában, hogy hogyan és miképpen cselekedjen: nem akarja megszégyeníteni, de valamit mégis tenni kell, ha már kitűnt, hogy gyermeket fogant.1 De hogy az Úr angyala álmában megjelent, attól a pillanattól megváltozik az élete, és elfogadja mindazt, amelyre az Úr angyala felkészítette Őt. Elfogadja Jegyesét, majdan együtt nevelik azt a Gyermeket, amelyről az angyal beszélt, hogy Jézusnak nevezed, és hogy a próféta jövendölte meg: „Íme, a Szűz Gyermeket fogant, kit Emmánuelnek hívtok, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”2

De ez a Gyermek, amely megfogant, ez az Írás és a próféta szerint történik, aki azért születik meg, hogy Ő elvegye, és megváltja minden bűnt a cselekedetek révén, mert majd kormányozni fog Izrael népének törzse felett.

Ez a tanítás, amely így most röviden elétek tárulva csak azt jelenti, hogy az ünnep, amelyhez tartozik ez az Evangélium-tanítási részlet, megfogható, kiemelhető, példa értékű a tanításában, hisz ebből erőt lehet meríteni, tanulni, megtapasztalni, és a saját életünket e szerint formálni, és élni a mindennapi életet. Mert itt a Szentlélek, a kegyelem, a szeretet, az igazság, a tisztelet, a megbecsülés a megbocsájtásában, mondhassuk azt, teljesen egy.

Hányszor és hányszor a földi életetekben oly hamar ítélkeztek, oly hamar megszóltok, oly hamar véleményt alkottok a helyett, hogy inkább először e példa értékű tanítást megérteni, felismerni, elfogadni, s ez által erőt meríteni, hogy „hogyan és miképpen tudom én is kialakítani a saját életemet, hogyan és miképpen tudom elfogadni mindazt, ami körülvesz, és nem ítélkezek, nem bántok meg senkit, megpróbálok ezzel a szeretettel, ezzel az örömmel, s ezzel a békével élni”, ahogy itt a tanítás ezt próbálja számotokra sugallni, megadni, megmutatni — ahogy József is a Jegyesével szemben egy kissé meglepődött, egy kissé elgondolkodott, egy kissé töprengett, hogy hogyan és miképpen cselekedjen.

De nem ítélkezett!

Ez nagyon fontos a jelen életetekben, mert az ítélet, az nagyon hamar megszületik rajtatok és bennetek. De először önmagatokba kell nézni, megvizsgálni önmagatokat, és ha rádöbbensz, hogy talán énnekem is lehetne még mit tanulnom, felismernem és elfogadnom, akkor nem ítélkezek, nem török pálcát mások felett, mert ez a tanítás ezt is tudja számotokra sugallni. Ő nem akarta sem megalázni, se kitenni Máriát, Jegyesét a megaláztatáshoz, a megcsúfoláshoz. Ő azon töprengett önmagában, hogy hogyan és mitévő legyen. De mire meghozta volna a döntését, addigra megkapta a segítséget, és akkor már a szerint cselekedett.

Ti is, ha nyitott szívvel és szeretettel vagytok részt, érzitek a tanítás mondanivalóját, akkor ti is tudtok felismerni és elfogadni, hogy hogyan és miképpen szeretnénk élni a mindennapjainkat, hogyan merítünk ebből a tanításból példa értékű kegyelmet, ami által tudok élni, haladni, elfogadni, megbocsájtani, és ami a legfontosabb, ez által szeretni a felebarátot és a testvért”.

A második tanítás, az már egy kicsit mást világít meg számotokra.3 De azt a tanítást kaptátok, amikor az írástudók, a farizeusok, ugye, akik azt mondják, hogy:

— Mi vagyunk a valakik! Hát mi megnézhessük, hogy ki hogyan vesz részt, és hogyan viselkedik.

A jelenben is vannak farizeusok és írástudók, akik néha azt figyelik, hogy ki hogyan cselekszik, hogyan vesz részt, és nem veszi észre a Szentlélek ajándékának működését a kegyelemben, ami ebben a világban is jelen van a mindennapi életben.

Hisz itt most csak vegyük, hogy elmegyünk Kafarnaumba, és bemegyünk a zsinagógába, ahol tanítást szeretnék adni tanítványaim részére. A tanítványaim figyelnek, a nép sokasága figyel, és figyel mindaz, aki nem azt nézi, hogy mit ad a tanítás, hogyan és miképpen kell ezt a tanítást neki felismerni és elfogadni, hanem azért van jelen, hogy:

— Mit tudok szembe állítani Vele? Mit tudok Neki felhozni, ami nem helyes?

Ha már így jövök el valahova, és így jelenek meg, akkor már a szívem nem nyitott, nem képes befogadni azt a kegyelmet a Szentlélek jelenlétének működésében, amely ilyenkor felétek tud áradni.

Mert itt, ugye, vannak a tanítványok, a nép sokasága, aki szinte ámulatba hallgatva figyel, megtapasztalja a szavakat és a tanítást. És van a másik része, akik szinte, mint ahogy a ti szavatokat mondanám, mint egy őrmester, megjelenik, és figyel, hogy mi a hiba, mi az ellentét, és mit lehet szembe állítani. És így van jelen, és nem veszi észre mindazt, hogy a kegyelem hogyan elevenedik meg előttetek, hogyan mehet felétek, hogyan válhattok vele együtt, és hogyan erősödtök meg vele, s hogyan működik ekkor a kegyelem rajtatok és bennetek.

Hisz ez is egy folyamat, amelyet fel kell ismerni, tudni kell megnyílni, befogadni, s eggyé válni vele.

És itt ekkor arról szólt, hogy az írástudók és a farizeusok, azok azért jelennek meg, hogy figyeljenek, hogy szembe állíthassák.

De Én, Jézus Krisztus Uratok a jelenlétben, ahogy reájuk tekintettem, felismertem szándékukat, láttam gondolataikat, ezért e beteg embert, kinek keze béna, még mielőtt cselekedtem volna, feltettem nekik egy kérdést. És a kérdés így szólt:

— Szabad-e jót, rosszat tenni, szabad-e életet menteni, vagy hagyni elveszni?

Ezen lehet elgondolkodni, hogy mit is lehet erre válaszolni, hogyan cselekedjünk, és hogyan éljünk, és fogadjuk el a felebarátot és a testvért.

Mert, ahogy már egy régebbi tanításban azt mondottam: A szombat legyen értetek, ne pedig ti legyetek a szombatért, mert az ember a felebaráti testvérben, Atyám gyermekében mindig többet jelent, többet ad, többet mondhat, mint a szombat, amit ők úgy akartak előadni, hogy hát szombaton nem szabad semmit sem tenni és cselekedni.

Most a jelenben, amióta már az új tanítások4 vannak előttetek, az új tanítás, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok már nem a jövendölés, hanem már a megjelenés révén vagyok köztetek, veletek és bennetek, azóta már az új tanítás elevenedik meg rajtatok és bennetek. S ekkor már nem a szombat az Úr napja, hanem a hét első napja, a vasárnap.

Ahogy ezt elmondottam nektek, mikor megjártátok a Szentföldet, ahogy ti mondjátok, és ahogy megneveztétek a megjelenést: Jézus nyomában, vagyis Engem, Jézus Krisztus Uratokat követtetek a felismerés megtapasztalásában, s ahogy mondottam: Jelen van a Jordán, ami a régit jelenti. De ez a Jordán megy a tengerbe, a tengeren szinte megtisztulva, és halad.5 És akkor mondottátok, hogy tovább ment ismételten a mélység tengeréhez6, ahol szintén jelen voltatok.

És érezni lehet az új, a régi, ahogy egymáshoz kötődik, de a jelenben nektek már az új adja a tanítást és a mondanivalót a felismeréshez, az elfogadáshoz.

S akkor ez a tanítás, ami arról szólt, hogy szabad-e jót vagy rosszat tenni, szabad-e életet menteni, vagy hagyni elpusztulni.

Most a jelenben kérdezném Én tőletek: Mikor valaki rosszul lesz az Úr napjában, nem siettek nyújtani számára segítséget?

De igen.

És akkor nem azt nézitek, hogy: „Ezzel megszegtem-e az Úr napját?” Nem nézitek, hogy: „Ezzel bűnt követtem-e el?” Nem nézitek, hogy: „Ezzel talán kitaszított legyek-e e jelenben?”

Ezért kell elgondolkodni, hogy ezek a tanítások valójában mit is nyújtanak számotokra, és mit adnak a mondanivalóban.

Mert Én is itt semmi mást nem mondottam e férfinak, csak azt, hogy:

— Állj ide középre!

A kérdésre nem adtak választ, akkor Én így szóltam:

— Nyújtsd ki kezedet!

És mialatt kinyújtotta, a kéz gyógyulást nyert.

És ezért haragra támadunk, gerjedünk, kiabálunk? S azon tanakszunk, hogy mit is kellene csinálni ezzel a Názáretivel?!

A jelenben is sokszor ez előfordul a mindennapi életetekben: nem mérlegeltek, nem álltok szembe vele, a problémáknak, és nem érzitek, hogy hogyan és miképpen kellene ezeket mind felismerni, elfogadni, és a szerint cselekedni. Mert a tanítás ezt nyújtja számotokra a mindennapokban.

Majdan jött a harmadik tanítás, amely ismét nem volt ismeretlen számotokra, csak most más megvilágításában adtam számotokra.7 Most nem úgy, hogy a lámpatartóra felteszitek, hogy világítson mindenkinek — most a tanítás az, hogy te, testvérem, a hit keresztségében hogyan tudsz világítani. Most a mai tanítás így szólt felétek.

Mert hogy is mondtam tanítványaimnak?

— Ha gyújtasz lámpást a lámpában, nem takarod le, nem dugod az ágy alá, hanem igyekszel megkeresni a tartóját, és felteszed, hogy világítson.

Most például ti, kik itt vagytok, mind részesüljetek e fényben, a világosságban.

De ennek a tanítása ez felétek, hogy hogyan éritek el e mondanivalót a szívvel, a lélekkel e kegyelem működésében, hogyan fogadjátok el a felebarátot és a testvért, hogyan hallgassátok meg a mondanivalót a tanításban.

Mert hogyan is szólt ez a tanítás?

Felteszed a tartójára, hogy világosságot nyújtson, mert aki belép e házba, világosság öleli át, mert hallgattok szavamra, és akkor nem féltek attól, hogy talán van olyan titok, hogy ki ne derüljön. Mert Én mégis azt mondom nektek: nincs olyan titok, amely idővel a felszínre nem tör a megvilágosodásában, a megnyilatkoztatásában, hogy egy legyen e tanítás mondanivalójával.

Érezni kell, hogy ez a tanítás saját magatokat szeretné megvilágítani a hit keresztségében, hogy Atyám gyermekei és Jézus Krisztus Uratok testvérei vagytok e tanítás által.

És akkor, ha van, akkor még adnak hozzája, hogy bővelkedjél a szeretetben, a békében, az örömben, a kegyelemben a működés révén. És akkor ezt több mindenre tudod fordítani az életed kapcsán és folyamán.

De akinek van egy kevés, és nem figyel, nem hallja meg tanításomat, szavaimat, akkor attól még azt is elveszik, vagyis elveszíti, amiről azt hitte volna, hogy az teljesen a sajátja, az övé. És későn döbben rá, hogy már nincs meg a kegyelem a működésében, a szeretetében: „Ismét el kell indulnom a változás útján, hogy ismét érezzem, hogy Uram, Jézusom, a Te testvéred vagyok, és szükségem van a kegyelmedre, mert kegyelmed nélkül semmivé válok.”

Ehhez a tanításhoz mondhatnám: Van nektek egy olyan ének, amit oly sokszor szívből és szeretettel szoktatok énekelni, amikor szinte megkapjátok rá végül a választ.

Hogy is mondod?

„Ki vagyok én, Uram? Egyre csak tűnődöm…”8

És ha végigmész az ének tanításán, mert ez is egy tanítás, a végén már rájössz: „Hát, ha megkaptam az életemet, amire vágyódtam, hogy nélküled élhessek, rájövök, hogy semmit sem ér az életem. Akkor inkább visszaadom, Uram, a Te kezedbe, ismét Hozzád akarok tartozni, és ismét Téged akarlak követni, mert akkor érzem a szeretet kegyelmének boldogságát, a működést a Szentlélek által.”

Fontos, hogy tudjál a keresztény hit világosságában világítani a felebarátnak és a testvérnek, mert ez által tudtok eggyé válni a mindennapokban, a kegyelemben.

Fontos, hogy értékeljed és szeressed mindazt, amit már megkaphattál, és amire azt mondhattad, hogy: „Az enyém. Megérdemeltem én ezt a sokat? És tudok vele bánni?”

Akkor ez a tanítás azt mondja: Még kaphatsz a kegyelemmel.

De ha nem tudsz a kegyelemmel bánni, ha nem tudod, hogy hogyan és miképpen cselekedjél, akkor, amiről azt gondolod, hogy a tied, elveszíted azt. És akkor szomorkodhatsz, mert úgy érzed, akkor valóban magányos maradtál, akkor, a saját szavaitokat használva, mondhatod: „Lehet, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett, és innen nem tudom, ki-e tudok mászni?”

Egyedül biztos nem. Szükséged van a segítségre, s a segítség által majd a kegyelemre. De ahhoz ismét tenned és cselekedned kell.

Fontos, hogy ezeket mind-mind felismerjétek, elfogadjátok, mert a tanítást most ennek a megvilágításában adtam számotokra, hogy érezd, hogy „valóban, a hit-keresztségemben én e világosság akarok lenni, aki e felebarátaimnak világítok, hogy a szeretet, az öröm, a béke, a megbocsájtás a kegyelmében összeköthessen bennünket, hogy érezzük, hogy fontosak vagyunk egymásnak, és egymásra számíthatunk” — különösképpen akkor, amikor fontos a megjelenés.

Így ajándékozom meg számotokra a mai nap tanítás áldását, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és legyetek a hit-keresztség világosságai, és világítsatok, nem csak önmagatok részére, hanem a felebarát, a testvér elfogadásához és eggyé válásához.

Ennek reményében fogadjátok kiválasztott Mária testvérem által áldásomat, amellyel megajándékozlak benneteket a Fény Világosságában, hogy megmaradhassatok a hitetek szeretetében, és érezzétek, hogy valójában ti hogyan és miképpen cselekedtek a mindennapokban.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, és gyulladjon meg bennetek a lámpa tanításának fénye, és világítsatok, nem csak önmagatok számára, hanem a felebarát és a testvér felé e kegyelem által a mindennapokban, a mindennapokhoz.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

A 2014. október 3-i tanítás

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, s a hívásban engedelmeskedve megjelentetek ismételten e ünnep keretében a fájdalom, szenvedés átélésében.

És köszöntöm mindazokat, akik imával, lélekkel próbáltak jelen lenni ezen a mai átélésen, ha csak távolból is kísértek benneteket.

A mai nap tanítása elsőként arról szólt felétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok imádkoztam, a tanítványaimnak pedig vágyuk volt, hogy talán nekik is jó lenne, ha megtanítani őket imádkozni.1 Hisz hogy’ is szóltak Felém?

– Uram, taníts meg minket imádkozni, ahogy János is tanította az ő tanítványait.

De amikor imádkozol, akkor próbálod átélni az ima szavait a mondanivalóban. Nem feleslegesen, hanem mindig csak annyit, amit szíved szeretetével átélsz és megtapasztalsz és megértesz. Hisz hogy’ is kezdtem el tanítványaimnak?

Azt mondottam, hogy:

– Azt mondjátok először is, hogy: Atyánk.

És ki számotokra az Atya?

A Mennyei Atya, akihez fordulsz.

Igaz, hogy van olyan ima is, amikor imádkoztunk, és akkor így mondottam tanítványaimnak, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben van.”

De most itt az Atyához szólt az ima, és az imában megpróbáltam számukra azt adni, hogy ami a legfontosabb az imában. Mert először megszólítják az Atyát, majdan folytatódik az ima, mert hogy’ mondotta Atyánk?

Utána: „Jöjjön el a Te országod.”

Mert erre szükség van itt lent, a Földön a megtapasztalás szeretetében.

„Add meg nekünk a mindennapi kenyeret.”

S a kenyeret nem úgy kell értelmezned, ami a táplálékot jelenti számodra, és akkor, ha jóllaktál, akkor már nem vagy éhes. A mindennapi kenyér: a lélek táplálékát is kell felismerni és elfogadni, mert a lélek, ha táplálék nélkül marad, nem tud úgy működni a nyitottság felismerésében, mint ha a táplálék megeleveníti a mindennapjaiban.

S majdan, utána azt mondottam: „Bocsásd meg nekünk bűneinket, ahogy mi is megbocsájtunk az ellenünk vétőknek.”

Ugye, ha érted a mondanivalót e szavakban. Hányan és hányan elmondjátok ugyan ezt az imát, de nem teljesen értitek a mondanivalóját, mert „én magamnak várom, hogy bűnbocsánatot nyerhessek, de hogy én megbocsássak annak, aki talán ellenem vét, az már nem teljesen működik”.

És majdan mi a vége?

„Ne engedj kísértésbe.”

Fontos, hogy ezen is elgondolkozz, mert Én, Jézus Krisztus Uratok mellettetek vagyok, és segítelek, s nem viszlek kísértésbe benneteket, hanem a kegyelmet árasztom a szeretet jele által. S amikor már ezt az imádságot megtanulod, ezzel az imádsággal imádkozol, akkor érted az imádságnak a mondanivalóját, és különösképpen azt, hogy először az Atyához fordulsz, mert hiszed, hogy te az Atya gyermeke vagy, te hiszed, az Atya segíthet neked, s az Atya meghallgat téged, hiszel abban, hogy Ő jelen van.

Majdan felkészülsz, hogy eljöjjön az Ő Országa, ami által a kegyelem és a szeretet árad, mert az Ország így jön el hozzátok és felétek.

És majd hogyan jön el a mindennapi kenyér a táplálék részében, nem csak testben, hanem lélekben, ami fontosabb a testnél? Mert ha a lélek tápláléka jelen van, és a lélek megerősödik, akkor már a test is erőssé válhat, mert a lélek tud figyelni a testre, de a test nem teljesen tud figyelni a lélekre. Ezért kell megtapasztalni és felismerni mindazt, amit az ima – a tanításának kegyelme és ajándéka, hogyan van jelen, és hogyan fogadod el, hogyan ismered fel.

S utána jön: „Bocsáss meg nekem, mert akkor talán én is megbocsátok.”

De nem talán, hanem, ha én várom, hogy nekem megbocsájtanak, akkor nekem is meg kell bocsájtani mindazoknak, akik ellenem vétettek.

Amíg ez a megbocsájtás-kegyelem nem működik oda-vissza rajtatok és bennetek, addig szintén nem jöhet el az Ország közétek, szintén nem érezhetitek a kegyelem működését. És hogyan legyen jelen akkor a táplálék a mindennapokban? Mert ha valamelyiket nem hiszem, és ha valamelyikben nem bízok, és ha valamelyiket nem engedem, hogy működjön rajtam és bennem, akkor hogyan indulok el a változás útján, s akkor hogyan mondom én boldogan és szeretettel: „s ne engedj engem kísértésbe esni”?

Ugye, milyen szép, hogy tudod, hogy ezzel az imádsággal valaki vigyázhat reád, valaki foghassa kezedet, és valaki figyelmeztethet akkor, amikor talán nem a helyes úton haladsz, amikor talán nem helyesen cselekszel, amikor talán nem fogadod el a felebarátodat és a testvéredet?

Ezek mind-mind fontosak e imádság által, e rövidebb változatának, különleges ajándékának szeretetével. Mert jelen van a hosszabb, azt is már próbáltam nektek mondatonként megadni, hogy megérthessétek, hogy hogyan és miképpen kell felismerni és elfogadni, és szinte megerősödni az ima ereje által, mert az imádság, az kegyelem a működésében, a szeretet jelenléte. És akkor nem csak arra törekszek, hogy hát elimádkozom minél gyorsabban és gyorsabban, mert akkor úgy mondom: „Hát, ezt a mai napot is befejeztem, mert megadtam azt, hogy elimádkoztam.” De hogy az imát megértettem-e, felismertem-e és megengedtem, hogy alatta működjön a kegyelem és a szeretet, azzal lehet, hogy nem foglalkozom.

Akkor hogyan vagytok jelen az imádságban?

Hisz tanítványaimat is nem véletlen tanítottam először így, hogy felismerjék, hogy az imádság mily fontos a mindennapi testvéremnek a mindennapi életben, a kegyelem jelenlétének ajándéka, működése által.

Fontos, hogy érezd.

Mert ha ezek jelen vannak, akkor ehhez tud kapcsolódni az az ima, amit szintén már megadtam, hogy ehhez, ugyanúgy átélve, átgondolva érzed, hogy a saját szavaiddal hogyan és miképpen szeretnél imádkozni, megfontoltan, és ezzel átadva mindazt, ami benned rejlik a kegyelem szeretete révén.

Fontos, hogy érezd az ima erejének működését a szeretet által és a kegyelem megtapasztalásában. Mert ha ezeket felismeritek, elfogadjátok, akkor másképp tudtok imádkozni, másképp tudjátok élni az imádságnak az erejét, kegyelmét és ajándékát, és akkor szinte azt mondod: „Nem csak imádkoztam, hanem éreztem az ima mondanivalóját a megtapasztalásomban, s éreztem, hogy én hogyan működhetek ebben az imában e szeretet kegyelme révén.”

Majdan jött a második tanítás, ami hogyan is szólt hozzátok?

Az örökség megosztása.2

S az örökség megosztását hogyan is próbáltam nektek átadni, ahogy tanítványaimnak?

Hogy: Én nem vagyok bírótok, hogy elosszam vagyonotokat. Én nem ezért vagyok jelen. De azért sem, hogy gyűjtsetek, mert akkor ismételten nem tudod, hogy ki vagy és hova tartozol.

S ekkor a földi kincsek megelevenednek, és gyűjtöd magadnak, és akkor azt mondom: Jaj azoknak, akik kapzsivá válnak, s jaj azoknak, akik arra törekszenek, hogy az örökségét megkaphassa, mert az őtet3 illeti meg, mert az az övé, s: „Azt én nem adom senkinek, és harcolok érte! Először lehet, hogy elkezdem szépen, később már lehet, hogy haraggal, gyűlölettel, indulattal.”

És akkor mondhatom azt, ahogy a példabeszédben mondottam a tanítványaim részére:

Ugye, van a gazdag ember, a földje sok termést hozott, és nem tudja, hova elhelyezni. Higgyétek el, ez egy nagy probléma, mikor valakinek van, és nem tudja, mit csináljon vele. Hát akkor kigondolja: „Hát még nagyobb helyeket készítek számára, hogy mindent jól el tudjak helyezni. És akkor a földi gazdagság kincsében azt mondom: »Hát, jól vagyok. Sokat termett a termés, sok évig elég a vagyonommal együtt, hát minek dolgozzak már? Eléldegélhetek, jól élhetek, ehetek, ihatok és mulathatok.«”

Ugye, milyen a földi gazdagsága?

Szinte kapzsivá válik.

És ekkor szól az Atya:

– Te, esztelen!

És ha ma számon kérik tőled lelkedet, hogyan van jelen a lelked, és mi lesz azzal a gazdagságoddal, amit összegyűjtöttél?

Már nem tudsz vele törődni, nem tudod, hogy mi történik vele, mert itt már nem a földi gazdagság a fontos, hanem az Isten kincsének gazdagsága a lélek jelenlétének működésével, mert ha számon kérik az életem lelkét, akkor tudjam, hogy hova tartozom, akkor tudjam, hogy mitévő lehetek, akkor tudjam, hogy merre indulhatok el, és van, aki felismer, és van, aki oda vezethet, és van, aki talán kezességet vállal értem, mert nem csak a földi gazdagság kincsére törekedtem, hanem megpróbálok az Atya szeretetében és az Atya kincseiben is gyűjteni, hogy a kegyelem működése így legyen teljes számunkra a mindennapokban és a mindennapokhoz.

Mert hogyan is tudod az Atyánál a mennybéli kincsidet gyűjteni?

Ha például a lelkedet kiegyensúlyozottá teheted, amikor tudod, hogy ki vagy, amikor tudod, hogy hova tartozol, amikor tudod, hogy mit szeretnél a mindennapi élet küldetésében és haladásában; amikor a lélek felismerésével elfogadod a felebarátodat és a testvéredet, amikor érzed, hogy a lélek kincse szinte összeköt a felebarát szeretetével.

És akkor érzed, hogyan is működik rajtad és benned az Isten kegyelme, a lélek szeretete az eggyé válásban és a felebarátban?

S akkor nem csak önmagamra számítok, és nem csak meghúzódva figyelek a földi gazdagságomra, amelyben lehet, hogy egy rövid ideig van örömöm, de hosszú távon nem lehet öröm benne, mert nem maradhat meg. És ha valami nem maradhat meg, akkor annak nem tudok örülni. Örülni csak annak lehet, ami jelen van, s ami segít, s ami átölel, és aki a szeretetet, az örömet és a békét árassza e kegyelemben a felismeréshez és a felismerésében.

S akkor már érzed, hogy hogyan is van jelen Atyám, vagyis, ahogy itt mondottam tanítványaimnak, Isten Országa, a működése a lélek ajándéka szeretetével. Mert ezek már, mikor fontosak nektek a mindennapi élet-jelenlétben, akkor tudod, hogy valójában neked mi a tennivalód e cselekvés által.

Majdan jött a harmadik tanítás: Tarts bűnbánatot.4

Mert ha bűnbánatot tartunk, önmagunkba nézünk, és láthassuk, hogy az nem a bűnbánat kegyelme és szeretete, „talán nem tartottam meg mindazt, amiről hallottam, s amire felkészítettek, hanem én önmagam akarom a bűnbánatot gyakorolni” – ezzel addig nincs is probléma, amíg lehet különbséget tenni, hogy mi is a bűnbánat a cselekedetekben, és a szeretet hogy’ elevenedik meg rajtatok és bennetek, és hogyan tud működni ez a kettő együtt a mindennap jelenében a szeretet által. Mert ha ezeket fel tudjuk ismerni, el tudjuk fogadni, akkor érezzük, hogy hogyan és miképpen tanított meg e tanításban Jó Jézus Krisztus Uram, hogy én hova tartozzam, és hogyan tartok bűnbánatot, hogyan tisztulok és nyílok meg, és hogyan fogadom el Általa a kegyelmeket, és a kegyelemmel hogyan tudok működni, s a kegyelemmel hogyan tudom elfogadtatni önmagamat, és hogy én is elfogadjam mindazokat, akik lehet, hogy most úgy érzem, hogy távol vannak tőlem, de a távolság nem lehetetlen, akiben él az igaz szeretet a kegyelmében. Mert az igaz szeretet erősít meg, védelmez, és megadja mindazt, ami fontos a mindennapi életemben. És akkor tudok bűnbánatot tartani, és nem félni mindattól, ami ez által jelen van, hogy önmagamba nézek, először felismerem önmagamat, és önmagammal szeretnék békét kötni az egyezségben és a szeretetben. És ha már ezek működnek teljes szívvel, lélekkel, odaadással, akkor tudom már a többi testvért is elfogadni, és tudok már a szeretet segítsége által kegyelmet nyújtani, hogy hogyan és miképpen működünk, hogyan és miképpen fogadjuk el a felebarátot és a testvért, és hogyan és miképpen próbálunk engedelmessé válni a mindennapok tanítása révén, amely a bűnbánatot hozta el számunkra.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam ma az ima erejét, ajándékát és kegyelmét, megadtam számotokra, hogy ne legyetek kapzsivá válva, hanem inkább működjön bennetek az irgalmasság-szeretet, a kegyelmem, hogy „én Atyám gyermekeként tudjak különbséget tenni mindabban és mindahhoz, hogy mi tartozik reám, és hogyan működök vele, és hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért, és hogyan próbálok segíteni neki, hogy ő se váljon kapzsivá, hanem a szeretet működése mutassa meg számára a meghívást az úthoz, az útban a kegyelem ajándéka révén”.

Mert ha ezek mind-mind rajtunk és bennünk működnek, akkor nem akarok olyan lenni, aki azt mondom: „Hát, van bőven, sok évig elég, hát mit törekedjek? Majd csak eléldegélek valahogy! Tudok enni, inni, ha kell, mulatni, és nem vagyok éber, és nem vagyok felkészült mindarra, hogy lehet, hogy kopogtatnak szívem ajtaján, hogy: »A lélek meghívásáért jöttem.«”

S akkor nem megijedni és elszomorodni kell, hogy: „Ilyen létezhet?”

Igen.

Mert hogyan értelmeztem a tanítást és a mondanivalót a kegyelem ajándéka révén?

És akkor tudom értékelni, felismerni, hogy hogyan kell bűnbánatot tenni, nem csak önmagammal, hanem a felebarát és a testvér felé egyaránt, egyformán, hogy egyek lehessünk a kegyelem szeretete révén a mindennapok ajándékában. Mert ha ezeket mind-mind felismerem és elfogadom, s talán most elhelyezem szívembe, lelkembe, és lehet, hogy sok, ami most bennem van jelen, de ha tudok különbséget tenni köztük és köztük, ha tudom sorba rakni őket, ha tudom, hogy mi a legfontosabb az én saját életvitelemhez, hogy hogyan és miképpen alakítsam ki a mindennapi életemet, akkor értem és érzem azokat a kegyelmeket a szeretet által, ami által tudom, hogyan szeretnék én megfontoltan bűnbánatot tartani Veled, Uram, Jézusom, e kegyelem szeretetével a mindennapokban, a mindennapokhoz.

S akkor fontos számunkra ez a tanítás, hogy elfogadom a testvért, aki talán hozzám tartozik, s akinek talán segítenem kell, hogy felismerje mindazt, amely körülveszi őt e kegyelem által, e működéssel a mindennapokban, a mindennapokhoz.

S ennek reményében ajándékozlak meg benneteket áldásommal, amelyet kiválasztott testvérem által árasztok felétek, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és működhessen rajtatok és bennetek.

És a mai áldásom elsőként az ima felismerésének, kegyelmének ajándéka, majdan, hogy „nem vagyok kapzsi, és szeretetben szeretnék élni, kiegyensúlyozva, a felebaráttal és a testvérrel, és nem akarok olyanná válni, hogy van elég, sokáig eltart még, és mit nekem, hogy hogyan és miképpen élek”.

Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni ebben és ehhez.

És „majdan hogyan tartok bűnbánatot először önmagammal, lelkemmel, testemmel, egész lényemmel, és hogy ha ezt már felismertem, és megtapasztaltam, és jól érzem magam, akkor tudom kialakítani mások felé is a bűnbánat kegyelmét”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok ma e különleges tanítás szeretetével a felismeréshez, az elfogadáshoz és az elinduláshoz, hogy először önmagammal béküljek meg, önmagamat ismerjem fel, önmagamban legyen a szeretet e kegyelem szeretete által, s akkor tudok nyitni a felebaráthoz, a testvérhez a tanítás által, lehet, hogy egy fohász-imával, lehet, hogy egy átöleléssel, lehet, hogy azért, hogy találkozhatunk, és akkor érzem, hogy a szeretetben nincs helye kapzsiságnak, az irigységnek, nincs helye a földi kincseknek, csak Isten Országának jelenléte és szeretete, a lélek felismerése és elfogadása a működésében. És akkor, mivel már kiegyensúlyozottá váltam önmagammal, tudok bűnbánatot tartani, először önmagammal, majdan a felebarátaimmal és a testvéreimmel.

Mert a kegyelem a szeretetében így áradhat reátok, és működhet rajtatok és bennetek.

Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!