JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. március 13. NAGYBÖJT 4.

Jézus Krisztus Urunk:

 {Köszöntöm} a mai napon, a bűnbánat negyedik Golgotáján mindazon testvéreimet, akik elfogadtátok a felajánló kérést, hisz kiválasztott Mária testvér, szolga kéréssel fordult felétek és Hozzám, Jézus Krisztus Urához, hogy adjam meg számotokra a meghívást a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy ismét egyek lehessetek e bűnbánat-idő negyedik Golgotáján, az ünnepben.

A mai nap tanítása, az folytatódik, ugye, ahogy a bűnbánatban szoktuk egymásra építeni a golgotai tanításokat. Ma a királyi tisztviselő fiának gyógyulásáról szólt felétek a tanítás1, és hogyan és miképpen ismerték fel a tetteket a csodajelekben, amelynek tanúi lehettek a megtapasztalásokban. De ez a tanítás folytatódik az elmúlt hét tanításáról, hisz ott is arról van szó, hogy senki sem lehet próféta a saját hazájában, és nincs is neki becsülete. Így a mai nap is úgy kezdődött, hogy mivel Én, Jézus Krisztus Uratok haladok Galileába Szamáriáról, és jóllehet, pont Én, Jézus Krisztus Uratok mondottam e szavakat, hogy senki sem lehet próféta saját hazájában, és nincs is számára becsület, de mégis elindultam, és oda értem, és ők szívesen fogadtak, mert megtapasztalták a jeruzsálemi városban, hogy hogyan és miképpen működtem, tanítottam és vettem részt az ünnepek alatt, aminek ők is tanúi voltak, hisz ők is jelen voltak az ünnepen. De nem kimondottan ez a mai tanítás lényege, hanem az, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor átmentem Galileába, megjelentem Kánában is, ott, ahol a vizet borrá változtattam a csodajelben, és majd Kafarnaumban.

Ugye, Kafarnaum ismerős előttetek, mikor az a tanítás van: Ó, te, Kafarnaum! Meddig tündökölsz, vagy éppen meghajolsz egészen a föld poráig?2

És most ebben a Kafarnaumban vagyok jelen, amikor a királyi tisztviselő sietve jön Elém, hisz tudomást szerzett róla, hogy jelen vagyok, és mivel a fia nagyon beteg, halálán volt, kérlelt, hogy induljak el, hogy meggyógyíthassam. De Én nem mindjárt elindulok, hanem még szólok feléjük és hozzájuk a tanítás-tételben, hogy:

– Valójában mit vártok még? Csodajeleket? Mit mutassak még számotokra, hogy felismerjetek és higgyetek?

De amit Jeruzsálemben láttatok, azt egyre többen és többen elfogadták, ezért fogadtak szívesen, mikor megjelentem, s ezért van jelen, hogy a tisztviselő ismételten kérlel, mert ő felismerte mindazt, ami jelen van, s amiről beszélgettünk, de számára az volt a nagyobb kegyelem, ajándék, csodatétel, ha Én, Jézus Krisztus Uratok meghallom az ő kérését, és a kérésben segítséget nyújtok számára, hisz másodszor már így szól:

– Jöjj, és gyógyítsd meg fiam, ki már halálán van.

– Ne félj, indulj csak el, hisz fiad élt, él.

És ő nem kételkedett, benne nem a félelem, aggodalom és a kétely elevenedett meg – ő felismerte azt, akihez fordult, s akitől várta a segítséget. És akitől várta a segítséget, az azt mondotta neki, hogy:

– Menj csak, fiad él.

És ő elfogadta e felismerést, és elindult haza, mert tudott hinni: az ember, e tettek szavának.

És a jelenben hányan és hányan ismeritek fel a tettek jelét a szavak által? Hogyan tudsz hinni, bízni, felismerni és elfogadni?

Vagy csak még mindig az van: „Hát, hiszek, hát, bízok, de azért a félelem, a kétely aggodalma, az azért jelen van, mert a nélkül nem tudok… Hogyan is kellene cselekedni?”

Cselekedj úgy, ahogy ez a királyi tisztviselő. Ez nem kételkedett, ebben nem jelent meg a félelem és az aggodalom a szavak hallatán, hanem tudott hinni benne. Hisz mi volt számára, ugye, a válasz?

– Menj csak, fiad él.

És neki ezek a szavak bőven elegendőek voltak a megtapasztalásában, majdan az elindulásában.

És mikor eléje szaladtak a szolgái, elmondották számára, hogy:

– Fiad jobban van, már elhagyta a láz.

Ekkor a tisztviselőnek eszébe jutottak a cselekedetek a tettek révén, hát megkérdezte:

– És mikor lett jobban fiam?

Ekkor ők elmondják, hogy mikor hagyta el őtet3 a láz és lett jobban.

– Pont ez az az óra, amikor számomra a Mester, a Názáreti azt mondotta: „Ne félj, menj csak, mert fiad él.”

Hányan és hányan várakozunk, hogy mikor kapjuk meg mi is e szavakat a tettek, cselekedetek révén, hogy: Menj, ne félj csak, fiad él, lányod jól van, unokáid elfogadják a felismerésben, ami megelevenedik rajtuk és bennük.

Hisz a jelenben nemcsak a múlt szavait kell felidézni, hanem a jelen mondanivalóját, hogy a jelennel mit tudsz megtapasztalni, mit tudsz felismerni, és mit tudsz elfogadni, mert a kegyelem a jelen révén így tud működni felétek és rajtatok és bennetek, ami által észreveszed mindazt, amit Én, Jézus Krisztus Uratok nyújtok számotokra a felismerésben, a mindennapi életben.

Hányan és hányan várjátok úgy a segítségnyújtást, mint ahogy ez a királyi tisztviselő várta, mert bízott és reménykedett, és nem a kétely, a félelem aggodalma vezérelte, hanem a bizalom szeretete.

Mennyivel más, hogy ha a bizalom szeretete van jelen, hogy ha azzal tudod érvényesíteni mindazt, ami átölel, ami felmelegít, ami megerősít, és amely meghív a mindennapi élet-útpályádon, hisz fontos, hogy felismerd e meghívást.

Mert ugye, a tisztviselőnek mi is az utolsó mondatai: mikor már meggyőződött mindarról, hogy fia meggyógyult, él, és melyik órában lett jobban, akkor már nem csak ő, hanem az egész családja és háza népe is tudott hinni és bízni mindabban, amely megjelent rajtuk, bennük és előttük.

Hányszor és hányszor Én, Jézus Krisztus Uratok számotokra valamit a tanításokból a felismeréshez és az elfogadáshoz adom, hogy ha ezeket mind-mind felismered, akkor tudjál e szerint cselekedni, tudjad, hogy valójában mire van szükséged a kegyelem működésének szeretetében, mert a kegyelem szeretete csak úgy lehet teljes előttetek, hogy ha felismeritek mindazt, ami körülvesz benneteket a kegyelem által, e szeretetben. Hisz akkor teljes előttetek ennek a tanításnak a mondanivalója, ami kapcsolódik az elmúlt héthez, hisz úgy is kezdődik, hogy nem lehet próféta senki sem saját városában, és nincs is becsülete.4

S ekkor a tanítás ezt tükrözi számotokra, hogy lehet, hogy nincs becsület, lehet, hogy nem lehet próféta a saját hazájában, de mégis kap valami kegyelmet, valami ajándékot a szeretetben, amit nem akar megbántani, nem akar eltaszítani, hanem meghagyja önmaga számára, mert érzi, hogy szüksége van rá e kegyelem működésében, mert a kegyelem a szeretetében csak így lehet teljes, és megmutathassa számotokra a felismerést a mai nap tanításához a tanításban, hisz ma a gyógyító kegyelem ajándéka elevenedett meg rajtatok és bennetek.

Ugye, most a bűnbánat-időben vagyunk. A bűnbánat-időben részesülhettek ti is a gyógyító kegyelemben, hisz hányan és hányan várakoztok és vágyakoztok, hogy részesei lehessetek ennek az ajándéknak és ennek a kegyelemnek. De mivel ma a tanításom pont ekképpen szólt hozzátok a felismerés és az elfogadás részében, és a hit szeretetének kegyelme, hogy „tudok-e hinni mindabban”, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok elmondok számotokra, és nem csak itt a tanítványoknak, a királyi tisztviselőnek, hanem most itt, a jelenben, a jelenlévőknek, akik szintén fel tudjátok ismerni, hogy a mai tanítás a gyógyító kegyelem által mit tud számotokra nyújtani, mi az, ami által érzitek, hogy működik rajtatok és bennetek, és megerősít a mindennapi élethez, a felkészüléshez, és mindahhoz, amelyre szükségetek van? Mert a gyógyító kegyelem, az ajándék, az működőképes, csak meg kell hozzá nyitni szíveteket, a lelket a befogadáshoz, a kegyelemhez és a működéshez. És ez minden testvért megillet. Mert ez a gyógyító kegyelem a működésében azt próbálja tükrözni számotokra, hogy a tanítást is többször és többször már megadtam, és kiválasztott testvérem is többször és többször elmondja számotokra: Legyünk felkészültek, mert ma vagyunk, de senki sem biztosít arról, hogy holnap vagy holnapután is leszünk. S ezért ez a kegyelem, ez egy gyógyítás a működésben, ami fontos, hogy minden nyitott szívű testvérem, ha felkészül, és szeretné elfogadni, akkor részesülhessen benne. Ez nem csak kortól függően van jelen.

Hányszor és hányszor – most a ti szavatokat használom – nem mindig a koros megy, hanem a soros. A sorosban nem biztos, hogy a koros megy elsőként el, hanem a sorosban néha meglepődtök: „Jé, egy fiatal, ki befejezte földi pályáját!”

S ilyenkor, pásztoraim, mit mondotok?

„Hát miért nem hívtátok – a ti szavatokat használom – a papot, hogy a gyógyító kegyelmet… – vagy már, mikor azt mondják, hogy halálán van, akkor lehet mondani, hogy az utolsó kenetet – megadjuk?”

De mikor jelen van a gyógyító kegyelem minden év bűnbánat-időben, akkor miért nem cselekedtek? Miért kötitek korhoz és betegséghez? Ki biztosítja, most csak, ha itt a jelenlévőket veszitek a mai napban, nem csak itt bent, a Szeretet házában, melyik pásztor merné vállalni, hogy egy év múlva vele találkozom? Biztos abban, hogy akinek most azt mondja, jár ez a kenet a gyógyító kenetben, a megerősítésben, mert ő koros, és elmehet. Holott egy fiatal a sorosban kikerüli a korost.5

Ezen, pásztoraim, el kellene gondolkodnotok, hogy nem korhoz kell kötnötök azt a kegyelmet a gyógyításban, amely minden testvéremet megilletné.

A bűnbánat-idő a tanításában és sok pásztorom szavát idézve azt mondja, az ő nyájának, az ő testvéreinek, az ő híveinek, hogy: „Tegyetek többet! Imádkozzatok többet! Legyen sok jó cselekedet!”

És a pásztorom mit tesz?

Most ezt Én, Jézus Krisztus Uratok kérdezem.

Ő megteszi azt, amit neki kellene nyújtani a saját híveinek, a testvéreinek, vagy korhoz kössük?6

És a korhoz kötésben is megpróbáljuk kiválasztani azt a szentmise-áldozatot, ahol tudjuk talán, hogy a legkevesebben vannak jelen, hogy még kevesebben részesüljenek ebben a csodálatos gyógyító áldásban, amely nem csak a betegséget, hanem a lelket gyógyítja elsőként, és az után a betegségekre megy.

És a lélek táplálékát e gyógyítással meg kell adni, s meg kell ajándékozni mindazoknak, akik felkészülnek és elfogadják.

Így a mai napon, kik ma jelen vagytok és elzarándokoltatok a bűnbánat negyedik Golgotájára, amelyre egyre több és több testvéremnek megadtam szívébe a meghívást, de mivel nem tudtátok, hogy ma azt a tanítást emelem ki, ahol a királyi tisztviselő fia gyógyulást nyer, így nem tudjátok előre, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok ma árasztom felétek a gyógyítást a kegyelemben, hogy betöltse szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, és működhessen rajtatok és bennetek, és majdan, mikor egyek vagytok, és felkészültök a legnagyobb áldozatra, a szentmise átélésére, akkor ott szívetek nyitottságának szeretetével, örömmel, e kegyelmi ajándék, gyógyítás, áldás után majdan eléneklitek e gyógyító kegyelmi áldáshoz való éneket, s akkor is lehet mondani azt, hogy: „Uram, én még mindig érezni akarom azt az ajándékot, amit a mai napon számunkra megadtál.”

Most, mielőtt összefogjuk kezeinket, minden testvéremet arra kérem, nyissátok meg szíveteket, és szívetek nyitottságával helyezzétek magatok mellé mindazokat, akik fontosak számotokra, hogy részesülhessenek e kegyelemben.

Egy kis csendben helyezzétek ide mindazokat, akik fontosak önmagatok számára, a család, a szerettek, a gyermekek, az unokák, a testvérek, a sógorok, a sógornők, a munkatársak, az engesztelők, és akik lélekben vannak jelen, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok egy pár gondolati segítségnyújtáshoz felsoroltam számotokra pár testvért az elhelyezéshez és a felajánláshoz. A többit pedig tegyétek ti meg.

A mai tanításom a tisztviselő-fiú gyógyítása. Ennek reményében megajándékozlak benneteket e gyógyító kegyelmi ajándék-áldással, hogy töltse be szíveteket és a lelketeket. Érezzétek a működő fénysugárt a Szentlélek által, amit most minden testvérem felé elküldök, aki felkészült e kegyelem befogadásához, mert ez a gyógyító kegyelem először érintse meg minden nyitott szívű testvérem lelkét, majdan szívét, testét, egész lényét, hogy működjön rajtatok és bennetek, hogy részesülhessetek e meleg fénysugár kegyelmének ajándékával, hogy megerősödve e gyógyító kenetben, ami fontos, hogy táplálék legyen a léleknek, a szívnek és az egész testnek, ami által működik rajtunk, bennünk, ami által elfogadjuk e gyógyító kegyelem gyógyítását. Hisz ez a gyógyítás, ez számotokra is, lehet mondani, ahogy pásztor testvérem többször és többször már elmondotta számotokra, hogy ez egy terápia. A terápia megmutassa, hogy a működéssel hogyan és miképpen tudtok erőre kapni, felkészülni és haladni e meghívott úton.

És a mai nap áldásom így öleljen át benneteket, mint ahogy most összefogjátok kezeiteket, hogy érezzétek a fénysugár melegségét e Szentlélek működésének kegyelme által, szinte összekovácsolva, megerősödve, felkészülve, hogy „így részesülhettem a gyógyító kenetben”.

Áradjon reátok fényem sugara, minden testvéremre, akiket elfogadhatok, akiket felajánlottatok, hogy érezzék ők is ott e melegséget, ahol most jelen vannak. Mert ez a jelen mutassa meg minden testvérnek, hogy ne félj, ne kételkedj, ne aggodalmaskodj. Legyen erős hited, reményed, békéd és szereteted, mert ha ez teljes rajtad és benned, akkor tud működni, akkor tudsz eggyé válni, és akkor részesülhetsz e csodálatos kegyelem, ajándék működésében, a gyógyító kegyelemben, amely összekovácsol, és amely megmutatja, hogy a lélek tápláléka milyen fontos a mindennapi életben, a mindennapi élethez.

És ekkor boldogan mondhassátok, énekelhetitek majd, ahogy felkészítettelek benneteket a szentmise-áldozat átélésében, hogy áradjon reátok e fénysugár, töltse be szíveteket, lelketeket, és működjön rajtatok és bennetek, és szinte érezd a melegség simogatását, érezd, mintha felemelne és lebegnél, érezd, hogy te is fontos vagy, mert te is az a testvér lehetsz, akiért az atya a fiáért fordul, hogy: „Jöjj segítségére, és gyógyítsd meg, mert már halálán van.”

S erre Én, Jézus Krisztus Ura így szólok feléje:

– Menj csak, fiad él.

Ezzel adom nektek is áldásomat:

Menj csak, éld életed, és működjön bennetek ez az Élő Gyógyító Kegyelem az áldásban, és ez által tudjátok elfogadni az ajándékot, amely a mai napban a melegség szeretetét árasztotta felétek, reátok a befogadásban, hogy bennetek legyen, és ez által működik rajtatok, és megmutassa, hogyan és miképpen alakítsd ki e meghívott utat a mindennapi életben.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom.

Most majd pásztor testvéreimmel együtt árasszuk áldásomat számotokra, akik szintén tudják, és megértették, hogy mily fontos ez a gyógyító kegyelem a működésben minden testvérem számára, aki felkészül, és aki befogadja.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

 A jelen lévő testvérek:

 Ámen.

  Jézus Krisztus Urunk:

 Pásztoraim még szólnak felétek egy-két szót, hogy ennek az áldásnak valójában, mikor ők adják rátok, és azt mondják, nyújtsd kezedet, homlokod, és megérint e különleges olajjal, hogy részesülj e kegyelmi csodában.

Kiválasztott szolgámnak is van egy különleges olaja, amelyet már sokszor megadtam számotokra, és még nincs kizárva, hogy idővel majd részesülhettek belőle.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

Antal atya:

 Uram, nagyon sajnálom, hogy ezt megtiltotta a püspök, de én nem fogom az után magamat irányítani, visszahozom ezt a kenetet, mert Te akarod, és én adom tovább a híveimnek.

 János atya:

 Nagyon fontos a betegek szentségét kiszolgáltatni, persze nem csak a haldoklóknak, de szoktatni az embereket, hogy igenis, azt gyakrabban is föl lehet venni minden évben. És elkezdtem, már tavaly csináltam egyszer azt, hogy… És az idén is volt, meg jövő évben is szeretném folytatni, hogy bárki kívánta, a templomban kiszolgáltattam, mert föl lehet venni. Csinálják ottan, Vajdaságban, van egy, mondhatnám, olyan búcsújáró-szerű hely, február 11-én7, püspök jelenlétében is kiszolgáltatták a betegek szentségét. Mondom, hát akkor nekem is szabad.

És a hívek azért örülnek.

Meg húsvétra, akit meglátogatom, azt a betegek szentségével ellátom.

Általában elfogadják.

Úgy, hogy nem kell félni. Magyarán, ez valóban a lelket segíti.

S annyi esetben megtörtént, még amikor még haldoklott is valaki, utána jöttek a rokonok: „Atyám, úgy megnyugodott az illető!”

Ez már az Úr Jézusnak a segítsége, biztos.

Meg amúgy is. Többen mondták, akik nem haldokoltak, lehet, hogy még öt-hat év múlva is élni fognak, hogy segített nekik.

Hát a kegyelem segít. Az Úr segít a kegyelmekkel. Külön kegyelmi kiáradás.

 Jézus Krisztus Urunk:

 A kegyelem, az az, ami mindig fontos, hogy megkaphassák azok a testvéreim, akik vágyakoznak rá, és nem pedig korhoz kötni, és betegekhez. Mert ez a szeretet, ez mutatja meg, hogy ti is, ahogy mondani szokták pásztoraim, Jézus Egyházához tartoztok. Jézus Egyházában ez is jelen van, s Jézus Egyházában fontos, hogy ez működjék, hogy azok a hívek, akik vágyakozva várják, hogy ők is részesülhessenek ebben a kegyelemben, nem elzárni vagy elküldeni, mert még nincs abban a korban, vagy „nem vagy halálodon a betegségedben, hogy részesülhessél benne”.

Fontos, hogy ezeket a pásztoraim részére el lehet mondani. Hívő is oda állhat, és elmondhassa, vagy ha nem akarja elfogadni tőle, akkor bátran tegye fel a kérdést: „Miért, atyám, én nem Jézus nyájához tartozom, nem Jézus Egyházában? Én nem részesülhetek abban, amire vágyakozom, amire szükségem van, hogy a lelkem tápláléka meglegyen, hogy a testem is erőre kapjon?”

Így a mai tanítás meghozta számotokra ezt a várva várt kegyelmet, amire vágyakoztatok.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!