JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. március 27. NAGYBÖJT 6.

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm a mai napon jelen lévő testvéreimet, akik a bűnbánat hatodik fájdalom-, szenvedés Golgotájára elzarándokoltatok, hisz meghallottátok szívetekben hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve megjelentetek.

De köszöntöm mindazon testvéreimet, akik szintén meghallották szívükben a hívást, de ma nem tudtak megjelenni, de lélekben részt vettek, és lélekben elkísértek benneteket, hogy ők is részesülhessenek e fájdalom-, szenvedés-golgotán a lélekjelenlét-imával, felajánlással, majdan az eggyé válással.

A bűnbánat hatodik Golgotáját, amelyet a mai napban most átéltetek, ez egy kis öröm, egy kis szeretet, egy kis béke jelében tükröződött számotokra, hisz már közelebb kerültetek az ünnephez, hisz az ünnep a bevonulás pillanatával elevenedik meg rajtatok és bennetek. És ti is örültetek, némelyek épp úgy, mint tanítványaim, akik tudomást szereztek róla, hogy:

– Holnap, ha felvirrad a nap, útra kelünk1, és a város felé vesszük utunkat. Öröm és boldogság, hogy mi is ott lehetünk az ünnepen!

Majdan ugyanígy örültek a mai jelenlétben is többen, hogy közeledik az ünnep számunkra a bevonulás pillanatának átélésében2, amikor a Mester, a Názáreti, a Próféta – szinte királyként köszöntik, hogy király.3

De a Mester, a Názáreti és a Próféta nem akar király lenni, ezért hamarosan lejön e szamárcsikóról, hogy ne nézzék királynak.

De az ünnep megelevenedik-e rajtatok és bennetek?

S az ünnep után a bevonulásával már közelebb kerültek ismételten ahhoz az ünnephez, ami elhozza számotokra az élet ajándékát, kegyelmét, szépségét, hisz hogy is kezdődik a mai nap tanításotok e mellett?

Hogy húsvét előtt hat nappal4 Én, Jézus Krisztus Uratok elmentem Betániába, ahol Lázár él, és akit feltámasztottam a halálból. S ennek híre elterjedt. És ezért sokan és sokan jöttek, hogy láthassák, hisz itt nem Én, Jézus Krisztus Uratok kellettem a megtapasztaláshoz, a találkozáshoz és a látáshoz, hanem itt az kellett, hogy láthassák azt az embert, aki halott volt, és akit feltámasztottam a halálból. Azzal szerettek volna találkozni, szembenézni és megélni, hogy ilyen csoda is történhet, hogy meghal, sírba helyezik, és a sírból a Fény erejével és az Atya segítségével új életre kel: az élet, amely itt erősebb lett a haláltól.

Sokan kezdtek hinni és bízni, és követni.

És itt, ezen az ünnepen, a vacsora tiszteletében, kik helyet foglaltak, részesültek e kegyelemben, és itt Mária, aki nem az asztalhoz ült, aki nem felszolgált, hanem ő elment, és vett egy fontért illatos nárduszolajat, amellyel megkeni az ő Mesterének Lábát, majd hajával megtörül, és az illat betölti a helységet.

S akkor, ugye, jelen vannak a vendégek között tanítványaim, és az egyik megjegyzi, hogy:

– Nem kellett volna ezt inkább eladni 300 dinárért, és szétosztani a szegények között?

Ugye, ilyenek a jelenben is vannak, akik így gondolkodnak, akik azt nézik, hogy nekik hogy legyen jó. Hogy a másik emberrel kell-e törődni, észrevenni, az nem olyan biztos.

Hisz itt mit mondott?

Hogy:

– Ha eladjuk 300 dinárért ezt az illatos olajat a kenetben, akkor szétosztjuk a szegények között.

De ezt ő nem azért mondotta, mert netán gondja lett volna a szegényekre! Ő ezzel saját magáról le akarta tenni, hogy őt figyeljék, és netán a tanítványtársai tolvajnak nevezzék – ki az adományokat megnézte, megcsonkította, vagy elemelt belőle, vagy, ahogy írva vagyon, hogy ellopta?

Mindegy, hogy melyik szót használjátok, a jelenben ez nagyon ismerős, mert most ezt élitek – senki nem törődik a másikkal a felebarát testvériségében: „Én érvényesüljek, és én a másikkal nem törődöm.”

Ugye, ismerős számtokra?

Hányan és hányan beleesnek ebbe a hibába! Hányan és hányan, mikor probléma jelenik meg körülötte, és a ti szavatokat használva, most azt mondják, és azt mondjátok: „Szinte a hullámok összecsaptak a feje fölött. És hogyan, mert nincs kiút e nehézségből, amely körülvett, a hullámcsapásokból, amelyek megjelentek?”

Ilyenkor kell arra gondolni, hogy a tanítások mit nyújtottak számotokra a jelenben, a tanításokkal hogyan hívtalak meg benneteket a jelenhez, a tanítás által hogyan működhet a jelenben mindaz, amit megadtam számtokra e bűnbánat időszakában.

A félelem, a kétely, az aggodalom?

Az imádság?

A szeretet?

A kegyelem elfogadása, a működése, hogy minden embert a felebarátban egyformán kell szeretni, elfogadni, tisztelni?

És nem csak azt, aki kedves számomra, és nem csak azt, aki által élhetem az életem, hanem mindazt, aki talán úgy van előtted, hogy nem kedves saját hazájában, otthonában: „Csak nem, hogy ő fog nekünk szólni, megmutatni, vagy erőt adni?!”

Hisz a kegyelem az ajándékában ezt mutatja számotokra.

Így ez a mai nap tanítása már a bűnbánat-idő – a bűnbánat-idő – összefoglalása, mondhatni azt, szinte a befejezése, mert ez után már csak az öröm és a szeretet elevenedik meg rajtatok és bennetek. De e bűnbánat-időben is hányszor és hányszor megadtam számotokra a szeretet örömét, a békéjét és a kegyelem működését, és áldással ajándékoztalak meg benneteket a megerősítés kegyelme révén. És akkor ez a mai tanítás már nem úgy lebeg előttetek, mint tanítványom felett, hogy szétosztani a szegényeknek.

Szegények a jelenben is vannak, és a jelenben is lesznek.

De Én, Jézus Krisztus Uratok is vagyok a jelenben, és szeretnék lenni mindazoknál, akik felismertek, akik elfogadtak, és akik követnek a küldetés követése részében.

Hisz a múlt tanításában hogyan is szólottam?

Szegények mindig vannak veletek, de Én, Jézus Krisztus Uratok nem leszek veletek.

És ezt az olajat a kenetben már temetésem napjára készítették elő.

És ezt így kell elfogadni és értékelni és érezni, hogy valójában Én, Jézus Krisztus Uratok hogyan vagyok jelen e múlt tanításában, és hogyan tudjátok áthozni a jelen tanításába a mai nap megtapasztalásában és a mai nap elfogadásának felismerésében. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok a jelenben itt szeretnék maradni veletek. De hogy felismerjetek, elfogadjatok, kövessetek, ehhez nektek is tenni és cselekedni kell, és mindabban és mindahhoz, amit már a tanítások által megadtam számotokra a megerősítésben és a kegyelem felismerésében.

Így a mai nap tanítása ezt tudja tükrözni számotokra, hogy a múlt jelene hogyan kapcsolódik össze, és hogyan ismered fel, és hogyan tudsz ebből kilépni, és átlépni a jelenhez, e szeretet-kegyelemhez, érezni az öröm békéjét a felismeréshez és az elfogadáshoz. És akkor ti nem olyanok lesztek, mint a múltban, hogy egyre többen és többen megjelennek, de nem azért, hogy Velem, Jézus Krisztus Uratokkal találkozzanak, vagyis a Názáretivel, hanem azért, hogy: „Hadd láthassuk azt az embert, aki feltámadt!” – vagyis akit feltámasztottam.

De ők itt már nem kimondottan azt figyelik, hogy mi alapján jelent meg az életben, hanem, hogy jelen van az életben, és „mi ezért szeretnénk őt felkeresni és megismerni, és ha már ő jelen van, akkor tudunk hinni, bízni, reménykedni és követni”. Mert a csoda a múltban megelevenedett. De a csodát a jelenben is sokan és sokan várjátok, hogy megelevenedjen a felismeréshez és az elfogadáshoz. De a csoda nem mindig így tükröződik számotokra, mint ahogy a múlt tanításában elevenedett meg, hogy azért jöttek, hogy nem Jézus Krisztus Urukat, vagyis a Názáretit és a Prófétát szerették volna látni, hallani a felismerés megtapasztalásában, hanem csak azt, hogy ha Ő cselekedett, s cselekvés révén feltámasztotta e halott Lázárt, és jelen van, és beszél, szól, megy, megjelenik, akkor ő a csoda, és már hozzája kell tartozni, benne kell hinni, felismerni és elfogadni, és követni.

És a jelen tanítása nem teljesen ezt akarja számotokra megmutatni, hanem azt, hogy csodák a múltban is voltak, és a jelenben is vannak. De a csodákat fel kell ismerni, tudni kell elfogadni, és tudni kell vele eggyé válni. De a csodában ne ezt várjátok a jelenben, hogy: „Most én is azt figyelem és keresem, hogy Uram, van még valaki, akit feltámasztottál a jelenből, hogy felkeressük, és hozzája tartozzunk?”

A tanítás ezt nem tükrözi számotokra.

A jelenben a tanítás azt adja: jelen lett az Élő Evangélium, az Élő Szentlélek, ami által a jelenben hogyan tudsz működni, hogyan tudsz mögéje állni, hogyan érzed, hogy te egy testvér vagy, és a testvérben tudsz cselekedni, és a cselekvés révén talán mások is tudnak rád figyelni, felismerni és elfogadni. És akkor érzitek, hogy ez a csoda ereje a jelen tanításának összekötésével a múltban és a múlttal. Mert figyelni, észrevenni, megtapasztalni és eggyé válni kell mindazzal, ami jelen van előttetek, amivel eggyé válhattok, ami által működhettek, és a működésben megengeditek, hogy a szeretet itt foglaljon helyet, a szeretet erősítsen, a szeretet mutassa meg számotokra az utat, a szeretet kössön össze benneteket a múlt tanításával, a jelen tanításához. És a szeretet segít felismerni mindezt, hogy: „Ez valóban csoda a kegyelem ajándékának működésével, ami most a miénk, amit megkaphattunk, amivel megerősödtünk, és mi nem csak olyanok akarunk lenni, hogy csak a csoda miatt tudunk hinni, és a csoda miatt szeretnénk megmaradni, hanem bennünk él és működik a Szentlélek kegyelme az Élő Evangéliumában. És én a tanítást felismerem, és melléje vagy mögéje állok, és a szerint cselekszem.” Mert ez által működik a kegyelem a mindennapokban, a mindennapokhoz.

És akkor valóban ajándék ez a tanítás, közeledvén a húsvéthoz, és a húsvétban nem csak az lenni, hogy felismerem, hogy ki az, aki fontos számomra, ki az, akiért tudok tenni vagy cselekedni, hanem mindenki legyen fontos a testvéri felebarátban számomra, és mindenkiért tudjak tenni és cselekedni, ha másképp nem, akkor őszinte, szívből jövő felajánló ima révén, hogy a kegyelem ez által tudjon működni, és megmutatni mindazt, ami fontos a mindennapi élethez, az eggyé váláshoz, a kegyelem szeretetéhez.

És így a mai nap megajándékozlak benneteket e szeretet, kegyelem áldásával, hogy a múlt tanítása legyen példa a jelenhez, mert a jelen nem érvényesülhet a múlt nélkül. Ezért kell összekötni, összekovácsolódni, hogy eggyé válhassatok, de már nem kimondottan a múlt tanításával, hanem a jelen tanítása, ami mögé állhatok, amivel szembesülhetek, amiért harcolhatok, és ami által megváltoztathatom mindazt, ami bennem rejlik, és ha én változhatok, példát adhatok azoknak a testvéri felebarátban, akik ismernek, akik elfogadnak, és akik tudnak követni.

És így akkor a mai nap áldás, e kegyelem áldásaként árad reátok, hogy az illat töltse be a nyitott szívű testvéreimet, és ha még mindig nincs meg a kellő megfigyelés, a felismeréshez és az elfogadáshoz, még mindig meg lehet jobban és jobban nyitni szíveteket e felismeréshez és e elfogadáshoz, a működéshez és a kegyelemhez e szeretet révén.

S ennek reményében árad reátok e szeretet-, kegyelem-áldás az illattal együtt.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek megerősödik, élővé válik az Élő Evangéliumával, a bűnbánat tanításával összekötve, mert a múlt nélkül nincs jelen, és a jelen sem működik a múlt helyett.

Ezeknek tessék így, szinte eggyé válni, egymáshoz tartozni, és akkor a Szentlélek is meg tudja mutatni számtokra, hogy ez a bűnbánat – összekötve, összekapcsolva, egymásra – valójában mit nyújtott a felismeréshez, az elfogadáshoz, a küldetéshez és a követéshez. És így a mai tanítása pedig ezt tükrözi számotokra, hogy jelen van ez az illatos olaj a kenetben, amelyet temetésem napjára készítettek elő.

Én most nem a temetésem napját tükrözöm számotokra, hanem a szeretetet a felismeréshez, az elfogadáshoz, az eggyé váláshoz, és az illat kegyelme vezessen e meghívás által a mindennapokban, e bűnbánat-idővel és az elkövetkezendő hetekben, hónapokban e szeretet-kegyelemben, hogy érezd és érvényesülhessél mindazzal, ami a tanítás számotokra, és hozzátok szól, hogy élővé váljon rajtatok és bennetek, és melléje vagy mögéje állhassatok a működésben, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!