JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2015. szeptember 4.

Jézus Krisztus Urunk:

 [Köszöntöm testvéreimet a] mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban egyre többen és többen engedelmeskedtetek, és részt vettetek e fájdalom, szenvedés jelen lévő ünnepén.

És köszöntöm mindazon testvéreimet, akik a mai napon csak lélekben voltatok jelen, és lélekben követtétek és kísértétek e fájdalom, szenvedés Golgotáját, hogy ti is részesülhessetek mindabból, e jelen kegyelemből, amelynek részesei lehettünk.

A mai nap tanítása1 elsőként az volt, ami tanítványaimnak szólt, hisz a tanítványaim megpróbálnak úgy élni, hogy figyelnek másokat, és a másokban, a felebarátban és a testvérben, majd ők megjavítják őket. De Én, Jézus Krisztus Uratok így szólottam feléjük, hogy:

‒ Amíg saját magad hibáit a tettek cselekedetében nem javítod ki, és nem változtatsz, addig te ne akarjál másoknak segíteni, és azok hibáit megjavítani.

Példabeszédet adtam számukra ‒ a példabeszéd, amely nem volt ismeretlen, hisz ahogy már régebben elmondottam számotokra, hogy az Evangélium tanításai közel három éve ismétlődnek, és ismét rá esik a tanítás választása, ami által felismeritek, elgondolkodtok, próbáljátok magatok elé vetíteni az utolsó tanítást, ami erről szólt abban az időben. Csak, hogy azóta annyi sokféle tanítás volt, hogy nem mindig jut eszetekbe, csak néha egy-egy szófoszlány vagy egy mondat, így a mai nap tanítása is nem volt ismeretlen számotokra, mert azt mondottam a példabeszédben tanítványaimnak, hogy:

‒ Ne akarjatok ti senkit megváltoztatni addig, amíg önmagatok nem vagytok teljesen tiszták.

A hibáitokat kiküszöbölitek, és érzitek a jelen szeretetet.

Vak, úgy-e, nem vezethet világtalant?

Mert hogyan is van ez a jelenben?

Ezt mondhatjátok úgy a jelen szavakkal, hogy a vak és a világtalan egy pár, akik egyik sem lát, és ha megfogják egymás kezét és elindulnak az úton, és megjelenik egy gödör, mivel nem ismerik, mindketten beleesnek.

Ezért hát a példabeszédet a jelenben úgy kell értelmezni, hogy: „Én a jelenlétben felismerem, Uram, hogy amíg én nem küszöbölöm ki a saját hibáimat a tettek, cselekedetek révén, addig nem megyek oda egy felebaráthoz, egy testvérhez, és megpróbálom neki elmondani, hogy hogyan és miképpen működjön és cselekedjen.”

Fontos, hogy ezekre oda tudjunk figyelni a jelen tanításában.

De folytatódott itt a tanítás, hogy hogyan és miképpen, a példabeszédben, hogy ne akarjál felülmúlni a Mestert a tanítás által. Legyél olyan tökéletes az emberben, hogy mielőbb hasonlíthassál a követésben a Mesterhez.

Úgy-e, a jelenben ez megint a mindennapi életünkhöz így szólhat, hogy: „Én, ha néha tisztában vagyok is a dolgokkal, de akiktől ezeket tanultam, nem akarok föléjük menni, nem akarom azt mondani, hogy: »Ó, ti már nem vagytok jó; én jobban tudom, hisz én már okosabb vagyok!«”

A jelenben fel kell ismerni a Mestert a Tanítóval, hogy hogyan és miképpen adja a tanítást, hogyan és miképpen csatlakozok Hozzája, követem a tanítást, és szeretnék én is olyanná válni.

Itten most azt tudom nektek elmondani a példabeszédhez, hogy kiválasztott Mária szolga, ti tudjátok, sokan, hogy nem olyan régen azzal a pásztorral, aki ma nincs közöttetek, de lélekben itt van, elutazott egy olyan rendbe, ahol a pásztor mindig elmondotta számotokra, hogy ez egy kemény és egy szigorú rend. Hát ezt a külső szemlélő így könyveli el. De aki ott van jelen, az tökéletes akar lenni. És kiválasztott Mária testvéremhez is az volt a kérés, hogy:

‒ Ajánlj föl bennünket, hogy tökéletesek legyünk Jézust szolgálni, tökéletesek legyünk Jézus felé az imában, tökéletesek legyünk a felebarátok iránt, tökéletesek legyünk mi egymással, akik itt élünk. És ezt a tökéletességet fogadjuk el, mert akkor érzem, hogy Jézus lakik bennem.

Úgy-e, milyen érdekes?

A tanításnak a része ezt a tökéletességet szeretné nektek elmondani a mai jelenben, hogy lehet tanulni olyantól a felebaráti, testvéri szeretetben, aki lehet, hogy távol van tőled, vagy nem ismered, vagy éppen nem is hallottál róla, de ha mégis valaki elmond neked valamit, szívedbe zárod, és elgondolkozol, hogy: „Valóban, mi mondhatjuk azt, hogy lelki testvérek vagyunk, mert egy síkon, egy hullámhosszon mozgunk. Mindegy, hogy te ott vagy, és mindegy, hogy én itt vagyok. Mert a tanítás ezt adja számunkra, hogy legyünk egyek akkor is, amikor távolság van közöttünk.”

De a lelki eggyé válás a szeretet működésében mást tud nyújtani. És akkor tudunk mi is tökéletessé válni, és már szinte nem csak hasonlítani, hanem megállni a Mester mellett, és a Mesterre feltekinteni, és ha a Mester azt mondja számunkra is a jelenben: „Jöjj, és kövess, testvérem!”, ez majdnem úgy hangzik, mint mikor akkor kiválasztotta tanítványait, és azt mondta: „Jöjj, és kövess, és tanítványom leszel.”

És a jelenben ezeket mind-mind fel lehet ismerni, el lehet fogadni, érvényesülni, és ez által változni és változtatni. És akkor nem az az ember vagyok a felebarátban, a barátban, aki oda megyek, és talán még nem is ismerem, s azt mondom neki: „Hát, barátom, neked van egy szálkád a szemedben! Majd én kiveszem, megnézem!”

Úgy-e, így érdekesen hangzik, e szavak?

De ha mélyebben belenézel a mondanivalójába, akkor ez néha szinte bántó. „Hát honnan tudja ő, hogy valójában bennem mi zajlik? Lehet, hogy a szememben e szálkát észrevette, mert megvillant előtte, és ő ezen mindjárt cselekedne. De nem veszi észre, hogy az ő saját szemében meg már jelen a gerenda.”

Gerenda?! Néha mondhassuk, hogy szinte erdő van előtte, és nem lát ki belőle! De az okosságát mégis gyakorolni akarja mások felett.

És néha nem kimondott ez az okosság a segítségnyújtás, hanem néha ezzel meg tudtok bántani a felebarátot, a barátot és a testvért.

És itt is mit mondottam Én tanítványaimnak?

‒ Előbb vedd ki saját szemedből azt a gerendát, ami által nem látsz, nem érzékelsz, nem ismersz fel.

És ha már ez nincs jelen, akkor észreveszed felebarátodat, barátodat, testvéredet, és már talán akkor nem is tűnik annyira szemedbe az a szálka, akkor már elgondolkozol azon, hogy érdemes-e oda mennem, és hogy kivegyem-e ezt a szálkát. Mert akkor már rádöbbenek, ó, hogy a testvérem, a barátom, a felebarátom egész másképp van jelen, egész másképp tudok rá nézni, egész másképp tudok vele beszélgetni. Már érzem a melegséget, érzem a szeretetet, érzem a közelséget, és akkor érzem, hogy mi már egyek vagyunk, és ismét, ahogy mondottam az első példabeszédhez: egy sík, egy út, amelyen haladunk. Már szinte kézen fogható, és kézen fogva mehetünk az úton, és észrevesszük a felebarátot, a testvért, észrevesszük, hogy mi valóban egyek vagyunk Jézus Krisztus Urunkkal, Ő az igazi Nagy Pásztorunk, Ő a mi Legnagyobb Testvérünk, és mi ehhez a Pásztorhoz, és ehhez a Testvérhez szeretnénk tartozni, hasonlítani, követni, és Melléje állni. És akkor, ha szétnézek, akkor öröm az élet, öröm a testvérekkel való találkozás, örömmel tudjuk átölelni egymást, és örömmel tudunk elindulni. S akkor tudjuk, hogy mi a megbocsájtás lényege. Mert a megbocsájtás ahhoz a hibához is tartozhat, amelyet ki kell küszöbölnötök, hogy ti tökéletessé váljatok.

A tökéletességhez sok mindent lehet felsorolni, felajánlani és kérni, és eggyé válni vele, és érezni, hogy más vagyok, érezni, hogy bennem Jézus lakozik, mert elfogadtam Őt, szívemben helyet készítettem Számára, és boldog vagyok, hogy eggyé válhatok Vele e kegyelem szeretete révén. S akkor a mindennap öröm, ünnep és kegyelem. És nem csak a fájdalom, a bánat, a szomorúság, a kétely, amely megbotránkoztat, ami által nem tudok figyelni önmagamra, nem tudom elfogadni felebarátomat, testvéremet, mert csak magammal vagyok elfoglalva.

Ilyenkor érezni kell azt a szeretetet és azt a kegyelmet, ami ajándék, ami erő a felismeréshez és az elfogadáshoz és az eggyé váláshoz, hogy akkor változtattam, követek a küldetésben, a hasonlóságban, a tökéletességben, a felismerésben és az elfogadásban. S akkor boldogan tudok élni, boldogan tudok haladni e meghívott úton, mert én is egy olyan testvér vagyok, aki felismertem mindazt, ami a tanítás által nekem szól e kegyelem működése révén.

A második tanításunk2 a mai napon pedig arról szólt felétek, hogy mikor Nikodémus felkeresi Jézust ‒ és ezt a tanítást megadtam, mert azt mondottam Nikodémusnak, hogy senki sem magasztalhassa fel önmagát egész a Mennyekig, aki nem onnan érkezett, és alá nem merült a jelen dolgoknak, a jelen világnak e szeretetében.

S akkor lehet mondani: Én, Jézus Krisztus Uratok, ki Nikodémusnak azt mondottam, hogy:

‒ Az Emberfiát is fölemelik egykoron épp úgy, mint ahogy Mózes felemelte a kígyót a pusztában.

De Én nem azért jöttem az Emberfiában, hogy elítéljem ezt a világot. Én azért jöttem, hogy megváltoztatva tökéletessé tegyem a felismerést ebben a világban.

És ha ezt a tanítást meg tudjuk érteni, fel tudjuk ismerni, hogy valójában mit mond a puszta, a kígyó, a felemelkedés, és mit mond az Emberfia, aki már előre elmondotta, hogy:

‒ Felemelnek az Emberfiában.

Mert az ünnep, amely előtt álltok, erről fog megemlékezni, és ezt adja számotokra, az Evangélium tanítását. És hogy tökéletes legyen a felismerés és az elfogadás, ezért, ha a Keresztre tekintek, és a Kereszt tanítását Én nektek különösképpen akkor adom meg, amikor megtörténik a hajnal örömünnepe a Feltámadásban, és mikor azt mondom nektek e hajnal fényének illatában:

Íme, a Kereszt, tekints reá szíved szeretetének örömével, mert ez a Kereszt szeretetből van jelen, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok szeretettel vállaltam mindazt, hogy Én jelen legyek ezen a Kereszten.

Az Én megváltásom, az Én szeretetem, az Én jelenlétem így hozhassa el számotokra, hogy tökéletes legyen az emberiség e jelen világban.

Mert ebben a rohanó világban a nehézségek körülvesznek benneteket. De a nehézségekből ki lehet lépni, és lehet kérni önmagatok számára a kegyelem működését a segítségnyújtásában. És akkor, ha a Keresztre tekintek, akkor öröm járja át szívünket, lelkünket, mert érezzük, hogy a Keresztből sugárzik a szeretet, az a szeretet, amely átölel, amely felmelegít, amely megerősít, és ami által megváltozhat az életünk a kegyelemben, és haladhatunk a mindennapokban.

És akkor boldogan tekinthetünk erre a tanításra, és boldogan megérthessük azt a szót a mondatban, amikor ebben a tanításban az hangzik el, hogy: Atyám úgy szerette ezt a világot az övéivel, hogy Engem, Egyszülött Fiát adott oda nektek, hogy Én megválthassam, és Én üdvösséget hozzak e világba e szeretet által, a kegyelem működése révén.

S akkor, mint a testvéri felebarátban, szinte összekovácsolódtok, tudtok alkotni, mint mikor nektek árasztom áldásaimat évek folyamán, és azt mondom, hogy alakítsunk egy láncot, és ne azt nézd, hogy ki van melletted, ki fogja meg kezedet, kivel alkotod a láncot, hanem legyen nyitott a szíved, felkészült, örömmel a szeretethez, a kegyelemhez a befogadás révén, hogy megerősödve tovább tudjak élni és haladni e meghívott, mindennapi úton. És ha ezeket felismertem, elfogadtam, eggyé váltam vele, akkor nekem ez a tanítás javamra válik, és meg tudom érteni mindazt, amit először Nikodémus se értett meg, csak később, és akkor már boldog volt, hogy ő ennek részeseivé vált e tanítás által.

És ti is boldogok vagytok, mikor egy tanítással részeseivé váltok mindabban, a jelenben, ami most körülvesz benneteket. És akkor boldogan tudjátok mondani: „Szinte bele tudok kapaszkodni, mert erőt ad. Bele tudok kapaszkodni, mert érzem a szeretetet. Bele tudok kapaszkodni, mert tudok haladni az úton. Bele tudok kapaszkodni a felebarátomba, és már nem vagyok egyedül, már többen vagyunk. És boldog vagyok, hogy én ehhez az úthoz tartozom, ami előre vezet a Fény világosságában, és a kegyelem működése révén átölel, felmelegít és erőt ad.”

Így a mai napon e két tanítás szinte egymásra épülve megadja számotokra e hónap Evangélium-tanításából, hogy: „Hogyan és miképpen kell a mostani jelenben felismerni ennek a tanításnak, az Evangélium élő működésének mondanivalóját, hogyan vagyok én benne egy testvér, akire boldogan mondhatom szívem nyitottságának szeretetével, hogy én egy olyan testvér vagyok, aki hasonlítok a Mesterhez, sőt, Melléje akarok állni, sőt, még tovább megyek: követni akarom, mert tökéletes akarok lenni, mint az Ő tanítványai, és a tanítványaiban most mi a jelenben, mert a jelent így adja meg számunkra a mindennapokhoz és a mindennapok révén.”

Köszönöm, hogy így felismeritek a tanítás lényegének mondanivalóját.

Így a mai napon árasztom majd reátok áldásomat kiválasztott Mária szolga által.

De még mielőtt az áldásra megyünk, a mai nap is kérni fogom az íródeákomat3, hogy közeledik a névünnep az Édesanyám tiszteletében, és ne feledkezz el róla, hogy ismét te köszöntöd.

Tudom, hogy néha elgondolkodol, hogy: „Hogyan és miképpen tegyem?”

Ilyenkor gondolj arra, amikor még a kezdetekben távol voltál, a munkád lekötött jobban, mint most, amikor még mindent nem értettél, és felkértelek, hogy köszöntsd Nevemmel, jelenlétemmel a névünnepet köszöntő testvéreiteket néhány gondolattal, néhány szóval. És boldogan leírtad, és örömmel átadtátok.

És most, ennyi idő után, ismét ezek az ihletek megjelennek, erőt adnak, és szeretettel tudod köszönteni az Édesanyát a testvérek nevében a névünnepben, mert hála és köszönet virágát sokszor és sokszor elhelyezitek Atyám házában, a zarándokhelyen e jelképszobornál, de a köszöntő, a szó, a hála, a megbecsülés, ez most közös lesz a jelen lévő testvérekkel együtt a megjelenésben.

Ennek reményében most áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária szolga által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok ebben a szeretetben, ebben a kegyelemben, ebben a Fényben, amely a mai nap tanításából reátok árad, összefon benneteket az eggyé váláshoz, a kegyelemhez és a szeretethez, hogy a jelenben is az Élő Evangélium a tanításában megadhassa számotokra azt a segítséget, „amelyre pont most talán szükségem van, ami által megerősödöm, és ami által érzem, hogy én is az a tökéletes testvér, felebarát, követő akarok lenni az én Mesterem mellett, aki mellé állhatok, és haladhatok a mindennapokban, a mindennapokhoz”.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

 A SZŰZANYA KÖSZÖNTÉSE

Égi Édesanyánk!

A Földön élő gyermekeid köszöntését fogadd e szerény mondatokban.

Mindannyian a lelkünk virágát nyújtjuk Neked imánkban.

Köszönjük, hogy felénk fordítod Tekinteted, felemeled az elesett gyermekedet, s szelíd mosolyoddal bátorítasz bennünket.

Lábad elé borulva adunk hálát a simogató Kezedért, a lelki vigaszért, az elfogadott imákért, az érezhető Anyai ölelésért.

A névünnepeden együtt, összefogott kezeinkkel, mint a szentolvasó-szemek, alkotunk egységet, s örömben, szeretetben adjuk át köszöntésünk Neked.

Üdvöz légy, Mária! Drága, Jó Anya! Boldog névnapot!

A szerető gyermekeid.

Ámen.