JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2016. augusztus 5.

X. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

És köszöntöm mindazokat, akik a mai napon lélekben kísértek el benneteket, hisz többeknek több más feladatuk volt, ami miatt távol maradtak. Hisz a hívás jelen a szívben és lélekben, de néha mást is előtérbe kell helyezni: a család, a munka vagy más, ami miatt távol vagy.

A mai nap tanítása, amely felétek szólt, az az írástudók és a farizeusok a képmutatásában, hogy hogyan és miképpen jelennek meg1. Hisz a mai tanítás arról szól, hogy jelen van a Mennyek Országába való út, de ők próbálják elzárni mindazok elől, az emberek elől, akik szeretnének bejutni, hogy ők is ott helyet foglalhassanak. De ezt úgy teszik számukra, hogy először keresnek olyan embert, akit megtéríthessenek, hogy felismerhesse az utat. De amikor megtalálták, földön, vízen körbejárva, hogy megtalálják, s utána nem engedik, hogy eljusson a Mennyek Országába vezető úthoz. Mert az már nem hivatott, hogy ők ott helyet foglalhassanak, vagy elindulhassanak.

Akkor hogyan és miképpen kell ezt megérteni, felismerni, elfogadni?

Hisz ez a tanítás ma nemcsak ezt nyújtotta számotokra, hanem példabeszédet is mondottam el nekik. Mert hogy is van ez?

– Jaj nektek, képmutatók, írástudók és farizeusok!

Úgy-e, ezen el lehet gondolkodni, mikor az van, hogy: „Jaj, nektek…!”

De Én, Jézus Krisztus Uratok most a jelenben azt mondom: Nyisd meg szívedet, érezd a kegyelmet, érezd a szeretetet, és próbálj e szerint változni és e szerint cselekedni, elfogadni felebarátodat, testvéredet, hogy együtt haladjatok az úton. És ezt az utat, ha már felismerted, elfogadtad, akkor nemcsak arra gondolni, hogy: „Ez az enyém. Én tudom, de hát talán neked vagy neked nem mondom el, nem is vezetlek rá, mert nehogy te is ott legyél, ahogy én!” – ez már a képmutatás jelét akarja tükrözni számotokra.

Mert: „Ha én megtalálok valamit, ami tetsző, ami szép, ami jó, ami szeretetet és kegyelmet és békét áraszt, hát hogyan akarom én ezt megosztani egy másik embertársammal” – aki talán felebarátod?

De te nem úgy könyveled el, hogy felebarátod. Te csak azt mondod, hogy: „Ő is, lehet, hogy egy ember, de nem ismerem, nem tudom, hova tartozik, nem tudom, hogy miképpen van jelen.”

Igen, te nem látsz teljesen be, hogy egy emberben mi zajlik a testvéri, felebaráti szeretet által, vagy hogyan és miképpen működik rajta és benne az Én meghívásom, hogyan és miképpen érzékeli a tanítások mondanivalóját, hogyan és miképpen érzékeli, mikor hall valamit, például lehet mondani: erről a helyről. Mert lehet erről a helyről először csak negatívumban beszélni, de nem biztos, hogy a negatívumban rombolsz, mert a negatívum lehet, hogy kíváncsiságot szül.

Az emberi szervezetben, a szívben – a ti szavatokat használva, ahogy szoktátok egymásnak mondani, úgy-e, ha valamit nem értesz, valamit nem tudsz, és mégis szeretnél tudni, akkor hogy is mondjátok? Mosolyogva mondom most nektek: „Szinte kifúrja az oldalamat! Hogy én miért nem tudhatom?!”

Úgy-e, milyen egyszerű?

El kell gondolkodni néha mindazon, hogy egy felebarátod és egy testvéred hogyan és miképpen vesz részt, nemcsak itt, ezen a helyen a meghívásban Atyám házához; a meghívásban a mindennapi imához; a meghívásban az engeszteléshez.

Hisz ezeket mind-mind fel kell ismerni, meg kell élni, s meg kell tapasztalni.

Mert a mai tanítás – mellette – ezt nyújtja számotokra.

Hogyan is volt itt a példabeszéd, mikor azt mondják a képmutatók, az írástudók, a farizeusok?

– Esküszöl a templomra?! Hát semmit sem ér! Esküdj a templom aranyára! Az kötelez ám Téged!

Úgy-e, „nem” arra kell esküdni, amelyben lakhatsz, ahonnan kegyelmet kapsz, hanem mindjárt azt nézni, hogy a hatalom hogyan van jelen, és a hatalmat hogyan lehet elfogadni, hogyan lehet vele érvényesülni…

De itt Én, Jézus Krisztus Uratok hogy is mondottam ezt a tanítást?

– Hogy hogy nem a templomra esküdni?! Hát mi a nagyobb? A templom, amely megszentelheti a templom aranyát.

Amin el lehet gondolkodni, hogy valójában ez mit nyújt számotokra a kegyelemben, a szeretetben, a felismerésben és az elfogadásban.

Mert a templom, amelyben lehet lakni, amelyben jelen vagyunk, és ahol érezzük a működést a szeretetben, a felismerésben.

És az arany, amely jelen van, az lehet, hogy csillog, lehet, hogy úgy érzed, értéke van, de az érték az arannyal együtt semmissé válhat, ha nincs benned szeretet, nincs benned béke, nincs benned megbocsájtás, nincs benned elfogadás a felebarát felé. Hisz csak akkor vagy teljes ember a meghívásban, ha szereted felebarátodat és testvéredet.

Hogyan is folytatódik ez a tanítás?

Hogy ha az oltárra esküszöl, az semmit sem jelent. De ha az oltáron az Áldozati Ajándékra esküszöl, az kötelez téged.

És miért csak az kötelezhet? Hát mennyivel nagyobb az oltár, ami megszentelheti ezt az Áldozati Ajándékot!

Hogyan is van a szentmise jelenléte előttetek?

Jelen van, úgy-e, az oltár. Mikor elkészítitek a szentmiséhez ezt az áldozatot az oltáron, s amíg nem kezdődik el, és nem történik meg a kegyelmi ajándék a csodában, az átélésben, a megtapasztalásban, a felismerésben, addig ez az ajándék az áldozatban jelen van, de még nem szentelődött meg.

Tehát várnotok kell, hogy megszentelődjön.

És a megszenteléssel, utána, magadhoz fogadhatod.

És érzed az Élő Kegyelmet e szeretetben.

Fontos elgondolkozni, hogy valójában mi kötelez, és mi a fontosabb: az oltár az Áldozati Ajándékával, de csak akkor, amikor már megszentelődik. S akkor tudod mondani, hogy: „Esküszöm a templomra, mert a templom, amely jelen van, az megszentel mindabban és mindahhoz, amely részesévé válik, ha ott lehetek.”

Az oltár – szintén azt mondod, hogy: „Esküszöm az oltárra és az oltáron lévő Áldozati Adományra, Ajándékra, amely megszentelődik, és a megszentelődés révén én is részesülhetek e csodálatos kegyelmi ajándékban, erőt meríthetek, másképp láthatok, s másképp érzékelhetek, felismerhetem a felebarátomat és a testvéremet, és örülhetünk egymásnak.”

És a vége úgy fejeződik be: „És ha esküt teszel az Égre, az Ég trónusára és mindarra, aki helyet foglal ezen a trónuson.”

Úgy-e, ez a Mennyei Atya, kinek gyermekei lehetünk, mert az Atya szabad akarat-cselekvésével megadta nekünk e vendégéletet. De e vendégéletben e szabad akarat-cselekvésében hogyan alakítom ki a mindennapi életemet, ez rajtunk múlik, hogy hogyan és miképpen ismerem fel, és mi szerint cselekszem.

Fontos ezen elgondolkodni, mert az ajándék a kegyelemben csak így működhet.

A mai nap tanítása röviden ezt sugallta számotokra.

De most, mivel áttértünk egy újabb napba, és ebben a napban, úgy-e, mi az Evangélium-részlet?

Amikor Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztom három tanítványomat, és felmegyek velük a hegyre.2

A hegy sokaknak ismerős, akik már a zarándoklatban ott járhattatok, és a zarándoklatban megtapasztalhattátok e hegynek, fényének varázsát, kegyelmét és szeretetét, ahogy a tanítványaim is, mikor észrevették, hogy a ruha oly fehér, hogy szinte egy kelmekészítő nem tud ilyent készíteni. És valaki megjelenik, akivel beszélgetek. És jó érzés itt lenni!

„Hát hadd építsünk három sátrat – úgy-e? – egyet Neked, egyet Illésnek…”

Milyen jó, mikor erről tudunk beszélni, hogy a kegyelem a fényben hogyan erősödik meg rajtatok és bennetek e ünnepben!

Tanítványaim is örömmel voltak jelen, örömmel élték át e átváltozást a fény jelenlétében és mindazokkal, akikkel beszélgettem.

És most, ennyi év után, mikor elzarándokoltok e helyre, és megtapasztalhassátok ennek, fényének jelenét, nyugalmát, békéjét, szeretetét, s amikor erről a hegyről a távolba lehet látni, hogy milyen csodálatos e kegyelem, amely megjelenhet előttünk, és amelynek részeseivé válhatunk a mindennapokban.

De ebben a hónapban számotokra, kik e országban éltek és e nemzethez tartoztok, ilyenkor mindig pár gondolatot kifejtek felétek, mert íme, szívetek nyitott a sok kérdésre, hogy: „A válasz valójában mikor jön el számunkra?” – ahogy már e évben, a bűnbánat-időben szólottam felétek, most is azt tudom csak elmondani.

Ennek az országnak Édesanyám Királynő, aki mindenkor segítséget nyújt az Ő gyermekeinek az Ő nemzetében, kik Hozzája tartoztok.

Nektek kell kiengesztelni e Szeplőtelen Szívet a segítségnyújtáshoz és a kegyelemhez. Nemcsak néha-néha beszélni róla, hanem cselekedni is. Mert hisz mindenki azt mondja: „Mi lesz ezzel az országgal a többi ország mellett?”

Most nem akarom egész Európa jelenlétét felétek elmondani.

Íme, Én csak azt mondottam:

Ügyelnetek kell a hitetekre a szeretetben.

Nem a vallásról van itt szó, hanem a hitről!

A hit, amely jelen van a szívedben, jelen van a lelkedben s egész lényedben, amihez tudsz ragaszkodni, és amire mondhatod, hogy a sajátod. És neked nincs szükséged más hitre, te nem akarsz más hitre átmenni: „A hitben a valláshoz így tartozom, ehhez a valláshoz, amelyet – hogy is szoktuk mondani, a ti szavatokkal? – Jézus Krisztus Urunk adta nekünk, Péter által. És mi ehhez a megalakított, megadott valláshoz hitünkben tartozunk.”

Ez fontos, hogy a hited legyen jelen!

Mert a hitet, azt nem alakíthatod ki, azt nem erőltetheted rá senkire. A hit, az egy megélő kapcsolat a szeretettel, a kegyelemmel és mindazzal, akihez tartozol, kinek gyermeke és kinek testvére vagy.

Ezeket szintén fel kell ismerni, és tudni kell elfogadni és értékelni.

Mert ha könnyedén veszitek, és nincs jelen a mindennapi felajánló imátok a kérésetekben, akkor ne szomorkodjatok el azon, hogy: „Valójában most mi hogyan és miképpen érvényesülünk, és mi lesz országunkkal?”

Ilyenkor tekintsetek az Édesanyára, a Királynőre, és kérjétek az Édesanyát, a Királynőt, aki a védő palástot e ország fölé terítette, hogy adja meg számotokra a védő kegyelmet a működésben és a jelenlétben.

És különösképpen most, amikor ismét azt az ünnepet is ünneplitek, amikor az Édesanyát megkoronáztátok.3

Úgy-e, annak most már tizenhatodik esztendeje lesz, és a tizenhatodik esztendőben hányan és hányan változtak meg e felajánló ima révén. És itt nemcsak, ahogy mondani szoktátok, a hívekről és az egyszerű testvérekről van szó, hanem mindazon pásztoraimról, akik azt mondják, hogy: „Nekem van egy nyájam, kinek pásztora vagyok, és ott élek és munkálkodom.”

De nem mindegy, hogy hogyan és miképpen, és hogy a pásztoraim is az Édesanyámhoz bizalommal és szeretettel fordulnak-e e felajánlások részén.

Nemcsak a híveknek kell mondani, hogy: „Ti imádkozzatok, ti engeszteljetek!” – a pásztoraimnak is kell. És ha lehet: közösen, együtt. Mert a példát, azt megélni a megmutatásában lehet, és nem csak elmondani. Mert azt mondani talán: „Én nem érek rá, mert nekem sok a dolgom.”

Ügyelni kell arra, hogy a közösség a hívőkben megmaradjanak.

Emlékeztek egy régebbi tanításomra, amikor azt mondottam: „Ó, én pásztor vagyok. Boldog vagyok, hogy van egy nyájam. Én elöl megyek, és a nyájam majd követ.” És mikor hátratekint, azt veszi észre: „Hát nincs senki, aki utánam jönne! Valamit talán nem jól csináltam? Talán valamit nem úgy adtam át, ahogy kellett volna? Vagy talán nem vettem emberszámba híveimet” – ahogy Én a tanítványaimat, Én a nyájamat?

Mert egy pásztornak figyelni kell az ő nyájára, hogy a nyája ismerje őt, és a pásztor is ismerje övéit.

És mindenki akkor elöl megy be, nem hátul, vagy oldalról, vagy lopakozva, hanem: „Megnyitott ajtónál be tudok menni, mert én ismerem őket, az enyéimek. Ők is ismernek engem, és hallgatnak szavamra. És akkor valóban követnek.”4

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, mert a kegyelem csak így működhet. És az Édesanya, a Királynő, ki ennek az országnak Királynője lett, így tud segítséget nyújtani számotokra a mindennapokban, a mindennapokhoz, ha szívvel, nyitottsággal, őszintén és szeretettel össze tudjátok tenni kezeiteket, ha kell, imaláncot alkotni, ha kell, együtt, örömmel és szeretettel felajánlani, kérni, vagy éppen hálát adni mindazért, ami talán már megtörtént, és mindazért, amire szükségünk van, és amire vágyakozunk.

Zűrzavaros a mindennapi élet, de ezt a zűrzavart is a segítségnyújtásában el lehet indítani a békéhez, a szeretethez az ima által.

Fontos, hogy ezekre tudjatok figyelni, tudjátok átadni önmagatokból, megélni e kegyelemmel a szeretetben.

És akkor ez a két csodálatos ünnep, amely előtt álltok5, elhozhassa számotokra a szebb és jobb jövő reményét a pillanat megélésében. Mert ha nem mindjárt tetőzik be minden kegyelem, ez nem azt jelenti, hogy nincs jelen, és nem működik. Ez egy folyamat, amelyen végig kell menni, de csak úgy, hogy ha ti is cselekedtek az élő hit kegyelme által a megtapasztalás mindennapjában. Mert akkor a szeretet is felétek árad, működik rajtatok, bennetek, és ezt a szeretetet tudjátok átadni mindazoknak, akik vágyakoznak e szeretet-kegyelemre.

Fontos, hogy átéljétek és megtapasztalhassátok e hónap tanítását, amelyet most több részletben adtam át nektek a felismerés elfogadása részében.

Ennek reményében árasztom felétek kiválasztott Mária testvér által áldásomat, hogy áradjon reátok, és töltse be szíveteket, lelketeket, és működhessen rajtatok és bennetek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be minden nyitott szívű testvérem szívét, erősítsen, óvjon és védjen, és vezessen a mai tanítás által a meghíváshoz, a cselekedetekhez, hogy ez által tudjatok eggyé válni, és együtt működni a felajánlásban, a kérésben és a mérhetetlen hálában a fohász révén, mert ha ezeket felismerjük, ha ezeket elfogadjuk, akkor tudunk valóban változni, változtatni, észrevenni mindazokat, akik lehet, hogy most egy kicsit távol vannak tőlünk, de ha felismerjük, megérinthessük őket szeretetünkkel, akkor ismét egyek lehettek e kegyelem által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!