JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2016. június 3.

IX. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon e fájdalom, szenvedés Golgotájának átélése után.

S köszöntöm mindazokat, akik a mai napon is, ha testben nem is, de lélekben megpróbáltatok egyek lenni a meghívás, kegyelem által, hogy egymáshoz tartozzatok, s egymásra figyeljetek, egymást elfogadni és örülni.

Így a mai nap tanítása, amely felétek szállt, egy kicsit most nem kimondottan a tanítást adom számotokra, hanem elsőként az ünnepet, hisz ma többen és többen e szeretetnapon azt mondottátok: „Milyen szép ünnep van! Ez az ünnep, amely – így mondjátok saját szavaitokkal – Jézus Szívének ünnepe.”1

A Legszentebb Szív?

A Legdrágább Szív?

Az Örömteli Szív?

Az Irgalmas Szív?

Tele Kegyelmekkel Lévő Szív?

Úgy-e, mennyi sok mindent lehet felsorolni?

És ez mind-mind a jelent, az örömet, a szeretetet árasztja és tükrözi felétek, hogy hogyan és miképpen lehet felismerni és elfogadni a mindennapi élet kegyelmének ajándékát.

Hisz ez a Szív, ez szeretetet áraszt, ez a Szív meghallgat, erősít, védelmez, és ezzel a Szívvel ki tudod alakítani a mindennapi életedet, és az életben, hogy hova s miképpen tartozol, és hogyan cselekedsz.

Majdan jön a tanítás e hónap tanításában, amely arról szól felétek, hogy jelen van a Mennyek Országa, de mégis azt mondottam tanítványaimnak és a nép sokaságának, és ma, jelen, nektek, hogy a Mennyek Országába nem mindenki jut be, és különösképpen nem azok, akik azt mondják Nekem, hogy: „Uram, Uram!”2 Mert ha ezt kijelenti, akkor azt hitték többen és többen, hogy „jelen vagyok, itt vagyok, imádkozom, engesztelek, Hozzá tartozom az »Uram, Uram«-ban”.

De ez a tanítás nem kimondottan erről szól, hanem arról, hogy hogyan ismered fel és fogadod el a tanítás mondanivalóját. Mert jelen van egy tanítás, amelyet elmondok számotokra. És ezt a tanítást megszívleled, felismered és elfogadod, és megpróbálsz a szerint cselekedni. De jelen van a tanítás, amit nem fogadsz el, amit elengedsz füled mellett, ami nem érinti meg szívedet, de tudsz róla, és nem foglalkozol vele – akkor hogyan várod a segítséget a kegyelemben?

Hányszor és hányszor lehet mondani a mindennapi életben, amikor beszélgettek, amikor imádkoztok, amikor örültök, amikor szeretitek egymást, és amikor érzitek, hogy jelen a kegyelem, és működik, és amikor azt mondod, hogy: „Én imádkozom, de nem történik semmi. Én fohászkodom és kérek, és nem történik semmi.”

Ilyenkor először akkor önmagadba nézz, hogy te hogyan vagy jelen, vagy nem-e ahhoz az emberhez és testvérhez tartozol, aki azt mondja: „Uram, Uram! Hát a Te nevedben tanítottam, a Te nevedben űztem ki az ördögöt, a Te nevedben tettem csodát!”, vagy: „…tettünk csodát!”?

És mi a válaszom rá?

De Én mégsem ismerlek, nem tudom, hova tartozol, és mit szeretnél. Ezért inkább így szólok feléd: „Távozz Tőlem, Színem elől, mert nem ismerlek.”

És akkor el lehet gondolkodni: „Valójában hova tartozom? Valójában kinek a testvére vagyok? És hogyan él bennem a szeretet a tanításában? Tudom-e a tanítást felismerni s elfogadni, hogy magamévá változtassam? Vagy az vagyok, aki beszélek ugyan, néha azt mondom, cselekszek is ugyan, de hogyan és miképpen, és kitől kapom hozzá a segítséget, és kinek a testvére vagyok?”

Mert lehetne most példabeszédekben a tanításhoz hozzátenni olyant, amikor azt mondom nektek, a közösségi testvérekben, amikor egyek vagytok, amikor imádkoztok, amikor azt mondjátok: „Milyen jó, Uram, hogy Hozzád tartozom! Milyen jó, hogy követhetlek! Milyen jó, hogy tudom, hogy mi a küldetésem! Milyen jó, hogy van egy közösség, ahol én is helyet foglalhatok!”

Igen, ezek mind-mind megfogható dolgok a felismerés részében, de az is megfogható, amikor ugyan beszélsz róla, de távol vagy tőle, a példabeszédekben, amikor azt mondod: „Én boldog vagyok, hogy Jézus bennem él! Én boldog vagyok, hogy a szerint cselekszem, ahogy lehet, hogy elvárja tőlem.”

De ezt a példabeszédben Én így fejezem ki nektek: A szavakkal, amiket kimondtál. De működik-e benned ennek a szavaknak az élő értelme a működésben a kegyelemhez?

Vagy ezt ugyanúgy kell értelmezni, hogy: „Uram, Uram! Hát nem a Te nevedben űztem ki az ördögöt?”

A kettő között van különbség, és a különbséget, hogy felismerem-e, elfogadom-e, és a szerint élek és cselekszek-e? Elfogadom-e felebarátomat, a testvéremet, akiért lehet, hogy imádkozom, felajánlok, kérek, és öröm tölti el szívemet, amikor érvényesülök mindazzal, hogy elfogadott lett az én felajánló imám, kérésem és fohászom? Mert akkor én nem az az ember vagyok, aki homokra építem házamat. Én megpróbálok az az ember lenni az okosságban, aki sziklára építem a házamat, és aki biztos vagyok abban, hogy jöhet vihar, eső, süvíthet a szél, nekizúdulhat a háznak, de nem dől össze, mert van talaj-alapja, a szikla, ami megvédi.

Akkor nektek is ilyenkor kell lenni alapnak a ti lelketekben, a ti szívetek működésével, hogy nem csak elmondom, és nem törődöm vele, mert nem figyelek, és nem gondolkodom rajta, hogy ennek van-e mondanivalója a cselekedetek révén, mert ha így élek, akkor ahhoz az ostoba emberhez tartozol, aki fogta házát, és a homokra építette – nem volt neki biztos talaja. És jött a szél, vihar, jött az eső, jött az ár, ezek mind nekizúdultak a háznak jobbról, balról, összedőlt, és egy romhalmaz alakult ki. Vagyis a ti nyelvetekre fordítva, ahogy ti mondani szoktátok: szinte egy kártyavár alakul ki, amire azt mondhatod, hogy megsemmisült.

És újra neki kell-e kezdeni építkezni, hogy ebből a kártyavárból valóban valami jót tudjak kihozni a kegyelem jelenlétének működésében, vagy hagyom, hogy ez a kártyavár legyen jelen?

Mert ha ezen el tudsz gondolkodni, és önmagadba nézni, és rádöbbenni arra, hogy „ez nem helyes, nem e szerint kell élnem és cselekednem”, akkor ez a kártyavár is segít egy kicsit kiemelkedned az elinduláshoz. De ha csak azért van jelen, hogy én méltatlankodhassam: „Hát, én megpróbáltam, de nem sikerült. Én megpróbáltam jól cselekedni, de nem értem el vele semmiféle kegyelmet. Én megpróbáltam talán másokért imádkozni, felajánlani, reája gondolni. De csak megpróbáltam, és nem a szeretet kegyelme révén működött.”

És így a kártyavár megmutatja, hogy a cselekedetek hogy’ vannak jelen a mindennapokban.

Fontos, hogy ezeken elgondolkodhassunk, hogy akarsz-e a Mennyek Országába jutni, szükséged-e van arra a helyre, amely számodra is elkészíttetett? Igényt tartasz-e rá, és komolyan veszed-e a tanítást és a mondanivalóját? Hiszed-e, hogy te valóban egy testvér vagy, egy gyermek vagy, ki az Atyához tartozik, és ki Jézus testvéreként él, és ki várja a segítséget e kegyelemben?

Vagy: „Az vagyok, aki hallottam, Uram, Rólad, hogy létezel. Tudom, hogy lehet imádkozni Hozzád, tudom, hogy lehet kérni Tőled, de még nem jutott el a tudatomig, hogy én ezeket meg is tegyem.”

„Akkor hogyan készülök a Mennyek Országába, hogy elfoglalhassam idővel azt a helyet, ami elkészíttetett számomra?” Vagy számodra.

Ezeken el lehet gondolkodni e jelen tanítása révén, hogy hova tartozol, és komolyan veszed-e a meghívásodat, a küldetésedet, a követésedet? Komolyan veszed-e, hogy te az Én tanításom szerint élsz és cselekszel, és biztos alapokon nyugszik a te tanításod a mindennapokban?

„És érzem a talajt, ami nem csúszik ki alólam”, alólad.

A talaj, ami biztonságot, erőt és kegyelmet áraszt, mert: „Ez a talaj a megmondhatója, hogy hogyan élek és cselekszek e tanítás által a mindennapok kegyelmének, felismerésének működése révén. Mert ez által ki tudom alakítani, hogy ki vagyok, hova tartozom.”

És jó ez így, vagy még nem késő változtatni, és másképp kialakítani a mindennapok ajándékát a kegyelemben, hogy a szeretet valóban tökéletes legyen az élet tanítása révén a mindennapok ajándékában.

És: „Hogy ha ezeket már mind-mind felismerem, akkor valóban megpróbálok úgy élni, hogy én készülök a Mennyek Országába, hogy ha majd eljön az idő, helyet és részt kaphassak e kegyelem működése révén azon a napon s abban a pillanatban, amikor megjelenek e szeretet-tanítás által.

És hogy ha ez a szeretet-tanítás már bennünk van, akkor el tudod fogadni felebarátaidat, testvéreidet, akkor már imádkozhatsz értük, felajánlhatod, kérheted a segítséget és a kegyelem ajándékának működését, és akkor nem csak ilyen könnyedén azt mondod: „Hát, hiába imádkoztam, hiába kértem, és nem történik semmi.”

A tanítást is, amelyet megadok számotokra, nem egyszerre zúdítom rátok mindet, hanem a tanítások egymásra épülnek, és ebből tudtok akkor erőt meríteni és bekapcsolódni e tanítással a mindennapi élethez, hogy a kegyelem működése erőt adhasson mindahhoz, ami által szeretnéd élni a kialakított életedet, és az az ember lenni, aki sziklára építi a házát a tanúságtételben. És nem az az emberré válni, aki homokra építi, és romhalmaz, vagyis kártyavár alakul ki, amiből semmit nem tud magáénak mondani.

És ha ezek már mind-mind így szépen jelen vannak, és működnek rajtatok és bennetek, akkor lehet felismerni és elfogadni a kegyelem-, ajándék-áldást, amelynek ma is részeseivé válhattok, hogy kössön össze benneteket e szeretet által, hogy egymásban bízhassatok, és egymásra támaszkodva élhettek, és kialakíthattok a mindennapokban egy szeretet-, kegyelem-jelenlétet.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által, hogy kössön össze benneteket a mai kegyelem-ajándékkal, hogy a Szív, amely megjelent, ami valamikori tanításban szinte így felétek tárva, hogy a tiétek lehet, befogadhassátok, eggyé válhattok, és ez a Szív a mai napon pedig összekössön, hogy egy szívbeli láncot tudtok kialakítani, amelyhez tartoztok, s ami által élitek a mindennapjaitokat e kegyelem felismerésében.

És így áradjon reátok a mai áldásom e szeretetben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme e szeretetben áradjon reátok, kössön össze benneteket, hogy érezzétek a Szentséges Szív ajándékát, kegyelmét és működését, amely a Szeplőtelen Szívvel válik eggyé e láncban, amely a mai nap ajándéka számotokra.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!