JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2016. március. 11. (NAGYBÖJT 5.)

VII. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

(…) testvéreimet a bűnbánat ötödik Golgotáján. És köszöntöm mindazokat, akik ma is jelen vagytok, és mindazokat, akik lélekben kísértetek el e Golgotán.

A mai nap tanítása folytatódik a bűnbánat tanításában, hisz, ahogy már kiválasztott Mária testvér is mondotta számotokra a beszédében, hogy ebben az esztendőben a bűnbánat-golgota a felmagasztalás és a megaláztatás jelenlétében van jelen, a tanítás így szól felétek a felismeréshez és az elfogadáshoz.

De ahogy közeledtek az ünnep felé, úgy érzitek, hogy már a tanításomban, nem némely példabeszédben, hanem a tanításból már Én, Jézus Krisztus Uratok, ki a tanítást adtam a jelenlévőknek a nép sokaságában, az írástudóknak, a farizeusoknak vagy a zsidóknak, akik meghallgatták, és akik nem mindig fogadták el tanításomat. Hisz a mai tanítás is így szólt feléjük, és ez a tanítás most a zsidókhoz szólt, akiknek azt mondottam, hogy:

– Ha megtartsátok és elfogadjátok tanításomat, nem haltok meg, örökké éltek.1

De ez nem tetszett, akik jelen voltak, és akik hallgatták e beszédemet, hisz azt mondották:

– Hogyan mondod ezt Magadról, hogy ha megtartják tanításodat, akkor nem halnak meg, hanem örökké élnek? Jelen voltak a próféták, Ábrahám atyánk, azok is tanítottak, és mégis meghaltak. És Te mivé teszed Önmagad?

– Nem tudjátok, hogy ki küldött Engem. Nem kell Nekem tanúságot tenni, hisz ha Én Magamról tanúságot teszek, a dicsőségben, a megdicsőülésében ez nem érvényes. Majd Engem megdicsőül az, aki küldött. Én ismerem Őt, de ti csak azt mondjátok, hogy Istenetek. De mégsem ismeritek. Én ismerem Őt, ezért Ő megdicsőül Engem, Én pedig megteszem mindazt, amit kér Tőlem.

Ezért ez a tanítás úgy van jelen számotokra, hogy ők azt képzelték, hogy Én saját Magamat felmagasztalom a megdicsőülésben, holott Én arról beszéltem számukra, hogy az nem ér semmit, majd az megdicsőül Engem, aki küldött, s akit ismerek.

S ezen el lehet gondolkodni, hogy hogyan és miképpen van jelen ez a tanítás.

Hisz az első tanítás a bűnbánat Golgotáján, a három, ami szólt felétek: Kérjetek, és adnak nektek. Zörgessetek, és ajtót nyittok. Keressetek, és találtok.

Majdan: Amit elvársz, hogy veled tegyenek, te is annyit tegyél embertársaddal és felebarátoddal.

Utána jött az a tanítás, hogy: Mózes tanítószékében kik is ülnek? És erre azt mondottam: A törvényt fogadjátok el, de ne kövessétek őket tettekben. Hisz a törvény, az felétek is szól, de a tettek, amelyet ők cselekszenek, azt nem fontos nektek elfogadni és követni. Hisz ők szeretik, ha köszöntitek őket, szeretik elfoglalni az első helyeket, és még, ha egész addig elmegyünk, imaszíjukat is megnagyobbítják, a bojtokkal együtt, hogy szembetűnő és felismerhető legyen.

És akkor jelen van ismét a törvény, amikor a törvény, hogy hogyan fogadod meg, és a törvényben hogyan cselekszel. Hogyan fogadod el az embertársadat, a felebarátodat, és hogyan cselekszel. Mert te magadnak kéred, hogy téged elfogadjanak, tiszteljenek és megbecsüljenek. De hogy te helyében mit nyújtasz, és hogyan ismered fel embertársadat és felebarátodat a törvényben, ezzel már nem törődsz, tehát önmagadat felmagasztalod, a másikat megalázod.

Folytatódott utána a tanítás azzal, hogy ketten felmentek imádkozni. Az egyik önmagát felmagasztalja, a másik szinte nem is az, hogy megalázza, lekicsinyíti, mert ő úgy érzi, hogy nem méltó arra, hogy közelebb menjen, nem méltó arra, hogy felemelje tekintetét. Ő inkább lehajtott fejjel, önmagába fordulva, és irgalmat kér a bűnbocsánatában önmaga számára.

A másik pedig elkezdi, hogy milyen jó, hogy ő nem olyan, mint azok, vagy „az, aki itt mellettem van”. „Mindenből tizedet adok” – tehát magát felmagasztalta.

És a mai tanításban pedig az van számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításról, a megtartásról a felismeréssel szólok. Hogy ha ezeket mind felismered és megtartod, nem halsz meg, örökké élsz.

De vannak, akik ezt nem így fogadják el. Ők a szerint cselekszenek, hogy: „Volt prófétánk, prófétáink, Ábrahám atyánk, akitől tanultunk, de azok már meghaltak. Akkor Te hogyan jössz még mindig azzal, hogy ha a tanításodat megtartjuk, akkor nem halunk meg, örökké élünk?”

– De Ábrahám atyánk felkészült arra a napra a jövetelemben. Ujjongott. És mikor ez a nap eljött, örült a találkozásnak az ujjongásában.

– Te láttad Ábrahám atyánkat, mikor még ötven esztendős sem vagy?!

De Én, Jézus Krisztus Uratok így szólottam feléjük:

– Mielőtt még Ábrahám lett volna, Én már voltam.

Amit szintén nem tudtak elfogadni, hogy:

– Hogyan akarod Magadat ennyire – hogy is szól a szó? – felmagasztalni?! De mi majd megalázunk!

Hisz köveket ragadnak, hogy megkövezzék.

De mielőtt még ez megtörtént volna, eltűntem szemük előtt, és elhagytam Atyám házát.

És úgy-e, milyen könnyű mások felett ítélkezni, köveket ragadni, és megkövezni?

Úgy-e, a bűnbánat-időben már volt ez a tanítás, amikor oda hozzák a bűnös asszonyt? Ott is köveket ragadnak, hogy megkövezzék őt. De mielőtt még ezt a cselekedetet végrehajtják, oda hozzák, hogy próbára tegyenek, és kérdőre vonjanak?

De a próbatételben megkérdezték, hogy mitévők legyenek, mert bűnös asszony, aki házasságot tört. Azt meg kell ítélni!

S várták, hogy Én mit mondok számukra.

Elmondottam:

– Valóban Mózes adott számotokra, hogy adhattok válólevelet. De szívetek keménysége miatt, és nem a szeretet miatt. De most ti ide jöttetek, és várjátok, hogy mit mondok. Íme, hallgassátok szavamat: Én azt mondom, az vesse rá közületek az első követ, aki bűntelen köztetek.

És ilyenkor, mikor önmagunkba, úgy-e, nézünk, a lelki tükrünk vizsgálatában, rádöbbenünk, hogy: „Talán nekünk is van bűnünk a cselekedetek jelenlétében, vagy a megtapasztalás, vagy könnyedén vettünk valamit, vagy nem figyeltünk, vagy nem fogadtuk meg a tanítást?” Hisz lehet sok mindent felsorolni, ami jelen van bennetek, s amin el lehet gondolkodni, hogy: „Valóban bűntelen vagyok? Vagy először önmagamon kell lelki vizsgálatot gyakorolni?” És ha önmagamon ezeket megteszem, és ez által bűnbocsánatot kérek a feloldozás kegyelme által, hogy megkönnyebbülhessek, és akkor – talán – a segítségben szólok felebarátomhoz és testvéremhez, de nem a szerint, hogy megítéljem, nem a szerint, hogy kicsúfoljam, nem a szerint, hogy gúnyoljam, nem a szerint, hogy megmondjam, mi helyes a számára, és hogyan éljen. És nem azért, hogy néha, vagy könnyedén mondjátok, hogy „pálcát törjünk fellette”. Hanem talán azért, hogy először önmagamba nézek, lelki vizsgálatot teszek, és az után, ha tudok, segítek a felebarátnak és a testvérnek a cselekedetek révén. Mert akkor nem a felmagasztalás és nem a megaláztatás van teljesen jelen az előtérben, hanem már gyakorlom a kegyelmet, a működést a szeretetben, hogyan és miképpen van jelen, és hogyan és miképpen szeretnék én jót tenni a cselekedetek által, hogyan és miképpen ismerem fel az Atyát, kinek gyermeke vagyok, hogyan és miképpen fogadom el Jézust, aki a Tanítóm, akinek testvére lehetek.

Úgy-e, ismerős?

A harmadik bűnbánat-golgotáján hoztam számotokra pont ezt a tanítást.

És mi volt még ott benne?

Atyának se hívjatok senkit, mert egy a ti Atyátok – a Mennyei.

De Tanítónak se hívjatok senkit, mert egy a ti Tanítótok: Krisztus.

És ezek mind a tanítás törvényében van jelen a felmagasztalás és a megaláz szempontjából.

És ma ismét a tanítás van előtérben, hogy ha felismered, elfogadod, és a szerint cselekszel, akkor te felismered mindazt, aki küldött Engem, és akinek szeretnék mindent megtenni, amit csak kér a cselekedetek révén, a tanítás által, hogy ez által meghívjalak, hogy elinduljatok az úton a küldetés követésében, hogy testvéreimmé váljatok, és a testvérben ehhez az egy Pásztorhoz és e nyájhoz tartozzatok, akitől a tanítást kaphassátok a felismeréshez, az elfogadáshoz, és „ami által érzem, hogy én hogyan és miképpen alakítsam ki az életemet, hogyan és miképpen segítsek azokon, akik tőlem várják a segítségnyújtást”. Mert néha csak egy szó, egy mosoly, egy ölelés elég egy felebarátnak, egy testvérnek, hogy eggyé válhassatok a tanítás kegyelmében.

És akkor: „Felismerem, és megtartom a tanítást, nem távolodok el tőle, és a tanítás, hogy bennem élhessen, hogy erőt adhasson, és ez által elfogadjam a felebarátomat és testvéremet.”

S akkor ki tudjuk alakítani a mindennapi életet, ami által élünk és haladunk e meghívásban, e küldetésben és e követésben.

S ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom, ami most a tanítás részében szól felétek és hozzátok, hogy érintse meg ez a tanítás szíveteket a lélekben, maradjon bennetek, fogadjátok el, és a szerint cselekedjetek, s akkor, ahogy mondottam e tanítás elején, aki elfogadja és megtartja tanításomat, nem hal meg, hanem örökké élhet.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvérem által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, erősítsen, óvjon és védelmezzen, hogy felismerhessétek mindazt, ami fontos a mindennapi élethez e tanításból, e ajándékból, e kegyelemből, amivel a mai nap megajándékoztalak benneteket e tanításomban.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!