JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2017. február 3.

XIII. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet, mindazokat, akik a mai napon elfogadtátok a felkérést szívetek nyitottságával, és elzarándokoltatok. S köszöntöm mindazokat, akik ma nem voltak jelen, de lélekben elkísértek, hogy részeseivé váljanak a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanítása elsőként felétek arról szólt, hogy ti vagytok a világ világossága.1

De még mielőtt e világ világosságára térnék át, előtte jelen van, hogy ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, nem való az egyébre, mint hogy kidobjuk, és széttapossák az emberek. Ennek valójában mi is a mondanivalója?

Úgy-e, jelen van a só, amivel megsózod ételedet, ami által, hogy ízletes legyen. De ha a só ízét veszti, akkor, úgy-e, azt mondjuk, semmire se jó már, akkor kidobjuk, nincs rá szükségünk.

Most ezt az emberi részében hogyan is értelmezed és veszed, e tanítást?

Hogy te is lehetsz a föld sója a meghívásban és a küldetésében. Mert ezt a tanítást Én nektek egy más tanítás hasonlatában adtam, hogy észrevettelek benneteket az út porában, egy kis csillogó rész megjelenik a porban, és Én kiemeltelek, mert azt mondottam, szükségem van rátok, meghívlak az útra a küldetés követésében, és hogy el ne vesszenek, és ne tapossanak szét benneteket. Mert ott, lehet mondani, a sónak egy szemcséje, amely elszóródik a föld porában, és időnként úgy megvillan. Ebből értelmezed azt, hogy „én is, az egyszerű kis porszem lehetek egy szemcse a sóból a porban, és ha én nem vagyok jelen a felismerésben, az elfogadásban, a kiemelésében, akkor én az a sószem lehetek, aki ízét vesztette, és nem jó az már semmire, lehet rajta taposni vígan, nem törődünk vele, hogy mi lesz belőle”. Mert a meghívás és a küldetés, az mindenkinek jelen van szívében-lelkében, a felismerés elfogadásában változunk és változtatunk, és haladunk a mindennapokban.

Úgy-e, van a hegyen épült város, amelyet messziről láttok, hogy ki van világítva, és az akkor azt tükrözi számotokra, hogy ott élet is van, ha már van város, és az ki van világítva. És az élet, az ismét azt adja számotokra, mint a sószemcse, amikor kiemellek a porból, te is egy élő ember vagy az életben. A kivilágított város is ezt tükrözi számotokra, hogy élet van jelen ott is.

Folytatódik a tanítás, úgy-e, a lámpával. Mert ha Én gyújtok lámpát, nem azért teszem, hogy elrejtsem, hanem azért, hogy feltehessem magasba, a lámpatartóra. Most ma itt mily sokan vagytok, és nektek mindnek világít egyformán ez a lámpás a fényében. Tehát nem az, hogy most te egy kicsit több fényt kapsz, te egy kicsit kevesebbet; te ismét több fényt kapsz, te ismét kevesebbet. Nem. Mindenkinek egyformán van jelen ez a fény a világosságában.

Úgy-e?

És hogy folytatódik?

Mert ti vagytok a fény a világosságban. És megpróbálunk úgy élni, hogy Mennyei Atya gyermekei lehessünk e meghívásban és e küldetésben, és a jótettek cselekedetében, hogy magasztalni tudjuk a Mennyei Atyát, akihez tartozunk.

Fontos ezen elgondolkozni, hogy a tanításnak van egy kis bevezető része, mikor az Evangéliumot elkezded olvasni, és fönt csak annyit olvasol, hogy az Evangélium-rész kinek, az evangélistának az írásából. Utána olvashatsz mindig egy bevezető részt.

Ennek a tanításnak ma csak annyi volt a bevezetője, hogy ti vagytok a világ világossága. És az egy csodálatos tanítás a felismerés-szavak elfogadásában. Hogy ha tudtok világítani a sötétben, ha fel tudjátok mérni, hogy a világosság hogy van jelen rajtatok, bennetek, mert a lámpás is világít nektek, és te abból hogyan értékeled a világosságot. S majdan elfogadod a hegyen épült városnak is a fényét az élet erősségében. És akkor már megérted, hogy a föld sójaként milyen fontos szerep vár reátok a kiválasztás által, a felismerés által és a meghívás által. És ha ezeket mind-mind tudjátok szépen így egy szintbe rakni a felismeréstől a megtapasztalásig, akkor már érezni, hogy: „Én valahova tartozom, érezni, hogy valakinek a gyermeke és a testvére vagyok, valakitől kaphatom a kegyelmeket, és valaki átölelhet a fénysugárral, ami megerősít a meghívás küldetésében. S akkor tudom értékelni e tanításnak a mondanivalóját, amibe belekapaszkodhatok, amiből erőt meríthetek, és ami által haladhatok.”

Majdan folytatódott felétek ma a tanítás abban a részében, hogy hogyan is szólnak a régiek tanításai?2

De Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem, hogy ezeket számotokra a példabeszéddel tökéletesíthessem. Mert, úgy-e, ha nem tesztek ti sem többet, és csak olyanok lesztek, mint az írástudók vagy a farizeusok, és nem múljátok fölül magatokat, akkor hogyan várjátok a kegyelem ajándékának működését felétek, rajtatok és bennetek?

Mert itt hogyan szólt a példabeszédek?

Hogy is van az első példabeszéd?

Azt mondták a régiek, hogy: „Ne ölj, mert aki öl – azt mondja –, méltó az ítéletre.”

Én, Jézus Krisztus Uratok pedig azt mondottam:

Méltó az is az ítéletére, aki haragszik, aki gyűlöli, aki megveti felebarátját, testvérét, mert nem tudja felismerni, hogy hogyan és miképpen tartozik hozzája, milyen segítséget vár, hogyan kell eggyé válni a felebaráttal és a testvérrel, hogyan tudjuk átölelni egymást, hogyan tudunk együtt lenni a felebaráttal és a testvérrel, hogyan tudunk együtt érezni, hogyan tudunk egymásnak segíteni a szeretet-kegyelemben.

Ezek mind-mind e példabeszédhez tartoznak.

Majdan folytatódott a példabeszéd azzal a résszel, hogy: Méltó az ítéletre mindaz, aki paráználkodott, vagyis házasságot tört.

Én, Jézus Krisztus Uratok erre mit mondottam e példabeszédben?

Nemcsak az vétkezik, aki házasságot tört, hanem azok is, akik gondolatukban, szívük-lelkük tudatával hogyan cselekednek, hogyan néznek az asszonyokra, a leányokra, miképpen gondolnak rájuk? Akkor azok is méltók e büntetésre, mert akkor nem vagytok többek ti sem az írástudók és a farizeusokon. Tehát ti sem tudtátok felülmúlni magatokat, mert ugyan hallottátok a tanítást a példabeszédben, de nem érintette meg szíveteket és a lelketeket. És nem fogadod el a felebarátodat és a testvéredet itt úgy, hogy ő egy ember az emberben, esetleg – a földi értelmét mondom, hogy ember –, aki éli az életét, de az emberben, mondjuk azt, hogy most ő a Földön asszonyként él. S asszonyként hogyan fogadom el a felebarátban és a testvérben?

Mert valójában Atyám gyermekei vagytok, Atyámhoz tartoztok, Ő adja az ajándékot, a kegyelmet és a szeretetet. Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem, hogy ezt tökéletessé tegyem számotokra a felismeréshez és az elfogadáshoz.

Majdan folytatódott a tanítás azzal a résszel, hogy hogyan és miképpen fogadom el a példabeszédnek ezt a tanítását. Mert úgy-e, jött az első, hogy: „Ne ölj!”, a második, hogy: „Ne törj házasságot!”, a harmadikban pedig, hogy hogyan cselekszel a mindennapi életben, a felismerésben és az elfogadásban, hogy a kegyelem ajándéka hogyan működik rajtatok és bennetek. Mert a tanítás a példabeszédben megpróbálja számotokra megmutatni, hogy másképp is lehet értelmezni az Evangélium tanítását, mert vannak a parancsok, vannak a kérések, vannak a felismerések. És itt a harmadik az volt, hogy: „Ne esküdj hamisan!”, és ha esküdtél, akkor hogyan tartod meg esküdet Atyád felé.

Ezeket nem szabad csak úgy elmondani, mert azt mondod: „Jó, én azt elmondottam, de nem megyek utána, hogy ennek mi is a mondanivalója.”

Erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam: Egyáltalán ne esküdjetek senkire és semmire!

Legyen a ti beszédetek egyszerű, és a válaszokban „igen, igen”, és „nem, nem”, hogy tökéletes legyen a hallása, a felismerése és az elmondása.

Hogy hogyan és miképpen van jelen ez a tanítás?

Mert ha könnyedén csak azt mondod, most egy példát hozok fel, hogy: „Én, Jézus Krisztus Uramtól kaptam egy feladatot. Ezt a feladati körömet próbálom elfogadni a felkérésemben. De a felkérést nem tudom teljesíteni, de röstellek kiállni, és röstellem megbeszélni Veled, Uram, Jézusom. Mert hogyan jövök én ahhoz, hogy nemet mondok valamire?”

Hisz a felkérések, azok mindig úgy történnek, bármilyen részében, most, ha csak itt, ezen a helyen, hogy ha valamire nem vagy képes, nem tudod teljesíteni, akkor ne szégyellj nemet mondani. Mert azzal rosszabbat teszel a cselekedeteiben, ha boldogan azt mondod, hogy: „Igen, Uram!”, és elmúlik egy bizonyos idő, és ha figyellek benneteket, és nem tudod teljesíteni azt, amire azt mondottad: „Igen, Uram!”

Ilyenkor azt kell mondani, most e példabeszéd tanításában, mintha te is esküt tettél, de itt nem az Atyának, hanem a Fiúnak: „Mert kimondtam, hogy »igen«, és mégsem tudok a szerint cselekedni.”

Ezért gondoljátok meg szívetekkel-lelketekkel, hogy milyen legyen a ti beszédetek, a régiek elmondása szerint, mert ott azt mondják, hogy „ne esküdj hamisan”. De ha mégis esküt tettél, azt meg tartsd meg az Atyának.

Én, Jézus Krisztus Uratok ezt így tökéletessé teszem, hogy Én azt mondom: Semmire se mondjatok esküt! Próbáljatok szívből, szeretettel, örömmel és megbecsülve beszélni a felebaráttal és a testvérrel, és akkor a szerint cselekedni, hogy: „Az én beszédem valóban legyen érthető az igen-, igenemben vagy a nem- és a nemben. Mert akkor tudom dicsőíteni az Atyát, ha megfogadom a tanítást a példabeszéddel együtt, és megpróbálok a szerint élni és cselekedni.”

Mert a meghívás a küldetésében, az első rész tanításrészében, hogy: „Én a föld sója vagyok. Hogyan szeretnék élni és haladni a meghívásomban, ha én a világ világossága vagyok? Hogyan akarok járni e meghívott úton, és hogyan fogadom el mellette a felebarátot és a testvért a mindennapi élet cselekedetei révén?”

Ez a tanítás a mai részében úgy szól felétek, a példabeszédekkel együtt, hogy megfontoltan, átértékelve, felismerve, és utána tudjak dönteni helyesen, igazságosan az igeneinkben és nemeinkben. Mert nem akarok többet és hosszabban beszélni, mert az igen, igen és a nem, nem a megérthető, felismerhető, mert ha szaporítom, és többet beszélek, az nem biztos, hogy mindig az Atyától és a Fiútól jön felétek, hanem lehet, a gonosz behatárolása révén. A válaszadás az igen és a nem elfogadásának, részének és működésében.

Ezeken nektek kell, testvéreim, elgondolkodni, felismerni, hogy valójában a föld sója akarsz-e lenni, valóban a világ világosságában akarsz-e élni, valóban felismered-e a küldetésed és a követésed, és elindulva az úton, és valóban elfogadod a tanítást a példabeszédekkel együtt, amely megmutatja számotokra, hogyan és miképpen éljek és cselekedjek, hogyan és miképpen váljunk így eggyé a testvéri, felebaráti szeretetben, hogyan fogadjuk el egymást örömmel és szeretettel, hogyan tudunk segíteni egymásnak, amikor látjuk, hogy valamelyik felebarátunk és testvérünk várja vágyakozva talán a te közeledésedet, talán a te ölelésedet, talán a te egy-két gondolatmenet-, szóváltásig. Hisz néha nem tudjátok mindjárt kifejezni, hogy valójában mire is van szükség. De ha nyitottak vagytok, ha figyeltek egymásra, akkor fel tudjátok ismerni, akkor tudtok segíteni egymásnak, s akkor tudtok igazi felebaráti testvérré válni a meghívásban, a küldetésben, a követésben, és akkor valóban az a testvér vagy, aki a föld sójának mondhassa magát, mert a porból a sószemcse megvillant, és nem taposták össze, mert kiemeltem, a meghívást megadtam a küldetéshez és a követéshez. És elindul, s akkor már a fény világosságában is tud járni, és el tudja ez által fogadni nemcsak önmagát, hanem mindazokat a felebarátban és a testvérben, akikkel megpróbáltok egyek lenni a küldetésben.

Így a mai tanítás ma ezt nyújtja számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, aki a Fiú vagyok az Atya mellett, ismételten azt mondom nektek, mint egy régebbi tanításban, hogy kiemeltelek benneteket az út porából, és maradjatok meg ti a föld sójai, de azok a sók, amelyek nem vesztik el ízüket. Ti azok legyetek, akik megvillantatok a föld porában, a csillogásban, és benneteket nem hagytunk ott az Atyával, hogy semmivé váljatok, mint az a só, aki ízét vesztette, és kidobják, hogy csak tapossanak rajta az emberek. Mert reátok szükség volt, felismerve, észrevéve, és kiemelve, és így tudtok haladni e meghívásban, e küldetésben és e követésben.

S ennek reményében adom ma áldásomat felétek kiválasztott Mária testvér által, hogy a Szentlélek működése révén áradjon reátok ma áldásom a szeretet, az öröm, a béke és a türelem jelében, hogy – ahogy megvillantatok az út porában, hogy el ne vesszetek – maradjatok meg továbbra is a meghívás küldetésében a föld sójai és a világ világosságai, hogy elinduljatok e meghívott úton a Fiúval az Atya mellett.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a föld sójaként és a világ világosságaként áradjon reátok, töltse be szíveteket-lelketeket, és mutassa meg továbbra is e meghívott utat a küldetésben, a követésben, a testvéri, felebaráti szeretetben az eggyé váláshoz és a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!