JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2017. március 11. (Nagyböjt 2.)

X. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján, akik a mai napon is megnyitott szívvel és lélekkel vettetek részt, hisz meghallottátok a hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy ismét, a mai nap is, számotokra is, ahogy együtt vagytok, ünnep legyen, mert az ünnep akkor ünnep számotokra, hogy ha ti is úgy készültök egy ilyen napra a zarándoklatban a fájdalom, szenvedés Golgotájához, hogy úgy éld meg, hogy ez egy ünnep, amelynek én is részesévé válhatok a többi testvéremmel együtt.

A bűnbánat második Golgotáján a tanításom az volt számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy a fénnyel átváltozom1, hisz Arcom ragyog, mint a Nap, a ruhám vakító fehér, mint a fény, ami azt adja számotokra, hogy kiválasztottam három tanítványomat, akikkel felmentem velük egy igen magas hegyre, hogy ők tanúi annak, amelynek részeseivé váltak a látásban, a hallásban, a megtapasztalásban, a felismerésben, hisz a jelenben ezek a szavak nem ismeretlenek számotokra, hisz nektek is a mindennapi életben ezek jelen vannak, hogy felismerjem, megtapasztaljam, észrevegyem, hogy valójában mit nyújt és rejt a fény, a világosság, a látás a látomásában. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok e mai nap tanítását így adom számotokra, hogy ez egy megdicsőülést nyújt felétek a felismerés elfogadásában.

Mert hogy is szólt a tanítás?

Kiválasztottam három tanítványomat, és felmentem velük egy igen magas hegyre, ahol ők azt vették észre, hogy Én, Jézus Krisztus Uruk, a Mester átváltozik. Pedig nemcsak átváltoztam, hisz Arcom ragyogott, mint a Nap, ruhám vakított, mint a fény, és két embert láttak, akik megjelentek – úgy-e, ő Mózes és Illés. S ekkor mit mondtak a tanítványok közül az egyik?

– Uram, jó nekünk itt lenni! Hadd építsünk három sátrat: Neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.

A mai Golgotára, mikor mentetek, ha figyeltétek az összefüggést, mi volt az ének, amivel elindulni a fájdalom, szenvedés Golgotájára?

„Uram, jó nekünk itt lenni a Te szent hajlékodban!”

Hogy részeseivé válhassunk a mai ajándék kegyelmének, mert a kegyelem, az jelen van, a kegyelem működik, a kegyelem felétek árad, a kegyelem átölel, a kegyelem szeretetet ad, a kegyelem megmutassa, hogyan és miképpen éld életed. De ehhez mindig fel kell nőni, és mellette fel kell ismerni. Így a tanítványaim is felismerték:

– Hát, jól érezzük itt magunkat Veled, Uram! És még, hogy látomásban is volt részünk!

De ők nem gondolták, hogy ezt még, a ti szavatokat használva a jelenből, hogy ezt fokozni is lehet. Hisz egy fényes felhő, amely beborítja őket, és szózat hallatszik a magasból. És a szózatnak mi volt a mondanivalója?

– Íme, az Én Szeretett Fiam, akiben kedvem telik, és Őt hallgassátok!

Ha figyelitek, e mondanivalónak ajándékát, értékét, közelségét, szeretetét, ez ismételten megmondja számotokra, hogy itt az Atya, aki szólt nemcsak Felém és Hozzám, Fiához, és nemcsak a két látomásban látott prófétához, hanem tanítványaimhoz, akik jelen vannak. De akik megrémültek és megijedtek, és arccal leborultak a földre félelmükben.

Pedig ez a látomás nem a félelmet, és ez a szózat, a félelmet akarta hozni számotokra – ez a szózat azt, hogy kire hallgassatok, kire figyeljetek, kit kövessetek, és kinek akartok testvéreivé válni, mert jelen van a Fiú, az Isteni Második Személy e tanítás kegyelme révén is. És akarok-e e Isteni Második Személyhez tartozni, felismerni, majdan elfogadni és követni, és hallgatni szavára, amivel hozzánk szól? A szó, amely a tanítást rejti számotokra, és a tanítást tükrözi számotokra a felismerés elfogadásában, hogy valójában ki vagyok, és hogyan érzem és érzékelem mindazt, ami körülöttem zajlik, s ebből szeretnék-e kimozdulni, vagy megmaradni benne, vagy felismerést érezni az elfogadás megtapasztalásában. Mert ha ezeket mind-mind összekössük és kapcsoljuk egymáshoz, akkor a felismerés kegyelmének ajándéka megelevenedik rajtatok és bennetek. És akkor nektek is lehet mondani azt, hogy ragyog az arcod, mint a szikrázó Nap, vakít a ruhád, mint a szikrázó fény a megdicsőülésében, mert „én is a földi testvér, gyermek, felebarát, ismerős, szeretnék megdicsőülni Jó Jézus Krisztus Urunk tanítása révén e kegyelemben, mert Hozzá tartozom”.

Lehet, hogy bennünk is van egy kis félelem, de ezt a félelmet Jó Jézus Krisztus Urunk segítségével – hogyan is mondottuk régebben? – le lehet győzni, hisz tanítványaimhoz is odaléptem, megérintettem őket:

– Keljetek föl, és ne féljetek!

És a tanítványok is e szavak hallatán felemelték tekintetüket a földről, s akkor vették észre, hogy valójában, akit Mesternek, akit Jézusnak, akit Prófétának neveztek, már csak egyedül van jelen, és aki ismételten így szólt:

– Ne beszéljetek e látomásról senkinek semmit. Majdan, ha eljön az az idő, hogy az Emberfia feltámad a halottak közül, akkor már ti is elmondhassátok e látomás megelevenedésének ajándékát a kegyelem által.

S akkor öröm és boldogság tölti el szíveteket és lelketeket, mert a tanítás így lesz teljes felétek és nektek e kegyelem működésében, mert tudjátok, hogy ki szólt hozzátok, ki mondta, hogy: „Fogadjátok el az Én Szeretett Fiamat, akiben Nekem mint az Atya – mondom –, kedvem telik, s Őt hallgassátok!” Mert Ő szívből jövő tanítást áraszt felétek e kegyelem működése révén, aminek ti is részeseivé válhattok a mindennapokban, a mindennapokhoz, és akkor az ünnep valóban ilyen örömteli, szeretetteljes lesz, hogy az az ünnep számotokra is ragyoghat, mint a Nap, vakíthat, mint a ruha a fehérségében és a fényében.

De ezek mind csak egyszerű szavak a megtapasztalásának jelenlétében.

Hogy ki hogyan és miképpen fogadja el, és zárja be szívébe, lelkébe, az a saját szabad akarat cselekvésének megtapasztalása, felétek áradásának működése. És ha felismerem önmagam, akkor el tudom fogadni a tanításnak a mondanivalóját a kegyelemben. És akkor ez a tanítás úgy működik, ahogy szeretnétek megtapasztalni a mindennapi élet ajándékát e szeretet által.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom a mai napban, amelyet kiválasztott Mária testvér által árasztok felétek, hogy ma áldásom úgy áradjon reátok, mint ahogy az Én Arcom ragyogott, mint a Nap, és a ruha vakított, mint a fény, és ez a Nap és ez a fény öleljen át, óvjon, védjen, vezessen és erősítsen e meghívásban, e küldetésben, e követésben e bűnbánat-időben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme e szikrázó Napnak vakító fénysugarával áradjon ma reátok, töltse be szíveteket, és érezzétek a melegség kegyelmét, ami által a meghívás küldetésében tudtok élni, cselekedni és haladni a mindennapokban.

 Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!