JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2017. március 24. (Nagyböjt 4.)

XII. állomás

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat negyedik fájdalom, szenvedés Golgotáján, mindazokat, akik a mai napon is meghallottátok szívetekben hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

De köszöntöm mindazokat, akik szintén hallották a hívást, de ma valamiért nem tudtak eljönni közétek, de lélekben elkísérnek benneteket, hogy egyek legyetek e jelenlétben.

A mai nap tanítása felétek arról szól, ami szintén nem ismeretlen előttetek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok elindulok Szamáriából Galilea felé1, holott jóllehet, azt mondottam, saját hazájában a prófétának nincsen becsülete.

Úgy-e, milyen igaz ez, itt, ezen a helyen is, most, ennyi év után is ez a tanítás?

Épp ezt adja, tükrözi számotokra, hogy itt sincs becsülete a prófétának, bárhogyan cselekszik, bármit tesz, hogyan tanít. Mindig vannak, akik tőle másképp értelmezik, okosabbak, és mást akarnak inkább látni, mint őt ezen a helyen.

Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok is, mikor megjelentem saját helyemen, Tőlem is a csodajeleket várták, hogy ha azok vannak, akkor egy ideig-óráig figyelnek, elfogadnak, talán még örülnek is, de amint nincs csodajel, akkor már ezek mind-mind eltávolodnak tőlük. Mert az emberi gyarlóságban sokszor hamar felejtünk, hogy valójában néha mi az a kegyelem a szeretet ajándékában, amelyet ajándékul adhattam, ami által részeseivé válhattál, ami által megtapasztalhattál sok mindent. És ha már ez egy kicsit eltávolodik, akkor már feledésbe is merül, s akkor, ha már nincsen segítő, a csodajel, akkor mit is várjunk a jelekre?

A mai tanítás nemcsak erről szólt felétek, hogy saját hazájában senki sem lehet próféta, mert nem fogadják el. Itt, ebben a tanításban pont most azt a részt emeltem ki nektek, amikor szívesen fogadtak, mert jól látták, hogyan és miképpen cselekedtem Jeruzsálem ünnepeiben, ahol ők is részt vettek az ünnepen.

Mert mikor valaki valamit lát és megtapasztal, akkor mindjárt másképp tudja kialakítani az életét, akkor másképp tudja elfogadni mindazt, amiről talán beszélnek a felismerés és az elfogadás részében.

Fontos, hogy ezekre tudjunk odafigyelni e kegyelem mindennapjában.

De ennek a tanításnak van még egy része a beszédben, amikor van a királyi tisztviselő, akinek beteg lett fiúgyermeke, és mikor tudomást szerez arról, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis, ahogy írva vagyon, a Názáretinek majd arra kell jönnie, akkor hogyan gondolkodik?

– Elmegyek Eléje, és megkérem, hogy jöjjön segítségünkre, mert fiam már halálán van.

És Én, Jézus Krisztus Uratok ebből a tanításból próbálom számotokra azt kiemelni, hogy úgy-e, van a királyi tisztviselő – most a tisztviselőben lehet mondani a ti nyelvezetetekben is, akik nem kimondottan az Egyházban dolgoznak, nem kimondottan a vallásosságot, ahogy mondani szokták, „a vallásosságot gyakorlom”, holott Én nem a vallásosságot kérem tőletek, hanem a hitet. Tehát nem a hitben él, a hit szeretetében, de mégis ismer Engem, hallott Rólam, és azért elfogad. Mert a jócselekedeteket néha nem kimondottan csak azoktól a testvérektől és földi emberektől várhatod, akik azt mondják, ismételten mondom e szót, ami nem kedves Előttem, hogy „vallásos vagyok”.

Nekem a hitetek kell, a szívetek szeretetével, hogy hitben éljünk, örömben és békében, mert akkor nem a megszokottságában fogsz menni, hanem egy kicsit kell önmagadból adni, egy kicsit jobban, talán, oda kell figyelned, hogy a hitben hogyan fogadod el a felebarátot és a testvért, hogyan segítetek egymásnak.

Mert itt is a hit elevenedett meg.

Hisz hogy is mondottam?

Mikor ő szólt, hogy:

– Uram, jöjj segítségemre, mert fiúgyermekem nagyon beteg, halálán van.

Én hallottam, Jézus Krisztus Uratok e kéréseket, de ekkor még az előzőekhez válaszoltam, hogy:

– Ha nem láttok apró jeleket, csodákat, akkor mit tegyek?

Ő ekkor ismételten megszólított, de már csak pár szó gondolatával:

– Uram! Jöjj, segíts fiamnak!

Erre szólok neki:

– Menj, fiad él.

És ő hitt ezeknek a szavaknak. És elindult.

Pedig ki is volt ő?

Tisztviselő.

Tehát róla nem mondhatod el azt, amit most néha ti itt magatokról azt mondjátok: „Hát én vallásos vagyok! Én imádkozom.”

És mégis, ha hallanál ilyen szót, elengednéd füled mellett, nem is figyelnél, hogy mi a mondanivalója. Holott a hit így elevenedik meg rajtatok és bennetek.

És hogyan is indultunk ma a bűnbánat negyedik Golgotájára? Mi is volt ma az éneketek?

„Jézus Szíve, hiszek Benned…”

Úgy-e?

Figyelitek? Minden héten a tanítást már szinte föl lehet ismerni az ének alapján. Ha nyitott, persze, a szíved, ha tudsz különbséget tenni, mert mindig úgy szólt hozzátok, ahogy múlt héten is volt, hogy: „Ne csüggedj…!”

Most nem megyek vissza teljesen az elejére, most csak éppen, hogy a múlt hétre mentünk vissza, és ma pedig ez volt. És ma mi a tanítás? A hit a szeretetében és a megtapasztalásában. Mert akkor másképp éled az életed, hogy hogyan és miképpen szeretném kialakítani, és hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért, akikkel szeretnénk kialakítani ilyen közös imádkozó estet, vagy egy beszélgetést, vagy hogy figyeljünk csak egymásra, mert testvérek vagyunk?

Igen, ezek mind-mind csak egy apró, kis megnyilvánulások, de ezek mind a szeretet jelében szoktak történni. És a szeretetben jelen van a hit kegyelme, ami által hitt abban, amit neki a Názáreti Jézus mondott, hogy: „Menj, fiad él.”

És akkor ő elindult.

De hogy szerzett bizonyosságot arról, hogy ez valóban meg is történt?

Mert ő elindult: hitt a szavaknak.

Amikor eléje jöttek az ő szolgái.

És hogy fogadták őt?

Kijelentették neki, hogy:

– Fiad él!

Öröm tölti el a szívét és a lelkét, és ebben az örömben azért megkérdezi:

– És mikortól lett jobban a fiam?

S erre elmondják neki:

– Tegnap, olyan déltájban hagyta el a láz.

Mindjárt le tudta maga előtt pergetni:

– Hát akkor szólt nekem a Mester, hogy: „Menj, fiad él.”

S ez által nemcsak ő hitt, nemcsak családja, hanem vele együtt az egész háza népe elindult a hit, szeretet útján, hogy Hozzája tartozzanak.

De nemcsak azért indultak el, mert megtapasztalhatták ezt a csodát, hanem azért, mert részeseivé váltak, hogy az ő uruk, a tisztviselő, az tudott hinni az Ő szavaiban még akkor, amikor nem tapasztalta meg a csodát.

Hányszor és hányszor kaptok ti is apró jeleket, apró figyelmességeket a felismerés elfogadásában!

Van is, hogy egy ideig-óráig örültök is neki, de azért annyira nem, hogy úgy érezzétek, hogy ez felbecsülhetetlen öröm. Pedig néha, ha ti is így könyvelnétek el az önmagatok apró, kis ajándékát, kedvességét a felismerésében, amely ajándékul jelen van nálatok, rajtatok és bennetek, s akkor rádöbbentek, hogy: „Igen, igen. Köszönjük, hogy így szeretsz és megajándékozol bennünket!”

Az ajándékok a tanításokban mindig jelen vannak. És a tanítások mindig úgy szólnak felétek, amely az Élő Evangélium tanításából szól felétek és hozzátok, de nem azért, hogy valami mellett el lehessen siklani. És ha a tanításokat figyelitek az Élő Evangéliumában, nagyon-nagyon ritkán van olyan, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a tanítványaimra félelmet árasztok, vagy félelemben szeretném tartani őket. Néha-néha, ha egy kicsit elszaladt velük – mondjuk azt, a ti szavatok használatával – a ló, akkor néha meg kell őket állítani, és beszélgetni velük, hogy visszataláljanak ismételten a helyes útra.

De ez nem azt jelenti, hogy félelmet árasztok, szakadást zúdítok.

Mert azok, ha nincsenek jelen az Élő Evangélium tanításában, akkor az honnan is jön felétek és hozzátok?

Akkor azokra lehet boldogan mondani előre, hogy a Golgota első tanítása volt a bűnbánat-időben, hogy a kísértő megjelenik, mindegy, hogy hol vagy, mindegy, hogy mit csinálsz. Ha egy kis rést észrevesz a te saját szíveden és a lelkeden, ha észreveszi, hogy egy kicsit nem vagy kiegyensúlyozott, akkor már a kísértő megjelenhet, és átveheti szinte az uralmat felettetek, és már másképp vezethet benneteket. És akkor elfogadjátok azt, hogy félelemben, megaláztatásban, megpróbáltatásokban kell csak élni, hogy mellette nincsen szeretet, nincsen öröm, nincsen béke, nincsen megbocsájtás, holott ezeknek ugyanúgy jelen kell lenni a mindennapokban, hogy felismerjétek és elfogadjátok, hogy a kettő csak tud együtt működni. Mert a félelem, a kétely, a megpróbáltatás, az is néha azért van jelen, hogy ez által csiszolódunk, ez által felismerünk, és ez által haladunk előre a mindennapokban, mint a második golgotai tanításon, mikor azt mondottam, hogy: Engedjétek, hogy a Szentlélek legyen olyan, aki megcsiszol benneteket, mint a drágakövet, hogy értéke legyen, hogy bennetek is érték legyen, hogy értékesek legyetek a mindennapi életben, s nemcsak önmagatoknak, hanem mindazoknak, akik lehet, hogy tőletek várják a segítő kegyelmet.

Fontos, hogy ezeken el tudjunk gondolkodni, hogy a mai nap tanítása, amely két részre van bontva, valójában mit nyújtott számotokra a felismeréshez, az elfogadáshoz, a küldetéshez és a követéshez, hogyan szeretnék kialakítva élni e mindennapokban.

Fontos, hogy ezeken el tudjunk gondolkozni, hogy ennek a tanításnak ma az a mondanivalója, hogy a hit szeretete valójában mit tud nyújtani neked, neked vagy neked, testvérem; megengeded-e, hogy megérintse szívedet és a lelkedet; megengeded, hogy működjön rajtad és benned; megengeded, hogy ez által vezet, és elindulsz ezen a meghívott úton a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Fontos, hogy ezeken el tudjunk gondolkodni, mert akkor mi is boldogan mondhassuk önmagunkra, hogy: „Már úgy tudtunk változni, hogy mi is olyanok vagyunk, mint a királyi tisztviselő. Ha csak egy fél mondatot hallunk, mi is örülünk annak, és a szerint cselekszünk. Nem várjuk, hogy lesz-e csoda a megpróbáltatásában, nem várjuk, hogy valóban ezzel valami változik-e, és majd csak az után lépek.” Hanem bennünk is éljen ez a hit a szeretet meghívásában, mert akkor tudom, hogy mi az én úti célom, és hogyan és miképpen szeretnék élni és haladni, és elfogadni a felebarátot és a testvért a mindennapokban, a mindennapokhoz, mert akkor másképp tudom elfogadni a szeretetet.

Így a mai napban már, úgy-e, átjöttetek egy új nap kezdetébe2, s az új nap kezdetében ma ünnep van számotokra, a ti szavatokat használva, hogy: Gyümölcsoltó Boldogasszony. Vagyis ma hírül jön Gábor angyal, ki elhozza a hírt az érkezésről, és amelyre felkészült ez a Mária, hogy képes legyen befogadni mindazt, amire kiválasztott lett e gyermekáldással a szeretet kegyelmében.

Figyelni kell, hogy a tanításoknak a mondanivalója valójában mit nyújt számotokra a kegyelem szeretetében, a felismerésben, az elfogadás működésében, s akkor „tudom, hogy ki vagyok, hova tartozom, és hogyan szeretném kialakítani az életemet, amelyben jól érezzem magam, amelyben érezzem azt, hogy én is egy testvér vagyok, egy gyermek vagyok, és aki várhassa azt a segítséget, amelyre szükség van a hit reményében, hogy a kegyelem átöleljen, felmelegítsen, erőt adjon, s akkor készen állok mindahhoz és mindarra, ami fontos a mindennapi életben”.

Ennek reményében áradjon reátok ma áldásom a hit szeretetének ajándékában, hogy töltse be szíveteket és lelketeket.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme nyújtson világosságot e meghívásban, e küldetésben a mindennapi élethez, hogy a hit szeretete kovácsolódjon össze rajtatok és bennetek, és ez által tartozzatok egymáshoz a felebarátban és a testvérben, s akkor ki tudjátok alakítani a mindennapi életet e felismerés szeretete által.

 Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!