Kategória archív: Feltámadási tanítások

A Feltámadott jelképszobra

Mária kiválasztotti kegyelmi állapotban:

 Ó, mily szép (…), mely jelen vagy!

Felém jön, mert átölel.

A zászló meglebeg.

Ébred, ébred, mert eljött már a dicsőséges, szép hajnal.

Ó, dicsőséges, szép hajnal, köszöntelek! Te, Fénysugár, mely jelen vagy. Átöleltél, felmelegítve, megerősítve, (…).

Íme, a sír, megnyílt, a kő már nincs rajta.1

Íme, a sír, amely Fénnyel ragyog.

Elindulva.2

Dicsőséges, szép hajnal! Mert eljött már számunkra a Fény, mely megjelent. A Fény, amely azt hívja szívemben, hogy induljak, mert köszönteni kell, hisz a sír már üres. A követ elmozdították. Kik aludtak, megijedtek, és e Fényben nem látnak.3

Köszöntöm e sírhelyet, amelyből a Test kijő, mert az Élet erősebb a halálnál.

A jelképes üres sír Sükösdön a kápolnában

Mert a Test felébredt, a gyolcsleplek jelen vannak. A kendőt összehajtva, itt hagyva.4

Mert az Írás a jövendölésében beteljesedék. Hisz harmadnapra feltámadva halottaiból.5

Amelyet nem értenek, hogy valóban megtörténhet?

Ezért hát e sírból e Test kijön.

Kijön, hogy majdan bizonyosságot szerezzenek mindazok, kik tanúi e kegyelemnek.6 Hisz már csak a Fény, amely azt mutatja számomra, hogy ez volt a hely, amelyben pihentem.7

Eljött és (…) e szép hajnal, amire várva, hogy a sírhely üresen maradjon, mert a sírhelyből a Test kiszállt.

Köszöntöm e helyet, ahova mindig visszatérek. Visszatérek, hogy soha el ne feledjem e helyet. E hely, amely az Írás jövendölését teljesítette. De e helyből egy kicsit tovább lépve ott a sírhely, amelyben a Test pihent. A Test, amelyet, nem csak Önmagát, hanem felebarátait és testvéreit is elfogadva, mert az Emberfia nem csak Önmagáért indult el ezen az úton, és nem csak Önmagát vitte e fájdalmon, e szenvedésen. Elfogadta Övéit, és azokat mind a kegyelemhez és a megdicsőüléshez vezetve.

A hét első napján Mária Magdolna kimegy a sírhoz. Mikor oda ér, íme, azt látja, hogy a kő már nincs a helyén, elmozdították. Megremeg a teste, és betekint.

A sír üres.

E remegéssel elindul. Sietve fut. Elmegy Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, kit az ő Mesterük nagyon szeretett. Így szól feléjük:

— A követ elmozdították! A sír üres! Elvitték az Urat! És nem tudom, hova!

Remeg a hang, a könny megjelenik. De ők nem akarták elsőként elhinni.

— Ó, te, asszony, milyen beszéddel jössz most hozzánk?! Ne zavarjál meg minket.

— Mondom nektek, a sír üres! Az Urat elvitték! És én nem tudom, hova.

Ekkor Simon Péter és a másik elkezdenek szaladni, sietve, hogy mielőbb oda érhessenek a sírhoz.

Akit Jézus, a Mester szeretett, előbb ért a sírhoz. Betekint, látja a gyolcslepleket. De nem megy be.

Ide ér Simon Péter. Ő betér.

— A leplek itt vannak. És íme, a kendő, amely Arcát takarta. Ez külön, szépen összehajtva.

Erre belép a másik tanítvány is, kit szeretett az ő Mestere. Ezt mind-mind meglátja, és hinni kezdenek. Most már megértették azt, hogy:

— Valóban, Jézusnak, a Mesternek fel kellett támadni! Visszatérve, hogy elmondjuk a többieknek is.8

— Most valósult meg mindaz, amiről a Mester tanított és felkészített, amit nem értettünk, hogy Ő hova megy, ahova mi nem mehetünk.9 A félelem vett erőt rajtunk, és már csak kissé messziről követtük. De íme, most bizonyosságot szereztünk, hogy valóban meghalt szemünk láttára, és most e sírból feltámadt. Hisz üres e sír.

Az asszonyok is jönnek a sírhoz. Megpillantják, hogy a kő nincs a helyén. Megremegnek.

— Elmegyünk, hogy mi is tudatjuk tanítványaival, mi történt.

Ahogy elindulnak, azt veszik észre, Jézus Maga jön szembe velük! Ki így szól:

— Üdv nektek!

Arccal leborulva, átölelve a Lábait, már a remegés eltávozik:

— Ne féljetek! Siessetek, vigyétek meg a hírt tanítványaimnak: jöjjenek Galileába, mert ott találkozhatunk.10

Az asszonyok boldogan köszöntötték Jézust. El is indultak a városba. De mikor oda érnek, már azt hallják, hogy némely őr megelőzte őket, és hírül adta a főpapoknak a történteket. Azok a vénekkel összeülve, és tanácskoznak. Meghozzák döntésüket, így szólnak az őröknek:

— Sok pénzt adunk nektek, ha azt teszik, amit most kérünk. Mondjátok azt kint a népnek, hogy míg ti elaludtatok, az éj leple alatt eljöttek tanítványai, és ellopták a Holttestet.

Ők elfogadva e sok pénzt, és ki is mentek a városba az emberek közé, és azt tették, amit rájuk parancsoltak.

Ez sokáig megmaradt a szóbeszédben, hogy nem is támadt fel, hanem tanítványai ellopták a Holttestet. És a zsidók hittek benne.11

Jézus Krisztus Urunk:

E Feltámadás köszöntése e dicsőséges, szép hajnalban!

Ez a Fény, amely jelen van!

Ez a Fény, amely átölel!

Ez a Fény, amely felemel, erőt ad, s ez a Fény, amely köszönetet ad mindannak és mindazoknak, akik jelen vagytok, és akik jelen voltatok. Hisz szíveteket megnyitottátok a hívásra, és a hívásnak engedelmeskedve eggyé váltatok kiválasztott Mária szolgámmal a testvérben, és nem csak a fájdalom, szenvedés átélésében kísértétek, erősítettétek, most is, ím, hogy e hajnal fényének ragyogása az örömben egy legyen veletek!

Így most köszöntve e szép hajnalt: „Örvendetes napunk támadt…”

Jézus Krisztus feltámadt!12

Most kérlek ismét benneteket, hisz ilyenkor mindig ajándékul megerősítelek Fényem sugarával, e dicsőséges hajnal ajándékával. Ismét összefogva a kéz, hogy érezd a kisugárzást e hajnal Öröm-Feltámadásának, a Fényének kegyelmét, amely most átöleljen benneteket, amely most felemeljen benneteket, megerősítsen. És így most közösen köszöntve imával, hogy Egyek lehettünk most e örömben, ahogy Atyám tanított Bennünket. Mi Atyánk…13

Most köszöntve azt az Édesanyát, aki mindenkor az Ő Fiával együtt van, aki elfogadta akkor, amikor felkérte Őt az angyal. Kiválasztotta egyszerűségében, Ő igen-t tudott mondani. De ebben az igen-ben nagyon sok minden, amely jelen lett, jelen volt, és jelen lesz. Ez az igen, amely megváltoztatta e Egyszerű Leánynak életét. De ebben az igen-ben nem csak az az örömteli pillanat jelent meg, ebben az igen-ben jelen van az a fájdalom és az a szenvedés, amelyet Ő is elfogadott az Ő Fiával együtt. Ezért köszöntjük ezt az Édesanyát, aki elfogadott kérésemre mindent testvért gyermekének, hogy az Ő gyermekeit segítse, vezesse, Anyai Szívét megnyissa feléjük, hogy érezzék Anyai Szívének, kegyelmének örömét, szeretetét.

Üdvöz légy, Mária…14

Mivel egyre többen és többen megnyitottátok szíveteket a meghívásban, most így áradhatott felétek e dicsőséges hajnal örömének Feltámadása. E Feltámadás, amely megmutatja számotokra is, hogy a halál a földi életben csak egy átmenet, mert ebből a halálból fel lehet támadni a dicsőségben és a kegyelemben. Hisz a halál, amely megjelenik, amitől oly sokan féltek, szomorkodtok, sírtok, mert nem értitek a kegyelmet. Nem értitek, ha egész életedben így készülsz, hogy: „Igen, Uram, én bízom Benned. Igen, Uram, én hiszek Benned. Igen, Uram, én Hozzád tartozom. Igen, Uram, én követlek Téged a mindennapjaimban.”

Ezt nem csak elmondani kell, ezt a szívben élni kell, a lélekkel együtt. S akkor nincs félelem e haláltól, amelynek jelen tanúi lettetek ti is. De jelen tanúi vagytok a dicsőséges Feltámadásnak, hogy az Élet erősebb a halálnál. Halál, amely egy pillanatra megelevenedik előttetek, de a Test az élettelenségében valóban jelen van.15 De ha arra gondolsz, és azt érted meg szívednek lelkének, kegyelmének örömével: „Ó, lélek, te most elindultál az Örömbe, a Fénybe, a Dicsőségbe!” És már nincs fájdalom, nincs bánat, nincs szomorúság, csak a kegyelem, az öröm, a béke, amelyet, mindent összeköt a Fénylő Szeretet.

Ez a Fénylő Szeretet most kösse össze a ti szíveiteket is. Emeljen fel, erősítsen, óvjon és védjen, és ne csüggedj, hanem ha valóban hiszel, akkor az Élő Szentlélek, Élő Evangélium megmutatja számotokra a mindennapokban az utat.16 De az útban talán nem mindig veszed észre e csodálatos örömet a Fényben. Pedig ebből kellene erőt merítve magad elé vetíteni, hogy minden nap lehet ilyen csodálatos, szép hajnal az örömben és a boldogságban. És másképp indítod el napodat, nem azt mondod: „Már reggel van!”

Mert ma nem azt mondtátok! Ma vártátok ezt a csodálatos reggelt a hajnalban! Mert megértettétek: „Ma öröm költözhet szívünkbe, lelkünkbe.”

Így áradt most felétek csodálatos áldásom e hajnal fényének tündöklő ragyogásával, egyenként megérintve a szívben és a lélekben, hogy megerősödve, örömmel indulva a hátralevő napokban, hetekben, hónapokban, években. Hisz előre senki sem tudja, hogy mennyi vár még reá. De ez az élet ne legyen a szürke szokványában, ne legyen a kényszerben, és ne legyen a muszájban. Hanem éljen bennetek ez a szeretet, ez a kegyelem, ez az öröm, a Szeretet Fényének ragyogása, amely most átölelve, megerősítve a kegyelemben, hogy: „Igen, én is testvér vagyok Melletted, Uram, Jézusom, a nyájadban.”

Mária:

Most én szólok Hozzád, Drága, Jó Jézusom, ki e hosszú időben is velem voltál. Ha Hozzád fordultam, meghallgattál. Ha megnyitottam szívemet, hogy szükségem van a szeretetednek kegyelmére, a megvilágosító kegyelem jelenlétére, Te nem fordítottál hátat, Te eljöttél, megerősítettél, felemeltél. És így a Lélek, amely bennem van, vezetett az úton. És az öröm, amely most átjárja szívemet, lelkemet, egész testemet. Már nincs jelen a fájdalom, nincs jelen a félelem, nincs jelen az út17, amelyre én is igen-t mondtam.

Most jelen van a Fény, az öröm, a boldogság, a szeretet a kegyelmében, amely megerősített, amely átölelt, és ami által ismét megjelenhettem ezen a helyen18, amelyre meghívtál.

A meghívásban nem csak nekem adtál kegyelmet az öröm szeretetében, hanem minden nyitott szívű testvéremnek, ki felkészülve szíve nyitottságával, hogy elfogadhassa ezt a kegyelmet e örömben, amely megjelent.

Így boldogan készülünk az előttünk álló napokra, hetekre, hónapokra, évekre, mert Veled, Uram, könnyű az élet, Veled, Uram, a kereszt is édes, Veled, Uram, boldogan haladva az úton.19

Jézus Krisztus Urunk:

Most szóljon a hála-himnusz annak a jelében, hogy ismét együtt lehettetek kiválasztott Mária szolgám-testvéremmel e csodálatos hajnal köszöntésében.20

Köszöntve e helyet, hisz Édesanyám foglalta el itt trónusát. A trónusban várja az Ő gyermekeit imával, énekkel, kegyelem-szeretetéhez, hogy meghallgatásra találjon a fohász, amelyet szívünkből, lelkünkből átnyújtunk e Anyai Szív oltalmába.21

Köszöntelek Téged, ó, Csodálatos, Szép Kereszt!

Amelyre némelyek fájóan és bánatosan tekintenek. Holott ez a Kereszt nem a fájdalom, és nem a bánat jelenlétében van jelen számunkra. Ez a kereszt a mérhetetlen, nagy szeretetet próbálja felétek, testvéreim, megmutatni, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, tudtam, hogy mi vár Reám. Én a szeretetemben indultam el az úton. Szeretetemben adtam Életemet mindazokért, akik Tőlem várják az üdvösséget. Ez a Kereszt ezért van itt számotokra, amelyhez, ha eljössz, elhelyezed fájdalmadat, bánatodat, felajánlásodat, örömödet, kérésedet?

Igen, ezt teszitek.

De a hálát és az örömet is ki lehet fejezni, mert ez a Kereszt szintén Édes Kereszt a terhében, amely számotokra így van jelen.22

Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester, a Názáreti, ahogy szólítottak, szeretetem örömével vállaltam a fájdalmat, szeretetem örömével vállaltam a kereszthalált, és szeretetem örömével köszöntöttem e csodálatos, dicsőséges, szép hajnalt a Feltámadásban.

De e Keresztről Én lejöttem. De nem csak a sírba, ahova elhelyeztek. A sírból is elhoztam nektek az Élet Erejét, Élet Kegyelmét, Élet Szeretetét, amely összeköthet benneteket e Kereszttel, amelyre szeretettel kell feltekinteni, mert: „Uram, így váltottál meg engem. Uram, így adod majd nekem is az üdvösséget, amelyre készülünk mind-mind itt a Földön.”23

Mária:

Ó, Édes Jézusom, összejöttünk nyitott szívvel. Nyitott a szív, mert megértettük, hogy a tanítások mit nyújtottak számunkra e Feltámadás Ünnepén. Megvilágosító kegyelmed a megvilágosító szeretetben erőt ad a Fényhez, az örömhöz, a békéhez és a kegyelemhez.

Feltámadás Ünnepére köszöntünk, ó, Téged!

Köszöntünk szívünk szeretetének melegével, hogy megélhettük, jelen lehettünk, megtapasztalhattuk e csodálatos kegyelmet e Feltámadás Ünnepében.24

Mária, éber állapotban:

Dicsőséges hajnal, örvendetes napban!

Jelen lévő testvérek:

Dicsőséges hajnal, örvendetes napban!

Mária1:

Megjelent a Fény. A Fény, mely felém árad, és simogat. Tükröződik, és a Fény, mely megsimogatott.

Íme, felkel, és feltámadt, mert az Élet erősebb a halálnál.

Megnyílik a Sír, és a Fénnyel jelen van a kora reggel a (…)

Az őrök megijednek2, lehajtják fejüket, hisz számukra erős és ismeretlen a Fény.

Érzik a hajnal illata e Fényben.

Egy asszony oda ér, remeg, és megáll a nyitott Sírnál. Remegésében sírdogál, majdan betekint a nyitott Sírba, és megijed, hisz nincs bent a Holttest. És ekkor megjelenik a Fénysugárban két angyal, ki helyet foglal. Az egyik a fejénél, a másik a lábánál. Az asszonyra tekintenek, és megkérdezik:

— Miért sírsz?

— Hogyne sírnék, mikor nem látom a Holttestet, s vele Uramat.

Visszafordul, tovább lép3:

Jézus Krisztus Urunk:

Íme, Én vagyok jelen, de az asszony sírásában, remegésében nem ismer fel. Reám tekint:

— Nem tudom, ki vagy. Talán a kertész? Kérdezem Tőled: nem tudod, hová vitték innét ezt a Testet, amely itt pihent, aki az én Uram?

Sír, és zokog.

Ekkor megszólítom:

— Mária Magdolna!4

Mária Magdolna:

És felismerve e megszólításból, felkiáltok:

— Rabbone! Te vagy, az én Uram, Mesterem!5

Jézus Krisztus Urunk:

— Ne sírj, még nem mentem el Atyámhoz. Ne félj, még itt vagyok. De majd hamarosan elmegyek az Én Atyámhoz, aki a ti Atyátok, az Én Istenemhez, aki a ti Istenetek. Ezért menj, és mondd meg társaidnak, hogy majd Galileában találkozni fogunk.

Az asszony most már mosollyal és örömmel indul el a Sírtól, hogy hírt vigyen. Hírt az ő Mesteréről, ki azért nem volt bent már a Sírban, mert feltámadt. Feltámadt, hogy meglátogassa Övéit, kik félelmükben a városban vannak bezárt ajtóknál.6

Mária:

És most lehet köszönteni a Feltámadt Krisztust az asszony köszöntésével, ahogy mi is köszöntjük e sírt.7 Énekeljük szívből és szeretettel e dicső hajnal ébredésében és köszöntésében: „Szent Magdolna elmene ama reggel sírva…”8

Hol az ének?! Hol az öröm? Hol a boldogság?9

„Erdőkön és mezőkön…”

Hol az ének?!

Ó, dicsőséges hajnal10, jelen vagyok a sírnál. A sír ridegségéből a Fény melegséget áraszt. A melegség, amely az életet mutatja számunkra. Azt az Életet, amely erősebb lett a halálnál. Az Élet, amelyet kora reggel, hajnalban egy asszony, ki eljött a Sírhoz, meglátta a nyitott Sírt, és félelmében, remegésében tekintett be. Most már boldogan mondhassuk:

Nincs itt, mert feltámadt, mert az Élet erősebb lett a halálnál!

Jézus Krisztus Urunk:

Az Élet, amely megmutatja, hogy igen, itt vagyok, ismételten erőt adok e Fénnyel, mert ez a Fény a szeretetet árasztja, azt a szeretetet, amely megdicsőült, a dicsőség a dicsőítésében.

Mária:

Egészen el kellett szenvednie, hogy most a dicsőségből a Megdicsőülés Fényével, az Élettel ismét feltámadt, és kijött a Sírból, hogy megmutassa Önmagát mindazoknak, akik szomorúak, akik sírnak, akik félnek, akik bezárkóznak, hogy valójában most hogyan és miképpen tovább. És ennek örömében és szeretetében most már közösen vigadozunk és örülünk, és szívünk szeretetének örömét kifejezve, hogy: „Krisztus, virágunk, szép termő águnk…”11

Köszönöm e hajnal simogatását, amely megjelent a Feltámadás örömében.

Ti is sírtok?

Vagy örültök?

Hisz feltámadt Krisztus!

Az asszony felkelt, hogy elvigye a hírt övéinek, akik hozzá tartoznak. Az öröm hajnala ma megérkezett, mert az Élet erősebb lett a halálnál.

Dicsőséges, fénylő hajnal, ki megjelentél, hogy átöleljél!

Jézus Krisztus Urunk12:

E hajnal simogatása, mely megerősítette az Élet kegyelmét, mert az Élet most ismét megjelent ezen a helyen, hogy áradjon fényével, sugarával mindazok felé, kik már vágyakoztatok e örömre, e szeretetre, e békére, hogy a Fény átjárja szíveteket. Ennek reményében fogjuk össze kezünket.13

E dicső hajnalban köszöntelek benneteket, kik a szomorúságot, a várakozást most elfogadva, és felváltottátok e szeretet örömére, erre az örömre, amely most megelevenedett előttetek e Élet jelenlétének feltámadásában. És ez az Élet, amely e dicső hajnal fényével érkezett, így árad most minden nyitott szívű testvéremhez, aki megértette, hogy valóban, a szomorúság, a bánat, a félelem, az aggodalom, amely néha jelen van rajtuk és bennetek, fel tudja váltani a mérhetetlen nagy öröm szeretetének, feltámadásának fénye, ragyogása és tündöklése, hogy ez által érezd e fénynek simogatását, melegét, átölelését, és szinte érezd, ahogy e Feltámadt Krisztus megjelent a síró, remegő, tele félelemmel lévő asszonynak. De az asszony is a sírásából feltekintett:

— Nem tudom, ki vagy, de kérdezem: talán a kertész vagy másvalaki? Te vitted el innen e Holttestet, és a Holttesttel az én Uramat?

— Mária!

— Óh!

Megnyílik szeme fénye, megjön fülében a hallás, és felismeri az ő Urát! Átöleli, és köszönti:

— Rabbone!

És ez a köszöntés áradjon most reátok is, és ez a köszöntés érintse meg szíveteket, ahogy e remegő asszony felujjongott szívével e öröm hajnalában. Már eltávozott a sírása, félelme, zokogása, már csak az öröm kegyelmének boldogsága van jelen. És ez az öröm kegyelmének boldogsága e Fénnyel áradjon most reátok.14

A hét első napján két tanítvány elindul az Emmanuesz15 faluba, ahova tartoznak, Jeruzsálemből, amely két-három óra járásnyira van a városhoz. És ahogy útközben haladnak, időnként megállva, és egymásra tekintenek, és így beszélgetnek, és így vitatkoznak. És egyszer Én, Jézus jövök hozzájuk. Melléjük szegődök, és követem őket, és hallgatom. De ők nem ismernek fel, hisz akadályozva vannak a szemük látásában. S ahogy így haladnak, beszélgetnek, vitatkoznak, megkérdezem tőlük:

— Ti miről beszélgettek most e útközben?

Ők szomorúan megállnak, Reá tekintenek, és az egyik, kit Kleofásnak hívtak, így szól Feléje:

— Talán Te vagy az egyedüli idegen a városban, aki nem tudod, hogy mi történt ott ezekben a napokban?

— Miért? Mi történt? — kérdezem.

Ők ismételten Reám tekintenek, és folytatják:

— Hát a Názáreti Jézus esete, ki szóban, tettben nagyhatalmú Próféta volt az Isten és a nép előtt is. De főpapjaink és elöljáróink halálra ítélték, és keresztre feszítették. Pedig mi abban reménykedtünk, hogy Ő fogja megváltani Izraelt. És ez már három napja történt. De ez még mind nem elég. Ma kora hajnalban hozzánk tartozó asszonyok elmentek a Sírhoz, és mikor visszaértek, ezt mondták: „A Sír nyitott volt, és üres. De két angyalt láttunk fehér ruhába öltözve, akik azt mondták, hogy Ő él!” És mikor ezt mind elmondották, néhányan közülünk is sietve elmentek, és mikor visszaértek, mindent úgy mondtak, ahogy az asszonyok hírül hozták számunkra. De a Holttestet nem látták.

Ó, ti, oktalanok! Ti, kevély szívűek! Még mindig kételkedtek, és nem mertek hinni abban, amiről a próféták jövendöltek nektek? Hát nem ezt kellett elszenvednie, hogy így bemenjen Dicsőségébe, és megdicsőüljön?

Majdan így szól feléjük:

— Van Illés próféta és más próféták, akik az Írásokban nem erről írtak Róla? — és magyarázok számukra.

És ahogy így haladtunk, már oda értünk abba a faluba, amelybe tartoztak. Én úgy teszek, mint aki tovább szeretnék menni. Erre ők megszólítanak:

— Ne menj tovább. Maradj velünk, hisz esteledik, lemenőben már a Nap.

Elfogadtam hívásukat, és bementünk együtt. És mikor beléptünk, majd asztalhoz ültünk. Jelen van a kenyér, amelyet elveszek, áldást mondok reája, megtörve átnyújtom számukra. S ekkor felismertek! Megnyílt a szemük! És örülnek. De mire magukhoz tértek, Én már nem vagyok jelen. Ahogy ti mondani szoktátok, s ahogy ők is érezték: eltűntem.

Egymásra tekintve így beszélnek:

— Úgy-e, lángolt a te szíved is, mikor útközben beszélt hozzánk? És milyen szépen fejtette ki számunkra magyarázattal az Írást! Most már biztos, hogy Ő az, és feltámadt!

Még abban az órában felkeltek, és útra keltek, hogy visszatérhessenek a városba. És mikor a városba érnek, oda mennek társaikhoz, akik egybegyűlve tizenegyen, és a többiek vannak jelen. Ők, mikor belépnek, így szólnak feléjük:

— Valóban feltámadt az Úr, hisz megjelent Simonnak!

Erre ők is örömmel így szólnak:

— Mi is megtapasztaltuk! — és elmesélik, hogyan volt jelen velük az útközben, hogyan beszélt nekik, és hogyan ismerték fel az ő Mesterüket a kenyértörésben, amelyet átnyújtott számukra.16

Öröm és boldogság járja át e szíveket, mert ez az öröm e Élettel felváltotta azt a félelmet, amely bennük ragadt. És most már megértették mindazt, amiről beszéltem számukra, hogy:

— Elmegyek, egy rövid idő, és nem láttok Engem. És majd ismét visszajövök, és egy rövid idő, amikor láttok Engem.17

S ezt tudom számotokra is mondani:

Jelen vagyok, hozzátok szólok az Élő Evangélium tanításával. A Fényem sugarával megérintettelek, megsimogattalak. De hogy mely testvérem hogyan és miképpen ismer fel és fogad el, és érzi szívében az örömöt e Feltámadás kegyelmének ajándékában, az rajtatok múlik, mert Atyám, akihez még nem mentem el, minden gyermekének megadta a szabad akarat cselekvésének ajándékát, hogy hogyan és miképpen működjünk és éljünk a mindennap szeretetében és kegyelmében. Mert ha ezeket mind-mind megértitek, akkor érzitek igazán boldognak, örömtelinek e dicsőséges, fénylő hajnal jelenét, simogatását, felemelkedését, amely átjárhatta egész szíveteket és lelketeket.

Ennek reményében örömmel és szeretettel mondjunk áldást és hálát mindazért, hogy ma is együtt vagyunk a szív nyitottságának, felismerésének, meghívásának szeretetével e dicső, fénylő hajnalon.

„Dicsőség…”18

Valóban az Úr adta számotokra e dicsőséges, fénylő hajnalt e napban, amely átölelt, amely felmelegített, amely felemelt, ami által érzed szívedben és lelkedben e örömet, e szeretetet, ami által érzed, hogy: „Igen, Uram, boldog vagyok, hogy Hozzád tartozhatom, és Veled járhatom életem minden napját e fénylő hajnalban, e fénylő nap sugarában, amely megmutatja minden fájdalomban, bánatban és szomorúságban, nehézségben, hogy ha Reád tekintek e Feltámadás hajnalán, e dicső napra, akkor érzem, és boldog vagyok, hogy átélhettem én is e Feltámadt hajnal életét, ami által öröm, boldogság és szeretet élni, haladni, néha küzdeni, mert eljön számunkra a kegyelem, ahogy ma hajnalban is e dicső feltámadásában.”

És a szeretet, amely fényének sugarával simogatott, és erőt adott, hogy felkészülve továbbra e dicső mindennapra, amely épp így, mint e hajnalban, felragyoghat számotokra.

„Téged, Isten, dicsérünk!…”19

Köszöntelek e Fényben, Te, Kereszt, ami megtörte az Életet, de ma hajnalban az Élet erősebb lett e teher súlyának Keresztjétől. És ezért, ha e Keresztre tekintetek, és ott látjátok a Megfeszített Krisztust, és Reá tekintetek, mindig az éljen bennetek, hogy ez a Krisztus szeretettel ment e Keresztfára, és szeretettel adta át Önmagát ezért az örömhajnalért a Feltámadásában, a megdicsőülésért. És mindig az éljen bennetek, hogy „lehet nehéz az életem, a napom, a hetem vagy a hónapom”. Érezheted azt, hogy talán te is lerogysz az út porának kövébe.

De ahogy Én, Jézus Krisztustok felálltam, és szeretettel átadtam Önmagam — és ez a jelkép így marad meg számotokra mindenkor. De ez a jelkép a szeretet fényét is sugározza, hogy ez a hajnal a fény tündöklő ragyogásában elhozta számotokra az Életet, amely erősebb lett a haláltól. Mert ennek a halálnak be kellett teljesedni, hogy így jöhessen el hozzátok e szeretet fénye e tündöklő ragyogásában.20