Kategória archív: Időszerű tanítások 2016 augusztustól

Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet, mindazokat, akik a mai napon elfogadtátok a felkérést szívetek nyitottságával, és elzarándokoltatok. S köszöntöm mindazokat, akik ma nem voltak jelen, de lélekben elkísértek, hogy részeseivé váljanak a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanítása elsőként felétek arról szólt, hogy ti vagytok a világ világossága.1

De még mielőtt e világ világosságára térnék át, előtte jelen van, hogy ti vagytok a föld sója. De ha a só ízét veszti, nem való az egyébre, mint hogy kidobjuk, és széttapossák az emberek. Ennek valójában mi is a mondanivalója?

Úgy-e, jelen van a só, amivel megsózod ételedet, ami által, hogy ízletes legyen. De ha a só ízét veszti, akkor, úgy-e, azt mondjuk, semmire se jó már, akkor kidobjuk, nincs rá szükségünk.

Most ezt az emberi részében hogyan is értelmezed és veszed, e tanítást?

Hogy te is lehetsz a föld sója a meghívásban és a küldetésében. Mert ezt a tanítást Én nektek egy más tanítás hasonlatában adtam, hogy észrevettelek benneteket az út porában, egy kis csillogó rész megjelenik a porban, és Én kiemeltelek, mert azt mondottam, szükségem van rátok, meghívlak az útra a küldetés követésében, és hogy el ne vesszenek, és ne tapossanak szét benneteket. Mert ott, lehet mondani, a sónak egy szemcséje, amely elszóródik a föld porában, és időnként úgy megvillan. Ebből értelmezed azt, hogy „én is, az egyszerű kis porszem lehetek egy szemcse a sóból a porban, és ha én nem vagyok jelen a felismerésben, az elfogadásban, a kiemelésében, akkor én az a sószem lehetek, aki ízét vesztette, és nem jó az már semmire, lehet rajta taposni vígan, nem törődünk vele, hogy mi lesz belőle”. Mert a meghívás és a küldetés, az mindenkinek jelen van szívében-lelkében, a felismerés elfogadásában változunk és változtatunk, és haladunk a mindennapokban.

Úgy-e, van a hegyen épült város, amelyet messziről láttok, hogy ki van világítva, és az akkor azt tükrözi számotokra, hogy ott élet is van, ha már van város, és az ki van világítva. És az élet, az ismét azt adja számotokra, mint a sószemcse, amikor kiemellek a porból, te is egy élő ember vagy az életben. A kivilágított város is ezt tükrözi számotokra, hogy élet van jelen ott is.

Folytatódik a tanítás, úgy-e, a lámpával. Mert ha Én gyújtok lámpát, nem azért teszem, hogy elrejtsem, hanem azért, hogy feltehessem magasba, a lámpatartóra. Most ma itt mily sokan vagytok, és nektek mindnek világít egyformán ez a lámpás a fényében. Tehát nem az, hogy most te egy kicsit több fényt kapsz, te egy kicsit kevesebbet; te ismét több fényt kapsz, te ismét kevesebbet. Nem. Mindenkinek egyformán van jelen ez a fény a világosságában.

Úgy-e?

És hogy folytatódik?

Mert ti vagytok a fény a világosságban. És megpróbálunk úgy élni, hogy Mennyei Atya gyermekei lehessünk e meghívásban és e küldetésben, és a jótettek cselekedetében, hogy magasztalni tudjuk a Mennyei Atyát, akihez tartozunk.

Fontos ezen elgondolkozni, hogy a tanításnak van egy kis bevezető része, mikor az Evangéliumot elkezded olvasni, és fönt csak annyit olvasol, hogy az Evangélium-rész kinek, az evangélistának az írásából. Utána olvashatsz mindig egy bevezető részt.

Ennek a tanításnak ma csak annyi volt a bevezetője, hogy ti vagytok a világ világossága. És az egy csodálatos tanítás a felismerés-szavak elfogadásában. Hogy ha tudtok világítani a sötétben, ha fel tudjátok mérni, hogy a világosság hogy van jelen rajtatok, bennetek, mert a lámpás is világít nektek, és te abból hogyan értékeled a világosságot. S majdan elfogadod a hegyen épült városnak is a fényét az élet erősségében. És akkor már megérted, hogy a föld sójaként milyen fontos szerep vár reátok a kiválasztás által, a felismerés által és a meghívás által. És ha ezeket mind-mind tudjátok szépen így egy szintbe rakni a felismeréstől a megtapasztalásig, akkor már érezni, hogy: „Én valahova tartozom, érezni, hogy valakinek a gyermeke és a testvére vagyok, valakitől kaphatom a kegyelmeket, és valaki átölelhet a fénysugárral, ami megerősít a meghívás küldetésében. S akkor tudom értékelni e tanításnak a mondanivalóját, amibe belekapaszkodhatok, amiből erőt meríthetek, és ami által haladhatok.”

Majdan folytatódott felétek ma a tanítás abban a részében, hogy hogyan is szólnak a régiek tanításai?2

De Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem, hogy ezeket számotokra a példabeszéddel tökéletesíthessem. Mert, úgy-e, ha nem tesztek ti sem többet, és csak olyanok lesztek, mint az írástudók vagy a farizeusok, és nem múljátok fölül magatokat, akkor hogyan várjátok a kegyelem ajándékának működését felétek, rajtatok és bennetek?

Mert itt hogyan szólt a példabeszédek?

Hogy is van az első példabeszéd?

Azt mondták a régiek, hogy: „Ne ölj, mert aki öl – azt mondja –, méltó az ítéletre.”

Én, Jézus Krisztus Uratok pedig azt mondottam:

Méltó az is az ítéletére, aki haragszik, aki gyűlöli, aki megveti felebarátját, testvérét, mert nem tudja felismerni, hogy hogyan és miképpen tartozik hozzája, milyen segítséget vár, hogyan kell eggyé válni a felebaráttal és a testvérrel, hogyan tudjuk átölelni egymást, hogyan tudunk együtt lenni a felebaráttal és a testvérrel, hogyan tudunk együtt érezni, hogyan tudunk egymásnak segíteni a szeretet-kegyelemben.

Ezek mind-mind e példabeszédhez tartoznak.

Majdan folytatódott a példabeszéd azzal a résszel, hogy: Méltó az ítéletre mindaz, aki paráználkodott, vagyis házasságot tört.

Én, Jézus Krisztus Uratok erre mit mondottam e példabeszédben?

Nemcsak az vétkezik, aki házasságot tört, hanem azok is, akik gondolatukban, szívük-lelkük tudatával hogyan cselekednek, hogyan néznek az asszonyokra, a leányokra, miképpen gondolnak rájuk? Akkor azok is méltók e büntetésre, mert akkor nem vagytok többek ti sem az írástudók és a farizeusokon. Tehát ti sem tudtátok felülmúlni magatokat, mert ugyan hallottátok a tanítást a példabeszédben, de nem érintette meg szíveteket és a lelketeket. És nem fogadod el a felebarátodat és a testvéredet itt úgy, hogy ő egy ember az emberben, esetleg – a földi értelmét mondom, hogy ember –, aki éli az életét, de az emberben, mondjuk azt, hogy most ő a Földön asszonyként él. S asszonyként hogyan fogadom el a felebarátban és a testvérben?

Mert valójában Atyám gyermekei vagytok, Atyámhoz tartoztok, Ő adja az ajándékot, a kegyelmet és a szeretetet. Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem, hogy ezt tökéletessé tegyem számotokra a felismeréshez és az elfogadáshoz.

Majdan folytatódott a tanítás azzal a résszel, hogy hogyan és miképpen fogadom el a példabeszédnek ezt a tanítását. Mert úgy-e, jött az első, hogy: „Ne ölj!”, a második, hogy: „Ne törj házasságot!”, a harmadikban pedig, hogy hogyan cselekszel a mindennapi életben, a felismerésben és az elfogadásban, hogy a kegyelem ajándéka hogyan működik rajtatok és bennetek. Mert a tanítás a példabeszédben megpróbálja számotokra megmutatni, hogy másképp is lehet értelmezni az Evangélium tanítását, mert vannak a parancsok, vannak a kérések, vannak a felismerések. És itt a harmadik az volt, hogy: „Ne esküdj hamisan!”, és ha esküdtél, akkor hogyan tartod meg esküdet Atyád felé.

Ezeket nem szabad csak úgy elmondani, mert azt mondod: „Jó, én azt elmondottam, de nem megyek utána, hogy ennek mi is a mondanivalója.”

Erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam: Egyáltalán ne esküdjetek senkire és semmire!

Legyen a ti beszédetek egyszerű, és a válaszokban „igen, igen”, és „nem, nem”, hogy tökéletes legyen a hallása, a felismerése és az elmondása.

Hogy hogyan és miképpen van jelen ez a tanítás?

Mert ha könnyedén csak azt mondod, most egy példát hozok fel, hogy: „Én, Jézus Krisztus Uramtól kaptam egy feladatot. Ezt a feladati körömet próbálom elfogadni a felkérésemben. De a felkérést nem tudom teljesíteni, de röstellek kiállni, és röstellem megbeszélni Veled, Uram, Jézusom. Mert hogyan jövök én ahhoz, hogy nemet mondok valamire?”

Hisz a felkérések, azok mindig úgy történnek, bármilyen részében, most, ha csak itt, ezen a helyen, hogy ha valamire nem vagy képes, nem tudod teljesíteni, akkor ne szégyellj nemet mondani. Mert azzal rosszabbat teszel a cselekedeteiben, ha boldogan azt mondod, hogy: „Igen, Uram!”, és elmúlik egy bizonyos idő, és ha figyellek benneteket, és nem tudod teljesíteni azt, amire azt mondottad: „Igen, Uram!”

Ilyenkor azt kell mondani, most e példabeszéd tanításában, mintha te is esküt tettél, de itt nem az Atyának, hanem a Fiúnak: „Mert kimondtam, hogy »igen«, és mégsem tudok a szerint cselekedni.”

Ezért gondoljátok meg szívetekkel-lelketekkel, hogy milyen legyen a ti beszédetek, a régiek elmondása szerint, mert ott azt mondják, hogy „ne esküdj hamisan”. De ha mégis esküt tettél, azt meg tartsd meg az Atyának.

Én, Jézus Krisztus Uratok ezt így tökéletessé teszem, hogy Én azt mondom: Semmire se mondjatok esküt! Próbáljatok szívből, szeretettel, örömmel és megbecsülve beszélni a felebaráttal és a testvérrel, és akkor a szerint cselekedni, hogy: „Az én beszédem valóban legyen érthető az igen-, igenemben vagy a nem- és a nemben. Mert akkor tudom dicsőíteni az Atyát, ha megfogadom a tanítást a példabeszéddel együtt, és megpróbálok a szerint élni és cselekedni.”

Mert a meghívás a küldetésében, az első rész tanításrészében, hogy: „Én a föld sója vagyok. Hogyan szeretnék élni és haladni a meghívásomban, ha én a világ világossága vagyok? Hogyan akarok járni e meghívott úton, és hogyan fogadom el mellette a felebarátot és a testvért a mindennapi élet cselekedetei révén?”

Ez a tanítás a mai részében úgy szól felétek, a példabeszédekkel együtt, hogy megfontoltan, átértékelve, felismerve, és utána tudjak dönteni helyesen, igazságosan az igeneinkben és nemeinkben. Mert nem akarok többet és hosszabban beszélni, mert az igen, igen és a nem, nem a megérthető, felismerhető, mert ha szaporítom, és többet beszélek, az nem biztos, hogy mindig az Atyától és a Fiútól jön felétek, hanem lehet, a gonosz behatárolása révén. A válaszadás az igen és a nem elfogadásának, részének és működésében.

Ezeken nektek kell, testvéreim, elgondolkodni, felismerni, hogy valójában a föld sója akarsz-e lenni, valóban a világ világosságában akarsz-e élni, valóban felismered-e a küldetésed és a követésed, és elindulva az úton, és valóban elfogadod a tanítást a példabeszédekkel együtt, amely megmutatja számotokra, hogyan és miképpen éljek és cselekedjek, hogyan és miképpen váljunk így eggyé a testvéri, felebaráti szeretetben, hogyan fogadjuk el egymást örömmel és szeretettel, hogyan tudunk segíteni egymásnak, amikor látjuk, hogy valamelyik felebarátunk és testvérünk várja vágyakozva talán a te közeledésedet, talán a te ölelésedet, talán a te egy-két gondolatmenet-, szóváltásig. Hisz néha nem tudjátok mindjárt kifejezni, hogy valójában mire is van szükség. De ha nyitottak vagytok, ha figyeltek egymásra, akkor fel tudjátok ismerni, akkor tudtok segíteni egymásnak, s akkor tudtok igazi felebaráti testvérré válni a meghívásban, a küldetésben, a követésben, és akkor valóban az a testvér vagy, aki a föld sójának mondhassa magát, mert a porból a sószemcse megvillant, és nem taposták össze, mert kiemeltem, a meghívást megadtam a küldetéshez és a követéshez. És elindul, s akkor már a fény világosságában is tud járni, és el tudja ez által fogadni nemcsak önmagát, hanem mindazokat a felebarátban és a testvérben, akikkel megpróbáltok egyek lenni a küldetésben.

Így a mai tanítás ma ezt nyújtja számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, aki a Fiú vagyok az Atya mellett, ismételten azt mondom nektek, mint egy régebbi tanításban, hogy kiemeltelek benneteket az út porából, és maradjatok meg ti a föld sójai, de azok a sók, amelyek nem vesztik el ízüket. Ti azok legyetek, akik megvillantatok a föld porában, a csillogásban, és benneteket nem hagytunk ott az Atyával, hogy semmivé váljatok, mint az a só, aki ízét vesztette, és kidobják, hogy csak tapossanak rajta az emberek. Mert reátok szükség volt, felismerve, észrevéve, és kiemelve, és így tudtok haladni e meghívásban, e küldetésben és e követésben.

S ennek reményében adom ma áldásomat felétek kiválasztott Mária testvér által, hogy a Szentlélek működése révén áradjon reátok ma áldásom a szeretet, az öröm, a béke és a türelem jelében, hogy – ahogy megvillantatok az út porában, hogy el ne vesszetek – maradjatok meg továbbra is a meghívás küldetésében a föld sójai és a világ világosságai, hogy elinduljatok e meghívott úton a Fiúval az Atya mellett.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme a föld sójaként és a világ világosságaként áradjon reátok, töltse be szíveteket-lelketeket, és mutassa meg továbbra is e meghívott utat a küldetésben, a követésben, a testvéri, felebaráti szeretetben az eggyé váláshoz és a mindennapokhoz.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon, mindazokat, akik elzarándokoltatok e helyre, és mindazokat is, akik lélekben kísértetek el e mai nap fájdalom-, szenvedés Golgotáján.

A mai nap tanítás, amely felétek szól e megkezdésben, hisz ilyenkor mindig azt várjátok, hogy a kezdetekben hogyan és miképpen van jelen a tanítás, az Evangélium a megtapasztalásában. Így a mai tanítást e hónap tanításából adom nektek, amikor Keresztelő János arra kíváncsi, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjon.1 A válasz, amit láttok, és amit hallotok a megtapasztalásban, ezt, menjetek, és mondjátok el Jánosnak, hogy a sánták járnak, a vakok látnak, a szegényeknek pedig hirdetik az örömhírt. És milyen jó, hogy ezen senki ne botránkozzon meg.

A jelenben, most, ezt így lehet értelmezni. De akkor az volt: „Milyen jó mindannak, aki nem botránkozik meg Bennem!”

Fontos, hogy ezeken elmélkedve, átélve a tanítás mondanivalóját.

Hisz mi is most, a jelenben, a várakozásban vagyunk. Várakozunk, s azt mondjuk, hogy: „Kinek is kellene most eljönni az eljövetelben?”

Kiválasztott testvérem már beszélt nektek, amiben felkészítettem, hogy a várakozásban felkészülünk nyitott szívvel, hogy befogadhassuk a Szeretetet, mert a kegyelem felénk árad, és működik rajtunk és bennünk. S ez a Szeretet az, amely megszületett már e Földre, a szeretetben embert öltött. Igen, kisdedként jött közétek, de felnövekedve emberré lett. És az emberré lett Ige megadja számotokra a kegyelem-ajándék működését, hogy a szeretet, az öröm, a béke a fénnyel megerősít, átölel, és felkészít, hogy mi minden, ami fontos a mindennapi élet megtapasztalásában.

Hisz ennek a tanításának van még egy része a mondanivalójában, hisz János a rabságában, úgy-e, arra volt kíváncsi, hogy hallott a tettekről a cselekedetekben, hogy:

– Te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?

Én pedig azt mondom nektek:

– Miért mentetek ki a pusztába? Mit akartatok látni? Széltől lengetett nádszálat? Hát miért mentetek ki a pusztába? Mit akartok látni? Egy finom ruhába öltözött embert? Én mondom nektek, finom ruhákba öltözött emberek palotában élnek szinte királyként. Hát akkor miért is mentetek? Hát mire voltatok kíváncsiak? Mit akartatok látni és megtapasztalni?

S erre azt mondjátok, hogy: „Prófétát akartunk látni.”

Igen, mondom nektek, a próféták prófétája a legnagyobb, aki megjelent e pusztában, amiért kimentetek.

De ebben a tanításban ma nem hangzott el, de mégis elmondom számotokra, hogy ő a pusztában felkészült mindarra, amire kiválasztottá vált, hisz ő teveszőr ruhában van jelen, és így készül az útra.

Hisz mit mondtak róla az Írások?

Elküldöm követemet Előtted, hogy elkészítse Számodra a megfelelő utat.

Fontos, hogy ezen elgondolkozzunk, hogy nekünk, a jelenben, ki készít utat? Ki adja meg számunkra a kegyelmet e felismerésben és e haladásban?

Érezni és értékelni kell a kegyelmet az ajándékában, hisz ma, a jelenben, már úgy beszélünk róla, hogy: „Már eljött az, akire vártunk, már itt élt, és most már, mondhassuk, itt él szívünkben, lelkünkben, hitünkben, reményünkben.”

Csak ezeket mind-mind fel kell ismerni, tudnunk kell elfogadni, és a szerint élni és cselekedni.

De ha már eljött, és itt él szívünkben-lelkünkben, akkor most a várakozásban hogyan és miképpen készülök, hogy újra eljöjjön, újra megszülessen saját szívünkben?

Érezzük a kegyelmet a szeretetben?

Fontos, hogy ezek mind-mind megjelennek számunkra, és megmutassák mindazt, hogy ez az ünnep, a fény, béke, öröm szeretetében erősít meg bennünket a felismerésben és az elfogadásban.

Kell, hogy szívünket megnyissuk e kegyelemhez, hogy működhessen rajtunk és bennünk, hogy erősítsen meg, és készen állhassak a befogadáshoz, a kegyelem-eggyé váláshoz a működés szeretetében.

Hisz, hogy ha ezeket mind felismertem, elfogadtam, szívembe zártam, akkor boldogan mondhatjuk azt, hogy: „Téged vártunk epedve, eljöttél, elfoglaltad helyedet szívünkben, hogy a tanításban a kegyelem felénk áradjon, és működhessen rajtunk és bennünk.”

És akkor boldogan mondjuk, hogy: „Nem azért megyünk ki a pusztába, hogy széltől lengedezett nádszálat lássunk, hanem azért, hogy felismerjük a prófétát, aki a próféták között talán a legnagyobb” – a ti szavatokat használva.

Holott hogy is szól az Írás ma?

Igen, a próféták között a legnagyobb, aki jelen van, de mégis a legkisebb, aki a Mennyek Országába készül.

Fontos, hogy mi is próbáljuk így befogadni, érezni s értékelni a tanítást, hogy: „Nem törekszem csak a legnagyobbra, mert talán én nem is vagyok a legnagyobb; majd a próféta, aki tanítását adja, aki felkészít, aki által változhatok, változtathatok, és akkor boldogan készülök az Örök Élet Országába, hogy részesülhessek majd abban a kegyelemben, amelyről most csak hallok, de megérteni, megtapasztalni akkor tudom, ha ott lehetek. De amíg még itt vagyok e földi életemben, addig kialakítjuk az életünket, hogy a fény, béke, öröm szeretetében próbáljunk élni a felismerés elfogadásában, hogy a kegyelem működhessen rajtunk és bennünk. És akkor érezzük, hogy valóban megszületik szívünkben ez a csodálatos Szeretet a kegyelemben, amely működhet rajtunk, bennünk, megmutathassa az útpályánkat, hogy hogyan és miképpen élünk és alakítsuk ki mindazt, ami fontos e útpálya-haladás mindennapjában.”

Úgy-e, készülünk az ünnepre, az ünnep eljövetelére, és az ünnep, az ne csak ideig-óráig, egy vagy két napig tartson szívetekben-lelketekben a megtapasztalásában. Ezt az ünnepet e várakozásában, a szív felkészítésével tudjuk elfogadni, eggyé válni vele, érezni az ünnep kegyelmét, ajándékát, örömét és szeretetét, hogy ez az ünnep elkísérhessen bennünket majdan a mindennapokban, és ünnep legyen a hét minden napja, mert akkor érzem életem – értelmét, örömét, szeretetét, békéjét, kegyelmét?

Úgy-e, ezek mind csak kérdésben szólnak felétek.

Ha ismeritek a megfelelő választ, akkor elhelyezitek a megfelelő kérdéshez a megfelelő választ, ami által felemelkedsz, és ami által a bánat szomorúságában és a nehézségében, ahogy saját szavaitokkal szoktátok mondani: „szinte kézen foghatóan megkapaszkodhatok, mert ünnep van a hét minden napján”. És az ünnep erőt ad a felemelkedéshez, és az ünnep szeretetében élni mindig másképp a felismerése révén, az öröm szeretetének elfogadásával, hogy fontos, hogy hova tartozom, fontos, hogy kinek a testvére vagyok, fontos, hogy kitől várhatom a kegyelmeket, fontos, ki az, aki fénysugárral átölel, felmelegít, erőt ad, s ami által ismét érzem, hogy a legnagyobb fájdalmamban, a legnagyobb szomorúságomban volt, kibe belekapaszkodnom, volt, kitől várnom a reményt, az örömet, a szeretetet, a békét a kegyelem működésében? És tudom, hogy ki vagyok, és tudom, hogy hova tartozom? És tudom, hogy szeretném kialakítani az életemet a mindennapokban?

És ez az ünnep ilyen szeretetteljes legyen szívetekben, a lelketekben, és tudjatok örülni, és az örömet nem elrejteni, hanem az örömet szinte kiadni önmagatokból, hogy: „Boldog vagyok, hogy én ebben az örömben élhetek! Boldog vagyok, hogy ezt az örömet megtapasztalhatom! Boldog vagyok, hogy ebben az örömben én is egy kis részese lehetek a földi életben! Boldog vagyok, hogy ez az öröm majd erőt ad – ahogy ti mondjátok, a ti saját szavatokat használom – a szürke hétköznapokban.”

De a szürke hétköznapok is lehetnek ünnepek!

Az ünnep örömének kegyelme, felismerése és megtapasztalása, s ez által erőt kaphatok a szeretet-élethez, amely jelen van a mindennapokban.

El kell gondolkodni, hogy hogyan és miképpen szeretném kialakítani e meghívott életemet e meghívott úton, hogy hova tartozom, kit követek, kinek válok testvérévé, kitől várom a segítséget, és ki az, aki e várakozásban eljön szívünkhöz, a lelkünkhöz, mert a szeretettel megszületett bennünk, és ezzel a szeretettel tud működni rajtunk, s ezzel a szeretettel tudunk sugározni kifelé mindazokhoz, akikkel kialakítjuk a mindennapi életet e kegyelem által, a felismeréssel és az elfogadással. Mert ez a várakozás ezt is tudja nyújtani és tükrözni számunkra.

S ennek reményében árasztom felétek áldásomat.

Az áldás ma a várakozásban, hogy: „Te vagy az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk?”

Megkaptátok a tanítás mondanivalóját, a választ is meg tudjátok adni a felismerésben, az elfogadásban és az ajándékban.

Az ajándék pedig működjön reátok a szeretet kegyelmében, hogy újra és újra a várakozás meghozza a szeretet gyümölcsét a ti szívetekben, amibe kapaszkodhattok, ami által erőt kaphattok, s ami által azt érzitek, hogy: „Ünnep minden napunk e szürke hétköznapján, mert átváltoztassuk a tanítás, szeretet örömének jelképében.”

Így áradjon reátok ma áldásom a fényben, a békében, az örömben és a szeretetben, hogy a fény e világosságában melegséget tudjon árasztani számotokra, és ez a melegség megmutatja a tisztaság kegyelmét, hogy „valójában hogyan és miképpen szeretném kialakítani a mindennapi meghívott életemet e meghívott útra”.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme ma áradjon reátok a fény világosságának, békéjének, örömének szeretetével. Ez kössön össze benneteket, hogy eggyé váljatok a testvéri felebarátban, és működjön rajtatok és bennetek e kegyelem ajándéka.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm a mai napon testvéreimet és mindazokat, akik elzarándokoltatok erre a helyre.

De köszöntöm azokat is, akik a mai napon is lélekben kísértek el benneteket, hogy érezzék, hogy a kegyelem ajándéka a jelenlétben feléjük is árad.

A mai tanítás, amely felétek szólt, elsőként most az, amikor a jelekről van szó, hogy Atyám jelei megvannak, és azokat, ha felismerem, akkor megpróbálok a szerint cselekedni.

Így a mai tanítás 1 a nép sokaságában történik, amikor elmondom, úgy-e, ha azt mondjuk, hogy: „Nyugatról felhősödik.”

Akkor mit mondjunk?

Eső lesz.

És az eső el is jön.

Délről déli szél fúj, hőség lesz. És az is eljön.

Úgy-e, milyen jó, hogy az ég és föld jelei, ahogy jelen vannak – ezekből tudtok olvasni, és megtapasztalni.

De Én, Jézus Krisztus Uratok ma azt mondom nektek: Figyeljetek a mai jelekre.

Tanítványaimnak is azt mondtam, abban az időben, e tanításában, hogy:

– Jelen vannak a ma jelei, amelyet Atyám adott nektek. Azokat miért nem akarjátok felismerni, átelmélkedni és megtapasztalni, hogy mi jó, mi tökéletes, és mi az, amit meg lehet fogni a tanítás jelében?

De most, ha a mai jelekre megyünk, amelyben most ti éltek, sokan és sokan hányszor és hányszor kérdezitek kiválasztott testvéremet, hogy: „Még mindig nincs semmi a mai helyzetünkről, amelyben élünk?”

És ekkor azt mondom nektek, hogy a bűnbánat-időben egy pár szó gondolatával adtam felétek tanítást a felismerő jelekről. Most, mivel ma e tanítás van számotokra, ismételten ezt tudom mondani, hogy a jelek, amelyek élénkek, amelyeket nap mint nap megtapasztalhatjátok, és amiből fel lehet ismerni, hogy mire van szükségetek és mi az, ami számotokra nem kell, hogy itt legyen vagy elhatalmasodjon.

A jelek, azok az Írásban is megvannak. Az Írás által hogyan és miképpen ismered fel és fogadod el? És a jelek, hogy mégis hogyan és miképpen szeretnéd kialakítani életedet e mai mindennapi életedben, amelyben most éltek, nem a tanítás-időben, és nem akkor, amikor a sokaságnak beszéltem, hanem a ma jeleit.

Ne azt kérdezzétek kiválasztott testvértől: „Hogy, hogy nincs rá válasz?!”

A válaszok sokszor előttetek vannak a megtapasztalásban.

Én inkább itt most kérdést teszek fel nektek, és a kérdést – ahogy a régebbi tanításokban is azt mondottam – nyitottan hagyom, és saját magatok válaszoljátok meg.

A kérdésem ez felétek, hogy: Te kiben hiszel? Kinek a gyermeke, és kinek a testvére vagy?

A hitben, ami szívből ered, hogy’ jelen benned?

Mert vallás, az van sok, és lehet, és rád is erőltethetik.

De te, testvér és gyermek, aki azt mondod, tudod, hogy kihez tartozol, tudod, hogy kitől várod a segítséget, akkor a szerint cselekedj, mert a cselekedetek csak így tudnak működni rajtatok és bennetek.

És fontos, hogy érzékeljétek hovatartozásotokat.

Mert a jelek a mai jelenben ezt tudják tükrözni felétek a felismerésben és az elfogadásodban, hogy mitévő szeretnél lenni, hogyan akarod kialakítani az életedet, és hogyan akarsz haladni a mindennapokban. És szeretnéd-e, ha megmaradna számodra ez a hit, amelyben élsz, ami által működik a kegyelem, vagy úgy mondod, hogy „nincs szükségem a hitre, majd jó lesz valamelyik vallás, még nem tudom, melyik, de majd kiválaszthatom”?

És akkor a jelek, ilyenkor, mit tudnak nyújtani számotokra?

Ezeken el kell gondolkodni, hogy hogyan és miképpen, és hova tartozol.

A kérdések, több is nyitott maradt számotokra, amelyre majd ti, saját magatok, ha megértettétek a kérdést, felismeritek, és bizonyossá válik számotokra a válasz, akkor saját magatok részére helyes választ tudtok adni magatoknak. Mert így alakul ki mindaz, ami által hogyan akarsz élni a mai jelekkel e mai időben.

Mert, úgy-e, ehhez a tanításához adtam egy példabeszédet a nép sokaságának, hogy ha van egy ellenfeled, ne várd meg, míg az elindul veled, hogy elhurcoljon az elöljáróhoz, a bíróhoz. Igyekezzél még az úton kibékülni vele. S akkor talán nem ad oda a bírónak. De ha ezt nem teszed meg, akkor mi lesz a cselekvés? Odaad a bírónak, a bíró döntést hoz, és átad a börtönőrnek. A börtönőr pedig bezár a börtönbe, és nem jössz ki onnan addig, amíg nem csak adósságodat le nem rovod, hanem mindazt, amiért oda kerültél.

Fontos, hogy ezeken elgondolkodjunk, hogy ez a példabeszéd nem véletlen a mai jelekhez szólt. S hogyan és miképpen éltek a mai napban, hogyan és miképpen fogadod el felebarátodat, testvéredet, hogyan és miképpen tudsz számára megbocsájtani, hogy egyek legyetek.

Mert ha ezek mind-mind működnek rajtatok és bennetek, akkor erősödik a hitetek, amely a szív szeretetével van jelen – ami nem vallás! Mert a vallást, azt bárki bármikor alakíthat, és ha egy kicsit ügyesen működik, még rád is erőltetheti, ha te nyitottá válsz, de a nyitottságodban nem figyelsz, hogy valójában ki vagy, hova tartozol, és mi szerint szeretnél élni és kialakítani az életedet.

Ezekre majd ti saját magatok válaszoltok meg a tanítás révén.

És most, mivel már áttértetek egy új napra, az új napban számotokra van egy ünnep, ti úgy mondjátok, a ti szavatokat használva, hogy: Magyarok Nagyasszonya.

Én azt mondom számotokra, Jézus Krisztus Uratok: a Magyarok Királynője.

Hisz, úgy-e, Királynő van már, idestova tizenhat esztendeje. Hisz elfogadtátok kérésemet, és a koronázás megtörtént. És ez a Királynő, ez közbenjár értetek. De ez a Királynő csak akkor tud segíteni számotokra, ha ti is Hozzája tartoztok, ha nemcsak azt mondod, hogy: „Hát, jól van, imádkozom. De mégsem a szerint cselekszem, hanem én a szerint cselekszem, ami nekem kényelmesebb, vagy esetleg úgy érzem, hogy szimpatikusabb.”

Az Édesanya, aki a Királynő – erre hogyan is mondjátok?

„Neki kötelessége, hogy megvédje ezt a nemzetet, hisz fel lettünk Neki ajánlva.”

Ez eddig elfogadható a gondolatmenetedben, hogy kötelessége?

De Én kérdezem tőled:

És nektek mi a kötelességetek?

Tudtok imádkozni, felajánlani, kérni ezt a Királynőt, hogy fogadjon el gyermekeinek, fogadja el szívből jövő imáitokat, fogadja el felajánlásotokat, kéréseteket, hogy legyen közbenjáró, s eszközölje ki mindazt, amire vágyakoztok, és amire szükségetek van?

És most különösképpen nagy szükségetek van az egységre az országban.

Az egység, amelyet nem lehet csak odaerőltetni. Az egységért meg kell dolgozni. Az egységért cselekedni kell. És az egységben, hogy kihez tartozom, és ki ennek az országnak a Királynője, ki az, akiben bízhatok, aki a legnagyobb fájdalomban, bánatban, szomorúságban is, ha én megnyitom Felé szívemet, és Hozzája fordulok, meghallgatásra talál, segítséget tud nyújtani, és kiengesztelhet, mert a szív-szeretet, -ajándék, amelyet felénk áraszt, szinte összeköt bennünket, gyermekeivé válhatunk e kegyelemben.

És ha már gyermekek vagyunk, akkor bizalommal fordulhatunk, kérhetünk, mert a gyermekeket az Édesanya, aki jelenleg a Királynőtök is, mindenkor meghallgat, és figyel az Ő gyermekeire, és igyekszik segítséget nyújtani minden olyan megoldáshoz és megoldásban, amire szükségetek van.

De ez mind-mind rajtatok is múlik, hogy tudsz-e tenni és cselekedni, tudod-e elfogadni, hogy van egy Királynő, aki az Édesanya is, és akihez szívem nyitottságának szeretetével fordulok, kérek, fohászkodok, felajánlok, de történetesen összetett kézzel hálát is adhatok, köszönetet is mondhatok, és örömet is áraszthatok, mert érzem azt, hogy meghallgatásra talált mindaz, amiben hittem, amiben bíztam, és amit vártam.

És ha ezeket mind-mind így meg tudjátok érteni, érzékelni, akkor mennyivel könnyebben ismeritek fel a mai tanítás jeleit, amelyet ma nektek nemcsak Én, Jézus Krisztus Uratok a tanításban, hanem – hogyan is van?

Ismerjétek fel Atyám jeleit, amelyet nektek ad, amivel tudtok működni, amivel felismerhettek, és tudtok cselekedni, és a cselekedetekben jókat tenni és érzékelni.

És ha ezek mind-mind megvannak, akkor el tudtok indulni ismét közösen, együtt, az egységben az úton.

És az út haladásában az Édesanya és Királynő szeretete áradjon reátok, kössön össze benneteket, és segítsen ezt az egységet kialkotni az imalánc erejében, mert az ima, az mindig segítséget nyújt a mindennapokban.

Az imáról és a Rózsafüzérről most Én nem beszélek, hisz pásztorotok a szentmise keretében szépen elmondotta számotokra2, vagy kiválasztott testvérem, hogy szinte összeköthetitek az életeteket, mint egy kapocs, amelyre szükség van, amelybe belekapaszkodhatsz, ami által várhatod azt a kegyelmet, ami segítséget nyújt a mindennapi életben a felismerés elfogadásában.

Fontos, hogy felismerjétek Atyám mai jeleit, ami által tudtok működni, cselekedni és haladni a felismerés elfogadása részében.

Ennek reményében ajándékozom felétek áldásomat a szeretet jelében, de a szeretetben áradjon ma reátok az ima szeretete a fényben, kössön össze a jelekkel, hogy a mai jeleket felismerjed, méltó legyél hozzája, és a szerint tudjál cselekedni. És fogadd el az Édesanya és a Királynő szeretetét, aki mindenkor figyel az Ő gyermekeire, akik bizalommal tudnak Hozzája fordulni a felajánló kérés által. S akkor nemcsak a fájdalom és csak a bánat ölel át benneteket, hanem meg tudod tapasztalni az öröm szeretetét, a kegyelem-fény működésében, ami által érzed a melegséget, s ez által a felemelkedést.

Ennek reményében áradjon reátok a mai áldásom kiválasztott Mária testvérem által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, és a Fény melegsége erősítsen, óvjon, védjen és vezessen a mindennapi életedben és a mindennapi jelekben a felismerés cselekedetéhez.

Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

A GOLGOTA ELŐTTI SZENTMISE KERETÉBEN ELHANGZOTT SZENTBESZÉD SZÖVEGE 2016. október 7.

 Kedves testvérek! Rózsafüzér Királynőjének az ünnepe van. Azt hiszem, ismerős a történet, amióta kezdődött a Rózsafüzér Királynője-ünnep. A lepantói csatához kötődik, 1571. október 7-én történt ez, úgy, hogy végül is a XX. század elejére áttették erre a napra ezt az ünnepet.

Miről is volt szó?

A törökök el akarták foglalni Európát, tehát a muzulmánok, végső soron, azok vezették, és nagy hajóhaddal támadták volna meg Olaszországot, Itáliát, meg hát mindinkább elfoglalták volna. Úgy indultak, hogy meg kell hódítani a kereszténységet. És túlerőben voltak, dupla annyi katonájuk volt meg hajójuk, mint a keresztényeknek.

A pápa összefogást sürgetett a tengeri hatalmak közt: hallgatott rá az akkori tengeri erősség, Velence, Spanyolország, akkor a pápai állam és néhány kisebb itáliai ország, mert akkor Itália különböző országokra volt fölosztva.

És ezen a napon a keresztények segítségül hívták a Szűzanyát1, és fényes győzelmet arattak Lepantónál. Az Görögország környékén van, vagy lehet, hogy Albániában, tehát ezen a tengeren.

És ettől kezdve ünnepelték ezt a győzelmet.

A Rózsafüzérnek óriási ereje van.

A rózsafüzér?

De hát az egy nagyon gyenge lánc! Egy gyerek is, kisgyerek is, pár hónapos képes elszakítani, nemde? Meghúznám jobban, szétszakadna.

Akkor hol van benne az a nagy erő?

Nem is ebben, hanem lelkiereje van!

Az imával a Szűzanyához kötődünk.

És a Szűzanya a gyermekeinek a hangját nem veti el. Segítségül siet.

Ha bármilyen probléma, baj van, melyik az az édesanya, amikor látja, hogy a gyermeke fölsír, vagy nagy nehézségben van, és könyörgő szemekkel néz rá, csak ott hagyná?

A Szűzanya pedig sokkal jobban szeret, mint a mi földi édesanyánk. Pedig a földi édesanyák is.

Vagy nem így van? Nem szeretitek a gyermekeiteket? Úgy-e, még az unokákat is, még ha csintalanok, akkor is?

Nem a csintalanságot, rosszaságot szeretitek benne, hanem, hogy a ti unokátok, a ti gyermekeitek.

A Szűzanya is ezért szeret bennünket. Kétszer sem biztos, hogy mi vagyunk a leg-, leg-, leg-, leg-, legjobbak. De a Szűzanya gyermekei vagyunk, különösen, ha Rá bízzuk magunkat.

És nézzétek, minden hiteles Mária-jelenéseknél a Szűzanya kéri a Rózsafüzért, hogy imádkozzuk.

Sokan lenézik ezt az imát: „Ugyan már! Nincs okosabb dolgotok?”

Volt, aki megkérdezte, amikor – mert szoktunk mi is havi találkozót tartani, és háromkor elkezdjük az imatalálkozót, és szentmisével fél nyolc vagy nyolc óra, mire véget ér: „Mit tudtok egész délután csinálni ottan?”

Hát imádkozni! Imádkozni.

Mit tudunk itten csinálni hat órától, és egészen egy óráig, s mikor még a szentmisén, a másodikon is itt maradtok, akkor két óra-, fél háromig. Mit tudtok csinálni? Nem unalmas nektek?

Unalmas?

A jelen lévő testvérek:

Nem! Nem! Nem!

Az atya:

Biztos?

A jelen lévő testvérek:

Biztos!

Az atya:

Persze, hogy nem unalmas!

Ha az Édesanyánkkal vagyunk!

Szívből imádkozunk.

Amikor meglátogatom én is az édesanyámat, vagy ti is, vagy pedig titeket látogat meg a gyermeketek, az unokátok, az unalmas?

Nem unalmas!

Az édesanyámat látogatom meg!

Onnan jöttem, anyámtól, most a mai reggel. Örült, nagyon, hogy meglátogattam, meg én is, hogy találkoztunk.

Az Édesanyánk teszi ezt a találkozót ilyen gyönyörűvé, a Rózsafüzért. Mert ha te imádkozol, mit mondasz?

Mondod a Rózsafüzért: „Üdvöz légy, Mária, kegyelemmel teljes…”, „Asszonyunk, Szűz Mária, Istennek Szent Anyja – megszólítod –, imádkozzál érettünk.”

Kéred!

Egy Rózsafüzérben ötvenszer kéred, plusz a három kis szem – ötvenhárom.

Ötvenháromszor kéred.

Hát, akkor az Édesanya nem figyel oda?

Dehogyisnem!

Nagyon is odafigyel.

És ha valóban szívből kérünk, és az a mi lelki javunkra válik, nincs ellene az örök üdvösségnek, a Szűzanya örömmel segít.

Persze, a Szűzanya, ha olyant kérünk, rosszat, vagy nem a mi javunkra válik, akkor nem adja meg.

Vagy előfordulhat, hogy mi nagyon is, vagy te nagyon jó szándékkal kérsz valamit Tőle, de az most, ebben az esetben, nem a te javadra válik. Akkor a Szűzanya gyakran ez helyett más örömet, más vigasztalást ad.

S ha Ő megvigasztal – az nagyon erős vigasz.

És ha mondod a Rózsafüzért, imádkozod szívből, s nagyok a kísértéseid, tudjátok, mire jó a Rózsafüzér?

A gonosz elűzésére.

A gonosz belegabalyodik. Mindinkább mondod, a Szűzanya annál közelebb jön hozzád.

És tudjátok? Lehet, hogy azt mondjuk: „Annyiszor elszórakozom!”

Ha nem szántszándékkal szórakozol el, akkor csak van haszon a Rózsafüzérből. Még úgy is. De lehetőleg szívből mondd, ne szórakozzál. De ha már megint elszórakoztál, már megint, és nagyon elszomorít ez, bízzál Szűzanyában. Kérj Tőle bocsánatot: „Szűzanyám, bocsáss meg!”

Ha látod, hogy már megint elszórakoztam, máson jár az eszem: „De az imám hátralevő részében teljesen Rád szeretnék gondolni. Segíts.”

És amikor a Szűzanyát hívod, és ha Ő ott van melletted, a gonosz, gondoljátok, hogy jól érzi magát?

Nagyon feszesen érzi.

Meg, tudjátok, igaz, az Úr Jézus sokkal nagyobb a Szűzanyánál, mert Ő Isten, de a legnagyobb teremtmény a Szűzanya – Ég és Föld Királynője. És az angyaloknak is a Királynője, nemcsak az apostoloknak meg az Egyháznak a Királynője, még az angyaloknak a Királynője is. Őt a Szentháromság helyezte ebbe a nagy méltóságba.

S akkor nagyon kellemetlenül érzi a Szűzanya mellett, közelében, a gonosz magát, és nagyon feszesen, mert az Úr Jézustól vereséget szenved. Akkor még dicsekedhet azzal, hogy őt csak a Fiú Isten képes legyőzni, az Atya Isten meg a Szentlélek Isten. Ő mindenkinél hatalmasabb. De amikor a Szűzanya győzi le, sokkal nagyobb megaláztatás számára, a kevély gonosznak. Ő mindenkinél hatalmasabb, még az Isten helyébe is akarta helyezni magát.

Mit mondott Jézusnak a harmadik kísértésben?

Mindent Neked adok, a városokat, országokat, a világ összes kincseit, egy föltétellel: ha leborulsz előttem és imádsz.

A Teremtő imádja, az Isten imádja a teremtményt.

Jézus azonnal visszautasította: „Távozz Tőlem sátán! Távozz!”

Nem állt szóba vele, csak azt mondta, hogy: „Távozz!”

Itt már nincs miről beszélni.

Írva van: „Uradat, Istenedet imádd, és csak Neki szolgálj.”

De hát, ha egy teremtménytől vereséget szenved, sokkal nagyobb megaláztatás.

Ezért bízta Rá ma a Szentháromság a gonosz legyőzését. Mert a gonosz most elhiteti a világgal, hogy nincs Isten, az ateizmus által.

Még az angyalok is elszörnyülködnek e szemtelen kijelentésen.

A gonosz nagyon jól tudja, a sátán meg a többi elkárhozott angyalok – tehát az ördögök – hogy igenis, Isten létezik, nagyon is tudják. Amikor még a Mennyországban voltak, tapasztalták meg látták szemtől szembe, most meg nagyon is jól tudják: Isten létezik, Őtőle származik minden, ők is.

És most olyan arrogánsak a gonosz szellemek, hogy el akarják hitetni a világgal, hogy nincs Isten. Sokakat rávettek az Isten-tagadásra és a hitehagyásra.

És ezért az Úr egy sokkal nagyobb büntetést ad a gonosznak: nem Ő fogja legyőzni, hanem az Úr alázatos szolgálóleánya, egy nagyon egyszerű kis asszony, a Szűzanya, akit ilyen nagy méltóságra emelt a Szentháromság. És nem is valami nagy, szép szólamokkal fogja a Szűzanya legyőzni, meg nagy tudós, meg magas poszton lévő személyekkel – a gonosz mindig ezeket választja, hogy biztosabb legyen a győzelmében –, hanem első sorban a kicsinyeket szedi össze a Szűzanya, az alázatosakat.

Az alázatosak közt lehet ám doktorátussal rendelkező személy is, vagy egyetemi tanár, vagy egy nagy tudós is, de alázatos, vagy egy püspök is, egy bíboros is. Már Szent II. János Pál pápa nem kis ember volt, és alázatos tudott lenni. De ugyanakkor, amikor kellett, akkor megszólalt, és bátran hirdette az Evangéliumot.

És minél inkább mondjuk a Rózsafüzért, annál inkább a Szűzanyához kötődünk. A gonosz annál inkább kellemetlenebbül érzi magát. És a rózsafüzér nagyon gyenge lánc, de a gonosz belegabalyodik mind jobban, és a gonosz szellemek. És ezért a hatáskörük mindinkább szűkül. A bűn által mind nagyobb teret nyer a gonosz és a többi ördögi személy, hogy minket befolyásoljon s az emberiséget. De az ima által ez a hatáskör mindinkább szűkül.

Ha mondod a Rózsafüzért szívből – persze más imát is szabad mondani. A Szűzanya sehol nem mondta, hogy nem szabad más imát imádkozni, csak a Rózsafüzért nagyon kéri. S ha mondod a Rózsafüzért, a gonosznak mind kevesebb felület jut a te életedből, úgy, mint egy lánc, amit mindig rövidebbre, vagy a póráz, mind rövidebbre fogjuk, az a kutya vagy nem tudom, milyen állatnak annál kevesebb a mozgási lehetősége, így a gonosznak is. És ha még tovább mondod, akkor ellentámadásba is mehet – persze a Szűzanyával együtt, mert Ő fog győzni!

Mi csak kisgyermekek vagyunk.

Nehogy szemtől szembe merj a gonosszal szállni!

Mert Péter is megjárta Nagypéntek hajnalán, hogy majd ő kitart.

Istenem vagy Jézusom, Te segítségeddel… Segíts meg, hogy hűséges maradjak. Ne tagadj meg. – ha azt mondta volna, valószínűleg, akkor az Úr segített volna. Legfeljebb mondta volna, hogy mit csinálj vagy mit ne, vagy megéreztette volna.

Persze. Habár nem tudom, hogy mi történt volna, mert így történt, ahogy történt.

Hát, mi is legyünk alázatosak.

Szűzanyám, a Te palástod alatt akarok lenni. Imádkozom, hogy Neked mind több fegyver jusson a Kezedbe, és a gonosz támadását visszaverd az én imáim által is.

És akkor még segíthetjük, hogy a szeretteink életében mind kevesebb tere jusson a sátánnak a kísértésekre, hogy ők is megkapják azokat a kegyelmeket, hogy megtérhessenek.

Nagy ereje van a Rózsafüzérnek.

Stefano Gobbi atya által a Szűzanya azt üzeni, két üzenetben is benne van: A Rózsafüzér erősebb, mint az atombomba.

Erősebb?

Nagyon egyszerű: az atombomba rombol, rengeteg kárt csinál, de annak a hatása szép lassan elmúlik. Ledobták Hiroshimában az atombombát, szörnyű pusztításokat végzett, ma már annak hatása nincs. De ha imádkozol, akkor egy más valaki is megtért, még tovább folytatod, egy harmadik, negyedik, ötödik, és egyszer csak egy nagy láncreakció kezdődik, és az nem ér véget egy-két éven keresztül, hanem évtizedekig, évszázadokig, évezredekig tarthat.

Az Úr Jézus elkezdett imádkozni, az apostolokat megtanította imádkozni. A láncreakció növekedett, akkor a hívek megtértek, és így tovább.

Mi is beindíthatunk egy ilyen láncreakciót, ha kitartóan imádkozunk. És biztos, hogy már ti, meg mi is itten Sükösdön imádkozunk. Sokakban segített, hogy ők is csatlakozzanak hozzánk, és minél többen imádkozzanak.

Tehát az imának nagyon nagy ereje volt.

Itt van az első olvasmány az Apostolok cselekedeteiből. Mit csináltak az apostolok, a Szűzanya meg a buzgó asszonyok?

Összegyűltek és imádkoztak.

Hát nem lett volna nekik fontosabb dolguk?

Nem.

Na, most ennek az ideje érkezett el.

Mit csinálhattak volna?

És az apostolok is. A rengeteg munka közt, mikor hirdették az Evangéliumot, nagy hangsúlyt fektettek az imára.

Miért?

Mert mind közelebb kerülünk az Égiekhez, a Jó Istenhez, az Isten akaratát mind inkább tudjuk teljesíteni, vagyis megérezni, és ráhangolódik, aki imádkozik Isten akaratára, és Isten kegyelmében mindinkább elmerül.

Hogy lehet Isten kegyelmeit megkapni?

Első sorban a szentségek által és az ima által. Akkor használjuk ki ezeket a fegyvereszközöket.

Ezt jelenti, hogy a Szűzanya a Rózsafüzér Királynője.

És akkor használjuk ezt a nagyon nagy eszközt, a Rózsafüzért.

A gonoszt távol tartja, sőt, meg is kötözi.

S a Szűzanya utána mit csinál a gonosszal?

Széttiporja a fejét – az azt jelenti, hogy teljes győzelmet arat, visszataszítja a pokolba, ahol jött, és a pokol kapuit bezárja. És a gonosznak nem lesz hatalma, hogy újra ilyen szörnyen kísértsen a világban.

És tőled is függ, hogy a kegyelem mennyire árad ki.

A Szűzanya akar segíteni, de szükség van a te imádra is, a mi imánkra is.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Jézus Krisztus Urunk:

 

Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

És köszöntöm mindazokat, akik a mai napon lélekben kísértek el benneteket, hisz többeknek több más feladatuk volt, ami miatt távol maradtak. Hisz a hívás jelen a szívben és lélekben, de néha mást is előtérbe kell helyezni: a család, a munka vagy más, ami miatt távol vagy.

A mai nap tanítása, amely felétek szólt, az az írástudók és a farizeusok a képmutatásában, hogy hogyan és miképpen jelennek meg1. Hisz a mai tanítás arról szól, hogy jelen van a Mennyek Országába való út, de ők próbálják elzárni mindazok elől, az emberek elől, akik szeretnének bejutni, hogy ők is ott helyet foglalhassanak. De ezt úgy teszik számukra, hogy először keresnek olyan embert, akit megtéríthessenek, hogy felismerhesse az utat. De amikor megtalálták, földön, vízen körbejárva, hogy megtalálják, s utána nem engedik, hogy eljusson a Mennyek Országába vezető úthoz. Mert az már nem hivatott, hogy ők ott helyet foglalhassanak, vagy elindulhassanak.

Akkor hogyan és miképpen kell ezt megérteni, felismerni, elfogadni?

Hisz ez a tanítás ma nemcsak ezt nyújtotta számotokra, hanem példabeszédet is mondottam el nekik. Mert hogy is van ez?

– Jaj nektek, képmutatók, írástudók és farizeusok!

Úgy-e, ezen el lehet gondolkodni, mikor az van, hogy: „Jaj, nektek…!”

De Én, Jézus Krisztus Uratok most a jelenben azt mondom: Nyisd meg szívedet, érezd a kegyelmet, érezd a szeretetet, és próbálj e szerint változni és e szerint cselekedni, elfogadni felebarátodat, testvéredet, hogy együtt haladjatok az úton. És ezt az utat, ha már felismerted, elfogadtad, akkor nemcsak arra gondolni, hogy: „Ez az enyém. Én tudom, de hát talán neked vagy neked nem mondom el, nem is vezetlek rá, mert nehogy te is ott legyél, ahogy én!” – ez már a képmutatás jelét akarja tükrözni számotokra.

Mert: „Ha én megtalálok valamit, ami tetsző, ami szép, ami jó, ami szeretetet és kegyelmet és békét áraszt, hát hogyan akarom én ezt megosztani egy másik embertársammal” – aki talán felebarátod?

De te nem úgy könyveled el, hogy felebarátod. Te csak azt mondod, hogy: „Ő is, lehet, hogy egy ember, de nem ismerem, nem tudom, hova tartozik, nem tudom, hogy miképpen van jelen.”

Igen, te nem látsz teljesen be, hogy egy emberben mi zajlik a testvéri, felebaráti szeretet által, vagy hogyan és miképpen működik rajta és benne az Én meghívásom, hogyan és miképpen érzékeli a tanítások mondanivalóját, hogyan és miképpen érzékeli, mikor hall valamit, például lehet mondani: erről a helyről. Mert lehet erről a helyről először csak negatívumban beszélni, de nem biztos, hogy a negatívumban rombolsz, mert a negatívum lehet, hogy kíváncsiságot szül.

Az emberi szervezetben, a szívben – a ti szavatokat használva, ahogy szoktátok egymásnak mondani, úgy-e, ha valamit nem értesz, valamit nem tudsz, és mégis szeretnél tudni, akkor hogy is mondjátok? Mosolyogva mondom most nektek: „Szinte kifúrja az oldalamat! Hogy én miért nem tudhatom?!”

Úgy-e, milyen egyszerű?

El kell gondolkodni néha mindazon, hogy egy felebarátod és egy testvéred hogyan és miképpen vesz részt, nemcsak itt, ezen a helyen a meghívásban Atyám házához; a meghívásban a mindennapi imához; a meghívásban az engeszteléshez.

Hisz ezeket mind-mind fel kell ismerni, meg kell élni, s meg kell tapasztalni.

Mert a mai tanítás – mellette – ezt nyújtja számotokra.

Hogyan is volt itt a példabeszéd, mikor azt mondják a képmutatók, az írástudók, a farizeusok?

– Esküszöl a templomra?! Hát semmit sem ér! Esküdj a templom aranyára! Az kötelez ám Téged!

Úgy-e, „nem” arra kell esküdni, amelyben lakhatsz, ahonnan kegyelmet kapsz, hanem mindjárt azt nézni, hogy a hatalom hogyan van jelen, és a hatalmat hogyan lehet elfogadni, hogyan lehet vele érvényesülni…

De itt Én, Jézus Krisztus Uratok hogy is mondottam ezt a tanítást?

– Hogy hogy nem a templomra esküdni?! Hát mi a nagyobb? A templom, amely megszentelheti a templom aranyát.

Amin el lehet gondolkodni, hogy valójában ez mit nyújt számotokra a kegyelemben, a szeretetben, a felismerésben és az elfogadásban.

Mert a templom, amelyben lehet lakni, amelyben jelen vagyunk, és ahol érezzük a működést a szeretetben, a felismerésben.

És az arany, amely jelen van, az lehet, hogy csillog, lehet, hogy úgy érzed, értéke van, de az érték az arannyal együtt semmissé válhat, ha nincs benned szeretet, nincs benned béke, nincs benned megbocsájtás, nincs benned elfogadás a felebarát felé. Hisz csak akkor vagy teljes ember a meghívásban, ha szereted felebarátodat és testvéredet.

Hogyan is folytatódik ez a tanítás?

Hogy ha az oltárra esküszöl, az semmit sem jelent. De ha az oltáron az Áldozati Ajándékra esküszöl, az kötelez téged.

És miért csak az kötelezhet? Hát mennyivel nagyobb az oltár, ami megszentelheti ezt az Áldozati Ajándékot!

Hogyan is van a szentmise jelenléte előttetek?

Jelen van, úgy-e, az oltár. Mikor elkészítitek a szentmiséhez ezt az áldozatot az oltáron, s amíg nem kezdődik el, és nem történik meg a kegyelmi ajándék a csodában, az átélésben, a megtapasztalásban, a felismerésben, addig ez az ajándék az áldozatban jelen van, de még nem szentelődött meg.

Tehát várnotok kell, hogy megszentelődjön.

És a megszenteléssel, utána, magadhoz fogadhatod.

És érzed az Élő Kegyelmet e szeretetben.

Fontos elgondolkozni, hogy valójában mi kötelez, és mi a fontosabb: az oltár az Áldozati Ajándékával, de csak akkor, amikor már megszentelődik. S akkor tudod mondani, hogy: „Esküszöm a templomra, mert a templom, amely jelen van, az megszentel mindabban és mindahhoz, amely részesévé válik, ha ott lehetek.”

Az oltár – szintén azt mondod, hogy: „Esküszöm az oltárra és az oltáron lévő Áldozati Adományra, Ajándékra, amely megszentelődik, és a megszentelődés révén én is részesülhetek e csodálatos kegyelmi ajándékban, erőt meríthetek, másképp láthatok, s másképp érzékelhetek, felismerhetem a felebarátomat és a testvéremet, és örülhetünk egymásnak.”

És a vége úgy fejeződik be: „És ha esküt teszel az Égre, az Ég trónusára és mindarra, aki helyet foglal ezen a trónuson.”

Úgy-e, ez a Mennyei Atya, kinek gyermekei lehetünk, mert az Atya szabad akarat-cselekvésével megadta nekünk e vendégéletet. De e vendégéletben e szabad akarat-cselekvésében hogyan alakítom ki a mindennapi életemet, ez rajtunk múlik, hogy hogyan és miképpen ismerem fel, és mi szerint cselekszem.

Fontos ezen elgondolkodni, mert az ajándék a kegyelemben csak így működhet.

A mai nap tanítása röviden ezt sugallta számotokra.

De most, mivel áttértünk egy újabb napba, és ebben a napban, úgy-e, mi az Evangélium-részlet?

Amikor Én, Jézus Krisztus Uratok kiválasztom három tanítványomat, és felmegyek velük a hegyre.2

A hegy sokaknak ismerős, akik már a zarándoklatban ott járhattatok, és a zarándoklatban megtapasztalhattátok e hegynek, fényének varázsát, kegyelmét és szeretetét, ahogy a tanítványaim is, mikor észrevették, hogy a ruha oly fehér, hogy szinte egy kelmekészítő nem tud ilyent készíteni. És valaki megjelenik, akivel beszélgetek. És jó érzés itt lenni!

„Hát hadd építsünk három sátrat – úgy-e? – egyet Neked, egyet Illésnek…”

Milyen jó, mikor erről tudunk beszélni, hogy a kegyelem a fényben hogyan erősödik meg rajtatok és bennetek e ünnepben!

Tanítványaim is örömmel voltak jelen, örömmel élték át e átváltozást a fény jelenlétében és mindazokkal, akikkel beszélgettem.

És most, ennyi év után, mikor elzarándokoltok e helyre, és megtapasztalhassátok ennek, fényének jelenét, nyugalmát, békéjét, szeretetét, s amikor erről a hegyről a távolba lehet látni, hogy milyen csodálatos e kegyelem, amely megjelenhet előttünk, és amelynek részeseivé válhatunk a mindennapokban.

De ebben a hónapban számotokra, kik e országban éltek és e nemzethez tartoztok, ilyenkor mindig pár gondolatot kifejtek felétek, mert íme, szívetek nyitott a sok kérdésre, hogy: „A válasz valójában mikor jön el számunkra?” – ahogy már e évben, a bűnbánat-időben szólottam felétek, most is azt tudom csak elmondani.

Ennek az országnak Édesanyám Királynő, aki mindenkor segítséget nyújt az Ő gyermekeinek az Ő nemzetében, kik Hozzája tartoztok.

Nektek kell kiengesztelni e Szeplőtelen Szívet a segítségnyújtáshoz és a kegyelemhez. Nemcsak néha-néha beszélni róla, hanem cselekedni is. Mert hisz mindenki azt mondja: „Mi lesz ezzel az országgal a többi ország mellett?”

Most nem akarom egész Európa jelenlétét felétek elmondani.

Íme, Én csak azt mondottam:

Ügyelnetek kell a hitetekre a szeretetben.

Nem a vallásról van itt szó, hanem a hitről!

A hit, amely jelen van a szívedben, jelen van a lelkedben s egész lényedben, amihez tudsz ragaszkodni, és amire mondhatod, hogy a sajátod. És neked nincs szükséged más hitre, te nem akarsz más hitre átmenni: „A hitben a valláshoz így tartozom, ehhez a valláshoz, amelyet – hogy is szoktuk mondani, a ti szavatokkal? – Jézus Krisztus Urunk adta nekünk, Péter által. És mi ehhez a megalakított, megadott valláshoz hitünkben tartozunk.”

Ez fontos, hogy a hited legyen jelen!

Mert a hitet, azt nem alakíthatod ki, azt nem erőltetheted rá senkire. A hit, az egy megélő kapcsolat a szeretettel, a kegyelemmel és mindazzal, akihez tartozol, kinek gyermeke és kinek testvére vagy.

Ezeket szintén fel kell ismerni, és tudni kell elfogadni és értékelni.

Mert ha könnyedén veszitek, és nincs jelen a mindennapi felajánló imátok a kérésetekben, akkor ne szomorkodjatok el azon, hogy: „Valójában most mi hogyan és miképpen érvényesülünk, és mi lesz országunkkal?”

Ilyenkor tekintsetek az Édesanyára, a Királynőre, és kérjétek az Édesanyát, a Királynőt, aki a védő palástot e ország fölé terítette, hogy adja meg számotokra a védő kegyelmet a működésben és a jelenlétben.

És különösképpen most, amikor ismét azt az ünnepet is ünneplitek, amikor az Édesanyát megkoronáztátok.3

Úgy-e, annak most már tizenhatodik esztendeje lesz, és a tizenhatodik esztendőben hányan és hányan változtak meg e felajánló ima révén. És itt nemcsak, ahogy mondani szoktátok, a hívekről és az egyszerű testvérekről van szó, hanem mindazon pásztoraimról, akik azt mondják, hogy: „Nekem van egy nyájam, kinek pásztora vagyok, és ott élek és munkálkodom.”

De nem mindegy, hogy hogyan és miképpen, és hogy a pásztoraim is az Édesanyámhoz bizalommal és szeretettel fordulnak-e e felajánlások részén.

Nemcsak a híveknek kell mondani, hogy: „Ti imádkozzatok, ti engeszteljetek!” – a pásztoraimnak is kell. És ha lehet: közösen, együtt. Mert a példát, azt megélni a megmutatásában lehet, és nem csak elmondani. Mert azt mondani talán: „Én nem érek rá, mert nekem sok a dolgom.”

Ügyelni kell arra, hogy a közösség a hívőkben megmaradjanak.

Emlékeztek egy régebbi tanításomra, amikor azt mondottam: „Ó, én pásztor vagyok. Boldog vagyok, hogy van egy nyájam. Én elöl megyek, és a nyájam majd követ.” És mikor hátratekint, azt veszi észre: „Hát nincs senki, aki utánam jönne! Valamit talán nem jól csináltam? Talán valamit nem úgy adtam át, ahogy kellett volna? Vagy talán nem vettem emberszámba híveimet” – ahogy Én a tanítványaimat, Én a nyájamat?

Mert egy pásztornak figyelni kell az ő nyájára, hogy a nyája ismerje őt, és a pásztor is ismerje övéit.

És mindenki akkor elöl megy be, nem hátul, vagy oldalról, vagy lopakozva, hanem: „Megnyitott ajtónál be tudok menni, mert én ismerem őket, az enyéimek. Ők is ismernek engem, és hallgatnak szavamra. És akkor valóban követnek.”4

Fontos, hogy ezekre tudjunk figyelni, mert a kegyelem csak így működhet. És az Édesanya, a Királynő, ki ennek az országnak Királynője lett, így tud segítséget nyújtani számotokra a mindennapokban, a mindennapokhoz, ha szívvel, nyitottsággal, őszintén és szeretettel össze tudjátok tenni kezeiteket, ha kell, imaláncot alkotni, ha kell, együtt, örömmel és szeretettel felajánlani, kérni, vagy éppen hálát adni mindazért, ami talán már megtörtént, és mindazért, amire szükségünk van, és amire vágyakozunk.

Zűrzavaros a mindennapi élet, de ezt a zűrzavart is a segítségnyújtásában el lehet indítani a békéhez, a szeretethez az ima által.

Fontos, hogy ezekre tudjatok figyelni, tudjátok átadni önmagatokból, megélni e kegyelemmel a szeretetben.

És akkor ez a két csodálatos ünnep, amely előtt álltok5, elhozhassa számotokra a szebb és jobb jövő reményét a pillanat megélésében. Mert ha nem mindjárt tetőzik be minden kegyelem, ez nem azt jelenti, hogy nincs jelen, és nem működik. Ez egy folyamat, amelyen végig kell menni, de csak úgy, hogy ha ti is cselekedtek az élő hit kegyelme által a megtapasztalás mindennapjában. Mert akkor a szeretet is felétek árad, működik rajtatok, bennetek, és ezt a szeretetet tudjátok átadni mindazoknak, akik vágyakoznak e szeretet-kegyelemre.

Fontos, hogy átéljétek és megtapasztalhassátok e hónap tanítását, amelyet most több részletben adtam át nektek a felismerés elfogadása részében.

Ennek reményében árasztom felétek kiválasztott Mária testvér által áldásomat, hogy áradjon reátok, és töltse be szíveteket, lelketeket, és működhessen rajtatok és bennetek.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be minden nyitott szívű testvérem szívét, erősítsen, óvjon és védjen, és vezessen a mai tanítás által a meghíváshoz, a cselekedetekhez, hogy ez által tudjatok eggyé válni, és együtt működni a felajánlásban, a kérésben és a mérhetetlen hálában a fohász révén, mert ha ezeket felismerjük, ha ezeket elfogadjuk, akkor tudunk valóban változni, változtatni, észrevenni mindazokat, akik lehet, hogy most egy kicsit távol vannak tőlünk, de ha felismerjük, megérinthessük őket szeretetünkkel, akkor ismét egyek lehettek e kegyelem által.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon e fájdalom, szenvedés Golgotájának átélése után.

S köszöntöm mindazokat, akik a mai napon is, ha testben nem is, de lélekben megpróbáltatok egyek lenni a meghívás, kegyelem által, hogy egymáshoz tartozzatok, s egymásra figyeljetek, egymást elfogadni és örülni.

Így a mai nap tanítása, amely felétek szállt, egy kicsit most nem kimondottan a tanítást adom számotokra, hanem elsőként az ünnepet, hisz ma többen és többen e szeretetnapon azt mondottátok: „Milyen szép ünnep van! Ez az ünnep, amely – így mondjátok saját szavaitokkal – Jézus Szívének ünnepe.”1

A Legszentebb Szív?

A Legdrágább Szív?

Az Örömteli Szív?

Az Irgalmas Szív?

Tele Kegyelmekkel Lévő Szív?

Úgy-e, mennyi sok mindent lehet felsorolni?

És ez mind-mind a jelent, az örömet, a szeretetet árasztja és tükrözi felétek, hogy hogyan és miképpen lehet felismerni és elfogadni a mindennapi élet kegyelmének ajándékát.

Hisz ez a Szív, ez szeretetet áraszt, ez a Szív meghallgat, erősít, védelmez, és ezzel a Szívvel ki tudod alakítani a mindennapi életedet, és az életben, hogy hova s miképpen tartozol, és hogyan cselekedsz.

Majdan jön a tanítás e hónap tanításában, amely arról szól felétek, hogy jelen van a Mennyek Országa, de mégis azt mondottam tanítványaimnak és a nép sokaságának, és ma, jelen, nektek, hogy a Mennyek Országába nem mindenki jut be, és különösképpen nem azok, akik azt mondják Nekem, hogy: „Uram, Uram!”2 Mert ha ezt kijelenti, akkor azt hitték többen és többen, hogy „jelen vagyok, itt vagyok, imádkozom, engesztelek, Hozzá tartozom az »Uram, Uram«-ban”.

De ez a tanítás nem kimondottan erről szól, hanem arról, hogy hogyan ismered fel és fogadod el a tanítás mondanivalóját. Mert jelen van egy tanítás, amelyet elmondok számotokra. És ezt a tanítást megszívleled, felismered és elfogadod, és megpróbálsz a szerint cselekedni. De jelen van a tanítás, amit nem fogadsz el, amit elengedsz füled mellett, ami nem érinti meg szívedet, de tudsz róla, és nem foglalkozol vele – akkor hogyan várod a segítséget a kegyelemben?

Hányszor és hányszor lehet mondani a mindennapi életben, amikor beszélgettek, amikor imádkoztok, amikor örültök, amikor szeretitek egymást, és amikor érzitek, hogy jelen a kegyelem, és működik, és amikor azt mondod, hogy: „Én imádkozom, de nem történik semmi. Én fohászkodom és kérek, és nem történik semmi.”

Ilyenkor először akkor önmagadba nézz, hogy te hogyan vagy jelen, vagy nem-e ahhoz az emberhez és testvérhez tartozol, aki azt mondja: „Uram, Uram! Hát a Te nevedben tanítottam, a Te nevedben űztem ki az ördögöt, a Te nevedben tettem csodát!”, vagy: „…tettünk csodát!”?

És mi a válaszom rá?

De Én mégsem ismerlek, nem tudom, hova tartozol, és mit szeretnél. Ezért inkább így szólok feléd: „Távozz Tőlem, Színem elől, mert nem ismerlek.”

És akkor el lehet gondolkodni: „Valójában hova tartozom? Valójában kinek a testvére vagyok? És hogyan él bennem a szeretet a tanításában? Tudom-e a tanítást felismerni s elfogadni, hogy magamévá változtassam? Vagy az vagyok, aki beszélek ugyan, néha azt mondom, cselekszek is ugyan, de hogyan és miképpen, és kitől kapom hozzá a segítséget, és kinek a testvére vagyok?”

Mert lehetne most példabeszédekben a tanításhoz hozzátenni olyant, amikor azt mondom nektek, a közösségi testvérekben, amikor egyek vagytok, amikor imádkoztok, amikor azt mondjátok: „Milyen jó, Uram, hogy Hozzád tartozom! Milyen jó, hogy követhetlek! Milyen jó, hogy tudom, hogy mi a küldetésem! Milyen jó, hogy van egy közösség, ahol én is helyet foglalhatok!”

Igen, ezek mind-mind megfogható dolgok a felismerés részében, de az is megfogható, amikor ugyan beszélsz róla, de távol vagy tőle, a példabeszédekben, amikor azt mondod: „Én boldog vagyok, hogy Jézus bennem él! Én boldog vagyok, hogy a szerint cselekszem, ahogy lehet, hogy elvárja tőlem.”

De ezt a példabeszédben Én így fejezem ki nektek: A szavakkal, amiket kimondtál. De működik-e benned ennek a szavaknak az élő értelme a működésben a kegyelemhez?

Vagy ezt ugyanúgy kell értelmezni, hogy: „Uram, Uram! Hát nem a Te nevedben űztem ki az ördögöt?”

A kettő között van különbség, és a különbséget, hogy felismerem-e, elfogadom-e, és a szerint élek és cselekszek-e? Elfogadom-e felebarátomat, a testvéremet, akiért lehet, hogy imádkozom, felajánlok, kérek, és öröm tölti el szívemet, amikor érvényesülök mindazzal, hogy elfogadott lett az én felajánló imám, kérésem és fohászom? Mert akkor én nem az az ember vagyok, aki homokra építem házamat. Én megpróbálok az az ember lenni az okosságban, aki sziklára építem a házamat, és aki biztos vagyok abban, hogy jöhet vihar, eső, süvíthet a szél, nekizúdulhat a háznak, de nem dől össze, mert van talaj-alapja, a szikla, ami megvédi.

Akkor nektek is ilyenkor kell lenni alapnak a ti lelketekben, a ti szívetek működésével, hogy nem csak elmondom, és nem törődöm vele, mert nem figyelek, és nem gondolkodom rajta, hogy ennek van-e mondanivalója a cselekedetek révén, mert ha így élek, akkor ahhoz az ostoba emberhez tartozol, aki fogta házát, és a homokra építette – nem volt neki biztos talaja. És jött a szél, vihar, jött az eső, jött az ár, ezek mind nekizúdultak a háznak jobbról, balról, összedőlt, és egy romhalmaz alakult ki. Vagyis a ti nyelvetekre fordítva, ahogy ti mondani szoktátok: szinte egy kártyavár alakul ki, amire azt mondhatod, hogy megsemmisült.

És újra neki kell-e kezdeni építkezni, hogy ebből a kártyavárból valóban valami jót tudjak kihozni a kegyelem jelenlétének működésében, vagy hagyom, hogy ez a kártyavár legyen jelen?

Mert ha ezen el tudsz gondolkodni, és önmagadba nézni, és rádöbbenni arra, hogy „ez nem helyes, nem e szerint kell élnem és cselekednem”, akkor ez a kártyavár is segít egy kicsit kiemelkedned az elinduláshoz. De ha csak azért van jelen, hogy én méltatlankodhassam: „Hát, én megpróbáltam, de nem sikerült. Én megpróbáltam jól cselekedni, de nem értem el vele semmiféle kegyelmet. Én megpróbáltam talán másokért imádkozni, felajánlani, reája gondolni. De csak megpróbáltam, és nem a szeretet kegyelme révén működött.”

És így a kártyavár megmutatja, hogy a cselekedetek hogy’ vannak jelen a mindennapokban.

Fontos, hogy ezeken elgondolkodhassunk, hogy akarsz-e a Mennyek Országába jutni, szükséged-e van arra a helyre, amely számodra is elkészíttetett? Igényt tartasz-e rá, és komolyan veszed-e a tanítást és a mondanivalóját? Hiszed-e, hogy te valóban egy testvér vagy, egy gyermek vagy, ki az Atyához tartozik, és ki Jézus testvéreként él, és ki várja a segítséget e kegyelemben?

Vagy: „Az vagyok, aki hallottam, Uram, Rólad, hogy létezel. Tudom, hogy lehet imádkozni Hozzád, tudom, hogy lehet kérni Tőled, de még nem jutott el a tudatomig, hogy én ezeket meg is tegyem.”

„Akkor hogyan készülök a Mennyek Országába, hogy elfoglalhassam idővel azt a helyet, ami elkészíttetett számomra?” Vagy számodra.

Ezeken el lehet gondolkodni e jelen tanítása révén, hogy hova tartozol, és komolyan veszed-e a meghívásodat, a küldetésedet, a követésedet? Komolyan veszed-e, hogy te az Én tanításom szerint élsz és cselekszel, és biztos alapokon nyugszik a te tanításod a mindennapokban?

„És érzem a talajt, ami nem csúszik ki alólam”, alólad.

A talaj, ami biztonságot, erőt és kegyelmet áraszt, mert: „Ez a talaj a megmondhatója, hogy hogyan élek és cselekszek e tanítás által a mindennapok kegyelmének, felismerésének működése révén. Mert ez által ki tudom alakítani, hogy ki vagyok, hova tartozom.”

És jó ez így, vagy még nem késő változtatni, és másképp kialakítani a mindennapok ajándékát a kegyelemben, hogy a szeretet valóban tökéletes legyen az élet tanítása révén a mindennapok ajándékában.

És: „Hogy ha ezeket már mind-mind felismerem, akkor valóban megpróbálok úgy élni, hogy én készülök a Mennyek Országába, hogy ha majd eljön az idő, helyet és részt kaphassak e kegyelem működése révén azon a napon s abban a pillanatban, amikor megjelenek e szeretet-tanítás által.

És hogy ha ez a szeretet-tanítás már bennünk van, akkor el tudod fogadni felebarátaidat, testvéreidet, akkor már imádkozhatsz értük, felajánlhatod, kérheted a segítséget és a kegyelem ajándékának működését, és akkor nem csak ilyen könnyedén azt mondod: „Hát, hiába imádkoztam, hiába kértem, és nem történik semmi.”

A tanítást is, amelyet megadok számotokra, nem egyszerre zúdítom rátok mindet, hanem a tanítások egymásra épülnek, és ebből tudtok akkor erőt meríteni és bekapcsolódni e tanítással a mindennapi élethez, hogy a kegyelem működése erőt adhasson mindahhoz, ami által szeretnéd élni a kialakított életedet, és az az ember lenni, aki sziklára építi a házát a tanúságtételben. És nem az az emberré válni, aki homokra építi, és romhalmaz, vagyis kártyavár alakul ki, amiből semmit nem tud magáénak mondani.

És ha ezek már mind-mind így szépen jelen vannak, és működnek rajtatok és bennetek, akkor lehet felismerni és elfogadni a kegyelem-, ajándék-áldást, amelynek ma is részeseivé válhattok, hogy kössön össze benneteket e szeretet által, hogy egymásban bízhassatok, és egymásra támaszkodva élhettek, és kialakíthattok a mindennapokban egy szeretet-, kegyelem-jelenlétet.

Ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által, hogy kössön össze benneteket a mai kegyelem-ajándékkal, hogy a Szív, amely megjelent, ami valamikori tanításban szinte így felétek tárva, hogy a tiétek lehet, befogadhassátok, eggyé válhattok, és ez a Szív a mai napon pedig összekössön, hogy egy szívbeli láncot tudtok kialakítani, amelyhez tartoztok, s ami által élitek a mindennapjaitokat e kegyelem felismerésében.

És így áradjon reátok a mai áldásom e szeretetben.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme e szeretetben áradjon reátok, kössön össze benneteket, hogy érezzétek a Szentséges Szív ajándékát, kegyelmét és működését, amely a Szeplőtelen Szívvel válik eggyé e láncban, amely a mai nap ajándéka számotokra.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!