Kategória archív: Időszerű tanítások 2016 augusztustól

Jézus Krisztus Urunk:

 (…) a mai napon, a bűnbánat negyedik Golgotáján testvéreimet, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

De köszöntöm mindazokat, akik a mai napon is lélekben kísérnek el benneteket imával, szentmise-áldozat bemutatásával, hogy részeseivé válhassanak e mai nap meghívásban. De a meghívás nem testben és lélekben történik, hanem ma csak a lélekjelenlét, amely erőt ad mindahhoz, ami a mai napon is jelen van e bűnbánat-golgotán.

A mai tanítás, ami felétek szólt, nem ismeretlen volt számotokra, hisz már az évek folyamán hallottátok. Lehet, hogy éppen akkor nem teljesen e szavakkal, de az értelme ugyanez volt. Hisz a mai tanítás az, amikor a tanítványaim és a nép sokasága körében a példabeszédet emelem ki számukra. De hogy ezt ki kellett emelni, ez mind azért történik, hogy vannak olyan testvérek a jelenben is, akiket megaláznak, megvetnek, és ha kell, kicsúfolnak. És magukat pedig felemelik, szinte mondhatjuk azt, hogy kitüntetik önmagukat, hogy ők biztos a legjobbak, és mindent helyesen tesznek, őket csak figyelni és elfogadni kell. És akkor minden rendben van.

Hisz a mai nap folytatódik a bűnbánat első, második és harmadik hetének tanításában. Hisz ha csak egy pillanatra megyünk vissza, egy-egy gondolatmenetnek, az első, úgy-e: Kérjél, keressél és találjál. És úgy cselekedj a felebarátoddal és a testvéreddel, amit magadnak is elvársz. Te is csak annyit nyújts.

Majdan a döntés, hogy kik ülnek Mózes székében. S azt mondom, hogy a törvényt, amiről beszélnek nektek, fogadjátok meg, de őket ne kövessétek. Mert amit ők cselekszenek, az nem a szeretet kegyelme révén van. Ők magukat szintén itt felmagasztalták, elvárják, hogy hogyan és miképpen jelenj meg előttük, s hogyan és miképpen köszönthessétek. Szeretik az első helyeket elfoglalni.

Majdan jön a harmadik Golgota-i tanítás, ami szintén a törvényről szól felétek, hogy a törvényben hogyan cselekedj, hogyan fogadd el, és hogyan nem szabad azt tanítani. Hisz hogyan is szólt felétek?

Jelen van egy tanítás, a tanítás, amelyet átadok, és a tanítás, amely felétek szól, és azt mondottam:

– Nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem azért, hogy tökéletes legyen.

És ha úgy tanítotok, hogy minden betűt, „i” betűt, vesszőt, mindent meghagytok a tanításban, akkor lesznek, akik meghallgatnak. De ha valamelyiket elhagyjátok, az nem a tökéletességet nyújtja.

És aki itt felmagasztalja magát, majd jönnek, és megalázzák.

És a mai tanítás ismét folytatódik ezekhez.1

Hisz hogyan is mondottam?

Van a két testvér, ember, barát, ismerős, mindegy, hogy hogyan nevezed, kik felmennek Atyám házába, hogy imádkozzanak. Az egyik bátran előrébb megy. Tekintetét felemeli, hisz neki nincs szégyenkeznivalója, úgy érzi. Ő bátran szembenézhet, és nemcsak magával foglalkozik, hanem hogyan is mondja?

„Atyám, milyen jó, hogy itt vagyok, és imádkozhatom. Hogy én nem olyan vagyok, mint a többi ember, vagy netán ez a vámos, hisz én, ha imádkozom, jót teszek a cselekedetekben. Nem vagyok bűnös ember, nem törtem házasságot, kétszer böjtölök hetente, és mindenemből a tizedet oda adom.”

Úgy-e, ennek a mondanivalóját mindjárt meg lehet érteni, hogy ez mit tesz: először megveti azt, aki jelen van, ha nem is mellette, csak hátrébb. De mit mond?

„Milyen jó, hogy én nem vagyok olyan, mint az.”

Hát ő biztos tudja, hogy az milyen ember!

Hogy van ez a jelenben?

Hányan és hányan másokról ítéletet mondotok, hogy milyen ember, hogyan cselekszik. Holott először önmagatokba kell nézni, nem mindjárt felmagasztalni önmagamat, és az első helyre tenni, mint ahogy mondottam, szeretik az első helyeket elfoglalni.

Ennek a mondanivalója is azt értelmezi és tükrözi számotokra, hogy önmagát szinte az első helyre szeretné felhelyezni, mert hogy ő nem olyan, mint a másik ember vagy a vámos. Hát ő olyan, aki biztos jó helyen van, akinek nem szabad semmit sem mondani, sem kérni, netán még ránézni sem, nehogy megbántsátok.

És a jelenben sajnos egyre többen és többen az ilyenek – az ember, a testvér, a felebarát, az ismerős?

Ahogy mondottam, a jelenben most is lehet mondani.

Némelyek messzire elkerülnek az igazságtól, a szeretettől, a megbocsájtástól és a békétől. Beszélnek ugyan róla, de ők maguk nem teszik. Elvárják, hogy velük hogyan bánjanak, de ők másokkal nem teszik.

Ezért fontos, hogy elgondolkodjál, értelme legyen az életnek a felismerés elfogadásával, hogyan és miképpen indulok el egy olyan úton, amelyen először önmagamba nézek, először megnézem, hogy ki a testvérem, megnézem, ki hívott meg erre az útra, megnézem, hogy méltó vagyok-e én is rálépni erre az útra, vagy talán így nem helyes elindulnom, talán előbb változni és változtatni kell, hogy valóban felismerhető legyek, és elfogadható.

De hogy ezek megtörténjenek, elsőként önmagunkba kell nézni. Először önmagunkkal kell tisztában lenni, hogy én valójában ki vagyok, milyen vagyok a bensőmben, hogyan cselekszek a mindennapokban, és hogyan fogadom el mindazokat, akik körülvesznek, és akikkel szeretném kialakítani a mindennapi életemet, netán az engesztelésben, a felajánló imában, a munkában, a cselekedetekben, vagy éppen a szentmisén való részvétellel, vagy egy engesztelési közösségben. Ezek mind-mind rajtatok és bennetek jelen. De ezeket nektek kell saját magatoknak felismerni.

Én, Jézus Krisztus Uratok e tanítás által hozzátok szólok, megadom nektek, hogy hogyan és miképpen ismerd fel önmagadat, és miképpen próbálj meg cselekedni, és miképpen próbálj jót tenni. És ne akarjátok magatokat felmagasztalni, mert hamarosan megaláznak. Ti legyetek inkább olyan kicsinyek, mint a törvénynél, ahogy mondottam, a kicsinyek, akik figyelnek a tanításra, a tanítás mondanivalójára, annak minden szójára és betűjére, vesszőjére, semmit sem hagynak el, mert a szerint szeretnének cselekedni. S akkor a kicsinyekben felismerik őket.

Ha a mai tanítást veszed, akkor itt is lehet mondani, hogy ti lehettek olyanok, akiket lehet, hogy most nem farizeusnak és nem vámosnak nevezek meg. Van a testvér, és van a felebarát. Most te melyik akarsz lenni? Az, aki elöl van, aki magát felhelyezi, vagy az, aki hátul vagy egy kicsit, és önmagadba tekintesz, nem mered felemelni tekintetedet, de nem azért, mert félsz, és csak bűnös ember vagy, hanem azért, hogy önmagadba tekintesz, önmagadhoz szólsz elsőként, hogy: „Ó, Uram, ó, Istenem! Bocsáss meg nekem, bűnösnek. Add nekem irgalmasságodat, mert akkor, ha jelen van az irgalmasság, akkor megbocsájtottál a bűnösnek, az egyszerűnek, aki Feléd fordult, aki Reád hagyatkozott, és aki bízott Benned, hogy meghallgatsz, és segítséget nyújtasz.”

És akkor boldogan lehet mondani, ahogy tanítványaimnak is mondottam, és most a jelenben mondom: megigazulva tér haza, és kegyelmet nyert.

A másik pedig nem, mert ő igyekezett felmagasztalni magát, de ez a felmagasztalás nem érkezett meg egészen az Atyához vagy Hozzám, Jézus Krisztus Uratokhoz. Elindult, de valahol elmaradt. Mert az igazság a szeretetében nem volt teljes. Nincs megbánás, nincs lelkiismeret-vizsgálat. A kegyelem, amely ajándék minden nyitott szívű testvéremhez, nem jutott el ehhez a szívhez, és nem történt meg az együttműködés.

Fontos, hogy ezekre tudjatok figyelni, különösképpen most a bűnbánat-időben, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok a ti szívetekre figyelek, a ti működésetekre, a ti kegyelmetekre, a ti szeretetetekre és a békére, hogy ez hogyan van jelen, és hogyan tudsz vele együtt működni, mindezekkel, hogy te egy felebaráti testvér vagy, aki elfogadod a felebarátodat és a testvéredet, hogy eggyé váljatok e kegyelem által. És akkor tudtok megbocsájtani egymásnak, nem pedig haragudni, gyűlölködni, ítéletet mondani, és ha kell, megalázni vagy kitaszítani. Mert ha ezek mind jelen vannak, akkor hogyan van jelen a megbocsájtás? Csak így egyszerűen kimondom: „Nézd, megbocsájtok. De miért is? Mert arra már nem emlékszem.”?

És talán úgy könyvelitek el, hogy „nincs is miért megbocsájtani, mert talán én semmit sem tettem”.

Hát, ha nem néztél önmagadba, nem tettél lelkiismeret-vizsgálatot, amivel felismerted mindazt, ami körülvett, akkor ez a tanítássorozat e bűnbánat-időben, ami számotokra jelen van, hogy egy tanítást sem szabad kiemelni, hogy „ez az én tanításom, és a többivel nem törődöm”.

Ahogy régebben is mondottam, a Golgota-i tanításból nem csak egy mondatot emelünk ki, és ha kell, azt aláhúzzuk egy megkülönböztetett színnel, és csak a köré mondjuk a mondókánkat, a saját magunk kialakított gondolatát, holott nem biztos, hogy az helyes, és nem biztos, hogy csak az a mondanivaló.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok nem egy mondatot adok, hanem a tanításon végigmegyünk. Nem kimondottan pontról pontra, de mégis egybe tartozik, mert a tanítás a mondanivalójában így tökéletes. Így adom számotokra, hogy felismerhető és elfogadható legyen ahhoz az élethez, amire Én, Jézus Krisztus Uratok a meghívást megadtam, és te a meghívást felismerted, elfogadtad, szívedbe zártad, és megpróbálsz e szerint élni, cselekedni, és különösképpen e bűnbánat-időben jót tenni a cselekedetekkel, talán egy felajánló imával, talán egy szentmise áldozatával, talán egy másféle cselekedet, amit úgy érzel, hogy: „Én észrevettem, és talán e szerint tudok most segíteni a felebarátomnak és a testvéremnek, vagy ha elhozom szívemmel-lelkemmel egy felajánló imához, egy felajánló kéréshez, egy szentmisén való részvételhez, mert látom, talán a betegség őtet2 most távol tartja, de én nem feledkezem meg róla, mert én jót szeretnék adni és tenni, akkor azt mondom: »Uram, elhoztam szívemmel-lelkemmel most e szentmise-áldozatra, és szinte így mondom neki, hogy foglalj mellettem helyet, hogy egyek lehessünk e cselekedetek révén.«”

És akkor érzitek, hogyan van jelen a kegyelem, és hogyan van az, hogy ha te elvárod, hogy veled hogy cselekedjenek, akkor neked is talán ugyanannyit, vagy, ha lehet, még többet kiadnod embertársad, felebarátod, testvéred felé e tanítás révén.

A tanításom soha nem olyan felétek, amit nem lehet felismerni, elfogadni és a szerint cselekedni.

A tanítás olyan mindig, hogy megérthető, felismerhető és e szerint működtethető a mindennapi életünk kegyelme által. Mert a kegyelem, az jelen van és megadatott számotokra, „ha én ehhez megnyitottam szívemet, lelkemet, és befogadom, eggyé válok vele, akkor együtt tudok működni a mindennapokban, a mindennapokhoz”.

És akkor ez a mai tanítás is kegyelmet ad számotokra, mert akkor nem így járultok Atyám házába, hogy „én és én és én legyek valaki, és érvényesüljek”, hanem „talán az vagyok, aki először önmagam számára kérem a felismerést, a bűnbocsánatot a változásban, a cselekedetekben, és akkor felismerem mindazt, aki körülöttem van, és akikkel szeretnék eggyé válni e tanítás által, és így haladni a mindennapokban”.

S akkor lesz tökéletes számotokra e bűnbánat-idő minden hét tanítása, amelyet, mondhatom, hogy egyik tanítás sem érvényes a másik nélkül, egyik mondat sem érvényes a másik nélkül.

Hogyan is mondottam valamikor régebben számotokra?

Mielőtt házat akarsz építeni, megnézed a talajt. Ha a talaj biztos és jó, akkor elkezded, és a téglákat egymásra helyezed. Mert ha közte hézagot hagysz ki, és úgy építed, összedől, mint a kártyavár.

Ilyenkor szoktuk mondani: ha a talaj nem megfelelő, akkor homokra építitek házatokat. És jön a forgószél, felkapja, tovább viszi, és mi marad belőle? Egy romhalmaz. De ha a talaj biztos alapokon áll, ha ott építesz, és mindent egymásra helyezel, nem hagysz közte hézagot, akkor ott jöhet a forgószél, nem kapja fel és viszi odébb, hogy romhalmaz legyen.

Így van a ti szívetek és a ti lelketek, hogy ha a tanítást így elfogadjátok hétről hétre, és minden egymásra épülő tanítás fontos számotokra, és nem emelek ki belőle csak egy gondolatot vagy egy mondatot, mert akkor már nem tökéletes. Akkor a múlt heti tanítás érvényes rá, hogy Én azért jöttem, hogy tökéletessé tegyem, de ha ti elhagytok belőle egy betűt, egy pontot, egy vesszőt, akkor már nem tökéletes számotokra.

És Én, Jézus Krisztus Uratok a tökéletességre hívlak, és várlak a vezetés révén a mindennapokban.

És ennek reményében ajándékozlak meg benneteket ma áldásommal, amely ma felétek ezt nyújtja, hogy: „Nem akarom magam felmagasztalni, és a másikat megvetni, hanem azt akarom, hogy a testvéri felebarátban, az emberben, az ismerősben eggyé válhassunk e tanítás által a jelen lévő testvérekkel a mindennapokban, a mindennapokhoz. S akkor lesz számunkra tökéletes a mai tanítás is, mert tudom, hogy ennek a tanításnak is mi a mondanivalója, és mit nyújt számomra a mindennapokhoz, hogy ez által haladjak e meghívott úton.”

És ennek reményében áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvér által.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, szeretete, öröme, békéje áradjon reátok, töltse be szíveteket, hogy a tanítás a bűnbánat-időben, amely egymásra épül, hozza el számotokra a megfelelő gyümölcsöket, és a gyümölcsök beérjenek, és ez által kegyelmet és szeretetet sugározzanak, nemcsak önmagatoknak, hanem mindazoknak, akikkel szeretnétek e tanítás, e tanítások által eggyé válni a meghívás szeretetében, a mindennapokban.

 Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

 

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján.

Köszöntöm mindazokat, akik a mai napon meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy eggyé váljatok e mai jelenlétben és a tanításban.

S köszöntöm azokat is, akik ma nincsenek jelen köztetek, de lélekben, imával kísértek benneteket, hogy érezzétek az ő jelenlétüket is a távolból.

A mai nap tanításom pedig így szólt felétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok szólok az írástudóknak és a tanítványaimnak a tanításom részében, hogy a Mózes tanítószékében kik ülnek, hogyan élnek, és hogyan cselekednek, és hogyan adják át a tanítást.1

De Én erre, Jézus Krisztus Uratok, így szólottam e tanításban:

‒ Fogadjátok meg, amit mondanak, cselekedjetek a szerint, ahogyan elvárható tőletek, de tetteikben ne kövessétek őket.

Ezek a szavak lehet, hogy keményen hangzanak, de a keménységben jelen van mindaz, ami a tanítás mondanivalóját nyújtja, hogy igen, a székben lehet helyet foglalni örömmel, szeretettel, és lehet helyet foglalni fő helyként: „Ki, ha én nem vagyok?! És nekem senki nem mondhat semmit, mert én vagyok az, aki ott helyet foglalok. Én utasíthatok, én követelhetek, én parancsolhatok, én átadhatom a tanításnak a mondanivalóját ezzel a formával is.”

Ezért mondottam: A tanítást fogadjátok el, cselekedjetek a szerint, de a tetteket, azokat ne kövessétek.

És hogyan szóltak a tettek?

A tettekben mi a mondanivaló?

Hogy ők terheket kötöznek össze, amit ráraknak az emberekre, súlyos, nehéz terheket, de ők maguk egy ujjal, ha kellene hozzá nyúlni, még azt is nem teszik.

Akkor hogy van jelen a példa?

Majdan imaszíjukat szélesre szabják, hogy jól látható legyen; a köntösükre nagyobb bojtot készítenek, hogy szembetűnő legyen.

Ennek mi is a mondanivalója?

„Hogy ha jövök veled szembe, te biztosan felismerj, hogy én ki vagyok! Ha kell, fejet hajtsál, és így köszönjél nekem – a főtereken? És ha lehet, rabbinak nevezzél, ami annyit jelent, hogy mester.”

Szeretik a különleges megszólítást. Szeretik, ha nekik ti hajlongtok. Szeretik, ha ti szembetűnően észreveszitek.

De ennek mi is a mondanivalója?

Nem a ruha, nem a bojt, nem a hajlongás kimondottan a tanítás jelképe, mert itt meg lehet kérdezni: Van-e jelen szeretet? Van-e jelen béke? Van-e jelen megbecsülés a tiszteletben? Vagy ezekre azt mondani: „Hát, ezek nem fontosak. Ezekkel menni előre, hogy ilyenekre gondolni?! Csak én legyek a valaki, aki szólhatok, aki utasíthatok, aki netán parancsolhatok és követelhetek!”

Ezeken el szabad gondolkodni, hogy ilyenkor ez a tanítás hogyan kapcsolódik az első bűnbánati tanításához. Hogy is volt ott jelen?

Kérjetek, adnak nektek. Keressetek, és találtok. Zörgessetek, és ajtót nyitnak.

Itt elmondottam szintén, hogy ezeket fel lehet váltani az ima szeretetéhez az odaadásra, a segítségnyújtásra, hogy a kegyelem jelen legyen, és működhessen rajtatok és bennetek.

És a mai tanításban ugyanúgy jelen van, hogy kérjél, keressél, és zörgessél. Mert jelen vannak az írástudók, a farizeusok, akik többet tudnak elképzelni önmagukról, mint amennyi valójában jelen van, és megilleti őket. Lehet, hogy te kérsz tőlük, de hogy meghallják-e a te kérésedet a cselekedetek felé, az nem biztos, hogy jelen van.

Jelen, hogy zörgetsz, nyílhat számodra ajtó, de az ajtón nem biztos, hogy kívánsz áthaladni.

És akkor keresel?

De mit keresel?

Ezeknél te nem nagyon szeretnél keresni, mert ha keresel, nem biztos, hogy azt a kegyelmet kapod meg, amire szükséged van.

Fontos, hogy el lehessen gondolkodni azon a tanításon, hogy ez valójában mit nyújt számukra.

Úgy-e, hogy is mondottam a múlt Golgotán?

Most már a tanítás vége felé tartunk, amikor azt mondottam, hogy:

– Úgy vagyon írva nektek, hogy amit elvársz, hogy veled tegyenek, te is add azt mindazok felé, akiktől te vársz, vagy ha lehet, még többet.

Így a mai napban hogy lehet mondani?

Ők, úgy-e, szembetűnően akarják, hogy ti észrevegyétek: jelen van az imaszíjuk szélesebbre szabva, jelen van a nagyobb bojt, jelen van, hogy hajlongjál előtte, és jelen van, hogy megkülönböztetően szólítsad meg őt, rabbinak.

De ez még mind nem elég. Mit tesznek?

Vendégségben szeretnék elfoglalni a fő helyet, a zsinagógákban vagy a templomokban pedig az első széket, ami nem biztos, hogy számára van elkészítve.

Hát, ha én ezt akarom, hogy velem ezt tegyék, akkor visszafele is működik ez a kegyelem? Visszafelé is így tudok szólni én a felebaráthoz, a testvérhez? Visszafele is tudom mondani, hogy: „Barátom, ha én az első széket foglalom el, hát gyere te is mellém! Hát foglalj te is mellettem helyet!”

De a barát, az tud mérlegelni, a barát azt mondja: „Hát, nem biztos, hogy ez az én helyem. Nem biztos, hogy nekem készítették. Én talán nem akarok itt helyet foglalni. Én megkeresem az én saját helyemet, ahol helyet foglalok.”

És akkor itt lehet mondani azt: Van, aki felmagasztalja magát – azt majd megalázzák. És van, aki megalázza magát, akit az után felmagasztalnak.

Fontos, hogy ezekre tudjunk oda figyelni, hogy te mindenkinek a segítő szolgája akarsz-e lenni, vagy elég, ha csak te vagy a szolga, de olyan téren, hogy neked szolgáljanak. „Hogy én másokat észrevegyek, én másokon segítsek? Én másokkal egy legyek a kegyelemben, az örömben, a békében?” – ez nem biztos, hogy jelen van, és működik.

A mai tanítást úgy kell értelmezni, hogy jelen van a törvény, és a törvényt, akik adják nektek, azok példaértéket mutassanak számotokra. A példaértékben lehessen belekapcsolódni, tartozni hozzája, és a cselekedetek révén működni. Vagy a tanítás a törvényekben csak úgy van jelen, hogy „ami jó, ami engem felmagasztal, ami engem kiemel, azt elfogadom, s a többivel nem törődöm, a többit, ha kell – a ti saját szavatokat használva –, szinte le lehet írni, arra nincs szükség”.

Hányszor és hányszor megtapasztalni ezt a pásztorok körében, akik szintén szeretik elfoglalni a fő helyet, akik szintén szeretik elfogadni a köszöntést, akik szintén szeretik szembetűnően megmutatni, hogy ők kicsodák, és hogy „mi a tanítás révén vagyunk az első emberek, akik, ha kell, megalázhatunk, akik, ha kell, kitaszíthatunk, akik, ha kell, nem veszünk róluk tudomást”.

Csak az nincs még jelen előttük, hogy ők így most felmagasztalják magukat, de eljön az idő, amikor ebből a felmagasztalásból megalázás lehet, és a megalázást nem biztos, hogy olyan könnyedén tudják elfogadni, értékelni, változni és változtatni.

Hányan és hányan ilyenkor összetörnek, kétségbe esnek, hogy velük hogyan történhet meg ez?

És akkor ilyenkor könnyedén néha még ezt is mondják, egyszerűen, a ti saját szavatokkal: „Hát, ha Isten létezik, ezt hogyan engedi meg?!”

De olyankor nem kérdezi meg, hogy: „Ha Isten létezik, akkor ezt hogyan engedi meg?!”, mikor ő felmagasztalja megát!

Pedig az Isten, az Atyám akkor is jelen van, az Atyám akkor is figyel az Ő gyermekére, hogy a szabad akarat cselekvésében hogyan van jelen, és hogyan működik, és hogyan kapcsolódik be mindahhoz, amit Én, Jézus Krisztus Uratok adok.

Mert ennek a tanításnak van még egy szakasza, mert amikor már felmagasztalták magukat a fő helyek és az első székek elfoglalásában, még mindig nem elég nekik.

Hogy is folytatódik?

Ne nevezzétek magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, aki a ti Testvéretek lett, és ti testvéreivé válhattok.

Ezt hogyan is lehet értelmezni?

Én, Jézus Krisztus Uratok kiemeltelek benneteket az út porából, mert szükségem volt reá, és a szükségben meghívtalak benneteket, és a meghívásban már felismeritek, mi a küldetésetek és a követésetek, és megpróbáltok a szerint élni. És akkor valóban e Mesterhez a testvérben tartoztok a mindennapokban.

De atyának se hívjatok lent a Földön senkit se, mert egy a ti Atyátok, a Mennyei.

Atya a gyermek szeretetét adta meg számotokra, mert ti mind gyermekei vagytok. És a szeretet ajándéka, amely jelen van, amely átölel, amely felmelegít, s amely megadja a kegyelmet a felismerés elfogadásához, hogy én ennek a Mennyei Atyának a gyermeke vagyok.

De tanítónak se hívjatok senkit, mert egy a ti Tanítótok, Krisztus.

És ki az a Krisztus?

Aki volt a testvér a Mesterben, és akit Krisztusnak neveztek e megszólítás révén, e szavakkal a jelenben, a ti szavatok révén: Jézus Krisztus, aki elfogadott benneteket e meghívás után, e tanítás révén, hogy ti e Krisztus testvérei vagytok.

„És e Krisztus tanítását, amely felénk jön, a tanítás által, a felismerés elfogadásában – megpróbálok e szerint élni és cselekedni, és számunkra ez a tanítás” – ahol nem azt hallod, hogy tettekben ne kövesd. Itt azt kapod, hogy jöjj, testvér, és élj e szerint, e cselekedetekkel.

És ez még úgy fejeződött be, e szakasz, aki a legnagyobb köztetek, az legyen mindenki szolgája. Nyújtson segítséget, vigaszt, erőt, mert a kegyelem így árad felétek, és tölti el szíveteket a felismerés révén.

S akkor jött még az, amit már ma is hallottatok, hogy valaki felmagasztalja magát. De ez nem maradhat örökké így, mert ez nem biztos, hogy kedves a Mennyei Atyának, kedves a Mesternek, s kedves Krisztusnak. Mert megaláznak, és aki magát kicsinynek a szeretetben próbálja élni, és azt mondja: „Jó nekem itt!”, szinte megalázza önmagát, majd ahhoz eljönnek, és felmagasztalják.

És úgy-e, mennyivel más a szeretet-tanítás a megtapasztalásában? És akkor tudom, hova tartozom, tudom, kit szeretnék követni, és tudom, hogyan szeretnék cselekedni, élni és haladni, és hogyan ismerem fel e tanítás mondanivalóját, ami által ismét tudom, hogyan kell elindulni és haladni az úton, hogy azért, ha kell, egy kicsit észrevegyenek, és ha szükség van a szeretetemre, a segítségnyújtásomra, akkor felismerjék és elfogadják. És ne legyek szembetűnő, és ne legyek az, aki meg akarom mondani mindenkinek, hogy hogyan és miképpen cselekedjünk, hogyan és miképpen haladjunk, hogyan és miképpen tudok nyújtani másoknak, ha éppen szükség van rá. Mert ez a tanítás az igaz testvéri felebarátról szól, aki elfogadja a kicsinyeket, elfogadja az imádkozókat, elfogadja mindazokat, akik szeretettel fogadják el a másik embert a felebarátban és a testvérben, és nem olyanokká válnak, hogy: „Ki, ha nem én, és én megtehetem, mert én azokhoz tartozok, akik szembetűnően szembeállnak ezekkel a kicsinyekkel, hogy én ezeket a kicsinyeket, ha lehet, megalázom, és elmondom nekik, hogyan és miképpen éljenek és cselekedjenek, és mi a törvény tanítása. De a tanítást a törvényben én nem veszem komolyan, és nem is teszek egy ujj segítségével sem ellene. Mert én az vagyok, aki másoknak megmondhatom, hogy hogyan és miképpen éljenek.”

Úgy-e, milyen szépen el lehet menni e tanítás mondanivalóján a szeretet igaz-, meghívott úton, ahol Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok jelen, és a meghívásban ölelésre tárom Karjaimat, és így várlak benneteket?

És van ismételten jelen egy út, ahol pedig azok vannak, akik szeretnék mások felett elmondani az ő saját döntésüket, akaratukat, cselekedetüket, hogy márpedig e szerint kellene élned, cselekedned és haladnod.

És ezekhez szól az: Ne kövessétek őket e tettekben, mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem ezt vártam és nem ezt várom.

Ti ismerjétek fel azt, ami felétek szól e meghívás által, ők pedig majd a felmagasztalásuk után megaláztatottá válnak.

Ennek reményében e tanítás mondanivalójában megajándékozlak benneteket a mai napon is, kiválasztott testvérem áldását árasztom felétek, hogy részesülhessetek a bűnbánat második Golgotáján e kegyelemmel, amely felétek árad.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be minden nyitott szívű testvérem szívét és a lelkét, egész lényét, hogy haladjatok e meghívott úton e felismerésben, e küldetésben és e követésben, hogy „a tanítás mondanivalója a törvényben mit nyújt számomra, mit fogadok el, mit értékelek, és mi alapján haladok, mert nem akarok olyanná válni, akik a törvényt szinte parancsban és utasításszerűen adják, de ők maguk nem a szerint cselekszenek”. Az ilyeneket nem kell követni e tettek révén.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

[Köszöntöm] testvéreimet a mai napon, és köszöntöm mindazokat, akik ma csak lélekben kísértétek el kiválasztott Mária testvéremet a fájdalom, szenvedés Golgotáján.

Ti, akik pedig jelen vagytok, részesüljetek e mai nap tanításának kegyelmében, amellyel ma felétek szólok, hisz ma a tanítás, ahogy ebben az esztendőben elkezdtem, mindig egy tanítást adok számotokra, és az egy tanítás ma arról szólt felétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok elküldtem tanítványaimat, és mikor visszaérnek, és jönnek Felém és Hozzám, hogy örömmel elújságolják, hogyan és miképpen cselekedtek, hogyan és miképpen tanítottak, és hogyan és miképpen vettek részt azokon a helyeken, ahol megjelentek.1 Rájuk tekintettem, és így szóltam feléjük:

‒ Jöjjetek, kísérjetek el, hogy együtt elmehessünk a pusztaságba egy magányos helyre, hogy ti is egy kicsit pihenjetek, mert itt, ahol most jelen vagyunk, olyan nagy a sürgés-forgás, jövés-menés, hogy még ételre sem marad idő.

A tanítványok boldogan fogadták el e szavaimat, hogy kövessenek.

De a nép sokaságában sokan voltak, akik figyeltek szavaimra, megfontolták, és elindultak gyalogmenettel a városokból és falvakból. És mire mi bárkába szállva oda értünk a tanítványokkal, ők már jelen vannak, hisz megelőztek, és várták jövetelünket.

Én, Jézus Krisztus Uratok reájuk tekintettem, és megsajnáltam őket, s megesett rajtuk Szívem, hisz, ahogy ott álltak, olyanok lettek, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért oda mentem, leültem köréjük, ők is helyet foglalva e pusztaságban, és elkezdtem tanítani őket sok mindenre.

E tanítást most, amelyet ismételten, ha nem is teljesen szó szerint adtam, ahogy le van írva, de az értelme és a megtapasztalása ez felétek, hogy hogyan vannak jelen a pásztor nélküli juhaim.

Most egy kicsit merüljünk el e tanítás mondanivalójában, mert ha figyelitek, ebben is jelen van a szeretet, a szeretet kegyelme. Mert először szeretettel és örömmel tértek vissza tanítványaim, akik örömmel újságolták, hogy valójában velük mi történt.

Jelen van a szeretet kegyelme a működésben, hogy ha fáradtak vagytok, jöjjetek, hogy egy kicsit ti is pihenjetek. Néha a jelen lévő testvéreimre is lehet mondani: ha fáradtak vagytok, egy kicsit pihenjetek, hogy megerősödve ismét érezzétek, hogy „jelen vagyok, és megint cselekedhetek mindabban, ami nekem van megadva, hogy a küldetés követése valójában mit nyújt számomra, és mit nyújt számunkra”.

Ezekre megint oda lehet figyelni, elmélkedni, átértékelni e tanítás mondanivalóját. Hisz a tanítványok szeretete, öröme jelen van e tanítás által, és bennetek ez a szeretet és ez az öröm hogy’ érinti meg szíveteket és a lelketeket? Hogyan működtök e kegyelem által? Hogyan fogadod el a felebarátodat, testvéredet? Hogyan segítesz mindannak, aki éppen tőled várja a segítségnyújtást?

Hisz tanítványaim is nem csak tanítottak, hanem mindenről beszámoltak, amiért ők elmentek, és amit rájuk bíztam, és örömmel újságolták, hogy mi mindent tudtak tenni, cselekedni és tanítani, hogyan és miképpen fogadták el azokat, akik jelen voltak, és akik figyeltek rájuk.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Pásztor, és a Pásztor figyel az Ő juhaira, hogy ne maradjanak pásztor nélkül. Segítséget küld számukra, de ha nincs segítség, akkor, ahogy itt is láttátok a tanítás megtapasztalásában, Én, Jézus Krisztus Uratok ültem köréjük, Én tanítottam őket sok mindenre, mert nem akartam, hogy pásztor nélkül maradjanak, nem akartam, hogy elvesszenek, ha már szükségük van a kegyelemre, szükségük van a jelenben a szeretetre, és ezért bármilyen áldozatot tudnak hozni, akkor az áldozat, az mindig elhozza bármely testvérem számára a megfelelő kegyelmet és a gyümölcsöt. Mert a kegyelem és a gyümölcs szintén olyanná válik, mint az ima meghallgatása a felajánlásában: nem hiábavaló. Mert hozol egy áldozatot a felebarátodért, a testvéredért, és ez az áldozat a te saját erődön fölüli. És mikor ezt megtapasztalod, akkor érzed, hogy a szeretet és a kegyelem hogy jelenik meg előtted, hogy árad reád, hogy ölel át, és hogyan erősít meg, és hogyan érzed, hogy: „Az áldozatom nem volt hiábavaló, mert éreztem az áldozatom hozatalával a szeretetet, éreztem, hogy örülnek nekem ebben az áldozatban. Érzem, hogy van gyümölcse a működésben. És akkor már öröm és boldogság, hogy én mit tudok kiadni önmagamból a felajánlásban, az áldozathozatalban és mindabban, ami mondanivaló” – a ti saját szavatokkal, most azt mondom el, mikor így beszéltek egymás között, hogy „biztos kedves lehet az Úr Jézusnak vagy az Édesanyánknak, a mi Szűzanyánknak, ha mi ezeket megtesszük”. Mert az áldozathozatalért, ha nem is várod, de idővel jelen van a kegyelem és a gyümölcs, amit megkapsz, amiért akkor lehet, hogy a földig hajolsz, és hálát adsz, mert: „Igen, Uram, Te mindent látsz, Te mindent tudsz, Te mindent hallasz, Te mindent megtapasztalhatsz, hogy valójában ki vagyok a Te testvéredben és e nyájban, ahova tartozom.”

És ha ezeket megtapasztaljátok, akkor ez a mai tanítás számotokra megmutatja, hogy milyen a szeretet az áldozathozatallal. Mert, úgy-e, itt is, akik figyeltek, s akik hallottak, hogy valójában mit mondott a Názáreti ‒ Én, Jézus Krisztus Uratok ‒ tanítványaimnak:

‒ Elfáradtatok. Jöjjetek, menjünk a pusztaságba, és egy kicsit pihenjetek, hogy legyünk magunkban.

És ekkor elindulnak, úgy-e, gyalogosan. És ez egy áldozathozatal, mert igyekeztek, hogy ők előbb érhessenek oda, mint Én, Jézus Krisztus Uratok, vagyis, ahogy neveztek, a Názáreti, a Mester tanítványaimmal.

És ez az áldozathozatal meghozta számukra a kegyelmet a gyümölcsben, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok nem néztem át fölöttük, nem küldtem el őket, nem szóltam meg őket, hanem közéjük ültem, mert éreztem rajtuk azt a hiányt, hogy valamire vágyakoznak, valami hiányzik szívükből, lelkükből, és ezt a hiányt és ezt a vágyakozást Én most megadom számukra e kegyelem tanítása révén. Hisz ha közéjük ültem, elkezdtem őket tanítani sok mindenre, amire éppen azokban a pillanatokban szükségük volt a felismeréshez, az elfogadáshoz és a megtapasztaláshoz.

Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok mindig figyelek reátok, testvéreim, ahogy tanítványaimra. És ha ti szívből és őszintén és szeretettel tudtok felajánlani, tudtok kérni, tudtok áldozathozatalt hozni, akkor Én, Jézus Krisztus Uratok reátok tekintek, és megajándékozlak benneteket, nem siklok el e kegyelmek mellett, nem nézek át fölöttetek, nem hajtalak el, nem szóllak meg, hanem Szívem szeretetét árasztom felétek a felismeréshez, az elfogadáshoz és a megerősítéshez, mindahhoz és mindarra, amire a jelenben szükségetek van, ahogy mondottam ennek az esztendőnek a megkezdésében, hogy: „Néha – a ti saját szavatokat használva – e rohanó mindennapi élet világában hogyan is éljek, miként cselekedjek, és hogyan fogadjam el mindazt, amely körülvesz?”

És előtte, az előző év befejezése körül pedig azt mondottam számotokra, hogy ha valóban testvérem vagy, és tudod, hogy mi a küldetésed és a követésed, és hogyan akarod élni életedet, és mire van időd, és ezt az időt hogyan osztod be, az szintén rajtatok múlik. Mert amit szeretnél, és ami fontos számodra, arra biztos, hogy szakítasz időt. És ha ebben az időhozatalban néha egy áldozatot is hozol, mennyivel más a mindennapi élet e kegyelemben, amikor megtapasztalod e szeretet ajándékát, ami felétek árad, ami átölel, ami felmelegít, és ami segítséget nyújt, hogy haladhassatok a mindennapi életben. És akkor boldogság tölti el szíveteket, hogy: „Mi már azok a testvérek vagyunk, akiknek van pásztora, mert Hozzád, Jézus Krisztus Urunk, tartozhatunk, hisz Te vagy a mi Pásztorunk, és mi vagyunk ‒ a Te juhaid, a Te bárányaid? Vagy a jelenben: a Te testvéreid ‒, akik követünk, és akik boldogan haladunk ezen a meghívott úton a szeretet kegyelmében. És nekünk már nem kell a pusztaságba menni, hogy magányosak legyünk. Mi örülünk, hogy ha az áldozathozatalban családiasan eggyé válunk a mindennapi életben, a felajánlásban, a kegyelemben, az imaestében és a tanításokban, mert az áldozathozatal elhozza számunkra a szeretet kegyelmének ajándékát, gyümölcsét, amit megkaphatok, és amire azt mondhatom boldogan: »Köszönöm, mert ez az enyém! Köszönöm, hogy ezzel megajándékoztál, megerősítettél, és tudom, hogy testvéred lehetek ebben a nyájban, és követhetlek a mindennapi életben.«”

És akkor ezt a tanítást a jelenben így lehet értékelni, így lehet felismerni, s így lehet elfogadni, és így lehet ehhez a tanításhoz tartozni, hogy: „Valójában, Uram, ha minket is elküldesz, hogy cselekedjünk, tegyünk, tanítsunk a tanúságtételben, és ha majd visszatérünk ismét Hozzád ‒ a tabernákulumhoz, a szentáldozáshoz, a mindennapi imában? ‒, boldogan elújságolhassuk, hogy valójában velünk is mi történt. És köszönjük, ha meghívsz, hogy menjünk Veled a pusztaságban.”

Ez a pusztaság legyen egy szeretet-hely, Atyám háza, egy imádság, egy ének, egy szentáldozás, egy önfeláldozás, egy áldozathozatal ‒ ezek mind-mind Hozzám tartoznak, amiért köszönetet és hálát mondhatsz, és ez által haladhatunk a mindennapi élet meghívott útpályánkon a küldetés, követés részében. És akkor ez a megerősítő szeretet kegyelme átölel, és megadja szívetek által a meghívást mindabban és mindahhoz, amire szükségetek van e felismerő kegyelemben. És akkor örömmel tudjátok venni tanításomat, amely a mai napon is e jelenben összekapcsol a múlt tanításának szeretetével, hogy a jelen tanítása továbbra is vezessen benneteket e szeretet által a küldetés, követés részében, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

S ennek reményében fogadjátok el ma áldásomat, amelyet kiválasztott testvérem által árasztok felétek.

Áradjon reátok a mai nap áldásom e szeretet kegyelmében, a megtapasztalásban, a felismerésben és az elfogadásban, hogy mi is e Pásztorhoz tartozzunk, és már nem csak kimondott a juh, a bárány, hanem inkább a testvéri felebarátban, az önfeláldozásban pedig felismerjük mindig mindazt, amit megad szívünk, lelkünk meghívása révén, mert ez által árad reánk a gyümölcs a szeretetében, ami által kegyelem működik rajtunk és bennünk.

És így ma a tanítás a szeretetről, a felismerésről, az elfogadásról és a megtapasztalásról szólt felétek ‒ ennek reményében áradjon reátok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket e jelen tanításával, és vezessen benneteket a mindennapi életben, hogy erőt merítve, a felismerés megtapasztalásában valóban e Pásztorhoz tartozhassunk a testvéri felebarátban, a meghívás révén.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

A bűnbánat időszakára elsőként szólok bástyáimhoz és a segítő testvéreimhez, kik a felkérésetekben az elmúlt esztendőben igent mondottatok, és az igenben várom, hogy megint úgy cselekedjetek, ahogy eddig tettétek.

A bűnbánat-idő, ahogy ‒ a ti szavatokat használjam? ‒, pedig Mária kiválasztott testvérem elmondotta számotokra ma többször: Ma csak első péntek van, még ez után jön a bűnbánat-idő. De azért elmondotta ő is számotokra, átvéve már a ti szavaitokat:

‒ Igen, most kilenc péntek lesz. Kilenc! Kilenc!

Sokszor hallotta már ezt a számot.

Felkészítitek, nehogy elfelejtse, holott tisztában van vele ő is, hogy mit vállalt, és mit fogadott el a felkérésben.

A bűnbánat-idő, az, tudjátok, egy kicsit mindig más, mint az első pénteki fájdalom, szenvedés Golgotája. Nem a megjelenésben és a megtapasztalásban, hanem néha a jelenben és a tanításban, amelyet számotokra nyújtok és adok.

S ezt kérem tőletek: ismét legyetek felkészültek. Legyetek egyek, hisz a mai tanítást nem véletlen adtam számotokra, amivel megerősítettelek, amivel felkészítettelek, hogy hogyan és miképpen értelmezzétek e tanítást a közelgő bűnbánat-időhöz.

Most pedig szólok mindazon testvéreimhez, akik ma jelen vagytok, és akik ma nincsenek itt, de lélekben elkísértek, és e tanítást és e szavakat úgy is megtapasztaljátok, s megkapjátok, kiválasztott Mária testvérem így szólt Felém:

‒ Uram, Jézusom, én szívem szeretetével meghívtam testvéreimet. De kérlek, Te is add meg a meghívást szívükbe, lelkükbe, hogy eljöjjenek, hogy érezzék e bűnbánat-időnek is a fontosságát, érezzék szívükben, hogy nekem szükségem van reájuk: erőt adnak jelenlétükkel és szeretetükkel.

Én, Jézus Krisztus Uratok elfogadtam kiválasztott testvéremnek e kérését, és most Én szólok hozzátok, Jézus Krisztus Uratok kiválasztott Mária testvér által. Kopogtatni fogok szívetek ajtaján, és ha figyelsz és felismered, meghallod hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve majd elzarándokoltok, hogy ismét egyek legyetek e bűnbánat-idő ünnepeiben is, hogy érezzétek jelenlétem szeretetét, amellyel megajándékozlak benneteket.

Hisz, ha emlékeztek, és ha visszapergetitek az elmúlt időszakokat, mikor Mária, kiválasztott testvérem Felém fordult, és kért valamit, Én elfogadtam, és megadtam. És ha Én hívlak benneteket, Jézus Krisztus Uratok, ki kopogtatok szívetek ajtaján, és ez a szív megnyílik a felismerés által, és befogad, és elfogadja kérésemet, és eggyé váltok a bűnbánat-időben, mindig valamivel megajándékozlak benneteket: lehet ez kegyelem, lehet ez tanítás, lehet ez szeretet-ajándék, hisz most nem sorolom fel mindazt, aminek már részeseivé váltatok, amiben van kapaszkodnivalótok, ami által érzitek, hogy nincs hiábavaló felajánlás, kérés, fohász, hála, köszönet. És nincs hiábavaló – ha csak a mai tanítást veszem nektek – önfeláldozás a saját idődből. Hisz azt mondottam: arra van időd, amit szeretnél, amit ki tudsz adni önmagadból. Amire nem akarsz időt szakítani, arra biztos, hogy nem tudsz, mert nem tartod fontosnak, s akkor, ha már nem fontos, akkor: „Hogyan és miképpen cselekedjek?” Ez szintén megint minden testvéremnek saját szíve joga a szabad akarata eldöntésében a cselekedetekhez.

Én, Jézus Krisztus Uratok, ahogy szóltam felétek és hozzátok, a meghívást meg fogom adni testvéreim felé szíve kopogtatásában. Ha felismered, ha elfogadod, ha beengeded, akkor tudod, hogyan és miképpen cselekedj, és hogyan és miképpen alakítod ki hozzá idődet e felismerés által.

A mai nap még egy röviden szólok csak a tanításról most külön e részében.

Kéritek, hogy mielőbb legyen pásztorotok, hogy ne maradjatok pásztor nélkül. A mai tanítás is erről szólt felétek.

De azért Én, Jézus Krisztus Uratok nem hagytalak pásztor nélkül eddig sem benneteket. És ha benned van a hit szeretete a kegyelemben, és ha őszintén továbbra is imádkoztok, felajánlotok és kértek, meghallgatásra talál.

És most itt előttetek azért Én, Jézus Krisztus Uratok köszönöm meg pásztor testvéremnek, aki a saját idejét úgy osztja be, hogy önfeláldozást hoz, hogy itt legyen körötökben. De ezt az önfeláldozást ő is érzi, hogy a szeretet kegyelme pedig átöleli, megerősíti, és ő is ekkor helyt tud állni mindott, ami reá vár.

Tehát ismételten azt mondom számotokra: minden testvérem arra szakít időt, ami számára fontos, és amihez különösképpen még megkapja a kegyelmet a meghívásban, a megtapasztalásban, a felismerésben és az elfogadásban, hogy egyek legyetek.

Többen és többen várjátok, hogy a mikorra mikor lesz válasz.

A válasz majd eljön akkor, amikor nem is várjátok, és nem is gondoljátok. De itt csak röviden annyit mondok, amit már egyszer megadtam számotokra, az évek folyamán lehet, hogy nem is egyszer: senkinek sem ígértem örök életet a Földön. Az Örök Élet a lélek elindulásával, fent van Velem, ahol a helyet elkészítem mindazoknak, akik oda szeretnének visszatérni, ahonnan jöttek és érkeztek a földi életbe.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!