Jézus Krisztus Urunk:

Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat első Golgotáján.

A golgotai tanításban a mai nap olyan tanítást vettünk, amit már az évek folyamán megadtam számotokra. De a tanítás, amelyet ma az imáról adtam tanítványaimnak és a nép sokaságának, kiemelkedve, hogy hogyan és miképpen érezd a fontosságát mindannak és mindahhoz, amire szükségetek van.1

Hisz hogyan is kezdődik ez a tanítás?

A bűnbánat-idő, az évről évre a Hegyi beszéd tanítása részében elevenedik meg előttetek. S ilyenkor néhányan azt mondjátok: „Hát, ez már ismerős. Semmi új nincs benne.”

De az újban mégis jelen van a tanításnak a mondanivalója a kegyelem szeretetének átadásában, hogy hogyan és miképpen értékeljed, hogyan és miképpen állsz vele szembe, fogadod el, és megpróbálsz vele együtt működni a tanítás részével a mindennapokban. Hisz a mai nap a tanítás: hogyan kell átéléssel, szeretettel imádkozni.

Vannak, akik szeretnek úgy imádkozni, hogy „ha kell, felállok, ha kell, járkálok, és így jár a kezem, mondom, mindenki reám figyeljen, mert én most imádkozom”.

Kihez hasonlíthatjuk az ilyen embereket a testvérben?

Én nem mondok rá jelzőket most, erre megint a nyitott válasz a kérdéshez.

Majdan vannak olyan testvérek, akik olyan magabiztosan mondják imájukat, hogy ahogy ők imádkoznak, úgy senki sem imádkozhat, mert: „Én! Én tudok imádkozni! Te csak esetleg követhetsz engem.”

Hányszor és hányszor tapasztalni meg a mindennapi életben ezt is.

Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom: Úgy imádkozzatok, hogy érezzétek, hogy az imának mondanivalója van. Érezzétek, hogy az ima átölel. Az imának ereje van. Az ima felmelegít. És ha ezeket mind-mind megértitek, megtapasztaljátok, akkor már nem mondjátok azt, hogy: „Hú, de terhes! Hú, de nehéz imádkozni! Hú, nincs rá időm, mert engem lefoglal, és nekem másra is oda kell figyelni.”

Akkor már érzitek az imában, hogy mintha öröm töltene el. Érzitek, hogy nincs már semmi olyan, ami miatt neheztelnél mindazért, hogy te kiadhasd önmagadból, szíved szeretetével, e kegyelem ajándékát. Mert amikor imádkozol, érzed azt, hogy talán beszélgethetsz, nem csak önmagaddal, nem csak felebarátaiddal, testvéreiddel, hanem beszélgethetsz Velem, Jézus Krisztus Uraddal vagy Atyámmal, kinek gyermeke vagy. Mert hogy is mondottam tanítványaimnak?

— Ti ne úgy imádkozzatok, ahogy a pogányok teszik, hogy közben sokat beszélnek, hogy mindenki rájuk figyeljen, mert ők most imádkoznak. Ti ne kövessétek őket. Ti imádkozzatok úgy, hogy az ima megadja nektek mindazt a mondanivalóban, amire szükségetek van.

Hisz úgy-e, valamikor a kezdetekben2, emlékeztek, mikor tanítottalak benneteket arról, hogy azt mondottam: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy.”

És akkor azt mondottam nektek: Ez azt jelenti, hogy most te a Mennyei Atyát megszólítod. Most Hozzája imádkozol. De nem azért, mert ezzel az imával talán felajánlani vagy kérni akarsz, most csak te meg akarod érteni és ki akarod fejezni az ima értékét az ajándékában. Mert Mennyei Atya, még mielőtt te, vagy te, vagy te kérnél, Ő már tudja, hogy mire van szükséged. De ezt mind csak akkor tudod megérteni, elfogadni, ha hiszel Benne, ha elfogadod az Atyát, ha elfogadsz Engem, Jézus Krisztus Uradat, ha elfogadod tanításaimat, és ha szembe mersz vele állni: nem félsz tőle, mert nincs miért félned. Akkor érzed azt, hogy „az Atya, akit megszólítottam, valóban a Mennyben van”.

És mondhatod azt: „Szent legyen a Te neved” — a „szenteltessék”-ben. „Jöjjön el a Te országod.”

Az Ő országa már itt van az Én szeretetemmel, az Én tanításommal, az Én kegyelem-, ajándék-áldásommal, amelyeket már oly sokszor megadtam nektek. Az ország itt van, de rajtatok áll, testvérem, hogy megnyissátok-e szíveteket, és befogadjátok, hogy eggyé váltok vele.3

Hogy mondja számotokra pásztorom, aki tanít benneteket szintén a szentbeszédével?

Nem azt kell mondani, hogy: „Majd eljön számunkra az Isten országa.” Ő azt mondja, hogy itt van. Hogy elfogadod, vagy nem, erről mi tehetünk, mi: én, te és te.

S akkor mondhatod örömmel, ha már az ország itt van: „Legyen meg, Atyám, a Te szent akaratod. Mert Veled együtt szeretnék élni, Veled együtt szeretnék haladni, Veled együtt szeretném elfogadni mindazt, amit nyújtasz számomra.” Mert az imának az értékét fogadod el.

És akkor boldogan mondhatod már: „…ahogy a Mennyben, úgy itt lent a Földön, köztünk.” Mert a Mennyben — arról csak hallotok a tanítások révén. De néha van már egy kis elképzelésetek, hogy valójában ott mi is lehet, mert: „Már annyi sok tanítást hallottunk, akkor már elképzeljük, hogy ilyen lehet itt a Földön is az Isten országa?” Mert Atyám országa eljött közétek.

És akkor boldogan mondhatod azt már: „S add meg nekünk a mindennapi kenyeret.” A kenyér, amely a test és a lélek tápláléka, mert a mindennapi kenyérben nem csak arról a kenyérről beszélünk, amivel a testedet táplálod, hanem van a mindennapi kenyér az Eucharisztiában, amivel a lelkedet tudod táplálni, amivel tudsz kiegyensúlyozottá válni, amivel tudod, hogy a kegyelem a szeretetében feléd árad, amivel tudod, hogy: „Uram, közel vagy most hozzám. És boldog vagyok, mert testvéred és gyermeked lehetek.”

És ha ezeket mind-mind átértékeled az imában, akkor már boldogan mondhatod: „Ne engedj minket a kísértésbe.4”

De előtte mi is van?

Megbocsátja a mi vétkeinket, amint mi is megbocsátunk.

Ezt hogyan tudod értékelni?

Van egy haragosod. Bárkire tudnék most így mutatni. Amíg te nem bocsátasz meg, addig hogyan várod, hogy neked megbocsássanak?

Tudom, néha a földi gyarlóságban azt mondjátok: „De már hányszor megtettük, és még mindig csak mi tegyük?”

Ilyen is előfordul néha a mindennapi élet történelmében. De Én mégis azt mondom nektek, Jézus Krisztus Uratok, a tanításomban, hogy tudni kell megbocsájtani. Tudni kell úgy élni a cselekedetek révén, hogy „amit én elvárok saját magam részére, hogy velem hogy viselkedjenek, hogy bánjanak, hogy fogadjanak el, hogy érezzem a szeretetet, az átölelést”, akkor legalább ugyanennyit te is nyújtsál a testvérhez, a felebaráthoz, mert így tud teljes lenni mindaz, amit e ima által a tanításban nyújthatok számotokra.

És akkor már boldogan mondhatod, hogy: „Ne engedj minket a kísértésbe.” Mert Én, Jézus Krisztus Uratok nem akarlak engedni és vinni se cselekedet, se másmilyen forma lévén. Én azt mondom: Bocsássatok meg szívből egymásnak. Örüljetek egymásnak, ha kell, öleljétek át egymást, hogy érezzétek a kegyelem ajándékát a szeretet révén. És ha ezeket mind-mind megtapasztaljátok, akkor tudjátok érezni, hogy milyen boldogság tölt el.

És akkor ennek a tanításnak a vége, a mondanivalója, hogy: „Ha én megbocsájtom a bűnöket, a tetteket, akkor a Mennyei Atya is megbocsájt nekem. De ha én nem tudok megbocsájtani, akkor a Mennyei Atya hogy bocsásson meg nekem? Pedig Ő szeret, mert Ő jót tesz velünk. Ő szembeállít mindazzal, ami vagyok, és talán ami szeretnék lenni.” De hogy „mi szeretnék lenni”, ez mind-mind itt belül alakul ki, és ezzel tudsz érvényesülni és haladni a mindennapokban.

És akkor most a tanításomban, úgy-e, felismertétek a kezdetek tanítását, amikor tanítottalak: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy…” — Mert én most megszólítottalak Téged.

És akkor folytatódott az ima-tanítás: „Üdvöz légy, Mária.” Te az a Mária vagy, ki az Ég és Föld Édesanyja vagy, mert Égben Jézus Krisztus Urunknak, a Földön nekünk, gyermekeidnek.

És az Édesanyához is tudunk fordulni, mert az Édesanya mint közbenjáró elviheti a te problémádat, a te kérésedet, a te fohászodat, a te örömödet, a te szeretetedet mindahhoz, akitől várod a segítséget a kegyelem részében. És akkor az ima, ahogy most mondottam el, nem szaporítva, nem parancsolva, nem ismételve, nem idegesen, hanem szívből, örömmel, szívből, szeretettel kiadom önmagamból, átértékelem e ima mondanivalóját, és akkor érzem, hogy mintha öröm, szeretet, béke, nyugalom alakul ki rajtunk és bennünk. Mint amikor valamikor éneklitek: béke szigete, békesziget, ami kialakulhat az emberi természet által a testben, Én úgy mondom felétek: a testvéreim szíve által e testben, e lélekben a kegyelemhez. Mert ha ezeket mind-mind így tudjátok elfogadni, akkor mondhassátok azt, hogy: „Boldog vagyok, Uram, Jézusom, hogy Hozzád tartozhatom, hogy a Te testvéred vagyok, a Te testvéredben megtanítottál imádkozni, elmondottad az ima értékének mondanivalóját a titok ajándékával. Megmutattad, hogyan és miképpen tudok jót tenni a cselekedetek által. Megmutattad, hogyan öleljem át az ima által felebarátomat és testvéremet, hogy a kegyelem egy legyen vele és velem. Hogyan tudok egymásra így tekinteni, ha nem is vagy így, kézen foghatóan most mellettem.” De mégis a lélekátvitel, a felajánló ima részében, rávetítheted mindarra s mindazokra, akikért imádkozol, akikért felajánlasz, és akikben hiszel. Mert amíg a hit kegyelme nincs meg benned, addig mondhatom, a ti szavatokat használva: morzsolhatod idegesen, lázasan, felindultan, járkálva, hogy mindenki lásson. De amíg nincs benned itt a hit a kegyelem szeretetében, addig hogyan legyen meghallgatás az ima révén?

Az imát nem mennyiségben mérem Én, Jézus Krisztus Uratok, hanem átadásban, átélésben a felismerés részében. Mert ha te, testvérem, őszintén, szívből, szeretettel, megfontolva, értékelve átadod felajánló imádat a szeretet, kegyelem részében, és most azt mondod — csak példát hozok fel nektek, ahogy a tanítványaimnak is néha példabeszédekben adtam a tanításomat: „Most egy tizedet a titokkal együtt szívből és szeretettel elmondom, és én hiszek benne, hogy én ezt most szívből elmondhattam s átadhattam Neked, Uram, és figyelek minden mondanivalóra, ami e tized által megelevenedik rajtam és bennem.” Akkor nem azt mondom: „Tütüm-tütüm-tütüm, tütüm-tütüm-tütüm… Hadd menjen, hadd menjen, hadd menjen.”

Annak az imának olyan, mintha innen most megfognál és kidobnál valamit. „Én kiadtam innen, de hogy hova esett, hát én avval nem törődöm. Majd csak valamikor megtalálom! S akkor rádöbbenek, s azt mondom: Nem történik meg a meghallgatás.”

A meghallgatás megtörténik, de a meghallgatásnál figyelni kell arra, hogy hiszel benne, szereted-e, szívből adod ki, őszintén, és gondolsz arra, amit most elmondasz. Vagy, ahogy mondottam: „Te is eredj, te is eredj, vagy tüm-tü-tüm-tüm-tüm…”

Mondhatunk bármilyen jelzőt, mert „én kiadom magamból, de hogy hova, avval nem törődöm”.

Mert vannak olyan testvérek is, akik azt mondják: „Oly sokat imádkozom: ha kell, a Szentség5 előtt, ha kell, a meggyújtott gyertyánál.”

A látszatra figyel, hogy meglegyen. De hogy hogyan jön ki önmagából, avval már nem törődik. És néha azzal többet kellene törődni, mint a külsőségi látszatra, amely körülvesz a mindennapokban, mert a látszat néha elvihet.

Fontos, hogy az imáról beszéljek, mert néha az ima ismét valahogy nincs úgy jelen a mindennapi életben, ahogy a kezdetekben tanítottalak, ahogy értékeltétek, ahogy felismertétek a mondanivalóját. Most nem arról tanítalak, hogy hogyan imádkozol, hogy röviden, hosszan, húzod, gyorsan, lassan, kimérten — most az imának, mondhatni úgy: a szépségét próbálom nektek adni, a szépségét, amely fontos, hogy átöleljen, s ez a szépség örömet adjon. És mindjárt mennyivel más, mikor ilyen örömteli az arcotok az ima révén, nem pedig olyanok, hogy: „Menjen! Kiadtam! Megadtam! És csak így, hogy innen látok-e valamit, azzal nem törődök.”

És néha ez által nem jelenik meg előttetek az ima szépsége az erejében.

Tanítványaimat is oly sokszor tanítottam, hogy érezzék, hogy az imának mondanivalója van, értéke van, ajándéka van, kegyelme van, szépsége van. És hogy ha ezek mind-mind eggyé válnak veletek, és szembe mersz ezzel állni, akkor már elindultál az igaz úton az ima kegyelme révén a megelevenedésben, amelyek most a tanításban ajándékul itt vannak köztetek a szeretet, a béke, az öröm, a türelem, a kegyelem, az ajándék, a szépség, és akkor egy tanításban még azt mondom: a bölcsesség. Hogy ezek mind-mind elfoglalhassák helyeit a ti szívetekben, és vezessen a mindennapok imájához, a mosoly, a szeretet kegyelméhez az átélésben, a megtapasztalásban, a felismerésben.

Majdan jött a második tanítás6, ami nem volt számotokra ismeretlen, mert pásztor testvéretek is egy szakaszát pont kiemelte a szentmisében, azt mondta: zörgetsz, hogy megnyíljon az ajtó. De ezt a tanítást szintén a szabadban adtam tanítványaimnak és a nép sokaságának. A leírásban, ahogy most ti nézitek a jelenben, azt mondjátok: a Hegyi beszédben. Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottam tanítványaimat a felismerés megtapasztalásában, hogy hogyan kell szeretetben, a megbocsájtó kegyelem részében együtt lenni, és állhatatossá válni. És akkor mondhatom nektek örömmel: Kérjetek, keressetek, zörgessetek.

És akkor boldogan mondhatom: Kaptál, találtál, ajtó nyílott számodra.

Most, mikor kérsz, akkor szíved szeretetének felajánlásával teszed kérésedet. És a kérésben azt mondod: „Ó, Atyám, ó, Uram, Jézusom, Boldogságos Szent Szűz, Édesanya! Hallgasd meg kérésemet, fogadd el az én problémámat, amellyel csak Hozzád fordulhatok.”

Ha ezeket mind-mind szívből és szeretettel teszitek meg, megtörténik a meghallgatás.

És ha kerestek, találtok kegyelmet, szeretetet, örömet, békét, amely szintén fontos, hogy te egy teljes ember lehessél a testvérben e működő ajándékokkal, amelyeket már oly sokszor megadtam ismételten nektek. De ezek még mindig itt vannak előttetek. És hogy ha még mindig vannak olyan testvéreim, akik úgy érzik, hogy nincs teljesen eggyé a szívével és lelkével, akkor még mindig a keresésben megtalálhassa mindezeket a tanításokat, mindezeket a kegyelmeket az ajándék részében, ami felemelhet, amely erőt adhat, ami által érzed: a kiemelt ember a porból, mert szükség volt reád, és a szükségben megkaptad mindazt, amire vágyakoztál, megkaptad mindazt, amire szükséged volt a felajánlás részében, és megtaláltad mindazt, ami pedig a tanítások révén ajándékul szinte így árasztottam és nyújtottam nektek a felismeréshez, a megtapasztaláshoz.

S utána jön, hogy „zörgetek”.

És hol próbálsz zörgetni?

Ezen el lehet gondolkodni, hogy: „Hova szeretnék jutni, ha megnyílik számomra az ajtó? Beléphetek rajta? Be merek lépni rajta? Ismerem én azt ott, ami vár rám? Vagy a félelem erősebb lesz rajtam, és megtorpanok előtte. De a hit szeretete megmutatta nekem a megvilágosító kegyelem által, hogy bátor legyek, bátran zörgessek, és ne féljek, ami megnyílik előttem. Ne féljek elfogadni az újat. Ne féljek elfogadni a felebarátot. Ne féljek elfogadni a testvért. Ne féljek elfogadni, hogy talán kéréssel fordul felém. Ne féljek elfogadni mindazt, amit ez a nyitott ajtó rejt, és amivel szembe állhatok vagy beléphetek, hogy eggyé válhassak vele.”

Mert ez a bűnbánat-idő is egy nyitott ajtó előttetek. A meghívást megadtam. Az ajtó most megnyílott. Hogy beléptek-e rajta, és elindultok-e, ez ismételten a ti saját döntésetek a szabad akarat cselekvésében.

Fontos, hogy ezeket mind-mind meg tudjátok érteni, el tudjátok fogadni, eggyé válni vele, és érezni azokat a kegyelmeket, amelyek most így a bűnbánat-időben elevenednek meg rajtatok és bennetek. Mert akkor van értéke ennek a tanításnak, akkor tudod elfogadni a családot, a felebarátot, a testvért, akkor tudsz te is jót cselekedni, ha néha nem is vagyunk annyira teljesen tökéletesek és jók, de mégis tudom átölelni a felebarátomat, a testvéremet, tudok jót tenni gyermekemmel, unokámmal, a családommal.

Mert Én most nem kimondottan azt a tanítást próbálom nektek adni — hogy is folytatódott?

Ki adna gyermekének követ, amikor az kenyeret kér vagy halat, és kígyót adnál kezébe?

Mert te szereted gyermekedet, és te jót teszel vele. Ezért jót tudsz tenni a felebaráttal, a testvérrel. A tanítás révén érzed, hogy valójában mire van szükséged, hogyan és miképpen értékeled e tanításnak a mondanivalóját a mindennapokban, a mindennapokhoz.

Mert ha ezek mind-mind így eggyé válik veled az egységben, akkor tudod megérteni az imának hit-kegyelmét, ajándékát, és megérted, hogy hogyan szeretnél állhatatos lenni mindazokkal, akik hozzád tartoznak. Mert kértél — kaptál, kerestél — találtál, zörgettél, és ajtó nyílt neked.

És ha ezeket mind-mind meg tudod érteni, akkor lesz teljes számodra a tanítás, hogy: „Igen, ó, Atyám! Te mennyire szeretsz bennünket a gyermekben, mert jót cselekszel velünk. És mi is ezt a jót elfogadjuk, és ezt a jót próbáljuk kicsit így gyarapítani szívünkben, lelkünkben, és átadni annak vagy azoknak, akiknek szintén szükségük van a felismerő kegyelem részében. De nem parancsolunk, nem erőszakolunk, nem utasítunk, és nem formáljuk az embert, a testvért, a felebarátot az én saját elképzelésemre.”

Mert az még sosem vitt benneteket jó útra. Ott mindig ütköztél valamibe, és nem tudtál tovább haladni, nem tudtad átadni úgy, ahogy szeretted volna. Ezért kell mindig arra ügyelnetek, hogy fontos, hogy mindent a szeretet szaván tegyél, mindent, hogy lássák a szeretetet, lássák az örömet, lássák, hogy kegyelem működik rajtad és benned, és lássák, hogy te egy olyan testvér vagy, aki nem szégyelli megmutatni az arcán az örömét, a boldogságát, a szeretet kegyelmét, mert ezek mind-mind erőt adnak a mindennapban, a mindennaphoz. És akkor tudsz felemelkedni, érezni a felemelkedés ajándékát e szeretet által a kegyelemben.

Ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvér-szolga által áldásom.

A mai áldás — az ima felismerésének ajándékára és szépségére adom nektek, és majdan a meghívásra a kegyelemhez, hogy hogyan és miképpen indulj el, mikor szükséged van az ajándékokra.

Ennek reményében a Szentlélek kegyelme által áradjon reátok.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, amely már élővé vált rajtatok és bennetek, mutassa meg az imának erejét, ajándékát, kegyelmét és szépségét. És vezessen el benneteket mindahhoz, amire szükségetek van a kérésben, a keresésben, a megtalálásban, az elfogadásban. És ne torpanj meg, hogy ha megnyílik előtted az ajtó e bűnbánatban, mert e bűnbánatban megpróbálunk egyek lenni, és együtt haladni a mindennapokban.

És a bűnbánat-időt — most ismételten pásztorom szavát használom felétek, ahogy ő próbál benneteket vigasztalni, erősíteni, és azt mondja számotokra, hogy: „Azt mondotta Jó Jézus Krisztus Urunk a tanításában, hogy a hétköznapban is legyen ünnep.” Ő most azt mondta számotokra, hogy a bűnbánat is legyen ünnep, és az ünnepben legyetek egyek a szeretetben.

Jelen lévő testvérek:

Dicsőség Neked, Istenünk!