Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon, hisz elkezdtük az egyházi új évet, s elkezdtük a földi számítás új évét a mai nappal. Az új év Golgotájában folytatjuk a tanításokat is, a felkéréseket is, amit az egyházi év első Golgotájával elindítottunk.

Ma három tanítást adtam számotokra ebben a hónapban jelen lévő tanításokból. Az első tanítás, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok tanítványaimmal együtt és Édesanyám jelenlétével meghívottak lettünk a galileai Kánába, a menyegzőre. Majdan következett az a tanítás, amikor a lepra Előttem leborult, és azt kérte, ha akarom, tisztítsam meg, hogy ez által gyógyulást nyerjen. És a harmadik tanítás pedig arról szólt, hogy hogyan és miképpen adjam tanítványaimnak s mindazoknak, akik jelen vannak, hogy hogyan tudják maguk elé képzelni, vetíteni, megtapasztalni Isten országát.

Na, most Isten országát a példabeszédekben adtam számotokra, de a példabeszédekben van jelen a kánai menyegző történelme, példabeszédben van jelen a leprás gyógyulása. Így most kiemeljük ma a példabeszédeket az első golgotai tanításában1, hisz Én, Jézus Krisztus Uratok itt kezdtem meg az első csodás, megjelent működésemet e kánai menyegzőn, mikor tudomást szereztünk arról, hogy fogytán van a bor. A bor, ami miatt szégyen ne érje a házigazdát a vendégek előtt.

Nem ismeretlen ez számotokra, hisz már ez a tanítás is volt előttetek a példában, s akkor is lehet, hogy nem teljesen e szavakkal közelítettem meg számotokra, mint amit most mondok, de nincs messze tőle. Hisz a kánai menyegzőt, azt most a jelenben épp úgy lehet magatok elé vetíteni, átgondolni, amikor ti is tartotok itt egy menyegzőt, a menyegzőre vannak meghívottak, a meghívottakban vannak olyanok, akik az első helyet foglalják el, és olyanok, akik szintén elfoglalhatnák az első helyet, de megelégszenek vele, ha valahol hátrább foglalnak helyet. A menyegzőn ilyenkor sok minden kegyelmet, ajándékot, jólétet próbálnak számotokra tükrözni, hogy jól érezd magad e meghívásban, e ünnepen. És akkor, hogy szégyen ne érje azokat, akik meghívtak benneteket, ezért a működés a csodában itt először jelenik meg, és ez által dicsőség övezi e működést: a tanítványok hinni kezdenek mindabban, amit láttak, és aminek tanúi voltak. Holott nem csak annak kell a hitet érezni, megtapasztalni, aki látja, és megtapasztalja a tanítást, a működést, a csodajelet. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok ezen a menyegzőn mint vendég, és mint rokon vettem részt. De mint vendég, és mint rokon mégis tudtam, hogyan és miképpen kell cselekedni. A jelenben szintén ezt mondom nektek: mikor meghívott vagy egy ünnephez, egy ünnepre, egy megtapasztalásra, és hogy ha észreveszel valami problémát, valamit, ami talán nem helyes, vagy talán nem jó, vagy ez miatt talán szégyen érheti mindazokat, akik meghívók voltak a meghívottakban, akkor a szeretet, a kegyelem működésével ezt sugallja szívedbe, lelkedbe, hogy tégy jót, cselekedjél jót, ne hagyd szégyenben azokat, akinek vendégei lettél, hanem próbálj figyelni mindarra, ami által segítséget tudsz nyújtani e kegyelem és e szeretet által. Mert a szeretetet már oly sokféle formában megadtam nektek, hogy a szeretet hogy működhet, hogyan van jelen, milyen szeretet van, és a szeretetből hogyan tudsz erőt meríteni, a szeretettel hogyan tudsz örülni, a szeretettel hogyan tudsz kikapcsolódni, a szeretet hogyan mutassa meg számodra, amire szükséged van.

Úgy-e, most csak néhányat emeltem ki a tanítások közül, és rádöbbensz, hogy hogyan és miképpen tudod értékelni mindezt, ami jelen van e tanításban. És akkor, ha testvér vagy, és olyan testvér, akinél jelen van a szeretet, jelen van már a kegyelem, a kettő működik rajtad és benned, akkor hogyan tudsz megbocsátani, hogyan tudsz békét teremteni, hogyan tudod elfogadni a felebarátot és a testvért, hogyan tudsz segítséget nyújtani mindazoknak, akiknek pont tőled van szüksége a segítségnyújtásra. Mert ha ezeket mind-mind megérted, szívedbe zárod, megengeded, hogy működjön rajtad és benned, akkor mindjárt tudod értékelni, felismerni és elfogadni, hogy a szeretet működése hogyan és miképpen van jelen akkor, amikor mégis valami nagyot tudsz elképzelni, és nagyot tudnál várni a csodajelben, az ajándékban, a kegyelemben, a megtapasztalásban, vagy érzed mindazt, ami fontosságot tükröz számodra a mindennapokban. És akkor tudsz különbséget tenni, hogy a kánai menyegző a szeretetről szólt, a békéről szólt, az eggyé válásról, a felismerésről és az elfogadásról.

Hogyan akarod ezeket mind összekapcsolni?

Hogyan vagy te vendég?

A vendégben hogyan figyelsz?

Hogyan tapasztalod meg mindazt, ami körülvesz?

Hogyan tudsz segítséget nyújtani mindabban, ami éppen tőled telik, és tőled várják?

És hogyan ismered fel mindazt, aki a meghívást végezte a meghívottak felé? És hogyan figyelsz reája, hogy szégyen ne érje, hanem valóban érezze ennek a menyegzőnek varázsát, kegyelmét, ajándékát, a jelen ünnepét, ami miatt együtt vagyunk, ami miatt érezzük az együttlét fontosságát?

És akkor érzed azt, hogy nem hiábavaló a jelenlét, a jelenlétben a csodák, a csodás meghallgatás, a jelenlétben a segítségnyújtás, és a jelenlétben a felismerés, hogy hogyan is dicsőítsük mindazt, aminek tanúi lehettünk e kegyelem által.

És akkor tovább haladtál már ahhoz a tanításhoz, ami a kegyelem megtapasztalása a vendéglátásban, az ünnepben, a szeretetben elvezet a gyógyuláshoz, mert fontos, hogy gyógyult legyél lelkedben, testedben s egész lényedben. Mert ha ezeket ismételten te is megtapasztalod, akkor figyelsz mindarra, ami téged körülvesz ezzel a tanítással.2 Hisz hogyan is szól ez a tanítás csak röviden, egy-két gondolatrészében, hogy ne vázoljuk le az egészet?

Hogy jött egy beteg, a beteget megnevezzük most, ahogy e tanítás által, hogy leprás, aki leborul a Názáreti előtt, és megkéri:

— Ha akarod, akkor megtisztítasz engem.

Mi ennek a jelentősége?

Ő tudta, ő várta, hogy segítséget kaphasson. De nem úgy állt oda, hogy: „Márpedig követelem, márpedig parancsolom, márpedig utasítalak, mert Neked megvan ez a hatalmad, hogy segíts rajtam!”

E helyett leborult Előtte, Reá tekintett, és azt mondotta:

— Ha akarod, meggyógyítasz, és megtisztítasz engem.

Én, Jézus Krisztus Uratok reá tekintettem, felismertem őt, s felismertem ez által, hogy hogyan és miképpen lehet segíteni mindannak, aki Hozzám fordult, mert ő komolyan kérte a segítségnyújtást.

A jelenben a komolyságotok, a kérésetek, a felismerésetek, az elfogadásotok valóban a komolyságát tükrözi rajtatok és bennetek?

Valóban azt mondod, hogy „én, Jézus Krisztus Uram, most átadom önmagam Neked, legyen meg minden, ahogy Te szeretnéd”?

Ezt most a jelenben, mondhassuk, hogy elmondottam.

Eltelik pár nap, egy hét, egy hónap, mondhatjuk, egy év, és már nem veszem komolyan ezeket a szavakat, már nem figyelek rá, már nincs is értelme és értéke.

Akkor Én, Jézus Krisztus Uratok hogyan nyújtsak segítséget? Hogyan figyeljek reátok? Hogyan várod, hogy leboruljál, és kérd a segítséget?

De ennek a tanításnak is van egy másik mondanivaló része, mert mi is a mondanivaló része? Mert nem kimondottan az, hogy megesett rajta a Szív, és segítséget kapott a gyógyulásban, hanem ettől volt egy fontosabb része a tanításnak e kegyelemben: hogy is szólt feléje?

— Most erről ne beszéljél, hanem helyette inkább cselekedjél. Menjél, és mutasd meg magad a papnak az elöljáróban.

Mert akkoriban papok voltak az elöljárók, és ha ők azt mondták valakire, valamire, hogy te talán meggyógyultál, te talán ott lehetsz, te számodra van hely itten, akkor biztos, hogy ez megtörtént. De ha ő azt mondta, hogy „te még mindig leprás vagy, te még mindig beteg vagy, te még mindig nem vehetsz részt e közösségben”, akkor ki lehet taszítani, nincs szükség reád.

Holott ő kérlelte leborulva a segítségnyújtáshoz. Ezzel nincs is probléma, hanem azzal, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok hogy is szóltam feléje?

— Most te erről ne beszéljél, ne menjél hirdetni. Te először menj el, és mutasd meg magad a papnak az elöljáróban.

És utána foglalhatsz helyet úgy e tanításban, e tanítás mellett, hogy „hogyan és miképpen kell cselekednem, hogyan és miképpen várjam a segítségnyújtást a kegyelemhez, a működéshez”.

Ezeket mind-mind meg kell érteni, fel kell ismerni, és komolyan kell venni, nem úgy, hogy: „Ma szükségem van, Uram, a Te segítségedre. Te felismertél, megesett rajtam a Szíved, segítséget nyújtottál. Mit nekem most már ezzel foglalkozni, hogy nekem talán áldozatot kellene bemutatni, talán hálát kellene mondanom, talán megköszönni mindazt, aminek részese lehettem?! Ezzel már nem foglalkozom.” És akkor csodálkoznak mindazon, hogy a komolyság lényege hogyan van jelen, hogyan kell elfogadni, hogyan kell működni, és hogyan fogadom el mindazt, ami által jelen van a komolyságom fontosságának lényege.

Érezni kell, hogy valójában mi az én mondanivalóm. Érezni kell, hogy hogyan és miképpen fogadom el az ajándékot, a kegyelmet, hogy működhessen rajtam és bennem, és hogyan tartozom mindahhoz, amire szükségem van. És akkor már egész közel vagy ahhoz a tanításhoz, ahol példabeszédekben szóltam tanítványaimhoz, de a nép sokaságához is, és utána ismételten a tanúságtételben megtapasztalom mindazt, ami hivatott volt itt a jelenben.

És akkor már közel vagyok a harmadik tanításhoz3, amely szintén a példabeszédben van jelen, a példabeszédben elsőként a hozzám tartozóakat próbálok felismerni és elfogadni, és segítséget nyújtani, utána mindazokért, akik fontosak nekem, és akikért imádkozom, és utána talán a zarándoktestvérek, és talán mindazok, akik ma a jelenben itt vagytok. Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok e harmadik tanításában, pont a példabeszédben arról szóltam, hogy hogyan és miképpen kell felismerni, elfogadni és eggyé válni ezzel a tanítással, hogy hogyan mutassam meg nektek, hogyan beszéljek nektek az Isten országáról, hogyan próbáld felismerni és elfogadni. Ekkor többen és többen egy távoli helyre próbálnak gondolni: „Hát az olyan messze van! Talán nem is szabad vennem a számra, talán én soha nem tapasztalhatom meg mindazt, ami erről szól, hogy mi az Isten országa!”

Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok olyan könnyedén megadtam számotokra már a választ e tanításokban. Hogy hasonlítsam ahhoz, amikor az ember magához vesz vetőmagot, és elmegy, és kiszórja. S akkor azt őrizheted, figyelheted, gondozhatod, ha kell, locsolhatod is, és nézed, hogy mi történik vele. És akkor látod, hogy kipattan, kicsirázik, szárba szökken, kalászt hoz. A kalászban mik vannak jelen? Egészséges búzaszemek, akik megférnek egymás mellett, nem lökdösődnek, nem utasítanak, nem parancsolnak, és nem követelnek, hanem megpróbálnak együtt és egyek lenni. És akkor azt mondani, hogy igen, mert te a magvetésben egy szem mag vagy, aki elhullajtottad a szeretet, kegyelem által önmagadat. Majdan kipattantál, csírába szöktél, a csírából szár lett, a szárból pedig egy kalász, amelyben jelen vannak a búzaszemek, és ezek a szemek egészségesek, örülnek egymásnak, figyelnek egymásra, és érzik, hogy milyen szorosan tudnak egymás mellett lenni, és nem lökdösődnek, hogy: „Te nehogy mellém ülj! Én veled nem akarok kezet fogni!”

És ezt a jelenben most hányszor tapasztaljátok meg Atyám házában, különösképpen akkor, amikor az Úr imáját mondjátok, amelyre Én, Jézus Krisztus Uratok tanítottalak, tanítványaim, és itt, ezen a helyen, a kezdetekben benneteket, hogy hogyan és miképpen kell. És akkor elmondod az imát, és mikor ahhoz a részhez szól, érsz, hogy szívből, szeretettel engesztelődjetek ki, és akkor először körbenézel: „Ki is van mellettem, körülöttem vagy hátam mögött? Csak nem fogok én azzal kezet!”

Nézzél akkor önmagadba, szívedbe: van benned egyáltalán megbocsátás? Működik benned a kegyelem? Hozzám tartozol te egyáltalán? Vagy csak azért jelensz meg, hogy „mert én vagyok valaki”? Vagy: „Azért jelenek meg, mert én ezt megtehetem, mert talán tartozom valahova. És ha én már tartozok valahova, hát akkor lenézhetem azokat, akik nem kedvesek előttem.”

Hányszor lehetett ezt megtapasztalni, ugye, a kezdetekben kiválasztott Mária testvérem-szolgával? Hányszor felkeltek mellőle, úgy féltek, mintha ő is olyan beteg lett volna, mint a második tanítás, leprában szenvedett: „Nehogy hozzám érjen! Nehogy kezet kelljen fognom!”

Akkor ilyenkor joggal lehetne megkérdezni: Komolyan veszed te, hogy Mennyei Atya gyermeke vagy?

Komolyan lehet megkérdezni tőled, hogy veszed, hogy Én, Jézus Krisztus Urad jelen vagyok Atyám házában?

Azt mondod, eljössz Atyám házába, hogy részt vegyél egy szentmise-áldozaton, mert szükséged van, a lelkednek.

Hogyan van szükséged, a lelkednek, ha a felebarátot nem fogadod el?

Akkor te nem egy komoly ember vagy, akkor te nem komolyan mondod azt, hogy: „Uram, én Hozzád tartozom. Uram, én felajánlom önmagamat Neked.”

Te csak ezeket a szavakat kiadtad ajkadon, és nem érted a fontosság lényegét.

És akkor te nem tartozol ebbe a kalászba, ahol jelen vagytok szorosan, együtt, és nem lökdösődtök, nem keltek fel, és nem nézitek meg, hogy „egyáltalán kivel szeretnék kiengesztelődni”.

Ez a példabeszéd ezt próbálja számotokra megadni.

De ennek a tanításnak is volt még egy példabeszéde: mihez hasonlítsam nektek az Isten országát? Hogyan magyarázzam el nektek a példabeszédben?

És erre azt mondom: ismételten van egy mag, ami a legkisebb a konyhakerti növények közül4, alig veszed észre. De ezt a magot, ha elszórtad, és ha ez kipattan, szárba szökken, szinte fává alakul, az ég madarai fészket tudnak rajta tenni, ágai között megpihenhetnek. Erőssé válik. Így van jelen előttetek az Isten országa. De ezt az Isten országát el is fogadhatod, ide belülre, hogy eggyé válhass vele a kegyelemben. És akkor nem azt nézed, hogy: „Én vagyok valaki, én parancsolhatok, én követelhetek, én utasíthatok, és hogy ha ezt valaki nem fogadja el, akkor az előttem nem ember, akkor én azzal nem is akarok találkozni, nem is akarok szóba állni vele, pláne békejobbot nyújtani a kiengesztelődésben!”

Ezekre nincs szükség, mert ilyenkor Én, Jézus Krisztus Uratok ismételten kérdezhetem tőletek: Komolyan veszitek ti a saját életeteket? Komolyan veszitek ti azt, amit néha kimondtok önmagatokból szívből, szeretettel, őszintén, felajánlással, mert érzed a kegyelem működését? „Akkor én ezzel a kegyelemmel mondom el? Vagy csak elmondom, és nem törődöm vele?”

Akkor már nem érzed a fontosságot, nem érzed, hogy hogyan és miképpen kellene cselekednetek, „hogyan és miképpen fogadom és ismerem fel a felebarátaimat, a testvéreimet az eggyé váláshoz, a kegyelemben”.

Ezért mondottam nektek már el, nem egyszer, és nem kétszer, és nem utoljára, hogy szükségem van e Sükösdi Egyházra, amelyet még sokan most lenéznek, amelyet még sokan most nem ismernek, de majd közeledik most már az az idő, amikor rádöbbennek, hogy „talán nekem is szükségem volna arra a nyugalomra, arra a békére, arra a szeretetre, s arra a kegyelemre, amely működik, talán csak nekem is valahol helyt kellene keresnem, ahova tartozom, ahol észrevesznek, ahol örülnek, ahol átölelnek, és érzem a felemelkedést”. Mert ezeket sajnos most, e jelenben, ahogy mondottam az egyházi év megkezdésében, e bábeli zűrzavarban egyhamar nem fogjátok érezni, hisz ahol olyan pásztoraim vannak, akik nem törődnek saját nyájukkal, nem törődnek azzal, hogy marad-e még hívője, nyája, nincs benne szeretet, kedvesség, tisztelet, megbecsülés, akkor hogyan akarja azt, hogy neki egy működő egyháza legyen? Mert az egy és a ház, az így lehet csak együtt, hogy az működjön.

Ezért kell a fájdalom-, szenvedésnek ismételten ily erősen jelen lenni előttetek.

A segítségnyújtás pedig tőletek mindaz, ha imádkozol mindazokért, akikért látod, hogy szükséges, hogy imádkozz, hogy működjön benne a Szentlélek-kegyelem, megváltoztassa, nyitottá váljon, a nyitottságában felismerje testvéreit a nyájban, és próbáljon úgy oda állni melléjük, hogy: „Fontosak nekem, mert együtt tudunk haladni ezen az úton.”

Lehet, hogy hosszú ma a példabeszéd magyarázata, de ebben a bábeli zűrzavarban fontos, hogy figyeljetek, fontos, hogy felismerjétek, fontos, hogy észrevegyétek, és fontos, hogy ti e Egyházban érezzétek a szeretet megtapasztalását, érezzétek az átölelést, érezzétek a felemelkedést, és érezzétek azt, hogy ti nem vagytok elveszve, mert tőletek működhet a kegyelem mindazok felé, akik talán ridegek, akiket, lehet mondani, a kezdetekben, mikor azt mondottam: szinte jégtömb van a szívük helyén, és azt először el kell kezdeni felmelegíteni, hogy elkezdjen olvadozni, majdan szétpattanni, és már érezni, hogy valami ott jelen van, valami ott működik, valamit ott melegíteni, és erőt adni, hogy el ne vesszen. Fontos, hogy ezeket mind-mind megtapasztaljátok, s akkor érzitek itt belül, hogy igen, Isten országa nem ott, nem ott, és nem ott van, hanem Isten országa itt lehet, belül, benned, amit te szeretet kegyelme által áraszthatsz mindazok felé, hogy azok is felismerjék, megtapasztalják és elfogadják, hogy működő kegyelem legyetek, működés által segítsetek mindazoknak, akiknek ezekre szükségük van.5 És különösképpen azért az Egyházért kell sokat tennetek, akik nem törődnek mindazzal, hogy mire tették le az esküjüket, hogyan tették le az esküjüket, hogyan segítsenek azoknak, akik hozzájuk tartoznak, hogy megmaradhassanak, és hogyan vezessék őket az Egy Pásztorhoz és az egy nyájhoz. Ne csak az legyen, hogy: „Én vagyok, én parancsolhatok, utasíthatok, követelhetek, és megmondhatom, hogy hogyan és miképpen!”

Ebben a mai világban, ebben a jelenben így nem lesz Egyház némely pásztoromnak.

És akkor ne a félelem vegyen rajta erőt, hanem a helyett önmagába nézzen, hogy benne jelen van-e az Isten országa, benne működik-e a kegyelem, érzi-e Jézus szeretetét, érzi-e, hogy Atyám gyermeke lett, érzi-e, hogy neki volt egy vállalása, érzi-e, hogy komolyan vette-e e vállalást, és a szerint cselekedett-e?

Vagy csak: „Én vagyok, és majd én megmutatom!”

Így e jelenben már nem lehet működni. E változó világban — a ti szavatokat használva — nekik is változni kell, s el kell fogadni a tanítások példabeszéd-mondanivalóját.

Így árasztom felétek mai nap áldásomat, ahogy megkezdtem a kegyelemmel, mert elsőként fontos a kegyelem, hisz már évek folyamán megkaptátok az Élő Szentlelket, az Élő Evangéliumot, az élő szeretetet, az irgalmasság szeretetét, sorolhatom. Most odáig jutottunk, hogy ebben az esztendőben, a megkezdése által, a kegyelmet adom nektek. És hogy ha a kegyelmet felismered és elfogadod, és szívedbe zárod, és ezekkel, amit előzőleg megkaptál, szinte, ahogy mondani szoktuk, összetársulsz itt belül, és működik rajtad és benned, akkor valóban tudsz segítséget nyújtani mindazoknak, akik tőled várták és várják a segítségnyújtást.

Ennek reményében áradjon reátok mai áldásom a kegyelemben, hogy érezd, hogy ha vendég vagy, akkor is, ha szükség van, segítséget nyújtsál, hogy ne legyen szégyenérzet. Ha betegségben jelen vagy, vagy másokat látsz, nyújts számára is segítséget, és különösképpen akkor, amikor netán hozzád fordul. És aki a betegségből felgyógyul, és segítséget kap, az pedig ne felejtse el, Én nem azt mondom, hogy mózesi törvény szerint áldozatot tegyen, hanem szíve szeretetével, e kegyelem működésével adjon hálát imával, énekkel, virággal, jelenléttel, mindegy, fel fogja ismerni, hogy tőle mi várható. És majdan Isten országát felismerni, megengedni, hogy eggyé válni, és megengedni, hogy kegyelem által működhessen rajtad és benned a segítségnyújtásban. És akkor komolyan tudod venni elsőként önmagadat. Amíg ez nem történik meg, hogy önmagadat komolyan veszed, hogy te egy ember vagy, az emberben Isten gyermeke, az emberben Jézus, az Isteni Második Személy testvére, és hogy „én így szeretnék működni, jelen lenni”, addig te egy olyan testvér vagy a felebarátban, aki nem veszi komolyan még saját magát sem, nem pedig azt, hogy „én felajánlom önmagamat”. De szinte azt lehet mondani, hogy nevetséges, a jelen szavakkal.

Érezni kell a kegyelem fontosságának működését.

És ha ezek mind benned vannak, akkor a kegyelem fog átölelni, felmelegíteni, erőt adni, elindítani, hogy te Isten országával együtt élsz, és segítséget nyújthatsz mindazoknak, akikre rámosolyogsz, akiknek szükségük van, ez a kegyelmi ajándék.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek élővé vált bennetek. Most váljon élővé Isten országa, és a kegyelem működjön rajtatok, bennetek, és vezessen mindoda és mindahhoz, ahol fontos, hogy jelen legyetek, talán a segítségnyújtásban, talán a megtapasztalásban, talán az odafigyelésben, talán mindahhoz, hogy ez által komolyan vegyétek önmagatokat.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik eljöttek a fájdalom-, szenvedés-golgota átélésére, hogy részesülhessünk közösen, együtt a kegyelemből és a szeretetből.

A mai nap tanítása, amely felétek szólt kiválasztott testvéremtől: az Égből Szálló Kenyér, amely az Oltáriszentség jelenét tükrözi számotokra a mindennapi életben és a mindennapi élethez.

Én, Jézus Krisztus Uratok beszéltem tanítványaimnak és a nép sokaságának a Mennyei Élő Kenyérről.1 De ők pedig a csodát várták, hogy:

— Mit tudsz tenni?

Hogy:

— Hogyan és miképpen teszed?

— Talán akkor ez alapján tudunk hinni Benned?

A nép sokaságában többen felszólaltak, és hogy biztosak legyenek a mondanivalójukban, így szólnak, hogy:

— Atyáink mannát ettek az égi kenyérből, amit a próféta megjövendölt és megadott nekik.

De Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondottam nekik:

— Nem próféta adta az Égből a kenyeret, hanem a Mennyei Atya ajándékozott meg. És ha megajándékoz, felismered és elfogadod, szívedbe zárod, mert az Emberfia, akit az Atya küldött, hogy tanúságot tegyen minderről a szavak, tettek és cselekedetek révén.

Így mondotta:

— Nem Illés adta nektek a Mennyei Kenyeret, hanem Mennyei Atya küldte nektek e Élő Kenyeret, hogy a világba jöjjön, hogy a világban felismerjétek, elfogadjátok, eggyé váljatok Vele, és ha majd jobban ismeritek fényének sugarát, akkor dicsőíthessétek.

Mert az Atya a világba küldte, hogy a Mennyből alászálljon e Mennyei Kenyér, e táplálék, amely erőt ad az élethez.

Fontos, hogy ezeket felismerd, elfogadd, eggyé válhass vele, és akkor tudod, hogy ez a tanítás a mai napban az Oltáriszentségről szólt felétek. Az Oltáriszentség jelen van Atyám házában, jelen van az egyszerűség-helyiségekben, amelyeket ti néha így neveztek, a ti nyelveteken mondva, hogy kápolna, röviden és egyszerűen. És az Oltáriszentség e Mennyei Kenyér táplálékaként elevenedik fel előttetek, majdan igazán rajtatok és bennetek, mert Én, Jézus Krisztus Uratok valóban a Mennyből alászállottam, hogy e Mennyei Kenyeret elhozhassam a világba mindazoknak, akik megnyissák szívüket, és képesek befogadni, megerősödni és e kegyelemmel tovább élni.

Majdan érezd, hogy ez a táplálék jelen van számotokra és előttetek. És akkor ti is mondhassátok azt, mint a nép sokasága közül:

— Adj nekünk ebből a Kenyérből, ebből a Mennyből Alászálló Élő Kenyérből, hogy mi is ezzel táplálkozhassunk!

S akkor meg tudod érteni, hogy ha eljössz, és eszel ebből a Kenyérből, mert hiszel Benne, s aki ebből eszik, nem lesz éhes, mert felismerte mindazt, ami ezzel a Kenyérrel jelen van.

De itt mondhatom azt is:

S akik mind eljönnek, hogy igyanak, s akkor nem lesznek szomjasak, mert megerősödnek e kegyelemmel, mert az Oltáriszentség, ahogy a ti saját nyelveteken mondjátok, így elevenedik meg előttetek, rajtatok, bennetek a felismeréshez és az elfogadáshoz, és idővel a befogadás megtapasztalásában, hisz mindenki előtt jelen van, de hogy ki ismeri fel, és ki fogadja be, az a szabad akarat cselekvése, megadatik számotokra, és megmutatja a kegyelem ajándékát a Mennyből Alászállott Élő Kenyérben.

A mai nap második tanítása pedig a Jó Pásztorról szólt felétek és hozzátok.2 A Jó Pásztor ismeri juhait, és a juhai is ismerik Őt. De aki csak béres, az nem törődik a juhokkal, mert nem a sajátjai. Bátran elszalad, amikor jön a farkas, megragadja, és szétkergeti őket.

De Én ismerem juhaimat, mert ők is ismernek Engem, és hallgatnak szavamra, és követnek.

Vannak más juhaim is, akik még nem ebbe az akolba tartoznak, de őket is elfogadom és vezetem, és majd ehhez az akolhoz fognak tartozni, hogy egy akol legyen a juhok számára.

A juhokban, testvéreim, hozzátok szólottam a felismeréshez és az elfogadáshoz, hogy hogyan és miképpen haladsz az úton a cselekedetek révén, hisz vannak, akik követnek, akik ismernek, akik beszélnek Róla, és tanúságot tesznek. És vannak, akik csak hallottak, nem ismernek, és még nem követnek, de őket sem szabad elítélni és megvetni. Ők azok a juhaim, akik jelen vannak, és akik még nem ismernek, de majd elfogadom őket, és vezetem őket, és majd hallgatnak szavamra, és követnek.

Soha nem szabad megítélni azokat, akik, talán úgy érzitek, hogy távol vannak egy kissé tőletek a szavak és tettek cselekedeteképpen.

Hisz beszéljünk a béresről? Kik a béresek? Akik megkapják a juhokat, hogy óvják, védelmezzék, és ha kell, segítsék?

A béreseket az egyszerű szavakban tudom elmondani számotokra: vannak olyan pásztoraim, akiket nem illet meg ez a szó, hogy pásztor, hanem csak az, hogy az egyszerűségében egy béres. Megkapta a juhokat, de úgy könyveli el: „Hát nem az enyémek. Nem is kell nagyon törődnöm velük. A legszükségesebbeket megteszem, és majd valahogy alakulunk együtt a küldetés haladásában.”

De a béres azzal sem törődik, hogy ha szétszéled a nyája. Itt nagyon nem is kell jönni a farkasnak, mert nem törődik velük. Mert ha szeretné őket, ha törődne, akkor ő is boldogan mondhatná, hogy: „Én a juhaimért, ha kell, az életemet odaadom.”

Mert a Jó Pásztor ezt tette: Életét adta juhaiért, az ő megmentésükért, a szeretet kegyelméhez a megerősítésben.

És vannak olyan béreseim, akik valamit hallottak, de még nincsenek tisztában vele. Na, az ilyenekhez pedig elmegyek, megkeresem őket, hogy felismerjenek, hogy hallják szavamat, és kövessenek, mert így tudom őket vezetni. S akkor már ők is ehhez az akolhoz tartoznak, mert felismertek. S akkor megértik mindazt, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a Jó Pásztorban Életemet odaadtam az Én juhaimért a küldetés, követés részében e felismeréshez.

De nem azért adtam az Életemet, hogy elvegyék Tőlem: Én, önként, szeretetből adtam oda a megváltásért.

De Nekem jelen van a hatalmam, amit az Atyától kaptam, hogy Én szeretetből oda is adhatom az Életemet, és szeretetből, e hatalommal, vissza is vehetem. Mert ez a hatalom megvan Számomra, mert az Atya ezzel a hatalommal ajándékozott meg, és küldött e világ juhaihoz, a felismeréshez és az elfogadáshoz a megtapasztalásában.

S akkor „boldogok vagyunk, hogy mi is ezek a juhok lehetünk, akiknek egy ilyen Jó Pásztora van, aki figyel reánk, akinek ismerjük szavát, akit szeretettel tudunk követni a küldetésünkben, mert mi nem azok a juhok akarunk lenni, akiknek ugyan jelen van a pásztor, de a pásztor inkább béres, aki nem törődött juhaival, nem ismeri övéit, és ők sem ismerik őt”.

Akkor a kegyelemben hogyan szeretnének együtt működni és haladni a mindennapi élet-útpályán?

S azokat pedig ne ítéljétek meg, akik netán hallottak valamit, de még nincsenek tisztában vele, mert ők pedig azok a juhaim, akik jelen vannak a világban, de még nem hallottak Rólam, nem ismernek, és nem tudják, hogyan és miképpen kell elindulni és haladni. Hozzájuk pedig majd eljövök fényem sugarával, megérintem őket, majdan felismernek, hallgatnak szavamra, és már ők is e akolhoz fognak tartozni, hogy egy legyen a működés, kegyelem részében.

Majdan ma egy rövid harmadik tanítást is adtam, de ez a tanítás inkább csak egy kicsit a felkészüléshez tartozik, hisz ez még nem most fog történni, ehhez még van idő, a hónap vége felé és a jövő hónap kezdetében, hogy felkészítem tanítványaimat, hogy elbúcsúzom tőlük. Búcsúbeszédet is mondok a megtapasztalásban, hogy majdan az Emberfia befejezi e földi életpályáját, elhagyja e Földet, és visszatér oda, ahonnan érkezett.3

— Szomorúvá váltok? — mondom tanítványaimnak. — De ne legyetek szomorúak, mert ha Én nem megyek el, és nem foglalhatom el azt a helyet, ami ott jelen van Számomra, akkor hogyan küldöm el számotokra a Vigasztalót, hogy betöltekezzetek, és megerősödjetek? Ezért mondom, hogy a szomorúságot majd felváltja az öröm a szeretetében és kegyelmében.

Mert ha nem megyek el, akkor ezt az örömet e Szentlélek ereje által nem tudom elküldeni számotokra, hogy megerősödve, betöltekezve felkészültek legyetek a mindennapi élethez a küldetésében, hogy így értékeljétek mindazt, ami által haladhattok a mindennapokban.

És a mai nap még ajándék számotokra, hogy e tanításban nem csak Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok jelen e kegyelemben, hanem az Édesanya, aki figyel gyermekeire, azon gyermekeire, akik hittel, bizalommal és szeretettel fordulnak az Édesanyához abban a reményben és kegyelemben, hogy „ez az Édesanya e jelenlétében meghallgat, elfogad gyermekének, és segítséget nyújthat számomra és számunkra”, mert kiesdekelheti Fiától mindazt, amire vágyakoztok, és amire szükségetek van.

Ennek reményében ma Én, Jézus Krisztus Uratok megajándékozlak benneteket áldásommal, de az áldás mellett jelen van az Édesanya, és az Édesanya Szívének szeretete árad felétek a megerősítő kegyelemben ajándékul e mai nap jelenlétben, hogy:

Édesanya vagyok, akinek jelen van Szíve, és jelen van nyitott Karja, aki felkészül, és várja az Ő gyermekeit, akik Hozzája tartozunk, akik felismerjük ezt az Édesanyát, és az Édesanya segítségében, szeretetében, kérésében, Anyai palástját mindazon gyermekeire teríti, akiknek szükségük van erre az Anyai szeretetre, s erre az Anyai kegyelemre a megerősítésben.

És most így áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok árasztok felétek e kegyelemben, és a nyitott szív felkészülésében pedig fogadjátok az Édesanya védőpalástját, Szívének szeretetével, e melegségben, amelyet az Édesanya ajándékul ad számotokra.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek kegyelme, ereje, öröme, békéje kössön össze benneteket e mai kegyelem-, ajándék ünnepén, hogy az áldás megerősítésében az Édesanya védőpalástja, Szívének szeretete érintse meg mindazon testvéreimet, Édesanyámban pedig mindazon gyermekeket, akik felkészültetek, készen álltatok e kegyelem, ajándék befogadására, hogy eggyé válhassatok vele, és így haladjatok a mindennapi élet-útpályán a küldetés és követés részében, e tanítás felismerésében.

És akkor köszönetet és hálát mondhatunk ennek az Édesanyának, aki így szereti gyermekeit, akik Hozzája tartoztok.

S mondhassátok boldogan, fennhangon majdan: „Vigyázz reánk, Édesanyánk”, mert ez az Édesanya valóban gyermekeinek tekint, és vigyáz reátok, és így vezet az élet-útpályátokon.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!

MÁRIA IMÁJA

Mária:

 Köszönöm jelenlétedet, ó, Édesanya, ki megtiszteltél bennünket jelenléteddel.

(…) kik Hozzád fordultak imában, kérésben, felajánlásban, hálában és köszönetben.

Ó, Édesanya, mindig légy velem, a Te gyermekeid között, fogd kezeinket Anyai Kezeddel, és így segíts a Te gyermekeidnek, különösképpen azoknak, akik egy kicsit nehezen tudják felismerni és elfogadni a kegyelem ajándékát, amely szinte jelen van, és feléjük árad, csak fel kell ismerni, el kell fogadni, és eggyé válni vele a mindennapban.

Köszönöm, ó, Édesanya, hogy ma így vagy jelen e fénylő csillag sugarával, és örömmel és szeretettel tekintesz a Te gyermekeidre.

Jézus Krisztus Urunk:

 Köszöntöm a mai napon is testvéreimet, akik elfogadtátok a meghívásomat, és a meghívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok e helyre.

E hónap tanításának pár gondolatát emeltem ki számotokra, amelynek tanúi, a megtapasztalása révén van jelen. Hisz az első tanítás, ami ma felétek szólt, amikor a tanítványaim, félelem szálla meg őket, és erőt vesz a kicsinyhitűség, hisz a tanítás után hajóba szállunk, s ők is elfoglalják helyüket, és elindulunk.1 De a szél és a hullámok erőteljesen csapkolódnak, amikor a félelem erősebb talán a kicsinyhitűségnél, és nincsenek megbizonyosodva mindarról, hogy Én, Jézus Krisztus Uruk velük vagyok e hajón. A félelem egészen addig megy el bennük, amíg már látják, hogy:

— Itt már nagy baj lesz, fel kell keltenünk az Urat, hogy segítsen rajtunk.

Az Úr valóban fel is kel, rájuk tekint — és hogy mondja a tanítás?

— Ti, kicsinyhitűek! Miért féltek? Nem itt vagyok veletek?

S ezt hogyan tudjátok a jelenre fordítani, megtapasztalni, átélni, a kicsinyhitűséget?

Mikor többen és többen azt mondjátok, hogy: „Milyen nehéz a mindennapi életünk! Tele vagyunk panasszal, a fájdalom erőt vesz bennünk, és szinte úgy érzem, már gondolkodni sem tudok.”

Ilyenkor a félelem is erőt vesz rajtatok, és ti a nélkül is tudtok félni, hogy beszállnátok a hajóba, hogy megtapasztalnátok a szél és a hullám erejét. Nem akarok neveket mondani, de vannak, akik egymásra tekintenek, nem csak itt, hanem kint a Szeretet házában is, mikor azt mondják: „Hát, nem tehetek róla, de én nagyon félek!”

A félelemben akkor Én, Jézus Krisztus Urad egyáltalán kapok helyet?

El tudsz fogadni szívedben, lelkedben, vagy a földi gyarlóságodban te is a félelemnek adsz helyet, erőt és teret?

Holott a kicsinyhitűség csak úgy tud megerősödni rajtatok és bennetek, ha a félelem vezérel.

Emlékeztek? Valamikor régebben, mondhatjuk, több mint pár évvel ezelőtt, mikor mosolyogva azt mondottam nektek: a hát, az nagyon jó barát, az úgy tud késleltetni benneteket, ráérőssé válni — „Hát, minek siessek?”

A hát-ba sok minden belefér, néha meghúzva, mondva, és néha gyorsan, attól függ, hogy most hogyan és miképpen kapcsolod az élethez és a mindennaphoz.

A mai tanításban pedig még azt mondhatom nektek, a félelem és a kicsinyhitűség is nagyon jó barátotok lehet, olyan könnyedén át tudjátok adni magatokat a félelemhez és a kicsinyhitűséghez, hogy nem tudjátok észrevenni azokat a kegyelmeket, amelyek ez által jelen vannak. De mondhatjuk azt, hogy: „Hol is van az jelen? Én arra nem tudok figyelni most. Hát, lehet, hogy ott van, lehet, hogy jelen van.”

Érezni kell, hogy valójában ennek mi a mondanivalója, hogyan van jelen a mindennapi életben, s hogyan fogadod el a mindennapi életet. Mert Én felkeltem a tanítványok kérésére, és mivel nagy volt a félelmük, ezért szóltam a szélnek, és szóltam a tengernek, aki elcsendesedett, aki megadta magát, és már nincs jelen a félelem, és a félelem által a kicsinyhitűség, hanem már jelen van a biztonság a kegyelemben. De mégis vannak, akik ez után is félelmet éreznek, hogy:

— Valójában ki ez az Ember, aki még a szélnek és a tengernek is parancsol, utasít, lecsendesít? Ettől az Embertől jó lesz, ha távol állunk, mert szinte félelmetes!

És kik mondanak ilyeneket?

Akikben nincs jelen a szeretet, akikben nem működik a kegyelem, akik amúgy is távol vannak, de a távolságot nem akarják befogadni s elismerni, hanem azt mondják a tettek és a cselekedetek révén, hogy: „Most váltam távollá, mert a félelem erőt vett rajtam, megmutatta, hogyan és miképpen éljek.”

Majd következett a második tanítástok ebből a hónapból2, amikor most csak ezt a rövid szakaszt adtam számotokra a tanítás befejezése után, hogy: Jöjjetek Hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, akik roskadoztok és görnyedtek. Ne féljetek, mert Én felüdítelek, mert Alázatos Szívű vagyok. És jöjjetek Hozzám, mert Én segítek rajtatok, mert az Én igám édes, és az Én terhem könnyű.

Most ezt is lehet a jelenre fordítani a mai nap megtapasztalásában, hogy mi is az, amikor fáradt vagy, amikor görnyedezel, amikor nem tudod, hogy hogyan és miképpen éljél és haladjál a mindennapokban, és mi az a teher, és mi az az iga, amely könnyűvé és édessé válhat?

A kegyelem, a szeretet, az öröm, a béke.

Hisz ha már oly fáradtnak érzed magad, elesettnek, szomorúnak, magányosnak érzed, akkor hogy mondom?

Én, Jézus Krisztus Uratok jelen vagyok, kitárom felétek Karjaimat, és jöjjetek Hozzám mindnyájan, s akkor megpihenhettek, akkor értékelhettek, akkor elfogadhassátok a kegyelemmel az igában az édesség szeretetét, örömét és békéjét, amely már akkor felüdít, vagyis fellendít és megerősít, hogy már érzed, hogy élet van benned, és ez az élet örömteli, ez az élet megfogható, s ez az élet erőt ad, hogy: „Igen, öröm és boldogság járja át szívünket, lelkünket, és már nem érezzük a terhet a görnyedtségben, mert már a felemelkedés és a felüdülés mást mutatott, mást adott, másképp ölelt át, s másképp mutatta meg számunkra mindazt, amire szükség van a mindennapi élethez e szeretet által.”

Mert a szeretet, az, szinte mondhatod önmagadra, felebarátodra vagy testvéredre, hogy a szeretet itt bent elhelyezkedik, és szinte az az éltető rugó, amely mindenhez odasegít a kegyelemben, és másképp látom már az életemet, a feladatomat, másképp látom talán munkámat, s másképp látom mindazt, amit e tanítás által kaphattam és megtapasztalhattam. S akkor nem csak azt mondom, hogy terhek alatt görnyedek, hanem felismerem azt is, hogy van, aki kitárja felém Karjait, és szinte hívogat, hogy: Jöjj a kegyelemhez! Jöjj a szeretethez! Jöjj az örömhöz és a békéhez, ami által kiegyensúlyozottá válhatsz, s ami által rendbe tudod rakni azt az életet, amelyet szeretnél élni a meghívásban, a küldetésben és a követésben, és különösképpen a keskeny úton, a Fény útján, és az öröm útján.

Mert ha ezek mind-mind bennetek vannak, akkor már nem így fogtok beszélni, hogy: „A terhek alatt görnyedezek.”

Lehet a keresztsúlyod alatt elfáradni, lehet a keresztsúlyod alatt földre esni, lehet a keresztsúlyod alatt elmélkedni, és rádöbbenni, hogy miért van ez most pont így jelen. De ha ehhez is megnyitod szívedet, és tudsz szólni, kérni, felajánlani, akkor ez a kereszt a teherben megváltozhat, könnyűvé válhat, és szinte szeretetté változhat, és másképp éled ezt az életet a mindennapokban. De mindehhez nektek is tenni és cselekedni kell, nem csak úgy tenni, hogy: „Talán széttárom karjaimat, és várok, majd csak történik valami a hát-ban! Majd csak kialakul valami a félelemben és a kételyben! Majd csak eldöntöm, hogy hova tartozom, kinek a testvére vagyok, és hogyan szeretném élni az életemet, melyik nyájhoz szeretnék tartozni, és különösképpen melyik Pásztorhoz, aki így vár, szinte hívogat, simogat, árasztja a szeretetet, hogy: »Hozzám tartozol, jöjj Felém, és élj Mellettem, hogy Én benned élhessek.«”

De hogy ez megtörténjék, neked is meg kell itt nyílnod, felkészülnöd, és elfogadnod.

A harmadik tanítástok a mai nap3 a jókról, a rosszakról és a gonoszokról az ellenségben, amelyek felétek szóltak.

Mert hogyan is kezdődött a harmadik a tanítás?

A Mennyek Országa olyan, amikor az Atya elküldi angyalait, hogy szétválogassák a jókat a gonoszoktól, mert a jók a búzaszemek, kalászok, akik megértek e földben, és azokat összegyűjtik, és ahogy egyszerűen mondjuk, a csűrbe helyezik, vagyis összegyűjtik az angyalok, és bevezetik az Örök Élethez.

Mert ki a gazdag ember?

Az Atya.

Jelen vannak a szolgák, akik szolgálnak. A gazda jó magot vesz, és ezt ülteti és veti a földjébe. De, ugye, vannak az ellenség gonoszai, akiket, mondhatjuk, az éj leple alatt cselekednek, mert ha nem látja őket senki, akkor talán nem is ismerik őket, hogy ők a rosszak a gonoszságuk révén, és elhintik a rossz magot.

És akkor most ezt a jelenben mondjuk, e tanítást: Én, Jézus Krisztus Uratok eljöttem e helyre, kiválasztottam az egyszerű — a kezdetekről beszélve! —, tanulatlan, mondjam némely testvérnek szavait, mikor primitívnek is becézték, szócsőnek, hisz sok féle jelzőt kapott a kezdetekben, akit nem ismertek fel, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok jöttem ide e jelenben, hogy taníthassalak, hogy kegyelmet árasszak, hogy szeretetben részesüljetek, hogy felemelkedhessetek, mert kiválasztottalak az út porából, mert szükségem volt reátok. És a Gazdag Ember, az Atya, megengedte, hogy Én itt jelen legyek. S akkor itt is vannak jók és rosszak. Jók azok, akik talán megnyissák szívüket, figyelnek, és hallgatnak szavamra, de még nem biztos, hogy el is indulnak. De akkor már jóknak nevezzük, ha nem ítélnek, ha nem rágalmaznak, ha nem taszítanak, ha meg nem aláznak. És a rosszakhoz tartoznak azok, akik megaláznak, kicsúfolnak, néha mondhatjuk, hogy szinte arcul köpnek, és megmondják, hogy hogyan és miképpen történik itt minden, és sokszor ők azok, akik elhintik a rossz magot a konkolyban.

És a konkoly felemelkedett, szinte magasabb lett a búzától, a búzát, hogy lassan elnyomja: „Hát, ha a konkoly itt jelen van, akkor az biztos, hogy úgy van.”

De eljön az idő, amikor az Atya a Gazdában Maga elé hívja angyalait az aratóban, és széjjelküldi a világba, és kezdjék meg az aratást a válogatás részében, és a jók haza térhetnek oda, ahol voltak.

Hogy van ez egy másik tanításban?

Gyere be Atyám Országába, mert te jót tettél és cselekedtél.

És vannak a rosszak a gonoszságuk révén, akik mindig arra törekednek: „Ha nekem valamiért nem járt, a másiknak se legyen jó! Akkor meglázzuk, kicsúfoljuk, kitaszítjuk, mert nehogy a felebaráti testvérnek egy mércével is jobb legyen, mint a sajátunk! Mert én nem baj, ha konkollyá válok. Nagy lehetek, cselekedhetek, de hogy jót vagy rosszat, azzal nem törődöm. És rádöbbenek mindarra, talán nem ez a helyes út. Ez nem az Örök Élet felé vezet, s ez nem a Mennyországhoz vezet. És a szétválogatásban nem mindegy, hogy hova kerülök, hogy az angyalok az aratókban felismernek-e, és engem is összegyűjtenek-e, vagy nem ismernek fel, és összekötnek a kévébe, mert ez másra úgy se jó, csak a tűzre vele! Hadd szenvedjen! Hadd kínlódjon! Hadd égjen el, hogy semmivé válhasson!”

S akkor döbbenünk rá, hogy a mindennapi élet kegyelme és szeretete hogyan és miképpen működik, hogyan és miképpen tudom elfogadni, hogyan és miképpen próbálok eggyé válni vele, s hogyan és miképpen ismerem fel saját magunk meghívását, küldetését a követésben, hogy: „Hozzád tartozom, s Veled együtt szeretnék élni és haladni a mindennapokban, Uram, mert a Te tanításod, azt nem csak meghallottam, hanem a meghallás révén eljutott szívemhez, s megpróbálok a szerint cselekedni. Nem csak megláttam, hanem a látásban felismertem, mi a mondanivaló, és nem engedtem, hogy semmivé váljon, mert nekem erre szükségem van a megtapasztalás tanítása és felismerése révén, a kegyelemben. Mert így tudunk eggyé válni a testvéri, felebaráti szeretetben, hogy az irgalmasság kegyelme összeköt, és akkor felismerem azt, aki így szól: »Kitárom feléd Karjaimat, Én hívogatlak, és várok, hogy te érzed szíveddel és lelkeddel, hogy ez neked szól, s el kell indulni.«”

Ez a szabad akarat cselekvésében megmarad felétek, nektek, rajtatok és bennetek.

S ennek reményében árasztom felétek kiválasztott Mária testvérem által áldásomat, hogy ma áradjon reátok, nem a kicsinyhitűség, és nem a félelem, nem a görnyedés, hanem ehhez mind-mind a tanításból kiemelem felétek a szeretetet, az örömet, a békét, a türelmet, mert a kegyelem ezeket felétek árassza, bezárod szívedbe, megerősödsz, önmagaddá válsz, és el tudsz indulni e meghívott úton, és a meghívásban már érzed a melegséget és a kegyelmet. Érzed, hogy: „Valóban, én az a testvér vagyok, aki meghallottam a hívást az ölelésre tárt Karoknál, és elindulok feléjük, mert a szeretet melege megváltoztathat, és erőt adhat a mindennapokhoz, a mindennapokban.”

Ennek reményében áradjon reátok e kegyelem fényének szeretete a békében és az örömben, a felismerés megtapasztalásában, hogy valójában én kinek a testvére vagyok, és hova tartozom, és hogyan szeretném élni e meghívással az életet.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.

A Szentlélek Fénye, szeretete, öröme, békéje, kegyelme áradjon reátok, töltse be a szíveteket, erősítsen meg, és ez által készen vagytok elindulni az úton a meghívás küldetésében, mert a kegyelem sok mindent tud nyújtani számotokra ebben az életben, a mindennapokban, a mindennapokhoz.

 Jelen lévő testvérek:

 Dicsőség Neked, Istenünk!