A 2014. szeptember 5-i tanítás
Jézus Krisztus Urunk:
Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik elfogadtátok a meghívást, és a mai nap fájdalom- szenvedés Golgotáján megjelentetek.
És köszöntöm mindazon testvéreimet, akik ma szintén hallották a hívást, de valamiért távol kellett maradniuk, és így most a lélekben kísértek el benneteket az eggyé válásban a szeretet, kegyelem részében.
A mai napon a tanítások, amelyeket sorra vettünk e hónap tanításából, az első tanítás a közelgő ünneppel kapcsolatos, amikor köszöntitek, ahogy a ti saját nyelveteken mondjátok: a Boldogságos Szent Szűz, az Édesanya születés- és névünnepében. Ehhez tartozott az a tanítás, amely már nem ismeretlen előttetek, hisz már sokszor és sokszor hallottátok a tanítást, amely kiemeli azt, hogy hogyan és miképpen fogant gyermeket a Názáreti Mária az egyszerűségében, az igaz emberben. És hogyan, miképpen fogadta el Jegyese, József, szintén igaz emberként, aki azon tanakodott önmagában, hogy hogyan és miképpen cselekedjen: nem akarja megszégyeníteni, de valamit mégis tenni kell, ha már kitűnt, hogy gyermeket fogant.1 De hogy az Úr angyala álmában megjelent, attól a pillanattól megváltozik az élete, és elfogadja mindazt, amelyre az Úr angyala felkészítette Őt. Elfogadja Jegyesét, majdan együtt nevelik azt a Gyermeket, amelyről az angyal beszélt, hogy Jézusnak nevezed, és hogy a próféta jövendölte meg: „Íme, a Szűz Gyermeket fogant, kit Emmánuelnek hívtok, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”2
De ez a Gyermek, amely megfogant, ez az Írás és a próféta szerint történik, aki azért születik meg, hogy Ő elvegye, és megváltja minden bűnt a cselekedetek révén, mert majd kormányozni fog Izrael népének törzse felett.
Ez a tanítás, amely így most röviden elétek tárulva csak azt jelenti, hogy az ünnep, amelyhez tartozik ez az Evangélium-tanítási részlet, megfogható, kiemelhető, példa értékű a tanításában, hisz ebből erőt lehet meríteni, tanulni, megtapasztalni, és a saját életünket e szerint formálni, és élni a mindennapi életet. Mert itt a Szentlélek, a kegyelem, a szeretet, az igazság, a tisztelet, a megbecsülés a megbocsájtásában, mondhassuk azt, teljesen egy.
Hányszor és hányszor a földi életetekben oly hamar ítélkeztek, oly hamar megszóltok, oly hamar véleményt alkottok a helyett, hogy inkább először e példa értékű tanítást megérteni, felismerni, elfogadni, s ez által erőt meríteni, hogy „hogyan és miképpen tudom én is kialakítani a saját életemet, hogyan és miképpen tudom elfogadni mindazt, ami körülvesz, és nem ítélkezek, nem bántok meg senkit, megpróbálok ezzel a szeretettel, ezzel az örömmel, s ezzel a békével élni”, ahogy itt a tanítás ezt próbálja számotokra sugallni, megadni, megmutatni — ahogy József is a Jegyesével szemben egy kissé meglepődött, egy kissé elgondolkodott, egy kissé töprengett, hogy hogyan és miképpen cselekedjen.
De nem ítélkezett!
Ez nagyon fontos a jelen életetekben, mert az ítélet, az nagyon hamar megszületik rajtatok és bennetek. De először önmagatokba kell nézni, megvizsgálni önmagatokat, és ha rádöbbensz, hogy talán énnekem is lehetne még mit tanulnom, felismernem és elfogadnom, akkor nem ítélkezek, nem török pálcát mások felett, mert ez a tanítás ezt is tudja számotokra sugallni. Ő nem akarta sem megalázni, se kitenni Máriát, Jegyesét a megaláztatáshoz, a megcsúfoláshoz. Ő azon töprengett önmagában, hogy hogyan és mitévő legyen. De mire meghozta volna a döntését, addigra megkapta a segítséget, és akkor már a szerint cselekedett.
Ti is, ha nyitott szívvel és szeretettel vagytok részt, érzitek a tanítás mondanivalóját, akkor ti is tudtok felismerni és elfogadni, hogy hogyan és miképpen szeretnénk élni a mindennapjainkat, hogyan merítünk ebből a tanításból példa értékű kegyelmet, ami által tudok élni, haladni, elfogadni, megbocsájtani, és ami a legfontosabb, ez által szeretni a felebarátot és a testvért”.
A második tanítás, az már egy kicsit mást világít meg számotokra.3 De azt a tanítást kaptátok, amikor az írástudók, a farizeusok, ugye, akik azt mondják, hogy:
— Mi vagyunk a valakik! Hát mi megnézhessük, hogy ki hogyan vesz részt, és hogyan viselkedik.
A jelenben is vannak farizeusok és írástudók, akik néha azt figyelik, hogy ki hogyan cselekszik, hogyan vesz részt, és nem veszi észre a Szentlélek ajándékának működését a kegyelemben, ami ebben a világban is jelen van a mindennapi életben.
Hisz itt most csak vegyük, hogy elmegyünk Kafarnaumba, és bemegyünk a zsinagógába, ahol tanítást szeretnék adni tanítványaim részére. A tanítványaim figyelnek, a nép sokasága figyel, és figyel mindaz, aki nem azt nézi, hogy mit ad a tanítás, hogyan és miképpen kell ezt a tanítást neki felismerni és elfogadni, hanem azért van jelen, hogy:
— Mit tudok szembe állítani Vele? Mit tudok Neki felhozni, ami nem helyes?
Ha már így jövök el valahova, és így jelenek meg, akkor már a szívem nem nyitott, nem képes befogadni azt a kegyelmet a Szentlélek jelenlétének működésében, amely ilyenkor felétek tud áradni.
Mert itt, ugye, vannak a tanítványok, a nép sokasága, aki szinte ámulatba hallgatva figyel, megtapasztalja a szavakat és a tanítást. És van a másik része, akik szinte, mint ahogy a ti szavatokat mondanám, mint egy őrmester, megjelenik, és figyel, hogy mi a hiba, mi az ellentét, és mit lehet szembe állítani. És így van jelen, és nem veszi észre mindazt, hogy a kegyelem hogyan elevenedik meg előttetek, hogyan mehet felétek, hogyan válhattok vele együtt, és hogyan erősödtök meg vele, s hogyan működik ekkor a kegyelem rajtatok és bennetek.
Hisz ez is egy folyamat, amelyet fel kell ismerni, tudni kell megnyílni, befogadni, s eggyé válni vele.
És itt ekkor arról szólt, hogy az írástudók és a farizeusok, azok azért jelennek meg, hogy figyeljenek, hogy szembe állíthassák.
De Én, Jézus Krisztus Uratok a jelenlétben, ahogy reájuk tekintettem, felismertem szándékukat, láttam gondolataikat, ezért e beteg embert, kinek keze béna, még mielőtt cselekedtem volna, feltettem nekik egy kérdést. És a kérdés így szólt:
— Szabad-e jót, rosszat tenni, szabad-e életet menteni, vagy hagyni elveszni?
Ezen lehet elgondolkodni, hogy mit is lehet erre válaszolni, hogyan cselekedjünk, és hogyan éljünk, és fogadjuk el a felebarátot és a testvért.
Mert, ahogy már egy régebbi tanításban azt mondottam: A szombat legyen értetek, ne pedig ti legyetek a szombatért, mert az ember a felebaráti testvérben, Atyám gyermekében mindig többet jelent, többet ad, többet mondhat, mint a szombat, amit ők úgy akartak előadni, hogy hát szombaton nem szabad semmit sem tenni és cselekedni.
Most a jelenben, amióta már az új tanítások4 vannak előttetek, az új tanítás, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok már nem a jövendölés, hanem már a megjelenés révén vagyok köztetek, veletek és bennetek, azóta már az új tanítás elevenedik meg rajtatok és bennetek. S ekkor már nem a szombat az Úr napja, hanem a hét első napja, a vasárnap.
Ahogy ezt elmondottam nektek, mikor megjártátok a Szentföldet, ahogy ti mondjátok, és ahogy megneveztétek a megjelenést: Jézus nyomában, vagyis Engem, Jézus Krisztus Uratokat követtetek a felismerés megtapasztalásában, s ahogy mondottam: Jelen van a Jordán, ami a régit jelenti. De ez a Jordán megy a tengerbe, a tengeren szinte megtisztulva, és halad.5 És akkor mondottátok, hogy tovább ment ismételten a mélység tengeréhez6, ahol szintén jelen voltatok.
És érezni lehet az új, a régi, ahogy egymáshoz kötődik, de a jelenben nektek már az új adja a tanítást és a mondanivalót a felismeréshez, az elfogadáshoz.
S akkor ez a tanítás, ami arról szólt, hogy szabad-e jót vagy rosszat tenni, szabad-e életet menteni, vagy hagyni elpusztulni.
Most a jelenben kérdezném Én tőletek: Mikor valaki rosszul lesz az Úr napjában, nem siettek nyújtani számára segítséget?
De igen.
És akkor nem azt nézitek, hogy: „Ezzel megszegtem-e az Úr napját?” Nem nézitek, hogy: „Ezzel bűnt követtem-e el?” Nem nézitek, hogy: „Ezzel talán kitaszított legyek-e e jelenben?”
Ezért kell elgondolkodni, hogy ezek a tanítások valójában mit is nyújtanak számotokra, és mit adnak a mondanivalóban.
Mert Én is itt semmi mást nem mondottam e férfinak, csak azt, hogy:
— Állj ide középre!
A kérdésre nem adtak választ, akkor Én így szóltam:
— Nyújtsd ki kezedet!
És mialatt kinyújtotta, a kéz gyógyulást nyert.
És ezért haragra támadunk, gerjedünk, kiabálunk? S azon tanakszunk, hogy mit is kellene csinálni ezzel a Názáretivel?!
A jelenben is sokszor ez előfordul a mindennapi életetekben: nem mérlegeltek, nem álltok szembe vele, a problémáknak, és nem érzitek, hogy hogyan és miképpen kellene ezeket mind felismerni, elfogadni, és a szerint cselekedni. Mert a tanítás ezt nyújtja számotokra a mindennapokban.
Majdan jött a harmadik tanítás, amely ismét nem volt ismeretlen számotokra, csak most más megvilágításában adtam számotokra.7 Most nem úgy, hogy a lámpatartóra felteszitek, hogy világítson mindenkinek — most a tanítás az, hogy te, testvérem, a hit keresztségében hogyan tudsz világítani. Most a mai tanítás így szólt felétek.
Mert hogy is mondtam tanítványaimnak?
— Ha gyújtasz lámpást a lámpában, nem takarod le, nem dugod az ágy alá, hanem igyekszel megkeresni a tartóját, és felteszed, hogy világítson.
Most például ti, kik itt vagytok, mind részesüljetek e fényben, a világosságban.
De ennek a tanítása ez felétek, hogy hogyan éritek el e mondanivalót a szívvel, a lélekkel e kegyelem működésében, hogyan fogadjátok el a felebarátot és a testvért, hogyan hallgassátok meg a mondanivalót a tanításban.
Mert hogyan is szólt ez a tanítás?
Felteszed a tartójára, hogy világosságot nyújtson, mert aki belép e házba, világosság öleli át, mert hallgattok szavamra, és akkor nem féltek attól, hogy talán van olyan titok, hogy ki ne derüljön. Mert Én mégis azt mondom nektek: nincs olyan titok, amely idővel a felszínre nem tör a megvilágosodásában, a megnyilatkoztatásában, hogy egy legyen e tanítás mondanivalójával.
Érezni kell, hogy ez a tanítás saját magatokat szeretné megvilágítani a hit keresztségében, hogy Atyám gyermekei és Jézus Krisztus Uratok testvérei vagytok e tanítás által.
És akkor, ha van, akkor még adnak hozzája, hogy bővelkedjél a szeretetben, a békében, az örömben, a kegyelemben a működés révén. És akkor ezt több mindenre tudod fordítani az életed kapcsán és folyamán.
De akinek van egy kevés, és nem figyel, nem hallja meg tanításomat, szavaimat, akkor attól még azt is elveszik, vagyis elveszíti, amiről azt hitte volna, hogy az teljesen a sajátja, az övé. És későn döbben rá, hogy már nincs meg a kegyelem a működésében, a szeretetében: „Ismét el kell indulnom a változás útján, hogy ismét érezzem, hogy Uram, Jézusom, a Te testvéred vagyok, és szükségem van a kegyelmedre, mert kegyelmed nélkül semmivé válok.”
Ehhez a tanításhoz mondhatnám: Van nektek egy olyan ének, amit oly sokszor szívből és szeretettel szoktatok énekelni, amikor szinte megkapjátok rá végül a választ.
Hogy is mondod?
„Ki vagyok én, Uram? Egyre csak tűnődöm…”8
És ha végigmész az ének tanításán, mert ez is egy tanítás, a végén már rájössz: „Hát, ha megkaptam az életemet, amire vágyódtam, hogy nélküled élhessek, rájövök, hogy semmit sem ér az életem. Akkor inkább visszaadom, Uram, a Te kezedbe, ismét Hozzád akarok tartozni, és ismét Téged akarlak követni, mert akkor érzem a szeretet kegyelmének boldogságát, a működést a Szentlélek által.”
Fontos, hogy tudjál a keresztény hit világosságában világítani a felebarátnak és a testvérnek, mert ez által tudtok eggyé válni a mindennapokban, a kegyelemben.
Fontos, hogy értékeljed és szeressed mindazt, amit már megkaphattál, és amire azt mondhattad, hogy: „Az enyém. Megérdemeltem én ezt a sokat? És tudok vele bánni?”
Akkor ez a tanítás azt mondja: Még kaphatsz a kegyelemmel.
De ha nem tudsz a kegyelemmel bánni, ha nem tudod, hogy hogyan és miképpen cselekedjél, akkor, amiről azt gondolod, hogy a tied, elveszíted azt. És akkor szomorkodhatsz, mert úgy érzed, akkor valóban magányos maradtál, akkor, a saját szavaitokat használva, mondhatod: „Lehet, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett, és innen nem tudom, ki-e tudok mászni?”
Egyedül biztos nem. Szükséged van a segítségre, s a segítség által majd a kegyelemre. De ahhoz ismét tenned és cselekedned kell.
Fontos, hogy ezeket mind-mind felismerjétek, elfogadjátok, mert a tanítást most ennek a megvilágításában adtam számotokra, hogy érezd, hogy „valóban, a hit-keresztségemben én e világosság akarok lenni, aki e felebarátaimnak világítok, hogy a szeretet, az öröm, a béke, a megbocsájtás a kegyelmében összeköthessen bennünket, hogy érezzük, hogy fontosak vagyunk egymásnak, és egymásra számíthatunk” — különösképpen akkor, amikor fontos a megjelenés.
Így ajándékozom meg számotokra a mai nap tanítás áldását, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és legyetek a hit-keresztség világosságai, és világítsatok, nem csak önmagatok részére, hanem a felebarát, a testvér elfogadásához és eggyé válásához.
Ennek reményében fogadjátok kiválasztott Mária testvérem által áldásomat, amellyel megajándékozlak benneteket a Fény Világosságában, hogy megmaradhassatok a hitetek szeretetében, és érezzétek, hogy valójában ti hogyan és miképpen cselekedtek a mindennapokban.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, és gyulladjon meg bennetek a lámpa tanításának fénye, és világítsatok, nem csak önmagatok számára, hanem a felebarát és a testvér felé e kegyelem által a mindennapokban, a mindennapokhoz.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
A 2014. október 3-i tanítás
Jézus Krisztus Urunk:
Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, s a hívásban engedelmeskedve megjelentetek ismételten e ünnep keretében a fájdalom, szenvedés átélésében.
És köszöntöm mindazokat, akik imával, lélekkel próbáltak jelen lenni ezen a mai átélésen, ha csak távolból is kísértek benneteket.
A mai nap tanítása elsőként arról szólt felétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok imádkoztam, a tanítványaimnak pedig vágyuk volt, hogy talán nekik is jó lenne, ha megtanítani őket imádkozni.1 Hisz hogy’ is szóltak Felém?
– Uram, taníts meg minket imádkozni, ahogy János is tanította az ő tanítványait.
De amikor imádkozol, akkor próbálod átélni az ima szavait a mondanivalóban. Nem feleslegesen, hanem mindig csak annyit, amit szíved szeretetével átélsz és megtapasztalsz és megértesz. Hisz hogy’ is kezdtem el tanítványaimnak?
Azt mondottam, hogy:
– Azt mondjátok először is, hogy: Atyánk.
És ki számotokra az Atya?
A Mennyei Atya, akihez fordulsz.
Igaz, hogy van olyan ima is, amikor imádkoztunk, és akkor így mondottam tanítványaimnak, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben van.”
De most itt az Atyához szólt az ima, és az imában megpróbáltam számukra azt adni, hogy ami a legfontosabb az imában. Mert először megszólítják az Atyát, majdan folytatódik az ima, mert hogy’ mondotta Atyánk?
Utána: „Jöjjön el a Te országod.”
Mert erre szükség van itt lent, a Földön a megtapasztalás szeretetében.
„Add meg nekünk a mindennapi kenyeret.”
S a kenyeret nem úgy kell értelmezned, ami a táplálékot jelenti számodra, és akkor, ha jóllaktál, akkor már nem vagy éhes. A mindennapi kenyér: a lélek táplálékát is kell felismerni és elfogadni, mert a lélek, ha táplálék nélkül marad, nem tud úgy működni a nyitottság felismerésében, mint ha a táplálék megeleveníti a mindennapjaiban.
S majdan, utána azt mondottam: „Bocsásd meg nekünk bűneinket, ahogy mi is megbocsájtunk az ellenünk vétőknek.”
Ugye, ha érted a mondanivalót e szavakban. Hányan és hányan elmondjátok ugyan ezt az imát, de nem teljesen értitek a mondanivalóját, mert „én magamnak várom, hogy bűnbocsánatot nyerhessek, de hogy én megbocsássak annak, aki talán ellenem vét, az már nem teljesen működik”.
És majdan mi a vége?
„Ne engedj kísértésbe.”
Fontos, hogy ezen is elgondolkozz, mert Én, Jézus Krisztus Uratok mellettetek vagyok, és segítelek, s nem viszlek kísértésbe benneteket, hanem a kegyelmet árasztom a szeretet jele által. S amikor már ezt az imádságot megtanulod, ezzel az imádsággal imádkozol, akkor érted az imádságnak a mondanivalóját, és különösképpen azt, hogy először az Atyához fordulsz, mert hiszed, hogy te az Atya gyermeke vagy, te hiszed, az Atya segíthet neked, s az Atya meghallgat téged, hiszel abban, hogy Ő jelen van.
Majdan felkészülsz, hogy eljöjjön az Ő Országa, ami által a kegyelem és a szeretet árad, mert az Ország így jön el hozzátok és felétek.
És majd hogyan jön el a mindennapi kenyér a táplálék részében, nem csak testben, hanem lélekben, ami fontosabb a testnél? Mert ha a lélek tápláléka jelen van, és a lélek megerősödik, akkor már a test is erőssé válhat, mert a lélek tud figyelni a testre, de a test nem teljesen tud figyelni a lélekre. Ezért kell megtapasztalni és felismerni mindazt, amit az ima – a tanításának kegyelme és ajándéka, hogyan van jelen, és hogyan fogadod el, hogyan ismered fel.
S utána jön: „Bocsáss meg nekem, mert akkor talán én is megbocsátok.”
De nem talán, hanem, ha én várom, hogy nekem megbocsájtanak, akkor nekem is meg kell bocsájtani mindazoknak, akik ellenem vétettek.
Amíg ez a megbocsájtás-kegyelem nem működik oda-vissza rajtatok és bennetek, addig szintén nem jöhet el az Ország közétek, szintén nem érezhetitek a kegyelem működését. És hogyan legyen jelen akkor a táplálék a mindennapokban? Mert ha valamelyiket nem hiszem, és ha valamelyikben nem bízok, és ha valamelyiket nem engedem, hogy működjön rajtam és bennem, akkor hogyan indulok el a változás útján, s akkor hogyan mondom én boldogan és szeretettel: „s ne engedj engem kísértésbe esni”?
Ugye, milyen szép, hogy tudod, hogy ezzel az imádsággal valaki vigyázhat reád, valaki foghassa kezedet, és valaki figyelmeztethet akkor, amikor talán nem a helyes úton haladsz, amikor talán nem helyesen cselekszel, amikor talán nem fogadod el a felebarátodat és a testvéredet?
Ezek mind-mind fontosak e imádság által, e rövidebb változatának, különleges ajándékának szeretetével. Mert jelen van a hosszabb, azt is már próbáltam nektek mondatonként megadni, hogy megérthessétek, hogy hogyan és miképpen kell felismerni és elfogadni, és szinte megerősödni az ima ereje által, mert az imádság, az kegyelem a működésében, a szeretet jelenléte. És akkor nem csak arra törekszek, hogy hát elimádkozom minél gyorsabban és gyorsabban, mert akkor úgy mondom: „Hát, ezt a mai napot is befejeztem, mert megadtam azt, hogy elimádkoztam.” De hogy az imát megértettem-e, felismertem-e és megengedtem, hogy alatta működjön a kegyelem és a szeretet, azzal lehet, hogy nem foglalkozom.
Akkor hogyan vagytok jelen az imádságban?
Hisz tanítványaimat is nem véletlen tanítottam először így, hogy felismerjék, hogy az imádság mily fontos a mindennapi testvéremnek a mindennapi életben, a kegyelem jelenlétének ajándéka, működése által.
Fontos, hogy érezd.
Mert ha ezek jelen vannak, akkor ehhez tud kapcsolódni az az ima, amit szintén már megadtam, hogy ehhez, ugyanúgy átélve, átgondolva érzed, hogy a saját szavaiddal hogyan és miképpen szeretnél imádkozni, megfontoltan, és ezzel átadva mindazt, ami benned rejlik a kegyelem szeretete révén.
Fontos, hogy érezd az ima erejének működését a szeretet által és a kegyelem megtapasztalásában. Mert ha ezeket felismeritek, elfogadjátok, akkor másképp tudtok imádkozni, másképp tudjátok élni az imádságnak az erejét, kegyelmét és ajándékát, és akkor szinte azt mondod: „Nem csak imádkoztam, hanem éreztem az ima mondanivalóját a megtapasztalásomban, s éreztem, hogy én hogyan működhetek ebben az imában e szeretet kegyelme révén.”
Majdan jött a második tanítás, ami hogyan is szólt hozzátok?
Az örökség megosztása.2
S az örökség megosztását hogyan is próbáltam nektek átadni, ahogy tanítványaimnak?
Hogy: Én nem vagyok bírótok, hogy elosszam vagyonotokat. Én nem ezért vagyok jelen. De azért sem, hogy gyűjtsetek, mert akkor ismételten nem tudod, hogy ki vagy és hova tartozol.
S ekkor a földi kincsek megelevenednek, és gyűjtöd magadnak, és akkor azt mondom: Jaj azoknak, akik kapzsivá válnak, s jaj azoknak, akik arra törekszenek, hogy az örökségét megkaphassa, mert az őtet3 illeti meg, mert az az övé, s: „Azt én nem adom senkinek, és harcolok érte! Először lehet, hogy elkezdem szépen, később már lehet, hogy haraggal, gyűlölettel, indulattal.”
És akkor mondhatom azt, ahogy a példabeszédben mondottam a tanítványaim részére:
Ugye, van a gazdag ember, a földje sok termést hozott, és nem tudja, hova elhelyezni. Higgyétek el, ez egy nagy probléma, mikor valakinek van, és nem tudja, mit csináljon vele. Hát akkor kigondolja: „Hát még nagyobb helyeket készítek számára, hogy mindent jól el tudjak helyezni. És akkor a földi gazdagság kincsében azt mondom: »Hát, jól vagyok. Sokat termett a termés, sok évig elég a vagyonommal együtt, hát minek dolgozzak már? Eléldegélhetek, jól élhetek, ehetek, ihatok és mulathatok.«”
Ugye, milyen a földi gazdagsága?
Szinte kapzsivá válik.
És ekkor szól az Atya:
– Te, esztelen!
És ha ma számon kérik tőled lelkedet, hogyan van jelen a lelked, és mi lesz azzal a gazdagságoddal, amit összegyűjtöttél?
Már nem tudsz vele törődni, nem tudod, hogy mi történik vele, mert itt már nem a földi gazdagság a fontos, hanem az Isten kincsének gazdagsága a lélek jelenlétének működésével, mert ha számon kérik az életem lelkét, akkor tudjam, hogy hova tartozom, akkor tudjam, hogy mitévő lehetek, akkor tudjam, hogy merre indulhatok el, és van, aki felismer, és van, aki oda vezethet, és van, aki talán kezességet vállal értem, mert nem csak a földi gazdagság kincsére törekedtem, hanem megpróbálok az Atya szeretetében és az Atya kincseiben is gyűjteni, hogy a kegyelem működése így legyen teljes számunkra a mindennapokban és a mindennapokhoz.
Mert hogyan is tudod az Atyánál a mennybéli kincsidet gyűjteni?
Ha például a lelkedet kiegyensúlyozottá teheted, amikor tudod, hogy ki vagy, amikor tudod, hogy hova tartozol, amikor tudod, hogy mit szeretnél a mindennapi élet küldetésében és haladásában; amikor a lélek felismerésével elfogadod a felebarátodat és a testvéredet, amikor érzed, hogy a lélek kincse szinte összeköt a felebarát szeretetével.
És akkor érzed, hogyan is működik rajtad és benned az Isten kegyelme, a lélek szeretete az eggyé válásban és a felebarátban?
S akkor nem csak önmagamra számítok, és nem csak meghúzódva figyelek a földi gazdagságomra, amelyben lehet, hogy egy rövid ideig van örömöm, de hosszú távon nem lehet öröm benne, mert nem maradhat meg. És ha valami nem maradhat meg, akkor annak nem tudok örülni. Örülni csak annak lehet, ami jelen van, s ami segít, s ami átölel, és aki a szeretetet, az örömet és a békét árassza e kegyelemben a felismeréshez és a felismerésében.
S akkor már érzed, hogy hogyan is van jelen Atyám, vagyis, ahogy itt mondottam tanítványaimnak, Isten Országa, a működése a lélek ajándéka szeretetével. Mert ezek már, mikor fontosak nektek a mindennapi élet-jelenlétben, akkor tudod, hogy valójában neked mi a tennivalód e cselekvés által.
Majdan jött a harmadik tanítás: Tarts bűnbánatot.4
Mert ha bűnbánatot tartunk, önmagunkba nézünk, és láthassuk, hogy az nem a bűnbánat kegyelme és szeretete, „talán nem tartottam meg mindazt, amiről hallottam, s amire felkészítettek, hanem én önmagam akarom a bűnbánatot gyakorolni” – ezzel addig nincs is probléma, amíg lehet különbséget tenni, hogy mi is a bűnbánat a cselekedetekben, és a szeretet hogy’ elevenedik meg rajtatok és bennetek, és hogyan tud működni ez a kettő együtt a mindennap jelenében a szeretet által. Mert ha ezeket fel tudjuk ismerni, el tudjuk fogadni, akkor érezzük, hogy hogyan és miképpen tanított meg e tanításban Jó Jézus Krisztus Uram, hogy én hova tartozzam, és hogyan tartok bűnbánatot, hogyan tisztulok és nyílok meg, és hogyan fogadom el Általa a kegyelmeket, és a kegyelemmel hogyan tudok működni, s a kegyelemmel hogyan tudom elfogadtatni önmagamat, és hogy én is elfogadjam mindazokat, akik lehet, hogy most úgy érzem, hogy távol vannak tőlem, de a távolság nem lehetetlen, akiben él az igaz szeretet a kegyelmében. Mert az igaz szeretet erősít meg, védelmez, és megadja mindazt, ami fontos a mindennapi életemben. És akkor tudok bűnbánatot tartani, és nem félni mindattól, ami ez által jelen van, hogy önmagamba nézek, először felismerem önmagamat, és önmagammal szeretnék békét kötni az egyezségben és a szeretetben. És ha már ezek működnek teljes szívvel, lélekkel, odaadással, akkor tudom már a többi testvért is elfogadni, és tudok már a szeretet segítsége által kegyelmet nyújtani, hogy hogyan és miképpen működünk, hogyan és miképpen fogadjuk el a felebarátot és a testvért, és hogyan és miképpen próbálunk engedelmessé válni a mindennapok tanítása révén, amely a bűnbánatot hozta el számunkra.
Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam ma az ima erejét, ajándékát és kegyelmét, megadtam számotokra, hogy ne legyetek kapzsivá válva, hanem inkább működjön bennetek az irgalmasság-szeretet, a kegyelmem, hogy „én Atyám gyermekeként tudjak különbséget tenni mindabban és mindahhoz, hogy mi tartozik reám, és hogyan működök vele, és hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért, és hogyan próbálok segíteni neki, hogy ő se váljon kapzsivá, hanem a szeretet működése mutassa meg számára a meghívást az úthoz, az útban a kegyelem ajándéka révén”.
Mert ha ezek mind-mind rajtunk és bennünk működnek, akkor nem akarok olyan lenni, aki azt mondom: „Hát, van bőven, sok évig elég, hát mit törekedjek? Majd csak eléldegélek valahogy! Tudok enni, inni, ha kell, mulatni, és nem vagyok éber, és nem vagyok felkészült mindarra, hogy lehet, hogy kopogtatnak szívem ajtaján, hogy: »A lélek meghívásáért jöttem.«”
S akkor nem megijedni és elszomorodni kell, hogy: „Ilyen létezhet?”
Igen.
Mert hogyan értelmeztem a tanítást és a mondanivalót a kegyelem ajándéka révén?
És akkor tudom értékelni, felismerni, hogy hogyan kell bűnbánatot tenni, nem csak önmagammal, hanem a felebarát és a testvér felé egyaránt, egyformán, hogy egyek lehessünk a kegyelem szeretete révén a mindennapok ajándékában. Mert ha ezeket mind-mind felismerem és elfogadom, s talán most elhelyezem szívembe, lelkembe, és lehet, hogy sok, ami most bennem van jelen, de ha tudok különbséget tenni köztük és köztük, ha tudom sorba rakni őket, ha tudom, hogy mi a legfontosabb az én saját életvitelemhez, hogy hogyan és miképpen alakítsam ki a mindennapi életemet, akkor értem és érzem azokat a kegyelmeket a szeretet által, ami által tudom, hogyan szeretnék én megfontoltan bűnbánatot tartani Veled, Uram, Jézusom, e kegyelem szeretetével a mindennapokban, a mindennapokhoz.
S akkor fontos számunkra ez a tanítás, hogy elfogadom a testvért, aki talán hozzám tartozik, s akinek talán segítenem kell, hogy felismerje mindazt, amely körülveszi őt e kegyelem által, e működéssel a mindennapokban, a mindennapokhoz.
S ennek reményében ajándékozlak meg benneteket áldásommal, amelyet kiválasztott testvérem által árasztok felétek, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és működhessen rajtatok és bennetek.
És a mai áldásom elsőként az ima felismerésének, kegyelmének ajándéka, majdan, hogy „nem vagyok kapzsi, és szeretetben szeretnék élni, kiegyensúlyozva, a felebaráttal és a testvérrel, és nem akarok olyanná válni, hogy van elég, sokáig eltart még, és mit nekem, hogy hogyan és miképpen élek”.
Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni ebben és ehhez.
És „majdan hogyan tartok bűnbánatot először önmagammal, lelkemmel, testemmel, egész lényemmel, és hogy ha ezt már felismertem, és megtapasztaltam, és jól érzem magam, akkor tudom kialakítani mások felé is a bűnbánat kegyelmét”.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme áradjon reátok ma e különleges tanítás szeretetével a felismeréshez, az elfogadáshoz és az elinduláshoz, hogy először önmagammal béküljek meg, önmagamat ismerjem fel, önmagamban legyen a szeretet e kegyelem szeretete által, s akkor tudok nyitni a felebaráthoz, a testvérhez a tanítás által, lehet, hogy egy fohász-imával, lehet, hogy egy átöleléssel, lehet, hogy azért, hogy találkozhatunk, és akkor érzem, hogy a szeretetben nincs helye kapzsiságnak, az irigységnek, nincs helye a földi kincseknek, csak Isten Országának jelenléte és szeretete, a lélek felismerése és elfogadása a működésében. És akkor, mivel már kiegyensúlyozottá váltam önmagammal, tudok bűnbánatot tartani, először önmagammal, majdan a felebarátaimmal és a testvéreimmel.
Mert a kegyelem a szeretetében így áradhat reátok, és működhet rajtatok és bennetek.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK 2014. szeptember 5-i és október 3-i tanítása
/0 Hozzászólások/in A 2014. év első pénteki tanításai /by adminA 2014. szeptember 5-i tanítás
Jézus Krisztus Urunk:
És köszöntöm mindazon testvéreimet, akik ma szintén hallották a hívást, de valamiért távol kellett maradniuk, és így most a lélekben kísértek el benneteket az eggyé válásban a szeretet, kegyelem részében.
A mai napon a tanítások, amelyeket sorra vettünk e hónap tanításából, az első tanítás a közelgő ünneppel kapcsolatos, amikor köszöntitek, ahogy a ti saját nyelveteken mondjátok: a Boldogságos Szent Szűz, az Édesanya születés- és névünnepében. Ehhez tartozott az a tanítás, amely már nem ismeretlen előttetek, hisz már sokszor és sokszor hallottátok a tanítást, amely kiemeli azt, hogy hogyan és miképpen fogant gyermeket a Názáreti Mária az egyszerűségében, az igaz emberben. És hogyan, miképpen fogadta el Jegyese, József, szintén igaz emberként, aki azon tanakodott önmagában, hogy hogyan és miképpen cselekedjen: nem akarja megszégyeníteni, de valamit mégis tenni kell, ha már kitűnt, hogy gyermeket fogant.1 De hogy az Úr angyala álmában megjelent, attól a pillanattól megváltozik az élete, és elfogadja mindazt, amelyre az Úr angyala felkészítette Őt. Elfogadja Jegyesét, majdan együtt nevelik azt a Gyermeket, amelyről az angyal beszélt, hogy Jézusnak nevezed, és hogy a próféta jövendölte meg: „Íme, a Szűz Gyermeket fogant, kit Emmánuelnek hívtok, ami annyit jelent: Velünk az Isten.”2
De ez a Gyermek, amely megfogant, ez az Írás és a próféta szerint történik, aki azért születik meg, hogy Ő elvegye, és megváltja minden bűnt a cselekedetek révén, mert majd kormányozni fog Izrael népének törzse felett.
Ez a tanítás, amely így most röviden elétek tárulva csak azt jelenti, hogy az ünnep, amelyhez tartozik ez az Evangélium-tanítási részlet, megfogható, kiemelhető, példa értékű a tanításában, hisz ebből erőt lehet meríteni, tanulni, megtapasztalni, és a saját életünket e szerint formálni, és élni a mindennapi életet. Mert itt a Szentlélek, a kegyelem, a szeretet, az igazság, a tisztelet, a megbecsülés a megbocsájtásában, mondhassuk azt, teljesen egy.
Hányszor és hányszor a földi életetekben oly hamar ítélkeztek, oly hamar megszóltok, oly hamar véleményt alkottok a helyett, hogy inkább először e példa értékű tanítást megérteni, felismerni, elfogadni, s ez által erőt meríteni, hogy „hogyan és miképpen tudom én is kialakítani a saját életemet, hogyan és miképpen tudom elfogadni mindazt, ami körülvesz, és nem ítélkezek, nem bántok meg senkit, megpróbálok ezzel a szeretettel, ezzel az örömmel, s ezzel a békével élni”, ahogy itt a tanítás ezt próbálja számotokra sugallni, megadni, megmutatni — ahogy József is a Jegyesével szemben egy kissé meglepődött, egy kissé elgondolkodott, egy kissé töprengett, hogy hogyan és miképpen cselekedjen.
De nem ítélkezett!
Ez nagyon fontos a jelen életetekben, mert az ítélet, az nagyon hamar megszületik rajtatok és bennetek. De először önmagatokba kell nézni, megvizsgálni önmagatokat, és ha rádöbbensz, hogy talán énnekem is lehetne még mit tanulnom, felismernem és elfogadnom, akkor nem ítélkezek, nem török pálcát mások felett, mert ez a tanítás ezt is tudja számotokra sugallni. Ő nem akarta sem megalázni, se kitenni Máriát, Jegyesét a megaláztatáshoz, a megcsúfoláshoz. Ő azon töprengett önmagában, hogy hogyan és mitévő legyen. De mire meghozta volna a döntését, addigra megkapta a segítséget, és akkor már a szerint cselekedett.
Ti is, ha nyitott szívvel és szeretettel vagytok részt, érzitek a tanítás mondanivalóját, akkor ti is tudtok felismerni és elfogadni, hogy hogyan és miképpen szeretnénk élni a mindennapjainkat, hogyan merítünk ebből a tanításból példa értékű kegyelmet, ami által tudok élni, haladni, elfogadni, megbocsájtani, és ami a legfontosabb, ez által szeretni a felebarátot és a testvért”.
A második tanítás, az már egy kicsit mást világít meg számotokra.3 De azt a tanítást kaptátok, amikor az írástudók, a farizeusok, ugye, akik azt mondják, hogy:
— Mi vagyunk a valakik! Hát mi megnézhessük, hogy ki hogyan vesz részt, és hogyan viselkedik.
A jelenben is vannak farizeusok és írástudók, akik néha azt figyelik, hogy ki hogyan cselekszik, hogyan vesz részt, és nem veszi észre a Szentlélek ajándékának működését a kegyelemben, ami ebben a világban is jelen van a mindennapi életben.
Hisz itt most csak vegyük, hogy elmegyünk Kafarnaumba, és bemegyünk a zsinagógába, ahol tanítást szeretnék adni tanítványaim részére. A tanítványaim figyelnek, a nép sokasága figyel, és figyel mindaz, aki nem azt nézi, hogy mit ad a tanítás, hogyan és miképpen kell ezt a tanítást neki felismerni és elfogadni, hanem azért van jelen, hogy:
— Mit tudok szembe állítani Vele? Mit tudok Neki felhozni, ami nem helyes?
Ha már így jövök el valahova, és így jelenek meg, akkor már a szívem nem nyitott, nem képes befogadni azt a kegyelmet a Szentlélek jelenlétének működésében, amely ilyenkor felétek tud áradni.
Mert itt, ugye, vannak a tanítványok, a nép sokasága, aki szinte ámulatba hallgatva figyel, megtapasztalja a szavakat és a tanítást. És van a másik része, akik szinte, mint ahogy a ti szavatokat mondanám, mint egy őrmester, megjelenik, és figyel, hogy mi a hiba, mi az ellentét, és mit lehet szembe állítani. És így van jelen, és nem veszi észre mindazt, hogy a kegyelem hogyan elevenedik meg előttetek, hogyan mehet felétek, hogyan válhattok vele együtt, és hogyan erősödtök meg vele, s hogyan működik ekkor a kegyelem rajtatok és bennetek.
Hisz ez is egy folyamat, amelyet fel kell ismerni, tudni kell megnyílni, befogadni, s eggyé válni vele.
És itt ekkor arról szólt, hogy az írástudók és a farizeusok, azok azért jelennek meg, hogy figyeljenek, hogy szembe állíthassák.
De Én, Jézus Krisztus Uratok a jelenlétben, ahogy reájuk tekintettem, felismertem szándékukat, láttam gondolataikat, ezért e beteg embert, kinek keze béna, még mielőtt cselekedtem volna, feltettem nekik egy kérdést. És a kérdés így szólt:
— Szabad-e jót, rosszat tenni, szabad-e életet menteni, vagy hagyni elveszni?
Ezen lehet elgondolkodni, hogy mit is lehet erre válaszolni, hogyan cselekedjünk, és hogyan éljünk, és fogadjuk el a felebarátot és a testvért.
Mert, ahogy már egy régebbi tanításban azt mondottam: A szombat legyen értetek, ne pedig ti legyetek a szombatért, mert az ember a felebaráti testvérben, Atyám gyermekében mindig többet jelent, többet ad, többet mondhat, mint a szombat, amit ők úgy akartak előadni, hogy hát szombaton nem szabad semmit sem tenni és cselekedni.
Most a jelenben, amióta már az új tanítások4 vannak előttetek, az új tanítás, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok már nem a jövendölés, hanem már a megjelenés révén vagyok köztetek, veletek és bennetek, azóta már az új tanítás elevenedik meg rajtatok és bennetek. S ekkor már nem a szombat az Úr napja, hanem a hét első napja, a vasárnap.
Ahogy ezt elmondottam nektek, mikor megjártátok a Szentföldet, ahogy ti mondjátok, és ahogy megneveztétek a megjelenést: Jézus nyomában, vagyis Engem, Jézus Krisztus Uratokat követtetek a felismerés megtapasztalásában, s ahogy mondottam: Jelen van a Jordán, ami a régit jelenti. De ez a Jordán megy a tengerbe, a tengeren szinte megtisztulva, és halad.5 És akkor mondottátok, hogy tovább ment ismételten a mélység tengeréhez6, ahol szintén jelen voltatok.
És érezni lehet az új, a régi, ahogy egymáshoz kötődik, de a jelenben nektek már az új adja a tanítást és a mondanivalót a felismeréshez, az elfogadáshoz.
S akkor ez a tanítás, ami arról szólt, hogy szabad-e jót vagy rosszat tenni, szabad-e életet menteni, vagy hagyni elpusztulni.
Most a jelenben kérdezném Én tőletek: Mikor valaki rosszul lesz az Úr napjában, nem siettek nyújtani számára segítséget?
De igen.
És akkor nem azt nézitek, hogy: „Ezzel megszegtem-e az Úr napját?” Nem nézitek, hogy: „Ezzel bűnt követtem-e el?” Nem nézitek, hogy: „Ezzel talán kitaszított legyek-e e jelenben?”
Ezért kell elgondolkodni, hogy ezek a tanítások valójában mit is nyújtanak számotokra, és mit adnak a mondanivalóban.
Mert Én is itt semmi mást nem mondottam e férfinak, csak azt, hogy:
— Állj ide középre!
A kérdésre nem adtak választ, akkor Én így szóltam:
— Nyújtsd ki kezedet!
És mialatt kinyújtotta, a kéz gyógyulást nyert.
És ezért haragra támadunk, gerjedünk, kiabálunk? S azon tanakszunk, hogy mit is kellene csinálni ezzel a Názáretivel?!
A jelenben is sokszor ez előfordul a mindennapi életetekben: nem mérlegeltek, nem álltok szembe vele, a problémáknak, és nem érzitek, hogy hogyan és miképpen kellene ezeket mind felismerni, elfogadni, és a szerint cselekedni. Mert a tanítás ezt nyújtja számotokra a mindennapokban.
Majdan jött a harmadik tanítás, amely ismét nem volt ismeretlen számotokra, csak most más megvilágításában adtam számotokra.7 Most nem úgy, hogy a lámpatartóra felteszitek, hogy világítson mindenkinek — most a tanítás az, hogy te, testvérem, a hit keresztségében hogyan tudsz világítani. Most a mai tanítás így szólt felétek.
Mert hogy is mondtam tanítványaimnak?
— Ha gyújtasz lámpást a lámpában, nem takarod le, nem dugod az ágy alá, hanem igyekszel megkeresni a tartóját, és felteszed, hogy világítson.
Most például ti, kik itt vagytok, mind részesüljetek e fényben, a világosságban.
De ennek a tanítása ez felétek, hogy hogyan éritek el e mondanivalót a szívvel, a lélekkel e kegyelem működésében, hogyan fogadjátok el a felebarátot és a testvért, hogyan hallgassátok meg a mondanivalót a tanításban.
Mert hogyan is szólt ez a tanítás?
Felteszed a tartójára, hogy világosságot nyújtson, mert aki belép e házba, világosság öleli át, mert hallgattok szavamra, és akkor nem féltek attól, hogy talán van olyan titok, hogy ki ne derüljön. Mert Én mégis azt mondom nektek: nincs olyan titok, amely idővel a felszínre nem tör a megvilágosodásában, a megnyilatkoztatásában, hogy egy legyen e tanítás mondanivalójával.
Érezni kell, hogy ez a tanítás saját magatokat szeretné megvilágítani a hit keresztségében, hogy Atyám gyermekei és Jézus Krisztus Uratok testvérei vagytok e tanítás által.
És akkor, ha van, akkor még adnak hozzája, hogy bővelkedjél a szeretetben, a békében, az örömben, a kegyelemben a működés révén. És akkor ezt több mindenre tudod fordítani az életed kapcsán és folyamán.
De akinek van egy kevés, és nem figyel, nem hallja meg tanításomat, szavaimat, akkor attól még azt is elveszik, vagyis elveszíti, amiről azt hitte volna, hogy az teljesen a sajátja, az övé. És későn döbben rá, hogy már nincs meg a kegyelem a működésében, a szeretetében: „Ismét el kell indulnom a változás útján, hogy ismét érezzem, hogy Uram, Jézusom, a Te testvéred vagyok, és szükségem van a kegyelmedre, mert kegyelmed nélkül semmivé válok.”
Ehhez a tanításhoz mondhatnám: Van nektek egy olyan ének, amit oly sokszor szívből és szeretettel szoktatok énekelni, amikor szinte megkapjátok rá végül a választ.
Hogy is mondod?
„Ki vagyok én, Uram? Egyre csak tűnődöm…”8
És ha végigmész az ének tanításán, mert ez is egy tanítás, a végén már rájössz: „Hát, ha megkaptam az életemet, amire vágyódtam, hogy nélküled élhessek, rájövök, hogy semmit sem ér az életem. Akkor inkább visszaadom, Uram, a Te kezedbe, ismét Hozzád akarok tartozni, és ismét Téged akarlak követni, mert akkor érzem a szeretet kegyelmének boldogságát, a működést a Szentlélek által.”
Fontos, hogy tudjál a keresztény hit világosságában világítani a felebarátnak és a testvérnek, mert ez által tudtok eggyé válni a mindennapokban, a kegyelemben.
Fontos, hogy értékeljed és szeressed mindazt, amit már megkaphattál, és amire azt mondhattad, hogy: „Az enyém. Megérdemeltem én ezt a sokat? És tudok vele bánni?”
Akkor ez a tanítás azt mondja: Még kaphatsz a kegyelemmel.
De ha nem tudsz a kegyelemmel bánni, ha nem tudod, hogy hogyan és miképpen cselekedjél, akkor, amiről azt gondolod, hogy a tied, elveszíted azt. És akkor szomorkodhatsz, mert úgy érzed, akkor valóban magányos maradtál, akkor, a saját szavaitokat használva, mondhatod: „Lehet, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett, és innen nem tudom, ki-e tudok mászni?”
Egyedül biztos nem. Szükséged van a segítségre, s a segítség által majd a kegyelemre. De ahhoz ismét tenned és cselekedned kell.
Fontos, hogy ezeket mind-mind felismerjétek, elfogadjátok, mert a tanítást most ennek a megvilágításában adtam számotokra, hogy érezd, hogy „valóban, a hit-keresztségemben én e világosság akarok lenni, aki e felebarátaimnak világítok, hogy a szeretet, az öröm, a béke, a megbocsájtás a kegyelmében összeköthessen bennünket, hogy érezzük, hogy fontosak vagyunk egymásnak, és egymásra számíthatunk” — különösképpen akkor, amikor fontos a megjelenés.
Így ajándékozom meg számotokra a mai nap tanítás áldását, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és legyetek a hit-keresztség világosságai, és világítsatok, nem csak önmagatok részére, hanem a felebarát, a testvér elfogadásához és eggyé válásához.
Ennek reményében fogadjátok kiválasztott Mária testvérem által áldásomat, amellyel megajándékozlak benneteket a Fény Világosságában, hogy megmaradhassatok a hitetek szeretetében, és érezzétek, hogy valójában ti hogyan és miképpen cselekedtek a mindennapokban.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, és gyulladjon meg bennetek a lámpa tanításának fénye, és világítsatok, nem csak önmagatok számára, hanem a felebarát és a testvér felé e kegyelem által a mindennapokban, a mindennapokhoz.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
A 2014. október 3-i tanítás
Jézus Krisztus Urunk:
És köszöntöm mindazokat, akik imával, lélekkel próbáltak jelen lenni ezen a mai átélésen, ha csak távolból is kísértek benneteket.
A mai nap tanítása elsőként arról szólt felétek, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok imádkoztam, a tanítványaimnak pedig vágyuk volt, hogy talán nekik is jó lenne, ha megtanítani őket imádkozni.1 Hisz hogy’ is szóltak Felém?
– Uram, taníts meg minket imádkozni, ahogy János is tanította az ő tanítványait.
De amikor imádkozol, akkor próbálod átélni az ima szavait a mondanivalóban. Nem feleslegesen, hanem mindig csak annyit, amit szíved szeretetével átélsz és megtapasztalsz és megértesz. Hisz hogy’ is kezdtem el tanítványaimnak?
Azt mondottam, hogy:
– Azt mondjátok először is, hogy: Atyánk.
És ki számotokra az Atya?
A Mennyei Atya, akihez fordulsz.
Igaz, hogy van olyan ima is, amikor imádkoztunk, és akkor így mondottam tanítványaimnak, hogy: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben van.”
De most itt az Atyához szólt az ima, és az imában megpróbáltam számukra azt adni, hogy ami a legfontosabb az imában. Mert először megszólítják az Atyát, majdan folytatódik az ima, mert hogy’ mondotta Atyánk?
Utána: „Jöjjön el a Te országod.”
Mert erre szükség van itt lent, a Földön a megtapasztalás szeretetében.
„Add meg nekünk a mindennapi kenyeret.”
S a kenyeret nem úgy kell értelmezned, ami a táplálékot jelenti számodra, és akkor, ha jóllaktál, akkor már nem vagy éhes. A mindennapi kenyér: a lélek táplálékát is kell felismerni és elfogadni, mert a lélek, ha táplálék nélkül marad, nem tud úgy működni a nyitottság felismerésében, mint ha a táplálék megeleveníti a mindennapjaiban.
S majdan, utána azt mondottam: „Bocsásd meg nekünk bűneinket, ahogy mi is megbocsájtunk az ellenünk vétőknek.”
Ugye, ha érted a mondanivalót e szavakban. Hányan és hányan elmondjátok ugyan ezt az imát, de nem teljesen értitek a mondanivalóját, mert „én magamnak várom, hogy bűnbocsánatot nyerhessek, de hogy én megbocsássak annak, aki talán ellenem vét, az már nem teljesen működik”.
És majdan mi a vége?
„Ne engedj kísértésbe.”
Fontos, hogy ezen is elgondolkozz, mert Én, Jézus Krisztus Uratok mellettetek vagyok, és segítelek, s nem viszlek kísértésbe benneteket, hanem a kegyelmet árasztom a szeretet jele által. S amikor már ezt az imádságot megtanulod, ezzel az imádsággal imádkozol, akkor érted az imádságnak a mondanivalóját, és különösképpen azt, hogy először az Atyához fordulsz, mert hiszed, hogy te az Atya gyermeke vagy, te hiszed, az Atya segíthet neked, s az Atya meghallgat téged, hiszel abban, hogy Ő jelen van.
Majdan felkészülsz, hogy eljöjjön az Ő Országa, ami által a kegyelem és a szeretet árad, mert az Ország így jön el hozzátok és felétek.
És majd hogyan jön el a mindennapi kenyér a táplálék részében, nem csak testben, hanem lélekben, ami fontosabb a testnél? Mert ha a lélek tápláléka jelen van, és a lélek megerősödik, akkor már a test is erőssé válhat, mert a lélek tud figyelni a testre, de a test nem teljesen tud figyelni a lélekre. Ezért kell megtapasztalni és felismerni mindazt, amit az ima – a tanításának kegyelme és ajándéka, hogyan van jelen, és hogyan fogadod el, hogyan ismered fel.
S utána jön: „Bocsáss meg nekem, mert akkor talán én is megbocsátok.”
De nem talán, hanem, ha én várom, hogy nekem megbocsájtanak, akkor nekem is meg kell bocsájtani mindazoknak, akik ellenem vétettek.
Amíg ez a megbocsájtás-kegyelem nem működik oda-vissza rajtatok és bennetek, addig szintén nem jöhet el az Ország közétek, szintén nem érezhetitek a kegyelem működését. És hogyan legyen jelen akkor a táplálék a mindennapokban? Mert ha valamelyiket nem hiszem, és ha valamelyikben nem bízok, és ha valamelyiket nem engedem, hogy működjön rajtam és bennem, akkor hogyan indulok el a változás útján, s akkor hogyan mondom én boldogan és szeretettel: „s ne engedj engem kísértésbe esni”?
Ugye, milyen szép, hogy tudod, hogy ezzel az imádsággal valaki vigyázhat reád, valaki foghassa kezedet, és valaki figyelmeztethet akkor, amikor talán nem a helyes úton haladsz, amikor talán nem helyesen cselekszel, amikor talán nem fogadod el a felebarátodat és a testvéredet?
Ezek mind-mind fontosak e imádság által, e rövidebb változatának, különleges ajándékának szeretetével. Mert jelen van a hosszabb, azt is már próbáltam nektek mondatonként megadni, hogy megérthessétek, hogy hogyan és miképpen kell felismerni és elfogadni, és szinte megerősödni az ima ereje által, mert az imádság, az kegyelem a működésében, a szeretet jelenléte. És akkor nem csak arra törekszek, hogy hát elimádkozom minél gyorsabban és gyorsabban, mert akkor úgy mondom: „Hát, ezt a mai napot is befejeztem, mert megadtam azt, hogy elimádkoztam.” De hogy az imát megértettem-e, felismertem-e és megengedtem, hogy alatta működjön a kegyelem és a szeretet, azzal lehet, hogy nem foglalkozom.
Akkor hogyan vagytok jelen az imádságban?
Hisz tanítványaimat is nem véletlen tanítottam először így, hogy felismerjék, hogy az imádság mily fontos a mindennapi testvéremnek a mindennapi életben, a kegyelem jelenlétének ajándéka, működése által.
Fontos, hogy érezd.
Mert ha ezek jelen vannak, akkor ehhez tud kapcsolódni az az ima, amit szintén már megadtam, hogy ehhez, ugyanúgy átélve, átgondolva érzed, hogy a saját szavaiddal hogyan és miképpen szeretnél imádkozni, megfontoltan, és ezzel átadva mindazt, ami benned rejlik a kegyelem szeretete révén.
Fontos, hogy érezd az ima erejének működését a szeretet által és a kegyelem megtapasztalásában. Mert ha ezeket felismeritek, elfogadjátok, akkor másképp tudtok imádkozni, másképp tudjátok élni az imádságnak az erejét, kegyelmét és ajándékát, és akkor szinte azt mondod: „Nem csak imádkoztam, hanem éreztem az ima mondanivalóját a megtapasztalásomban, s éreztem, hogy én hogyan működhetek ebben az imában e szeretet kegyelme révén.”
Majdan jött a második tanítás, ami hogyan is szólt hozzátok?
Az örökség megosztása.2
S az örökség megosztását hogyan is próbáltam nektek átadni, ahogy tanítványaimnak?
Hogy: Én nem vagyok bírótok, hogy elosszam vagyonotokat. Én nem ezért vagyok jelen. De azért sem, hogy gyűjtsetek, mert akkor ismételten nem tudod, hogy ki vagy és hova tartozol.
S ekkor a földi kincsek megelevenednek, és gyűjtöd magadnak, és akkor azt mondom: Jaj azoknak, akik kapzsivá válnak, s jaj azoknak, akik arra törekszenek, hogy az örökségét megkaphassa, mert az őtet3 illeti meg, mert az az övé, s: „Azt én nem adom senkinek, és harcolok érte! Először lehet, hogy elkezdem szépen, később már lehet, hogy haraggal, gyűlölettel, indulattal.”
És akkor mondhatom azt, ahogy a példabeszédben mondottam a tanítványaim részére:
Ugye, van a gazdag ember, a földje sok termést hozott, és nem tudja, hova elhelyezni. Higgyétek el, ez egy nagy probléma, mikor valakinek van, és nem tudja, mit csináljon vele. Hát akkor kigondolja: „Hát még nagyobb helyeket készítek számára, hogy mindent jól el tudjak helyezni. És akkor a földi gazdagság kincsében azt mondom: »Hát, jól vagyok. Sokat termett a termés, sok évig elég a vagyonommal együtt, hát minek dolgozzak már? Eléldegélhetek, jól élhetek, ehetek, ihatok és mulathatok.«”
Ugye, milyen a földi gazdagsága?
Szinte kapzsivá válik.
És ekkor szól az Atya:
– Te, esztelen!
És ha ma számon kérik tőled lelkedet, hogyan van jelen a lelked, és mi lesz azzal a gazdagságoddal, amit összegyűjtöttél?
Már nem tudsz vele törődni, nem tudod, hogy mi történik vele, mert itt már nem a földi gazdagság a fontos, hanem az Isten kincsének gazdagsága a lélek jelenlétének működésével, mert ha számon kérik az életem lelkét, akkor tudjam, hogy hova tartozom, akkor tudjam, hogy mitévő lehetek, akkor tudjam, hogy merre indulhatok el, és van, aki felismer, és van, aki oda vezethet, és van, aki talán kezességet vállal értem, mert nem csak a földi gazdagság kincsére törekedtem, hanem megpróbálok az Atya szeretetében és az Atya kincseiben is gyűjteni, hogy a kegyelem működése így legyen teljes számunkra a mindennapokban és a mindennapokhoz.
Mert hogyan is tudod az Atyánál a mennybéli kincsidet gyűjteni?
Ha például a lelkedet kiegyensúlyozottá teheted, amikor tudod, hogy ki vagy, amikor tudod, hogy hova tartozol, amikor tudod, hogy mit szeretnél a mindennapi élet küldetésében és haladásában; amikor a lélek felismerésével elfogadod a felebarátodat és a testvéredet, amikor érzed, hogy a lélek kincse szinte összeköt a felebarát szeretetével.
És akkor érzed, hogyan is működik rajtad és benned az Isten kegyelme, a lélek szeretete az eggyé válásban és a felebarátban?
S akkor nem csak önmagamra számítok, és nem csak meghúzódva figyelek a földi gazdagságomra, amelyben lehet, hogy egy rövid ideig van örömöm, de hosszú távon nem lehet öröm benne, mert nem maradhat meg. És ha valami nem maradhat meg, akkor annak nem tudok örülni. Örülni csak annak lehet, ami jelen van, s ami segít, s ami átölel, és aki a szeretetet, az örömet és a békét árassza e kegyelemben a felismeréshez és a felismerésében.
S akkor már érzed, hogy hogyan is van jelen Atyám, vagyis, ahogy itt mondottam tanítványaimnak, Isten Országa, a működése a lélek ajándéka szeretetével. Mert ezek már, mikor fontosak nektek a mindennapi élet-jelenlétben, akkor tudod, hogy valójában neked mi a tennivalód e cselekvés által.
Majdan jött a harmadik tanítás: Tarts bűnbánatot.4
Mert ha bűnbánatot tartunk, önmagunkba nézünk, és láthassuk, hogy az nem a bűnbánat kegyelme és szeretete, „talán nem tartottam meg mindazt, amiről hallottam, s amire felkészítettek, hanem én önmagam akarom a bűnbánatot gyakorolni” – ezzel addig nincs is probléma, amíg lehet különbséget tenni, hogy mi is a bűnbánat a cselekedetekben, és a szeretet hogy’ elevenedik meg rajtatok és bennetek, és hogyan tud működni ez a kettő együtt a mindennap jelenében a szeretet által. Mert ha ezeket fel tudjuk ismerni, el tudjuk fogadni, akkor érezzük, hogy hogyan és miképpen tanított meg e tanításban Jó Jézus Krisztus Uram, hogy én hova tartozzam, és hogyan tartok bűnbánatot, hogyan tisztulok és nyílok meg, és hogyan fogadom el Általa a kegyelmeket, és a kegyelemmel hogyan tudok működni, s a kegyelemmel hogyan tudom elfogadtatni önmagamat, és hogy én is elfogadjam mindazokat, akik lehet, hogy most úgy érzem, hogy távol vannak tőlem, de a távolság nem lehetetlen, akiben él az igaz szeretet a kegyelmében. Mert az igaz szeretet erősít meg, védelmez, és megadja mindazt, ami fontos a mindennapi életemben. És akkor tudok bűnbánatot tartani, és nem félni mindattól, ami ez által jelen van, hogy önmagamba nézek, először felismerem önmagamat, és önmagammal szeretnék békét kötni az egyezségben és a szeretetben. És ha már ezek működnek teljes szívvel, lélekkel, odaadással, akkor tudom már a többi testvért is elfogadni, és tudok már a szeretet segítsége által kegyelmet nyújtani, hogy hogyan és miképpen működünk, hogyan és miképpen fogadjuk el a felebarátot és a testvért, és hogyan és miképpen próbálunk engedelmessé válni a mindennapok tanítása révén, amely a bűnbánatot hozta el számunkra.
Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam ma az ima erejét, ajándékát és kegyelmét, megadtam számotokra, hogy ne legyetek kapzsivá válva, hanem inkább működjön bennetek az irgalmasság-szeretet, a kegyelmem, hogy „én Atyám gyermekeként tudjak különbséget tenni mindabban és mindahhoz, hogy mi tartozik reám, és hogyan működök vele, és hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért, és hogyan próbálok segíteni neki, hogy ő se váljon kapzsivá, hanem a szeretet működése mutassa meg számára a meghívást az úthoz, az útban a kegyelem ajándéka révén”.
Mert ha ezek mind-mind rajtunk és bennünk működnek, akkor nem akarok olyan lenni, aki azt mondom: „Hát, van bőven, sok évig elég, hát mit törekedjek? Majd csak eléldegélek valahogy! Tudok enni, inni, ha kell, mulatni, és nem vagyok éber, és nem vagyok felkészült mindarra, hogy lehet, hogy kopogtatnak szívem ajtaján, hogy: »A lélek meghívásáért jöttem.«”
S akkor nem megijedni és elszomorodni kell, hogy: „Ilyen létezhet?”
Igen.
Mert hogyan értelmeztem a tanítást és a mondanivalót a kegyelem ajándéka révén?
És akkor tudom értékelni, felismerni, hogy hogyan kell bűnbánatot tenni, nem csak önmagammal, hanem a felebarát és a testvér felé egyaránt, egyformán, hogy egyek lehessünk a kegyelem szeretete révén a mindennapok ajándékában. Mert ha ezeket mind-mind felismerem és elfogadom, s talán most elhelyezem szívembe, lelkembe, és lehet, hogy sok, ami most bennem van jelen, de ha tudok különbséget tenni köztük és köztük, ha tudom sorba rakni őket, ha tudom, hogy mi a legfontosabb az én saját életvitelemhez, hogy hogyan és miképpen alakítsam ki a mindennapi életemet, akkor értem és érzem azokat a kegyelmeket a szeretet által, ami által tudom, hogyan szeretnék én megfontoltan bűnbánatot tartani Veled, Uram, Jézusom, e kegyelem szeretetével a mindennapokban, a mindennapokhoz.
S akkor fontos számunkra ez a tanítás, hogy elfogadom a testvért, aki talán hozzám tartozik, s akinek talán segítenem kell, hogy felismerje mindazt, amely körülveszi őt e kegyelem által, e működéssel a mindennapokban, a mindennapokhoz.
S ennek reményében ajándékozlak meg benneteket áldásommal, amelyet kiválasztott testvérem által árasztok felétek, hogy töltse be szíveteket, lelketeket, és működhessen rajtatok és bennetek.
És a mai áldásom elsőként az ima felismerésének, kegyelmének ajándéka, majdan, hogy „nem vagyok kapzsi, és szeretetben szeretnék élni, kiegyensúlyozva, a felebaráttal és a testvérrel, és nem akarok olyanná válni, hogy van elég, sokáig eltart még, és mit nekem, hogy hogyan és miképpen élek”.
Fontos, hogy különbséget tudjunk tenni ebben és ehhez.
És „majdan hogyan tartok bűnbánatot először önmagammal, lelkemmel, testemmel, egész lényemmel, és hogy ha ezt már felismertem, és megtapasztaltam, és jól érzem magam, akkor tudom kialakítani mások felé is a bűnbánat kegyelmét”.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme áradjon reátok ma e különleges tanítás szeretetével a felismeréshez, az elfogadáshoz és az elinduláshoz, hogy először önmagammal béküljek meg, önmagamat ismerjem fel, önmagamban legyen a szeretet e kegyelem szeretete által, s akkor tudok nyitni a felebaráthoz, a testvérhez a tanítás által, lehet, hogy egy fohász-imával, lehet, hogy egy átöleléssel, lehet, hogy azért, hogy találkozhatunk, és akkor érzem, hogy a szeretetben nincs helye kapzsiságnak, az irigységnek, nincs helye a földi kincseknek, csak Isten Országának jelenléte és szeretete, a lélek felismerése és elfogadása a működésében. És akkor, mivel már kiegyensúlyozottá váltam önmagammal, tudok bűnbánatot tartani, először önmagammal, majdan a felebarátaimmal és a testvéreimmel.
Mert a kegyelem a szeretetében így áradhat reátok, és működhet rajtatok és bennetek.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. november 7.
/0 Hozzászólások/in A 2014. év első pénteki tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
Köszöntöm az egyházi év utolsó Golgotáján mindazokat, akik ma jelen vagytok testtel és lélekkel.
És köszöntöm mindazokat, akik ma csak lélekben kísértek el benneteket e fájdalom-, szenvedés-, golgotai úton.
Az egyházi év utolsó Golgotája, hisz hamarosan eljön számotokra majdan a várakozás-idő. A várakozással elkezditek az új esztendőt az Egyházban, de még ma itt maradunk a tanítás felismerésének elfogadásában. Hisz ma az első tanítás számotokra az volt1, hogy milyen szolgák vannak jelen a mindennapi életben, hisz vannak olyanok, akik megtesznek mindent, amit utasítanak, amit követelnek, vagy éppen parancsolnak, de attól semmivel sem többet. És vannak azok a szolgákban, akik pedig a szokás hatalmában cselekszenek.
És hol vannak azok a szolgáim, akik pedig a szeretet szaván és szeretetből teszik meg mindazt, ami eléjük tárul a kérés vagy a fohász felismerésének elfogadásában?
Hisz a tanítás hogy is kezdődött?
Haza tér a mezőről a bojtár vagy a szolga, mindegy, hogy milyen néven szólítod meg, Én azt mondom: az egyszerű testvér, a testvér, aki éli életét, mert el van szegődve, és nem ezt mondja neki az ura: „ülj ide tüstént mellém”, hanem azt mondja:
– Övezd fel magad, készíts nekem ételt, italt, és amíg én eszem és iszom, szolgálj ki engem, majd az után te is ehetsz és ihatsz.
Hisz körbe jár, és kiszolgál.
De a tanításnak van az a szakasz-része is, amikor ezt mind megteszi, nincs köszönet érte, mert semmivel sem tesz többet, mint amit, ha az Írást vesszük magunk elé, akkor ott úgy van írva számotokra, hogy: amit parancsoltak neki.
Én, Jézus Krisztus Uratok pedig azt mondom: amit kértek tőle, ő csak annyit tett meg, egy kicsivel sem többet, hogy: „Talán kedveskedek, talán árasztom a szeretetemet, talán örömmel szolgálok fel?” – ezek nincsenek jelen, mert ezt nem kérték, vagyis írva vagyon: parancsolták.
Hányszor és hányszor a mai nap életetekben ti is csak azt teszitek meg, amit tudtul adnak számotokra, és amit kérnek tőletek.
Én a jelenben nem azt mondom, hogy parancsolnak, hanem amit kérnek tőletek.
„Semmivel sem többet, csak ezt szeretném teljesíteni, mert úgy érzem, ez az én feladatom, s a többivel nem törődöm.”
Akkor ti is mondhassátok magatokra, mint itt az Írásban, hogy „haszontalan szolgák vagyunk, mert a haszontalanságunkban többet nem adunk ki önmagunkból”, mint amit az Írásban: parancsoltak, vagy most a jelenben: kérnek.
Én, Jézus Krisztus Uratok e tanítás által hányszor és hányszor kéréssel fordultam felétek, és azt mondottam: Én vagyok a példa számotokra, mert Én nem parancsolok, nem követelek, nem utasítok a tanítványaim és a nép sokasága körében, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok maga a példa, aki megmutatom tanítványaimnak, a nép sokaságának a küldetés követésében, hogy hogyan és miképpen szabad cselekedni, és hogyan és miképpen teszem meg mindazt, ami a kérés a szeretetben, a tett, az öröm, a béke, a kegyelem. A fény átölel, s akkor már többet kaphattál, mint azt, amit parancsoltak, vagyis amire most kérnek.
De figyelni kell, hogy nehogy ilyen haszontalan szolga legyek, de olyan se legyek, aki a szokás és a muszáj hatalmában cselekszik, mert nehogy megszóljanak: mit mondanak a faluban, hogyan fogadnak el? Mert a hatalom a muszájban, a hagyományban talán ezt nem írja elő, hogy én elfogadjam felebarátomat és testvéremet. A hagyomány nem írja elő, hogy talán átöleljem, és árasszam a szeretetemet. A hatalom hagyományában nem fogadok el mindenkit, különösképpen azokat, akik nem kedvesek számomra.
Ugye, milyen könnyen lehet döntéseket hozni a hatalom hagyományában?
Mert a hagyomány, az jelen van, s megpróbálok a hagyományban élni. De a hagyományban nincsen megújulás, nem működik úgy a szeretet, nem vezet a béke kegyelméhez, és nem érzed a fény szeretetét és az átölelést. Mert a hagyományban egy kipróbált rendszer van, amelybe beleférek, s abból nem akarok kilépni, mert így tudom, hogy hogyan és miképpen cselekedjek.
Fontos, hogy e tanításban ezeket mérlegelni, és gondolkodni és cselekedni, hogy nem akarok sem haszontalan szolga lenni, sem a hagyomány parancs-szolgájában élni. Mert a hatalom, az nem biztos, hogy a szeretet szaván érkezik feléd és hozzád, sem a hagyomány. Mert a hagyományban, ha visszamegyünk a kezdetekhez, a múltban, de nem kell egészen a kezdetekig menni, csak menjetek pár évtizedet vissza, és magatok elé vetítitek a hagyományt, hogy a hagyományban jelen vagyok, de valahol elveszem. A hagyományban sokakat nem kell elfogadnom, és ha kell, ki is taszíthatom, mert a hagyományban ők nem illenek közénk.
Fontos, hogy ezeket mérlegeljétek, elgondolkozzatok, hogy ha már meghívott vagy a fény útján a szeretetedben, akkor szolga, haszontalan, vagy a hagyomány hatalmában akarsz részesülni és élni, vagy inkább testvérré válni, és a testvér szeretetében, örömében és a béke kegyelmében, a fényben elindulni és haladni a mindennapi élet-útpályán.
Ez a tanítás csak egy rövidke, egyszerű gondolatokkal.
Fontos, hogy értékeld, mert a szolga, ha nem akar tovább menni előre, s nem akar többet kiadni önmagából, akkor mindig megmarad szolgának itt lent, és nem tud, mibe megkapaszkodni, hogy kicsit elinduljon a középúthoz, mert fölfele se jó nagyon törekedni, hisz mondottam: onnan is lehet visszafelé esni, és nem találni a helyet.
Majdan megyünk a második tanításra2, amikor arról is van szó, hogy van a fügefa, s vannak más fák, akik, ha kihajtanak, életre keltek, akkor már boldogan mondhassátok: Hát elindulunk a nyár fele, és hamarosan nyár lesz, és még meg is éljük és megtapasztalhassuk, hogy már itt van, amiről még csak beszéltünk.
És milyen fontos megtapasztalni, amikor jelen van nektek Atyám Országa – vagyis a tanításban és az Írásban hogy is van írva?
Eljön Isten Országa, ahogy a nyár eljön és megtapasztaljátok, úgy eljön számotokra Isten Országa, sőt már előttetek van, vagy ha veszünk egy régebbi tanítást, akkor azt mondottam: már bennetek lehet az Isten Országa.
Elfogadtam a tanítást, elfogadtam a Szentlelket, elfogadtam az Élő Evangéliumot, elfogadtam a működést a kegyelem által, és elfogadtam, hogy felebarát vagyok. És ha már ezek mind bennem vannak, akkor már érzem, hogy bennem van Isten Országa a szeretet kegyelme által e megtapasztalásban. És akkor megtanulom, hogy mi az Ige, mert az Ige megmarad a tanítás Élő Evangéliumában, ez nem múlik el, és nem veszik el.
De a nemzedék se múlik el addig, amíg ezt mind meg nem tapasztalja, mert az Isten Országával Rólam, Jézus Krisztus Uratokról szól ez a tanítás, hogy Én az Ige által megjövendölt lettem, az Ige által eljöttem, az Ige által itt vagyok, az Ige által tanítok, szeretetet árasztok, és az Ige által megmutatom, hogyan lehettek ti is Atyám gyermekei Atyám Országában.
És ezt a nemzedék, ha felismeri és elfogadja, és megpróbál e szerint cselekedni és élni, akkor ő nem a pusztulásról beszél, mert ezt a tanítást úgy is lehet értelmezni, hogy jelen van a város, és a város pusztulását emlegeti meg, mert ha nem változnak, ha nem ismerik fel az Igét, ha nem ismerik föl a tanítást, ha nem érzik, mi a szeretet, akkor a nemzedékben elindul a pusztulás. Ég és föld is elpusztulhat és semmivé válhat, de a tanítás Igéje, az megmarad, amibe lehet kapaszkodni a segítségnyújtáshoz, a segítségnyújtásban.
Majdan jött a hónap, és mondhatjuk, közeledve az év végéhez, az ünnep, az Írás szerint, ahogy nektek most a jelenben írva van: a Király ünnepe. És ez a tanítás a Dicsőséges Királyról szólt, arról a Királyról, aki helyet foglalt dicsőséges trónusán.3 De mikor az Emberfia eljön az Ő összes angyalával, hogy helyet foglaljon e dicsőséges trónuson, és a nemzetek megjelennek Előtte, s ekkor a Király reájuk tekint, és végignéz rajtuk, és először azokat figyeli, akik úgy éltek, hogy ő megmaradhasson a testvérben, úgy éltek, hogy keresték az Emberfia szeretetét, tanítását, követését, küldetését a fény útján, hogy testvérré válhassanak, és haladhassanak a mindennapokban.
És akkor, mikor már az Emberfiú megjelent, majd Királyként elfoglalja dicsőséges trónusát, akkor a nemzetek előtt, kik hódoltak Előtte, elkezdi válogatni:
– Jobbomra mindazokat, akik a bárányban élnek a mindennapokban. S balomra, akik a kosokban élnek.
Hisz a Jó Pásztor hogyan cselekszik?
Ő is szétválogatja e nyájat bárányokra és kosokra. És akkor a bárányok felé, akik az igazak, így szól:
– Jöjjetek Hozzám, Atyám áldottai!
Ugye, milyen szép ez a megszólítás felétek, kik a testvéri, felebaráti szeretetben úgy éltek, hogy: „Mi bárányok vagyunk, és mi a Jobbjára szeretnénk kerülni. És ha majd halljuk ezt a szót a meghívásban, hogy: »Jöjjetek Hozzám, Atyám áldottai! Foglaljátok el helyeteket e Országban, e dicsőséges trónus mellett, amelyet egész életetekben készítettem, hogy ha eljött az idő, ti is itt lehessetek.«”
És miért kapták ezt a csodálatos meghívást?
Miért van jelen számukra ez a csodálatos hely, amelyet elfoglalhatnak?
Mert ők cselekedtek. Ők figyeltek a kicsinyekre, az elesettekre, az árvákra, a szomorúakra, a betegekre, és ezeken mind-mind megpróbáltak segíteni.
Most, ha az Írást vesszük, ott azt mondják, ahogy le van írva: Éhes voltam, és ennem adtatok. Szomjas voltam, és innom adtatok. Ruhátlan voltam, betakartatok. Beteg voltam, s meglátogattatok. Börtönben sínylődtem, és ti felkerestetek.
És ezt a mai nyelven hogyan is kell értelmeznetek? Hogy is mondottam?
Mert segítettetek azoknak, akik talán tőletek várták a segítségnyújtást, a kézfogást, a szeretet elfogadását, a szeretet átölelését, a tanítás mondanivalóját, lehet, hogy egy szóval, egy gondolattal kiegészíteni, és elmondani, hogy megérthessed, felismerjed és elfogadjad. Mert ezek mind a kicsinyek, és ha te valamit megtettél e kicsinyek közül, azt Nekem tetted. És akkor boldogan hívhatlak benneteket:
Jöjjetek, Atyám áldottai, és foglaljátok el a nektek készített helyet e dicsőséges trónuson és trónus mellett!
S akkor jönnek a Balján lévők, akikre – hogyan is szól az Írás a tanításában?
– Távozzatok Tőlem ti, átkozottak!
De miért is ők ilyenek?
Mert nem keresték az Én közelségemet a szeretetben, az örömben, a békében, a megbocsájtásban. Nem keresték, hogy eggyé válhassanak. Nem keresték, hogy ez által tudnak cselekedni, és tudnak adni és tenni. Ők élték az ők kialakult életüket, és ebbe a kialakított életbe semmi és senki nem fért bele.
És itt hogy van az Írás?
Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, és nem adtatok innom. Ruhátlan voltam, és nem takartatok be. Beteg voltam, s nem látogattatok meg. Börtönben sínylődtem, és nem kerestetek föl.
S akkor mit mondanak ezek is?
– Hát, Uram, mikor láthattunk Téged éhesnek, szomjasnak, ruhátlannak, betegnek és börtönben sínylődve?!
Hát nem vettétek észre a kicsinyeket! Nem vettétek észre a kicsinyekhez a segítségnyújtást!
Mert ha azokkal ezt nem tettétek meg, akkor Velem és Nekem nem tettétek meg!
Akkor ti mehettek az örök kárhozat ítéletére, és a Jobbomon, elfoglalva, dicsőséges trónus mellett pedig jöhetnek az Örök Élet szeretetéhez.
Mennyivel más így hallani, mint azt, hogy kitaszított legyek az örök tűz kárhozatára.
És ilyenkor van az, hogy szabad akarat cselekvésével érkeztetek a Földre. Mindenkinek megvan a saját élete, hogy hogyan és miképpen alakítja ki, hogyan és miképpen cselekszik, hogyan és miképpen fogad el, és hogyan és miképpen próbál így a felismert, meghívott úton haladni, vagy: „Nem veszem észre, nekem nincs szükségem e felismert, meghívott útra! Én inkább választom azt az utat a széles útban, ahol szinte könnyedén sétálok, és nem is vagyok magam, mert többen vagyunk rajta. És nem küszködök. Mit nekem az, hogy én vegyem észre azt a keskeny utat, amelyen lehet, hogy nem tudok így sétálni, így haladni, hanem küzdenem kell, tennem és cselekednem? Élni az élet mindennapjait, érezni a szeretetet? Érezni az öröm békéjét a kegyelem által?”
Igen. Mert ez a helyes a meghívott útban. De a szabad akarat a cselekvésében ezt nyújtja számotokra, hogy mindenki saját maga döntheti el, hogy hogyan és miképpen szeretnék élni, hogyan és miképpen ismerem fel ezt az Emberfiút a Királyban, a Tanítóban, hogyan ismerem fel, mikor árassza felém áldását, békéjét, örömét és szeretetét, hogy mindezzel betöltekezve én is egy teljes életű ember lehessek, és tudjak figyelni önmagamra, ismerjem önmagam, és ez által tudok megnyílni és segíteni mindazoknak, akik talán tőlem várják a segítséget. Mert akkor a szabad akarat cselekvésében másképp tudom elképzelni az én utamat, és másképp járom ezt az utat, és felismerem azt, hogy talán én is megkaphatom ezt a megszólítást: Jöjj, Atyám áldott gyermeke, és foglalj helyet itt Mellettem a dicsőséges trónusnál!
És akkor öröm járja át a szíved és a lelked a felismerésben és az elfogadásában.
De erre mindig a szabad akarat cselekvése tud rávetíteni és rávezetni. Senki nem parancsol, senki nem utasít, senki nem követel tőled, mert ha te ezeket megtapasztalod és hallod, akkor nem vagy önmagad, nincs emberi értéked a testvérben és a felebarátban. Te akkor olyan vagy, mint az a haszontalan szolga, akinek mindig megmondották, hogyan és miképpen cselekedjen, és mit tegyen: semmivel sem többet, és semmit sem kezdek el előbb, csak akkor, amikor utasítottak, s amikor elmagyarázták az utasítás fontosságát.
Fontos, hogy átgondoljuk, hogy ez a szolga akarok-e maradni, vagy ki akarok ebből lépni, és több lenni, és felismerni a fényt a meghívott útban, és átlépni erre az útra, amely az Örök Élet fényéhez vezet e kegyelemben, mert tudom, hogy akkor valójában milyen ember vagyok a testvérben, a felebarátban, akit, ha szét is válogatnak, mégis legyen helyem a bárányok között, és ne kerüljek a kosokhoz.
De ha még oda kerülök is, és a jelenben rádöbbenek, hogy ez talán nem jó, mert valaki segít a szeretet szaván rávezetni a helyes útra, soha nem késő megállni, önmagunkba nézni, elgondolkodni, hogy: „Valójában, Uram, Te mit vársz tőlem e szabad akarat cselekvésében?”
És ha megnyitod szíved és a lelked, és valóban őszintén teszed fel a kérdésedet, megkaphatod a segítő választ a felismeréshez, az elfogadáshoz, és ez által az elinduláshoz.
Ennek reményében árasztom felétek ma áldásomat kiválasztott testvérem által, hogy töltse be szíveteket, a lelketeket, öleljen át e mai tanítás fénye az örök fényben, és mutassa meg számotokra a felismerés útját, hogy jöjjetek Hozzám, Atyám áldottai!
És ennek reményében árasztom áldásomat.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme áradjon reátok, töltse be szíveteket, lelketeket, egész lényeteket, és mutassa meg számotokra a fény szeretetével a megvilágított, helyes utat, amelyre „igyekszünk és törekszünk, hogy mi is ott helyet találhassunk a bárányban, mert idővel megkapjuk a meghívást a fény örök életéhez, a dicsőséges trónus mellett, hogy azt a helyet, amely számunkra elkészíttetett, elfoglalhassam, és örömmel élhessek e Országban, e kegyelemmel”.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. december 5.
/0 Hozzászólások/in A 2014. év első pénteki tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
Köszöntöm testvéreimet a mai napon, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedtetek, hogy ismét egyek lehessetek e fájdalom, szenvedés Golgotájának ünnepében e várakozásban. A várakozás, amely most eljött számotokra, hogy felkészüljél szíveddel, lelkeddel, egész testeddel, hogy valójában teljes legyen a felkészülési időd az ünnephez.
A mai nap tanítása is így szólt felétek és hozzátok. Hisz ha csak az első tanítását vesszük, akkor arról van szó számotokra, ahogy most ebben a hétben vagytok, és megjelent előttetek a fény a világosságában, hogy nem csak szemetek előtt látjátok, hanem megnyissátok szíveteket, hogy befogadhassátok a fényt, a világosságot e kegyelemmel.
Az első tanításában pont erről van szó, hogy ő a fény, aki már eljött, és akit nem ismertek fel. Mert hogyan is szólt a tanítás?
A tanítványaim megkérdezik:
– Miért mondják azt az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?1
Valóban, Illésnek kell eljönnie. Illés eljött, és helyre rakott mindent, ami fontos és szükséges volt.
De Én azt mondom nektek, hogy Illés már eljött, és mégsem ismerték fel, kényük-kedvük szerint bántak vele, holott ő világított, és mégsem ismerték fel a népben, mert a világosságot is a dicsőség, fény ragyogásában csak ideig-óráig tudták elfogadni, és gyönyörködni benne.
Ezért hát azt mondom nektek, hogy Illés eljött, és nem ismertétek fel, ahogy eljött az Emberfia is, és Őt sem ismertétek fel. Ezért fog az Emberfia mindezektől szenvedni.
Most a fény a világosságában kiutat mutat nektek a mindennapi élet sötétségéből, hisz sokan és sokan még mindig nem veszitek észre, hogy sötétben jártok, fényre vártok a világosságban, hogy erőt adhasson a felismeréshez és az elfogadáshoz. És akkor már boldogan mondhassátok: „Már nem sötétben járunk, hanem a Fény világossága ad nekünk helyet az út haladásában, elfogadásában, a felismerésben.”
Mert ha már a fény, a világossága, a sugarai átölelnek, akkor a fény sugarainak jelenlétében szinte gyönyörködni lehet, megtelni szívünkkel, lelkünkkel, egész lényünkkel, és érezni ez által a kegyelem működését, hogy felkészült lehessél e várakozásban mindarra és mindahhoz, ami előtted van, de még nem ismerted fel, s nem tudtad elfogadni, és ez a várakozás rávezet e szeretet kegyelme elfogadásában és elfogadásához.
Majdan jött a második tanítás2, ahol már a tanítványok, ugye, felismerték, hogy ez a tanítás nem másról szólt, mint Keresztelő János eljöveteléről. De most nem a pusztában hajló nádszálról akarok nektek szólni, hanem most arról, amikor Keresztelő János előtt megjelennek a zsidók, és tanúságot kérnek tőle az igazságról, hisz ő a hírvivő az eljövetelben, hogy előkészítse az utat, az ő szavát idézve: „annak, aki hatalmasabb, s aki utánam jön”. S akkor Én a felkérésben tanúságot tehetek erről az igazságról. De ezt az igazságot a tanúságtételben mégsem ismertétek fel, mégsem fogadtátok el, szintén csak ideig-óráig volt rá szükségetek. S akkor Én, Jézus Krisztus Uratok megjelenek, akit szintén még mindig nem ismertetek fel, és mégis várjátok, hogy Én is tanúságot tegyek, talán Önmagamról.
De Én nem azért jöttem, hogy tanúskodjam. És nincs szükségem az emberek által a tanúságtételre.
Én az vagyok, aki a tettekkel cselekszik, amelyet a tettekben Atyám Reám bízott. És majd a tettek tanúságot adnak mindarról, ami bevégeztetett, s ami megjelent előttetek.
És akkor megértették, megérthetitek, hogy Én nem más vagyok, hanem az, akit az Atya küldött a cselekedetek révén.
S akkor felismeritek ezt a világosságot, mert a hírvivő az eljövetelében is fény volt, világított, de mégsem akarták felismerni és elfogadni.
Többen és többen, ha megjelenik előttetek a fény, nem igen akarjátok elfogadni, inkább meg akartok maradni még mindig a sötétségben, a múlt golgotai tanítást felemelve a megemlékezésben, a szokás hagyományában?
Mert tudjátok, mondottam, a szokás hagyománya nagy úr, és mást nyújthat számotokra, mintha felismeritek a fényt, a világosságot. Mert hogyan lehetne ezt nektek úgy megadni, hogy felismerd, megérthessed és elfogadjad, hogy a tanítás, mind a kettő, a hírvivőről és az előkészítő út jelenéről szól?
Ő nem más, mint Keresztelő János, aki fény volt és világított, és tanúságot tett, és a tanúság mégis eltávozott, nem maradt meg, csak ideig és óráig.
És mikor ő jelen lett, kényük-kedvük szerint bántak vele, nem törődtek mindazzal, hogy ő valójában kicsoda, és miért is jött el.
Most a várakozásban ezért szól felétek ez a tanítás, s a tanításban nem kimondottan az, amelyet más évek megkezdésében kaptatok, hogy miért mentek a pusztába, és mit lássatok a nádtól lengett szélben, teveszőr ruhában, a pusztában kiáltó hangban? Hisz az is ő volt, aki világított. De ott a más megjelenése volt számotokra a várakozás felkészítésének elfogadásához.
Most már, ha te elfogadtad a várakozásodat, elfogadod a Fényt a világosságban, nemcsak szemeddel, hanem szíveddel és a lelkeddel, itt a bensődben, és befogadod ezt a sugár-ragyogást a fényből, ez által erősödhetsz, és utána ezt a fényt a ragyogás sugarában haza viheted, és áraszthatod, mert érzed, hogy működik a kegyelem, érzed, hogy a kegyelem elvihet a szeretethez, ahhoz a szeretethez, amely hamarosan ismét nemcsak szemetek előtt, hanem a szívben is meggyullad, és ahogy mondottam már a kezdetek tanításában, hogy mikor egy fény világít3, már akkor is látsz, és nem sötétben jársz. Ha már kettő fény világít, akkor szinte már úgy látod, hogy teljes számodra a világosság, és már nem tévedek el, mert tudok haladni.4 S mikor már három fény meggyullad szemed előtt és szívedben, akkor már jelen van a szeretet, és jelen van az öröm a családban, öröm a családhoz, az eggyé váláshoz.5 És mikor már négy fény világít szemed előtt, majd szívedben, már akkor felkészülsz, hogy ezt mind, mint egy szép, egymásra épülő koszorú, összeköti a béke fénye, és nyugalmat áraszt. S akkor tud működni a fény a világosságában a szeretettel, az öröm kegyelmének, békéjének nyugalmával, és teljes lesz számodra a várakozás kegyelme, felkészülve, hogy: „Igen, nemcsak szememmel, hanem szívemmel is felkészülök, mert valaki ismét eljön, valaki ismét meglátogat, valaki ismét árassza a Fényt a sötétségben.” És akkor már boldogan mondhatod, hogy: Betlehemnek pusztájában Földre szállt a Szeretet.6
Az a Szeretet, amely a mai nap is jelen van, de ezt a Szeretetet nemcsak szemeddel, nemcsak füleddel, hanem a szíveddel is fel kell ismerni, megtapasztalni és elfogadni. És akkor a várakozás valóban a Fény világosságának, sugarának gyönyörét, ajándékát és kegyelmét nyújtja számodra és számotokra.
A mai nap a harmadik tanítás szinte már teljesen az ünnep közelségét nyújtja, mert hogyan is történik?7
Most nem teljesen az elejétől kezdtem e tanítást, ez most csak egy szakasz, mert először van a hírvivés, a felkeresés és az elfogadás, a megtapasztalás, és majdan az elindulás. S akkor Mária útra kel, és elindul, hogy felkeresse rokonát, Erzsébetet, hisz hírül kaphatta, ő is gyermeket vár. És virág és lomb lengedezik, és kíséri Őt útján. És mikor betér a házba, köszönti Erzsébetet, és fellendül a köszöntése, és szíve alatt felujjong a magzat. És szinte meglepődik:
– Honnan lehet az, hogy az én Uramnak az Anyja jön szerény hajlékomba, és meglátogat?!
Mert a szeretet, amely jelen van a szívben és a lélekben, ezt az indíttatást adta, hogy elinduljon és meglátogassa idős rokonát, hogy együtt tudjon vele örülni a család érkezéséhez. Mert már ők is egy család lesznek, és a család, az öröm szeretetének kegyelme megadta, hogy hogyan és miképpen kell felismerni, elfogadni és eggyé válni vele. És akkor már öröm és boldogság a köszöntés, amely fülemben csendül, és már nem is szavakkal, hanem szinte kifakadó énekkel köszöntjük, mert meglátogatta rokonát, Erzsébetet, hogy szeretetet sugározzék számára a szív, a lélek és a találkozás, ezt mind-mind összekötheti, mert ettől nagyobb öröm nem kell, mint mikor két asszony a szeretet örömével találkozik, hisz mind a ketten gyermeket várnak. És a gyermekvállalásban – hogy is mondjuk? Az egyik lett a hírvivő és előkészítő az út eljöveteléhez, mert „hatalmasabb lesz az, aki utánam jő”. A második pedig az, aki nem más, mint hallgatott mindarra, amely beteljesedett, és az Ige valóban Testté lett, és megjelenik nemcsak szívünkben, lelkünkben, hanem Őt már láthatóan is, szemünkkel, és érezzük, hogy ez a várakozás valójában mit tud nyújtani számotokra e kegyelem, ajándék működésében.
És ez is számotokra egy csoda. Nem különleges csodákat kell várni. A csoda itt van előttetek, szinte így lehet kínálni, hogy felismerjétek, elfogadjátok, szívetekbe zárjátok, és megengedjétek, hogy ez a csoda a kegyelem ajándékával működjön rajtatok és bennetek, és megmutathassa számotokra mindazt, ami által e várakozásban fel tudtok készülni, el tudtok fogadni, meg tudtok erősödni, és valóban készen álltok az érkezésre, az érkezésben a látogatásra, hogy a fény, a szeretet, az öröm és a béke valóban teljes legyen számotokra e látogatással a szívben, a lélekben és egész lényetekkel.
Én ma számotokra e szeretet, öröm tanítását tudom nyújtani, hogy valóban felkészültek lehessetek, és örömben éljetek, és az öröm megváltoztasson benneteket, és szinte kivetítődjön arcotokra, hogy: Igen, a tanítás, a kegyelem megadta mindazt, ami fontos e mindennapi egyszerű embernek a testvérben. Ezért nem kell fizetni, ezért nem kell könyörögni, ezért nem tudom, nem tudom, milyen nagy erőt kellene kifejteni, ez mind így van előttetek, csak fel kell ismerni, komolyan venni, befogadni és megengedni, hogy működjön rajtad és benned, s ez által vezessen e meghívott úton. És akkor öröm és boldogság járja át e várakozásban nemcsak téged, jelen lévő testvéremet, akik ma megjelentetek, hanem mindazokat, akik lélekben vannak jelen, és majdan szembesülnek a tanítással, s a tanításból felismerik mindazt, ami egyenként neked, neked, neked és neked szól, mert mindenki a testvéri felebarátban felismeri az ő saját tanításának ajándékát, kegyelmét, fényét, világosságát, hogy működhessen rajtatok és bennetek.
S ennek reményében árasztom felétek ma a Fény, a Szeretet kegyelmét, az öröm felismerését és a békének a nyugalmát, hogy teljes legyen számotokra ez a kegyelem, érintse meg szíveteket, lelketeket, hogy ez által tudjatok működni, felkészülni e várakozásban, e kegyelem ajándékában mindahhoz, amire szükségetek van, és mindabban, hogy valaki meg tud látogatni, megérinteni szívedet, érezni a Fény, Világosság szeretetének, örömének békéjét.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme pedig a működésében teljességet nyújtson számotokra e felismerés elfogadásának ajándékához, hogy eggyé válhassatok vele, és vele együtt éljetek, és örüljetek, mint ahogy a két Asszony találkozása örömtől énekbe fakadt, és megértették, hogy: Tudtunk hinni mindabban, amiről szólt a tanítás, és mindabban, hogy az Ige Testté lett, nemcsak előttünk, hanem szívünkben és a lelkünkben.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 8. NAGYBÖJT 1.
/0 Hozzászólások/in A 2014. évi bűnbánati idő tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
Az első Golgotán nem volt ismeretlen számotokra a tanításom, hisz a tanítást ma az imáról adtam nektek1, hogy hogyan és miképpen lehet imádkozni, hogyan és miképpen lehet átélni, hogyan és miképpen lehet helyesen imádkozni, hisz azt mondottam, ti ne úgy imádkozzatok, mint a farizeusok, hogy sokat beszélnek, mert azt hiszik, hogy ha sokat beszélnek, előbb lesz a meghallgatás.
Én azt mondottam, ti ne kövessétek őket, és ne utánozzátok. Ti imádkozzatok úgy, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok adom nektek a tanításban. Hisz azt hiszik, ha sokat beszélnek, akkor nagyobb a meghallgató kegyelem. Holott Én, Jézus Krisztus Uratok azt tanítottam nektek, hogy az ima helyességében úgy imádkozunk, hogy megbocsátás legyen a kegyelem által.
Hisz most vegyük ezt az imát, ami ebben az Evangélium tanításában van jelen, mikor mondom nektek: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben van.”
Ilyenkor Atyámhoz fordultok az ima révén. És ilyenkor azt mondom nektek, hogy ti, mielőtt szólásra nyissátok ajkatokat, és kérni akartok Tőle, Ő már tudja, hogy mire van szükségetek. De ha ezt így mind megérted, felismered, elfogadod, akkor mégis azt mondjátok, hogy: „Minek is imádkozzam?”
Mert az ima helyessége, fontossága, az megmutatja nektek az élet kegyelmét és ajándékát, mert, ahogy mondottam, Atyához fordulsz.
És akkor utána folytatod: „Jöjjön el a Te országod.”
Ugye, az országról már tanítottam nektek, hogy — Én úgy mondottam nektek, Jézus Krisztus Uratok —, hogy Isten országa köztetek van, Isten országa bennetek van.2 Itt meg azt mondjátok: „Jöjjön el a Te országod.” Mikor már megérted az ima lényegét, akkor már benned van, eljött.
„Legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy itt lent a Földön is.”
Mert az akarat, a cselekedet, a kegyelem csak így tud működni rajtatok és bennetek. És akkor már itt a Földön működik a mindennapi életben.
És akkor utána jön az, amikor azt mondod: „A mindennapi kenyeret add meg nekünk ma.”
Mert minden nap kérheted a kenyeret, de mindig arra a napra, ami most a ma napot jelenti számotokra, hogy fontos, hogy a kenyér, amely táplálék a léleknek és a testnek, amivel eggyé válsz, hisz helyet készítesz önmagadban, kialakítod szíved nyitottságával a tabernákulumot, hogy befogadd a Mindennapi Kenyeret ma a szeretet kegyelme által. És élő ez a Kenyér, amely eljön hozzád.3
Mert ha ezeket mind-mind így megértitek, felismeritek és elfogadjátok, akkor tudod az ima fontosságát a helyes felajánlás részében.
S utána jön az a szakasz, amit sokszor már mondottam nektek: „Bocsáss meg nekünk, hogy megbocsáthassunk mi is az ellenünk vétkezőknek.”
Ezt a mondatot az ima révén sokszor és sokszor komolyan kellene venni. Ahogy mondottam már többször: ha komolyan veszed a saját életedet, akkor másképp éled az élet értelmét a mindennapokban.4
Most mondom azt nektek: Komolyan veszitek ennek az imának a fontosságát, jelenét a megtapasztalásban?
És te komolyan meg tudsz bocsátani az ellened vétkezőnek?
Vagy csak: „Elmondom az imát, mert ez is benne van az imában, és nem törődöm a fontossággal, a helyességgel, a megtapasztalással, a kegyelemmel. Mert ha én nem tudok megbocsájtani — most jelképesen mondom neked, neked, neked vagy neked —, akkor én hogyan várjam, hogy ti megbocsássatok?”
Ugye, milyen szép, hogy kölcsönösen működik ebben az imában ezek a mondatok, ezek a szavak a helyes, pontossági sorrendjében?
„És ha már én megbocsájtok az ellenem vétkezőknek, akkor remélhetek, hogy nekem is megbocsájtanak.”
És akkor már boldogan mondom: „Ne engedj kísértésbe esni.”
Ugye, milyen jó ezt megtapasztalni?
De emlékeztek, valamikor a kezdetben azt mondottam: „Ne engedj minket kísértésbe.” Ugye, könnyedén, megtanulva így imádkozzátok.5 De a könnyedében a helyes pontosságát most így mondom: „Ne engedj minket kísértésbe esni.”
Ez fontos, mert ha már megbocsátottam, nekem is megbocsájtanak, akkor megpróbálok úgy élni, hogy nem akarok kísértésbe esni. Megpróbálok a szeretet kegyelmével élni a mindennapokban.
És akkor már nincs félnivalótok. És akkor nem azt mondod, hogy: „Ne vigy minket kísértésbe” — „Ne engedj minket kísértésbe esni.”
S akkor érted, hogy az ima mit nyújt számotokra.
És akkor ezek a kis szakaszok még itt a végén, ami az Evangéliumában jelen van: Mert ha ti megbocsájtotok az embereknek, akkor mennyivel jobban bocsájt meg nektek a Mennyei Atya!
De ha ti nem tudtok megbocsájtani az embereknek a felebarátban, a testvérnek, akkor hogyan bocsásson meg nektek a Mennyei Atya?
Ugye, milyen könnyű megérteni az imának a helyességét, pontosságát a felismerésben és az elfogadásában, a megtapasztalás részében?
Hisz ez az ima sem volt a tanításában már ismeretlen számotokra, hisz volt idő, mikor többször és többször elmondottuk közösen, hogy működjön az ima alatt a kegyelem ajándéka, hogy átöleljen, hogy felmelegítsen, hogy érezzem, az imának mondanivalója van, érezzem, hogy az ima alatt mintha simogatna valami, hogy érezzem, hogy az imát most elküldöm a felajánlásban, és biztos legyek, hogy az ima a meghallgatásában elhozza mindazt, amire szükségem van a meghallgató kegyelem által. És akkor már tudom, hogy mi a helyes a pontosságában, a kegyelem működésében, a megtapasztalás ajándékában, és akkor biztos vagyok, hogy az imát, ha úgy mondom el, hogy közben megélem annak tanításának mondanivalóját, és nem csak elhadarom, és nem csak elmondom, hogy minél többet, többet és többet imádkozzam — akkor már nincs a pontosság működésének kegyelme, akkor már nem érzed a mondanivalót, nem érzed általa a szeretetet, nem érzed általa a kegyelmet az ajándékában, akkor lehet, hogy azt mondod: „Imádkozom, és mégis üresnek érzem magam. Mert megszokásból mondom.”
De a megszokásnál nem azt mondom és várom tőletek, hogy néha, mintha egy betanult szöveget mondtok, kimérten, mert néha van, mikor így imádkoztok: „Mi Atyánk, aki a Mennyekben vagy! Szenteltessék meg a Te neved. Jöjjön el a Te országod; legyen meg a Te akaratod, amint a Mennyben, úgy a Földön is. Add meg nekünk a mindennapi kenyeret. És bocsáss meg nekünk, hogy mi is megbocsáthassunk az ellenünk vétkezőknek. És ne engedj minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.”
És akkor még, mikor imádkozik: „Üdvöz légy, Mária!”
És nem mindenki tudja ezt a követést tartani. Akkor van az, hogy mindig egy taktussal lemaradtok.
Ilyenkor van az, hogy egymásra tekintetek, hogy ki nem akar megint együtt és szépen imádkozni, mint amikor a kezdetekben tanultuk, s mikor imádkoztatok, és nem egymásra kellett figyelnetek, csak önmagatokra. És az önmagatokban is, hogy tudom, hogy mit imádkozom a pontosság helyes sorrendjében, és akkor olyan — mint ahogy ti, a saját szavatokat használom most —, hogy egy száj mondja. Pedig lehet, hogy tízen vagy tizenöten imádkoztok, és mégis, ha csak egy pillanatra valahol megállsz, kicsit távolabb, és becsukod a szemed, és nem nézelődsz, csak szívvel és lélekkel figyelsz, és akkor megtapasztalod: „Igen, együtt, egy szájként imádkozunk. Milyen csodálatos!”
És akkor nem hadarunk, nem sietünk, nem húzzuk el, nem kimérten imádkozunk.
Néha van olyan engesztelési napotok, amikor igazán lehetne szólni: „Na, most fáradtak vagyunk-e, vagy sietünk-e, vagy csak hadarunk, vagy csak minél előbb vége legyen?”
Ehhez be lehet sorolni, hogy mikor, hogyan és miképpen mondjátok a pontosság helyes sorrendjét a felajánló imában, a felajánló kérésben, a felajánló fohászban és a mérhetetlen nagy hálában.
Ezekre, ha kicsit figyeltek, de nem másokra, mindig először önmagadra. És ha önmagaddal már tisztában vagy, érzed a kegyelmet, érzed a működést, érzed a szeretetet, akkor már tudod, hogy: „Boldogan imádkozhatom együtt a testvérekkel. És nem kell figyelni, nem kell meglepődni, nem kell megjegyezni, mert már szívből, szeretettel és átéléssel imádkozunk. És akkor tudjuk az imának működését, ajándékát, kegyelmét a szeretetében.”
A második tanítás6 pedig ehhez folytatódik: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet — hisz ez úgy van leírva számotokra.
Emlékeztek, hogy a régiek hogy mondották?
Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondom nektek:
Szeresd ellenségedet. Tegyél meg érte mindent, amire szüksége van. Próbálj imádkozni érte, és ne törődj azzal, hogy ha kicsúfol, megaláz. Te arra gondolj, hogy: „Én a tanításban élek, a tanítás működése révén én azt érzem: szeretem őt, még akkor is, ha gyűlöl, ha megaláz, ha megvet, ha kitaszít. És imádkozom érte, hogy ő is Isten gyermekévé válhat e kegyelem működése által.” Mert a szeretet le tudja győzni a gyűlöletet, az irigységet, a kapzsiságot, a féltékenységet. A szeretettel sok mindent meg tudsz változtatni, a szeretettel több mindent tudsz elérni, érezni a működés kegyelmét. És akkor, mikor tisztában vagy a szeretet szavának jelentésével, akkor már boldogan mondod, hogy „jót cselekszem, imádkozom, és boldogan fogadom el azt, amikor azt mondjuk, hogy a Mennyei Atya, amikor felvirrasztja e napot az igazakra és a bűnösökre egyformán”, mert az igazak ugyanúgy részesülnek belőle, mint a bűnösök. És ha esőt ad, azt is megkapják az igazak is, és a bűnösök is. S akkor nem azt nézem, hogy most én igaz vagyok-e, és — jelképesen mondva — te nem vagy igaz.
Ne ítélkezzetek senki felett7, ne vonjatok ítéletet, mert eljön az az idő, amikor felettetek is ítélkeznek a cselekedetek és a tettek révén. És akkor örülsz, hogy te szeretted ellenségedet, jót tettél a cselekedetekben, imádkoztál érte, hogy Isten vagy — ahogy mondjuk — Mennyei Atya gyermekévé váljon. És akkor nem irigykedsz azon, hogy nem csak a jóknak, hanem a gonoszoknak is felvirrad a nap, nem irigykedsz azon, hogy eső jut az igazaknak és a bűnösöknek is, mert te a felebaráti, testvéri szeretetben megbocsájtasz, a megbocsájtás kegyelme által megpróbálsz úgy élni, hogy tökéletes legyél, amilyen tökéletes a ti Mennyei Atyátok, akinek gyermekei vagytok, akihez tartoztok, aki által a küldetés követésében is felismeritek önmagatokat, és megpróbáltok a szerint élni és cselekedni, és elfogadni elsőként önmagad, a felebarátot, a testvért, és elfogadod mindazokat, akikért imádkozol, és akiket gyűlölsz, vagy éppen haragszol rájuk. Mert számukra is kéred a kegyelem ajándékát a működésében, számukra is kéred a felismerést az elfogadásában, és számukra is kéred, hogy legyen jelen a fény a világosságában a felismeréshez, az elfogadáshoz, és ez által az elinduláshoz. És akkor talán megtapasztalod, hogy hogyan van jelen a változás a mindennapi életben, hogyan van jelen a kegyelem a működésében a felebarátban, a testvérben. S akkor már nem azt mondod, hogy ellenségem a gyűlöletében, hanem a felebarátom és a testvérem, mert imádkoztam érte a jócselekedetek által8, hogy a kegyelem reájuk is áradjon, és működjön rajtuk és bennük. És akkor már ők is, mondhatjuk azt, hogy felvirrad a nap a jókra, s akkor már nem azt mondom, hogy csak a gonoszokra, hanem felvirrad a nap a jókra, és akik változtatnak a megtapasztalásban. Esőt kapnak az igazak, és a megtéréshez változó testvéreknek is a kegyelem által a működésben. Mert akkor érzed, hogy valóban igazi testvérré váltál, és a tökéletességet gyakorlod, „elsőként önmagamon, és majdan a felebaráton”. És nem parancsolok, nem követelek, nem utasítok, nem taszítok, és nem mondom meg, különösképpen, hogy hogyan és miképpen kellene cselekedni.
Ha működik a kegyelem, ha jelen van a szeretet, ha felismertem önmagam, ha felismertem önmagam megbocsájtását, akkor már nekem is megbocsájtanak. Ha felismertem a testvéremet, akiért imádkoztam, hogy ne a gyűlölő testvérem legyen, az ellenségem, hanem felebaráttá váljon, akkor már azt mondom: „Működik a kegyelem az ajándékában.”
És e bűnbánat-idő első Golgotáján a tanításom így szólt felétek, ezt nyújtottam számotokra, hogy elindulni a változás felé, a változás kegyelme által a mindennapokban, a mindennapokhoz.
És ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom, töltse be a megnyitott testvérem szívét és lelkét, hogy érintsen meg benneteket ez a szeretet a működő kegyelemmel, öleljen át benneteket, segítsen felismerni önmagatokat, segítsen, hogy „elsőként megbocsássak önmagamnak, s akkor én is megbocsájthatok másoknak, és akkor nekem is megbocsájtanak”, mert a kegyelem az ajándékában így működik.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme, ami már a tanítások által élővé vált, működjön rajtatok, bennetek, világosítson meg a mindennapokban, a mindennapokhoz, hogy testvéri-felebaráti szeretetben működjetek, és segítsetek mindazoknak, akiknek szükségük van e kegyelem által.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
Programjaink
A Golgoták programja A Golgoták időpontja:…
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 14. NAGYBÖJT 2.
/0 Hozzászólások/in A 2014. évi bűnbánati idő tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
Köszöntöm testvéreimet a bűnbánat második Golgotáján, akik meghallottátok hívásomat, és a hívásban engedelmeskedve elzarándokoltatok, hogy egyek legyetek e szeretet kegyelme által.
A bűnbánat első Golgotáján a tanításom az imáról szólt felétek, hogy hogyan és miképpen imádkozzál, hogyan és milyen értéke van az imának, hogyan és miképpen tudod felajánlani, hogyan és miképpen tudod elfogadni, és hogyan és miképpen tudsz megbocsájtani elsőként önmagadnak, felebarátodnak és testvérednek.
A második tanítás pedig a szeretetről — mert ugye, hogy is mondták a régiek? Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Gyűlöld ellenségedet.
Én pedig azt mondottam: Szeresd ellenségedet, mint önmagadat. És azt mondottam: Ha olyan vagy, aki csak azoknak köszön, akik kedvesek előtted, akkor mennyivel teszel te többet, mint egy vámos vagy egy farizeus?
Tudni kell megbocsájtani, és tudni kell elfogadni a kegyelmet a szeretetben, hogy ez által legyetek erősek.
És akkor folytatódik a mai nap tanítása1, amikor arról szól, hogy Mózes székében valójában kik foglalnak helyet, kik azok, akik a törvényeket elmondják számotokra? De a törvényekben, azt mondottam, hallgassátok meg, fogadjátok meg, és a törvényekben tegyetek meg mindent, de a tetteikben ne kövessétek őket. Mert a tettekben mit is csinálnak? Összekötnek terheket, és vállaitokra helyezik, de ők maguk egy ujjal sem nyúlnak hozzá. Imaszíjukat szélesre szabják, hogy mindenkinek szembetűnő legyen. Köntöseiken a bojtokat is megnagyobbítják, hogy ők elvárják a figyelmet, a hajbókolást, a köszöntést, és netán a megszólítást a rabbinak, azaz mesternek?
De mit mondottam?
Ne hívjatok ti magatok között senkit sem mesternek, mert egy a ti Mesteretek, akinek testvérei vagytok. De ne hívjatok atyának se senkit, mert egy a ti Atyátok, a Mennyei. És tanítónak se hívjatok senkit, mert egy a ti Tanítótok, a Krisztus.
S ezeket néha hogyan is lehet értelmezni a tanító szék tanításában most a jelenben? Kik azok, akik szeretnek fő helyen lenni? Kik azok, akik elvárják, hogy szinte így hajolj nekik? Kik azok, akik nektek utasítanak, parancsolnak, kitaszítanak, ha kell, követelnek?
Ezek — kérdezem Én tőletek, Jézus Krisztus Uratok —, ezek a törvény tanításai vagy az ember tanításai a tettekben?
És akkor már tudsz válaszolni, hogy te melyiket tegyed, mi szerint élhessél, s mi szerint cselekedjél, mi a fontos a mindennapi életedben, hogy el tudd fogadni szeretettel és kegyelemmel a működésben az életet, és haladni a mindennapokban. Vagy pedig megpróbálsz úgy élni és cselekedni, hogy: „Ami nekem kedves, azt elfogadom: a megszólítást, az üdvözlést, a fejhajtást, a fő hely elfoglalását. Felmagasztalom magamat.”
De ha felmagasztaltad magad, megaláznak.
És aki kicsinyes, megalázza magát, azt pedig felmagasztalják.
Érezni kell, hogy a tanítás hogyan van jelen.
Mert ugye, azt mondottam: Kik foglalják el a helyet Mózes székében?
Írástudók, farizeusok, vámosok?
És a jelenben vannak-e írástudók és farizeusok? Vannak-e olyanok, akik elvárják, hogy ti előttük fejet hajtsatok? Vannak-e olyanok, akik terheket rónak a ti vállaitokra a megaláztatásban, a kitaszítottságban?
Megtapasztalható-e a tanításnak ez a szakasza a felismerésben?
Vagy éppen az alázatosság részében cselekszünk?
Mert ha Én vagy te, testvérem, megalázod önmagadat, eljön az idő, amikor ezért felmagasztalnak, érzed a kegyelmet, érzed a szeretetet, érzed a békét, érzed az örömet, és tudod, hogy hogyan és miképpen kell élni és cselekedni.
De folytatódik ez a tanítás a példabeszédében, egy második példabeszédet elmondva2, hogy van a gazdag ember, aki szőlőt telepít. Gödröt ás a taposóaknához, sövénnyel bekerítette, őrtornyot is épített. Majdan kiadja a munkát a szőlőmunkásoknak, és ő elutazik. De most már beérett a szőlő termése, át kell, hogy vegyük. Elmennek az egyszerű emberek, akiket példaként lehet mondani, hogy szolgák, és mikor oda érnek, mit csinálnak velük? Megverik, megölik és kidobják, és megkövezik.
Ezen az úr meglepődik, és még több szolgát küld, s azokkal ugyanígy bánnak.
— Hát elküldöm egyetlen fiamat, azt csak majd megbecsülik!
És mi történik a fiúval?
— Hát az az örökös! Meg kell ölni, és miénk az örökség!
S ilyenkor mit tesz a szőlősgazda, az úr?
És ki is az úr itten?
Az Atya!
Jelen vannak a szolgák, s jelen van a Fiú.
A szolgák, azok, akik egyszerűen élnek, és elfogadják, amit nekik mondanak. Megpróbálnak a szerint cselekedni, amit az Atya vár tőlük.
És kik a szőlőmunkások? Ugye, egyszerű rá a válasz?
A farizeusok, az írástudók, a vének, akik felismerték önmagukat a példabeszéd révén?
És a jelenben kik a farizeusok, kik az írástudók?
Akik a törvényeket alkották? Akik a törvényekről beszélnek? Akik a törvényeket átadják nektek?
Mert nektek el kell fogadni, s a szerint cselekedni.
De hogy neki a törvény mit mond, azzal nem törődik: „Én megalázhatlak benneteket, mert én vagyok valaki a törvényben!”
De eljön az idő, mint ahogy a szőlőmunkások számon lettek kérve, úgy az ilyen farizeusok, írástudók és vének is számon lesznek kérve.
De sokan vannak még, akik nem hisznek ebben, akik élik az életüket, és utasítanak, parancsolnak, követelnek, és megszabják, hogyan és miképpen éljél te az egyszerűségedben, az alázatban.
Mert a helytartó ezt kéri tőletek: Legyetek alázatosak. Az alázatban menjetek ki a nép közé. Becsüljétek meg a népet, akik hozzátok tartoznak, és ha kell, vezessétek be az Atya házába, hogy ismét szeretetben egyek lehessetek.
De a földi helytartó ezeket elmondja és megadja — és kik azok, akik elfogadják és megtartják e kérést a törvényben? Vagy csak azt mondják: „Hát, hallottunk róla, de ez nem nekünk szól, ezt másoknak kell átadni. Majd mi elmondjuk, hogy hogyan és miképpen cselekedjenek, hogyan és miképpen tiszteljenek bennünket, hogyan és miképpen hajlongjanak előttünk.”
És akkor ők a szőlőmunkásokhoz tartoznak-e, vagy azokhoz a szolgákhoz, akiket megvertek, akiket kidobtak és megöltek, vagy akiket megköveztek?
El lehet gondolkozni a mindennapi élet megtapasztalásában, hogy e jelenben hogyan és miképpen tudsz élni, cselekedni, hogyan és miképpen fogadod el a felebarátot és a testvért, hogyan és miképpen fogadod el a tanítást a törvényben, és hogyan és miképpen akarsz cselekedni, mert a cselekvés a tettekben nem a helyes utat választotta, és nem a helyes utat mutatja számotokra, hanem azt, ami neki tetsző: „És én ezt kiadom, és kell, hogy kövessen, mert utasítottam!”
De ez nem a szeretet szaván történik, és az utasításban terheket rótok az egyszerűekre. Terheket rótok a követőkre, terheket rótok mindazokra, akik hitben és szeretetben élnek, akik felismerik a felebarátot és a testvért, hogy egyek legyetek a mindennapokban, hogy a kegyelem, amely jelen van, reátok árad, működhet rajtatok és bennetek, és a kegyelem mit tud ez által nyújtani számotokra a megerősítő kegyelem által.
És akkor nem kell félnetek attól, ha hitben, békében, szeretetben élsz a tanítás felismerésében, a törvényben, hogy talán elveszik tőletek az országot, és másoknak adják, akik megteremtik annak gyümölcsét, és megpróbálnak a szerint élni és cselekedni, mert: „Már tudom, mi az ima ereje; tudom, mi a szeretet a megbocsájtó békében; tudom, hogy a törvény mit nyújt számomra, és hogyan szeretném a törvényt megtartani, és nem a tetteket a cselekedetekben; hogyan ismerem fel a gazdag szőlős urat az Atyában, hogyan ismerem föl a szőlőmunkásokat a tettek és cselekedetük révén, és hogyan ismerem fel az egyszerűeket a szolgákban és az Egyszülött Fiúban, kinek testvérei lehetünk, és aki által működik a kegyelem e szeretetében.”
Ennek reményében áradjon reátok kiválasztott Mária testvérem által áldásom.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme a fényben, a megerősítésben áradjon reátok, működjön rajtatok és bennetek, és ez a fény a megerősítésével mutassa meg nektek a helyes utat, ahol a tanításokat felismered, elfogadod, a tanítások által megtapasztalsz és felismersz, és tudod, hogyan cselekedjél, és mitévővé váljál e meghívásban, a mindennapokban, a mindennapokhoz.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 21. NAGYBÖJT 3.
/0 Hozzászólások/in A 2014. évi bűnbánati idő tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
A bűnbánat harmadik Golgotáján a tanítás, amely felétek szól, elsőként arról szól, hogy senki sem lehet saját hazájában, falujában, városában próféta — mindegy, hogy hogyan és milyen szóval illeted meg, de a felismerés, az megelevenedik előttetek és rajtatok és bennetek. Hisz a bűnbánat első Golgotáján, ugye, a felajánló ima a megtapasztalásában, az ima megtapasztalása mellett a megbocsájtó kegyelem, hogy ha én azt várom, hogy nekem megbocsássanak, akkor én is tudjak megbocsátani. A megbocsátás részében pedig jelen van az Isten országa, hogy eljön közétek, ha tudtok hinni és bízni benne. A jelenben pedig azt mondom: Isten országa már köztetek és bennetek van.
Majdan megtapasztaltátok a szőlős gazdának tanítását, hogy valójában hogyan és miképpen értékelitek — az Atya, a Fiú, a papság és a hívők kegyelmének, ajándékának működése, és felismered, hogy a Hegyi beszéd tanítása hogyan és miképpen visz benneteket közelebb a példabeszéd részében.
Így a mai nap tanítása pedig, ahogy szól hozzátok, hogy senki sem lehet saját falujában, városában, hazájában próféta.1
Én, Jézus Krisztus Uratok, mikor elmentem arra a helyre, ahol nevelkedtem, ha szólásra nyitottam az ajkamat, szemeiket Reám szegezték, és figyelték, hogy valójában most és miképpen fogom olvasni. És mikor elolvastam számukra a tanítás tekercsét, akkor azt mondottam:
— Most beteljesedett az Írás.
Amit szintén nem tudtak megérteni és elfogadni.
Így a mai nap tanításában pedig, hogyan legyek Én Próféta ott, ahol nem kedvelnek, ahol nem tisztelnek, ahol nem fogadják el tanításomat, azt a tanítást, amelyet Én, Jézus Krisztus Uratok számukra és számotokra megadok. Mert a tanítás miről is szólt?
Hogy mikor az Ég besötétedett három nap és hat órára2, nagy éhínség támadt a Földre. Sokan éltek Izraelben özvegyek, szegények Illés idején. De Illés mégis csak egy özvegyasszonyhoz kapott küldetést, akit meglátogatott.
Majdan folytatódik a tanítás az Eliás próféta idejében: a leprás. Ott is senki más nem tisztult és nem gyógyult meg, csak akihez Eliás szólt, a Námán, amely, pogányok voltak.
Ennek a mai tanításnak, röviden mondhatjuk, az, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok nem csak az igazakhoz, nem csak a hívőkhöz, hanem a pogányokhoz is jöttem, a pogányokat is felkeresni, elfogadni, s akkor megtapasztalni a felismerésben, hogy hogyan és miképpen működik a tanítás, mert a tanításban ezt mondottam, hogy: Ha már a Száreptében3 lévő asszonyt az özvegyben meglátogatta Illés próféta, és ha Eliás4 próféta idejében pedig a megtisztuló leprás megkapja a kegyelmet, a gyógyulást, akkor az igazak ilyenkor elgondolkodhatnának mindazon, hogy ha ők most az Én szememben pogányok, akkor hogyan működik a kegyelem? Hogyan van jelen? Hogy árad reájuk?
Én, Jézus Krisztus Uratok már elmondottam azt a tanítást, hogy egyformán jövök el közétek.
A tanításban hogy mondottam a bűnbánat első péntekén?
Ha süt a Nap, mindenkinek süt. Ha esik, mindenkinek esik. Nincs kivétel. Mindenki egyformán részesül belőle. Csak hogyan és miképpen ismerem fel és fogadom el e kegyelem ajándékát? Mert ez jelen van a tanítás által. De a tanítást felismerem-e, elfogadom-e? Tudok-e különbséget tenni közötte? Vagy pedig elkönyvelem az én saját magam elgondolását, és ha az nem úgy történik, ahogy én elképzelem, akkor még szóvá is tehetem, hogy: „Uram, Te most azt a testvért és azt a testvért miképpen fogadod el?!”
Milyen jó, hogy ez az egy, hogy mindenki egyforma Számomra, Jézus Krisztus Uratoknak, mert ti mind egyformán Atyám gyermekei vagytok, és az Atyám gyermekeiben Nekem testvéreimmé váltatok, majd Én, Jézus Krisztus Uratok megteszem, hogy ha kell, kiválasztani közületek. De ne ti akarjátok megmondani, hogy ki hogyan és miképpen méltó a meghívásra, a felismerésre, a küldetésre, a követésre és az elfogadásra, hogy ki valójában Atyám gyermeke, és ki valójában az Én testvérem.
Erre pont azt mondhatom számotokra, mint valamikor, pár évvel ezelőtt, mikor azt mondottam: Milyen jó, hogy az Élő Szentlélek működését nem a pásztoraim és a püspökeim mondhassák meg, hogy: „Te erre rááradsz, működsz is benne, és változtatod. Az nem kaphassa meg a Szentlélek kegyelmének ajándékát, működését.” Mert ha rajtuk múlana, valóban ilyen kiválasztások lehetnének rajtatok, bennetek és köztetek. Ezt Atyám és Én, Jézus Krisztus Uratok ajándékul adjuk mindazoknak, akik megnyissák szívüket, s akik befogadják a felismerés által e Élő Szentlélek ajándékát, megengedik, hogy működjön rajta és benne, s ez által elinduljon a változás rajta és benne a felismerésében. És akkor már azt mondod, hogy: „Én nem mondom meg, hogy ki hogyan és miképpen van jelen, hogyan és miképpen kapja meg a próféta által a kegyelmi ajándékot a küldetésben.” Mert Illés próféta meglátogatta, senki mást, csak akihez az Atya küldte; Eliás próféta pedig a lepra megtisztulását a gyógyulásban szintén csak annak adta meg, akihez elküldték.
S akkor ez által ti ne akarjátok megszabni az igazságosságában, hogy ki hogyan és miképpen működjék, mert ugye, a második tanítás a mai napban5 az igazságosságosságában van jelen, s az igazságosságában ki hogyan és miképpen ismeri fel, mert: „Én magamat az igazságosságában felmagasztalom, a másikat lenézem. Magam dicséretét az ima által elhelyezem, a másikat lenézem, megszólom, ha lehet, véleményt alkotok róla.”
Akkor hogyan vagy nyitott? Hogyan működik benned a kegyelem? Hogyan fogadod el a felebarátot és a testvért az irgalmasság szeretetében, ami fontos, hogy működjön rajtatok és bennetek?
Hisz e földi helytartótok azt kéri, hogy fogadjátok el, és ismerjétek fel az irgalmasság szeretetét.
Számotokra ez már nem ismeretlen, hisz évekkel ezelőtt Én már ezt a tanítást megadtam számotokra, hogy jelen van az irgalmasság szeretete, ha felismered, elfogadod, szívedbe zárod, megengeded, hogy működjön rajtad és benned, megengeded, hogy ez az irgalmasság szeretete megváltoztasson, elsőként a bensőben, majd kivetítődik a külsődre. És akkor látszik rajtad, hogy elindultál a változás útján. De amíg nem vagy kiegyensúlyozott és önmagad a felismerésben, nem tudod elfogadni az irgalmasságot a szeretetben, akkor hogyan akarsz változni, hogyan akarod felismerni önmagadat? Hogyan akarod megadni azt a kegyelem-működést, ami benned van, hogy változzon rajtad és benned, és változtasson?
Ezek szintén így szólnak felétek.
És akkor nem ilyen magabiztosan helyezkedsz el, emelt fővel, és azt mondod: „Istenem! Itt vagyok, és boldog vagyok, hogy én imádkozom. Én nem vagyok házasságtörő, és nem vagyok olyan, mint ez itt mellettem, a vámos.”
Ezt hogyan is kell értelmezni a jelenben?
Ítéletet von valaki fölött, vagyis ítéletet mondasz valaki fölött.
Ilyenkor megkérdezheted magadat: „Az irgalmasság szeretetében megvan nekem ez a hatalom, hogy én mások felett ítélkezzek, másokat megszóljak, másokat megalázzak, másokat kitaszítsak, másoknak megmondjam, »hogyan és miképpen kellene neked cselekedni«, holott, mikor önmagammal sem vagyok tisztában, nem vagyok kiegyensúlyozott, nem ismerem az irgalmasság szeretetét, nem engedem, hogy működjön rajtam és bennem, nem engedem, hogy változtasson?”6
Amíg ezeket nem tudjátok mérlegelni, felismerni, elfogadni, addig gyakoroljátok, hogy hogyan is van jelen az irgalmasság szeretete, hogyan és miképpen szeretne ez a szeretet változtatni, nevelni, megmutatni, hogy mi is a fény a világosságában, elindulva a meghívás által az úton?7
A fény világossága egy keskeny út, amelyen, ha haladok, meg kell élnem saját életemet, meg kell küzdenem saját napjaimat, fel kell ismernem saját életem ajándékát. És ha ezek már itt működnek, már tudom, hogy mi ennek az értelme, mi ennek a kegyelme, mi ennek az ajándéka, akkor már tudom, hogy én is az Atyának egy gyermeke vagyok, az Isteni Második Személynek egy testvére, aki meghívott az útra, és a meghíváshoz megmutatta számomra a fényt, a világosságot a felismeréshez és az elfogadáshoz, mert szeretnék ezen az úton járni. Lehet, hogy vannak megpróbáltatások, lehet, hogy vannak nehézségek, lehet, hogy vannak küzdelmek, de ezek megerősítenek a bensőmben, és akkor már biztosabb lépésekkel tudok elindulni és haladni az úton. És akkor talán nem a magabiztosságomban, emelt fővel állok oda, és azt mondom: „Boldog vagyok, Istenem, mert én nem vagyok olyan, mint ez itt mellettem, hanem talán olyanná válhatok, mint az, aki mellettem van, aki tisztában van önmaga érzésével, cselekedeteivel, tetteivel, aki ismeri önmagát, s aki tudja, hogy Atyám, Istenem, Jézusom, még a tekintetemet sem merem Feléd emelni, mert úgy érzem, én bűnös ember vagyok, és irgalmasságot kérek önmagam számára a megbocsájtáshoz a kegyelem működésében. Bocsásd meg, Uram, Istenem, bűnösségemet.”
És akkor érzed, hogy megkönnyebbültél, érzed, hogy valami reád áradt, érzed, hogy valami működik rajtad és benned, érzed a szeretet, melegség kegyelmét. És akkor azt mondod: „Valóban meghallgatás történt.”
Én nem ezt a szót mondom számotokra, mint ebben a tanításban, mikor azt mondottam tanítványaimnak és a jelenlévőknek, hogy:
— Ez megigazulva ment haza, mert megtörtént számára a megbocsájtó kegyelem által a működés.
És a másik nem részesült ezekben a kegyelmekben, mert ő úgy jött, hogy ő biztos volt önmagában, hogy ő mindent helyesen, jól cselekszik, helyesen dönti az életének ajándékát, helyesen próbál mások felett ítélkezni, másokat megalázni, másokat kitaszítani, másoknak megmondani, hogy „te valójában mire is lehetsz képes, hogy neked valójában mit szabad tenni és cselekedni”.
Amikor így érzed a megigazulást, akkor távol vagy az Élő Szentlélektől, az Élő Evangéliumtól, távol vagy az irgalmasság szeretetétől, és távol vagy mindattól, hogy érezd a megbocsájtó kegyelem működését, ami reád árad, ami betöltheti szívedet, lelkedet, ami által szeretheted felebarátodat és testvéredet.
Ez a mai tanítás megint így szól felétek, hogy ne ítélkezzél, hogy téged is meg ne ítéljenek. Ne taszítsál el senkit, mert nehogy téged taszítson el az, akihez úgy érzed, hogy tartozol. Ne akard megmondani másnak, hogy hogyan és miképpen éljen és cselekedjen, helyette inkább imádkozz a felajánló ima révén, és kérjed számára az irgalmasságot a szeretetben, hogy ez által a megvilágosodás felismerése révén elindulhasson, és működhessen rajta és benne a kegyelemben.
És akkor már tisztában vagy e bűnbánat harmadik tanításával, amely folytatódik az első és a második tanítása révén, hogy teljes legyen számodra a tanítás mondanivalója az elindulás szakasza után a küldetés, követés, haladás szakaszában, a tanítás mondanivalójával hétről hétre, napról napra a kegyelem működéséhez a mindennapokban, a mindennapokhoz.
És hogy ha már ezzel teljesen önmagad vagy a felismerés kegyelme által, akkor örömmel és szeretettel megnyithatod szívedet, lelkedet, hogy készen állj a befogadásra, hogy érezd, hogy: „A tanítás megmutatta számomra, hogy én valójában ki vagyok, valójában hova tartozom, valójában hogyan szeretnék élni és cselekedni, és valójában hogyan fogadom el a felebarátomat, a testvéremet, a szeretteimet e mindennapokban a küldetés, követés részében.”
És akkor így áradjon reátok a mai tanításom, kiválasztott Mária testvérem által áldásom.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme, ahogy élőként működik rajtatok és bennetek, e tanításban mutassa meg a megvilágosodás felismerését, elfogadását, és „akkor elfogadom a felebarátomat és testvéremet, és megpróbálok úgy élni és cselekedni, hogy a kegyelem működjön elsőként rajtam, s majdan azok felett és azoknak, akikkel szeretnék az irgalmasság szeretetében eggyé válni, hogy szinte testvérek vagyunk” — ahogy szoktam nektek mondani, és megszólítani benneteket, és szinte a megszólítás egy átölelés a felemelkedéshez a kegyelemben, a kegyelemhez.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. március 28. NAGYBÖJT 4.
/0 Hozzászólások/in A 2014. évi bűnbánati idő tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
A tanítás a mai napon egy kicsit, lehet, hogy úgy érzitek, hogy nehezebb, mint a megszokott tanítások, hisz a mai tanítás az első tanításában, amikor arról van szó, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a Mester, a Názáreti arról tanítom az írástudókat a zsidókban, hogy Atyám, ki szüntelenül dolgozik és munkálkodik, Én, Jézus Krisztus Uratok, a Fiú, szintén szüntelenül dolgozom és munkálkodom, amin felállnak, és így szólnak1:
— Nem elég, hogy a szombat nyugalmát is megszegte, most még Magát is Atyához emeli, hisz azt mondja: „Atyám”, és egyenlővé teszi Atyjával Magát.
E tanításon el kell úgy gondolkodni, hogy valójában ez mit jelent számotokra és mit tükröz. Hisz Én, Jézus Krisztus Uratok azért jöttem, mert az Atya küldött — az Atya, aki elküldte a Fiút, hogy Ő is itt munkálkodjék szüntelenül.
És ez a tanítás a tiszteletről szól és a megbecsülésről. Mert hogyan kell a Fiút tisztelni?
Ha az Atyát tiszteljük, akkor a Fiúnak is megadjuk ugyanazt a tiszteltetet.
De hányan és hányan még az Atyát se ismerik és fogadják el! Akkor hogyan ismernék a Fiút, és hogyan fogadnák el a Fiút? Hogyan fogadod el, hogy a Fiú szüntelenül munkálkodik és dolgozik?
De a Fiú azért jött, hogy megmutassa mindazt, és megadja mindazt, amit az Atyánál látott, hisz az Atya megmutatta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen, hogyan és miképpen tegyen jót, hogyan és miképpen mondjon ítéletet, ha éppen azt akarja, vagy éppen megbocsájtani. Hisz az Atya ezeket a hatalmakat mind megadta a Fiúnak. A Fiút így küldte el, hogy így munkálkodjék szüntelenül e cselekvés részében.
S ekkor elgondolkodol mindazon, hogy hogyan és miképpen kell ezt felismerni és elfogadni, hogy az Atya elküldte a Fiút: „De ha az Atyát nem ismerem, hogyan ismerem fel a Fiút?”
Pedig a Fiút az Igaz küldte, felkészítette, elmondta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen, hogyan adja meg a tanítást, a tanításban hogyan ismered fel, ami által a küldetést, követést szeretnéd elfogadni. Hisz a megbocsájtás, ami fontos e bűnbánatban, a megbocsájtás az első, a második, a harmadik és most a negyedik tanításban is jelen van. A megbocsájtás az ítélet felismerése révén van jelen, mert az Atya, aki elküldte a Fiút, felkészítette. A Fiú így szól:
— Bizony, bizony, mondom nektek: Aki küldött Engem, az készített fel.
De ki az, aki küldött?
Felismerjük, elfogadjuk, hogy az Atya küldte, az Atya megmutatta Számára, hogyan és miképpen cselekedjen?
Bizony, bizony, mondom nektek: Az Atya nagy csodákat tett, hogy ti csodálkozzatok, és ezt mind megadta a Fiúnak. Ha az Atya feltámasztott a halálból az Élethez, akkor a Fiú is feltámaszthassa mindazokat, akiket Ő akar. És nem azért teszi, mert valaki ezt kéri és mondja, hanem azért, mert Őt az Igaz küldötte, és Ő készítette föl. Az Igaz nem más, mint az Atya, aki által a tisztelet így van jelen. Mert „ha a tiszteletet megadom az Atyának, akkor megadom a Fiúnak is, mert tudom, hogy a Fiú azért munkálkodik, mert az Atya küldötte Őt, hogy egyek lehessenek e tanítás révén itt számunkra”.
És ekkor az Atya megadja a Fiúnak mindazt a döntést, ami az igazságosságról szól az ítéletben.
A Fiú nem ítélkezik Önmagától, csak akkor ítélkezik, hogy ha az Atya megadja Számára, és felkészíti.
De a Fiú ítélete igazságos lesz az igazságban.
„Nekünk ezeket mind-mind fel kell ismerni, meg kell érteni, és el kell fogadni, hogy én Atya gyermeke vagyok, s az Atyához megadom a tiszteletet, mert Hozzája tartozom. Felismerem a Fiút — akkor a Fiúhoz tartozom, és a Fiúnak is megadom a tiszteletet. Ha az Atya tanítást ad, és én ezt a tanítást felismerem, mert hallgatok Reája, akkor haladhatok. De ha nem hallom az Atya tanítását, és nem ismerem, akkor a Fiú tanítását sem ismerem föl, és nem hallgatok Rá.”
És jönnek majd azok, akik távol vannak tőled. A távolságot, példaképpen mondhatjuk így is, hogy a halottak meghallják a tanítást, és a tanítás által a sírokból kijönnek az élethez az életben.
Mit is akar ez jelenteni a mindennapi életben?
Hogy: „Élem a mindennapi életemet — ahogy mondottam a múlt golgotai tanításban —, azt hiszem, hogy én kiegyensúlyozott vagyok, én mindent helyesen cselekszek, én emelt fővel mehetek Atyám házába, és emelt fővel imádkozhatom. És azt mondom: »Hálát adok, Uram, mindazért, amit kaptam, amit tettem, ahogy imádkozom, ahogy cselekszem, ahogy élek, és hogy én nem vagyok házasságtörő, és nem vagyok olyan, mint ez, aki mellettem van.«”
És most, a mai tanítás jelenében pedig azt mondom, hogy ha felismered tanításomat, és a tanítás eljut egészen a szívedhez, lelkedhez, egész lényedhez, akkor megérted ezt a tanítást, szívedbe zárod, és megpróbálsz e szerint élni és cselekedni. S akkor tudod, hogy: A tanítás által nem csak a Fiú tanítását ismerem, aki szól e tanításban felém és hozzám, hanem felismerem azt, aki küldte a Fiút, vagyis az Igazat az Atyában, és érzem, hogy már közeledünk egymáshoz, és nem távolodunk, közeledünk a Szentlélek kegyelme által, ami reánk árad, működik rajtunk és bennünk, és ez meg tud változtatni a szeretethez, a békéhez, az örömhöz, a boldogsághoz a kegyelem ajándékában. Mert ha ezek mind-mind rajtunk és bennünk vannak, akkor tudom, hogy a küldetésben hogyan és miképpen szeretnék élni, hogyan és miképpen fogadom el, hogyan és miképpen működök rajta és benne, hogyan és miképpen ismerem fel mindazt, aki jelen van, és aki Őt küldte felénk és hozzánk, mert megmutatja számunkra a tanítást. A tanítás szívből és szeretettel szól felénk és hozzánk a felismeréshez és az elfogadáshoz, a cselekvés tételével, mert megpróbálok helyesen cselekedni, odaadóan, és figyelem mindazokat, akikkel együtt élek a mindennapokban, a felismerésében. Mert akkor tudom, hogy ez a küldetés a tiszteletben hogyan és miképpen kapcsolódik egymáshoz, hogyan és miképpen élhetek vele együtt, hogyan és miképpen szeretném felismerni mindazt, ami által jelen vagyok, ami által Atyához tartozom a gyermekben, ami által elfogadom az Emberfiát a Fiúban, akihez testvérként tartozom. És mivel már tudom, hogy Atyának gyermeke vagyok, az Emberfiának pedig testvére, ezért meg tudom adni a tiszteletet először az Atya felé, utána az Emberfiának a Fiú felé.
A tisztelet a küldetés, követés részében, a tanítás elfogadásában, az irgalmasság szeretetében, hogy elfogadom mindazt, akikkel együtt élhetek a mindennapokban, és felismerem küldetésemet a követésben. És akkor nem a harag, a gyűlölet, az irigység, a kapzsiság és a féltékenység vezérel. Akkor tudom, hogy mi az igazságosság, és akkor nem készülök arra, hogy ítélkezem, akkor felettem se ítélkezik senki, mert tudom, hogy a Fiú megkapta ezeket a hatalmakat, hogy csodálkozzunk rajta, s a csodálkozásban felismerjük, és a felismerés után elfogadjuk, s ez által működik rajtunk és bennünk e cselekedetekben. És akkor én nem vagyok olyan, aki megbotránkozok, aki megszólom, aki nem fogadom el, hogy „már a szombat csendjét is megzavarta”.
Mert hogyan is szólt a szombat csendje?
Az ember ura a szombatnak, és a szombat ura legyen az embernek, mert a szombat figyelje az embert, és a szerint cselekedjen.
Mert, ugyebár, hányan és hányan úgy gondolkodnak a jelenben is, hogy: „Mi a szombatnak élünk a szombatban, ne pedig a szombat érettünk.”
Holott pedig a szombatnak kellene élni értetek!2
Mert ha ezen a napon egy állatod beleesik egy gödörbe, nem sietsz segítségére, hogy kihúzd, vagy ott hagyod szenvedni?3 Ha egy embertársad várja a te segítségedet a kegyelemben, az irgalmasságban, nem sietsz segítségére? Vagy azt mondod: „Ma nem, mert szombat van. Talán holnap vagy holnapután.”? Hogy addig mi történik az embertársaddal az irgalmassági szeretetben, azzal nem törődünk?
Akkor hogyan adom meg a tiszteletet az Atyának, a Fiúnak, és hogyan várom én el a tiszteletet a szeretet működésében, a kegyelemben?
Ezek mind-mind egymásra épülnek és tartoznak, mert, ugyebár, a megbocsájtás fontos, hogy a mai nap is jelen legyen a felismerésben, az irgalmasságban, az igazságosságban. És akkor nem ítélkezünk, és a Fiúnak sem kell ítélkezni, habár meg van ehhez a hatalma a szeretet kegyelme által, de Önmagától nem cselekszik és nem ítélkezik, csak akkor, hogy ha az Atya ezt kéri Tőle, mert az Atya így adta meg Számára a hatalmat az élet működéséhez, működésében, a mindennapokban.
S akkor érted meg, ha nehezen is, ennek a mai napnak a tanítását, hogy: „Én Atyának gyermeke vagyok. Én Jézus Krisztus Urunknak, Uramnak testvére vagyok. Én megkapom a meghívást a felismeréshez, az elfogadáshoz. Megkapom a tiszteletet, a megbecsülést a küldetés követéséhez, és akkor e szerint élek és cselekszek. Ha én ezekre mind-mind, úgy érzem, méltó vagyok, mert megkaptam, akkor megpróbálok e szerint élni és cselekedni, hogy valóban Atyának gyermeke lehessek, és valóban az Emberfiának testvére lehessek, akik felé én is megadom azt a megbecsült tiszteletet, ami által engem is illettek, és ami által szeretetet árasztok mindazoknak, akik tőlem várják a szeretet ajándékát a kegyelem működésében.”
És akkor már nem ismeretlen előttünk a második tanítás, ami a csoda után történik.4 Ugye, a csoda úgy volt jelen, hogy jelen volt a megtapasztalásban a kenyérszaporítás.
Hogyan van jelen a kenyérszaporítás?
Van öt kenyér és két árva hal.
Van hét kenyér és a hal.
Van több, mint ötezer ember, és van több, mint négyezer ember, akik mind jóllaknak, és még összeszednek tizenkét kosár maradékot, összeszednek hét kosár maradékot.5
Ez a csoda a megtapasztalásban a kenyérszaporítás révén.
De az után viták is vannak, hogy ki hogyan és miképpen értelmezi e csodát. Mert ha nincs jelen, és nem tapasztalja meg, akkor nem ismeri fel, s nem tudja elfogadni. S az, aki jelen van, az, aki megtapasztalta, aki részesült e csoda jelenlétében, és ő is azok között volt, hogy ne maradjon éhen, hanem jóllakhasson, az harcol ezért a kegyelemért, s ezt a kegyelmet szeretné átadni.
És ez elterjedt.
Ekkor a Mester nem akar nyilvánosan mutatkozni, szinte egészen elmegy a tó másik oldalára. S amikor így van jelen, közeledik a zsidók sátoros ünnepe a kovásztalan kenyérben, amelyre sokan és sokan elzarándokolnak, az Ő rokonai is elmentek, ismerősei.
Ekkor a Mester is elindul. Titokban szeretett volna maradni, de nem lehet. Majdan bemegy Atyja házába, és tanítást ad, és szól mindazokhoz, akik jelen vannak, akik hallgatnak Rá, akik felismerték Őt. De jelen vannak azok is, akik csodálkoznak:
— Nemde Ő az, akit szinte halálra keresnek, s Ő nem fél semmitől, jelen van, és tanít!
Elgondolkodnak, hogy:
— Talán már a vezetők is elfogadják Őt Messiásnak? De tudjuk, hogy Ő honnan való. És ha a Messiás eljön, arról nem fogjuk tudni, hogy honnan való.
És míg ezen tanakodnak, Ő oda szól feléjük, hogy:
— Valóban ismertek Engem, valóban tudjátok, hogy honnan való vagyok, s valóban halljátok, hogy mit cselekszek. De ezt mind nem Magamtól teszem, hanem az által, aki az Igazban elküldött Engem.
Ugye, milyen érdekes, ahogy mondani szoktátok?
Előtte is az a tanítás van, hogy: Aki küldött Engem — Én nem Magamtól teszem, hanem, aki felkészített, aki megmutatta, és aki ez által elküldött, hatalmat adott, hogy ti néha csodálkozzatok mindazon, ami megelevenedik előttetek és rajtatok és bennetek.
És itt ismételten az van, hogy Én ezt nem Magamtól teszem, hanem — itt úgy mondjuk —, hogy az Igaz, aki küldött, s aki felkészített, a szerint szólottam, a szerint jelentem meg, a szerint tanítottam, és a szerint vagyok jelen köztetek.
Ugye, mit akarnak?
Eljönnek, hogy elfogjanak, de senki sem emel Rá kezet, mert nem jött el még az óra e pillanatában, mert a szeretet szaván a küldetésben így van jelen.
A szeretet szavában hogy van bennetek? És hogy van jelen a küldetés a felismerésben? Hogyan cselekszünk? Hogyan fogadjuk el e tanítás mondanivalóját? Hogyan indulok el a változás útján? Hogyan fogadom el a felebarátot és a testvért? És hogyan ismerem fel, hogy aki küldte Őt az Igazban, mit is ad számunkra, és mit mutat számunkra a felismeréshez és az elfogadáshoz a cselekedetek révén?
Mert ha ezek mind-mind így elevenednek meg rajtatok és bennetek, akkor elfogadom a felebarátomat és a testvért, és mivel bennem jelen van az irgalmasság szeretete, árasztom mindazoknak, akiknek szükségük van erre a szeretetre, hogy ők is felismerjék, elfogadják a küldetés követésében, s ez által eggyé válhassunk a kegyelemben. S akkor már tudom, hogy mi ennek a tanításnak a mondanivalója, hogyan és miképpen készülök fel én is mindahhoz, ami számomra e mondanivaló a felismerés elfogadásában, e kegyelem jelenlétében. Mert ha ezeket mind-mind így felismerjük és elfogadjuk, s e szerint cselekszünk, és bennünk van az ima ereje, tanítása, kegyelme, felajánlása, türelme a megbocsájtásában, a gyakorlásában, közeledik Isten országa, amely már bennünk van, hisz eljött felénk és hozzánk, felismerem az Atyát, felismerem a Fiút, és felismerem önmagam, hogy valójában én munkás vagyok-e vagy szolga. Kiegyensúlyozottá szeretnék válni a tanítás jelenlétében. Elfogadom a felebarátot és a testvért, nem ítélkezek felette, nem erőltetek rá semmit, nem taszítom el, és nem alázom meg, hanem megpróbálok szeretetben, örömben, békében, a megbocsájtó kegyelem által élni a felismerésben. És akkor működik rajtunk és bennünk a tisztelet az Atya és a Fiú felé, és majdan rajtunk és bennünk a megadott tiszteletben. S akkor már tudom, hogy mi a küldetésem a követésemben, hisz a Fiú is azt mondotta:
— Nem Önmagamtól teszem és cselekszem mindezt — az Atyától kaptam, az Atya mutatta meg, Nála láttam, és a szerint cselekszem.
Én pedig felismerem azt a tanítást, ami ma e tanításban felém szól, és akkor e szerint cselekszek. S akkor tudom, hogy hogyan és miképpen kell eggyé válni a testvéri-, felebaráti szeretetben, az irgalmasság szeretetében, mert tudom, mi a küldetésem, a követésem a felebarát felé e tanítás által. És ha kell, elindulok a változás útján, mert soha nem késő rálépni erre az útra a változásában. S akkor érzem, hogy valójában mi is a tanítás mondanivalója e meghívás által a küldetés, követés részében, a kegyelem működésében.
És ez a kegyelem jelen van a mindennapokban. És ha én felkészítem szívemet, lelkemet, egész lényemet, befogadom, eggyé válok vele, és megerősödöm, és tudom, mi a tiszteletadás e szeretetében.
És a mai nap így áradjon reátok áldásom kiválasztott Mária testvérem által a szeretet- és a tiszteletadásban, hogy egyek legyünk e kegyelem működésében.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme megvilágosította számunkra a mai nap tanítását a felismerés-, küldetés-követésében, a tiszteletadás megtapasztalásában, elfogadásában, ami által szeretnénk egyek lenni, mert a tanítást meghallottuk, és nem siklunk el mellette, hanem szívünkbe zárjuk, hogy működjön rajtunk és bennünk, és akkor már tudunk együtt haladni a működésben. S akkor nem mindent önmagunktól teszünk, hanem felismerjük a tanítás mondanivalóját, hogy valójában a küldetés követése hogyan van jelen a mindennapokban, a mindennapokhoz.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. április 4. NAGYBÖJT 5.
/0 Hozzászólások/in A 2014. évi bűnbánati idő tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
És köszöntöm mai nap mindazon testvéreimet, akik ma lélekben vagytok jelen, és lélekben kísértétek el kiválasztott Mária testvéremet a fájdalom, szenvedés Golgotáján.
A bűnbánat ötödik Golgotája, hogy közeledtek beljebb és beljebb e bűnbánatban, és már az ötödik Golgotán vagytok túl, most már a tanítás is így szólt hozzátok, hogy már nagyon el akarnak fogni, de még nem jött el az óra a pillanatában, hogy elfogjanak. Hisz az első tanítás az első bűnbánat Golgotájában arról szólt, hogyan is imádkozunk, mi az imának a mondanivalója, s az imában hogyan tudok felajánlani, kérni vagy hálát adni. Majdan a második tanítás: hogyan van jelen az Isten országa, hogyan ismered fel, és hogyan válik eggyé a te lelkeddel és szíveddel, mert — ahogy mondottam —, Isten országa bennetek lehet, ha megnyitod szívedet, és felkészülsz a tanításra. Majdan jött, hogy ne ítélkezzél, hogy téged se ítéljenek meg, mert eljön az idő, amikor akkor mondanak feletted ítéletet, amikor nem is gondolod. Folytatódott a tanítás a megbocsájtó kegyelemmel: ha én meg tudok bocsájtani, akkor nekem is megbocsájtanak, de ha én nem tudok megbocsájtani, akkor hogyan várom el, hogy nekem bocsássanak meg? Majdan folytatódik a tanítás: hogyan és miképpen fogadod el a felebarátot és a testvért, és hogyan és miképpen taszítod ki, hogyan és miképpen akarod megmondani, hogyan cselekedjen?
Most minden tanításból csak egy-egy gondolatot emelek és emeltem ki számotokra a felismeréshez, az elfogadáshoz a jelenben. Így a mai tanításom, amely arról szól felétek és nektek e jelenben, ahogy akkor a templomban a zsidóknak tanítottam a jelenlétben, hogy Én vagyok a Világ Világossága.1
Hogyan is értelmezitek ezt?
Mert Én, Jézus Krisztus Uratok eljöttem közétek, és elhoztam számotokra a tanítás által a világosságot. És ha a tanítást felismered és elfogadod, és elindulsz a küldetés követésében, akkor a világosságot felismerve már az élet világosságát fogadod el önmagad számára e kegyelem által. De ti, testvéreim a jelenben, olyan testvéreim legyetek, akik a tanítás által felismertétek a fényt a Világ Világosságában. És ti nem azok a testvérek vagytok, akik e szavakon megbotránkoztok s kételkedtek, és azt mondjátok: „Te Önmagadról teszel tanúságot?! Akkor ez a tanúság Önmagadról nem érvényes!”
Ti, ha felismeritek e tanítás mondanivalóját, akkor ti azok a testvérek legyetek, akik elfogadjátok a tanúságtételt, amely most jelen van számotokra. Felismertétek, és akkor azt mondjátok, hogy: „Én elfogadom e tanúságtételt még akkor is, ha nem Önmagától teszi, hanem az által, aki küldte Őt az Igazban: az Atya.”
És akkor, ugye, ti, testvéreim, nem kételkedtek, hogy: „Ki a Te Atyád?”
Mert ti akkor azt mondhassátok: „Én tudom, hogy Te honnan jöttél, s hová akarsz menni. Én nem az vagyok, aki azt mondom: »Én ismerlek Téged, tudom, hogy honnan való vagy, és hova mész.«”
És erre Én, Jézus Krisztus Uratok azt mondom számukra, hogy:
— Te ismersz, te tudod, hogy honnan jöttem és hová megyek, de nem ismered fel azt, aki küldött Engem. Így nem ismered azt, aki az Atya.
Mert Én az Atyáról teszek tanúságtételt, és az Atya Rólam tesz. Így már ketten vagyunk, és ha már ketten vagyunk, az Írásokban az van: Ha ketten egyenlően bizonyítanak valamit, akkor azt el kell fogadni.
Én tehát, Jézus Krisztus Uratok az Atyával vagyok jelen, mert Én az Atyáról teszek tanúbizonyságot, az Atya pedig Rólam. És akkor már igaz az Én tanításom, mert Én nem ítélkezek, mint a zsidók, akik a test szerint ítélkeznek. Én az igazságban, ha kijelentek valamit, akkor azt felismeritek és elfogadjátok, mert igaz az Én kijelentésem. S akkor elfogadod a tanítást, és felismertél Engem, és ha már Engem, Jézus Krisztus Uradat felismerted, akkor felismered az Atyát is, mert aki nem ismer Engem, az az Atyát sem ismeri, és akkor megbotránkozik és csodálkozik, hogy: „Hogyan mondhat Ő tanúságot?!”
Ugye, a mai tanítás felismerhető a tanítások révén már, amelyeket az elmúlt időkben megadtam számotokra? Mert Én és az Atya Egy vagyunk: Én az Atyában, az Atya Bennem. Ez a tanítás sem ismeretlen számotokra, mert már megtapasztalhattátok és részesei lehettetek e kegyelemnek. És akkor érzed a tanítás mondanivalóját, hogyan működik rajtatok és bennetek, hogyan akarsz az igazságban és a világosságban együtt élni, az igazságban és a világosságban együtt haladni. És akkor felismerted mindazt, aki jelen van, felismerted azt, aki tanítást ad, aki a szeretetet, az örömöt, a békét, a kegyelmet, a fénysugárt árasztotta már felétek, ami által megsimogatva, átölelve felemellek, felmelegítelek, hogy önmagatok lehessetek, és haladhassatok a világosságban. Mert ha követsz a tanítás által, felismerted, akkor te nem a sötétségben fogsz járni, felismered az Élet Világosságát, amelyre szükséged van a mindennapokban, a mindennapokhoz, és akkor nem botránkozol meg, és nem teszed fel ismételten azt a kérdést a tanúságtételben, hogy: „Ki a Te Atyád, és ki vagy Te? Honnan jöttél, és hova mész?”
Mert ezt a tanítást Én, Jézus Krisztus Uratok a templomban adtam, a kincstár mellett, s a kincstárnak is itt mondanivalója van az igazságosságban és a világosságban.
Hogyan kell ezt felismerni és megtapasztalni, és hogyan fogadod el a jelen életedhez? Mert: „Már én látom a fényt a világosságban, és szeretnék kilépni e sötétségből a világosság felé. S akkor felismerem az igaz igazságosság történetét, és így haladok a mindennapi életben.”
Mert aki a kincstárnál van jelen, azoknál előfordul, hogy nem mindig a fény felismerésének igazságosságában vannak jelen és járnak együtt a mindennapi élet-útpályán.
És itt sem tudtak még elfogni, mert nem jött el az Én órám.
S akkor figyeld nyitott szívvel, szeretettel, hogy hogyan van jelen az átölelés e világosság által, ami ajándék e mai nap tanításában számotokra.
A mai nap második tanítása pedig arról szólt számotokra, hogy ismét jelen vagyok, és ismét tanítást adok azoknak, akik nyitott szívvel vesznek részt e tanításból a megerősítő kegyelemben és a működésben.2 De ez a tanítás miről is szólt?
A zsidók, az írástudók, a farizeusok, akik jelen vannak a jelenben is — ugye, ez nem ismeretlen számotokra? —, köveket ragadnak:
— Hát, megkövezzük!
De miért is akarnak megkövezni?
Ez most a jelenre is vonatkozhat.
Miért akarnak benneteket szinte kitaszítani? Mert a megkövezést így is lehet értelmezni.
Mert Én, Jézus Krisztus Uratok sem voltam kedves előttük, hisz meg is kérdeztem tőlük:
— Melyik jócselekedetemért akartok megkövezni?
Hogyan is válaszolnak magabiztosan?
Ugye, a magabiztosság is — volt a bűnbánatban már szó róla két Golgotával ezelőtt. Mert az egyik magabiztosan megy Atyám házába, hogy imádkozzék, a másik pedig lesütött szemmel. És most itt is magabiztosan mit mondanak?
— Nem a jócselekedeteidért akarunk megkövezni, hanem azokért, amelyeket végbevittél, és ami által Te káromkodsz, mert Istenhez emelted fel Magadat, Istenhez hasonlítottad Magadat! Szinte azt mondod: Egy vagy az Istennel.
Pedig Én, Jézus Krisztus Uratok e tanításban is csak az igazságot mondottam el részükre, hogy:
— Én nem az vagyok, aki Önmagamtól teszek és cselekszek. Én az vagyok, aki — az Igazban az Atya küldött Engem — a szerint cselekszem, a szerint teszem a jócselekedeteket, a szerint tanítok, és a szerint teszem a csodákat, amelyeket itt előttetek végbevittem.
De ők ezt nem ismerték fel.
És a jelenben hogy van számotokra jelen a tanításom, a jócselekedetem és a csodám?
A tanítást Én, Jézus Krisztus Uratok adom felétek.
A jelenben Én, Jézus Krisztus Uratok szólok hozzátok, és a csodában Én mutatom meg számotokra, hogy miben részesülhettetek már e hónapok és évek folyamán, és sokszor kézen foghatóan a megtapasztalásban, a felismerésben. Most csak egy gondolatot emelek ki a Golgotából — a bűnbánat idején, vagy egy első pénteki Golgota, ahogy ti mondjátok a jelenben? A kezdetről kell, hogy emlékezzetek, mikor ezért Mária, kiválasztott testvér-szolgámat kérdőre vonták, hogy:
— Honnan gondolod e szavakat mondani? — mikor a kezdetben felkértem szolgámat, hogy vállalja a fájdalom, szenvedés Golgotáját a pásztoraimért.
Ugye, ismerős számotokra, némelyek, akik a kezdetben jelen voltatok, és jelen vagytok?
És mikor most, próbáljunk arra a pillanatra rátérni, amikor kiválasztott Mária testvéremet, mielőtt az elfogadás lett volna a bűnbánat-időben, ugye, mindig egy Golgotán egy valamit éltetek át abban az estében.
Ismerős számotokra? Magatok elé tudjátok vetíteni? És akik kint vannak, és most szembesülnek e szavakkal?
És mikor eljöttünk ahhoz a szakaszhoz, mikor részesei lehettetek e Ünnepi Vacsorának, ahol jelen voltam tanítványaimmal, Édesanyámmal, akik csak egy pillanatra jöttek, és utána elmentek. S akkor jelen vagyok tanítványaimmal, és mikor már a Vacsora közepén lehettek e tanításból, és azt mondottam itt, e helyen, kezembe vettem a kovásztalan kenyeret, tekintetemmel együtt bemutattam Atyámnak, majdan áldást mondva, és megtörve, és azt mondottam:
— Egyetek ebből mindnyájan, mert ez az Én Testem, amely értetek és sokakért kiontatik vagy töretik.
Mert mind a két résznél ezt a szót mondom, hogy: sokakért.
Ekkor többen támadásnak indultak:
— Ez nem hiteles! Ne fogadjátok el, mert mi úgy mondjuk, hogy: mindenkiért.
Ugye?
És ha ma a jelenben figyelitek átéléssel a szentmise áldozatát, mit mondanak most már pásztoraim? Nem mindenkiért, hanem: sokakért.
Ez is kézen fogható tanítás volt számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok e helyen megadtam, amikor még ebben megütköztek, és most már ők is úgy mondják.
Vagy mondhatjuk a „Mi Atyánk” imáját, amelyre tanítványaimat tanítottam, általa benneteket, mikor azt mondottam: „Ne engedj minket kísértésbe esni”, vagy: „Ne engedj minket kísértésbe” — hisz tudjátok.
Akkor is hányan támadtak felétek! És most már a megjelenő új írásokban, hamarosan hallani fogjátok, már többfelé így fogják imádkozni.
Ez ismét számotokra bizonyság.
De többet kiemelhetnék a kezdetből a jelenhez, ami által visszatérünk a jelen tanításához.
Hogyan van jelen számotokra akkor a csoda?
Számotokra nem az a csoda kell, ahogy Lázárt feltámasztottam a nyitott sírból. Nektek ezek a csodák, ami által kézen foghatóan bizonyosságot szerezhettek, hogy nem kiválasztott testvérem mondja el számotokra, hanem Én, Jézus Krisztus Uratok adtam meg e tanítást.
Vagy térjünk vissza még mindig: a szentmise átélésének pillanatában a jelen földi helytartó ettől az esztendőtől mit kért?
Mikor elmondjátok a felajánlásokat, és jelen van — hogy is mondjátok?
„Ferenc pápáért, püspökökért, papokért…”
Majdan jön tovább a felajánlás, s elértek ahhoz a szakaszhoz, amelyet most többen már, láttam, hogy felemeltétek fejeteket, mikor azt mondja a pásztor: „Szent József, Szűz Mária Jegyeséért…”
Számotokra ez sem ismeretlen, mikor Én, Jézus Krisztus Uratok megadtam ezt a tanítást, hogyan is van jelen ez az egyszerű, kiválasztott ember, akiről azt mondják mindig, Édesanyámmal együtt, hogy nem sokat lehet hallani Róluk a Szentírásban. De annyit biztos, hogy nem szabad elsiklani mellette, mert Édesanyám és Nevelőatyám a Szent Józsefben, ahogy most nevezitek, fontosak voltak a mindennapi életben.
És így kell értelmeznetek a jelenben a tanításomat a megtapasztalásban, hogy részesei lehessetek a tanúságtételben, hogy nem csak kimondottan Én, Jézus Krisztus Uratok oda állok, és Önmagamról teszek tanúságot — a szerint teszem, aki felkészített, és aki megadta Számomra ezt a hatalmat; a szerint teszem a csodákat, a jócselekedeteket, aki szintén elküldött hozzátok, most a jelenben ide, hozzátok, közétek, hogy taníthassalak, mert először megadtam a meghívást a felismerésben, mert Én, Jézus Krisztus Uratok felismertelek, mert szükségem volt reátok. S ez után megadtam a meghívást, a meghívás most rajtatok múlik, hogy ki hogyan fogadja el, hogyan zárja szívébe, hogyan válik küldető követésében, a fény világosságában, az élet világossága megtapasztalásában most, a jelenben, ennyi idő után, és hogyan működik rajtatok és bennetek az a kegyelem, amelyet már oly sokszor megadtam, és részesei lehettetek a mindennapi életben. Ezért hát Én, Jézus Krisztus Uratok e mai tanítást megpróbáltam úgy megadni számotokra, hogy magatok elé vetítsétek mindazokat, amelyen számodra kézen fogható tanítás a csodában és a megtapasztalásban, „amiből erőt merítve tovább tudok lépni, és tovább tudok haladni a fényben, a világosságban, mert nem akarok a sötétségben maradni, én az Élet-világosságot keresem a mindennapi életemhez és a kegyelemhez, amelyre szükség van”. És akkor boldog vagyok, hogy ezt a tanítást, amelyet a mai napban megadtam számotokra, mert először többek, akik tudták követni, így könyvelték el magukban: „Hát, ez megint egy nehéz tanítás. Ennek mi is pontosan a mondanivalója?”
Most már a tanításban megadtam számotokra a mondanivalót a felismeréshez, a küldetéshez és a követéshez, mert ennek a mai tanításnak, hogy Én vagyok a Világosság, és a Világosságban meghívlak benneteket, akik még nem léptetek ki a sötétségből, hogy elinduljatok a sötétségből a Világosság felé, és megtaláljátok az Élet Világosságát a megerősítő kegyelem által.
A második tanítás pedig, hogy felismerjél a jócselekedetek megtapasztalásában, és ne csak a csodát keressed, hogy: „Milyen csodát láthatok, ismerhetek fel?” Mert a csoda nem mindig úgy van jelen számodra, ahogy te az egyszerűségedben elképzeled, hanem az egyszerűségében így adom meg, amelynek már részesei lehettetek e évek folyamán a megtapasztaló tanítás által a felismerésben, a felismeréshez.
És akkor így közeledtek ti e bűnbánat-időben mindig előrébb az ünnep felé, és a tanítás megadja számotokra mindazt, hogy „hogyan és miképpen szeretnék élni e bűnbánat tanításaival”. Hisz a mai nap nem minden tanítást emeltem ki, amit megadtam a bűnbánat-időben, hisz a mai nappal együtt már tíz tanításnak voltatok és vagytok tanúi a jelenben. Most csak egy párat emeltem ki, de nem ismeretlen számotokra a múlt heti vagy az előtte való tanítás, ami által bele tudsz kapaszkodni, erőt meríteni, megerősödni, önmagadra ismerni, és ez által haladni a mindennapok cselekedeteiben, hogy jócselekedeteket végezzetek el ti is, ahogy Én, Jézus Krisztus Uratok megmutattam számotokra a mai nap tanítása által.
S ennek reményében árasztom felétek kiválasztott Mária testvérem által áldásomat, hogy töltse be szíveteket, lelketeket az eggyé válás-kegyelemben.
Áradjon reátok áldásom.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme ma a Fény Világosságában az Élet Világosságát árassza felétek, töltse be szíveteket, lelketeket e megnyitottság által a felismeréshez, az elfogadáshoz és a megerősítéshez, és „akkor tudom, hogy hova tartozom, tudom, hogy honnan jöttem, hova megyek, kit szeretnék követni, és hogyan szeretnék jócselekedeteket én is teljesíteni”. De a jócselekedetek olyanok legyenek, ami által számotokra nem kell köveket venni a kitaszítottság révén, hanem érezd a szeretetet és az örömet, a békét, amely felemel, és megmutatja, hogy milyen is a küldetés a követés részében e mai tanítások által.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2014. április 11. NAGYBÖJT 6.
/0 Hozzászólások/in A 2014. évi bűnbánati idő tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
A mai nap tanítása nem volt ismeretlen számotokra, hisz ha a Golgotát átéléssel figyeltétek, akkor a tanítás mondanivalója számotokra minden Golgotán szinte jelen van. Hisz hogyan is kezdődik a mai tanítás?
Lázár feltámasztása után Mártához és Máriához jöttek a zsidók, az írástudók és némely farizeus, akik a csoda által hittek Jézusban.1
S ez a tanítás minden Golgotán jelen van, amikor Én, Jézus Krisztus Uratok elmondom számotokra, hogy követek érkeznek, kiket a két testvér küldött, s elmondják, mi célból érkeztek:
— Jöjj segítségükre, mert Lázár nagyon beteg.
Lázár ugyanaz az ember, akit megsirattam, s akit testvérként szerettem. És ő — a feltámadás után öröm és boldogság járja át őket.
De ez a tanítás nem csak ezt tükrözi számotokra — ez a tanítás azt adja, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok a jövendölésben meghalok a népért:
― Inkább Egy Ember haljon meg, mint többen, hogy a nép tönkre ne menjen, a rómaiak szentélyeinket szét ne rombolják ― ezért hát ők így gondolkodnak.
Pedig ez a tanítás mondanivalója épp az, hogy Jézus, akit az Atya küldött az Igazban, azért jött, hogy mielőtt még meghalna a népért, összegyűjtse mindazokat a gyermekeket, akik széjjelszóródtak, akik talán hallottak Rólam, hallották tanításomat, de távol vannak; akik valamikor el is indultak ezen az úton, hittek és bíztak a tanítás jelenlétében, érezték a kegyelmeket, érezték az áldásokat, amelyek már oly sokszor jelen voltak számotokra az évek folyamán, most, ha csak a jelenről beszélek e helyben. És mégis a szétszóródás azt tükrözi számukra, hogy valami mást hallott, valaki éppen eltántorítja, valaki éppen megítéli, hogy: „Te egy nem rendes, egy nem normális emberként oda mész?! Hát te elfogadod, hogy téged így szólítsanak?” Akkor elgondolkodik: „Hát, tényleg nincs ilyen megszólításra szükségem! Akkor eltávozom, szétszóródok.”
De az ilyen testvérek szétszóródtak, de még nem vesztek el! Számukra még lehet remény a szeretet kegyelmében, ha valaki figyelmezteti őket, ha valaki így szól feléjük: „Jöjj, testvérem, mert szükség van reád is. El ne vesszél! Ha még el is távolodtál, de visszatérhetsz mindahhoz, a kezdetben, aki tanított, aki megerősített, aki ajándékot adott, aki által működik a kegyelem a szeretetében.”
És már nem is egy elveszett gyermek, nem is egy szétszóródott gyermek, ő már ahhoz a néphez tartozik, akiért Egy Ember haljon meg, mint hogy az egész nép tönkremenjen.
De ezeket ki is mondta?
Aki még jelen volt a főpapságában ennek az esztendejében, és aki hallott a főpapi prófétáról, hogy hogyan és miképpen jövendölte meg mindezeket, és e szerint szeretett volna cselekedni, e szerint szerette volna továbbadni mindazoknak a tanácsban, hogy megtapasztalják, hogy „hogyan és miképpen éljünk e tanítással, e mondanivalóval, e kegyelemmel, e szeretetben, ami átölel, s ez által eggyé válhatok a mindennapokban”.
Fontos, hogy a jelen lévő testvéreim, akik ma és e bűnbánat-időben jelen voltatok, és mindazok, akik lélekben vettetek részt e bűnbánat-időben, testvéreim legyetek a népben, akikért ez az Egy Ember meghal.
És ki is ez az Egy Ember?
Ugye, nem ismeretlen számotokra, a tanítás szerint, ahogy ők mondják: a Názáreti, aki csodát tett, és nem szabad hagyni, hogy tovább működjön? Mert:
— Ha hagyjuk, hogy tovább működjön, hát a rómaiak minket és szentélyeinket tesznek tönkre! Hát, ezt nem szabad hagyni! A szerint kell cselekedni, hogy inkább Ő egyedül vesszen, s Ő egyedül haljon meg!
Igen, boldogan mondhatta Kaifás, a jelen főpap e szavakat, mert nem magától mondotta, mert tudta, mi a próféta jövendölése, és a jövendölést ő úgy adta elő, mintha ő saját maga mondaná e szavakat, holott bizonyosságot nyert, hogy nem önmagától teszi.
Ugye, a jelenben hányszor lehet ilyent megtapasztalni, mikor valakik önmaguktól próbálják megadni számotokra valami szavakat, gondolatokat, tetteket, cselekedeteket, amin el lehet gondolkodni, elmélkedni? S utána rádöbbentek: „Ó, hát könnyű volt ezt neki mondani! Hát nem magától mondotta, mert ezt már hallotta, talán épp itt ezen a helyen, talán épp olvasta.” És könnyű elsajátítani, és úgy adni elő, hogy „a sajátom”.
De, ugye, ez a tanítás már közel visz benneteket a bűnbánatban ahhoz az időhöz, amikor már eljön az Emberfia számára, hogy mennie kell, mert már közeledik, ahogy itt, e Írásban írva vagyon, a zsidók húsvétja, vagyis a kovásztalan kenyér ünnepe, amelyre sokan felzarándokolnak Jeruzsálembe, hogy megszentelődjenek, és akik hisznek a Názáretiben, vagyis Jézusban, mert tanúi voltak a csodának a megtapasztalásukban, és ők ez által hisznek, és szeretnék követni. De Ő nincs jelen, hisz a sivatag mellé, Efránba2 ment, és ott várja ki tanítványaival azt az időt, mire bevonul a városba.3
És tanakodnak:
— Vajon eljön az ünnepre? Vajon részt mer venni még akkor is, ha tudja, hogy már a főpapok kiadták a parancsot, hogy bárki tud valamit a Názáreti hollétéről, akkor jelentse, hogy elfoghassák és megölhessék?
De a Názáreti nem foglalkozik e szavakkal, mert a Názáreti a jövendölés szerint fog megérkezni, szinte oda megy, és Önmagát adja a népért, a felebarátért, a testvérért, az egység-, eggyé-válásért e szeretet kegyelme által.
Fontos, hogy ezeket felismerjétek és megtapasztaljátok, és akkor ez a bűnbánat-idő teljes lesz számotokra, hisz az ima tanítása az első e bűnbánatban.
A második, hogy eljön számotokra Isten országa, vagyis már jelen van.
Ne ítélkezz, hogy téged is meg ne ítéljenek.
Tarts bűnbánatot, legalább annyira, amennyire önmagadnak várod a megbocsájtó kegyelmet a bűnbánatban.
Ismerd fel az Atyát és a Fiút, mert Ők jelen vannak, és nem csak akkor, amikor eljönnek a beérett gyümölcsért, hanem jelen vannak a mindennapi életben.
És fontos, hogy: „Én ne okozzak fájdalmat mindabban és mindahhoz, aki meghívott az útra, és felismertem és elfogadtam. Nem leszek irigy és kapzsi, és nem akarok olyan lenni, aki másoknak megítéljem, hogy »neked mit és hogyan kellene cselekedni«, és nem taszítok ki senkit, mert nincs meg ez a hatalmam, hogy kitaszítsak. De nem is kövezek meg senkit a szavakkal, a tettekkel és a cselekedetekkel.” Mert a kövezést nem úgy kell értelmezni, ahogy mondottam, hogy felveszel most egy követ, és azt mondod, odadobod. Azt ugyan oda dobhatod, de nem azzal történik a fájdalom, a bánat, a megaláztatás, a kicsúfolás, hanem mindazzal, amikor fájdalmat okozol, amikor megalázol valakit, amikor kicsúfolsz valakit, amikor megítéled, amikor nem kérsz bocsánatot, hisz nem tudod a megbocsájtó kegyelmét elfogadni, hogy működjön rajtad és benned. És nem mondod meg, hogy hogyan és miképpen éljen a cselekvés által.
És akkor ez által tudsz figyelni a meghívásban a Világosságra, mert ugye, most az Élet Világosságát adtam nektek. De már régebben, elmúlt tanítások révén már volt jelen számotokra, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok vagyok a Fény, a Világosság, amit szeretnék árasztani felétek, ami által meghívlak, hogy elindulj az úton, de most már, ha ezeket mind felismerted és elfogadtad, akkor már az Élet Világossága jön el közétek, felétek és hozzátok a felismerés elfogadásában és az elindulásában.
És akkor ide értek a mai tanításhoz, amikor arról van szó, hogy Én, Jézus Krisztus Uratok, a próféták által megjövendölve, hogy meghalok a népért, de mielőtt még meghalnák4, összeszedem a szétszóródott gyermekeket Atyám gyermekeiben, hogy el ne vesszenek, mert szükség van reájuk a felismerés kegyelme által és e megtapasztalásokkal, ami a tanítás által jelen van, és jelen lesz, és jelen volt számotokra, mert most, ha úgy kezdjük, hogy volt, van és lesz, és a kegyelem e szerint tud működni a cselekedetek által. És akkor ti, mivel nem vesztetek el e meghívásban, már megértitek, mi az, amikor azt halljátok, hogy Egy Ember meghalt a népért, „inkább Ő egyedül vesszen el, mint a szentélyeink és nép”. Mert a megszentelő kegyelem így van jelen rajtatok és bennetek.
És aki már követi tanításomat az Élő Evangélium és az Élő Szentlélek által, az akkor tudja, hogy „valójában ki az, aki megváltott halálával engem vagy minket, ki az, akitől kaphattam a kegyelmet, a szeretetet, az örömet, a békét, a türelmet a felismeréshez, a felismerésében”, mert a kegyelem a megszentelésben így van jelen a mindennapi élet által.
És ennek reményében fogadjátok el kiválasztott Mária testvér által áldásomat, és a mai nap a bűnbánat hatodik Golgotájának tanításában a megszentelő kegyelem áldását árasztom reátok, hogy megerősödve, betöltekezve, felkészülve mindahhoz és mindarra, ami jelen van számotokra e bűnbánat-tanítás által a meghíváshoz, a küldetéshez, a követéshez, mert akkor már „a megszentelő kegyelem működhet rajtunk és bennünk, és érezhessük a szeretet, kegyelem ajándékát az összefogásban, a testvéri felebarátban az irgalmasság szeretete által”.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme ma a megszentelő kegyelem által áradt reátok, töltötte be szíveteket és a lelketeket a felismeréshez, az elfogadáshoz, a megtapasztaláshoz és az elinduláshoz a mindennapokban, a mindennapokhoz e küldetés, követés része által.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!
JÉZUS URUNK TANÍTÁSA 2007. január 5.
/0 Hozzászólások/in A 2007. év első pénteki tanításai /by adminJézus Krisztus Urunk:
Köszöntöm testvéreimet a mai napon a ti szavatok és számításotok szerint a megkezdett esztendőben.
— Nem tudjuk, mi vár reánk, de fel tudunk rá készülni.
Hát a felkészülés csak úgy tud jelen lenni rajtatok és bennetek, hogy ha nyitott szívvel és szeretettel el tudjátok fogadni az Én kegyelmemet, Jézus Krisztus Uratok kegyelmét, amelyet felétek árasztok, ha ez a kegyelem bennetek működhet, amelyet oly sokszor már megadtam számotokra az évek és hónapok folyamán. Mert a kegyelem, az erőt ad a szeretethez, az örömhöz és a békéhez. És a kegyelem, az megvilágosíthatja mindazt, ami előtt állsz, és amin majd idővel szeretnél végighaladni. Ezért hát ez az új esztendő nem a félelem, és nem az aggodalom üzeneteit, és adom tanítását felétek, de úgy kezdem, hogy egy kicsit ismételten nehezebb lesz, mint amit magatok mögött hagytatok. A nehézséget mindenki saját maga fogja érezni, értékelni, hogy ezt hogyan is tudja megérteni s elfogadni. De a nehézség, az nem olyan, ami nem elfogadható és viselhető. De mégis a tanításom ezt nyújtja számotokra évek folyamán, hónapról hónapra, mert úgy értékeltem bennetek, hogy egy felkészített testvérek vagytok. Ahogy most is besorakoztatok a mai napban. Hisz ha széjjelnéztek, most nem kellett hívni — önmagatoktól jöttetek.
De ma a kérdésem felétek épp úgy, mint minden testvéremhez, hogy ma a kegyelemhez és a szeretethez jöttetek vagy a számadáshoz?
A számadásban, hogy a befejezett esztendőt, amelyet magatok mögött hagytatok, az valójában számadás révén mit adott, mit nyújtott, és mi alapján tanultatok és csiszolódtatok, mint a gyémántkő, amelyet megmunkálnak, hogy a fénye, ragyogása előjöjjön, hogy a szemnek tetszetős legyen?
Így kérdezem Én is ma minden testvéremtől, hogy a számadását hogyan értékelte és nézte át önmagában, felebarátaival, testvéreivel, családtagjaival és ismerőseivel?
Ez megint csak egy kérdés, és mindenki önmaga teheti meg reá a megfelelő őszinte választ. Mert a tanításom, az bennetek él, élhet, ha felismeritek és elfogadjátok, és e szerint szeretnétek élni, haladni haladásunk révén e megkezdett új esztendőben. „Hisz átléptünk a küszöb másik részére az új évben. Az óévet már magunk mögött hagytuk, de még mindig néha jó visszatekinteni az óévre, amiből tudok felismerni, ami által tudok változni s változtatni, és ami által saját hibáink révén tanulni.”
Ez egy kis tanulság számotokra a felismeréshez és az elfogadáshoz. Hisz a mai nap tanítását, amelyet, ha úgy kezdjük, hogy a szentmise, ahogy mondani szoktátok, keretében az átélésben és a jelenlétben, amikor pásztoraim s most pásztorom szólt felétek, megadta a napi tanítást1, a tanításhoz a szentbeszédét, ami által felemelve, erőt gyűjtve haladhattok előre.2 Az után jött szolgám felétek szólni, magabiztosan a szeretetben, mert hogy a szeretet mi mindent tud adni számotokra.
Úgy-e, emlékeztek, hogy milyen harsány és kedvesen szól felétek ez a pár gondolat, ami a szeretetet tükrözte a felismeréshez, a betlehemi Kis Jézushoz és a jászolhoz?
Mert itt valójában azt mondjátok: „Ember született e Földre. Ez az Ember nem más, mint Isten, aki testet öltött.”
De valójában a Szeretet született a Földre.
Az a Szeretet, amelyből sosem elég, amelyre mindig szükség van, amely erőt ad, amely felmelegít, amely megvilágosít, és ami által békét tudsz kötni nem csak önmagaddal, hanem felebarátaiddal. Ezért kell úgy nézni arra a kis jászolra, hogy ott a Szeretet van, az a Szeretet, amely fontos, hogy minden nyitott szívű testvéremnél jelen legyen. Képes befogadni azt a kegyelmet, amit Én nyújtok és árasztok testvéreim felé.
De a Szeretet, az jelen lett a Golgotán, a fájdalom és a szenvedés átélésében is. Mert ha figyeltétek kiválasztott szolga-testvéremet, Máriát, akkor láthattátok, hogy nagyon sokszor a szeretet mosoly-arca jelent meg, tükröződve számotokra, mert ünnep van, ünnep, a Szeretet Ünnepe, a Szeretet Ünnepe világosít meg, és vezet és segít a mindennapokban. És fontos, hogy ez a Szeretet, ahogy annak idején a jelet a Fény ragyogásában megadta napkeleten a három bölcsnek, hisz ott is többen éltek, de ez a három, aki felismerte a jelet, a Fényt, és általa a Szeretetet. S ekkor elindultak.3 Nem törődtek azzal, hogy „talán más dolgom van”. Nem törődtek azzal, „talán más munkám van.” „Mert engem a Fény és a jel éltetett. És én ezt a Fényt és ezt a jelet szeretném követni, mert úgy érzem, mintha a Szeretet ragyogna reám e Fény által. És elindulok. És az elindulás révén már megkapom, hogy Király született, a Föld Királya, az Ég Királya, aki majd nagyobb lesz mindenki felett a hatalmasságában.”4
És mégis az Írás azt jövendölte, nem máshol jő Ő világra, mint Júdea legkisebb városában, Betlehemben.
És a tanítás, a tanulság ez számotokra, hogy néha nem csak azt kell nézni, hogy milyen hatalmas s milyen nagy, és milyen csodás, amit szemeddel látsz, vagy füleddel hallasz. Néha az apróság, néha az, amire azt mondjátok, „talán szóra sem méltatom”, pont az a Szeretet forrása a csodában és a kegyelemben. Hisz a nagy emberek is megütköztek5 akkor, amikor Én testet öltve Gyermekként a Földre születtem, hogy ebben a piciny, kis városban, mert most városnak nevezitek, de akkor nem város, tán csak egy kis falucskának mondhatták. Hisz nem véletlen mondom azt, hogy „Betlehemnek pusztájában angyalok énekeltek”. Mert a pásztorok kimentek a pusztába. De ez a puszta nem oly nagy távolság volt attól a kicsiny falu- vagy várostól, ahol az Ember, az Istenember testet öltött, és megszületett a Szeretet Fénye, eljött hát hozzátok ez a Szeretet és ez a Fény. És ezt a Szeretetet és ezt a Fényt jöttek csodálni, hódolni, felismerni nem csak a napkeleti bölcsek, akik követték a fényt és a jelet, hanem a Betlehem pusztájából az angyal hírül vitte számukra, és jöttek a pásztorok.6
És ha figyelitek, jelen van a Szeretet a betlehemi jászolban. Jelen van a nemesi család sarja, József.7 És jelen van az egyszerű Názáreti Mária. Hisz Ők e Szeretetnek a Szülei.
És kik jönnek elsőként hódolni?
Az egyszerű szegények, a pásztorok, kik felismerték a jelet az angyal köszöntésében. De mellette jöttek az írástudók, a bölcsek, akik szintén felismerték a jelet, hogy hódolhassanak a Szeretet előtt.
Úgy-e, milyen csodálatos?
Hisz már ezt a tanítást egy kicsit más formájában az évek folyamán megadtam számotokra. De most a Szeretet a középpont, és a Szeretet született nektek meg. Ezért kell hát úgy élnetek a küzdelmekben, a nehézségekben, a megpróbáltatásotokban, hogy: „Nekünk ez a Szeretet nem csak akkor és abban az időben, hanem most, nekünk, a mai embernek is megszületett. Itt van előttem. És éreznem kell a Szeretet melegének Fényét a kegyelem örömében.”
Érezni kell, hogy Júda Betleheme, az is Világosság lett az egész világnak.
Érezni kell, hogy majd a Szeretet, amely e jászolban van, ismét Világosság lesz a mai embernek, aki figyel, s aki felismeri, és aki befogadja e Szeretetet.
A tanítás ma erről szól, hogy: „Én hódolok Uram előtt. Az az Úr előtt, aki maga a Szeretet. Én hódolok, Uram, Neked! Én hódolok, Uram, Feléd! Én hódolok szívemből, lelkemből, mert tudom, hogy Veled együtt haladni előre mily szép és mily boldogság a Szeretettel és a kegyelemmel.”
A másik tanítás már átvisz benneteket e örömből a tanítás felé. Ahhoz a tanításhoz, amikor az emberek a nép sokaságában várják a Messiást, az Üdvözítőt, de nem tudják, hogy honnan érkezhet, és a Pusztában Kiáltó Hang, aki előhírnök, előkészíti az Úr útját, a próféta, aki a pusztában él, és hívja a nép sokaságát, övéit:
— Jöjjetek, hogy átessetek a keresztségen.
És sokan meghallják e hívást. De a hívásban figyelnek a jelre, s várják a Messiást az Üdvözítőben. És tanakodnak, hogy:
— Talán ez a próféta lenne az Üdvözítő, a Messiás?
De ő nem is engedi, hogy megszólítsák ekképpen. Ő az alázatosság, és ő az, aki azért jött, hogy előkészítse az utat. Ezért hát ő így mondta a nép sokaságának:
— Én, íme, e vízzel keresztelek. De utánam jő, aki hatalmasabb, és aki tűzzel és Szentlélekkel fog keresztelni.
S mennyivel másabb azt elfogadni és megtapasztalni, mert „a Szentlélek és a tűz valamit sugall számunkra, hogy ez által hogyan kell befogadni, élni és haladni a mindennapokban és a mindennapokhoz”.
De a tűz és a Szentlélek, az csak egy jel. De a legnagyobb jel, amely bizonyosságot adott a nép sokaságának, hogy megnyílik az Ég, és Szózat hallatszik:
— Te vagy az Én Fiam, akiben kedvem telik.8
És Én, Jézus Krisztus Uratok nem oly régen mit mondottam: Ti legyetek az Én testvéreim, hogy nekem is kedvem teljék bennetek.
Ezért mondottam, hogy ma csak a kegyelemre jöttetek vagy számadásra?
Önmagatokba kell nézni és figyelni a felismerésben és a cselekvés révén a haladásban.
A mai tanításom a felkészítésben ez számotokra, hogy a nehézségek, amelyek előtt álltok, így tudd felkészülve elfogadni, hogy tudod: „Megszületett a Szeretet, az a Szeretet, amely nekem is ragyog, erőt ad, átölel, s ami által már a nehézségekben is tudok haladni. S rádöbbenek, hogy mily szép az élet, öröm és boldogság az élet, ha élhetem.”
A Szeretet megszületésével ajándékozlak meg benneteket áldásommal, hogy ez a Szeretet áradjon felétek a betlehemi kis jászolból, mert ez a Szeretet maga a Tökéletesség, a Szépség, a Fény, a Biztonság, a Kegyelem és az Erő, amelyre a mai nap testvéremnek, embereinek szüksége van a mindennapokhoz.
Így hát ma felemelve a betlehemi jászolból azt a Szeretetet, amely megszületett, hogy így áradjon minden nyitott szívű testvéremhez, aki felkészül a befogadásra.
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.
A Szentlélek kegyelme párosul a Szeretet megszületéséhez, hogy így könnyebb legyen a haladás az úton, mert ez által tudod elfogadni e megkezdett új évet az esztendőben, megerősödve, és: „Köszönöm, Uram, hogy felkészítettél a lehetséges nehézségekre.”
Azt azért mondom, hogy lehetséges, mert lehet olyan testvérem, aki azt mondja: „De hát annyira nem volt nehéz az elmúlt esztendő sem, talán ez sem lesz.”
Mindenki saját maga a számadásában bizonyságot tud nyerni, hogy a kegyelem szeretete mit nyújthatott számotokra a mai nap tanításában.
Jelen lévő testvérek:
Dicsőség Neked, Istenünk!